Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Kezelhető? Akkor most ezzel kimondtuk, hogy kettőnk közül te vagy a domináns? Ez merőben szokatlan, én szoktam a macsó lenni. Veled valahogy nem megy túlzottan jól. – Ezt már akkor felelem, amikor heves csókolózásunk véget ér, de minden más csak utána kezdődik. Valami történt kettőnk között, és ha egy picit is romantikus lelkületű lennék, úgy vélném, hogy ez meg volt írva, sorsszerű az egész. Így inkább nem ezen gondolkozom, a kezem, és a szám vitt felé, hogy egyszerű ölelésből, laza pusziból szenvedélyes csókra váltok, de nem akarom,h ogy túlságosan is megijedjen. Ehhez képest egyáltalán nem olyan, hogy bármit is ellenkezne. Mintha.. egyértelmű lenne számára is, hogy mennyire tetszik nekem, és közös jövőnk kell, hogy legyen. Viszont nem itt a ház tövében kell túlzásokba esni, mondhatni ráérünk, hiszen nem találkoztam hozzá hasonló lánnyal. Voltam már házas, ami talán érdekből is volt, meg vonzódást is tartalmazott, de most úgy érzem, hogy Scarlett után már senkire nem tudnék úgy nézni, hogy bármit is felkeltsen bennem. - Menj csak, de siess vissza. – Addig elkezdem összepakolászni a tűzrakáshoz a dolgokat, amiket bent találok. Itt főleg a tálcákra értem, illetve az ételre, mint kolbász, virsli, cukkini, de találok szalonnát is. Kint majd a fészerből kell elővennem a nyársakat, amiket már élesíteni sem kell, már ki vannak hegyezve. Kissé tikkasztó volt a főúton a hőség, ám itt a hegyekben már egészen kellemes, langyos fuvallat járja át a házat, nem fogunk izzadni, de fázni sem. Hagyom kiszellőzni a felsőmet, jó lesz nekem félmeztelenül is, csak nem hozom őt zavarba. Kint felállítom a nyársakat, és meggyújtom a tüzet, már csak rájuk kell húzni a forgatnivalót. Amikor kiér, nem nagyon adok időt nézelődni, máris magamhoz húzom az ölembe, hogy némi folytatást eszközöljek ki. - Akkor.. te voltál rám ilyen hatással, hogy nem tudtam ellenállni? – Puszilok oda ismét a szájára, igaza van, bár együtt utaztunk, lelkileg mégis menekültem tőle, el akartam taszítani, amíg csak rá nem jöttem, hogy felesleges. Csak éppen azt nem tudtam, hogy ha én ilyesmiket gondolok vele kapcsolatban, hogy nagyon akarom, vajon fordítva is fennáll, vagy csak a megmentőt, és a testőrt látja bennem? – Hogy érted? Mi nem volt valóság? – Az jó, hogy még nem volt senkije, még akkor is, ha tapasztalatlannak tűnik, de legalább bemesélhetem magamnak, hogy rám várt. A valóság persze az, hogy mindig is fogságban élt. Engem nem zavar, hogy még nem volt senkije, számomra így még értékesebb. - Igen, sok, szeretek én lenni a latin szerető, és a csábító, csak nálad vallottam kudarcot, mert most érzek is valamit. Ami az elején félelmetes volt. De a múlt nem érdekes. Sokszor csak időtöltés volt, én sem voltam alkalmas a komolyságra, de mások sem. – Szorítom ismét magamhoz, vékony kis teste szinte megfeszül a karomban, de nem akarom gyorsan lerohanni, mert ez remélhetőleg nem egy éjszakára szól. Inkább ennünk kéne, ha már előkészítettem. Így néhány csók után megsimogatom az arcát, és a nyársak felé sandítok.
Na jó azért ezen a ponton felnevetek. Ha akarnám se tudnám visszafojtani a nevetést, de nem is akarom. Ahhoz képest, hogy az elején mennyire mogorva volt most határozottan szórakoztató, még ha netán ő nem is szánja viccnek az egészet. - Örülök neki, hogy legalább megszokható, te is egészen kezelhető vagy végső soron. - ha ő akkor én is, ennyi azért kell. Végül is már a füstöt se fújja az arcomba, ami nagyon rendes tőle, pedig az elején nagyon forgatta a szemét, csak mert nem tetszett ez a rossz szokás, de hát rossz és káros és az egészségnek is árt vele, arról már nem is beszélve, hogy büdös is. Ezt pedig csak még inkább érezném, amikor megcsókol és hamar átmegy cseppet sem visszafogottba. Azért rendesen meglep a dologgal, főleg azzal, ahogyan felkap, miután valószínűleg sejti, hogy én még nem igen voltam még csak hasonló helyzetben sem. Még sem tűnik furcsának, vagy érzem úgy, hogy ellenkeznem kellene, hiszen közben jó érzés is, enyhén szólva is felkavaró a heves csók, ami ehhez párosul és a tény, hogy mennyire erős, hiszen meg se nyekkent és csak úgy simán felkapott. - Rendben, addig én felfrissülök kicsit, hosszú volt az út és aztán majd gyakorolunk is. - mert ha már elültette bennem a reményt, akkor meg akarom próbálni és remélem, hogy el is érem a célt. Nem lenne rossz, ha tényleg el tudnék rejtőzni mások elől, akkor menekülnöm se kellene. Nem találnának meg és kész, akárki is akar hasznot húzni a képességemről. Remélem, hogy sikerül elérni ezt és ha ő azt mondta, hogy van rá esély, akkor én hiszek benne. Hamarosan már kint is vagyok, ahogy a meggyújtott tűz már ropog és kint vannak az ételek is, amiket ő kihozott. Egészen házias, ahhoz képest, hogy folyton csak azt mutatta eddig, hogy mennyire kemény és ellenáll mindenféle kedvességnek csak azért is. Most mégis az ölébe ültet, amikor megérkezem és cseppet sem visszafogottan csókol meg. Szinte már libabőrös leszek, de nem azért mert hűvös van. Inkább a simogatás és a csókja az, ami ezt váltja ki belőlem. Kell pár pillanat, amíg magamhoz térek és felfogom a kérdést is. Igen, erre végül is számítani lehetett. - Túl sok a dac benned, úgy se adtad volna fel. - mosolyogva vonom meg a vállamat, miközben a nyakát átkarolva fürkészem a tekintetét. - Szerintem tudod a választ, alig volt saját életem, hogyan lett volna? Csak... azt hittem, de az nem volt valóság. - az a hosszú idő, amíg úgy tűnt, hogy van valakim, de aztán az egész szertefoszlott, hiszen az is csak a rabság volt. Ez most viszont - nagyon remélem - valóságos és nem csak valami álom, vagy valakinek a játéka a fejemmel. - Neked gondolom volt... sok lány már az életedben. - oh nem akarok részletes beszámolót, még véletlenül sem és amúgy is sejtem a választ. Nehéz lenne elképzelni róla, hogy ilyen stílussal, külsővel ne lett volna gyakori váltásban valaki mindig mellette, amikor arra volt szüksége.
- Igen, azért menjünk, hogy ezt lezárjuk, hogy ne kelljen mindig izgulnom miattad. De ez nem azt jelenti, hogy akkor elválnak útjaink. Már nem akarom, hogy elhúzz. Az agyamra mész, de megszokható. – Na igen, én úgy fejezem ki magamat, úgy udvarolok, hogy észre sem vehető már a bunkóság, csupán nem vagyok az a mézes-mázas fajta. Én a magam lehengerlő, rosszfiús stílusával cipeltem ágyba lányokat, Scarlettnél fel sem merült, hogy puszta unalomból, vagy nemi vágyból elkapjam, és ha megvan, ne foglalkozzak vele. Ő tisztességes lány, elvileg meg se érdemelném, ennek ellenére ragaszkodik hozzám. Így nagy dilemmázgatások után ki tudtam mondani valahogyan, hogy tetszik, és már nem fogok úgy tenni, mintha ez rossz dolog lenne. Csak el kell fogadnia, hogy én nem leszek az az ügyesen fogalmazó pasi, nekem egyszerűbb, ha kevés érzelmet kell mutatnom, és inkább gesztusokban nyilvánulok meg. Hogy megmentem, hogy odafigyelek az érzéseire. Valahol erről kell szólnia a dolognak, és ha mindig valami ilyen típusú lányról ábrándoztam, akkor megpróbálhatom nem elüldözni. A csókom az első óvatos puszik után ugyan szenvedélyesebb, de nem az a letámadós, ami után máris megszabadítom a ruháitól, jó eséllyel azon azért meglepődne, hiszen vélhetően ez lenne neki az első alkalom. De nem, annyira azért nem sietünk, már a csók is nagy lépés, főleg ami engem illet, és élvezettel csókolom a száját, főleg, hogy mindez nem egyoldalú, ő is megteszi, gyorsan ki is pirulunk a hirtelen zihálástól, na meg lelkileg sem mindegy, hogy ennyire bejövünk egymásnak. Beletúrok a hajába, és még egy utolsó csókot adok a szájára, mielőtt még abbahagynánk, és leengedném a földre, hogy kézenfogva fedezzük fel a házat. Igazán kényelmes dolog egy ilyen kulcsos házban elbújni a külvilág elől, még ha egyébként én a nagyvárosok lókötője volnék. Vegasban igazán jól éreztem magam, de Scarlett védelme most sokkal fontosabb, és ha a tanyára érünk, a családomnál azért bőven jobban lesznek az esélyeink. - Okééé... akkor összepakolok egy nagyobb tálra, és elkezdem kihurcolni a hozzávalókat. Hátha a hátsó kamrában vannak előre elkészített nyársak. – Félmosollyal maradok le a puszijára, még túl friss ez, hogy számítani lehessen rá. Azért azt az átöltözést megnézném, na de ne legyünk telhetetlenek. Még vetek egy pillantást a csodás alakra, aztán elszakadok tőle, és ténylegesen előveszek egy tálcát, amire szépen pakolom a virsliket, krumplikat, cukkiniket. Találok ugyan némi hagymát is, de azt bölcsen visszarejtem a helyére, további csókcsatákban bízva. Leveszem a felsőmet, és félmeztelenül pakolászok, én nem hoztam váltó ruhát, de vettem egy tartalék pólót a benzinkútnál, ezért most ezt veszem át. Keresek egy hajgumit a zsebemben, és összefogom a sötét tincseimet, mire Scarlett kiér a hátsó udvarra, már a tüzet gyújtom, és lám találtam nyársakat is. Amikor meglátom ismét őt, akkor a kezemet nyútjom, hogy libbenjen csak oda hozzám, és ha elfogadja, akkor az ölembe ültetem, hogy folytassam, amit az előbb elkezdtem. Na nem nagyon belemenősen, vagy komolyan letapizósan, de nem kevésbé szenvedélyesen. Csókokkal borítom az ajkát, és az oldalát simogatom. - Ha tudtam volna, hogy érdemes veled kezdeni, akkor már jóval hamarabb feladtam volna a nyuszi megnyílvánulást. Neked még nem volt senkid? – Talán tapintatlan a kérdés, de megszokhatta már tőlem, hogy nem vagyok egy kertelős típus. Hamarosan úgyis elkezdjük a sütést, ez csupán felvezető csókcsata.
Lehet, hogy naivitás volt a részemről, hogy már az elején is úgy gondoltam, hogy ő tényleg nem rossz ember, de hát most már biztos is vagyok benne. Jó ember és ezen a véleményen nem fogok változtatni. Segített nekem, ahogyan most is segít, pedig ha olyan érdekember lenne, akkor nem tette volna, de mégis csak így történt és a tetejében még sokkal kedvesebb is, mint aminek sokszor beállítja magát. - Jól van, nem akarok túl nagy elvárásokat támasztani. - igazából magam miatt nem aggódom, maximum esetleg érte, hiszen lehetséges, hogy tényleg a végén még nyomásnak érzi, hogy én mennyire a jót látom benne, de ő ezt nem tudja a megfelelő módon teljesíteni. Nem várom el tőle pedig, hogy mindenben a tökéleteset hozza, csak hogy tényleg megoldás legyen a gondjaimra, ne akarjanak újra elkapni és ebben ő tud segíteni, hiszen ezzel a hasonmás dologgal úgy fest többet tud rólam, mint amit én magamról valaha is tudhattam. - Mintha én szándékosan élnék veszélyes életet, de hát nem így van. Azért megyünk most, hogy megoldjuk és akkor nem kell aggódnod és nekem sem igaz? - nem hiszem, hogy győzködnie kell magát, vagy engem. Ez már így van jól, ahogyan és úgy érzem tényleg rendben is lesz minden. Bízom benne és a számomra még ismeretlen családjában is, hogy segítenek, főleg akkor, ha fontos vagyok neki és ez már biztos abból is, ahogyan csókol és szinte a faház oldalának ken, na nem bántó szándékkal. Új a helyzet és valahol meglepő is, de mégis annál kellemesebb. Persze akkor lesz minden az igazi, ha végre biztos helyen leszünk és, ha nem kell attól félnem, hogy valaki megtalál. Ehhez pedig ahogyan ő is mondja gyakorolnom kell, még hozzá nagyon sokat és akkor elrejthetem mindkettőnket, amíg meg nem oldódik ez a helyzet. - Az tökéletes lenne! Túl sokat voltam már bent, bezárva lényegében, jó lenne kicsit változtatni, úgyhogy benne vagyok, jöhet húsféle és zöldség is, addig gyorsan átöltözöm. - elmosolyodom, még gyorsan közelebb lépek és adok egy puszit a szájára, csak aztán libbenek el valami lazább és erdeisebbet felvenni, meg persze pulcsit, hiszen ha odakint leszünk, hiába lesz tűz, valószínűleg nem árt, ha azért felöltözöm, még csak a szúnyogok miatt is. Meg aztán nem árt a hajamat is összefogni. Nem akarok lángot fogni a végén. Azért nem időzöm sokáig, hamar visszatérek hozzá, amíg ő előpakol, vagy talán a tüzet is meggyújtja. Kezdek egyébként is tényleg éhes lenni.
Tárgy: Re: Scarlett & Remy - Viva Las Vegas! Hétf. 30 Május - 17:52
Feltaláló & Gambit
Tényleg olyan megható hogy így a lelkén viseli a sorsomat. Nem mondom azt, hogy nem gondoltam volna, hiszen még távolról nézve is egy igazi angyal, aki másokért él, ezért egyértelműen úgy gondolom, hogy itt volna az ideje, hogy ő is kapjon, ne csak elvenni akarjanak tőle. Hogy én volnék a megmentője? Érdekes gondolatnak hat, hiszen sosem tekintettem magamra amolyan hősként, mindig is az volt a célom, hogy másoknak keresztbetegyek, és most furcsa mód Scarlett nem ezt érzékeli. Ő teljesen mást kap tőlem. - Azért nem kéne minden tekintetben a jót látnod bennem, még túlzottan elbízom magamat. Legyen annyi elég, hogy nem vagyok egy hős lovag, de téged kedvellek kis hülye. – Vigyorgok rá most már szélesebben, de mégse úgy kezelem, mintha valami utánam koslató kamaszlány lenne. Tudom én, hogy felnőtt, érett nő, csak még nem volt alkalma igazán megmutatni mindezt, de már az is komoly döntésre vall, hogy érdekelte annyira a saját sorsa, hogy utánajőjjön, és faggasson arról, hogy mi közöm van hozzá. Én pedig azon túl, hogy lassan beavatom, és megvédem az életét, elkezdem felkészíteni arra, hogy ő is elrejtőzhessen, ne találhassák meg. - Nem akarok kishitű lenni, de amikor számíthatunk valakire, akkor el is veszíthetjük. Nem akarok én lenni a tűzoltófeleség, aki álmatlanul alszik a másik miatt.. – Ingatom a fejemet, viszont azt is láthatja rajta, hogy ezzel igazából már csak magamat győzködöm, valahol elfogadtam, hogy kettőnk közül ő itt a határozott személyiség, én meg a törékeny, még akkor is, ha a külsőnk alapján pont fordítva kéne, hogy legyen. Mégis, ő elfogadja, hogy mellette nem kell macsónak lennem, ami valahol nagyon komoly döntés. Nem tudom, hogy mindig is tetszettem neki, mert valami ilyesmiről kell, hogy szó legyen, ha csak a testőre lennék, vagy csak válaszokat akarna, nem vigyorogna rám ekkorákat, még akkor sem, ha többségében ő mindenkivel vidám. Ezúttal úgy döntök, hogy nem fogok attól rettegni, hogy mi van, ha érzelmet is viszek a dologba, nem pusztán rutinból, ösztönből csípek fel valakit, és pontosan az történik, amire remélni mertem volna, hogy ha valaha találkozunk, megismerjük egymást.. A valaha volt legédesebb ízben van részem, s úgy érzem mindez rá is hatással van. Nem vagyok már kiskamasz, hogy féljek egy csóktól, így őt sem úgy érintem meg, mintha nagyon bénáznék, számomra az, hogy csak úgy felkapjam, és nekidöntsem a ház oldalának, teljesen természetesen jön. Mégis inkább az érzéstől vagyok kissé zavarban, mert félszegen mosolygok rá, ahogyan elválunk, ő átöltözni, én pedig a konyha felé veszem az irányt. - Ahogy nézem, fel lett töltve a készlet, úgyhogy válogathatunk. Nekem az is megfelel, ha néhány kolbászt, virslit nyársra tűzünk, és kint a tűzrakóhelyen sütjük meg. Van néhány cukkini is, ha kifejezetten zöldséges kedvedben lennél. Na mi mi legyen Scarlettem? – Direkt így kérdezem, mert ezek után már nem is engedném, hogy bárki másé legyen. Ha képes voltam kimutatni felé, hogy talán egész életemben rá vártam, akkor nem kérdés, hogy kisajátítom, és remélem ez nála is rendben van.
Tárgy: Re: Scarlett & Remy - Viva Las Vegas! Csüt. 12 Május - 13:17
Remy & Scarlett
Igazából nem akartam én rá minden áron hatni, vagy mindenképpen megváltoztatni, csak valahogy így alakult. Valószínűleg nem is érhettem volna el nála változást, ha ő maga nem akarja, hogy elérhessek, vagy nem akart volna nyitni felém egyáltalán, úgyhogy talán nem erőltettem túlságosan ezt az egészet. Lehet, hogy pont a miatt is segített nekem, mert segíteni akart és nem csak valami múltbéli medál miatt, mert jó ember, még ha ezt nagyon nehezen is sikerült beismernie. - Igazából szerintem a jellemed sem pocsék, csak... rossz dolgok történtek veled és felhúztál egy páncélt, hogy ne történjen több rossz dolog. Ez végül is, csak szimpla védekező mechanizmus, biztosan sokan csinálják. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Persze én nem vagyok ilyen, bár velem is történtek rossz dolgok, de én nem húztam fel semmit védekezésül. Talán azért, mert történt jó is, hiszen itt volt ő, aki segített nekem és ez is reményt adott, meg aztán a gyerekkorom is jó alapokon állt, még ha a szüleim meg is haltak, de szép emlékeket kaptam tőlük, olyanokat, amikre tudtam építkezni. Ő viszont nem kapott ilyeneket, hiszen a családja se volt épp a legkellemesebb. - Tudod, talán csak meg kell tapasztalnod, hogy milyen is, ha számíthatsz valakire. - és rám számíthat. Lehet, hogy még nem ismerem annyira, de mégis úgy gondolom, hogy így van, mert én nem szoktam másokat cserben hagyni, ahogyan ő se tette velem, hiszen megmentett, többször is és most se hagyott faképnél Vegasban, csak azért, mert nem akart foglalkozni velem és a kis problémámmal, hogy meg akarom ismerni a múltamat, hanem végül inkább segített benne, persze egy finom kis ráhatás azért kellett hozzá. Ezek után talán a csók már nem is lep meg annyira, vagy az éjszaka után? Jól esik és ez a lényeg és mivel nem vagyok hajlamos mindent túlgondolni, ezúttal se teszek ilyet, csak kiélvezem azt, ami történik, még ha az a mozdulat már meg is lep kicsit, ahogyan felkap és kissé intim helyzetben jutunk el a faházig, de ennek ellenére sem engedem el és a csókunkat se szakítom meg és persze szaporábban veszem a levegőt, amikor már elenged és letesz engem újra a földre. - Az bőven elég, remélem kis kötényt is felveszel. - szórakozottan, talán egy cseppnyi zavarral a hangomban nevetek fel. Azért még mindig a csók hatása alatt vagyok és azt nem könnyű csak úgy levetkőzni magamról, mintha ott se lett volna, bármennyire is szeretném, vagy próbálkozom vele. De előbb én is rendbe akarom szedni magamat, legalább valamelyest, hogy kicsit lepihenjek, lemossam az arcomról az út porát és netán átvegyek valami frissebb ruhát. Most már biztos, hogy több mindent kellett volna magammal hoznom, de... nagyon úgy néz ki, hogy nem gondolkodtam eléggé előre. Arra legalábbis nem számítottam, hogy eljövünk végül egy ilyen hosszú útra, de már késő bánat. Talán majd a családjánál kapok pár kölcsön ruhát, mert most csak az van, amiben jöttem és amit vettünk, meg persze fehérneműből van azért váltás. - Jól van, az jó ötlet, majd nagyon fogok igyekezni, hogy sikerüljön. Várom a fincsi kaját, mi lesz benne? - azt nem tudom, hogy pontosan miket hoztunk, de azért kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz majd a kaja. Remélhetőleg nem hozott nagyon vegyes dolgokat, olyasmiket, amiket van, aki mondjuk nem szeret, mint a gomba, bár nekem azzal pont nincs bajom, de pl. a paradicsomot nem viselem jól. Nyers formában, mert amúgy nincs vele gondom és nem is vagyok túlságosan válogatós, csak pár dolog van, amiért határozottan nem vagyok oda.
Tárgy: Re: Scarlett & Remy - Viva Las Vegas! Kedd 10 Május - 16:37
Feltaláló & Gambit
Azzal, hogy így kérdőre vont, mégiscsak elérte a célját. Elsőre nagyon nyersnek ítéltem meg, ahogyan így szembesített a tettemmel, ezért hasonlóan válaszoltam, szinte kikértem magamnak. De olyan gyorsan követték egymást az események, hogy mire rájöttem, hogy mit csináltam, addigra harmadszorra is megmentettem, és lassacskán rá kellett jönnöm, hogy hiába veszekszem vele, nem csak az az érdekes, hogy külsőre mennyire számít a medálomban szereplő képre, amely alapján tökéletesnek gondolnám őt. Annyira kedves, és szinte félretolja a bunkóságomat, úgy pátyolgat, mintha ő lenne az őrangyalom. Mintha ő maga akarna engem megmenteni, nem is fordítva. Pedig nincs is velem semmi baj, én már megszoktam ezt az életet, a rohanás, a bűnözés, és igen, a magányt is. Viszont az, hogy lassan másfél napja rohanunk, igen megnyugtató, hogy mindig kartávolságban van tőlem, állandóan mosolyog rám, és igen, egyre többször érünk egymáshoz. Furcsa de jó értelemben. Nem feküdtünk le, de ez mégis komolyabb. Kénytelen vagyok beismerni, hogy vele tényleg nem vagyok magányos, és nem húzódott el, amikor átöleltem alvás közben, de még utána sem. Azt már nem is engedném, hogy még egyszer elrabolják. Hiszen kezdek felelősséget érezni iránta. - Tegnap még azt mondtam volna, hogy semmi közöd hozzá Scarlett, de.. már nem tegnap van. Nem szoktam senkinek számítani, és ezt most nem sajnáltatás miatt mondom. Tudom, hogy azt mondod, hogy jó ember vagyok, eddig ezt nem fedeztem fel magamban. Sajnálom, hogy mindez pocsék jellemmel párosul. – Döntöm meg az arcomat, félhosszú hajam most kissé előrebukik, így vissza kell söpörnöm a fejem tetejére. Igen, egyértelmű, hogy a sötéten csillogó szempár állandóan huncutul figyel, és most is muszáj nyelnem egyet, de végül legyőzöm az ellenérzésemet, miszerint nem érdemes ilyesmivel foglalkozni, hiszen a felületes kapcsolatok híve vagyok, ezért döntök úgy, hogy talán egy csókot megér, hogy legalább leteszteljem magunkat, hogy milyen érzést vált ki. Meglepődök, ahogyan szembefordul velem, és visszacsókol, kifejezetten bizsergető érzés, ahogyan a nyakam köré kulcsolja a karjait, olyan elfogadó, és figyelmes, szinte belesóhajtok az ajkába, ahogyan a combja alá nyúlva szenvedélyesebbre nyújtom az édődésünket. Viszont vagyok annyira én is zavarban, hogy végül leengedem, és kézen fogva húzom inkább beljebb. Még nem éreztem ilyet, pedig már házas is voltam. Ott azzal a lánnyal vonzódtunk egymáshoz, hiszen ha ez nem lett volna meg, biztosan nem akarjuk egyesíteni a két családot. Viszont most feltételek nélkül tetszik nekem ez a kis barna, és tisztára furcsa, ahogyan összemosolygunk, a végén még igaza lesz. - Csak a legalapvetőbbeket. Arra tökéletesen jó, hogy ne halljak éhen, és változatosan kajáljak. Menj csak. – Engedem el végül nagy nehezen, és elkezdek kipakolni, úgy tudom, hogy már vannak bekészítve alap hozzávalók. Az a titka az egésznek, hogy egyszerű ételeket kell variálni. Nem tudom, hogy Scarlett miket szeret, de talán nem lövök mellé, ha valami tésztát főzök, a sütőbe pedig hús kerül. Hallom hogy megszólal, hogy lenne hely mindkettőnknek külön is, de engem ezúttal kifejezetten zavarna, ha máshol aludnánk. Másfél napja egymáshoz vagyunk préselődve, nem most jött el a változtatás ideje. – Ha kicsit pihentél, ismét gyakorolni akarok veled. Ki tudja, hogy mikor találnak ránk.
Tárgy: Re: Scarlett & Remy - Viva Las Vegas! Kedd 3 Május - 17:46
Remy & Scarlett
Talán van köze a sorsnak ahhoz, hogy megtalált és segített és nem is egyszer épp e miatt nem akartam hagyni neki, hogy csak úgy eltűnjön a színről és ne köszönhessem meg neki, vagy ne adjon nekem válaszokat arra, hogy miért tette. Végül is el is értem a célomat, még ha bajba is került miattam, de jobb elébe menni a bajnak, mintha megint elrabolnak és megint meg kell védenie nem igaz? Hiszen jó eséllyel akkor is ez lett volna és végül úgyis utána járok ennek az egésznek és kiderítem, hogy mi történt pontosan. Tudni fontos, főleg az én esetemben, amikor olyan sok kérdés és kétség van mögöttem. A szüleim halála, az életem felfordulása, a menekülése... jó lenne rendes életet élni végre és valószínűleg erre csak akkor van esély, ha valahogy ennek az egésznek a végére járunk és nem rabolhat el többé senki sem. - Tudom, de azért rossz érzés, ha miattam haltak meg. Nem akarom... hogy bárki másnak baja essen miattam. Neked se. Vigyázni fogsz ugye? - tudom, hogy erős és hogy sok mindenre képes a képességével, de azt is, hogy nagyon is hirtelen típus. Nem akarom, hogy valami komoly baja legyen azért, mert hirtelenkedik, vagy minden áron meg akar védeni. Nem tudnék úgy élni, ha valaki másnak is baja lenne miattam. Már így is épp elég rossz történt a képességem miatt és nagyon remélem, hogy több nem fog. Főleg, hogy egyelőre rejtőzni még nem tudok. Talán idővel igen, képes leszek majd rá, de ahhoz úgy tűnik sokkal többet kell még gyakorolnom. Nem elég csak rákoncentrálni, meg is lepett volna ha csak úgy sikerül. Ahogyan meglep a csókja is, bár... annyira talán nem is. Talán nem értek a kapcsolatokhoz, de végülis álmomban megéltem egyet, még ha az nem is volt igazi és valaki csak a fejembe sugározta. Valahol sejtettem, hogy nem csak szimplán azért segít nekem, mert a nagyapja ismert egy lányt, aki úgy nézett ki, mint én. Talán igen... lehet hogy ez a sors. Nem is hezitálok, hogy visszacsókoljak, még ha érzem is rajta, hogy bizonytalan... az első pár pillanatban. Lecsukott szemeim azonnal kinyílnak a meglepetéstől, amikor a talaj eltűnik a lábam alól, de végül csak hagyom magamat sodródni az árral és kiélvezem az eseményeket. Amikor végül újra talajt ér a lábam szaporábban veszem a levegőt, mint amikor futottunk a veszélyes alakok elől és kissé még ki is sikerült pirulnom. Leheletnyit zavarban is vagyok, de megfogom a kezét és megyek vele. Az idétlen mosoly most nálam is alapvető. - Jól van... lepakolok. Nem tudtam, hogy főzni is tudsz. - mosolyogva nézek utána. Tudtam én, hogy nem rossz ember, ahogyan azt is, hogy bármit is mond magáról neki is szüksége van emberi kapcsolatokra, a családjára, sőt talán még szerelemre is, bár ezt biztosan nem fogja egy hamar beismerni majd, de nem is baj... nem sietünk sehová. - Egész nagy ez a ház! -kiáltok még utána mielőtt tovább indulnék. Ahhoz képest, hogy erdei sok minden van itt, bár persze ágyat végül csak egyet találok, de azt már próbáltuk, hogy milyen együtt aludni, szóval ebből azt hiszem nem lesz gond, vagy... egy ilyen, azaz több ilyen csók utána esetleg mégis csak más lesz a helyzet, mint amilyen az előző éjszaka volt?
Tárgy: Re: Scarlett & Remy - Viva Las Vegas! Vas. 1 Május - 17:14
Feltaláló & Gambit
Már az első alkalommal se leskelődtem utána, csak feltűnt, hogy a banda főhadiszállásán szokatlanul régóta ott van ő, és kiderült, hogy mire is akarják használni. Ellopni valamit, betörni, ezt még bírja a gyomrom, még akár a fő szemétládákat is eltakarítom az útból, de hogy egy fiatal, ártatlan lányt fogvatartanak, zsarolnak, ez már nem az én világom, nem csoda, hogy segítettem neki, és csak akkor néztem meg magamnak jobban, amikor kinyitottam az ajtaját, akkor derült ki az az extrém hasonlóság a medálban szereplő lánnyal kapcsolatban. - A sors keze, vagy mi. – Mormolom vállat vonva, a bájos mosoly azért mégiscsak tetszik, és egyre kevésbé vagyok vele nyers. El tudom fogadni, hogy el volt rendelve, hogy mi ketten egymáshoz legyünk kötve. Nem is feltétlenül azért, mert úgy néz ki, mint a dédapám szerelme, az egy dolog. Hamar elfogadta, hogy én segíthetek neki, sőt, most már azért jött utánam, hogy segítsek neki. Tudom, hogy pofátlan dolog volt tőlem, hogy csak úgy le akartam rázni. Ő teljesen más lány, mint akikkel volt dolgom, és őszintén szólva nem akartam megváltozni, hogy hatással legyen rám. Talán azért, mert amióta először láttam, tudtam, hogy ha ismerném, azt akarnám, hogy közöm legyen hozzá. És úgy, hogy itt van, meg kell védenem, két választásom van; vagy elmarom magamtól, vagy hagyom, hogy megtörténjen az, ami egyébként valahol egy titkos vágy lehetett, mert most egyre inkább tudatossá válik. Főleg, hogy ha így néz rám. - Rajtuk már nem segíthetsz Scarlett, de magadon még igen. Akár másokon is. – Felelem lágyabban a megszokottnál, teljesen átérzem, milyen az, hogy szülők nélkül növünk fel. Tényleg szomorúbb, mint amilyennek megismertem, mindig olyan kis kedves, aranyos lány benyomását keltette, de nem hagyhatom, hogy erőt vegyen rajta ez a hangulat, inkább elfordulok, hogy próbáljuk meg, hiszen némi gyakorlással meg tudjuk oldani, hogy működjön is a tágabb értelemben vett képessége. Biztos vagyok benne, hogy jobb lesz ez, hiszen amikor megfordulok, akkor csak azt látom, hogy ugyanúgy toporog, ahogy hagytam, ennél még az is jobb lett volna, ha egy fa mögé csusszan be. Mégsem tudok rá haragudni, csak bólintok, én itt leszek, hogy együtt oldjuk meg ezt a kérdést, nem lehetek ugyanis mindig mellette. A csókom talán magamhoz képest kissé bátortalan, hiszen nem akarok mindent elrontani. Ha eddig meg akart volna gyűlölni, az már megtörtént volna, de mégis, más dolog testőrködni mellette, és más ha ott vagyok neki, mint valaki, aki igazán akarja, testestül-lelkestül. Benne van a pakliban, hogy pofon csap, ellök magától. A tapasztalatlansága nem zavar, de én is lassú vagyok, bizonytalan, nem benne, csakis magamban. És mégis, ahogyan visszacsókol, visszatér az önbizalmam, és szétnyitva az ajkait becsúszok közéjük. Ahogyan a nyakam köré fonja a kezét, még arra is vetemedek, hogy a combja alá nyúlva felkapjam magamra, ami talán picit zavarbaejtő lehet, de most nekem ez a természetes. A házhoz viszonylag közel vagyunk, ezért odatámasztom őt, és csókolom meg, újra, és újra. Hogy aztán levegő után kapkodva engedjem végül mégiscsak le, de csak idétlen vigyorra telik tőlem. Végül kézen fogom, és megkeresem a kulcsot, hogy benyissunk. Tényleg csak túristaház, mert látszik, hogy lényegesen kevesebb a bútor, mint egy lakóépületben, ez most arra jó, hogy meg tudjunk pihenni, és holnap délelőtt már ott tudunk lenni a tanyán az enyéiméknél. - Nézz körül Scarlett, én összeütök valami kaját, elvileg hagytak itt nekünk alapanyagokat. – Indulok el felfedezni a házat, de őszintén szólva nehéz most tőle csak úgy elvállni, még egy pillanatra visszahúzom magamhoz, és odapusszantok a szájára, nehéz letörölni a mosolygásomat. A végén még neki van igaza, hogy tényleg legbelül ezt akartam.
Nem vádolom én semmi rosszal és amúgy is jól esik az, hogy figyelt rám, hogy ne legyen bajom. Ha netán ez olyan, mintha leselkedett volna utánam még az se zavar különösebben. Jó persze furcsa lenne, de tudom, hogy nem erről van szó. Vigyázni akart rám akkor is, amikor nem tudta, hogy mi van velem és amikor bajba kerültem akkor lényegében hamar utánam jött. Azért ez elég jó érzés, még ha csak azért volt is, mert hallott rólam a nagyapjáról és nem azért, mert mondjuk ismert. - Nem baj. Tudod... jó érzés utólag is tudni, hogy volt, aki vigyázott rám, amikor azt hittem, hogy senki sem teszi. - bájos mosoly jelenik meg az arcomon, hiszen tényleg így érzem. A szüleim meghaltak, nem volt aki óvjon a veszélytől, aki figyeljen a lépteimre. Biztos vagyok benne, hogy az apám rendkívül hálás lenne neki, hogy lényegében átvette ezt a szerepet. Nekem is jól esik, hogy nem kell aggódnom, főleg mert biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben se nagyon változna meg. Akármennyire is akarta és próbálta bizonyítani, tudom, hogy nem menne csak úgy el és hagyna faképnél. Vagy ha mégis el kellene mennie, hát... jó eséllyel ha bajba kerülnék, akkor megint ott lenne, hogy segítsen. De nem hiszem, hogy el tudna menni, úgy, hogy mostanra már megismert és azt hiszem nagyon is elkezdett kötődni hozzám. Minden gesztusából és pillantásából ez süt, akármennyire is próbálja tagadni. - Igazad van, de azért nem lenne rossz, ha meg tudnám védeni magamat, és... ha a képességem ebben segítene, ha segített volna akkor talán a szüleimet is megvédhettem volna. - apró sóhaj, talán az első szomorúbb pillantás tőlem. Próbálom mindig mindenben a jót meglátni, amennyire lehet, de azért nekem is vannak olyan pillanataim, amikor a rossz dolgok eszembe ötlenek, hogy a szüleim miattam haltak meg jó eséllyel, hogy azért nem lehetnek itt, mert nem volt aki segítsen nekik és engem el akartak vinni, ők pedig védeni akartak. Elég rossz érzés, hogy mit ne mondjak. - Akkor már önmagában azért is megérte volna, de... majd akkor gyakorolni fogok. - visszatér a mosolyom, pedig megleptem volna szívesen, hogy elsőre sikerül. Most viszont még van előttünk út és van egy buktám is, amit addig elmajszolhatok és csak akkor szállunk el, amikor elérjük a célt. Tényleg egészen kellemes festői a táj itt, ahhoz képest, amilyen helyeken eddig éltem meseszép! Jól eső érzés, ahogyan átölel és csak figyeljük a tájat. Olyan idilli. Egészen belesimulok az ölelésébe, és fordulok, ahogyan irányít és szeretné. Meglep a mozdulat, de szinte csak alig. Valahol számítani lehetett rá, hiszen... eddig is látszott a pillantásából valami mély elvarázsoltság. Óvatosan csókolok vissza, jó eséllyel még esetlenül, hiszen nem próbáltam senkivel. Abban a teremtett életben igen, de az nem volt valóságos és így ez... egészen más. De belejövök, én magam kezdeményezem a második csókot, akkor már rendesen szembe fordulva vele, a kezeimet finoman átfonva a nyaka körül.
Lassan már tényleg csak a saját magam lenyugtatására kezelem le őt, és vagyok vele nyers. Dilemmázgatok azon, hogy amit érzek az több mint szimpátia, vagy sem, de ami még ennél is kardinálisabb kérdés, hogy vajon ez mennyire van viszonozva. Sosem húzódott el, holott már voltak köztünk érintések, simítások, nem úgy tűnik, mint aki puszta udvariaskodásból tűri ezt az egészet. Meg akarom menteni az életét, és közben szép lassan összefonódik a sorsunk, valami történik köztünk, amit első körben elutasítanék, ő viszont nem hagyja, hogy kicsit is rosszul érezzem magamat. Sőt, mintha holmi célozgatással felhívná rá a figyelmemet, hogy ami megesik, az teljesen természetes dolog, és nem kell küzdenem ellene. Csak éppen az a nem mindegy, hogy ezt magára érti, vagy általánosságban. - Ezt úgy mondod, mintha amolyan leselkedő lennék. Erről szó sincsen, de.. valóban nem akartam, hogy bármi bajod essen. – Azon kapom magamat, hogy én is mosolygok rá. Vele kapcsolatban tényleg nem érzem szükségét az értelmetlen bókoknak, amelyekkel elcsábíthatom. Kedvelem, és talán felhagyhatnék azzal, hogy amolyan se veled, se nélküled stílusban beszélek hozzá. Ha már együtt utazunk, és jó ideig együtt leszünk, akkor el kéne döntenem, hogy mennyire mutassam ki, hogy elég régóta része az életemnek. Bosszantó, de nagyon. - Nem mindenkihez passzol a képessége, de talán éppen ezért alakítható. Téged amúgy sem tudnálak elképzelni valami támadó specialitással. Illik hozzád az, hogy afféle élő iránytű vagy. – Gyakorolnia kell, és ha már itt vagyok, én megteszem, hogy segítek neki. A saját képességét ő ismeri, én viszont tolvajként elég trükkös vagyok, tudom, hogyan lehet feszegetni a saját határainkat. És úgy gondolom, Scarlett igenis szeretné, hogy ha rendbe jönne az élete, ha nem kéne egyfojtában célpontnak lennie, célpontnak, aki fegyver lehet az elrablói kezében. És talán bennem sem holmi testőrt lát, aki folyamatosan megmenti őt, úgy nézett rám, amikor hátrafordult az ágyban, mintha egyáltalán nem lenne ellenére, hogy valami történik köztünk. - Nem kell siettetni. Ez végső soron az első alkalom, hogy megpróbáltad. Azon lepődtem volna meg, ha máris sikerül. – Rázom meg a fejemet, és máris ég tőle a szám, ahogyan adok egy puszit a homlokára. Ráadásul viszonozza is egy arccsókkal, amin azért sikerül nyelni egyet. Ő végül buktázik, a következő szakasz pedig a kulcsos házig eseménytelenül telik el. Koradélutánra járhat, amire felérünk a hegyoldalba, amikor feltűnik az épület, és megvan hozzá már a kulcsunk is. Lepattanok, és lesegítem őt is. Nem vagyok túlságosan oda a természetért, mindig is a betondzsungelben éltem, de azért az itteni kilátás igencsak festői. Magam mellé húzom, hogy a lent elterülő erdőségben, szurdokban gyönyörködjünk, hátulról állok mögé, és a hasa alatt átkulcsolva a kezemet, átkarolom. És végül rászánom magamat. Picit féloldasalan magam felé fordítom, és megcsókolom. Csak lassan, érdeklődően, nyitott szemmel, mert tudnom kell, van-e értelme ennek az egésznek, vagy sem.
Igazán nem akarok neki semmi kellemetlenséget okozni, ha sikerül is, hát nem szándékos. Én csak egyszerűen látom benne azt, amit ő nem igazán lát magában, ami persze butaság, hiszen ott van benne valami jónak a csírája és én remélem, hogy idővel esetleg ő is észreveszi majd, hogy ott van az, hiszen miért is ne? A világban nem minden fekete és fehér, ahogyan ő sem csak ezt tud, vagy azt. Gondol magáról dolgokat, aztán majd rájön, hogy talán rosszul gondolta, mert azt hitte neki nem kell kötöttség, de mégis csak úgy ölelt át reggel, mint akinek ez a legtermészetesebb dolog a világon. - Nem tudom, nem csináltam semmit, vagy... nem tudatosan. Talán titkon akartál figyelni. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen tényleg simán látok erre esélyt. Nem én csináltam, ő az, aki szerintem szeretne valakivel együtt lenni, ahogyan a családja is szerintem hiányozhatott neki, csak valahogy könnyebb azt mondani, hogy nincs így, mint beismerni, hogy igen, mert akkor ha mégis elveszítesz valakit, akkor utána annál rosszabb érzés. Tudom, hiszen én tisztában vagyok vele milyen a szerető család és milyen nélkülük létezni, de nem akarok csak azért nem kötődni senkihez, mert rossz lenne újra egyedül lenni. - Tehát passzol hozzád és nem lehet rossz. Meg tudod védeni magadat vele, az enyém erre nem jó. - hát igen még egy halk sóhajt is hallatok, bár nem tudom, hogy képes lennék-e bárkinek is ártani. Azt hiszem, hogy az nem igazán menne. Majd talán... idővel erősebb leszek, de egyelőre nem tudom bántani tudnám-e azt, aki engem akar bántani. Akkor pedig nem is lenne értelme, hogy olyan erőm legyen, amivel lehet harcolni, ha úgy se lennék képes mások ellen használni igaz? - Nem azt mondom, hogy hiszek a sorsban, de tudod... talán van benne valami és nem biztos, hogy ez rossz. Ha találkoznunk kellett, hát... találkoznunk kellett. Hiába próbáltál ellenkezni. - igen, úgy gondolom, hogy ez jó és nem csak azért, mert megvédett engem. Azért is, mert szeretek vele lenni és alapvetően kedves és figyelmes, csak ezt néha még ő sem tudja magáról igazán. De majd talán idővel rájön és akkor már nem nekem kell bizonygatnom neki. Végül is lassan azt is kezdi elfogadni, hogy vele vagyok és nem tűnne el csak úgy, vagy küldene el, ha megoldottuk ezt az egész engem követő alakok kérdését. - Szóval nem sikerült. - azért egy kicsit talán elkedvetlenít, de épp csak egy pillanatra, aztán már elmosolyodom, főleg amikor csókot lehel a homlokomra. - Majd menni fog, csak gyakorolnom kell, de köszönöm, hogy egyáltalán segítesz... Mindenben. - amikor hátraadja a buktát, akkor azért kicsit oldalra fordul, ezt a pillanatot használom ki arra, hogy adjak egy puszit az arcára, csak aztán veszem el tőle a buktát, hogy most már csak egy kézzel karoljam át, rendesen szorosan ülve mögé és elindulhasson és közben enni is tudjak. Azért arra figyelek, hogy ne nagyon egyem le lekvárral a nyakát, annak lehet hogy nem örülne, főleg hogy elég hosszú a haja is ahhoz, hogy zavaró legyen, ha összeragad majd a lekvártól az egész.
- Látod, itt vagyok, de nekem ez furcsa, én máshogyan szoktam bánni a nőkkel. Mivel éred el, hogy állandóan rád figyeljek? – Kérdezem, bár látom rajta, hogy ezt már költői kérdésnek fogja venni. Egyértelmű, hogy fontos lett számomra, és bár utánam jött, előtte is foglalkoztam vele. Nem tudtam csak úgy otthagyni, hogy rabolja el, aki akarja, amikor megtudtam, hogy megint eltűnt, akkor ismét utánamentem. Tulajdonképpen nem vele van baj, hanem velem, méghozzá az, hogy igen kivert kutya életem van, és a valódi gyendégség nem megy, mint ahogy nekem sem volt benne eddig részem, ezért szokatlan, hogy állandóan mosolyog, és kedves velem, nem úgy tekintetett rám, mint akitől meg kell riadnia. Nem valami durva pasit lát bennem még a szavaim ellenére sem, hanem valakit, aki kedveli, akivel biztonságban van. - Nem hiszem, az enyém már jó ideje stagnál, ez már így marad. Tárgyakat tudok felruházni különös energiával, amit kinetikának neveznek. Főleg támadásra jó, robbantásokra, fizikai harcban veszem hasznát, vagy ha be akarok jutni valahova. – Foglalom össze, eddig még senkinek nem mondtam el, de mivel Scarlettnek már eléggé megnyíltam, most már ezen a titkon tényleg nem múlik. A bottal elég sokáig szoktam bíbelődni, ezért álca ide vagy oda, nem akartam volna ott hagyni, az a legkomolyabb fegyverem. Kissé nehéz így, hogy állandóan be kell bugyolálni, egyszerűbb lenne szétszedni, de erre nincsen lehetőség, nem részekről van összerakva. És mivel amikor támadtam vele, fogtam Scarlett kezét, rá se hatott a kinetika, ezért ilyen módon át tudom adni az erőmet, tehát ő is védve van. - Nem fogok, csak ha előtte megbeszéljük, hogy ennyi volt. Túlságosan kötődök hozzád, már sokkal régebben, mint hogy tudtad, hogy a világon vagyok. Valahogy egész életemben rád vártam, és amikor megláttalak, akkor nem akartam, hogy megismerjük egymást. Mert... nekem ez így.. túl eltervezettnek tűnik. De mégis jó, hogy most itt vagy. Kezdek vele megbarátkozni. – Halvány mosollyal rántok vállat, mint aki kezd beletörődni, hogy mennyire hat rá egy lány. Úgy tűnik, mégiscsak van, akivel tudok komoly lenni, meg viccelődni is egyszerre. Csak az a kérdés, hogy ő mennyire udvariaskodik velem, mint testőrrel, hiszen lehet, hogy csak az vagyok számára. Lehet hogy nem is baj. Inkább próbáljuk meg a képességét. Elfordulok, hogy amedigra visszanézzek, hátha el tudja magát tüntetni, de még jót nevetek a butaságán. Amikor visszanézek, nem történik semmi, még mindig ott vigyorog. – Te Scarlett-szivi, most akkor nem lesz bújócska? Vagy ennyire nem megy még? Ne erőltesd, akkor majd gyakoroljuk még. El ne eredjen az orrod vére. – Lépek vissza közelebb hozzá, és mielőtt visszaülnénk a mocira, átkarolom a vállánál, és magamhoz ölelve adok egy puszit a homlokára. Aztán vissza a járgányra. Hátraadom a buktát, amit vettem neki a motelben, hiszen ebédre nem fogunk megállni. Nekem nem mardos az éhség, megszoktam már, hogy sokáig vagyok úton. Még pár óra, és megérkezhetünk a kulcsos házba.
- Haragudnék? Talán, de inkább csalódott lennék, hogy megpróbáltam hinni abban, hogy nem ilyen vagy, de nem tetted meg igaz? - szóval azt hiszem ezen kár is gondolkodni. Nem az számít, hogy mi lett volna, ha. Az számít, hogy mi lett végül, azaz, hogy itt van és nem ment el csak úgy, mert épp olyanja volt. Egyébként is ő jött vissza a birtokra is, ő nézett utána, hogy jól vagyok-e, hogy nem esett-e bajom másodszor is nem igaz? Tudom, hogy rendes ember, még ha ő hajlamos is mást gondolni saját magáról, de majd akkor én hiszek benne helyette is. - Sajnálom, nem szándékos a dolog, nem akarlak ideláncolni, meg máshová sem. - mégis elmosolyodom, mert tudom, hogy igazából nem mondja komolyan. Nem tettem én semmit sem, főleg nem szándékosan azért, hogy magamhoz kössem őt, egyszerűen csak így alakult. Az a helyzet, hogy én is szeretek vele lenni egyébként, jól esik, hogy figyel rám és még ezek a kis piszkálódások is, vagy ahogyan próbálja megmagyarázni, hogy neki miért nem kellene itt lennie, meg hogy ő amúgy mennyire rossz fiú, miközben persze nem is az. Kedves pasi, akármit is mond, vagy gondol magáról. - A te képességed is fejlődhet még? Egyáltalán a tiéd mi pontosan? - ezt még nem is kérdeztem tőle, pedig kíváncsi vagyok. Láttam, hogy mit csinált a bottal, hogyan döntötte le azok a pasasokat a lábukról, de ez még nem egyértelműsíti, hogy mire képes, én legalábbis ennyire nem értek a képességekhez, hogy ennyiből tudjam. Valami energiával lehet talán kapcsolatos, de nem tudom. Lehet, hogy csak bottal megy neki, vagy máshogy is? Ha már együtt vagyunk, akkor jó ha tudom, hogy pontosan mire képes, mert akkor én is építhetek rá, vagy tudok hozzá alkalmazkodni, ha mégis valami komolyabb nehézségbe sikerülne belefutnunk. - Nekem nincsenek elvárásaim, ettől nem kell félned. Örülök, hogy segítesz, de nem akarom kierőszakolni, persze... remélem, hogy nem mész el egyszer csak úgy. - mosolyogva rántom meg a vállamat, mintha nem lenne olyan fontos, pedig az, csak nem akarom, hogy tényleg valamiféle nyomásként élje meg a dolgot. Én tényleg megkedveltem és örülök, ha marad, vagy segít a képességemben és ebben az egész jelenlegi helyzetben, de nem kötelezem rá, hogy velem legyen, mert az soha sem ér semmit. Ha elvárom tőle, akkor rosszul érzi majd magát, mint ha megkötnél egy kutyát. Az a kutya nem lesz hűséges, csak teszi, amit muszáj, mert nincs más választása. Sokkal értékesebb egy olyan társ, aki veled akar lenni önszántából. - Oké, szóval ne egy fa mögött... a motor mögé? - viccelek persze miután leszálltam a motorról, de nem gondolom komolyan. Szóval koncentrálja, hátha sikerül eltűnnöm csak úgy a szeme elől. Azért ez nem lenne rossz, ha tényleg ilyesmire is alkalmas lenne a képességem az nagyon sok plusz lehetőséget rejtene magában. Akkor nem kellene menekülnöm annyit, bár nem koncentrálhatok mindig arra, hogy eltűnök, de... remélem, hogy nem lesz baj és meg tudom ezt tanulni rendesen.
//1-2. Nem sikerül elsőre. 3-4. Félig sikerül pl. halványodás. 5-6. Sikerül eltűnni elsőre.
Scarlett Willow carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :
- És ha megtettem volna, akkor se haragudnál rám? Tényleg nem értelek téged... hogyan lehetsz mindig ennyire bizakodó. – Csóválom meg a fejemet, de abban igaza van, hogy valóban a tettek számítanak. Nem érdekes, hogy olykor már-már sértő vagyok, de soha egy ujjal nem nyúlnék hozzá bántó szándékkal, és mindig ott vagyok, ha kellek. Mintha valami modernkori lovagnak kellene lennem mellette. Nem gondoltam volna, hogy ez bárkivel felmerül, és erőteljesen hadakozok ellene, és mintha azt próbálná sugalni, hogy erre nincs szükség. Csak éppen egy valamit nem tudok annak ellenére sem, hogy nagy szoknyapecérként illene belélátnom; azt, hogy barátként tekint rám, afféle védelmezőként, vagy valami más jár a fejében. A nőket lehetetlen kiismerni, lehet, hogy mindenkivel így viselkedik, hiszen az nem derült ki, hogy azon túl, hogy kedvel, pontosan mi is ez. Lehet, hogy ezért is vagyok olyan sértett, mert mindez túl szép. - Maradok, nem sok választásom van, teljesen ideláncolsz.. – Nem, vele kapcsolatban még pikáns, flörtölős sem tudok lenni, pedig megtehetném, hogy tárgyaiasítom, és minduntalan azt juttatom eszébe, hogy már régen le kellett volna feküdnünk egymással, hiszen a nőktől mindig ezt várom, nem sok értelmük van amúgy, Scarlett pillantása azonban teljesen máshogy tüzel fel. Mellette mintha belassulna az idő, tánc volna minden egymás felé tett mozdulat, suttogás minden ki mondott szó. Újszerű érzés, amelytől az embernek kiszárad a torka, és még a tarkóján is feláll a szőr. Zsibongató, zavarbaejtő. - Úgy hiszem, hogy igen. A képességeink továbbfejlődnek. Másokra is kiterjesztheted, ha eljutsz odáig. Megyünk valamennyit, aztán majd megállunk gyakorolni. Fel kell mérnünk, hogy mit tudsz.. – Ebben azért bizakodom. Nekem nincsen szükségem rá, hogy elrejtsen, meg tudom védeni magamat, viszont ha mégis megtenné, legalább egy kicsit nyugtunk lehetne az üldözőinktől, tudnánk egymásra fókuszálni. Ha ezt akarja ő is. Eddig nagyon jól elvolt a társaságomban, és nem úgy tűnt, mintha ellenére lenne, ahogyan ránézek. Hiszen olyan nagyon ezt nem lehet elrejteni. Sőt, egyfolytában mosolyog. Nem is tudom... talán működhet, csak olyan nehéz kiismerni. Vagy csak túlbonyolítom, hiszen egyszerű mint az egyszeregy? - Veled nem. Eddig viszont így ment, és nem éreztem rossz életnek. Nyilván mindenki vágyik a boldogságra, de valahogy olyan elérhetetlennek tűnik. Sok az elvárás, a megfelelési kényszer. Egyszerűbbnek tűnt a mának élni, aztán továbbállni. – Vonom meg a vállamat, egyértelműen arra célzok, hogy rengetegszer hagytam már nőket faképnél, szerintem jobbnak lát, mint amilyen vagyok, de nem tudom tovább győzködni. Kezdek én is belefáradni, hogy a saját rosszaságomat bizonygatom, úgysem hiszi el, hiszen őt nem bántom. Valahol ez is önzőség, nem vesz tudomást a múltamról. Bólintok, majd olyan másfél-két órát vezetek a lánnyal a hátam mögött anélkül, hogy megszólalnék. Ő nyugodtan hallgathatja a zenét, amit a fülébe dugtam az első napon. A pihenőnk a helyek között egy kanyarban ejtendő, ahol amolyan túraútvonal állomása is lehet, mert találunk egy padot, és egy kutat is, de semmi többet, innentől az út is vezet az erdőbe, mi viszont majd az asztalton megyünk majd tovább felfelé. Leállítom a motort, és leszállunk. - Meg kéne akkor próbálnod. Megfordulok pár másodpercre, és ameddigra visszfordulok, koncentrálj arra, hogy ne lássalak téged. De nehogy egy fa mögött bújj el, mert lecsavarom a csinos fejedet. – Simítom meg az arcát némi bókot kipréselve az ajkaim között, aztán hátat fordítok, magamban számolgatva. De jól esne most egy cigi... mégis hanyagolom.
- Nem számít, hogy eszedbe jutott, csak az számít, hogy végül nem tetted meg igaz? - nem tudom komolyan venni, amit mond, főleg úgy, hogy annak ellenére, hogy ezt mondja, vagy hogy morog mégis csak az arcomon pihen a keze és hát nem tudom elhinni, hogy megtenne effélét és nem is hiszem. Az a fő, hogy nem ment el reggelre csak úgy és szerintem nem is lenne képes ilyesmire, mert ő nem olyan, csak ilyennek próbálja beállítani magát, de tudom jól, hogy nem így van. És ezért van ott a mosoly az arcomon és a hitetlen tekintet, amikor effélékről beszél. Nem azt mondom, hogy én jobban ismerem, mint más, csak azt, hogy én igenis hiszek abban, hogy ő nem olyan, amilyennek megpróbálja beállítani magát. - Akkor látod jobb, ha maradsz szerintem is, úgyis folyton lesed a lépteimet. - hiszen hát lássuk be így volt nem? Azért tudta, hogy elraboltak, mert időnként azért utána nézett a helyzetnek a birtokon, hogy tudja, hogy jól vagyok-e és ez tény, tagadni se nagyon lenne értelem a dolgot. Úgyhogy akármit is mond nekem negatívat magáról, nem tudom elhinni neki és nem is akarom és nem hiszem, hogy mindez csak azért van, mert a nagyapjánál látott egy képet. - Próbálok pozitívan állni az élethez és ha azt mondod lehetséges, hogy ne találjanak meg, akkor elhiszem neked. Szerinted... képes leszek így mást is elrejteni? - azért az nem lenne rossz, hiszen őt sem akarom, hogy bárki is bántsa. Azt szeretném, ha ő is biztonságban lenne, mert azok a valakik tudhatják, hogy ő segít nekem és az rá is bajt hozhat. - Én ezt másképp látom. Szerintem... nem is akarsz igazán olyan lenni. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Nem tud meggyőzni az ellenkezőjéről úgy sem, mert szerintem igen is szeretne ő jó lenni és nem akar folyton utazni és menekülni. Vágyna a normálisabb életre, csak ha beismerte volna magának és nem sikerül az gondolom rosszabb, mintha nem fogadja el a tényt. - Nem gond, amíg nem ér utol senki, akinek nem kellene és a vadászház is tökéletes. Régen jártunk túrázni a szüleimmel, volt olyan, hogy vadászházban töltöttük az éjszakát. - úgyhogy nem bánom, még jó is lesz, nosztalgikus végül is. Csendes és békés, ott aztán tényleg nem zavar semmiféle zaj. Így hát felpattanok szépen mögé és most már jóval bátrabban karolom át a derekát. Indulhatunk.
- Olyan naiv vagy.. És ha azt mondom, hogy számtalanszor jutott eszembe, hogy itt hagylak? Hogy úgy kelek fel, hogy csak lelépek mellőled? Én.. ilyen vagyok, és nem tudom, hogy a kedvedért... miért kéne megváltoznom.. – Morgolódom, de közben furcsa mód az arcát érintem simogató szándékkal, tehát ez amolyan zsörtölődés, mintsem igazi veszekedés, vagy bántás. Nehéz elismernem, hogy kedvelem, és fontos lett, hogy együtt utazunk, hogy természetes, hogy megvédem, ellenben a korábbi életemet, ami már lassan harmadik évtizede fémjelez. Erre itt van egy lány, akivel minden bántó mondatom ellenére nem tudok szemét lenni, sőt, ahogy rá nézek, még én magam is érzem belülről, hogy milyennek tűnök. Másnak, mint amit eddig mutattam. Ezért zavar a dolog. Dilemmákat okoz. De Scarlettet mintha ez egyáltalán nem érintené mélyen. Vagy talán pont ellenkezőleg, jól esik neki a törődés, és a változás, amelyben másokat nem így kezelem, de őt mégsem. Ez olyan bonyolult... Nem hittem volna, hogy velem ilyesmi megtörténik, a vad, gyors kapcsolatok híve vagyok, nem az olyan édesen bújósaké, ami most véletlenül felsejlik. - Rossz véleménnyel? Inkább csak ismerem magamat, tudom, hogy miket tettem eddig. És valahogy sorsszerű, hogy veled is ezt kéne tennem. Kihasználni, majd lelépni. Csak attól félek, hogy utána is gondolnék rád, nem tudnálak kiverni a fejemből, ezért aztán akár... maradhatok is. – Vonom meg a vállamat provokatív mosollyal, mint aki nagyon biztos benne, hogy mit akar, ám a gesztusaimról lerí a vívódás. Valahogy kényszerítve érzem magamat, hogy forduljak szembe az eddigi életemmel. S a legfélelmetesebb benne, hogy nem egy nő kedvéért teszem. Ez az angyali teremtés igazából nem is megváltoztat, hanem felfedi az igazi arcomat, aki magányos, elhagyatott. Azért vagdalkozom, mert egyszerűbb játszani a keményet, mintsem odailleszteni a homlokomat az édes lányéhoz, amelyet meg kéne tennem. - Akkor megtesszük. Napközben megállunk majd, és gyakoroljuk. Fog ez menni. Valahogy nem úgy tűnsz, mint aki ismerné a lehetetlen fogalmát. – Csóválom a fejemet hamiskás mosollyal. Végtére is felesleges rá haragudnom, nem az ő hibája, hogy kedvelem. Nem játsza meg magát, csak ad, és nem fél kapni. Lelki gondjaim csak nekem vannak. Ő annyira természetesen viselkedik velem, mintha arra született volna, hogy engem istápoljon. - Akkor nem ismersz még eléggé, de... Attól félek, hogy melletted nehéz olyannak lennem.. – Ismerem be, végül mégiscsak elmosolyodva. Lassan kár is győzködnöm magamat meg őt is arról, hogy nem érzem jól magamat mellette. Tény, hogy más vagyok, mint amilyennek eddig ismertem a saját stílusomat. Végül elindulunk, ő mögém csusszan a motoron, hátranézek meghallván a kérdést, és eltűnődök rajta. – Ezzel a tempóval nem hiszem, meg se kéne állnunk, akkor talán. Késő délután viszont elérhetünk egy vadászházba, útközben útba ejtjük majd, akitől bérelni lehet. Az kicsit más, mint a panzió volt. Remélem nem gond, hogy ilyen lassúak vagyunk. Na készen állsz? – Mosolygok végül rá, és rárúgok a motor pöcökre, és már berregtetem is.
- Szerintem kötődni nem nyálas, sőt... fontos dolog az életben. Attól leszel egy kerek egész, attól leszel teljes. - nekem épp ezért hiányzik annyira a családom. Épp e miatt érezném magamat többnek és jobbnak akkor, ha nem lennék egyedül. Nem vagyok azért olyan, hogy minden áron ragaszkodom másokhoz csak azért, hogy legalább ne egyedül legyek, de... mégis csak az ember társas lény és ezért adtam már az elején is neki is egy esélyt annak ellenére, amit mondott, vagy ahogyan próbált viselkedni velem. Nem rossz ember, tényleg így gondolom, maximum annak próbálja eladni magát. Valahol a lelke mélyén ő is tud kötődni, még ha úgy is tesz, mintha ez nem így lenne. Amúgy se gondolnám, hogy igazi szélhámos lenne, hiszen engem is megmentett kétszer és szerintem, ha valami nagyon az elveivel ellentétes dolgot látna, akkor szerintem nem hagyná csak úgy annyiban a dolgot. Sokkal inkább hősies alkat, mint amilyennek igazából vallja magát. Lehet, hogy ezt most még csak én látom benne és ő nem látja magában, de én akkor látom helyette is és kész. - Azért, mert túlságosan rossz véleménnyel vagy magadról és... mert úgy gondoltad így egyszerűbb. - mint bevallani magának, hogy mit érez, vagy hogy érez egyáltalán valamit. Én legalábbis egyértelműen így látom. Szerintem nem akart magamra hagyni, de mégis megtette mert azt gondolta, hogy minden rendben lesz velem, vagy hogy nekem úgy lesz jobb, mert ő úgy se lenne alkalmas arra, hogy belefolyjon az életembe. Épp ez mutatja azt, hogy fontos vagyok neki - amúgy nem segített volna kétszer is -, sőt ez pont azt jelenti fontosabb vagyok neki önmagánál is, mert még ha érdekelném is, inkább lemond a dologról, mert a saját jóléte elé helyezi az enyémet. Ez azért elég nagy dolog. - De keresnének és... más se találna meg, aki nem feltétlenül rossz. Ezért kellene ezt... lezárni. - maga a helyzet persze nem igazán tetszik, az hogy másokat bántani kell azért, hogy békén hagyjanak, de ha nincs más lehetőség, akkor azt hiszem ez van, nem tehetünk nagyon mást. De túl leszek majd rajta, és azért arra nem akarok gondolni, hogy esetleg meg is halhatnak azok az alakok. - És ha én ezt nem hiszem el? - mosolyogva vonom meg a vállamat. Nem és kész, én akkor sem hiszem el, hogy ő tényleg annyira nagyon rossz lenne, akkor most nem fogná így a kezemet. Csak mégis valahogy egyszerűbb ezt mondania, nem is tudom... valahogy számára is megnyugtatóbb, mint bevallani, hogy igenis élvezte az együtt alvást is velem. - Szerinted odaérünk még ma? - lapátolom be én is az utolsó falatokat és amikor készen vagyok, akkor tolom el magamtól a tányért és pillantok rá. Vajon odaérünk már most, vagy még autókázni kell egy sort és megint valami hasonló helyen fogunk aludni? Igazából nem bánnám, ez sem volt vészes.
Őszintén szólva eszembe se jut, hogy azért ölelem át, hogy melegítsem. Alvás közben az ember ösztönösen cselekszik, a tudat is alszik. Szükségem volt rá, ő pedig nem húzódott el, sőt, mintha úgy helyezkedett volna az ölembe, hogy a lehető legkényelmesebb legyen. Nem éreztem semmi ágaskodást, sokkal inkább lelkileg hatott rám az egész, mintha egy hetet aludtam volna egyhuzamba, még mosolyogtam is, amikor kinyitottam a szememet, aztán jött csak az első megdöbbenés, ám ezt valahogy közösen sikerült leküzdeni. Ha úgy reagált volna, hogy lerugdal magáról, ha kiakad, valószinűleg minden varázs elszállt volna. Lehet, hogy mégiscsak van valami mélyen eltemetett romantikus oldalam, amely nem hagy nyugodni Scarlett közelében, még nyers is akarok vele lenni, egy bizonyos szinten túl úgysem bántom, s oly könnyedén kezeli mindezt, mintha tudná a pillantásomból, az érintéseimből, hogy nem is gondolom komolyan, amikor lehülyézem. Inkább valami védekező becézésnek tűnik, mert én is lúdbőrözök tőle, és ehhez semmi köze nincsen a hajnali fagynak. - Mindenképpen az én kezembe helyezted a sorsodat, ami talán.. érthető. Sosem gondoltam magam testőrnek, de nem tudlak... nem fontosként kezelni. Az vagy, még ha hülyén is hangzik így beismerni. Én nem szoktam kötődni, ahogyan a családomhoz sem. Eddig baromságnak tűnt. Meg nyálas.. amatőr dolognak, amit egy magamfajta szélhámos ne engedjen meg magának. – A fenébe is, miért ennyire jó vele? A legegyszerűbb lenne lekoptatni, ám a sötéten kavargó szemekbe nézek, úgyis őt látnám álmaimba, ha tizenkét államot is szelek át, hogy távol tartsam magamba. Ez nem lehet az, amire gondolok, mert akkor jó nagy idióta lennék. Akkor miért mosolygok ennyire, ha belélegzem az édes illatát? - Ó, pedig olyan egyszerű lenne, mert én meg más egyebet nem tudok kezelni, ami veled kapcsolatos. Ha igazán érdekeltél volna, nem gondolod, hogy sosem hagylak magadra? – Kérdezem bántónak szánt éllel, valójában viszont látszik, hogy pusztán tépelődök, magamat győzködve arról, hogy férfiasabbnak kéne lennem, nem ennyire elköteleződni. De mindez mit sem számít, hiszen benyögöm, hogy elképesztő, ezzel még azt is nyilvánvalóvá tettem, hogy még sosem találkoztam ilyen lánnyal. Tudom, hogy ő mennyire optimista, én esetenként nagyon is beszólogatós vagyok, cinikus, mintha még reálistának sem lenne érdemes lennem. Talán minimális szünet most nem is árt, ha közbeszól, nekem is kell némi idő, hogy kifújjam magamat. Miután dohogva eldobtam a cigit, és a rágón kérődzve megyek vissza, nagyjából túlvagyok a dolgon, el akarom engedni a pillanatot. Együtt megyünk le reggelizni, mielőtt továbindulnánk. Bár nem sok étvágyam van a rendkívüli éjszaka ellenére sem. Ha azt mondanám, hogy életem legjobb éjszakája volt, mindenki pikáns szexcsatára gondolna, én meg együtt aludtam egy édes lánnyal, aki teljesen meghülyít, ez benne a rémisztől. Mert nagyon is rémisztő. - Ha megtanulod használni a képességedet, akkor nem kell többet félned tőlük. Odamész, ahova csak akarsz, nem találnak rád. – Ezzel azt mondom, hogy előlem is eltűntethetné magát, lényegében akkor nem lesz szüksége rám. Ehelyett évődik tovább, nem is tudom, hogy miért húzza ennyire az agyamat, és miért jelenik meg az idétlen mosoly az arcomon. – Azt szívem, ami nem fér bele az angyali világodba. Lopok, csalok, hazudok. Imádok rossz lenni, élvezni az életet. Azért rúgsz fel most mindent ennyire. Remélem, hogy visszatérhetek majd a jól bevált dolgaimhoz. – Hazudom, ám a szemem mást mond. Már megint a kezét fogom. De miért? Gyorsan elengedem, aztán belapátolom a reggelimet, hogy sietve el tudjunk indulni. Még csak félúton vagyunk, ebben a tempóban estére csak megint egy motel jöhet szóba.
Tény, ha nem ölelne át, akkor talán még egy egész kicsit libabőrös is lennék, de szerencsére nincs így. Az ő teste azért jóval melegebb, gondolom azért is, mert izmosabb nálam és ezért jobban termeli a hőt, vagy jobban bírja a szélsőségeket, én meg a vékony testalkatommal nem vagyok valami kifejezetten ellenálló típus, de nem is baj, nem lehet mindenki egyforma nem igaz? - Ezt már rég elkönyveltem, hiszen elviszel a családodhoz és ha nem tennéd, akkor nem mozdulhatnék ki a birtokról sem igaz? -hiszen azok a valakik üldöznek, ez most már biztos, tehát ha nem állítjuk meg őket, vagy is ha nem segít ebben, akkor végem van és nincs kiút, tehát muszáj vele maradnom és egyébként is tényleg úgy gondolom, hogy kedves fickó és figyelmes is, sőt még segítőkész is, annak ellenére, hogy önmagát nem kifejezetten ilyennek állítja be, de én tudom, hogy a kissé morcos külső azért egészen pozitív dolgokat rejt. - De azt akkor sem akarom, hogy miattam... úgyhogy légy óvatos. Nem tudom kezelni a bűntudatot. - és ha miattam sérülne meg, vagy lenne valami komoly baja, akkor biztos, hogy bűntudatom lenne, az pedig végül is senkinek se jó, magamba roskadnék, meg minden és elszállna az a híres jó kedvem is se perc alatt, az se jó senkinek, szóval csak ne essen baja és ne kapkodjon golyókat előlem. Tudom persze naivitás azt hinni, hogy minden flottul megy majd és nem lesz baj, de... azért én reménykedem benne. A megjegyzésén meglepetten mosolyodom el. Most mondta ki úgy igazán először azt, ami eddig valahogy a tekintetéből sugárzott most reggel is. Elképesztő... nem hiszem, hogy elképesztő vagyok, csak tényleg igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz és az élethez, mert úgy mindig minden sokkal könnyebb, mintha mindig csak keseregsz mindenen. Azt persze nem tudom megállni, hogy ne nézzem őt meg magamnak, ennyire azért nincs nagy akaraterőm. De aztán már akkor kelek csak fel, amikor elment, hogy én is összekapjam magamat, gyors fürdés és öltözés, és aztán amikor visszatér, akkor indulhatunk reggelizni és vár majd még ránk egy jó hosszú kocsiút is. - A birtokon? Nem voltam még ott annyira sokat őszintén szólva, nem volt rá lehetőségem, de nem rossz. Elég nyugodt hely, csak tudod... minden kimaradt az életemből azok az alakok miatt és így nem tudom pótolni. Nem azt mondom, hogy tombolni akarok, csak legalább élni és utazni, világot látni. Be voltam zárva és ott kicsit megint olyan, bár elmehetek, de... így nem sok értelme van. - félmosoly amit most sikerül hozzátenni a sóhajhoz. Nem olyan rémes igazából, lehetne rosszabb, ha még mindig be lennék zárva, de persze lehetne jobb is az életem, ha nem kellene attól félnem, hogy valaki megint el akar rabolni, hogy jól bezárjon valahová. - És te mit csinálsz pontosan, amikor nem én megyek az idegeidre? - szélesedik ki kicsit a mosolyom. Egy pici szurkálódás azért belefér, hogy ne legyen netán túl komoly a hangulat, mert azért azt nem szeretném.
Scarlett csak abban téved, hogy önzetlenségből tettem. Nem, igenis egy csodának tartom, mondjuk ez látszik is a pillantásomon, mert bármilyen nyers módon próbálom kezelni, mindez nem számít, mert ahogyan hozzáérek, rámosolygok tökéletesen semmissé teszi az esetleges bunkó élt. Tehát lényegében akarnék tőle valamit, csak mivel ő nem illik bele a felelőtlen életstílusba, amit az érvénytelenített házasság óta űzöm, ezért szándékosan visszafogtam magamat, hogy ne kezdjek el flörtölni vele, direkt távolságot tartva. Csak az a hiba az egészben hogy tudja rólam, hogy mennyire gyengéden állok hozzá, így kissé árulásnak érzem a dolgot, mivel mintha magas labdákat adva még rá is segítene a helyzetre. Amit nem igazán értek. Van egy komoly szerethiánya, hiszen magányos, sokáig be volt zárva, de nem rajtam kéne ezt kipróbálnia, hiszen nem tudok semmit felmutatni, amit értékelhetne. Vándorló életmódot folytatok, tolvaj vagyok, még a professzor sem tudott a birtokra láncolni sok időre. És hogy mi a helyzet ezzel a mostani szituval? Hát nem mondom, hogy nem bizsergett minden porcikám a ténytől, hogy átöleltem. Na nem feltétlenül a férfiasságom táján, furcsa mód most nincsen reggeli ágaskodás, annyira édesdeden aludtam, még azt is lehet mondani, hogy boldogan. Valahol egész testes bizsergés volt ez, khm... Mondjuk nem csoda, a földön aludni kényegesen kényelmetlenebb lett volna. Ahogyan visszanéz rám a sötét ébenszemekkel, mintha huncut incselkedés táncolna a pillantásában, ám mosolyra fakaszt, nem hőkölök hátra, még a kezét is megfogom, ami azok után, hogy ki tudja, hogy mennyit bújtunk, már csak kiegészítő elem. Kissé hűvös az érintése, remélem nem húztam le nagyon a takarót. Most, hogy nézem, az enyém a földön hever, az övén osztozkodtunk ki tudja, hogy mióta. - Oh, micsoda önérzet. Akkor el tetszett könyvelni, hogy most jó darabig együtt futunk? – Hihetetlen, hogy milyen pozitív személyiség, mintha ő győzködne, hogy mindez helyes. Nem vagyok feltétlenül biztos benne, hogy úgy gondolja, ahogyan én, talán csak szövetségesként gondol rám, ám az apró jelzések, a figyelmes gondoskodás azért mégiscsak másféle hálát közvetít. Amilyen macsón irányítom az életemet, most meg vagyok illetődve. - Pedig így lesz kis hülye, nem fogom hagyni, hogy megsérülj. – Villan meg figyelmeztetően a tekintetem. Ezzel természetesen nem bántani akarom, csupán helyretenni a kérdést, hogy fel sem merülne, hogy nem én védem meg, hanem majd ő vigyáz magára. Abban persze segítek, hogy megtanulja uralni a képességeit, elrejtőzhessen bárki elől, de ha megtámadnak minket, miért kéne hirtelen megtanulnia mondjuk fegyverrel bánni? Legjobb esetben is majd a családom, a Lebeau-brigád majd segít a leszámolásban. Elkerekedett szemmel hökkenek most már tényleg meg. - Elképesztő vagy.. . – Inkább elrúgom magamat az ágytól, hogy gyorsan átvegyem az ingemet, a koszos trikót már itt hagyom, bár estére még nem leszünk a birtokunkon, még egy szállásnak bele kell férnie. A lány pillantását most mégis egy halvány mosollyal reagálom le, majd elindulok lefelé. Kifizetem az éjszakát, megrendelek két kolbászos rántottát, nagy adag sajttal, hozzá két kávét, bár gyorsan módosítok, az övé inkább tejeskávé legyen, az jobban illik hozzá. Majd az udvaron rágyújtok, ám két slukk után mégiscsak elnyomom, és morogva kapok be egy rágót. A francba, a dilis kislány mikre rá nem kényszerít. Kérődzés közepette kopogok be nála, nehogy véletlenül meglessem, és ha megkaptam a szabadot, akkor nyitok be, és fogom kézen, hogy leérjünk. - És hogy telnek napjaid, amikor a birtokon vagy? – Ülünk le a söntésbe, ahol egy percen belül már hozzák is a reggelit, meg a gőzölgő italainkat. Hozzá is látok, itt már elengedve őt. Mellé ültem, valahogy most így kényelmesebb, és olykor oldalt pillantok.
Nem, nem hiszem, hogy rossz ember lenne, vagy hogy félnem kellene tőle. Rendes fickó, tényleg. Végül is akárhogy is nézzük, de kétszer megmentett már és nem azért, mert akart tőlem valamit, hanem mert segíteni akart és kész és azért ez nagyon-nagy dolog, épp e miatt bízom meg benne. Nem zavart el akkor sem, amikor eljöttem utána. Jó, meg próbált, de nem küldött el, amikor ártani akartak nekünk és most segíteni akar, e miatt pedig főleg hálás vagyok neki és a pillantása... Abban van valami borzongató, amit nem tudok pontosan meghatározni. Aztán ott van a tény, hogy arra ébredtem, hogy ő átölel, azért annak is tuti, hogy van jelentősége, csak be nem vallaná magának. Ismer már régóta, régebb óta, mint hittem és többet tud rólam, mint én magamról szinte, a múltam azon szegleteiről, amikről eddig még csak nem is hallottam és... azt hiszem időnként látok olyasmit is a szemében és a pillantásaiban, amik valami másról is tanúskodnak, mint hogy olyan nagyon idegesíteném azzal, hogy szavakat húzok ki belőle, netán ilyen tetteket váltok ki belőle, mint ez a reggeli ölelgetés. - Akkor kivételes helyzetben fogom érezni magamat és... egyébként is hálás vagyok. - de ezt szerintem tudja és a finom mosoly is tükrözi, ami megjelenik az arcomon, amikor meglöki kicsit a csípőmet. Tényleg kedves és figyelmes is, csak igyekszik ezt elrejteni magában, mert gondolom fél attól, hogy megsérül, ha kötődik valakihez. Ez biztosan a miatt alakulhatott ki benne, mert a családja elhagyta őt, de nem mindenki olyan, hogy elhagyná és egyébként is még a családját is visszakapta, tehát akár még a hozzáállása is változhat pozitív irányban. - Az nem feltétlenül a te hibád, hogy bárkinek baja esik melletted, csak... a körülményeké, de én majd vigyázok magamra, vagy te rám. - nem tud ezzel elijeszteni, vagy meggyőzni arról, hogy valami baj lenne vele, netán óvakodnom kellene tőle. - Azt pedig nem is akarnám, hogy golyókat fogj fel helyettem. - azért ezt már egy fokkal komolyabban teszem hozzá, hiszen nem akarom én, hogy bárki az életét áldozza értem, vagy hogy tényleg baja legyen miattam. Csak legyen szépen óvatos, hogy ne essen baja és majd mindketten kitérünk a golyók elől. Úgy kell igaz? - Jól van, induljunk, majd óvatos leszek, ne hogy nagyon kiakadj. - halk kuncogást azért hallatok, csak akkor megy el a hangom, amikor felkel és még nyújtózkodik is. Azért a tekintetem pár pillanatra rajta ragad és amikor visszapillant akkor sikerül csak kicsit azért elpirulni, hiszen nem akartam én látványosan megbámulni, de mégis valószínűleg pont azt sikerült tennem. - Jól van, addig rendbe szedem magamat. - én is kikászálódom az ágyból, mire visszajön és amikor elmegy akkor már megyek is előkotorni valami ruhát, ami jó lesz az útra. Hoztam azért pár adag váltást, még ha nem is sokat, de annyi van, hogy párszor át tudok öltözni, meg hát eleve vettük ezt az álcacuccot is, bár most hirtelen nem tudom, hogy azt kellene-e felvennem, vagy a sajátomat, de már gondolom, ha közel vagyunk, akkor lehet a saját ruhám, úgyhogy szépen felöltözöm, hogy amire visszatér már mehessünk is tovább. Igazán kíváncsi vagyok már a családjára.
Nem tehetek róla, valahol ebben a keserédesen boldogító helyzetben nem az az elsődlegesen gondolatom, hogy megszakítsam a szoros ölelést, csak lazítok rajta, hogy féloldalasan hátra tudjon fordulni, ám továbbra is a csípőjén nyugszik a kezem. Minden lehetőség szerint el kellett volna zsibbadnom a szokatlan póztól, amelyben talán már órák óta fekszünk összebújva, ehhez képest eszembe sem jut, de még az orromba nyomakodó finom, nőies illat sem zavar, pedig korábban még attól is idegenkedtem, hogy egy ágyban aludjak vele. Élnék a gyanuperrel, hogy valami módon ilyen csábító képességgel van megáldva, ha képes bárkit az ujja köré csavarni, ahogyan egy másik életbeli változata a dédapámmal tette. Ám nem, ez biztosan nincsen így, hiszen akkor elengedték volna, akik elrabolták, és fogva tartották. Rám van ilyen hatással, csakis azért, mert képes vagyok meglátni benne a kissé idegesítő, ám nagyon is édes lányt, akit védenem kéne, nem babusgatni, még ha ebben a percben valahogy nem érzek magamban elég erőt, hogy ismét játszam a macsót. Leginkább a tincseivel játszanék, csak ezzel az a gond, hogy akkor el kell vonnom a kezét a derekáról. Nem, jó így, nem kell megtörni a varázst. - Mert be nem áll a szád Scarlett. Engem senki nem szokott így faggatni. Ami azonban érdekesebb, ha véletlenül mégis, akkor sem válaszolok. Képzeld magadat valami kivételes helyzetbe, ha már itt kell testőrködnöm melletted. – Lökök egy aprót a csípőjén, hogy meglegyen a viccelődős éle a dolognak, ám még véletlenül sem akkorát, hogy akár egy centit is nőjjön a távolság, így olyan lendületet adok, hogy egyúttal vissza is húzom magamhoz. - Hát ez alávaló általánosítás. Nem tudod pontosan, hogy miket tettem, csak azt látod, hogy itt vagyok, és mindig ott voltam körülötted. De van egy veszélyesebb életem is. Amiben mindenki elhullik mellőlem. Ezt nem akarom. Hogy te is. Csak magamra szoktam figyelni, nem jut eszembe, hogy mondjuk eléd ugorjak, bekapjak érted egy golyót. Ezt a rohadtul kockázatos... – Most nem arról van szó, hogy nem használtam ki a helyzetet, hiszen megtehettem volna, hogy már a zuhanyzóban meglesem, vagy ha itt alszik mellettem, akkor magától értetődő módon odanyúlok, ahova én gondolom. Hiszen annyi nőm volt már, teljesen egyértelmű szituáció lett volna, talán még hálából meg is teszi. De engem nem vitt rá a lélek, valami ki tudja honnan jött betyárbecsület, na meg hogy őt aztán sosem bántanám. Ráadásul olyan fáradt voltam, hogy fel sem néztem egész éjszaka. Megrázom a fejemet, ahogyan nevet, tekintetemben mégis mosoly bújkál, ez teljesen intim, belassult pillanat, azonban attól függetlenül, hogy fogom a kezét, nem teszek semmit. Nem látom értelmét, előbb utóbb úgyis elvállnak útjaink. - Egyszer még agyonváglak, aztán szépen leszünk. Én teszlek hidegre, mielőtt az üldözőid tennék. Na nyomás, induljunk. – Akaratlanul is végigsimítok a kézfején, mielőtt elengedném, és feltolom magamat az ágyon. Nyújtozkodom egyet, majd ásítozva felállok. Ki tudja, hogy mikor pihentem ki magamat ennyire. Különös, üdvözítő érzés. Lehúzom az atlétát, ezt már nem akarok felvenni, a földre kerül, elég lesz, ha ingben és kabátban megyek tovább. Pár pillanatig láthatja a felsőtestemet meztelenül. Kilépek a mosdóba, hogy tisztálkodjak valamennyit, és már úgy jövök vissza, hogy fel vagyok öltözve. - Veszek neked némi reggelit, aztán tíz perc múlva indulunk szivi. Kapkodd magad. – Na persze, én viszont addig cigizni fogok lent, hiszen mellette nem szokásom, mintha zavarná a dolog. Kilépek a szobából, és elindulok lefelé.
Nem is tudom, nem érzem magamat kellemetlenül, inkább olyan érzésem van, hogy igazam lett, hogy mégis csak én voltam az, aki jól láttam. Neki is szüksége van rá, hogy valaki vele és mellette legyen, csak persze nem igazán akarta beismerni. Nem hiszem, hogy innentől be akarná, vagy hogy szóban beismerné, most még biztosan nem, de ki tudja, talán egyszer majd oda is eljut. Sose lehet tudni, hogy mit hoz a jövő igaz? Láthatóan most esze ágában sincs elhúzódni, vagy távolodni tőlem, tehát úgy fejtem, hogy nagyon jól érzi magát, csak maximum nem igen merné ezt bevallani talán még magának sem. Nem baj, nem is várom, az is valami, hogy nem tett úgy, mintha ez véletlen lett volna és mondjuk meg se történt volna. Mondhatni már e miatt is büszke vagyok rá, előrelépésnek számít mindenképpen. - Mellettem? Miért? - mosolyog, így hát én is. Tudom, hogy ezt most nem bántó megjegyzésnek szánja, inkább csak viccel vele, mert bár lefáradt tegnap valószínűleg tényleg, de ha nem fárad el jó eséllyel akkor is pont ugyanez lett volna a vége. - Mert nem vagy rossz ember és nem vagy veszélyes. Ha akartál volna ártani nekem... már megtetted volna többször is. - megrántanám a vállamat, de ebben a helyzetben az most nehézkes lenne. Tényleg nem látok rajta rosszat. A szeme igenis jó embernek mutatja, azért segített nekem kétszer is. Ennyi erővel akkor is kihasználhatta volna a helyzetet, mondjuk hogy csak akkor segít nekem, ha ez meg azt megteszek neki, vagy bármi, benne ilyesmi mégis fel sem merült és nem akart nekem ilyen módon ártani, így hát én nem is hiszem, hogy bármi más módon rosszat akarna nekem, vagy kihasználná a helyzetet. - Éhes vagy, maximum attól kellene tartanom, hogy éhségedben felfalsz, de azért azt még se hiszem. - kiszélesedik a mosolyom, majdnem el is nevetem magamat, de végül még sem, csak a mosoly marad meg, ahogyan ránézek még egyszer hosszabban, főleg a miatt, ahogyan ő időzik el még mindig a tekintetemen és a keze az enyémre csúszik. Nem, épp e miatt nem nézek ki belőle semmi rosszat. - Jó ember vagy Remy, én eddig is így gondoltam. - teszem még hozzá, csak hogy értse e miatt is nem gondoltam eddig sem, hogy bármi rosszat tenne velem. Persze van egy stílusa, ez igaz, volt hogy kimondottan bántóan viselkedett, de ettől még nem lesz más az alaphelyzet, ugyanúgy jó embernek tartom és kész.
Ha már így alakult, hogy ragaszkodott a közös alváshoz, akkor nem tehetünk róla, ha útközben valahogy sikerült összebújni. S van egy olyan sanda gyanum, hogy nem csak reggelre alakult ez ki, mert bár emlékem nincsen róla, ha kicsit is kellemetlen lett volna, akkor már az éjszaka közepén felébredünk, és netán szóváltás is lesz belőle. Ám az álom elnyomott, és el tudom képzelni hogy a többször pózcserékben előfordult, hogy egymásra találtunk, ami az érintéseket illeti. Nem mondom, amikor felébredtem, alaposan el voltam zsibbadva, ám olyan biztonságot nyújtott, hogy itt van a karomba, ami egy magamfajta tolvajnak bizony furcsán jó érzés. Nem szoktam megvárni a nőknél a hajnalt, mindig lelépek, és bár igaz, hogy Scarlettel nem feküdtünk le, ez az összebújás többet jelentett. Engem lep meg a legjobban, róla még nem is tudok, de nem kezdek el sunyin úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, főleg mert nem nézem hülyének, lehet, hogy már fent van egy ideje, csak nem akart hülye helyzetbe hozni, így maradt döntésképtelen. Még mindig jobb, hogy „csak” így öleltem át, és nem mondjuk valami intimebb helyen, azt már kimagyarázni sem tudtam volna, hogy még álmomban is csajoznék. Vele kapcsolatban valahogyan a lelkiek előrébb valók, így amit tettem, tettünk talán nagyon is helyén való. Amikor megszólítom, és hátrafordul, felmérném a reakcióját, nem úgy tűnik, mint aki mérges, sőt, még mosolyog is. Na jó, valahol neki természetes az ilyesmi, hiszen tegnap is arról győzködött, hogy felesleges leráznom magamról másokat, nem kell magányosnak lennem. Ő viszont sokszor bezárva, mintha egy kicsit még szeretethiánya van, és ha már tőlem nem kap gyengédséget, adni próbál. Pedig nem arról van szó, hogy nyers lennék vele. Csak nem tudom kifejezni a meglepődésemet, hogy őt máshogyan kezelem. A külsejére kell fognom, hiszen egy hasonmás, mégis ez az elsődleges, hanem ahogyan kezel, ahogyan odafigyel, minden gesztusa egy lelki érintés... - Nagyon kidőltem. Alaposan lefárad melletted az ember. – Ismerem be, ám azon kapom magamat, hogy mosolygok a csillogó barna szemek láttán. Hát már ennyire nem tudom kontrollálni a vonásaimat? A cselekdeteimet? Nem érzem a késztetést, hogy el kéne húzódnom, olyan jól megszokta már a kezem, hogy hozzáérek, csupán arébb csúsztam, hogy féloldalra tudjon fordulni. – Azt hittem, hogy egy ilyen alaktól félnél, vagy ilyesmi. Attól mert megmentettelek kétszer, még kihasználhattam volna a helyzetet, hogy ketten vagyunk. Miért nem nézel ki több rosszat belőlem Scarlett? – Megkorran a gyomrom, na de majd mindjárt, ez most fontosabb. Ő még reggel is csodásan néz ki, sehol egy gyűrött ránc, és még smink sincsen rajta. Belesajdul a szívem, de erősnek kell lennem. De miért is? A kezére csusszan az enyém, valahogy az most hivogatóbb, mint a dereka.
Kezdőlap 
by 
