Aiden & Rose

Tárgy: Aiden & Rose Szer. 3 Szept. - 21:14

First topic message reminder :

Rose & Aiden

Előzmények
Azért az út így sem rövid, és nem gondolom, hogy hosszú csevegésre lehet számítani. Azzal foglalkozom elsősorban, hogy az utat figyelem. Először útba ejtjük azt a bizonyos iskolát, amihez ő adja az irányt. Nem tudom, hogy miféle hely, de most nem is foglalkozom azzal, hogy kérdezgessem. Türelmesen várok a járgányon ülve, kitámasztva persze, hogy ne nekem kelljen végig tartani, amíg elkészül. Nem egy órákig pepecselő lánynak tűnik, szóval egészen hamar visszatér, én pedig csak szótlanul pattanok fel, miután megmutattam neki az amúgy nem túl nagy csomagtartót az ülés alatt, ahova beteheti a cuccát, max. ha van valami táskája, vagy hátizsák, az maradhat nála. Én a saját holmimat beteszem, hiszen ha mögém ül, akkor az nem lesz jó megoldás, hogy ott legyenek a hátamon a cuccaim.
Eleve kissé már későn indulunk és az út New Yorkig még elég nagy tempóban sem két pillanat, így már szinte esteledik, amikor leparkolok a kissé kopottas épület előtt. Mint említettem már eléggé megcsappant a pénzem, így nem volt esély rá, hogy túlságosan sokat szánjak erre a lakásra, főleg hogy olyan sok időt nem is töltök itt. Megvárom, amíg leszáll, én csak akkor kászálódom le és veszem át a bukósisakot tőle is. Gondolom felvette, annak a típusnak tűnik, aki számára a biztonság elsődleges, rajtam meg a menetszél miatt volt, így nem kell hunyorogni. Persze a sisakokat nem hagyjuk lent, ez nem olyan környék, a gépet pedig lezárom jól, miután magunkhoz vettünk minden fontosabb cuccot.
- Ne számíts tökéletes rendre. - na igen, van itt minden, ahogy belököm az ajtót. Üres pizzás doboz a földön, vagy négy, sőt egy még a konyhában is van, amiben maradt egy szelet és már nem épp kellemes illatok érkeznek az irányából. Majd kiviszem... na igen mindig ez szokott lenni a hozzáállásom és az a majd többnyire elmarad. Azért túlságosan rémesen nem érzem magam e miatt, nem hiszem, hogy patyolat tiszta lakásra számított, amikor alig töltök itt időt. Azért legalább pár koszos ruhát arrébb dobálok, azaz behányom őket a hálóba, hogy ne legyenek útba. Majd valamikor... igen ezzel is foglalkozom. Aztán már lépek is az ágyhoz. Első körben azt kell szépen arrébb tolni, hogy az alatt lévő könnyebben elmozduló deszkát elmozdíthassam, és előpakolhassam a dobozt, ami minden más fontos infot tartalmaz. Azzal térek vissza, és dobom le szépen az asztalra a kanapé előtt. - Ez minden, annyira nem sok, de ahhoz igen, hogy mindent magammal hurcoljam. - sok minden van, iratok, amiket én szereztem meg, adatok, hogy mikor ki hol volt és persze nem utolsó sorban jó néhány cikk, képek, apám munkahelyéről, a húgomról. Minden fontosabb adat, minden következtetés, minden hely jelölve a térképen, ahol már jártam, amit apám levelei alapján érdemesnek találtam lekövetni. - Kérsz valamit inni? Víz van és... egy kétes eredetű narancslé. - egy pillanatra hajolok csak be a hűtőbe, de aztán el is vetem az ötletet, szerintem az a narancslé már... jó ideje ihatatlan.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 21 Nov. - 21:42

Rose & Aiden

- De ez... ez azért eléggé más. - nem fejtem ki jobban, nem kéne ebbe beleszólnom, mert igazából nem sok közöm van hozzá. Nem az én dolgom és a múlt amúgy is elmúlt, nem lehet rajta változtatni már utólag. Csak egyszerűen ez más. Értem én, hogy van családon belüli erőszak is, amikor a feleség nem jelenti fel a férjét, aki veri, de ez attól még ugyanúgy nem normális dolog, és az erőszak mégis csak más... durvább. Fel sem tudom fogni, hogy miért nem mondta el valakinek, hogy miért nem kért segítséget és a bátyja, ilyet tett, akkor igenis bűnhődnie kellett volna miatta. - És azóta sem... nem tettél ellene? Nem gondoltad, hogy másokat is bánthat? - ő most így ha jól értettem nyomozóskodik és a bátyja igenis más lányoknak is árthat, mert talán egy perverz állat, akinek rács mögött lenne a helye. Arra vajon nem gondolt, hogy ezzel akár mások alatt is vághatja a fát? Mert szerintem bőven van rá esély, hogy akkor lehet még a miatt is bűntudata. Az ilyen beteg emberek meg aztán ki tudja, hogy meddig mennek el és mikor jön a sorban mondjuk az első gyilkosság, és akkor azt hogyan mossa le magáról, hogy nem azért volt, hogy ő nem lépett fel a testvére ellen, csak azért, mert a testvére?
- Máshogy gondolkodunk... igen. -azért ez enyhe kifejezés, mert szerintem ebben az esetben többen gondolkodnának úgy, mint ahogyan én teszem, ő pedig igenis nagyon rosszul gondolkodik, de nem tehetek ellene semmit igaz? Az a baj, hogy nem változtathatok rajta a múlton meg főleg. Már nem is nagyon lehetne mit tenni a testvére ellen így utólag, szóval e téren... édes mindegy.
- Értem, azt hittem, hogy este, éjjel találunk egy motelt. Akkor legyen így, maximum holnap jobban megnyomjuk. Megpróbálok úgy tervezni, hogy csak akkor álljunk meg, ha muszáj? - nem akarok fél napokat menni és elszúrni az időt, akkor majd holnap rálépek a gázra és tényleg csak a szükséges pisilés miatt állunk majd meg. Nem akarom én, hogy ne bírja a terhelést azért, mert a kocsiban kénytelen aludni. Ki fogok bírni még egyet, már egy éve keresem a húgomat, talán még nem múlik egy kis pluszon.
- Azt hittem legalább én már semleges szintre emelkedtem. - eresztek meg azért egy halvány mosolyt. Vannak a világban jó emberek, nem sok de már nekem is sikerült néhánnyal összefutni elvétve legalább. Az emberek néha hajlamosak a jót is elnyomni magukban, azt is ami van, mert sok rosszat tapasztalnak és nekik is könnyebb inkább rossznak lennie. - Szívesen, nem volt rá okom. - nem értek vele egyet, de nem fogom kigúnyolni, hiszen az egyértelmű, hogy már e nélkül is van épp elég baja, nekem nem kell még tetéznem is. Végül lekanyarodom, amikor szól, akkor tud majd pihenni, szerzünk szobát és maximum tervezgetéssel töltjük a nap további részét, időben alszunk és hajnalban megyünk tovább. - Ebéd után átnézzük a maradék papírokat? Aztán kora hajnalban megyünk, ahogy a nap kel rendben? - mert tuti, hogy nem fogok sokat lustálkodni, a reggelit is lehetőleg inkább visszük magunkkal. Ha már kihagyunk egy egész délutánt, akkor holnap nem szabad még több időt pazarolni feleslegesen.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 19 Nov. - 20:06

Aiden & Rose

- Valamiben tudok akaratos lenni, és ellentmondást nem tűrő, de ebben nem. Valahogy úgy neveltek, hogy a család szava szent, és ebbe beleszámoltam a bátyámat is. – Mondom végül ki, mert így utólag már biztosan ostobaságnak hangzik, de ismét megtettem volna. Vagy ha a bátyámék megint rajtam ütnek, hát nem is tudom, hogyan reagáltam volna, már felnőtt fejjel egy olyan sokk után lehet, hogy én magam végzek velük, így viszont három fegyenc tette meg. Sőt, előtte még meg is erőszakolta őket. Bizarr. Férfiak, férfiakat. És mindezt Appleton professzor intézte volna? Hogy kerül kapcsolatban ilyen emberekkel? Miért akart volna megvédeni? Ez a talány, amely szintén ugyanakkora fajsúlyú, mint ami Aident is foglalkoztatja. S vele együtt engem is. Éppen ezért koncentrálok most az övére, hogy ne kelljen kétfelé figyelnem.
- Jó, hát akkor máshogyan gondolkozunk, most miért vagy meglepve? Eddig sem úgy tűnt, hogy nagyon egyetértenénk. – Nem emelem fel a hangomat, az éles súly is hiányzik, de kicsit úgy érzem, mintha magyaráznám, hogy miért nem léptem. Így utólag már könnyű okoskodni. Ahogyan nézek ki az ablaküvegen, visszatartom a lélegzetemet, hogy ne kezdjek el veszekedni, végülis érdeklődik rólam, amire nem kértem, és nem pusztán unalomból, felvállalta, hogy síri lesz a hangulat, ha valami rázósba fut bele. Visszafordítom rá a fejem, miután a táskámat ülemben tudhatom. A napszemüveget egyenlőre a homlokomra illesztem, a baseball sapka nem kerül vissza, a táskába süllyesztem, és a bérautó illatfenyőjét bámulom, amíg meg nem állunk.
- Félreértesz. Felőlem mehetünk tovább estig is, de nem lesz másik motel, csak nagyon sokára, minimum holnap. A kocsiban nem akarok aludni. Ha ennyire sürgős, akkor tegyük, de matracra nem készültem. – Végül felsóhajtok, igaza lehet, aludhatok hátul is, összegömbölyödve. Nem a legkényelemesebb megoldás, viszont ha már ennyire be van sózva nem akarom feltartani. Nekem jobb lenne, ha megfelelően tudnék pihenni, ha nem jön össze na bumm, majd ha megtaláltuk Hope-ot, pihenek majd, aztán úgyis visszasüppedek az unalmas hétköznapokba.
- Biztosan vannak. Talán majd egyszer elhiszem. Eddig még te sem akartál bántani, és még kigúnyolni sem... – Vonom meg a vállamat, él a bizalmam, amíg nem ríkat meg, bár még az is csak olyan szint, ami lelki, és nem testi. Az volna csak az igazi sokk, hogy ha vele utazom, és erőszakoskodni kezdene. Azt nem tudom, hogyan fogadnám. Hogyan tudnék rajta túllépni.
- Köszönöm azért, hogy nem gúnyoltál ki. – Fejezem be végül a témát, és végre odaérünk, mert a rágcsáktól azért bőven éhes maradtam, nem árt lassan ebédelnünk. Van egy külön kis parkoló, színes neon jelzi a családi panziót már messziről, és úgy tűnik, van is szabad szobájuk. Nekem bőven megfelel, ha két egybenyílót kapunk, remélem lehet még válogatni. De most jut eszembe, hogy nem is szállunk meg itt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 18 Nov. - 19:48

Rose & Aiden

Tisztában vagyok a képességeimmel és soha sem voltam egy atomfizikus alkat, akkor meg minek viselkedjek úgy, mintha amúgy az lennék? Értelmetlen lenne nem? Szóval jó nekem ez így, nem fogok belekötni a dolgaiba. Ha ő úgy gondolja, hogy mindenkit lenyom tanulásban és hogy ő a tutibb a tanároknál is, és hogy simán eléri, hogy akkor se húzzák meg, ha kihúzza a gyufát, simán elhiszem. Eléggé... akaratos csajnak tűnik, hogy ezt kinézzem belőle. Én se nagyon merek szembe menni vele, bár ez főként azért is van, mert függök tőle, ami azért nagyban közre játszik, de egyébként is vannak egészen hathatós érvei, amikkel minek ellenkezzem?
- Nem tudom, talán ha nem vagyok ilyen helyzetben, akkor nem mondhatok véleményt, de... én szót emeltem volna. - azt hiszem ebben azért mindenki más. Nekem is fontos a család, de szembe mentem a szüleim akaratával. Nem akartam az lenni, akit ők akartak, hogy legyek, én akartam eldönteni, hogy kivé válok majd. Persze nem tudhatom, hogy egy igazán komoly és kemény helyzetben hogyan cselekedtem volna. Ez olyan, amit csak akkor tudhatsz, amikor abban a helyzetben vagy. Értem én azt, hogy ő miért reagált így, bár nem mondom, hogy nem furcsa, hogy a bátyja bántotta és ennek ellenére még sem jelentette fel és nem mondta el ezt az egészet senkinek sem, főleg hogy nem csak szimpla testvéri viszálykodásról volt itt szó, hanem nagyon is beteges bántalmazásról. Mázlija van, hogy nem lett valami durvább következménye, teszem azt egy nem kívánt terhesség, akkor aztán lehet, hogy kénytelen lett volna beszélni valakivel arról, ami történt.
- Hát... egy kiadós verés sem hiszem, hogy belefér testvérek között. - rázom meg a fejemet. Soha sem bántanám a húgomat, még akkor sem emelnék rá kezet, ha a végén kiderülne, hogy tényleg elszökött és nem elrabolták. Esélyes, hogy azért felelném a hangomat, hiszen elég szépen rám ijesztett, de nem ütném meg, örülnék annak, hogy végre előkerült. Akit szeretünk azt nem bántjuk semmilyen módon sem és amit vele tettek a fizikai bántalmazásnak egy kifejezetten durva, megalázó formája, amit végképp nem lehet csak úgy elnézni.
- Ebédeljünk, aztán megyünk tovább. Bírom a strapát, majd éjszaka alszom. Nem szeretném, ha akár csak egy napon is múlna. - talán pihenhetnénk, de nem akarok. Ha elfárad elnyúlik hátul, engem nem zavar, maximum kell egy kávé és szinten tartom magamat. Az utóbbi egy évben elég szépen felfejlesztettem az állóképességemet és most minden perc, minden nap számíthat. Nem akarok felesleges időt vesztegetni azzal, hogy... várok. Nem is hiszem, hogy tudnék mit kezdeni magammal egy egész nap úgy, hogy nem célzatosan teszek valamit.
A köszönömre csak egy mosollyal reagálok és biccentek egy aprót. Ez szerintem alapvető, ha egyszer ilyesmi történt vele. - Így legalább értek dolgokat, de tudod... nem mindenki olyan, mint a bátyád. Vannak rendes emberek is a világban. - oké, én mondom ezt, akinek elrabolták a húgát? De attól még így van, így gondolom. A világ nem egyszerű és nem kellemes, de az utam során is azért botlottam olyanokba, akik igenis segítőkészek voltak. Kevesen vannak, de azért vannak.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 16 Nov. - 20:29

Aiden & Rose

- Köszönöm. – Nem fejtem ki bővebben, de örömmel tölt el, hogy képes fejet hajtani, és elfogadni, ha valamiben nem ő a menő, a sokat tudó pasi. Nem azt mondom, hogy verem az asztalt a női emancipációért, nekem aztán teljesen mindegy, de mégis, belátja, hogy csak azért, mert nő vagyok, még lehet igazam. Most nem is annyira halvány a mosolyom. Ha lehet azt mondani, egészen teljes értékű. Megmutat valamit abból, hogy lehetek én vidám, csak az önbecsülésem van sokszor a béka feneke alatt, és ezt még Appleton is fegyvertényként kezelte. Hol elismerte a tudásom, hol függővé tette a válaszaimtól, így sosem érezhettem magam igazán kitűntetettnek mellette. Aiden viszont a veszekedéseink ellenére hajlamos olyan következtetéseket levonni, hogy az ész dolgában bizony sokszor le tudom őt körőzni.
Talán ezek az okok, hogy képes vagyok elmesélni mindennek az alapját, ami már lassan évek óta meghatározza a mindennapjaimat. A félelmeim vezérelnek, magamtól, a világtól, a testemtől, elég nehéz ezt máshogyan kezelni. Talán azzal hogy most picit beszélek róla, jobban megért majd engem.
- Te szót emeltél volna a helyemben? Nem a család az első? Engem így tanítottak, anya keresztény szellemben nevelt. – Felelem, az más kérdés, hogy semmiben nem hiszek, a tudomány számomra mindennél fontosabb, de nem akartam megbántani, hogy nálam nagyobb ateista még nem született a világon. Elmentem vele a templomba, meghallgattam a miséket, bár nem imádkoztam a lelki üdvünkért, a tanítások bizonyos részét megfogadtam, hogy tenni másokért, és kiállni a családért. Ezért is nem bántottam azzal a bátyámat, hogy feljelentem, vagy szólok a szüleimnek.
- Akkor úgy gondoltam, hogy valamivel megbántottam, és ez olyasmi, mint egy kiadós verés. Aztán gondoltam csak át, hogy direkt akarta így. – Felelem szemlesütve, attól mert tanult lány voltam, a gyakorlati, vagy érzelmi motivációkhoz nem értettem. Nem is nagyon voltam még abban a korszakomban, hogy igazán érdekelni kezdjenek a srácok, így nem fogtam fel elsőre a dolog jelentőségét, csak mocskosnak éreztem magam, s fájt mindenem. El akartam fejezni, és miután hónapokon át nem sikerült, akkor lett egyre rosszabb hogy láttam őt a családi ebédeken, ahol érdeklődve méregetett, hogy mikor nézek a szemébe. Jobb is, ha nem beszélünk róla többet.
Felpillantok a kérdésére, ismét a térképre téved a tekintetem, és kilesek az ablakon a táblákat vizslatva. – Két mérföld. A következő lehajtó lesz. Jó, hogy kérdezed, elfelejtettem volna szólni. Ebédelünk, vagy akkor már töltsünk is itt a mai napot? A holnap hosszabb lesz, ezen a szakaszon csak késő este van a következő motel. Sokat kéne még addig vezetned. – A záró mondatára nem nagyon tudok mit mondani, már vele is csiszolódtam valamennyit, de hogy teljesen jobb lesz-e egyszer, azt nem tudom. Zavartan ugyan, de összehajtogatom a térképet, és betolom a kesztyűtartóba. Hátranyúlok a táskámért, és végül mégis kinyögöm. – Köszönöm.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 13 Nov. - 21:43

Rose & Aiden

- Oké, megadom magam! Te tudod jobban, te értesz a tanításhoz, meg a tanárokhoz, legyen igazad. - mosolyodom el. Oké, nem lehetett volna meghúzni, de azért egy tanár is megkeserítheti az életét. Teszem azt direkt más anyagot ad le neki, vagy olyasmit is hozzátesz, amiről nem tudott hogy fontos, netán direkt tesz bele a vizsgába olyan kérdéseket,a miket nem kellett volna. Úgy gondolom, hogy nem érdemes soha sem direkt packázni azzal, aki az ember felett áll rangban, vagy akármiben, de gondolom ezt neki elég nehéz lenne megmagyarázni. Makacs egy teremtés, szó se róla és talán még ebben az esetben is megoldotta volna a problémát valahogy, igazából egyáltalán nem lepne meg vele.
Azt kár lenne tagadni, hogy meglep, hogy végül megnyílik nekem, az meg főleg, hogy mi derül ki ebből az egészből. Már értem a folytonos morcosság okát, meg a stílust, meg a távolságtartást. Nagyon remélem, hogy a húgom... nem mehetett át ilyesmin. Meg kell találnom, mert ha csak esély is van rá, hogy valaki így bántsa, én isten bizony, hogy durva tetteket viszek majd véghez!
- Érdekes... felfogásod van. - nem akarta, hogy baja essen a bátyjának, aki a haverjaival együtt átment rajta? Ez... hát tényleg nagyobb bajok vannak a fejében, mint ahogy azt gondoltam volna, de nem teszem ennél jobban szóvá, mert a végén még kiakad rajta, pedig már épp kezdtük egészen jól elviselni egymást, azt hiszem nem most kéne ezt jobban elszúrni igaz? - Gondolom azonnal kell lépni, akkor van... bizonyíték. - bököm ki kissé bizonytalanul. Ő ért jobban az efféle nyomozásokhoz, nem pedig én és ő tudja, hogy mit akart tenni és mit nekem, nekem nem igazán van ehhez közöm és beleszólásom meg még annyira sem. Végül csak sóhajtok egyet, amikor lejjebb csúszik a székben. - Mennyi még? - talán jobb témát váltani, bár azt sem akarom, hogy valami érzéketlen bunkónak nézzen, mert így kezelem ezt az egészet, az se érintene valamit jól. - Azért sajnálom, és... idővel majd csak jobb lesz... gondolom. - mármint az emberekkel való viszonya úgy általában lehet még idővel valamivel pozitívabb igaz? Nem azonnal és nem biztos, hogy sokkal, de megpróbálhat túllépni azon, ami történt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 12 Nov. - 11:33

