Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Nathan & Serena - Belvárosi bár Kedd 26 Aug. - 13:38
First topic message reminder :
Nathan & Serena
Nem igazán szokásom ilyen helyeken feltűnni, vagy inkább úgy mondom, ilyen állapotban, legalábbis mostanában már nem, de úgy történt a dolog, hogy megbeszéltem egy régi baráttal, hogy annak örömére, hogy amúgy is le kellett ruccannom munka miatt New Yorkba összefutunk, megiszunk egy italt és eldumálunk a régi szép időkről. Együtt jártam a leányzóval még a főiskolára, ő is hasonlóan ruhabolond, mint én, szóval elég könnyen összebarátkoztunk. Erre nem jött el, ami azért finoman szólva is rosszul érint. Azért persze vártam jó sokat, már lassan egy órája ücsörgök a pultnál és iszogatom szívószállal azt az alig alkoholos koktélt, amit kértem magamnak. Nem igazán hiszem, hogy attól beállhatott ez az állapot... de nem szaladok így előre. Szóval már egy órája nézelődök itt, közben már jó sokan mentek el mellőlem és jöttek újak, és vagy három pasast kénytelen voltam lekoptatni azzal a szöveggel, hogy várok valakire, ami igaz is, csak azt nem fogadom el nehezen, hogy az illető nem jön és szépen felültetett, de mit tehetnék, ez van. Végül mégis úgy döntök, hogy ideje lenne távozni, csak épp ahogy megmozdulok érzem, hogy valami nincs teljesen rendben. Egyszer mentem csak ki a mosdóba és hagytam őrizetlenül az italomat, de fel sem merül bennem, hogy valaki esetleg ennyi idő alatt tett volna bele valamit. Mindenesetre az első mozdulat után egyelőre mégis úgy döntök, hogy egy kicsit még igazán várhatok. Lehet, hogy csak régen ittam és a fejembe szállt az ital, azért érzem magamat ilyen kábának. Hunyorítok kicsit, aztán szépen nekiállok feltűrni a fekete-fehér csíkok hosszú ujjú felső ujját, mert állati melegem van, vagy ezt még nem említettem? A lényeg, hogy az van, és nem igazán élvezem a dolgot, majd meg gyulladok, de komolyan. Újabb próbát teszek a mozgásra, de csak még erőteljesebben kezd forogni velem a világ, így inkább megkapaszkodom az asztalban, kissé még rá is dőlök, de a pultos láthatóan nem foglalkozik a dologgal, én pedig rendíthetetlenül fogyasztom el az utolsó kortyokat is az italomból.
- Tényleg igazán kényelmes, nagyon puha. - fáradtan mosolyodom el, még mindig kissé hunyorogva, mert hát na nagyon erősnek számít most az a fény, mikor eddig félhomály volt, meg egyébként se tökéletesek most az érzékeim. Csak aztán siklik a tekintem a sebhelyeire. Van néhány, ezeket nézve komolyan kész csoda, hogy egyáltalán még életben van, de komolyan. Ki van lyuggatva rendesen, meg ha jól sejtem akad ott egy-két vágás, vagy csak annak tűnik a sebhelyek alapján. De most mindez nem számít, mert amikor lefekszik gondolkodás nélkül kúszom közelebb, hogy őt használjam élő és lélegző párnának, akit ölelgetni lehet. De legalább most nem tapizom tovább a mellkasát, csak simán ráteszem a kezem és semmi több. Amúgy is pillanatok múlva visszatér az álom a szememre, vagy inkább a teljes kiütöttség állapota ez. Az sem jut el hozzám, amikor lefejt magáról. Utánam ár nem tapogatózom semmiért, maximum ha ide-oda forgok majd éjszaka, bár arra is van esély, hogy ki vagyok ütve annyira, hogy kiterülök az adott testhelyzetben, aztán szépen úgy is maradok. Valahogy félig hason, félig oldalt, mint valami döglött béka, közben hangosan szuszogva néha, de legalább semmi sem zavarhatja meg most az alvásomat. Ettől még persze cseppet sem vagyok reggel kipihent, amikor már bekandikálnak az első napsugarak is valahol egy apróbb résen beszökve, ha függöny van a szobában. Én pedig szó szerint nyöszörögve próbálom meg kinyitni a szemem és felmérni, hogy pontosan hol is vagyok, aztán szinte azonnal a fejemre siklik a kezem. - Azt a... rohadt... - összeszorítom a szám, hogy ne csússzon ki rajta semmi, aminek nem illene, főleg mert miután sikerül nagy nehezen kinyitni a szemem felfogom a tényt, hogy ismerős arc fekszik mellettem egy szál nadrágban. Azonnal magamra pillantok, de a ruhám rajtam. Csak nem öltöztem fel... utána igaz? - Oh... anyám! - zúg a fejem, fáj is istenesen és iszonyatosan erős most a fény, bánt, elmondhatatlanul, még a saját hangom is zavar, pedig halkan szólalok meg, kissé még rekedten is. Visszaejtem a fejem a párnára és belefúrom, mintha így el tudnék menekülni a zajok és a fények elől, vagy a fejfájás múlna tőle. Persze egyik sem történik, és akkor még azt nem is próbáltam meg átgondolni, hogy egyáltalán mi történt tegnap. Valami rémlik a bárról, aztán... teljes homály.
Aludt, mire én sikeresen felverem, ráadásul úgy látszik, főképp annak a lámpának a fényével, amit azért hagytam felkapcsolva, hogy ha esetleg felriadna tudjon tájékozódni. Nem mintha hirtelen tudná, hol is van, de legalább a mosdó irányát megleli, és sokszor ez mindennél nagyobb segítség. - Örülök, hogy az ágyam elnyerte a tetszését - ingatom a fejem és bár nevetek, hisz mi mást tehetnék ebben a helyzetben, azért egy apró sóhaj is kiszökik mellé. De hát.. a magam hülyesége, hisz én hoztam fel a lakásba. Betehettem volna egy taxiba, a sofőr kezébe nyomva jó pár százast azzal, hogy furikázza végig a nőt az összes szállón, hátha valamelyikben felismerik. De mi lett volna rá a garancia, hogy tényleg megteszi, nem pedig a következő sikátorban kivágja a kocsiból és lelép a pénzzel? Ugyanakkor mehettem volna én is. De valahogy nem az a vágyam, hogy a szabad estém egy retkes taxi hátsó ülésén töltsem. Ennél már egyszerűbb, ha a nő kialussza magából a kábítót és holnap a saját fejével megmondja, hol szállt meg. Bár eredeti célom a kanapé volt, lábaim most mégis az ágy felé visznek. Végül is elég nagy, még ha barikádot emelik is középre akkor is kényelmesen elférünk mindketten. - Valóban.. Némelyik eléggé fájt - érintem meg önkéntelen a karomon lévő heget, miközben leülök az ágyra, majd elnyúlok rajta. Appleton edzőtermében nem egy fegyverrel lőttek rám, hogy testem megszokja, megtanuljon védekezni ellene. Persze így utólag már nagyon is látom a dolog előnyét, ott, akkor, mikor a húsomba mart először a lövedék nem tudtam értékelni, sőt.. Szerintem elhordtam mindennek őket, míg kiszedték belőlem a golyót és leápoltak. Aztán persze újfent odaálltam élő céltáblának. - A párnák feljebb vannak - jegyzem meg, hisz míg én múltmerengtem, a nő mint egy kiscica bújt hozzám. Ennyit a széles ágyról. Pár pillanatig csak mereven bámultam a plafont, ám ahogy a halk szuszogás már a nyakam bizgerálja óvatosan, de határozottan elkezdtem lefejteni magamról a nőt. Ha kell, hát egy párnát dugok a keze közé, hogy azt ölelgesse, mert ha folyton így hozzám bújik, akkor hosszú éjszaka elé nézünk...
Befektetési célzat... na ez az, ami most igazán nem jut el a tudatomig, mert na, nem vagyok épp abban a tudat állapotban, amikor értelmesen tudok gondolkodni. Annyi marad meg ebből, hogy baromi nagy lakása van, nag tágas terekkel és varázslatos falakkal, főleg most ez utóbbi, ami tényleg érdekesnek bizonyul, a többi igazából elhanyagolható ténynek számít jelenleg. A gondolataimat viszont a bankrablásról, meg a hatalmas ágyról gyorsan elvonja azzal, hogy... igen, lekerül róla a póló és basszus azért az a felső test, hát nem kutya. A homályos fényeknél nem látni rajta mindent, de az még így is kivehető, hogy olyan istenesen ki van dolgozva, és most vagyok olyan állapotban, hogy normál esetben nem állnék neki letaperolni a mellkasát, de most... valahogy jön ez a késztetés és észre sem veszem, hogy ezzel kissé kellemetlen helyzetbe sikerül őt hozni. Vagy nem is kissé. Bár ki tudja, lehet hogy akkor se tudatosulna ez bennem, ha konkrétan hátrébb is lépne és maga elé kapná a pólót védekezés gyanánt. Inkább csak végül eldőlök kényelmesen a baromi nagy ágyon, ami komolyan még állati kényelmes is, és pillanatok alatt sikerül beverni a szunyát. Csak akkor ébredek - jobban mondva riadok - fel egy kisebb horkantással fűszerezve, amikor meghallom az üvegajtóizé nyitódását, no meg erős fénnyel felkapcsolódik a villany - nekem legalábbis annak tűnik most - így hát hunyorognom kell nem is kicsit, hogy ne csak foltokat lássak hirtelen. Próbálom elmérni a terepet, de ennyitől még sokat nem változott az eddigi helyzet, de legalább kicsit arrébb mászom az ágyon, no meg lerúgom a cipőt, ha már felhúzom a lábaimat. - Álmos vagyok... alszunk ugye? A nagy és kényelmes ágyon. - pillantok felé, amikor már sikerül nagyjából szokni a fényviszonyokat, csak ekkor szúrom ki azt, hogy az előzőleg letaperolt felsőteste azon kívül, hogy tényleg istentelenül tökéletes, elég szépen sérült több helyen is, de nem szólalok meg, csak akkor, ha netán közelebb lép, mert gondolom nem akar majd a kanapén aludni, hely az van itt. - Ezek... fájhattak. - bököm ki aztán, és ha tényleg eljut oda, hogy netán el is fekszik, akkor kérdés nélkül bújok oda hozzá. Mint mondtam... öt éves szint, ennek az öt évesnek pedig most erre van szüksége. Úgyis jó eséllyel perceken belül úgy ki fogok dőlni, hogy arra se nagyon ébredek majd fel, ha bombát robbantanak mellettem, simán arrébb tessékelhet.
- Befektetési célzat... Meg nem szeretem a bankokat - jegyzem meg mosolyogva, bár a nagysággal és összehasonlítási alappal nem vitázom. Igazság szerint itt még a fürdő is nagyobb annál, mint amekkora szobában én felnőttem. Talán ezért is szeretem az ilyen tágas tereket, a faltalanságot, vagy ha már fal, akkor átsejlő üveg, mi inkább dísz, mintsem valós térelválasztó. - Bankrabló.. - horkanok fel nevetve, immár a szobaajtónál ténykedve. Sejtésem lassan beigazolódni látszik. Ha a nő tényleg csak egy koktélt ivott nem az lehetett rá ilyen hatással. Talán az a pasi nem véletlen kardoskodott annyira. Hallottam már amolyan.. hogy is nevezik? Partidrogról, ami elkábítja az áldozatot, mintha jól be lenne rúgva. Miért nem lehet egyszerűen udvarlással levenni a lábáról a csajokat, vagy a rég bevált módszerrel leitatni? Kétlem, hogy az az izé olcsóbb lenne, mint néhány feles... - El - pillantok magam is az ágyra, majd újfent a pólóval kezdek el foglalatoskodni, de amint levetem két idegen kezecskét érzek meg magamon. Meglepetten hőkölök hátra, bár inkább csak lelkileg, mintsem testileg, és már-már lányos zavarral húznám magam elé a ruhadarabot, ám szerencsére a nő még időben észhez tér, vagy csak szavaim jutnak el tudatáig, így megszabadulok a további méretvételezéstől. - Kösz - biccentek megkönnyebbülten, ám most már a biztonság kedvéért a nadrágot magamon hagyom. Az egyik falhoz lépek, vaktában, hisz csak az utcáról beszűrődő fény ad némi homályt a lakásban, de nem gond, hisz én tudom, mit keresek. Elhúzom az egyik "falat", illetve hát egy falba épített szekrény ajtaját és vaktában nyúlok az egyik polcra. Úgy is tudom, mi van ott. Aztán a zsákmányolt ruhadarabbal együtt indulok meg a szobából nyíló szintén üveges ajtóhoz, és kapcsolok végre villanyt odabent, ám az ajtót azonnal is zárom. Bár mozdulataim így is sejthetőek lehetnek, hisz a fürdőt szintén csak üvegtégla zárja el. Itt már nyugodtabban szabadulok meg a ruháimtól és állok be a zuhany alá. Bár akad méretes sarokkád is, azt csak igen ritkán veszem igénybe, és főképp társasággal. A belsőépítész szerint egy ilyen lakásba kell, bármennyire ellenkeztem is, mondván, nekem elég a tusoló. Nem sietek, minek, saját lakás, ráérek, így egy fertályóra talán, mire újra elzárom a csapot, átdörgölöm magam a törülközővel, ujjaimmal átcsapatom rövid tincseim. És húzom magamra a fekete, laza szövetnadrágot, majd a kézmosó tükör felette kislámpát égve hagyva lépek vissza a szobába. Talán már elaludt a tanárnő...
- De ha nem itt laksz, akkor miért van? Ez... nagyobb a nappalid, mint a lakásunk volt anyuval. - teszem hozzá még mindig rendesen ámuldozva. Azért ezt normál esetben jó eséllyel nem mondtam volna csak így ki, mert hát na, az ember nem büszkélkedik azzal, hogy egy elég kis lakásban zajlott a gyerekkora kettesben az anyjával, bár azért nincs nekem ezzel nagy gondom. Nem lehet mindenki gazdag és amúgy jó gyerekkorom volt, anya figyelt rám és a zűrjeim ellenére sem volt soha túlságosan pipa. Kedves nő, és felettébb jó anya. - Teljesen és tökéletesen óvatos vagyok! - húzom ki magam. Igen, végül is óvatos vagyok, ez igaz, csak attól még ugyanúgy nem állok túlságosan biztosan a lábamon, de ez mikor szokott tudatosulni úgy igazán abban aki ebben a helyzetben sínylődik. Főleg hogy én még csak nem is a saját hibámból kerültem ide, nem ittam sokat, vagy ilyesmi. - Saját belső építészed van? Bankrabló vagy, vagy... mi a szösz? - oké, a memóriám most nincs meg. A gazdag pasast védi, akivel még mindig nem vagyok tisztában, hogy mit is akart Lilytől, de most homályosak kissé az emlékek, szóval nem juthat nekem se minden az eszembe, de annyi biztos, hogy pénze az van... nem is kevés, ha ilyen varázsfalakat húz fel a saját belső építésze. - Oh! - figyelek én a magyarázatra, amennyire most lehet, de az a meglepett kis szócska akkor csúszik ki a számon, amikor kinyitja az ajtót, én pedig bepillantok, és hát na... - Hát abban gondolom... kényelmesen elférsz. Mekkora ágyad van már!? - komolyan nem sokon múlik, hogy ne robbanjak be a szobájába és ne vessem rá magam simán az ágyra. Talán éppen hogy csak egy hajszálon. Csak azt veszem észre, hogy éppen veszi le a pólóját nagy elánnal, én pedig kissé elbambulva nézem a jelenetet. - Hogy mi? - elkalandoztam volna? Azt hiszem... nem is kicsit. És az ágy bár kimarad, de aztán gondolkodás nélkül - az most úgy se menne - lépdelek oda hozzá, és konkrétan simán letapizom a mellkasát. - Hű... azta! - nem nagyon esik le, hogy nem kéne, hogy esetleg nem illik, csak amikor megint megszólal, hogy levetkőzne és lezuhanyozna. Szolidan elnevetem magam, aztán végül csak nem tudom megállni, hogy egyszerűen a fene mód nagy ágyára vetődjek. - Jó fürdést! - úgyis esélyes, hogy simán elnyom az álom mire visszatér, így ahogy most eldőltem, keresztben elfoglalva az egészet, de hát... ez most tényleg meglepő lenne?
- Az túlzás, hogy itt lakom. De az enyém, igen - bólintok a meglepett kérdésre. Valóban nem mondhatnám azt, hogy itt is lakom, hisz többnyire Appleton villájában élek, személyi testőrként a munkaidőm nem nyolc órás. Ezt inkább nevezném hétvégi laknak, bár nem feltétlen mindig hétvégén jövök, inkább ahogy a szabadnap kijön. Inkáb befektetési célzattal vettem a lakást, meg hogy legyen hova rakni a felhalmozott pénzem. - Hohó, óvatosan - kapok utána, ahogy ismét a lábraállással próbálkozva meginog. Szerencsére a dobozos sör nagy előnye a pohárral szemben, hogy igen kicsiny a nyitott rész, így most megúszom a sörfürdőt. De ez az apró mozzanat legalább eszembe juttatja, hogy meg kéne válnom az eláztatott ruhadarabtól, mielőtt teljesen olyan szagom lesz, mint egy masszív alkoholistának. - Varázslat.. A belsőépítészem most biztos elsírná magát örömében - vigyorodom el, újabb korttyal végezve ki a kicsiny dobozt, és megindulok magam is a "varázsfal" irányába. - Alapjában véve vastagabb üveg, amit úgy készítenek el, hogy ne engedjen teljes átlátást, csupán körvonalakat. Azon túl ugyanis a háló- és fürdőszoba van - jegyzem megkinyitva a szintén tejüveggel "bélelt ajtót, immár egy csipetnyi betekintést engedve a félhomályos szobáa, legalább is a legalább három embernek elegendő nagyságú fekete szövettel fedett ágyra. - Ha megengedi, megszabadulnék a sörszagtól - magyarázom, miközben már húzom is le a félig rámszáradt pólót, majd érdeklődve fordulok az ajtó felé, ha esetleg még bámészkodna a nő. - Ez azt jelentené, hogy levetkőzöm és lezuhanyozom...
Azt mondjuk azt hiszem a bálon is megtapasztalhatta, hogy néha - na jó elég gyakran - kissé zizzent vagyok, bár azért jó eséllyel normál állapotomban nem taperolnám le a hátsóját még szolidan sem, de tudok felettébb furcsa dolgokat művelni, amin az emberek nagy átlagban meg szoktak lepődni, sőt még a mutánsok is. - Dehogy nem! Semmire sem vágyom most jobban, mint a mogyoróra! - lelkesedem, hát persze, most jó eséllyel bármiért képes lennék lelkesedni, ami bekattan nálam. Az is lehet, hogy amúgy nem is vagyok annyira oda a mogyoróért, bár szeretem végül is, de tuti nem ennél belőle meg egy halomnyit egyszerre és van rá esély, hogy most is még az előtt ki dobok dőlni, mielőtt sor kerülne rá, hogy az összesen felzabáljam. Legalább ha reggel jönne valami istenes rosszullét, akkor nem kell túl sokat kiadnom belőle magamból, ez is valami. - Félsz, hogy elszédülnél igaz? Teljesen megértem... olyan a talaj néha, mintha csak hullámozna... láttad azokat az ide-oda csúszkáló köveket? Egészen viccesek, ahogy... Hahó! - lelkesen integetek egy fiatal párnak, akik épp elmennek mellettünk, én meg kiszúrom őket, ahogy nagyon néznek, miközben én épp a betont tanulmányozom a hullámzó repedésekkel együtt. Érdekes, de komolyan tényleg érdekes! Persze a köszönésnek és az integetésnek hála, elvesztem a fonalat, de mivel széles mosolyt, sőt a lánytól kuncogást kapok nem nagyon zavar a dolog. - Milyen kedves emberek! - aztán már csak a beszélgetés hallom, mert hát a portás nem sok mindent lát belőlem a hátsómon és a lábamon kívül, én pedig ha most kihajolnék oldalra, annak veszélyes következményei lennének. Ezért inkább csak felkönyökölve nézelődök ér próbálom felmérni a terepet, csak akkor nézem meg a portás pultját, amikor elindulunk a lift felé. - Itt nincs gólya! Vagyis kacsa... gólya... egyik sincs. - kissé talán nyafogó hangon jegyzem meg, de az integető portás láttán azonnal elmúlik a röpke rossz kedv és már intek is vissza neki, amíg be nem csukódik a lift ajtaja. Várok türelmesen, amíg felérünk és még halkan dúdolgatok is a zenével. Ha nem a hátán lennék, simán elkezdenék táncolni is, így csak a lábfejem mozog az ütemre, mármint én azt hiszem, de most az ütemérzékem valahol a béka hátsója alatt lehet úgy kétszáz méterrel. - Hű az anyja! Te itt laksz? - kerekedik el a szemem, amikor sikerül megérkeznem a kanapéra. Tényleg elég rendesen nézek, a nappali akkora, mint az egész lakásunk anyuval, a szobám pedig a suliban ehhez képest egy egérlyuk. Pislogok istenesen nagyokat, főleg, amikor meglátom a bazi nagy üveget a terasznál és az a fal... Azonnal le is csapok a zacskó mogyoróra, és már pattanok is fel. Első körben sikerül megszédülni, de megkapaszkodom benne. Nem, csak nem önti ki megint a sört, aztán kissé cikkcakkban, de eljutok a fura falig, amit el is kezdek kopogtatni és piszkálni. - Erre most festve van, vagy... átlátszik? Fal, vagy üveg? Olyan, mint valami... varázslat! - igen, úgy nagyjából sikerült megrekedni egy öt éves szintjén, vagy még azt se biztos, hogy elérem most.
Meglepetten hümmentek fel, ahogy megérzem a diszkrét taperolást a hátsómnál. Bár mit lepődök, én adtam a magaslabdát, ő csak lecsapta. Igazából az érdekelne, az elfogyasztott valamitől ilyen laza, vagy amúgy alapjáraton is hasonló. - Vettem, egy tucattal. Bár szerintem a felét nem rágcsálja el - felelem, teljes nyugalommal sétálva töretlen a célom felé. Nem igazán zavartatom magam, bár még a laza New York-ban is fura lehet, ha egy pasi a vállán cipel egy nőt. De mivel az nem vérzik, nem ájult és nem is sikítozik, így egy-két meglepett pislantáson kívül nem foglalkoznak velünk. - Még ő fáradt... - morranok egyet a bajszom alatt, már ha lenne. Nem mintha panaszkodnék, emeltem ennél nagyobbat is, bunyók közben nem egyszer kellett elhajítani az ellenfelet. Márpedig azok nem pehelysúlyúak voltak. De akkor is! - Mondanám, hogy már látszik a ház, az ott, de helyzetéből kifolyólag úgy sem látja. Azt pedig nem kísérlem meg, hogy megfordulok, mert félő, akkorát esnénk, mint a huzat. És igazat is mondtam, alig pár percnyi séta után az épületek irányába fordulok, és mígegyik karommal a tanárnő térdhajlatára fogok, nehogy leessen nekem a finisben, addig a másik kezemmel nyitom az ajtót. - Jó estét... uram - akad el a portás hangja egy pillanatig, majd kaján vigyorba kúszik a bő negyvenes férfi arca - Mondja uram, melyik boltban lehet ilyet kapni? Barátságosan viszonzon vigyorát, és amint az ajtót nyitó kezem szabaddá válik, játékosan megpaskolgatom terhem combját. - Jim, ha elárulnám, el kéne tennem láb alól - felelem, persze komolyságot mellőzve. Bár ritkán tartózkodom itt, a portással a köszönőviszonyunk barátságos. Ezt és persze szolgálatkészséget tükrözi, ahogy már ugrik is a lifthet, nyomva a hívógombat, majd csak vigyorogva nézi, ahogy beszállok. Amint alkalma adódik rá, még le is hajol, hogy integessen a nőnek, amint arca láthatóvá válik. Aztán bezáródik az ajtó, halk, dallamos zene csendül, amit viszonylag sokáig élvezhetünk, mielőtt újfent nyílnának a fém lapok, feltárva egy szolidan fehérre mázolt folyosót, annak végében egyetlen ajtóval. - Már csak egy pillanat - jegyzem meg, immár első zsebemből halászva elő a kulcsot és nyitom az ajtót. Bár már későre jár az idő, a város fényei bőven bevilágítják a lakást. Az egész mint egy hatalmas fehér terem, csupán egy-két lépcsőfok jelent térelválasztást a kényelmes bőrkanapékkal berendezett nappali és az alig használt modern konyha között. A terasz fele a teljes fal üveg, míg a másik irányban fellelhető a kevés falak egyike, ám az is különleges üvegtéglákból, mely bár teljes átláthatóságot nem enged, de a körvonalak kivehetők rajta. - Megérkeztünk - hajolok le, hogy a sötétbarna kanapére csüccsenhessen a nő, majd mellé teszem a mogyoróval teli ksi szatyrot, amiből azonnal kilopom a söröszsugort, diszkréten felszisszentve az első dobozt.
- Ha csak ezen múlik, akkor tudni akarom hol vetted! - oh, most komolyan el is hiszem, simán be lehet adni nekem, hogy csak azért jó a feneke, mert a nadrág szabása szinte már tökéletes. Mondjuk normál állapotban tisztában lennék vele, hogy nem így van, de normál állapotban nem is mondanék ilyesmi, most viszont simán kedvtelve nézegetem a hátsóját, amúgy se nagyon tudok mással foglalkozni, miközben a vállán pihenek. - És hol van már egy bolt? - kapkodom a fejem, de hamar rájövök, hogy ez nem okos döntés, mert kissé forogni kezd a világ, úgyhogy inkább maradok a mögöttünk lévő föld vizsgálatánál, néha újra és újra a hátsója felé pillantva. Nem tehetek róla, tényleg felettébb formás. - De mondom, hogy nem kacsa, azt hiszem inkább gólya. - mintha attól még bárkinek is tudnia kellene, hogy hol is szálltam meg. Gondolom egy csomó helyen vannak mindenféle izék kitéve a recepciós pultra és igazából még az sem teljesen biztos, hogy amit láttam az tényleg gólya volt és nem valami más. Lehet, hogy tényleg kacsa... vagy még sem. A többi emberre nem is nagyon figyelek, csak időnként idétlen vihogással integetek utána annak, aki nagyon megnéz magának, főleg fiataloknak, akik közül van, aki nevetve még vissza is integet. Hát nem kedves emberek élnek itt New Yorkban?! Kissé sikerül elkalandozni, amikor beérünk a boltba, és a térdrogyasztós mutatványára még szinte fel is sikkantok, mert jelenlegi állapotomban olyan az érzés, mintha hullámvasúton ülnék. Aztán arra eszmélek, hogy a pénztárca figyel be oldalt, amit átveszek szépen tőle és hatalmas koncentrációval igyekszem visszajuttatni a farzsebébe. - Hm... nem csak a nadrág szabása teszi. - nevetgélek tovább, miután sikerült végezni a felettébb bonyolultnak tűnő művelettel, de ebből kiderült, hogy a hátsója főleg így állva felettébb feszes és izmos darab lehet. Na jó nem taperoltam le... nagyon, csak úgy módjával. - Vettél nekem mogyorót? - kicsit fészkelődöm, hogy előre tudjak nézni valahol a feje mellett, aminek kb. az a következménye, hogy kb. szinte már a nyakába mondom a szavakat, mert hát jelen helyzetben úgy igazán máshogy ez nem megy. - És messze vagyunk még? Fáradt vagyok! - vicces, miután ő cipel, de tényleg iszonyatosan álmosnak érzem magam. Pedig aztán az utóbbi percekben nem sok mindent csináltam azon kívül, hogy pihengettem a vállán.
- Kösz, de csak jó a nadrág szabása - felelek vigyorogva, minden zavar nélkül. Bár azért kissé meglepődöm, hogy pont a hátsómmal kezd el foglalkozni, főleg ilyen nyíltan, még ha helyzeténél fogva alapjában véve azt látja premier plánban. De hát, ezek szerint ilyen lazán veszi a dolgot, vagy amit benyelt az teszi ilyen lazává. - Amint elmegyünk egy bolt mellett - sóhajtom a mogyoró újabb felemlegetésére és igazság szerint bár feltettem a merre tovább kérdést, mielőtt válaszolna indulok meg.. a lakásom felé. Mert valahog yérzem, hogy nem sokra jutok majd vele, mármint ami az értelmes magyarázatot illeti. Ha meg már kimentettem a klubból még se hagyhatom valamelyik mocskosabb taxis kedvére. - Édes, ez itt New York. Itt legalább húsz drágább szálloda, több tucat kisebb hotel és ki tudja mennyi olcsóbb motel van. Nem óhajtom mindegyiket végigjárni, én pedig nem vagyok ismerős, melyikban van kacsa. Rendelkezem saját kéglivel, így nem szorultam rá az efféle helyismeretre - magyarázom, ráérősen lépdelve, a vállamon a nővel. Egy-két járókelő érdeklődve kerül ki minket, néhány fiatal vihorászva tesz megjegyzéseket. Ám minden inzultus nélkül haladunk nyugodtan tovább. Szerencsére a nő nem az evésben leli örömét, legalább is nem látszik rajta, így eszem ágában sincs letenni. Még mindig könnyebb cipelni, mint tartani, ha esetleg dülöngélni kezdene. Aztán megtorpanok, majd rendesen berogyasztom a lábam, nehogy valamelyikünk feje bánja és halk csilingeléssel nyitom az útba eső boltocska ajtaját. A meglepett pénztárosra csak barátságosan ránevetek, bár nem sokat járok erre, azért megismer. - Adnál vagy egy tucat sós mogyorót? Meg fél tucat sört - kérdem, kérem, hisz plusz terhemmel nem akarom körbeszaladni az üzletet, nehogy leverjünk valamit. És amg a csaj idehozza, addig egyik farzsebemből előkotrom a tárcám és némi pénzt. - Visszatennéd, édes? - nyújtom hátra a brifkóm nevetve, persze ha nem sikerül, hát megoldom a tanárnő nélkül is. Aztán megmarkoloma kapott táskát és újfent az utcán kajtatunk. - Remélem elég lesz...
Tény, hogy a fickónak most nagyon rossz lehet, de azért annyira nem sajnálom. Bár azt hiszem most igazán komolyan semmit se tudnék venni, félő, hogy fordított esetben is pont ugyanígy nevetgéltem volna, ami nem szól senki ellen, egyszerűen csak enyhén szólva is ki vagyok ütve, vagy inkább be vagyok állva, ez a megfelelő szól most esetünkben. Életemben nem voltam még ilyen állapotban. Voltam már részeg és sokan azt mondják, hogy szeretik a részeg énemet, bár esetemben a józan is épp elég... fura, de ez az állapot szerintem nem tetszene nekem. - Szóval... meghajolunk és... - valahol félúton sikerül elveszíteni a fonalat, vagy inkább a legelején. Csak arra kapok észbe, hogy amikor meghajolni akarnék, akkor hirtelen megfordul a világ és egy pillanat múlva már éppenséggel Nathan hátsóját nézegetem felülnézetből. Persze egy elfojtott sikkantás is kicsúszik a számon a hirtelen szintváltozásnak hála, de aztán szépen felkönyökölök valahol a lapockájára és még integetek is, miközben távozunk, csak odakint nézem meg jobban azt a bizonyos hátsót, egészen érdeklődve, bár ezt most nem nagyon láthatja, ha csak hátul nincs szeme, de ilyesmit nem szúrtam ki. Amúgy is baromi morbid lenne. - Ha a többi részed is olyan szép, mint a feneked, akkor elhiszem azt az... ideális méretet. - nevetem el magam. Igen simán, csak így magamban. Jó eséllyel most azon is elnevetném magam, ha átszaladna előttünk egy macska, vagy... édes mindegy, kb. mindenen. A megjegyzése alig jut el hozzám, túlságosan el vagyok foglalva a látvánnyal és amúgy egészen jól el vagyok ott a vállán. Legalább nem forog a világ, mintha a lábamon kéne állni. - Én nem vagyok részeg! Tényleg... nem! Csak egy pohár olyan kék... vagy zöld... valami gyümölcsös, koktél izét ittam. Volt benne színes esernyő is! Láttad a színes esernyőt? És mikor kapok mogyorót? - nem, érezhetően még mindig nem vagyok beszámítható, ezért talán a kérdése is inkább költőinek mondható. Pár pillanatig morfondírozom, ez még hallható is, mert hangosan hümmögni kezdek, mint aki tényleg állatira agyal azon, hogy vajon mi is lenne most a jó válasz. Őszintén... fogalmam sincs. - Öhm... azt hiszem abban a hotelben szálltam meg. Olyan nagy ajtaja van és... Van a recepciós pulton egy kacsa! Nem... nem kacsa, egy gólya! Igen, gólya! Oda menjünk. - na persze ebből tuti, hogy senki se találná ki, hogy miről beszélek és még abban sem lehet biztos, hogy tényleg van gólya vagy kacsa a recepciós pulton. Ki tudja ebben az állapotban, hogy mit keverek mivel. Ha pedig beültetni egy taxiba végképp rejtély, hogy mi lenne velem és hova jutnék el így.
Férfiúi szolidaritás ide vagy oda, akkor is ez a mozdulat a leghatásosabb az erősebbik nem hatástalanítására, még ha magamban én is felszisszenek. Ha nem lenne itt a tanárnő, valószínűleg jól elszórakozgattam volna az ipsével, hergelve ki-kitérve a támadások elől, miközben ő saját lendületéből tarolja le a székeket, asztalokat. Bár tény, ha nincs a tanárnő, a pasi se kötött volna belém. - Most az jön, hogy szépen meghajolunk a nézők felé, dobunk egy bocsánatkérő mosolyt a pultos felé és szépen kilavírozunk innen - jegyzem meg, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve lehajolva kapom el a nő combjait és vetem a vállamra, mint egy krumpliszsákon. - Ez még jár a közönségnek - vigyorodom le, miiközben megindulok a kijárat felé, hacsak nem ütközök ellenállásba, mármint a nő részéről. Másfajta ellenállás nem izgat és reményeim szerint különös kilépőnk eléggé lezsibbasztja a népet odabent, hogy hagyjanak minket távozni. - Nagyon kérem, ne rókázzon le, azzal már tényleg nem tudnék mit kezdeni - jegyzem meg, immár kiérve a szabad levegőre. Nem foglalkozom azzal, hogy néhányan esetleg furán néznek ránk. bár igazság szerint mi meglepő lehet abban, ha szombat este egy bárból vállra dobva hozza ki az ember a részeg nőjét? - És most merre? Hívjak magának egy taxit, van szállása vagy behajtja rajtam az ígért mogyoróját és kialussza magát nálam? - kérdem, szinte már barátságosan. Úgy tűnik, a játékos sors, vagy ahogy Ms Marie mondaná a jóisten, folyton az utamba sodorja ezt a különös nőt. Hát akkor legyek már hozzá kedves, ki tudja, miért van ez így.
- Oh, hát... - megint jön egy szórakozott kuncogás, vagy inkább nevetés. Nehéz behatárolni, hogy pontosan melyikről is van szó, de annyi biztos, hogy határozottan jól szórakozom annak ellenére is, hogy épp miről beszélünk, vagy hogy a pasas nem akar lekopni. Jó eséllyel most még azt se tudnám komolyan venni, ha konkrétan valaki bekiabálna, hogy jön a világvége és a végső apokalipszisben mindenki pillanatokon belül meg fog halni. Jól látja Nathan, kifejezetten nem vagyok beszámítható, és ennyit nem ittam. A tál tényleg nagyon bizergálja most a fantáziámat, úgyhogy a választ megkapva kicsit felemelkedem, hogy hálám jeléül adjak egy puszit az arcára. Így se lehet érezni, hogy olyan túláradó pia szagom lenne, ami indokolná a jelenlegi állapotomat. Aztán már nincs megállás. A pasas támadásba lendül, én pedig nem sokára már arra eszmélek, hogy Nathan háta mögött állok védelemben, a pasi meg ott fekszik a földön összegörnyedve. - Aucs... - szisszenek fel én is, hiszen jó eséllyel ez tényleg baromira fájhatott, aztán csak nagy pislogással tekintek hős megmentőmre, aki úgy fest immár másodszor húz ki szorul helyzetemből, de legalább most ép maradt a fejem, mármint kívülről, mert belülről sokkal rosszabb a helyzet, mint legutóbb. - És most jön a fürdő vagy szerzel nekem olyan tálat? Vagy mogyorót! Igen, mogyorót szeretnék! - nem, a mogyoró iránti lelkesedésem még mindig nem hagyott alább bizonyára a legnagyobb bánatára. Az esetet nagyon fel sem fogom, no meg a pasi most eléggé el van foglalva azzal, hogy szenved, jó eséllyel simán le tudunk lépni innen, bár az kb. kizárt, hogy én most haza tudjak menni, vagy akárhova, ahol megszálltam. Őszintén szólva még az sem teljesen biztos, hogy a nevemet könnyen fel tudnám idézni, nem pedig bármi más fontos információt.
- Nem fürdeni akarnék veled, édes - kacsintok a tanárnőre, csak úgy a játék kedvéért, és mert talán kicsit élvezem ezt a szokatlan kikapcslódási formát. Ám sajnos az ide vezető út és a várható már kevésbé élvezetes, hisz nagyn úgy tűnik, a felesleges harmadik nagyon nem akar lekopni. - Ha akarod, bejárom egész New York-ot egy ilyenért - sóhajtom a tállal kapcsolatban. Nem létezik, hogy ennyi ideje lenne itt a nő, vagy ilyen masszívan leitta volna magát, hogy ennyire totál koki legyen. És a másik ipse ragaszkodása is kezd gyanús lenni, főkép, ahogy immár szinte fenyegetőzik, mikor kezdi kapisgálni, a ma esti programja készül fuccsba menni általam. De úgy tűnik, nem olyan ügyes, mint hiszi, hisz a tanárnő karja kicsusszan ujjai közül. Legalább is mi, férfiak így gondoljuk, némi meglepettség után. Ám a felvillanó pengében már semmi különös és különleges nincs. Untig ismert fordulat, minden kocsmai verekedés alapeleme. Az eltérés most, hogy inkább a melóhoz hasonlít, hisz "figyelni" kell valaki más testi épségére. Rutin a mozdulat, ahogy jobbommal a hátam mögé fordítom a nőt, teljesen kitakarva a támadó elől, bal kezemmel pedig a döfő karra ütök, alulról felfelé, mintegy feltárva a helyet a következő lépésnek. És szinte ugyanazzal a mozdulattal helyezem testsúlyom egyik lábamra, míg a másikkal minden szolidaritás nélkül rúgom ágyékon az ipsét. Persze el lehetne játszadozni vele, talán még szórakoztatna is, ha nem lenne itt "a nő".
- Önértékelési problémái nincsenek, az biztos! - szélesen elmosolyodom, főleg azért, mert komolyan büszke vagyok magamra, hogy jelen helyzetben még egy ilyen bonyolult szószerkezetet is összetudok rakni, vagy jobban mondva inkább ki tudok mondani bonyolult szavakat is, de minden bizonnyal ez csupán... egyszerű koncentráció. A szavaira csak elmosolyodom és határozottan igyekszem, hogy vissza tudjam fogni az újabb nevetést. Nem mondom, hogy tökéletesen sikerül, de azért fogjuk rá, hogy visszafogott kuncogás az, ami születik a harsány hahotázás helyett. - Majd vigyázol rám a fürdőben, vagy... már fürdeni sem akarsz velem, mert egy kicsit becsíptem? - oh, nem megy a színjáték, ha néhány szavanként elnevetem magam, de ezt foghatjuk bőven a piára, vagyis hát arra, ami az italomba került és ami amiatt ilyen szinten ki lettem ütve. A mogyoróhoz tényleg felettébb ragaszkodom, de hát mit tehetek, nem sikerül sajnos megszerezni, bármennyire is szeretném. - Remek lesz! Bár ez a tál valami iszonyú cuki, ilyet is kapok? - nagyokat pislogok felé, miközben próbálok lekászálódni a székről, ma már sokadik alkalommal teljesen sikertelenül. Csak azért maradok meg végül a lábamon, mert ő megtart, így nem nyalom fel most sem a padlót. Egészen szép ez a nap, hogy eddig még egyszer sem sikerült, pedig már lett volna rá lehetőség többször is. Az viszont kissé meglep, hogy a pasas megragadja a karomat. Annyira meglep, hogy először nem is reagálom le jól, mármint nem teljesen sikerült logikusan. Futólag Nathanre pillantok, aztán vissza a pasasra, aki már épp azért pislog nagyokat, mert hogy egyáltalán nem fogja a karomat és én simán el is lépek mellőle. Nem vagyok most beszámítható,hogy tudjam, hogy nyilvános helyen nem használjuk a képességünket. Ellenben talán e miatt is vált morcosabbra és mozdul, hogy Nathan felé szúrjon azzal a késsel, amit még mindig szorongat.
- Mi lenne? Még szép, hogy 90-60-90 - vigyorodom el a mogyoróért menet, de a vigyor lohad a viszsatérés eseményeitől. Szerencsére a tanárnő állapotához képest viszonylag jól leveszi a dolgot, bár a folytonos nevetés sokat rombolna hiúságomon, ha komolyan venném a helyzetet. - Úgy érzem, lassan nekem kell lerendeznem a randijaidat - sóhajtok fel, csóválva hozzá a fejem, mintha komolyan is gondolnám. Végül is, miért is ne lehetnénk egy ilyen laza pár, aki olykor engedélyezetten kacsint félre, csak úgy az élvezet, a felfrissülés kedvéért. - Forró fürdő piásan? Tényleg nem vagy a toppon - húzom el a számat, bár a morcos gesztus hamar mosollyá szelidül, ahogy csak nem akarja engedni azta nyamvadt sós rágcsát, csupán a pultos egyértelmá mozdulata tántorítja el attól, hogy magához ragadja a berendezés darabját. - Ugyan édes, majd hazafelé menet veszek neked egy egész satyorral, azt rághatod otthon, míg ki nem józanodsz. És kapok is azonnal érte, ahogy feláll a székből, vagy inkább felszédeleg, és szinte már megörülök, hogy ilyen könnyen kijutunk ebből a kínos szituból, mikor az idegen pasi némi ellenállást fejt ki fizikailag, elrettentésül pedig felvillantja kését. Ha olyan kedvem lenne, most tuti elröhögném magam. Mit csinálhat velem egy késsel? És nem csak azért, mert valószínűleg az a kicsiny bicska még sebet se nagyon ejtene rajtam, hanem mert képzettségemet tekintve valószínáleg arra se nagyon lenne ideje, hogy döfni próbáljon. Ám most itt a tanárnő, aki nagy valószínűséggel nem olyan ellenálló, mint én. - Vedd le róla a kezed, amíg megteheted - sziszegem kissé fenyegetően az inzultálónak. Nem vagyok az a könnyen hergelhető fajta és igazából most kocsmai bunyóhoz sincs kedvem. De ha az kell neki hogy értsen a szóból, hát gond nélkül töröm el a karját.
Ebben az állapotban még jó eséllyel azon is elnevetném magam, ha túlságosan komolyan akarna beszélni velem, vagy inkább van az a kisujj effektus, szóval... tényleg eléggé úgy fest, mintha ki lennék ütve, annak ellenére, hogy erről persze szó sincs. A megjegyzését szinte elengedem a fülem mellette, vagy arra is nagyobb esély van, hogy talán tényleg meg se hallom, szóval fogynak rendesen a szalvéták. Elég nagy koncentrációval próbálom megmenteni az ingét, annak ellenére, hogy amúgy ez totál esélytelen, mert nem fogom szárazra törölni a szalvétákkal ez is tuti biztos. A megjegyzése az, amire már felkapom a fejem. Nem, nem olyan erősen, hogy a közelhajolás miatt lefejeljem az állát, de nem sokon múlik. Említettük már ezt az ön- és közveszélyességet igaz? - Méretet? Csak próbálom a sörét menteni, vagyis az ingét! Miért mik a méretei? - csak utólag esik le, hogy a kérdés talán még ebben a formában kicsit félre is érthető, de mivel eléggé ki vagyok most ütve nagyon nem zavar, maximum egy újabb kuncogást szül csak. Már így is sikerült elég szépen beégetni magam, ami majd csak jó eséllyel holnap fog leesni úgyis, szóval most még nem gond különösebben. Viszont legalább úgy fest a mogyorót van esélyem megkapni, ha már olyan szépen nézek érte, mert hát tényleg igyekszem nagyon szépen nézni ám. Azt is alig veszem észre, hogy az idegen fickó megérkezik és tényleg jól látszik rajtam, hogy amúgy egy cseppet sem ismerem őt. Először láthatóan értetlenül nézek Mr. Morcosra azok után, amit mond, aztán kissé oldalra döntöm a fejem, majd újra kitör belőlem a nevetés. Nem vagyok hiteles, de hát mint mondta sokat ittam, így talán érthető. Ő nem elég bátor, de én eléggé ki vagyok ütve ahhoz, hogy gondolkodás nélkül karoljam át a derekát. - Bocs szivi... biztosan elnéztem a címet. - kissé akadva, de sikerül kinyögni legalább ezt a párszót, hiába akasztja meg időnként a feltörni akaró nevetés. A fickó persze kissé morcosan néz. Mit kissé, igazából nagyon, hiszen jó eséllyel okkal szórta azt a valamit az italomba, gondolom nem csak beszélgetni akart és azért ütött így ki. Az újabb kérdésre sikeresen lekászálódom a székről, bár szó se róla, meg kell kapaszkodnom hős megmentőmben, hogy ne legyen belőle egy csúnya elzúgás a padlón, már megint, - Azt hiszem jót tenne most egy... forró fürdő, meg egy... Oh, a mogyoró! Elvihetjük? - a pult mögött a fickó persze megrázza a fejét, hiszen gondolom a tálra még szüksége lenne, amire kissé lebiggyed a szám, de csak elfogadom a tényt jó eséllyel. A fickó viszont még mindig elég csúnyán néz, és csak azt veszem észre, hogy megragadja a karomat és egy kés fémes villanását is kiszúrhatják a szakavatott szemek. - Na persze... ne nézzenek hülyének! A nő velem jön! - csoda, hogy nem teszi hozzá, hogy nem feleslegesen szenvedett velem ennyit, bár a tekintetéből látszik. Gondolom figyelt, megvárta, míg kimegyek, erre most bukja az egészet, nincs jó kedve szegénynek.
Bár általában nem tűröm szó nélkül, ha kiröhögnek, de most tekintettel vagyok a "hölgy" állapotára és nemére. Meg hát.. azét ha más oldalról nézzük a dolgot, valóban mulatságos. Szóval megbocsájtható bűn a nehezen leplezett kacagás. - Szerintem hagyni kéne másnak is abból a szalvétából - jegyzem meg, ahogy ő is felmarkol egy adaggal, szinte kiürítve az amúgy is hiányos tartót. Azt pedig már én se bírom ki vigyor nélkül, ahogy próbálván menteni a helyzetet kezdi felitatni a csöpögő pólóm. - Előbb a női mosdóba csal, most meg méretet vesz. Akar tőlem valamit? - kérdem, de semmi kihívó vagy kihívás nincs a hangomban, hisz eszembe se jutott kikezdeni a tanárnővel. Csak hát.. nekem is van humorérzékem, még ha ritkán villantom is fel. A kérésre viszont bólintok, miközben egy marokba gyűjtöm az elhasznált szalvétákat és egy üres tányérra ejtve tolom a pultos felé, hogy eltüntethesse. Aztán lépek is a tálkáért, hogy megörvendeztessem végre a tanárnőt, ám visszatérve némi ellenállásba ütközök. Ez lenne a várt barát? Hát elég udvariatlan dolog ennyit késni. Viszont.. a tanárnő is igen ingatag állapotban van, talán nem a legjobb ötlet egyedül hagyni. Ez után már elég egyetlen pillantást vetnem rá hogy sejtsem, az alkalmi jelentkező nem a várt. Ha én egy órák óta késő baráttal találkoznék valszeg letorkollnám. Vagy ha nő lennék, hát a nyakába ugranék. itt ezzel szemben csak meglepettséget tapasztalok, amit még az alkohol számlájára se írhatok. - Édes, kértelek már, hogy a kikapcsolódós randijaidat ne az én vadászterületemre szervezd - sóhajtok fel, egy cseppet sem zavartatva magam a másik két fél esetleges meglepettségén, a tanárnő mellé lépek, kezem a székére támasztva. Azt azért még se kockáztathatom, hogy esetleg lesepri magáról a karom, ha átölelném. - Ha picit is iszik, eléggé kiüti magát. Ilyenkor kissé el tud vadulni - súgom a pasinak cinkosan, mintha csak óvni akarnám. - Menjünk haza édes? - fordulok a tanárnő felé. Kissé idegesít ez a folytonos becézgetés, de azt még se vallhatom be, hogy nem tudom, hogy hívják a "párom".
Tajtrészeg... na az nem nagyon voltam még. Talán egyszer még a főiskola alatt, de annyira rémesen éreztem magamat másnap, hogy nálam igaz volt a nagy fogadalom, hogy többet az életben nem csinálok ilyet és nem is tenném önként. Most is csak egy pohárral ittam és az is csak alig alkoholos. Van még belőle pár korty, abból érezni lehet, hogy inkább gyümölcsös lenne az illata, ha nem nyomná el a belekevert szer enyhén kesernyés plusz adaléka. Na igen, azt nem nagyon éreztem én a szívószál miatt, meg egyébként is amikor még sok volt a gyümölcs, akkor eléggé elnyomta a másik szagot, sőt talán egyébként sem ismertem volna fel, nem értek én ezekhez. - Oh, hát akkor egészségére! - nyúlnék én a poharamért, hogy megemeljem felé, de a nagy helyzet sajnos még mindig az, hogy nem igazán megy a koordináció, így lazán elnyúlok a pohár mellett és inkább gyorsan fel is adom a próbálkozás, és csak felkönyökölök az asztalra. Igyekszem én értelmes képet vágni, sőt talán még kissé csábosat is, de természetesen most mindkettő inkább a nevetséges szinten közelíti meg. - Biztosan közbejött neki valami... - folytatnám a mondatot még a megkezdett mozdulat alatt, ha éppenséggel nem sikerülne ráesnem szegény fickóra. Vagy inkább úgy kéne mondanom, hogy neki sikerül elkapnia, mielőtt tényleg asztal alá kerülök, ha nem is szó szerint azért, mert asztal alá ittam magam. Ennek folyományaként viszont úgy istenesen magára önti a söre egy részét, amire nem tehetek róla egyszerűen kitör belőlem a nevetés. A kezemet a szám elé kapom, és elnézést kérően... próbálok nézni, de csak a nevetés marad a fancsali képe láttán. - Várjon, segítek! - nyúlok hátra, aminek hála sikerült a szalvéta tartót kis híján letakarítani a földre. Még épp hogy elkapom a szélét, aztán én is veszek ki párat - párat akarok, de lesz egy tucat legalább - és elkezdem itatgatni a mellkasán a pólót. - Kérem szépen a mogyorót! - nézek közben rá egészen ártatlan képpel. Arra is alig figyelek fel, hogy egy fickó megütögeti Nathan vállát. Minden bizonnyal az lehet, aki az italomba tette azt a bizonyos valamit. - Elnézést uram, a hölgy velem van, innen már átveszem. - én persze csak elképedve nagyokat pislogok, mert hát életemben nem láttam még a pasast, bár ebben az állapotban, ha elkezdené nekem magyarázni, hogy már pedig ismerem, még talán el is hinném, de most inkább csak egy erőteljes nevetés bukik ki belőlem, miközben pislogok feléjük és ha már megkaptam, akkor szemezgetek a mogyoróból.
Nathan Jones
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 229
Kor : 40
Tárgy: Re: Nathan & Serena - Belvárosi bár Vas. 31 Aug. - 15:28
Jó jel, hogy felismer. Ezek szerint még sem annyira tajtrészeg, mint amilyennek kinéz. Az üröm az örömben, hogy jelzője nem épp hízelgő. De hát mit csináljak, az emberek többnyire nem olvadnak el ha megismernek. De magam se halok bele a ténybe. - Én még csak most fogok - emelem meg a poharam, és ha már említettem, hát bele is kortyolok. Igazán kellemes, hideg, csapolt sör. Az tuti jobb, mint a rendelt dobozos húgymeleg. Szóval már csak ezért megérte lekavarni ide, meg hát a látványért. Bár a saját tanáraimat láttam volna így! Igaz, az még nagyobb meglepetés lett volna, hisz apáca ritkán piál. Hacsak a misebort nem dézsmálja meg. - Szép kis barát - jegyzem meg amolyan kocsmai együttérzés stílusban. Ökör iszik magában, tán pont a várakozás ártott meg a tanárnőnek. Sokan vannak úgy, hogy kikötik, amíg megissza a kért italt, addig vár. Aztán csak ad még egy kis haladékot a másik félnek egy újabb pohár személyében. És még egy kicsit, meg még egy kicsit... A következő pillanatban viszont olyan bravúr szemtanúja és áldozata lehetek, mit csak igen ritkán látni. Persze értem én, hogy a sós mogyi nagyon csábító, ám a vetődés, amit a nő csinál, nos kissé túlzónak érzem. Ám az ösztön legyőzhetetlen, kapok azonnal utána, vagy inkább érte, mielőtt a lendület lesodorná a földre, újfent a lábaim elé hevertetve a nőt. Ő megússza, én nem. Legalább is, ami a balesetet illeti, hisz míg utána kaptam, söröm javarészét magamra borítottam, hisz arra már nem volt érkezésem, hogy letegyem az alig ürült poharat. - Remek - dünnyögöm az orrom alatt, egy kézzel tartva a nőt, a másikból megszabadulva a megrövidített pohártól, hogy immár nyugodtabban támaszam vissza a székre és nyúljak a pulton díszelgő egyszerű szalvéák után, hogy legalább a nagyját felitassam magamról, mielőtt nem csak a pólóm, de a nadrágom is elázik kétértelmű helyzetbe sodorva. - Inkább kérje szépen azt a mogyorót, épp elég volt egyszer a földre vetődnie előttem.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Nathan & Serena - Belvárosi bár Pént. 29 Aug. - 16:35
Nathan & Serena
Nem nagyon figyelek most az érkezőkre, vagyis nem is nagyon tudnék szerintem figyelni rájuk. El vagyok a saját kis világomban, próbálom magam valamilyen úton-módon, vagy csoda folytán összeszedni. Nem ittam olyan nagyon sokat, de mégis úgy érzem, mintha totálisan forogna velem a világ. Egy koktéltól még azért nem szoktam ennyire beállni, most viszont tényleg úgy érzem magam, mintha totálisan ki lennék ütve. Hiába próbálkozom már vagy harmadszor a székről való lekászálódással, olyan mintha komolyan remegni akarna alattam a föld is. Nem igazán sikerül. Az ismerős hangra is csak nehezen figyelek fel, de végül csak sikerül. Nem, nem akkor amikor rendel, az túl messze van és azt nem sikerül értelmeznem. Nem, akkor jutok el oda, hogy meghalljam őt, amikor már megáll valahol előttem, mellettem. Kissé túlságosan hirtelen fordulok meg a széken, aminek majdnem a lezúgás a következménye, de még éppen meg tudok kapaszkodni a pult szélében. - Oh Mr. Mor... Morcors... Morcos! - sikerül nagy nehezen még a "nevét" is kimondani, bár meggyűlik a bajom kissé a dologgal. A kérdése pedig csak úgy elröppen a fülem mellett. Mire megküzdöttem ezzel a három szóval, addig már el is felejtettem, hogy mondott valamit. A pultos továbbra sem foglalkozik a helyzettel, pedig ő tudja, hogy ez az alig alkoholos koktél az első, amit ittam, de hát gondolom ez egy elég laza hely ahhoz, hogy ne foglalkozzanak annyira a vendégekkel és ne kísérjék taxihoz azt, aki láthatóan nincs jó állapotban. - Én csak... ittam egyet, hát maga? Nem is szoktam ilyen helyekre járni, csak egy barátom hívott, de nem jött el... Jé mogyoró! - kissé akadozva magyarázok, amíg aztán tökéletesen ki nem lendít a hirtelen a pult másik végében megpillantott mogyoró, amire nagyjából egy öt éves gyermeki lelkesedésével reagálok és kapom fel rá a fejem. Persze már mozdulok is, hogy lepattanjak a székről az áhított mogyoróért, aminek a legjobb esetben is két következménye lehet, leesem a székről, de valahogy meg tudok kapaszkodni, elterülök a földön és/vagy Nathan megakadályozza ezt a kis aprócska incidenst. Bár jó eséllyel most nem ártana meg különösebben egy esés, mármint jelenleg nem hatna meg, maximum holnap fájna, de akkor nagyon.
Nathan Jones
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 229
Kor : 40
Tárgy: Re: Nathan & Serena - Belvárosi bár Csüt. 28 Aug. - 13:11
Van jó néhány hátránya és előnye is annak, ha az ember csak ritkán tölti a saját házában a napokat. A rumli nem gyűlik fel, az ott töltött napok után mindig jön egy takarítónő, így mire újfent igénybe veszem a lakot minden csili-vili. Legfeljebb itt-ott egy porcica, ha elég rég voltam. Mert azért a kis portörlésért kár fizetni a takanyót. De pont ezért, mert ritkán járok erre, a hűtő rendszert feltöltetlen. Az előbb kidobott tej már könyörgött azért, hogy maga mászhasson el a kukába. Jó, oké, még ha boltba lusta is vagyok menni, vagy épp főzni, pizza-t könnyű rendelni. De hol marad a sör? Már egyszer-kétszer megjártam a házhoz rendeléssel, mert tök meleg és poshadt volt, tudván, mire az ember felnyitja, már hetedhét határon túl vannak és ha már a boltba lusta lemászni az illető, tuti reklamálni se megy el. De valamit inni kéne, viszont a bárszekrényben pihenő ütősebb nektárok most nem kellenek, így kénytelen vagyok megemelni a hátsóm és ha boltba nem is, valami közeli bárba lecsobbanni. Legalább nem kong az ürességtől a terep...
Bár jártam már néhányszor ebben a lebujban is, nem vagyok egy törzsvendég, de nem is vagyok idegen. Aprót biccentek a pultosnak ahogy belépek, majd végigfuttatom a tekintetem a zsúfolt teremben. Szerencsére semmi ismerős, korábban lekoptatott csaj. Bár igazából soha, egyiknek se ígértem, hogy felhívom. A többségnek még lefirkantott telefonszámát is a kezébe nyomtam, miközben ajtón kívülre tettem. Már ha az én lakásomban kötöttünk ki. - Egy nagy pohár hideg sört! - lépek a fényesre pucolt bárhoz, és amint megkapom az italt kortyolok is bele azonnal. Igen, ez kell most nekem! Csak egy-két elégedett nyelet után tekintek végig a pultnál ücsörgőkön is, mikor megakad a tekintetem egy ismerős formán. Meglepetten vonom fel szemöldököm, miközbne a hideg poharat ujjaim közé fogva sétálok Serena felé. - Ez is a tananyag része? - kérdem vigyorogva, még is mondhatni kedvesen. Hát nah, valakinek az a kikapcsolódás, hogy asztal alá issza magát. Egészségére. Végül is, honnan tudhatnám, mennyire készítik ki a diákok, meg hát.. miért is törnék felette pálcát? Nekem is valami hasonló volt a tervem mára.
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Nathan & Serena - Belvárosi bár Kedd 26 Aug. - 13:38
Nathan & Serena
Nem igazán szokásom ilyen helyeken feltűnni, vagy inkább úgy mondom, ilyen állapotban, legalábbis mostanában már nem, de úgy történt a dolog, hogy megbeszéltem egy régi baráttal, hogy annak örömére, hogy amúgy is le kellett ruccannom munka miatt New Yorkba összefutunk, megiszunk egy italt és eldumálunk a régi szép időkről. Együtt jártam a leányzóval még a főiskolára, ő is hasonlóan ruhabolond, mint én, szóval elég könnyen összebarátkoztunk. Erre nem jött el, ami azért finoman szólva is rosszul érint. Azért persze vártam jó sokat, már lassan egy órája ücsörgök a pultnál és iszogatom szívószállal azt az alig alkoholos koktélt, amit kértem magamnak. Nem igazán hiszem, hogy attól beállhatott ez az állapot... de nem szaladok így előre. Szóval már egy órája nézelődök itt, közben már jó sokan mentek el mellőlem és jöttek újak, és vagy három pasast kénytelen voltam lekoptatni azzal a szöveggel, hogy várok valakire, ami igaz is, csak azt nem fogadom el nehezen, hogy az illető nem jön és szépen felültetett, de mit tehetnék, ez van. Végül mégis úgy döntök, hogy ideje lenne távozni, csak épp ahogy megmozdulok érzem, hogy valami nincs teljesen rendben. Egyszer mentem csak ki a mosdóba és hagytam őrizetlenül az italomat, de fel sem merül bennem, hogy valaki esetleg ennyi idő alatt tett volna bele valamit. Mindenesetre az első mozdulat után egyelőre mégis úgy döntök, hogy egy kicsit még igazán várhatok. Lehet, hogy csak régen ittam és a fejembe szállt az ital, azért érzem magamat ilyen kábának. Hunyorítok kicsit, aztán szépen nekiállok feltűrni a fekete-fehér csíkok hosszú ujjú felső ujját, mert állati melegem van, vagy ezt még nem említettem? A lényeg, hogy az van, és nem igazán élvezem a dolgot, majd meg gyulladok, de komolyan. Újabb próbát teszek a mozgásra, de csak még erőteljesebben kezd forogni velem a világ, így inkább megkapaszkodom az asztalban, kissé még rá is dőlök, de a pultos láthatóan nem foglalkozik a dologgal, én pedig rendíthetetlenül fogyasztom el az utolsó kortyokat is az italomból.