Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: Claire Bennet Mutáns név: Születési dátum és hely: 1980. április 06. Kermit, Texas Besorolás: Független
Képesség(ek): Spontán sejtregeneráció
Elsődleges képesség: Spontán sejtregeneráció Osztályozás: Alfa mutáns Aktiválódás: 16 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Claire testében lévő összes sejt képes bármilyen fizikai vagy mentális sérülésből tökéletesen regenerálódni másodperceken, perceken belül. Együtt jár ezzel, hogy immunis mindenfajta betegségre, elváltozásra, drogra, toxinra, teste mindenképpen az egészséges állapotába áll vissza. Valójában semmiféle fizikai szükséglete nincsen, mint étel, ital, pihenés, légzés, állandó testhőmérséklet, így ezek megvonása nem képes megölni őt. Apróbb tárgyakat egyszerűen kilök a regeneráció közben, a memória veszteségét is képes helyreállítani némi koncentrációval. A képessége megakadályozza az öregedést is, lényegében teljesen halhatatlanná téve őt. A képessége nem képes a helyére rendezni a testét, a csontjait, így azt manuálisan kell elvégezni, valamit a lány továbbra is érzi a fájdalmat, ám az nagyon hamar megszűnik a regeneráció megindulásával. Ezen kívül képessége kapcsolatban áll az aggyal, így ha valami akadályozza az agy gyógyulását, Claire halott marad, míg azt el nem távolítják, valamint az agy teljes megsemmisülése vagy eltávolítása esetén a végleges halál is beáll. Képesség távlatai: Valójában Claire képessége teljesen kifejlődött, csak ő még nem tudja ezt.
Jellem: Általában kedves lány vagyok, de bizonytalan a világban és magamban a képességeim miatt. Félek, hogy lelepleződöm, ezért próbálok a lehető legátlagosabb lenni. A valódi énem együttérző, szeret segíteni az embereken, társaságkedvelő. Vágyom az őszinteségre, a szeretetre, fontos a családom, a barátaim, még ha most éppen nincs is sok belőlük. Hiányoznak egyesek a régi életemből, és nagyon hiányzik Peter is. Tudom, hogy régebben szörnyen viselkedtem, amikor csak a hírnév és a népszerűség érdekelt, ezért próbálom megvédeni azokat, akik a "menők" piszkálódásának célpontjai. Nem akarok örökké menekülni, normális szeretnék lenni, de kezdem elfogadni a különlegességemet. Az a vágyam, hogy mások is elfogadjanak engem, olyannak, amilyen vagyok. Talán tudnék segíteni sokakon. Lehet a vérem meggyógyíthat másokat. Besétálhatnék égő épületekbe. De most nem tehetek ilyesmit. Inkább meglapulok, hogy ne találjanak ránk a Társaság tagjai.
Kinézet, megjelenés: Nem vagyok túl magas, és túl vékony sem, de ennek ellenére szépnek látom magam. Hosszú szőke fürtjeim göndörödnek, az arcom formája szív alakú, az állam hegyesebb, a bőröm pedig viszonylag világos, és teljesen hibátlan, hála a képességemnek. A szemem zöldnek mondható leginkább, szemöldököm pedig kicsit sötétebb a hajamnál. Nem használok sok sminket, csak szempillaspirált és halvány színű szájfényt láthatsz rajtam. A ruhatáram változatos és színes, de többször hordok nadrágot, és szeretem a kényelmes cipőket. A visszafogott ékszereket kedvelem jobban. Az érzelmeim általában kiülnek az arcomra, ha boldog vagyok, mosolygom, ha szomorú, lebiggyed a szám. Próbálok nem feltűnő lenni ezzel sem, mostanában nem akarok kitűnni a tömegből.
Előtörténet: Nos, hol is kezdjem a történetemet, amit úgysem hisz el senki? Vagy legalábbis biztosan nem hinne el, ha elmondanám. De nem is akarom megosztani senkivel. Iszonyú élet várna rám, ha kitudódna mindez, és az apám egész életében csak azon dolgozott, hogy megvédjen engem. Az egész akkor kezdődött, amikor tizenöt éves voltam. Akkor még a Union Wells gimibe jártam, és egy kis baleset folytán ráébredtem a képességemre. Nekiestem az üvegajtajú szekrényemnek, és betörve azt, összevágtam a kezem. Holnapra pedig nyoma sem volt a sebnek. Még heg sem maradt utána. Akkor még nem is sejtettem, hogy emiatt mennyire különleges szerepem lesz a világban később.
Már vagy fél éve rájöttem a képességemre, és Zach volt az egyetlen, akinek elmondtam. Lefilmezte azt, ahogy megpróbálok ártani magamnak újra és újra, de semmit nem ért. Minden sebem begyógyult pár másodperc alatt. Azt is lefilmezte, ahogy egy vonatbalesetnél kimentek egy férfit az égő roncsok közül, de nem mondhattam meg a tűzoltóknak, hogy „bocsi srácok, semmi bajom, mert azonnal regenerál minden sebem”, így elrohantam. Megpróbáltam elmondani otthon, de féltem, hogy mit fognak gondolni rólam a szüleim, ha rájönnek. Igen, a szüleim. Már évek óta tudom, hogy örökbe fogadtak, de akkor is örökre Sandra és Noah lesznek az anyukám és az apukám. Bármi történjen, a bio-szüleim nem fogják átvenni ezt a címet. Minden erőmmel igyekeztem titkolni a képességeimet a világ elől, és az lenni, aki nem vagyok, csak Zach társaságában lehettem igazi. Ekkor még fogalmam sem volt, hogy apa egész végig tudta az egészet. Találkozni akartam a valódi szüleimmel, hátha akkor megtalálom magam. Az első találkozó pedig hatalmas csalódás volt számomra. Az egész szörnyű volt és félelmetes, a végén pedig biztos voltam benne, hogy ez az egész csak hazugság, hála anya elejtett kis mondatának. A tűzoltóság és a rendőrség utánam kezdett nyomozni, a lányt keresték, aki kimentette a tűzből az a férfit. Jackie pedig szemrebbenés nélkül jelentkezett a címért. Én csak normális akartam lenni, nem akartam ezt a rivaldafényt, nem is ellenkeztem, inkább a férfi hogyléte felől érdeklődtem. Megmentettem egy ember életét, és ez volt a legfontosabb. A csapat végül nyert, és az Örömtűznél magával hívott az a srác, Broody, és… Az a szemét meg akart erőszakolni, menekülés közben pedig ellökött. A világ elsötétült előttem. A következő, amire emlékszem, a telefoncsörgés és a jéghideg fémasztal, amin fekszem. Na meg a tény, hogy fel vagyok boncolva. Basszus, meghaltam! Aztán egyszerűen felébredtem! Egyszerűen összezártam a sebet! Olyan gyorsan elmenekültem, ahogy csak tudtam. Reggelre értem haza, és persze lebuktam apa előtt. Legalább azt nem tudta, hogy halott voltam. Az kellett volna még, tuti agyvérzést kap. Így is elég nagyot csalódott bennem. Másnap elmondtam mindent Zach-nek, ő pedig totál kiakadt. Nem csodálom. Broody arca sem volt semmi, mikor meglátott engem. Végül megtudtam, hogy nem én vagyok az első, akivel az a szemét ilyen erőszakos volt. És amit ezután tettem… Arra nem vagyok büszke… Bosszút akartam állni, száguldottam az autóval, mikor bevallott mindent, és közölte, hogy úgysem tehetek semmit, a falnak hajtottam. A kórházban a családommal ébredtem fel. Elmondtam apának, hogy mi történt valójában aznap a tűznél, és megígértettem vele, hogy nem mondja el senkinek. Borzasztó bűntudatom volt, bocsánatot akartam kérni, de Broody fel sem ismert engem. Azt hittem a baleset miatt van ez az egész. Borzasztóan szégyelltem magam. Az öcsémhez is megtudta. Azt hittem, mindennek vége, amikor kapcsot nyomott a kezembe, én pedig meggyógyultam. Menekülni kezdett előlem, szörnyetegnek nevezett, és nem akart kijönni a kocsiból, míg apáék haza nem érnek. Bepánikoltam. Tudtam, ha megtudják, sosem lehetünk újra egy család, és szerencsére Lyle is belátt, így megígérte, nem mondja el nekik. Végül elérkezett a diáknap, és végre rájöttem, hogy kik az igazi barátaim. Nem mentem oda a csapathoz többet, inkább Zach-el és a gyíkokkal ültem le, sőt, még a királynő-választás eredménye sem érdekelt. Hatalmas meglepetés volt, hogy a győztes én lettem. Zach kampányolt értem, és rávette a többieket, hogy rám szavazzanak. Persze Jackie agya eldurrant a méregtől, és mikor kiabálni kezdett velem, gyanúsítgatott, egyszerűen behúztam neki. Már olyan régóta meg akartam tenni ezt. Aztán apa kijelentett, hogy nem mehetek el az esti bálra. Úgy éreztem, utálni fogom ezért, amíg él, de hiába ordítottam vele, nem változott semmi. Zach menekített ki a szobámból, és együtt mentünk a bulira. Végül apának lett igaza. Nem kellett volna elmennem. Megtámadtak minket, és megölték Jackie-t miattam. Az a férfi azt hitte, én vagyok, és egyszerűen megölte a szemem láttára. Menekülni kezdtem, mikor egy ismeretlen férfi sietett a segítségemre. Levetette magát a tetőről a támadómmal együtt. Azt hittem meghalt, de amikor leértem hozzá, regenerálódott úgy, mint én. Atya világ! Nem vagyok egyedül! Csak ez járt a fejemben, amikor segítségért futottam csurom véresen, és a neve. Peter. Te vagy az én hősöm! Annyira köszönök neked mindent. És nagyon hiányzol… Találkoztam apával, aki hazarángatott, de előtte elmondtam neki a titkom. Ő pedig elmondta, hogy végig tudta. Hogy csak meg akart védeni, és sem anya, sem Lyle nem tud róla, és nem is tudhat. Bevallottam, hogy Zach-nek is elmeséltem mindent, ő volt az egyetlen igaz barátom, és azt is, hogy Lyle megnézte a kazettát, amin minden látszik. Apa csak nyugtatott, én pedig teljesen ki voltam borulva. A rendőrök folyamatosan zaklattak, de nem mondhattam el az igazat. Beengedtek Peterhez, így végre beszélhettünk. Elmondta nekem, hogy meg kellett menteni, hogy megmentse a világot, és hogy nem is tudott regenerálni régebben. Jézusom, levetette magát a suli tetejéről úgy, hogy nem is tudott volna meggyógyulni! Miattam! Biztonságban éreztem magam vele. Zach-el is beszéltem, és megkérem, hogy ne mondjon senkinek semmit rólam és a képességemről. Hazaérve csak Lyle volt otthon, és mikor elkezdem vele beszélni, fogalma sem volt róla, hogy regenerálódom. Kitörölték az emlékeit! Zach-el akartam találkozni, de már késő volt. Ő is mindent elfelejtett. Teljesen összetörtem. Elveszítettem az egyetlen barátomat, aki már azt hitte, hogy nem beszéltem vele évek óta, és egy borzasztó hárpia vagyok. Az is voltam Zach! Igazad volt, és te vezettél rá, hogy a barátok, az igazság fontosabb, mint a népszerűség. Iszonyú volt elveszíteni őt. Otthon voltam, mikor valaki megragadott. Sikoltani akartam, kiszabadulni, de a magas fekete férfi csak elmondta, hogy meg kell tartanom a titkot, mert nem törölheti ki az én emlékeimet is. Fontos, hogy emlékezzek. Fontos, hogy emlékezzek mindenre. Így játszanom kellett. El kellett hitetnem apával, hogy fogalmam nincsen, mi történt velem aznap este, hogy nem tudom hogyan halt meg Jackie, hogy nem ismerem Peter-t. Az életem hirtelen egy hatalmas hazugságnak tűnt, az apám pedig szörnyetegnek, aki tönkre akar tenni. A Haiti volt az egyetlen, akiben egy kicsit is bízhattam, és valami olyanra volt szükségem, ami igaz. A szüleimre. A valódi szüleimre. Így róluk kérdeztem. Tudtam, hogy nagyon veszélyes találkoznom velük, ahogy azt is, hogy a Haitivel sem kellene. De nem tehettem mást. Valamibe kapaszkodnom kellett, hiszen minden elveszettnek látszott. Elmondta, hogy az apámról semmit nem tud, az anyám pedig meghalt még sok évvel ezelőtt. Nem adhattam fel. Ha megtalálok valakit, aki legalább csak a rokonom… Végighívtam mindenkit Kermitben, akinek Gordon a neve, mígnem egy nő vette fel. A bio-anyám! Nem halt meg a tűzben! És azt hitte, én nem is élek. Találkoznom kellett vele, mindent kiterveltünk, hogy elmehessek hozzá. És amikor odaértem, azonnal éreztem, hogy ő az. Beszélgettünk, kérdezgetett rólam, és végül el kellett neki mondanom. Én meggyógyulok, ő tüzet teremt. Hát innen a képességem! Családi vonás. A bio-apám viszont… Nos ő nem akart velem találkozni, de én kíváncsi voltam rá, így hallgatóztam, és amikor csak pénzt hozott, de nem akart látni, borzasztó csalódott, szomorú és dühös voltam. Anya egyre rosszabbul lett, egyszer nem ismert meg, másszor meg minden a legnagyobb rendben volt, mintha mi sem történt volna. Megpróbáltam utalni neki arra, hogy esetleg agymosást végeztek rajta, és apa lehet minden mögött… Egyszercsak elájult. Összeesett a konyhában, és hiába ébresztgettem, semmi nem történt. Kórházba rohantam vele, és felelősségre vontam apát. Nem játszhattam tovább a hülyét, az anyám agyát megzavarta, ahogy az öcsémet és a barátaimat is, és velem is megtette volna. Megtudtam, hogy Syler nálunk volt, hogy meg akar ölni, hogy ő csak meg akar védeni, de ennyi volt. Betelt a pohár, rá sem tudtam nézni. De nem mehettem el. Valakinek meg kell óvnia a családomat Noah Bennet-től! Az apámtól! Aztán minden olyan gyorsan történt. Ránk támadtak. Egy férfi, aki a gondolatokban olvas, és egy másik, aki bombaként felrobbanhat. Matt Parkman és Ted Sprague. A fenyegetőzésnek végül az vetett véget, hogy Matt a fejünkbe látott, és anya helyett engem lőtt le, majd felvitt a szobámba apával. Itt született meg a terv a gyors regenerálódásom után. Apa elmondta, hogy engem csak félrevezettek, és hogy muszáj volt játszania értem a munkahelyén, mert nem tudhatták meg bent, hogy ilyen vagyok, mert elvettek volna tőle. Hogy sok olyan dolgot kellett tennie értem, amire nem büszke, de folytatni kell ezt az egészet, mert Ted tényleg fel fog robbanni, és megöli a családomat. Bele kellett mennem, így Matt és apa elmentek, én pedig a házban maradtam titokban. Mikor elkezdett letelni az egy óra, és tudtam, hogy apáék lassan haza fognak érni, eltereltem Ted figyelmét, hogy megmentsem anyát és Lyle-t, de csapdába estünk. Amikor apáék visszaértek, a Haiti is megjelent, hogy kivigyen minket, de Tedet eltalálták. Nem akart felrobbanni, de nem tudta kontrollálni a képességét. Tennem kellett valamit, vagy apa meghal. Visszamentem a házba, és beadtam a nyugtatót helyette, kimenekült, én pedig a házban voltam, mikor az felrobbant. A kiégett romok körül sétáltam elő, meggyógyultam ebből is, de az a férfi, apa főnök megtudta. Így nem maradhattam itt. Apa megszöktetett a Haitivel. Magát meglövette, az emlékeit pedig kitöröltette, hogy biztonságba legyek, hogy ne találhassanak meg engem rajta keresztül. A Haitivel menekültem. Nem hagyhattam mindent hátra. Ha felszálltam volna arra a repülőre, mindent elveszítek. A végzetem azt akarta, hogy New Yorkba menjek, megkeressem Peter Petrellit, és megmentsem a világot. Ezt kellett tennem. Éreztem. De Peter-nél nem az várt, akire számítottam. Angela Petrelli. A nagyanyám. Nathan Petrelli anyja, aki pedig az apám. Peter pedig a nagybátyám. Megtaláltam a valódi apámat, és vele egy másik családot is, akik elméletileg a javamat akarták. A javamra Párizsba vinni, míg vége a választásoknak, elválasztani Petertől. Elmentem velük a házukba, és ami ott várt, az iszonyú volt. Peter meghalt. Ott feküdt, kihűlve, sápadtan, kiüresedett tekintettel. Én pedig csak el akartam búcsúzni tőle, sírni vele, mikor megtaláltam a fejébe fúródott üvegszilánkot. Ahogy kihúztam, felébredt. A képességemmel! Hát persze, lemásolta azt még azon az éjszakán. Annyira örültem. De Nathan, az apám, a bio-apám megkért, hogy menjek el Párizsba, azt mondta, rosszat tennék az imidzsének, ha most feltűnnék a színen, mint törvénytelen gyermek, de ha vége van ennek, majd visszajöhetek. Nem mehettem el. Peter elmondta nekem, hogy maradnom kell. Ez a sorsom, hogy megmentsem a világot, és szüksége van rám. Elmondta, hogy fel fog robbanni, vagy ő vagy Ted, és csak én állíthatom meg. Adott egy fegyvert és… Tudtuk, hogy segítség kell, Nathan-hez mentünk, de ő azzal a férfivel beszélt. Thomson. A férfi, aki apa főnöke, aki miatt menekülnöm kell. Megijedtem… De nem futhattam el magam elől. Ha én elmegyek, ki segít annak a rengeteg embernek, akik meghalhatnak a robbanásban? De mégis… Szörnyeteg vagyok, aki tönkretett mindent… De ezt még helyre tudom hozni! Csak akkor lehetünk biztonságban, ha kiiktatjuk A Társaság nyomkövető-rendszerét, és Ted távol kerül a tömegtől. Ez volt hát a terv. Meg kell menteni a világot. De persze beütött a vész. Syler ránk talált. Nem tudtunk segíteni Teden. Nem tudtuk megmenteni. Már késő volt, Syler elvette a képességét és az életét is, és Peter az egyetlen, aki megállíthatja. De ehhez szüksége volt a bátyjára. Elárult engem, pedig bíztam benne, visszavitt hozzájuk. Ök csak hajtogatták, hogy ez elkerülhetetlen, hogy így fog meggyógyulni a világ, hogy a fájdalom majd összekovácsolja az embereket. Családot ígértek nekem, pénzt, népszerűséget. Csak egyet felejtettek el. Nekem már van családom. Kivetettem magam az ablakon, és elmenekültem tőlük. Meg kellett találnom Peter-t, mielőtt túl késő lenne. De már túl késő volt. Le kellett volna lőnöm, meg kellett volna ölnöm őt. Kérte, hogy tegyem, de nem tudtam. Hirtelen megjelent Nathen, és elrepült vele. A robbanás New York felett következett be. Végül a világ mégis megmenekült. De Peter nem…
Négy hónap telt el azóta. Most Californiában vagyok, Costa Verdében. Az új iskola bekebelez, én pedig csak próbálok a felszínen maradni, és levegőhöz jutni. Annak kell lennem, aki nem vagyok, el kell játszanom valakit, hogy ne legyek feltűnő, mert akkor minden elromolhat, de már az első napon majdnem elüttettem magam egy sráccal. Claire Buttler lettem, a lány, aki nem akar feltűnősködni, de félek, pont ettől leszek feltűnő. Nem akarok szerepelni az órákon, és a szurkolásról pedig végleg lemondhatok. Próbálok segíteni, de az itteniek beképzeltek és gúnyolódnak a többieken. West pedig fura dolgokat kérdez tőlem, azt akarja tudni, hogy Robot vagyok, vagy Idegen, olyan vagyok, mint a többiek, vagy valami más. Istenem, nem is tudja mennyivel másabb, de nem mondhatom el senkinek, hogy ki vagyok valójában, hiszen néha úgy érzem, én sem tudom. Nem tudhatja meg senki, mert akkor újra menekülhetnénk, talán örökre le kellene mondanunk a normális élet látszatáról is. Legalább otthon az lehetek, aki vagyok, a családom már tudja, hogy regenerálok. De ez a srác… Csak nem száll le rólam, és azt hiszem, hogy látta… Azt hiszem látta, ahogy levágom a kisujjam. A jó hír, hogy visszanőtt. A rossz, hogy fogalmam nincsen, hogyan fogom ezt kimagyarázni. Egy agyrém ez az egész. De tudom, hogy ez még mindig jobb. "Tudom, hogy bezártnak érzed magad, de hidd el, ez messze jobb ez a ketrecnél, amibe ők zárnának be." Igazad van apa… Ebben is igazad van…
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Claire Bennet Pént. 18 Szept. - 20:10
Elfogadva!
Köszöntünk az oldalon!
Hello Claire! Hosszan, vagy röviden? Röviden nagyjából így tudnám kifejezni magamat: *-* De megpróbálom hosszan is. Naaagyon tetszik! Látszik, hogy utána jártál rendesen a leányzónak, még én sem tudom ennyire a sztoriját, pedig amikor kitaláltuk, hogy bevesszük a Hősöket is az oldalba, akkor állati sokat olvastam utána az egésznek megint a canon karik kiírásai miatt, hogy meg legyen az emlékezési fázis, de simán túlszárnyaltál! Azt eddig is tudtam, hogy szépen fogalmazol és hogy jól játszol, szóval ez már nem lesz meglepetés, de a részletes kidolgozottságért tényleg le a kalappal! Tökéletesen visszaadtad a karaktert jellemében is, ahogy aggódik a miatt, ami várhat rá és próbálja meghúzni magát, miközben nem akar olyan lenni, aminek most látszani kénytelen, úgyhogy számomra az egész tökéletesen összeállt, le a kalappal! Nem is tudom, hogy mit mondhatnék még, a képválasztásod is mesés, és a gifek is tökéletesek, a kis csontvisszatolós itt az Et-ben külön megragadott. Tehát nem húzom az idődet, ne felejts el foglalózni, aztán már nagyon várlak Westtel, de biztos vagyok benne, hogy idővel, ahogy Peter rájön, hogy kicsoda és már te sem kötődsz Costa Verdéhez ő is szívesen játszana veled és hát... óvakodj Sylartől!
Kezdőlap 
by 
Hosszan, vagy röviden? Röviden nagyjából így tudnám kifejezni magamat: *-* 
De megpróbálom hosszan is. 
Naaagyon tetszik! Látszik, hogy utána jártál rendesen a leányzónak, még én sem tudom ennyire a sztoriját, pedig amikor kitaláltuk, hogy bevesszük a Hősöket is az oldalba, akkor állati sokat olvastam utána az egésznek megint a canon karik kiírásai miatt, hogy meg legyen az emlékezési fázis, de simán túlszárnyaltál! Azt eddig is tudtam, hogy szépen fogalmazol és hogy jól játszol, szóval ez már nem lesz meglepetés, de a részletes kidolgozottságért tényleg le a kalappal! Tökéletesen visszaadtad a karaktert jellemében is, ahogy aggódik a miatt, ami várhat rá és próbálja meghúzni magát, miközben nem akar olyan lenni, aminek most látszani kénytelen, úgyhogy számomra az egész tökéletesen összeállt, le a kalappal!