Miu&Enaid - Utca

A néni próbált utat találni a sötétségemben, miközben engem cipelt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magamat, de nem panaszkodtam, most nem éreztem jónak a pillanatot, főleg mert most éppen mással vagyok elfoglalva. Egy lövés után a néni elesett, és mindketten a földre kerültünk. Kicsit bevertem a fejemet, de továbbra is daloltam. Hallgattam a néni szavait, majd bólintok. Elhallgatok, mire minden újra normális lesz, majd végül dallamot váltok. Hangom kísérteties visszhangot verve járta át az épületet. Megszüntettem minden hangot, mely nem az illúzióm része, így a támadóink a lövéseiket sem hallhatják, se egymás beszédüket. Súlyos léptek zaja hallatszódik a tetőről, majd a dübörgés abbamaradt, ám rögvest egy velőtrázó sikoltó hangot kellető bestiát pillanthatnak meg a banditák, illetve a néni is, ha felpillant a repedésen, de csak a lény hátát láthatja. Több méter hosszú vékony lábai, és kezei voltak, végükön hatalmas karmokkal. A tömzsi testének hasa fel volt hasítva, melyből emberi testrészek kapálóztak össze-vissza. A lény feje egy emberével volt megegyező méretű, azonban szemüregeiben a pokol tüze égett. A szája úgy volt tátva, mintha nem lenne állkapcsának vége, és szájában körkörösen megannyi tűhegyes apró fog. És íme a legfélelmetesebb szörnyeim egyike. Szabadon engedtem a Wardenem, mely az egyik legkedveltebb álomképem is egyben. Utasítottam is az illúziómat a feladatára, és mivel ez az én világom zokszó nélkül engedelmeskedett is. Nagy lendülettel beletúrt a vágatában izgő mozgó testrészek közé, majd egy nagyobb csomót sikítva kiszakított magából, a támadóink felé hajította. Nagyjából tőlük 3 méterre ért földet a kupac, mely rögvest mozgolódni kezdett, és a testrészeik szépen sorjában összeálltak. 4 élőhalott épült össze a maradékból. Néhányuk még frissnek tűnt, de egyikükről már teljesen lerohadt a hús, és már csak a csontok zörögtek rajta. Lassú léptekkel indultak meg, ha lövés éri őket úgy tesznek, mintha megtántorognának, majd továbbindultak. Egyelőre a 2 világot még nem tudom szinkronba hozni, így magamnak kell utasítanom őket, hogy essenek el, vagy éppen tántorogjanak el, de nem zavar, élvezem a játékot. Vad mosollyal az arcomon figyelem ahogy a bestiáim közelednek a célpontokhoz, majd a Wardenemet is a zombijaim mögé állítom, aki nagy csattanással esik földre. Feltápászkodik, majd megrázza magát, és égő szemgödreit a hozzá legközelebbi felé fordítja. Hosszú karját lassan felé nyújtja, majd előrébb lép.

Halkan szunyókálok, édes kis mosollyal az arcomon. Látszik rajtam, hogy nem most alszok el ilyen előzménnyel, ilyen helyen. A romos épület mellett is olyannyira mélyen aludtam, mintha egy 5 csillagos ház pihe puha ágyán szunyókáltam volna. Sosem voltam nagy igényű, ha hagyták, hogy énekeljek elalvás előtt, én voltam a legboldogabb, anélkül nem is tudom, mennyi ideig tartana még elaludjak. Álmomban mindenfajta finomságot rágcsáltam, és fel sem tűnt, hogy Tibers fölét harapdálom. Szerencsére nem maradt a számban a füldarab. Összegömbölyödve, átkarolva macimat a ruhadarabja alatt szunyókálok. Jó ideig szuszogtam nyugodtan, talán 2-3 óra is megvolt, mire első alkalommal nyöszörgök. Nem szeretek felkelni álmaimból, de semmi sem tart örökké... még legalábbis. Tovább nyöszörgök, és lassan felülve rádőlök macim szőrös fejére, és szabad kezemmel a szememet dörzsölve próbálom elűzni az Álommanó varázslatainak utolsó morzsáit. Kicsit még ásítozok, és körülnézzek. Kis ideig eltartott, mire visszaemlékeztem a tegnapiakra, így a nénit keresve, bár még elég homályos tekintettel, körbenézegetek fehérségére utaló jeleket keresve.