Aiden & Rose

- Ennyire nem egyszerű a dolog. Manapság a tanárokat is fel lehet jelenteni, elmenni egy oktatási biztoshoz, számot adni a tudásomról, és ha kiderül, hogy a tanár részrehajlóan nem azt osztályozta, hogy mit is tudok, akár el is lehet bocsátani. – Vonom meg a vállamat. Nem biztos, hogy így van teljesen a dolog, de a jog szerint bárkit bármiért fel lehet jelenteni, és számomra ez elegendő alap volt ahhoz, hogy ha megvan egy kellő tudásom, akkor megkapjam az érte kijáró dicsőséget, tiszteletet. Nem hinném, hogy a kor számít, végeredményben sokkal okosabban át tudtam látni dolgokat, mint a nevelőim. S emelett hidegen hagyott, hogy mit gondolnak rólam. Akkor lettem volna igazán kiakadva, ha soha nem tudok elérni egy olyan szintet, hogy irigyek legyenek rám. Irigyeltnek lenni legalábbis az ész tekintetében jó dolog. Nem tudom, hogy miért, és hogyan jutottam el oda, hogy megérintsem, talán többet nem is lesz ilyen, de most úgy vélem, hogy megérdemel annyit, hogy ne mindig gorombáskodjak vele. Ha az egész életem arról szól, hogy mindenkit a sárba taposok, borítékolható, hogy ugyanazt fogom visszakapni. Pedig Aiden-nel igazán nincsen is nagy gond, neki is megvannak a maga problémái. Biztos vagyok benne, hogy ő más mint a bátyám, mert ha akart volna, már bánthatott volna. Sőt, hajlandó akár veszekedni is velem, elmondani olykor őszintén a véleményét, nem mézes mázasan a bizalmamba férkőzni.
- Nem akartam, hogy baja essen, hogy meghurcolják, börtönbe kerüljön... Vagy meghaljon. – Teszem hozzá váratlanul, és picit magamba temetkezem, mert végülis ez történt. – Meg az a sok macera, nem is biztos, hogy hittek volna nekem. Az a sok lány annyira kihívó, még rám fogták volna, hogy fordítva történt. Mindig is... segítettem a törvénynek, nem akartam most én lenni az áldozat. Vagy a vádlott. – A kérdésére csak magam elé meredek, szinte lejebb csúszok az ülésben, nem is felelek, csak aprót bólintok, ahogyan elkezdek játszani a körmeimmel. Talán jobb lenne hanyagolni a témát, és megállhatnánk valahol ebédelni, mert ahogyan nézem, már elég magasan jár a nap.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 9 Nov. - 21:41

Rose & Aiden

A fene tudja, azért jobb nem kockáztatni azt, hogy esetleg mégis faképnél hagy, ha teszem azt rászánom magam, hogy kiosszam. Ki tudja, hogy végül nem történne-e meg a dolog, szóval az a biztos, ha nem kockáztatok. Ő a kulcs talán a húgomhoz, akkor pedig tényleg mindent le kell nyelnem neki. Talán nem lenne gond a dologból, de azért... ki tudja.
- Tudod azért vannak rosszindulatú tanárok is, akiket nem különösebben érdekel az, hogy te min akadsz ki, szóval... - azért én el tudtam volna képzelni azt, hogy esetleg mégis meghúzza egy tanár, ha nagyon betelik nála a pohár, de hát legyen így, ahogy mondja, hogy nem tette volna meg senki sem, mert akkor gondolom reklamál és csak még rosszabb helyzetbe kerül, bár... mindegy. Rég volt, én pedig már ott hagytam a sulit és nem sok esélyt látok rá, hogy valaha is visszamennék. Azt hiszem... túl sok minden változott már körülöttem, valahogy nem menne visszaszokni a jól megszokott kerékvágásba ez után.
Az viszont meglep, hogy megsimogatja a karomat, még az eddigieknél jobban is meglep, annál is jobban, hogy őszinte velem. Tényleg nem ezt szoktam meg tőle, de egy halvány mosolyt azért csak vele az arcomra. Csak ne legyek már a buta mellett még érzéketlen kutakodónak is titulálva, mert az nagyon nem tetszene.
- Jól van, nincs gond. - rántom meg végül a vállam. Nem akadhatok ki mindenen állandóan igaz? El kéne fogadnom, hogy nem pont a legjobb emberi kommunikációban a csaj, és hát ez van. Majd egyszer hátha fejlődik legalább valamelyest nem igaz?
- Hát... értem és sajnálom. Szólnod kellett volna, mert... ezt nem lehet csak úgy annyiban hagyni. - nem tudom, hogy mit mondhatnék. Az a baj, hogy nem vagyok épp a legjobb az efféle nyugtatgatásban. Lehetnék jobb is, de talán meg van a magam baja is, vagy nem tudom, hogy mi az ok. - Akkor gondolom ezért vagy ennyire... harapós? - és bizalmatlan és morcos és még sorolhatnám tovább, de most nem az a cél, hogy még tovább piszkáljam, az már egyértelmű, hogy van elég baja.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 8 Nov. - 22:13

Aiden & Rose

Tudom, hogy sokszor még a visszafogott viselkedésem mellett is olyan kiméletlenül tapló tudok lenni, és bár oldódom már a társaságában, közel sem vagyok kedves, netán befogadó, olyan, amilyennek lennem kéne, ha egymásra vagyunk utalva. Sajnos éreztetem vele kőkeményen, hogy tőlem függ, pedig vagyok annyira igazságos, hogy akkor sem hagynám ott, ha kiosztana abban, amiben nincsen igazam, más kérdés, hogy az érvelésben verhetetlen vagyok, úgyhogy ez megint ördögi kör. Néha már sajnálom őt, jobban, mint magamat, ezért van, hogy megpróbálok, én tényleg rajta vagyok, hogy csiszolódjak hozzá.
- Meghúzniii? – Kérdezek vissza szinte méltatlankodó nyafogással a hangomban. Amikor a tanulásról van, egy cseppnyi félsz sincsen bennem, teljes testtel fordulok Aiden felé, és nem mondom, hogy szikrázik a szemem, de nagyon magabiztosnak tűnök. – Olyan tudásom volt, hogy az oktatási minisztériumhoz fordultam volna még az A minuszért is. Kitűnő tanuló voltam mindig, nincsen az a tanár, aki engem meg tudna buktatni. – Kissé nagyon fellengzős vagyok, és talán törtető is, de valakinek az eszéből is meg kell élnie, amikor annyi fizikai hivatás van. Jó, talán a sebészorvosok fizikailag és szellemileg is a toppon vannak, de ők kivételesek. Ha nem fizikus lettem volna, valószinűleg diagnosztának megyek el, esetleg az még elfogadható szakma lenne számomra. Nem is szó szerint értettem, hogy tapintatlan dög, valahol még jól is esik az érdeklődése, csak én így fejtem ki, mert nem tudnék hatalmas köszönömökkel a nyakába borulni, hogy próbál lelkileg egy kicsit oldani a feszültséget. A tapintatlan dög azt jelenti, hogy hálás vagyok, amiért próbálkozol. Látom rajta, hogy megint sikerült megbántanom őt, és ezúttal olyat teszek, amit eddig még nem sikerült senkivel, amióta... Szóval bátortalanul megsimogatom a karját.
- Hé.. én... nem úgy értettem, jó? – Végül csak felsóhajtok, ez valahogy állandó konfliktusforrás lesz, hogy semmit nem tudok normálisan lekezelni. Talán az lenne a legtisztább, hogy ha kirakna itt az út mellett, hogy sétáljak egy órát, elgondolkozva, hogyan is kéne rendesen viselkednem. Mert nem megy, na nem mintha megerőltetném magam.
- Igen, úgy... – Harapdálom az ajkamat, és nehéz nekem is kimondanom, szerencsére nem is kell nem faggatózik tovább, viszont ami a bátyámat illeti, elmondjam, hogy mi is történt velük? – Akkor semmi... Nem akartam, hogy bárki megtudja. Szégyeltem magam, úgy véltem, én voltam a hibás... Provokáltam, vagy nem tudom. Hárman voltak összesen, de nem szóltam apáéknak sem... – Teljesen érzelemmentesen mondom ezt, robotszerűen, mintha egy külső narrátor mesélné mindezt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 7 Nov. - 20:43

Rose & Aiden

Van türelmem, muszáj, hogy legyen, de ebben természetesen az is benne van, hogy nincs más választásom. Nem üvölthettem le a haját, amikor ő jelenleg az egyetlen esélyem, hogy megtaláljam a húgomat, legalábbis még emberi időben, mert nekem nem sikerült eddig, tehát más taktika kell. Lehet, hogy neki sem megy majd, de meg kell adni az esélyét legalább és az esély miatt igenis el tudom fogadni még a stílusát is, ami tény és való, hogy nem valami könnyen kezelhető, de... ki fogom bírni és túlélem a dolgot, mert kell... ennyi.
- Meg tudom érteni, ha nem voltak túl vidámak, még örülhetsz neki, hogy nem volt olyan, aki már alapból meghúzott e miatt. - mosolyodom el. Kész csoda, ha túlélte a sulit ilyen hozzáállással, hogy így nyúzott másokat, mert hát nem lehetett könnyű a tanárainak. Ha engem hívogatna valaki az éjszaka közepén hülye kérdésekkel, jó eséllyel elég hamar elküldeném melegebb éghajlatra, de szerencsére nem volt ilyen és szerencsére nem vagyok tanár sem. Ő meg akkor megúszta a dolgot, hogy nem volt komolyabb következménye.
A szavaira megint csak felszökik a szemöldököm. Én vagyok tapintatlan dög? Még csak nem is kérdeztem rá nyíltan az életére, vagy ilyesmi, hogy a francba lennék akkor tapintatlan dög mégis? Jó, újfent nyelnem kell egyet, hogy visszafogjam magam, mert a végén még tényleg találnék mondani erre valami csúnyát. Mondtam, hogy akkor mondja el, ha akarja, nem erőszak a disznótor, akkor ne engem állítson már be a rossz fiúnak. Végül a választ, amivel kontráznék sikerül magamba fojtani és nem mondok semmit, főleg amikor kiderül, hogy miről van szó, ezzel együtt tehát az is, hogy miért ilyen a jelleme, mert hát gondolom ez azért nagyban közre játszik.
- Mármint úgy érted, hogy... úgy... bántottak? - oké, nem fogok nyíltan rákérdezni, hogy megerőszakolták-e, mert eléggé úgy fest abból, amit mond. - Sajnálom... nem lehetett akkor valami... kellemes eddig neked. Akkor már értek pár dolgot. Mi lett velük? - talán nem kéne ebbe ilyen lazán belekérdezni, de még mindig él, hogy ha nem akarja, akkor úgy se mondja el, vagy csak nem mond többet és kész, ha nem tartozik rám és ennyi. Nem erőszak a válaszadás, csak kíváncsi vagyok, börtönbe mentek-e, vagy mégis mi történt.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 5 Nov. - 20:16

Aiden & Rose

Kétségkívül fejlődésen esett át a kapcsolatunk az előző napok fényében, amit annak tudok be, hogy roppant türelmes velem, vélhetően abból kiindulva, hogy már másfél éve kell a hugát üldöznie, megtanulta, hogy nem egy napon, vagy héten múlik az eredmény. Ha valaki más próbált volna meg barátkozni velem, biztos vagyok benne, hogy villlámgyorsan egymás idegeire megyünk, és temethetjük a még el sem kezdőtött kapcsolatunkat. Azt nem merem kijelenteni, hogy akár még barátság is lehet belőle, ahhoz túlságosan korai szakaszban vagyunk, de tényleg úgy tűnik, van benne egy nagy adag hidegvér, hogy képes mindig nagyot nyelni, amikor odaszúrtam egy nem kicsit.
- Szorgalom is volt mögötte, igen. Néha annyira nem tudtam aludni, hogy megszereztem a középiskolai tanáraim otthoni számát, és felhívtam őket az éjszaka közepén, hogy vajon tényleg jól értettem a tizenhétperccé kérdést? Gondolhatod, hogy a reggeli vizsgán mennyire morcosak voltak, ám olyan is akadt, aki már terelt is át a vizsgán, hogy ő aztán nem akar velem foglalkozni. – Nosztalgikus mosollyal vonom meg a vállamat, ennyire vagyok hát önző, meg hát a tanulással kapcsolatban egészen nyíltan tudok önmagamról vallani. Kissé énközpontú a világom. A kérdését illetően alaposan meg kell rágnom a témát, hogy az ujjaimat összefonva hátradőljek, s oldalra fordulva az ülésben fürkészően végigmérjem. Nem tudtam, hogy meg akar ismerni, talán én zárkóztam ennyire el? Egyértelművé tettem, hogy nem kérdezhet, most pedig mégis választást adok? Talán egyszerűbb lenne visszamenekülnöm saját kis csigaházamba, és újra megküzdeni a démonokkal minden éjjel. Vagy most nappal hívjuk elő őket, hátha nem árthatnak?
- De igenis az vagy... Másnak meg nem mondanám el, te meg... Mindegy. Elmondom. Egy részét. Valamennyit. A bátyám... – Tépelődöm, most nem tudok olyan higgadtan, összeszedetten beszélni, mint általában szoktam. Talán annyira mélyen érint a téma, hogy ha rá gondolok, visszavedlek kisgyermekké, akit mindenki csak irányítani akar. – Szóval ő... Bántott. A barátai is. – Fordulok most már ismét a szélvédő felé, remélem ebből érti, hogy mi is történt, nem nagyon lehet máshogyan érteni. Ha csak megvertek volna, vagy lelkileg terrorozálnak... Nem tudom, lehet, hogy akkor is ilyen leszek.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 4 Nov. - 22:11

Rose & Aiden

Azért nem mondanám, hogy csak az elején kezelt le. A jó megfogalmazás az inkább, hogy az elején totálisan ellenséges volt, aztán már egy idő után csak szimplán lekezelt és végül most már eljutottunk egy nagyjából normális szintre, legalábbis azt hiszem. Végül is kiegészítjük egymást és így vagyunk jó csapat, szóval nincs ezzel gond. Én is tudom kezelni a dolgait, pedig van amikor tényleg nagyon nehéz vele, de azért egész jól megy nem? Nem szúrok vissza, amikor ő megteszi és simán lenyelem a kósza megjegyzéseket, amik amúgy nem mindig tetszenek, de a jó együttműködéshez ez kell.
- Értem én, de minden bizonnyal a képességed is segített, de ezzel nem mondom azt, hogy nem vagy önmagadban is elég jó. - halvány mosolyt teszek azért hozzá, nehogy úgy jöjjön le, hogy esetleg leszólom, mert egyáltalán nincs ilyen célom. Egyszerűen csak értem én a dolgot. Az én képességem is azért befolyásolja az életemet, amióta kialakult van bennem talán... nem is tudom egy kicsit több agresszió. Nem török zúzok, de mégis csak olyasmikre vagyok képes, amik nem kifejezetten jó dolgok. Persze az jó, ha tudok valakinek segíteni, de mégis csak főként támadásra alkalmas az, amire képes vagyok és ez tény.
Viszont most már az a cél, hogy az útra figyeljünk és én nem fogom közben erőltetni azt, hogy meséljen magától. Ha akar, akkor majd megteszi,d e egyáltalán nem kötelező. Ő figyeli a térképet, én pedig figyelek minden másra és ha lerobbanunk, akkor is talán össze tudom rakni a verdát, neki ez jó eséllyel nem menne, akármilyen okos is, vagy akárhány iskolát végzett el eddig. Azért az meglep, amikor mégis beszélni kezd. Nem vártam el tőle. Én elmondok neki mindent, mert az ügyünk miatt fontos, de neki egyáltalán nem kötelező, viszont úgy látom, hogy mégis csak akarja, akkor ez a lényeg igaz?
- Nem vagyok tapintatlan dög, szóval tényleg akkor beszélj róla, ha akarsz, oké? Amelyiket szeretnéd, nekem bármelyik megfelel. Amelyik... könnyebb. - mert hát annyit sikerült leszűrnöm, hogy ez nem egy kellemes mese lesz, hanem nagyon is fájdalmas, akkor pedig olyan verziót adjon elő belőle, amit neki egyszerűbb elviselni. Én biztos, hogy nem fogok erőltetni semmit sem, mert mégis csak én tartozom neki és nem fordítva.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 1 Nov. - 21:20

Aiden & Rose

Talán csak az elején kezeltem le, végülis kiegészítjük egymást, és ez így van jó. Becsülnöm kell a kitartását, amihez nekem nem volt erőm a bátyámmal kapcsolatban. Bár nem tudja, hogy velem mi történt, és így nehéz is összehasonlítani a történetünket, ő is összeroppant a súly alatt, de meg is edződött, makaccsá tette a dolog, míg én inkább nyafogósabb, sértődékenyebb lettem, míg Aiden még az én lelkivilágomra is igyekszik figyelni. Ezért próbálok nyelni, és nem rögtön előadni, ami a nyelvemre jön. Azt ő sem köszönné meg, és a nagy nehezen kiszenvedett különbékénknek is annyi lenne. Adok esélyt annak, hogy nem akar bántani, mint ahogyan nem mindenki erőszaktevő, ha így lenne, semmi értelme nem lenne az emberi kapcsolatoknak. Lehet, hogy sosem kiherverni ami történt, a választásom viszont az, hogy útra keljek, és valaki másnak segítsek.
- Szorgalom inkább. Nem voltam egy lustálkodó tipus talán. A képességem miatt jobban átlátom talán az összefüggéseket, és ezért sikerült jobban a fejembe verni a dolgokat. – Igen, okos vagyok, sokkal okosabb, mint az átlag, ezt sosem hangoztattam, nem húztam alá. A tudatos következtetés csiszolása mindenkinek lehetősége, nem véletlenül kértek fel annyiszor rendőrségi ügyekhez. Nem árultam el nekik, hogy mi is vagyok valójában, ez így volt szép. Ők segítséget, én elismerést kaptam anélkül, hogy udvartartást akartam volna a talpam körül.
A köszönöm teljesen elég volt. Aiden gyakorlati érzéke most kiválóan kiegészíthet. Ha megtámadnának minket, vagy éppen egy számunkra ismeretlen városban kéne tájékozódnunk, segítséget kérni, nagyon is jól jönne az, hogy ott van az oldalamon.
- Néztem párat, de.. – Valójában, nem, nem erről van szó. Bár legtöbbször tökéletesen tudom irányítani a vonásaimat, itt most nem annyira megy. Azt eddig is láthatta, hogy van egy komoly üldözési mániám, pánikbetegségem, és még sorolhatnám, de lassan már egyértelmű lehet számára, hogy történt velem valami. Nem fejezem be a mondatot. Buzgón a térképbe temetkezem, de órákon, napokon át úgysem tudom kikerülni, hogy beszélgessünk. Levetem a baseball sapkát, és hátradobom az ülésre. A napszemüveg is lekerül, és megigazgatom a hajamat, hogy ne legyen annyira lelapulva. Felsóhajtok, talán jobb túlesni az egészen, akkor legalább tudhatja, hogy mi is történt velem, nem kell rosszul éreznie magát azért, mert félreért valamit.
- Az egyszerű, gyors verzió érdekel, vagy a kifejtős? Egyikhez sincs kedvem, de bármennyire is tapintatlan dög vagy, jogod van tudni, mert segítek neked, akkor nem akarok mindig magyarázkodni... Érted... – Most is elég nyers vagyok, pedig próbálok finoman fogalmazni, egyszerűen nem megy. Senkinek nem mondtam még el, nem is tudom, hogy miért egy idegennel kezdem. Talán pont azért, mert ugyan kinek adná tovább? Ha ki akar használni, enélkül is megteheti.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Pént. 31 Okt. - 21:12

Rose & Aiden

Nem mondanám magam azért tompa agyúnak, hiába hogy nem vagyok annyira zseni típus, mint mondjuk Rose, de akkor sem vagyok buta, csak nekem megy a fizikai harc is és nem vagyok profi nyomozó, de hát nem mindenki születik annak. Azért rájöttem pár dologra, meg voltak összefüggések, amiket sikerült azért levágni, de mindent én se tudok sajnos megoldani, főleg nem egyedül. Így könnyebb, ahogy mondani szokták több szem többet lát, és remélhetőleg ez nálunk is bejön majd, vagy ha más nem, hát ő majd többet lát, mint amit eddig nekem sikerült.
Azért annak örülök, hogy sikerül legalább időnként egy kicsit megenyhülni egymás felé és időnként még egy mosolyt is kapok tőle, ez azért már mindenképpen haladásnak számít a kapcsolatunkban, vagy társulásunkban, vagy minek is nevezzem ezt pontosan.
- Azért gondolom okosabb vagy, mint az átlag, egyébként nem látnál meg olyasmit, amit más nem, és elég szépen elvégezted a sulit is. - rántom meg a vállam. Amúgy is, ahogy én tudom a nagy elméleti emberek gyakorlatban pont azért nem olyan jók, mert hajlamosak mindent nagyon túlkombinálni. Nekem a gyakorlat megy, de a túlzott mély eszmefuttatásoknak már sajnos nem vagyok a híve. Nem azt mondom, hogy nem megy semmi, de azért egyszerűbben cserélem le mondjuk a kocsi kerekét, mint hogy megoldjak egy négy soros matekpéldát, amúgy is ez utóbbinak nem sok haszna van a valós életben. Aztán már főként a vezetésre koncentrálok, mert hát valakinek ugye ezzel is kell foglalkoznia, amíg a másik... okos, meg a térképet figyeli.
- Nem hiszem, rémlik a hely, bár sok horror filmet nézhettél, ha egyből ilyesmi jut eszedbe. - mosolyodom el, miközben továbbra is az utat figyelem. Nem érünk oda egy hamar és hogy mennyire lesz élvezetes az út... az a baj még mindig, hogy őszintén szólva nem vagyok túlságosan bátor, hogy kérdezgessem őt, mert hát na miről kérdezzem? Milyen volt a tanulmányi átlaga? Mert úgy érzem minden más nem olyan, amiről szívesen beszélne, én is főként azért beszélek neki magamról, mert kell, mert a húgomat keressük és ahhoz ismernie kell a családomat és a múltamat. - Szóval... nem mesélsz legalább valamit magadról? Vagy... bekapcsoljam a rádiót? - oké a választási lehetőséget rá bízom és kész, így azt hiszem a legegyszerűbb.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 30 Okt. - 22:07

