Jeremy és Felicity

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Vas. 1 Dec. - 11:40

„- Nem érzem az áldás részét, hiszen nem tudom irányítani. Nem tudhatom soha, hogy mi történik, ha valakihez hozzáérek, így inkább... nem teszem.”

Szomorú volt ezt hallani. Bár más embernek/mutánsnak sem lehetett kellemes az én jéghideg tagjaimhoz hozzáérni, azonban ezt képtelenség volt egy napon megemlíteni Jeremy képességének az átok részével.

- Szerintem nem csak kabalaként gyűjtenek minket ide össze. Sok tudós tanárnak titulálva járja a Birtokot és én bízom a képességükben – mosolyogtam rá bíztatóan. – Itt legalább tudod, hogy próbálnak neked segíteni és ez szerintem már egy hatalmas előrelépés.

- És miért ne lehetnél te jobb ember, sokkal jobban a lányhoz illő belsőleg? – tettem fel az ellenkérdést mosolyogva. Annyi volt a bizonytalan találgatás, hogy látnia kellett, egyáltalán nem szabad alábecsülnie a tulajdonságait. Egy elégedett mosollyal fogadtam, azt a válaszát, hogy igen, vele jött a bálra, azonban a mondat második felére már lehervadt a vigyor az arcomról és fáradtan megcsóváltam a fejemet. Bár láttam bocsánatkérő pillantását, mégis csak egy enyhén rosszalló mosolyt kapott cserébe.

- Azt látom, tökéletesen megy a legrosszabb megtalálása – válaszoltam. Egy halk hümmögéssel reagáltam a lány nevére, miközben elraktároztam az emlékezetemben az arcát, majd Jeremy kérdését meghallva aprót biccentettem. – Sosem csináltam problémát abból, hogy valahova nincs párom, szeretem a magányt. Érdekelt a bál, így hát eljöttem, igen, egyedül… Nem sok ideje vagyok itt, így igazándiból nem is nagyon tudtam volna kivel eljönni. Azonban, mint mondtam, ez a legkisebb problémám. – Pár másodperc némaság után lassan felálltam. – És azt hiszem ideje továbbsuhannom az italpult felé, mert eléggé megszomjaztam. – Magyaráztam, de mikor elhaladtam mellette még egy röpke időre megálltam és lenéztem rá.

- De mondok neked valamit. Ha alapból vesztesként állsz hozzá a dologhoz, fancsali, már-már lemondó képpel és rezignált hangulattal, ne csodálkozz, ha végül azt kapod, amire számítasz. – Bátorítóan megszorítottam a vállát és enyhén elmosolyodtam. Jobbnak láttam, ha most magára hagyom a gondolataival, miközben magamban azért reménykedtem, hogy sikerült megfelelő irányba terelni a hozzáállását. – Örülök, hogy megismerhettelek Jeremy, remélem, még találkozunk… És ne feledd, küzdj! – tettem hozzá nyomatékosan és elindultam, hogy oltsam a szomjamat.

//Köszönöm szépen a játékot, ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott – érettségi és egyéb dolgok -, de remélem, hogy majd játszunk még, megkedveltem Jeremy-t! Very Happy

//

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Vas. 17 Nov. - 14:24

Oké, van abban valami, amit mondd. Nem lehet kellemes ilyen külsővel élni és még csak el sem rejtheti, mint mondjuk Amy a szárnyaival. Neki folyton látszik minden, amiben eltér a normálistól, nem mehet emberek közé csak úgy gond nélkül. Megértem, hogy ez nem egy kellemes dolog, és azért igyekszem a saját bajom mellett azért együtt érző pillantást vetni rá.
- Viszont legalább nem kell mindenkit mindenféle kifogásokkal elutasítanod magadtól, mert attól félsz, hogy ártasz neki, amit aztán persze nem értenek. De akár azt is megteheted, hogy azzal a sráccal mész moziba, aki miatt... ez az egész van. - bökök felé az állammal, hiszen most teljesen normálisnak néz ki a blokkolás miatt. Én viszont nem kérhetem meg Ethant, hogy teszem azt bújjon el a szoba egyik sarkában, ha el akarok tölteni Amy-vel egy kellemes délutánt és teszem azt meg akarom csókolni... Áh mindegy, lehet hogy kár ezen agyalni, hiszen láthatóan jól el van azzal a másik sráccal, bár persze én most gond nélkül belelátok a helyzetbe mindenféle erős túlzást is, ami igazából nincs is ott. Azt hiszem ez most nem annyira meglepő. Minden bizonnyal, amikor kifejtem az újdonsült ismerősnek a képességem érti, hogy miért olyan fancsali a képem. Nem szeretem ezt, ami velem van, az utóbbi éveimet teljesen tönkre tette, elvágott az emberektől, barátoktól, mindenkitől. A képességem lényegében teljes magányra ítélt, nem csoda, ha nem vagyok érte éppenséggel oda és nem tudom olyan pozitívan kezelni, mint ahogy azt az alapítók szerint kellene.
- Nem érzem az áldás részét, hiszen nem tudom irányítani. Nem tudhatom soha, hogy mi történik, ha valakihez hozzáérek, így inkább... nem teszem. - ennyi, én így oldottam meg. Az áldást pedig nem érzem ebben, csak azt, hogy átok, mintha az élet direkt ki akart volna szúrni velem, elvéve azt, ami az embernek az egyik legfontosabb, a társas létet. Nincs értelme igazán összebarátkoznom senkivel, még egy óvatlan ölelés sem fér bele, mert minden ilyen esetben meg van rá az esély, hogy valami rosszul sül el. Az pedig, hogy legyen egy párom... lényegében teljességgel kizárt. Azt mondják, hogy itt majd megtanulom irányítani ezt az egészet, de valahogy nehéz ezt elhinni, hiszen sok év alatt sem sikerült, akkor miért most változna meg minden? Mitől lenne más, hogy valaki megpróbál tanítani és kiismerni, mint ahogy én próbáltam magamat eddig?
Persze a tekintetemet továbbra sem tudom levenni Amyékről, pedig azért igyekszem ám időnként legalább Felicityre koncentrálni. Főleg, amikor beszél, azért olyankor nagyrészt őt nézem, még a végén valami bunkónak titulálna, bár talán átérzi annyira a helyzetemet, hogy esetleg mégsem. Egy kicsit meg is lepődöm a következő szavak hallatán... nincs túl nagy önbizalmam, bár nem állítom, hogy valami csúfság lennék.
- Tudod, nem biztos, hogy csak a külső számít, ha hasonló szintű a külsőnk, viszont az a srác megtehet bármit, amit szeretne... hát miért ne lenne ő a jobb választás? - na igen. Én normál körülmények között nem adhatok egy csókot, sőt még egy simogatást sem, maximum kesztyűvel és az azért nem ugyanaz. És akkor még nem volt szó a nyárról, amit határozottan utálok, olyankor végképp távolságot kell tartanom, hiszen egy rövid ujjú pólóban könnyű érintkezni mással és én nem akarok bajt, vagy ártani véletlenül sem. Persze kedves tőle, hogy vigasztani próbál, szép dolgokat mondd, de mégis csak valahol úgy érzem, hogy talán... talán Amy-nek jobb is lenne egy normális pasi.
- Igaz... velem jött, én hívtam el, de talán csak nem hívta más. - sóhajtok egy aprót, aztán hirtelen megrázom a fejem. Elnézést kérően pillantok rá újból, mert hát tudom én, hogy sokszor túlzásba esem, ami a bizonytalanságot illeti, hiszen Amy megerősített benne, hogy nem szánalomból jött velem, semmi ilyesmiről nincs szó, sőt az ő önbizalmas is hasonlóan csekély, mint az enyém. - Ne is figyelj rám, mindig kitudom hozni mindenből a legrosszabb lehetőséget. - megeresztek végül még egy visszafogott mosolyt is. Nem az igazi, de próbálkozásnak nem rossz. Amúgy se rohannék hirtelen visszakérni Amy-t. Akkor lettem volna határozott, amikor Mike lekérte tőlem, de akkor nem voltam, utólag pedig már hülyén jönne ki a visszakozás. Újra az irigylendő páros elé pillantok, amikor meghallom a kérdését. Önkéntelenül is egy újabb mosoly szökik az arcomra. Túl átlátszó, hogy mennyire oda vagyok érte igaz? Pedig ő nem hiszem, hogy szeretné ezt, vagyis nem akar rohanni, én pedig nem akarok siettetni semmit sem.
- Amy... a neve Amy. És te csak így egyedül jöttél? - leesik ám lassan, hogy folyamatosan csak rólam van szó, meg az én bajomról, ami akárhogy is nézzük, de nem szép dolog a részemről. Nem vagyok egy önző típus, csak már eléggé elszoktam a társaságtól ahhoz, hogy ne menjen tökéletesen egy-egy ilyen beszélgetés.

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Szomb. 16 Nov. - 14:03

- Érdekesnek talán érdekes… De a legtöbb embernek ez épp olyan szinten érdekes, mintha egy laboratóriumi patkányt nézegetne vizsgálódva, hogy végül miben változik a kutatás alatt. Azért, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve ki akarok ugrani megnézni egy filmet a moziban, esetleg bevásárolni magamnak vagy adj Isten csak úgy elmenni sétálni egyet, igazán kellemetlen, mikor ráeszmélek, hogy nem tehetem meg – magyaráztam, bár gondoltam azért a korlátaimra ő is rájött. Hiszen… ki akarná kitenni magát azoknak a megvető, undorodó pillantásoknak és megjegyzéseknek? Nem voltak mazochista hajlamaim, így mióta megérkeztem szinte ki sem tettem a lábamat a Birtok területéről. Néha kalitkának éreztem, de ha belegondoltam egy falakon kívüli szituációba, rögtön megnyugtatott a menedék lehetősége.

Érdeklődve hallgattam, mikor a képességét írta le. A tartózkodó hangszíne, a hanyag vállrándítása és az a nyomottság, ami a hangjából áradt, sok mindent elmondott. Ujjaimat egymásnak érintettem, végigsimítottam rajtuk, megszorítottam őket, ráérősen birizgáltam őket, hogy valamivel lefoglaljam a kezemet, miközben az asztalon könyököltem. Némán tanulmányoztam az arcának rezdüléseit, egészen addig, míg már majdnem átlépte volna a bámulásom az udvarias magatartások határát.

- Áldás és átok egyben – vontam le a következtetésemet egy időnyi mély hallgatás után. Érezhette a részvétet a szavaimon túl, épp ezzel akartam azt üzenni, hogy tiszteletben tartom azt, ha nem akar róla több szót ejteni. Természetesen azonnal le lehetett szűrni, hogy a srác nincs száz százalékosan itt, de a vidám lányt egy kritikus pillantással végigmérve meg lehetett érteni és még inkább megbocsájtani neki ezt a „vétkét”. A bizonytalan kérdései nagyon aranyossá teszik a féltékenységét. Látszott rajta, hogy nem éppen a leg önbizalommal telibb férfi jelen pillanatban a teremben, de szerintem az aggódó pillantása mégis egy olyan tulajdonságot rejtett, amiért minden lány ölni tudott volna. Halványan, sokat mondóan elmosolyodtam.

- Szerintem, ha nem vágnál ilyen fancsali képet, te is tudnál ilyen lehengerlő mosolyt varázsolni az arcodra – közöltem őszintén, mégsem az volt a célom egyetlen egy szavammal sem, hogy esetleg megbántsam. Ilyen voltam és kész. Hümmögve végignéztem a srácon, aki épp megpörgette a lányt. – Bár be kell vallanom, hogy a srác tényleg nem egy csúfság, azért te sem maradsz el tőle… - pillantottam a fiúra a szemem sarkából, majd én is a táncoló párt figyeltem tovább. – Meg itt van a leglényegesebb kérdés. Kivel jött a bálra? Kihez ment oda legelőször a lány, kit akart megtalálni elsőként? – Próbáltam rávilágítani a tényekre, amelyek persze teljesen ismeretlenek voltak számomra, de reméltem, hogy eltaláltam azt, hogy Jeremy-vel jött. Igyekeztem felvidítani és megnyugtatni, hogy ne rágja magát olyan dolgokon, amik még nem is történtek meg és lehet, hogy nem is fognak. Kissé kényelmetlenül éreztem magamat amiatt, hogy ennyire belerondítottam az esélyébe és velem kellett itt beszélnie, miközben a szíve szerint (nyilvánvalóan) már szaladt is volna lányhoz, hogy lecsapja az idegen fiú kezéről… Úgy is fogalmazhatnék, hogy én voltam a zavaró tényező. Persze ezt nem engedtem, hogy látszódjon rajtam, mégis, érezni éreztem. A felém nyújtott kézre kaptam a tekintetemet, majd lassan én is kinyújtottam a kezemet, hogy megszorítsam az övét.

- Felicity – biccentettem egy aprót, majd ismét az asztalra könyökölve figyeltem a táncoló párocskát. – És szíved hölgyét hogy hívják? – gondoltam, ha már ennyire bővült a társasági kör, nem illene a táncoló fiút és a lányt sem kihagyni a bemutatkozási sorból.

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Kedd 12 Nov. - 14:20

Csendben figyelek, amíg magyaráz, és elég nehéz elszakítani a tekintetem Amyéktől, de próbálok azért a másik leányzóra is koncentrálni, mégis csak hülyén jön ki, ha én szólítottam meg, aztán meg képtelen vagyok őt nézni, miközben beszél hozzám. Nem vagyok egy bunkó típus és nem is akarok annak látszani, és talán jobb is ha nem folyton őket nézem, mert a végén még tényleg nem bírom elviselni a látványt. Nem kéne ennek ennyire zavarnia tudom, mert ez csak egy tánc, de folyton olyan tévképzeteim vannak, hogy a srác keze olyan helyekre akad tévedni, ahová nem szabadna.
- Szóval fehér... hát legalább érdekes vagy a külsőddel és nem olyan vészes ez. - bár szó se róla, nem lehetett egyszerű így élni, bár nem tudhatom, hogy mikor jött elé a képessége és néz ki eltérően az emberektől. Minden bizonnyal azóta elég húzós lehetett neki, de végülis most itt van és önmaga lehet. Bár ennek a srácnak a képessége tényleg jól jön sokaknak, nekem is, és ezt nem is nagyon titkolom. Kiül az arcomra rendesen, amikor a normális szócskát ejtem ki, hogy nekem is nagyon jó most ilyennek lenni. A képességem pedig? Nem könnyű ezt felvázolni és tényleg nincs is sok kedvem beszélni róla, de ha már ő elmondta, akkor úgy a fair, ha én is megteszem... azt hiszem.
- Ha hozzáérek valakihez, a bőröm érintkezik az övével, akkor elszívom az életerejét... vagy meggyógyítom, mikor melyik. - rántom meg a vállam, mintha nem lenne valami nagy dolog ez az egész. Hát igen, a végén azért arra is célzok, remélem érti, hogy nem tudom ezt az egészet irányítani egyáltalán. Így aztán igazából nem érhetek hozzá senkihez... soha. Kivétel most, mert ugye jelenleg nem aktív a képességem, ezért nincs rajtam a kesztyű, amit majd vissza kell szereznem arról az asztalról, ahova letettem, mert ha az a srác elmegy innen, akkor újfent szükségem lesz majd rá, mint mindig. A tekintetem persze újra és újra Amyék felé szalad el, képtelen vagyok huzamosabb ideig másfelé nézni.
- Gondolod? - pillantok hirtelen a leányzóra. Eléggé úgy fest, mint aki ért hozzá, vagy nem is tudom. Határozottak a szavai, de attól ez még nem nyugtat meg engem teljesen, talán csak a srác nem akarja lerohanni. És egyébként is, olyan célirányosan kérte le Amy-t, mintha ismernék egymást, de nekem ő nem mesélt senkiről, akivel azóta találkozott itt... - És mi van, ha a srác csak időt hagy neki? Látod, hogy milyen... jóképű és valahogy irritál a mosolya. - naná, hogy irritál, bárki irritálna most jelenleg, aki Amy közelében van. De valahogy mégis csak úgy gondolom, hogy ez a srác nem olyan, mint én, nem visszafogott, és ez nagyon is zavar. Végül sóhajtok egyet és újra Felicityre pillantok, majd végül a kezemet nyújtom neki az asztal felett. Kivételes alkalom, máskor erre nem lenne lehetőség, maximum kesztyűben.
- Jeremy... ez elmaradt. - hát igen, eszembe se jutott, hogy esetleg illene bemutatkozni. Nagyon más köti le most a figyelmemet.

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Hétf. 11 Nov. - 20:37

- Nos… - igyekeztem megfogalmazni úgy, hogy ne tartson túl sokáig, mégis sok mindent kiköveztessen belőle. – Mindenem fehér, a hajamtól kezdve a bőrömön át, még a szemem is. A képességemmel függ össze, ami a kriokinézis, jégmanipuláció. Mondhatnám az, hogy én vagyok a megtestesült Jégkirálynő – mosolyodtam el fanyarul a rossz poénomon. A válaszából így már rájövök mindenre. Az oly csodásnak hitt „csoda”, máris a mi fajtánkhoz mérten értelmes keretet kap. És így sajnos rá kell jönnöm, hogy a változás csak átmeneti és mulandó… Sosem hittem volna, hogy ez a felismerés ennyire el tud szomorítani…
Ezzel nem vagyok egyedül?
- Miért, neked mi a képességed? – kíváncsiskodtam tovább. Aztán észbe kaptam. – Persze, ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem erőltetem.
A bocsánatkérése felesleges, ám egy halvány mosollyal elfogadtam, majd a tekintetem követte az övét egészen egy táncoló, nevetgélő párocskáig. Azonnal leesett mi nyomta a szívét.
- Ó – fogalmaztam meg az első gondolatomat, miközben kérdezés nélkül leültem az asztalához. Nem pillantottam a srác felé, egyre inkább a táncoló párt figyeltem és vizsgáltam. Végül fél perc elteltével bíztató mosolyt küldve felé megráztam a fejemet. – Nincs mitől tartanod. – Ha kíváncsiskodott volna, hogy ezt honnan tudom, egyszerűen megrántottam a vállamat. – Ha jó a megfigyelőképességem, akkor egyértelműen látszik, hogy a fiú a lány lapockáját fogja, a távolság közöttük nem túl szoros, a mosolyok csak udvarias, barátságos gesztusok, míg a lány lábfeje a legtöbbször feléd irányul, még akkor is ha csak egy helyben andalognak. – Összeráncolt szemöldökkel felhümmögtem. – Persze ne vedd készpénznek, de én nem aggódnék a helyedben.
Hogy honnan tudtam ilyeneket? Szerettem megfigyelni az embereket és az évek és a tanulás által sok mindent könnyedén le tudtam vonni róluk. A testbeszédét senki sem tudja száz százalékosan korlátozni, az mutatja mindig az igazságot, még ha a nyelv hazudik is.

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Vas. 10 Nov. - 21:32

Szó se róla, tényleg nem arról vagyok most híres, hogy felhőtlenül jó lenne a kedvem, pedig mondhatnám, hogy nem alakult annyira rosszul a helyzet, hogy végülis kellemes volt az este, de még is csak, akármennyire is próbálom kizárni, most... mással táncol. Butaság tudom, hiszen attól még ismer másokat is, attól még nem lesz csak velem egész este, főleg hogy még csak nem is járunk, vagy bármi ilyesmi, de mégis csak pocsék érzés, hogy mással van, hogy más keze van a derekán és... jó, próbálom elszakítani a tekintetem a párostól és inkább a tükör előtt ácsorgó lányra fókuszálni. Láthatóan elég jó kedve van, bár az is hamar elszáll, amikor hozzá szólok. Nem akartam pedig neki semmi rosszat, tényleg nem, talán jobb lett volna, ha befogom és inkább nem is mondok az ég világon semmit. Neki is jobban alakulhatott volna az estéje és én sem vagyok most annyira társalgós kedvemben.
- Miért, hogy nézel ki általában? - két napja költöztem csak be, úgyhogy még nem kifejezetten láttam sok furcsaságot, de miután Amy-nek szárnyai vannak... nem lepne meg szinte semmi. Jó, ez így nem igaz, azért tuti, hogy sok mindentől leesne az állam, maximum majd igyekszem visszafogni magam, mert a végén még megsértek valakit azzal, ha látványosan fennakadok a kinézetén. Viszont most mégis csak motoszkál bennem egy cseppnyi kíváncsiság, hogy ez a leányzó hogyan nézhet ki pontosan, ha egyszer ez nem a megszokott alakja. Aztán kiderül egy apró válasz, bár nem biztos, hogy ez mindent elmondd. Tehát fehér eredetileg a bőre, albínó lenne, vagy mi a szösz?
- Van valaki a teremben, azt hiszem egy srác, aki blokkolni tud mindenféle mutáns erőt. Nagyjából ennyi. Szóval amíg itt van, addig mindenki normális. - magyarázom a dolgot. Én is csak azért tudom, mert már jó ideje itt vagyok és akkor is jelen voltam, mikor Ethan megérkezett, és hallottam is a prof bejelentését arról, hogy mi is a nagy helyzet. A kérdése azt hiszem kicsit váratlanul ér, ami persze nem jogos, hiszen tuti, hogy látszik rajtam, hogy nem vagyok a legfényesebb hangulatban. A végén még azt hiszi, hogy alapjáraton ilyen morcos jellem vagyok, pedig nincs ám így, ez szimplán... azt hiszem féltékenység. Hülyeség, tudom.
- Dehogy, szó sincs ilyesmiről és nem is viselkedtél idétlenül, csak örülsz talán, hogy normális vagy... ezzel nem vagy egyedül. - na igen, szó se róla, én is nagyon örülök neki, hogy jelenleg nem változtatom múmiává azt, akihez hozzáérek, csak épp közben mégis jobb lett volna, ha nem baltázom el az estét ilyen hülye módon... mármint az elején. Lehet, hogy teljesen máshogy alakult volna az egész. Mindegy, kár ezen keseregni igaz?
- Szóval nem a te hibád, és bocs, ha kissé érdes a hangulatom, csak hát... - a táncoló Mike és Amy irányába pillantok. Elég erősen látszik a tekintetemből, hogy miről van szó, ha van tehát legalább valamennyi logikája, akkor tuti, hogy ki tudja következtetni.

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Szomb. 9 Nov. - 11:23

Felhőtlen boldogságomból egy hang zökkentett ki. Meglepett tekintettel fordultam a forrása felé, mintha csak most tértem volna magamhoz egy gyönyörű álomból. És a mozdulattal egyetemben a felhőtlen, a megmagyarázhatatlan miatti boldogságom is szerte foszlott, elmenekült, mint egy ijedt erdei állat. A srác nem állt az öröm magaslatán, ezért könnyen ment nekem is visszajönnöm a jelenbe. Arcomról azonnal eltűnt a mosoly, rendeztem vonásaimat és jellemembe ismét visszaköltözött az új Felicity, aki a másságom megmutatkozása óta született meg. Bár ismét vetettem egy lopott pillantást a tükör felé, igyekeztem azonnal válaszolni.

- Attól függ, honnan nézzük a „kéne” szócskát és az értelmét. Ha az emberek oldaláról, akiknek minden másság furcsa, akkor igen, nagyon is így kéne, hogy beolvadjak közéjük, de ha a mi oldalunkról, a mutánsokéról, akkor nem. Nem így kéne – feleltem kissé túlságosan is körítve. Nem tehettem róla, ilyen voltam, ráadásul még mindig a különös megjelenésem iránt érzett döbbenetben voltam. És a viselkedésem miatt érzett zavartságban. – Mondjuk úgy, hogy ez a nem várt fordulat eléggé taccsra tette a jelmezemet. Mégis kinek köszönhető ez? Valami trükk? A fehér bőrömmel ijesztőbben tudtam volna egy Banshee-t alakítani, de azért köszönöm annak, aki ezt csinálta – mosolyogtam el szégyenlősen és összekulcsoltam az ujjaimat magam előtt. Pár pillanatig a földet fixíroztam, majd ismét a srácra néztem. Nem mondhatom, hogy nem nézett ki rosszul, de egyértelműen le lehetett olvasni az arcáról, hogy jobb, ha senki sem megy a közelébe, mert leharapja az illető fejét. Természetesen nem én lettem volna, ha kíváncsian oldalra nem döntöm a fejemet, közelebb nem lépek hozzá és az arckifejezését elemezve meg nem kérdezem:

- Valami baj van? Remélem nem én kergettem el valakit az idétlen viselkedésemmel. Csak nem számítottam rá, hogy ilyen is megtörténhet itt – szabadkoztam. Majd megvakartam a tarkómat, miközben azon morfondíroztam, hogy egy Banshee mégis mikor szabadkozik... Hát, én sem nyerem meg az Oscar-díjat az már egyszer biztos...

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity Vas. 3 Nov. - 21:13

Úgy érzem... tényleg úgy érzem, hogy elszúrtam, hogy egészen máshogy is alakulhatott volna ez az este. Jobban és szebben és tökéletesebben, de én mégis képes voltam elszúrni és amikor az a másik srác elkérte tőlem Amy-t, hogy táncoljon vele kicsit, én könnyedén lemondtam róla. Pedig ragaszkodhattam volna a társaságához igaz? Mondhattam volna, hogy ne menjen, hogy maradjon inkább velem, de nem akaszkodhatok rá igaz? Nem szabad, a végén még kiakadna miatt, és hát az a másik srác... még én is azt mondom, hogy helyes és hogy nálam sokkal határozottabb az nem kérdés. Akkor szája van, hogy még ide is elhallom, ahogy löki a dumát és csapj a szelet annak, akit én hívtam el ide, és ez egyszerűen már-már elviselhetetlen. Egyszerűen csak próbálok másfelé orientálódni, megpróbálok másfelé nézni, de a tekintetem újra és újra visszakanyarodik hozzájuk, ahogy táncolnak, és ahogy hozzáér Amy vékony derekához. Legszívesebben komolyan homlokon vágnám saját magamat, hogy hagyjam már abba. Egyébként sem biztos, hogy én bejövök beki, idősebb vagyok nála, mégis csak öt év van közöttünk, a másik pedig... fiatalabbnak tűnik nálam. Attól félek, hogy talán sokkal jobban illik hozzá, lehet hogy vele jobb lenne neki? Végülis bármikor megérintheti, én pedig nem... csak itt, csak most. Igen, lehet, hogy sokkal jobb lenne neki, és ha... ha akkor lesz boldog, ha én egyszerűen félreállok az útból, akkor lehet, hogy ezt kell tennem. Csak jó lenne, ha sikerülne másra figyelnem a tekintetemet végre lekaparnom róluk.
Az egyik félreeső asztalnál ülök, amikor nevetés zökkent ki a mélázásból. Oldalra pillantok és nem messze tőlem áll egy lány a tükör előtt, aki magát nézi és nevet és láthatóan nagyon tetszik neki saját maga látványa, és én eddig komolyan észre sem vettem, hogy ilyen közel állt meg hozzám. A kezem csak úgy unaloműzőnek a kalapom karimáján játszik, ami most az asztalon van mellettem, az öltözetem egy cowboyt tükröz. A kesztyűimet igazság szerint elhagytam, valamelyik asztalra tettem le és már nem is emlékszem, hogy melyikre. Amíg az a blokkoló itt van, nincs is rá szükségem, utána pedig majd megkeresem megint. Csak nem fogja valaki elvinni az asztalról.
- Nem így kéne kinézned? - szólalok meg végül. Olyan lehetek kb. most legalábbis a hangszínem és az ábrázatom, mint valami lecsúszott cowboynak, akinek a vadnyugaton kinyírták az egész családját és már nem élteti semmi. Ehhez egész jól passzol a sötét ruházat is. Azt viszont még így is kiszúrom, hogy a külsejének örül, legalábbis gondolom és nem negatívan értékeli, mint Amy, hogy eltűnt a szárnya. Talán, ha jobban figyelek másra is az este során, akkor tudom, hogy néz ki eredetileg, de nem így történt, no meg az is lehet, hogy csak nem rég érkezett.

Tárgy: Jeremy és Felicity Vas. 3 Nov. - 15:47

// Zene ^^ https://www.youtube.com/watch?v=o_1aF54DO60 //

Sokat gondolkoztam, hogy végül megéri-e eljönnöm a bálra. Még nem nagyon ismertem szinte senkit, de a fülembe eljutó csevejmorzsák végül megmozgatták az apró kis izgalom és érdekességkereső részemet. Az pedig kiszakította magát az egységes lelkemből, felült a vállamra és addig-addig mondta a magáét, míg a végén jó ötletnek tartottam az eljövetelt. Hiszen, miért is ne? Egyszer élünk, így öltözzünk holt és kitalált lényeknek!

Mivel az utolsó pillanatig halogattam a döntésemet, az öltözékemet az adottságaimhoz kellett igazítani. Tehát a csekély pigmentáltságot sem szívlelő testemre egy egyszerű fehér ruhát vettem, majd vörös festékkel a ruhára és a bőrömre is húztam egy-egy vércsíkot vagy pöttyöt. Amikor először a tükörbe néztem, a látvány leírhatatlanul hátborzongató volt. A hullafehérségemet legtöbbször más színű ruhákkal szoktam ellensúlyozni, azonban az, hogy ezt most kiemeltem, eléggé meglepő hatást eredményezett – még nekem is, aki minden nap látja magát. Én a Banshee...

A terem gyönyörű volt, a nyakam csoda, hogy nem tört ki a rengeteg látnivaló megbámulásától néha-néha egy jobban sikerült jelmezen is sokáig legeltettem a tekintetemet. Arcomon permanens mosoly jelent meg, ahogy haladtam egyre beljebb és beljebb a beszélgetésektől és a zenétől hangos terembe. Egyáltalán nem zavart, hogy egyedül jöttem, egy volt azon égető problémák közül, amelyek totálisan hidegen hagytak. A helyiség hangulata azonnal elkapott, de a gyomromban lévő bizsergés felerősödött, miközben a szemben felállított teljes alakos tükör felé igyekeztem. Arcomra a döbbenet vert tanyát. Bizonytalan lépteim elhaltak, félő mozdulatom után pedig az ujjam végigsimult a tükör simaságán. Nem, nem álom volt. Felső testemmel előrébb hajoltam, kezemet az arcomhoz érintettem, végighúztam az állkapcsomon és a nyakamon, miközben jobbról-balról megfigyeltem a tökéletesen emberi bőrömet. Fekete hajam dús hullámokban omlott le a vállamra, vörös rúzsom már nem hatott olyan durvának, még a fehérkékes íriszem is meleg, feketés barnává változott ezzel visszaadva az arcomra a rég eltűnt kedvességet. És a mosolyt. Azt a bizonyos felszabadult mosolyt, amit egy jóízű, csengő kacagás követett. Körbepördültem, még mindig nevetve, aztán ismét közelebb hajoltam a tükörhöz.

- Hihetetlen… - motyogtam magamnak, még mindig kivillantva fehér fogaimat a tükörképemre. Néha-néha még mindig feltört belőlem egy visszafogott kuncogás, ahogy a markomba temettem a számat és csillogó, hatalmasra nyílt szemekkel szemeztem a tükörképemmel.

Tárgy: Re: Jeremy és Felicity

» Felicity és Matthew egy estélye
» Jeremy és Amy
» Felicity White
» Felicity&Sebastian
» Bellamy & Felicity - Koccanás