// a videónak csak az első negyede a dal ^^ https://www.youtube.com/watch?v=SPvS_5pGQKs //

Boldog mosollyal dőlök le a néni ölébe, és érzem, ahogy betakar. Kérdésére némán bólintok. Nem tudok másképp elaludni, és amúgy is már teljesen szokásommá vált. Összébb húzom magam, majd elején csak dúdolni kezdem a Wardenes dalt, majd végül elkezdem énekelni. A dal ismét bejárja a termet, majd hirtelen a kinti eső zaja egy varázsütésre eláll. A kinti tér elsötétült, ám a terem nem változott meg. Pár pillanatig, mintha semmi sem történne, majd hirtelen.. *csipp...* Mintha csak egy vízcsepp cseppent volna a földre. Pár másodpercen belül ismét felhangzik, ám most már több. *csipp-csepp-csipp-csepp* Ha Enaid a hang felé fordul, alig tőle bár lépésre egy fejjel lefelé lógó sikolyra nyitott arcot pillanthat meg. Egy nő holteste lógott le fejjel lefele, a tetől lelógott láncról. A lábát átszúró hatalmasa kampó tartotta a levegőben. A test több helyről vérzett, hasa felmetszve, ám belső szervei a helyükön maradtak. A nőn végigfolyó vércseppek csöppentek le, és adták ki a hangot, ám abban a pillanatban, amint a következő csepp is leér, hirtelen egy hangos sikoly hagyja el a nő száját, és remegve csapkod a kampón lógva. Ember pillanatban telik meg a terem hangokkal. Szinte varázsütésre jelennek meg az újabb, és újabb sikoltozó testek. A legtöbbjüknek szintén fel volt metszve a a hasuk, de mintha még élnének, és segítségért kiabálnának, ám hangjuk nem hasonlított emberire, sokkal inkább, egy megveszett állatére. Néhol magányos testrészek, vagy éppen szervek árválkodtak. Enaid érezheti a belek tartalmának, a rothadó szervek, és a friss vér szagának egyvelegét. Egyszer csak hang hallatszódig a bejárat felől. Mintha valaki kúszva közeledne. Ha Enaid türelmesen vár, egy szintén vérző arcot pillanthat meg, de (talán) legnagyobb rémületére a férfi szemei helyén elfeketedett, füstölgő hús utalt arra, hogy nemrégiben kiégették a szemeit. Nyelvtelen szájából ömlött a vér, de ő tovább kúszott, mígnem kikúszott az árnyékból, és láthatóvá vált a teljes valója. Az alsó teste teljesen leszakadt, a beleit is húzza maga után. Pár percig még kúszik, majd egy lövés dördül, mire az ember végre meghalt. Az árnyékból egy jól ismert horrorfilm szereplőre ismerhet rá Enaid, ha látott már ilyen témájú filmet. Hasfelmetsző Jack állt előtte a kezében még füstölgő revolverével. Enaid felé fordítja a pisztolyát, elmosolyodik majd lő, ám ekkor a világ ismét normális lett. A padlót nem borítja a haldoklók vére, a bejáratnál sincs a félember, és Jack is köddé vált. A néni meg felfigyelhet egyenletes szuszogásomra, és elégedett kis mosolyomra az arcomon, ahogy éppen elrepültem az én világomba, melyet úgy hívnak az álom.

- A halál nem válogat. - mondom vigyorogva - Elragad mindenkit, aki hagyja magát. Én azonban nem félek Kaszás bácsitól. Az élet és a halál kézen fogva jár. A pusztulás is egyfajta művészet. Minden éjjel alkotok valami szépet, mely segít elaludni. - majd nagyokat pislogva ismét visszatér az élet a szemembe, és érzem a néni meleg kezét ahogy simogat.
Hirtelen fáradság fogott el. A néni a testének melege, az étel a hasamban (ami nem volt olyan sok, de az éhségem elmúlt tőle), és a lágy kedvesség, mellyel a néni éreztetett felém, mind-mind elnyugtatott. Megdörzsölöm mindkét kezemmel a szememet, majd ásítok egyet. Mintha mi sem történt volna átölelem a nénit, és megpuszilom a fehér arcát.
- Köszönöm az ételt. - mondtam vidáman, majd vörös arccal megkérdezem - Az ölébe dőlhetek kicsit pihenni...
Kérdezem zavarban ejtve, nagy szemekkel várva mit mond. Nem különösebben zavartattam magam, de hát ki róná ezt egy ilyen pindurka kislányra mint én? De azért látszott, hogy kissé sápadtabb voltam. Nem gyakran vetítettem ki az emlékeimet képességemmel, de a nagy koncentrálás után túlságosan kimerültem. Ismét egy nagyot ásítok, de türelmesen várom, mit mond a néni.

// a lentebb olvasható postomban nyugalmi állapotot felzaklatható tartalom is megtalálható //

Sírdogálva merülök a gondolataimban. Hallom, ahogy a néni kérdez, de egész másutt jártam. Még az sem tűnt fel, mikor átkarolt. Üveges szemmel meredtem Tibersnek.
- Mit mondasz Tibers? - beszélek a macimhoz - Mutassuk meg, neki az emlékeinket? Rendben.
Lassan felnézek a lukas testőre, és jobbra, balra kezdek el dülöngélni, majd hirtelen nekikezdek az "Örökre szépek" című dal, kissé lassított változatának. Ahogy hangom átjárta az épületet a néni észrevehette, hogy a környezet szépen lassan elfeketedne, majd szépen lassan elsötétül minden, már csak én, Tibers és a néninek volt színünk. Ekkor gyúlt a fény, és a környezetünk ismét abban a sikátorban volt. A nagydarab melák, épp most ütötte le a bátyám. Bár a környék zaját hallani lehetett, az emberek csak tátogtak, de nem jöttek ki hang a szájukon. Én eközben énekeltem lassan tovább. A nagydarab kötekedő másik társa most a nővéremet kezdte el fogdosni, ám ő ágyékon rúgta, és bátyámhoz szaladt. Nemsokára azonban egy gyors emlékvillanás, és a nővérem a földön fekszik, rajta meg az előbbi férfi, és látom a nővérem ijedt tekintetét. Én ott fekszek a földön félősen ruha nélkül 8 évesen, miközben a nagyobb darab férfi perverz vigyorral elhajítja a szakadt ruhámat, ami a kezembe maradt. Ekkor kapott lángra a férfi, és a fájdalmas kiáltásai viszont már áttörték a némaság leplét. Külső szemlélőnként néztük a dolgokat. Én zavartalanul éneklek tovább, ha a néni azonban a lángoló férfi után menne észre kell vennie, hogy egyrészt nem tud hozzáérni a látomás dolgaihoz, másrészt ugyanúgy az épületben vagyunk, és egy rossz mozdulattal áteshet bármin, ami a való világban van, de itt nem látszik. És a múltbéli énem ekkor kezdett el dalolászni. Bár a hangja nem ér el minket, mivel az én emlékeimet mutatom vissza, így a néni is ugyanazt láthatja amit én láttam. A földből előtörő élőhalottak, melyek nekiesnek a már halálra égett alaknak, és elkezdik szétmarcangolni, illetve a másik élő betolakodót elüldözik, akit egy autó hirtelen elgázolt. Még a néni láthatja, ahogy nővérem átölel, és a sikátor ismét normális lesz (az élőhalottak eltűntek, a felgyulladt férfi holteste bár tovább ég, nincs szétmarcangolva, illetve ahogy az autóból kiszálló emberek az elgázolt férfi után futnak. Majd a dalom véget ér, és ismét a kis szobában vagyunk.
- Megöltem őt! Bántotta a nővérem, így a halálba üldöztem. - mondom eszelős tekintettel hisztérikus hangon, nem is figyelve, hogy a néni egyáltalán, még itt van-e a közelemben - Ha valaki bántja a családomat megismertetem vele a barátaimmal.

