Találka egy régi ismerőssel

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

Sietnem kell, ez hamar egyértelművé válik, viszont ez azzal is együtt jár, hogy muszáj célirányosan haladnom. A leggyakoribb rejtekhelyeket nézem át először, mert biztos, hogy nem fogok az asztalon előtéve találni semmit sem, ami fontos. Sikerül a sokadik festmény eltologatása után találni is végre valamit, a széf felé csak elég suhintanom kellő távolságból ahhoz, hogy elérjem egyszerűen a fém szétváljon és hozzáférhessek ahhoz, ami odabent van. A tartalmát egyelőre alig nézem át, inkább futólag és csak a részinformációkat raktározom el, aztán a hátamon lévő táskába csúsztatom gyorsan, mert nem hiszem, hogy most lenne időm részletesebben átnézni, hiszen hallom az ajtó nyitódását, és persze az érkezőket is, tehát ideje lenne minél előbb eltűnnöm a színről. A léptek viszont közelednek, így egyértelművé válik, hogy bent ragadtam. Nincs választásom, első körben csak az ajtóhoz helyezkedem el, hogy nyitódáskor pont eltakarjon, aztán csak nézem a fickó hátát, ahogy a telefonhoz igyekszik, és végül szépen a zárhoz lépve egyszerűen kattintok rajta egyet, hogy bezáródjon. Nem biztos, hogy felismer, de ennek ellenére leveszem az álcát, legalábbis a napszemüveget és talán a hangom már többet mond neki.
- Tehát elmondasz magadtól mindent, vagy jobb, ha úgy szedem ki belőled, netán másokból? Nekem édes mindegy... - azt érezheti a hangomból, hogy nem fogom csak úgy hagyni elsétálni, ez az, ami teljesen biztos és nem fogok visszarettenni attól sem, hogy ha ez szükséges, akkor az életébe kerüljön.

Game of death

A dolgozószobában nézelődik, és egyhamar ráakad a széfre az egyik festmény mögött, amit akár a kardja suhintásával, akár puszta kézzel fel tud vágni. Elég erős tulajdonságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a képességének ez ne legyen gond. A motorok zúgása már a kocsibejáróról hallatszik, nagyon sokan jönnek, de nem csak a banda, ha jobban kinéz, egy vendégsereg is beözönlik, sajtósok, Carl Miller vigyorogva zsebeli be köztük a tapsokat, a vállán ott van a világbajnoki öv, ezek szerint megnyerte. Hát nem meglepő, vélhetően bunda volt az egész verseny, attól függetlenül, hogy a fickó jó harcos lehet, és képes lehet akárkit leverni, de így tényleg bebiztosították magukat. Asaminak nagyon kell sietnie, ezért válogatás nélkül lapozgat a széfben talált iratok között, de csak egy raktárház címét találja meg, és kiderül, hogy itt őriznek mindenféle bizonyítékot, kábítószert Dr. Lang emberei. Ismét felvetődik a kérdés, leleplezni akarja őket, vagy leszámolni velük. Viszont kimenekülnie már nincsen lehetősége a szobából, mert Carl Miller pontosan errefelé tart, vélhetően telefonálni akar párat, hogy nyert, míg a vendégsereg marad az előcsarnokban, vagy felmegy a csigalépcsőkön. Esetleg azt tudja megtenni, hogy amikor a fickó már bent van, akkor bentről magukra zárja az ajtót, hogy szembenézzen vele.

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

Hálás vagyok neki, de szerintem ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Nem tehetem meg, hogy most még Barryt is hajkurásszam, egyszerűen nem lehet, muszáj ezt máshogy megoldani, muszáj neki segíteni benne, hogy én addig információkat gyűjthessek, mert most ez a fontosabb. Ennek az egésznek véget kell vetni, különben még másoknak is nagy baja lehet. Nem arról van szó, hogy igazi világmegmentő hős vagyok, de azért mégis csak szorult belém annyi jó érzés, hogy próbáljak tenni azért, hogy ne legyen még másnak is baja, épp elég, ahogy engem és még előttem többeket is elintéztek.
Hamar elérek a villába a jól megszokott motor segítéségével és ügyesen kerülöm el a két személyzeti tagot. Nincs más teendő, mint... hát a kutatás. Nem vagyok benne profi, de amikor meghallom a közeledő kocsit nem tétovázok. A földszinten keresem az utam, a dolgozószoba felé. Fülelek rendesen, de amennyit tudok megteszek, legalább még kihúzni pár fiókot, amíg beérnek stb. hátha sikerül valami fontosat találni. Nagyobb az esélye, hogy itt lesz valami irat, mint mondjuk a hálóban, vagy a mosdóban nem? Meg látjuk, egyelőre az a fontos, hogy abban a pillanatban, ha mégis ide jönnek be eltűnjek, asztal alatt, vagy függöny mögött, ha a földig ér, szóval valami elég jó rejtekhelyen, ahol nem lehet kiszúrni.

Game of death

Jonathan bólint, bár telefonban ez nem annyira látszik, de egyértelmű hogy kész segíteni a lánynak. Asami tehát úgy dönt, hogy felkeresi a villát, amely igen fényűző. A bejárati vaskaput záró lakatot simán ketté tudja szelni. Két személyzeti tagot pillant meg, egy kertészt, és egy szobalányt, mindkettőt ügyesen el tudja kerülni. A kérdés, hogy hol kezdi a kutatást. A lényeg, hogy valamilyen bizonyítékot találjon a banda ellen. Meg hát az is kérdés, hogy igazságszolgáltatás elé akarja állítani őket, vagy tényleg leszámolni velük, hogy másnak ne ártsassanak, mondjuk még a börtönből sem. Továbbra is rajta van a napszemüveg, és a paróka, tehát messziről nem igazán ismeri fel senki, hiszen a beépített műanyag lemezek még torzítják az arcát, még gyógyulnia kell, viszont ez védelem is. Belép a a tágas előtérbe, felfelé csigalépcső, de kezdheti a lenti dolgozószobában is. Viszont sietnie kell, mert autókat hall kintről, ilyen gyorsan véget ért volna a meccs? Persze ha megint bunda volt, akkor egyértelmű lehet, hogy mi lett a vége.

