Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Új nap virradt New York kikötőjére, mely már ilyenkor sem csendes, hiszen a halfogással próbálkozó kevesek bárkái hasítják az óceán habjait. Kis vitorlásom még a mólónál pihenve várja gazdáját. S lám, meg is érkeztem hófehér DeLoreanemmel. Most kivételesen nem szokásos és elegáns hófehér öltözetem virít rajtam, hanem sokkal lazábban öltözködtem. Fekete cipő, térdzokni, keki színű rövid szárú nadrág, fehér póló, s kezemben egy kék táska tele apróságokkal amire az út során szükség lehet, mint például ennivaló. Mert azt nem tárolok a hajómon, lévén hamar megromlik. Kikötni pedig nem tervezek a hétvégén. Bármit is akarjon bemutatni Emma, azért éjszaka magam tudományát kívánom újból és újból bemutatni neki. Nem titkolt vágyam felejthetetlenül emlékezetébe vésnem magamat. Mert Emmában látom azt a nőt, akit mindig is kerestem. A nagy Ő-t. Vagy legalábbis egy genetikailag kiváló tulajdonságokkal bíró egyént, aki alkalmas petesejt donor lehet, akár természetes, akár mesterséges úton. Hogy őrült volnék ilyen gondolatok kapcsán? Nem hiszem. A lombikbébi program húsz éve stabilan működik, s magam sem kívánok más technológiát felhasználni. Főleg nem klónozást. Azt a szintet azért még nem sikerült elérni vagy legalábbis nem tudok róla. Meglehet folyhatnak efféle titkos kísérletek. De nincs szükségünk klónokra, hiszen mi tökéletesek vagyunk. Csak a világ fogadna el már minket. Akkor nem lenne semmi baj, s már csak az öregedés kérdését kellene megoldanunk. De az a legkevesebb, főleg ha rólam van szó. Gyakran mikor az elnyelt energiát bioenergiává alakítom, s az átjárja testem minden sejtjét, sokkalta energikusabbnak érzem magamat, mi több a tükörben nézve magamat mintha még vonásaim is fiatalabbak lennének. Kár, hogy kopaszodásomra nincs gyógyír. Nagyon tudnék örülni egy hosszú dús hajzatnak. Reggeli gondolataimat nemsokára tettek követik. Egy kicsit rendet kell tennem hajócskámon. Nem mintha nagy buli utáni kupit hagytam volna rajta legutóbb, de ha pár hétig nem járok rajta, egy-két sirály biztos ott hagyja névjegyét. Meg a viharok is. Így a fedélzet felmosásával kezdem a feladatokat. Szerencsére a kajütben nincs rendetlenség, legfeljebb egy kis portörlés, pókhálóirtás várható. Kíváncsi vagyok vajon Emmában van-e annyi háziasszonyi készség, hogy eme alantas munkára vetemedjék? Mert nincs szégyenletes munka, csak szégyenletes fizetés. S ma az utóbbi természetben fizetik. Nem is csekély mennyiségben.
Meghajtom fejem, amint azt egy profi illuzionista teszi produkciója után. - Köszönöm megtisztelő szavaidat. – terül szét mosoly arcomon. Igen, képzelegni szabad egy fiktív nászútról. Bár remélem, hogy nem csak álom marad, hanem valóban megvalósul. Az esküvővel és egy leendő utóddal együtt. Egy kis tökéleteske a tökéletesektől. Nem veszem készpénznek szavait, mert tudom, ez is a játék része, amelyet egyébként szeretek, ám most egy igen jelentős eldöntendő kérdésről van szó, mely jelentős hatással bír életemre. Így koránt sem vagyok boldog, de igyekszem türtőztetni magamat. - Tehát a lakatlan szigeteket kedveled… - merengek el. - Akkor akár mehetnénk Boca Caliente-re is. Már ha aktívan akarod eltölteni a nászutat. – nevetek fel. - Bár ez rossz ötlet. Vannak ennél sokkalta luxusabb körülményeket biztosító szigetek is. – viszem tovább az ötletet, ám ihlet hiányában nem említek egyet sem név szerint. - A bujaság pedig adott, minden körülmények között. – zárom kacéran mondandómat. A játék csak egyre kuszább. Inkább hagyom a témát, mert még a végén túlbonyolítom a dolgot. Nehezemre esett megválnom szeretet királynőmtől, hisz fenekének gyönyörű vonásai belenyomódtak lábamba. Mégis megkellet tennem, hisz a hajó kormányzása is teendőim közé tartozik. Meg persze a vitorlaigazítás feladata is. Gondolom Emmám is jól el van a kajütben nélkülem, nem az a fajta nő, aki ne tudná feltalálni magát. El is telik némi idő, mire megjelenik a fedélzeten, sajnos nem Éva kosztümben, de ez talán jobb is. Még megfázik vagy valami baja lesz nekem. Igaz, nem valami érzéki ruhadarabot öltött magára. Ennek ellenére mégis mosoly ül ki arcomra, őt látva. Különösen ahogy szőke tincseit lobogtatja a szél. Mint valami zászlót. - Az már bizonyos. – mosolygok vissza. Jól eső érzés fut végig rajtam amikor végig simít puha keze arcomon. Élvezem, ahogy minden egyes percet, amit csak vele tölthetek. Remélem nem fogok Emmamérgezést kapni.
- Azért nagy öröm számomra, hogy ez valóság és nem csupán valami nagyon ügyes illúzionista vagy - mosolyodom el és mosolyom csak szélesedik a nászút tervek hallatán. Azért mókás, hogy bár választ nem adtam, legalább is nem egyértelműt, egyik szavunk üti a másikat. Hisz nem mondtam igent, de már a nászutat tervezzük. De talán Zane-nek sejthetővé válnak a ténynek, még ha a kinyilvánítás ideje odébb is van. - Szívesen töltöm a szabadidőm elszeparált kis szigeteken, ahol kizárhatok mindent a fejemből. Végül is erről szól a pihenés, nem? Ha pedig társam benne egy ilyen ügyes férfi.. nos azt talán nevezhetjük buja nászútnak is - nevetek fel kacéran, majd kelletlen bár, de csak leszállok öléből. Egyrészt a szék nem erre lett tervezve hosszú távon, másrészt most még nem azon a szigeten vagyunk. Így amíg Futóm a hajót igazgatja, én elvonulok a kicsiny ám praktikus fürdőbe egy gyors zuhannyal frissítve fel bőröm. Majd a táskámból egy ruhadarabot húzok magamra. Igazából ez amolyan "otthoni" viselet, hisz eltérő megszokott kihívó darabjaimtól. Persze fehér ez is, de lazább, mint egy hosszú póló, mi a combomnál kezd szűkülni, elvéve a kinyúlt ruha fazont, inkább divatos ruhácskát varázsolva belőle. Nyaka széles, így folyton lecsúszik valamelyik vállam irányába, felfedve egy kicsiny darabot bőrömből. Mezítláb sétálok fel a fedélzetre, élvezve, hogy a szél körbesimogat, hajamba túr, miközben Zane-t keresem, míg meg nem lelem. - Minden kétséget kizáróan megérte szabaddá tenni ezt a hétvégét - mosolygok rá vidáman, hozzálépve újfent arcán simítva végig. Megszokott mégis megunhatatlan gesztus.
- Az már legyen az ő gondjuk. – vonom meg vállamat, s élvezem a barack ízt, mit édes ajkairól csenek le. Egymásba fonódásunk újabb fejezete veszi kezdetét. Nem fogom vissza magamat, hisz ez nem szokásom Emmámmal kapcsolatban. Hisz már jól begyakoroltam mindent. Ő már a kész verziót kapja belőlem. A legjobbat. Hisz nem csak a férfiak szeretik a szexet, hanem a nők is. Pihegve ér véget ez a menet is, mi nem öt percig tartott. Gyengéden ölelem át szeretett királynőmet. - És mégis hihető. Mert ez a valóság. – felelem. - Nos, kétségtelen, hogy feledhetetlen nászút lesz. Bár nem is tudom, hogy bárhova is elkellene utaznunk. Főleg ha csak szerelmeskedéssel akarjuk eltölteni az időt. Esetleg volna hely, ahova nagyon vágynál? Egyiptomon kívül, mert ott már jártam. Nem igazán nászutas vidék. Hacsak nem rajongsz a forróságért, homokért és régi kőtárgyakért. – vázolom fel az egyiptomi klímát. Noha számomra nagy élvezetet nyújtott az a hely. Kellemes együttlétünket kényszerűen megszakítandón megyek fel a fedélzetre. Egy kicsit irányba kell állítani a kormánykereket, mert a tenger hullámzása letérített útvonalunkról. Nem olyan nagy az eltérés, csak néhány mérföld, de jobb vigyázni. Becélozva New Yorkot immáron hazafelé vettük meg az irányt. Ez persze még nem jelenti a hajókázás végét…
- Azt hiszem, kevesen osztják eme véleményedet- mosolygok bele a barackízű csókba, majd hagyom, hogy megoldja azt a bizonyos csomót, mit annyira dicsértem a rómaikkal kapcsolatban, és megoldja a férfi és nő közötti egyetlen különbséget is. Én pedig mint már sokszor, most is csak elveszek az érzésben, az örömben, néhány pillanat után az asztalra ejtve a megkóstolt gyümölcsöt. Pedig nem is alma volt, még csak színe, íze sem hasonlított rá, még is a már ismert bűnökbe csábított. Baracklével ízesített ujjaim kínálom neki, olykor én is lopok belőle, hol ajkáról, hol saját kezemről, megédesítve a csodát, mit nekem kínál, mivel úgy sejtem maga mellé vágyik szögezni. És kétségtelen, ahogy már jóoárszor, most is az örömök, a kielégülés egy olyan szintjét ismerhetem meg, mit egyre inkább úgy hiszem, csak igen kevesek ismerhetnek. Talán csak a regényes írók bőkezű fantáziája az, mi visszaadhat egy falatot ebből, de az is csak egy kicsiny része az érzésnek, mi végighullámzik rajtam, míg végül homlokom vállára ejtem, kimerülten zihálva ölelésében. - Hihetetlen... - sóhajtok elfúlón, majd csak rekedtes nevetésre futja erőmből még néhány pillanatig. - Ha végül igent mondok, kétségtelen, hogy feledhetetlen nászútra számíthatok...
Elmosolyodom Emma kedves szavain. - Valóban. – mosolygok vissza szeretett királynőmre. - És használd is fel, mikor szükséged van rá. – bátorítom, noha erre nincs szüksége. Tudja ő jól mikor kell engem bevetnie. Jól esik milyen sokra tart. Bókjaival halmoz el. Figyelmes és körültekintő… Annyira kedvesek ezek a szavak! Szinte belepirulok. - Köszönöm. És azt se felejtsük el, hogy te is mire vagy képes. Emlékmanipulálás, emléktörlés, stb. Gondot úgy sem okoznának. Hacsak egy mocskos másik telepata fejükben turkálva vissza nem állítaná emlékeiket. Például Xavier. – köpök egy parasztosat a padlóra megvetésem jeleként. - Ejnye, no! Fél a víztől, a tengertől. Fóbiás a szentem. – veszem komolyan szurkálódását. Vagyok néha annyira fafejű, hogy ne vegyem észre mit szánnak viccnek és mit nem. Hagyom hadd egye meg a barackot. Én inkább eltelek csókja mámorító érzésével. - Hazudni a rendőröknek kell. Jövendőbelinek sosem. – riposztotok s már élvezem is barackízű ajkait. Karjaim derekára csúsznak, átölelve, megszabadítva őt hevenyészett tógájától. Nem vagyok rest, rögvest nekilátok ott ültömben az élvezetek csúcsára repíteni szeretett királynőmet.
- Igaz. Olykor még elfeledkezem arról, hogy egy saját vihargenerátorom van - felelem mosolyogva, és bár lehetne birtoklónka érezni szavaim, mintha tárgyként tekintenék rá, mosolyom talán enyhíti a szavak élét. - Szeretem benned, hogy ilyen figyelmes vagy és igen körültekintő. De azért ha lehet, első körben még ilyen katasztrófális környezeti csapásokkal se tereljük irányunkba a figyelmet - teszem még hozzá. Igazság szerint azt szeretném, ha az a hely teljesen elszigetelt lenne, már ami az információáramlást jelenti. Senki nem figyeljen rá, senkinek ne jusson eszébe, mi is folyhat ott. - Nem azt mondtam, hogy hajókázni vidd. Csak takarítani - szúrom oda incselkedve, immár a zsákmányolt barackkal, Zane ölében. És bár kínálom felé a gyümölcsöt, szavaira elsőként csak értetlenül pislogok, majd ahogy elértem a célzást vidáman felkacagok. Ám jókedvem hangját hamar fullasztja csókja, érzem a felkínált falatot, mit kérdés, undor nélkül lopok el, ám én már le is nyelem, inkább nyelvemet kínálva viszonzásként egy röpke csók erejéig. Szabad kezemmel simítok is karjára, mintha csak kapaszkodót keresnék, és valóban, hisz kissé feljjebb csúszom, le is ellenőrizve korábbi állítását. - Most sem hazudtál - súgom egy röpke pillanatra megszakítva ajkunk játékát, majd társulok újfent, csalogatva őt, megfeledkezve a karomon végigcsurgó gyümölcsléről is.
Még nem jött el a házastársi veszekedések ideje, hisz még házasok se vagyunk. Emma kétségek közt tart. Ezért is vagyok annyira diplomatikus. - Köszönöm eme magasan szofisztikált kijelentést. Ám ami igaz az igaz. Csak némely buta ember nem képes ezt meglátni. Még akkor sem ha nagy tudású ember mondja nekik. Mikor fogunk eme ostoba népektől megszabadulni… - sóhajtok fel igen hangosan. Ha valamit utálok, azaz emberi hülyeség. Bele is vettem végrendeletembe, hogy ha elveszíteném épeszűsségemet, magyarán ha hülyébb lennék mint egy ötödikes, akkor a lehető leggyorsabb úton oltsák ki életemet. - Az épület kérdés valóban probléma. Igaz, csak kezdeti. A feladat könnyen megoldható. Eltűntté pedig miért kellene bárkit is nyilvánítani, ha balesetben hunyt el, mondjuk munka végeztével a haza úton. Ki tartóztatna le egy kószán feltámadó vihart, vagy villámot, mi belecsapott a repülőbe, lecsapott a munkásokat szállító hajóra? Az időjárás szeszélyes és kiszámíthatatlan. A biztosítási pénznek pedig biztosan örülnek majd otthon. – merengek el azon, miképpen is lehet humánosan eltávolítani a nem kívánt szószátyárokat az élők sorából. Hát igen, sajnálatosan elvettem Emma kedvét a csokis keksz evéstől. Az én figyelmetlenségem eme itt felejtett édesipari termék. - Sajnos tengeri beteg volt egy hajóúton, ezért nem mert itt is dolgozni. – magyarázom meg miért eme rendetlenség. Hiába, a félelem nagy úr. Olykor hajtóerő, olykor bénító erő. Persze van gyümölcs is, az édesszájúaknak. Én mellőzöm most a cukrot életemből. Elég energiát tudok meríteni eme szénhidrát nélkül is. Szükségem is lesz rá, hisz tógás Emmám máris kéri a következő menetet. - Jelentem alássan, az áll, mint a cövek! – harapok bele a barackba, ám ahelyett, hogy megrágnám és lenyelném, inkább Emma szájára tapasztom a magamét és édes hármas csókba kezdek vele és a barackkal.
Ízlésesen csmagolt bókok, finom humorérzék. Szerecsére Zane tudja, hogy nem szabad túlzásba esni, így nem teszi magát nevetségessé vagy épp sokká. Kicsiny léptek, megfelelő odaszúrások, mik nem sértők, inkább mosolyogtatók. - Örülök, hogy egy ilyen nagytudású ember is alátámasztja meglátásom és helyesnek ítéli következtetésemet - nevetek rá, túrva a szekrényt, míg kezembe nem akad a keresett doboz. - Meglehet még néhány épület menthető. Legalább addig, míg az újak el nem készülnek. Nem szeretném, ha túl sokáig lenne kihasználatlan a hely az épületek hiánya miatt.Ugyanakkor annak se örülnék, ha az ott lebzselő munkások némi akadályt képeznének társaink számára, hogy szabadon kiélhessék és gyakorolhassák képességük. Eltűntté nyílvánított személyekre pedig nincs szükségünk, felhívva a figyelmet jelenségünkre - magyarázom, immár a birtokolt édességgel, miből épp az elsőbe harapnék bele, mikor Zane szavai megtopransztanak mozdulatomba és arra késztetnek, hogy kezembe forgassama dobozt, míg fel nem lelek rajta valami dátumot. - Olykor elhozhatnád ide is azt a bejárónőt - ejtem vissza szinte már csalódottan a tálra a diszkréten koppanó édességet, majd felállva az egészet a kukába borítom, persze a tányér nélkül. Kezemet egy konyharuhába törlöm, aztán felkapok az asztalról egy friss barackot, és visszaülök, ám most már Zane ölébe, ha engedi és nem ütközöm akadályba. - Remélem ennek jó a szavatossága, doktor úr - mosolygok rá, bár azért játékosan az első falatot neki kínálom fel.
Csak legyintek Emma divattörténeti beszámolóján a római kort illetően. Persze, igaza van, tudom jól. - Miért ne tetszenél? Egy gyémánt, még ha sárba csomagolják is, éppen annyira értékes és kemény marad, mint mikor aranygyűrűbe helyezik. – találóbb hasonlattal nem is élhettem volna, hisz most már tudom, hogy milyen képességgel bír. Mely pontosan passzol kifinomultságához. A gondolataim pedig oly gyorsan cikáznak, hogy igazából serkentésre nem szorulnak. Ez persze altesti tájékomra nem igaz, annak nagyon is kell az ilyen jellegű serkentés. Munkaváltoztatási poénom jól sül el. Ez nem meglepő. Az okos emberek ismérve a humorérzék. S noha Emmám néha hűvös természet, humorral jócskán meg van áldva. - Ez szintén igaz. Lakásomat is egy bejárónő tartja tisztán. Mert időm nincs rá. Meg veled inkább vagyok, mint a porral és piszokkal. – eresztek el egy újabb viccet ajkaim kerítése mögül. - Hm… nézőponty kérdése. Kivárni míg egy gyógyszer maximálisan kifejti hatását a legminimálisabb mellékhatásokkal időigényes. De ha elkészül, akkor jó pénzért eladható. Tehát megéri várni. Egy jó képességgel bíró mutánsgyerek felnevelése több mint körülményes. Ám ha hatalma minket szolgál, úgy valóban megéri a fáradtságot. Logikai felvetésed így helytálló. – zárom le ezt a kérdést igen kifejtős formában, beleépítve magam tapasztalatait és azt a burkolt utalást, ami miatt Emmát páromnak választottam. Zöld szempárommal nagyokat pislogva figyelem mi után kutászkodhat nőm. - Hogy milyen állapotban van az épület az más kérdés. Vélhetőleg régi, elavult, javításra vagy lerombolásra való. Jelenleg legfeljebb arra lehet jó, hogy megvédjen az esőtől és a vihartól. Az előbbit ugyanis nem tudom uralni. A villámok pedig kifejezetten vonzanak. – arcom mosolya megfagy, látva az előkerülő csokis kekszet. - Emma drágám, nem zavar, hogy a keksz szavatossága már egy ideje lejárt? – vettem fel a kérdést. Fogalmam sincs mióta lehet a szekrényemben. Talán évek óta. Hacsak nem Emma tette oda és varázsolta most elő. Akkor semmi baj. De így attól tartok valami baja lesz drágaszágomnak. Talán csak hasmenés. Arra van gyógymód.
- Méghogy ósdi - nevetem el magam, játékosan kicsit meglengetve tógám szárát. - A rómaiak tudták a tutit. Elég megoldani egy csomót, vagy szétlebbenteni a leplet és ott a meztelen valóság. Semmi macera, zipzár, gomb, fűző, testre tapadt szűk szövet. Talán így nem tetszem? - kérdem, bár inkább csak költőin, hisz sejtem, nem a ruhaválasztásom befolyásolja Zane gondolatait, max egy-egy kihívóbb darab serkenti azt. A főzés-dícséretre érkező kontra viszont elsőre meglep aztán halk, mégis jókedvű nevetésre ingerel, ahogy elképzelem a vázolt helyzetet, ahogy Zane kötényben sürög-forog otthon, mint valami háziasszony. - Azt hiszem, mindketten rendelkezünk elég pénzzel, még külön-külön is, hogy ezekre a munkákra megfizethessük az alkalmas személyt. Amúgy is kár lenne a tehetséged ilyen apróságokra pocsékolni. A főzést pedig megtarthatjuk az ilyen kivételes alkalmakra, inkább csak élvezetből, mintsem mindennapi kényszerből, nem? - húzom kacér mosolyba ajkaim, mik csak szélesednek visszavágó szavaitól. Nos igen, meglehet ha hamarabb térek vissza, hamarabb is ízlelhetemmeg különös lehetőségeit. De úgy hiszem, mindennek megvan a maga megfelelő ideje. Idő kellett, míg magam is valóban láttam céljaim és az oda vezető utat. Az "áldozatokat", miket hozni kell érte, és miket hajlandó is vagyok hozni. Az elkapkodott dolgok hamar tönkremennek. - Az igazán jóra kicsit várni kell, hogy valóban értékelni tudjuk, nem gondolod? - kontrázok most én, miközben befejezem az evést, a végén felvetve a szigettel kapcsolatos információkat. És állok fel a székről, ám Zane helyett a szekrényekhez lépek, sorra nyitogatva az ajtókat. Tudom, hogy "takarítás" közben láttam valami igazán izgalmasat, már csak újra meg kell lelnem. - Igen, amint a papírok rendben, elkezdhetjük az alapozást. Talán van is valamilyen épület a szigeten, ennyire mélyen még nem ástam bele magam a kapott feljegyzésekbe. Megvagy! - emelem ki diadalittasan a keresett dobozkát az egyik polcról. Zane-nek talán nem idegen, végül is az ő hajója, de én már tudtam, hogy lecsapok rá, mikor megláttam. És már boritom is egy tálkára a csomagnyi csokis kekszet, majd az asztalra téve ülök vissza székemre és lopok is el azonnal egy darabot.
Hosszú ideje viselek álarcot. Főleg mutáns létemet rejtegetem. Egyedül testvéreim tudtak róla, még szüleink se, mert… ki tudja. Talán ez is közrejátszott abban, hogy minél előbb le akartam lépni Chicagoból. Nem csak azért mert csórók voltunk. Azóta senkiben sem bíztam meg ilyen szinten, mint Emmában. Ahogy más bizalmát sem élveztem ennyire. Futó szerelmek, professzorok, kik mentoraim voltak s szakmai téren bíztak bennem, az egy dolog. Ám igazi lényemet még nem volt alkalmam senkinek sem feltárni. Mostanáig. S egyáltalán nem változtat álláspontomon az a tény, hogy Emma bármikor képes belém látni. Sőt, inkább egyszerűvé teszi a dolgokat. Egyenlőre. Életem során voltam pár dolognak, személynek rabja. Egyikben sem találtam meg a boldogságot, így rabigájuktól megszabadultam. Most is édesnek és könnyűnek érzem terhemet, mit Emma jelent számomra. Nincs okom tartani tőle. S noha érzelmi indíttatás is közrejátszott abban, hogy megkértem kezét, a racionális érvek sem voltak mellékesek. Mert tapasztalataim szerint ő erre is nagyon sokat add. Így hát úgy kellett érvelnem, hogy biztosan nyerjek. Nos, a bizonyosság még nem teljes számomra, ám nagyon csalódott lennék ha ezek után visszatáncolna. Akkor életében már csak rossz szexben lenne része. - Aki királynő, az méltó is az őt megillető bánásmódra. – hajtom meg fejem távozás előtt. A kajütben kaján vigyorral konstatálom tógaszerűen viselt lepedőt Emmámon. - Ejnye. Milyen ósdi divatot követsz? – nevetem el magamat miközben befejezem a terítést. Neveltetésemben nem szerepelt az úri étkezés technikája, noha azóta ellestem eme illemtudás fortélyait is. A titok csak annyi, hogy óvatosan és kimérten, had ne mondjam lassan kell fogyasztani az ételt. Így is teszek. Mert még ha lemeríthetetlennek tűnök is, ami nem igaz, testemnek nem csak energiára van szüksége, hanem bizonyos tápanyagokra is, melyből regenerálhatja magát. - Ejnye. Akkor nekem kell majd otthon maradni, főzni, mosni, takarítani és gyereket nevelni? – viccelem el dicséretét. Távol álljon tőlem eme munkakör, noha kétségtelen, hogy majd mindet könnyedén és gyorsan megtudnám csinálni. Egyedül a gyerekneveléshez kellene sok idő. - Látod! Ha előbb jöttél volna, az élvezetekbe is hamarabb dughattad volna kanalad. – sugárzom smaragd íriszeim bűbájos melegét. Megörülök hallva, hogy szigetes ötletemet is megfogadta Emmám. - Nagyszerű! Akkor végre létrehozhatjuk kis hadseregépítő mutáns iskolánkat. – dörzsölöm össze tenyereimet.
Ó, igen. Előttem felesleges a maszk, a takarás, hisz amit akarok, azt úgy is megtudom. És talán ez is oldja Zane-ben az utolsó falakat, a tudat, hogy velem teljesen őszinte lehet, sőt, annak is kell lennie. Nincs helye alakoskodásnak, hátsó szándékoknak. Okos ember, hamar rájött, nem véletlen osztotta meg velem genetikai reményeit, a tökéletes utód létrehozását. Hisz kamuzhatott is volna, holmi elcsépelt romantikus okokat hozva fel kérésére. Így viszont... Elégedett mosoly kúszik arcomra, mit akár betudhat a testi élvezeteknek is, és őszintén szólva igen nagy része van benne. Ugyanakkor a birtokos mosolya is ez, hisz immár, még ha ő nem is így érzi, nem is így gondol rá, tulajdonom lett. Az érzelmek rabláncok, még a józan embereknek is, akármennyire is hiszik, tudatosan cselekednek, érzelmeik irányítják léptük, döntésük. és egy ilyen mély vonzalom, talan nevezhetjük szerelemnek, az egyik legerősebb lánc, mit ha megfelelően karbantartunk elszakíthatatlan, nem gyengülnek az összefogó szemek. - Micsoda kiszolgálás.. Királynői bánásmódban részesülök - nevetem el magam szavaira, kényelmes tempóban kelve fel az ágyról, ám ruha helyett csupán a vékony lepedőt csavarom testemre, mint a régi rómaiak, többet sejtetve, mint takarva. Nem mintha szégyenlősködnék, ám talán így esélyünk lesz valóban enni is, nem újfent engedve a testi vágyaknak, hisz tapasztalhattam, Zane energiája mintha kimeríthetetlen lenne. - Az illata remek - ülök fel arra a székre, mit korábban is elfoglaltam, és ahogy a belémn evelt illem tanítja, megvárom, míg ő is helyet foglal, csak azután fogom ujjaim közé az evőeszközöket, hogy néhány falat erejéig teljesen az étekre koncentráljak. És az első harapásnál érzem meg, valójában mennyire éhes vagyok, mennyire követeli magának testem a valós táplálékot, ami, szerencsére, igazán kitűnő. - Neked jobban megy a főzés, mint nekem. Minden tekintetetben - dícsérem meg, mikor már úgy érzem, csillapíthatatlannak tűnő étvágyam csitul, immár valami innivalóval is leöblíthetem torkom. - Immár egyre biztosabb vagyok, jó döntés volt visszatérni az államokba - emelm rá hideg kékjeim a pohár pereme felett, majd az odakészített szalvétával már csak a rutin kedvéért törlöm meg számat. - A szigettel kapcsolatban... A napokban teszek árajánlatot a vállalatnak a Frost International nevében. Ám az érkező hírek, és közben járásod figyelembe véve nem hinném, hogy problémába ütköznénk... Újabb pont, újabb pipa a megbeszélendők listáján. A bálról tud, Willliam-et említettem, bár a személyes találkozás még odébb van. És a sziget, a lehetséges saját kis rókalyuk, ahol újabb erőket sorakoztathatnánk szervezetünk mellé...
Kivételes, különleges, kiemelkedett. Mind jó jelző állapotomra. Persze nem születésem jogán. Illetőleg csak részlegesen. Hiszen mutánsképességemmel születtem. Mondhatni az a tehetség. De ha nem fejlesztettem volna, nem tanultam volna, nem végeztem volna észveszejtő gyakorlatokat, akkor mit sem érne. Legfeljebb gyertyát tudnék meggyújtani, de röptetni magam és egy gyönyörű nőt aligha. Persze emelet sok minden mással is megkellet küzdenem életem folyamán, amiben olykor képességem is segítségemre volt. Csoda hát, hogy annyira elvagyok szállva magamtól? Aligha. Most úgy érzem talán többre nem is volna szükségem, csak mindezekre. Bűnös gondolat. Remélem Emma nem hallja. - Hát még szép, hogy örömmel hallja! Szeretitek ha elkényeztetünk benneteket. – küldök mosolyt szeretet Királynőm felé. Ama állatias ösztönök pedig megteszik a magukét. Hiába vagyok mutáns, az alantas test szenvedélyeinek rabja vagyok. Mert örömet okoz. - Természetesen a bálban megtartom az elvárt kulturális szintet. Nem mindenki képes befogadni azt, amit nyújtani tudok. De tudom, előtted bátran lehetek mezítelen, bátran lehetek önmagam. Nincs maszk, nincs álarc, csak őszinteség. – magam is meglepődöm mennyire elérzékenyülten szóltam. Azért könny nem csordul ki szemeimből. De tény, sok éve már, hogy a boldogságnak ilyen szintjét érezhettem volna. S nem is akarom elveszíteni. Ám a boldogság is tart szünetet. S míg királynőmet hagyom pihenni az ágyon, addig a kajütben feltálalom a finom ételt. Szükségünk lesz rá. - Drágám! A vacsora tálalva! – kiáltom vidám kacaj kíséretében szeretet Emmámnak.
Valóban csak kivételeseknek adatik meg, bár az más kérdés, ki miért is számít kivételesnek. Zane a - később - megismert tudományát leszámítva igen fontos eleme a környezetemnek, hasznos és szükséges társ. Egy masszív oszlop, akire támaszkodhatom, aki felfogja az első csapásokat. Persze mindamellett kellett az is, hogy vonzzon, mint férfi, hisz nem vagyok egy utcasarki, aki kényszerből használja testét, nem, a saját örömöm is kell hozzá. - Parancs? Ezt minden nő örömmel hallaná - mosolyodom el, immár ajkain, majd hagyom, hogy újfent átvegye az irányítást, hisz ebbena helyzetben eddig se kellett csalatkoznom benne. Én csak hagyom, hogy az ösztöneink irányítsanak, hogy keressük az egymásnak és főképp magunknak okozható örömét. Még ha ilyen különös helyzetben is. - Nagyon ügyesen használod - erősítem meg szavait, miközbne már meglepett-vidáman kacagok az újabb formabontó pozitúra okán. Persze azért hagyom, hogy karjai most másként öleljenek, igazi előírt táncrend szerint. - Azért a bálban ennél több öltözéket viseljünk. Még megnbotránkoztatnánk a népet, márpedig egy efféle fotó nem segítené elő a jelöltséged - kuncogok fel halkan, és bár a forma szerint szabad kezem a vállának szélére illenék helyezni, helyette ujjaim tarkójára simulnak, kedveskedőn cirógatva ujjbegyeimmel.
Ennyiben hagyom azt az estét. Igaz, akkoriban még képességem ilyen szintű használatára nem voltam kész, illetve gyakorlott. Még mikor Kátyával kavartam… akkortájt próbálkozgattam, kísérleteztem, de igazából csak az őt követő éjjeli pillangókon vittem tökélyre altesti művészetemet. Igen sikeresen a jelek szerint. Megelégedettség ül ki arcomra: - Szóval te sem örülsz az információhiánynak. Akkor meglátom mit tehetek ennek ügyében. – fejtem ki bizakodásomat. És mindig törekedj megismerni ellenségedet, hátha megtalálod gyenge pontját. - Ó! Micsoda megtiszteltetés számomra, hogy különleges idomaidat csak kivételezetteknek mutatod meg! – nevetek fel. - Az már csak hab a tortán, hogy magam is azok közé tartozom. – teszem hozzá vidáman. Vállat vonok. - Remek! Fogom is véleményezni. Elvégre az a dolgom. A kérésed pedig számomra parancs, felség! – lehelek csókot kacsójára. Aztán már nem marad más, mint a testek tánca a levegőben lebegve. Új stílus, kétségtelen, s igen egyedi. Hamar divatba jönne, ha mindenki képes lenne rá. Talán egyszer arra is sor fog kerülni. Ha minden ember mutáns lesz. Végül is miért lehetne megindítani a mutációt? Vegyi anyag, sugárzás vagy direkt génsebészeti beavatkozás révén bármelyik emberrel megtehető. Kormányzóként zöld utat adhatnék ezen tudományos kutatásoknak is. - Valóban igyekezlek mindig meglepni és a lehető legminőségibb módon veled lenni. Ha ez bármi téren is kedvező színben tüntet fel nálad, annak csak örülök. – ajkam ajkát érinti, egyik kezem hátára simul, míg másik finom kacsójára fonódik, felvéve a tipikus táncos formációt.
- Arra biztosan emlékeznék - búgom hízelkedőn, még ujjaim is végigfuttatva arcán. Bár csak céltudatosan dicsérek abban egészen biztos vagyok, hogy még egy átmulatott, homály éj után is emlékeznek arra, amit Zane képes nyújtani. Hacsak nem újdonság nála képességének eme felhasználási módja. - Kiszolgáltatott? Nem, hacsak nem hagyjuk magunkat - ingatom fejem. Persze értem, mi aggasztja Zane-t és engem szintúgy aggaszt, hogy Appleton fejébe nem tudok csak úgy bemászkálni, megismerve őt, megismerve a múltját. De ahogy egy régi bölcs mondta, tartsd közel a barátaid, de még közelebb az ellenségeid. - Meztelenek? Nem, ezt a látványt csak kivételeseknek tartogatom - nevetek rá vissza, hisz helyzetünkben ez a szóvicc roppant pontos találat. - Nincs okom sértődni Zane. Pont azért is hívlak el, hogy megalkothasd a saját vélenyed. Ha arra kérnélek, azonal légy iránta feltétlen bizalommal nem is lennék méltó a rangomra. A gyanakvás egyik alapfeltétele a hosszú életnek - mosolyodom el, ám a tánccal kapcsolatos szavai újfent kibuggyantják kacagásom. Bár az élet és a hatalom igen fontos része a szex, nem csupán ez a szórakozási fajta adatott meg nekünk embereknek. igaz, mindig van olyan, aki mellett, ilyen vagy olyan okból, de nehéz másra gondolni. És végül is, még ha nem is szögeztük le, még ha konrétan nem is fogalmazódott meg egyikünkben sem, mindketten sejthettük, a hajókirándulásos programok egyik szerves részét fogja majd alkotni a testiség. Mintha csak ekképp akarnánk az egymás iránti elkötelezettséget erősíteni. És ismét elveszünk egymásba, simulnak nyakára karjaim, testére lábam, elveszve a csókba, érintésbe, érzésbe, beleszédülve különlegességükbe. - Úgy látom, mindent bevetsz, hogy javadra befolyásolj a döntésemnél- sóhajtok fel meglepetten, érzékelve a különleges pozíciót, ám mosolyom csókba rejtem, átadva magunkat a beszédnél élvezetesebb pillanatoknak...
Tehát nem csak nekem homályos azaz első találkozás. Ez talán nem is meglepő. És ironikus. De annál jobban elmémbe vésődött a második találkozás. - Nos, lehet kikötöttünk, csak nem emlékszünk rá. – vettem fel gyerekesen elröhögve magamat. Végül is akár ez is megtörténhetett. Ha már nem emlékszünk rá… Nem kifejezetten szeretem a meséket. Már gyerekként se bírtam. Túl abszurdak és banálisan a történetek. A tudomány sokkalta reálisabbnak tűnt mindig is számomra. Talán ezért sem hiszek a mesékben, mármint az ígéretekben és az ámításban, s végső soron az emberekben. Csak az van ami megtapasztalható, csak az a valami, amit valaki megtesz. Ilyen egyszerű a logikám. - Persze. A rosszban is meg kell találni az örömet. Még ha ez alatt nem a bált értem. Veled megjelenni mindig öröm számomra. – lehelek egy csókot ajkára, mintegy megpecsételve mondandómat. - Shaw hagyatéka… Ez nem jó. Mi nem tudunk róla semmit, ő rólunk mindent. Kiszolgáltatottak vagyunk, meztelenek. – itt elnevetem magamat, tekintve, hogy Ádám és Éva kosztümben vagyunk. - Hasznos… Neked elhiszem. De ne sértődj meg érte, ha eleinte gyanakvással fogok tekinteni rá és kerülni társaságát. Persze a hivataloson túl. Míg meg nem tudom, hogy az ő lapjai mit rejtenek. – a nyugtatási kísérlet nem vált be. Mi több számomra meglepő, hogy királynőm nem orrol rám, hogy nem tudok semmit az illető úrról. Illetőleg ő tud többet. A jelek szerint más rejtőző mutánsok is vannak e vidéken. A baj az, hogy erősek és az ambícióik is hasonlóak a miénkhez. Ez pedig nem jó, mert konkurencia. A hatalom megosztása gyakorlatilag annak elvesztése is. A római triumvirek is csak azért kellettek, hogy a szenátus és a nép ne döbbenjen egyből rá, hogy Cesar irányít. Már pedig mindig fog kelleni valaki aki első az elsők között. S félek, hogy ez nem mi leszünk. - Hogy felkérjelek táncra? Hát az altesti tánc nem elég jó neked? – kacagok fel. - De meglásd! Hamarost olyan különleges táncban lesz részed, ami nem bálba való. – húzom el huncutul számat. - Nem irigylem az energiád. De ami most jön, ahhoz sokra lesz szükség. – felelem pajkosán. Már kieszeltem mivel is bolondíthatnám meg szőkeségét, s tehetek újfent példát arra, hogy mennyire jó és változatos vagyok. Ahogy újra egyesülünk és magával ragad minket az érzések vihara, mi több tornádója, mi nem hagy minket a lepedők között hanem felemel az ágyról. - Ha repülőn csináltad is, de repülve biztos nem. – rebegem két csók között. - S ez még csak a bemelegítő a tánc előtt! – kiáltom hozzá egy újabb lélegzetvételnyi szünet alkalmával. Aztán már csak a test beszél.
- Nem mondanám, hogy az enyémek tiszták és pontosak. Azt hiszem, kicsit mindketten többet ittunk, mint kellett volna. Csak azon csodlkozom, akkor miért nem kötöttünk ki az ágyban? - kérdem nevetve, talán a megfelelő témával terelve el figyelmét a lehetőségről. Persze, hogy képes lennék felidézni benne a múlt eseményeit. Ám kizárt, hogy ezt meg is tegyem. Bár talán akkor sem volt tudatában annak, hogy mit teszek vele, ám már ismeri a képességem és nem buta ember. Jobb, ha maradunk a jelenlegi helyzetnél. - A mese még csak most kezdődik Zane - teszem még hozzá, most fennakadás nélkül véve fel a jövőképbeli incselkedést, ezzel is továbbengedve a feszegetni nem kívánt dolgokat. - Munkabál? Vehetjük annak is, bár szerintem ez nem zárja ki, hogy ne élvezzük - vonom meg egy picit a vállam. Ha úgy nézzük, minden bál munka is, hisz ügyelni kell a megfelleő viselkedésre, építeni a társas kapcsolatokat, üzleteket. Hisz erről szólnak ezek az események, még ha a kikapcsolódás látszatát keltik is. - Szövetséges, igen.. vagy inkább Shaw hagyatéka. Viszont már így is túl sokat tud rólunk ahhoz, hogy csak úgy hagyjuk kisétálni a figyelmünkből. Mindamellett igen hasznosnak is tűnik - bólintok, mintha csak nyugtatni akarnám Zane-t. Persze megértem aggodalmát, fagyos hozzáállását. Magam sem örülök az ilyen felemás ismerettségnek, de az ösztöneimre kell most hagyatkoznom. Mutáns, és ha nem is törekszik a klub szerves részévé válni, látja a fantáziát és a lehetőséget törekvéseinkben. Már pedig elég erős ahhoz, mind képességileg, mind társadalmilag, hogy inkább akarjuk magunk mellett tudni, mintsem ellenünk - magyarázom, és talán érződik is hangomon, ezen döntésem nem vita tágya. - De ezért is szeretném, az élvezet mellett, hogy elkísérj a bálra. Hogy megismerd te is, hogy a saját tapasztalatid alapján alkoss véleményt és meglátást. És persze, hogy végre felkérj egy táncra - teszem még hozzá pajkosan, enyhítve a szavak szakmai hangulatát. Mert ez a nap valahogy amolyan átmenet, könnyed átjárás a hivatalos dolgok és az élvezet között. És mintha csak gondolataim akarná igazolni gördül felém Zane, pajkos mosolyt csalva ajkamra. - Talán irigyled tőlem az energiát? - kérdem incselkedőn, ám közben karjaim már fonják is át nyakát, csupán érkező szavai torpantanak meg, jókedvű nevetést csalva ki belőlem. - Mutasd meg, hogy gondolod - súgom még ajkaira, majd újfent lecsapok rá, fonom át lábaimmal csípőjét, mintha éhezném az energiáját, mintha az ő érintésétől lennék teljes...
Szinte sértő számomra, hogy nem ismerte fel egyből zsenialitásomat. Csiszolt gyémánt voltam már akkor is, azóta csak nagyobbra nőttem. Pedig még a fejembe is lát. Vagy talán akkor még nem volt ennyire kifinomult a képessége? - Jó tudnom, hogy emlékszel bármire is abból az éjszakából. Nálam teljes a sötétség. Esetleg a képességeddel fel tudnád idézni az emlékeimet? Biztosan tudom, hogy vannak, csak agyam egy igen kevéssé elérhető szegletébe zárhatta el azt. Kíváncsi lennék miket is mondtam neked első találkozásunkkor. Hogy az unokáknak tudjak majd mit mesélni. – zárom incselkedőn szavaimat élvezve ujjának játékát testemen. Láthatólag jól tud játszani a férfi testen. Ezt nem is vetem szemére. - Áhá! Tehát ez egy ilyen jellegű munkabál lesz. – húzom el fintorogva számat. - És kiféle, miféle szerzet ez az Appleton? Hogy még szövetségesünk is? – húzom össze szemöldökömet. Emma kijelentéséből kitűnik, hogy tud a mutánsokról, mi több, mintha nekik rendezné azt a bálat. Ez bennem erős gyanakvást ébreszt. Még ha magunkfajta is lenne, miért tenné ezt? Talán sakkjátékost kíván alakítani? - Shaw vette fel vele a kapcsolatot? – döbbenek le ismét. Ugyan nem sok biztosat tudok a néhai fekete királyról, minden esetre üzelmei nem feltétlenül jelentenek jót. Elvégre elbukott. Valamit tehát elrontott tervében. - Így látatlanba nehéz bármit is mondani az illetőről. Ám a magam részéről aggodalomra ad okot, hogy ő ismeri céljainkat. Mi pedig keveset tudunk róla. Ha közel tartjuk magunknál, az valóban nekünk hozz hasznot vagy neki? – elmélkedem igencsak elmélyülten. Jó ideje nem dolgoztatta meg agytekervényeimet semmi sem, mint ez a dilemma. Több információra van szükségem. - Ejnye. – húzódik mosolyra arcom. - Hát ilyen sokat szívtál volna fel belőlem? Ez ellen tennem kell! – fordulok rá Emmára. - Nos, akkor ideje lesz szétrepeszteni azt a pesszáriumot. – nevetek fel, majd átadom magamat az édes gyönyörnek.
- Igen, azt már akkor is láttam, hogy roppant ambíciózus vagy, ám azt hiszem, csak most kezdtelek igazán megismerni. Ott, Londonban igen sok mindent még rejtve tartottál előttem - húzom kacér félmosolyba ajkaim, kezemmel egy utaló pillanatig lefelé kalandozok testén, hogy aztán visszatérve szíve felett állapodjon meg tenyerem. - Inkább csak egy megerősítési pont a szövetségben. Appleton rendezi, legalább is elég nagy befolyásolása van az eseményekre. A látogatása során vetette fel, és igen ígéretesen vázolta a helyzetet. Szerinte ott igen sokféle mutánssal futhatunk össze, kik közül, ha kedvünk úgy adja, válogathatunk is, az már csak rajtunk múlik, mennyire lesznek alkalmasak - fejtem ki kissé bővebben az estéllyel kapcsolatos tudnivalókat. Nem csak egy felhőtlen party lesz ez, sokkal inkább "munka". Már ha az elhivatottság lehet munka. - Egyre inkább úgy sejtem, Shaw nem véletlen kereste az üzleti kapcsolatokat Edward-dal. Úgy tűnik, legalább olyan mélységekbe ér a keze, mint a miénk. És jobb, ha az ilyen "barátokat" közel tartjuk, egyetértesz? - villantom rá kékjeim, majd hátamra fordulva pockolok magam mögé pár párnát, ahogy a hátrahagyott étel elfogyasztását veti fel. - Energiára? Nem hinném, hisz most is kicsattanok az erőtől, mintha feltöltöttek volna - kacsintok rá, majd elnevetem magam és bólintok. Igen, azért nem árt, ha másféle mód is juttatok a szervezetembe. Ugyanakkor kényelmes pózomból, várakozó pillantásomból egyértelművé válhat, nem igazán szándékszom kiszállni az ágyból. Nekem itt nagyon is jó.
Mesterien végeztem dolgomat. Nem voltam rest most sem képességemet használni közben. Persze csak trükkösen, nehogy Emma rám unjon. Kreatívnak kell lenni az ágyban is, ha királynővel hál a férfi. S nekem még lepedőre sincs szükségem. Bármikor kellő hőmérsékletet tudok magam köré alakítani, ha arra lenne szükségem. Szemérmes pedig sosem voltam. Legfeljebb csak illemtudó. - Valóban. – biccentek rá Emma egyértelmű kijelentésére. - De ezt te már nagyon is jól tudtad mikor először találkoztunk. Nemde? – mosolygok vissza királynőmre. Tény, hogy akkoriban még csak érdeklődtem a politika iránt, nem voltam ekkora nagymenő, mint most. Inkább tűnhettem unalmas tudósnak. Persze csak az első pohár skót whiskyig. Kedvesen figyelő zafírjaira visszamosolygok. Ujjaimmal elkezdek játszani szőke tincseivel. Nem ellopni akarom. Pusztán kellemes időtöltés. - Ó, egy bál, a távoli Kaliforniába! Minő megtiszteltetés! – ámuldozok cseppet. Igaz, a nyugati partért nem rajongok különösebben, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kísérném el királynőmet. Elvégre manus manum lavat. Legalábbis míg a boldogító igent ki nem mondjuk. Onnantól kezdve házastársi kötelesség segítenünk egymást. És nem csak az ágyban. - Számomra megtiszteltetés, hogy elkísérhetem, Királynőm! – s egy csókkal is megpecsételem szavaimat. Élvezve pajkos játékát nyújtózkodom. - Azt hiszem ideje lesz enni is valamit. Neked szükséged lesz energiára. – kacagom el magamat.
Bizonyított tény, hogy a mester már tényleg "csak" teszi a dolgát. Kimerülten és mégis olyan különösképp erővel telin heverek az ágyon, csupán a vékony lepedőt viselve lepelként. Nem mintha bárki elől is takargatnunk kéne magunkat, csak hát ez olyan emberi szokás. - Kétségtelen, hogy neked politikusnak kell lenned. Ha valamit akarsz, olyan érveket hozol fel, olyan csalétkeket vetsz be, hogy arra nehéz nemet mondani - mosolyodom el hasrafordulva, állam összekulcsolt kezeimre támasztva, tekintetemmel az arcát fürkészve. A házassággal kapcsolatos terveit az üzleti érdekekkel, a nyerési eséllyel támasztotta alá, az utód kérdését a tökéletes egyed lehetőségével. És hát.. az egyéb meggyőző eszköze is igen figyelemre méltó. - Hamarosan meghívót kapok egy bálra San Fransisco-ba, és szeretném ha elkísérnél Zane. Érdekes eseménynek ígérkezik - ugrok hirtelen a témával, hisz végül is ezért is jöttünk ide, hogy nyugodtan végigbeszélhessük a dolgokat. Átrágjuk Appleton látogatását, beszéljek neki Will-ről. És ezek szerint, hogy ő beavasson a terveibe. Ugyanakkor azért nem engedem csak úgy ela hangulatot, ujjaim szétválasztva a hozzá közelebb eső kezemmel arcára simítok, majd játékos ujjaim nyakára siklanak, csak úgy, az érintés kedvéért.
Nos, igen, míg nem sikerül elkészíteni a tökéletes mesterséges méhet, addig marad a béranyaság. Nem veszélytelen opció, de kétség kívül hasznos. S mivel az AIM igen szerteágazó adatbázissal rendelkezik, nem lesz nehéz megfelelő személyt találnom a feladatra. S újfent csak örülök annak, hogy Emmám érdeklődése íly magas szintű. A jelek szerint ő is csak kiváló utódhoz adná tökéletes génjeit. - Nos, a génsebészet egy folyamatosan fejlődő tudomány, a felfedezések és a technikai lehetőségek fényében. Mindazonáltal a legújabb fejlesztéseket alkalmazzuk. Ennek fényében igen nagy százalékban be tudjuk folyásolni a kívánt genetikai hatást. Nem 100%-osan, de ötvennél nagyobb százalékarányban. Ezzel elérhető a kívánt képesség kialakítása is. Nem véletlenül tanulmányoztam annyi mutánsdns-t az elmúlt években. Sikerült bizonyos rendszert felfedeznem az egyén és a kialakuló képessége között. Az esetek egy jelentős hányadában környezeti hatásra történik az meg. Különösen igaz ez a másodlagos mutációra. Az elsődlegesnél gyakorta a hatások kialakulása a születéssel elkezdődő időszakban megkezdődik. Sokat számít tehát az első hatások. Persze a hajlammal szemben nem lehet menni. Amit öröklünk az nem megváltoztatható, de irányítható. – fejtem ki nagy részletességgel a lehetőségeket. Nem egyszer kellett már bemutatót tartanom nem tudományos közönségnek. Így jól tudom, hogy fogalmazzam meg szövegemet úgy, hogy azzal érthető legyen, de mellőzzem a szakmai részleteket. Ezzel elkerülve a kötözködő kérdéseket, s azt, hogy a gyakran csak elméleti síkon létező dolgok valósággá váljanak. - De ezekre a titkokra fény derült. – kontrázok vissza élvezve Emma negédes csókját. - Mondani úgy mondják. De aki már mester, annak nincs szüksége gyakorlásra. Az már teszi a dolgát. – kelek fel s követem királynőmet. Kezem legyintésével kikapcsolom a villanytűzhelyt, nehogy a finom étel odakozmáljon.
A béranyaság felvetése elgondolkodtató. Egy általunk kiválasztott személy, akinek minden kórja kivizsgálható, előtesztelhető. Akinek állapota folyamatosan felügyelhető, akárcsak az, miként viszonyul a terhességhez, mit eszik, iszik, hogy "vigyáz" a magzatra. Nem mintha az anyai érzések élednének bennem, pusztán a tudatosság. Így kizárhatunk minden váratlant, minden normál szülésnél felmerülő problémát. Ugyanilyen érdeklődéssel hallgatom a kérdéseimre kapott válaszokat. Igen, egyre inkább a dolog "üzleti" részét látom, a hasznosságát, nem magát az anyaság tényét. Én nem lennék több, mint egy donor, Zane-t idézve a tökéletesség egy része. És ő, képessége, tudása adná a másik felét. - Tudjuk befolyásolni a képességét? Vagy az csupán lutri, legfeljebb mutáns léte határozható meg? - firtatom tovább, immár kissé belemelegedve a témába. Ha meghatározható lenne, ha biztosíthatnánk, hogy a gyermek örökölje telepatikus képességem, akár még gyémánt-ellenállásom is.. Vagy Zane energiamanipulációját.. Megfelelő neveléssel elpusztíthatatlan egyedet lehetne belőle formálni. - Nincs titkod? A ma délután csupa titok volt - súgom még a csókba, majd már csak az érintést élvezem, ahogy elkalandozunk egymás területére, táncba, olykor csatába hívva nyelvét, összefonódva, majd visszahúzódva a játékosság és élvezet mezsgyéjén lavírozva. - Hogy is mondják? Gyakorlat teszi a mestert? - kérdem kacéran, miközben már állok is fel, és bár lépek a hálórész felé, ujjaink összefonódásával jelzem, nem egyedül szándékszom bemenni...
Az ételek szépen sülnek, a hajó lassan irányt vált a szárazföld felé, mit láthatatlan energianyalábjaim segítségével kormányzok. Mindent uralmam alatt tartok. Csak Emmát nem. De őt nem is akarom. Mert szép szóval is eltudom érni azt, amit fontosnak látok a hatalom megszerzése szempontjából. - Ejnye. Hát ennyire nem vagyok nyitott lexikon számodra, hogy még gondolataim közt is bóklásznál? – csóválom meg fejemet mosolyogva. Persze tudom jól, hogy váratlanabbnál meglepőd témákkal jövök elő. Agyam állandóan dolgozik, mindig egy cél elérése érdekében, keresve a legjobb megoldást. Most éppen ez a téma. Erre hangolódott rá elmém. - Nem szaladok sehova. Téged hajtott a kíváncsiság, hogy mire kelhet egy apró szőke tincs. Ha az igazság nem tetszik, arról nem tehetek. Néha jobb nem tudni. – utalok itt a gondolatolvasás káros következményeire is, meg a kérdezésére is. Kétségtelen, hogy már egy ideje ér bennem ez a téma is. Igazából eleinte nem is akartam szólni róla, mire is szemeltem ki genetikai anyagát. De mára már van annyira komoly kapcsolatunk, hogy megtegyem. Igazán megláthatná tervem hasznosságát melyből ő is profitálhat. Persze nem állok neki belemenni a részletekbe. Tudom jól ezzel mennyire untatom. Hacsak ő maga nem kíváncsi rá. - Akkor logikám helytálló volt. Ugyanakkor kár volna értékes genetikai állományodat veszni hagyni. Egy ilyen selymes kéz több mint értékes. – apró bók egósimogatásnak. Meglepő mosoly ül ki arcomra hallva tudományos kíváncsiságát ama kérdésben, miképpen is fejlődne ki a magzat. - A kérdések jók. Ám koránt sem megoldhatatlanok. Bár egy mesterséges méh megalkotása folyamatban van, mindazonáltal a természetes sokkalta megfelelőbb a célnak. Mondhatjuk úgy is, hogy béranyára lesz szükség. Erre a célra nem nehéz egy fiatal, egészséges nőt találni, persze kellő fizetség ellenében. Nyílván érzelmi kötődésre nincs szükség. Noha ez a program is kísérleti jellegű, és nincs is nagy dobra verve, mégis a már megtörtént béranyaságok sikeresek voltak. – kortyolok egyet italomból. - A nemét a legkönnyebb befolyásolni. A többi genetikai tulajdonságot már kicsit körülményesebb, de nem megoldhatatlan. Hogy mutáns legyen azt biztosan. S kézenfekvő, hogy erős mutáns lenne. A legjobb részt kapná belőlünk. – kulcsolom át ölembe telepedő Emmám derekát. Közelsége már is feléleszti férfiasságomat. Talán mégiscsak vállalkoznak a természetes úton történő szaporodásra? S mintha szavai is ezt erősítenék. - Minden a te engedelmeddel történik. Nincs titkom előtted. Amilyennek kívánod a gyermeket, olyan lesz. – húzom még el a mézesmadzagot, aztán csak élvezem csókját a sok beszédtől kicserepesedett ajkaimon.
Kezdőlap 
by 
