Aiden & Rose

Tárgy: Aiden & Rose Szer. 3 Szept. - 21:14

First topic message reminder :

Rose & Aiden

Előzmények
Azért az út így sem rövid, és nem gondolom, hogy hosszú csevegésre lehet számítani. Azzal foglalkozom elsősorban, hogy az utat figyelem. Először útba ejtjük azt a bizonyos iskolát, amihez ő adja az irányt. Nem tudom, hogy miféle hely, de most nem is foglalkozom azzal, hogy kérdezgessem. Türelmesen várok a járgányon ülve, kitámasztva persze, hogy ne nekem kelljen végig tartani, amíg elkészül. Nem egy órákig pepecselő lánynak tűnik, szóval egészen hamar visszatér, én pedig csak szótlanul pattanok fel, miután megmutattam neki az amúgy nem túl nagy csomagtartót az ülés alatt, ahova beteheti a cuccát, max. ha van valami táskája, vagy hátizsák, az maradhat nála. Én a saját holmimat beteszem, hiszen ha mögém ül, akkor az nem lesz jó megoldás, hogy ott legyenek a hátamon a cuccaim.
Eleve kissé már későn indulunk és az út New Yorkig még elég nagy tempóban sem két pillanat, így már szinte esteledik, amikor leparkolok a kissé kopottas épület előtt. Mint említettem már eléggé megcsappant a pénzem, így nem volt esély rá, hogy túlságosan sokat szánjak erre a lakásra, főleg hogy olyan sok időt nem is töltök itt. Megvárom, amíg leszáll, én csak akkor kászálódom le és veszem át a bukósisakot tőle is. Gondolom felvette, annak a típusnak tűnik, aki számára a biztonság elsődleges, rajtam meg a menetszél miatt volt, így nem kell hunyorogni. Persze a sisakokat nem hagyjuk lent, ez nem olyan környék, a gépet pedig lezárom jól, miután magunkhoz vettünk minden fontosabb cuccot.
- Ne számíts tökéletes rendre. - na igen, van itt minden, ahogy belököm az ajtót. Üres pizzás doboz a földön, vagy négy, sőt egy még a konyhában is van, amiben maradt egy szelet és már nem épp kellemes illatok érkeznek az irányából. Majd kiviszem... na igen mindig ez szokott lenni a hozzáállásom és az a majd többnyire elmarad. Azért túlságosan rémesen nem érzem magam e miatt, nem hiszem, hogy patyolat tiszta lakásra számított, amikor alig töltök itt időt. Azért legalább pár koszos ruhát arrébb dobálok, azaz behányom őket a hálóba, hogy ne legyenek útba. Majd valamikor... igen ezzel is foglalkozom. Aztán már lépek is az ágyhoz. Első körben azt kell szépen arrébb tolni, hogy az alatt lévő könnyebben elmozduló deszkát elmozdíthassam, és előpakolhassam a dobozt, ami minden más fontos infot tartalmaz. Azzal térek vissza, és dobom le szépen az asztalra a kanapé előtt. - Ez minden, annyira nem sok, de ahhoz igen, hogy mindent magammal hurcoljam. - sok minden van, iratok, amiket én szereztem meg, adatok, hogy mikor ki hol volt és persze nem utolsó sorban jó néhány cikk, képek, apám munkahelyéről, a húgomról. Minden fontosabb adat, minden következtetés, minden hely jelölve a térképen, ahol már jártam, amit apám levelei alapján érdemesnek találtam lekövetni. - Kérsz valamit inni? Víz van és... egy kétes eredetű narancslé. - egy pillanatra hajolok csak be a hűtőbe, de aztán el is vetem az ötletet, szerintem az a narancslé már... jó ideje ihatatlan.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 15 Okt. - 20:29

Aiden & Rose

Talán elhamarkodott lépés volt ilyen önzetlennek lennem, biztos vagyok benne, hogy úgy van értelme, ha mindketten ágyon alszunk, és akkor senki nem lesz kialvatlan másnap. Ha megszálunk valami motelben, olyan szobát kell kérnünk, ami két különágyas, és probléma megoldva. Nem szoktam nagyon úton lenni, csak reménykedhetek, hogy nem csak pároknak szokás kiadni kétszemélyes szobákat. Ha mellette kéne aludnom, elképzelhető, hogy leparancsolom a földre, vagy egy fotelbe. Most én jövök a kényelmi szinten.
- Szándékozol visszajönni rövid időn belül? Egyszerűbb, ha a kocsiban lakunk, a csomagtartó sok mindent elbír. – Észre sem veszem a mosolyát, semmilyen kötekedő szándékom nem volt most, a praktikum a cél. Ellenben a lelépés szóra érezhetően összerezzenek. – Azt hittem csak a nyomozásba akarsz bevonni. Nem volt róla szó, hogy veszélybe is kerülhetek. Meg kell dupláznod a sikerdíjamat. – Próbálom viccel elütni a dolgot, ami már ott hibádzik, hogy semmi humorérzékem nincsen, másrészt tényleg meg vagyok rettenve, nem akarom, hogy megint elkapjon valaki, hogy kénye kedve szerint használjon. Akkor talán jobb lenne, ha még éppen idejében kiszállnék az egészből. Már így is adtam jónéhány instrukciót a fiúnak, nem szándékozom még kockáztatni is az életemet. Főleg nem egy idegenért. A srác igen jólelkűnek tűnik, de cseppet sem ismerem, a hugát pláne nem, talán most kéne nemet mondanom. A rejtély mégis túlontul vonz, olyannyira, hogy a lassan kétnapos ismeretséget személyes kérdéssel fejelem meg. Kakaóval a kezemben úgy figyelem a válaszát, mintha minimum valami pszichiáter lennék, aki már a felirandó gyógyszeradagoláson gondolkozik.
- Meg fogjuk találni, és rendbe jönnek a dolgaid. Az apádat nem támasztom fel, de visszaadhatom számodra a Reményt. – Kicsit szójátékozom is, ez jelzi, hogy kezdek nagyon elelemben lenni. Talán ennek ő issza meg a levét, hiszen ha a csúcson vagyok, stílusommal mindenkit a sárba tiprok, de hát ahogyan mondani szokták, szükség: törvényt bont. Nem megy bele mélyebben, nem faggatózok. Szükség lesz majd további kérdésekre, olyanokra is, amiket most még nem mondok ki, neki kell tudnia, hogy mi az az információ, ami előrevihet. Én csupán a kérdésekhez vezető utat mutathatom meg, neki kell rálépnie az ösvényre.
- Mindez csupán felvetés, amit itt látsz. Időtérkép. Okozati térkép. Minden értelmét veszti, ha beszélünk majd a tanukkal. – Ekkor eszmélek csak, hogy bent vagyok a hálójában, róla pedig rohamosan tűnnek el a ruhák. Nagyot nyelve fordulok sarkon, nem tudom, hogyan lehettem olyan ügyetlen, csőlátású, hogy csak a saját részemre koncentráltam. A legrosszabb az volt az egészben, hogy amikor felocsúdtam, akkor véletlenül sikerült tetőtől talpig megnéznem, nem volt éppen pókerarcom. A föld alá süllyednék, nem is tudom, hogyan fogok a szemébe nézni ezek után.
Ezek után még cikibb a helyzet, hogy még nekem kell szivességet kérni, hogy adja be a táskát. Nem is nézek ki, véletlenül még a kezéhez is hozzáérek. Hát indulhat pocsékabbul egy nap? Erősen kétlem. Gyorsan magamra kapok egy térd alá érő sárga nyáriruhát, hogy legalább a sebes térdeim ne látszódjanak ki, a tenyerem egészen jól van. Feltűzöm a hajam, hogy ne melegítse a nyakam, majd kilépek a fürdőből.
- Autókölcsönzés, vagy bevásárlás? – Kérdezek oldalt sem pillantva, és felnyalábolom a sporttáskámat, jelezve, hogy nem szándékozom ide visszatérni.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 14 Okt. - 21:16

Rose & Aiden

Nekem aztán nem gond, eleve javasoltam, hogy alszom a kanapén, de ő találta ki, hogy inkább választja azt, hogy ne túrjon ki a saját lakásomban, szóval nekem aztán nem gond. A kanapé nem egy nagy dolog, sok rosszabb helyen is elaludtam már. Amúgy is kell, hogy kipihent legyen, ne elgémberedett, hiszen mégis csak kell eleget gondolkodnia, hogy utána járjon ennek a rémes ügynek. Meg kell találnom a húgomat, és ha ehhez egy évig kanapén kell aludnom, akkor egy évig kanapén fogok aludni, nem számít. Még az se nagyon zavar, hogy lekezel. Hát tegye, ha ahhoz van affinitása, nem zavar a dolog, csak segítsen, addig mindent elnézek neki, amíg ez meg van.
- Oké, bevásárolhatunk, bár akkor meg nem lesz itt, hogy kihasználjuk a készleteket. - mosolyodom el. Isten ments, nem akarok én kötekedni, de tényleg nem biztos, hogy van értelme, mielőtt elindulunk, bár akkor max. jó, ha visszatérünk és minden van, ami kell, nem akkor kell még bevásárolni. Na jó egye fene, legyen igaza. - Öhm... oké, bár motorral néha könnyebb lelépni, de sejtettem, hogy nem lesz az a tökéletes választás. - szeretek motorral közlekedni, gyorsan átslisszanhatsz olyan helyeken, ahol kocsival nem lehet és leállhatsz közelebb is a célhoz, de nem lep meg, hogy nem akarja a derekamat ölelgetni újfent. Nem fogom a motorra kötelezni, szerezünk akkor egy kocsit, a kényelem mondjuk nagy úr, ha aludni kell útközben, mindenképpen kellemesebb.
A kérdése azért meg lep, hiszen arról volt szó eddig, hogy nem kifejezetten nyílunk meg egymásnak és lássuk be, ez egy határozottan személyes kérdés volt. Végül lassan, de bólintok. - Vele... is. - sok mindennel. Széthullott a családunk, volt már pár álmom az apámról is, pedig nem láttam a halálát, nem ismerem az indokait, de már sok minden járt eddig a fejemben, aminek nem kellett volna. A tudat alatti sajnos hajlamos mindenfélét összekombinálni, amit persze az agy nem gondol talán úgy igazából józan állapotban, csak... ha már túl sok rossz történik, akkor hajlamos vagy még inkább rosszá változtatni fejben a dolgokat, már előre, és akkor talán könnyebb felkészülni arra, ami még rád várhat. Azt viszont nem hallottam, hogy sikítozott volna, jó eséllyel nem is kérdeznék rá, nem hiszem, hogy túlságosan értékelné a dolgot.
- Világos, így már értem, de nem kérdezem mire jutottál, akkor... kezdjük nála. - bólintok végül és kissé meglep az, hogy követ, miközben én már a vetkőzésnél tartok. Talán ha nagyon gondolkodik, akkor nem jut eszébe, hogy lekerült rólam a ruha... nagyon úgy néz ki. Aztán beelőz, szóval végül csak ledobom magam a kanapéra, miután felöltöztem és várok, amíg készülődik, majd utána bemegyek én is. Csak nézem a táblát és akkor pillantok az ajtó irányába, amikor kiszól. - Öhm... persze. - a táskáját meglelem az ágy mellett és végül az első mozdulat után inkább dobom az ötlet, hogy én keressek benne valamit. Az ajtóhoz lépdelek és beadom neki az egészet, elfordulva persze, nehogy attól féljen, hogy kukkolnék, amíg kinyitja az ajtót.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 13 Okt. - 20:44

Aiden & Rose

Ha sokáig leszünk még egy fedél alatt, biztos hogy egy idő után szólni fogok neki, hogy legalább egyszer cseréljünk. Én kardoskodtam a kanapé mellett, hiszen ő van otthon, de ha mindig így kikészül a derekam, akkor elég gyorsan le fogok robbanni. Nincsenek nagy igényeim, de ha ennyire kényelmetlen az „ágy”, azt hosszútávon nem tudom majd bírni. Erre a két három órára megfelelt, nem is szeretem a vattaállagú királylányoknak szóló baldachinos változatot, valahol a kettő között van az igazság. Nem fogok ma sem a külsőmmel csábítani, de halálra vált fejemnek sem kéne lennie. A szájhúzásán meglepődöm, most nem vágtam hozzá semmilyen lekezelő pofát, a hangom is csak a kialvatlanság miatt nyávogós. Tegnap már igyekeztem egy fél fokkal emberibben kezelni, de látszik, hogy nem csak az én stílusom hagy maga után kivánnivalót. Félredobom a szám elé keveredett tincseket, nem akarok hajas kávét inni, és elkezdem kortyolgatni a felturbózott kávés-cukortejet. Ettől talán egy kicsit felébredek, na nem mintha szükségem lenne rá, igen tiszta szokott lenni az elmém, míg a kakaót az ízéért ittam volna. Hát kár érte, lenyomom így, ami van.
- Nem. Én bocs. Nem várom el, hogy tökéletesen be legyél rendezkedve, ha folyamatosan úton vagy. Vásároljunk be, mielőtt útra kelünk. – Adom meg a javaslatot, most, hogy legalább picit aludtam, és tudok koncentrálni valami igazi, komoly munkára, nem vagyok olyan harapós. – A motor nem az én világom. Béreljünk egy kocsit. – Feltételezem, hogy ha motorra van jogosítványa, akkor az autóval is elboldogul. Oda azért jobban be lehet pakolni, és a testi kontaktusra sem lesz szükség. Végső soron zenét is lehet hallgatni, van nálam egy Chopin kazetta, nem tudom, hogy a fiú mennyire értékelné.
- Ahha.. A hugoddal álmodsz ugye? – Kérdezek vissza, és csak remélni merem, hogy nem sikoltoztam álmomban, vagy nem hangosan sírtam. A gettóban papírvékonyak a falak, ha nem aludt mélyen, óhatatlan, hogy felriadjon. Csak abban bízhatok, hogy egy fokkal jobban tudtam magamon uralkodni az idegen közegben. Látom, hogy pakolászik, én automatikusan követem, észre sem véve, hogy öltözködik, sérült tudatom kizár minden ilyen látványt, csak mondom a magamét.
- Próbáltam motivációkat kiagyalni, összekötni a szálakat. Egyenlőre elég kusza. Még úgyis visszatérünk ide, bővítjük a nyomtérképet. Édesanyád legyen az első állomás. – Bólintok, és felhörpintva a kávéféleség maradékát beelőzöm a fürdőben. Gyorsan ledobom magamról a köntöst, és gyors fogmosás után jövök rá, hogy na de ruhát nem sikerült behoznom. – Beadnál valamit? – Nyitom ki résnyire az ajtót, és nyúlok ki a kezemmel.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 12 Okt. - 21:46

Rose & Aiden

Mondjuk ebben talán valahol igaza van, nekem fontosabb, hogy rendben legyek mára, bár azért neki se árt, ha nagyjából azért rendben van. Igazából aludtam én már felettébb kellemetlen helyeken, nem is egyszer, szóval egy kanapé nem árt meg. A kocsim hátsó ülése azért ennél sokkal kellemetlenebb tud lenni, és már ott is töltöttem nem kevés éjszakát. Nem egyet, nem kettőt. Tény, hogy az ágyam sokkal kellemesebb, de a kanapé se olyan nagyon vészes. Mindenesetre egészen kipihenten sikerül kelni, csak az agyam az, ami még mindig zakatol elég rendesen a tegnap miatt, de majd jobb lesz, ha elkezdünk valami hasznosat csinálni. Egyelőre sikerül eljutnom addig, hogy felébredjek kicsit, amint meg lesz a kávém, mert az mindenképpen lételemnek számít jelenleg. Akkor sikerül majd kicsit felébredni, ha már magamba döntöttem és akkor talán megértem majd azokat a madzagokat is, meg mindenféléket, amik fel vannak kötözve arra a táblára. Kissé kusza első ránézésre, de ő minden bizonnyal érti és átlátja csak én vagyok ehhez kevés, vagy még túlságosan nyúzott.
Azért az nem lep meg, hogy az első reakciója nem pont a legkellemesebb. Kakaó kellett volna, úgyhogy elhúzom a számat. Nem tudhattam, amúgy sincs itthon hozzá semmi alap, csak a tej, kakaópor, vagy hasonló nincs szerintem egyik szekrényben sem, max. ha a másik lakó itt hagyott, de szerintem az már elég távol állhat az ehetőtől. - Bocs. - bököm ki végül, az is csoda, hogy nem rántom meg a vállam, mert ezen most igazán nem fogom felhúzni magam. Nincs értelme, attól nem lesz jobb és nem terem tőle kakaó sem a polcra.
- Én? - halványan azért elmosolyodom, mert látom, hogy talán ezt most nem mondja annyira bántóan komolyan, legalábbis nagyon remélem. Azért az még mindig érdekel, hogy mi van a táblán, de erre nem kapok választ, így inkább csak lefalcolok és elkezdek összepakolni szépen, meg felöltözni, bent persze, hogy ebből ne legyen nagyobb gond. Tudom, hogy nem viselné jól, ha látná, ahogy átöltözöm. - No akkor hol kezdjük? - gondolom ő is összekapja majd magát, de azért egy gyors kérdés belefér, mielőtt benézek a fürdőbe legalább egy fogmosás erejéig. Enni meg majd lehet út közben is.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 11 Okt. - 20:27

Aiden & Rose

Csak azért mozgok ennyire magabiztosan a lakásban, mert az X-Men birtokhoz képest már évek óta nem érzem magam sehol otthon, így aztán szinte mindegy, hogy hol legyek bizonytalan. Feladatnak veszem, hogy itt kell aludni, és azt a két órát, amit sikerült behúnyt szemmel eltöltenem, effektív lényegtelen, hogy hol töltöm el. Így is megrohantak a rémálmok, a többi időben pedig nyitott szemmel gondolkoztam, nem számított, hogy mennyire férek el a kanapén, egyébként sem vagyok nagy termetű, semmi értelme nem lett volna, hogy Aiden ezért cseréljen velem. Legalább kipiheni magát az előttünk álló napra, amelyen neki fontos, hogy erős, és proaktív legyen. Ha reagálni kell, akkor azt azonnal kell, nem lehet álmosan pislogni, hiszen ha olyannak szegezzük a kérdést, aki mondjuk megtámad minket, akkor nem érnék vele túl sokat. Csapatunkban ő a katona, én a tudós, jó, ha ezt a helyén kezeli.
Nyílik az ajtó, elsőre meg sem hallom, csak a körmömet rágcsálva meredek a táblára. Rossz szokás tudom, de valahogy le kell vezetni a feszültséget, a morfiumhoz már régen nem nyúltam, talán annak is itt lenne az ideje. Akkor szoktam le róla, amikor Appleton óráira jártam. Hiába szabadít fel, csillapítja a fájdalmat, nem akartam bódulat alatt döntéseket hozni, akkor inkább jőjjön a fájdalom, legyen az testi vagy lelki eredetű. Végül mégis ocsúdok, amint átlép mögöttem a konyhába Hamarosan kávéillat lengi be a lakást. Az illatát szeretem, az ízét nem. A tegnapi jeges változat annak szólt, hogy a koffein talán segít levezetni azt, hogy milyen durván megragadott, és felelősségre vont.
- Sehogy. Nem kávézom. Kakaónak jobban örültem volna. – Veszem át a csészét, s elsiklom mellette vissza a konyhába. A még kint hagyott cukorból és tejből amennyit tudok, ömlesztek még bele, hogy elnyomja a csúf, keserű aromát. Amikor már inkább emlékeztet valami szirupos masszára, akkor bólintok csak felé, valami köszönetfélét, és maradok a helyemen. Legalább a tej lehűti, mert biztosan forró, a legtöbben úgy szeretik, ettől ébrednek fel. Nekem nincs rá szükségem, alig alszom, nem fogok ettől szenvedni.
- Miért, még ki nem az? – Kérdezek vissza értetlenséget tettetve, fekete szemeimben azonban halvány vidámság táncol. Muszáj kicsit visszatérnem a valóságba, amivel ő köt össze, mert ha mindig az önsajnálat mocsarában senyvedek, le fog húzni. A kávé nem is emlékeztet az eredeti ízre, jól összeragad tőle a szám. Kislányosan törlöm meg az ajkam egy nagyobb korty után, merthogy a csészét is úgy fogtam, mint mások a bögrét. Egyértelmű, hogy a kakaóhoz szoktam. Miközben iszok, őt vizslatom, remélem mihamarabb indulunk, leginkább az anyját faggatnám ki, ő állt legközelebb a lányhoz. Elméletileg.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 10 Okt. - 21:00

Rose & Aiden

Nem vagyok az a hangosan alvó típus, szerencsére nem is nagyon horkolok, legalábbis anno a fősulin egy szobatársam sem panaszkodott e miatt. Itt meg amúgy is csukva volt az ajtó, szóval végképp nem esélyes, hogy bármilyen zavaró hang is kihallatszhatott, akár csak véletlenül is. Egyébként elég korán kelő típus vagyok, főleg azóta... azóta, hogy minden így széthullott. Nincsenek nyugodt álmaim és valahogy az első napsugarak keltenek, vagy még gyakran előfordul, hogy korábban is kidob az ágy. Nem viszem túlzásba az alvást, mert nem lehet... mert ha ezt tenném, akkor csak időt vesztegetnék el és jelenleg időből van a legkevesebb. Meg kell találnom a húgomat és talán minden perc számít, akkor pedig nem tölthetem az időt feleslegesen alvással, egyszerűen nem lehet.
Amikor felkelek persze az első utam a konyha felé vezet. Még igazán nem is tudatosul bennem a tény, hogy nem egyedül vagyok, hogy történetesen más is aludt itt, még hozzá a kanapén. Csak akkor esik le, amikor meghallom a motoszkálást a nappali felől. Nincs messze, szóval az alakját is sikerül kiszúrni a résekkel, amik most a szemem helyén vannak. Így aztán ezzel a mozdulattal töltök is egy másik pohárba is kávét. Nem biztos, hogy kér, de... maximum elteszem, aztán megmelegítem később megint, nekem jól fog jönni. Bevágom a két poharat a mikróba, aztán már ezekkel felpakolva indulok el felé. Nincs túlöltözve, de most sem láthat rajtam olyat, hogy mondjuk a lábait vizsglatnám, vagy bármi. Sokkal jobban érdekel az a tábla, amit összerakott, azt hiszem ez érthető is. A kávét nyújtom felé, ahogy mellé lépek. - Jó reggelt! Nem tudom hogy iszod, egy kis tej van benne és két cukor, de ha nem jó akkor lehet még bele rakni mást, bár kivonni más nem. - ha netán nem bírná a tejet. Végső soron főzök le egy másik adagot, mert amúgy több nincs már a tegnapiból, szóval remélem, hogy nincs valami tejgondja, vagy nem eleve feketén issza.
- Szóval te se vagy a legjobb alvó és ez micsoda? - bökök az állammal a tábla felé, miközben jólesően kortyolgatom a kávémat. Nem kell amúgy félnie, felkaptam magamra egy mackó nadrágot, meg egy pólót, miután kikeltem az ágyból, ahol csak szimplán egy alsóban voltam. Nem szoktam az alváshoz nagyon túlöltözni magam, nem vagyok híve a pizsamának, meg azt amúgy is csak cipelni kéne magammal, meg mosni, szóval nem hasznos, elég nekem a takaró, ha elég vastag, akkor nincs szükség más egyébre.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 9 Okt. - 22:00

