Jeff lakása - New York

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szomb. 9 Május - 19:31

Kayley & Jeff

Egész jól megy a sorom azt kell, hogy mondjam. A meló, ahova Kayley beajánlott egész jó, kevesebb munka, több pénz, és jobban meg is becsülnek, illetve a zenémre is odafigyelnek, van aki csak azért jön el enni, hogy engem hallgasson, ami persze jó érzés. Néha odajönnek hozzám érdeklődni, sőt, még egy-két nő is rám kacsintott, de… mondtam nekik, hogy van barátnőm, szóval nem lett semmi, de azért jó érzés az, hogy az emberek jobban megbecsülnek, mert eddigi életem során ilyen nem volt. A gimiben is csak egy-két másik hozzám hasonló srác becsült meg, a többiek azok…azok nem igazán, ők… inkább megalázni szerettek.
Épp otthon vagyok és készülök az esti fellépésemre mikor betoppannak hozzám Kayley csoporttársai, és hát nem kissé aggódva látom meg azt, hogy Kayley milyen állapotban van. Abba is hagyom a készülődést és ott ülök mellette, már épp elég ideje van kiütve, hogy aggódjak és hívjam a mentőket, vagy… én vigyem el a kórházba. Aggódok érte, nem normális azért az, hogy az ember órákon keresztül ájult legyen. Sőt , ez egyenesen rendellenes, úgyhogy…nem is értem, hogy miért nem a kórházba vitték őt. Aztán szólhattak volna, hogy mi a helyzet és én bementem volna, de csak nézni őt és várni…hát nem a legjobb.
- Hé, Kayley, jól vagy? – pillantok rá azonnal mikor felébred és egyből nyúlok is a keze után. Nem tudom, hogy mégis miért volt ilyen sokáig kiütve, de volt valami oka, szóval ha nincs jól, akkor most azonnal el is viszem őt valami kórházba, én nem vagyok orvos sajnos. – Mi? Miről beszélsz? Csak én vagyok… ha a csoporttársaidra gondolsz, akkor ők már elmentek, ők hoztak ide miután elájultál. – de azt ne kérdezze, hogy miért pont ide és miért nem inkább valami kórházba, mert sokkalta jobban ott lenne a helye, mint itt. Én nem tudom őt úgy ellátni, meg hát laikus is vagyok. – Mi? Huh, te aztán nagyon csúnyán beüthetted a fejedet, mert… nem hinném, hogy voltál mostanában valami bázisszerű izén. Csak…elájultál és.. idehoztak. De jól vagy, ugye? – mert ha nem, akkor…szerintem viszem is a kórházba, de… kicsit félek, elégé beverhette a fejét, mi az, hogy valami tengeralatti bázison volt nem rég?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Vas. 3 Május - 0:09

/Egyelőre csupán narrálva az eseményeket./

A zavarodottságon és némi fáradtságon kívül semmiféle fiziológiai elváltozás nem figyelhető meg sem kívülről, sem saját szemszögéből Kayleyn. Mindössze az az igen zavaró érzés, érzet kuszálja össze elméjét, miszerint az imént még valahol egészen máshol volt. Teljességgel másmilyen társaságban, és főként egészen más hangulatban. Nem afféle álomból ébredésről van szó, ezt tisztán érezheti, hiszen az érzékelés emléke is teljességgel valódi.
Pardon, akadhat néhány furcsa jelenség, mely megzavarja az újdonsült ébrenlét állapotát. Többek között az, hogy a férfi, akit megpillant, egy kósza momentum erejére fekete kommandós ruhában van. Mi több, ez a képzet kiegészül némi vérrel, valamint - vélhetően - karmok és agyarak által összekuszált arccal. Miként lehet valaki életben ilyen sérülésekkel?
Vége a látomásnak, mintha egy fényképezőkép vakuja lett volna csupán. Sem fekete ruha, sem sebek, sem vér. Minden tiszta. Legalábbis olybá tűnik. Egyelőre. Az a különös, bizsergető érzés azonban ott marad. Azt súgja, történt valami, bármennyire nincs kézzel fogható nyoma. Elméje is talán erre próbálja figyelmeztetni a fiatal nőt. Már amennyiben nem a korábbi történések utózöngéiről van szó. Esetleg megőrült volna? Nos az őrültek ezt többnyire nem képesek megállapítani magukról, vagy éppenséggel nem túl nagy biztonsággal.
A nyugalom időszaka egészen addig megmarad, mint egy egyszerű hétköznap esetén, mígnem valamiféle használati tárgy kerül hősnőnk kezébe. Akkor ugyanis az a valami újabb villanás erejéig egy - általa már megismert - kézifegyver lesz. Ezt csakis ő látja, míg kézben tartja. Aztán elmúlik ez a vizuális átok, a tárgy pedig nem változik már többé pisztollyá.
Az ablakon kitekintve ellenben alkalmasint mélytengeri állatok láthatóak, pereme pedig tengeralattjáró szegecselt illesztéseit idézheti.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Kedd 28 Ápr. - 17:14

Jeff & Kayley

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka.

Teljesen jól indult a nap, teljesen átlagosan aztán egyszer csak... De ne szaladjak ennyire előre igaz? Az elmúlt hetek is nagyon szépen alakultak. Pár napja beköltöztem Sophiához, bár ezt az apró részletet még nem volt alkalmam közölni Jeffel, de persze nem titok, csak hát okosan kell, hogy még véletlenül se bántsam meg vele, de Sophia szerint meg fogja érteni, nem lesz semmi baj. Hát... én is remélem, meg mondom őszintén, hogy így lesz. Ettől még elég sokat találkozunk és hát nem töltöm minden időmet az új lakhelyen, ahogyan a régi albérletben is mostanában kifejezetten kevés időmet töltöttem el. Azért időnként csak nem tudja megállni az ember, hogy ne töltsön együtt egy estét azzal, aki fontos neki igaz? Én pedig azt hiszem érthető módon minél több ilyen estét akartam, már csak azért is, hogy kicsit növeljem Jeff csekélyke önbizalmát és tényleg tisztában legyen vele, hogy nekem ő nagyon is fontos és sokkal többet látok benne, mint amit ő magában. Idővel csak megérti, legalábbis nagyon remélem.
No, de elkanyarodtam, tehát a nap átlagosan indult, egészen addig a pillanatig, amíg aztán a suliban minden ki nem kapcsolt, úgy teljesen... totál sötétség. Legalábbis kintről mindenki ezt láthatta az elmúlt órákban. Szerencse, hogy az egyik újdonsült csoporttársnőmnek nem épp eleget fecsegtem a magánéletemről, ahogy azt szoktam, és persze, hogy tudott Jeffről. Ezért történhetett meg, hogy miután elájultam és senki sem tudott magamhoz téríteni őt hívták fel. Megkérdezhetnéd, hogy miért nem a kórház volt az első utunk, hát jó eséllyel, mert az iskolához közel van Jeff lakása, és egyébként nem látszott rajtam semmi halálos, csak egy szimpla ájulásnak tűnt az egész... elsőre. Csak maximum az lehet ijesztő, hogy konkrétan órák teltek el azóta, hogy totál kidőlve fekszem, és még azóta se nagyon sikerült magamhoz térni.
Ez inkább csak mostanság kezd el megtörténni, ahogy halkan nyöszörögve próbálom nyitogatni a szememet. Zavar még a fény is, pedig már esteledik, olyan sok nincs belőle, viszont konkrétan úgy érzem, hogy fáj mindenem, és amikor lassan kezdem felfogni, hogy ébren vagyok, vagy kezdek ébren lenni, akkor már változik a reakcióm, még hozzá elég hirtelen ülök fel az épp aktuális fekhelyen, legyen az kanapé, vagy ágy. - Kijutottunk? Hol... hol vannak a többiek? - ijedt tekintet pipa, riadt fejkapkodás szintén, látszik rajtam, hogy kissé meg vagyok zavarodva, vagy csak még nem sikerült rendesen felébrednem, de hogy valami nincs teljesen rendben az holt biztos. - Jeff? Hogy kerültem ide? Nem rég még órán voltam... aztán meg a tenger alatt valami... bázisszerű izén. - de most mégis itt vagyok és nem látni rajtam semmit, ami ott volt, nincs meg a pisztoly sem, ami nálam volt és nem vagyok vizes, pedig a tenger alól jöttünk fel azokban a rémesen kicsi kabinokban és... olyan élethű volt az egész... álom?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Kedd 28 Ápr. - 16:13

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Pént. 24 Ápr. - 16:49

Kayley & Jeff

- Dehogynem, hajlandó vagyok én elfogadni, csak…időbe telik az. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem vagyok én olyan nagyon rossz véleménnyel azért magamról, tudom, hogy nem vagyok egy csúnya ember, de azért nem is hinném, hogy én testesítem meg az álom pasi ideált, szóval… annyira rossz véleménnyel azért nem vagyok magamról. – Miért, mennyiben változtam meg és mennyire? – nem tudom, azért nem hinném, hogy olyan nagyon sokat változtam. Persze, külsőre igen, ott vannak tetoválások, kicsit szálkásodtam is, de ennyi, azért nem hinném, hogy annyit változtam a gimi óta. Persze, felnőttem, de körülbelül ennyi, mást nem igen tudok mondani erre, mert… nem változtam annyit.
- De nem kell, nem azért mondtam. – rázom meg a fejemet. Na igen, tényleg nem az volt ezzel a célom, hogy azt érjel el, hogy ő rosszul érezze magát, korántsem, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát, sőt, pont ellenkezőleg, örülnék, ha nagyon jól érezné magát, de… elrontottam. – Nem kell kárpótolni. Elég sok minden máshogy történt, mint terveztem, de azért sok jó dolog is történt velem. – így az élet keményebb arcát is megismertem, nem panaszkodom, a körülményekhez képest azért nem volt egy olyan nagyon rossz életem, és szerintem még mindig joban jártam sok mindenben, mint az átlag ember.
- Azért gyakran kihasználhatod… - mosolygok rá. Nekem aztán tényleg nincs semmi ellenvetésem az ellen, hogy kihasználja azt velem szemben, hogy ilyen jól néz ki. Persze, mással szemben nem használja ki… nem tudom, hogy ezt mennyire jogos éreznem, de most akkor mi együtt vagyunk nem? Akkor meg azt hiszem jogos, ha úgy érzem, hogy mással szemben ne használja ki.
- Nem vagyok én olyan nagy tehetség. – csóválom meg a fejemet mosolyogva. Tényleg nem tartom magam annak, persze, egész jól gitározok, a hangom is talán úgy rendben van,ahogy, de azért szerintem nálam jóval nagyobb tehetségek is vannak, akik csak felfedezésre várnak. – Hé, majd te is láthatsz rólam! – na jó, anyira szívesen azért én sem mutogatom ám a gyerekkori képeimet, de van úgy körülbelül talán két-három egész vállalható kép a kisgyermekkoromból. Azok anyám cuccai között voltak,d e nem jutott eszembe az, hogy ne vegyem a képeket magamhoz, mégis csak én vagyok rajtuk. – Hát, elég szép kis párhuzam. – mosolygok rá. Na igen, mármint az, hogy cuki, aranyos kislány volt és ahogy felnőtt,úgy lett belőle ilyen bombázó. Én kölyöknek nem voltam cuki, inkább csak nagyon átlagos és kész, de cuki nem.
- Kiugrok a bőrömből. – vigyorgok rá, de persze láthatja rajtam azt, hogy csak viccelek, egyáltalán nem gondolom én ezt komolyan. – Hé, nem azért bocsátom meg, mert ilyen a külsőd, oké? – ennyire azért nem vagyok perverz, hogy csak azért bocsássak meg, hogy aztán majd az ágyban minél többet legyek vele. Nem, egyáltalán nem, és kissé rosszul esik azért, hogy ezt hiszi rólam, mert… nem vagyok ilyen. – Látod, mindkettőnkben van minimum két jó tulajdonság, tökéletesek vagyunk! – mosolygok rá, de persze láthatja rajtam azért azt, hogy viccelek. Nem vagyunk tökéletesek, és soha nem is leszünk azok, de nagyon unalmas is lenne az, ha tökéletesek lennénk, igazak?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Pént. 24 Ápr. - 15:37

