Szerelemhajókázás

First topic message reminder :

Új nap virradt New York kikötőjére, mely már ilyenkor sem csendes, hiszen a halfogással próbálkozó kevesek bárkái hasítják az óceán habjait. Kis vitorlásom még a mólónál pihenve várja gazdáját. S lám, meg is érkeztem hófehér DeLoreanemmel. Most kivételesen nem szokásos és elegáns hófehér öltözetem virít rajtam, hanem sokkal lazábban öltözködtem. Fekete cipő, térdzokni, keki színű rövid szárú nadrág, fehér póló, s kezemben egy kék táska tele apróságokkal amire az út során szükség lehet, mint például ennivaló. Mert azt nem tárolok a hajómon, lévén hamar megromlik. Kikötni pedig nem tervezek a hétvégén. Bármit is akarjon bemutatni Emma, azért éjszaka magam tudományát kívánom újból és újból bemutatni neki. Nem titkolt vágyam felejthetetlenül emlékezetébe vésnem magamat. Mert Emmában látom azt a nőt, akit mindig is kerestem. A nagy Ő-t. Vagy legalábbis egy genetikailag kiváló tulajdonságokkal bíró egyént, aki alkalmas petesejt donor lehet, akár természetes, akár mesterséges úton. Hogy őrült volnék ilyen gondolatok kapcsán? Nem hiszem. A lombikbébi program húsz éve stabilan működik, s magam sem kívánok más technológiát felhasználni. Főleg nem klónozást. Azt a szintet azért még nem sikerült elérni vagy legalábbis nem tudok róla. Meglehet folyhatnak efféle titkos kísérletek. De nincs szükségünk klónokra, hiszen mi tökéletesek vagyunk. Csak a világ fogadna el már minket. Akkor nem lenne semmi baj, s már csak az öregedés kérdését kellene megoldanunk. De az a legkevesebb, főleg ha rólam van szó. Gyakran mikor az elnyelt energiát bioenergiává alakítom, s az átjárja testem minden sejtjét, sokkalta energikusabbnak érzem magamat, mi több a tükörben nézve magamat mintha még vonásaim is fiatalabbak lennének. Kár, hogy kopaszodásomra nincs gyógyír. Nagyon tudnék örülni egy hosszú dús hajzatnak.
Reggeli gondolataimat nemsokára tettek követik. Egy kicsit rendet kell tennem hajócskámon. Nem mintha nagy buli utáni kupit hagytam volna rajta legutóbb, de ha pár hétig nem járok rajta, egy-két sirály biztos ott hagyja névjegyét. Meg a viharok is. Így a fedélzet felmosásával kezdem a feladatokat. Szerencsére a kajütben nincs rendetlenség, legfeljebb egy kis portörlés, pókhálóirtás várható. Kíváncsi vagyok vajon Emmában van-e annyi háziasszonyi készség, hogy eme alantas munkára vetemedjék? Mert nincs szégyenletes munka, csak szégyenletes fizetés. S ma az utóbbi természetben fizetik. Nem is csekély mennyiségben.

- Valóban. Nem kenyerem a céltalan pusztítás. Ám ha azzal pánikot és káoszt okozhatunk, s ezáltal megnyerhetjük magunknak a birkanyájat, még az is belefér. – ül ki arcomra gonosz mosoly.
- A tudat… az nem annyira. Inkább a vágy. De az nincs bennem. Másfélék vannak. Kevésbé agresszívek. Nem vagyok vadállat, mint egyesek. – teszem hozzá utalva újfent kifinomul intellektusomra. Mert arra különösen büszke vagyok és óvom. Ez nem nagy titok. Ellenben valódi hatalmi terveim még talán rejtve vannak előtte. Nem, nem az uralkodás. Hanem a mutáns gének ismerete. És egy olyan mutáns megalkotása, mely hatalma felül múlja mindenkiét. Avagy magába szívja. Sajnos kevés forrás áll még rendelkezésemre. De ez változhat.
- Valóban. Nevelni kell őket. Főleg ha hasznos képességgel bírnak. Vagy hűségesek. Sok gyalogra lesz szükségünk játszmáinkhoz. Nem egy elesik, kell az utánpótlás. – tör elő újfent logikus énem.