Aiden & Rose

Másnap reggel... Köntösben ácsorgom a tábla előtt. Túrtam érte egy kicsit a lakást, még szerencse, hogy Aiden bent aludt a hálószobában, mert amíg nem kelt fel, volt lehetőségem egy kicsit nézelődni, míg ha ő alszik kint, akkor esélyem sincs. Megtörlöm ismét az arcomat, pedig a könnyek vagy egy órája felszáradtak, így is ég az arcom, szinte lángol. A rémálmok itt is utolértek, nincsen olyan szerencsém, hogy helyhez legyenek köthetőek. Tegnap sem volt rajtam túl sok smink, így alig észrevehető a különbség. Van egy alapvető porcelánbaba kinézetem, talán erre gerjedt annak idején a bátyám is, így nem vagyok lényegesen csúnyább, hogy a természetes arcomat mutatom. Hátradobom a hajam, mielőtt kifújnám az orromat, enyhén szólva nem voltam nőies, erre már valószinűleg felébred, pedig nem szándékosan tettem, most így esett jól. Kidobom a zsepit, és karbanfont kézzel bámulom a kis gombolyagokat, amiket összekötöttem. Szétvagdostam a képeket, hogy mindenkit egyesével ki tudjak tűzni a táblára, odaírva alá motivációkat, nyomkezdeményeket. A köntös alatt amúgy csak a hálóingem és egy bugyi van, nem akartam, hogy sokat úgy lásson, meg hát hideg is ez az őszi reggel, rám férne egy kakaó, de ahogy néztem a konyhában, nincsen, lemenni pedig még nem volt kedvem. Még jó, hogy hoztam papucsot, különben mezitláb flangálnék a jéghideg fürdőszobai csempéken. Na igen, a padlófűtés drága dolog. A mai napot biztosan utazással, és tanukihallgatással fog telni. Mintha az olyan egyszerű lenne, végülis nem vagyok rendőr, és ha nem ér rá az illető, hogyan ültetem be a tüzesen izzó székbe? Sehogy. Szóval remek napnak nézünk elébe, vagy csak én vagyok túl pesszimista?

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 3 Okt. - 21:53

Rose & Aiden

Azért én még se kockáztatnék, mert hát ki tudja. Lehet, hogy ha nem viselkedem jól, akkor lelép. Jobb a rosszra készülni, mint aztán meg hirtelen jól pofára esni nem igaz? Én legalábbis inkább így vagyok vele, ezért nem próbálom meg kihúzni nála a gyufát. Meg kell találnom a húgomat és ha ehhez ő a kulcs, akkor... szükségem van rá, ez a nagy helyzet.
Azért igyekszem a sérüléseit óvatosan kezelni, mert hát elég csúnyák, az egyértelmű, és nem akarok neki még plusz kellemetlenséget, arról nem is beszélve, hogy amúgy is elég kellemetlen a stílusa, nem is tudom mi lenne, ha valamit rosszul csinálnék... lenyelne keresztbe, vagy minimum tüzet lehelne rám. Egyik se lenne éppenséggel kellemes, úgyhogy inkább nem kockáztatok. A megjegyzésem se a legjobb, de végül csak sóhajtok egyet és nem mondok rá inkább mást. Mint mondtam nem húzom ki direkt a gyufát nála, akkor van, amikor jobb egyszerűen befogni és kész. Eltűnik a fürdő felé, nekem pedig jön egy kis pihenés. Hát igen elég kellemetlen tud lenni a stílusa, de majd túl élem és nyelem a békát, mint annak a rendje, mert hát lássuk be, nem sok választásom van. Amikor jön a kaja mindent az asztalra pakolok első körben, és csak aztán ülök vissza, hogy megvárjam, amíg ő is megjelenik. Nem nagyon foglalkozom azzal, hogy miben van, meg ilyesmi, ha netán átöltözött valami alvós cuccba. Viszont egyelőre úgy gondolom jobb lenne hanyagolni a beszédet, szóval a dobozokat szétosztva inkább a tv elé lépek. - Nem is tudom, csirke, valami, rizs, meg valami csípős szósz, mert azt kértél. Van külön kérés? - maradok a tv-nél, amíg választunk, addig nem nagyon moccanok el onnan, amíg nem találjuk ki hova kapcsoljam. Szerintem jobb lesz így, ma már túl sok minden történt és nehezen képzelem el róla a laza csevegést. Csak akkor szólalok meg újra, amikor már elpusztítottam a kaját, szépen feltápászkodom és körbepillantok. - Megágyazzak neked, vagy csak hozzam ide, ami kell, aztán megcsinálod, amíg veszek egy zuhanyt? - rám fog férni, határozottan jót is fog tenni. Furcsán hosszú volt ez nap, pedig nem volt hosszabb, mint bármelyik másik.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 2 Okt. - 21:37

Aiden & Rose

A pokróc stílus nem jelenti azt, hogy el tudna üldözni, ha nagyon összekapunk. Azt hiszem a legrosszabb eset is csak az lenne, hogy kínoznám egy darabig érzelmileg, lehúznám a saját szintemre. Talán csak azért, hogy ilyen kicsavart, groteszk módon ne érezzem magam egyedül. Nem kérdez, nincsen mire válaszolnom, marad a szinte téma nélküli ismerkedés, egymás kiismerése. Nem kellenek közös mozizások ahhoz, hogy fel tudjam mérni, kivel is állok szemben. Sokat szenvedett már, nem feszítem túl nála a húrt, csak amennyire saját magam nem tagadhatom meg. Ha belegondolunk, így is alaposan előbújtam a csigaházamból a mai nap során, felültem mögé a motorra, és képes voltam elszakadni a birtoktól, amely most végső menedéket jelent.
Ajakbiggyesztéssel figyelem a műveletet, egészen ügyes keze van, fáj mint az istennyila, de még mindig jobb, ha lekezeljük, mintha sértődötten elvonulok, magamnak úgysem tudom így megcsinálni, és reggelre már le kell vágni. Mondtam már, hogy hipochonder is vagyok? Mert valami olyasmi érzet jár, túl tudok dramazitálni dolgokat. Azért lovalom bele magam halálos kimenetelbe, mert akkor legalább nem kell magyaráznom, hogy mit is keresek még ezen a nagy világon. Akkor úgy vélem, sajnálnának, megkapnám ami már évek óta jogosan járt volna. A figyelmet. Nem vertem nagy dobra, hogy mi történt, de hogy Appleton professzoron túl senki nem vette észre, az az emberi önzésről szól. Ismét nem tudok úgy reagálni, ahogy elvárta volna. A válasza alig késik.
- Szuper, örülök, hogy észrevetted. – Vonom meg a vállamat. Neki is csak saját magáról szól az élete, és láthatóan csak kapni akar. Visszafogja magát, hogy elérje a kis célját, aztán mehetek a francba. Így megy ez. És az én ártatlanságomat ki adja vissza? Innom kéne talán? Vázákat a falhoz verni? Nem, még a stílusom miatt is rosszul kell éreznem magam, nagyszerű. Királynői méltósággal vonulok ki a fürdőbe, hogy ott töltsem el pizzáig hátralévő időt. A percek csigalassan múlnak, még óra sincs rajtam, csak a táskámnak. Most szerencsének is mondhatnám, az eséstől jó eséllyel összetört volna. Csengetnek, várok még pár pillanatot, ezúttal elszalasztottam, hogy beleadjak a pénzbe, majd utólag helyrehozom. Kilépek a nappaliba, és helyet foglalok mellette, mára lassan félretehetem az érintésfóbiámat. Ha véletlenül hozzámér, volt már rosszabb is.
- Mit kértél? – Kérdezem meg, mielőtt kibontanánk a dobozt. Talán érdemes úgy zárnom az estét, hogy nem akarjuk megfolytani egymást egy kanál vízben. Kádnyiban pláne nem. Mellesleg macskamosdás lesz, a térdemmel biztosan nem fogok tusolni.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 1 Okt. - 21:38

Rose & Aiden

Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy kérdezni merjek tőle és főleg nem akarom megkockáztatni, hogy esetleg elüldözhetem vele, mert akárhogy is nézzük, de rá szorulok. Ha pedig elijeszteném azzal, hogy érdeklődnék felőle, eldobnám annak is az esélyét, hogy megtaláljam a húgomat, szóval... nem, inkább megtartom magamnak a kérdéseimet, hogy miért viselkedik így, hogy miért tart ennyire attól, hogy csak valaki hozzáér, vagy hogy ráfütyülnek az utcán. Nem az én dolgom. A lépcsőn felfelé segítek azért neki, ha már kéri, ennyire vagyok figyelmes, hogy észrevegyem, ha valami kell a másiknak, főleg akkor ha a másik elég fontos személy.
A gyors kajarendelés után pedig már a lábának állok neki. Azért elég... kellemetlen a helyzet, mert nehéz jól hozzáállni, most meg az a baja persze, hogy meglepődöm azon, hogy engedi, hogy ellássam a lábát. Ez a sehogy se jó állapot alapvetően igaz? Mindegy, nem szólok inkább semmit sem a kérdésre, csak némán állok neki rendbe tenni a lábát, meg a kezét, lehetőség szerint minél kevésbé hozzáérni. Nem fogok rámarkolni a lábszárára, hogy aztán izomból arcon rúgjon, remélem, hogy valami reflex nem fogja ezt kiváltani belőle. Volt már orr törésem, nem valami kellemes élmény, nem szeretném újra átélni. Inkább próbálok egy kicsit beszélni vele... hozzá, hátha az segít és eltereli kicsit a figyelmét. Sokat persze nem ér, mert most is csak a gúnyos megjegyzést kapom. Sóhajtok egyet és alig láthatóan rázom meg a fejem. Hát ezzel a stílussal őszintén szólva nem lenne meglepő, ha valaki ártani akarna neki... nem?
- Gondolom senki, hiszen valami imádni való a stílusod. - nem... nem bírom ki, hogy legalább egy megjegyzést ne tegyek. Nekem is elég nagy türelmem van, de azért nem mondanám határtalannak, szóval eddig bírtam a dolgot. Aztán maradok csenden, amíg kész nem leszek, végül amikor távozik elpakolok, kidobom, amit kell és kissé erőtlenül szusszanva dobom le magam a kanapéra. Legalább... rend lett, mondjuk, hogy ez is valami. Aztán a kaja után nekem is jót fog tenni egy kiadós alvás. Hosszú volt ez a nap és még eseménydúsnak is mondhatom, arról nem is beszélve, hogy a csaj, tényleg istentelenül idegőrlő.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 30 Szept. - 20:37