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

A sok álszent alakkal nem foglalkozom, mert tudom, hogy sok van köztük. Egyedül Barryt sajnálom. Szegénynek ebbe az egészbe nem kellett volna belekeverednie, még távolról sem, de mégis mit tehettem volna ellene? Nem volt hajlandó lelépni már az elején, amikor kértem rá, nem volt választásom, most pedig itt van. Az a baj, hogy nem tehettünk mást, muszáj volt titkolni előtte az igazat, mert nem a legjobb színész és így igazán hatásosan tudott kiborulni, és... vitte el végül a mentő. Az az ami már kellemetlenebb.
Visszaérve az államokba talán még túlzásba is viszem, de kell ez, kell az edzés, rendbe kell szednem magam, tudom, mert egyszerűen muszáj és kész. Az életem múlik azon, hogy vissza tudom-e szerezni a formámat, hiszen kifejezetten durva ellenséggel állunk szemben. A hírek viszont nem jók, tennem kell valamit, de... muszáj higgadtan döntenem. Barry bolond, ha azt hiszi bármit elérhet, csak megöleti magát, de ha oda megyek, akkor mindennek vége, és sokkal többet veszíthetek, sokkal többen halhatnak meg. Mégis hezitálok és végül Jon, akitől a segítséget várom. Tudom, hogy nélküle nem menne, jó hogy most itt van és támogat. Sosem gondoltam volna ennyi évvel az árvaház után, hogy megmaradt annak, aki régen is volt, pedig... firkász lett.
- Amíg amúgy is mindenki a meccsel van elfoglalva muszáj átkutatnom a villát, senki sem számít rá. Gondoskodni tudsz Barry-ről, hogy ne ölesse meg magát? Véső soron... mondd el neki, csak aztán húzza meg magát valahol. - nem akarom, hogy meghaljon, de mégis igyekszem logikusan gondolkodni, mert most erre van szükség és kész. Nem tehetem meg, hogy az érzelmeimre hallgatok, most sem és máskor sem. Az a fontos, hogy az ügyet zárjam le, nem pedig a saját érdekem.

Game of death

A temetés végül rendben lezárul, Asami láthatja, hogy emberek ezrei figyelik a sír lebocsátását a mélybe drámai csendben, vagy éppen szipogva, elég sokan szerették őt, és azt, amiért kiállt. Barryt ugye elvitte a mentő, nem bírta idegekkel. Dr. Lang és emberei az utolsó percig ott vannak, elégedetten távoznak végül, és a tömeg is szépen lassan feloszlik. A lány immár elnéven, Jon társaságában tud visszautazni az államokba, ahol tud regenerálódni pár napot, elvonulni a világtól, ezdeni, hogy helyre jőjjön, formába rázódjon, és azt kell eldöntenie, hogy mihez is fog. Jontól kap egy nyugtalanító telefont, hogy Barry önjelölt igazságosztót játszik, mert valahogy meg akarja bosszulni Asami halálát. Carl Miller bejutott a világbajnokság döntőjébe, ott akar lecsapni. A kérdés, hogy a lány elmegy a meccsre, és nem hagyja, hogy Barry megtegye, és ezzel bajba keverje magát, vagy pedig egyszerűen elmegy kutakodni Dr. Lang villájába, hátha rájön, hogyan lehetne legyőzni az egész szervezetet. Jonnak mindkét esetben meglesz a tippje, hogyan tudna segíteni. Szép dolog, ha a lány egyedül, észrevétlenül próbálkozik, de egy háttértámogató sosem árt.

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

Nem mondom, hogy ez a legjobb ötlet, nem mondom, hogy ez volt a tökéletes megoldás, de sajnos tényleg nincs más lehetőség, mert ha életben maradok, akkor nem fogják csak úgy annyiban hagyni a megkeresésemet, akkor nem fogják egy könnyen feladni a dolgot. Így van esélyem, hogy az egészet csírájában fojtsam el. Arról már nem is beszélve, hogy nem lesznek veszélyben a számomra fontos személyek sem, mint pl. Jon, vagy Barry. Szegény tudtam, hogy rosszul fogja ezt az egészet viselni. Én valahogy rezzenéstelen arccal végig tudom nézni a temetést, azt is, amikor a saját álhullám mellett haladok el. Egyedül az visel meg, ahogy máson látom a szomorúságot, de ez elmúlik majd, az most sokkal fontosabb, hogy ők is képesek voltak ide tolni a képüket, sokkal felháborítóbb. Nem is tudom megállni, hogy automatikusan ökölbe ne szoruljon a kezem. Tudom, hogy lehetne ezt jobban is lereagálni, visszafogni magam valamilyen úton módon, de soha sem az én stílusom volt az, hogy meghúzzam magam, most viszont kénytelen vagyok, amit rosszul viselek akárhogy is nézzük. A fájdalom maga nem zavar különösebben, azt el lehet viselni, a többi viszont a tehetetlenség rémes. Legalább edzeni tudtam, ha nem is olyan erőbedobással, mint eddig, ez is valami.
- Nem szeretem meghúzni magam Jon ezt te is tudod, de... nincs más lehetőség. Persze, hogy elkapom őket. Elül a vihar, azt hiszik, hogy minden rendben és akkor. Nem hagyom annyiban, mással nem tehetik meg ezt. A sport... szent és sérthetetlen! - a harcművészet pont, hogy arról szól, hogy az ember korrekt módon viselkedik, ők viszont egyáltalán nem, mert ennek nem szabad a pénzről szólnia, nem szabadna. Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes ember, de... attól még vannak bizonyos határokat, aminek az átlépését én sem viselem el. Ez nem a bosszúról szól, egyáltalán nem. Amint vége az egésznek, akkor vissza kell térnünk az államokba és indulhat is a menet. Már itt is figyelem őket, bármi gyanús lehet, bármilyen kapcsolat, bármilyen ismeretlen arc, vagy épp ismerős, akinek még köze lehet ehhez.

Game of death

Az orvos és Jon bólint, a lány tényleg jól látja, talán a regeneráció napjaiban valóban az a megoldás, hogy úgy tenni, mintha veszített volna. Az orvos vált egy pár szót Charles-ékkal, akik nem jönnek be, csak tudomásul veszik a hallottakat, távoznak, pillantásukból egyértelmű, hogy visszavárják majd a lábadozó X-Ment. Ezután a sebész távozik, vélhetően Barry-vel, és a sajtóval közli a hírt. Ha Asami felül, és kinéz az ablakon, akkor láthatja, hogy a kórház főbejáratnál több sajtós kocsi is van, szinte tolonganak, hogy bejussanak, és elsőként közölhessék le a saját médiájukban a jó, vagy éppen tragikus hírt.
A következő pár nap fájdalmasan ugyan, de nem vészesen telik el. A lány képes már mozogni, tornázni, akár edzeni is egy idő után, a kórlapján álnév szerepel, Jon-on kívül nem látogatja senki. Amikor kimennek a parkba, akkor a lány parókát, és napszemüveget visel. Aztán eljön a temetés napja is, kissé morbid dolog volt már így is, hogy Asami a saját halálhírét olvasta, amely megdöbbentette a világot. A címlapra került, hogy : Halál ragadja el a harcművészet királynőjét. Jó pár korábbi ellenfele, edzőtársai nyilatkoztak, megrendülve, de elismerően. Asami Jon segítségével eljut a temetésre, amelyhez repülővel kell utazniuk, Japánban kerül rá sor. Enyhén szólva sokan utazták át érte a fél világot, mert több ezer fős gyázmenet dobálja a virágot a fekete kocsik konvojára. A temetés igen hosszú, sokan felszólalnak, még neves harcművészek is, akik a sport tisztaságáról beszélnek, ott van Carl Miller is, aki egyértelműen Lang embere lehet. Ha már a doktor, ő is ott van a sleppjével. Végül a végső temetés előtt több órán át el lehet haladni a nyitott koporsó előtt, ahol lehet látni Asami testét. Azaz egy letakart testet, amelyből csak az arc látszik ki, de védőhálóval van betakarva, hogy hozzá se lehessen érni. Jon csak bólint, hogy nyilván ez álca, hiszen amikor odaérnek, akkor tényleg olyan, mintha Asami feküdne ott holtan. Barry nagyjából végigzokogja a dolgot, úgy kell utána elvinni mentővel. Végül a ceremónia rendben lezajlik, a lány pedig be tud ülni Jonnal egy kávézóba, aki mosolyogva teszi fel a kérdést.
- Na milyen érzés halottnak lenni? Elkapod őket, ugye?