Aiden & Rose

- Hát azért zseni nem, csakhát... – Ellenkeznék zsigerből, mert olyan jól megszoktam már, hogy mindig mindenkivel dacolok, az ösztöeim gyorsabbak mint a józan eszem, s nagyjából ekkor jut el tyúkeszemig, hogy most akár bókolni is próbált. Nem tudom, hogy miért, elvörösödöm, egy pillanatra még a nyelvem is kidugom hogy sikerüljön valami szerintem nem elégedett mosoly, őszintén jól esik, amit mond, a zseni az igazából Appleton, s csak remélni mertem hogy felfigyelt rám, tényleg kivételes tanítványnak tartott, nem pedig azért fogalmazott olyan bonyolultan, hogy felhívja hiányosságomra a figyelmet. Nos igen, volt benne némi alázás is, amit a saját dölyfös arroganciám miatt nem akartam észrevenni. Aiden talán kicsit tompaagyú, de próbál kedveskedni.
- Oh, semmit nem ígérhetek. – Szűkítem össze a szemem, mintha minimum gyilkolni akarnék, az előbbi hangsúlyom ismeretében erről szó sincsen. Nem tudok még feloldódni, de felrúgni sem akarom már minden ostoba mondata után. Nem lehet mindenki, hogy is mondta...zseni? Még az is elképzelhető, hogy amire megtaláljuk a hugát, képesek leszünk egybefüggően beszélgetni, nem olyan nehéz ez, csak el kell hinnem, hogy nem les rám minden utcasarkon egy a bátyámhoz hasonlatos beteg elme. A vásárláson túlesünk, és megindulunk Aiden anyjához.
- Ezzel nem csak te vagy így. Mondhatod, hogy zseni vagyok... ez nem igaz. Ha kicsit is az lennék, az élet gyakorlati területein is le tudnám szűrni a következtetéseket. Ez valahogy kimaradt. – A kérdésre előveszem a térképet, mert bár memorizáltam már a pontos útvonalat, nem árt egy utolsó ellenőrzés. Kissé az ölembe öntöm közben a mazsolás mogyorót, nem az ügyességemről vagyok híres, megfordítom a papírt, mert sikerült fejjel lefelé kihajtogatni, de gyorsan képbe is kerülök.
- Ha megyünk az ötvenegyesen, akkor ebben a tempóban sötétedésre vagyunk ott. Azt írja, hogy Dreyfuss családi panzió. Remélem nem valami fogatlan öregúr vár minket hentesbárddal az alagsorban. – Magamhoz képest egészen jókedvűen ébredtem, talán legyezgeti a hiúságomat, hogy valaki netán még értékesnek is tarthat. Szigorúan mint nagy koponyát, nem mint nőt, mert az nagyon fúj lenne...

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 29 Okt. - 21:20

Rose & Aiden

Én azért igazán igyekszem vele normálisan viselkedni, még egy-egy mosolyt is sikerül időnként bejátszani. Nem mondom, hogy könnyen, mert néha nehéz eldönteni, hogy viccel, vagy épp cinikus, de... azért az esetek nagy részében reménykedem, hogy inkább csak viccel. Azt hiszem jobb, ha az ember inkább pozitívat gondol, mint negatívat, abból mindig kisebb gond lehet.
- Tizenhat évesen? Ah... hát akkor tényleg eléggé zseni típus vagy igaz? - nem akarom hozzátenni, hogy értem én, hogy milyen ilyen. Gondolom nem sokat volt bulizni, meg szórakozni, meg mit tudom én. Nem lehetett túl sok barátja, akikkel szórakozott, mert akkor eleve nem így állna a világhoz, ha jól sejtem, bár gondolom ehhez nekem aztán végképp nincs semmi közöm. Az ő élete és ha úgy szereti élni, hogy egyedül van és csak... nagyon okos, akkor az ő dolga igazából, nem szólhatok bele. Én főleg nem, amikor én is a magányos létet választottam végül, bár nekem meg van rá az okom, meg kell találni a húgomat.
- Mindent sajnálok, csak ne bánts. - mosolyodom el. Azért egy párna mégis csak egy párna, óvatosnak kell lenni, de azért örülök, hogy kicsit felenged, és így már egészen lazán oldhatjuk meg ezt a vásárlást. Ő válogat, én meg leginkább pakolok és megszerzem azt, ami kell. Ez a tökéletes munkamegosztás, ő gondolkodik, én pedig melózom. Bepakolok szépen mindent, aztán már nem sokára a kocsiba pattanok be. Válaszolok én mindenre, amire csak kell, hiszen most ez a dolgom. Amit kérdez arra kell a válasz, hogy aztán felkutathassa a húgomat, ez ilyen pofon egyszerű.
- De észrevehetjük azt, ha baj van és én nem vettem észre. - igenis hibásnak érzem magam. Talán a húgom érzett valamit, hogy baj van, nem tudhatom. Sok minden változott benne és én ezekről nem tudtam. Hívhatott volna... de nem tette és ez lett a vége. Tudni akarom, hogy mi történt és vissza akarom őt kapni most csak ez számít, semmi más. - Milyen messze van a következő hotel? - pillantok oldalra. Ő lesz a navigátor ehhez kétség sem fér, nála a térkép és ő az ész a csapatban, mint ahogy ezt mát megbeszéltük.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 28 Okt. - 20:35

Aiden & Rose

Én sem lehetek mindig halálosan feszült, akkor meg főleg nem, ha a hallójárataimba beleszorul valami, és mindez félreértésekhez vezet. Kivétesen egészen vidáman indul a reggelünk, ezt úgy mondom, mintha évek óta ismerném. Csupán arra értem, hogy eddig meglehetősen fagyosan sikerült lekezelni egymás reakcióit, a mosolya részemről is valami olyasmi fintort szül.
- A középiskolát két éve elvégeztem, tizenhat évesen, és untam magam, bejártam az egyetemre. Csak úgy. Aztán.. megkerestek páran, hogy van egy hely a hozzám hasonlók számára. Kiteljesedni, vagy ilyesmi. Nem akartam lelombozni őket, tökéletesen uralom, amit kaptam. – Nem kell mindig óvatoskodnia, elmenni úgysem fogok, a legrosszabb, ami történhet, hogy veszekszünk egy jót. A stílusából ítélve már ezt is mellőzné. Rajtam most nem fog múlni. Ha heteken keresztül szótlanul gubbasztunk egymás mellett, akkor szó szerint belehülyülünk. Nem vagyok egy nagy társasági alkat, de ha itt van valaki mellett, egyszerűen szükségét érzem, hogy legalább megszólaljunk.
- Remélem sajnálod, különben... -Ezer szerencséje, hogy itt még a lakásban vagyunk, mert csak egy díszpárnát vágok hozzá, jobb híjján, ha már lent lettünk volna az utcán, nem is tudom, hogyan torolhatnám meg. Viszonylag gyorsak vagyunk, mert nagyjából negyedórával később már túl a kocsibérlésen is, az áruház pénztáránál húzzák le a kocsiba belerámolt dolgokat. Végignézek rajta, a pénz nem is zavar, csak az, hogy talán kifelejtettem valamit. Nem legyen minden eshetőségre felkészülni, különben is abban kell bízni, hogy Hope hamar meglesz, nem lehet valami összesesküvés áldozata, még ha a rejtély szempontjából izgalmasabb is lenne úgy. Felnyitja a csomagtartót, elkezdünk mindent belerámolni, úgy szortírozok, hogy egy kisebb szatyorba a kezünk ügyébe gyakrabban kerülő dolgok kerüljenek, mint papírzsebkendő, üdítő, rágcsálnivaló. Beülök mellé, és bekötöm magam, lassan tényleg elindulhatunk az autóúton, amely a tengerpart mellett fog vezetni, már előre kinéztem a tájékozódási pontokat. Benzinkút is lesz, motel is.
- A családunk hibájáért nem mindig mi vagyunk a felelősek. – Dőlök hátra, hátranyúlok némi mogyorós mazsoláért, neki is kikészítek egy maroknyit, ha oldalt nyúl, vehet tőlem is. Ha ily módon megérint, hát tegye, hidegen hagy. Csak azt várom, hogy odaérjünk.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 27 Okt. - 21:15