Aiden & Rose

Nem is tudom, hogy mi lenne ha rólam kérdezne. Leszögeztem, hogy mik az elvárásaim felé, amelyben benne volt, hogy semmi kérdezősködés, de ha lenne olyan bátor, akkor aztán nem tudom, hogy mit reagálnék. A saját életemmel kapcsolatban már évek óta nem beszélgettem, leszámítva Appleton professzorral, ám azok is tézisekre épültek a kvantumfizikát illetően, a véleményemre volt kiváncsi, nem a személyes indíttatásaimra. Alig ismerjük még egymást Aidennel, de úgy vélem, nem lehet olyan bonyolult az ügy megoldása, csak még nem beszéltünk a tanukkal, akit gyanusítottnak is hívhatnék egyben. Valahogy mindenki érintett. Valamit nagyon nem veszünk észre, és ahogy az rendszerint bebizonyosodik, triviális lesz a megoldás, Aiden pedig örülhet a hugának. Már ha épen és egészségesen visszakapja. Talán egészségesen, de lelki sérülésre a nyakamat tenném, hogy lehet számítani. Túlságosan elmerülök a gondolatok komor tavában, és csak akkor tudok felszínre bukni, amikor már méltatnak, akkor fagyok csak le annyira hogy esés lesz a vége.
Elindulunk visszafelé, a botorkálásban még nem kérek segítséget, de a lépcsőn fel már igen. Túlságosan megerőltető lenne ránehezedni, annak is örülhetek, hogy nem látszik ki a hús. Minden lépésem után olyan az érzet, mintha minimum ragadozó halak rágcsálnák a térdkalácsaimat. Végre bejutunk a lakásba, megcélzom a kanapét, amíg ő megrendeli a vacsorát, és megindul a fürdő felé. Elvesztem az időérzékemet, távoli hangnak tűnik, amikor bejön, és kérdez. Nem tudom kihagyni, hogy ne csapjam le a magas labdát, a kedvem érezhetően nem a legjobb, de talán értékelnem kell a gesztust, főleg, hogy nem pattant oda mellém, és odafigyel a rigolyámra, hogy tartózkodást követelek. Felülök mellé, és a már említett módon emelem a térdemet, ennél már az is jobb, ha hozzáér, és kitisztítja. Bármennyire is viszolygok a gondolattól, fel is köthetném magam, ha mindenre úgy reagálok, mint egy őrült. A pillantását elkapom, ezért megrovó villámlást intézek felé.
- Most csinálod, vagy sem? – Tudom, hogy szörnyű természetem van, de ezek a gesztusok határozottan sértőek. Ha valamire azt mondom, hogy kérem... Igazából nem is mondtam, csak utaltam rá, attól még nem kell ennyire halálosan meglepődni. Vagyok aki vagyok, most éppen egy szárnyaszegett madár, már az is csoda, hogy a koradélutáni ismerkedést követően az estét már a lakásán töltöm, és hagyom magam megérinteni. Nem veszi észre, hogy mekkora áldozatokat hozok...
- Akkor jó. – Bólintok, és igyekszem összeszorítani a fogam, de így is az asztallapra markolok, amikor hozzáér az alkohollal. Megrezzen a lábam, rúgás nem lesz belőle, a de reflex, hogy kinyújtsam, igen erős, végül nem bírom ki feljajdulás nélkül. Gyűlölölöm kimutatni az érzelmeimet, a fájdalmat, hiszen aki közönbös, annak nem lehet ártani. Aiden segíteni akar, talán a tudatalattim az erősebb most, hogy ne akarjam ennyire elnyomni.
- Mostanában nem. Ugyan, ki akarna ártani nekem? – Kérdezem apró gúnyt elrejtve a mondatban, nem is feltétlenül neki szól, hanem az egész helyzetemnek. Érdeklődik, én hárítok, mint mindig, ezzel a felszólalással mintha láttattam volna valamit magamból. Ez vagyok én, akivel csúful elbántak. Ha végzett, akkor botorkálok be én is a fürdőbe, anélkül, hogy ismét megköszönném. Megtettem már, nem duplázok. Ott fogom kihúzni azt a nagyjából negyven percet, amíg meg nem érkezik a vacsora. Utána aludni vágyom, túl hosszú volt ez a nap.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 30 Szept. - 15:44

Rose & Aiden

Nem is akarom feszegetni a témát. Egyértelmű, hogy most én függök tőle, tehát nem igazán van jogom kérdezgetni, főleg ha amúgy sem akar válaszolni nem igaz? Szóval maradok szépen meg magamnak és nem bonyolódom bele a dologba, én pedig válaszolok mindenre, amit tudni akar, ami fontos lehet, hiszen ez most nekem fontosabb. Gondolom őt is érdekli azért a rejtély megoldása, de egyáltalán nem biztos, hogy számára is ugyanannyira lételem ez, mint nekem. Én viszont meg akarom találni a húgomat és ezért komolyan bármire képes vagyok, még egy kissé kiállhatatlan kis csaj is simán elviselek, ha arról van szó. Egyébként meg igazából nem is olyan vészes, ha próbálja megemberelni magát. Én se vagyok tökéletes jellem, ez sajnos szent igaz, de nem is akarok olyan lenni, amit elvárnak tőlem, amúgy se izgat jelenleg mások véleménye és ezzel régebben is így voltam, csak akkor még jóval nyitottabban sikerült viselkedni a többi emberrel. Már ez kiveszett, csak azt nem tudom, hogy végleg, vagy csak egy időre.
Mindenesetre segítek én neki, amikor és ahogy hagyja. Nem lep meg, hogy hamar a saját lábára áll és nem fogadja el végül a karomat, hiába igyekszem mellette lenni. Otthon már inkább a kaja rendeléssel foglalkozom, abból nem lehet baj és legalább van ideje kicsit összekapni magát. Láttam elég jól, hogy nem igazán értékeli, hogy én is látom, hogy ki van bukva, így hát akkor visszafogom magam, hogy tényleg ne lássam rajta a dolgot. Azt is csak óvatosan kérdezem meg, hogy segítsek-e. Ha nem szeretné, akkor nem teszem. Gondolom nem lenne oda az ötletért, hogy fogdossam a kezét, a térdét meg még annyira sem, így hát az ő döntése. Nem lep meg a válasza, az viszont már annál inkább, amikor a szavai ellenére végül mégis csak leül mellém. Tényleg elkerekedik a szemem, kár is lenne tagadni, azon pedig még inkább, hogy felemeli a térdét,hogy hozzáférjek. Nem lenne mos jó ötlet rákérdezni, hogy "Komoly?", szóval végül nem teszem, mert a végén még tényleg visszakozna azonnal.
- Semmiség, a sebek ellátását már elég sokat gyakoroltam. - jegyzem meg csendesen, aztán neki is állok előpakolni. Kifejezetten figyelek rá, hogy lehetőség szerint ne nagyon nyúljak hozzá, szóval nem fogok rá szabad kezemmel a lábára, amíg a fertőtlenítővel átitatott vattapamaccsal mosom ki a sebét. A végén még lazán orrba rúgna csak úgy reflexből, azt pedig nem mondhatom, hogy kifejezetten élvezném. Volt már eltörve az orrom, az elmúlt évben minimum kétszer, szóval ha önként választhatok, akkor kihagynám a következő lehetőséget. - Nem sok sérülésed volt még igaz? - állítólag a nővérek is szóval tartják a betegeket, akkor nem figyelnek annyira a saját bajukra. Persze nem ismerem a lányt, de nem az a vad típus, aki állandóan mindenféle sérüléseket szed össze, mert nem lehet lerángatni a gördeszkáról, vagy ilyesmi. Gondolom inkább a szobájában gubbaszt és várja, hogy a dolgok úgy berepüljenek az ablakán, vagy inkább azt, hogy ne történjen semmi, sőt talán... tényleg inkább utóbbi.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 28 Szept. - 19:09

Aiden & Rose

Viszonylag keveset tudunk még egymásról, én többet róla, mert a kérdéseink egyirányúak, többek között azért, mert én nyomozok. A másik fele, hogy mert elég gyorsan leszögeztem, nem sok köze van az életemhez. Már az is elretettentett, hogy hozzámért, minden bejelentés nélkül csak úgy ráfogott a karomra. Igen félelmetes érzés volt, egy pillanatra ismét tizennégy voltam, akin a bátyja bandája élvezkedik. Még nincsen egy napja sem, azt már be kellett látnom, hogy nem lehetek az előítéleteim rabja, ezt nem mondtam ki hangosan. Retteghetek én mindentől, úgyis bekövetkezik, ha úgy alakul. Ez belülről megnyugtató, a berögződéseimen nem tudok változtatni. Megrezzenek minden furcsa nézésre, bezárkózok, ha valaki hozzámér. Mint ahogy Aiden esetében sem tudtam elrántani a karomat, csapdába esett állat voltam, aki elfogadta a sorsát, és várta a megváltó halált. Most is valami hasonló történik, csak még orra is esek, csoda, hogy volt annyi lélekjelenlétem, hogy kitegyem a kezeimet, így csak annyi történik, hogy nem az arcom, hanem a végtagjaim bánják. Nem voltunk még olyan messze a lakásától, hogy problémát jelentsen a visszaevickélés, szépen a fal mellett küszködök, és negyed órás kínlódás után fent is vagyunk. A lépcsőn végül úgy döntöttem, hogy testi érintkezés vagy sem, a korlát nem elég, belekapaszkodtam a karjába. Aztán ledőlök a kanapéra, és várom hogy enyhüljön a fájdalom. Mintha elmúlna magától.
Bólintok a szavaira, lassan elapadnak a könnyek, csak a sajgás marad helyettük, egészen figyelmesnek bizonyul. Nem tudom eldönteni, hogy kedvességből teszi, netán fizetségként. Beszívom a kanapé kicsit dohos illatát, erre már nem volt időm amikor nekiestem a takarításnak, pár pillanatra még a szemem behunyása közben még el is alélok, valami félálomszerű állapotba. Akkor térek csak magamhoz, amikor visszafelé jön a telefonálásból. Felemelem a fejem, és a hüvelykujjam mutatom. Megszólalni még nem megy. Ha Thait rendelt, ott úgyis a fűszerezés, a mártás a lényeg, azon túl mindegy, hogy tészta, vagy hús. Nagyon nem lehet mellényúlni. Nem akarok feltett lábbal feküdni, így felülök, majdnem ráharapok a nyelvemre, annyira fáj most mindenem. Nem szoktam hozzá a fizikai igénybevételhez, nekem egy esés is elég nagy megrázkodtatás. Velem szemben ül le, és felteszi a kérdést, hogyan segíthetne.
- Nagyon. – Szűröm ki a fogaim között, és felállok. Látszik rajtam hogy nem gyenge fájdalmaim vannak, de leülök mellé az asztalra. Lehelletnyit felemelem a fájósabb térdemet, jelezve, hogy nem ellenkezem. Nem tudom megtagadni a stílusomat, a pökhendiségemet, amely csigaházat, védőfalat képez körülöttem, de valahol mélyen vágyom arra, hogy ne kezeljenek le. Itt is hagyhatná az elsősegélycsomagot, akár meg is próbálhatnám egyedül, hogy ha lennék olyan büszke, mint amilyen nem vagyok. Egy pillanatra ismét behunyom a szemem, könnycsík csorog végig az arcomon, ám amikor kinyitom, ezuttal rá nézek, és bólintok.
- Köszönöm. – Ennél jobban nem fog fájni, ha hozzáér, így igyekszem elvonatkoztatni, Mozartra gondolni, a komolyzene mindig megnyugotatott, de elképzelni sem tudom, hogy pont ilyen bakelitje lenne. Egyenlőre várom a dolog végét, és hogy megérkezzen a vacsora.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 27 Szept. - 21:39

Rose & Aiden

Igazából én régen se élveztem ki ezt. Nem szerettem a nagy partikat, nem voltam oda azért amink volt. Nekem bőven elég lett volna valami kevesebb, valami egyszerűbb úgy, hogy közben a családom nem esik szét, mert mindenki csak saját magával foglalkozik. Lehet, hogy én vagyok a fura - sőt sokan úgy is gondolták régen is - de én nem vagyok oda a nagy pénzekért. Egyszerű életre vágytam, azért is mentem el tanulni, azért akartam valami mást és nem apám nyomdokaiba lépni, vagy játszani a gazdag ficsúrt, aki bárkit megkaphat. Erre persze nem ment semmi sem ilyen egyszerűen, csak úgy felfordult az életem és kész... a célok és az álmok egy pillanat alatt szépen semmissé váltak és igazából fogalmam sincs, hogy ha egyszer a végére jutok ennek, akkor visszaléphetek-e arra az útra, amin elindultam, vagy már túlságosan sok minden változott azóta bennem... a környezetemben ahhoz, hogy ez esélytelenné váljon.
Ha jól sejtem, akkor az ő élete sem lehet sokkal jobb, mint az enyém. Nem tudom, hogy milyen volt eddig, de az biztos, hogy ilyen szintű visszahúzódó állapot nem alakul ki senkiben sem magától. Fél az érintéstől, fél attól is, hogy valaki ráfütyül, és még minden szinten fél... Ezért nem teszek semmit szóvá, csak segítek neki, amíg kell. Amikor már nem kéri a karomat, akkor csak megyek mellette. Ha kell maximum utána kapok, ha el találna esni és nem lenne elég a fal mellett lépegetés.
- Rendben. Visszaérünk és felcsapom a telefonkönyvet. - nem igazán szoktam thai kaját enni, talán egyszer próbáltam, de nem vagyok túlságosan ismerős benne, de majd meglátjuk, hogy mit sikerül összehozni. Tuti találok valamit majd a telefonkönyvben, aztán megkérdezem mit ajánlanak, ami erős, az jó lesz nekem is és ennyi. Amikor visszaérünk nem is kezdem azzal, hogy vele foglalkozzak. Eléggé ki van, nem hiszem, hogy még a pátyolgatásomra is szüksége van, ezért inkább a telefont célzom meg, és adok le valami hevenyészett rendelést.
- Nem tudtam mit szeretsz, szóval maradtam a csirke alapnál. - nem mindenki bírja a töményebb vörös húsokat, szóval nem kockáztattam és most ha jól sejtem, amúgy is teljesen mindegy neki. Kissé bizonytalanul pillantok rá először, aztán végül szó nélkül fordítok hátat, hogy megcélozzam a fürdőt és nem sokára már visszatérek pár alapvető elsősegély cuccal. Volt már rá példa, hogy saját magamat kellett ellátnom, egy felületi golyó ütötte sérülés, vagy csak verekedés után, úgyhogy mindig tartok itthon ilyesmit. Először csak lepakolok az asztalra, és nem kockáztatom, hogy leüljek mellé a kanapéra. Egy pillanatnyi hezitálás után ülök végül az asztallapra és kezdek előpakolni. Kötszer, fertőtlenítő, ragtapasz, mint ami kellhet. Nem tudom, hogy milyen mértékűek a sérülései, így nem látszik, de tuti, hogy ki kell tisztítani. - Nagyon kiakadsz, ha én csinálom meg? Vagy inkább hagyjam itt, és te szeretnéd? - nem fogom csak úgy elkapni a kezét és rendbe tenni, mert láttam már, hogy mennyire nem bírja az ilyesmit, szóval inkább megvárom, hogy esetleg engedélyt ad-e rá. Ha igen, akkor nekiesek, persze óvatosan és figyelve, hogy tényleg csak a sérült felülethez érjek hozzá.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 26 Szept. - 20:17

Aiden & Rose

Bólintok, akkor hát erről van szó, hiszen a lakás alapján, meg hogy alig van pénze, nem igazán tudtam összeegyeztetni azzal hogy mellesleg fényűző életet éltek. Az egész egymásnak teljesen az ellentéte volt. Biztosan rossz érzés lehet most ilyen lepukkantan élni, talán ezért is nincsen hozzászokva a rendrakáshoz, vagy ahogy mondta, ritkán tölt el itt sok időt, gyakran mozgásban van, akkor nem ekörül forognak a gondolatai, így elviselhető az az ablakra száradt légyhulla is, amivel nem tudtam volna egy légtérben megmaradni. Nem csak azért vállaltam, mert szakadnak tűnt, a rejtély is érdekel, de valahogy segíteni szeretnék a sorstársamon. Már jó ideje elrabolták, és ha nem is erőszakolták meg, biztosan megtört lelkileg. Ennyi idő alatt bele is lehet őrülni a dolgokba. Én még egészen megúsztam, túlestem rajta, és csak belül marcangolom magam, kívülről akár még egészen elviselhető lehetek. Bizonyos emberek számára, ha nagyon sokat ittak.
- Na ugye. – A mosolyt erőltetettem viszonzom, nem ő a gonosz farkas, végülis segítséget kért, nem kéne minden alkalommal megostoroznom, ahányszor csak hozzám szól, most még el is fogadta a véleményemet. Nem akarok főnökösködni, de úgy érzem, ezúttal akár ki is járhat a taps az elmémnek. Elindulunk hát lefelé, hátha lesz belőle egy kellemes séta, valahol egy vacsora, ám mindent keresztül húz a kis balesetem. Nem tehetek róla, megint sikerült befagynom, fogalmam sincsen, hogy fog ez valaha is változni. Attól félek ez már csak egyre rosszabb lesz, és nem számít, hogy él e még a bátyám, vagy Appleton megölette. Kicsit sötéten hangzik ez így, de el tudom róla képzelni, hogy megtette. Csak az indokot nem értem. Annyira azért nem vagyok okos, hogy ilyesmit tegyen értem. Beszélnem kéne vele. A földön fekve próbálok létezni, levegőt véve feltápászkodni, amikor a karom alá nyúl, ha már elkapni nem sikerült. Nem érheti, hogy nem is az ártatlan füttyökkel volt a baj, hanem azzal ahogyan felidézték az emlékeimet, a gyötrődést.
- Köszönöm. – Szipogom, és zord arcot felvéve próbálom törölgetni a könnyeimet, amelyek a fájdalomtól, és a megaláztatottságtól törnek fel. Ha már talpon vagyok, akkor nem kell fognia, akár el is engedhet. Sarkonfordulok, és sántikálva támasztom a falat, ahogyan elindulok visszafelé, alig jut el hozzám a kérdése.
- Thai... méregerősen... – Suttogom, és elég közel kell hajolnia, hogy egyátalán meghallja. A lényeg, hogy mihamarabb visszaérjünk a lakásába, akkor megcélzom a kanapét, és ledőlök rá, eszméletenül fáj a térdem, és a tenyerem. Még arra sincs erőm, hogy a fürdőbe botorkáljak, hogy kitisztítsam. Csak várom a megváltó halált.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 25 Szept. - 16:27

Rose & Aiden

- Az a baj, hogy nem az enyém az a pénz, az anyámat pedig nem igazán lehet meggyőzni arról, hogy a húgom nem önszántából ment el. - sóhajtok egy aprót. Na igen, ha rajtam múlna... minden félretett pénzemet erre költöttem, hogy megpróbáljam őt megtalálni, de sajnos nem ezen múlt, nem tehettem ennél többet. Ha több lenne talán felfogadhattam volna magánnyomozót, de sajnos arra nem volt keretem. Neki se tudnék fizetni, ha nem segítene önként, az anyámat pedig próbáltam meggyőzni, de esélytelen. Nem tudom, hogy mi történt közöttük a húgommal azokban a hónapokban, amíg nem voltam otthon, de valami biztosan, ha egyszer elkönyvelte magában azt, hogy egyszerűen csak megszökött. Az viszont kizárt, hogy még nekem se üzent volna, tudhatta, hogy én úgyse árulnám be senkinek. Tudni akarom, hogy hol van, egyszerűen tudnom kell, mert... mert szükségem van rá. Nem akarok azon agyalni, hogy mit tettek vele. Őszintén szólva azt is képes lennék megbocsátani neki, ha esetleg kiderül, hogy tényleg elszökött, de legalább tudnám, hogy nincs semmi baja és legalább megkerülne. Ez a bizonytalanság a legrosszabb az egészben.
- Természetesen akár így is lehet, nem mondom, hogy nem lehet igazad. - halványan elmosolyodom, mert tényleg miért ne? Ő az okos, ő a nyomozó elme, akkor pedig hallgatok rá, mert könnyen lehet, hogy még akár igaza is lesz a végén. Nekem mindegy hogyan, mindegy, hogy kiderül-e, hogy tévedtem, hogy valamit nem vettem észre, csak az a lényeg, hogy tudjam, mégis mi a fene történt, a hogyan már édes mindegy. Simán képes vagyok beismerni azt, hogy tévedtem, ha ez kell ahhoz, hogy kiderüljön az igazság.
Aztán megtörténik a baj, ő elesik, én pedig most vállalom, hogy esetleg kiakad, hogy a karja alá nyúlok. Látszik, hogy nagyon ki van, de nem teszem szóvá, sőt úgy teszek, mintha semmi se történt volna. Csak egy könnycsepp, vagy több is lesz talán még, de nem számít, az a lényeg, hogy jobban legyen. Nem is értem, hogy mitől sikerült ekkorát esnie, amikor annyira azért nem hepehupás a talaj. Mindez azért, mert kapott pár ártatlan füttyöt? Az efféle munkások ilyenek, ezzel sajnos nem tehet semmit.
- Jól van, akkor visszamegyünk, amúgy is hosszú volt a nap. - bólintok egy aprót, de nem engedem el a karját. Nincs ebben semmi, érezheti, hogy nincs rossz szándékom felé, egy cseppnyi sem, még a dekoltázsába sem nézek bele csak azért, mert közelebb vagyok most hozzá, és nem figyelek arra sem, hogy sír. Nem hiszem, hogy azt értékelné most, ha vigasztalnám, bár a fene tudja. Nem ismerem még igazán, de nem biztos, hogy okos ötlet lenne kockáztatni, mert a végén még elvágom magam, azt pedig nagyon nem akarom.
- Rendelünk akkor valamit, pizzát, kínait? Mit szeretsz? - talán ez jó taktika lehet, elterelni kicsit a figyelmét. Gondolkozzon inkább a kaján, mint azon, hogy mennyire van kiakadva az esés miatt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 24 Szept. - 22:01

Aiden & Rose

- Fura. A pénz mindent meg szokott tudni mozgatni. Ha valaki eltűnik, nincsen az a pénz, amelyet ne sajnálna egy család, hogy kézrekerítse a rokont. – Vonom meg a vállamat, nincsen hangsúly, sem rossz, sem jó. Nem méltatom őket, nekem sem biztos, hogy sikerült volna bárkit felkutatni, csak mert pénzem van. Egyszerűen csak úgy vélem hogy a pénz a legkomolyabb erőforrás, még időt is lehet venni, ami valóban a létünk mozgatója, minél több van, annál boldogabbak lehetünk. És úgy tűnik ezúttal érvényes a mondás: a pénz nem boldogít. Hiába vehetünk pénzen titkokat, kapcsolatokat, de megfeszülhetünk, ha valakit nem a pénz érdekel. Jelen esetben a rablókat. Ha akarták volna, kaphattak volna már váltságdíjat. Itt tehát elvi kérdésről, vagy személyes bosszúról lehet szó. Talán valami vírusterroristák, vallási, vagy más megfontolásból cselekszenek. És a szegény lány issza meg a levét. Figyelmesen hallgatom őt, nagyon érdekelnek ezek a családi viszonyok, lehet, hogy a válaszok ott vannak a szemünk előtt, míg ők maguk nem látták az összefüggéseket. Látnok nem vagyok, de mégis, ez egy adottság. Valaki meg cirkuszban ugrál a feneketlen mélység felett.
- Én sem tudom, hogy mit kérdezzek. Majd ami jön. Megyünk, utazunk, és be fognak ugrani azok a kérdések. Te is kérdezz csak, lehet, hogy valami elkerülte eddig a figyelmed, de mellettem beugrik. Miért is ne lehetne így? – Nem mondom ki ezzel, hogy szerencséje neki is lehet. Közel sem erről van szó, nem hülye a srác, de más logikát követünk. Bizonyos tekintetben ez tanulható, elleshető, a következtetések alapján való kizárás elve. Bár nem látok a fejébe, így nem tudom, hogy Sherlock-oz, de a brilliáns nyomozó is át tudott adni szeleteket a tudásából hű követőjének, Watsonnak. Ellenben erősen kétlem, hogy Aidennek orvosi praxisa lenne. Tovább nem jutok a gondolatmenetben, mert mára már sok volt az izgalomból, lefagyok, és esek egy nagyot. Fáj mindenem, de tényleg, hirtelen azt sem tudom, hogyan egyenesedjek fel. A karom alá nyúl, próbálom összeszorítani a számat, de amikor felé fordulok, akkor láthatja, hogy egy hatalmas könnycsep zúdul máris le, pedig rühellem kimutatni, ha valami nincsen rendben. Nem húzom el magam, amikor felsegít, észreveheti, hogy mindkét térdemről lejött csúnyán a bőr, vérzik is. Más esetben akár el is húzódhatnék, most eszembe sem jut. Ha bántani akart volna, megtette volna már. Vagy ez ostobaság? A bátyám is tizenhárom évig nem mozdult. Nem tudok most ezzel foglalkozni.
- Nem.. – Rázom a fejem, és rátámaszkodok. Még mindig hihetetlenül zavar a kontaktus, de a bal lábamra nem tudok ránehezedni. Nem ugrott ki, de sajog nagyon. A második kérdésére bólintok, jó lesz nekem a rendelés. Hát ennyit a mai nyomozásról, sétálni akartam, hátha jobban jönnek a gondolatok, erre szépen elrontok mindent. Miért is jöttem a világra? Mindenki csak azt látja bennem, így minek egyátalán élni. Nem tudok megszólalni, letörlöm a könnyet, csak az a gond, hogy jön utána a következő. És a következő. Hangot nem adok ki hozzá.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 23 Szept. - 18:18

Rose & Aiden

Használom... végülis valahol így van, de nincs más lehetőségem. Ha nem akarna, akkor nem segítene és nem tudnám kicsikarni belőle, szóval végeredményében önként teszi a dolgot. Nem is kényszeríteném rá, ha magától nem akarná igazából. Azért persze remélem, hogy nem fog meghátrálni semmilyen körülmények között, mert fontos lenne, hogy segítsen nekem, mert egyelőre magamtól nem jutok előre. Az pedig alapvető számomra, hogy ha tudom, akkor meghálálnám neki a dolgot. Még nem tudom, hogy hogyan, de azért nem vagyok olyan, hogy csak úgy annyiban hagyjam és mondjak egy kósza köszönömöt, ha tényleg sikerül megtalálnia valahogy a húgomat, vagy legalább rájönnie, hogy mégis mi a fene történt és mi van itt az egész ügy hátterében.
- A szüleink gazdagok, tényleg elég gazdagok. Apám kutató, anyám pedig mindig is a felső tízezerhez tartozott, szóval eléggé. Én kevésbé bírtam ezt mindig is, de Hope úgy tűnt szerette, a bálokat, meg a rendezvényeket szervezni anyánkkal. - egészen hosszan beszélek tőlem eltérően, mert hát az utóbbi időben erre nem túl gyakran került sor. Maximum, ha valakit ki kellett kérdezni, de ennyi. Nem vagyok az a szószátyár típus. Az voltam valamikor, de manapság már nincs miről és kivel kedélyesen beszélgetnem. Meg vagyok magamban és csak akkor szólalok meg, ha muszáj, akkor is általában röviden és tömören, de ő kérdezett, én válaszoltam és ez mégis csak fontos téma, e miatt ered meg kicsit jobban a nyelvem, mint általában szokott.
- Értem, végül is van ebben ráció, nem mondom, hogy nem így van. Kérdezz bármit és én válaszolok, nem fogok eltitkolni semmit, amit tudok. - a nagyobb baj itt azzal van, amit nem tudok, mert félek tőle, hogy ez is jó nagy adag információ, amiről sajnos nincs fogalmam, de azért remélem, hogy jutunk valamire. Azt viszont még így is látom, ahogy megrezzen a füttyögés miatt. Nem nyúlok utána, tudom, hogy az most nem segítene. Látom, hogy mennyire visszahúzódó, nem bírja az érintést. Minden bizonnyal ennek is meg van az oka, de igazából sejtelmem sincs, hogy mi, de kétlem, hogy itt fog nekem róla részletesen mesélni az utcán, nincs igazából oka rá. Csak akkor nyúlok utána, de már nem érem el, amikor előre esik. Felszisszenek, amikor betont ér. Azért ez fájhatott. Ennyire megártott neki, hogy páran megnézték?
- Jól vagy? - ha engedi, akkor megpróbálok legalább a karja alá nyúlni, hogy segítsek neki felkelni. Fogalmam sincs, hogy ezek után szeretne-e egyáltalán tovább menni, vagy tényleg beülni kajálni. - Rendelhetünk is valamit, ha neked úgy jobb. - próbálkozom azért. Igaz, hogy levegőzni akart, de... nem tudom, hogy jó ötlet-e ezek után. Nem azt várom, hogy megfutamodjon, de totál kiakadt csak azért, mert páran megnézték.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 22 Szept. - 21:56

Aiden & Rose

Hát persze, hogy furcsálkodna, viszont nem tudja, hogy min mentem át. Akkor furcsálkodna igazán, ha tudná, hogy milyen érzés, ha valaki vele is megteszi ezt. Mint ahogyan a bátyám és barátai erre a sorsra jutottak. Az ügy még mindig nagyon zavaros, vannak feltevéseim, amelynek központjában egy név áll: Appleton professzor. Valahogy minden gyanus jel rá mutat, valamikor fel kéne keresnem, hogy szembesítsem mindezzel. Talán ő választ adhat a kérdéseimre, hogy tovább lépjek. Sosem lesz már olyan az életem, mint korábban, bosszúra sem vágyok. Ha így tennék, már régen szóltam volna a hatóságoknak a dologról, ám a motivációk érdekelnek. Miért akarna megvédeni engem bárki is? Nincsenek barátaim, még jó ismerőseim sem. Aiden is csak használ, hogy a saját érdekei után menjen. Így is van jól, nem is akarnék magyarázkodni.
Ha magamra nézek, már az is teljesen furcsa lehet, hogy mit keresek egy idegen férfi fürdőszobájában. Egy pár pillanatra a porcelánra tapasztom a tenyerem, és szemezek a saját tükörképemmel. Tényleg nem tartom magam szépnek, igazi kis beesett szemű béka vagyok, de hát a pasiknak ez mindegy is, csak megkapják amit akarnak. Viszont ez a kinti példány nem kezdett el mustrálni mint valami lovat, a saját baja érdekli, és talán tisztességesek is vannak a világon. Ebben kell bíznom. Hiszen ha próbálkozna, mit tehetnék? Úgyis lefagynék megint. Sosem éreztem erőt, hogy ellenálljak bárkinek is, aki bántani akarna. Ésszel tudok győzni, máshogy esélyem sincsen. Végül elkészülök egészen gyorsan, nem akarom, hogy várjon, gyorsan kilépek a fürdőből, ezúttal már a másik, zöld ruhában.
- A fellengzős életet? Olyat éltetek? – Kérdezem átható pillantással, nem úgy tűnik, mintha boldog családi idill lett volna. Olyan különös, belső feszültségekkel teli körnek látom így utólag, kívülről. Talán akkor is robbant volna ez a család, ha az apuka nem kezd el vírusokkal kisérletezni. Jó, a lány elrabálása, biztosan nem volt véletlen, de akkor is, mi a fene van mostanság a családokkal? Nekem sem volt túl mesés a gyerekkorom, pedig azt hinné az ember, hogy otthon mindenre vigaszt találunk. Hát korántsem.
- Lehet... valamit talán zsákutcának vélünk, pedig fontos, és fordítva. Csak gyűjtjük az információkat egyenlőre. Van rá esély, hogy légvárakat építünk, és majd máshonnan jön az isteni szikra. – Leérünk az utcára, még közel sem olyan megvilágításban, mintha akár barátok lennénk, és mégis rosszul érint, hogy előtte kell szégyelnem magam, amiért így reagálok a füttyögésekre. Szinte alig hallom, amit mond, mert olyannyira ki akarom zárni a tudatomból a hangokat, a démonokat, amelyektől most zúg a fülem, és szúr a szemem. Csak be akarom fúrni magam egy párnába, hogy senki nem hallja a sírásom. Aztán hatalmasat esek, mert nem néztem előre. Ki vagyok terülve, mint valami béka, és érzem, hogy a térdembe éles fájdalom nyilal. A tenyereimben pedig mintha ezernyi apró tűt szúrnának.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 21 Szept. - 15:08

Rose & Aiden

Furcsállva néznék, ha tudnám, hogy milyen kép alakult ki benne a pasikról, mert azért... ez fura. Soha életemben nem veregettem a mellkasomat, mint valami hím gorilla és nem is minden pasi az a típus, aki gondolkodás nélkül rámászik mindenkire, csak mert állandóan kanos. Lehet ezt kezelni, de azt már az első pillanatokban is láttam, hogy neki nem nagyon megy, mert konkrétan ha jól sejtem tart a pasiktól, de nem az én dolgom ebbe mélyebben belemenni és kétlem is, hogy nekem akarná kiönteni a lelkét és részletesen elmesélni, hogy mik történtek vele, ami miatt ennyire bizalmatlan lett az emberekkel, vagy inkább csak a férfiakkal? Mint mondtam nem az én dolgom, és nem is tűnik annak a nyílt típusnak, aki kiadná magából a bajokat. Talán egy névtelen pszichológusnak, ha nő, de még talán neki sem, nem tudhatom.
Próbálom hát visszafogni magam és nem szólni be azért, mert ő beszól, mert hát finoman, de ezt teszi. Méltatja a tetteimet, hogy nem jutottam sehova, miközben persze ő valami isten, aki mindenre rájön, de... talán így van. Meg adom neki a lehetőséget, mert én eddig még nem jutottam el sehova, tehát akkor neki kell, ennyire egyszerű. Ha ő sem, akkor... keresek valami más utat, de legalább megpróbálom... megpróbáljuk. Amúgy meg tudok én figyelni arra, ha más is lakik ott, ahol én. A húgomra se törtem rá soha a fürdőszobában, rá sem fogok. Van annyi hallásom, hogy tudjam mikor folyik a víz, vagy lássam, ha csukva van az ajtó. Majd kialakítunk valami rendszert, amit remélhetőleg mindkettőnknek sikerül követni. Ha más nem, akkor a kilincsre lehet kitenni valami foglalt táblát, aztán nem lesz itt gond, bennem igazán fel sem merül.
- Mindennek van oka, talán csak egyszerűen megunta azt a fellengzős életet, amit élnünk kellett. Én leléptem otthonról a suli miatt, ő meg... nem biztos, hogy továbbra is akart alkalmazkodni. - vonom meg a vállam. Mindennek van oka, de én ennek nem tulajdonítok olyan nagyon. E miatt találta ki az anyám, hogy tuti megszökött, nem pedig valami komolyabb, pedig én tuti biztos vagyok benne, hogy van itt valami a háttérben, valami nagyon komoly, de eddig nem igazán hitte el ezt nekem az ég világon senki sem.
- Lehet, vagy... csak tetszettek neki nem? - oké nem akarok én belekötni, mert ő az okos, csak hát nem biztos, hogy mindenbe ennyi mindent bele kell gondolni, de csak egy halk megjegyzés ez, nem szólom le a gondolatmenetét. Azt viszont kiszúrom hogyan hallgat el, és rezzen össze. - Csak ne figyelj rájuk... szimpla bunkók. - sose értettem, hogy miért kell lányok után fütyörészni. Azt hiszik, hogy bármelyik odamegy majd és totál beindul tőle? Esélytelen, akkor meg minek? Megrázom a csak a fejem és szépen megyek tovább. Nem gondolok rá, hogy mondjuk hagyjam, hogy belém karoljon, amúgy se hiszem, hogy lenne igénye rá. - Mi lehet még fontos szerinted? Azért mindent nem tudok róla, de... szerette az életét és nem hiszem, hogy megszökött volna, tényleg nem. - ismerem a húgomat. Lehet, hogy nem tökéletesen, de attól még igen. És nem akarom, hogy az jöjjön ki ebből az egészből, hogy... én nem is tudok semmit, hogy elszökött és nem is rabolták el és én teljesen naivan másfél éve feleslegesen keresem.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 20 Szept. - 16:01

Aiden & Rose

Próbálom visszafogni magam, mert ő is emberként kezel. Nem hangsúlyozza ki a nőiességemet, s nem veregeti a saját mellkasát, mint valam hímgorilla, kezdetnek számomra ez bőven elég. A stílusomat megtagadni nem fogom, a falként védekezést általában akkor űzöm, ha úgy érzem, hogy támadnának. Az szinte mindig, ám most mintha egy fokkal lazult volna a hurok a nyakam körül. Az illető félretett mindent, és segítséget kért. A lakása egy igazi lepratelep, de nem menthetetlen. Fogjuk arra, hogy mindenki máshogyan kezeli a sorscsapásokat. Én sosem süllyednék le oda, hogy rendetlen leszek, de hát kinek a pap...
Nem akartam leszúrni azzal, hogy megmondtam a véleményemet, egyszerűen így van. Neki bármi elkerülheti a figyelmét, mi a fenéért alkalmazna, ha nem ezért? Nem vagyok a főnöke, a beosztottja pláne nem, nyilván én sem fogok neki harcelméleti tanácsot osztani, ha még pofon sem vágtam senkit ebben az életben. Majd eldől, hogy mennyire fogjuk kiegészíteni egymást. Már ha nem lesz ebből korábban olyan konfliktus, hogy az egyikünk teljesen besokal, és vétózza a további együttműködést.
Amíg nem idegesít fel nagyon, addig adok esélyt a dolognak. Azt kell majd megoldani, hogy ügyesen elkerüljük egymást a következő pár napban ami az ébredést és elalvást jelenti, mert őszintén szólva nem akarok véletlenül rányitni, fordítva pedig még el sem tudom képzelni. Jobb már eleve szalonképes állapotban találkozni. A gyors átöltözés után pár perccel később már az utcán is vagyunk. Hagyom, hogy ő vezessen, errefele egyátalán nem vagyok ismerős. Csak megyek utána, körbepillantba beszívom a nyári virágok illatát, a szegény környéktől eltekintve egészen jó hely ez. Most volt annyi eszem, hogy kicsit összefogjam a hajam, nem fogok megsülni. A zöld ruhácskán egy egészen tetszetős, azonos színű medált találhat a szemlélődő.
- Kedves volt, aztán... dacos lett? Ennek lehet oka.. – Bólintok, és azon merengek, hogy ki változtathatta meg. Talán megtudott valamit a családjáról, ami korábban rejtve volt. Így az idillinek tűnő családi egység felbomlott. Tényleg beszélnünk kéne ismé az anyukával. Aiden biztosan keveset tud a kirakósból, és most kétségbeesetten kapaszkodik mindenbe, amit a hugáról hitt.
- A lepkegyűjtés nem szokványos hobbi. Nagyon is kell hozzá elhivatottság, a fajok ismerete. Némelyik példány nagyon is ritka. Van köztük mérgező is, meg vírushordozó is. – Járatom az agyamat, még semmi komoly nem állt össze, csak csaponganak a gondolataim. Még alig léptünk ki a lakásából, ám máris kapok némi füttyögést, ketten vannak, valami építőmunkások lehetnek. Automatikusan összerezzenek, és az ajkamba harapok, ahogyan elnémulok. Nem úgy tűnik, mint akit csak úgy zavar a dolog.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 17 Szept. - 19:44

Rose & Aiden

Én nem érzem úgy, hogy szánnám őt, ezt maximum fordítva látom a dologba, hiszen nem tudom, hogy mi vele a helyzet, nem tudom, hogy miért tart ennyire az emberektől és miért ilyen nagyon távolság tartó. Igazából talán nincs is közöm hozzá, szóval talán jobb, ha nem is szólok bele nagyon a dologba. Azt tesz, amit akar, én pedig megtanultam, hogy nem fogdosom se a karját, mást meg amúgy eszembe se jutna, szóval majd megoldjuk. Jelen esetben bármennyire is nehéz, de nekem kell jobban alkalmazkodni, ha arról van szó, akkor lenyelni dolgokat, mert én vagyok az, aki rá szorulok, én vagyok az, aki láthatóan egyedül nem tudja megoldani az életét, vagyis... inkább ezt a nehézséget benne, nem konkrétan az életét. De majd még meglátjuk, hogy is lesz ez, majd még kiderül, hogy meddig bírom. Nem akarok besokallni és láthatóan azért ő is igyekszik változtatni a hozzáállásán, vagy épp a stílusán, ami mindenképpen becsülendő. Igazság szerint azóta, hogy megjöttem nem oltott le semmiben, nem jegyzett meg egy hibát sem. Na jó, ha azt nézem, persze méltatta, hogy mennyire vagyok béna, mert majd ő mindent kinyomoz, amit nekem nem sikerült, de... azért ez más téma, talán jogos, ha egyszer a képessége erre való. Az tuti, hogy én sokkal jobban a falhoz tudok kenni bárkit, mint mondjuk ő, én képviselem a fizikai erőt, ő meg mondjuk az intellektust.
A biztató szóra csak lassan biccentek egyet. Igen, én is ezt remélem, hogy megtaláljuk. Talán tényleg van rá esély, főleg ha ő is segít. Ha együtt próbálkozunk, akkor... van remény, én pedig tényleg bízom benne. Úgy fest, hogy már a képek és az alapadatok is sokat segítettek neki, szóval meglátjuk.
- Oké, akkor séta. - bólintok, miközben kitárom előtte az ajtót, miután felöltözött, vagy inkább át. Aztán húzom csak be magunk után és zárom kattanásig a zárat, majd indulhatunk is a cél felé, ami egyelőre még nincs, csak a szimpla séta az utcán, de ezek szerint pont ez kell neki, a friss levegő, meg az elvonatkoztatás, ilyesmi. Csak akkor kezdek el beszélni, amikor már lent vagyunk.
- Hope mindent szeretett igazából, és kedves volt mindenkivel. Ő mindig jobban érdekelte az életünk, a bálok, meg a gazdag partik, mint engem, de anyánk szerint az utóbbi időben már nem annyira. Dacos volt, ellenálló és... Én is tudtam, hogy mást akar, de akkor sem hiszem, hogy elszökött volna, főleg nem úgy, hogy nekem sem szól. - azért azon kicsit elgondolkodom, amit a lepkékről mond. Nem is tudom, hogy honnan szedte, bár... a fotókon tényleg látszott, hogy gyakoriak voltak rajta a lepkés kiegészítők. - Nem is tudom, neked is biztosan van, amit szeretsz, és nem mindig tudod megmagyarázni. Szereti a lepkéket kiskora óta, ez... számít? - annyi volt a lepkés cucca, hogy engem már néha idegesített, de mivel nem nekem kellett a szobájában aludni... így annyira azért nem volt vészes. De komolyan nem értem, hogy ez hogy jön ide, vagy miért számít.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 16 Szept. - 21:13

Aiden & Rose

Valóban, lehet, hogy csak azért tudunk a másiknak is lenyelni dolgokat, mert valahol mélyen magunkra emlékeztet a nyomora. Valakik összebarátkoznak, valakik meg szánják egymást. Ez egyébként remélem egyoldalú dolog, mert azon túl, hogy lepattintottam az érintést illetően, semmivel nem akartam elárulni magam, hogy mennyire meg vagyok rettenve mindentől, mindenkitől. Nem tudom, hogy ki és mi vagyok, félek még magamtól, mindattól, amit a tükörben látok, mindentől, ami az utcán vár rám. Ám az jobb, ha bent maradok a szobámban? Dehogy. Akkor csak a magány vesz körül, a saját gondolataim taszítanak sötétségbe. Akkor már inkább kimegyek, és másokat figyelek. Beülök az kávézóba, hogy észrevegyek olyan dolgokat, amikre csak én vagyok képes. Ettől leszek egy kicsit vidultabb.
Bólintok a kérdésére, nem kezelem magam lánynak, legalábbis törékenynek nem, akinek pihe-puha párnák között kell megaludnia, mert csak akkor kel ki istennőként a dunnák alól. Nem, ott hajtom álomra a fejem, ahol a szükség hozza. Fiatal vagyok még, nem leszek még gyűrött a kanapétől. Miután plusz ágyneműt kétlem, hogy tart, majd valami póttakarót kell kérnem, arra remélem még van kapacitás. Felállok, eltolva magamtól az asztalt, ahogy mondtam, ez most nem volt nagy szám, bemelegítésnek elég volt, most mennem kell, talán mozgás közben felpörgök, és a végére fogok csak igazán megéhezni. Nem veszem észre, hogy a stílusom megint bántó lehet, ne érzelgősködjünk már, azért vagyok itt, mert mindkettőnk érdeke ez. Az övé mert meg akarja találni a lányt, az enyém a rejtély. Úgy beszélek a húga haláláról, mintha csak azt mondanám, hogy esik az eső. Közömbösen. Nem tehetek róla, nem érint, és nekem is az a legjobb, ha nem gondolok bele abba, milyen lehet a másik cipőjében.
- Megtaláljuk. – Bólintok magabiztosan, s a táskámhoz hajolok le, kinyitom a zippzárat, turkálni kezdek benne, de így ez nem fog menni. Felnyalábolom, és az egésszel beveszem magam a fürdőbe. A kényelmes, sportos szerelés jó volt útközben, most viszont úgy érzem magam, mint valami árvagyerek. Talán nem néznek rám úgy, ha vagyok valakivel, úgyhogy ezúttal átváltok valami fogjuk rá, nőiesebbre. Sminket nem cserélek, marad a szolíd szájfény, és a lehelletnyi szemkihúzás. Illatfelhő kizárva, az idióta hímeket az vonzza oda.
- Nem tudom, először csak séta, aztán majd beülni valahova. Addig pedig mesélj. Mindenről, ami felmerülhet, olyanról is, ami nem lényeges. És ami a legfontosabb, mesélj róla. Tudni akarom, hogy milyen lepkéket gyűjtött, meg erről az egész bogármániáról. Egyedi dolog, érdekel. – Apró női táskát hozok, abban van pénz, tisztasági szerek, és beledobom az Aidentől kapott deót. A ruházatom továbbra sem kihívó, ezúttal egy zöld egyberuhát kaptam magamra, fehér szandállal. Abban biztosan nem esek hasra, ha futnom kell. Kérdőn meredek rá, hogy indulhatunk-e.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 15 Szept. - 22:06

Rose & Aiden

Ebben én is biztos vagyok. Nehéz a jelleme és mára már az enyém is az lett és épp ezért nehezen tolerálom azt a stílust, amit ő hoz ki magából. Valahogy azért meg kell próbálnom, mivel talán ő végre képes lesz segíteni nekem. Simán van rá esély, hogy nem, hogy esélytelen, de azért igenis reménykedem. Mit tehet egy elveszett lélek, mint hogy minden szalmaszálba kapaszkodik? Számomra ő most ilyen és e miatt mindent le kell nyelnem, vagy legalábbis megpróbálnom. Kötekedést, piszkálódást, amit nem is annak szán, vagy épp azt a valamiféle undort, amit ha jól érzem, akkor a pasik felé táplál. Minden bizonnyal jó oka van rá, de nem fogok rákérdezni, amúgy se hiszem, hogy szívesen mesélne nekem róla, sőt... biztos, hogy nem.
- Oké, nem erőszak, de ha mégis lenne rá igényed, akkor szólj, nekem nem gond. - kellemetlenebb helyeken is elaludtam már nem is egyszer, mint a saját kanapém, de nem veszem zokon a szavait és a visszautasítást sem. Nem fogom direkt erőltetni a dolgot, nincs rá okom, és nem is lenne értelme. Az a fontos, hogy neki jó legyen és ha úgy érzi, hogy számára az a tökéletes hely, ha marad szépen a kanapémon, akkor oké. Azt eszembe sem jut felajánlani neki, hogy van két főnek is hely, szerintem abban a pillanatban beleszúrná a szemgolyómba a tollat... na ezért nem nézek még véletlenül sem a dekoltázsába, amikor gond nélkül behajol. Nem ettem meszet, tuti, hogy kiszúrná, koncentrálok a képre. Nem vagyok fából, de van önuralmam és nem mellesleg sokkal fontosabb a húgom megtalálása, mint bármi egyéb.
- Rendben, akkor legyen így, végigmegyünk mindenkin. - bólintok egy aprót. Azért meg kell erőltetnem magam, hogy ne vegyem zokon megint ezt az azért kissé fellengzős stílust, mert valahol erről van szó. Ő majd megoldja, ami nekem nem ment. Új nyomot talál, infokat szerez azoktól, akiktől én nem tudtam, amivel akár hogy is, de engem degradál le. Tény, hogy nem vagyok egy Scherlock, de... akkor is, igazán zokon vehetném.
Azért kissé megrándul az arcom, amikor beszél, főleg a végén, hogy megtalálták volna, ha valami szociopata vitte volna el. Persze, hogy nem érint jól a dolog, hiszen már nem egyszer álmodtam arról, hogy végül évek múlva találom meg, vagy találja meg véletlenül valaki a vérbe fagyott hulláját, meggyalázva, tönkre téve. Persze, hogy rettegek ettől, ezért is olyan rémes így hallani. - Minden helyet végigjárunk, amit szeretnél, ez nem kérdés. - mondom ki végül. Igen, így lesz, ez számomra egyértelmű. Ha már itt vagyunk és belevágunk, akkor nem fogom zokon venni, ha ő talál meg valamit, amit nekem nem sikerült. Ő ért hozzá, ő látja jobban át a nyomokat, ez ilyen egyszerű, én pedig kénytelen vagyok elfogadni a jó ügy érdekében.
- Öhm... oké. Ennél valamit? - mert gondolom nem szórakozásra vágyik, már az is meglep, hogy el akar menni valahova, hiába hogy nem kéne csak így elsőre megítélnem, de hát... talán érthető. Mondjuk nekem simán elég volt a szendvics, mostanában ennél gyérebb kajákon is megélek, szóval nincsenek nagy igényeim. - De persze oké, ahogy neked jó, van a közelben pár kis kajálda, mit szeretnél? - majdnem hozzáteszem, hogy rendelhetünk is, de mivel arról volt szó, hogy szeretne sétálni, mert hogy az segít gondolkodni, ez a megoldás eleve kilőve.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 14 Szept. - 20:58

Aiden & Rose

Feszültség még biztosan lesz, nem tudnám kizárni. Talán egy percre félretettük a saját jellemünket, én legalábbis nagyot jót nevettem, véletlenül kiszakadt belőlem a kicsi lány, aki sok tekintetben már régen halott. Ilyenkor elő tud jönni, alkalmasint örülök, hogy ha akkor, ha egyedül vagyok. Ezért is nem tévézek másokkal, mert nem akarom, hogy megismerjék, milyen is lehettem volna. Egyedül is szinte mindig rosszkedvű vagyok, néha mégis fel tudok vidulni, ha valami nagyon vicces jön a szemem elé. Ezúttal egy kivételes dolog történt, valaki más hozta ki belőlem, remélem nem csinál belőle rendszert, nem tudnám megszokni, és csak zavarba jönnék az egész helyzettől. A mosolyát én is láttam, aztán visszatérünk a jól megszokott komorságba. Elfoglalom hát a helyemet a kanapén, hogy nézegessem a képeket, aztán felnézek rá amikor hozza be a vacsorát.
- Nem vagyok kakukk, köszi, jó lesz nekem a kanapé is. – Ezt nem bántó hangsúllyal mondom, eleve kisebb is vagyok termetre, mint ő, másrészt mindenki a saját ágyában szeret aludni, amitől nem fogom megfosztani, ha már ilyen sanyarú sorsa van. Ha nagyon beállna a nyakam, akkor legfeljebb egy vagy két éj cserét kérek, de rendszert nem csinálok belőle. Így kifejezetten jó lesz. Nekiállok eszegetni, és érdeklődve figyelem nem csak amit mond. A hangsúlya is árulkodó lehet. Talán olyan is kiderül belőle, amit ő maga sem hitt volna. Az ilyenekhez nagyon tud szemem lenni.
- Már ne is haragudj... de más szálon sikerült előrejutnod? Talán ha én megpróbálom... biztosan kiderítek valamit. Legalább egy új nyomot. – Nem arrogánsan mondom, hiszem csak a szendvics miatt kattog az állkapcsom, nem azért mert kioktatnám, de így nem lehet hozzáállni. Tartom amit mondtam, mindenki aki a képen van, potenciális gyanusított.
- Elmegyünk már hozzá is. Talán látott valamit, amit nem ítélt fontosnak. Látni szeretném a testvéred szobáját is. Az emberrablások nagy része belső munka. Közvetlen ismerős tette. Ha valami arrajáró szociopata véletlenül szúrta volna őt ki, akkor már megtalálták volna. – Kissé tárgyilagos vagyok, ám a helyszínelőknek az a dolga, hogy még a betonalapba temetettekről is megállapítsák, hogy ki is volt az. Nem, egyértelmű, hogy a lány él, és Aidentől akarnak valamit, de ami nekem nagyon furcsa, hogy akkor miért nem hagynak üzeneteket.
- Kipakolnék, aztán... elmegyünk valahova? Mozgás közben jobban jön az ihlet. – Teszem fel a kérdést, hátha ismer a közelben valami helyet, ahol bármire be lehet ülni, vagy akár vacsorázni, mert most ettünk két szendvicset, de ezzel kihúzni egész éjszaka? Csak ne nézzen valami nagyevős csajnak. Akkor nagyon csúnyán néznék rá, még a szokásosnál is jobban.

Tárgy: Re: Aiden & Rose

» Nikola&Rose - A lány és a bestia
» Rose Brooks alias Cassandra Charma
» Luther & Delila találkozása - Black Rose Club
» Aiden bérlakása
» Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés