Aiden & Rose

Tárgy: Aiden & Rose Szer. 3 Szept. - 21:14

First topic message reminder :

Rose & Aiden

Előzmények
Azért az út így sem rövid, és nem gondolom, hogy hosszú csevegésre lehet számítani. Azzal foglalkozom elsősorban, hogy az utat figyelem. Először útba ejtjük azt a bizonyos iskolát, amihez ő adja az irányt. Nem tudom, hogy miféle hely, de most nem is foglalkozom azzal, hogy kérdezgessem. Türelmesen várok a járgányon ülve, kitámasztva persze, hogy ne nekem kelljen végig tartani, amíg elkészül. Nem egy órákig pepecselő lánynak tűnik, szóval egészen hamar visszatér, én pedig csak szótlanul pattanok fel, miután megmutattam neki az amúgy nem túl nagy csomagtartót az ülés alatt, ahova beteheti a cuccát, max. ha van valami táskája, vagy hátizsák, az maradhat nála. Én a saját holmimat beteszem, hiszen ha mögém ül, akkor az nem lesz jó megoldás, hogy ott legyenek a hátamon a cuccaim.
Eleve kissé már későn indulunk és az út New Yorkig még elég nagy tempóban sem két pillanat, így már szinte esteledik, amikor leparkolok a kissé kopottas épület előtt. Mint említettem már eléggé megcsappant a pénzem, így nem volt esély rá, hogy túlságosan sokat szánjak erre a lakásra, főleg hogy olyan sok időt nem is töltök itt. Megvárom, amíg leszáll, én csak akkor kászálódom le és veszem át a bukósisakot tőle is. Gondolom felvette, annak a típusnak tűnik, aki számára a biztonság elsődleges, rajtam meg a menetszél miatt volt, így nem kell hunyorogni. Persze a sisakokat nem hagyjuk lent, ez nem olyan környék, a gépet pedig lezárom jól, miután magunkhoz vettünk minden fontosabb cuccot.
- Ne számíts tökéletes rendre. - na igen, van itt minden, ahogy belököm az ajtót. Üres pizzás doboz a földön, vagy négy, sőt egy még a konyhában is van, amiben maradt egy szelet és már nem épp kellemes illatok érkeznek az irányából. Majd kiviszem... na igen mindig ez szokott lenni a hozzáállásom és az a majd többnyire elmarad. Azért túlságosan rémesen nem érzem magam e miatt, nem hiszem, hogy patyolat tiszta lakásra számított, amikor alig töltök itt időt. Azért legalább pár koszos ruhát arrébb dobálok, azaz behányom őket a hálóba, hogy ne legyenek útba. Majd valamikor... igen ezzel is foglalkozom. Aztán már lépek is az ágyhoz. Első körben azt kell szépen arrébb tolni, hogy az alatt lévő könnyebben elmozduló deszkát elmozdíthassam, és előpakolhassam a dobozt, ami minden más fontos infot tartalmaz. Azzal térek vissza, és dobom le szépen az asztalra a kanapé előtt. - Ez minden, annyira nem sok, de ahhoz igen, hogy mindent magammal hurcoljam. - sok minden van, iratok, amiket én szereztem meg, adatok, hogy mikor ki hol volt és persze nem utolsó sorban jó néhány cikk, képek, apám munkahelyéről, a húgomról. Minden fontosabb adat, minden következtetés, minden hely jelölve a térképen, ahol már jártam, amit apám levelei alapján érdemesnek találtam lekövetni. - Kérsz valamit inni? Víz van és... egy kétes eredetű narancslé. - egy pillanatra hajolok csak be a hűtőbe, de aztán el is vetem az ötletet, szerintem az a narancslé már... jó ideje ihatatlan.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 13 Szept. - 19:40

