Dirk & Freja

First topic message reminder :


Sose gondoltam volna, hogy valaha is bekövetkezik, hogy egy expedícióm során magam fogok megsérülni. Eddig bármilyen csapatom is volt egyszer sem szenvedtem komolyabb sérülést. Megestek karcolások kisebb zúzódások, de olyan még nem volt, mint most. Mint eddig is mindig Frank-re bíztam a csapatszervezést, a felszerelés beszerzését és az út megtervezését. Nála jobb asszisztens nincs is a világon, bátran bízom rá a fontosabb dolgokat. A pilótánk is a szokásos volt ahogy a térképészünk is. Ők állandó emberek a csapatomban. Nélkülük aligha indulnék el. Megbízhatóak és értik a dolgukat.
Most is úgy kezdődött minden, hogy kaptam egy csapatot akik képesek voltak a fát a bokortól megkülönböztetni, de többre nem. Ezúttal sivatagi terepen küzdöttük magunkat át, sehol egy cseppnyi víz és természetesen ilyenkor derül ki, hogy a fél csoport vizet se hozott magával vagy éppen csak annyit amennyi kell egy napra. Lassabb tempóban haladtunk, mint kellett volna és a nyakamon volt a feladat, hogy ne hagyjam szomjan halni a csapatot. Még másfél napot haladtunk a tűző nap alatt mire egy kisebb oázishoz értünk. Apró zöld terület egy falatnyi vízzel. Letáboroztunk és olyan este éjfél fele valami zajra lettem figyelmes. Felkeltem és elindultam a zaj forrása felé amerre éppen sejteni véltem. Ekkor robbant fel tőlem olyan 15 méterre egy akna. A sivatag kellős közepén egy akna..magam se értettem, de kiáltottam a csapatnak, hogy azonnal tűnjenek el. Én is futásnak eredtem, de bármerre is haladtam mindenhol felrobbant valami. A közvetlen közelembe gránát robbant és a lábam olyan mértékben megsérült, hogy a járás több volt, mint kizárt. Kúsztam előrébb reménykedve benne, hogy ezúttal nem éppen arcomnál robban valami. Két erős kar ragadott meg és próbált talpra állítani. Frank volt. Hálásan rámosolyogtam és szerencsénkre élve kijutottunk az oázisból. A repülő nem sokkal ezután sikerrel leszállt az oázistól nem messze és végre elhagyhattuk a sivatagot. Utóbb Frank kiderítette, hogy egy háborús övezetbe kerültünk és csupán véletlen folytán lettünk áldozatok. Csapatomból ketten életüket vesztették és én is csak épphogy élek. Lábam aligha mondható épnek és borzalmas fájdalmaim vannak.
Ahogy tehettem Frank szavaira hallgattam és valahogy bejutottam a legközelebbi kórházba. A recepciónál legalább 10 percig várattak és az adataimat írogatták. Ezeknek teljesen mindegy, hogy az ember esetleg elvérzik vagy elveszítheti a lábát mit se számít az ilyesmi. Ahogy körbe néztem a folyosón megláttam egy fickót aki igencsak orvosnak nézett ki. A recepciós csajt ott hagytam és odabicegtem a férfihoz, a fájdalmam addigra már az egekben volt.
-Uram, segítségre lenne szükségem. - Fogtam meg a köpenyét és már alig álltam a lábamon és a sebvérzés is újra indult. A rögtönzött kötés nem sokat ért, átázott a rongy amivel szorító kötést tettem a sebre.

Nem zavar a pillantása, sőt, valamennyire jól is esik, hisz ha nem tetszenék neki akkor nem nézne meg vagy nem látnék bizonyos dolgokat.
Megkérem, hogy mossa meg a hátamat, megtudom magam is, de valahogy be kell vezetni a dolgokat és nem szeretek egyből a közepébe vágni.
Lágyan, de mégis határozottan mossa a hátam majd szivacs nélkül a vállaimat, a karomat és végül a melleimet is beszappanozza. Megborzongok ahogy hozzám ér, de egyértelműen pozitívan borzongok,ha nem akarnám ezt az egészet már rég elmehettem volna, de itt vagyok, ez jelent valamit. Párszor még végig simogat a melleimen majd a szivacsot elhagyva már tényleg csak velem foglalkozik, felsóhajtok, mert rég nem értek már így hozzám. A csók amit a nyakamra kapok most hosszabb ideig tart, de nem is bánom, lehelete melegen érintkezik a bőrömmel ahogy ajkainak érintése is puha és édes.
Szaporábban ver a pulzusom és tudom, hogy ennyivel aligha fogom beérni és remélem a Doktor sem ennyivel tervezi a zárót. Szembe fordulok vele és arcomon láthatja, hogy mennyire élvezném a folytatást.
Bánom, hogy rajta még póló van, annyira szeretném végig simítani a mellkasát, meg azért egyáltalán nem igazságos, hogy én itt vagyok Éva kosztümben míg Ő teljes ruházatban van.
Pár percig állunk csendben, nekem örökkévalóságnak tűnik. Majd megszólalok, hogy megtörjem a csendet.
-Meg kellene törölköznöm, mert a végén még megfázok. - Mondom halkan és remélem érti a célzást. Azt akarom, hogy érintsen meg, többször is és mindenhol ahol csak lehetséges.

A figyelem, amit ráfordítok nem marad viszonzatlan. Tudom, hogy tudja, hogy figyelem, de hát felnőtt emberek vagyunk, én orvos, láttam már pár embert meztelenül és hát mélyebben is, mint a legtöbben, nem félreérteni, a műtétekre gondolok, pontosan ismerem az emberi anatómiát, tudom, hogy mijük van a nőknek és mijük a férfiaknak, nem kell szégyenlősnek lenni miatta, az természetes, van ak nagyobb van aki kisebb bizonyos tájakon legyen szó nőről vagy férfiről. Közben elkezdem a hátát mosni, majd megtörténik az az ominózus csók is, ami felbátorít, hiszen a reakciói egyértelműen pozitívak és lehaladok a kezére, majd vissza a vállára, ahonnan már egyenes út van lefelé a melleihez. Nem nagyon zavar, hogy a hátát kell megmosnom, lejjebb haladok s egy kicsit a mellét is masszírozom, majd mint aki most vette észre, hogy mit csinál, természetesen pontosan tudva róla, elkapom a kezem és belenyúlok a lavorba és kimosva a szivacsot lemosom a hátáról a szappant, majd újra a melleire tévedek, hiszen a korábbi mozdulataimtól az is szappanos lett és hát le kell mosni, bár már régen nem arról van szó. Miután lejött a szappan, már ténylegesen a melleit simogatom, természetesen a szivacs takarásában, majd lassan nem érdekel, hogy zavarja-e a dolog, eddig volt esélye, hogy jelezze, egyszerűen leejtem a szivacsot a székre és a mellbimbóit veszem kezelésbe és újra nyakon csókolom, de most már jóval tovább.

Ahogy megkaptam a lavort és a szivacsot is mosakodni kezdtem, persze tisztában vagyok azzal, hogy figyel. Nem kell odanéznem, hogy magamon érezzem a pillantásait. Fura mód, de ez egyáltalán nem zavar, ha volna mit rejtegetnem akkor feszélyezne. Meg már réges-rég nem a kamasz koromat élem mikor még szégyenlős voltam, mert éppen nem úgy néztem ki mint egy szupermodell. Mostanra már azért tudom értékelni azt amim van, nem vagyok tökéletes, a testem se a régi, született egy lányom és ez azért megviseli a női testet, de ehhez képest tényleg nincs okom panaszra. A kényesebb helyeken megmostam magam majd direkt hátrahagytam a hátam. Megtudnám mosni, de akkor meg honnan is tudhatnám meg azt, hogy milyen gyengéden tud bánni a "pácienseivel"?
Azonnal felpattan mikor megkérem, hogy segítsen én pedig már alig várom, hogy érezhessem az érintéseit, ez már tényleg valami agyrázkódás lehet, de most kevésbé érdekel, mint maga a doktor. A szivacsot átveszi és elkezdi bedörzsölni a hátamat a szappanos vízzel majd mikor ezzel végzett a kezeivel folytatja és érzem, hogy tenyere nem érdes hanem kellemesen puha. Akár egy kiscica simulok a tenyeréhez, de azért nem túl feltűnően.
Lassan áttér a vállaim masszírozására amitől érzem, hogy egyre ellazultabb leszek, a görcsök és a feszültség ami egy ideje már felgyülemlett bennem most távozik. Jó ideje nem volt senki aki ennyire gyengéd volna velem és ez most nagyon jó. Bárcsak tovább tartana, de kötve hiszem. Meglepődöm mikor megérzem nyakamon a leheletét, melegen simogatja a bőrömet. Majd ahogy masszíroz egyszer csak csókot ad nyakamra ami nem tart hosszú ideg, de épp annyira simogató és jóleső érzés, mint kezeinek érintése. Egy sóhaj tör fel belőlem, de igyekszem elfojtani. Csak térnénk végre a lényegre...

A terv már meg volt, csak vártam arra, hogy lehetőségem is legyen véghez vinni, nem mintha olyan nagy ötlet lenne, hiszen csak a segítség kérésre várok, végig nézve, ahogy mosdatja magát, nem nagyon zavar, hogy teljesen pucér, hiszen még ha ő csak egy 25 éves srácot is lát, az a kor is feltételezi, hogy már láttam nőt meztelenül, de ha tudná, hogy valójában 41 éve ugyanígy nézek ki, az még inkább a lehetőséget fenn tartja. Az öltözés gyorsan megy, hiszen az én szobám sincs messze, igaz a lakás hatalmas, fenti szobákban inkább a különböző eszközöket és vásárolt holmikat tartom. Ráférne oda egy takarítás, de ragaszkodom a cuccaimhoz és hát eléggé jól fizetnek a kórházban, hogy megtehessem. Nagyon nem tudok mit tenni, így csak ülök és várok, miközben csodálom az én kis betegemet. Nem tudom, hogy van-e férje vagy bármi kapcsolata mostanában. Nem is érdekel, az egyetlen dolog, hogy tudom, hogy akarom őt és meg is szerzem, el kellene itt egy nő, ebben a lakásban, egyedül valami hiányzik, egy nő megteremtené az otthon melegét. Közben elmerülök a gondolataimban, amiből Freya mondata zökkent ki. Végre eljött az én időm. Pontosan tudom, hogy ha akarná meg tudná mosni a hátát, de hát engem sem ejtettek a fejemre, hogy egy ilyen lehetőséget kihagyjak. Fel állok és tempósan, de nem túl gyorsan, hogy ne tűnjön fel a mohóságom, hogy végre hozzáérhetek.
- Természetesen.
Mondom már menet közben, majd elveszem tőle a szivacsot, amit a meleg, szappanos vízbe, majd kinyomom és a háta mögé megyek és erősen, de finoman mosni kezdem a hátát. Majd mikor beszappanoztam az egészet, akkor kézzel kezdem el mosni, a megfelelő helyekre, amik érzékenyebbek, több időt szentelve, de csak annyival, hogy azt csak akkor veheti észre, ha figyel a mozdulataimra, mert néhány másodpercnél tovább sehol nem időzöm, majd ha a hátával végzem, akkor közel hajolok, de csak annyira, hogy érezze a meleg leheletem a nyakán és a vállát kezdem el masszírozni. Orvosként pontosan tudom, hogy hol gyülemlik fel a vállban a stressz és a nyomás, így ezeket a helyeket célzom, majd egyre közelebb hajolok a nyakához és egy váratlan pillanatban nyakon csókolom, épp csak egy pillanatra, majd mintha semmi nem történt volna, tovább masszírozom a vállát áttérve egy kicsit a kezeire is.

Természetesen végig figyelem míg elmegy ruhát keríteni nekem. Tudom, hogy Ő az orvosom én pedig a páciense vagyok azonban nő is vagyok ezzel együtt és nem tudom figyelmen kívül hagyni egyes dolgokat, mint például az orvosom kinézetét. Nem mondanám, hogy gyakran fordultam meg orvosoknál, a képességem rejtegetése miatt erre szükség volt, de akikhez eddig jártam, közülük egy se hívta fel magára a figyelmemet, persze ehhez tetézik az is, hogy a legtöbb doktornő volt és nem doktor úr.
A fürdési ajánlatra persze igennel válaszolok, szeretnék tisztálkodni, egyszerűen zavar, hogy a koszos holmim és egy csomó por meg alvadt vér teríti be a testem. Meg persze le se tagadhatnám, hogy roppant kíváncsi vagyok a doktor reakcióira is.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy végig engem néz miközben levetkőzöm és majdcsak aztán kezdi összekészíteni a holmikat. Egy szék és egy meleg vizes lavor is finom illatú tusfürdővel bekerül a szobába majd a drága doktor úr visszajön értem és elcipel a székig.
-Csak tessék. - Mondom és várom, hogy visszatérjen. Mikor megjelenik pár perccel később egy rövid nadrágban és egy szakadt pólóban mosolyogni támad kedvem. Így már azért sokkal jobb, valahogy jobban eltudok vonatkoztatni attól, hogy Ő az orvosom. Sokkal könnyebb rá férfiként tekintenem.
Ő letelepszik az ágy szélére én pedig elkezdem megmosni a lábamat, picit még érzékeny a beavatkozás miatt, de a sebeknek nyoma sincs és hamarosan már makk egészséges lesz minden sejtem. Szépen haladok lentről felfelé, a kényes részeket is megmosom és bár fura, de nem zavar figyelő tekintete. A víz simogatja a bőrömet és máris sokkal jobban érzem magam. Végül magamhoz hívom a doktort.
-A hátamat sajnos nem tudtam megmosni és hálás volnék ha segítene. - Alapjáraton magam mosom a hátam és most is menne, de kíváncsi vagyok kezének puha érintésére. Szinte vágyódom utána, mondom én, hogy meghibbantam.
Ennek ellenére valamiért többre vágyom, mint egy egyszerű hát mosás. Igazán kár, hogy egyedül csupán én vágyom többre.

Érzem, hogy ruha válogatás közben néz, de nem zavar, tisztában vagyok az adottságaimmal, de azzal is, hogy minek köszönhetem. Sokan mondhatnák, hogy a gének, de én nem, egyetlen dolog, aminek köszönhetem az a képességem, bár az is igaz, hogy 40 éve is így néztem ki, így nincs gond, gyakorlatilag csak a korommal hazudik a testem. Megtalálom a ruhát és viszem is, miközben magyarázom a fürdés lehetőségét. Nem tudom mi futhatott végig az agyán, de az arca sokat elárul. Mivel nem ellenkezik a fürdést mindjárt meg is ejtjük.
- Pillanat, akkor hozom a dolgokat.
Ledobom a pizsamát az ágyra, miközben figyelem az öltözködését, majd amint kész van lépek is ki a szobából, hogy az ajtó mellett nyíló fürdőből hozzam a dolgokat, szék, szivacs, majd miután ezek a szobába vannak, újra kimegyek, fogok egy lavort és beleöntök egy kis tusfürdőt, majd a zuhanyzóból feltöltöm meleg vízzel és ezt is beviszem a szobába. Még gyorsan összekészítek mindent, egy icit arrébb az ágytól, majd oda sétálok és felkapom a páciensem és a székbe viszem.
- Egy pillanatot kérek, én is átöltözöm.
Hagyom egyedül egy fél percre, hogy aztán egy rövid nadrágban és felül pedig egy szakadt pólóban térjek vissza, ami terveim szerint a segítséghez úgy is lekerül rólam. Nekem sincs szégyellni valóm, hiszen rendszeresen edzek, de a képességem is benne van a felső testem kinézetében. Vicces lehet, nem tudom mit gondolna bárki, ha látná, de nem nagyon érdekel. Remélem nem kellett neki engedély, hogy amit tud, azt elkezdje mosni, a többiben majd segítek. Nem fogok az ilyenekből gondot csinálni, egyszerűen teszem a dolgom, bár a testi reakcióimat, ami egy egészséges férfinél természetes, nem tudtam legyőzni, de nem is akartam, ahogy elrejteni sem próbálom. Leülök az ágy szélére és várom, hogy segítséget kérjen, nem akarom letámadni, megvárom, hogy ő mit akar most. Viszont abban is biztos vagyok, hogy emlékezni fog rá, ha egyszer kezelésbe veszem.

Sokkal fájdalmasabb eljárásra számítottam. De ahhoz képest csak apróbb szúrásokat és lüktetést éreztem ott ahol a sebek voltak. Ezerszer jobban jártam, hogy a doktor úr kezei alatt gyógyulhattam. Társaim már nem jártak ilyen jól, remélem mindannyian megkapták a megfelelő ellátást.
Figyelem a doktort ahogy ruhát megy keresni nekem. Akaratlanul is végig mérem, végül is mikor adódik egy olyan helyzet, hogy ilyen jóképű doktor menti meg az életem és még mutáns is. Esélye egy a milliárdhoz. Mikor visszatér a terepmintás hálóinggel csak mosolygok. Ez olyan mintha nem csupán véletlen volna, mintha nekem ide kellett volna jönnöm, hogy mindenképp itt kellett volna kikötnöm sérülten vagy anélkül. Mióta beléptem ebbe a házba azóta érzem ezt. Nem kizárt, hogy a valami baj lett a fejemmel, hogy ilyesmiket képzelek, hisz nincs olyan, hogy sors. Csak a reális gondolkodás van. A vallásban sem hiszek, ha volna Isten nem hagyta volna, hogy elvegyék a lányomat. Ezek mind badarságok, azelőtt hittem, vallásos voltam, de attól a pillanattól elvesztettem mindent, a hitemet, a családomat, egyedül a remény maradt meg a számomra és a bosszú éltet.
-Köszönöm a hálóinget Doktor. - Felelem, majd mikor belekezd a fürdési lehetőség elmagyarázásába csendben figyelem, legfőképp a reakcióit. Alighanem látom rajta, hogy élvezné a helyzetet. Jó megfigyelő vagyok, most tehetném azt, hogy nem olyan fontos a fürdés és nemet mondok, de igenis fontos és azt hiszem, kíváncsi is vagyok a Doktor viselkedéseire miközben segít nekem.
-Rendben van, az ötlet nem rossz, és szükségem van egy alapos tisztálkodásra. - Mosolygok majd leveszem a szakadt nadrágot magamról amit a pulóverem maradékai követnek és utoljára veszem le a pólómat ami valami megmagyarázhatatlan módon teljesen ép. Már csak a fehérnemű van rajtam,d e egyelőre nem válok meg ettől. Alakom tökéletes a küzdő sportoknak köszönhetően, harci edzések során sokat fejlődött állóképességem is. Tehát az alakommal meg vagyok elégedve ám utoljára 2 éve lehetett, hogy egy férfi így látott. Nem vagyok zavarva, miért lennék? Nincs okom rá, csak éppen fura a helyzet.

A kis betegem igazán jól bírta az eddigi kiképzést, mondhatni, hogy talán ő volt eddig a legjobb betegem. Nem tudom mért, talán a rámenőssége, bár igazából nem tett semmit, csak egy kalandja során megsérült, majd hozzám került. Hiszek az ok- okozati összefüggésekben, hogy ennek meg kellett történnie és nem halaszthatom el, de mégsem léphetem át a határt, hogy páciens és doktor. Bár ennek is vannak kiskapui, amit hamarosan ki is játszok, nem hiába 65 éves az ember és vannak, akik szerencsések, mint én, hogy 40 éve 25 éves testben létezhetnek. A válaszán csak mosolygok, tudnék reagálni, de egyelőre köt az orvosi esküm. Válaszára várva, hogy milyen ruhát keres meg is találom a megfelelő darabot, ami illik is a helyzethez. Nem tudom, hogyan és mikor, de egyszer találtam egy terepmintás hálóinget, amit azonnal meg is kellett vennem. Ki tudta, hogy pont egy ilyen helyzetben fogom használni. Kiveszem a ruház, majd az ágyára helyezem, hogy felveheti, mindazonáltal van némi tapasztalatom bizonyos dolgokat illetően.
- Tessék, de ha gondolod van egy megoldásom a fürdésre, amihez nem kell mászni sehova, viszont elég kényes a dolog, ugyanis bizonyos esetekben a segítségemre van szükség. Ha gondolja és nem szégyenlős, akkor megejthetjük a dolgot,mielőtt átöltözik, csak egy szék kell, lavor, szappanos víz és egy szivacs.
Remélem, hogy van olyan jó fantáziája, hogy kitalálja, hogy arra gondolok, hogy gyakorlatilag arról van szó, hogy a segítségemmel egy székben ülve lemoshatja magáról vért és az izzadságot, de le kell vetkőznie a szégyenérzetét, lévén, hogy orvps vagyok és rengeteg nőt és férfit láttam már meztelenül, persze nem csak a szakmámból kifolyólag, hanem magánemberként is, bár nagyon egyszerű levarázsolni valakiről a ruháját, elérni valamit, amire a nők jók, lehet használni vagy csak élvezni a társaságukat természetesen ruha nélkül. Pár napig még itt lesz, így addig biztos, hogy a betegtem, utána már nem vállalok felelősséget.

Végtagjaimban még mindig ott a fáradtság, kimerült vagyok, de most már sokkal jobban. Valahogy úgy érzem ezerszer jobb kezekben vagyok, mint bármely kórházban.
A zuhany nagyon csábító, szeretnék az alvadt vértől és egyéb homoktól, kosztól megszabadulni. De ha felállnék alighanem össze is csukódnának alattam a lábaim. Nem szeretném megerőltetni az éppen helyre tett végtagot. Majd talán holnap, addigra már csak valamennyire megerősödöm. Ha nem is annyira, hogy haza tudjak menni, de legalább egy kiadós zuhanyban részesüljek.
-Azt hiszem a mászást későbbre halasztanám. - Eresztek meg egy mosolyt a férfi felé. Majd szemügyre veszem ruhámat amit a repesz gránátok megszaggattak akárcsak a lábamat. Néhol szinte alig takar valamit a ruha ami kezd zavarni és alig várom, hogy tiszta ruhát ölthessek magamra.
-A hálóing az tökéletes lesz. - Mondom miközben megpróbálok kényelmesen elhelyezkedni ami korán sem egyszerű tekintve az ólom nehéznek tűnő lábamat és azt, hogy jócskán elfeküdtem magam. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy kényszerpihenőben részesüljek. Pár órákat alszom csupán, de szinte azt is éberen teszem. A dzsungelben ha valaki mélyen alszik a vesztét is okozhatja. Valahogy a szervezetem ehhez hozzászokott és egyszerűen nem bírja a kitartó semmitevést.
Frank gondolom már aggódik, de hamarosan jelentkezem nála, egy vagy két napnál nem akarok tovább maradni. Fontos dolgom van és egy sérülés nem lehet akadálya, ahogy lábra tudok állni és nem érzem úgy hogy lassan a földre kerülök távozom is. A doktor úrnak bizonyára vannak más sokkal fontosabb betegei, nem rabolnám az idejét. A képességét használja azoknál akiknek tényleg hatalmas szükségük van rá.

A zuhanyzást nem ajánlottam fel, de ha akarna és el tudna mászni a zuhanyzóig, akkor nem tartóztatom fel, de ennek kevés esélyét látom, még ha az én módszeremmel is gyógyítottam, a testi gyengeséggel nem tudok tenni semmit, márpedig ilyen komoly sérülésnél és vérveszteség után nem hiszem, hogy tangózna, de még a sétát is nehezen kivitelezhetőnek gondolom. AZ arcán a fájdalmon kívül az aggódás jeleit látom, valószínűsíthetőnek tartom, hogy a társai miatt aggódik. Válaszára csak mosolygok, valóban jól látja a helyzetet, de nem hiszem, hogy megerősítésre vár.
- Amennyiben el tud mászni én nem tartom vissza.
Mondom viccesen, még egy mosolyt is megengedve, hogy ne vegye komolyan.
- Ja a ruha. - Mondom, ahogy látom, hogy végig néz magán. - Rögtön hozom.
A rögtön valójában azonnalt jelent, hiszen nem kell elhagynom a szobát, mert úgy van berendezve, hogy amire szükségem van itt, ágy és ruha, meg egy asztal, hiszen ez a szoba pont az ilyen esetekre van kialakítva, egyből a kezem ügyébe legyen, így csak odasétálok a ruhásszekrényhez és keresgélni kezdek.
- Ruhát kér vagy elég lesz a hálóing?
Kérdezem, mert mindkettőből van, bár nem biztos, hogy a mérete, de ha egy picit nagyobb szerintem nem fogja zavarni, mert rajtam kívül más úgysem lát minket, meg nem vagyok olyan gazdag, hogy fölöslegesen ilyen ruhákra költsek, ezek is a néha előforduló, akár 2- 3 havi, használt ruha boltból beszerzett darabok, amiket néha muszáj pótolni vagy mert elhasználódik vagy mert egy- egy beteg után használhatatlanná válnak.

//A víz ivás után először álmos lettél, utána pedig jobban lettél, ugyan nem zárja ki egymást a kettő, de erre figyelj szerintem//

A gyógyítási folyamatot néma csendben tűröm, ennél átéltem én már fájdalmasabb beavatkozást is és a viszketés meg elég tűrhető, majd elmúlik. A viszkető érzés amúgy is a sejtek gyógyulását jelzi így aggodalomra sincs okom, felesleges, biztos kezekben vagyok. talán a kórházban is hamarosan megkaptam volna a megfelelő ellátást, de úgy hiszem, ez az orvos már most többet tett értem, mint egy egész felszerelt kórház tett volna. Sokkal megkönnyebbültebb vagyok a kezelés végeztével, bár a lábam már nem fáj, igen nehezen mozgatom és inkább nem is erőlködöm. Vajon mi lehet a társaimmal a kórházban, a súlyosabbakat elvitték megműteni? Vagy még mindig kint levegőznek a folyosón?
A vizet amit az orvostól kapok gyorsan megiszom és máris sokkal jobban érzem magam. Frank biztosan ott van a sérültekkel és az adminisztrációt is rá bízhatom míg pár napig lábadozom. Kár, hogy nem szeretem ha a munkámat más végzi el noha teljesen megbízom Frank-ben, nála jobb asszisztenst nem találni a Bolygón.
-Ez természetes, egy ilyen különleges képességgel jobb rejtve maradni, az egyszerű emberek többsége amit nem ismer abban az ártó szándékot látja, vigyázni kell. - Mosolygok. Ahogy végig nézek ruhámon már is jobbnak érezném lecserélni őket. Pár másodpercig gondolkodom majd újra megszólalok.
-Hát gondolom a zuhany most kizárva, de egy tiszta ruhának nagyon tudnék örülni. - Mondom mosolyogva. Amint lehetőségem és erőm lesz hozzá rendezek egy kiadós fürdést. A sivatagi homok még mindig a ruhámon van. Nem utolsó sorban nem szeretném sokáig a doktor idejét rabolni, minél hamarabb elkezdek regenerálódni annál hamarabb lehetek otthon, hogy újra beletemetkezhessek a munkába.

A nő nem nagyon áll ellen, bár látom, hogy kételkedik vagy valamin gondolkodik. Nem vagyok gondolat olvasó, de elég ideje foglalkozom emberekkel, hogy lássam a gondolatokat az emberek arckifejezésén a fájdalmakon keresztül. Ahogy ellátom néhány tanáccsal és kéréssel, elég furcsán néz, de nem teszi szóvá, így nem kérdezem. A kisebb sebeknél érzi a viszketést, de a nagy sebeknél, ahogy vártam, nem kiáltott fel, bár a fájdalom tényleg nem halálos, valahol a darázscsípés és a fejbeverés között van, én is átéltem már párszor, igaz nekem nincs választásom, hiszen a képességem öngyógyító része passzív és ha a nő a sebesülést túlélte ezt biztosan túléli. Fizikailag rendbe tudom tenni, de sajnos a test reakcióit nem tudom megváltoztatni, már pedig a nő akkor is kimerült lenne, ha kórházban kapta volna az ellátást egy műtét formájába és ez sem nagyon különbözik. Ugyan hoztam volna poharat az iváshoz, de a nő nem igazán zavartatta magát és egyből kiissza az egészet, majd beszélni kezdett. Csendben hallgatom a rövid monológját, amire válaszolok is.
- Szívesen, azért vagyok, köszönöm, de sajnos a kórházban nem igazán használhatom, csak kevésbé látható módon. Esetleg szüksége van egy tiszta ruhára?
Válaszolok és egyből kérdezek is, hiszen mégsem fekhet az ágyban talpig véresen, a zuhanyzást egyelőre nem javaslom, hiszen el sem jutna a fürdőig és hát nem épp illendő, még ha orvos is vagyok, hogy én mossam le róla a vért, nem mintha nem tenném meg, mert csinos nő, de a munkakörömbe ezt nem illik, amúgy is arra ott lennének az ápolók, akik a kórházban lemosdatják.

Nem nagyon bízom emberekben, de mégis csak egy orvosról van szó így hát belemegyek, hogy elvigyen a lakására. Ott talán jobb lenne a felszerelése? Gondolkodom el rajta, de végül inkább nem foglalkozom a dologgal, a lábamban levő fájdalom amúgy se hagyja, hogy csak úgy elmerengjek ezen-azon.
Ahogy odaérünk ellát pár tanáccsal amire csak összeráncolom a szemöldököm. Oké, nem vagyok egy robot aki minden fájdalmat csak lesöpör magáról vagy olajat cserél ha kifogyóban van az erősítés, de könyörgöm, barbie baba sem vagyok. Képes vagyok a fájdalmat egy nyikkanás nélkül tűrni ha ez kell. Mellesleg amit most érzek semmiség ahhoz képest, mint amit szülésnél érez az ember, ergo gond egy száll se.
A férfi viselkedése roppant fura a számomra és igen figyelemmel kísérem minden mozdulatát. Ahelyett, hogy segítene valamit a lábammal kapcsolatban, megfogja a kezem és igen fura viszkető érzést érzek ott ahol apróbb sebeim helyezkednek el. Majd jön a fájdalom is, de igazán tűrhető, egy kalandor nem nyivákol egy ilyen kis valami miatt. A férfiban levő furaság abból eredt, hogy mutáns. Hát erre igazán nem gondoltam, ám ahogy gyógyított gondolom Ő maga is rájött mi volnék én. Találkoztam már hasonló képességgel rendelkező mutánssal.
Nem kell kétszer mondania, bár fizikailag rendbe jöttem, de érzem, hogy még mindig roppant gyenge vagyok, az erőm a sebeim gyógyúltával sem tértek vissza és olyan érzésem van, hogy ha itt lenne a Niagara akkor megtudnám inni, szervezetem szinte könyörög a folyadékért. Mikor a két üveg vizet megpillantom a férfi kezében, a nem létező nyálam is összefolyik a számban.
-Köszönöm a vizet és a gyors ellátást. - Biccentek a férfi felé majd letekerem az egyik üveg tetejét és hatalmasakat kortyolok a vízből, egyből érzem ahogy a szervezetem fellélegez..de még mindig szomjas vagyok, de egyre tűrhetőbb az érzés. Ahogy végzek az üveg vízzel meglepően fáradtnak kezdem érezni magam, de nem akarok aludni. Sőt, nem szeretnék itt maradni pár napig, dolgom van, ám az állapotomat elnézve nem ártana maradni biztos kezek közt akik tudják mit kell tenni. Belenyugodva a sorsomba nézem a mennyezetet.
-Szóval Ön orvos. Aki ilyen képességgel rendelkezik annak bizony hasznát veszik. - Mosolygok rá. Az én képességemet a háborúban tudnák hasznosítani, Bénító köd, ami egyszerűen csak megsüketíti az ellenfelet és részleges látás vesztettséget is okoz. Nem szeretem a háborúkat így hát nem fordítom senki ellen a ködöt, ezt mind csak a volt férjemnek tartogatom, azt akarom, hogy az utolsó pillanatig lássa míg végzek vele majd ahogy elérkezik a vég megfosztom minden érzékétől egyedül a fájdalmat fogom hagyni, hogy uralja a testét.

Szerencsére beleegyezik, így nem is késlekedek egész a házamig hajtok, ahol egyből megfelelő pozícióba helyezem. Nem tudom, hogy mit gondolnának a szomszédok, ha látnák, de nem igazán érdekel, hiszen orvosi diplomám van és senki nem tiltja, hogy az otthonomba gyógyítsak embereket, így nem is érdekel a véleményük, ha akarnak bármikor bejöhetnek, ha itthon vagyok, bár nem örülnék neki, ha a gyógyítási folyamat során bárki ránk törne.
- Rendben kezdem, szólok hogy néha viszketni fog, de lehet, hogy fájdalomban is része lesz, kérem ne vakarja meg és szorítsa össze a fogát, annyira nem fog fájni.
A kórházba már elláttam a sebeket, vagyis összevarrtam, így azzal már nem kell foglalkoznom. Lehet, hogy a nő furán fog nézni, de egyszerűen megérintem a kezét, majd becsukva a szemem koncentrálni kezdek, átvizsgálva az egész testét sebek után kutatva. A kicsiket egyből rendbe hozom, ami egy kicsit viszketős érzés, hiszen a sejtjeivel dolgozom, amik így most gyorsítva szaporodnak. Miután ezzel végeztem, jöjjenek a nagyobbak. Felmérem azokat is és először a legveszélyesebbel kezdem, ami a lábán található. Ez a viszketés mellett valóban fájdalommal is jár, de ha kibírta a gránátot korábban, akkor ahhoz képest az semmi, remélem nem kiált fel, bár nem nézem ki belőle. A művelet, ha a saját testemről lenne szó, akkor maximum egy percbe telne, de mivel más testén kell ezt végrehajtanom, így a művelet körülbelül 5 percet vesz igénybe, de így is sokkal rövidebb, mint ha a kórházban fekve kéne rehabilitálódnia. Miután ezzel kész vagyok még a többi sebét is ellátom, ami még 2 percbe telhet, majd elengedve a kezét szólok.
- Kész vagyunk, viszont még egy kicsit kérem maradjon. Később mindent elmagyarázok, de most pihennie kell.
Elengedem a kezét és a konyhába vonulok, majd két üvg vízzel térek vissza. Magam is csak ezt iszom, de most egyik üveg sem magamnak hoztam.
- A beavatkozásom egy kicsit a szervezet szempontjából radikális volt, így meg kéne ma innia ezt a 4 liter vizet, ahogy az elkövetkező napokban sem ártana, ha legalább 2- 3 litert elfogyasztania, addig pedig itt marad. Ha fáradt nyugodtan aludjon.
Nem félek, hogy a későbbi magyarázat megrázza, hiszen ahogy a sejtjeiben kutakodtam felfedeztem benne is az X gént, tehát ő is mutáns, ahogy én.

Még sose szenvedtem ekkora sérülést és legszívesebben rá se néznék a lábamra mert tudom, hogy nem valami szép látvány csak azt remélem egy ideg sem sérült meg, mert életem hátralevő részében j lenne még ha tudnék szaladni vagy éppen falra mászni vagy bármi ami egy expedícióval jár. Fájdalmam nőttön nő és míg társaimat nagy nehezen el kezdik kezelni én még mindig csak toporgok és egyre kimerültebbnek érzem magam. A recepciós kezd dühíteni tétlenségével és azzal, hogy állandóan türelemre int. Most Ő fog elvérezni vagy én? Rohadtul nem mindegy. A lábamon már teljesen átvérzett kötés szorongatom és próbálok nem törődni túlzottan a fájdalommal, de ez nem kis feladat. Csapatomat irigykedve nézem ahogy már ágyon pihenhetnek és kaptak fájdalomcsillapítót is. A magam részéről én is örülnék egy hasonló eljárásnak, mert ha így folytatódik aligha maradok talpon sokáig. A következő pillanatban feltűnik egy orvos vagyis én annak vélem és hát ha már a recepciós lánykánál nem volt sikerem nála is bepróbálkozom. Bár ehhez sem fűzök elsőre nagy sikert, mert ha a fejem lógna egy bőrcsíkon akkor se hívnák rögtön az orvosokat, előbb az adatok és aztán az ellátás...
Az orvos köpenyébe kapaszkodom és próbálok megállni a saját lábamon, de a sérült lábam remeg és már nem bírja a terhelést. Ekkor kap fel az orvos és helyez rá egy ágyra amiért hálás vagyok, még gy perc és alighanem összeestem volna.
Az orvos tűt és cérnát ragad majd összefércel aminek örülök, legalább a vérzés elállt, de a látvány még mindig hátborzongató, a fájdalomról ne is beszéljünk.
-Köszönöm a segítségét és bármibe beleegyezek ha képes megszüntetni a fájdalmat. - Mondom egy újabb fog összeszorítás kíséretében. nem vagyok gyenge, de egy gránát igen komoly sebet képes ütni és ennyit még én se bírok ki.
Beleegyezésem után elvisz a lakására ahol ismét ágyra kerülök és várom, hogy a fájdalom szűnni kezdjen. Mégiscsak a lábamról van szó, ez egy olyan végtag amire még hosszú ideig szeretnék igényt tartani.

Átlagosnál is átlagosabb nap a kórházban, legalább lenne valami baleset, mert így, hogy egész nap csak rutin vizsgálatokat folytatok, röntgen, ultrahang stb elég unalmas bár nem kívánom, hogy műteni kelljen, de jöhetne valaki, akinek nem elég mondjuk egy EKG, hanem valami beavatkozást is kér, nem tudom, hogy húzzam ki a szálkát az ujjából vagy valami, de erre meg ott vannak a gyakornokok.
Így telt a nap, mikor kora délután hallottam, hogy valami kincskereső csapatot hoztak be, akik véletlenül egy háborús övezet közepére csöppentek. Érdekesen hangzik, de mire beértem az orvosi szobába már valaki lecsapott rájuk, így hát egy újabb műtéttől estem el. Vagy nem? Ugyan lefoglalták őket, egyszerre úgysem tudják műteni az egész csapatot, talán akad valaki, akit meg tudok menteni a műtéttől, bár itt sokat nem tehetek, viszont ha meggyógyítom annyira, hogy kiengedjék, talán otthon folytathatom az ápolását. Már megszokták, hogy othon csinálok ilyet, hiszen akinek tudnia kell, az tudja, hogy mi vagyok a többiek pedig ha a vezetőség megengedte, akkor azt nem kérdőjelezik meg, vagyis de, csak nem nyíltan.
Na tehát elhatároztam, hogy lemegyek és megnézem, hát ha marad valami kis maradék, akit még senki nem vitt el vagy annyira sürgős, hogy rajtam kívül nem sokan tudják ellátni. Már a lépcsőről láttam, hogy a csapatot még mindig adminisztrálják, bár már néhányan legalább már egy- egy ágyon fekszenek. Utálom a szakmám ezen részét, a betegek belehalnak a sérüléseikbe, amíg azok ott a pult mögött a rendszerbe viszik őket. Fél úton voltam, hogy megsiettessem a dolgokat, amikor egy nő sétált oda hozzám, hogy segítsek. Nem is kellett sok, felkaptam, mert láttam, hogy a lába igen csak sérült, majd amint találtam egy ágyat egy üres kórterembe vittem és azonnal tűt és cérnát kerestem, hogy összevarrjam a sebeit. A sebek összevarrása a képességemmel együtt nem volt túl bonyolult, de itt helyben nem volt túl sok lehetőségem, hiszen mégsem sétálhat ki valaki, aki korábban még a halálán volt, viszont a varrást még meg tudom magyarázni.
- Sajnos ennyit tehettem önért, a csapata jó kezekben van, viszont ha nem bántja akkor az otthonomba vinném, mert ott már olyat is tehetek, amit itt sajnos nem. Remélem beleegyezik a nő, mert különben innen kiesik a hatásköröből. Amennyiben beleegyezik, akkor kitolom a kórház elé és beültetve a viperembe, bekötöm, majd én is elfoglalom a helyem a sofőrülésnél és hazáig hajtok, ahol ismét egy ágyra kerül és a lakásba tolom, hogy elkezdjem a gyógyítását.

Sose gondoltam volna, hogy valaha is bekövetkezik, hogy egy expedícióm során magam fogok megsérülni. Eddig bármilyen csapatom is volt egyszer sem szenvedtem komolyabb sérülést. Megestek karcolások kisebb zúzódások, de olyan még nem volt, mint most. Mint eddig is mindig Frank-re bíztam a csapatszervezést, a felszerelés beszerzését és az út megtervezését. Nála jobb asszisztens nincs is a világon, bátran bízom rá a fontosabb dolgokat. A pilótánk is a szokásos volt ahogy a térképészünk is. Ők állandó emberek a csapatomban. Nélkülük aligha indulnék el. Megbízhatóak és értik a dolgukat.
Most is úgy kezdődött minden, hogy kaptam egy csapatot akik képesek voltak a fát a bokortól megkülönböztetni, de többre nem. Ezúttal sivatagi terepen küzdöttük magunkat át, sehol egy cseppnyi víz és természetesen ilyenkor derül ki, hogy a fél csoport vizet se hozott magával vagy éppen csak annyit amennyi kell egy napra. Lassabb tempóban haladtunk, mint kellett volna és a nyakamon volt a feladat, hogy ne hagyjam szomjan halni a csapatot. Még másfél napot haladtunk a tűző nap alatt mire egy kisebb oázishoz értünk. Apró zöld terület egy falatnyi vízzel. Letáboroztunk és olyan este éjfél fele valami zajra lettem figyelmes. Felkeltem és elindultam a zaj forrása felé amerre éppen sejteni véltem. Ekkor robbant fel tőlem olyan 15 méterre egy akna. A sivatag kellős közepén egy akna..magam se értettem, de kiáltottam a csapatnak, hogy azonnal tűnjenek el. Én is futásnak eredtem, de bármerre is haladtam mindenhol felrobbant valami. A közvetlen közelembe gránát robbant és a lábam olyan mértékben megsérült, hogy a járás több volt, mint kizárt. Kúsztam előrébb reménykedve benne, hogy ezúttal nem éppen arcomnál robban valami. Két erős kar ragadott meg és próbált talpra állítani. Frank volt. Hálásan rámosolyogtam és szerencsénkre élve kijutottunk az oázisból. A repülő nem sokkal ezután sikerrel leszállt az oázistól nem messze és végre elhagyhattuk a sivatagot. Utóbb Frank kiderítette, hogy egy háborús övezetbe kerültünk és csupán véletlen folytán lettünk áldozatok. Csapatomból ketten életüket vesztették és én is csak épphogy élek. Lábam aligha mondható épnek és borzalmas fájdalmaim vannak.
Ahogy tehettem Frank szavaira hallgattam és valahogy bejutottam a legközelebbi kórházba. A recepciónál legalább 10 percig várattak és az adataimat írogatták. Ezeknek teljesen mindegy, hogy az ember esetleg elvérzik vagy elveszítheti a lábát mit se számít az ilyesmi. Ahogy körbe néztem a folyosón megláttam egy fickót aki igencsak orvosnak nézett ki. A recepciós csajt ott hagytam és odabicegtem a férfihoz, a fájdalmam addigra már az egekben volt.
-Uram, segítségre lenne szükségem. - Fogtam meg a köpenyét és már alig álltam a lábamon és a sebvérzés is újra indult. A rögtönzött kötés nem sokat ért, átázott a rongy amivel szorító kötést tettem a sebre.