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- De azért meg fogom próbálni, nem hagyom csak úgy annyiban, hogy... nem vagy hajlandó elfogadni a véleményemet. - hogy nekem ő fontos és sokat ér és nem akarom, hogy ne gondolja magát annak, aminek én gondolom. Többet ér, mint amit hisz magáról az az igazság, és nem tudom még hogyan, de valahogy meg fogom győzni róla, hogy ezt ő is így gondolja majd idővel. - Az új Jeff... azért furcsa, hogy ennyire megváltoztattalak. - mert hát én tettem, vagy legalábbis nagyban hozzájárultam ehhez a változáshoz és ennek még mindig nem örülök azért különösebben. Főleg a negatív részének, főleg hogy még az is kiderül, hogy a szülei miattam... azért ez végképp olyasmi, ami baromira kellemetlenül érint.
- Tudom, de attól még elég rosszul érzem most magam. - nem tehetek róla, de nem tudom ezt azért annyira könnyen csak úgy semminek venni. A szülei meghaltak, rémes élete lehetett azért, mert én... Nem érdekes, hogy ő volt naiv, de én csináltam vele, miattam került börtönbe, ha csak egy éjszakára is, miattam történt az egész és ezek után mégis ilyen elnéző velem. Akármennyire is szerette volna régen, hogy vele legyek, mégis csak... ez az egész attól mégis igenis meglep és egyelőre még nem tudom azonnal simán kezelni. - De alakulhatott volna jobban is, ha ez nem történik meg és én... nem tudlak kárpótolni azokért, amik történtek igaz? - biztosan voltak álmai, biztosan voltak tervei, iskola, nem is tudom, bármi és ez mind elszállt akkor, amikor a szülei meghaltak és aztán mindennek csak úgy vége lett és mindez azért, mert én részt vettem egy hülye fogadásban és nem volt annyi eszem, hogy ilyet nem lehet csinálni egy másik emberrel. Igenis... baromira nem volt ez fair tőlem és nem tud meggyőzni róla, hogy ez csak valami apró kis semmiség.
- Szóval meggyőző tudok lenni, ezt majd igyekszem nem túl gyakran kihasználni. - mosolyodom el. Hát na szívesen beszélem le őt a szakállról. Nem mondom, hogy tuti nem állna jól neki, mert nem láttam még úgy, de szerintem jobb az, ha sima az arca, no meg finom, puha és úgy nekem is sokkal kellemesebb csókolgatni, azt pedig amúgy is elég szívesen teszem. Nem szeretnék felhagyni vele és jó eséllyel ő sem szeretné, hogy ezt tegyem, ha még a szakáll lehetőségét is dobja inkább.
- Azért még lehet, majd kapsz szülinapodra, vagy... felfedeznek és nem tudod majd hová tenni őket. - apunak azért jó pár van, főleg mert már évek óta zenél, no meg vannak különleges darabok is, amiket csak néhányszor használt, vagy különleges alkalomra kapott, netán dedikálva vannak, azokat természetesen nem használja csak úgy általánosan egy koncerten, főleg mert értékük van és vigyáznia kell rájuk. - Előre szólni fogok anyunak, hogy zárja el a képeket a széfbe! - nevetem el magam, mert túl lelkes, de tudtam, hogy úgyis ez lesz, anyut pedig nem is tudnám meggyőzni róla, hogy ne jöjjön majd a képekkel, pedig tényleg nem voltam olyan bombázó kicsiként. - Szóval bombázó vagyok és cuki voltam, pedig nem is láttad a képeket, majd a végén nagyot csalódsz. - mosolyodom el, de azért nem gondolom komolyan. Jeff nem olyan, és amúgy is azért tényleg cuki voltam a magam kissé szeplős, két copfos változatával is. Azt hiszem egész más lett volna a kapcsolatunk, ha mondjuk még gyerekként ismerjük egymást.
- Aztán majd reggel megijedsz, ha arra kelsz, hogy nézlek... mi lesz akkor? - kicsit túljátszott aggodalommal nézek rá, mielőtt még odabújnék hozzá. Óvatosan csak, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat. Az tuti, hogy ha csak felszisszen, akkor azonnal moccanok is, eszem ágában sincs neki rosszat okozni. - Igen, a külsőm miatt, hiszen nem ismersz még annyira, mégis megbocsátod, amit tettem, ilyen... könnyen. - főleg hogy most tudom azt is, hogy a szüleivel mi történt miattam. Nem azt mondom, hogy felszínes, csak egyszerűen... nem is tudom, nem akarom, hogy csak a külső, netán a testi dolgok kössenek össze minket, az elég rémes lenne. - Szóval vicces vagyok? Ezt még senki sem mondta, de köszönöm, igyekszem feldobni a napjaidat, csak meg ne und! - egy gyors hálapuszi a szájára, aztán már nekem kell gondolkodni. Biztos voltam benne, hogy visszakapom a kérdést. - Csak kettőt? Nehéz lesz. Édes vagy egyszerűen, úgy összességében. Nagyon kedves és nagyon figyelmes, és még jól is főzöl! - nagy szemekkel pislogok rá. Tudom csaltam ez már három volt, de igazából sokkal többet is tudnék mondani, ez a kettő kimondottan nehéz korlátozás most.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szomb. 18 Ápr. - 9:02

Kayley & Jeff

- Na látod, nem is olyan egyszerű engem a végtelenségig győzködni, igaz? – mosolygok rá. Ennyire lehetetlen azért nem vagyok, ahogy ő mondja, mert nem vagyok csúnya, ezt tudom magamról, de nem is vagyok egy top pasi, és szerintem mindenki az akar lenni. Minden pasi a szíve mélyén nagyon jól akar kinézni. – Az biztos, meg hát… tudod, az úgynevezett új Jeff életében ezek az első nagy változások. – aztán jött az, hogy árva lettem, de… nagy voltam már, szóval kicsit talán úgy könnyebb volt, de a terveimnek így annyi lett, nem mentem egyetemre, minden pénzem, a spórolt és az örökölt is, elmentek a hitelekre.
- De ha én meg nem vagyok naiv, akkor tudtam volna, hogy csak úgy nem veszel észre, szóval…pont annyira vagy hibás, mint én, oké? Semennyire. – rázom meg a fejemet. Nem tudom, magamat talán kissé hibásnak tartom, de ilyenkor mindenki, igaz, Szerintem nincs ember aki ne érezné magát ilyenkor bűnösnek. – Tudom, de… azért nem alakult olyan szörnyen az életem, és most itt vagy,nem? – oké, nem volt szép, mert elég sokat kellett és kell még most is güriznem, hogy megéljek, de azért összességében nem olyan rossz az életem, és jelen pillanatban nagyon is jól érzem magamat úgy, h ogy ő most itt van mellettem.
- Ugyan, egy pillanatig sem volt kérdéses! – mosolygok rá. Nyilván úgy akarok kinézni, hogy tetszek Kayley-nak, szóval ha neki a szakáll nem jön be…vagyis rajtam a szakáll, akkor nem is növesztek szakállat, jó eséllyel nem is menne, elég hülyén tudok szőrösödni, maradok a borostánál inkább, az úgy jobb. – Na látod…pont ezért verted meg a szakállat. – mosolyodom el szélesen. Azért…Kayley nagyon …szóval elég jól néz ki, kissé azért nehéz elhinni, hogy tényleg itt van velem. Régen is ez volt, ez most azért más, már nagyobbak vagyunk mindketten, de azért meglehetősen fura kissé. Jó értelemen véve fura persze.
- Abban biztos vagyok, mindig odavoltam a gitárokért, de nekem egynél több soha nem volt. – és azt nem is cseréltem le soha, mert hát mégiscsak a szüleimtől kaptam, szóval… szóval fontos, de azért kell majd előbb-utóbb egy új gitár, csak hát az is pénz ugye, nekem abból meg kevés van. – Pedig muszáj lesz látnom őket! – vigyorgok rá. Azért azokra a gyermekkori fotókra nagyon is kíváncsi vagyok, nem hinném, hogy Kayley ne lett volna szép kislány, persze, akkor még tuti nem volt ilyen, mert hát kicsinek azért a többség cuki, igaz? De biztos cuki volt,ebben száz százalékig biztos vagyok. – Cuki lehettél. Szóval…cuki kiscsajból lettél nehézbombázó nagylány. Nem semmi. – mosolygok rá. Nem szörnyű az, én kiskoromban nagyon sok defekttel rendelkeztem. Hadartam, dadogtam is néha, na meg krónikusan félénk voltam, szóval nem nagyon mertem emberek közé menni, mert féltem, hogy kinevet mindenki, mert nem tudok rendesen beszélni és hát… ki is nevettek, a suliban is elég sokan, de hát ez van.
- Neked még csak engedély sem kell hozzá. – mosolyodom el, mikor közelebb bújik, én pedig igyekszem úgy átkarolni, hogy ne fájjon nekem, és neki se legyen kényelmetlen. – Úgy érted… a külsőd miatt csak? – nem vagyok felszínes ember, én soha nem tehettem meg, hogy felszínes legyek. – Kettőt…hát, nehéz, mert sok tulajdonságodat nagyon szeretem, de…akkor oké, kettő. Szerettem benned, hogy… megtudsz nevetetni engem, hogy az amúgy teljesen unalmas és egyhangú hétköznapjaimat feldobod már csak a jelenléteddel. - pár pillanatig csak elgondolkodva nézek magam elé. – Na és te? Mondasz kettőt?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szer. 15 Ápr. - 20:25

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- De így... akármit is mondok neked, ami pozitívum, úgy állsz majd hozzá, mintha csak azért mondanám, mert elfogult vagyok és nem akarlak megbántani. - azért itt már halkan sóhajtok egyet, hiszen na, én úgy gondolom, hogy tényleg sok minden van benne, amit nem tud magáról és nem úgy kéne ehhez állnia, mintha mindent csak azért tennék, mert nem akarom út megbántani. Én igenis jóképűnek tartom és a szex is mesés volt vele és nem értem, hogy ezt miért nem fogadja el csak úgy és miért gondolja azt, hogy csak azért mondom, mert nem akarom őt megbántani. Ez egyszerűen... butaság. - Szerencséd is, hozzád tartoznak. - és nagyon jól is állnak neki. Dögösek a tetkói akárhogy is nézzük. Nem azt mondom, hogy ha leszedetné máris nem tetszene nekem annyira, szó sincs róla, egyszerűen csak így jobban tetszik.
- De, ha... ha én nem csinálom ezt veled és e miatt nem iszol túl sokat, akkor... akkor élnének igaz? - és ezt azért nem egyszerű nekem kezelni most így hirtelen. Persze értem én, nem én ütöttem el őket, nem közvetlenül én okoztam a halálukat, ahogyan Jeff sem, de attól még közvetve... valahol igenis én, mert én kevertem őt bajba, ami miatt a szülei segíteni akartak neki és beszélni velem és... azért most kellően rosszul érzem magam. De végül csak sóhajtok egyet és közelebb fészkelem magam hozzá. - Sajnálom... az egészet. - tudom, hogy már mondtam, de így csak még jobban, hogy ezt is tudom. Rémes érzés, hogy ilyen sok rossz történt miattam vele, mert én... meggondolatlan voltam és cseppet sem fogtam fel, hogy mit is teszek ezzel ellene.
- Köszönöm a győzelmet! - szélesen elmosolyodom. Na igen tényleg jobban áll neki az, hogy nincs rajta szakáll, de igazából azt is el tudnám fogadni. Nem mondom, hogy nem így van, mert az a fontos, hogy neki hogy jó, és ha ő szakállat akar, akkor nekem egy árva szavam sem lenne, maximum tényleg szívsebben simogatom az arcát a nélkül. - Egyébként is... így legalább... finom... puha. - közelebb hajolva minden szónál szinte egy-egy puszit kap az arcára, vagy inkább lassabb és elnyújtott csókot. Igen, azt hiszem a szakállal szemben könnyedén tudok győzni.
- Nem olyan nagy gitárbirodalom azért, de biztosan tetszeni fog majd neked. - ez nem is kérdés, biztos vagyok benne és a szüleimnek is tetszeni fog ő. Igazából ők sose szóltak bele, hogy kivel vagyok együtt, de most örülni fognak, hogy rendes sráccal és Jeff tényleg rendes srác. - Sok, nagyon, de nem mehetsz a közelükbe! - nevetem el magamat. Hát na a gyerekkori képeimre azért nem vagyok büszke. A szüleim nem neveltek belőlem tipikus szép kislányt, ez valahogy magától alakult ki. - Oh, tévedsz. Általában két copfom volt és általánosban még fogszabályozóm is, meg szeplők, rengeteg szeplőm volt kiskoromban. - mosolyodom el. Nem voltam annyira világszépe, inkább talán cukinak mondanám magam, az talán így volt. Aztán a cukiság csökkent, szebb lettem és... na most próbálom valahogy a kettőt vegyíteni jó elegyként. Remélhetőleg menni is fog majd. Eddig azért azt hiszem egészen jól haladok.
- Hát akkor köszönöm az engedélyt. - de mégis leereszkedem, és nem nézem tovább, de csak azért, hogy odabújhassak. Azért mégis csak kellemes lesz így aludni, persze csak óvatosan csinálom, hogy még véletlenül se nyomjam meg olyan helyen, ahol fájhat neki, mert Max elintézte. - De tudod a legtöbben utálnának e miatt és joggal, de te... Szóval azért, mert tetszem... nagyon tetszem, azért nem utálsz? - remélem, hogy azért kedvel is, nagyon remélem. Végül mégis újra felkönyökölök. Tudom, nem találom a jó helyzetet, rémes vagyok. - Mondj két olyan tulajdonságot, ami szerinted a legjobb bennem. - kíváncsian pillantok rá. Ez elég fontos azt hiszem, mert ha a külsőmet említi főleg az... az azt hiszem nem jó. Nem akarom, hogy csak azért tetszem neki, mert a külsőm ilyen, mert az nem tart örökké, és én is tudok beteg és gyűrött lenni.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Csüt. 9 Ápr. - 11:15