- Igen, igaz, kitartás nélkül nincs siker. Két évtizede gyakorlom használni erőmet. S közben igyekeztem elrejteni az emberek elől. Kevesen is tudnak róla, még családom se. Jól van ez így. – zárom szavaimat egyszerűen. Szeretem a dicséretet, de csak ha igazán megérdemlem. Az amire most képes vagyok pusztán fejlődés kérdése, sok gyakorlással. Igazi tettek után jár az értékes dicséret. Ilyen a repülés. Vagy épp egy finom masszázs, mit Emmától kapok. Nem tagadom, jól esik puha kezét bőrömön éreznem. Szemeimet le is hunja élvezem ujjai játékát homlokomon, majd testem többi porcikáján.
- Igen, nehezen felejtek. Talán ezért is ment mindig jól a tanulás. Bár nem mondanám, hogy kimagasló lennék. Vagyis ez csak emberi. Nem mutáns képesség. A lényegre törés pedig szükségszerű. Gyakori szakmai ártalom, hogy elveszünk a szavak tengerében és végül össze-vissza fecsegünk. Logikus egyből a lényegre térni. Persze bizonyos társadalmi körülmények között óhatatlanul bájcsevejt kell folytatni. Ezek igen unalmas társadalmi normák. Bár mindent elintézhetnénk egy percnyi gondolatátvitellel. Az élet sokkal egyszerűbb lenne. – zárom el végre szám csapját miből csak ömlik a szó, megcáfolva kijelentésemet. Néha, főleg ha jól érzem magam mint most, eljár a szám. De nincs is mitől tartanom emiatt.
Emma újabb szavai elgondolkodtatnak. Persze elvileg lehet olyan anyag, mely meggátolja az agyhullámok terjedését, mint ahogy olyan is, ami felerősíti. Meg persze ilyen képesség. Mint amilyen az enyém is. Illetve egy felhasználási mód. Szerencsére ritkán kell élnem vele, de nemrégiben készenlétben kellett tartanom magamat, nehogy olyan gondolat röppenjen ki fejemből, mi ártalmunkra lenne. Mielőtt azonban gondolataimat szóvá alakíthatnám, különös érzést tapasztalok vállaimon, hol eddig Emma puha keze mozgott. Mintha megkeményedett volna, s eléggé hideg. Kérdését sem értem elsőre, ennek ellenére őszintén válaszolok.
- Nekem a smaragd. De ha a hasznosságukat nézzük, akkor a gyémánt jobb. Bár a legtöbb drágakő csak haszontalan kavics. Szépnek szép, de másra nem jó. Mi lett a kezeddel? – nyitom ki szemeimet. Valami szokatlan veszek észre magamon. Ösztönösen felpattanok, s ha Emma gyémántmancsai nem tartanak vissza ültömben, úgy döbbenten tekintek rá különös alakjában.

- Igen, impulzív. – nézek kérdőn Emmára. Vagy nem lenne az? Fene ezt a nőt, sose jó neki semmi? Vagy legalábbis kevés dolog. Jobb lesz ha nem tárok fel többet magamból. Micsoda ostoba gondolat! Pont neki ne mondanám el titkaimat, vágyaimat, mikor mennyire összhangban vagyunk? Hát hülye vagyok én? Egy doktorival nem hinném. S amire készülök ahhoz az ő közreműködésére is nagyban szükség lenne. Nem véletlenül teperek annyira királynőmért, s repítettem olyan magasságokba, miket elképzelni sem tudott. És nem csak szexuálisan hanem ténylegesen is. Ezek után ha nem vagyok a kedvence, akkor nagyon nincs rendben valami.
- Valóban azok vagyunk. Csak néha elkalandozok. – jegyzem meg halkan.
- Igen, képes lennék leborítani az épületeket. De mi értelme lenne? – teszem hozzá lábjegyzetként. Nem vagyok híve az értelmetlen rombolásnak. Tervszerűen dolgozom, logikusa, ésszerűen. Nehezen jövök ki a sodromból, és jobb is hogy ez így van. Mert amit olyankor rögtönzök… nos, Kayla már tudja milyen is az. Minden esetre egy időre befejezte a repülésoktatást. Ez csak a kóstoló volt. S ha kívánja a további csomagot remélhetőleg készségesebb lesz. Nem gondolom úgy, hogy Emma teljesen őszinte velem. De ez egy üzletasszonytól elvárható, nem vagyok meglepődve miatta. A politika sem más. S mivel ott is játszom a magam sakkpartiját, szükségem lesz egy kis segítségre. Más kérdés, hogy erre Emma mennyire lesz vevő. Csoda hát, hogy ennyire igyekeztem elkápráztatni és ezáltal magamhoz kötni őt? Koránt sem.