Rose & Aiden

Azt hiszem sikerül kissé félreérteni egy szót, amire egy mosoly a reakcióm. A cukraiért nem lenne értelme sehova se menni, de a cuccaiért tényleg voltunk abban a suliban, legalábbis gondoltam, hogy abba jár, de akkor lehet egy másik is? Egyáltalán kell nekem ezt tudni?
- Értem már, miért váltottál másik iskolára? Mármint... tudod, ha nem tartozik rám, akkor szólj és befogom. - nála azért lássuk be, sose lehet tudni. Nem tudom, mikor verem ki nála a biztosítékot, szóval inkább óvatos vagyok, nehogy gond legyen belőle. Ha akar amúgy is válasz, meg hát ha akar, akkor amúgy is jól leolt, szóval... az a biztos, ha inkább óvatos vagyok, mint hogy jól beletenyerelek valamibe, amibe nem kéne.
Azért egy mosolyt megeresztek. Végül is igen, egy szintre tenném magunkat, bár őszintén ő a nehezebb este, de fogjuk rá, hogy majdnem egy szinten vagyunk, ha nagyon úgy akarjuk nézni a dolgot, és elnagyolunk mindent... na jó, ő a nehezebb eset. A megjegyzésére, főleg az ajakbiggyesztés láttán nem is tudom, hogy mit mondja. - Hát... ö... azt hiszem sajnálom? Vagy nem? - őszintén szólva fogalmam sincs, hova tegyem ezt a kósza megjegyzést. Tényleg nem tudom, pedig próbálom én kiismerni őt, de nem akarok valami olyat mondani, amiből meg a végén valami gond, vagy baj lesz. Félek tőle, hogy esetleg megbántom valamivel, aztán fogja és faképnél hagy, azt pedig nem igazán merem megkockáztatni. Az a biztos, ha inkább óvatos vagyok vele, ha akar úgyis beszél az életéről igaz?
- Persze, megveszünk mindent, ami kell, vagy amit szeretnél, ezért vagyunk itt. - bólintok egyet, aztán irány a bolt, meg persze minden, amire szükség van. Ő ebben a jobb. Az én étkezésem általában lekorlátozódik a szendvics, a konzerv és a semmi szintjére. Az elején még egy-egy pizza belefért a keretbe, de amikor más spórolni kezdtem, akkor már ez se volt esélyes. Szóval rá bízom magam, teljes mértékben, amúgy is ő a nő nem igaz? Ő tudja jobban, hogy miket kell itt bevásárolgatni, hogy ne haljunk éhen út közben és ne kelljen pizzát venni. Csak az lep meg, amikor megérinti a vállam, és a húgomról kérdez, főleg mert eddig határozottan ellene volt minden érintésnek. Tovább lépdelek és akkor szólalok meg, amikor már kocsiba pakolok be. - Én nem éreztem úgy, hogy megromlott, egyszerűen csak változott. Már nem vágyott a csillogásra, de nem tudtam, hogy pontosan miért. Azt hiszem... jobban kellett volna rá figyelnem. - hatalmasat sóhajtok. Ez olyasmi, amit még magamnak se nagyon vallottam be sosem, hogy igenis talán, ha jobban figyelek rá, ha tudom, hogy mi folyik otthon... De ott volt a suli, a barátaim és nem tettem. Hiba volt, talán a legnagyobb, amit valaha elkövettem.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 26 Okt. - 20:59

Aiden & Rose

- Cukraimért? – Kérdezek vissza félrehallva amit mond, aztán esik csak le, hogy mi is volt a mondat jelentéstartalma igaziból. Akaratlanul is elvigyorodom, és megemelem a vállaimat. – Nem. Ugyanaz. Az az új sulim, eddig tanultam máshol. Van lehetőségem hiányozni, nem veszik annyira szigorúan. – Most kezdtem pár napja, és miután alapítványi iskola, én magam döntöm el, hogy mennyire akarok bejárni. Nem vagyok már kiskorú sem, így ha kimaradok, az én problémám lesz, hogy ha felkészületlenül ér az, amit esetleg meg is taníthattak volna. Nem ezen a pár napon, vagy héten múlik, ha sikerül pozitívan lezárni Hope felkutatását.
- Egy szinten? Izgalmasan hangzik... – Döntöm oldalra a fejem, ezúttal nem fagyosan, veszekedőseb hangszínben, van benne egy kis provokáció. Nem azt láthatja a tekintetemben, hogy ha rosszul válaszol, faképnél hagyom, most valahogy nyitottabb kedvemben vagyok, ha ki akarja mondani a dolgokat, hát tegye. – Az igaz, hogy az én testvérem nem tűnt el látványosan... – Kissé lebiggyesztem az ajkamat, pedig általában ura vagyok az érzelmeimnek, de a testvér szónál nem tudtam most nem pofákat vágni. Mindegy, hamarosan úgysem találkozunk többet, tehát mindegy, ha véletlenül elszóltam magam kissé. - ... de ha veled az történt, mint velem... Nem a humoromról vagyok híres, de nagyot fogok kacagni. – És itt kiöltöm a nyelvemet, hogy adjak a gyermeki énemből is egy morzsányit.
Lassan már készen vagyunk a kocsi kölcsönzésével, én tényleg nem tehetek róla, hogy most én állok jobban anyagilag. Nem érdekel, hogy lelkizik rajta, hogy kihasznál vagy sem, önként teszem, hidegen hagy, ha úgy véli, hogy mindent kompenzálnia kell. Odahajolok a pult közelébe, mert a papírokat nem én töltögetem ki, és a fülébe súgom.
- Hozol abból a piros csokiból? Nem merek kérni. – Bökök az üvegbúrára, ami a látogatók számára van kitéve. Még mindig nem vagyok egy kommunikációs mester, félek, hogy úgy felcsattannék, hogy még kocsit sem kapnánk. Le tudok szűrni jeleket, egészen jól össze tudom rakni a rejtvényeket, de ha valahol el kell adni magamat, akkor lőttek az egésznek. Bízom benne, hogy ezt most megérti, és el tudunk indulni a bolt felé, magamban már agyalok, hogy mit is vegyünk az útra, ami sokáig eláll, és hűtő nélkül is tárolható a csomagtartóban. A kocsikulcsot megkapjuk, de azon túl, hogy ragaszkodom a kipróbálásához, nem ülünk bele hosszabb időre, ahogy Aiden mondta, itt van mellette az áruház is. Kiváló memóriám van, és amikor besétálunk, már nagyjából át is látom, hogy merre kell mennünk. A tartós élelmiszereken túl kötél után érdeklődőm, festék, elemlámpa, olaj, ilyesmik. Számítok olyasmikre, hogy erdőben, vagy sivatagban kell majd éjszakáznunk. Ki tudja... A kasszánál aztán még hatalmas kuponokat is kapunk, amit a mögöttem sorban álló idős néni kezébe nyomok, akik hálálkodások közepette már spórol is egy nagyot a kasszások bosszúságára. Ide úgyse jövünk vissza törzsvárásolni. Kitolom a kocsit, tolni nem olyan nehéz, még ha tele is van, gurulós.
- Mikor romlott meg a kapcsolatod Hope-pal, és miért? – Kérdezek rá nyíltan, megállítva őt, véletlenül még hozzá is érek a vállához, de ez most jobban érdekel, mint a saját nyűgjeim. Amikor nem tudja rólam, akkor is folyamatosan jár az agyam, kattognak a fogaskerekek, hogy közelebb jussak a megoldáshoz.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 23 Okt. - 20:58

Rose & Aiden

A hosszú táv csak egy eshetőség, amennyiben nem találjuk meg a húgomat, mert az is lehet, hogy rájön a megoldásra pár napon belül és... Na nem arról van szó, hogy akkor már le is pattintom, de hát célzott már rá elégszer, hogy van jobb dolga is, mint hogy az én nyomomban járjon és megpróbálja megoldani ezt az ügyet nem? Hát akkor nem hiszem, hogy olyan nagy hatással lesz rá az, ha aztán mégis eltűnök a képből, ha már megoldódott a nagy rejtély, és minden oké. Persze nem biztos, hogy minden oké lesz azonnal, de... a lényeg, hogy a végére járjunk és végre újra magamhoz szoríthassam Hope-ot.
- Mármint ahhoz képest újba, mint ahol a cuccaidért voltunk? - jó na kicsit értetlenül szökik fel a szemöldököm, mert azt hittem, hogy az a sulija. Év közben vagyunk, de lehet hogy az ő tudásával előfordul, hogy az ember gyakrabban vált sulit, vagy netán előbb fejezi be, mint az átlag, végülis nem tudhatom, és talán közöm sincs hozzá, azt se tudom, hogy egyáltalán miért mertem rákérdezni. Jó-jó azért már volt, amit egy kicsit lazábban kezelt az utóbbi órákban, vagy inkább mióta felkelt, de azért mindig van rá esély, hogy visszafordul ez az állapot és mondok valami olyat, amin kiakad, aztán nekem annyi.
- Oh, hát... nem biztos, hogy én vagyok a könnyebb eset, talán egy szinten vagyunk. - mosolyodom el, bár azért na. Az én jellemem azt hiszem rugalmasabb, én azért többet nyelek le neki, mert nem sok választásom van, ő viszont nem köteles alkalmazkodni hozzám, ha akar bármikor leléphet és kész, én viszont ezt nem tehetem meg, ami azért elég nagy aduász a kezében. Ezért talán nekem nehezebb, akkor is, ha nem vagyok esetleg könnyebb jellem.
Aztán csak bólintok. Vannak indokai és nem fogok rákérdezni. Fel sem merül... nem is merek, hogy őszinte legyek. A végén még nagyon-nagyon rosszul jönnék ki belőle. Nem arról van szó, hogy félek tőle, inkább attól félek, hogy a végén még lelécel és oldhatom meg egyedül ami eddig sem ment, szóval a faggatózást hanyagolom. Aztán persze jön egy újabb megjegyzés, amire inkább csak bólintok egyet. Ha ez segít az önbecsülésemnek... van bennem annyi büszkeség, hogy ne állaljam csak úgy azt, hogy egy fiatal leányzó fizeti a költségeimet, miközben eleve ő segít nekem. Ez nem valamiféle dac, ez csak... teljesen normális és kész. Inkább segítek neki bepakolni, amikor már meg van a kocsi. Végül is én vagyok az erő a csapatban, nem neki kell pakolásznia.
- Ez az egész bőven lehet, hogy veszélyes, sőt... biztos. Eszem ágában sem volt senkit belevonni. - aki fontos. Nem azt mondom, hogy az ő életét meg gondolkodás nélkül kockáztatnám, de ő vállalta és ért hozzá, a barátaim pedig a suliból nem igazán. Nem akartam senkit sem bajba keverni, nem vagyok olyan, nem vártam el, csak leléptem. Közben persze irány a bolt, hogy összeszedjünk mindent, ami kellhet. Rábízom magam, maximum tolom a kocsit, én meg a vásárlás... láthatta a szekrényekben, nem vagyunk jó barátok.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szer. 22 Okt. - 21:28