Kayley & Jeff

- Nem, nem ezt mondom, csak azt, hogy… nem akarod, hogy olyan rosszul érezzem magam emiatt. – na igen, elhiszem én, hogy ő engem jóképűnek lát, és ennek nagyon is örülök, kmolyan, de sajnos tudom azt, hogy nem vagyok egy isten az ágyban, kevés nő volt az életemben és ez nem véletlen, soha nem voltam egy csajozógép. – Hát, már nem szedetném le őket, de régen simán megtettem volna. – rántok egyet a vállaimon. Régen nagyon nem voltam kibékülve magammal, főleg nem tetoválásokkal, úgy éreztem, hogy nagyon nem passzolnak hozzám, de idő kérdése volt ez, mert most már teljes mértékben hozzá szoktam ahhoz, hogy vannak.
- Mi? Nem, dehogyis, nem miattad haltak meg! – rázom meg a fejemet. Tényleg nem miatta, és nem is mondanám azt soha, hogy miatta, mert ez nem így van, nincs köze ahhoz, hogy meghaltak a szüleim. Nem tehet róla, hogy mit tett régen, ahogy én sem tehetek róla, hogy hülye voltam. – Amiatt haltak meg, aki elütötte őket, rendben? És miattam is, mert saját hibámból kerültem a rendőrségre aznap. – neki ehhez nem volt köze, egy dolog, hogy hozzá indultak, de hazafelé is arra mentek volna, és ugyanúgy jött volna az a részeg fickó Hülye voltam, cellába kerültem, és a szüleim rosszkor voltak rossz helyen.
- Hát, Kayley-szakáll 1-0 így. – rántom meg a vállam mosolyogva. Egyszer megpróbálkoztam vele, de végül arra jutottam, hogy nem, nem kell nekem szakáll, valahogy anélkül is megtudok majd élni, legalábbis remélem, hogy megtudok élni. Van, akinek jól áll, nekem nem igazán, maradok a borostánál az nem áll vészesen.
- Hát arra kíváncsi vagyok, a szegény gitáros belép a gitár birodalomba. – mosolyodom el. Nem vagyok profi zenész, soha nem jártam gitár órákra, vagy ének órákra, nem volt rá felesleges pénz, és inkább otthon tanultam magamtól, de szerintem egész jól megy, mondhatni elég nagy dolog lesz az, hogy Kayley szüleihez megyek, nem csak mert az ő szülei, hanem mert a szülei profik. – Áh, ezek szerint sok gyerekkori kép van rólad? – mosolyodom el. Persze, megértem, hogy nem akarja, hogy lássam azokat, mert én is utáltam mikor anya az enyémeket mutogatta, úgy nézek ki rajtuk, mint egy bowling golyó, viccen kívül. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehettél, biztos már akkor sejtették a szüleid, hogy ilyen bombázó leszel! – na igen, rólam ez nem mondható el, én kicsinek szörnyű voltam, kamasznak is, felnőttnek már… azt hiszem egész átlagos vagyok, néha ezért is fura, hogy Kayley itt van, mert ő finoman szólva sem átlagos csaj.
- De… jó sokat néz indok nélkül. – mosolygok rá. Elég könnyen zavarba tudok jönni, de attól még nem lesz semmi, ha sokat néz engem, örülök neki, gondolom nem unatkozik és nem azért néz engem, mert nem lenne jobb dolga, igaz? Legalábbis az elég fura lenne, és tuti nincs így. – Ennyire jó? Hát… tetszel nekem, nagyon tetszel . Régen sem tudtalak utálni, most még kevésbé tudnálak. – nem is tudom, egyszerűen csak nem tartom őt hibásnak. Persze, átvert régen, elégé megalázott az iskola előtt, de… már akkor sem tudtam őt ezért úgy utálni, ahogy kellett volna.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szer. 8 Ápr. - 20:12

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- Szóval máris azt mondod, hogy hazudok? - nem mondom, hogy egyből el is megy a kedvem, de azért biztos, hogy nehéz lesz majd úgy növelni az önbizalmát, ha még csak el sem hiszi nekem azt, hogy tényleg kitűnik sok mindenben, hogy tényleg nem béna és nem kellene magát másokkal összehasonlítani. Tudom, hogy nem volt túl sok nő az életében, de én is megtehetném, hogy nem is tudom... kérdezgetni kezdem, hogy volt-e, aki kedvesebb, vagy figyelmesebb volt nálam, hiszen tudom, hogy tetszem neki, ez egyértelmű, de mégis... az csak a külső, még nem minden. - Nem is szabad. Egyébként is, ha neked tetszik, akkor ne érdekeljen más véleménye, akár az enyém se. - rántom meg a vállamat. Ha nem tetszenének a tetoválásai ne adj isten, akkor sem kellene leszedetnie, mert nem az a dolgod, hogy minden áron és mindenben megfelelj a másiknak. Persze valamelyest azért érdemes megpróbálni tenni, hogy jobb legyen neki, hogy jobban tetsszél, de mindenről nem kell e miatt lemondani.
A következő szavaira viszont konkrétan belém fagy a szó és pár pillanatig csak bizonytalanul pislogok rá, hogy jól értettem-e vajon azt, amit mondott. - Tehát... tehát azt mondod, hogy ők... miattam...? Jeff... lényegében miattam haltak meg a szüleid? - jó tudom, talán túldramatizálom, mert nem én ütöttem el őket, hanem egy részeg sofőr, de ha ez az egész nem történik, ha nem kerül miattam Jeff börtönbe, ha nem akarnak eljönni hozzám, hogy beszéljenek velem... Túl sok a ha, de akárhogy is nézzük az egészet az én tettem váltotta ki, az egész azért történt, mert én ilyen voltam és ezt tettem vele. Őszintén szólva ezek után határozottan nehéz bármiféle más témára áttérni, a filmekkel kapcsolatos versenyszellemére is csak lassan bólintok egyet, a szakállra pedig csak a fejemet rázom meg kicsit.
- Csak jobb, ha érezhetem az arcodat, de... attól még lehet, hogy jól állna. - persze amúgy is ahogy mondtam az a lényeg, hogy ő jól érezze magát, ha hirtelen szakállt akarna, engem az se zavarna különösebben, meg tudnám szokni minden bizonnyal, maximum talán neki lenne rossz, ha nem tudnám simogatni az arcát, legalábbis remélem, hogy így van és szereti, ha simogatom.
- Igen, azért jó pár van neki, saját is, meg pár dedikált, vagy mástól kapott. Biztosan örömmel mutatja majd meg őket. - ismerem már apát szeret büszkélkedni a hangszereivel, a szerzeményeivel, a dedikált fotókkal. - De amint elkezd anya rólam gyerekkori képeket mutogatni... befogom a szemed! - oh, hát azért én is voltam gyerek, szeplős és két copfos és... csálék voltak a fogaim is egy időben, szóval azokra a képekre nem vagyok különösebben büszke, anyu pedig már nem egyszer mutogatta őket a rokonoknak is. Nem igazán értékelném a dolgot, ha Jeffet traktálná velük.
Hamarosan viszont már fogat mosni megyek és persze sietek vissza hozzá. Pillanatokig csak nézem őt, csak amikor kérdez akkor könyökölök fel kicsit, és csak finoman megvonom a vállamat. - Nem tudom... indok nélkül már nem is nézhetlek? Egyszerűen csak jól érzem magam és... nem tudom, hogy miért vagy ennyire... jó. - mert az, hiszen utálnia kéne. Miattam olyan sok rossz dolog történt vele, miattam lett árva, miattam van most egy ilyen kis lakása, nincsenek szülei és... komolyan gyűlölnie kellene, és nem pedig itt lenni velem. Ez... ez egyszerűen azt hiszem furcsa, érthetetlen, és persze jó.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Pént. 3 Ápr. - 16:38

Kayley & Jeff

- Hát azért… nem hinném, hogy egy Max féle fickó olyan nagyon felejthető teljesítményt nyújtana. – vagy nyújtott volna, szóval mondhatja, és jólesik, hogy nem azt mondja, hogy igenis jobbak voltak, de azért lássuk be, minden bizonnyal jobb teljesítményt nyújtottak, mint én, szóval…mindegy, nem éppen jóleső érzés ezen gondolkodni, vagy beszélni róla. – Jól van, oké, biztos így van. – azért annyira nem lelkes a hangom, mert… hát na, azért sejtem, hogy annyira azért nem komoly az, hogy én jobb lennék. Szerintem Kayley az a fajta csak, aki inkább a keményebb meneteket szereti, ebben meg a Max félék jó eséllyel köröket vernek rám. – Annak örülök, mert nem lenne pénzem arra, hogy levettessem őket. – mosolygok rá. Na meg azért nem is hinném, hogy levetetném őket csak mert valakinek nem tetszik. Persze, kaptam én már elég megrovó pillantásokat, hogy miért nézek ki így, de azért kaptam elismerő pillantásokat is. Mint a legtöbb dolog, ez is csak emberfüggő.
- Szóltak nekik, hogy a fiúk egy rendőrőrs cellájában van, aztán elindultak, hogy beolvassanak neked, mert sejtették, hogy a… szóval, hogy amiatt buktam ki annyira, aztán… egy részeg fickó beléjük ment és… - és ennyi, árva lettem. Nem mondom, hogy nem akartam kinyírni azt a fickót, de mára már megnyugodtam.
- Jól van, de… azért egészséges versenyszellemem az lehet a filmjeid ellen, igaz? – hogy azoknál jobb legyek, mert gondolom jók, ha azért kapják a pénzüket, hogy… nekem ez mindig is fura volt, hogy valakit ezért fizetnek meg. Elég undorító, legalábbis szerintem, és megjátszott az egész, nincs…realitása az egésznek.
- Szóval nem jön be a szakáll? Pedig gondolkodtam rajta, hogy növeszteni kén egyet… - mosolyodom el. Na jó, nem,nem gondolkodtam rajta, tudom magamról, hogy nem áll jól, úgyhogy én inkább megmaradok a borostánál és kész, legyen csak annak szakálla akinek jól is áll, sajnos ez nem én vagyok, pedig milyen jó is lenne… - Azt képzelem…kész gitár gyűjteménye van, mi? – eltudom képzelni, elvégre zenész, gazdagok is, simán lehet, hogy van egy szobája, ahol a falakra mindenütt gitárok vannak felaggatva. Legalábbis én ezt képzelem el, és Kayley is mondta, hogy van neki egy pár, szóval gondolom nem csak két-három darabról van itt szó.
- Hogy a fenébe ne kérnék? Ne figyelj rám,ha hülyeségeket beszélek![/b] – vigyorgok rá. Na igen, próbáltam én itt úriember lenni, de nem megy valami jól, és hát azért lássuk be, nem is vagyok én az a tökéletes úriember, jó nevelést kaptam, de nem egy öltönyös, a végletekig udvarias fickó lett belőlem. – Reméltem is, hogy nem csak elszöksz itt fogkefe ürügy alatt. – érezheti a hangomon, hogy csak viccelek, jó az, hogy itt van, örülök neki, és nem véletlen nem küldtem el, szerintem egy férfi sem olyan hülye, hogy Kayley-t csak úgy elküldje magától, legalábbis én erre logikus okot nem látok. – Mi az? – pillantok rá mosolyogva, mikor észreveszem azt, hogy néz engem. Remélem, hogy nem valami hatalmas pattanást bámul mert az elég ciki lenne.

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

Nem is válaszolok már erre a kérdésre, csak bólintok egyet, mielőtt odahajolnék, hogy lopjak tőle egy csókot. Mindketten ugyanolyan pizzát eszünk, szóval az, ha egy kicsit összemaszatolom, netán érezni a fűszereket a leheletemen, most nem számít. Ez olyan mint a hagyma, ha mindkét fél eszik, akkor egyáltalán nem zavaró a dolog. Mondjuk szerencsére a mi pizzánkon nem volt, de ettől még a helyzet hasonló és én nem fogok visszatartani egy csókot az biztos.
- Tudod volt egy pocsék időszakom, én is tudom, hogy sok mindent rosszul csináltam, és ne hidd, hogy olyan nagy istenek az ágyban. - rázom meg a fejemet. Tudom, hogy nincs magáról olyan véleménnyel, mint én róla, ami butaság, mert sokkal többet ér annál, mint amit gondol magáról. Sokkal- sokkal többet. - Te jobb vagy Jeff és komolyan mondom. - lehet, hogy nem olyan baromi gyakorlott, de lelkes és kedves és figyelmes, ez sokkal többet ér, mint egy vadbarom, aki másra nem figyel, csak önmagára. Ez egy-egy alkalommal még jelenthet valami jót, amikor csak a szenvedély fűt, de hosszú távon egyáltalán nem nagy szám. - Hát.... én szeretem őket, nagyon is, főleg rajtad. - nem mondom, hogy mindig is nagy tetoválás fanatikus voltam, erről szó sincs. Nem, egyszerűen csak szeretem rajta őket, mert neki nagyon is jól áll mindegyik egytől- egyig.
- Elhiszem, sajnálom, hogy már nem lehetnek veled. De... egyáltalán mi történt? - csak óvatosan kérdezek, láthatja rajtam, hogy ha nem akarja elmondani, akkor egyáltalán nem kell. Nem akarok neki rosszat, nem akarok neki fájdalmat okozni ezzel, még véletlenül sem. Csak ha szeretne beszélni róla és beavatni, csak akkor. Végül is ez is az élete része, azt pedig nem tudhatom, hogy ha megtudnám akkor tuti hogy csak még pocsékabbul érezném magamat, mint eddig az egész miatt, ha ez még egyáltalán lehetséges.
- Túlságosan édes vagy! Nem kell felnőnöd semmihez sem. Azok... filmek, nem kell őket komolyan venni. Sokkal jobba vagy náluk. - és még jobb is lehet. De ne higgye hogy neki most bárkihez fel kell érnie, mert nem így van. Szerintem igenis tökéletes a teljesítménye maximum ennél csak tökéletesebb lesz majd. Egy a biztos, én csak remélem, hogy velem fog fejlődni és nem jön majd rá, hogy igenis nagyon kapós pasi alapanyag és sokan fognak még gerjedni rá, bármennyire is nem hiszi ezt magáról. Főleg ha netán nevesebb helyen tud majd játszani és többen is látják, nem csak mint valami háttér zene dalolgat majd. A végén még féltékenykednem is kell.
- Gondolom bármiből kihámozhatlak. - vigyorodom el. - Amúgy meg a szakáll is csak időleges játék, gyorsan lekapnám rólad úgyis. - mert mint tudjuk imádom csókolgatni és hát imádom a fülét is, ha pedig arra van valami műszakáll ráakasztva, akkor kapásból nem férek hozzá, ami nem állapot. Nekem kell az a kis cuki füle, meg... úgy ő teljes mértékben. - Abból baj nem lehet, bár apának is van pár. - de persze nem nehéz, hogy elhozza, szóval nem gond ez. Amúgy is az a lényeg, hogy jól érezze magát és azt kell tennie, amitől el tud majd lazulni, én pedig támogatom és ott leszek majd vele. A szüleim amúgy sem olyanok, akik bármibe is beleszólnának és szerintem Jeffet amúgy is nagyon fogják kedvelni.
- Szóval inkább nem kérsz estimesét, hogy ne fájdítsam a szívedet? - pár apró ártatlan pillogást azért kap, mert annyi jár ha már ilyet mond nekem, de persze nem gondolom azért komolyan a dolgot. Tudom én, hogy szívesen hallgatná meg az esti mesémet, és én szívesen ecsetelem neki, hogy miket csinálnék még vele, akár a mikulás szerkó bevetésével is. - Sokat, nagyon sokat! - nevetem el magam, de aztán eltűnök a szeme elől, hogy megkeressem a fogkefét. - Nem is tudnálak sokáig magadra hagyni, mégis csak én ápollak ma, nem lenne szép tőlem. - és hát amúgy se tenném, most is csak húzom kicsit. A mosolyom pedig továbbra sem szűnik meg, amikor visszatérek végre és bebújok mellé az ágyba. Siettem, naná, hiszen mégis csak minden rossz ellenére is ez azért egy jó nap, kellemes. Felkönyökölök kicsit, közel persze hozzá, finoman teszem a mellkasára a kezemet, hogy ott pihentessem, de először csak egy halk jól eső sóhaj jön... nem is tudom, csak nézem őt kicsit. Nehéz elhinni, hogy ennyire... jó... hogy itt van velem, miközben én bántottam őt. Nem érdemlem meg.

Kayley & Jeff

- Na látod, akkor minden a legnagyobb rendben van, igaz? – szerintem igen, mert ha nem ismétlődik a múlt, akkor mégis mi baj történhetne? Szerintem egy-két Max féle fickó verését simán kibírom, a harmadikba szerintem simán belehalnék, ha Kayley nem csapja, le akkor biztos, hogy Max megfojtott volna, nem volt könyörület a szemében.
- Én… nem mondom, hogy megértelek. Mármint…tudom, hogy az ilyenek elég nagy istenek lehetnek az ágyban, de… amúgy vadbarmok. Mindegy, örülök, hogy most itt vagy. – nem értettem már régen sem, hogy miért mindenki az izomagyúakra bukik. Oké, jól néznek ki, jók lehetnek az ágyban, de amúgy parasztok. – Igen, ők nem éppen…szóval annyira nem szerették a tetoválásokat. – mosolyodom el. Finoman szólva sem , ők kissé vallásosak voltak, azt mondták, hogy ezzel csak elcsúfítja az ember magát, és nem akarták, hogy nekem legyen tetoválásom, majd egyik napról a másikra lett vagy…elég sok, és hát anyám szeme elégé elkerekedett mikor meglátta. – Persze, hogy hiányoznak. Tudod… jó lett volna azért legalább elköszönni. – nem tettem, csak úgy elviharzottak,hogy beolvassanak Kayley-nak, addig én a rendőrőrsön maradtam a cellámban, ott kaptam a hírt, hogy valami részeg fickó beléjük ment, és anya még ott meghalt, apa pedig a kórházban. Kiengedni persze nem engedtek ki, de…nem is értem volna oda.
- Jól van, ha te mondod, akkor nem bánom. – rázom meg a fejemet. Nem bánom én, talán annak örültem volna, ha nem csak egy-két nő van az életemben, hanem mondjuk úgy…több. Nem vészesen sok, de azért jó lett volna elkezdeni egy kicsit hamarabb ismerkedni a nőkkel. – Jó oké, majd…igyekszem, hogy jobb legyek, és… majd csal felnövök valahogy azokhoz a filmekhez teljesítmény terén. – na igen, mert gondolom ott elégé …szóval igen, nem fogom ezt így részletezni, mert nekem ez a téma elégé kellemetlen egy dolog, én soha nem voltam annyira laza meg gátlástalan, hogy erről csak úgy eldumálgassak.
- A szakáll az nem állna valami jól, de… a mikulásszerkóból egész nyugodtan kihámozhatsz! – vigyorgok rá. Na igen, a szakáll nekem soha sem volt aktuális, a gimiben is elég későn kezdtem el érdemben szőrösödni, így kb 19 éves koromra lett csak normális borostám is, de hogy szakállat növesszek…növesszen az, akinek jól áll. – Oké, hát… majd akkor meglátjuk mi lesz, azért…viszek gitárt, kell a jó pont. – ez még csak nem is valami drága gitár, még a szüleim adták nekem, elégé a szememfénye, mert régóta meg van már, de nem egy drága darab, egyszerű, de szerintem emellett nagyszerű is, én legalábbis nem válnék meg tőle.
- Nem, én vagyok az.– csóválom meg a fejemet vigyorogva. Nem nehéz kiéhezettnek lenni, mikor meglátja az ember Kayley-t, elképesztő, hogy milyen jól néz ki és hát… Max nem éppen a jó pillanatban toppant be, hogy kellően megagyaljon engem. Harcképtelené tett minden értelemben. – Szóval mindenképp fájdítani akarnád a szívem, igaz? – nevetek fel halkan. Na jó, azért nem lenne ellenemre ez sem, de nyilván jobb lenne az, ha … nem csak szóban történne ez meg. Sebaj, előtt-utóbb felfogok épülni, és akkor már nem kell csak a szavakra hagyatkozni majd. – Párat? – csattanok fel, de persze a végén elnevetem magamat. Csak viccelek, de … tény az, hogy elképesztően jól néz ki. – Öhm…sietsz a kedvemért majd? – a fogmosásra célzok persze, mert hát… minél előbb itt van, annál többet láthatom őt.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szer. 25 Márc. - 19:22