Rose & Aiden

Ezúttal tényleg csupán vicceltem. Azért hálás vagyok neki, hogy kitakarított és nem veszem különösebben zokon a dolgot. Nem lett volna köteles, de mégis segített ebben, bár azért mert neki is így a jobb, de ez már csak apró részlet kérdés. Szélesedik kissé a mosolyom, amikor elneveti magát. Talán a kettőn között húzódó eddigi feszültség, ami a piszkálódásokból eredt oldódni látszik, ha csak egy kis időre is. Nem teszem szóvá, hogy gyorsan elhallgat, azaz a szája elé kapja a kezét, mintha olyan nagy bűn lenne nevetni. Én se mondhatom, hogy sokat gyakorolom, volt az más másfél éve minimum, hogy igazán átéléssel nevettem volna. Visszatér a zord ábrázat és én is elindulok szépen a konyha irányába, hogy rendbe tegyem a dolgokat, no meg elkészítsem a két szendvicset. Nem vagyok profi benne, én pizzán, meg gyors kaján élek, főzni nem tudok, de azért ennyi még megy. Össze tudok dobni két szelet kenyeret, meg egy kis felvágottat, ez azért nem olyan baromi nehéz.
- Ez nem egy nagy lakás, de alhatsz az ágyamban, nekem megteszi a kanapé is. Te segítesz nekem, így a fair. - nem lenne kötelező itt lennie, mégis megteszi, az az alapvető ezek után, hogy odaadom az ágyam és nem itt kint kell görnyednie. Nekem meg aztán édes mindegy, aludtam már rosszabb helyen is, nem egyszer pl. a kocsimban, szóval... egy kanapé ehhez képes kifejezetten kényelmesnek számít. Ő viszont nem tudom persze milyen körülmények között élt eddig, de az a suli, ahol a cuccait felszedtük nem tűnt éppenséggel valami gyengének, gondolom minimum egy ágya van, ahol kényelmesen alhat, akkor itt sem kell ezt nélkülöznie. Aztán mesélek neki a képről, már amennyit tudok róla.
- Apám főnökével már beszéltem, de ő nem tudott semmit, vagy legalábbis ezt mondta és gyorsan elhajtott, szerinted neked többet mond? - nem hiszem, hogy ezeket az embereket könnyű lenne megpuhítani. Minden apámra kentek az incidens után, senki sem vállalta a felelősséget, hogy egyáltalán miért készült el egy ilyen halálos vírus. - Az anyámmal tudsz, apám meghalt, megölte magát... azok után. - röpített a fejébe egy golyót és kész, gyáván, mint aki nem tud együtt élni azzal, amit tett, de akkor egyáltalán miért tette? Nem igazán értem az egészet a mai napig sem, túl sok minden a fura, és apa nem volt ilyen. Nem ölt volna meg több tucat gyereket és tanár... nem jellemző ez rá. De az biztos, hogy ezek után vele nehéz lenne beszélni, az anyám pedig egyszerűen elzárkózott az egésztől, még azt se fogadja el, hogy a húgom nem csak úgy lelépett otthonról, mintha nem is akarná elfogadni azt, hogy mi történt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 12 Szept. - 21:20

Aiden & Rose

Még ha bántónak is szánta volna, de a hangsúlyával nem tudok mit kezdeni, kipukkad belőlem a nevetés. Ez talán az egyetlen gyenge pontom. A humorral nem tudok mit kezdeni. Az annyira ösztönszerűen jön, hogy esélytelen a védekezés. Ritkán nézek filmeket, akkor azok a vígjátékok jönnek be, amik nem túl vulgárisak, de nem is a romantikus változat, hanem valami vicces helyzetre, érdekesen megvalósított, nevettető történetre épül. A nevetés furcsának tűnik tőlem, amúgy is kicsit mély a beszélhangom, de még ha nevetek is, érdekesnek tűnik, kedvesen csengőnek, amilyen egykor lehettem. Kis ízelítő, amíg a szám elé nem kapom a kezemet, elnémítva a feltörő gesztust. Gyorsan felveszem a korábbi zord ábrázatot, de a szemem sarkában még ott bújkál a vigyor, bár kissé bánom, hogy így kitárulkoztam neki így ismeretlenül.
- Szóra sem érdemes. – Lépek el végül mellette, annyira nem akarok pokrócnak mutatkozni. Végülis egészen értelmesnek tűnik a züllött életmód ellenére, ráadásul rólam mit sem tud, mégis képes lenyelni, amilyen vagyok. Nem sok választást adtam, de nekem is csiszolódnom kell, ha meg akarjuk oldani a testvére elrablását övező kirakóst. Most sincsen rend, de legalább citromillat lengi be a lakást, ami valljuk be, százszor kedvezőbb az orrnak, mint az átható dögszag. Leülök a kanapéra, és ha megkaptam a szendvicsemet, enni kezdem. Minimális fintort elnyomok a sajtkrém miatt, de ez nem Aiden hibája. Kommersz szendvics alapot vett, ám az államokban boltja válogatja, hogy milyen minőséget milyen gyártótól rendel. Végülis elviselhető, de ha itt végeztünk, valami meleg koszt után ácsingózik a gyomrom. Valami készétel tényleg jól esne. Álmos nem vagyok, ha egyszer beindul az elmém, akkor időpocsékolásnak veszem az alvást. Jut eszembe.
- Nem néztem még nagyon körül, de a kanapén aludjak majd? Vagy van valami vendégszoba? – Jó pár napra készültem, annak ellenére, hogy megbeszéltük, nem kell mindig együtt lógnunk, viszont nem tudtam, hogy meddig tart majd ez, inkább elkérdezdkedtem az iskolából nagyjából egy hétre, intézni az ügyes bajos dolgaimat. Aztán amikor tényleg arra kéne majd időt szánnom, akkor már előttem Aiden miatt a lehetőségemet. Mindegy. Átveszi tőlem a képet, figyelmesen hallgatom a beszámolóját, közben észre sem véve, hogy a fura ízű sajtkrémtől enyhe bajszom kerekedett, amit tükör hijján nem tudok teljesen megtörölni, pláne hogy szalvétám sincsen. Figyelmesen bólogatok, raktározom az információkat, kicsit közelebb is hajolok, és miután trikóban vagyok, némi dekoltázzsal is meg kell birkóznia, de őszintén ez most eszembe sem jut.
- Az egyikük az elkövető. Végig kell járnunk őket, kikérdezni. A reakcióikból sok minden ki fog derülni. A szüleiddel is beszélnék, de erről mondjunk le, biztosan furcsán jönne ki a helyzet, ha beállítanál velem. – Eltűnődök, hogyan lehetne megtalálni a név nélküli illetőt, erre jók a rendőrségi kapcsolataim, talán most végre hasznát is veszem annak, hogy évek óta segítek nekik. Most én is belefeledkezem a szendvicsbe, ám nem ülve teszem azt, hanem a tányérrel a kezemben kezdek el járkálni, gondolkozni. Végül megállok az ablaknál, amelynél félbehagytam a maszatolást, a párkányra helyezem a tányért, és elmélázva tekintek ki az ablakon.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 11 Szept. - 21:41

Rose & Aiden

- Legalább nem kell bejárónőt fizetnem. - jegyzem meg talán az első halvány mosolyt is mellékelve a szavaimhoz, csak hogy érezze, hogy nem, most igazán nem szánom ezt bántónak. Tudok én rendes is lenni, ha akarok, vagy is... ha van rá indokom, ez a jobb megközelítés. - Köszönöm! - teszem azért még hozzá. Na igen, nekem sosincs időm ilyesmire, sosem foglalkozom vele, hogy takarítsak, vagy igazán rendet rakjak magam után. Nincs minek, meg amúgy se sok időm volt rá mostanában. Eleve alig voltam ebben a lakásban, előfordult, hogy hetekig nem is jártam erre, mert az ország másik felébe mentem el utána járni egy s másnak. Időnként ha már durva volt a helyzet kidobtam azért pár felesleges vackot, de ennél sokkal tovább nem igazán sikerült jutni. Ez miatt azért komolyan hálás vagyok, hogy neki állt takarítani, még ha gondolom ez saját érdek, mert nem akart ekkora káoszban helyet találni magának, ahova leülhet.
- Nem mondanám, de túlságosan kevés időt töltök itt ahhoz, hogy érdekeljen. - rántom meg a vállam. No meg hát lássuk be, nem is vagyok én annyira figyelmes mostanában. Az is kész csoda, hogy nem lep el a kosz. Az igényesség nem annak való, aki semmi mással nem foglalkozik csak azzal, hogy megtalálja az eltűnt húgát. Nem igazán érdekel jelenleg, hogy mi van velem. Épp e miatt nem sértődnék meg különösebben, nincs okom rá és nem is lenne értelme. Annyi eszem van, hogy nem azért csinálta, hogy direkt belém rúgjon még egyet. De legalább nem veszi vissza a pulcsit. Az ablakot meg be lehet csukni, ha hűvösnek érzi, de nem kell folyton túlöltözni. Nem vagyok kiéhezve, hogy azért mert látok egy lányt trikóban, máris állna a zászló.
Kicsit késve ülök le a túloldalra, a fotelbe. Nem mellé, gondolom annyira nem értékelné. Leteszem szépen elé a tányért, mert az enyémet is az asztalra, de először a képpel foglalkozom, amit sikerült megtalálnia. Oldalt fordítva teszem le az asztalra, hogy mindketten lássuk és mutogatok sorban. - Engem felismersz, ő a húgom, az apám. Valami karácsonyi pari alatt készülhetett. Apám főnöke, az ő titkárnője és ez a fickó... őt nem igazán tudom, hogy kicsoda. - még nem néztem utána, így is volt sok nyom. Apám levelei alapján, de ennek a pasinak az arca, a neve még nem merült fel sehol. Talán fontos lehet, de hát nem juthattam el mindenhova egyedül. Kevés vagyok hozzá, a rendőrség pedig az ég világon semmit nem tett. Elkönyvelték, hogy a húgom megszökött, mert az anyám is ezt mondta. - Jó étvágyat! - biccentek aztán felé még egyet, miközben elkezdek enni a saját szendvicsemet. Kellett már, nem is rémlik, talán reggel ettem utoljára.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 10 Szept. - 20:42

