Hope Town - Eredetkutatás

Tárgy: Hope Town - Eredetkutatás Kedd 22 Márc. - 21:10

First topic message reminder :

Ruby, Andie, Jeremy & Ryan

Másnap délután van, a kocsi végre döcög alattunk, megúszta némi horpadással, de már az aksi is rendben van. Túléltük azt a pokoli éjszakát, amely ha lehet, még jobban összehozott minket Rubyval. Megint kölcsönösen megmentettük egymás életét, már az sem érdekel, ha teszem azt tényleg a testvérem. Egymásra vagyunk utalva, és azt kell mondanom, ütőképes párost alkotunk. Még mindig meghökkenek, ahogyan olykor a legváratlanabb pillanatokban kezdeményez felém, talán én voltam túlságosan sokáig elszigetelve a nőktől az önként vállalt remeteségem miatt, ám nem engedi, hogy túlzottan engedjek az önsajnálatnak, és az ügyetlenkedésnek, sőt, mintha még előnyként is fogná fel, hogy ennyire vannak tartalékaim, és rá igenis oda tudok figyelni. Most, hogy magunk mögött hagytuk az őrült gróf és szektájának birtokát, nincsen más dolgunk, mint hogy átlépjük Hope Town határát. A városka jellegtelen, szinte csak egy főutca, néhány vegyesbolt, egy rendőrség, talán még valami városháza is lehet, mert ott magasodik egy két emeletes épület, annak tippelem. És feltűnik is a levélben említett Friendly Joe’s Pub, amely valami panzió lehet. Bekanyarodok elé a kocsival, és keresek egy üres helyet, hogy parkoljunk.
- Na akkor már csak ezt a Jeremyt meg Andie-t találjuk meg valahogy. Náluk keresztnév volt, de elképzelésem sincsen, hogy Gethin honnan tudhatta ezt tizenkét év távlatából.
– Nem akarom megbántani Rubyt azzal, hogy még abban is reménykedek, hogy a két új társunk talán többet tud majd az ügyről, mint amit ő tudott. Igenis meg vagyok elégedve azzal, ami kettőnk között kisült, végtére is nem baj, hogy nem az apját találtam meg. Jobb ha hasonló korúak vagyunk. Ráadásul különböző neműek. Így tudunk igazán csak nagyot alkotni. Azért most mégsem fogom meg Ruby kezét, ugyanis nem tudhatjuk, hogy mit várhatunk a két idegentől, valahogy a magánügyünknek tekintetem, hogy van köztünk valami. Nem titkolt izgatottsággal lépek be a panzió ajtaján, még csak azt sem tudom, hogy kiket keresünk.
- Na mi legyen? Kérdezősködjünk?
– Vetem fel az ötletet, de akár meg is ebédelhetünk, vagy az már lassan vacsora? Most a női találékonyságra bízom magamat, legalább lesz kit hibáztatni. Ez a pasi mentalitás.

ruby & ryan

strangers in the night

Andie, Jeremy,
Ryan & Ruby

*Ez a Gethin rejtélyes egy emer volt az már egyszer biztos, de mivel meghalt és én nem hiszek az időutazásban, nem különösebben érdekel, hogy mit honnan tudott meg. biztosan megvoltak a maga titkos forrásai, a CIA ügynökei sem szokták kiteregetni a szennyesüket és az informátoraikat, legfeljebb legyilkolásszák őket ha nagyon jár a szájuk. Épp eezért nem is akarok Gethin után kutatni, elég annyi ami a levélben volt és amit Ryan akar megtudni, az úgy is kötelező jellegű, utasításba kapta és általa én is, ha már nincs apám, hogy találkozzunk a másik rejtélyes párossal. Nekik mi vagyunk a rejtélyes páros, bár nem tudo ők mennyit tudnak, az én szeélyem minden bizonnyal nem merült fel, hiszen Ryan is a nemzőmet kereste és nem engem.*
-Ámen! Áldassék az úr és Gethin neve.
*Sosem hittem istenben, nem most fogom elkezdeni, általában nem is viccelek a hívők előtt ilyenekkel, bár nem anyámtól tanultam, de tiszteletben tartom más agybaját. Anyámnak még ennyi jó érzése sincs, ő aztán lelkiismeret furdalás nélkül küld el mindenkit az istenébe ha még tud beszélni és nam akad össze a nyelve saját magával. Most poénkodom, Ryan nem hívő, azt hiszem egyetlen mutáns sem az, nem lehetnek hiszen olyan életük, életünk van amiről a Biblia nem beszél, szóval helyünk sincs abban a világban. A panzióban viszont lesz nem sokára, csak egy szobakulcsot kell szereznünk és minden oké lesz. Nem véletlen a felvezetés, vannak terveim egy ilyen hosszú út után és a tusolás végeztével már tudom is, hogy mibe kezdek bele, ahhoz pedig szükséges a nyugalom, mert utálnám ha más léptei fel alá koppannának a folyosón az ajtónk előtt. A panziós nagy szemeket mereszt a széles mosolyomra és esküszöm, hogy lejjebb is vándorolt a tekintete. Naná, egy ilyen indítás után én is lenéznék, ezért még szélesebbre húzom a számat és felemelt kezem mutatóujját a szemem mellé teszem.*
-Hééé! itt vagyok fent. Kulcs?
*A bámulásban és képzelgésben megzavart pasi kissé megrázkódik, majd nemmel integet a fejével a korábbi kérdésemre. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán eljutott az agyáig, de legalább kulcsot kapok és midőn a kezmbe zárom azt, látom, hogy elnéz mellettem. A kérdésre sarkon fordulok, a mosolly még ott trónol az arcomon, a kulcs halkan csörög a ráaggatott szobaszámot viselő fityegővel. *
-Heuréka!
*Kiáltok fel, de azátn eszembe jut, hogy most akkor elmarad a tervem, kezdve a tusolással és folytatva minden mással amit utána kigondoltam.* ~Francba! Jöhettek volna később is, vagy megvárták volna míg kiderítjük hol vannak és megérkezünk. Pápá Ryan kukac!~
*A mosoly marad, gondolataim nem formálják át fintorrá, fejemet oldalra hajtom - mintha így többet látnék belőlük - és alaposan végignézek rajtuk. Úgy vélem a látottak alapján, hogy a beszélgetésünk rövid lesz, mert nekik is nagyon gyorsan szükségük van némi nyugalomra, olyanra aminek a gyakorlatába a megjelenésük beleszólt. Ryan átveszi a szót és én hagyom neki, a másik csajjal szinkronban úgy döntök, hogy legyen a szó csak a pasiké, mi meg csak hallgatunk és majd úgy öt perc múlva kimegyünk a mosdóba megbeszélni azt ami most a fejünkben kavarog. Csak integetek a kezemmel, azzal amiben a kulcs van, mert a másikkal még mindig a táskámat szorongatom, így a kzfogás szóba sem jöhet, majd követem Ryant a távoli asztalhoz. Közben csekkolom a mosdót, hogy merre van, nehogy később kelljen keresgélni, vagy épp amikor a szükség rámjön, mert akkor szaladás van és mivel ez egy kisváros, az utca végén is előbb tudják majd meg, hogy milyen mérgezett egér futást rendeztem le. Amint leülünk, néhány pillanatra elbambulok, de csak azért mert Caspert előreküldö a mosdóba, hogy lássam mennyire takarítják, alkalmas-e egészségügyi szempontból, vagy csak beszélgetésre használjam.*

♫ Zenécske ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg ϟ ©

Ruby, Andie, Jeremy & Ryan

Prüszkölve nevetem el magamat, amilyen szabadszájúan beszél. Nem tudom, hogy hol nőtt fel ez a lány, neki legalább anyja volt, de emlékezve a sorházak mentén dülöngélő alkoholistára azt hiszem neki sem volt jobb sorsa, mint nekem. Ám belém Gethin verte a jómodort, mindenkivel tisztességesen próbálok viselkedni, megérdemlik az esélyt, hogy a szolgálatukra legyek, ezért is dolgoztam az ENSZnél, felkaroltam Rubyt is, holott megtehettem volna, hogy nem indulok el az úton és csakis a saját képességem kiteljesítére szánom az időmet.
- Erre nem gondoltam eddig. Nem, valahogy mégis megoldotta sima emberként. Talán ismert egy időutazót? Nem mondom, átkozottul jó lenne még egyszer látni, de már meghalt.. – Rázom a fejemet, az időutazókkal véleményem szerint a haláluk után is lehet találkozni, ha elérünk abba a korba, ahova utazott, majd vissza a jelenjébe, ahol végül meghalt. Mégsem látok erre sok esélyt, Gethinnek vége, meggyászoltam, soha többé nem fog visszatérni. Ezt kettőnknek kell megoldani. Illetve ha az említett páros is becsatlakozik, akkor négyünknek. Remélem társakra találunk, bár én Rubyval is tökéletesen jól elvagyunk, mégis, ha így lesz, jelentősen csökkenni fognak az intim pillanataink. Talán erre készülök fel, hogy nem a kezét taperolom. Értetlenkedő pillantással követem a lányt, és szélesen elvigyorodom a hallottak alapján, hát ez hihetetlen, állandóan be tud dobni, valami dögöset. Nem hökkenek meg annyira látványosan, hogy beleköthető legyen a mese, hiszen ha úgy vesszük, lebeszélt dolog, hogy ezúttal megpróbálunk finomabbak lenni egymással, ehhez képest Ruby ismét valami vad dolognak az előfutárát dobja be, hát fúúú... nem gondoltam, hogy így kezd el kérdezősködni. És úgy tűnik szerencsénk van, az említett páros ugyanis nem sokkal mögöttünk lép be az ajtón, fiatalok, mint mi. Most már nem akadok ezen fent, Ruby apjával sem sikerült találkoznom, akkor elfogadtam, hogy nem ősz mentorokkal leszek körülvéve.
- Nem tőle. Az én nevelőapámtól. Ryan vagyok, ő Ruby. Leülünk? – Kérdezem kezet nyújtva, nem tűnik fel, hogy a srácon kesztyű van. Az viszont igen, hogy milyen vibrálás van köztük, a lány mintha még macskásan oda is dörzsölőzne a sráchoz, amikor elhalad mellette. Na itt is tombolnak a hormonok, ahogy nézem. Ezért aztán magától értetődően Rubyra sandítok, valahogy gyorsan eszembe jut. Akár elfogadják a kéznyújtásomat, akár nem, egy közeli asztalhoz csücsenek, remélem Ruby mellém teszi majd le magát, ha megvan a szobakulcsunk.

ruby & ryan

strangers in the night

Nyomozgatás Hope Town-ban

Őszintén szólva nehezebb volt ez a döntés, mint egy szülés. Bár ezt így nem jelenthetem ki, végül is, sose szültem, fogalmam sincs, milyen is az. De akkor is pokoli nehezen jutottunk erre Jeremy-vel, ezerszer körbejártuk a dolgot. Mert hát érint ez mindkettőnket, és valahogy fel sem merült, hogy egyikünk a másik nélkül is meglépné azt, amire a levélkében buzdítottak. Olyan egyértelműnek tűnt, hogy ha belemegyünk, akkor együtt. És ez volt a dologban a legkönnyebb döntés, a legértelemszerűbb.
Még is ódzkodtunk, tartottunk attól, mennyire szívatás ez, avagy mi is lehet. Egyáltalán kinek áll efféle az érdekében? Ki ismer minket? Ki ismeri a múltunkat, ki akarna nekünk rosszat?
Az én részemről teljesen kizárható a dolog. Az egyetlen, aki ártani akarna nekem, már rég alulról szagolja a vakondtúrást, hála Jeremy-nek. Viszont ő sem tudott senki konkrétat megnevezni, akinek ez a játék érdekében állt volna. De hát csak riporternek készülök, akik kapnak a rejtélyes dolgok után, nem?
- Izgulni? Nem igazán... Legalább is nem amiatt, ami miatt jöttünk. Sokkal izgibb, hogy kicsit eljöhettem a városból, hogy csak úgy kocsikázunk, bámulhatom a tájat. Tudod, még sose jártam New York-on túl - vallom be egy vállvonás kíséretében a dolgot. Nincs mit tagadnom, utazásra nem volt lehetőségem, még csak úgy sem, hogy felülök a vonatra aztán uzsgyi neki. Nem, minden fillért félretettem a sulira. Efféle luxusra pedig nem is gondoltam, hogy majd kocsikáztatnak.
- Egyelőre próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy elhoztál kirándulni - mosolygok rá, ahogy mellém kerül, szinte már akadékosság nélkül, ösztönösen nyúlok magam is a keze után, összefonva az ujjaink. Persze a kesztyű ott van, muszáj, jobb,ha most nem vonjuk el érintéssel a figyelmét.
Terelem a sajátom is, érdeklődve figyelem a kicsiny hotelt, vagy inkább panziót, ami legalább olyan poros kívül, mint belül. Mármint stílusilag, nem takarításilag. De legalább nem lógok ki egyszerű farmerommal, fekete csizmámmal, fekete pólómmal, bőrdzsekimmel. A hajam is csak felfogtam, a fejemen napszemüveg, hogy azért sugalljak valamit városi létemből is. De a pultnál ácsorgó pár, a kérdezősködő csaj le van porolva, egyértelműen nem itteni, főképp nem dolgozó. De hát mikor is állnak az alkalmazottak a pult ezen oldalán?
Jeremy pillantására csak finoman bólintok. hallottam a nevünk, nem olyan nagy itt a nyüzsgés, hogy elveszett volna. Talán ha elcsitulunk még a legyek döngését is felismerhetjük. Így hát lépkedek Jeremy mellett, talán kissé hozzá is simulva, ahogy a pultot közelítjük. Ráhagyom a beszédet, még csak felmérek, ismerkedem a szituációval, próbálom magamba szívni a benyomásokat, amikből aztán majd levonom a következtetésem.

Nyomozgatás Hope Townban

Nem mondom, hogy könnyű volt eldönteni, hogy jövünk-e egyáltalán, hiszen Andie számára nem is olyan egyszerű csak úgy szabadságot kivenni és elutazni, esetemben még ez a könnyebben megoldható volt, szerencsére a főnök nem annyira szigorú, meg hát a munkaidőm se vészesen kötött és néha kell egy kis kimenő. Viszont eldönteni, hogy ez mennyiben átverés és mennyiben igaz... na ez volt a nehezebb. Őszintén szólva én sem akartam jönni először, mert nem tudtam, hogy van-e értelme. Lehet bármiféle átverés, de akkor is meglepő, hogy valaki tényleg tudta, hogy épp Andienél vagyok, amikor ez még számomra sem volt egyértelmű, hiszen nem terveztük el, épp csak így sikerült az az este. Mégis oda kaptam a levelet úgy, hogy még egy árva bélyeg se volt rajta.
Talán felesleges lesz ez az út, de legalább esélyt kell adni annak, hogy esetleg még sem. Ki tudja, lehet hogy lesz haszna, legalább egy kicsit beszélgetünk és azért az se rossz dolog, ha olyan valakivel tölthetek el időt, aki azért nagyon is közel áll hozzám. Nem tartottam attól, hogy majd nem fogom jól érezni magamat, pedig jó pár órás kocsiút várt rám, no de elég korán indulni és máris meg van oldva. Természetes volt számomra, hogy én leszek az, aki felveszem a lakásánál Andiet és vezetek is. Így egyszerűbb, mint vonat, vagy busz, aztán meg oda vagy kötve, ha épp nem jön semmi. Így ha mégis csak valami átverésféle, akkor meg van oldva, gyorsan lelépünk.
Amiről Andie nem tud az az, hogy még egy pisztolyt is kölcsönkértem Nathantől. Vonakodott adni, de lőni tudok, amúgy is tanultam már tőle, hogy legyen egy alap önvédelmi szint, de nem gondoltam, hogy szükség is lesz rá. Persze egyelőre még mindig nem biztos, hogy kelleni fog a pisztoly, de jó ha van, hiszen a képességem csak közelről működik és ha ez netán egy átverés, vagy... csapda, akkor jobb felkészülni az esetleges nehézségekre.
- No izgulsz? - pillantok oldalra mielőtt leállítanám a motort. Ha más nem hát utaztunk egyet és jót beszélgettünk út közben, engem még az se zavar, ha itt töltünk egy éjszakát, vagy visszafelé alszik maximum a kocsiban, de hátha van értelme egyáltalán ennek az egésznek.
Nagyjából akkor lépünk be az ajtón, amikor Ruby a neveinket emlegeti odabent. Talán ő az, aki minket keres és ő küldte a leveleket, amiket természetesen magunkkal hoztunk? Egy jelentőségteljes pillantást váltok Andievel, majd a keze után nyúlok. Természetesen szigorúan kesztyűben, de mégis csak biztonságosabbnak érzem, ha összekapaszkodunk és csak ha bólint, vagy jelzi, hogy nézzük meg azt a lányt és a vele lévő fickót, akkor indulok meg feléjük. Halk torokköszörülés után állok meg mellettük, de a levelet nem veszem elő azonnal, hátha a nélkül is tudja, hogy kik vagyunk, bár mivel a nevünket emlegette csak... ez egyáltalán nem biztos.
- Tőled kaptuk a két levelet talán? - a jó ég tudja, csapjunk a közepébe, mert ha tőle van, akkor majd valami reakció elárulja, ha viszont nem, akkor hiteles lesz a meglepettsége, hogy milyen levélről beszélek. Meglátjuk.

♫ TKO ♫ ♦ Ruha ♦ ©

Andie, Jeremy,
Ryan & Ruby

*Az utazás némileg lenyugtatott, bár elaludni nem mertem és valahányszor le-lecsukódtak a szemeim, az adrenalin újfent szétáramlott bennem és éberré váltam. Nem csoda ha rémálmoktól tartok, az ami velünk történt olyan hihetetlen, hogy még egy forgatókönyvírónak sem fog eszébe jutni sosem. Amit lehetett azt mind átéltem, Ryan összes képessége szinte megvalósult a szemeim előtt, ami nem az meg ne is valósuljon meg soha, bár akkor nekem már mindegy, legalább egy szép tűzijátékkal veszek búcsút ettől a földi pokoltól. Míg be nem kanyarodtunk Hope Town egyetlen utcájába, legalább százszor újra játszottam magamban Ryan átváltozását, egyszerre volt csodálatos, lenyűgöző és félelmetes. Ő azt mondta olyankor nem ura önmagának, és talán engem is széttépne, ám mégsem tette, pedig volt egy nagyon rövid pillanat amikor egymással szemben álltunk és a tekintetünk összekapcsolódott. Ez a pillanat örökre bevésődött az elmémbe, olyasmit láttam a szemeiben ami szinte fizikailag ölelt át. Hideg volt, erős, éreztem ahogy magához vonz mégsem féltem tőle. Nem lehet szavakkal leírni, azóta is ezt emlegetem, már amikor képes vagyok megszólalni. Egyébként csak nézek ki a fejemből és a táj úgy suhan el mellettem mint egy elmaszatolt festmény. Azt hiszem még sokáig a történtek hatása alatt leszek. A táskámat úgy ölelem magamhoz mintha a teste része lenne, a kedvenc fegyvereimet pedig szétosztottam a zsebeim között, mindenhova jutott valami, nehogy úgy járjak mint a gróf házában. Tanultam belőle nem is keveset, ami viszont nagy megelégedéssel tölt el és amire soha nem gondoltam volna míg meg nem ismertem Ryant, az az, hogy soha többé nem leszek magamra utalva. Mi ketten jó csapat vagyunk és ezt ő is tudja, bárhogyan is alakuljon az életünk nem fogjuk egymást elhagyni. Persze ez nem amolyan romantikus, örök szerelem, lángoló és világokat ledöntő. Nem, az nem illik ránk és a helyzetünkre, inkább szimbiózisnak nevezném. Tény, hogy nem tudnánk meglenni a másik nélkül, Ryan védelmez én elszórakoztatom őt, a szex pedig…..hát az mesés és talán túlzás nélkül állíthatom, hogy földöntúli. Nekem bejön az a kissé vad stílus őt pedig fura módon lenyugtatom, bár hagytunk magunk mögött szétszedett motelszobát, én egyben vagyok. Azt nem állítanám, hogy szerelmes vagyok és hallom a fejemben az esküvői harangokat zúgni, azt hiszem Ryan sem gondolt arra és nem is fog, hogy gyűrűvel a kezében letérdeljen előttem, de kölcsönösen vonzódunk egymáshoz nem is kicsit. szóval az izgalmakon túl azt hiszem ez egy nagyon finoman gyümölcsöző kapcsolat, kiegészítjük egymást. befoltozzuk a másik hiányosságait és szerintem csodás kép kerekedett ki belőlünk.*
-Te jó ég! Olyan kicsi ez a város, hogy ha az elején elfingja magát valaki azt a végén is hallják. Legalább nem veszítjük el egymást.
*Nagyon körül sem tudok nézni mert elég gyorsan végzek vele, de minden rosszban van valami jó; térkép sem kell ahhoz, hogy megtaláljunk bármit vagy bárkit. Itt mindenki ismeri egymást, ez a lakópark szindróma ahol mindenki a másik szájában lakik.*
-Biztosan időutazó volt.
*Vetem oda Ryan kérdésére a válaszomat miközben kiszállok a kocsiból. Megkerülöm a sokat megélt verdát és Ryan mellé sorolok, fel sem tűnik, hogy nem fogja meg a kezem, eddig is csak akkor fogta ha bajban voltunk, nem is kell az ördögöt előre a falra festeni. Inkább a hátitáskámat ölelem magamhoz még mielőtt valaki megfoszt tőle. *
-Mást úgy sem tudsz. Legyen ragtapasz.
*Nem tudom, hogy a pasik mit tudnak annyit körülményeskedni. Nem egyszerűbb ha megkérdezzük azt amit tudni szeretnénk, ahelyett, hogy várjuk a sültgalambot. A panzió recepciósához lépek, úgy is kell szoba, itt meg mindenki ismeri egymást. Bájos, széles mosolyt dobok a fickó felé, amolyan friss házasosat. *
-Hello! Szobát szeretnénk, nagy ággyal és a lehető legmesszebb a közös helyiségektől. Tudja…..elég…hangosak vagyunk, dúl a …..hagyjuk. Ismeri Jeremyt és Andie-t? Valahol meg volt a címük de útközben baleset ért minket és elveszett a holmink fele, persze a cetlit sem találjuk ahova felírtuk. Ígértek nekünk egy túrát, tudja?
*Sejtelmes vagyok mikor magunkról beszélek de a közepén úgy gondolom inkább hagyjuk a szaftos részleteket és legyintek egyet. A többi meg csak úgy dől belőlem, improvizálok, hogy ha már rám lett bízva a szövegelés akkor kiaknázom az eddig rejtett képességemet is.*

Tárgy: Hope Town - Eredetkutatás Kedd 22 Márc. - 21:10

Ruby, Andie, Jeremy & Ryan

Másnap délután van, a kocsi végre döcög alattunk, megúszta némi horpadással, de már az aksi is rendben van. Túléltük azt a pokoli éjszakát, amely ha lehet, még jobban összehozott minket Rubyval. Megint kölcsönösen megmentettük egymás életét, már az sem érdekel, ha teszem azt tényleg a testvérem. Egymásra vagyunk utalva, és azt kell mondanom, ütőképes párost alkotunk. Még mindig meghökkenek, ahogyan olykor a legváratlanabb pillanatokban kezdeményez felém, talán én voltam túlságosan sokáig elszigetelve a nőktől az önként vállalt remeteségem miatt, ám nem engedi, hogy túlzottan engedjek az önsajnálatnak, és az ügyetlenkedésnek, sőt, mintha még előnyként is fogná fel, hogy ennyire vannak tartalékaim, és rá igenis oda tudok figyelni. Most, hogy magunk mögött hagytuk az őrült gróf és szektájának birtokát, nincsen más dolgunk, mint hogy átlépjük Hope Town határát. A városka jellegtelen, szinte csak egy főutca, néhány vegyesbolt, egy rendőrség, talán még valami városháza is lehet, mert ott magasodik egy két emeletes épület, annak tippelem. És feltűnik is a levélben említett Friendly Joe’s Pub, amely valami panzió lehet. Bekanyarodok elé a kocsival, és keresek egy üres helyet, hogy parkoljunk.
- Na akkor már csak ezt a Jeremyt meg Andie-t találjuk meg valahogy. Náluk keresztnév volt, de elképzelésem sincsen, hogy Gethin honnan tudhatta ezt tizenkét év távlatából.
– Nem akarom megbántani Rubyt azzal, hogy még abban is reménykedek, hogy a két új társunk talán többet tud majd az ügyről, mint amit ő tudott. Igenis meg vagyok elégedve azzal, ami kettőnk között kisült, végtére is nem baj, hogy nem az apját találtam meg. Jobb ha hasonló korúak vagyunk. Ráadásul különböző neműek. Így tudunk igazán csak nagyot alkotni. Azért most mégsem fogom meg Ruby kezét, ugyanis nem tudhatjuk, hogy mit várhatunk a két idegentől, valahogy a magánügyünknek tekintetem, hogy van köztünk valami. Nem titkolt izgatottsággal lépek be a panzió ajtaján, még csak azt sem tudom, hogy kiket keresünk.
- Na mi legyen? Kérdezősködjünk?
– Vetem fel az ötletet, de akár meg is ebédelhetünk, vagy az már lassan vacsora? Most a női találékonyságra bízom magamat, legalább lesz kit hibáztatni. Ez a pasi mentalitás.

ruby & ryan

strangers in the night

Tárgy: Re: Hope Town - Eredetkutatás