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- Dehogy! Én... nem csinálnék olyat soha több senkivel sem, veled meg főleg. - rázom meg a fejemet egészen hevesen. Azért ez mégis csak olyan téma, ami mondhatni a gyenge pontom. Rémesen éreztem magamat utána, és ha erre gondolok, akkor még most is, ez nem igazán változott és... nem is tudom, nem olyasmi ez, amire egyáltalán emlékezni akarnék, de hogy újra átvágjam őt... dehogy!
- Igen... nagyrészt. Max láttad, hogy milyen, de csak egyszer próbálkozott, utána faképnél is hagytam, miután visszaütöttem persze. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Régen volt, és én nem vagyok annyira megszeppent típus, hogy ha valaki kezet emel rám, akkor azt eltűrjem, még ha az illető ilyen Max féle is. Csak hát azt hittem, hogy felfogja azt, hogy nem akarok ezek után még véletlenül sem a közelében lenni, de... úgy fest, hogy az izmait növelte az intelligenciája helyett továbbra is. - Elhiszem, gondolom eléggé kiakadtak miatta. - azaz miattam, mert az egészet én okoztam neki. Miattam lettek tetoválásai, még ha most már örül is nekik, miattam fájdult meg a lelke, az egészet én okoztam, ami elég rossz dolog, és nehéz csak úgy elfelejtenem. - Hiányoznak azért igaz? - csúszok kicsit közelebb hozzá. Mármint a szülei, gondolom, hogy hiányoznak neki. Nem is tudom, hogy milyen lehet. Az biztos, hogy bár én elszakadni próbálok a szüleimtől, de ha nem lennének, ha nem hívhatnám fel őket, ha nem tudnánk beszélni... az rémes lenne.
- Ne is bánd Jeff, hogy azóta más fájdalom nem ért. - lelki, testi mindegy, igenis jobb neki az, hogy már legalább rendben van és nem érték nagy csalódások. Nem attól leszel több, hogy sokat csalódsz. Én csalódtam eleget és nem érzem úgy, hogy ettől több lettem. - Édes vagy... nem is kell. - mosolyogva hajolok előre, hogy egy röpke puszit nyomjak a szájára. Látom én, hogy kellemetlenül érzi magát a téma miatt, szóval nem is akarom tovább fejtegetni, nem akarom azt, hogy rossz legyen neki bármi is. Egyébként is az ilyen filmeket nem az adonisz testek miatt nézi az ember... én legalábbis nem azt szoktam nézni, az maximum kiegészítő. Az egész inkább csak ihletet ad egy magányos estén, de ha egyszer ő itt van nekem, akkor aztán baromira nincs erre szükségem. - De melletted nem kell, oké? Te tökéletesen kielégíted minden igényemet. - mert nagyon is ügyes volt és nagyon is jól hozta azt, amit akartam. Lehet, hogy nincs akkora tapasztalata még, de hát az fejleszthető. Viszont nagyon is meg van a lelkesedése, ami pótol minden más esetleges hiányosságot.
- Csak akkor, ha szakállad is lenne mellette, fehér persze. Bár... nem mondom, hogy nem fejtenélek ki szívesen egy modern télapó szerkóból. - szórakozottan harapom be az alsó ajkamat. Oh, hát talán még fogalma sincs róla, hogy mire vállalkozott velem. Nem vagyok én az unalmas és hagyományos dolgok híve. Mármint persze az is jó, de... azért szeretem a fűszert. Remélem persze, hogy nem fogom ezzel a végén jól elriasztani. - Majd meglátod, hogy apu rendes és felesleges volt minden miatt tartanod tőle. - ő nem olyan, hogy lemosná a színpadról. A szüleim nagyon sokszor karoltak már fel kezdő zenészeket, ha szereted a zenét, akkor nem számít, hogy mennyire vagy profi, akkor csak az a fontos, hogy élvezd, amit csinálsz. Nekem legalábbis ezt tanították.
- Nem erről van szó, tudom, hogy nem vagy jól. Ennyire... kiéhezettnek tűnök? - elnevetem magam, ahogyan feltápászkodom az ágyról. Hát na, persze... nem mondom, hogy ha nem lenne ilyen állapotban, de... nincs jól, szóval nem merült fel bennem semmi ilyesmi. - Maximum mesélnék róla, hogy mit tennénk, ha most jól lennél. - kacsintok egyet, aztán jön az ominózus ing libbentés is, aztán mosolyogva fordulok hátra felé, amikor meg szólal. - Azért, hogy okozzak neked pár remek estét. - napot, hetet... ilyesmi. Persze nem, csak viccelek, mindig is úgy éreztem, hogy ő valamivel többet gondol rólam, mint ami van igazából, de nem baj, azért jó érzés, ha így néz valaki rád. El is tűnök közben fogkefét keresni, aztán irány a fürdőszoba.

Kayley & Jeff

- Mert mégis mi lenne? Gondolom nincs valami nagy esélye annak, hogy ismétlődjön a múlt, nem? – mosolygok rá. Nagyon gyenge lenne az, de tudom én, hogy szó sincsen ilyesmiről, hogy nem fogadott senkivel sem most, hogy mennyire tud megint kikupálni. A gimiben ez talán még jó poén volt…nekik legalábbis, nekem nem.
- Remélem, hogy… átvitt értelemben értetted ezt. – a pofonokat, mert ha tényleg megütötték őt akkor…akkor mit tehetnék, igaz? Azon kívül, hogy mérges vagyok, bár egy ilyen Max féle vadállatból könnyen kinézem ezt, és ahogy eddig hallottam és sejtettem, főleg ilyenekkel osztotta meg eddig Kayley az életét és az ágyát, igaz? – Nem, biztos, hogy nem, sőt, anyámék ki is nyírtak volna. Ha láttad volna az arcukat mikor először meglátták… – csóválom meg a fejemet mosolyogva. Na igen, nagyokat néztek, ők természetesen amellett álltak, hogy nem szabad ezt ilyen korán, mert ha olyan munkám lesz, ahol nem tolerálják a tetoválásokat, akkor… kirúgnak. Hát, a mostani melómban ezt nem nézik.
- Hát, a gimi úgy látszik az élet szerint pont elég rossz volt nekem. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, az nem az én terepem volt, megaláztak, átvertek mindennap, és végül Kayley is ezt tette, de az fájt talán még a legjobban. – Öhm…én már nem igazán értem ezt. – és egy kicsit kényelmetlen is ez nekem, mert ha jól sejtem, akkor az ilyen filmekben a félisten testű adoniszok párbajoznak a farkukkal és hát… nos, nem vagyok egy félisten testű adonisz, még csak adonisz sem, tehát talán érthető, ha… nem tudom, fura ez nekem, ugye? – Jól van hát… mondom, ha te neked ez kell, akkor… szóval akkor ez kell. – rántom meg a vállamat. Na igen, tudom én, hogy valószínűleg az eddigi pasijainak a többsége jóval jobb teljesítményt nyújtott az ágyban, mint én, ezt… nem kell mondania, mert érzem és hát… tudom mis, elég egyértelmű.
- Vagy nem , lehet úgy néznék ki benne, mint valami modern télapó. – mosolyodom el. Bár, ő lesz a divattervező, szóval akkor hinnem kéne neki, igaz? A lényeg, hogy azért én messze nem vagyok olyan jó véleménnyel magamról, mint szerinte kéne, nem véletlen nem én vagyok minden lány vágyálma. Nem olyan alkat vagyok. – Hát… azért remélem nem akar meg is hallgatni, félek, hogy lemosna a színpadról. – az ő apjának van egy együttese, vagy volt? Mindegy, a lényeg, hogy a szülei azért úgymond letettek valamit az asztalra, ismerik őket, engem nem ismer senki sem a főnököm kívül. Hamarosan az is új lesz, szóval… szívás ez ilyen téren.
- Tényleg, az esti mese, de… remélem nem vársz tőlem olyan sokat, tudod… kicsit fáj mozogni. Már ha…erre gondoltál esti mese alatt. – mert lehet,hogy most semmit sem képzelt a dolog mögé, csak én voltam az aki most éppenséggel többet gondolt egy szóba, mint amit az jelent. – Akartam már kérdezni, hogy… miért nézel ki ilyen jól? – nem láthatja, de mosolygok. Na igen, ez örök rejtély volt előttem mindig is, még a gimi idejében főleg. Nem éppen egy átlagos teremtés, és olyan csajok, mint ő, szerintem évszázadonként születnek….

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- Akkor én is ebben reménykedem. - mosolyodom el. Hát na, nem is értékelném, ha... nem arról van szó, hogy kiszeretne belőlem, mert hát gondolom erről azért még nincs szó, csupán csak remélem, hogy ez nem csak a miatt van, mert régről megmaradt nála a rajongás és majd idővel rájön, hogy ez az egész nem ugyanaz, amit elképzelt, nem olyan csodás és varázslatos. Nem akarom összetörni az illúzióit rólam... rólunk.
- Nem is tudom... sosem éreztem úgy, hogy a csalódás olyan jó dolog lenne, én azért meglettem volna pár pofon nélkül. - és most nem is szó szerint értem. Max egyszer próbált csak kezet emelni rám, vagyok én annyira vehemens típus, hogy simán visszaütöttem és aztán faképnél is hagytam, csak ő ezt nem tudtam épp a legjobban kezelni, de... azért akadnak olyan csalódások az életemben, amiket őszintén szólva nem szívesen ismételnék meg, és ha lehetne azért kihúznám őket az éltemből, bár jó eséllyel ezek is segítettek, hogy rájöjjek éppenséggel nem a legjobb az életem így. Jó... talán szükségem volt rájuk, de Jeff úgy is tökéletes lett, hogy nincsenek csalódások mögötte. - Végül is magadtól nem is szántad volna rá magad és szó se róla, hogy nagyon jól áll. - sikerül végre mosolyt varázsolni az arcomra. Nem tehetek róla, azért a bűntudatom nem szűnik meg csak úgy könnyedén, ahhoz talán egy kicsit még több idő kell és hogy úgy érezzem kárpótoltam azért, ami történt vele miattam. A tetoválások, meg... a csalódás, amit okoztam, a fájdalom. Visszacsinálnám, ha tudnám.
- Az az igazság, hogy nekem volt és... sokkal jobban fájnak akkor a dolgok, mint most, és... talán annyira nem rossz, hogy kimaradtál a rossz dolgokból. - jó tudom bántották őt a suliban és rossz időszakai voltak bőven, és én is megbántottam, de... lehetett volna rosszabb is. Igazi nagy szerelmi csalódások teszem azt, nem csak az én átverésem, amit ellene műveltem. - De félre ne értsd! Úgy, hogy itt vagy te nincs ilyesmire szükségem... szó sincs róla, csak tudod, amikor az embernek nincs pasija. - bár ha ő eddig se csinált ilyesmit, akkor azt hiszem annyira nem érti meg a dolgot, pedig... Nem is tudom normális dolognak tartom, nem vagyok prűd típus, de nem is kell mindenkinek annak lenni. - Ez arra is jó, hogy felfedezzem mire van szükségem, de... az lesz az igazi, ha már te is tudod majd, hogy mi kell nekem. - azért szó se róla eddig is elég jól ment neki ám a dolog, nem mondom, hogy nem. Elég ügyesen csinálta nem is olyan régen. A lelkesedés sok mindenért kárpótolja az embert na, de lehet ezt még bőven fokozni is tudom.
- Pedig tuti, hogy jól állna neked a piros. - szerintem sok minden jól állna neki, nem is férhet kétség hozzá. Nem gondol magáról annyit, mint én róla, pedig nagyon is jó adottságokkal rendelkezik, sőt... a végén még vigyáznom kell majd rá, hogy ne lopja el tőlem valaki. Azért határozottan helyes is, plusz a tetoválások és... úgy teljesen a kedves jellem és a figyelmessége. Szerencsésnek érzem most magam. - Naná a gitár még plusz pont is, már is meg lesz a közös téma, apu kedvence is a gitár. - nem hiszem, hogy a szüleim ne lennének majd oda érte. Amúgy sem kifejezetten kritikus alkatok, velem sem voltak azok soha, pedig megpróbálhattak volna néha egy kis fejmosással észhez téríteni, talán még jó is lett volna, de nem tették. Hát... végül rájöttem én is, hogy min kell változtatnom és megtettem, ez a lényeg.
- És nekem sem akarsz, szóval akkor maradok, és már nincs visszakozás! Még vár rád az az esti mese is emlékszel? - széles mosollyal szánom rá magam, hogy végre felkeljek az ágyból. El is fáradtam azért, sok volt ma az izgalom és határozottan rám fér már egy kiadós alvás. - hm... konyha, fiók? Megtalálom, ha még sem, akkor sikítok. - még azért csak a szórakozás kedvéért meglibbentem az inget, hogy megnézhesse a hátsómat, csak aztán tűnök el a konyha felé, hogy kihúzkodjak pár fiókot. Valahol csak meg lesz az a fogkefe igaz?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szer. 18 Márc. - 16:24

Kayley & Jeff

- Hát, nem hinném, hogy velem fog. – rázom meg a fejemet mosolyogva. Na igen, elég erősen kétlem, hogy rátudnék unni, a múlt pedig…az csak múlt, már mondtam, hogy nem haragszom rá, túlléptem rajta, lerendeztem magamban a dolgokat, nem csak ő volt a hibás, én is hülye voltam, vagyis inkább naiv.
- Anyáék szerint mindig is rám fért volna egy kis csalódás. De tudod, nem voltam a nők bálványa, hogy ez kijusson nekem. – rántom meg vállamat mosolyogva. Anya szerint nem baj az, ha az ember csalódik, de mivel nekem az első kapcsolatom úgy húszévesen volt, nem igazán…éltem akkora csalódásként meg a végét. – Nem, amiatt fájt, aki elvitt engem, és amiatt aki nem szondáztatott meg mielőtt felvarrta volna ezeket. Amúgy meg… most már azt mondom, hogy megérte. – rántok egyet a vállaimon. Nem a csalódás érte meg, remélem nem ért félre. Csak azt akartam ezzel mondani, hogy a tetoválások… nem is tudok, most már úgy megszoktam őket.
- Igen, meg és hogy… nem igazán volt kamaszkorom. Nem tudom, nekem az ilyenek… soha nem volt realitása, érted. – nem volt senkim a gimiben, barátok sem igazán, de lányok…nos, nem vettek észre, így nem igazán láttam értelmét annak, hogy ilyeneket nézzek, mert…mit értem volna el vele? – Öhm… nem,nem hinném, hogy…zavarna. – rázom meg a fejemet. Nem hinném, nem tudom, de… nem is tudom, talán kicsit igen, valahol, de nem annyira, hogy az vészes legyen, szóval… minek akkor ezen siránkozni? Ha neki ez kell,h át akkor csinálja, ilyenkor van az, hogy… ami neki jó, az nekem is jó kéne legyen, ugye? – Meg hát… a te tested, szóval… te tudod mi kell neki. – igen, azt hiszem végeredményben ez a döntő, nem igaz? Az ő teste, és akárkivel is van, nem igen mondhatja meg, hogy mit csináljon, nem? Ha neki ez kel, hát akkor ez kell neki, nem igaz? De, azt hiszem.
- Fura, egy darab piros ruhám nincsen szerintem. – alapjaiban véve is igen szegénykés a ruhatáram, van talán két darab farmerom, egy öltöny van… nem is tudom minek, meg pár póló és ing, szóval alapjaiban véve nem sok dolog ez, na meg színek terén is elég egyszerű vagyok, nincs divatérzékem. – Akkor jó és… zenészek ugye? Ha gitározom az plusz pont, nem? – nem arra értem, hogy ott előttük gitározom, hanem úgy általánosságban, mert igaz, hogy nem vagyok valami túlzottan ismert, sőt, szerintem ha ismer talán egy tucat ember, de tudok gitározni, és annyira rossz hangom sincsen, még nem dobáltak meg.
- Dehogy, miért akarnék egy rossz estét magamnak? – na igen, mert neki nem tudom, hogy alakulna, ha hazamenne, lehet jól, lehet nem, remélem azért inkább az utóbbi, de ezt ne kockáztassuk meg inkább, mert abban biztos vagyok, hogy az én estém elég rosszul alakulna, ha kimenne azon az ajtón. – Azt hiszem a …konyhában, még nem igazán bontottam ki azt az izét, amiben volt. – doboz, vagy akármi is az, amiben benne van, de emlékszem arra, hogy csak úgy ledobtam, mert elég fáradt voltam, és nem volt időm a helyére rakni, mert késésben voltam és ezen a munkahelyen egyből kirúgnak ilyenkor.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Vas. 15 Márc. - 20:43

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- Igaz... ilyen még nem nagyon volt, de attól még bármikor bekövetkezhet. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Én azért mindig is úgy gondoltam, hogy fenn kell tartani a másik figyelmét, és ezt akkor is így kell, ha az illetőt már megkaptad, főleg mivel mi még eléggé az elején vagyunk. Nem akarom elszúrni, ha már most először értelmes, rendes pasim van. Erre azért odafigyelek most. Jeffnél is benne van a pakliban, hogy a régi dolgok miatt többre értékel, mint ami igazából vagyok, és épp ezért nem akarom, hogy végül csalódjon és rájöjjön, hogy esetleg tévedett.
- Inkább több pozitívum, a csalódások soha sem jók. - rázom meg a fejemet. Nem hiszem, hogy az fejlesztette volna a jellemét, ha többet csalódik. Nem, ez így jó volt, kellett volna neki több pozitívum az életébe, de sajnos ez nem adatott meg, de majd most én rajta leszek és csalódást nem szeretnék okozni, nagyon remélem, hogy nem is fogok. - De tudod mégis csak miattam fájt neked, ami azért rossz érzés. - biggyed le kicsit a szám, miközben szabad kezemmel azért óvatosan végigsimítok a felkarján, végig le a csuklóig. A pizza finom, de úgy se tudom megállni, hogy ne érjek időnként hozzá. Túlságosan tetszik és túlságosan jól érzem magam vele. Az egész nem is tudom... olyan idilli.
- Butus, dehogy kellett volna! Ez nem ilyen elvárás, ez is csak azt mutatja, hogy milyen kis édes tiszta lelked van. - engem nem zavar, kicsit sem, hogy ő még nem nézett ilyesmit és nem forgatott pasiknak szóló újságokat sem. Meglepő igen, talán egy kicsit, de ő ilyen, tiszta lelkű, inkább gitározik, én pedig őt bántottam meg, hogy helyette más barmokkal legyek együtt és másoknak próbáljak megfelelni. Finoman szólva is csúnya dolog volta részemről és hát lássuk be, nagyon bánom is. - Egyedül csak kíváncsiságból, no meg... ciki, ha egy-egy magányos órán, belekukkantottam, mielőtt bevettem magam a kádba? Zavarna ez téged? - vagy hogy én már néztem effélét mással, vagy hogy nem vagyok egy szolid típus? Igen tudom, általában a pasiknál gyakoribb az, hogy segítenek magukon, egy nő könnyen talál pasit, de nekem sincs mindig szükségem arra, hogy valaki meghúzzon és kész. Amúgy is ez nőnek kifejezetten hasznos, ha megismeri a saját testét és tudja, hogy mik a gyengéi, arra pedig csak kísérletezés útján lehet rájönni és akkor a pasijának már jóval könnyebb dolga van igaz?
- Nem baj, jól áll neked a piros. - ha pedig az arcára ül ki a zavart pír, azzal sincs gondom. Tudok én zavarba ejtő lenni, tisztában vagyok vele, még ha nem is teszem feltétlenül szándékosan. A dolog néha csak úgy magától megtörténik és kész, kicsúsznak a számon a dolgok, ő pedig nem mindig viseli őket könnyen, de idővel talán majd simán csak megszokja. - A lényeg, hogy a szüleim nem szigorúak, jó fejek és... nem fog semmit elrontani, nem szokásom rosszul választani. - ha valami gond lenne valahol az én hibám is lenne igaz? De nem lesz, ha pedig mégis nem érdekel, mert kedvelem és tudom, hogy meg akar majd felelni, ami pont elég, sőt... a legtöbb pasimat pont azért nem mutattam be, mert nem volt az egész egy kicsit sem komoly és tudom, hogy hidegen hagyta volna őket, hogyan szerepelnek, egy ilyen alakot, meg minek mutassak be a szüleimnek?
- Ha a maiak után megkértél volna, hogy hazamenjek... komolyan véged lenne. - vigyorodom el. Ha nem lennének sérülései most simán letámadnám legalább egy hosszú csók erejéig, de végül nem teszek ilyet, csak, mert a végén még fájdalmat okoznék neki. - Ha ilyen kedvesen marasztalsz, akkor maradok. Hol van az a fogkefe? - bekapom az utolsó falatot is, aztán ráveszem magam, hogy feltápászkodjam az ágyából. Nincs pizsim, de hát az nem is kell, bőven jó nekem az az ing, amit már olyan jól megszoktam.

Kayley & Jeff

- Hát, te ebben gondolom elég profi vagy. Volt már olyan, aki csak gondolt volna arra, hogy megun téged? – pillantok fel rá mosolyogva. Nem hinném, hogy ilyen ember volt, és nem is lesz soha, én sem fogok ráunni, elég lehetetlennek tartom, hogy ez megtörténjen, mert hát… mégiscsak ő Kayley.
- Igen, végül is igen, bár… talán több csalódás kellett volna, kitudja. – rántom meg a vállamat. Na igen, nem tudom, hogy mi számít jónak, soknak, kevésnek, és éppen elégnek, de…azért én nem akartam csalódni sokat, és hát egyszer sikerült egy nagyot, utána…nem volt miért és nem volt kiben, senki nem érdekelt különösebben. – Egy kicsit, de minden tetoválás fáj egy kicsit utáa szerintem. Meg állítólag vannak fájóbb pontok is, szóval… ez vele járt végül is, de megszoktam azért. Már az lenne fura, ha nem lennének. – na igen, teljesen megbarátkoztam már a tetoválásaimmal, nem is tudnék úgy tükörbe nézni, ha nem lennének rajtam.
- Nem én…nem néztem és… nem is olvastam, de… tudom, hogy kellett volna. – mert minden fiatal ezt csinálja, de én nem tettem, nem tudom, valahogy soha nem gondoltam arra, hogy kéne, kamasz voltam, elég béna is, láthatatlan ráadásul, erősen kétlem, hogy bármit is elértem volna azzal, ha ilyet nézek. – De akkor te…gondolom már néztél ilyet… igaz? Mással is. – egyedül, mással, gondolom igen, mert ő ellentétben velem azért ebben egy kicsit szabadabb szellemű…na jó, sokkal jobban az, de nem tehetek róla, nem így neveltek és nem volt olyan a helyzetem, hogy bármi hasznát vettem volna ezeknek. Én inkább gitároztam helyette.
- Csak óvatosan, könnyedén zavarba jövök! – na igen, ez tényleg igaz rám, elég könnyedén lehet engem zavarba hozni, nem kell hozzá sok minden, már egy-egy érintéssel el lehet ezt érni, szóval ebből a szempontból sem vagyok valami túlzottan gyakorlott, hogy mit ne mondjak, de gondolom ez nem lep már meg senkit sem. – Nem azért, mert félek csak… tudod, jobb előre felkészülni. – na igen, jó első benyomást kéne tennem gondolom, mert ha nem teszek, akkor jó eséllyel a szülei is szólnak pár szót az ellenembe, és kitudja, Kayley előtt is igazán könnyen lebőghetek így, azt pedig nem nagyon akarom, hogy megtörténjen valaha is. – Oh, értem, hát ez akkor…megtisztelő. – na igen, ha eddig nem volt ki, de remélem, hogy nem bánja meg, mert könnyen lehet, hogy időközben valamit elbénázok és rájön arra, hogy nem is én voltam a legjobb választás. Remélem, hogy ilyen nem lesz, szóval ezért is kell odafigyelni a jó első benyomásra.
- Hát, ha csak késői busz van… - sóhajtok fel, de aztán elvigyorodom. – Szeretném, ha maradnál. Van pót fogkefém és… jó lenne ha a tied lenne. – mosolygok rá. Na igen, én sem akarom, hogy csak úgy lelépjen, nem vagyok valami jól amúgy sem, de…. jó lenne ha itt maradna.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Vas. 8 Márc. - 16:40

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

Oh, hát én remélem is, hogy nem lesz majd végül túlságosan magabiztos. Nem gondolnám, hogy könnyen átesne a ló túloldalára, aztán onnantól már nagy ívben tojna a fejemre. Ő nem olyan, csak persze... aztán ne hogy az legyen a vége, hogy baromi nagyot csalódok és esek majd pofára, de... csak nem azért növelem az önbizalmát, hogy végül én járjak rosszul. - Remélem is, hogy nem múlik el, majd teszek róla. - elvileg amúgy is fenn kell tartani a másik érdeklődését, hogy sose unjon meg, én pedig ebben azért elég profi vagyok, sőt és figyelni fogok rá, hogy véletlenül se múljon el az, amit felém táplál, és persze lehet, hogy mondjuk lesz ez több is, érzelmekkel együtt, de azzal nem kell előre számolni, én azt akarom, hogy ha ledobom a ruhámat előtte minden alkalommal nagyot kelljen nyelni, ha rám néz.
- Ez valahol jó is nem? Legalább nem ért sok csalódás. - azért most nem teljesen őszinte a mosolyom. Hát na, nem jó érzés az, hogy fájdalmat okoztam neki régen és bántottam és hogy a tetejében, ha megnézi a fejében a listát, hogy kik ártottak neki, akkor ott vagyok az élbolyban, komolyan kész csoda, hogy ez nincs hatással rá most is, és csak így képes lenyelni. - Meg tudom érteni, főleg, hogy ilyen sok van, és gondolom nem is volt kellemes utána. Fájt? - nem az, amikor készítették, mert arra ugye nem emlékszik, de vajon fájt utólag? Szóval sikerült a hülyeségemmel fizikai fájdalmat is okoznom neki, vagy "csak" lelkit? Persze ettől majd csak még rosszabbul fogom érezni magam, de nem tudom, hogy milyen egy tetoválás, hogy mennyire volt neki ez az egész rossz.
- Hát tudod annak is van... egy izgalmas jellege, beindíthatja az embert, de megértem, ha neked nem tetszik, de akkor meg... nem is néztél soha ilyesmit? Gondolom ilyen könyvet sem olvastál. - mondjuk én se nézek gyakran effélét, annyira azért nem vonz, inkább pasi elfoglaltság, pont ezért lep meg kicsit, hogy Jeff még csak nem is próbálta. A srácok eleve kipróbálják kölyökként, aztán gondolom előfordul gyakrabban is, nem véletlenül van annyi ilyen újság is. De mondjuk az efféle könyveknek azért van egy pikantériája, legalábbis én valahogy mindig így voltam ezzel. Persze attól még nem kényszerítek rá semmit, az bőven jó dolog, ha nem kell neki ilyesmi, hogy beinduljon, hanem elég vagyok hozzá én is.
- Akkor ajnározlak én majd eleget, ne aggódj. - tudom én dicsérni őt bőven, a végén még majd zavarban lesz, mert úgy érzi, hogy túlzásba viszem a dolgot, vagy ki tudja, de ha engedélyem van rá, akkor innentől már nincs visszaút, főleg ha jelenleg én vagyok a legjobb dolog az életében. - Hát... nem tudok róla, hogy apunak ilyen fegyverarzenálja lenne, ha csak titokban nincs, de majd megvédelek tőle rendben? - tényleg nem kell tőle ennyire félnie. A szüleim rendesek és igen szeretnek engem, de nem fognak kifilézni egy pasit, aki velem van, főleg ha az kivételesen egy ilyen kedves srác, mint Jeff. - Nem nagyon volt olyan, aki érdemes lett volna rá. - vonom meg a vállamat. Ezt azért veheti bóknak is, vagyis egyértelműen az, mindenképpen vegye annak. Közben az utolsó falat pizzát is betolom a számba. Nem ettem azért sokat, csak mértékkel, azért mégis csak figyelek az alakomra.
- Szóval most két opció van. Maradok, ha van pót fogkeféd és nem zavarlak, hogy tudjak vigyázni rád, vagy... kénytelen leszek hazabumlizni valami kései busszal. - néhány nagy pislogás és szépen nézés, azért őszintén remélem, hogy nem fog most kidobni, mert szívesebben maradnék nála reggelig legalább. Jobb lenne, jobban érezném magam, ha úgy köszönhetnék el tőle, hogy tudom már tényleg teljesen rendben van.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Pént. 6 Márc. - 23:24

Kayley & Jeff

- Oh, hát ettől nem kell félned, nem vagyok az a… túl magabiztos fajta. – és nem is valószínű, hogy valaha is az leszek, bár ez nem tudom, hogy egész pontosan mennyiben baj, mert mindenki a másmilyen pasikat szereti, de Kayley-nak eddig nem hinném, hogy sok kevésbé magabiztos pasija volt, és én sem vagyok az.
- Nem hinném, hogy elmúlik. – elvégre a gimi óta meg van, nem? Oké, nem mondom, hogy abban a korban azért nehéz kanosnak lenni, mert nem, a kamaszok ilyenek, ez van, de azóta már felnőttem és ugyanúgy vonzódom Kayley-hoz, ahogy azt tettem régen is szóval… ez megmarad azt hiszem.
- Hát…azt hiszem. Nem igazán voltak kapcsolataim, tudod, lefoglalt, hogy ne haljak éhen. – na igen, nem keresek azért olyan jól, ez a lakás ugyan pici, de azért rámegy a keresetem nagy része, hogy fenntartsam és aztán még kaját is vennem kellett, szóval…több pénz az nem ártana. – Igen, szerintem is, de… először azért elég fura volt. – simán levakartam volna, ha tudom, mert nagyon utáltam az elején, de megbarátkoztam vele és azért kaptam visszajelzéseket, hogy jól néz ki meg minden, szóval végül ha nehezen is, de sikerült a tetoválásokkal megbarátkoznom, de az, hogy kinek köszönhetem ezeket, nos azt hiszem örök rejtély marad.
- Hát, szerintem az…nem is tudom kissé fura nekem az, hogy másokat nézünk, ahogy… - nem tudom, akkor lehet, hogy én prűd vagyok,de…nos szerintem akkor is fura ez, és akármilyen hihetetlen, de életemben nem néztem még soha pornót és…soha nem is hiányzott az életemből. De akkor ezek szerint… abból kéne tanulnom? Hát ez kissé lehangoló. Azért meg persze szólok, ha nem tetszik valami, Max mondjuk ilyen volt, de ott nem igazán volt esélyem arra, hogy szóljak, mert éppen azon volt a fickó, hogy megfojtson engem, szóval nem sokon múlt, hogy majdnem ott vesztem, de végül csak sikerült túlélnem azt, hogy megvert.
- Hát, nem mondom, hogy nem esik jól, ha ajnározzák az embert. – rántom meg a vállam mosolyogva. Na igen, azért ez mindenkinek jól esik,nem? Akár jogos, akár nem…. na jó, azért legyen jogos, mert úgy esik jól,ha nem jogos, csak kötelességből mondja valaki, az úgy inkább rossz, mint jó. – Igen, most. A gimiben a legjobb dolog az volt, ha túléltem egy napot úgy, hogy nem gatyáztak meg. – mondom mosolyogva, ahogy megrántom a vállamat. Előszeretettel csinálták velem ezt, elvégre én voltam a suli egyik, ha nem a legnyomibb arca, szóval…a nagy alfahímek engem néztek ki minden kis tréfájuk alanyának. – Tudod, kínzó fegyverek, pisztolyok, machete-ék…. – csak a szokásos halfilézős szett … na jó, annál kicsit azért sokkal durvább, és pont ezért kérdezem előre, mert elég durva lenne, ha igen, emlékszem, hogy az egyik évekkel ezelőtti barátnőm apjának volt fegyvere. És még csodálkozott a lány, hogy azt mondtam, végezzünk. Amúgy sem voltunk olyan jól meg, de a fegyver az nagyon betett. – Hát, gondolom akkor még sok pasidat nem mutattad be nekik, igaz? – azt már tudom, hogy eddig nem épp olyanokkal volt, mint én, sokkal inkább az ilyen Max féléket részesítette előnyben, akik az ágyban is bikák, szóval… miért is ne lenne okom félni?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szomb. 28 Feb. - 21:42

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- Komolyan azt hinnéd, hogy valaha is beleunnék? Dicsérlek, amíg csak meg nem nő az önbizalmad. Vagyis... addig csak, hogy aztán ne nőjön meg túlságosan. - mosolyodom el szélesen. Azért ezzel is óvatosan kell bánni. Jó nem fogom huszonhárom évig erősítgetni a jellemét, majd meglátjuk, csak tényleg nem lenne jó, ha aztán átesnénk a ló túloldalára, aztán meg már túlnőne magán és túlságosan erősen változna meg és rájönne, hogy többet ér annál, hogy velem legyen mondjuk. Azért ezt nem akarom. Ha szépen idővel rájön, hogy vannak még lehetőségek, mindenféle jó nők, akik igenis buknak rá, akkor már... Jó na, tudom, ne fessem előre az ördögöt a falra igaz?
- Jól van igazad van, hatok rád, remélem, hogy ez nem is múlik el. - mert az azért nem lenne kellemes. Nem volt még sosem igazán hosszú távú kapcsolatom és fogalmam sincs, hogy meg tudom-e tartani őt mondjuk hónapok, vagy... évek múlva is. Jó tudom, ne nézzek ennyire előre feltétlenül, de azért mégis csak lehet bennem egy kis aggodalom nem? Oké tudom, hogy gimisként oda volt értem és hogy most is azért látszik, hogy szintén eléggé oda van, de... attól lehet hogy ez csak a kezdeti varázs, vagy mondjuk a gimi miatt maradt meg neki és aztán majd rájön, hogy már felnőttünk és nincs meg ugyanaz, ami régen tetszett neki bennem.
Azért megáll bennem az ütő egy pillanatra az életem első... csalódása résznél, mert nem akartam volna hallani azt az sz betűs szót. Jó tudom hülye vagyok, félek, hogy nem fogom érdekelni egy idő után, de közben attól is, hogy már most túlságosan komoly legyen az egész? Igazodjon ki rajtam, aki képes rá mi? - Szóval eddig még... csak én bántottalak meg? - hát ez azért nem valami jó hír. Hozzám kötődik lényegében a gimis időszakának legrosszabb élménye, vagyis konkrétan én okoztam. Azért erre nem vagyok büszke érthető módon és úgy se fogom tudni teljesen kiölni magamból a bűntudatot, az kb. kizárt. - Én örülök neki, hogy vannak, tényleg jól áll. - nem arról van szó, e nélkül is ugyanúgy bejönne, de szerintem a tetoválások akkor is sokat dobnak róla, még az alapon felül is. Olyan ez, mint mondjuk egy nőnél a dögös ruha. Alapból is nézhet ki valaki jól, de egy dögös ruha csak még inkább növeli az összhatást, ami még nem jelenti, hogy a nélkül baj lenne vele igaz?
- Nekem nem, de ha te úgy érzed, akkor nem erőltetem, de van aki így csinálja, mert miért ne? - tudja, hogy milyen vagyok, nem az a visszafogott típus, de nem zavar, ha ő az, és neki ez fura lenne. Én szívesen nézek vele ilyesmit, de tőlem akár azt is megteheti, hogy egyedül teszi meg és szerez ötleteket, mert hát gondolom szokott ilyesmit nézni, ahogyan a legtöbb pasi. Nem azt mondom, hogy furcsállnám, ha nem, de... azért lehet, hogy meglepne a dolog. - Remélem is. - tér vissza a mosoly az arcomra. Tényleg nem akarom, hogy bármi olyasmi is legyen, ami mondjuk nem tetszik neki. Szeretnék a kedvébe járni a miatt is, amit régen tettem ellene és a miatt is, ami ma történt vele miattam. Azt hiszem ezek után már tényleg elvárás, hogy feldobjam kicsit az életét.
- Tudod, ez is az önbizalom tuning része. - cuppanok oda egyet a szájára. Nekem akkor is tökéletes, akármit is gondol magáról és majd idővel meglátja, hogy igazam is van, csak eddig nem igazán engedte, hogy ezt mások is észrevegyék, vagy csak simán nem vette észre a jeleket. Bőven lehet, hogy sokan vannak oda érte, csak neki ez nem tűnt fel. Megérteném őket, Jeff igenis tökéletes pasi, jól néz ki, kedves és édes és figyelmes is... mi kellene még? - A legjobb dolog? Mármint most igaz? - nem a gimiben, mert ott nem hiszem, hogy olyan jó dolog lettem volna, hiszen mégis csak bántottam őt. - Fegyvergyűjteménye? - nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam, miközben egy újabb falat pizzát juttatok a számba. Nem is hiszem, hogy ez tényleg komoly kérdés volt. - Apu nem olyan Jeff, és hidd el totál oda lesznek az örömtől, hogy találtam egy rendes pasit, nem lesz semmi baj, ne félj ennyire már előre. - még azt sem tudom, hogy ere mikor kerül sor, meg hát na egyébként is akkor majd, amikor tényleg kimondom az, hogy a pasim... a párom, nem is tudom. Mi a fenéért megy ez nekem olyan nehezen?

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Pént. 27 Feb. - 16:49

Kayley & Jeff

- Szóval nem fogsz beleunni? – azért ez nem olyan biztos nem? Egy idő után biztos fárasztóvá válik azt bizonygatni, amit amúgy már régóta bizonygatsz, szóval… mindegy, én nem haragszom meg rá, de a lényeg a lényeg, nem tudok egyik napról a másikra váltani, engem így neveltek, ilyen vagyok és… változni idő.
- Ez csúnya volt. – mosolygok rá, ahogy megrázom a fejemet. Nem, nem olyan sok, előbb-utóbb csak elhiszem majd valahogy a dolgot, de… nem holnap, és nem is holnap után, ez biztos. Talán pár hónap, pár év…kitudja, bármi megtörténhet, és pont ez olyan szép az életben, nem? Nem, emiatt inkább csak szenvedünk.
- Szóval úgy vetted észre, hogy… nem hatsz rám? – dehogynem, nem is kicsit, elégé…hat rám, akkor is mikor letámadott, a zuhany alatt is, szóval… igen, hat rám, és a szüleim is minden bizonnyal nagyon kedvelnék őt, okos és szép lány is, persze, voltak hülyeségei, de…kinek, nem? Nekem kevés, de itt vannak a tetkók, ugye?
- Hát, te voltál életem első nagy csalódása…jobban belegondolva az utolsó is. – na igen, én a naiv srác voltam és persze meg is ütöttem a végén a bokámat, de ez már csak így szokott lenni, szóval…igen, összetörte, legalábbis ha nem így lett volna, akkor nem lenne tetoválás sem rajtam. – Soha nem szántam volna rá magam. Eleinte elég fura is volt, de… megszoktam őket. – emlékszem, hogy mennyire utáltam tükörbe nézni,és persze, eleinte leakartam szedni, de nem tettem mert, nem volt rá pénzem és… mégiscsak egy emlék, ugye? Egy örök emlék, de emléknek emlék és csakis ez számít.
- Hát öhm…. izé, az nem lenne fura? – én nem vagyok olyan laza mint ő sajnos ebben a témában, szóval nekem talán egy kicsit fura lenne, szóval talán mégiscsak jobb ötlet lenne a saját kreativitásomra támaszkodni, mert hát mégiscsak ez a lényeg, nem? Rajtam, rajta, rajtunk múlik ez. - Oké, ha valami nem tetszik szólok, de… ilyen aligha lesz. – ő nagyon is tetszik, és eddig is nagyon tetszett minden, amit csinált, kivéve talán azt, hogy összejött Max-szel, mert kaptam attól a gorillától pár jó nagy ütést, de az élet útjai kifürkészhetetlenek, igaz? Szóval… a lényeg az, hogy nem vagyok én olyan mindent magamban tartós típus.
- Túl tökéletes? Ezt se hallottam még soha senkitől. – vigyorodom el, mert…azért ezt egy kicsit erősnek érzem, én messze vagyok a tökéletestől, ez csak simán… megbocsátás, én megbocsátottam neki, mert mégis mi értelme lett volna annak, ha utálom? – Lehet, hogy elég rossz dolgot tettél velem, de… még így is te vagy a legjobb dolog ,ami történt velem, szóval nem volt okom utálni téged. – és most sincs, és nem is lesz, legalábbis remélem, de a lényeg a lényeg: nincs harag, ami volt annak már vége, én megbékéltem vele, és örülök annak, hogy többet soha az életben nem kell gimibe járnom. – Oh, tényleg, el is felejtettem, hogy… zenészek. Apádnak ugye nincs fegyvergyűjteménye? – viccnek szánom a kérdést, de persze azért valahol komolyan is kéredzem, mert… hát na, az apák elégé tudják félteni a lányukat, és már csak az kéne, hogy egy fegyverrel a kezében üdvözöljön. Akkor vennem kell egy golyóálló mellényt.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Szer. 25 Feb. - 15:43

Jeff & Kayley

A zene belső harmóniát adhat, mert "kidalolhatja" az ember a fájdalmát és örömét.

- Tudom jól és ne aggódj... én attól még szívesen mondogatom és majd idővel elfogadod, ha csak részben is. - amúgy sincs rá szükség, hogy hirtelen elszálljon magától és túláradjon benne az önbizalom egészségtelen szinten mondjuk, szóval nincs azzal baj, hogy ilyen szerény, sőt ez az egyik, amit nagyon is kedvelek benne, legalább nem száll el magától, pedig ezzel a külsővel akár azt is megtehetné. - Maximum huszonhárom? - mondanám, hogy bizonygatom én akár addig is neki, de hát na miután én voltam az, aki még azt se mondta ki nyíltan, hogy mi most akkor egy pár vagyunk, nem hiszen hogy nem riasztanám meg saját magamat azzal, ha most meg azzal jönnék, hogy még huszonsok év múlva is itt fogom rontani neki a levegőt, vagy legalábbis mellette. Azért vak óvatosan. Nem arról van szó, hogy félnék az elkötelezettségtől, szimplán csak eddig még nem túl sokszor volt rá példa, úgyhogy inkább csak szép fokozatosan, legalábbis e téren, mert amúgy mint tudjuk nem vagyok az a fokozatos visszafogott alkat, bármennyire is nem szép ez tőlem.
- Remélem nem csak ők olvadnának el, én mégis csak rád akarok hatni. - persze tudom, hogy régen az volt az általános, hogy a férfiak bókoltak, de hát én nem vagyok ennyire földhöz ragadt. Én is nyugodtan dicsérhetem őt, sőt rá sokkal inkább rá is fér, mint rám, no meg azért számomra elég egy-egy pillantása is. Úgy tud időnként nézni, mint az éhes farkas Piroskára, úgyhogy azért ebből sejthető, hogy nem kifejezetten gondolom egy unalmas rémségnek, akkor nem így nézne rám. Azért persze én is szeretem hallani a dicséretet, de van amikor egy-egy pillantás még többet is, mond mint a szavak.
- Összetörtem a szíved? De... összefoltozom, legalábbis minden erőmmel ezen vagyok. - mosolyogva pillantok rá és nem tudom megállni, hogy a kezem legalább pár pillanatig ne pihenjen a mellkasán. Nem tehetek róla, akkor is rémesen érzem magam e miatt, bántottam őt, mert rémes alak voltam, aki nem törődött mások érzéseivel. És mindezek után még ő kapott fejmosást és miattam még rossz dolgok is történtek vele. Nem hiszem, hogy valaha is el fog múlni a bűntudat, amit e miatt érzek, kizárt. - Ez igaz és lehet, hogy önként soha nem szántad volna rá magad ilyesmire, igaz? - pedig tényleg nagyon jól állnak neki és azért örülök neki, hogy nem vált meg tőlük. Egyedivé teszi és különlegesség, na nem mintha e nélkül nem lenne az. Ha pedig még gitárt is vesz a kezébe... ah... a tetoválásai, meg a gitárt... hát meghallgatnám én azt a csodálatos dalt újra mondjuk úgy, hogy épp nincs rajta semmi... bár azt hiszem akkor még addig sem bírnám, hogy végigjátssza a a számot.
- Tudod Jeff... szerintem elég kreatív vagy, hogy tudj kitalálni pár egyedi ötletet, vagy... ha más nem, hát majd időnként merítünk filmekből. - rántom meg a vállamat egy szórakozott mosollyal. Hát na eddig is tudta, hogy nem vagyok egy prűd típus, nekem aztán nincs gondom azzal, ha valaki felnőtt filmeket néz, sőt nem is ítélem el, hogy akár közösen megtegyük és lopjunk pár ötletet. Amúgy pedig kétlem, hogy ne lenne elég kreatív, hogy neki is eszébe jusson egy-egy jó kis lehetőség. - Csak az a lényeg, hogy őszinte légy rendben? Ha valami felmerül benned... bármivel kapcsolatban, ne tartsd magadban. - mert ez a fontos igaz? Ha valakivel együtt vagy, akkor igenis légy nyílt és maximum ha valami nem fekszik mindkettőtöknek, akkor legalább tisztázzátok, de legyen tisztázva, az a lényeg.
- De... tudod pont ettől van ez... túl tökéletes vagy, hogy még csak nem is utáltál e miatt. - imádom ezért és... komolyan iszonyú rendes tőle, de akkor is ez lett volna a normális. Igen csalódást okoztam, bántottam, és neki is ártottak miattam és az lett volna a reális, ha e miatt utál engem, ha rám se bír nézni később, ha... ha csúnya dolgokat kíván nekem, vagy bármi, ő pedig helyette most itt van velem és akármit is mond akkor is úgy érzem, hogy ki kell engesztelnem. - Nincs. A szüleim zenészek tudod... már sok mindent éltek meg, hogy ne legyenek tabu témáik. Bár persze apuval azért ne tárgyald ki, hogy milyen velem zuhanyozni, de... azt hiszem ez logikus. - széles mosollyal harapok egyet a pizzámból. Hát na azt hiszem ez tényleg evidens, de ezen kívül tényleg nincs semmi olyan, ami a szüleimnek gondot okozna, mint beszéd téma.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York Pént. 20 Feb. - 15:56

Kayley & Jeff

- Jó, rendben, de ez nem megy azonnal. Huszonnégy éve élek így, szóval….- szóval pár nap alatt nem tudok gyökeresen megváltozni, és nem is akarok, mert mi van, ha átesek a ló túlsó oldalára? Inkább legyen kevesebb önbizalmam, minthogy túl sok legyen és emiatt mindenki egy tapló baromnak tartson, mert hát…lehetséges, nem? – De azért nem huszonnégy évig kell bizonygatnod. – remélhetőleg, mert abba minden bizonnyal beleunna, nem? Nem is belém, hanem abba, hogy folyton csak mondja és mondja, de nem ér el vele semmit. Viszont ugye ilyenkor van az, hogy ha nem mondja, az ember csak még rosszabbul érzi magát, mert olyan, mintha lemondanának róla.
- Ennyire csodálatos… ha ezt hallanák, biztosan elolvadnának. – mondom vigyorogva, de nem rosszindulatból, csak biztos jólesne ilyet hallani a szüleimnek, de hát nem fognak valószínűleg soha ilyet hallani, mert már…halottak, nem igazán hallanak ők már sajnos semmit sem. Kayley-t azért biztos nagyon kedvelték volna, ebben biztos vagyok. – Így most az ő dicséretüket is én kapom. – rántom meg a vállam mosolyogva. Jó szüleim voltak,ez tény, de akkor nem így láttam, sok mindenben haragudtam rájuk, mert igazából miattuk nem lehettem soha valaki a gimiben, miattuk voltam én a láthatatlan srác, és hiába mondták, hogy majd később ez kifizetődik…nem hittem el.
- Nem, nem utáltak. Mármint… én kaptam a fejmosást, maximum amiatt haragudtak rád, hogy összetörted a fiúk szívét, de…inkább rám voltak mérgesek. – legalábbis látszott rajtuk, ki sem vittek, mondták, hogy maradok amíg le nem töltöm azt, amit le kell, ez mindössze két nap volt, de… hamarabb kijöhettem, mert azonosítanom kellett őket. – Nem tudom, gondolom valami rosszabb környéken lévő tetováló csinálta. De legalább jó munkát végzet. – na igen, mert bármit tetováltathatott volna rám, de szerencsére azért amik rajtam vannak, jól néznek ki, legalábbis nekem tetszenek, pedig eleinte nagyon utáltam őket, de most már…most már a tetoválások is a részemmé váltak.
- Jó, de… ez olyan, mint mikor te csinálsz valamit, és a másik nem segít.[/b] – rántom meg a vállamat. Nem arról van szó, hogy olyan érdekes lennék, mert sok újat nem tudok mutatni, de azért jó lenne, ha nem unna rám, és én is előtudnék néha rukkolni valamivel, még ha ritkábban is.
- De nem utáltalak. Ezt értsd meg. – rántom meg a vállam mosolyogva. Nem utáltam, mert…én voltam a hülye, nem kellett volna naivnak lennem, anya is megmondta, hogy az olyan lányok, mint Kayley, ritkán veszik észre a magamfajtát. Ez igaz is, igaza volt, de én… mondhatni túl szépet álmodtam, hogy felakarjak kelni. – Kayley…. komolyan nem kell, jó? Tetkók, egy nagy csalódás… nem kaptam olyat, amiben később ne lett volna részem. Nem kell kiengesztelned, mert nem haragszom rád. – nincs miért haragudnom rá, csakis magamat hibáztathatnám a történtek miatt, mert naiv hülye voltam, és nem jutott eszemben, hogy nem egy álomvilágban élek. – Szóval nincsen semmi…tabutéma, vagy kötelező téma? – mit tudom én, mondjuk lehet az apja szeret horgászni, és vennem kéne egy könyvet, hogy pár nap alatt profi horgász legyek, mert amúgy még életemben nem is horgásztam, sőt, ami azt illeti szerintem utálnék is horgászni. Bár…Kayley szülei inkább mondjuk valami úriasabb sportot űznek, ha űznek, legalábbis szerintem.

Tárgy: Re: Jeff lakása - New York

» Váratlan vendég - Los Angeles (Nique és Seb lakása)
» Warren lakása
» Will North Salem-i lakása
» Castor Harvell lakása
» Juliette Betranche lakása