Aiden & Rose

Ha hallanám, hogy velem kapcsolatban a hosszútávról beszél, biztosan jót nevetgélnék, pedig nem vagyok éppen humoros kedvemben. Alig ismerjük egymást második napja, és már tele van velem a hócipője, ez egyértelműen látszik minden mozdulatáról, gesztusáról. Valahol meg tudom érteni. Ő sem az a leányálom, összességében mégis sokkal emberibben kezeli a dolgokat, velem is magához képest megértő tud lenni. A bókjára meresztem egy darabig a szemem, nem tudom eldönteni, hogy gúnyolódik, vagy sem, őszintének tűnik a mosolya. Bólintok, a képességem eléggé mesterséges dolog, sosem leszek olyan penge, mint Appleton, de hát valamiért mégis ez jutott.
- Nem nagyon van mit csinálni. Egy újabb iskolába fogok járni. De azért... köszi. – Mondom ki nagy nehezen. Én is képes vagyok arra, hogy emberi érzelemeket mutassak, még ha borzasztóan nehéz is. Teljesen el vagyok vadulva, messze már attól, hogy érzékeljem, ha valaki igazán kedveskedni akar, most valami ilyesmiről van szó. Az arcom most kislányos zavarról árulkodik, nem tudok ura lenni a vonásaimnak, egy pillanatra akár észlelheti is, hogy mennyire szeretéhes lennék, ha nem nyomnám ezt ezt el teljesen magamban. Próbálom összekapni magam, bátorító biccentéssel jutalmazni azt, amit mondott. Hiszek magamban, ennyi elég kell, hogy legyen, és megtaláljuk Hope-ot.
- Úgy gondolod, hogy te vagy a könnyebb? – Kérdezem most egy fokkal kiszélesítve a mosolyt. Felsóhajtok, valami mélyről jövő szakad fel belőlem. Ha legalább az egyikünk pozitív, vidám lenne, akkor nem ilyen lelki nyomorultak lennénk, akkor talán volna értelme annak, hogy a másikra képesek lehetünk hatással lenni. Már így is csoda, hogy képes saját magát leküzdve mosolyt kifacsarni belőlem. Tulajdonképpen akár egészen szép is lehetnék, ha többet mosolyognék. Csak az a baj ezzel, ha szépnek mutatom magam, prédává válok. Vagy előtte ez nem érdekes, mert nem akar bántani.
- Indokok... nos igen, azok vannak. Ahogyan neked is. Nekem nincsen testvérem. – Pillantásom azt sugalja, hogy volt. Olyan sötéten villog a szemem, amely valami rosszat sugal, de nem feltétlenül kiolvasható, hogy mit, de egyértelmű, hogy viselkedésem forrása mégis ezzel a témával kapcsolatos. Inkább felpattanok, és a fájós térdem ellenére mégiscsak elindulok kifelé.
- Ha ez segít az önbecsülésednek, akkor add meg. – Felelem hangsúlytalanul. Én aztán nem fogom rajta behajtani. Különben sem vagyok olyan tipus, aki mások nyomorúságán gazdagszik meg, nem is fogadtam volna el fizetséget, és ha most arról van szó, hogy nekem kell finanszíroznom az expediciót, megteszem, ahogyan a tragédiák áldozatait is szokás segíteni. Mondjuk azt, hogy a rejtvényért cserébe jótékonyságra szántam el magam. És talán azért is, hátha meg tudom menteni még Hope lelkét, hogy ne válljon azzá, aki én is lettem. Hogy a világnak ne kelljen újabb szörnyű alakokkal szembenéznie, ahogyan Aiden fogalmazott. Na jó, ez lesarkított, nem is ezt mondta, ezt akartam hallani. Az baromira nem érdekel, hogy ki köztünk a pasi, miután nem szándékozom odaadni magam neki, ez nem szólhat a nemekről. Átadom az igazolványaimat, amellyel megindulhat a bérlés. Nem lesz olcsó mulatság, mégis bőven marad a kártyámon, nem ezen fog múlni. A csomagtartóba helyezem a sportáskát, és csak egy kézi retikült tartok magamnál.
- Ahogy mondod. Barátaid nem voltak, akik megpróbáltak segíteni a hugod megtalálásában? Vagy magányos farkasnak vallod magad? – kérdezem eltéve a sapkát, a napszüveget pedig feltolom a fejem tetejére, s elindulunk a bolt felé.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Kedd 21 Okt. - 21:24

Rose & Aiden

Nem vagyok egy lány regény rajongó, de talán igaza van. Életemben nem voltam még ilyen nehéz esettel hosszú távon kapcsolatban, mint ő. Mármint nem úgy értve kapcsolatban persze, szimplán üzleti... vagy munka, franc se tudja, hogyan kéne ezt megfogalmazni. Egy biztos, érdekes lány és a tetejében alig tudok róla valamit, ami miatt még nehezebb kezelni, vagy felfogni, hogy mit hogyan kezel, értelmez... zűrös, tényleg felettébb zűrös.
- Jól van, én is azért gondoltam, hogy a penge agyaddal megoldod ezt és kész, aztán már csinálhatod a dolgaidat, amit csak szeretnél. - bólintok végül egyet egy csekélyke mosollyal. Azért durvább nem megy és nem tehetek róla, nem miatta van, de lássuk be folyton a húgomon kattog az agyam és rendkívül nehéz ettől elvonatkoztatni, hiába is akarok, hiába is próbálom. Majd talán... egyszer sikerül, de amíg nem könyvelem el, hogy nem él, vagy hogy úgyis esélytelen megtalálni, addig ez marad nekem, a folyamatos reménykedés. Főleg úgy, hogy most ő is feltűnt, nem is tehetnék mást. Nem akarom feladni. Butaság lehet, de valahogy... érzem, hogy még van értelme keresni őt. Erős és talpra esett lány, nem veszhetett el csak úgy és főleg nem végleg, az nem lehet.
- Nem mondom, hogy szörnyű vagy, csak épp... nehéz eset, de gondolom én se vagyok sokkal könnyebb és meg is van rá az okod. - nem fogom faggatni. Valami miatt tegnap este is eltaknyolt, valami miatt csak a minimális füttyögés miatt konkrétan hasra esett, és gondolom még mindig fájlalja a tenyerét, meg a térdét is e miatt. Valami van ott a háttérben, amiről nem tudok, de miután munkatársak vagyunk, így igazából talán nem is kell tudnom róla. Igen, lehet hogy tényleg nem kell tudnom róla.
- De azt nem erre kéne... Te segítesz nekem és még a pénzed is. Megadom rendben? Ragaszkodom hozzá! Amint ennek az egésznek vége lesz, találok melót és megadom, az utolsó fillérig. - szarban vagyok, de attól még van büszkeségem, és nem vagyok hajlandó csak úgy hagyni, hogy mindent ő fizessen. Egyszerűen nem lehet. Mégis csak én vagyok a pasi és én vagyok, aki kérte őt, hogy segítsen és még csak fizetni se tudok érte, ezek után nagyon rosszul veszi ki magát, ha még ő is az, aki fizeti a kocsit, vagy a motelt, ahol megszállunk út közben.
Beérve a célállomásra egy viszonylag egyszerű, de strapabíró Seatot választok ki. Nem annyira elterjedt kocsi, de ki tudja, hogy mibe futhatunk bele, amikor hasznos lesz az, hogy a karosszéria jól bírja és ne adja fel túlságosan hamar, ha netán... Na jó, ne gondoljunk egyből a legrosszabbra. A pasas hamar adja a kulcsot és fizetés után már mehetünk is a nem messze lévő boltba. - Vásárlás, aztán indulhatunk, akkor az anyámhoz először igaz? - biztos, ami biztos kérdés, mert hát ki tudja, hogy nem változott-e meg azóta a helyzet. Ha jól sejtem gyorsabban forognak az agykerekei, mint nekem, nem is kicsit.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Hétf. 20 Okt. - 21:49

Aiden & Rose

Az egész már az elején el van rontva. Erőnek erejével kell rávenni magamat, magunkat, hogy akár megpróbáljuk elviselni egymást. Úgy érzem magam, mintha egy Jane Austen lányregény sanyarú sorsú hősnője lennék, akinek csak a szenvedés juthat osztályrészérül, míg mások nevetve tudnak boldogulni. Aidennel tépjük egymás haját, táncolunk a másik idegein, és csak nagy ritkán születik meg egy jobb pillanat. Még azt is nehezen tudom értékelni, ha hálás valamiért. Tudom, ha nem lennék, ki kéne találni. Mindenki pechére.
- Nem tudom, hogyan tudnék beiktatni valamit, ha folyamatosan mozgásban leszünk. – Sóhajtok. – Jól van Aiden, csináljuk, a többi addig ráér. Kár lenne csapongatni a dolgok között. - Mégis mosollyal záródik a beszélgetés ezen szakasza, lényegében nagyon is tud figyelmes lenni, hiszen az ágyra is rákérdezett, az autóra, meg még a balesetem után is próbált segíteni. Csak azt nem érti, hogy nem is feltétlenül vele van a baj? Csakis velem. Meg úgy ámblokk a világgal. Ahogyan sok pasi kezeli a nőket. Vadállat módon. Talán ha nem általánosítanék mindig, sokkal egyszerűbb lenne, de ha nem tudom kikerülni ezt az egész... szennyet? Mit tehetnék? Nem olyan egyszerű túllenni a dolgon, ha közben naponta megerősítést nyer, hogy okkal menekülök minden elől? Felém nyújtja a tenyerét, én meg letolom őket. Igen, képes vagyok hozzáérni, hiszen a térdeimet is meg tudta normális módon tisztítani, akkor nem kezelem leprásként.
- Ennyire szörnyű vagyok? – Kissé nyelek egyet. Valóban katasztrófális az, ahogyan kezelem, néha már egy pillantásommal is elnémítom. Nem mondom, hogy tökéletesen meg tudok változni, és imádnivaló jókislánnyá változni, de a saját nyomoromat miért akasszam mindig a nyakába? Van elég baja nélkülem is. Inkább elkezdünk pakolászni, és elindulni lefelé az utcára, ahogy gyorsan beöltözök, mintha valami sztár lennék. Ha nem látják legalább a pofim, vagy a kiengedett tincseim, egy fokkal jobban járok.
- Nekem van. Nem vagyok dúsgazdag, de kapok valami jogdíjjáradékfélét. Nem igazán költök semmire, felgyűlt. – Nem mondom ki, hogy hajlandó vagyok erre a célra fordítani, mert egyértelmű, különben fel sem hoztam volna a dolgot. Annyira sosem lennék kiállhatatlan banya, hogy a kocsiba száműzzem. Ha úgy igazán bántani akart volna, már megtette volna. Vagy túl naív vagyok? Nem mondhatom azt, hogy a bátyám is ártatlannak tűnt évekig. Most már nem vagyok kislány, ha valaki így akar maga alá gyűrni, az kihasználja az első alkalmat. Elindulok arrafelé, amerre most ő néz, és bólintok. Hitelkártyát hoztam magammal, általában azok nemzetközileg elfogadottak. Kissé előresietek, láthatja amit talán a hálóing alatt nem, hogy szép formás vádlim van, a sok könyvtárazás mellett azért eljártam futni is kissé.
Nem sokkal később beérünk az autókölcsönzőbe, itt átadom neki a terepet, majd én fizetek, meg leadom a személyes okmányaimat, de kár lenne nekem ebben döntenem, lévén semmit nem értek a kocsikhoz.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Vas. 19 Okt. - 21:57

Rose & Aiden

Oké-oké, próbálom én a fagyos megjegyzéseket figyelmen kívül hagyni. Nem megy könnyen, de azért nagyon igyekszem. Nehéz azért vele, nagyon nehéz, de próbálkozom, amennyire tőlem telik. Lássuk be, hogy nehéz eset, még ha próbálok is nyitni, esetleg próbálok lazább lenni vele, viccelni ne adj isten, lereagálni azt, hogy ő viccel... nem megy könnyen, hiába küzdök annyira. Mintha csak tényleg minden áron arra menne rá, hogy kiforgassa a szavaimat. Ezt se azért mondtam, hogy most akkor nincs semmi más dolga, csak könnyebb lenyomni a dolgokat egyben, mint hogy folyton megálljunk és szünetet tartsunk.
- Ha van dolgod, akkor szólj... nem osztom be az idődet. - teszem még hozzá, ha ez nem lett volna egyértelmű. Nem akarom én semmire sem kényszeríteni és nem értem, hogy ez miért nem evidens neki. Erre persze még a kávés viccelődésen is megsértődik, legalábbis az első pillanatban úgy tűnik, de csak megjelenik ott egy halvány mosoly. Előrelépés... azt hiszem. De innentől már az öltözéssel foglalkozom, mert ki tudja, hogy mikor vágom el megint magam valami kósza megjegyzéssel, ami nem oda illik. Nem jövök én túl jól ki ebből, azt hiszem akármit is teszek, pedig iszonyat mód igyekszem. Még sose igyekeztem ennyire senkinél, de rajta sok minden múlik, ha én nem találtam meg eddig húgomat, talán esélyem sincs, de neki esetleg igen. Szóval mint már sokszor mondtam... tőle függök.
- Oké, jól van. - emelem fel védekezően a kezeimet tenyérrel felé. Már az is baj, ha megköszönöm igaz? Nem érzem úgy, hogy bármit is teszek, az megfelelő lenne, talán az lenne a legjobb, ha ki se nyitnám a számat, akkor tuti, hogy nem mondok olyat, amit nem tetszik neki. Végül csak bólintok, akkor a tábla marad, én pedig óvatosan szólalok csak meg, hogy ne legyek folyton leugatva valami hülye és nem szándékos hiba miatt.
- Rendben van, akkor ha már nem bírjuk, valahol kiveszünk valami két ágyas szobát. Többre... nem igazán van pénzem. - vagy végső soron alszom a kocsiban, ha magánszférára van szüksége, majd kitalálunk valamit. Aludtam már szar helyeken, akár még a földön is el vagyok, bár akkor is meg van a közös légtér, szóval az sem a legjobb megoldás. Azt hiszem ezt rá bízom. Azért kicsit meglep a baseball sapka, valahogy nagyon nem illik ehhez a ruhához, de fel se merül bennem, hogy szóvá tegyem. A végén még bokán rúgna miatta, vagy... rosszabb.
- Pár sarokkal arrébb van egy autókölcsönző és azt hiszem van mellette egy bolt is, akkor mindent le tudunk rendezni egyben. - hoznám én a táskáját is akár, de komolyan még ezt se merem megkérdezni, mert a végén még kitalálná, hogy tudom is én... lebecsülöm, vagy ilyesmi, hogy még erre sem képes.

Tárgy: Re: Aiden & Rose Szomb. 18 Okt. - 20:20

Aiden & Rose

- Teljesen igazad van, semmi más dolgom nincsen. – Felelem fagyosan, az iskolai óráimat nyugodtan félredobhatjuk. Érdekel a rejtély, de most nagyon úgy tűnik, mintha túlértékelne. Ez akár legyezhetné a hiúságomat, csak éppen nincsen olyan. Nem a hírnévért, az elismerésért teszem. Még csak nem is azért, mert nagyon segíteni akarok, bár valahol mélyen szánakozom. Agytorna, semmi több. Tudni akarom magamról, hogy képes vagyok összerakni azt, amit senki más nem tudna. Ha autószerelő lennék, akkor a totálkárosból nascar autót varázsolni, ami megnyeri a futamot. Nem, csak a kvantumfizikához értek, a mechanika már sokkal inkább Appleton területe. El kéne hozzá mennem, szándékoztam legalább kis szüneteket beleiktatni, de ahogyan Aiden mondja, akkor ezt most lenyomjuk. Nagyszerű, hogy így betáblázott.
- Két agyoncukrozott kávé.. - Na így próbáljak meg viccelni, a végén még visszakapom. Kipréselek magamból egy halvány mosolyt, legalább próbálkozik. Remélem a következő próba az lesz, hogy valóban megkapom az a kakaót.
- Légyszíves... Nem kell mindig megköszönni. Elvállaltam, akkor csináljuk. Akkor köszönd, ha a végére értünk. – Villantom rá a szénszínű szempárt. Megpróbálhatnék akár kedves is lenni, attól félek, túl mesterkélt lenne. Nem adott okot rá, én mégis bántom. Hát van nekem lelkem? A-a, már régen kiölték belőlem, Appleton is csak tessék-lássék tudott visszahozni azzal az életbe, hogy elismerte a munkámat. Megpróbálhattam viccelődni, még be is jött, utána viszont hagyjuk is az egészet, találjuk meg a kicsi Reményét, és kámforrá vállok. Behúzom a strigulát, hogy rejtvény megoldva, és visszamenekülök a kvantumfizikához.
- Ööö... nem kell hozni. – Vetek rá egy futó pillantást, és a táskámért nyúlok. – Minden a fejemben van, ha nagyon kell, akkor gyorsan rekonstruálom megint. - Körülnézek még a lakásban, nem is tudom, hogy mit kéne még hoznunk. Felmerül bennem a kérdés, hogy van-e fegyvere, mert ha rámkiabál valaki, akkor vagy lefagyok, vagy a szomszéd utcasarokig menekülök, és nem ártana, ha időnként át tudna kapcsolni katona üzemmódba.
- Autókölcsönzés. A vezetés eddig még kimaradt, úgyhogy ha elfáradsz, szobát bérelünk valahol. – Bólintok, és elindulok kifelé. Még mindig sajog a tenyerem, a térdem pedig minden lépésnél húzódik, ahogyan hozzáér a szoknya, de azon túl hogy fájdalmasan összeszorítom a fogam, nem adom jelét annak, hogy még lenne jelentősége a tegnapnak. Az utcára érés előtt bevárom, nincsen kedvem egyedül céltáblásdit játszani. Feltolom a napszemüveget, és egy baseball sapkját is sötét tincseim tetejébe nyomok. Várakozóan tekintek rá, erre ő ismerős, hol találunk itt kölcsönzőt?

Tárgy: Re: Aiden & Rose Csüt. 16 Okt. - 21:17

Rose & Aiden

Nekem aztán az se gond, ha mindketten ugyanabban az ágyban alszunk, de gondolom akkor már inkább aludna mondjuk a földön, szóval ezt eszembe sem jut felvetni. Motelben majd szerzünk valami két ágyas szobát, ahogy ő is gondolja, mint valami kis diákszállón, vagy ilyesmi. Mondjuk én a kocsiban is simán elalszom, de gondolom neki azért mindenképpen többre lenne szüksége ennél. Nem hiszem, hogy a kellemetlen alvási módokhoz szokott.
- Nem hiszem, ha már elkezdjük, akkor nincs értelme szünetet tartani szerintem, akkor nyomjuk le szépen mindazt, amit lehet. - nem vagyok a hosszú alvások híve, no meg az egy helyben totyogásé se. Ha valamit elkezdünk, akkor csináljuk igazán jól, főleg mert már így is rengeteg energiát fektettem bele ebbe az egészbe és egyáltalán nem szándékozom feladni a dolgot. A húgom meg lesz... valahogy meg lesz ez nem kérdés. Ha kell akkor újabb éveket áldozok rá, de amíg csak egy kis esély is van, hogy megtaláljam, addig bizony megállíthatatlanul fogom keresni.
- Akkor holnap reggel két agyon cukrozott kávét kapsz, megfelel? - értem én, hogy viccelni szándékozik és természetesen értem én a tréfát. Segít és kész, nem kért érte semmit sem, én is így állok ehhez hozzá. Amúgy se tudnék adni neki semmit, ezzel tökéletesen tisztában van ő is és én is. Maximum a két kávé jöhet szóba, esetleg meghívhatom majd egy reggelire, vagy ilyesmi. A félretett pénzem már aktívan csappangat meg, szóval eddig is visszafogtam a költést, de tisztában vagyok vele, hogy ő nem fog majd kényelmetlenül aludni, vagy a kocsi hátsó ülésén, tehát lesz még, amire költeni kell, maximum majd én nem eszem.
- A remény még él, ha nem így lenne, már nem lennék úton. De... köszönöm! - már mondtam, de úgy érzem szükséges. Sose voltam túl büszke, aki nem képes kimondani, ha valakinek hálás. Önként segít nekem és természetesen ezt nagyon is értékelem. Egyedül nem jutok egyről a kettőre, csak vele van esélyem. Vagy ha vele sem, hát majd folytatom tovább mással, máshogy, de fel nem adom. Ha már nem reménykednék feladtam volna és nem próbálnám még mindig őt keresni.
- Világos, szóval afféle tipptábla, aztán majd kiderül mi jön ki belőle és mi nem. Akkor ezt is hozzuk? - nem tudom, hogy befér-e hátra, de végső soron a hátsó ülésre beférhet, ha nem is a csomagtartóba mondjuk. Az is lehet, hogy máskor is ugyanígy össze tudja rakni, de nem biztos hogy érdemes minden reggel ezzel húzni az időt. Egyszerűbb elvinni. Azért tényleg meglep, hogy csak így jön utánam, de nem zavartatom magam. Minél előbb indulni akarok, ő pedig láthatóan nagyon belemerült a saját gondolataiba, ha kizökkentem, talán az még rosszabb.
Végül csak elkészülünk, annak ellenére is, hogy ő még ruhát se visz be. Persze óvatosan csinálom, nem nézek oda, amikor beadom neki a cuccokat. Egy gyors fogmosás és finom hajigazítás után már kész is vagyok. Nem húzom nagyon el a dolgot, sose voltam az a tollászkodó típus. - Ebben a sorrendben, akkor már a kocsiba tudunk pakolni. - még amíg bent volt én is összedobáltam pár cuccot egy táskába. Amúgy is van még a motor csomagtartójában is valamennyi holmim, azt majd onnan kikapom, aztán elég is lesz.

Tárgy: Re: Aiden & Rose

» Nikola&Rose - A lány és a bestia
» Rose Brooks alias Cassandra Charma
» Luther & Delila találkozása - Black Rose Club
» Aiden bérlakása
» Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés