Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Őszintén nem fekszik nekem ez a típusú tánc. Valahogy nem ehhez szoktam, már fiatalon sem igazán ment ez a stílus, talán a neveltetésem miatt is, de a páros táncok jobban fekszenek, azokat is lehet ám hasonlóan pörgősebb számokra ropni, de mégis csak közelebb van egymáshoz a két fél. Bár lehetséges, hogy ez jelen esetben nem lenne a leghasznosabb, hiszen mégis csak egy tanítványomról van szó, nem kellene túlzásba vinni, jobb is, hogy egymástól azért pár lépésre táncolunk és én is igyekszem a magam módján nem csak a jobbra-balra lépegetés szintjén leragadni. Hellyel-közzel megy is. A ruhája pedig igazából tényleg szép és kreatív is, a sajátommal már nem így vagyok, de nem tudtam ennél jobban túlzásba vinni. Végülis nem kell minden jelmeznek ijesztőnek és sötétnek lenni, az is jó, ha az valamit kifejez, vagy jellemzi az illetőt, bár azért meg kell vallanom, hogy Ericen kissé meglepődtem. Ez a náci szerelés finoman szólva is beintés a sorsnak, hiszen én aztán tudom, hogy miken kellett keresztül mennie. - Végülis igen Jean, egy lánynak lehet álmodoznia, de nem biztos, hogy jó, ha elérhetetlen vágyakat kergetünk. - eresztek meg még egy mosolyt. Valahol talán a lelkem mélyén tudom, hogy néhány tőle származó tekintet, egy-egy mosoly, vagy utalás mit is jelent, de őszintén szólva valahogy nem akarok ezzel foglalkozni. Lehet, hogy egy vele egykorú lánynak az, hogy személyesen foglalkozom vele furcsa, és olyasmit is kiválthat belőle, amire én nem számítottam volna, de egyszerűbb is ezt úgy kezelni, mintha nem lenne. Idővel majd egyszerűen csak kinövi és elmúlik, ennyire egyszerű nem de? Előtte az élet és szépen talál majd magának olyan valakit, aki ténylegesen elérhető lesz és nem olyan távoli cél, mint... amit ő akar megszerezni. Elhessegetni sem akarom, de mégis kicsúszik a számon az a röpke pár szó, hogy táncolhatna hozzá jobban illő személlyel is, hiszen ismerkedni kell, azért van itt az iskolában, hogy megkedvelhessen másokat és persze, hogy ne hajtson el mindenkit, úgy, mint max-et. Meglep, hogy végül ilyen gyorsan távozik, szinte már arra is alig van időm, hogy én is megköszönjem a táncolt. A hangom szinte belevész a tömegbe és a zenébe, ahogy a hátát nézem. - Én is köszönöm! - aztán el is tűnik a többiek között és mintha kifelé menne? Halkan sóhajtok egyet. Nehéz a tinédzser kor, szó se róla, mindenkinek az, még nekem se volt egyszerű, bár az én problémáim mindig máshol gyökereztek, és mindig mély átgondolással rendezni tudtam őket. Bizonyára idővel majd esetében is így lesz. Tapintható a feszültség arra, amerre távozott, egy kényszeredett mosoly engem nem nagyon ejt át, de annyiban hagyom. Most így egyszerűbb, inkább az asztalokhoz sétálok és egy pohár punccsal a kezemben foglalok helyet egy kósza széken. Egyszerűen csak figyelem a táncolókat, beszélgetőket, csak így... kihasználva a normális állapotot, hogy a fejemet nem tölti be most senki más... csak én.
//Okés, én is köszönöm a játékot, jó volt! ^^ Szegény kicsi Főnix //
Jean.Grey
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Haley Ramm
Hozzászólások száma : 47
Kor : 26
Tárgy: Re: Jean & Charles <3 Kedd 19 Nov. - 15:56
Jean Grey írta:
Jean Grey írta:
Charles <3
Halloween- bál
Virághercegnő
You raise me up..
A táncparketten azért kicsit visszaveszek, de látható rajtam, hogy mennyire is élvezem magát a táncot és persze azt, hogy pont Charles a táncpartnerem. A boldogságom határtalan, egyszerűen nem is tudom, hogy hova legyek örömömben. A pirulás szinte odaragad az arcomra, nem s fogom tudni lemosni egy darabig, bár hamarosan már a tánc fest pirosra az arcomat. Nagyon élvezem ezt az egészet és egész este itt ropnám, hogyha Charles lenne a párom. De tudom, sejtem, hogy nem fog ő itt sokat táncolgatni főleg nem velem, hiszen a végén még megszólnák, hogy mennyit van velem. Gondolatban egy csúnya fintort vágok, hiszen senkinek semmi köze nincs hozzá... - Igen, lehet... - bólogatok őszintén és elgondolkozom Charles szavain. Már megint mennyire igaza van. Csodálatos! Szóba kerülnek persze a fiúk is, én pedig elmesélem, hogy nem is bánom, hogy Max-szal nem lett semmi, hiszen úgy tűnik, hogy elég hamar túl lépett rajtam. - Magasak? Nem tudom... - pirulok el ismét, majd felnézek Charles szemébe. - Egy lánynak lehet álmodoznia, nem? - mosolyodom el lágyan és bájosan. Ezerszer elképzeltem már, hogy a folyosón egyszer csak szembe jön velem Charles, kitárja a kezét, én pedig nevetve, szerelmesen csillogó szemekkel vetem a karjaiba magam. De azt hiszem, hogy erre még várnom kell. Már ha beteljesül valaha is... Amihez azért nem fűzök sok reményt. Az apró megjegyzésre, miszerint táncolhatnék olyannak, aki illik hozzám, hirtelen hervad le az arcomról a mosoly. A jó kedvemet mintha elfújták volna, úgy nézek Charles-ra és lassan meg is állok. De ez csak néhány másodperc, gyorsan tovább terelődik a téma, de legbelül már szinte nem is figyelek a férfire, azon kattog az agyam, hogy... Nem való hozzám. Inkább én nem vagyok való hozzá. Hát persze, hogy nem. Miért is illenék egy ilyen férfihez? A szárnyak egy pillanatig elvonják a figyelmemet, és elképzelem a fehér szárnyú angyal fiút és egy halovány mosoly jelenik meg az arcomon, de az agyam még mindig az elejtett félmondaton kattog. - Köszönöm a táncot! - mosolygok - nem túl meggyőzően - Charles-ra, majd se szó, se beszéd ott hagyom, eltűnve a diákok forgatagában, hogy a kinti lépcsők egyikén pityeregjek magamban.
//Köszönöm szépen a játékot, élveztem, de mivel a héten nem sokat leszek, szeretném lezárni. //
Őszintén szólva időm sem lenne rá, hogy egész este itt legyek, van más dolgom és esélyes, hogy ahogy halad előre az idő a zene is gyorsul majd, ami nekem azért annyira nem fekszik. Oké, nem vagyok még annyira idős, de mégis csak elszoktam már az efféle disco stílustól, az utóbbi időszak valamelyest azért megkomolyított, már nem egy bohó egyetemista vagyok, azt azért már jócskán magam mögött hagytam. A bókot persze érzékelem, de nem teszem direkt szóvá, csak én magam is megejtek pár kedves szót. Ennyi azért bőven belefér. - Ettől leszek egyedi és kreatív nem de? Ha másnak is eszébe jutott volna most kényelmetlenül éreznéd magad. - jegyzem meg egy apró mosollyal a nyilvánvaló tényt. Végülis tényleg így van, egy efféle jelmezbálon simán előfordulhat, hogy valaki olyasminek öltözik, ami másnak is eszébe jutott, vannak slágerjelmezek, úgyhogy a kreativitást mindenképpen díjazni kell. Jó, ha valaki egyedi külsőt alakít ki magának és nem csak követi a divatot, vagy az elvárásokat. Azt sem gondolom, hogy mindenkinek kötelezően muszáj ijesztőnek lenni ilyenkor, ez végülis rólam se mondható el. - Ha egyszer jobb, ha mindenki magát adja, nehezen találok ki jó jelmezeket, bár úgy látom akadnak itt egészen ötletes diákok. - pillantok körbe futólag. Eddig is figyeltem a többieket és persze a tekintetem mindig elkalandozik kicsit. Ez nem meglepő, hiszen mondhatni folyamatos éberség várható el tőlem és ennek igyekszem eleget tenni. Talán csak olyankor kapcsolok ki részben, amikor alszom. Fárasztó... de sokan függnek tőlem, sokakat kell még megtalálnunk, így hát nem csoda, ha a gondolataim mindig e körül forognak. - Azt hiszem bárkinek igazán nehéz dolga lesz veled, mintha kissé magasak lennének az elvárásaid, nem Jean? Fiatal vagy még, az a dolgod, hogy... hogy is fogalmazzak... kísérletezz. Nem hiszem, hogy az a bizonyos nagy Ő csak úgy szembe jön vele a folyosón és máris tudni fogod, hogy ő az. - mindig is így gondoltam. A szerelem kialakul idővel. Persze meg lehet már az elején is az a bizonyos szikra, vagy szimpátia, de attól még, hogy ténylegesen kialakuljon benned az érzés több kell, idő, amíg megismered a másikat. Egy ilyen fiatal lány esetén pedig ez végképp igaz. Még bizonyára sok csalódás fogja érni, de mondhatni ez ezzel jár. Azok majd megerősítik és fejlesztik a jellemét. A tánc pedig... nem vagyok annyira jó ebben, valahogy soha sem passzolt a stílusomhoz az ilyesmi. Ezért is találom nehezen a lépéseket, és inkább nevezhető esetlen botladozásnak, amit művelek, mint táncnak. Valamelyest segít, amikor Jean újra elragadja a kezemet és segít, hogy jobban felvegyem a ritmust. Nem tudok nem elmosolyodni a buta kis vihogáson és persze a kacsintáson is. - Fogjuk rá, próbálkozom. Azért neked sokkal jobban fekszik, igazán táncolhatnál olyannal, aki illik is hozzád. - igazából nem is terveztem táncot mára. Nem akarom én lekoptatni, de mégis csak egy hozzá illő fiúval kellene ropnia, akinek jobban fekszik ez a fajta tánc. Azért maradok persze, ha már itt vagyok, akkor igyekszem tartani a ritmust. Terelésképpen inkább Amy felé bökök az állammal, aki jelenleg még szárnyakkal látható, bár ha jól sejtem már nem sokáig, mert amint Ethan megjelenik meg fog szűnni. Bizonyára lesz majd nagy meglepetés, efelől nincs kétségem. - Ő az élő példa, hogy arra is van esély, hogy valamikor egy fehér tollú fiú sétáljon be hozzánk. - mosolyodom el. Végülis főként ezért vetettem fel ezt, tudom én, hogy miről beszéltünk, de egyelőre angyal fiúval nem szolgálhatok neki. Majd talán hamarosan, ki tudja.
Jean.Grey
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Haley Ramm
Hozzászólások száma : 47
Kor : 26
Tárgy: Re: Jean & Charles <3 Pént. 8 Nov. - 21:26
Jean Grey írta:
Charles <3
Halloween- bál
Virághercegnő
You raise me up..
Természetesen - habár nem csak, de főként - azért jöttem el a bálba, mert tudtam, hogy Charles is itt lesz. Természetesen - habár nem csak, de főként - neki öltöztem ki ennyire, így hát nem meglepő, hogy amint megláttam őt, egyből felé tartottam. Ha tehetném, az egész estét vele tölteném, de sejtem, hogy ő ezt nem viszonozná. Kár, pedig biztosan nagyon jó páros lennénk. Nem veszem észre, hogy a férfinek leesett a kis bókom, az ő bókjára viszont lágyan felnevetek. - Köszönöm, bár nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna - rajtam kívül - Halloweenkor Virághercegnőnek öltözni. - nevetek és lágyan a szám elé emelem a kezemet. tudom, hogy Charles vélhetőleg csak kedvességből bókolt, mégis érzem, hogy elpirulok a nevetés közben és melegséggel tölti el a szívemet, hogy csinosnak tart. Persze az eszemmel tudom, hogy "csak" csinosnak tart, a szívem mégis hevesen dobban meg minden egyes bókjánál, minden egyes nekem küldött mosolyánál. Rákérdezek, hogy vajon melyik halloween-i jelmez illene hozzám a leginkább. Charles válasza nem túl kreatív és fel is nevetek, mikor kijelenti, hogy a boszorkány illene hozzám. - Aha... Hát tényleg nem vagy túl kreatív. - vigyorodom el. Látszik rajtam, hogy mennyire oldottabb vagyok a férfi közelében. Egyszerűen benne bízom, szeretem őt és mindent megadnék, hogy jó kedvű legyen. Ezért én is igyekszem nyitottabb, mosolygósabb lenni. Kíváncsi vagyok, hogy ő ezt vajon észre veszi-e. Charles rákérdez a kísérőmre is, és persze a múltkori Max-es incidensre. Elmesélem neki néhány szóval, hogy mi lett a sráccal, majd persze meghallgatom a tipikus "majd-találsz-mást-aki-hozzád-illik" szöveget. Megcsillan a szemem, ahogy mélyen Charles szemébe nézek, majd elpirulva le is sütöm a szemet. - Igen, idővel biztosan. Nem is bánom amúgy Max-et. Amúgy sem jött be, így legalább nem kell megbántanom, hogy visszautasítom... - motyogom a szavakat, majd megvonom a vállamat. - Bár már jöhetne az a fiú... - mosolyodom el szégyenlősen és Charles-ra mosolygok, ismét kicsit lesütve a szememet. Legszívesebben rákérdeznék, hogy neki van-e valakije, de inkább nem teszem, hiszen úgy érzem, hogy ő még nem érzi, hogy ilyen közel állnánk egymáshoz és egy igenlő választól biztosan,. hogy elájulnék, vagy rosszul lennék. Így meghagyom magam abban a tudatban, hogy Charles egyedülálló örök agglegény, akihez nem tartozik senki - csak én! A táncparkett kezd megtelni, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kapom el Charles kezét (amibe picit bele is remegek), és rángatom a tánctérre, hogy táncoljunk egyet. Remélem, hogy ezt nem veszi tolakodónak és túl személyesnek. Mikor megérkezünk, gyors mozdulattal szakítom ki Charles meleg kezéből a sajátomat, és a szívem szinte sikítva visít a fájdalomtól. De kicsit távolabb lépek tőle, majd rázni kezdem, igyekezve elbűvölni őt. Látom, hogy neki nem nagyon megy a dolog, nevetve kapom el ismét a kezét és kezdek el vele táncolni, egy picit közelebb kerülve hozzá. Nevetve mutatom neki a lépéseket, néha eltávolodva tőle, néha arra biztatva, hogy forgasson meg. - Megy ez, tök jó! - vihogok és a férfire kacsintok. Kacsintok? Úristen, lehet, hogy volt valami abban a rumban? Minden esetre nagyon élvezem ezt a táncot. Charles egy fekete szárnyú lány felé biccent, nekem pedig szinte leesik az állam és kimeredt szemmel nézem a lányt és gyönyörű szárnyait. - Uramisten, de gyönyörű! - jelentem ki könnybe lábadt szemekkel, majd Charles felé fordulok. Lágyan elmosolyodom, majd a mosolyom egyre szélesebb lesz és végül elvigyorodom. - De nem egy férfi angyal. - nevetek fel, visszaemlékezve a beszélgetésünkre, ahol arról beszélgettünk, hogy egy helyes fiúnak kellenének angyal szárnyak. Igen, azt hiszem, az jobb lenne...
Igazság szerint először észre sem veszem, hogy Jean ennyire célirányosan tart felénk, csak amikor már közel ér, és Raven is úgy dönt, hogy addig egy kicsit távozik. Kaptam már tőle ezt-azt e miatt, mert hát ő... hogy is mondjam, egy fokkal jobban beleérez dolgokba, de egyszerűen ezzel nem foglalkozom. Jean lényegében még gyerek, egy kislány, akinek a pillantásait minden bizonnyal sokan észreveszik, néha talán még én is, de akkor is igyekszem egyszerűen kizárni, hiszen ő a tanítványom, ennyire egyszerű ez. Idővel majd szépen ő is rájön erre és talál egy kedves, hozzá illő fiút. A megjegyzésére elmosolyodom, főleg amikor leesik neki, hogy mit is mondott pontosan. - Köszönöm, te is igazán csinos virághercegnő vagy, kiemelkednél a többiek közül. - mosolyodom el, de persze nincs a szavaim mögött semmi más, csak szimpla kedvesség, mint ahogy az esetek nagy részében ez így szokott lenni. A szavaitól persze nem jövök zavarba, miért is tenném? Egyébként se tartom magam olyan kifejezetten jó képűnek, inkább mindig is a jellememmel, vagy a szavaimmal próbáltam hódítani és nem elsősorban a külsőmmel. Persze nem mondhatnám, hogy bányarém vagyok, de tisztában vagyok a határaimmal. - Nem is tudom, még a saját jelmezemben sem voltam túl kreatív, nem hogy máséban. Talán egy jó boszorkány illene hozzád, de nem feltétlenül az a fekete ruhás, csúcsos sipkás, bibircsókos. - az a helyzet, hogy úgy nem is nézne kis sokkal másabban, mint most, maximum egy leheletnyit, vagy valami plusz csúcsos süveg, valami szép színben. Egyáltalán nem gondolnám, hogy azért, mert halloween van bárkinek is el kéne csúfítania magát és mindenképpen valami csúnyább öltözetet felvennie, ami mindenáron ijesztő. Azért persze olyan választ minden bizonnyal nem várt, hogy mit tudom én kurvás nővérkeként láttam volna szívesen viszont. Azt hiszem egy ilyen választól cseppet zavarba is jött volna. - Kár lenne búslakodnod miatta Jean, minden bizonnyal hamar találsz majd olyan fiút, aki tényleg tetszik, és kedveled is. Nem lenne értelme olyannal próbálkozni, akinél ezt nem érzed. Fiatal vagy még, bőven van időd keresgélni, ismerkedni. - bátorító mosolyt eresztek meg felé, és hát így is gondolom. Nagyon fiatal még ahhoz, hogy ne kelljen máris a szerelem után rohannia. Egyébként is a szerelem gyakran jár fájdalommal, így talán jó is, ha idővel tapasztalja csak meg a felemelő érzést és a végén a nagy koppanást, mert hát ilyen korban azért még kis esély van rá, hogy az ember megtalálja élete szerelmét, akivel együtt öregszik meg. - Igazad van, de mégis csak általában azok mennek együtt bálba, akiknek valami közük van egymáshoz, bár végülis ha azt nézzük egyszerre léptük át az ajtót, majdhogynem együtt jöttünk. - rántom meg a vállam. Igazából azt hiszen ez csak formalitás, hogy ki kivel jött, és nem is gondolom, hogy egy magamfajtának mindenképpen szüksége lenne arra, hogy valakivel érkezzen. Nagyon jól megvagyok én így is, hiszen gond nélkül körülnézhetek, beszélhetek bárkivel, aztán amikor már úgy érzem nincs szükség a jelenlétemre mehetek a dolgomra és még csak elnézést sem kell kérnem senkitől, hogy távozom. - Ezek a modern táncok nekem... hát próbáljuk meg. - őszintén szólva tényleg nem vagyok az a csörgős típus, azt hiszem nem is illik ez hozzám, de valamelyest talán el tudok lötyögni. Ritmusérzékem végülis van, ezzel nincs is gond. Jól láthatóan Jeannek ez azért sokkal jobban megy, nekem még a ruhámhoz is sokkal jobban illene valami tényleg páros tánc, ahol a másik nem tőled szinte teljesen külön próbálja lekövetni a zenét. - Apropó szárnyak... - intek a fejemmel Amy felé, aki nagyon örülök neki, hogy immár nyugodtan kiengedve hordja méretes szárnyait. Igaz, hogy feketék, és amikor erről beszéltünk mi inkább a fehéreket emlegettük, de szerintem ez a verzió is nagyon szép.
Jean.Grey
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Haley Ramm
Hozzászólások száma : 47
Kor : 26
Tárgy: Re: Jean & Charles <3 Vas. 3 Nov. - 11:50
Charles <3
Halloween- bál
Virághercegnő
You raise me up..
Valóban célirányosan Charles felé indultam, nem is foglalkozva mással. Hiszen már fele annyira sem érdekel, mint ő. Meglátom a furcsa srácot is, egy lánnyal. Shelton, azt hiszem? Egy aprót intek neki, és hogyha észreveszi, akkor egy mosolyt is tűzök mellé, de nem állok meg neki köszönni. ~Majd ha Charles elküldött.~ gondolom magamban, bár a szívem belesajdul a gondolatba, hogy Charles majd el fog küldeni, hiszen neki biztos sok dolga van, nem is biztos, hogy sokáig marad. De igyekszem azt a kis időt kihasználni, amíg foglalkozik velem és beszélgetünk. Kedvesen fogad - hogy máshogy fogadna? - én pedig majd elolvadok bájos mosolyától. A jelmezére tett megjegyzésétől elnevetem magam és határozottan bólintok. - Azt hiszem, hogy jó képű földbirtokos lettél volna abban az időben. - nevetek és csak néhány másodperc múlva esik le, hogy mit is mondtam. Döbbent tekintettel sütöm le a szememet és gyorsan a puncsos poharamat hívom segítségül, hogy belekortyoljak, majd egy félénk mosolyt küldök a férfi felé. Ezt jól elszúrtam! Mindegy, igyekszem túl lépni ezen a furcsa elszóláson és tovább csevegni fesztelenül, kevésbé hevesen dobogó szívvel. - Te minek tudnál elképzelni? - nézek mélyen a férfi szemébe egy csintalan mosollyal. - Boszorkánynak? Vagy szellemnek? - adok ötleteket, majd elnevetem magam és megcsóválom a fejemet. - Hát nem tudom, valahogy egyik jelmezt sem éreztem a magaménak. - vonom meg a vállamat, ezzel lezárva a témát. És hogy ez a szoknya is rövid? Oh, tényleg? Lopva végignézek magamon, és valóban a térdem fölött ér a szoknya, de nem gondoltam volna, hogy ezt ő is észreveszi. Szoktam mini szoknyát hordani, de általában vastag színes harisnyával, vagy cicanadrággal, vagy valami ilyesmivel. Szóba kerül az is, hogy kivel jöttem, én pedig elmesélem, hogy is jártam Max-szel, aki most éppen az egyik sarokban smárol a csajszival. Igyekszem nem odanézni, de azért a tekintetem lopva arra villan és lehet, hogy Charles is észreveszi. - Hát igen. Ha ennyire tetszettem csak neki, akkor... - vonom meg a vállamat, majd kicsit keserűen hozzáteszem: - Azt hiszem, hogy elég gyorsan túltette magát rajtam. - motyorászom és ismét beleiszok a poharamba. Charles válasza meglep. - Attól még hogy a húgod, jöhettetek együtt a bálba. - mosolyodom el, ám nagy kő esik le a szívemről. Persze tudom, hogy Charles nem ÚGY gondol Raven-re, a lány viszont vonzódik a férfihoz. Amit persze meg tudok érteni, de esz a sárga irigység miatta. De azért valamilyen szinten jót tesz az egómnak, hogy Raven most undorító, kék alakjában kell, hogy rémisztgessen. Nem is kell neki jelmez, így is elég félelmetes. Egy apró, gonoszkás mosoly jelenik meg az arcomon, majd mikor Charles-ra nézek, észreveszem magam, és gyorsan lágy mosolyt varázsolok az arcomra. Elkapom a férfi pillantását, és elmosolyodom. - Táncolunk? - kérdezem és szívem szerint jobban örülnék egy lágyabb, lassúzós dallamnak, de ez a kellemes, pörgős szám is egész jó. Egy másodpercig gondolkozom, majd lágyan belecsúsztatom a kezemet Charles kezébe és nevetve a táncparkettre húzom, hogy ott aztán - nagy küzdelem árán, ugyan, de - elegendejm a kezét és táncolni kezdjek, figyelve, hogy a férfinek vajon mennyire vannak botlábai?
Azért nem szó szerint küldöm el Ravent, de hát neki is van dolga, még körül akar járni kicsit, úgyhogy végülis nem vagyunk összekötve, nyugodtan körbenézhet szépen, és ismerkedhet kicsit, meg minden bizonnyal Eric-kel is várt majd pár szót. No meg, ha már Jean eleve célirányosan felém indult, akkor úgy fair, ha foglalkozom vele és váltunk pár szót. Tényleg csinos a ruhája, ezt kár lenne tagadni, minden bizonnyal sok fiúnak tetszik, csak talán egy kicsit tényleg nyitottabbnak kellene lennie másokkal, hogy könnyebben megszeressék. Majd talán idővel menni fog neki, sokan vannak itt, akik nehezen nyílnak meg mások előtt, akik a képességeik miatt félnek mindentől, vagy csak nem tudják elfogadni saját magukat, de remélem, hogy tényleg találnak egy olyan helyet a kúria képében, ahol békét lelnek és akár... új családot is. - Oh, hát úgy festek, mint valamelyik ükapám, de ez legalább kényelmes és hát mégsem illik hozzám valami túlságosan feltűnő, azt meghagytam a fiataloknak. - kinőttem már az efféle bulikból, sokkal komolyabb feladataim vannak, így aztán tökéletesen passzol hozzám egy komoly birtokos külseje és ez a szerelés tökéletesen ezt tükrözi. Persze az arcomon játszó általános békés mosoly mutatja, hogy nem vagyok én annyira szigorú, mint amilyennek a ruhám mutathatna. - Azért ez a szoknya se túl hosszú, de te tudod, hogy mi illik hozzád. Ez az este azt hiszem valahol ilyesmikről szól, egy álarccal bárki azzá válhat, amit egyébként nem vállalna fel máskor. - legalábbis azt hiszem sokan vannak, akik kicsit felengednek ezen az estén és ez így is van jól. Örülök neki, ha jól érzik magukat, mintha az engem is több energiával töltene fel. Ez persze nincs így, vagyis nem szó szerint. - Nem kell mindenkinek rémisztgetni Halloweenkor sem, ha körülnézel akadnak még itt hercegnők, és mindenféle egészen egyszerű jelmezek is. - igazából nem is láttam olyan túl sok veszélyes külsejű alakot. Persze a vámpírok és boszorkányok sem maradhattak el, ez ezzel jár. Mindenki kitalálja, hogy mi illik hozzá és szó se róla akad jó néhány egészen találó jelmez is. Az viszont érdekel, hogy vajon Jean egyedül jött-e, vagy kísérte valaki. Meglepne az utóbbi így tényleg meg is lepődöm, amikor válaszol. - Nem baj, nem kell mindenkinek valakivel jönni, és ha ez a fiú így áll hozzád, akkor ne is engedj neki. Egy lány mindig tartsa meg a méltóságát és adja be nehezen a derekát. - mondom ezt én, aki azért bőven volt idő, amikor nagyon is nőcsábász hírében álltam. Azért ebből sokat visszavettem már, hiszen az életem elég nagy fordulatot vett, de egyértelmű, hogy egy fiatal lánynak azt a tanácsot fogom adni, hogy ne hagyja, hogy egy könnyen levegyék a lábáról és legyen körültekintő. Főleg, ha azt a fiatal lányt még kedvelem is, és vigyázni szeretnék rá. - Nem dehogy, Raven a húgom, egyszerre érkeztünk, de nem úgy értve együtt, mint egy pár. Mindenki megy a maga dolgára, úgyhogy mondhatni én is egyedül vagyok, inkább mint csak valamiféle megfigyelő így a háttérből. - a parkett felé pillantok, ahol már szépen gyűlnek a párocskák. Mosolyt csal az arcomra, hogy tényleg mindenki egyszerűen csak úgy... el van és nem történik velük semmi, egy kicsit elfelejthetnek minden nyomást, minden bajt és veszélyt.
Jean.Grey
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Haley Ramm
Hozzászólások száma : 47
Kor : 26
Tárgy: Re: Jean & Charles <3 Pént. 1 Nov. - 16:59
Charles <3
Halloween- bál
Virághercegnő
You raise me up..
Elég hamar kiszúrom a tömegben Charlest. Na ja, hiszen szinte rá van állva a szemem. Látom, hogy azzal az idióta Ravennel beszélget, de igyekszem nyugalmat erőltetni az arcomra és talán még a lányra is vetek egy kedves (?) pillantást. Minden esetre öröm, hogy Charles elküldi a leányzót, amiért én felé tartok. Ez biztos, hogy valamit jelent!! Kell, hogy valamit jelentsen... Mikor odaérek hozzá, egy kedves mosollyal köszönt, amitől szinte szárnyalni kezd a lelkem és vörösleni az arcom. Szerencsére most pirosítót is raktam fel, így a változás nem nagyon tűnhet fel. A "rendkívül csinos+ szóra szinte elájulok, majd hozzám nem szokott módon fordulok egyet a szoknyámban. - Köszönöm szépen. A Te jelmezed is igazán... - nem találom a megfelelő szót, hiszen nem mondhatom rá, hogy dögös, vagy szexi, vagy csodálatos, vagy... Így hát kicsit sután fejezem be a dolgot: -... jó. - nevetem el magamat és belekortyolok a puncsba, hogy leplezzem a zavaromat. - Igazából voltam a jelmezboltban és mindenhol ilyen miniszoknyás, csizmás vámpírlányok voltak, meg boszorkányok és nem éreztem magaméhoz illőnek a jelmezeket. - vonom meg a vállamat és kicsit elhúzom a számat. Hiszen valóban ez történt: én próbálkoztam, igyekeztem felpróbálni sokat mutató jelmezeket, de a) nem álltak jól, b) ezért nem érezem jól benne magad, és c) tudtam, hogy Charles-nak sem biztos jönne be. - De aztán megtaláltam ezt a jelmezt, és végül Virághercegnő lettem! Nem túl ijesztő, de... - harapom el a mondatot és bájosan elmosolyodom.Ahogy a hátam mögé pislog, én is hátranézek, majd a kérdéséből megértem, hogy mire is akar kilyukadni. - Egyedül.. jöttem. - nyögök ki a szavakat és lesütöm a szememet. Rákérdez a múltkori srácra, én pedig megvonom a vállamat. - Max tök jó fej. - mosolyodom el kényszeredetten és persze gondolatban máshogy folytatom a mondatot, mint élőben. - ...De egyelőre csak barátok vagyunk, és azt hiszem, hogy... - ismét elharapom a mondatot, majd kissé szomorkásan megvonom a vállamat: - ...valaki mást hívott el, akit esetleg könnyebben megszerezhet. Vagy nem is tudom... - motyogom az utolsó mondatot. De ismét előkerül a mosolyom, és lazán megvonom a vállam. - De nem bánom. Szerintem unalmas lehet egész este valakivel lenni. - nevetem el magam lágyan. - Te Ravennel jöttél? - kérdezek rá nyíltan, és remélem, hogy nem érzi meg az enyhe gúnyt és viszolygást a hangomban. Hiszen nagyon igyekszem, hogy ne legyen hallható és talán a zene is elnyomja azt. Remélem...
Tárgy: Re: Jean & Charles <3 Csüt. 31 Okt. - 15:25
Tisztában vagyok vele, hogy kell a diákoknak az efféle kikapcsolódás, arról már nem is beszélve, hogy egy kicsit átlagosnak érezhetik magukat, ha egy bállal úgy teszünk, mintha egy normál iskolában lennénk. Így hát egyértelműnek tűnt, hogy megrendezzük ezt az egészet, még annak ellenére is, hogy Logan természetesen eleget morgott, hogy semmi értelme és minek ekkora felhajtást rendezni egy szimpla ünnep miatt, ami cukrokról, meg hasonló marhaságokról szól. Természetesen mint mindig most is csak egy belenyugvó mosollyal konstatáltam az ellenérzését, és ugyanúgy ment minden tovább. Viszonylag korán érkeztem, főként azért, mert nem szándékozom sokáig maradni. Van még dolgom mára, ellenben mégsem tehettem meg, hogy be se nézek. Ennyi azért mondhatni már-már kötelező, főleg mert akad néhány diák, akikkel már sikerült személyesen hosszabban is elbeszélgetnem, no meg van néhány különleges tanítvány, akikre érdemes gyakran figyelni. Már az előkészületeket is figyelemmel kísértem, ami annyit tesz, hogy időnként benéztem, hogyan állunk és csak a vége felé mentem el átöltözni. Nem kell nagy dologra gondolni, nem vagyok az a típus, aki szeret fennhéjázni és mindenképpen olyasmit akartam választani, ami azért illik hozzám. Egyszerűen csak kicsit visszautaztam az időben és lőn, még hasonlítok is néhány felmenőmhöz. Ha nagyon akarnék talán még az egyik folyosón fel is lelhetnék egy képet valami ükapámról hasonló szerelésben. Afféle tizenhetedik századi birtokost tükröz tehát a jelmezem. Épp Ravennel beszélgetek, amikor kiszúrom a tömegben a közeledő Jeant. Aprót biccentek társnőmnek, aki tovább is áll a tömegben, minden bizonnyal Ericet támadja majd be, mintha csak mindig direkt kettőnk között cikázna. - Szia Jean! Köszönjük, gondoltuk, hogy jól jöhet egy kicsit átlagosnak lenni mindenkinek. - arról már nem is beszélve, hogy amennyiben Ethan is beteszi a lábát, szó szerint mindenki egy csapásra átlagosnak fog tűnni. Az arcomon mint mindig most is finom mosoly játszik, az a figyelmes, apáskodó jellegű, amivel szinte mindenkire tekinteni szoktam. - Rendkívül csinos vagy ma, bár első ránézésre nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jelmez és nem inkább csak egy báli ruha. - ahhoz képest, amiket már láttam itt az elmúlt percekben, tényleg viszonylag egyszerű a külseje. Persze nincs ezzel baj, nem kell mindenkinek harsogó különlegességet magára ölteni. Körbepillantok, mintha csak keresnék valakit, Jean háta mögött. - No és hol a kísérőd? Csak nem egyedül jöttél? Sikerült végül tisztáznod a dolgokat azzal a fiúval? - emlékszem még, hogy nem is olyan régen, csak pár hete mennyire ki volt akadva. Csak úgy tomboltak az érzelmek az egész épületben, nehéz lett volna nem észre venni. Most határozottan több nyugalmat érezni a leányzó felől, de azért érdekel, hogy mi volt, hiszen azóta bár találkoztunk, de végül nem kérdeztem rá.
Jean.Grey
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Haley Ramm
Hozzászólások száma : 47
Kor : 26
Tárgy: Jean & Charles <3 Csüt. 31 Okt. - 10:17
Charles <3
Halloween- bál
Virághercegnő
You raise me up..
Igen, tudom, hogy a Halloween a rémisztő jelmezekről, az ijesztő dekorációról és a halottakról szól, na meg persze a tökökről, én mégsem olyan ijesztő jelmezt választottam. Elmentem egy jelmezkölcsönzőbe, ahol megpróbáltak rám aggatni mindenféle szexi, miniszoknyás, csizmás vámpír-, és boszorkányjelmezt, de valahogy egyikben sem éreztem magam olyan jól. Aztán a szemközti báli ruhás boltban megláttam a jelmezemet. Egy gyönyörű szép, rózsaszín, virágos koktélruha, semmi csicsa, csak az egyszerűség. A hajamat kontyba fogtam össze, tűztem bele egy kis virágot, és egy egyszerű ezüst topánkába bújtattam csinos lábamat. Bízom benne, hogy nincs hideg, de azért egy fehér bolerót is vettem magamnak, amit ahogy megérkezek a bálteremként szolgáló helységbe, lerakok az egyik székre. Egy kis rózsaszín retikül van a vállamon keresztbe, amibe csak néhány apróság van. Nem s értem, hogy minek hozok magammal személyi igazolványt és pénzt egy ilyen bálra. De persze van benne egy kis smink, és zsebkendő is. enyhe, rózsaszín - ezüst smink van a szemhéjamon, ajkamon pedig lágy fényű ajakrúzs. Semmi kirívó, minden olyan "Jean"-es. Szerintem. Remélem más szerint is... Természetesen tekintetemmel Charles keresem a tömegben. Elég sokan itt vannak már, tény, hogy kicsit többet cicomázkodtam, mint kellett volna, így késtem s egy kicsit. De szerencsére nem sokat, azt hiszem, hogy még nem maradtam le semmiről. A díszítés rémisztően gyönyörű lett, és azt hiszem, hogy Halloweenkor ez bóknak vehető. Kicsit idegesen érzem magam, és néhány ismerős arcnak zavart mosollyal köszönök vissza, remegve integetve. Ahogy azonban megpillantom a terem egyik végében Charles-t, mintha az idegességemet elfújták volna, hirtelen megnyugszom. Mintha a lelkem hazatalálna, mintha a szívem végre megtalálná azt, akiért dobog. Lenyugszom, majd mikor megindulok felé, érzem, hogy ismét egyre hevesebben kezd remegni a szívem. A tekintetünk találkozik, én pedig szégyenlősen elmosolyodom, és most már határozottabban indulok meg felé és meg is állok előtte. - Szervusz Charles! - mosolygok bájosan, majd körbenézek a teremben. - Nagyon jó ötlet volt az a buli, a dekoráció s nagyon szép. - bókolok egy picit, majd magamhoz veszek valami fura színű puncsot és belekortyolok, egy pillanatra sem véve le a tekintetemet Életem Értelméről.
Kezdőlap 
by 
//