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

Az orvos szavai azért első körben úgy istenesen meglepnek. Tény és való, hogy nem vagyok jól, hogy egyelőre sejtem a fájdalomcsillapítóknak köszönhető, hogy nem vagyok sokkal rosszabbul, de az, hogy meghúzzam magam, hogy... elrejtőzzem, hogy majdhogynem ezzel megadjam, amit akarnak... A büszkeség tudjátok azért elég nagy úr, még abban az esetben is, amikor tisztában vagy vele, vagy tisztában kéne lenned vele, hogy az életedre törtek egyértelműen, hogy csak azért élsz, mert odafigyeltél, hogy nem sokon múlt, hogy nem a hullaházba szállítottak a kórház helyett. Ettől még ugyanúgy nehéz beismerni azt, hogy a jó megoldás a húzzam meg magam verzió, hogy aztán utána tudjak járni, hogy mi a feje ez úgy, hogy nem aljas húzásokkal esnek nekem.
- Elbújni... úgy tenni, mintha nyertek volna. - összeszorítom a szemem egy röpke sóhaj kíséretében, amikor első reflexszerű mozdulatként megpróbálom megrázni a fejem, amire szerencsére még időben rájövök, hogy nem pont a legjobb ötlet. Csak akkor pillantok fel megint, amikor Jon megszorítja a kezem. Igaza van, megtehetném, hogy eltűnök, hogy meghúzom magam, de én nem ez a típus vagyok, nem adom meg csak úgy a lehetőségét senkinek, hogy legyőzzön.
- Nem fogok meghátrálni Jonathan és behúzva fülem-farkam elbújni. - és ez nem csak a bosszúról szól, de én nem ilyen vagyok, arról nem is beszélve, hogy megtehetik bárkivel és más lehet, hogy belehal és nem vág vissza, de én vissza fogok, mert kell, mert nem hagyom csak úgy annyiban a dolgokat, mert... nem tehetnek azt, amit akarnak bárkivel. Igen, ez lesz a jó megoldás, ha azt hiszik, hogy végem, akkor léphetek ellenük, akkor van esélyem utána járni mélyebben ennek az egésznek. Végül lassan, de bólintok és kicsit feljebb is ülök. - Nem lep meg, hogy a professzor szerint nem kéne maradnom, de fogok, szerintem ő is tudja. Barrynek ne szólj... nem a legjobb színjátszás terén, akármennyire is nehezen viseli majd, de erre szükség van. - Barry rendes fickó tudom, már az árvaházban is így volt, de pont ezért lenne gyenge láncszem, ha tudna a titokról. Azt kell hinnie, mint a legtöbbeknek, hogy végem, akkor lesz hiteles minden momentum, akkor tudok ennek az egésznek titokban rendesen utána járni. - Köszönöm Jonathan, de a fontos az, hogy csak információkat adj, nem akarom, hogy belekeveredj. - neki van veszteni valója, és mivel jó ember, eszem ágában sincs végignézni a pusztulását csak azért, mert én nem tudtam megmaradni a hátsómon. Nekem kell ezt az egészet elintézni, hiszen mégis csak velem kapcsolatos, velem akartak végezni, az én dolgom tenni róla, hogy többé nel egyen rá lehetőségük, se velem, se mással.

Game of death

Asami ahogyan fekszik az ágyon, fájdalmai vannak, de cseppet sem annyira komolyan, mint elsőre hitte. Jon úgy tűnik nagyon komoly kapcsolatokkal rendelkezik, ha egy ilyen neves orvossal tudott lepaklálni, aki nem csak hogy gyorsan el tudta végezni a műtétet, már gyógyulásról beszél. A két alapítót egyenlőre nem engedik be, Nikola létezéséről pedig ugye nem is tudnak, egyedül Barry az, aki nincsen sehol, róla csak annyit mondanak, hogy teljesen össze van törve, hogy ez történt, és állandóan nyugtatgatni kell.
- Ms. Jukodo. Nem állítóm, hogy nem lesznek fájdalmai még hetekig, viszont... ha az életére törtek, ez az egész dolog esélyt adhat egy új életre. A lemezek még minimum pár napig így maradnak, ha parókát húz, és nemszemüveget vesz, senki nem fogja felismerni. – Javasolja az orvos, amire Jon is bólogat, leül a lány ágya mellé, és megfogja annak a kezét, hogy legalább lelkiekben segítsen.
- Tudom, hogy hajt most belülről a bosszú, de talán jobb lenne, ha tényleg elmennél, és élnéd a saját életedet.. Viszont ha mégis úgy döntesz, hogy álcában utána jársz a dolognak, akkor tudok segíteni, megadom a kellő információkat, hogyan lehetne őket elkapni. A főnökeid tudnak a dologról, Xavier az üzeni, hogy az orvossal ért egyet, egy kis időre, de talán érdemes lenne... meghalnod. – Néz a sebészre, aki ezúttal bólint, aztán Jon folytatja. – A temetést el tudjuk rendezni, azzal ne foglalkozz, csak egy kérdés van, szóljunk róla Barrynek, hogy élsz, vagy úgy hiteles, ha azt tudja, amit bárki más is. Hogy meghaltál...?

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

A szokásosnál is jobban oda figyelek, mert érzem, főleg az eddigiek után, hogy kell, ez most akár hogy is, de létszükséglet, mert ha nem teszem, annak komoly következményei lehetnek. Még így is megtörténik az, amire számítok, vagyis pont az a baj, hogy szó szerint nem számítok rá, hiszen nem tudhatok, hogy mi vár rám, csak azt tudom, hogy oda kell figyelnem, amennyire lehet. Látom, ahogy a fickó egy pillanatra felgyorsul, a tömeg pedig csak azt érzékeli, hogy az eddigiekkel ellentétben most képes elérni. Először el sem jut a tudatomig mi történik, a fájdalom késleltetve omlik rám, mint ahogy az ilyen esetekben gyakorta lenni szokott. A következő pillanatban már a földön vagyok, és próbálok feltápászkodni, de azonnal abbahagyom a mozdulatot, ahogy megérzem az újra és újra végighasító fájdalmat az arcomon. Újra megpróbálok felnézni, de az erőlködésnek hála már csak csillagokat látok, aztán hirtelen sötétül el mindent. Ezt... ő nem fogja annyiban hagyni, ebben biztos vagyok, mint ahogy én sem! Nem tehetik, egyszerűen nem tarthatnak ilyen módon és sehogyan sem sakkban.
Sejtelmem sincs, mennyi idő telik el, de zúgó fejjel és tompa fájdalommal az arcomban térek magamhoz. Szinte ég mindenem, az arcomhoz nyúlva pedig azonnal megérzem a kötést. Legszívesebben visszasüppednék a párnába, de nem tehetem meg, mert mások is vannak itt és kénytelen vagyok az orvos szavaira koncentrálni. Nem csúszik ki a számon olyan balga kérdés, mint hogy hol vagyok, tisztában vagyok a ténnyel, hogy mi történt és hogy nagyon rossz a helyzet, főleg amikor kicsit feljebb tornászom magam és odakint meglátom az alapítókat is.
- Baleset... egy ilyen rúgás, hát persze... - még ezt is akadozva mondom ki, ezért nem is erőltetem tovább a beszédet, hiszen csak erősebben szikrázik végig a fájdalom a csontok mentén, amik nem mondhatni, hogy ép állapotban vannak sőt. Voltak már sérüléseim, de ehhez fogható még soha az életben nem. Hálásan pillantok Jonathanra és csak némán formálom a halk szavakat "Köszönöm!", csak aztán pillantok kifelé a professzor irányába. Talán most először nyitom meg részben az elmémet felé, hogy tisztában legyen legalább a részletekkel, csak egy egészen kis hányadát, hiszen az a dolgom, hogy elzárjak előle mindent, de... mégis csak eljöttek miattam. Gondolatban megrázom a fejem, aztán végül visszaengedem a párnára. Nem kérdés, hogy pihennem kell, nagyon is sokat.

Game of death

A küzdőtéren az illető ütemesen rugózik bemelegítésképpen. A sötét hajú illető már csak arra vár, hogy a lány is készen álljon, és a bíró megkezdje a mérkőzés levezetését. Felhangzik a gong, mindenki Asami nevét kántálja, van egy rajongótábora, és megkezdődnek az ütésváltások. A lány egyértelműen sokkal képzettebb, mint az ellenfele. Folyamatosan lezárja a szögeket, a másik csak a levegőt találja el, a lábsöprései is tökéletesen kiszámíthatóak. Asami mégis jól teszi, hogy nagyon odafigyel, mert jól sejtette, előbb-utóbb be fogják váltani a sok fenyegetést, amelynek úgy tűnt, van alapja. Egy pillanatra mintha az illető felgyorsulna, ezt a lány csak azért látja, mert nagyon kifinomultan űzi a harcművészeteket, meg hát ő is mutáns. Az utolsó pillanatban el tud hajolni, de az illető úgy felugrik, hogy egy forgórúgással találja arcon. A rúgás bekövetkezik, de a lánynak van olyan szerencséje, hogy picit hátra tudja billenteni a fejét, így nem törik be a koponyája, de a reccsenést még érzi, az arccsontja megadja magát. Azonnal a földre rogy, és csak résnyire nyitott szemein át érzi a tompa fájdalmat, ahogy azonnal felhördül a tömeg, lefújják a meccset, sőt, a más pályákon lévő versenyzők is odasereglenek, senki nem érti, hogy mi történt, balesetnek fogják fel, mert mi más történhetett volna. A szándékos gyilkosság fel sem merülhet, itt fair küzdelmek vannak. Nem tudja meg, hogy mi történik végül, mert elveszti az eszméletét. Ki tudja, hogy mennyi idővel később tér magához, mert a fájdalmat ugyan még érzi, de már nem annyira vészesen. Megmozdulni is fáj neki, de ha odanyúl az arcához, érzi, hogy be van kötözve. Az ágyánál Jonathan áll, és valami kórházban lehet. Egy orvosi köpenyes lép közelebb.
- Nyugodjon meg Ms. Jukodo. Túlélte, de nagy szerencséje volt. Az arcát azonnal meg kellett műteni, egy pár hétig még teljesen máshogy fog kinézni a lemezek miatt, de a kötést már akár holnap levehetjük. A rendőrség nem vizsgálta ki az ügyet, baleset volt, a barátja azt mondja, az életére törtek... – Asami ha kicsit feljebb ül, a folyosón megpillantja az ücsörgő két alapítót is.

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

Szó se róla rendkívül nehezen ismerem be a vereséget és most erről van szó sajnos, hiába próbálok úgy tenni, mintha nem így lenne, de még felállni is kifejezetten nehezemre esik. El nem ismerem ugyan, de ha nem lennének itt ketten is segíteni, akkor esélyem sem lenne eljutni a hotelig. Most talán először pillantok hálásan a két régi barátra, hogy Jon segít elintézni a nevezést, amíg Barry kicsit összekanalaz. A szobámban már rendbe tudom szedni magamat, ha nem is könnyen, de nem szükséges, hogy bővebben is segítsen nekem, annyi büszkeségem még van, hogy ne tűnjön úgy, ellátni sem tudom magam.
Nem mondom, hogy az éjszaka könnyen telik, de legalább tényleg könnyen elalszom, rendesen sikerült kimerülni az információk, a verés és a bemutatónak hála is. Elég könnyen elnyom tehát az álom és hamarosan már mélyen alszom, aztán persze úgy sikerül kelni, mint akin átment az úthenger, de egy magamfajtának ez meg sem szabad, hogy kottyanjon. Sajognak azért rendesen a tagjaim, ez sajnos várható volt, de egy reggeli kiadós hideg zuhany és előtte egy nyújtás és már tényleg nem sokára használható állapotba is kerülök. Azért örülök neki, hogy eljönnek értem, ez most segít, tényleg segít, így hát irány a verseny. Nem számítok semmi jóra, azt hiszem ez teljesen érthető, hiszen az eddigiek alapján is már jól látszott, hogy ők nem játszanak szabályosan, még véletlenül sem. Megköszönöm a segítséget, aztán ha arról van szó, akkor még a távozásra is megkérem őket. Nem akarom, hogy bajba kerüljenek azzal, hogy velem mutatkoznak, ha jól sejtem ezen túl kell esnem, és nem lenne jó másokat is magammal rántani.
Elhelyezkedem hát a szőnyegen és mint mindig minden mozdulatára figyelek az ellenfelemnek, sőt most valamelyest a környezetre is igyekszem odafigyelni. Nem tudom, hogy mi az ami a szándékukban áll, de az már egyértelművé vált, hogy nem az a cél, hogy teszem azt megnyerjem a versenyt, hanem inkább hogy a szükséges pillanatban pontosan azt tegyem, amit ők akarnak, azt üssem ki, akit kell, vagy épp azt hagyjam nyerni. Itt vagyok most, de az, hogy teljesen behódoljak... nem fogom megtenni!

Game of death

Itt most tényleg arról van szó, hogy nagyon sokan vannak ellene, ha csak egy kicsit kevesebben lennének, mindig tudna úgy mozdulni, hogy védve legyen a háta, ne tudják alattomosan megrúgni, de egy idő után már nem tudja teljesen zárni a szögeket, és az abroncs is rákerül. Ekkor még mindig tudja használni a lábait, ám hátulról most akkorát kap, hogy össze is rogy, onnantól már nincs menekvés, addig verik, amíg csak el nem fogy az ereje. Steiner immár leadja az utolsó figyelmeztetést, a köpésre undorodva hátralép, és még rúg egyet a nő bordái közé, aztán távoznak, az abroncs is rajta marad, amit a két segítőkész jóbarát szed le. Felsegítik a lányt, próbálják támogatni, mindamellett hogy kapott már nagyobb veréseket is, ez most nem kellemes, de túléli. Csak annyira akarták megfenyíteni, hogy ne legyen gond belőle a másnapi versenyen. Látják rajta, hogy most már tényleg pihennie kell.
- Majd én intézem helyetted a nevezést, dőlj le. – Javasolja Jon, aztán el is viszik a szállodába, ahol Barry kisegíti, és felkiséri a szobájába, ahol ha kell még, akkor segédkezik, majd ő is távozik. A lány ki tudja magát aludni, és másnap reggel már a zúzódások is alig látszanak, felfoghatjuk ezt bemelegítésnek is, ha úgy vesszük. A két egykori társa megjött érte, így ha készen áll, akkor indulhatnak is. Hamarosan elérnek a bajnokság színhelyére, ahol úgy tűnik, kevert stílusok vannak nem számít, hogy karate, vagy tae-kwon-do, mindenki ugyanabban a kategóriában indul. Asami legnagyobb meglepetésére Dr. Land neve sehol nem merül fel, hanem Miller-dojo néven talál egy csapatot, ahol jó páran indulnak, a lista tetején Carl Miller, a jelenlegi világbajnok áll, akiről már tudja, hogy jó kapcsolatot ápol a szervezettel, akikkel a lány baja is meggyűlt. Megkapja a megfelelő instrukciókat, aztán át is öltözhet. Ha készen áll, már kezdődik is az első meccse, vélhetően ez amolyan előselejtező. Ellenfele egy európai illető, még arcról sem ismerős, ám nagyon gyanusan mozog, mintha készülne valamire.

Meg nem hajol, meg nem rogy, meg nem törik.

Legalább szerencsére nem akadékoskodnak, ami most határozottan jó, nem értékelném, ha még rájuk is figyelnem kéne, miközben próbálom egyben tartani magamat, és menteni ezt a kicsit sem kellemes helyzetet. Egészen jól hozom a formámat az elején, de ahogy mondani szokták sok lúd disznót győz, egy szint felett egyszerűen már nincs esélyem, akármennyire is igyekszem tartani magam. Még akkor sem hagyom csak úgy könnyedén földre lökni magam, amikor rám kerül az az abroncs. Van még két lábam, attól hogy a karjaimat lefogják ilyen módon, de sokáig nem tart ki a dolog, csak rúgok újra és újra, amíg már nem megy. Nem vagyok az a siránkozós fajta, csak egy-egy nyögés hagyja el a torkomat, amiket képtelenség egy szint felett visszafojtani, hiszen egyáltalán nem kellemesek az újabb és újabb ütések és persze rúgások. A pasas szavaira, amikor fölém magasodik a számba kavarodott vér nagy részét a lába elé köpöm. Nem egy nőies megnyilvánulás, ezzel tisztában vagyok, de ez most a legkevésbé sem érdekel. Csak akkor próbálok meg feltápászkodni, amikor a motorosok elhúznak és a két régi barát lépdel oda hozzám, hogy felsegítsenek és kiszabadítsanak finoman szólva is szorult helyzetemből.
- Persze... adjam meg nekik, amit akarnak. - azt hiszem valahol mélyen én is tudom, hogy nem igazán van más választásom, de az biztos, hogy nem fogok úgy ugrálni, ahogy ezek fütyülnek, ha netán mégis benevezek arra a versenyre. - Nem kell kórház Barry, volt már rosszabb is. - oké, nem állok a legjobban a lábamon, de azért tartom magam úgy ahogy. Az biztos, hogy nem fogok tudni felmászni a motoromra, az úgy nagyjából azt hiszem kizárt, de majd megoldom valahogy. Az első lépéseknél már érzem persze, hogy ez nem túlságosan esélyes. - Elvinnétek arra a... nevezésre, aztán a hotelbe? Ott már rendbe szedem magam. - és persze kitalálom,hogy mi legyen. Elmenekülni nem fogok, az nagyon nem az én stílusom, de majd meglátjuk,hogy mi lesz azon a versenyen. A holnap pedig... majd még meglátom, reggelig kiderül milyen állapotban leszek, talán a visszamondás a legkézenfekvőbb.

Game of death

Barry azért már nem olyan rajongó, mint régen, akár felnőtt pasiként is lehet rá nézni, még ha nem is Asami esete. Elindulnak hármasban kifelé, ahol elvileg elköszönnének egymástól, ám felnőttek a motorosok, Steiner úgy tűnik leadta a drótot, hogy milyen makacs, és engedetlen a lány. Asami megpróbálja arébb terelni a két férfit, ami elég viccesen hangzik így, hogy a nőnek kell erősnek lennie, megvédeni harcművészként a két civilt. Jon és Barry arébb sietnek, de túlságosan aggódnak ahhoz, hogy lelépjenek, így a közelből figyelik, valamilyen szinten ámulattal a bekövetkező eseményeket. Asami pár motort szét is tud szedni, és egy bátrabbat lendületes rúgással taszajt le a járműről. Kiderül azonban, hogy nem csak hatan voltak, több tucatnyian lehetnek a bandában. Egyszerre nagyjából nyolcan tudják körbeállni, ami azért nem kevés, most nem a sikátorban vannak, hanem a nyílt utcán, ahol nem tudja kihasználni azt, hogy egy az egy ellen legyőzhetetlen. Az látszik, hogy csupán bántani akarják, nem pedig megölni, vagy komolyabban megsebesíteni. Ha ettől jobb belátásra tér, akkor nem szabad, hogy sérült legyen. A lány oszotgatja a pofonokat és rúgásokat, egyértelmű, hogy jobb valamennyinél, de egyszerre azért sok lehet a dolog, mégsem arról van szó, hogy elvárad. Egy nagyobbacska fémabroncsot dobnak rá, amivel a teste melé szorítják a kezét, és valaki előbb arcon, majd hátharúgja, és még a földön is ütik, vágják, hogy alig kapjon levegőt. Amikor már szinte ájult, akkor Steiner lép oda fölé.
- Ez volt az utolsó figyelmeztetés.. – Ebből most már egyértelmű, hogy ha nem ad nagyjából huszonnégy órán belül pozitív választ, akkor meg fogják ölni. A volt bajnok, és a motorosok elhúznak, a két férfi pedig rémülten rohan oda, hogy leszedjék róla az abroncsot.
- Asa, el kell jutnod egy kórházba, ez így nem mehet tovább... – Próbál segíteni Barry. A lánynak most el kell döntenie, hogy mit szeretne, holnap még van egy bemutatója, vagy akár nevezhet is a világbajnokságra, de a várost is elhagyhatja.

What you want?

Értek a jelekből, meg a szavakból is, de mindig is elég makacs voltam ahhoz, hogy ne adjam be csak úgy egy könnyen a derekamat és ne értékeljem túlságosan, ha valaki fenyeget, már pedig most egyértelműen erről van szó, szimpla fenyegetésről, ahol úgy akarják beállítani a helyzet, miszerint nincs más választásom. Nem hiszek ebben, gyakorta a fenyegetés mögött nincs igazi tartalom és nem vagyok hajlandó csak úgy elfogadni, hogy azt tehetnek, amit akarnak, akármilyen hatalommal bírnak is. Én hozom meg a döntéseimet és nem kényszer alatt, ha pedig nem akarok indulni azon a versenyen, akkor nem is fogok!
A régi ismerősök pedig csak úgy gyűlnek. Meglep Barry jelenléte is. Nem arról van szó, hogy idegesít, de valahol mindig is terhes volt számomra az a fajta rajongás, amit irányomba táplált. Nem tudom kezelni, talán nem is akarom igazán, egyszerűbb volt azóta, hogy kivettek az árvaházból, de úgy fest esetében ez azóta sem múlt el, pedig már sok-sok év eltelt. - Semmi gond Barry, remélem sikerült megtalálnod a számításodat az elmúlt években. - valahogy sosem volt az az igazán talpra esett fiú, nem tudom, hogy ez felnőttként változott-e, de úgy látom, hogy azért nagyon sokat még most sem, de ki tudja, nem vagyok annyira jó emberismerő, tehát akár az is lehet, hogy elért nagy dolgokat is már az életében. A két puszit bár tényleg kissé kelletlenül - amit igyekszem nem mutatni -, de viszonozom, aztán újra Jonathanra pillantok és csak megrázom a fejem.
- Talán az lenne az egyszerűbb, ha eleve lelépnék a városból. - jegyzem meg, de aztán csak újra megrázom a fejem, elvetve a saját ötletemet. Azt nem lehet, nem keverhetem bajba a kölyköket és főleg nem vonzhatom magam után a veszélyes alakokat. Végül elindulunk kifelé. Elköszönök és indulnék is a motorom felé, hogy aztán mielőbb eljussak a hotelig. Tényleg rám fér a pihenés, nagyon is, főleg hogy holnap jobban kell kell figyelnem, mint eddig. Viszont nem jutok el túlságosan sokáig, ugyanis a motorosok tűnnek fel odakint, és egy pillanat múlva már padlógázzal meg is indulnak felénk. Tudjátok, csak a filmekben szoktak a sikátorokban elkezdeni futni, mint az őrült egyenesen, elég nagy marhaság. Nekem eszemben sincs, ha kell, akkor a többieket arrébb lököm, söpröm, küldöm, hogy menjenek vissza a házba, én pedig megállok fixen a járdán. Pár ütés, már messziről, pár reccsenő motor hangját remélem hallani, és aki közelebb jön, azt egy lendületes rúgással próbálom meg leszedni a motorról. Mint mondtam nem szokásom meghátrálni.

Game of death

Steiner tehát lelépett, vélhetően a reflektor lezuhanása után ez volt a második figyelmeztetés, hogy nem árt együttműködnie. Asami át tud öltözni, és ki tud menni az előtérbe, ahol már nem éri több atrocitás, viszont Jonathan mellett a másik régi ismerőse, sőt, rajongója, Barry is ott van, aki leküzdve az első lelkesedését, most már egészen értelmes, sőt, felnőtt fejet is vág.
- Sajnálom Asa, hogy mindig úgy rád akaszkodtam, most már nem lesz az. Jontól hallottam, hogy a városban vagy, és mindenképpen látni akartalak. – Az idősebb férfi erre már nem szemforgat, nem volt titok, hogy a lány New Yorkba jön, ha a világbajnoksággal kapcsolatban fel akarta volna keresni, megtalálják, van már egy neve, és egy banda nem riad vissza attól sem, hogy akár a birtok közelében találjon rá. Ez még talán kedvezőbb terep is, hiszen a gyerekek itt nincsenek közvetlen veszélyben. Azért Barry bátorságot gyűjt, és ad két puszit a harcművész lánynak, de nem akar beleszólni a nagyok dolgába, csak hagyja, hogy Jon is beszéljen.
- Tényleg nem, de le kell rendezned őket minél hamarabb. Kaptam pár fülest, hogy többeket holtan találtak a lehetséges esélyesekből. Ezek nem viccelnek Asami. A rendőrség is a markukban van. Gondoltam jobb, ha szólok. A holnapi bemutatón pedig kiváltképp legyél résen. – Na igen, a lánynak van még itt egy jelenése, addig még aludhat. Ha nincsen több kérdése, akkor el tudnak indulni kifelé, hogy aztán lassan elváljanak a lánytól. Azonban a kijárattól nem messze ismét feltűnik az a féltucat motoros, akik korábban már követték a lányt, de akkor csak jelentettek róla, most viszont bőgetik a motorokat, és padlógázra kapcsolnak feléjük...

What you want?

Fenyegetés nem lep meg, ezeknél ez így működik, de én akkor sem fogom felvenni, mert nem engedek csak úgy pár intő szónak. Nem fogom behúzni fülem-farkam csak, mert valaki azt mondja. Persze... induljak a világbajnokságon csak azért, hogy aztán amikor szólnak, akkor visszalépjek, vagy hagyjam, hogy legyőzzenek, hogy aztán jól jöhessenek ki a végén a fogadásokból. Nem leszek csalás részese és főleg nem hagyom magam csak úgy irányítani mások által. Eszem ágában sincs! Nagyon remélem, hogy képes végül felfogni, hogy nem érnek el nálam semmit sem a szavai és úgy fest, hogy végre megmozdul, és nagy elánnal távozik. Csak akkor fújom ki a levegőt, amikor végre becsukódik magam mögött az ajtó. Újra a tükörrel találom szemben magam pár pillanatra. Akármennyire is magabiztosnak mutatja magát az ember, attól még vannak helyzetek, amikor... igenis cseppet feszülté válik még ő is, azaz... én. Tudom, hogy van veszíteni valóm, de próbálok nem gondolni rá.
Végül összekapom magam, egy kis hideg víz az arcomra és már meg is vagyok, aztán indulok el szépen kifelé. A cél természetesen a motorom, és ezek után már nagyon jó lenne végre visszaindulni. Nem érdekel különösképpen a világbajnokság, kicsit sem, főleg ezek után. Akkor torpanok csak meg, amikor meglátom a közeledő ismerős alakokat, és gondolatban elhúzom a szám amikor felismerem Barry-t. Emlékszem rá... fárasztó volt sok esetben a jelenléte, az állandó rajongás és most is pont ezt látom a szemében.
- Szia Barry... hogy vagy? - azért varázsolok az arcomra egy visszafogott mosolyt, mert hát amúgy se szoktam soha sem e téren túlzásba esni, most pedig még annyira sem megy. Jó lenne lassan tényleg távozni, de mintha minden direkt a városhoz akarna kötni. Fenyegetésteli kényszer, rég nem látott ismerősök, mint van, ami csak lehet.
- Miért vagy itt Jonathan, nem arról volt szó, hogy nem érsz rá? - pillantok rá a komoly szavak után. Valahogy így egyszerűbb, mint azonnal azzal indítani, hogy megkérjem Barry-t ne zargasson. Régen se kezelte ezt könnyen... és most sem hiszem, hogy jól menne neki. - Tényleg nem igazán érek rá Barry. - elnézést kérő mosoly jelenik meg az arcomon. Nem voltam soha sem a finom szavak mestere, most sem tudom, hogyan kéne közölnöm vele, hogy... jobb lenne, ha tényleg elmenne, sőt én is szívesen lelépnél már végre a város közeléből is.

Game of death

Az illető, akinek lassan a neve is beugrik, Steiner, karate európa bajnok volt a maga idejében, egyre erőszakosabb, nem szokta azt meg, hogy csak úgy visszautasítják. Pofon akarja csapni a lányt, aki elüti a kezét, és olyannyira nem számít rá, hogy meg is tántorodik az ütéstől, szó szerint ki kell egyenesednie, és meg kell igazítani a nyakkendőjét, hogy valami pótcselekvéssel terelje el a figyelmet a kudarcról. Végül mégis morog valamit.
- Ez nagy hiba volt Asami. Nagyon nagy hiba. Ne akarj velünk szembekerülni. – Még próbál elmosolyodni, aztán csak vállat ránt, és kisiet az öltözőből, jól bevágva maga mögött az ajtót. A lány át tud öltözni, aztán ha kész van, akkor vissza tud térni az előtérbe, hogy menjen a dolgára, ahol Jonathant pillantja meg, egy másik árvaházbeli közös ismerőssel. Egy szintén fiatal, lenszőke srác, aki tényleg Asamival volt egykorú, és a lány arra emlékezhet, hogy bármennyire is tartózkodó volt mindenkivel, Barry egy tökéletesen türelmes, levakarharatlan rajongója volt, aki még gyerekkorukban szerelmet vallott a lánynak. Sosem volt tisztességtelen, inkább egy kicsit butácska. Jonathan ugyan mosolyog rá, de odainti Asamit, hogy a két régi ismerős örülhesen egymásnak, ha akar.
- De jó látni téged Asa. – Mosolyog a fiú, valahogy egyértelmű, hogy annak ellenére, hogy felnőttek, a gyerekkori rajongás, vonzódás megmaradt. Jonathan viszont fejcsóválva teszi hozzá.
- Csak a bajt hozod rá. Nincsen könnyű helyzetben, legjobb lenne, ha lelépnél Barry. Nem miattad jött a városba.. – Látszik, hogy idősebb a párosnál, megfontoltabban beszél, jobban átlátja a dolgokat. Végül aztán a lányra hagyja a választ, de nem lép le.

What you want?

Na igen a nyájas verzió nem jön be, főleg azok után, amiket Jonathan mondott, nem hiszem, hogy tényleg arról lenne szó, hogy csak kedvesen és aranyosan meg akarnának kérni rá, hogy vegyek részt a világbajnokságon, amin amúgy egyértelmű, hogy nem is akartam, de a pasas szavai alapján nem pont úgy néz ki, mintha sok választási lehetősége lenne... már a kezdeti kedves szavak alapján sem, de aztán persze ez csak még inkább változik, amikor már nyíltan is átmegy fenyegetőbe. Nem lep meg, nem is lenne értelme a dolognak. Csak kissé feszültebbé válik a tartásom, mint addig, na nem mintha eddig bármikor is a lazaság mintapéldája lettem volna ugye. A pofon nem esélyes, hogy sikeres lesz, mégis csak egy bemutatóról jövök, és a koromnak hála gyorsabb is lehetek mint ő. Elütöm a kezét reflexből és ekkor már én is felállok.
- Azt hiszi mindenkire hat egy kis fenyegetés... és soha sem ütközik falakba nem igaz? - húzom fel a szemöldökömet és most már tartom a kellő távolságot. Eszem ágában sincs visszaütni, a végén még a kis sétabotjával akarná a következő fenyítését bevinni, hogy... rohadna meg a kis drága.
- Tűnjön el innen, amíg én szépen kérem rá és nem dobom ki magam! - a tartásom immár végképp tökéletesen tartózkodó, szinte már támadónak is mondhatnánk. Nem fogok berezelni valami riogatástól, annál nagyobb a büszkeségem természetesen. Nem hagyom, hogy valami jött-ment megpróbáljon megfélemlíteni, mert nem és kész. Van támadható oldalam tudom, de akkor sem fogok csak első szóra egyszerűen rábólintani valamire, amire amúgy nem tenném meg, főleg mert nem tudhatom, hogy nem csupán üres fenyegetésről van-e szó. Jó persze az eddigiek alapján, amiket láttam... de akkor sem, nem hajolok meg csak úgy.

Game of death

Az illető, tehát belép, és még arra sem veszi a fáradtságot, hogy bemutatkozzon, belekezd először a nyájas megoldással, helyet fogal, a sétapálcája gombját tisztogatja valami zsebkendővel, és elkezdi felvezetni, amit Asami nagyjából már sejthetett. Egyértelmű, hogy tartják annyira neves, elismert harcművésznek, hogy a saját soraik között akarják tudni, csak éppen a dolog bűzlik annyira, hogy egy-egy véresebb esemény kedvéért az efféle bandák fel is hajlandóak áldozni valakit, aki szó szerint a küzdőtéren hal meg, mert nem is tud róla, hogy ellenfele, a szintén megvett bajnok valami olyan nemvárt mozdulattal fogja kivégezni, pedig ő csak azt hitte, hogy játék, majd nagy dohány. Erről a fickóról is lerí, hogy ilyesmiben utazik, talán ő maga annak idején így nyert bajnokságokat, annak ellenére, hogy azért megvan az alkata hogy igazán jól küzdjön. Miközben beszél, figyeli a lány arcát, mintha a reakcióra lenne kiváncsi. Egyértelmű hogy ahhoz szokott, hogy mindenkit elkápráztat a pénz, vagy éppen annak a lehetősége, hogy nem éri meg a másnap reggelt. Ez utóbbi inkább riasztónak hathat, Asami viszont még ekkor is kitart, ekkor már emberünk keményebbre veszi a figurát.
- Mindenki számára az lesz a legjobb, ha nem kekeckedsz. – Feláll, és megpörgeti a sétápálcát. A visszakérdezésre már egyértelművé válik a szándéka, egy laza pofont kever le, legalábbis megpróbálja, hacsak a lány ki nem tér, vagy nem tesz ellene.
- Ugyan, ne viccelődj, nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt megtehesd. Legyél jó kislány, és tedd a dolgodat. Vedd ezt baráti kérésnek, amíg még szépen beszélünk...

What you want?

Még nem jutottam szinte semeddig, amikor meghallom a kopogtatást, így csak szimplán összehúzom magamon a ruhát. Ez van, ha öltözés helyett inkább a tükörben nézed magad és próbálod összerakni az eseményeket, mindent, amit Jonathan mondott és azt, ami történt. Az alakokat, akiket láttam a nézők sorában és persze a fényszórót, ami kis híján a fejemen végezte. Elég jól felszereltek ezek a helyek, nehéz lenne elképzelnem, hogy véletlenül történt az eset, hogy egy világító egyszerűen csak rosszul erősített meg egy csavart. Egy neves eseményen nem szokta ilyen hibákat elkövetni, főleg ha egyszer a harcművészet épp, hogy a precizitásról és az odafigyelésről szól.
- Szabad! - szólok ki végül, mikor már összehúztam magamon a ruhát. Az alak egyértelműen nem egyszerű valaki, ismerős is az arca, biztos, hogy láttam már, a mozgása pedig egyértelműen arra utal, hogy ha most őt állítanák ki a küzdőterepre, nem lenne elveszve, maximum már nem edz annyit, hogy esélye legyen egy fiatalabb ellen, de még ez sem biztos, hiszen a tapasztalat és a tudás is bőven nagy előnyt jelenthet egy elbizakodott bakfissal szemben. Közelebb húzok egy széket végül és én is leülök, pedig nagy a késztetés, hogy inkább állva maradjak, megtartva a kellő távolságot. A dicséretre viszont nem sokat reagálok, csak egy biccentés telik tőlem, úgy gondolom, hogy nincs rá szükség, egyébként is biztosra veszem, hogy nem azért jött, hogy a képességeimet dicsérje, ezért nem szokott valaki csak úgy beugrani. És már jön is a tényleges itt lét oka, amin nem is kellene már ezek után meglepődnöm igaz?
- Szóval a világbajnokság... - halkan sóhajtok egyet, és persze kissé felvonom a szemöldökömet, amikor rámarkol a vállamra. Nem tetszik a bizalmaskodó gesztus, hiszen nem vagyunk jó barátok, sőt még csak ismerősök sem, én pedig eleve nem viselem kifejezetten jól az ilyen fajta közvetlenséget. - Mindenki számára? - a burkolt fenyegetés igaz? Gondolatban megrázom a fejem, azt hiszem jó, hogy Jonathan felkészített erre, de attól még ugyanúgy nem egyszerű kezelni az előállt helyzetet. - És amennyiben visszautasítom a... felkérést? - nem szeretek köntörfalazni és nem igazán értékelem az efféle nyájas beszédet sem, miközben tudom, hogy mögötte egész más is meglapul. Legyünk konkrétak és ne ködösítsünk.

Game of death

Tehát Asami ismét az öltözőben, amely igazi sztárnak járó szoba, nem pedig egy közös kabinos, fülkés tömegöltöző. Van tükör, sminkcuccok, függöny, még különböző sportfelszerelések is. Kopogás nem sokkal, hogy belépett, és miután még nem telt el sok idő, az illető úgy véli, hogy nem töri rá az ajtót úgy, hogy nem lenne ruha rajta, így be is lép. Az egyik fickó azok közül, akiket a kávézóban is látott. Jól öltözött öltönyös fickó, még a haját is megcsináltatta. Valami drága parfümillat is árad belőle, de a mozgásán látszik, hogy bőven ért a harcművészetekhez is. A kora alapján olyan negyvenes, valami visszavonult bajnok lehet, aki most az üzletben találta meg a számítását.
- Ms. Jukodo, ön igazán lenyűgöző volt, hadd gratuláljak. – Ül le az egyik székre anélkül, hogy kínálták volna, eléggé tenyérbemászó, ahogyan mosolyog. Körbenéz, teljesen otthon érzi magát, egy sétápálcára támaszkodik, amíg vár a nő üdvözlésére, mintha valami nagyon jó barátok lennének, aztán folytatja.
- Megtisztelő lenne, ha a jelenlétével emelné a világbajnokság fényét. Mindenki Önről beszél, egyre több listán van ott a neve, az esélyek igazán Ön mellett szólnak, nem utasíthatja vissza a sorsát. Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni. – Aztán odahajol, és bizalmaskodva rámarkol a lány vállára.
- Mindenki számára csak előnyökkel járhat egy ilyen felkérés, gondoljon a jövőjére. – Aztán visszafolytott lélegzettel várja a választ.

And... fight!

Egészen jól indul az esemény, annak ellenére, hogy a felhajtást nagyon nem szeretem. Soha sem volt ez olyasmi, ami kedvemre való lenne. A sok villanó vaku, a sok rohanó alak, a sok figyelem... nem vágyom én ilyesmire, nem vágytam soha sem. Csak akkor lélegzem fel, amikor végre az öltözőben vagyok. Nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, soha sem szerettem, ezzel tisztában van a mesterem is, de szerinte néha meg kell hajolnunk, hogy tehessünk ezzel másokért. Hát én is meghajlok, akkor is, amikor szemben elhelyezkedem az ellenfelemmel. Van bennem egy adag feszültség, azok után, amiket Jonathan mondott... és ott voltak a motorosok, meg a limuzin, persze, hogy számítok rá, hogy akár valami rosszul is elsülhet, de végül is az ellenfelem nem támad úgy, ami zavaró lenne. Nem visz be olyan ütést, ami durvább lenne, sőt az egész, amit tesz talán még túlságosan is lekövethető. Inkább egy látványosság ez tudom én, a nézők számára, amikor mi tudjuk, hogy nem harc, nincs jelentősége, csak ők hiszik, hogy bármi történik, de minden ütés, minden dobás olyan, amiből szinte alig érzünk meg valamit. Egészen addig a pillanatig tart ez, amikor megreccsen odafent valami, és éppen hogy időben mozdulok, hogy ne engem temessem maga alá az a reflektor. Kiszúrom a tömegben az ismerős alakokat, és már szinte mozdulnék, ha nem kapná el a karom egy aggódó rendező. Felsóhajtok, mikor ennek hála újra felnézéskor már nem látom őket.
- Jól vagyok, köszönöm! - meghajlás a küzdőtárs felé, mert ez nem maradhat el, aztán már veszem is az irányt az öltöző felé. Össze kell kapnom magam, mert akármennyire is jó lenne hinni benne, ez nem volt véletlen, biztos, hogy nem az volt.

Tárgy: Re: Találka egy régi ismerőssel

» Scarlett és Jonas- régi barátság
» Welsie és Crow - a második találka
» Arthur & Raven - nem mindennapi találka
» Axee & Charles - Koreai találka