Aiden & Rose

- Remélem nem gond, nem tudok káoszban gondolkozni. – Vallom be, pedig úgy tartják, a zseni a káoszon is átlát, hát én vagyok nem vagyok zseni, vagy ebben másféle. Nem mondom, hogy tökéletes rend kell, de nagyon el tudja vonni a figyelmemet, ha legyek dongják körül az egyébként is ocsmány szagú pizzásdobozt. Talán most egy fokkal jobb a közérzetem, rendet végülis nem raktam, arra már nem maradt idő, csak a takarítás, szemetek felszámolása fért bele. Az ablakon még legalább kétszer végig kéne szaladni, hát majd legközelebb, ha lesz olyan. Tudom, hogy nem ezt várta tőlem, és biztosan ebben is érzéketlennek tűnök, hogy a saját érdekemet nézem, nem pedig a huga történetével foglalkozom, de mindennek megvan a maga helye, és ideje, úgy vélem nem ezen a fél órán fog múlni a lány élete, vagy halála. Ha most rabolták volna el, akkor azonnal belevetném magam a dolgokba, így, hogy másfél éve el van tűnve... lassan megszokhatta a helyzetet, és ha él még, akkor erős akarata van. Megfontolt nyomozással fogjuk kiszabadítani.
- Öhm... – Fordulok felé, miközben ellépek mellette. – Talán az utóbbi. Te bírod? – Kérdezek vissza ezúttal kötekedés nélkül, talán egy kicsit ebben is kényszeres vagyok, de hát mit tegyek, ez vagy én... Megjegyzi, hogy nem kéne túlöltöznöm, kissé mintha sértőnek is érezném a mondatot, de lehet, hogy csak én látom bele. Akkor sem akarom, hogy még véletlenül is odatévedjen a szeme, azt hiszem, hogy akkor azonnal menni akarnék, és kár lenne még tovább rontani a helyzeten. Végül mégis úgy döntök, hogy megvan a maga baja, ha még azt is kinézem belőle hogy hasonló a bátyámhoz, akkor azzal végleg arra ítélem, hogy talán rosszabbra is fordul, ha már én is valami lecsúszott alakként kezelem, és belerúgok. Megvonom a vállamat, és a pulcsit nem húzom vissza. Kicsit fázom így, libabőrös is leszek, hiszen nyitva vannak az ablakok, én meg eleve ahhoz szoktam, hogy mindig felöltözöm. Remélem nem fázom így meg, hiszen pár pillanattal előbb még ki voltam melegedve. Odalépek a zacskóhoz, és segítek kipakolni, de a szendvicskészítés már az ő dolga. Magam elé húzom a dobozt, és nem is a papírokat, sokkal inkább a fényképeket kezdem el nézni, azokból sokkal többre rá lehet jönni. Egy kép nyeri el leginkább a tetszésemet, amin vagy nyolcan vannak. A két testvéren kívül még hatan. Ezt adom hát át elsőként.
- Mesélnél róluk, hogy kik ők? – Döntöm oldalra a fejemet, és ha közben megérkezett a vacsora, köszönet nélkül kezdek el enni. Azt hiszem természetes, hogy nem fogunk egymásnak hálálkodni, szövetségesek vagyunk, nem kell egymás fenekét nyalni.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 8 Szept. - 20:29

