Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Dorothy Anderson - Hóbagoly Pént. 28 Nov. - 16:34
Dorothy Anderson
Légy a saját lelked kapitánya ...
Userinfo: Főkarakter: Claire Morton
Név: Dorothy Anderson Mutáns név: Hóbagoly Születési dátum és hely: 1924, Párizs, Franciaország Besorolás: Tanár
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Múltba tekintés Osztályozás: Alfa Aktiválódás: 4 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Dorothy képes az időkontinuum-ot úgy manipulálni, hogy azzal a múltba lásson, feltárjon vele dolgokat amelyek már megtörténtek. Bárhol, és bármikor. Ehhez elég egy hajszál, egy személyes tárgy, vagy akár a helyszínre ellátogatni. Mindent pontosan meg tud mondani, hogyan történt. Eleinte nem tudta uralni képességét, és bárhová ment, gyötörték a látomások, de a hosszú évek alatt megtanulta annyira kontrollálni, hogy akkor jelenjenek meg a múlt képei, amikor csak akarja, és az számára, akinek csak azt akarja. Megtanulta már kivetíteni is magát a múltba úgy, hogy mindent meg tudjon figyelni, de senki sem lássa. Ezt magán kívül egyszerre három emberrel képes megtenni. Ilyenkor egy afféle meditációs állapotba kerül, amit ha megzavarnak, megszakad a kivetítés. Hátránya, hogy minden egyes alkalommal, amikor Dorothy használja, öregít testén attól függően, mennyit használta. Például egy óra használat 5 óra pluszt öregít rajta a normál öregedés mellett. Képesség távlatai: Teljesen kifejlődött.
Jellem: Kedves, halk és szűkszavú, ám annál többet mondó. Minden egyes szavából egész mondatokat lehet megtudni, ha figyel az ember. Mindenkinek jót akar, és a világbékéért küzdött világ életében. A fiatalokat nagyon szereti, ezért is jött az iskolába tanítani. Intelligens és tudalékos is egyben. Ha bárkinek szüksége van tanácsra, hozzá fordulhat. Meghallgatja, majd oly módon segít az illetőnek, mint az előtt soha senki. Tipikusan nagymama finom sütivel és nagy élettapasztalattal, akit mindenki szeret. Kinézet, megjelenés: Élénk kék szemei az egyetlenek, melyek megmaradtak fiatal korából. Ősz haj, öreg és fehér bőr, egyszerű ruházat, amely a múlt szellemét idézi meg. Kissé alacsonyka már, eltörpült a teher alatt, de szíve tele van szeretettel. Sminket sosem használ, régen sem volt nagy kedvence neki a természetes szépség eltakarása.
Előtörténet: Egy otthonos, meleg szobában ültünk az 'interjú' alatt. Dorothy szobájában, az X-birtokon. A tipikus idős illat járta át a helyiséget, én pedig türelmetlenül vártam, hogy végre kérdezhessek Dorothy-tól. Az idős hölgy éppen a konyhában sürgölődött, váratlanul érte érkezésem, de azt mondta : " Kedvesem, ülj le. Hozok ételt és italt. Arra a hatlaposra még ráfér egy kis sütés..." , majd lassan, óvatosan sétált ki a szobából. Én pedig vártam, és vártam, körülbelül negyed órát, már tűkön ültem, hogy kifaggathassam. Végre megérkezett egy tányérral a kezében, amelyen valami narancslé- szerű volt , valamint az emlegetett hatlapos szeletekre vágva. Amint letette remegő kezeivel, hálásan tekintettem rá. Ő elmosolyodott, amire ösztönösen én is így tettem. - Ne csak bámulj, vegyél! - förmedt rám kissé erősen Dorothy. Persze nem kellett kétszer mondani, elvettem hát egy szeletet az ínycsiklandó süteményből, melynek ízét még ma is érzem, és akárhányszor rágondolok összefut a nyálam. A csoki a tetején, ahhw... akkor életemben először ettem annyira finom hatlapost. Na nem mintha az én nagyim nem finomakat csinálna, de ez azért teljesen más volt. - Akkor kezdhetjük, Dori néni? - kérdeztem széles mosollyal. Tudtam, hogy nem szereti, ha így hívják, de sosem bántott senkit egy kis komiszságért, amit mi rendesen ki is használtunk. - Te... te csibész! - mosolygott miközben mutatóujját előre-hátra mozgatta a levegőben.- kezdjünk neki.. - tette le csontos, vén kezeit lábára. Valahogy még ebben a korban is kecses volt, és nőies. - Dori néni, elsőként azt szeretném megkérdezni, hogy miért bólintott rá egy ilyen buta lányka kérésére, mint én, hogy mesélje el élete történetét? - ennél a pontnál mindketten kacagni kezdtünk. Imádtam, amikor nevetett, olyan őszinte és szerető ... - Vicc volt, nem ez lenne az első kérdésem... evezzünk komolyabb témákra. Azt már tudom, hogy Párizsban született egy középszerű családban, három testvérrel. Azonban azt még nem, hogy miért nem a családjával él? No , nem mintha baj lenne, hogy itt van velünk, hiszen mint maga is tudja, imádjuk. -féltem, hogy rosszat kérdezek, mert esetleg meghaltak a testvérei, de azt mondta mindenre őszintén fog válaszolni. - Elise... gyere közelebb édes gyermekem, megmutatom. - s azzal megérintette a vállam. A tér körülöttünk olyan lett, mintha hullámozni kezdene, s egyre vadabb hullámokat csapna, míg végül egy utolsó hullám után nyugodt maradna. Kicsit megszédültem a szokatlan élménytől, és azt is észrevettem, hogy egy másik helyen vagyunk. Egy sötét helyen... Mi ez a szag, amit érzek? Puskapor? És ez a hang?... Dorothy-ra néztem. Teste halványkék és átlátszó volt, ahogy az enyém is. - Ne ijedj meg Elise, csak nézz és láss. Mindig megbíztam Dori néniben, és ez ezúttal sem volt másképpen. Tettem, amit kért, figyeltem minden apró részletre. Hangos sikolyok... rémült kiáltások... mind kívülről hallatszottak. Letekintettem a földre. Egyszerű beton volt, kissé a por felszállt róla a levegőbe. Egy kislány kuporgott a sarokban. - Ez lennék én, akit megmentettek - suttogta Elise, majd egy karmozdulattal újabb hullámok érkeztek, és újra másik helyen voltunk. A puskapor szaga, a sikolyok maradtak, azonban ezúttal egy konyhában voltunk. Hosszú, ősz hajú nő állt a mosogató előtt, mellette három tizenéves szépséggel. Átölelte őket, a kinti éjszaka robajaitól védte őket, és próbálta őket nyugtatgatni.Hirtelen nagy roppanás hallatszott. Még én is összerezzentem. - Kérem, a lányaimat ne bántsák . - kérlelte sikongatva miután az ajtót katonai öltözékes férfiak törték be. - Nem fogjuk.. - mondta egyikük, és akezében bújó pisztolyt elsütötte az idős nő irányában. Újabb sikolyok. Ezúttal a három lány. A katonák elkezdték őket fogdozni, ők pedig próbáltak szabadulni a szorításokból. - A testvéreim... - suttogta Dorothy. Csak bámult maga elé, üveges tekintettel. - Sokszor láttam már ezt, de... sosem bírtam végignézni. - fordult felém, majd újra elgörbült a tér, és ott találtuk magunkat a szobában, a jelenben. - Sajnálom, Dorothy néni.. - már a látványtól és könnyesek lettek a szemeim, nem tudtam elképzelni mekkora fájdalom lehetett az idős nő szívében. - De.. de... biztosan volt szerelme, nem? Mutassa azt meg, kíváncsi vagyok ki volt a délceg! - próbáltam oldani a hangulatot. Tudtam, hogy Dori néni mindig csak előre néz.. most már értettem miért. Ha hátrafelé bámulna, belepusztulna a fájdalomba. Csodás, erős nő... aznap a példaképemmé vált. - Hát azt szeretnéd látni? - mosolygott keserűen, majd felemelte karját - az sem tündérmese... - fordította el kézfejét, és újra időutaztunk. Ezúttal egy kórházban voltunk, ahol látszólag háborús sebesülteket gyógyítottak. Egy szegényes, kopottas ,de tisztán láthatólag kórteremben. Megpillantottam valaki ismerőset, ahogy szaporán lépked az ágyak között, hogy végül elérve az utolsó ágyat lehajolhasson a beteghez. - Dorothy, ez maga! - kiáltottam örvendezve, majd odasétáltam a 'régi Dori nénihez' hogy megnézhessem közelebbről. Óvatosan kezdte el bedörzsölni a sebesült vérző mellkasát egy gyógynövényekkel teli rongyban. - Albert... meg fogsz gyógyulni - suttogta neki, majd megcsókolta. Én még ugyan maradtam volna, újra más helyen találtam magam. Egy temetésen. Mindenki feketében, a koporsókat pedig katonák vitték. Dorothy itt is jelen volt. Maga elé nézett, üres tekintettel, pont úgy, mint most. ~ Jaj ne... ~ gondoltam , mikor a felismerés villámcsapásként ért. A háború nem elég, hogy a családját, de a szerelmét is elvette. Visszatértünk a jelenbe.
- Tudták... tudták, hogy mutáns vagyok. - mondta az idős Dorothy, én pedig kérdően néztem rá. - Ezért én menekülhettem meg. Annyit tudtak csak, hogy anyám három leányt szült. Ha nem rejtenek el engem, vagy elrejti a nővéreimet is, mindent tűvé tettek volna. Engem is megerőszakoltak volna, majd fejbelőttek volna. Akkor most nem lennék itt, és nem jöhettem volna magam az intézetbe. Bölcs asszony volt anyám.. Sokat adott nekem ez a hely. Családot, amit elvettek tőlem. Megérte azt a kis nyomozást, amit megtettem, hogy hozzám hasonlókat találjak. Tudod, gyermekem sem születhetett... A háború alatt olyan dolgokat is meg kellett ennünk, amik ezt váltották ki a szervezetemből. Ennél a pontnál nem bírtam tovább. Ő, aki olyan erős, és bölcs, ilyen múlttal? Hogy tudta ezt túlélni? Hogyan? Épp ésszel nem bírtam felfogni. Olyan gyenge, és törékeny nő... de az ő erőssége pont abban van, hogy gyenge. Hogy másoknak tud adni magából, és nem fél, hogy elvesznek tőle. Átöleltem Dorothyt, és vállamon éreztem, ahogy hullanak könnyei. Én nem ezt akartam. Ő eltolt magától, és rám mosolygott. - Leírtál mindent? - kérdezte. - Nem, Dori néni. Amit adtál, nem kell leírnom. Ez anélkül is örökre az enyém lesz, és... köszönöm neked, hogy megosztottad velem emlékeid... - Elise, sose feledd. Te a saját lelked irányítója vagy, és jöjjön bármilyen vihar, ne hagyd, hogy elsüllyedjen a hajó. Ha a hullámok a feled fölé csapnak is, jusson eszedbe, hogy te vagy a csoda! Az élet egy csoda, amely csúf játékot űz velünk ugyan, de legbelül tudjuk, hogy mennyire varázslatos hely a világunk. Ezért hát kormányozd azt a hajót, el a hullámokból! Sok víz fog kerülni a fedélzetre, szenvedni fogsz, de nem fogsz megfulladni. Majd ha minden véget ér, csak akkor emészthet fel a vihar. Ha majd eljön a halál órája, akkor ismerheted meg igazán csak a mélységet, ami alattad hullámzik, és ki tudja mi rejlik benne... Az élet azonban nem annak megismerésére van. Játssz hát, és ne hagyd, hogy legyőzzenek! Bölcs szavai mélyen belém hatoltak, és azóta szavai szerint élek. Kormányozni, el a viharból...
A hozzászólást Dorothy Anderson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 29 Nov. - 20:05-kor.
Oh mamáááám! Valahogy éreztem már a kép alapján is hogy ilyen lesz ez a kari. Meglepett nagyon, hogy ennyire idős nénit alkottál, de nagyon tetszik, imádtam. Az Et egyszerűen fenomenális, remek volt olvasni, az egész helyzet, meg a sztori is megelevenedett előttem és nagyon könnyű volt átérezni a szomorú sorsot, amit neki szánt az élet. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, az pb tökéletesen harmonizál Dori nénivel, a jellem, kinézet, minden szuper lett, szóval le a kalappal. A képessége pedig újfent szuper, passzol hozzá nagyon is. Nem húzom hát az időt, ha jól láttam már foglalóztál is, szóval suhanj játszani! ^^ Ui.: Viszont a képességre én inkább azt mondanám, hogy Múltba tekintés névnek. ^^ És a kari születési dátuma az 1986-hoz lett számolva? Mert az alapján 53 éves csak. ^^
Kezdőlap 
by 
Az Et egyszerűen fenomenális, remek volt olvasni, az egész helyzet, meg a sztori is megelevenedett előttem és nagyon könnyű volt átérezni a szomorú sorsot, amit neki szánt az élet. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, az pb tökéletesen harmonizál Dori nénivel, a jellem, kinézet, minden szuper lett, szóval le a kalappal. A képessége pedig újfent szuper, passzol hozzá nagyon is.