- Köszönöm. – felelem az első szót mi eszembe jut.
- Képességemnek hála sok mindent meg tudok tenni, amit az emberek csak gépi segítséggel, vagy még azzal sem. Sok gyakorlás és nem kevés ész kellett hozzá. Nem mindenki jön rá hogy alakítgassa az energiákat úgy, hogy azzal antigravitációt hozzon létre. Elég energiaigényes is. Meg a testemet is megterheli. – huppanok le a székre, s magam is kiürítem poharamat.
- Huh! Ha emlékezetem nem csak, említettél valamit minap, hogy szeretnél elmondani valamit. – pislogok Emmára, lábaimat kinyújtva, kényelmesen elhelyezkedve ülőalkalmatosságomba. Rá fér izmaimra a pihenés, de különösen agyamra. Utóbbi szervemet különösen megterheli a nagyobb energiafelhasználás. S míg új lábat vagy izmot kaphatnék, új agyat aligha. Így igyekszem nem túlerőltetni magamat. Példának okáért elég időt szánok az alvásra is, noha tapasztaltam már, hogy napokig képes vagyok dolgozni az energiaátalakítás segítségével. De agyam akkor is lekorlátoz. S mivel eszemet nagy becsben tartom, így kétszeresen is óvatos vagyok.

Igen, azt akit nem jár át az energia, mint valami láthatatlan végtag, az nem élheti át a maga valóságában a repülésirányítás mélységeit. Sokkalta ösztönösebb, sokkalta természetesebb. Valószínűleg a madarak is így éreznek. Még egy pilóta sem tud eggyé válni annyira gépével és élheti át a repülést, mint az, aki maga képes rá. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne élvezni.
Kétségtelen, hogy az önerőből történő repülés közbeni csókolózás úttörői vagyunk. Ez is azt mutatja, hogy a kísérletezgetés is lehet élvezetes. S bár figyelmem egyre inkább Emmára terelődik, azért a bennünket körülölelő energiamező nem szűnik meg. A hosszú csók már önmagában elég a légszomj kialakulásához. Ezt csak tetézi a nagy magasság. Mellettünk hatalmas vattacukorként lebegnek a felhők. A légkör telítve ionizált részecskékkel, mik finoman csipkedik energiaburkunkat. Persze rám sokkal inkább Emma belém kapaszkodása van hatással. Jól esnek azok a pillanatok, mikor tényleg védelmezőn tudok fellépni. Igaz, eme veszélyes helyzetbe magam hoztam, tehát koránt sem akkora dicsőség.
- Igen. Nem könnyű dolog egyszerre két igen ilyen impulzív cselekvésre koncentrálni. – állapítom meg, s az újabb csók után lefelé veszem az irányt. Mintha csak valami láthatatlan lift vinne minket lefelé, úgy merülünk a felhők alá, s lábunk alatt lesz egyre nagyobb a messzi táj.
- Milyen érdekes. Innen fentről úgy tűnik, mintha túlnőttünk volna a világon és óriások lennénk. Egy ujjpeckeléssel felhőkarcolókat rombolhatnánk le. Nem volna csodálatos? – kérdem, s közben Emmára tekintek, lesve vajon mit reagál különös fantáziálásomra. Nem sok jóra számítok, hiszen a hétköznapiságtól látványosan eltérő körülmények ritkán vonzzák a nőket.
Közben szépen lassan visszaérkezünk a hajóm fedélzetére.

Hasonlatok sosem adják vissza pontosan a valóságot. Ahhoz valami nagyon fejlett technikára lenne szükség. Vagy agyunkban megformálódó képek és érzetek átadására. Nem egy egyszerű feladat. Míg ez meg nem valósul, kénytelen vagyok eltűrni Emma kritikáit tökéletlen kifejezésmódom kapcsán. Nem túlzottan komolyan véve annak életlenségét. És itt egy újabb.
- Nos, repülni és irányítani két dolog. Én megteremtem a körülményeket melyek lehetővé teszik a levegőben való megmaradást. Ám az energiamezőre lehet hatni pusztán a testhelyzet változásával, s így kormányozni. Gyakorlás kérdése az egész. – újfent egy elbonyolított, tudományosra hajazó válasz. Sajnos agyam már csak így dolgozik. És ez rendjén is van. Értenem is kell mi történik, nem csak csinálnom. Főképpen mert vagyok elég okos mindkettőhöz. Csak megmagyarázni hétköznapi nyelven sosem könnyű a történések mozgatóerőit. De nem is kell feltétlenül. Csak élvezni! Ezt tapasztalom Emmán is. Hihetetlenül jó kedvű. Ennek pedig örülök. Volt bennem egy kis izgalom vajon mit fog szólni képességem ezen használatához. Az eredményt látva igen elégedett vagyok. Mert királynőm is az.
Számítottam rá, hogy az elszakadás koránt sem lesz zökkenőmentes. Elvégre az ember ösztönösen fél a nagy magasságban. Attól, hogy lezuhan és palacsintává lapul. Hiába tudja az ész, hogy ez nem történik meg, az érzelmek bármikor képesek átvenni az irányítást. S csak az erős önkontrollal rendelkezők tudják leküzdeni bennük tomboló érzelmeket, s nem engedni meg nekik, hogy kihassanak döntéseikre, tetteikre, még akkor sem, ha ott vannak bennük. Ez az igazi önuralom.
Végre eltávolodik tőlem. Érdeklődőn figyelem minden egyes rezdülését. Igen, szoknia kell még a levegőben való mozgást, de jól halad, legalábbis tanácsaimat elfogadta. Az pedig nagyon örömteli esemény.
- Valóban az. – felelem. Nem mozgatom Emmát, azt maga is megteheti. Csak az energiamezőt uralom biztosan.
- Persze, gyere. – látom, hogy még bizonytalan a mozgást illetően, így magam lebegek oda hozzá. Nem sejtettem mire készül, így váratlanul ér amint nyakamat körül fonja karjaival, mint holmi fojtóhurok lenne.
- Nos, tegyünk vele egy kísérletet. – rebegem, s már tapad is ajkam az övére, mik nem voltak oly messzire már. A helyzet könnyebb, hiszen energiamezőink egybe olvadtak, így a kontrollálás könnyebb. S bár forrón csókolom, agyam egyik szeglete ügyel arra nehogy teljesen elveszítsem az irányítást és érzelmeim hatása alá kerüljek. Ami azért lassan kezd megtörténni. Jelzi ezt ama tény, hogy újból elkezdtünk felfelé emelkedni.

Igen, egy repülés élménye a legkiválóbb propaganda. Talán így kellene toboroznunk a jövőben: Emma kiválasztja a megfelelő jelölteket, én elviszek mindenkit egy körre, s aztán már csak a szerződést kell aláírni. Rövid idő alatt kész hadsereg állna rendelkezésünkre. Csak győzzem energiával és koncentrációval. Mert kétségtelenül megterheli elmémet a folyamatos irányítás. Meglehet túl óvatos vagyok, s ha lazábban kezelném a helyzetet menne úgy is. De vigyáznom kell királynőm testi épségére. Persze a sok repülés folytán hamar kiderülne, hogy mutáns vagyok. Ez pedig nem biztos, hogy jót tenne küszöbön álló terveim megvalósításában.
Érzem ahogy szorosan belém kapaszkodik, szinte már karmol. Nem veszem zokon. A fizikai közelség elengedhetetlen egy kapcsolat tartóssá tételében. S jelen állás szerint Emmánál tökéletesebb nőt nem ismerek.
- Igen. Valóban gyönyörű. – szólalok meg, de szemeimmel Emmát nézem, szavaimat rá vonatkoztatom. Persze ezt neki nem kell tudnia.
Sejtettem, hogy az önálló repülés gondolata ijesztőleg hat Emmára. Elég egyértelmű, hogy most nem irodája biztos rejtekén vagyunk, amit teljes mértékben ural. Hanem fent a fellegekben, veszélyes helyen, ráadásul általam uralta módon. Egy vezető számára legkellemetlenebb ha nem ő irányíthat. S jelen szituáció pont ilyen. De ez nem jelenti azt, hogy vissza akarnék élni a helyzettel. Nincs rá okom.
- Nem bonyolult a dolog. Olyan mintha úsznál. Csak nem vízben vagy, hanem a levegőben. Persze az irányítás megmarad nekem. De ha magad tapasztalod meg a repülést, azt teljesen felemelőbb állapot. – biztatom bátorítólag. Kezem lassan lecsúszik derekáról, s ha ő is elképes engedni, úgy egy méternyire lebegek el tőle, immáron külön energiamezőn tartva meg őt.
- Bátran tárt szét a karjaidat és élvezd a repülést! – kiáltom neki és lassan mozgatom teste körül az energiát, finoman reptetve Emmát, mint egy papírsárkányt.

És nem is vágyom többre. A magam területén szakértő vagyok, tág a látóköröm. Hogy mégis hatalomra török pusztán csak abból a tényből fakad, hogy felsőbbrendű vagyok. Úgy intellektusban, mint képességemben több vagyok az embereknél, kiket szolgálnom kellett és szabályaik szerint kellett élnem életem első három évtizedében. De változik a világ, főleg ha én változtatom. És persze mások is, akik hozzám hasonlóak. Mint Emma. Még jobb is, hogy ő irányít. Ahhoz nagyon ért. Csak mikor az észérvekkel megy szembe, olyankor csóválom meg fejem.
Igen, valamiféle ilyen euforikus hatásra számítottam Emma részéről. Gondoltam, hogy sejtelme sincs képességem ebbéli használatáról s annak másra való kiterjesztéséről. Pedig nagyon egyszerű a képlet: az elnyelt és átalakított energiával tudok hatni környezetemre, ha kell reptetni is. Tény, hogy képességem ezen használata új. Ez is mutatja, hogy elég sok dolog rejtezik bennem. Képességem közel áll a végtelenhez.
- Ha szólok, nem lepődtél volna meg ennyire. Nem éreznéd a maga természetességében a földtől való elemelkedés örömét. Mert rákészülsz. – magyarázok, pedig tudom, hallom szavaiból nem komoly megjegyzése. De ilyen vagyok, mindent a legapróbb részletekig megmagyarázni, megértetni másokkal. Mennyivel egyszerűbb lenn a dolog, ha szellemi kivetítés formájában gyorsan és könnyedén tudnám átadni gondolataimat…
- Megígérem. – felelem nagy komolyan. Miért is tenném? Hiszen ezzel is csak a köztünk lévő bizalmi kapcsolatot akarom szorosabbra fűzni. Királynőm támogatására nagy szükségem lesz saját terveimben, miket ezen út során kívánok feltárni neki. Persze a személyes érzelmeim is hajtanak, talán jobban is, mint terveim. Kötődöm Emmához, mint nőhöz.
Pár pillanatnyi koncentráció után, mintha csak rakétában lennénk, úgy hasítunk fel az ég felé. A levegő ellenállása folytán a szembe szél erős, de ez is segítségemre van, hiszen energiát merítek belőle. Első próbarepülésemből tanultam, s már tudom, honnan pótoljam a felhasznált energiamennyiséget gyorsan és könnyedén. Persze jobban oda kell figyelnem a koncentrálásra, figyelmemet megosztani nem tudom. De nem is kell. Felérve úgy nagyjából ezer méteres magasságba, a tenger fölé fordulok párhuzamosan. Hagyom Emma hadd élvezze a tájat, s lelje gyönyörét eme élményben.
- Milyen a kilátás? – kérdem szájamat a füléhez csúsztatva.
- Szeretnéd magad is kipróbálni a repülést? – kérdem tőle nehogy úgy járjak mint az előbb lent. Azért ebben a magasságban nagyobb a kockázat is. Bár ha el is ejteném, vélhetőleg előbb tudnék valamilyen energiakorongot alá varázsolni mielőtt tengert érne.

Az újonc leírása biztató. Nem mintha konkurenciától tartanék. Nagyon is biztos vagyok pozíciómban. S éppen ezért is látom el jó tanácsokkal királynőmet.
- Jól hangzik. Ha valóban harcolni is tud, akkor lehetne majd bástya belőle. Nem lenne ártalmunkra egy fizikai harcos. Nem mintha tartanék bárkitől is. – szívom magamba a büszkeség levegőjét. Tény és való, hogy testem nem sebezhetetlen. De képességem révén nem csak támadni tudok hanem védekezni is, mi több felgyorsítani természetes gyógyulásomat. Nem tartom magamat halhatatlannak, de ha már a hatalom legfelső trónusán leszek, nekilátok ezen is dolgozni. Mert a hatalmat nem csak megszerezni kell tudni, hanem meg is tartani. Azt pedig sokkal nehezebb.
Számítottam Emma fokozott kíváncsiságára, hisz már korábban is tanújelét adta. Nem mellékesen az emberiség egyik ősi vágya valósul meg. Igaz, jó nyolc évtizede már sikerült a levegőbe emelkedni, gépi erővel. Manapság, hála a mutációnak, egyesek saját képességeik révén emelkednek fel a magasba. Ezt most Emma is megtapasztalhatja.
- Hevedereket mi? – nevetek fel a kétkedést hallatán, közelebb reppenve Emmához.
- Akkor a te hevederjeid hol vannak? – intek ujjammal, s az általam generált antigravitációs erő Emmát körül véve emeli fel a padlóról. Mögé röppenek, derekát átölelve, nehogy ijedtében valami rossz mozdulatot tegyen és számára kellemetlen avagy fájdalmas testhelyzetbe kerüljön. A biztos tartás mellett jól esik érintenem őt.
- Nos, Lois Lane, Superman elviheti egy körre? – kérdezem a híres Superman film nevezetes jelenetére utalva. Nem vagyok biztos benne, hogy Emma érteni fogja az utalást. Nekem jól esett kimondani, mert pont úgy érzem magamat, mint azok a karakterek a filmben.

A jövő kiszámíthatatlan. Amiért most szenvedéllyel rajong az ember, nem biztos, hogy pár év múlva is fog.
- Igen. Kétségtelen, hogy egy felfedezés jó időre lefoglalnák őket. Meg persze nekem is megtérülne anyagilag, ha már támogatom őket. De, mint mondják, a jó munkához idő kell. – egészítem ki Emma kijelentését.
Igen, valahogy feltűnt már, hogy Emma vagány nő. Nem kenyere a sarokban való pityergés. Ez is ama vonzó tulajdonságai közé tartozik amit annyira szeretek benne. Nem egy érzékeny nő. Az intellektusa a másik. És persze bombajó teste van. Kell ennél több?
- Jó tudni, hogy megy az úszás. – jegyzem meg, bár arcomról lerí az értetlenkedés. Ugyan mitől nem koppanna be a feje? Mondjuk a víz folyékony, nem verheti bele magát az ember, mert szétfolyik és körül öleli a belé kerülő testet. A tenger feneke meg eléggé lent van ahhoz, hogy egy fejessel odáig sikerüljn ugrani. Néha igen sejtelmes kijelentései vannak királynőmnek. Ellenben van amikor nagyon is egyértelmű. Ha nem is szavai, de gesztusai. Így csak jót mosolygok, a költői kérdés hallatán.
A hajó, minek neve USS Enterprise, vígan szeli a habokat. A széljárás kedvező és biztos, a kormányzás nem nehéz. Persze a kereket nem hagyhatom ott, de nem is kell, míg Emma szőke tincsei és szemének kékje ott csillognak velem szemben.
- Szóval idegesítő egy fickó. Remélem elég erős és elhivatott, mert nem egy előnyös tulajdonság ez. – gondolok itt Molliera ki igazán próbára tette türelmem. Nem is hiszem igazán, hogy ez az alak túl tenne a kis taknyoson.
Sikeresen eltávolodva a parttól és a parti őrség hatósugarából, a vitorlát bevonva állítom meg a hajót.
- Nos, akkor jöjjön a nem bűvészmutatvány. – nézek mosolyogva Emmára, majd a hajó orrába sétálok. Kezeimet, csak a produkció kedvéért, széttárva koncentrálok. Hajóm nem csak vitorlás, lent van egy árammeghajtású motor is, ami a forgólapátokat működteti. Annak energiáját csapolom meg, mi szépen csusszan bele tagjaimba, s járja át testemet. Kellőképpen feltöltődve következik az átalakítás. Homlokizmaim erősen összerándulnak, még egy izzadságcsepp is megcsillan arcomon, de a hatás nem marad el. Lábaim elemelkednek a fedélzetről, s egyenlőre csak úgy 20 cm magasságban levitálok. Zöld szemeimmel Emmára tekintve lessem arcát.

Csak legyintek.
- Dehogy! Voltaképp nem is régóta van ez a hobbim. Mikor Egyiptomban nyaraltam, s nézegettem a szebbnél szebb műtárgyakat, akkor fogott el valamilyen megfoghatatlan vágy a régi dolgok iránt. Különösen egy fáraómaszk iránt, amit árverésre is bocsátottak. Nem volt könnyű túllicitálnom versenytársaimat, mert igen sokan voltak. De valami vonzott irányába. Hülyeségnek hangozhat, de mintha szerelembe estem volna. Persze ez az érzés az utazásról visszatérve elmúlt, de mind a mai napig gondosan elzárva őrzöm a maszkot hálószobám falán. Viszont azóta támogatok egy kis régészcsapatot, mely piramisok után kutat a Szaharában, távolabb a Nílustól. Eddig csekély eredménnyel. – mint egy gyerek a kedvenc játékáról, olyan szenvedéllyel beszélek eme hobbimról. Meglehet Emma mellőzöttnek érezheti magát érzelem dús szavaim hallatán.
- Jó, jó, elbújok a villámok elől. Bár mára jó időt jósoltak. De ha igaz lenne, már minden meteurológus multimilliomosként tengetné napjait. – jegyzem meg. Emma aggodalma csak részben valós. Valóban kárt tud okozni környezetemben egy villámcsapás, de bennem eddig minden egyes elnyelt energiát el tudtam tárolni, az nem károsított, még ruházatomat sem. Mintha csak valami aura ölelne körül. Egyedül az energiamennyiség szab határt képességemnek. Ami így sem csekély. Párszor már teszteltem és sosem volt túl sok. De azért egy villámcsapás okozhat meglepetéseket.
- Sor kerül a repülésre is, amint kint leszünk a nemzetközi vizeken. Gondolom te sem szeretnéd ha a New York-i elhárítás azonosítatlan repülő tárgyként kezelne? – nem mintha nem fogadnám el ama elmélet lehetőségét, hogy ufók vannak.
- Okés. Türelem repülést terem. – nyugtázom Emma szavait, s igyekszem feladataim ellátására. Képességem egyik kellemes mellékhatása, hogy lassan fáradok, hiszen szinte folyamatosan újra tudom tagjaimat tölteni energiával pusztán csak a környezetemből elnyel fény segítségével. Ez sem működik a végletekig, hiszen fennáll a túltöltődés lehetősége. De egy kis takarítás meg se kottyan.
Mire Emma újra feltűnik hajóm már kész az indulásra. Már csak a vitorla és a vasmacska felhúzása maradt hátra.
- Köszönöm, a dicséretet és az italt is. – veszem át megfáradt mosollyal arcomon a poharat. Nem zavar, hogy nem alkoholos ital van benne. Fizikai munka után sokkal jobban esik a rendes folyadék. Kissé aggódón tekintek a korlátnak támaszkodó Emmára.
- Most még nem veszélyes, mert a kikötőben vagyunk, de ha már a hullámok fogják mozgatni hajónkat a korlátnak támaszkodás nem a legbölcsebb testhelyzet. Van mentőmellény a hajón. De az úszni tudás is jól jöhet. – a nő ösztönös féltése. Tipikus férfi reakció.
- Egy érdekes férfival? – húzom fel kérdőn szemöldököm.
- Remélem annyira nem volt érdekes, mint az a férfi, akivel azt megelőzően találkoztál? – vigyorodom el kajánul. Arcomról lesüt, hogy magamra gondolok itt.
A feltámadó szél szakítja félbe bájcsevegésünket.
- Bocsánat! Épp kedvező az időjárás az induláshoz. – teszem le a poharat, s máris szaladok az árbochoz kihúzni a vitorlát. Ezen műveletet a vasmacska felhúzása követi, majd a kormánykeréknél teremve a hajó beindítása.
- Jó szél kísérje utunkat!

Kivételesen kétkezi munka végzése közben talál rám Emma. Ritka jelenség, de nem szégyellem. Elvégre valakinek ezeket az alantas munkákat is elkel végezni. Jelen helyzetben pedig magad uram ha szolgád nincs. S lévén nem óceánjáró hajón vagyunk teljes legénységgel, így az egyébként hajósinas feladatát is elvégzem, holott fülemet megüti a tényleges kapitány megszólítás. Csak ez a kapitány egy személyben maga a legénység is.
- Csak szép nőknek engedélyezett a fedélzetre lépés! – sietek széles mosollyal arcomon Emmához besegítve őt a hajópallón keresztül vízi járművembe.
- Köszönöm. Munkám mellett ez a legkedvesebb hobbim. Meg az egyiptomi régészkedés, de arra tényleg ritkán jut időm. Egy kis kihajókázás viszont sokat tud segíteni ha valamit nem az emberi tekintetek előtt akarok kipróbálni. – tekintetem az egek fölé emelem, esőfelhők után lesve.
- Nos, meglátjuk. Sajnos az időjárást nem tudom uralni. Talán ha belém csapna a villám azt túl élném, de hogy utána hogyan néznék ki… talán nem kellene kipróbálni. – vakarom meg álamat.
- S jól gondolod Emma. A hajó kajütjében ellehetünk kényelmesen. Csak egy kis rendet kell csinálni ott. Odáig még nem jutottam el. – forgatom szemeimet.
- De addig is körül lehet nézni, kényelembe helyezkedni. Még pár dolgot helyre kell hoznom a hajón indulás előtt. Az egyszemélyes legénység igen lassan dolgozik. – sóhajtok fel s felkapva a vödröt és a felmosót megyek vissza befejezni a fedélzet sikálását. Már nem sok volt hátra.
Az elkövetkezendő fél órában további előkészületekkel voltam elfoglalva. Ha Emma nem kereste társaságomat úgy beszédre sem lehetett alkalmunk. Majd több lesz ha már sikerült kifutni a tengerre.

Új nap virradt New York kikötőjére, mely már ilyenkor sem csendes, hiszen a halfogással próbálkozó kevesek bárkái hasítják az óceán habjait. Kis vitorlásom még a mólónál pihenve várja gazdáját. S lám, meg is érkeztem hófehér DeLoreanemmel. Most kivételesen nem szokásos és elegáns hófehér öltözetem virít rajtam, hanem sokkal lazábban öltözködtem. Fekete cipő, térdzokni, keki színű rövid szárú nadrág, fehér póló, s kezemben egy kék táska tele apróságokkal amire az út során szükség lehet, mint például ennivaló. Mert azt nem tárolok a hajómon, lévén hamar megromlik. Kikötni pedig nem tervezek a hétvégén. Bármit is akarjon bemutatni Emma, azért éjszaka magam tudományát kívánom újból és újból bemutatni neki. Nem titkolt vágyam felejthetetlenül emlékezetébe vésnem magamat. Mert Emmában látom azt a nőt, akit mindig is kerestem. A nagy Ő-t. Vagy legalábbis egy genetikailag kiváló tulajdonságokkal bíró egyént, aki alkalmas petesejt donor lehet, akár természetes, akár mesterséges úton. Hogy őrült volnék ilyen gondolatok kapcsán? Nem hiszem. A lombikbébi program húsz éve stabilan működik, s magam sem kívánok más technológiát felhasználni. Főleg nem klónozást. Azt a szintet azért még nem sikerült elérni vagy legalábbis nem tudok róla. Meglehet folyhatnak efféle titkos kísérletek. De nincs szükségünk klónokra, hiszen mi tökéletesek vagyunk. Csak a világ fogadna el már minket. Akkor nem lenne semmi baj, s már csak az öregedés kérdését kellene megoldanunk. De az a legkevesebb, főleg ha rólam van szó. Gyakran mikor az elnyelt energiát bioenergiává alakítom, s az átjárja testem minden sejtjét, sokkalta energikusabbnak érzem magamat, mi több a tükörben nézve magamat mintha még vonásaim is fiatalabbak lennének. Kár, hogy kopaszodásomra nincs gyógyír. Nagyon tudnék örülni egy hosszú dús hajzatnak.
Reggeli gondolataimat nemsokára tettek követik. Egy kicsit rendet kell tennem hajócskámon. Nem mintha nagy buli utáni kupit hagytam volna rajta legutóbb, de ha pár hétig nem járok rajta, egy-két sirály biztos ott hagyja névjegyét. Meg a viharok is. Így a fedélzet felmosásával kezdem a feladatokat. Szerencsére a kajütben nincs rendetlenség, legfeljebb egy kis portörlés, pókhálóirtás várható. Kíváncsi vagyok vajon Emmában van-e annyi háziasszonyi készség, hogy eme alantas munkára vetemedjék? Mert nincs szégyenletes munka, csak szégyenletes fizetés. S ma az utóbbi természetben fizetik. Nem is csekély mennyiségben.