Rose & Aiden

Talán érthető a dolog, hiszen nem kifejezetten kellemes és békés az életem. Felborult minden, pedig nekem is voltak nagy terveim, nekem is voltak vágyaim és reményeim, de egy pillant alatt kénytelen voltam mindent a kukába dobni, mert innentől már esélyem is alig van rá, hogy sikerüljön kihozni belőle valamit. Ha meg is találom a húgom... nem valószínű, hogy minden rendben lesz vele. Ha valaki elvitte és azóta valahol... van, hát tuti, hogy nem lesz a legjobb lelki állapotban. Ha nem találom meg, vagy ha a legrosszabb igazolódik be és már nem... nem él, akkor végképp nem fogok tudni csak úgy tovább lépni és élni a normális, nyugodt kis életemet. Az a helyzet, hogy sajnos ez nem így megy, ha egyszer valami már belekavart az életedbe, nagyon durván, akkor nem tudsz csak úgy tovább lépni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Az élet sokkal fájdalmasabb és kegyetlenebb ennél, főleg mert mindig jön valami új, még ha egy gond rendeződik is. Arról nem is beszélve, hogy a nyomozásaim során jó eséllyel elég sokak levesébe sikerült beleköpnöm már, akik nem hiszem, hogy jó szemmel fogják nézni, ha ne adj isten sikereket érek el. Remélem, hogy Rose is tisztában van vele, hogy ezek az emberek nem fogják csak úgy engedni, hogy... közelebb jussunk a válaszokhoz.
-Rendben, majd keresek valamit. - bólintok végül, aztán behúzom magam mögött az ajtót. Nincs közel a bolt és mire sikerül mindent összeszedni... amúgy se vagyok valami lelkes bevásárló, szóval beletelik egy időbe, mire visszatérek. Az ajtóban persze enyhén szólva is sikerül lefagyni. - Mi a...? - eléggé elkerekedik a szemem, amikor meglátom, hogy mi is a nagy helyzet. A papírok érintetlenül szinte, ellenben úgy össze van pakolva, hogy csak nézek. Na ezért erre nem számítottam és az ablakban álló, kissé izzadt leányra sem, aki épp most szakítja félbe az ablak mosást. Gondoltam, hogy majd jól átnéz mindent, és mire visszaérek már majdhogy nem megy is oldja az ügyet, netán leteremt, hogy miért nem vettem észre a fontos részleteket, de ez őszintén szólva eléggé meglep... nem kicsit. Automatikusan félre állok, amikor megáll előttem és kissé bizonytalanul nézek utána.
- Szimplán takarítás mániás vagy... netán csak egyszerűen nem bírod a koszt? - nem gondolnám, hogy be akar költözni, vagy ilyesmi, ezért nem is értem, hogy mire fel állt neki felnyalni az egész lakást, amikor én sem tartózkodom itt túlságosan sokat. - Abban szerintem meg fogsz sülni, de... te tudod. - ezt azért tuti, hogy megjegyzem, hogy ha nekiáll felvenni azt a pulcsit. Azok után, hogy kinyalta a lakást, fura lenne, én meg nem fogom rávetni magam, csak azért, mert most nincs épp túlöltözve. De nekem mindegy, nekiállok szépen kipakolni, a kaját, meg a többit, ami neki kellett. Főzni most tuti nem fogunk, de van egy esti hideg vacsihoz minden, azt nekiállok összedobni és már a két tányérral dobom le magam a kanapéra. Most már tényleg érdemes lenne a lényegre koncentrálni.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 7 Szept. - 20:49

Aiden & Rose

Miután nem utaztam még motoron, tökéletesen úgy érzem logikusnak, hogy kapaszkodjak, és belé tudok a legjobban. Ha ez testi érintkezéssel kell, hogy párosuljon, elviselem valahogyan. A kezdeti furcsa egyensúly sajnos mint kiderül, nem csak az én irányomban tolódik el. Azt hittem, hogy nehezen kezeli a stílusomat, ahogyan visszakérdezett, hogy most akkor ne is szólaljon meg, de be kell vallani, azért amit ő művel, az sem kutya. Meg van keseredve a huga eltűnése miatt, az egész világgal szemben úgy viselkedik, mint egy rózsa nélküli tövis. Nem, a rózsa én vagyok, már csak a nevem miatt is. A kettő nem képes meglenni egymás nélkül, ám minket az élet sodort most egymás mellé, de azt kell látnom, hogy nem csak neki kell elviselnie a furcsaságaimat. Megkapom a nevét, kicsit franciás, talán a Korzikai testvérekben olvastam ilyen névről, Dumas-tól. Cseppnyi romantika sincsen már bennem, mindent elvettek, ám néha csupán elméleti síkon elgondolkozom azon, mennyivel egyszerűbb élet volt még száz évekkel ezelőtt, amikor minden csak a líráról szólt. A hősiességről, a kalandról, és persze a mindent győzelemre indító szeretetről.
Belépünk a lakásába, ahol nem teszem szóvá a dolgot, csak a kérésemet tolmácsolom felé, remélve, hogy legalább azzal nem sértem meg, hogy pénzt adok oda. Nem hinném, hogy őt most ebben az esetben férfiként kéne kezelnem, hogy majd ő fizessen mindent. Ha már nyomozótársnak akar, akkor elvárom az egyenjogúságot. Ha nagyon ki akarja pótolni, nekem úgyis mindegy lesz. Leteszem hát a táskámat, és úgy teszek, mint akit nagyon leköt, hogy hamarosan leüljek, és nekilássak a papírok válogatásának.
- Igen, köszönöm. Teljesen mindegy, hogy milyet. Semleges is jó.
– Emelem meg éppenhogy a vállamat, kissé kellemetlen, hogy pont ez maradt otthon, még jó, hogy az intim dolgokat magammal hoztam, egy betétvásárlást már nem bíznék rá. Végre hajlandó lesz kihátrálni a lakásból, miután kapok egy enyhe fenyegetést, amit őszintén szólva tökéletesen figyelmen kívül hagyok. Amint záródik az ajtó, ledobom a pulcsit, és nekilátok. Hoztam magammal gumikeszyűt, fertőtlenítőt, a többit meg majd kitalálom. Elkezdem zacskókba hordani a szemeteket, de rendet nem rakok. Biztos vagyok benne, hogy nagyon felzaklatná, ha a piszkos ruhájában turkálok. A pizzásdobok kerülnek ki, meg a szeméthalmok. Kiszelőztetek, és próbálok keresni valami légfrissítőt is, sikerül is, bár már kevés van benne. Margarétaillat tölti be a kis lakást, és végre elkezd járni a levegő is. Rengeteg hely felszabadul, még annyit megteszek, hogy a szekrényekben keresek pár párnahuzatot, és a kanapén lévő példányokat újítom meg velük, nagyon dohosnak tűnnek. Akkor ér vissza, amikor az ablakot mosom, előttem egy nagy vödör piszkos víz, és a kezemben pedig a rongy, amivel sikálom a rászáradt maszatot. Egy odatolt széken állok, egy szál trikóban, kipirult arccal. Ha nem járnék ennyire zárt ruházatban, akkor megtudná a világ, hogy valójában mennyire jó alakom van. Nyelek egy nagyot, azt hittem, hogy gyorsabban fogok végezni. Biztosan ez sem lesz ínyére, hogy mit önállóskodom, meg még befejezni sem sikerült. Ledobom a rongyot a vödörbe, hát akkor ez marad így. Lekászálódok a székről, és indulnék a pulcsimért, hogy gyorsan visszakapjam magamra, csak éppen pont az útban áll. Várakozóan állok meg előtte, és nézek fel, hogy átenged-e vajon. A gyorsan végzett munkától kissé kapkodom a levegőt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 5 Szept. - 21:13

Rose & Aiden

Nem foglalkozom vele különösebben, ha esetleg ódzkodik attól, hogy átkarolja a derekamat. Nem erőltetem, hogy túlságosan közel üljön, nincs értelme és nincs is rá szükség. Annyi a lényeg, hogy lehetőség szerint ne essen le út közben, de ennyi esze neki is van, hiszen eléggé látszott eddig is a kis tudálékos stílusán, hogy nem egy buta kislány. Amúgy meg maximum megüti magát egy kicsit, és onnantól már jobban átgondolja majd a dolgokat nem igaz? Mindegy is, a lényeg, hogy csak elérjük a célt szép lassan, aztán már nincs más dolgom, mint hogy megvárjam, amíg összepakol és rendbe szedi magát. Szerencsére nem tart a dolog túlságosan sokáig, aminek azért kifejezetten örülök, nem értékeltem volna, ha sokat kell várni rá, sok még a dolgunk és a türelem... hát az már nem kifejezetten az erősségem.
- Aiden. - mondom meg én is a nevem. Komolyan fel sem tűnt, hogy ez eddig kimaradt, pedig... tényleg. Nem is tudom voltak fontosabb témák is annál, mint hogy kit hogy hívnak, bár tény és való, hogy nem kéne innentől úgy szólítani a másikat, hogy hé te ott, vagy csak hogy gyere ide. Nem egy bonyolult neve van, szóval egyszerű lesz megjegyezni, főleg ha segít is nekem, akkor még abban az esetben is megjegyezném a nevét, ha valami fura bennszülött kiejthetetlen izé lenne.
Nem nagyon foglalkozom szájhúzással, különösebben oda sem figyelek, hogy mi a reakciója. Talán érthető, ha az utóbbi időben nem különösebben volt időm a takarítással, meg a rendrakással foglalkozni, nem lehet mindig, főleg akkor, ha az embernek épp az a dolga, hogy megtalálja a húgát, akivel ki tudja, hogy mi történt. A kérése viszont meglep, az pedig kifejezetten rosszul érint, hogy még pénzt is ad, de végül kelletlenül elveszem. Tény, hogy éppenséggel nem vagyok mostanában durva szinten anyagilag, nem épp a melóval foglalkozom az utóbbi időben.
- Illatosítót, mármint neked? - franc se ért a női vackokhoz, szóval azért jobb visszakérdezni, hogy nem légfrissítőről van-e szó teszem azt, és csak így burkoltan mondja ki, hogy rohadt egy büdös van a szobában. Nem hatna meg különösebben, de azért jó tisztában lenni a véleményével. Mindenesetre, ha válaszolt akkor elindulok. - Sok mindent nem vihetsz el, a cuccaimat pedig ha elnyúlnád... megtalállak. - fordulok még vissza az ajtóból. Fontos iratok, fontos papírok azok, cikkek, képek, ha eltűnne bármi tudnám és ha ő tűntné el, annak biztos, hogy komoly következményei lennének. Mindenesetre hamarosan behúzom magam után az ajtót, aztán szépen el is indulok a közeli kis boltba. Talán jó fél óra telik el, mire újra nyitom az ajtót. Igazán kíváncsi vagyok, hogy mire jutott.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 4 Szept. - 21:43