- Nem tudom. Én sosem jártam még iskolába, nem tudom mikor lehet végezni. Engem a nővéremék tanítottak egy-két dologra, azt mondják ez is a nyaralás része. - kérdeztem furcsállva.
A néni végül ad kenyeret, és sajtot. Én háláson megköszöntem, majd simán beleharapok a feltét nélküli kenyérbe, és boldog arccal elkezdem majszolni. Ha a néni rá kérdez, miért nem eszek hozzá sajtot, vagy felvágottat boldog arccal válaszolok is neki.
- Ha testvéreim hazaértnek biztosan éhesek lesznek. Ha a néni nem kéri majd, én odaadnám nekik.
Az énekes kérdésre nem válaszolok rögtön, helyette lassabban kezdem majszolni a kenyeret, hogy húzzam kicsit az időt. Végül mikor a kenyér utolsó héja is elfogyott. Felhúzom a térdemet, magamhoz szorítom a macim, és felzaklatott hangon mondom, kis híján pityeregve.
- Nem tetszik nekik az álomképeim. Ha éneklek azt láthatok, amit csak akarok, de azt mondják, hogy ez rossz dolog. Pedig egyszer már jó dologra használtam. A bácsi bántani akarta Lylit, én meg elüldöztem. De ők mégis félnek tőlem, ha éneklek...
Végül könnyeim kifolytak szememből, én meg megpróbálom őket letörölni. Ha a néni bármivel kínál némán megrázom a fejemet, és behunyt szemmel próbálok elbújni a néni szemei elől, nem szabad látnia, hogy sírok.

A néni úgy gondolta, hogy egyszerűbb a házunkhoz menni, így némán bólintottam, majd zavart mosollyal, elindulok kézen fogva vele. Már kevésbé fázok, mint eddig, de az eső még mindig esett. A néni kérdésére, el kellett gondolkodnom, majd csak utána válaszolok neki.
- A nővérem 23, a bátyám 16, azt hiszem. - mondom zavartan, hisz nem voltam benne biztos, hogy valóban ilyen idősek lennének, de lelkes mosollyal hozzáteszem - De nagyon kedvesek. Most is azért nincsenek itt, mert érméket keresnek, amiért kaphatunk ételt.
A néni kicsit körbejárta a lakást, és én eközben kíváncsian néztem mit keres. Végül leül az egyik matracra, és kérdezett tőlem, ám én furcsán nézegetem.
- Én nem szeretem a diákokat, és nem is tudtam hogy az ehető dolog.
Mondom majd mikor a gyomrom megkordul az étel látványára az arcom elé kapom Tiberst, hogy eltakarja vörös arcomat. Azonban a néni ajánlatára megcsóváltam a fejemet, és félénk hangon azt mondtam.
- A nővérem nem örülne, ha idegenekkel mennék el... Még arról sem tud, hogy megpróbáltam ételt kérni az emberektől, azt mondta maradjak itt bent, nehogy valaki bántson. - sütöm le a szemem szégyenlősen - De amúgy én is szeretek itt élni. Ezek az ágyak nem olyan kemények, mint amilyennek tűnnek. A nővéremék, meg magamra hagynak, mikor aludni szeretnék, azt mondják, hogy nem szeretnének megzavarni. - mondom majd szomorú arccal magamhoz szorítom Tiberst, és szinte csak a medvébe dörmögve mondom végül a következőket - De én úgy gondolom, csak nem szeretik hallani, ahogy éneklek, mert én csak úgy tudok elaludni.

- De a néni olyan fehér és tiszta. Ha lennének szárnyai biztosan angyal is lehetne. - mondom kicsit halkabban, nehogy akaratosnak higgyen - majd mikor megdicsérte a nevemet elpirulok, azonban kérdésére lefordítom fejem, és a lakás fele mutatok - Arra fele lakunk. Csak ideiglenesen. Lyli azt mondta nyaralunk. Ha gondolja megmutathatom majd a házat, ahol most lakunk egy darabig. - mondom nagy vidáman.
A kinyújtott kezét figyelem, és némán szomorkásan hallgattam végig. Szégyelltem magamat. Nem gondoltam volna, hogy valaki ennyire törődne velem, és nem akartam ennyi időt elpocsékoltatni a nénivel, amit rám szánna.
- N..nem szükséges... Annyira nem fázom, és holnapra úgyis megint koszos lennék. - de korgó gyomrom meggyőzte zsibbadó karjaimat, és megfogtam a nő kezét - Anyuék otthon várnak minket, de Lily azt mondta nem mehetünk haza, míg nem nyaraltuk ki magunkat. Sajnos nem tudom, már merre mehetnék haza, már nagyon messze eljöttünk otthontól, de a pihenőhelyünket még mindig megmutathatom - mondom ismét fel lelkesülve - Ott élünk mind a négyen. Lily a nővérem, Alex a bátyám, én és persze Tibers a mackóm. - szorítom magamhoz fél kézzel az állatot.

New York utcái mai is éppen hangosak, mint a nap bármelyik szakaszában. Hiába a nagy nyüzsgés, és a sok ember, a koldusokat sehol sem fogadják jó szemmel, vagy ha meg is tűrik, nem foglalkoznak velük. Mai napon az én dolgom lesz, hogy kis élelmet keressek testvéreimnek. Lyli munkát keres, Alex meg szállást, és mivel én is ki akartam venni a részem, nem akartam csak állni, és várni, így történt, hogy kiszöktem az ideiglenes szállásunknak nevezhető romos épület, koszos porfészkéből. Nem mentem messzire a háztól, csak annyira hogy véletlenül se ütközzek Bátyámba. Bár biztos megértené azt, hogy jóindulatból teszem, amit teszek, visszaküldene a házba, és én nem szeretek ott lenni egyedül. Nem is az, hogy félelmetes lenne, csak unalmas. Azonban rá kellett jönnöm, hogy hiába vagyok ilyen ennivaló (legalábbis sokak szerint, nagyon aranyos vagyok), az emberek szívének elnyeréséhez több kell ehhez.  Csüggedten dőlök neki a falnak, ahogy korgó gyomromat fogom. Karomat dörzsölöm, mely teljesen átfagyott. Nem volt olyan hideg, de az eső miatt átáztam, és dideregtem emiatt. Már azon voltam, hogy feladom, mikor egy női hang szól hozzám. Eddig szomorkásan a földet bámultam, ám mikor felnézek a nőre csillogó szemmel tátott szájjal kérdezem, nagyon fellelkesülve.
- A néni egy angyal? - kérdezem, majd elpirulok, és lehunyom a szemeimet zavartan - Miu Shaten. Na..nagyon kedves Öntől... - mondom, majd félénk mosollyal ránézek a nő fehér arcára, majd megszorítom Tiberst, hogy meggyőzzem magam nem álmodok-e.

// megjegyzés Tibers egy kitömött medvebocs, melyen látni lehet, hogy nem valami mesterien lett "tartósítva" //