Dirk & Freja

Kissé még mindig úgy érzem a sors szórakozik velem és itt-ott még belém rúg párszor, mert hát miért ne, ha már a padlón vagyok akkor töröljek is fel ugyebár. Nem kellett volna hagynom, hogy idehozzon, hogy meggyógyítson, hogy összegabalyodjunk, ez volt a lehető legrosszabb ötlet, amit valaha elkövettem. Sajnos nem mondhatom, hogy megbántam, mert nem, jó volt, túlzottan is, viszont kezd az egész túl komoly lenni, nekem pedig erre sem időm, sem energiám. Menekülni volna kedvem, menekülni egy újabb csalódás elől, Én az a típus vagyok, akinek jobb egyedül, kötöttségek nélkül, sebezhető pontok nélkül. Márpedig egy kapcsolat igenis sebezhető pont, zsarolásra alkalmas, ezt pedig a helyzetemben nem engedhetem meg magamnak.
-Nekem is, időm az van bőven. - Csak hát attól függ mire van idő, valamihez túl sok, valamihez meg túl kevés, relatív az idő felfogása. Bár nem tudom akarom-e, hogy jobban megismerjen vagy, hogy Én jobban megismerjem Őt. Fiatalabb, sikeresebb, gondtalanabb az élete, látszólag megbékélt a képességével, az erejével, tudja hasznosítani...ellenben Én? Én az életemmel sem vagyok megbékélve, a karrierem csúcsán voltam erre jött ez a malőr és valószínűleg nem lesz több túra csoportom sem nem hogy expedíciós csoportom...a lányom valahol az őrült volt férjem karmaiban van, a képességemmel pedig csupán ölni lehet kegyetlen aljas módon..
A kézcsók váratlanul ér, de nem rántom el a kezem, jól esett a gesztus és mosolyogtam közben.
-Hmm...pirítóst teával? - Vetem fel az ötletet, mert gőzöm sincs mit ennék, éhes vagyok, de valahogy nem kívánok semmit sem.
Vajon mikor leszek már annyira jól, hogy visszatérhessek a munkához megpróbálva helyrehozni a hibákat? Gondolom nem ma...
-Na és nem hiányolnak majd a munkából, ha itt ápolgatsz engem? - Ülök le a konyhában egy székre és a kezeimmel megtámasztom az állam és úgy kérdezem.
Egy orvosnak sok dolga van, életeket kell mentenie, nos az enyém már biztonságban van, de ki tudja hány ember küzd az életéért pont ezekben a pillanatokban.

Egy kicsit elsiettem azt a bizonyos szót, de szerencsére ahogy korábban úgy most is sikerült mentenem. Nem mintha akarnék, csak szegény nő annyiszor volt kihasználva, hogy nem tudok jót mondani. Ismerem a sorsát, hiszen nagyjából elmondta és sajnálom. Nem sajnálatot érzek, mert azzal lenyomnám. Én fel akarom emelni oda, ahova való, mert minden nő többet érdemel, mint amit el tud magáról hinni.
- Igazad van és egyetértek. Időm van, nem is tudod, hogy mennyi.
És azt sem tudod, hogy mennyi telt el az életemből. Körübelül kétszer annyi idős vagyok, mint Freja, mégis úgy nézek ki, mintha én lennék a fiatalabb.Ez nem teljesen igazságos, de ha az élet úgy akarja, akkor mellettem öregedhet meg anélkül, hogy neki azon kellene bánkódnia, hogy bármikor elveszthet. Én nem lehetek beteg és nem halhatok meg, vagyis túl sokáig nem. A felém nyújtott kezet elfogadom és megcsókolom.
- Mit kérsz enni?
Kérdezem tőle, ha már végre maga is beismerte, hogy enni szeretne. Örülök neki, mert így gyorsabban épül fel a szervezete a sokkból, ami a gyógyulással járt.

A szeretet és a szerelem nem ugyanaz, szerencsére nem a szerelmet hangsúlyozta csupán azt, hogy szeret, ami nem egyenérték a másikkal. Én nem tudom mit érzek, azt tudom, hogy határozottan vonzódom hozzá, ez kétségtelen, de ez nem elég, a vonzalom egy illanó tünemény, nem tart örökké. Én nem mondhatom ugyanúgy, hogy szeretem vagy bármi, erre soha nem is lennék képes ennyi idő után, meg hát megsebeztek, fájó és nyílt, állandó sebet hagytak rajtam, ami nem gyógyul be soha, féltem a magánéletem, féltem magam egy újabb férfitól.
-Igen, a kedvellek talán jobb lett volna. - Mondom kurtán, össze vagyok zavarodva, túlságosan is ahhoz, hogy ésszerűen gondolkodjak most, főleg azon, hogy mi van kettőnkkel, ez nem olyan egyszerű téma, mint az időjárás.
-Igen, idő az kelleni fog majd, a megismerkedés nem egy kaland után robban be, azt ki kell érdemelni. - Azonnal Én sem tudok megnyílni, hosszan törheti magát, hogy ez sikerüljön, nem mintha nem szeretnék mondani magamról semmit, egyszerűen nem tudok, nem megy.
-Ez így jól hangzik, akkor legyünk azon, hogy megismerjük egymást, rendben? - Nyújtottam színpadiasan felé a kezem és mosolyogtam.
-Uhh, kezdek éhes lenni. - nevettem el magam.

A szónak, kimondtam súlya van, mert ha egyszer kimondtam, akkor az úgy van. Egyelőre nem vagyok belé szerelmes, csak szimpatikus, de nem jó szó rá. Bonyolult, viszont semmiképp nem negatív érzelem. Talán ez a szó írja le a legjobban: szeretem. Ez még nem szerelem, de nem is közömbös már.
- Igen, tudom, hogy ez ijesztő, viszont úgy érzem ez aszó, ami legjobban leírja az érzéseimet, bár lehet, hogy a kedvellek szó jobb lett volna, úgy éreztem, hogy ki kell mondanom.
Mondom és próbálom elmagyarázni a dolgot, bár amit én sem értek azt nehéz másnak is elmagyarázni.
- Az életemben rengetegszer átgondoltam már ezeket, nem is tudod hányszor. Meg akarlak ismerni, de annyi időt adok, amennyit te szeretnél, ha van dolgunk egymással úgyis megtaláljuk egymást, azután is, hogy te elhagytad a házat.
Egy kicsit előtört belőlem a 67 éves énem, talán mint egy bölcs öreg ember beszélek, de úgy érzem, hogy most ide nem a fiatal 25 éves kell, hanem valaki, aki rendelkezik azzal a tapasztalattal, amivel az ember az én koromban, még ha ez a kor nem is látszik rajtam.
- Természetesen, ez így van rendjén. Mivel pár napot úgy is itt leszel, lesz időd kiismerni valamennyire és ha utána is úgy gondolod, akkor még találkozni fogunk.
Nem akarok erőltetni semmit, de azért vészfékezésbe kellene kezdeni. A kettő között próbálom megtalálni az arany középutat, hogy mindkettőnknek jó legyen.

magam sem tudom még tisztázni önmagamban, hogy hogyan is érzek a férfi iránt, tény, hogy a fantáziám egyedül, hosszú ideje, csak Ő tudta megmozgatni. De, hogy ez sokkal mélyebb-e ennél, hát azt meg nem tudnám mondani. Szeretnék vele több időt tölteni, hogy megtudjam mégis ugyan mit érzek vele kapcsolatban. Mert ezt jó volna tisztázni úgy vélem. Mégsem maradhatok itt az idők végezetéig úgy, hogy közben nem is tudom mi marasztal. A lányomnak is szüksége van rám, ez a legfontosabb.
-Szeretsz? - Nézek rá meglepődve, nem kicsit értetlenül hiszen ez egy olyan vallomás volt, amit az ember hosszabb ideig tart magában és egyszer csak úgy távozik belőle, nem pedig röpke pár óra után születik meg.
-Ezt jól gondold meg, nem tudod ki vagyok és mi vagyok, nem ismersz még. - nem azt mondom, hogy élből elvetem az egészet, de nekem ehhez az egészhez idő kell, és nem ismerjük egymást, honnan tudja, hogy akit megszeretett az a valódi formám-e? Még mindig amondó vagyok ehhez időt kell együtt töltenünk.
-Igen, rajtam el mit válaszolok erre, hát mondom, nekem időre van szükségem, olyan időre ami alatt kialakulhat bennem is efféle érzés, meg kell hogy ismerjek nem csupán az ágyban, azon kívül is. - Kíváncsian várom erre mit felel.

Kérdések, kérdések és még több kérdés. Kérdések mindenhol. Szinte belefájdul a fejem a sok kérdésbe. Rövid ismerettségünk alatt beleszeretem Frejába. A férfi és az orvos pont azért vetekszik bennem, mert szeretem és nem akarom, hogy baja legyen. A mondata betalál, de nem pont úgy, ahogy szeretné.
- Szeretlek és csak az a férfi vagyok, aki kíván, de pont ezért féltelek is. Nem akartam kimondani, mert sokakat megijeszt ez, de úgy érzem nincs más választásom.
Valamivel könnyebb a lelkemnek, de a kérdés eldöntése rajta múlik.
- A döntést rád bízom.
Csendben figyelem a reakciókat, mert attól függ a folytatás, ha egyáltalán ez után lesz bármi is, elég vágyölő azt, amit mondtam.

Nos nem éppen a babusgatás az, amire jelenleg vágyom. Felejteni akarok ezt pedig nem így tudja elősegíteni. Most hirtelen érdekelni kezdi a hogylétem, bezzeg az elején percek alatt alatta voltam, akkor nem gondolkodott ilyesmin, hogy sérült vagyok vagy kimerült vagy tudja is a fene.
Nem értem Őt és azt hiszem ilyen rövid ismeretség után nem is fogom megérteni. De az már biztos, hogy ma éjjel nem lesz semmiféle hancur, mert belőle kitört az orvos.
-Hát ne legyél orvos, légy most csak egy férfi, aki vágyik egy nőre. - Nem hiszem, hogy az orvost és a vágyakozó férfit olyan nehéz volna ketté választani. Csak el kell vonatkoztatni az egyiktől, hogy a másik a helyébe léphessen.
-Nem tudok rajtad kiigazodni. Egyszer az egészségem érdekel, másszor meg az ágyadba cipelsz. Mazochista vagy? - Teszem fel őszintén a kérdést. Vágyik rám, de az egészségem miatt nem közelít felém mégis az ágyába cipeltet hogy mellette legyek, mint valami kísértést előidőző magazin.

Rossz érzés, hogy félbe kell szakítanom. Nem tudom eldönteni, hogy férfi legyek, az a férfi, aki vágyik arra a nőre, aki itt van vele, vagy az orvos. akinek lennem kell. Komoly dilemma, nem nagyon tudom, hogy mit csináljak, mert érzem, hogy a nő azt akarja, hogy férfi legyek, viszont nekem orvosnak is lennem kell. A válasza nem lep meg, én is ezen dilemmázok, hogy érdekeljen vagy ne érdekeljen a hogy léte, viszont pont a szeretet, amit iránta érzek ösztönöz arra, hogy érdekeljen.
- Tudom, de milyen orvos lennék, ha nem érdekelne? Nekem is nehéz, de...
Nem tudom befejezni a mondatot, mert ebből már jól nem jöhetek ki. Az állapot, mikor a pilóta elindul a felszálláshoz, majd feláll a pályára, elindul és amikor már emelkedik a gép, akkor úgy dönt, hogy ő mégsem száll fel. A lábas megjegyzésre nem válaszolok, mert pontosan tudom, hogy két lába van, amit csak nekem köszönhet, hiszen ha nem velem találkozik, akkor az egyik lába kampec. Az ágyamba vittem, pontosan tudok, hogy mért.
- Érdekel az egészséged, de azt szeretném, hogy mellettem legyél.
Ha nem is tudom eldönteni, hogy akarom-e azt, de azt akarom, hogy mellettem legyen. Ott akarom tudni, tudni akarom, hogy mi történik vele az este, de mindemellett vele akarok lenni.

Gondolataim szerte foszlanak csupán érezni vagyok képes, érezni kezeinek érintését, ajkainak forró összeolvadását az enyémmel. Most valahogy minden másodlagosnak tűnik, semmi sem számít fontosabbnak annál, hogy élvezzem a doktor által nyújtott élvezeteket. Persze elmém rejtett zugában ott bujkál lányom iránti aggodalmam. Egy anya számára a gyermeke a mindene ezzel Én sem vagyok másképp.
Ám ahogy sodródom az élvezetek örvényében Ő gátat szab ennek az árnak Én pedig csalódottan húzódom el ha már ezt kívánja. Most akár egy durcás tininek is tűnhetek pedig nem szándékozom annak látszani.
-Az nem zavar, hogy engem pedig nem érdekel, hogy hogyan is vagyok? - Sóhajtok. Úgy vélem ennyi is volt mára az élvezet vagy a gondtalanság.
A szenvedélyes férfiból visszaváltott egy hideg orvossá akit az egészségem érdekel. Meghökkenek mikor a karjába kap, erre nem számítottam és természetesen nem szoktam hozzá, hogy csak úgy cipelnek mint valami tárgyat.
-Van két lábam ugye tudod? - Teszem azért fel a kérdést, picit még csalódott vagyok, csupán ez szól belőlem. Az ágyában kikötve ismét meglepődöm.
-Miért hoztál ide? - Nem különösebben tetszik az, hogy ennyire ki vagyok szolgáltatva, mert legyengültem. Jobb szeretem ha erőben vagyok és ezt tudtára is adhatnám. Most azonban ide-oda pakolhat Én pedig igazából tiltakozni sem tudok.

A testem magától reagál, szinte érzem, hogy ő az akit nekem teremtett az ég, ő azért jött létre, hogy velem legyen. Ugyan sokat kellett rá várnom, hiszen csak 30 éves, én már akkor több voltam, amikor ő született, de az élet már csak ilyen. Megoldotta, hogy ekkora korkülöbséggel is megtaláljuk egymást. Nekem megadta az örök életet és a kinézetet, hogy közel egykorúnak nézzek ki a nekem fenntartott hölggyel, Freja meg pont akkor rohant bele egy harctérre, amikor én voltam az ügyeletes. Ez nem véletlen, orvosként mindig is hittem egy felsőbb erőben, hiszen hit nélkül gyógyítani képtelenség, ha nem hiszed, hogy képes vagy valakit meggyógyítani, akkor az illető bármikor meghalhat. Éppen ezért nehéz leállítani magamat, nem rég összeesett és most megkönnyebbült, hogy az emberei jól vannak. Akarom, meg minden, de le kell állnom, miatta. A zervezete kimerült, a túl sok aggódás és a gyógymódom sem éppen pihentető. Pihenésre van szüksége és nem arra, amit tenni akarunk. Nagyon meg kell erőltetnem magam, mint a férj, aki éppen félre akar lépni, de az utolsó pillanatban meghátrál. gyengéden távolodom el tőle, elnézést kérve a félbeszakításért, de az ő érdeke, hiszen pihennie kell.
- Sajnálom. Nagyon szeretném, de neked pihenned kell. A gyógyulás könnyebb, ha nem tesszük meg ezt, még ha nagyon is akarom. Azt akarom, hogy minél gyorsabban rendbe jöjj, mert orvosként biztosítanom kell neked a lehetőséget.
Nagyon sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom a dolgot, de az ő érdeke. A következő mozdulatommal felállok, majd a kezembe kapom Freját és a korábbi ágy helyett a saját ágyamba fektetem, ha már volt erőm félbeszkítani a dolgot, legalább velem legyen, szeretnék vele beszélgetni, mert tudni akarom, hogy ő mit akar kettőnkkel, én tudom, de szeretem és érdekel a véleménye.

Mostanában..hazudok, évek óta nem volt az életemben fontos ember a lányomon kívül, Őt kerestem és kutattam ahogy azt most is teszem. Ám a doktor valahogy képes volt kicsit elragadni a folytonos, monoton dolgaim útjából. És ahogy elsőre is képes volt, úgy most is képes lázba hozni, csupán a csókjával megborzongtat, most már, hogy sokkal jobban érzem magam semmi sem akadályoz meg. Természetesen kezeim kutakodnak a pólója alatt és élvezettel simítanak végig kidolgozott testén. Az, hogy Ő sem tétlenkedik nagyon is tetszik, hogy gyengéden kezd bele és az arcomat simogatja, szinte belesimulok a kezébe miközben csókol. Ugyan nem kimondottan tudok figyelni és összpontosítani mert minden sejtem egyszerre reagál, de megérzem kezének simitását az enyémen és azt, ahogy annak vonalán végül eljut a melltartómig és kikapcsolja. Belemosolygom a csókba. Nem is tudom minek öltöztem fel, annyira feleslegesnek tűnik így már, inkább csak plusz akadály az egész, jobb lett volna ha maradok úgy, ahogy előzőleg kezelésbe vett. Közelebb simulok hozzá majd kezeimet a tarkójára fűzöm és hosszabb csókkal ajándékozom meg a hősies szabadító cselekedetéért. Szinte már beleülök az ölébe, egy percig sem tétovázom, lehúzom róla a felsőjét, hogy ez se legyen kettőnk közt akadály. Én benne vagyok egy újabb őrületes összeolvadásba, már csak az a kérdés Ő is akarja-e, bár ahogy hallom vadul dobogó szívét és kutakodó érintéseit gyanítom, hogy nagyon is akarja az előző folytatását.

Hosszú ideje nem voltam nővel, de Freja nem ezért vonz, benne van valami, ami több, mint az átlag. Azt pontosan tudom, hogy hozzám hasonlóan ő is mutáns, de a képességét nem ismerem, akár meg is ismerhetné, ha elég mélyen másznék bele a sejtjeibe, de nem akarok ennyire szemtelen lenni. Valószínűleg meg van az oka, hogy nem ondta el, még ha szóba sem került, hogy mik is a képességeink. Az enyémet ő látta, sőt saját bőrén tapasztalta. Ugyan maradt még egy titkom, hiszen a másodlagos képességem rejtve maradt előle, de hát az nem annyira komoly, annyival másabb az ugrásnál, hogy én képes vagyok meg is maradni a levegőben, maximum 2 méter magasan. Csókomat viszonozza és a keze a pólom alá bújik. Érzem, ahogy a kockáimat simogatja, a hasam kidolgozott, mégsem én dolgoztam vele, vagyis nem úgy, ahogy az ember várná. Sokan lehetnek irigyek rám, hiszen gyakorlatilag a sejtjeim átrendezésével olyan alakot veszek fel, ailyet akarok. Játszottam már el 18 éves tinédzser fiút, hogy megszerezzek egy 16 éves leányzót, de voltam már gazad 40es is, hogy valamivel érettebb nőz fogjak magamnak. Bevallom, néha élvezek a nőkkel ésa testemmel játszani, de ez most más. Frejának azt a kinézetemet mutatom, ami amúgy is vagyok, Egy 65 éves férfi, aki 25 éves testben ragadt. Nem bánom a dolgot, hiszen így az életem öröklétbe nylik, egy kicsit talán bánt a dolog, hogy még nem árultam el ezt a nőnek, akit alig pár órája iserek, mégis megszerettem, szerelmes lettem belé, csak őt akarom. Mivel ő már felfedezte az én testemet, így én is bátran neki indulok a kezemmel. Az egyik kezem az arcát veszi célba és siogatom ahogy csókolózunk, míg a másik kezemmel a kezét fogom meg, majd azon keresztül megkeresem a melltartó pántot, ha van rajta, és azon indulok hátra, hogy a csattot egy gyakorlott mozdulattal kapcsoljam ki, így megszabadítva őt a melleit fogva tartó "szörnyetegtől". Talán ez így kényelmesebb lesz. Egyelőre nem teszek többet, rá hagyom a kezdeményezést, vagyis a folytatást.

Én mindig is felelősséget éreztem az embereim iránt. Ők a csapatom, nélkülük én sem mennék semmire, nem volnának expedíciók és a fele műkincset sem találtuk volna meg, ha Ők nem volnának. Így hát szerintem érthető, hogy aggódom értük. A családjukat már gondolom értesítették, bár ezt nekem kellett volna megtennem én pedig helyette hetyegtem az orvosommal. Ezt azért nem fogom megbocsátani magam. Ám megbánni sem tudom azt amit tettem, vagyis tettünk a dokival. 
A közeledése jól esik és a csókjára nagyon is vágyom. Az, hogy magához ölel jobb minden orvosságnál és kicsit meg is nyugtat. 
A kezeim a pólója alá vándorolnak, hogy keményen kidolgozott izmain simítsak végig. Fogalmam sincs mi lesz ebből a fura kapcsolatból, de most jó és csak ez a lényeg. Élvezem a közelségét, mellette képes vagyok elvonatkoztatni a bajaimtól amire most nagyon is szükségem van.
Míg az egyik kezem a háta közepén vándorol addig a másik kezem már a hajába túr, hogy közelebb húzzam magamhoz, belőle a legtöbb is kevés.

Megértem Freja aggodalmát, hiszen ő a vezetője a csoportnak és így minden egyes tagért felelősséggel tartozik, ő meggyógyult, míg az emberei sérülten vagy haldokolva, de jó helyen vannak. Én is voltam csoport vezető és tudom, hogy milyen érzés. Én az embereimért és azokért vagyok felelős, akik az ők kezük alatt haltak meg. Nekem az volt a célom, hogy minél kevesebb ember haljon meg az orvosok keze alatt, neki, hogy a csapatból minél kevesebb embert veszítsen. A közeledésemet viszonozza, amin nem lepődök meg, hiszen pont erre vártam. Ráhagytam a döntést, hogy a mozdulatomból mi lesz, de ő a csók mellett döntött. A csók felbátorított és a kezem is megindult, magamhoz öleltem. Azt akartam, hogy úgy érezze, hogy itt vagyok vele és akarom, hiszen én ezt akartam. Ha akarja, akár a kalandjaira is elmegyek, hogy segítsek az embereinek, ha ilyen történne. Nem engedem el az ölelést, ahogy a csókot nem sőt egyre szenvedélyesebben csókolom.

Természetesen türelmetlen vagyok, az embereim borzasztó állapotban feküdnek egy kórházban míg én itt hentergek egy dokival, aki ráadásul mutáns és neki köszönhetően úsztam meg, hogy egy életre tolószékbe kerüljek. Nem igazságos hogy míg én szinte teljesen felépültem és azonnal, addig Ők ott vannak és ki tudja milyen segítséget kapnak. Dirk gyengéd érintése kicsit megnyugtat, rámosolygom még mielőtt újra az embereimre gondolnék. Aggódom értük, mi nagyrészben állandó csapatot alkotunk, csak  kevés az új tag, így évek óta együtt dolgozunk és olyanok vagyunk, mint egy család.
Miután megkaptam a telefont és megbizonyosodtam, hogy megfelelő ellátásban részesülnek nyugodtan sóhajtok egyet, mintha egy szikla gördült volna le a vállaimról.Kicsit megnyugszom bár még mindig nem érzem magam amiatt annyira jól, hogy míg én jól vagyok ők ki tudja mikor érezhetik magukat újra így.
Érzékelem ahogy közelít felém, és nem távolodom el, lehet így kellene tennem, de mégsem teszem. Akarom, hogy közelítsen, hogy megérintsen vagy megcsókoljon bármelyiket. Ahogy elkezd felém hajolni a szívem gyorsabb ütemben kezd verni és a légvételem is szaporább lesz, nincs mit tagadni, vonzódom a dokihoz és ennek meg van a maga hatása. Hogy ennél a vonzalomnál később lehet-e több az már csak a jövő zenéje, ahogy a helyzet hozza.
Még mielőtt eldönthetné, vagy bérmi történne én hajolok közelebb, hogy az ajkaim összeforrjanak az övével egy szenvedélyes csókban.

Hívom a barátomat, egykori vezető társamat és mostani főnökömet. Nem sokon múlott, hogy ne érjem el, de a nevem még jelent annyit a beosztottak között, de még a vezetőség néhány tagjánál is, hogy félbeszakítsanak valamit. Mivel ők már nem műtenek, vagyis csak ritkán, így nem kell attól félnem, hogy közben zavarom meg, a papírmunka meg várhat néhány percet, akkor is elkészül, ha nem fogad, meg akkor is, ha igen. Miközben telefonálok, Freja idegesen tördeli a kezét. Megérintem, hogy nyugodjon meg, a legjobb kezekbe kerültek, bár mondani nem mondok semmit, valószínűleg a mozdulat is elég lesz ehhez. Majd miután lebeszéltem a dolgokat a barátommal neki adom a telefonom és beszélhet. Némán figyelem az arcát, ahogy beszél. Nem kell kimondania és tudom, hogy jól vannak, bár ebben biztos voltam. Örülök, hogy örül és ennek örömére közelebb ülök, alig észrevehetően és ha észre is veszi valószínűleg tudattalan mozdulatnak veszi, vagy nem. Ki tudja? A kérdésére nem válaszolok, hanem magabiztosan, szinte az ölébe ülök, természetesen nem, a lábainkat körülbelül 5 centi választja el, meghagyva neki a lehetőséget, hogy hátráljon, ha akar és elkezdek lassan hajolni felé, nem adva jelét az arcomon, hogy mit is akarok megcsókolni, puszit adni vagy csak a fülébe súgni valamit.

Nem gondolom úgy, hogy érett volnék vagy sokat látott, tapasztalt. Csupán megéltem pár olyan dolgot amit még talán az ellenségeimnek sem kívánok. Sok szenvedésen mentem keresztül és még kitudja mennyin fogok, az élet rövidnek tűnik ha boldog vagy, csak úgy elsuhan melletted, de ha boldogtalan vagy, minden perc egyre hosszabb és gyötrőbb.
Nem tudom, hogy van-e esélyem megtalálni a boldogságot, megtalálni a kislányom, lassan már semmit sem tudok.
Csendben, türelmesen várok míg a doktor telefonál. Kezeimet ropogtatom, rossz szokás, de ha ideges vagyok mindig ezt teszem. Félek, hogy egy olyan hír kerül majd a birtokomba, hogy valaki meghalt a sérültek közül, így is sokakat vesztettünk el a terrortámadás miatt, nem akarok még több emberemtől ily módon megválni, egyikük sem ezt érdemli.
Megkapom a telefont végre és hirtelen azt se tudom mit is kérdezzek.
-Halló! Itt Freja Stark, expedíció vezető, az embereimet ma szállították be a kórházukba, szeretnék tudni a hogylétükről és az esetleges elhalálozásokról is. - Talán túl nyersen fogalmazok, de biztos vagyok benne, hogyha személyesen kezelném a dolgot akkor megbicsaklana a hangom és nem tudnám folytatni, muszáj elvonatkoztatnom attól, hogy a barátaim is, nem csak a munkatársaim.
-Üdvözlöm Ms. Stark. Az embereit megfelelő kezelésben részesítjük, mindent megteszünk a gyógyulásuk érdekében. Eddig sikerült mindenkinek stabilizálni az állapotát, de nem hazudok, az elkövetkezendő 24 óra kritikus egynéhányuk számára.
-Köszönöm Doktor úr az információt. Viszont hallásra! - Ezzel kattant a vonal és megszakadt a hívás.
-Jól vannak, mind jól vannak. - Szakad ki belőlem egy megkönnyebbült sóhaj.
-És most hogyan tovább Dr.? - Mert nem tudom hol aludhatnék, hogy hogyan is állunk egymással.  Minden annyira összekuszálódott. Egyszerűen a feje tetejére állt minden.

Sajnálom Freját, mert egy értékes nő, de sok férfi társam ezt nem vette észre csak kihasználták. Ugyan nem sokkal idősebb annál az alakomnál, akit lát, mégis egy érett nő, saját gondolatokkal, talpraesett és sok olyan dolgot megtanult, amit a nőknek meg kellene tanunia ennyi idős korára, mégis a világ tele van kislányokkal, akik ennyi idősen is úgy élnek, mint ha 16 éves kamaszok lennének. Sajnálom, hogy nem találkoztunk előbb, mert akkor sok szenvedéstől menthettem volna meg.
- Az enyém sem, igaz nem számomra, hanem a betegeim számára. Segíteni szerek, ha tudok. nem számít a sérülés, mert a testem képes regenerálni magát.
Ha egy atombombát túléltem, akkor néhány szúrás, lövés vagy esetleg repeszgránát nem jelenthet nagyobb veszélyt a számomra, mint másnak egy szúnyogcsípés.
- Természetesen.
Felállok, de nem megyek messzire, mert nem kell és hozom is a telefont. A falból kilógó kábel elég hosszú, hogy elérjen a fotelig, hiszen én magam is onnan szoktam beszélni. Tárcsázok, de nem a portát hívom, hanem egyből a főnökömet, egykori vezető orvos társamat és jó barátomat, aki sokat segít a képességem eltitkolásában. Csörög és hamarosan felveszik.
- Jó napot. A doktor elfoglalt kérem hívja vissza később.
- Dirk vagyok, fontos lenne, hogy beszéljünk elfoglalt úrral.
- Elnézést Mr. O'Neil, kapcsolom a doktor urat.
Hallom, ahogy a titkárnő beleszól a másik telefonba, hogy én keresem, mire jön a válasz, hogy természetesen fogadom. Pár pillanat telik el és már hallom az öreg barátom hangját.
- Szia Dirk, mi a helyzet régen nem beszéltünk.
- Igen, sok munkát adnak nekem.
- Ne is mond, a vezetőség kész bolondok háza mióta úgy döntöttél, hogy maradsz egyszerű orvos.
- Nem bájcsevegni hívtalak, deha este ráérsz ugorj át egy sörre. Van itt egy hölgy, aki kérdezni akar valamit az emberekről, akit délután hoztak be a sivatagi támadás után.
- Természetesen.
Ezzel átadom a telefont Frejának, hogy ő beszéljen, hiszen ő akar tudni az embereiről, nekem csak annyira fontosak, hogy ők is betegek, nekem meg kell gyógyítanom őket.

Az érzelmek sosem voltak jó tanácsadók. Legalábbis az én életembe csak poklot hozott, tomboló tűzvészt és hatalmas pusztítást. Nem szerettem sokáig senkit és semmit, a munka és a keresés vált az életem mindennapjaivá. Most azonban szinte az egész eddigi életem felborult, ez a férfi olyan vágyat, érzés kavalkádot vált ki belőlem, hogy szinte beleszédülök.
-Nekem az egyetlen hiba a gépezetben az állandó munkám. Amint látod nem veszélytelen. - Fintorodok el. Igen, hát most majdnem meghaltam, a sok halott között most én is ott lehetnék. A hideg futkos végig a hátamon már a gondolatától is.
-Ha jól számítom a dolgaim nekem se tudna semmi sem akadályt képezni. - Mosolyodom el. a doktor olyan meleg tekintettel néz, hogy szinte elpirulok pedig hát rég nem vagyok már abban a tinédzser korban amikor a lányok minden férfi pillantásától pironkodva fordulnak el.
-Akkor hívjuk fel őket. Tudni akarom hogy vannak és hogy rendbe jönnek-e. 9 embert veszítettem el a terroristák miatt. 9 családos, derék embert, a legkevesebb, hogy a megmaradt embereimre gondot fordítok. - Ebben nem ismerek tréfát, nekem fontosak az embereim.
-Köszönöm, hogy segítesz nekem jó ellátást biztosítani azoknak az embereknek, sokat jelent ez nekem. - Fogom meg a kezét majd az ujjammal körkörös mozdulatokat teszek a tenyerén.
-Hol van a telefon? - Kérdezek rá pár perces csend után.

Egy pillanatig talán elbizonytalanodtam azzal kapcsolatban, hogy jó ötlet volt-e elmondani az érzelmeimet, de már nem félek kimondani az igazságot, mert megtanultam, hogy inkább ismerjék meg előbb, mint később, mert akkor már rosszabb lesz. Reménykedem, hogy a válasza pozitív lesz. Amig várok akaratlanul is közelebb ülök hozzá, az újság már rég nincs a kezembe. Fizikailag közel akarok lenni hozzá, meg akarom érinteni. Most egyelőre nem akarok többet egy érintésnél és egy csóknál. Azt akarom, hogy tudja, hogy komolyan gondolom és komolyan akarom.
- Amíg a betegem vagy, addig nem...- Engem ezért le is fejezhetnek.- Utána viszont nem tiltja számomra semmi.
Ülök még közelebb, hogy megérintsem a kezét.
- Holnapi nap folyamán, de ha akarod, fel tudjuk hívni a kórházat és addig megnyugtathatnak, hogy minden rendben lesz. Sajnos én őket nem tudom meggyógyítani teljesen, de segíthetek abban, hogy ne legyenek életveszélyes helyzetben, de így is hetekig kell a kórházban lenniük.
Nyugtatom meg, miközben a kezét simogatom bátorítás gyanánt és azért is, hogy komolyan gondoltam, amit korábban mondtam.

Az nem kifejezés, hogy össze vagyok zavarodva. Alig másfél nap telt azóta, hogy megtalált a repeszgránát, hogy elvesztettem egy csomó embert akiért én tartoztam felelősséggel és pár óra leforgása alatt fontossá vált számomra az orvos aki megmentette a lábam és ezzel a tulajdon életemet is. Zakatol az agyam és minduntalan megoldás után kutat. Nem tudom mit is tegyek, elmenjek, felejtsem el és akkor minden olyan lesz, mint régen,d e mit is jelent az, hogy régen? Egyedül vagyok amióta az eszem tudom, az anyám nem viselte gondom, átvertek a férfiak, elvesztettem a lányom, nem érdemlek meg egy kis törődést? A doktor nem tűnik egy olyan alaknak aki csupán szórakozna velem. Persze ennyi időnyi ismeretségből a fene se tudja mi jár a fejében, nem ismerem annyira, hogy tudjam mikor hazudik vagy éppen mikor nem.
Szavai hallatán megdobban a szívem, nem kellene így éreznem, nagyon nem. De mégis ez a helyzet, jól esnek a szavai, főleg, hogy őszintén csengenek. Annyira szeretném ha ez igaz volna, ha valóban számítanék neki, ha támaszt nyújtana számomra, ha csak velem lenne, mindent.
-Nem tudom, hogy ezt megtehetjük-e..de én is szeretném.. - Mondom egy halovány mosoly kíséretében. Őrület ez az egész, de néha azt hiszem én is megőrülhetek. 
-Akkor lényegében hamar meggyógyulok. Mikor kell bemenned a kórházba, veled akarok menni. Látnom kell az embereimet, hogy megfelelő ellátásban részesülnek-e. - Pihenés ide vagy oda, nekem kötelességeim és tennivalóim vannak, ezek közül az egyik, hogy az embereim minél jobb ellátásban részesüljenek.

Én is össze vagyok zavarodva, pedig 65 évesen már nem kellene. Kevés nő hozta ki belőlem azt az érzelmet, mint Freja. Pontosan még én sem tudom, hogy mit akarok. Egyetlen dolog, hogy folytatni akarom. Vele akarok lenni, de nem csak úgy, ahogy nem rég. Meg akarom vele osztani az életemet, mellette akarok lenni, meghallgatni, hogy milyen volt a napja, elmesélni a sajátomat, reggel úgy kelni, hogy mellettem és megcsókolhatom, este pedig őt ölelve akarok elaludni.
- Ahogy mondtam én sem tudom mi történt, de egyszer már elkövettem a hibát, most nem akarom. Többet jelentesz nekem, mint ami történt. Szeretném ha lenne folytatása, nem csak azt, amit nem rég tettünk. Szeretnék veled lenni. Veled kelni és veled ébredni.
Mondom el az érzelmeimet. Lehet, hogy megijesztem, hiszen maga mondta, hogy nem tud megbízni férfiakban és az ilyen nehezen javul. Hosszú idő, míg meg fog bennem bízni, de szerintem megéri.
- Én azt szeretném, hogy örökre, de biztos van dolgod. A gyógyulás körülbelül két- három napig fog tartani, mire a tested teljesen rendbe jön, hiszen egy ilyen regeneráció a sejteket lefárasztja. De ez csak akkor, ha rendesen étkezel, mert a sejtjeidnek energia kell.
Mondom el az igazságot.

A férfiaktól mindig is igyekeztem távol tartani magam, mármint nem olyan értelemben, mint mondjuk Frank. Ő barát, társ és idegesítő asszisztens, mindenes. Úgy szexuálisan és érzelmekkel nem voltam hajlandó férfihoz kötődni. Egyszer elég volt megégetnem magam, ez nem fordulhat elő újra.
Azonban a doktor valamit felébresztett bennem, nem érzem úgy, hogy mellette veszélyben volnék vagy csalódnom kellene. Röhejes az egész hiszen alig ismerem néhány órája. Lehet csupán sokkos állapotban vagyok vagy beütöttem a fejem és ezért gondolok ilyesmit, nem tudom. Bár Ő az orvos, jobban tudná, ha ilyen gondom volna még mielőtt az a fejemben akárcsak megfordulna.
Mosolyodom el majd helyet foglalok, mert érzem, hogy a lábaim nem sokáig fognak még talpon tartani. Annak a gránátnak az emléke soha nem fog elszállni belőlem. Láttam ahogy egy csomó embert tépett cafatokra. A barátaim, társaim, csapatom fele odaveszett a másik fele pedig még mindig ellátásra szorul.
-Én pedig nem engedek magamhoz közel senkit. Nem tudom mi történt köztünk, mármint tudom, de őszintén nem értem hogyan. - Fogom a fejem és végig simítok a hajamon. Ez annyira zavaros, fogalmam sincs mihez lehetne kezdeni.
-Ne felejtsük el? - Nyalom meg az ajkamat. Hát nehéz is volna elfelejteni az egyszer biztos. Ilyen szenvedélyt és vágyat már rég éreztem. Szinte felperzselt. Két idegen ember között ilyet szerintem nem sokan tapasztaltak még. Lehet, hogy kimerültem, de élvezetes volt eljutni eddig.
-Én még egy férfit sem vesztettem el akiért könnyeket ejtettem volna. - Csak a kislányom az akiért fáj a szívem, de az nem ugyanaz.
-Meddig maradjak itt? - Kérdem. Hiszen azt mondta pihenésre szorulok, de azt megtehetem máskor is. Azt mondta ne felejtsük el a köztünk történteket, de azt nem mondta, hogy ennél tovább mennénk vagy folytatnánk a lezajlottakat. Nem akarok a terhére lenni.

Megszoktam az egyedül létet, hiszen napi 16 órát dolgozom, utána még 4-et legalább a műtétek összefoglalójával foglalkozom és ezen kívül van 3 órám aludni immár lassan 20 éve, így nem nagyon volt időm kapcsolatokat kiépíteni, bár a kórházban már sokakkal jóban vagyok. Az életvitelem egy ember szervezetét megviselné, de nekem szerencsém van, hiszen a képességem lehetővé teszi ezt. Nos a munkám azt sem nagyon teszi lehetővé, hogy saját magammal foglalkozzak, bár ez már változni látszik. Csendben olvasok, amikor meglátom Freját, aki a fotelhez botorkál.
- Nem zavartál meg, ha két hete nem tudom elolvasni, szerintem még tud várni.
Mondom mosolyogva.. Egy kicsit aggódom, hiszen komoly sérülést szenvedett, még ha testileg meg is tudtam gyógyítani, lelki nyomait nem tudom elmulasztani a gránátnak. Emlékszem, hogy nekem milyen érzés volt, amikor az atombomba sugárzása és a robbanás eltalált, bár az messze rosszabb, mint egy repesz. Az előbbibe egy normális ember szénné ég, míg az utóbbiban maximum maradandó sérülést szerzel, bár az sem kellemes, hiszen azzal kell együtt élned. Figyelem a mondandóját, kezdetben határozott, de ez lépésről lépésre tűnik el, ahogy rátér a lényegre.
- Velem sem történt meg, hiszen általában tudom magam tartani a beteggel sosem típusú tiltáshoz. Én is jól érzem magam veled. Valóban meggondolatlanság volt, amit tettünk, de semmiképp nem akarom, hogy elfelejtsük, mert akkor tényleg igazad lenne és én nem vagyok olyan férfi, vagyis már egy ideje nem,  mint akik kihasználtak. Bevallom én sem vagyok ártatlan, hiszen volt idő, amikor én is csak arra használtam a nőket, de elvesztettem valakit, aki többet jelentett számomra egy alkalomnál, viszont akkor ezt nem tudtam neki elmondani.
A mondandóm olyan, mint ha nem 25, hanem 75 éves lennék, amihez közelebb állok. Az életem tanulságos lenne, talán még könyvet is írhatnék, bár ha 100 év múlva is élek, akkor viccesebb lenne, hiszen élő történelem könyvvé válok egy idő után.

A múltam egyedül rám tartozik, ez egy olyan részem amit soha nem szeretnék megismertetni senkivel sem. Épp elég nekem visszaemlékezni olykor az átéltekre. Biztonságot kerestem amellett a férfi mellett. Nem szerettem sohasem, de kedveltem. Hozzámentem mikor megkérte a kezem, de a házas élet nem volt felhőtlen. Miután kiderítettem miben mesterkedik megakartam szökni, csak azután derült ki, hogy gyermeket várok, így nem szökhettem meg. De most már tudom, hogy jobban jártam volna ha mégis így teszek. A lányom akkor most velem lenne nem azzal a pszichopata állattal.
Nem bírom sokáig a beállt csendet, az üres szobát, valamiért hiányzik innen a doktor. Nehézkesen, de felállok az ágyról és kibotorkálok hozzá.
-Megzavartalak? - Kérdezem, mert hát látom, hogy valamit elmélyülten olvasott. De visszamenni nem akarok a szobába így leülök. Még mindig elég gyengének érzem magam, de határozottan jobban, mint mikor attól tartottam, hogy elveszítem a lábam a repeszgránát okozta sérülés miatt.
-Nos testileg jól, azt hiszem, viszont bánt ahogy viselkedtem veled. Figyelj, egyszer mondom csak el, többször nem. Nem tudom miért, de jól érzem magam melletted, és ilyen nem fordult még elő velem sohasem. Talán meggondolatlanság volt lefeküdnünk, de attól még fantasztikus volt, viszont most akkor nem tudom, hogy mi legyen, elfelejtsük vagy van valami más ötleted? - Na igen, tudok bizonytalan is lenni, még én sem lehetek biztos mindenben.