Aiden & Rose

Igyekszem az út során legyőzni az idegenkedésemet, és arról biztosítani magam, hogy attól, mert ő is férfi, nem mindenki ugyanolyan, és ha soha nem adok esélyt annak, hogy egyszer megjavul az életem, akkor akár fel is köthetem magam. Nem fogok holnaptól kedves lenni mindenkivel, aki az utamba kerül, ugyanúgy felrúgom, aki furán néz rám. Nem fizikálisan, sokkal inkább a szavaimmal, a gesztusaimmal, mert ilyen vagyok én, az élő fába is képes vagyok belekötni, ha macerálnak. De az már csak a végső, előtte inkább kitérek, és halkan valami értetlent motyogva távozom rendszerint. Most a közös ügy miatt mindezt félreteszem, és amikor kiérünk a kávézóból, az iskoláig tartó út nagyon kényelmetlen, mert szoknyában vagyok, de még ez a kisebb gond, össze kell szorítanom a fogam a kontaktus miatt. A vaskapunál egy szó nélkül adom át neki a sisakot, és nagyjából húsz percen belül már ott is vagyok ismét, át is öltöztem, ezúttal sokkal kényelmesebb, fiús ruhákba, még a hajamat is összefogtam, mert nagyjából elolvadt alatta a nyakam. Hátizsákot hoztam, sportcipő a lábaimon, na nem mintha bármi közöm lenne a sporthoz, még aerobikozni sem járok le, mert ahhoz is mások előtt kéne levetkőznöm. Még ha lányok is, egyszerűen nem menne. Azért lényegesen esztétikusabb ebben a ruházatban, az érintéssel kapcsolatos ellenérzésem meg nem változott, hát ez van, nem is vártam hogy megtörténik, hiszen évek után most csak gyakorlom ezt az egészet.
- Rose. – Húzom el picit a számat, de örüljön, hogy legalább bevállaltam ezt az egészet. Aztán meglepődöm, mert lehet, hogy mégis a szoknya volt a ludas, mert amikor mögé ülök, akkor már nem érzem azt, hogy besüvítene a lábam között a szél, vagy bárki belátna. Nehéz lenne elismernem, de így nem annyira vészes. Azt azért érezheti, hogy kapaszkodok olyan görcsösen a bordáiba, mint elsőre. A fejemen a sisakkal oldalt pillantok, és legalább a pillantást megpróbálom élvezni a kilátást. Beszélgetni így nem is lehet igazán, a hang nem terjed hátrafelé. Nem vágok pofákat, amikor megállunk az épület előtt, én világ életemben kollégiumokban laktam, és könnyen összerakom, hogy nem veti fel a pénz, főleg ha a testvérét keresi lassan egy második éve. Szótlanul szállok le a motorról, és adom át a sisakot.
Megigazítom a hajam, és rájövök, hogy pont a dezodor maradt otthon, még fogkefét is hoztam. Sürgősen pótolnom kell majd. Körülnézek, azt hiszem a környék zavar legkevésbé. Lelkileg már nincsen vesztenivalóm, a testiség pedig nem érdekel. Akinek így pasisan öltözve is kellenék, az eleve egy beteg alak. Belépek mögötte a lakásba, azonnal megcsapja az orromat a dögszag, igyekszem aprókat lélegezni, mintha hermetikusan zárt szobában lennék, és idő kérdése, hogy megfulladok. Sötét szemeimmel máris ablak után nézek, ezzel csak nem sértem meg. Leteszem a táskámat egy tisztának tűnő sarokba, és beljebb lépek. Igyekszem pókerarcot vágni, hogy ne tetézzem az amúgy is darabokra hullott életét. Nem akarok én lenni a légy a már amúgy is hideg és romlott levesében. Vagyok az a sajátomban napjában ezerszer, amikor megszólalok, hozzám szólnak, és úgy bármi történik velem, amire reagálnom kell. A dobozra egyenlőre nem vetek különösen pillantást, a kapucnis pulcsim zsebéből előveszem a tárcámat, és átnyújtok némi pénzt.
- Megtennéd, hogy hozol valami vacsorát, és ... illatosítót? Azt már nem fért be. – Hagyom figyelmen kívül a vízre vonatkozó kérdését, majd sietve hozzáteszem. – Nem foglak kirabolni, ígérem. – Hallgatok el, és leülök a kanapéra, kérdőn felnézve rá, már alig várom, hogy végre kint legyen a lakásból, és hozzálássak ahhoz, amit most tényleg tenni szeretnék.

Tárgy: Aiden & Rose Szer. 3 Szept. - 21:14

Rose & Aiden

Előzmények
Azért az út így sem rövid, és nem gondolom, hogy hosszú csevegésre lehet számítani. Azzal foglalkozom elsősorban, hogy az utat figyelem. Először útba ejtjük azt a bizonyos iskolát, amihez ő adja az irányt. Nem tudom, hogy miféle hely, de most nem is foglalkozom azzal, hogy kérdezgessem. Türelmesen várok a járgányon ülve, kitámasztva persze, hogy ne nekem kelljen végig tartani, amíg elkészül. Nem egy órákig pepecselő lánynak tűnik, szóval egészen hamar visszatér, én pedig csak szótlanul pattanok fel, miután megmutattam neki az amúgy nem túl nagy csomagtartót az ülés alatt, ahova beteheti a cuccát, max. ha van valami táskája, vagy hátizsák, az maradhat nála. Én a saját holmimat beteszem, hiszen ha mögém ül, akkor az nem lesz jó megoldás, hogy ott legyenek a hátamon a cuccaim.
Eleve kissé már későn indulunk és az út New Yorkig még elég nagy tempóban sem két pillanat, így már szinte esteledik, amikor leparkolok a kissé kopottas épület előtt. Mint említettem már eléggé megcsappant a pénzem, így nem volt esély rá, hogy túlságosan sokat szánjak erre a lakásra, főleg hogy olyan sok időt nem is töltök itt. Megvárom, amíg leszáll, én csak akkor kászálódom le és veszem át a bukósisakot tőle is. Gondolom felvette, annak a típusnak tűnik, aki számára a biztonság elsődleges, rajtam meg a menetszél miatt volt, így nem kell hunyorogni. Persze a sisakokat nem hagyjuk lent, ez nem olyan környék, a gépet pedig lezárom jól, miután magunkhoz vettünk minden fontosabb cuccot.
- Ne számíts tökéletes rendre. - na igen, van itt minden, ahogy belököm az ajtót. Üres pizzás doboz a földön, vagy négy, sőt egy még a konyhában is van, amiben maradt egy szelet és már nem épp kellemes illatok érkeznek az irányából. Majd kiviszem... na igen mindig ez szokott lenni a hozzáállásom és az a majd többnyire elmarad. Azért túlságosan rémesen nem érzem magam e miatt, nem hiszem, hogy patyolat tiszta lakásra számított, amikor alig töltök itt időt. Azért legalább pár koszos ruhát arrébb dobálok, azaz behányom őket a hálóba, hogy ne legyenek útba. Majd valamikor... igen ezzel is foglalkozom. Aztán már lépek is az ágyhoz. Első körben azt kell szépen arrébb tolni, hogy az alatt lévő könnyebben elmozduló deszkát elmozdíthassam, és előpakolhassam a dobozt, ami minden más fontos infot tartalmaz. Azzal térek vissza, és dobom le szépen az asztalra a kanapé előtt. - Ez minden, annyira nem sok, de ahhoz igen, hogy mindent magammal hurcoljam. - sok minden van, iratok, amiket én szereztem meg, adatok, hogy mikor ki hol volt és persze nem utolsó sorban jó néhány cikk, képek, apám munkahelyéről, a húgomról. Minden fontosabb adat, minden következtetés, minden hely jelölve a térképen, ahol már jártam, amit apám levelei alapján érdemesnek találtam lekövetni. - Kérsz valamit inni? Víz van és... egy kétes eredetű narancslé. - egy pillanatra hajolok csak be a hűtőbe, de aztán el is vetem az ötletet, szerintem az a narancslé már... jó ideje ihatatlan.

Tárgy: Re: Aiden & Rose

» Nikola&Rose - A lány és a bestia
» Rose Brooks alias Cassandra Charma
» Luther & Delila találkozása - Black Rose Club
» Aiden bérlakása
» Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés