Depew park

Tárgy: Depew park Pént. 20 Szept. - 21:52

First topic message reminder :

A város legnagyobb parkja, ami bizonyos részeken már-már erdőségnek is megfeleltethető. Nagy területet fed le, így nem meglepő, ha az őt átszelő kis patak felett híd kúszik át, akad itt egy magas kilátó is, no meg persze a város hírességeiről néhány szobor. E mellett pedig nagyobb tisztás területek, ahol nyári napokon remekül el lehet piknikezgetni, és persze játszótér, sportpályák is dögivel. Ez a park mindig hangos, amikor jó idő van, hiszen a város forgataga elől a családok és a kikapcsolódni vágyók biztosan itt kötnek ki hétvégente. Rengeteg programot szerveznek, minden második hétvégén akad egy kisebb esemény, ami miatt külön érdemes lehet kilátogatni.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 9 Szept. - 23:16

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 28 Aug. - 21:29

Will & Violet

♪ I wanna love somebody like you ♪

- Igen, azt hiszem így van. Megpróbálhattam volna, de gyáva nyúl voltam ez az igazság. - butaság volt tudom, most már, de az ember amikor elkezd magának bemesélni dolgokat, akkor az a baj, hogy a realitás messze száll. Hiába mondta nekem, hogy kedvel, hiába adta a tudtomra, hogy nem zavarja az arcvakság sem, én sajnos nem tudtam ezt elhinni, főleg ahogy teltek a napok és nem jött semmiféle hír tőle, róla. Egyszerűen bemagyaráztam szépen magamnak, hogy tényleg nem vagyok elég jó, hogy annyira nem érdekeltem, hogy közbejött neki valamit fontosabb, netán nem akarta a szemembe mondani, hogy mi zavarja, mert ilyen is van. Akadnak olyanok, akik egyszerűen csak nem akarják a másikat megbántani ezért inkább hanyagolják az őszinteséget, és szimplán nem keresik a másikat. Tudjátok sok esetben könnyen írni egy üzenetet, mint szóban lekoptatni a másikat és még csak üzenetet sem írni, na az még sokkal könnyebb. Én persze nem vagyok ilyen, de nem tudhattam, hogy mondjuk ő hogy van ezzel.
Azt tényleg remélem, hogy idővel majd őszintén és igazából meg tud majd bízni bennem. Nem akarom, hogy ez az egész közénk álljon, hogy az, ami még igazán ki se alakult - legalábbis bennem - már most megvétózódjon e miatt az elején. Végül jól alakultak a dolgok és ez a lényeg, ha minden igaz. Szeretném, ha ez így is maradna, ha nem lenne megint valami, ami keresztbe tesz nekünk. Tényleg jó lenne, ha átköltözne közelebb hozzám és akkor jobban megismerhetnénk egymást. Annyira örülnék neki, hogy el se tudom mondani!
- Az biztos! Én ezek után a nénikémben... tuti, hogy nehéz lesz megbízni benne, és figyelni fogok inkább én a saját dolgaimra, mert nem tudom mikor találja ki,hogy helyettem dönt, hogy nekem jobb legyen. - nem volt fair tőle és akármennyire is szeret, ilyet akkor sem tehet. Nem fogom neki ezt egy könnyen elfelejteni ez sajnos tuti biztos, de majd talán idővel jobb lesz. Én legalábbis nagyon remélem, hogy ő is elhiszi majd, hogy tudok már gondoskodni a saját boldogulásomról. Nem kell örökké védenie a miatt, ami történt. Túl vagyok rajta legalábbis már nagyjából és majd minden jobb lesz, de ehhez pont hogy a pozitív dolgok kellenek és Will is pont egy ilyen pozitívum az életemben, amit ő egyszerűen el akart venni, ami nagyon... nagyon nem volt szép.
- Jól van! Remélem, hogy... hamar lesz. - óvatosan mosolyodom csak el, mert nem akarom sürgetni, kicsit sem, tényleg, de akkor is jó lenne, ha minél előbb újra találkozhatnánk és erre csak akkor van esély, ha elköltözik innen, mert most nagyon-nagyon messze van. Amikor elindulunk megfogom a kezét, bár azért nagyjából tippem van merre van a kifelé, de így a biztos. Behuppanok szépen a kocsiba és mesélek még neki egy kicsit. Mindenről, ami csak érdekli, mert szeretném, ha jobban megismerne, tényleg jó lenne. Én is örülök neki, hogy megismerhetem őt, és pont e miatt jó, ha gyakrabban tudunk találkozni. A búcsúnál valahol el is várom a csókot, sőt jó eséllyel én magam lennék az, aki ha nem adna, én tenném meg helyette. Finoman át is karolom a nyakát, aztán végül csak rászánom magam, hogy elengedjem. - Szia Will! Jó utat és örülök, hogy találkoztunk! - tényleg örülök, nagyon-nagyon! Még figyelem, ahogy a kocsi felé indul. Próbálkozom, de nem megy, nem tudom megállni, hogy csak így hamar távozzon. Pár lépés után moccan magától a lábam, hogy végül a kocsinál már szinte, de utol érjem és egy egészen elnyújtott, hosszú csókkal köszönjek el tőle, mert azt se tudom, hogy mikor látom újra. Lehet, hogy pár nap, lehet hogy egy hét, vagy kettő, nem biztos, hogy azonnal tud majd költözni.

//Köszönöm a játékot! Remek volt, mint mindig, folyt. köv a nagy balhéval. Very Happy

//

Tárgy: Re: Depew park Szer. 27 Aug. - 19:24

Violet & Will

- Nem kell magyarázkodnod. Megértem. Féltél, hogy a válasz jobban fájna, mint a bizonytalanság. – vagy ő már akkor biztosra vette, hogy nem érdekel engem? Mindenesetre semmiképpen nem kell magyarázkodnia. Az egyetlen ember, aki egy hatalmas magyarázattal adós, az a nénikéje. De nem nekem, mert engem a legkevésbé sem érdekelnek a hülye kifogásai. Violetnek tartozik ezzel. Engem felesleges lenne fárasztania ezzel, mert nem tudnám neki azt mondani, hogy oké, semmi baj, majd máskor nem ezt csinálod. Nem bízok a nénikéjében, és igazából Violeten kívül senkiben sem. Emmában sem. Rendben van, hogy ő a főnököm, de attól még nem kell megbízzak benne, ugye? Ő csak egy haszonleső, hataloméhes nő. Felőlem aztán a többi ember a szervezetben bízhat benne, de én nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy teljes bizalmat szavazzak neki. Mert a végén még kihasználná és a hiénák elé vetne, csak mert éppen arra van szüksége, hogy találjanak egy bűnbakot az emberek. Az ilyen emberekben, mint ő, soha nem szabad teljesen megbízni, és bolond az, aki egy pillanatra is elhiszi, hogy fontos a számára. Persze, a szép külső, meg a szép szavak fogékony tud lenni a sok bolondra, de valójában ez csak az álca, mert legbelül… legbelül senkivel sem foglalkozik magán kívül.
- Biztosan sikerülni fog. – mondom neki egy biztató mosollyal. A kétkedésnél ugyanis kevés erősebb fegyver van. Embereket választ szét, akár egy egész életre is. Olyan dolog, ami a legjobb barátságokat is képes széttörni, és a legerősebb szívekben is képes bizalmatlanságot ébreszteni. Kapcsolatokat porlaszt szét. Olyan dolog ez, ami irritál és megsebez. Ez olyan fegyver, ami képes végezni mással, ami akár téged is megölhet. Az ember egy elég fura élőlény, hiszen mindig másként dolgozik, mindig másként reagál a történtekre, ezáltal igen kiszámíthatatlan tud lenni, hogy ki mit tesz, mikor történik valami olyan dolog az életében, amiről később azt mondja, hogy: választóvonal volt.
- Akkor jó, örülök, hogy ebben egyetértünk. – mert végtére ez számít, nem? Hogy jól alakultak a dolgok, még ha ilyen… még ha ilyen kellemetlen dolgok is szülték meg ezt az egészet. Az ember folyamatosan változik. Amibe ma bele akkor halni, az holnap még csak fájni sem fog. Úgyhogy eltudom ezt az egészet is felejteni, talán könnyebben, mint hinném, elvégre nem történt semmi olyan nagy dolog? Nem kezdtek bele semmibe sem, csak volt egy… egy csókjuk. Ez nem jelent semmit sem, igaz? Legalábbis nagyon remélem, hogy nem. Nem mondom, hogy sok csalódás ért már az életben, mert ez nem igaz, de… de nem most akarok belekezdeni.
- Megértem, komolyan! Legalább… legalább tanultunk az egészből, nem? – jó kis tanulság volt, de azért szívesen kihagytam volna, ha van választásom. Fogalmam sincsen, hogy mennyire volt az egyértelmű, hogy akarok tőle valamit, mert próbáltam lépésről lépésre haladni a dologgal, hogy ne úgy lássa, mintha letámadnám, mintha bármit is elvárnék tőle. Nem emlékszik az arcomra, és talán ez így is jó. Aznap, mikor leültem mellé az asztalhoz, azt hittem emlékezni fog, balhézni, és felkészültem arra, hogy ő meg én csak a fejemben teljesülhet. Azonban ez az arcvakság még kapóra is jön, elvégre így nem csak fantáziálnom lehet a dologról. Minden rosszban van valami jó, igaz?
- Ígérem, hogy megkereslek, ha költözöm, rendben? – ha nem válaszol a levelekre, akkor majd hívom a sulit, mindegy, csak vele beszéljek, nem fogom mostantól másra bízni azt, hogy legyen közvetítő és segítsen nekem, mert a nénikéje az élőpélda arra, hogy az emberekben nem szabad megbízni, ugyanis mindig átvernek. Pedig én kedves voltam, nem tolakodó, erre mégis átvert! Violet megbocsáthat neki, én nem fogok, számomra a nénikéje megbízhatatlan ember, akivel ha lehet, nem akarok többet találkozni, mert csak a baj van vele. Ha még egyszer valami ilyennel próbálkozik… esküszöm, hogy megismertetem vele a fájdalom valódi fogalmát.
Levezetem őt a lépcsőn, elvégre be volt hunyva a szeme mikor jöttünk, majd zárom mögöttünk az ajtót, és megkérem, hogy pattanjon be a kocsimba, majd hazaviszem azzal, ha már úgyis itt parkolok a közelben. Közben persze azért kérdezgettem őt erről arról, főként a suliról, hogy milyen ott, egy-két kérdés a professzorról… csakhogy feltudjak készülni, és végre megtudjam, hogy mit is akar az fickó. Mégis mi haszna abból, ha mutánsokat gyűjt össze, de nem sereget toboroz belőlük? Egész gyorsan megérkezünk, kinyitom neki az autó ajtaját, majd ha nem ellenkezik, akkor puszi helyett inkább megcsókolnám. – Akkor majd jelentkezem rendben? Szia! – intek neki búcsút mosolyogva, ahogyan visszaszállok az autóba és hazaindulok. Muszáj lesz beugranom Emmához majd.

Tárgy: Re: Depew park Kedd 26 Aug. - 21:08

Will & Violet

♪ I wanna love somebody like you ♪

- Tudom, hogy megpróbálhattalak volna én keresni, de... nem tudtam hol laksz és nem akartam, hogy a szemembe mond, hogy nem érdekellek, vagy hogy kínos legyen. - teszem még hozzá. Nem akarom magyarázkodni, nem akarom úgy beállítani, mintha valami tökéletes szent lennék, aki soha nem hibázik, de nem vagyok én elég biztos magamban ahhoz, hogy csak úgy megkeressem akkor, ha ő nem keres. Ő kitartó volt tudom, mert érdeklem őt, de én nem, mert úgy volt, hogy keres és nem tette. Aggódhattam volna, hogy baja van, talán lehetett volna ennyi eszem, de most veszítettem el a szüleimet. Jó nem most, hetekkel ezelőtt, de ez nem kifejezetten segített abban, hogy nagy legyen az önbizalmam. Ha visszacsinálhatnám talán megpróbálnék változtatni, de sajnos erre nem sok esély van, így hát marad az, hogy megpróbálok elnézést kérni, és szeretném, ha tudná, hogy tényleg sajnálom azt, hogy így alakult. Szeretek vele lenni, tényleg nagyon jól esik ez most is, és legutóbb is jó volt, még a kavarodások előtt, de nem voltam sajnos biztos benne, hogy ő is így van ezzel. Nem volt egyértelmű, sőt talán ha egyértelmű lett volna, akkor sem hiszem el igazán, nem tehetek róla.
- Nem ismersz még igazán, egyáltalán nem csoda, ha azt gondolod rólam, hogy ilyen vagyok, de... remélem el tudom érni majd, hogy elhidd, hogy nem így van, hogy megbízz bennem. - nem szeretném, ha féltékeny lenne csak azért, mert a suliban vagyok, hiszen nem lehetünk majd mindig együtt, ott lesznek mások is, más fiúk is, Diego is és ezen nem lehet változtatni, de jó lenne ha bízna bennem, ha elhinné, hogy nem bántanám meg és nem szórakoznék az érzéseivel, még ha azt nem is merem feltételezni, hogy szerelmes. Nem is tudom, hogy hogyan kezelném ezt. Azt hiszem azért eléggé meglepne, mert hát nem ismer igazán, sőt kicsit sem, ha ilyesmiket feltételezett rólam, a szerelem pedig... Tudom van az első látásra fajta, de valahogy én ebben sosem hittem, bár ebben az is benne van, hogy számomra nem igazán van olyan, hogy első látásra, mert úgysem marad meg bennem egy arc, amit először meglátok és gondolom az így kialakuló szerelem mégis csak a külsőségeken alapul, egy elkapott mimikán, egy mosolyon, vagy a másik szemén, az egész arcán, netán a lényén úgy összességében.
- Jó vége lett igen. - mosolyodom el végül nagy nehezen és nem hagyom, hogy továbbra is olyan messze legyen tőlem, már így is túl sok volt ebből, már így is túl hosszan ült azon a padon, én meg őrlődhettem, hogy most akkor végleg utál-e, vagy mi van. Jó érzés az, hogy minden rossz ellenére végre átölel kicsit. Igazából még csak ki sem kezdtem Diegoval, valahogy csak így alakultak a dolgok és magával ragadott a sármja, meg a stílusa, ami érthető, ha egyszer nem volt akkor épp senkim, no meg előtte amúgy is nagyot csalódtam. - Én is sajnálom! Lehettem volna egy kicsit bátrabb és megpróbálhattalak volna én keresni téged, hiszen nem tűnt úgy, hogy hidegen hagylak, csak... féltem. - tényleg féltem és nem akartam csalódni, hogy aztán szemtől szembe mondja meg, hogy menjek, mert nem érdeklem, hogy esetleg talált valaki mást, aki érdekesebb, izgalmasabb és nem mellesleg még az arcára is emlékszik és ez fontosabb volt, mint én. Ez is totál érthető lett volna, talán nem csoda, ha így gondoltam, és hát nem is ismerhettem még akkor sem annyira, hogy azt feltételezzem, hogy nem mondana ilyet.
- Azt hiszem, hogy a nénikém már aggódik, bár... ezek után meg is érdemli! - húzom el a számat. Az a baj, hogy olyan nehéz most elszakadni tőle, de tudom, hogy muszáj lesz, még így is egy nehéz este vár rám. - Ígéred, hogy felhívsz vagy a suliban, vagy írsz ha már tudod, hogy megoldható a költözés? Én holnap megyek vissza, aztán vagy két hét mire megint a városba jövök és az még... olyan hosszú idő. - hát ezért lenne jó, ha North Salembe költözne, főleg akkor ha ez nem olyan nagy ügy, ha nem rúgom fel az életét vele.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 25 Aug. - 22:52

Violet & Will

- Igen, értem, gondolom mindenki így lett volna ezzel, ahogy te, ha vele történik. - én nem felejtettem el, hogy milyen vele lenni. Valószínűleg azért, mert én többet érzek iránta, mint ő irántam. Mindegy mit csinálunk az életben, csak csináljuk, mert mások nem fogják helyettünk megtenni. Mint mikor valaki belép az életünkbe, és az egyik felünk azt akarja elhitetni velünk, hogy ne kezdj vele, nem állsz készen és ő sem kész még rád, nem fog menni, várj, engedd el, kockáztass, hogy talán soha többet nem láthatod majd. A másik felünk viszont azt mondja, hogy lépj közelebb hozzá, köszönj neki mosolyogva, és tegyél meg mindent, hogy beléd szeressen. Ezt választom, a másik felemre hallgatok. Nem szeret engem, ezt én is tudom, és bár fáj, nem várhatom el tőle, hiszen én régebb óta ismerem őt, csak még nem tud róla. Soha nem hittem abban, hogy nyomott hagynánk mások életében, de most, hogy nézem őt, és hallgatom a szavait, tudom, hogy van benne valami igazság, mert… mert nem vagyok már ugyanolyan, mint mikor megismertem. Nyomott hagyott az életemben, változtatott rajta akaratán kívül is, és bár nem tudom eldönteni, hogy ennek örülnöm kéne, vagy sem, de azt pontosan tudom, hogy megérte mindez, cserébe, hogy vele lehetek most, és talán máskor is.
- Jó, megértem, és nem azt mondtam, hogy szándékosan csinálnád, mert… mert amúgy sem olyannak tűnsz, mint aki ilyet tenne. Viszont… az ember sok hülyeséget képes csinálni még hülyébb dolgok miatt. Én is csináltam már párat, talán te is… azt hittem ez is olyan. – azt szokták mondani, hogy lehet két ember szeretni, de ez hazugság, mert a másikat megölném, hogy eldőljön ez a kérdés. Olvastam már erről, hogy milyen mikor a nő két férfi közt vívódik, mert mindkettőt szereti, mindkettővel imád együtt lenni, de nem mer dönteni, mert fél, hogy megbántja valamelyiket, ezért inkább tovább játszadozik velük, míg a szerencsétlen pasik csak reménykednek minden egyes csóknál, hogy végre eldőlt a kérdés, hogy itt marad és nem megy át a másik fickóhoz. Aztán átmegy. Utálja őt, de közben mégis szereti és visszavárja, majd újra megcsókolja, ha találkoznak, és eszébe se jut, hogy a nő nyelve nem rég valaki más szájában kutatott hasonlóképpen. A szeretet egy nagyon fura dolog, egy elég hülye dolog, és sok mindenre készteti az embert, olyan dolgokra, amit amúgy nem tenne meg sohasem önszántából. Nem kényszer ez, hanem inkább valami önkéntelen cselekedett, valami tudat alatti dolog, vagy mi a franc. Mindegy, nem az én dolgom ezt megfejteni.
- Mindegy, megtörtént, nem tudunk rajta változtatni, de végül is jó vége lett a dolognak, nem? – kérdezem tőle még mielőtt közelebb lépne, hogy megtörje a távolságot. Nem ellenkezem, miért is tenném? Megölelem őt, és néhány pillanatig csak csendben élvezem a pillanatot. Jóérzés őt a közelemben tudni, a karjaimban tartani. Mintha… mintha mindig otthon lennék. – Bocs emiatt az egész miatt, tudom, hogy nem lennél képes rá, én csak… én csak hülye voltam, meg féltékeny is, és mindezt rajtad vezettem le, pedig nem szabadott volna. Tényleg sajnálom! – fogalmam sincsen, hogy melyikünk számlájára kéne írni ezt az egészet, hogy ki a nagyobb ludas a dologban, de nem is érdekel, mindketten hibáztunk, én azt mondom. Ő azért, mert… mert kikezdett a fickóval, én meg azért mert féltékeny voltam és nem kerestem személyesen, szóval mindketten elrontottuk a dolgot, talán én jobban, mint ő, és talán ő még csak nem is csinált semmit, megértem, de… de azért akkor se így kellett volna, legalábbis szerintem. Oké, nem volt köztünk akkor semmi, de nem hinném, hogy nem érezte volna, hogy nem csak a barátja akarok lenni. Rendben, azt hitte nem keresem többet és nem volt már akkor sem szerelmes vagy hasonló, szóval ezek szerint tényleg nem hibázott, de… de attól még rossz érzés volt és kész. – Na és most… gondolom haza kéne, hogy vigyelek, igaz? – azért nem mondom, hogy ezt olyan nagyon jókedvűen mondom, de nem akarom, hogy miattam kerüljön bajba, szóval szívesen hazakísérem, ha mennie kell.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 25 Aug. - 10:47

Will & Violet

♪ No promises ♪

- Lehetséges, örültem volna neki, ha így van. - mosolyodom el. Hát ki ne örülne annak, ha hatással van valakire, ha egy-egy kósza bók, vagy kedves szó ilyen hatást vált ki. Persze, hogy én is örülök neki, én is jól érzem magam tőle, hogy neki is jó, arról nem is beszélve, hogy már ő is épp elégszer volt velem kedves és elvileg az életnek úgy kell működnie, hogy az ember kapjon viszonzást a kedves szavakért nem de? Csak ne rontanám el az egészet azzal, hogy őszinte vagyok, de az őszinteségre szükség van, nem jobb, ha aztán később mondom el, amikor jobban fájna, igaz? Bár fogalmam sincs most hirtelen, mert így is épp elég rosszá válik a helyzet rövid idő alatt. Azt látom rajta, hogy csalódott bennem, csalódott abban, amilyen vagyok vele és rosszul esik, hogy feltételezi rólam, hogy csak játszanék, vagy csikicsukiznék vele, velük, ha épp ahhoz lenne kedvem. Ez egyszerűen... én nem ilyen vagyok és nem akarom, hogy ezt gondolja rólam.
- Ezt jó hallani, és én nem is akarlak bántani, épp ezért nem akarok játszani veled, és senkivel sem. - tényleg nem akarok neki rosszat és hogy ő ezt hiszi már önmagában is rossz érzéssel tölt el. Szeretek vele lenni és nekem is rossz volt ez a pár hét külön tőle, tényleg nagyon rossz, most pedig nem akarom azzal elrontani, hogy megbántom. Nem fogok visszaszaladni Diegohoz, akkor sem, ha nem akarja bevállalni a dolgot, nem tennék ilyet, de attól még persze felettébb rosszul esne a lelkemnek, bár a szavaiból úgy érzem, hogy nem erről van szó, csupán csak fél tőle, hogy csalódnia kell bennem. Én nem hiszem, hogy erre sor kerülne, nem fogok ártani neki, szándékosan soha, akkor sem, ha visszamegyek a birtokra és ott lesz Diego. Ez nem olyan, amit gondol, még ha számára tényleg így is jött le, nem akartam, hogy így tűnjön. Én voltam a buta tudom, rosszul állítottam be, rosszul adtam elő, nem szabadott volna, de tényleg nem direkt csináltam. Egyszerűen csak bizonytalan voltam és hirtelen nem tudtam, hogyan kéne megoldanom, hogy mindenkinek jó legyen, de igenis az emberben változnak az érzések, amikor hatások érik, egy csók, vagy ahogy közelebb kerülsz a másikhoz. Így vagyok én ezzel most, csak kellett egy kis együtt töltött idő, hogy tisztázzak magamban ezt-azt, ez nem olyan nagy bűn igaz?
- Sajnálom, de... ez csak azért van, mert azt hittem nem is érdekellek és ez a bizonytalanság azért megmaradt bennem az elején, nem emlékeztem már rá milyen veled lenni, a csalódottság felül írta, de már tudom. - ezt lenne jó, ha megértené. Azt hittem, hogy ennyi, hiába volt jó vele, hiába éreztem jól magam nem ért semmit, és egyszerűen csak megpróbáltam tovább lépni, ami végül valamilyen szinten sikerült is, és nem tudtam csak úgy visszazökkenni ebbe az állapotba, mintha mi se történt volna. Talán egy pillanatig még az elején benne volt az, hogy sajnáltam, hogy ez az egész így alakult, de csak egy pillanatig, amikor megfogtam a kezét, de a csóknál már nem, az egyszerűen csak jól esett és csak a fagyizás miatt így jött ki a lépés, nem volt benne semmi szánalom.
- Akkor csak egyszerűen hidd el, hogy nem azért csináltam, mert rosszat akarok neked és hogy nem csak azért mondom ezt, mert most veled vagyok. Félreismersz, ha azt hiszed, hogy játszani tudnék bárkivel is, én... én pontosan tudom, hogy milyen ha az embernek nehéz az élete, nem tenném másét azzá szándékosan. - és véletlenül sem, törekednék rá. Nem akarom, hogy fájjon neki bármi, és szeretném, ha tudná, hogy komolyan gondolom, hogy megpróbáljuk együtt, kialakítani valamit, mert egyszerűen csak jó lenne vele lenni, megismerni jobban és ki tudja hogy aztán mi lesz belőle. Bizonytalan vagyok, hiszen nem volt még senkim, de attól még nem fogok visszahozni, és nem fogok kísérletezgetni, mert azt... egyszerűen nem fair. Szinte már kérlelőn tekintek rá, amikor kicsit közelebb lép, és végre legalább feláll a padról. Azt hiszem már ez is valami. - Tudom és tényleg sajnálom. Ha tudtam volna, hogy írtál, hidd el én... de nem tudtam és ez annyira nem fair! - mérges vagyok a nénikémre, hogy így képes volt kiszúrni velünk és összezavarni mindent, tényleg nagyon mérges. Nem bírom tovább, úgy érzem, hogy muszáj nekem megtörni a maradék távolságot, muszáj nekem odamenni hozzá, hogy ha nem ellenkezik, akkor megöleljem végre, mert érezni akarom őt a közelemben, érezni, ha tényleg nem haragszik, hogy nem... fél tőlem, hogy bántanám.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 24 Aug. - 1:01

Violet & Will

- Kitudja, lehet, hogy akkor is éppen ezt váltottad volna ki vele belőlem. – húzom mosolyra a számat. Nem tudja, de… de én sokkal többet érzek iránta, mint ő irántam, így hát biztos vagyok benne, hogy mindenképpen zavarba hozott volna a szavaival. Lehettem volna egy felszínes önző barom, elvégre jól nézek ki, a nők kedvelnek és van mire felvágnom. Nem nagyképűségből mondom ezt, ezek csak tények. Azonban én nem használom ki túlzottan az adottságaimat ebből a szempontból. Főleg nem azok után, hogy találkoztam Violettel. Azóta nem voltam senkivel sem, és előtte is csak alkalmi kapcsolataim voltak, az élvezet és nem a boldogság kedvéért. A kettő között van különbség. Az élvezet pár órára szól, egyetlen éjszakára, ellenben a boldogsággal, ami akár egy életen át is elkísérheti az embert. Na nem mintha a romantika hatalmas hívője lennék, de… de szeretem Violetet, és szeretek eljátszani azzal a gondolattal is, hogy mi ketten… akár… mindegy, nem szabad nagy dolgokat mondanom, mert a végén az élet még úgy dönt, hogy a megvalósítás helyett inkább megfoszt tőlem. Az élet soha nem mellettünk áll, mindig ellenünk játszik, és mindig nyer. Mi csak túlélünk, együtt élünk vele, azzal, amit kapunk tőle, de legyőzni soha nem tudtuk, és nem is fogjuk tudni.
- Nehogy azt hidd, hogy nem érzek így! Szeretnélek újra megcsókolni, megérinteni, magamhoz ölelni úgy, ahogy mást nem. Én szeretnék veled lenni, és örülök annak, hogy így érzel. Én csak… biztos akarok lenni. Ez a néhány hét… elég rossz volt, pedig alig ismerlek. Nem akarom, hogy vége legyen ennek, mert elhamarkodunk valamit. Mert akkor az elvesztésed egyetlen pillanata is jobban fájna, mint az elmúlt pár hétben bármikor. – nem akarom őt elveszteni, ez az igazság. Az a néhány hét ráébresztett arra, hogy milyen rossz érzés kétségek közt lenni, vergődni, mint egy partra vetett hal, reménykedni folyamatosan, hogy leveled jön majd tőle, esetleg személyesen kopog az ajtódon… és aztán semmi. Rá kell döbbenned arra, hogy nem keres, hogy nem érdekled, hogy vége mindennek, még mielőtt elkezdődhetett volna. Nem akarom újra átélni, márpedig könnyen lehet, hogy átfogom, ezért akarok biztos lenni abban, hogy komolyan gondolja a dolgot, hogy beszélni fog azzal a sráccal és elmondja neki, hogy mi is a helyzet. Hogy nem fog elgyengülni, nem fog visszatáncolni, mert… mert bízom benne, de ha becsap, vagy valami, akkor nem fogom már tudni benne vakon hinni. Ha azt mondja, hogy így érzi, akkor hiszek neki. Szeretem őt, hogy a fenébe ne hinnék neki?
- Rendben, elhiszem, csak… csak másként jött le. – értem én, hogy rosszul érzi magát, de szerintem ez nem csak nekem jönne le így. Előbb megcsókolja azt a srácot, majd rosszul érzi magát a történtek miatt és jövök én. Kicsit mintha a szánalomra hajazna, de ha azt mondja, hogy nem így van, hát rendben, elhiszem neki, de neki is el kell hinni, hogy a látszat ellene beszél. Tudom, nem minden az, aminek elsőre látszik, de attól még nagyon is tud a látszat bántani egy embert, ahogyan most nekem se esik jól már csak a gondolat sem, hogy azért csókolt meg, mert sajnált.
- Persze, hogy rosszul esne, senki nem szereti, ha csak játszadoznak vele. Tudom, hogy eltudod dönteni, hogy mit akarsz, és azt is biztosan tudom, hogy én mit akarok. Én szeretnék kockáztatni veled, elvégre ezért írtam zsibbadásig leveleket neked. – mondom mosolyogva, ahogyan felállok a padból és óvatosan lépek kicsit közelebb hozzá. – Nem akarom, hogy azt hidd, hogy nem akarom ezt az egészet, mert… mert nagyon is akarom! Én csak… nem is tudom, talán féltékeny vagyok arra a fickóra, vagy… vagy valami. – nem tudom, hogy igazából mit akarok mondani, tenni, csak azt tudom, hogy szeretnék vele lenni, de… de biztos is akarok lenni, ugyanakkor tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen nem ugyanúgy érzünk egymás iránt. Én szeretem őt, de ő nem szeret engem. Még. Mert mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy ez változzon, hogy belém szeressen. Muszáj megpróbálnom, és muszáj csalódnom, ha tévedek. Nem akartam még semmit és senkit sem úgy, mint őt. Szükségem van rá.

Tárgy: Re: Depew park Szomb. 23 Aug. - 20:37

Will & Violet

♪ It's All Coming Back To Me Now ♪

Gyávaság, ha nem vagyok híve a harcnak? Szeretnék egyszerűen csak nyugodtan és boldogan élni, és nem akarok küzdeni azért, hogy ezt elérhessem, sőt attól félek, hogy ha valaha is küzdelemre kerülne a sor, akkor az nem maradna csak úgy abba, hanem nagyon sokáig elhúzódna, tehát... esélyünk sem lenne jól kijönni belőle valaha is. Sok ember van, mégis mit tehetnénk, mindegyiküket megfélemlítjük? Mert máshogy lehetne elérni célt? Szerintem nem, és azt sem akarom, hogy mindenki tőlünk féljen. Valahogy... máshogy is lehet ez. Inkább húzom meg magam és inkább maradok a színfalak mögött, nem villogok a képességemmel, mert úgy könnyebb elérni a békés és nyugodt életet, ilyen egyszerű.
- Akkor legalábbis nincs nagy összehasonlítási alapod. Ha már sokan bókoltak volna, akkor... nem biztos, hogy az enyém túl nagy hatást érne el. - mosolyodom el. Ha nagyon tisztában van valaki az adottságaival, akkor nem ér sokat, ha valaki kedveseket mond neki nem? Mert akkor úgyis tisztában van azzal, hogy mik az előnyei, és nem lesz az nagy cucc, ha valaki ezt a tudtára adja. Én örülök neki, hogy nem túlságosan magabiztos, pedig lenne mire felvágnia, ha nagyon akarna, de nem olyan, nem vettem észre, hogy akár csak egy cseppnyi beképzeltség is lenne benne. Aztán viszont kellően felborul minden. Nem kellett volna mondanom neki talán, de ha nem teszem, akkor meg csak mart volna a lelkiismeret furdalás és annak sincs értelme, pedig nincs okom rá, hiszen nem voltam vele, amikor Diegoval találkoztam, azt hittem látni sem akar, ettől még szeretném, ha tudná, hogy nem akarom én ezzel bántani, pont hogy szeretném, ha tudná, hogy fontos nekem és ő volt az első és nem akarok játszani vele, sem senkivel és akkor ez lenne a logikus lépés. Persze benne van az esély, hogy nem jön össze, hogy valami nem stimmel majd, de... az nem lenne szép, ha tesztelgetném mindkettejüket.
- Nem én... én csak... - nem tudom, hogyan magyarázzam el. Egyszerűen csak így tartom korrektnek, csak kellett talán egy kis idő, amíg én magam is felfogtam és talán kellett a közelsége is, a csókja, az ölelése, ami megmozdított bennem valamit. Igenis számít ez is, érthető módon, de nem csak azért, mert épp vele vagyok itt. - Sokáig nem találkoztunk és tudtam, hogy kedvellek, de azt hittem nem érdekellek és csalódtam és most... a csók az csodás volt, és egyszerűen jól érzem magam veled, a karjaid között és valahogy... máshogy, mint vele. Nem tudom elmagyarázni, csak így érzem. - nem azért, mert vele vagyok itt, és ha... ne adj isten így is lenne, akkor sem számít, mert nem fogok semmit sem tesztelni, nem fogom eljátszani ugyanezt Diegoval, hogy ha vele vagyok, akkor meg vele érezzem magam jobban, erről szó sincs. Nem akarok senkinek sem játszani az érzéseivel, se az övéivel, se az enyémekkel.
- Nem a szánalom miatt van, tényleg, hidd el kérlek! - rosszul esik, hogy így gondolja, még ha jogos is. Én nem akarom, hogy úgy higgye, hogy én csak szórakozom vele, hogy úgy érezze, hogy most itt vagyok ezért ő érdekel, de ha elmegyek, akkor már nem így lesz. Sokat gondoltam rá a suliban is, csak aztán igyekeztem kiverni a fejemből, mert úgy tűnt, hogy nem tehetek semmit a kialakult helyzettel. Más van, ami neki fontosabb, nem érdeklem annyit, sok mindenre gondoltam, és örültem neki, hogy jött Diego és kimozdított ebből az állapotból. Komolyan alig merek rá nézni, még akkor is amikor megfordul, hogy lásson. Rémesen érzem magam, pedig jól alakult ez az egész, most viszont... pocsék. Úgy jön le, mintha tényleg csak játszanék vele, pedig én nem akarok, nem vagyok ilyen, és nem akarom látni az arcán, hogy rosszul érzi magát, hogy csalódott, hogy... tudom is én, semmit, amitől rosszabbul érzem magam. Már az elején is rossz volt ezt felhozni és talán most sem kellett volna, de pont hogy ezzel próbálok korrekt lenni, vagy mégis rossz döntés volt?
- Úgy érzem, hogy eltudom dönteni, hogy mit akarok Will. Nem fogom megbánni, vagyis... nem tudhatom, de azt akkor sem tudhatnám, ha időt adnék ennek az egésznek, de az akkor sem lenne fair, ha randizgatnék veled és vele is, mert... mert egyszerűen nem. Rosszul esne nem igaz? Nem akarom, hogy rosszul essen. - nem akarom bántani, csak ennyi a helyzet, csak ennyit szeretném, hogy megértsen végre. Nincs szó szánalomról, csupán arról, hogy kedvelem, hogy a csókja, a közelsége megmozdított bennem valamit, ez olyan lehetetlennek hangzik?

Tárgy: Re: Depew park Pént. 22 Aug. - 22:11

Violet & Will

Eltudom képzelni, hogy miként érzett, elvégre sok mutáns fél ettől, ahogy Emmától hallottam. Attól, hogy nem kedvelik meg őket, hogy kitaszítják mindannyiukat, csak mert mások. Mutáció, vagy arcvakság… a lényeg ugyanaz. Az emberek másként néznek mindenkire aki más, és ezen muszáj lesz változtatni. Egy sokkal jobb világban élnénk, ha a mutánsok uralkodnának az emberek felett, ha mi nyomhatnánk el őket, nem pedig fordítva. Emma mondta, hogy vannak olyan emberek, akik tudnak a létezésünkről, és nagy hatalom van a kezükbe, bármikor léphetnek, hogy elintézzenek minket. Fel kell készülnünk, és előbb kell cselekednünk, mint az emberek, mert úgy nálunk lenne még a meglepetés előnye is. Mi kezdjük el ezt a háborút, és mi is fogjuk majd befejezni, mert így kell lennie. Jobbak és erősebbek vagyunk náluk, aki pedig képes lenne az embereket védeni… az áruló, a saját fajtáját árulná el. Mégis mi vinné arra a mutánst, hogy elárulja fivéreit és nővéreit az ellenségért? El sem tudom képzelni, hogy mi lehet ez az indok, bár biztosan lesznek olyanok, akik majd az embereket akarják megvédeni. Például az a Xavier, vagy hogy hívják, aki a mutáns sulit vezeti. Hallottam már róla, Violet is mondta, hogy a békés megoldások híve, és ez már önmagában rossz. Az élet kegyetlen, nekünk is annak kell lennünk.
-Nem is tudom, én inkább… csak nem volt alkalmam az ismerkedésre. – azt mégse mondhatom neki, hogy azért nem vittem fel magamhoz nőket, mert a szobát már lefoglalták az áldozataim. Szóval maradjunk csak annál, hogy félénk voltam és nem volt valami sok esélyem másokkal megismerkedni, ez talán hihető is tud lenni. Az igazság nem ez, bár valóban nem csajoztam valami sokat, de az iskola befejezése után elég szabadon éltem, szóval volt lehetőségem kitapasztalni a gyengébbik nem vágyait és érzéseit, de nem különösebben vittem túlzásba. Élvezet volt és kész, pont olyan, mint mikor elvágom egy ember torkát. Nem vagyok őrült, csak… csak különleges. Szeretem az embereket szenvedni látni, és gyakran meg is ölöm őket, mert nincs szükség gyengékre, de most a helyzet kicsit más, mert nem embereket kell ölnöm, hanem a mutánsok érdekében tenni. Legalábbis így tudom elképzelni ezt az egészet, amit Emma felvezetett nekem. Egy őrült vajon harcolna a fajtája fennmaradásáért? Egy őrültet csakis önmaga érdekelne, de én nem így vagyok ezzel. Ott van nekem Violet, az új munkám… nem vagyok őrült. Gyilkos igen, de az őrült jelző igencsak messze áll tőlem. Már csak azért is halasztom el az igazság felfedését, mert őrült gyilkosnak tartana, holott nem ez a helyzet.
- Onnan Violet, hogy mikor találkoztunk, nem voltál ilyen biztos a dolgodban. Akkor volt ő meg én, és te majd választasz. Most pedig minden megváltozott? Örülök neki, komolyan, de… de tudni akarom, hogy miért. Mert ha csak azért, mert éppen velem vagy itt, és nem vele, akkor ne mond ilyeneket! – nem arról van szó, hogy nem örülnék annak, amiért engem akar választani, én csak… biztos akarok lenni a dologban, és úgy tűnik, hogy most már ő is elég biztos magában, de nem olyan régen még nem erről volt szó, most pedig csak úgy el kéne hinnem, hogy én vagyok a befutó? Nem azt mondom, hogy hazudik nekem, elhiszem, hogy így érez, de ha csak azért, mert éppen velem van… akkor nem, akkor inkább várok, de ne helyzetfüggő legyen ez az egész. Csak akkor tudom elhinni, hogy minden megváltozott a találkozásunk kezdete óta, ha… ha ad valami magyarázatot, ha legalább megpróbálja elmagyarázni, hogy mi változott meg.
- Ez nem ellened szól Violet. Mindössze kétszer találkoztunk ezelőtt. Többet voltál vele még így is, mint velem, érted? Nem akarom, hogy csak a szánalom, vagy valami hasonló vigyen rá erre, mert velem találkoztál először, de a nénikéd miatt olyanok voltunk, mint az állóvíz. – már a padon ülve mondom ezt, miközben hátrafordulok, hogy lássam miközben beszélek. Nem azt mondom, hogy rossz ember, és játszadozik velünk, de… de mégiscsak úgy tűnik, nem? Az a másik fickó is nyilván várja Violetet, de ő most itt van velem, engem csókolt meg, és nekem mondja ezeket. Nem érdekel, hogy rosszul esne ez annak a Diego-nak, ha a fülébe jutna a dolog. Essen csak rosszul neki, megérdemli, azonban nem szeretném, ha Violet csak a jelenlegi helyzet miatt döntene úgy, ahogy dönteni készül. Örülök neki, komolyan! De szükségem van valami… valami bizonyosságra, amiből elhihettem, hogy ez nem olyan, mint amitől félek. – Én csak… - pár pillanatig csak a fejemet forgatom, nem találom a megfelelő szavakat. Mégis, hogyan mondjam ezt úgy, hogy ne vegye magára? - … azt szeretném, hogy ne bánd meg ezt. – és ez még igaz is. Nem akarok neki fájdalmat okozni, nem szeretném, ha csalódna, csak mert szánalomból döntene.

Tárgy: Re: Depew park Pént. 22 Aug. - 15:30

Will & Violet

♪ It's All Coming Back To Me Now ♪

- Igazad van, csak hát mindig féltem tőle, hogy nem lesz olyan, akinek elég az, hogy kedvel. - de ha neki igen, akkor ennek örülök, azért is játszik mosoly az arcomon. Ha neki nem baj, ha őt ez nem rettenti el, akkor én már e miatt is boldog tudok lenni. Kedvelem, tényleg. Nem tudnám azt mondani hirtelen, hogy ez szerelem, hiszen alig ismerem még és nem tudom, hogy ez ilyen gyorsan kialakulhat-e, no meg azért még mindig kellően bizonytalan is vagyok. Talán most még nem gond ez neki, de sok minden van, amitől a sorozatos csalódások miatt megy el a kedved. Nem azonnal, mert az elején még megpróbálsz alkalmazkodni, és ha idővel rájössz, hogy nem megy, akkor mi van? Lehet, hogy most még elfogadja azt, amilyen vagyok, de nem tudhatom, hogy mondjuk pár hét, vagy hónap után nem fogja-e esetleg zavarni. Most nem jelent gondot, de vannak helyzetek, amikor bántó lehet, ha a tömegben nem szúrom ki őt, mint ahogy bárki megtenné, ha felriadok álmomból és nem ismerem fel... sok minden lehet, ami miatt szép lassan feladja majd, én pedig félek ettől, talán e miatt is zárkóztam el mindig a komolyan érzésektől. Nem lehet befolyásolni tisztában vagyok vele, de... meg lehet próbálni és azt hiszem én mindig ezen voltam, igyekeztem kizárni magamból, hogy valakit igazán kedveljek, aki nem csak barát.
- Miért? Mármint úgy értem... kedves vagy, nyílt és a külsőd is eléggé a top kategóriába repít. Nem ismerkedsz könnyen? - nehéz róla elképzelni. Nem azt mondom, hogy tipikus csajozós pasinak tűnik, de pont hogy ő az inkább kettőnk közül, akiről e lehet képzelni, hogy sokakkal volt már kapcsolata, hiszen ki ne akarna vele lenni? Vagy csak velem ilyen? Mert velem tényleg kezdeményező volt, főleg ha azt nézzük, hogy leveleket írt, hogy a katasztrofális randink sem riasztotta el tőlem, az arcvakság sem, ez az egész mutáns dolog sem és... szóval elég kitartó finoman szólva is, meglepő, hogy e mellett még sem állnak sorban mögötte a mindenféle exek. Vagy, ha így van, akkor ő még zárkózottabb és önbizalom hiányosabb, mint én, amit nem gondoltam volna az eddigiek alapján. Az mondjuk persze fel sem merül bennem, hogy egy őrült gyilkosról van szó, aki pont e miatt nehezebben szed fel lányokat, mert gondolom macerás bárkit felvinni magához.
- Rendben, csak szólj pár nappal előtte, mert ki kell azért kérni magamat a suliból. - de az tuti, hogy a nénikémtől már nem fogok erre engedélyt kérni. Nem érdekel, hogy mit mond, hogy mi a véleménye, mert én kedvelem Willt és még véletlenül sem szánalomból csókoltam meg, erről szó sincs. Tényleg szerettem volna, tényleg adta magát a helyzet. Igaz, hogy rosszul érzem magam az egész Diego dolog miatt, hát persze, de ez fel sem merült bennem. Egyszerűen csak rossz érzés, hogy igazából, ha a nénikém nem kavar bele a dolgokba, akkor nem tudhatom, hogy mi lett volna, akkor talán az első csókom az övé lesz, akkor talán nem is akarok semmit Diegotol, akkor talán... de nem tudhatom, mert nem így történt. És pont ezért érzem úgy, hogy az a korrekt, ha mindezt elmondom neki, mert bár még köztünk nem volt semmi, sőt azt hittem, hogy nem is érdeklem, de akkor is úgy érzem, hogy muszáj tudnia. Annak ellenére is, hogy látom, hogy egyre jobban megy el a kedve, hogy az eddigi mosoly elszáll az arcáról, és ettől aztán végképp rémesen érzem magam. A szavai szinte már tőrként hatolnak a szívembe, hiszen talán nem volt ez korrekt tőlem, de... de nem tettem úgy igazán rosszat, hiszen azt hittem nem is akar már látni többet.
- Nem... nem volt jogos. - hátrébb lép, én pedig ezúttal szimplán csak hagyom, mert határozottan bántó volt az, amit most mondott. Nem vagyok ilyen, nem szórakozom az emberekkel, főleg nem az érzéseikkel és rémesen esik, hogy ez egyáltalán csak felmerül benne. - Én azt hittem, hogy még csak nem is akart látni többet, én... én épp e miatt sajnálom. - mégis honnan tudtam volna, hogy leveleket ír? És most mégis hogy mondhat nekem ilyet? Nem válogatok, nem fogok csak úgy szórakozni velük és csikicsukizni, én nem vagyok ennyire rémes alak, és már csak a feltételezése is rosszul esik. Lebiggyed kissé a szám, és pár pillanatig csak a földet nézem, ahogy ő tovább beszél és persze olyanokat mond, amitől csak még sokkal rosszabbul érzem magam. - Nem vagyok vele hetek óta együtt Will. Pár napja ismertem csak meg a suliban, segített egy... csapkatasztrófában, aztán segítettem neki tanulni és... és elhívott randizni, de az még meg se történt, még nem jutottunk el oda, mert most itt vagyok és... Egyáltalán hogy gondolhatod rólam, hogy én csak úgy játszanék veled... vele? - bizonytalanul ácsorgok, alig nézek rá, miközben ő leül a padra, én pedig csak tördelem a kezem. Olyan szép volt, olyan kellemesen idilli és miért kell ehhez így hozzáállnia, ilyen bántó módon? Pont most mondtam neki, amit szeretett volna nem? Hogy nem játszom, nem találkozom mindkettejükkel, mert ő jobban érdekel, mert... mert mintha benne valamivel több lenne, de ez nem elég? Még bőven indokolni is kellene a döntésemet? Én is kockáztatok ezzel, de ő... mintha nagyon nem is akarna.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 21 Aug. - 0:22

Violet & Will

- Ez nem csak rajtad múlik, főként a másikon inkább, és ha… kedvel téged, akkor így fogad el, ahogy vagy. Arcvakság ide, vagy oda. – mondom mosolyogva bólintva egyet, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Igen, nem volt nehéz elképzelnem, hogy emiatt a betegsége miatt nem gyakran nyit mások felé, de ez nem csak az ő hiába, akkor se. Ő magát adja, mások pedig megijednek, mert… mert sokkal nehezebb így a barátkozás és a kapcsolatépítés, magára hagyják Violetet, pedig nem olyan vészes ez, mint hinnék. Engem is megismer… legalábbis azt mondta, hogy meg tud ismerni, még ha nem is azonnal. Persze, elég kellemetlen tud lenni, ha éjszaka közepén fel kell, és egy idegent lát maga mellett, de… de kibírható, meg lehet vele birkózni, még ha nehéz és szokatlan is. Ha számít, akkor megcsinálja az ember, és nekem igenis számít ez. A többség gyenge, gyáva, hogy az akadályokat legyőzze, inkább hátrafordul és keres egy olyan utat, ahol nincs akadály. Röhejes, hogy nem képesek a nehézségekkel szembenézni, nem csoda, hogy megölöm az ilyeneket, szerintem teljesen érthető. Az ilyen selejtek nem kellenek senkinek sem, bár most, hogy beléptem a klubba, nem fogok gyakran embereket ölni, most már van jobb dolgom is, ami még fontosabb is ráadásnak.
- Könnyebben, mint hinnéd, nem vagyok hozzászokva a kedves szavakhoz. – mondom mosolyogva. Voltak barátnőim az iskolai évek alatt és után is, de ezek ilyen semmilyen kapcsolatok voltak, csak az élvezet kedvéért, nem igazán bókoltunk egymásnak, és a szüleim se mondták soha, hogy milyen jóképű gyerek lennék, vagy bármi hasonló. Tudom, hogy nem nézek ki rosszul, de soha nem vágtam fel, nem kerestem a figyelmet, nem kaptam kedves szavakat, mert senkivel nem voltam jóban, és akiket megöltem, azok nem az én ajnározásommal voltak elfoglalva. Szóval igen, könnyen zavarba tud hozni a megfelelő ember, de más nem. Zavarba csak az tud hozni, aki iránt bármiféle érzelmet táplálsz, és csakis Violethez kötnek érzelmek, másokat vagy figyelembe se veszek, vagy lekezelem őket. Nem vagyok valami barátkozós fajta, ezért is vagyok kíváncsi arra, hogy hova is jutok én ezzel a Pokoltűz Klubbal, meg Emmával. Elméletben nem fog felettem főnökösködni, de nem igazán tudok hinni neki, bár neki is jobb, ha jóban vagyunk, nem igaz? Neki van egy új embere, nekem meg van egy új célom, mindenki jól jár, ha képes nem olyan lekezelően viselkedni, mint szokása. Gondolom én, elvégre nem ismerem, de nem hinném, sok barátja van, mert egy ilyen embert elég nehéz kiállni.
Nem azért nem csókoltam meg, mert nem akartam volna. Mikor hallottam arról, hogy nem emlékszik rám, akkor döntöttem el, hogy nem szabad erőltetnem a dolgot, mert a betegsége miatt nyilván nehezebben nyílik meg másnak, éppen ezért próbáltam minél lassabban csinálni a dolgokat, csak jött Violet nénikéje és mindent elrontott. Sejtem, hogy Violet azért kezdeményezett, mert rosszul érezte magát a történtek miatt, és egyszerre vagyok ezért dühös és hálás. Hálás, mert ennyire közel még nem érezhettem magamhoz, de dühös is vagyok, mert olyan ez, mintha szánalomból tette volna, és ez nagyon nem esik jól. Más nem érdekelne, de tőle… tőle igenis szarul esik. Tudom, hogy nem így akarta, hogy lejöjjön a dolog, de másként nem tud lejönni.
-Lehet, majd… majd üzenek, hogy mikor gyere segíteni, jó? – elköltözöm ebből a porfészekből, semmi kedvem itt maradni, főleg úgy, hogy elég ritkán találkoznék így Violettel. Az Emmával való találkozásokat majd megoldom valahogy, de most az a fontos, hogy minél közelebb legyek Violethez, és ha már a suliba nem tudok elmenni, akkor odaköltözöm majd az iskolájához legközelebbi városba. Norht Salem nem valami nagyváros azt tudom, de nem is kell annak lennie, utálom a tömeget, szóval azt hiszem tökéletes lesz nekem az a hely. Nem is kell, hogy befogadjanak, éppen elég az, ha Violethez közelebb vagyok.
A mosoly az arcomról minden egyes szavával egyre halványabb, míg végül teljesen eltűnik, én pedig egy nagyobbat sóhajtva nézek fel először az égre, majd ki oldalra, miközben vadul zakatol az agyam. Azt hiszem ebben a pillanatban lett aláírva a halálos ítélete ennek a Diego nevű gyereknek. – És neki is elmondod, hogy volt egy csókod velem, de nem számít, mert vele előbb volt, vagy mi? – elengedem őt és egy lépést hátrálok, ahogyan beletúrok a hajamba. Az a baj, hogy nem tudom, hogy miért engem választana, ha azzal a gyerekkel sokkal több volt együtt. Honnan tudjam, hogy nem ahhoz akar menni, akivel éppen van. – Bocs, ez… ez nem volt jogos. – mondom már újra ránézve, bocsánatot kérve az előbbiért, mert… mert nem tudom, csak úgy kikívánkozott belőlem. Mégis mit kellett volna, hogy mondjak? Hogy nem zavar? Dehogynem, rohadtul zavar! – Hogy gondoltad ezt Violet? És mi van akkor, ha mégse velem akarsz lenni? Akkor nekem mondod majd, hogy legyünk barátok? – fáradtan rázom meg a fejemet, ahogy elsétálok mellette, hogy leülhessek a padra. – Hetekig együtt voltál ezzel a fickóval, és most csak így dobod, mert éppen velem vagy? Hogy van ez? – nem mintha sajnálnám a fickót, de… de tudni akarom, hogy mégis miért dönt így, mert… mert biztos akarok lenni benne, bennünk.

Tárgy: Re: Depew park Szer. 20 Aug. - 15:40

Will & Violet

♪ Save room ♪

- Ez biztos és örülök, hogy így állsz hozzá. Tudod... bármennyire is elfogadtam már ezt, mindig féltem, hogy mások nem fogadják el, hogy... így nehezebb nyitni bárki felé. - na igen, épp e miatt nem igazán volt még kapcsolatom sem, mert elég bonyodalmas így és mindig ott van bennem a félsz, hogy rossz vért szül majd, bántok vele akaratlanul is olyat, aki nekem fontossá válik. A barátaim elfogadták lassan, a szüleim elfogadták, mert nem volt más választásuk és szeretnek, de mi van egy fiúval? Neki nem kötelező igaz? Ő találhat mást is, aki normálisan van kalibrálva, aki ha meglátja az utcán, akkor örül neki és nem apró részletekből kell felépítenie valakit, nem úgy kell kisakkoznia, hogy ismerős legyen számára egy fontos egyén. Nálam minden jóval bonyolultabb. Mi van, ha teszem azt felébredek egy rossz álomból és mondjuk félálomban még nem ismerem meg azt, aki épp mellettem fekszik? Az azért rendkívül rosszul eshet és persze ez még egyszer-egyszer elviselhető, de vajon huzamosabb ideig is? Idővel nem lesz neki is fárasztó, vagy teszi bizonytalanná velem kapcsolatban? Mert a legnagyobb gond ott van, hogy ez nem fog változni, nem olyasmi, ami gyógyítható, ami javítható, én már csak ilyen maradok.
- Nem szándékos, de legalább már tudom, hogy téged is zavarba lehet hozni. - nevetem el magam, mert hát na, igazából csak őszinte voltam, csak kimondtam, amire gondolok, ennyi, nem szántam én ezt bóknak sem, és végképp nem szándékoztam őt zavarba hozni, egyszerűen csak ez lett belőle. De örülök neki, örülök, hogy zavarba hozható és hogy jól esik neki, amit mondok, az pedig a legjobb, hogy valahogy magától jönnek a szavak és én sem érzem kellemetlenül magam a miatt, hogy ki is mondom őket. De ettől függetlenül mással még nem volt ilyen sosem, másnak még nem mondtam kedves szavakat, legalábbis ilyen szinten, máshoz még nem kerültem közel ennyire, és végképp nem írt nekem senki sem hosszú leveleket, amiket tényleg el szeretnék olvasni, nagyon remélem, hogy a nénikém nem dobta ki őket, mert akkor tuti, hogy rendkívül rosszul fogom érezni magam.
- Persze, én már csak olyan vagyok, igazi pasi faló! - nem tudok nem nevetni, mert tudom, hogy viccel. Soha senki sem nézett még csábítónak, nem is vagyok az igazán, ha az lennék, már első alkalommal is úgy viselkedtem volna vele, de persze erről szó sem volt. Most is valahol a bűntudat miatt kezdeményeztem nála, mert rosszul éreztem magam - még most is -, hogy ez az egész így megkeveredett, hogy megtörtént az a csók, de... de ő volt az első, vele találkoztam előbb és nem játszhatok két fiúval egyszerre, azt nem lehet, egyszerűen nem szabad, mert nem vagyok olyan lány. Nem akarok bántani senkit.
- Szóval még azt is én találjam ki, hogy hogyan engesztelj ki? Hát ez nem így működik, bár első lépésnek jó lehet, ha North Salembe költözöl majd, ha úgy gondolod, hogy lehet róla szó. - viccelek persze, nem kötelező és igazából engesztelést sem várok feltétlenül, maximum olyan formában, ami mindkettőnknek jó, nem olyanban, ami csak nekem. Tudom, hogy csak viccel, mint ahogy én is és az már eleve nagy dolog, hogy megmutatta nekem ezt a csodás helyet, ami egyszerűen mesés és... nem kellene elrontani semmivel sem, tisztában vagyok vele, de... - Will... - lesütöm a tekintetem, ez valahogy nem megy úgy, hogy közben a szemébe nézek, hogy az a kis mosolygödröcske ott van az arcán, amit tudom, hogy én fogok eltüntetni. - Tudod én azt hittem, hogy egyáltalán nem is érdekellek, azért nem kerestél és Diego... volt egy csók, vagyis kettő, de... én nem akarok bántani senkit és egy suliba járunk ugyan, de... de beszélek vele jó? Hogy maradjunk barátok, hogy nekem itt vagy te, és ez így nem fair a részemről. - nem, tényleg nem nézek fel, nagyjából a mellkasának mondom az egészet. Nem akarom őt bántani, és Diegot sem és senkit és... nem igazán van más megoldás. Ő volt az első és nem kapott esélyt a nagynéném miatt, nem kapott rendes esélyt.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 18 Aug. - 23:00

Violet & Will

- Én is megfogom. Talán még jó is így, mert nem fogod megunni az arcomat. – mondom mosolyogva, hogy mégse beszéljünk erről olyan véresen komolyan. Nem hazudtam neki, nem csak megnyugtatni akartam őt, tényleg úgy gondolom, hogy egy ilyen… betegség, vagy akármi is ez, nem fog bajt okozni. Megfogom szokni, csak kell egy kis idő, gondolom ebben azért megért engem. Egy idő után megszokom, hogy furcsán néz rám néha, mint egy idegenre. Idő, minden idő kérdése. Volt egyszer egy áldozatom, valami lelkészféle. Ő aztán nem volt semmi, még a halála óráján is képes volt nekem ódákat zengeni a megváltásról, az igyekezetről. Azt mondta, hogy néha meghal bennünk valaki, és egyúttal újjá is születünk másként. Ami elmúlt, annak a múlté kell, hogy legyen, nem szabad ragaszkodni hozzá, és ha nem történik ez meg, akkor tennünk kell érte. Mert az idő nem teszi semlegessé ezeket a dolgokat, segítenünk kell ebben neki. Mert míg a testnek van ideje, addig a léleknek nincs. Ezt mondta nekem az a fickó, és akkor ezen csak jót nevettem, de most egy kicsit kezdem megérteni azt, hogy mire is célzott. Nem mondom, hogy teljesen világos előttem a dolog, talán magamnak nem akarom csak bevallani, de próbálkozom, sokat változtam mióta találkoztam Violettel, de hogy előnyömre, vagy hasznomra? Majd kiderül.
- Huh, jól csinálod, kezdesz zavarba hozni! – mondom mosolyogva, ahogyan feljebb kúszik a kezem a hátán. Nem vagyok valami nagy bókkirály, nem is kapok gyakran bókokat, nem vagy olyan helyzetben, hogy ez megtörténjen, ezért kellőképpen furán is érzem magamat, de… de jólesik. Nem is tudom hirtelen, hogy mit mondhatnék erre, csak mosolygok és némán nézem a szemeit. Nem volt véletlen, hogy pont az ő házukba toppantam be aznap, nem lehet véletlen, hogy ő nem volt abban a házban, hogy nem emlékszik az arcomra, hogy… hogy valami megmozdult bennem, mikor megláttam. Nem tudom, minek nevezhetném, talán szerelem? Lehet valakit úgy szeretni, hogy nem ismered, hogy csak az arcát láttad, de azt is csak pár pillanatra? Nem nevettem vele együtt, nem beszéltünk, nem találkoztunk soha, mégis… mégis tudtam, hogy szeretem. Fura, de a legtöbb fura dolog jó szokott lenni, nem? Tudom, hogy nem várhatom el tőle, hogy úgy érezzen, mint én. Nem vagyunk egyformák, teljesen más embernek hisz, mint egyébként vagyok, kitudja mi lenne, ha rájönne, hogy mit tettem vele. A hazugság rossz, de néha az igazság csak még többet ront a helyzeten, én pedig nem akarom ezt most elrontani. Majd… majd ha készen áll rá, akkor elmondom. Majd, ha kiderül, hogy mi is ez, ami köztünk van.
- Kitudja, lehet, hogy titokban sok pasi szívét töröd össze nap, mint nap. – mondom mosolyogva, hogy lássa rajtam, nem gondolom komolyan a dolgot. Nem tűnik olyan nagy csábítónak, és nem azért mondom ezt, mert ne lehetne az. A jelleme, ez az arcvakság dolog… nem olyannak tűnik, mint aki titokban pasikat csábít el és dob ki aztán az ágyából. Talán még előnyére is vált ez a betegsége. Hiszen könnyen lehet, hogy teljesen más ember lett volna, valaki sokkal… szabadabb ember. És ez nem minden esetben jelent jót. Így viszont más, nem egy cicababa, pedig gyönyörű lány, de tudja értékelni az élet apró dolgait, az emberen az apró dolgokat, és nem olyan felületes, mint a legtöbb ember. Minden rosszban van valami jó, talán az arcvakságban ez lenne az. Hogy különlegessé tette őt. Közel sem biztos, hogy ugyanilyen ember lett volna belőle, ha emlékszik a körülötte lévő emberek arcára. Az embert sok minden formálja, erre már én is rájöttem. Én sem ilyen lennék, ha… ha nem is tudom, máshogy kezelnek a szüleim. Ha nem félnek tőlem, hanem mondjuk segítenek. A félelmükből csak azt tanultam meg, hogy az ember fenyíthető, hogy a félelem nem más, mint hatalom az emberek felett. Ha segítettek volna, akkor talán most egy önjelölt Amerika Kapitány lennék.
- Akkor bocsáss meg, mivel tehetném jóvá a dolgot? – döntöm kissé oldalra a fejemet, fülig érő mosollyal. Persze, gondolom én, hogy nem olyan nagy csábító, de biztos megnézik őt maguknak az emberek, maximum nem emlékszik ezeknek a fickóknak az arcára. És ez még jó is talán… van azért ennek az arcvakságnak előnye is.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 18 Aug. - 8:57

Will & Violet

♪ Shiny Happy People ♪

- Hát akkor segítek, ez már nem is kérdés. - mosolyodom el. Megnyugtató, hogy legalább hajlik rá, mert nem akarom hogy úgy érezze erőltetek bármit is, csak úgy gondolom mégis csak érne valamit, ha gyakrabban találkoznánk, akkor mégis csak sokkal egyszerűbb lenne a helyzet. Ha ilyen messze van és pár hetente tudok csak Peekskillbe jönni az nem hiszem, hogy sokat fog előre mozdítani a kapcsolatunkon attól tartok. Persze egyelőre még nem tudhatom, hogy mi hogyan lesz, mert egyáltalán nem biztos, hogy működhet ez az egész, de ha meg sem próbáljuk, akkor nem is derül ki, szóval én azért mindenképpen szeretnék legalább gyakrabban találkozni vele. Biztos nem lesz egyszerű a költözés, meg új életet kezdeni máshol, no meg elviselhető munkát keresni, de attól még meg kell próbálni, itt úgy se jutott egyről a kettőre, ahogy mondta. North Salem igaz, hogy kisebb város, de talán épp e miatt egy fokkal befogadóbb és e miatt hátha több ott a lehetőség. Egy próbát mindenképpen megér.
Már csak a mostani miatt is, mert egyszerűen jól érzem maga vele, az egész pillanat olyan békés és meghitt, ahogy átölel és nézzük a várost és megérzem az állát a fejem búbján. Nem érzem azt mellette, hogy gond lenne, hogy ilyen kis törpe méreteim vannak, egyáltalán nem érzem magam miatta rosszul, vagy zavarban. Pár pillanatra még a szememet is lehunyom, hogy átadjam magam az érzésnek. Igen, kedvelem és valami talán mocorog bennem az irányában, de még nem mernék semmit sem kijelenteni, hiszen alig ismerem, csak azt tudom, hogy tényleg szeretnék minél több időt vele tölteni, hogy ha valami kialakulhat, akkor annak tényleg legyen is esélye.
- Ha tudnék rajta változtatni, megtenném, de sajnos ez nem így működik, de megszokható, én legalábbis már megszoktam. - mosolyodom el és remélem, hogy tényleg őszinték a szavai és nem csak a megnyugtatásom miatt mondja, mert tényleg nem akarom, hogy neki rossz legyen, nem akarok fájdalmat okozni azzal, amire nincs ráhatásom, hiszen sajnos nem változtathatok azon, hogy nem ismerem fel az arcát. Felismerem a gesztusait, ha jobban ismerem, felismerem a jellegzetességeit. A szüleimet is megismertem, hiszen őket egészen kiskoromtól megjegyeztem és hát a hátránynak előnye is akad. Nem vagyok felületes másokkal szemben, hiszen muszáj megfigyelnem minden apró jellegzetességet, hogy könnyebben felismerjem az embereket, így viszont talán jobban meg is ismerem őket, hiszen egy-egy gesztus néha többet mond a szavaknál, a legtöbben legalábbis nem tudják annyira jól elrejteni a gondolataikat, mert a mimika mégis csak árulkodik.
- Igen, és itt... - finoman érek az arca bal oldalához, ahol az az apró kis mosolygödröcske meg szokott jelenni... - ... ha igazán mosolyogsz, akkor az apró kis ráncok felett megjelenik egy jellegzetes kis gödröcske. Nagyon... édes. - szélesedik ki az én mosolyom is. Nem azt mondom, hogy tudok udvarolni, szó sincs róla, sosem szoktam ilyesmit, egyszerűen csak tudok kedveskedni és hát amúgy is őszintén beszélek, hiszen tényleg így van, a mosolya jellegzetes és én észreveszem az ilyesmit. A kérdésére viszont valahogy automatikusan nevetem el magam. Nem ellene szól ez, csak valahogy maga a kérdés tűnik olyan nagyon abszurdnak, nem tehetek róla. - Szóval olyan lánynak tűnik, aki folyton pasikat csábít el? - már maga az ötlet is szórakoztató, hiszen még csak a csókom sem hiszem, hogy olyan ügyes és kiforrott volt, ami ezt bizonyíthatná. Nem vagyok én valami nagy profi ebben, sőt még erőteljesen vaktában tapogatózom a témában. Az én hátrányommal az ember nem túl gyakran megy bele kapcsolatokba és nem túl gyakran pasizik, főleg nem bókol másoknak, nem vagyok én annyira bátor, vagy nyitott. - Már maga a feltételezés is sértő! - persze viccelek, ez jól látszik abból, hogy a nevetésem mosollyá szelídül. Komolyan el sem hiszem, hogy a nénikém képes volt eltüntetni a leveleit és megfosztani tőle... nagyon nem volt fair a részéről.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 17 Aug. - 1:28

Violet & Will

- Igen, az jó lenne, és ha segítesz, akkor … akkor mindjárt elérhetőbbnek tűnik a dolog. – mondom mosolyogva, hogy azért lássa rajtam, hogy az ötlete egyáltalán nincsen ellenemre. Azt mondtam, hogy időigényes, bár ez nem igaz, hiszen nem igazán vannak a ruháimon kívül más cuccaim, szóval kifejezetten gyors lenne egy költözés, de azért tartom magam még a mesémhez, amit a legelején mondtam el neki, a munkával kapcsolatban viszont nem hazudtam. Ha gyakrabban akarok vele találkozni, akkor muszáj lesz valami munkát szereznem, és ha nem Emmától, akkor tőle kell valahogy ebben segítséget kérnem. Nem mondom, hogy valami nagyon tanult ember vagyok, aki képes lenne épületeket tervezni, de erős vagyok, szóval a fizikai munkát bírnám, csak magával a gondolattal lenne bajom. Munka… olyan undorítóan hangzik ez a szó, mintha valami rabszolga lennék. Sokkal jobban szeretem másoktól elvenni a pénzt. Megverni őket érte, esetleg megölni a tárcájukért… mindegy, de gondolom ebből is vissza kell majd vennem. Közelebb Violethez már nem lesz olyan könnyű a dolog, és itt van ez a Pokoltűz Klub is, szóval… úgy tűnik, hogy van fontosabb dolgom, mint embereket ölni, aminek örülök, meg nem is. Felemás érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban, de ezt talán elnézi nekem az élet, elvégre mégiscsak érdekes helyzetben vagyok, nem?
A szavaira csak halványan elmosolyodom és lehajtom a fejemet az övére pár pillanatra. Jó érzés őt így megérinteni. Eleinte teljesen más volt. Az ölelés, vagy mikor arcon csókolt… mikor megfogta a kezem. Más volt, nem éreztem azt, amit most érzek. Nem mondom, hogy ő az enyém, mert nem tehetem, ezt nem én döntöm el, de ebben a pillanatban úgy érzem, hogy talán benne is van valami az irányomban, még ha nem is úgy, ahogy én érzek iránta, viszont nekem már az is elég lenne, ha egyáltalán valamit érezne irántam. Nem voltam soha valami nagy nőcsábász, úgyhogy nem értek annyira ahhoz, hogy ilyenkor mi játszódik le egy nő fejében. Tudtam, hogy nem nézek ki rosszul, és néha kihasználtam ezt, de soha nem úgy, hogy az ágyamba csábítottam volna másokat. Nem, főleg azután nem, hogy megpillantottam Violetet. Abban a pillanatban valahogy megváltozott minden, és bennem is megmozdult valami. Valami, amit soha nem éreztem, valami, amit szeretném, ha ő is érezne, mikor rám néz, de tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem kérhetem tőle, hogy egyik pillanatról a másikra úgy érezzen irántam, ahogyan én iránta. Nem várhatom el és nem is várom el, tiszteletben tartom a döntését, mert muszáj, mert így kell tennem.
-Nem, nem rossz nekem. Mármint… fura, hogy akármennyire is igyekeznék nem maradna meg benned az arcom, de ez nem olyan, amivel ne tudnék megbirkózni. A hangom, a… tetoválások, és a többi, ha ezekről eszedbe jutok, akkor nincsen semmi gond, nem olyan nagy baj ez. – mondom mosolyogva, ahogy bólintok még néhányat, így erősítve meg a szavaimat. Nem olyan nagy dolog ez, hogy feladjam. Ha a szülei megtudtak vele birkózni, akkor én is megtudok, én olyannak szeretem Violetet, amilyen. Ha nem emlékszik az arcomra, akkor nem emlékszik. Fura lesz, ebben biztos vagyok, de ez kis idő elteltével megfogom szokni azt, hogy úgy néz majd rám néha, talán gyakran, mint egy idegenre, mert nem ugrik be az, hogy kivagyok, mikor találkozunk egy hosszabb… kihagyás után. Nem olyan hosszú után, mint ez, inkább amolyan néhány naposra gondoltam maximum, ezt nem szívesen ismételném meg újra, és remélem, hogy ezzel ő is így van. Na meg a nénikéje, aki miatt az egész történt… legfőképpen az a lényeg, hogy ő ne csinálja, bár nem is csinálhatja többet, hiszen most már meg van az iskola címe, minden levelem és egyéb más oda fog menni, a nénikéjének így már esélye sem lesz rá, hogy elrontsa azt, ami kialakulóban van. – Szóval jellegzetes mosolyom van…- mondom halvány mosollyal az arcomon, ahogy a derekára siklanak a kezeim. Nem igazán tudom, hogy létezik-e ilyen, mert számomra a mosoly az csak mosoly, de én beérem azzal, hogy emlékszem az arcára, emlékszem mindenre, ami ő. Ha akarnám se tudnám elfelejteni őt, és soha nem is próbálkoznék ilyennel, nem is menne. Együtt élni a hiányával, ezt megtehetném, de nem akarok ilyet tenni. Megismertem őt és elértem valamit, igaz? Nem szeretnék ezek után úgy élni, hogy tudom valaki mással van. Ez érthető nem? Mindegy, akkor is így van és kész, ezen nem fog semmi sem változtatni. – Gyakran mondasz ilyet más fiúknak, hogy levedd őket a lábukról? – kérdezem mosolyogva, ahogyan végigsimítok az arcán. Sejtem én azért, hogy nem, de… de a teljes bizonyság a legjobb, nem igaz?

Tárgy: Re: Depew park Pént. 8 Aug. - 10:52

Will & Violet

♪ Walking with you ♪

Végül csak bólintok, tudom, hogy nincs értelme minden áron győzködni, csak attól még jó lenne. Persze nem tudhatom, hogy az indoka nem is csak olyasmi, amit én el tudok képzelni, így viszont talán még egy kicsit rosszul is esik. Tudom én, hogy nem szép tőlem, hogy vele is meg Diegoval is foglalkozom vagy hogy is mondjam, de sokkal könnyebb lenne, ha többet lehetnék vele, tényleg sokkal könnyebb, így viszont egyszerűen nincs lehetőségem megismerni, mert túlságosan távol vagyunk egymástól és akárhogy is nézzük ez rossz, de mintha ő tényleg nem is akarna változtatni rajta. Nem hiszem abban, hogy néha kell a távolság, meg a külön töltött idő, ha valakit igazán meg akarsz ismerni, ahhoz nem kell ilyesmi, azzal minél több időt együtt kell töltened, hogy meg tudd, hogy mennyire is érdekel. Talán csak... ő sem biztos abban, hogy mennyire akar megismerni, vagy már eleve így megbántottam ezzel a Diego dologgal? Azt hiszem jobb, ha nem ezen rágom magam, hanem megpróbálok egyszerűen a mosttal törődni. Az viszont már felvillanyoz, hogy a költözés lehetőségét nem veti el azonnal, bár ebben sem érzek olyan nagy lelkesedést és persze felbukkan egy de, miszerint időigényes, de... attól még egy próbát talán megér.
- Én segítek! Mármint segítenék költözni, vagy munkát találni, persze ha tényleg lenne kedved hozzá. Jó lenne gyakrabban találkozni. - jobban megismerni egymást, meg ilyesmi. Itt eddig úgy se sültek el jól a dolgaink, elütöttek, aztán a mentőnkbe is belejöttek, aztán a nénikém finoman szólva is jól kiszúrt velünk. Jobb lenne talán egy másik városban újra kezdeni az egészet, vagy legalábbis nem teljesen, de ezeket a rosszul indított randikat elfelejteni. Akár hogy is, de ez a mostani sem volt tökéletes, hiszen lássuk be... már csak Diego említésével is remekül sikerült elvennem a kedvét, de talán tényleg el lehetne ettől valahogy vonatkoztatni és attól még adni lehetőséget arra, hogy gyakrabban találkozzunk és hogy jobban megismerjük egymást. Az pedig nem kérdés, hogy ha már én találtam ki ezt, akkor segítenék neki költözni, segítenék neki akár munkát keresni is. Valamit biztos találhat ott is, bár kisebb város North Salem, de lehet hogy pont e miatt lenne könnyebb dolga. Persze azt is megértem, ha valami mást, többet akar, nem egy világvégi városkában tölteni az idejét, de én sem fogok örökre abba a suliba járni és... még ki tudja, hogy mit hoz a jövő.
Igazából én tényleg nem vagyok olyan lány, aki sokáig képes lenne ilyet tenni, húzni másokat, bántani őket. Nem, eszem ágában sincs, csak még egyiküket sem ismerem igazán jól és így alapból mindketten szimpatikusak. Persze ez is jellemzően olyan, hogy ha van két kedvenc ételed, akkor mindig azt szereted jobban, amelyiket épp aktuálisan eszed, valahogy ez velemi is így van, most sokkal inkább húzok Will felé, de pont e miatt nem akarom, hogy itt maradjon, hogy ne is találkozzunk, mert akkor talán csak a miatt döntenék Diego mellett, mert ő ott van a közelemben, miközben lehet hogy igazából a szívem mégis csak más felé húzna.
- Tényleg nagyon szép és kifejezetten megnyugtató, bár... lehet hogy ebben az is közre játszik, hogy kivel van az ember. - elmosolyodom, bár ezt most nem láthatja, hiszen háttal állok neki, de egy kicsit megszorítom a kezét és hátradöntöm a fejem a mellkasára. Nem zavar, tényleg nem, hogy ennyire töpszli vagyok hozzá képest, igazából sosem volt gondom a magasságommal, vagy inkább alacsonyságommal. Ennek is meg van a maga varázsa, könnyebben el tudsz tűnni a kutató tekintetek elől és... téged később ér el az eső, mint a magasakat. Arról már nem is beszélve, hogy kifejezetten jó érzés, amikor úgy ölel meg valaki, hogy szinte teljesen a karjaiba zár, szinte elveszel közöttük, mintha már nem is csak te lennél és ő, hanem innentől már a ti lenne a csak megfelelő meghatározás. A kérdése kicsit meglep, ami végül is érthető, hogy kíváncsi erre, főleg ha egyszer többet akar tőlem. Halkan sóhajtok egyet, majd végül lassan megfordulok, de maradok, ahol voltam és úgy pillanatok fel rá. A kezem valahogy automatikusan csúszik az arcára.
- Sosem... emlékszem. Elég csak pár perc, amíg nem nézek rád és már más lesz. De attól még tudom, hogy te vagy, és hallom a hangod, felismerem a tetoválásokat is. - lejjebb siklik a kezem a karjára. Nem akarom, hogy ez rosszul essen neki, vagy hogy magára vegye, hiszen nem ellene szól és nem olyan rémes ez, a szüleim is elfogadták, én is, hogy minden reggel mást látok a tükörben. - Tudom, hogy ez elég bonyolult és hogy rossz is lehet neked, de én megtanultam már kezelni. Nem az arc a legfontosabb, sok apróság van, ami jellemez egy ember, a haja állása, vagy csak a gesztusai. Neked például jellegzetes a mosolyod, olyan kicsit fél oldalas, de kedves. - azért magyarázok, mert szeretném, ha értené, hogy ez nem minden, ez csak egy apró hiba, ami nem olyan rémes. Így legalább megtanulok mást is észrevenni, amit a legtöbben nem szoktak. A legtöbb ember felületes, nem nézi az apró részleteket, én viszont igen, pont e miatt, mert a részletekbe tudok kapaszkodni.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 7 Aug. - 18:47

Violet & Will

- Majd… majd meglátjuk, hogy mi lesz, oké? – nem látom sok értelmét odamenni, ha aztán meg el kell onnan mennem. Nem arról van szó, hogy én nem akarok több időt vele tölteni, mert nagyon is szeretnék, de… de túlságosan sok dolog van, ami miatt befuccsolhatna az egész abban a suliban. A gondolatolvasó pasas és Lisa, csak két dolog az ezernyi okból, ami miatt nem érdemes odamennem, mert… mert semmi jó nem vár ott rám, és félő, hogy még az is kiderülne, hogy mi történt a családjával, és hogy hol is találkoztunk mi először, amire persze nem emlékszik. Nem emlékszik a szülei gyilkosának az arcára, de egy senki arcára persze igen… röhej. Tudom, hogy nem az ő hibája, és eszembe se jutna őt hibáztatni ezért, de tényleg nevetséges, hogy pont rám nem emlékszik, erre jön egy spanyol fickó, akire meg igen. És ha most elmegyek abba a suliba, akkor még az is benne van a pakliba, hogy aztán mehetek el, mert ők ketten… mindegy, ebbe inkább bele se gondolok jobban, mert csak egyre inkább felidegesítem magamat vele. Semmiképpen sem lenne jó ötlet abba az iskolába betenni a lábamat, és talán ő is megérti, hogy emiatt a másik fickó miatt meg végképp nem vágyom arra a helyre.
A kérdése kissé meglep és pár pillanatig el is gondolkodok a lehetőségen. Végülis… Peeksill az égvilágon nem jelent nekem semmit, amúgyis elvágytam már erről a helyről. North Salem pedig egy egész jó hely, ahogy hallottam, és tényleg lényegesen közelebb lenne a sulijához, és… muszáj lenne akkor találnom valami munkát. – Ez nem is rossz ötlet, csak… időigényes. A költözés, tudod, nem megy egyik napról a másikra, de… de ez tényleg egy jó ötlet. Csak előbb találni kéne ott valami fix munkát. – talán meglátogatom majd Emmát, hátha eltud helyezni valami olyan helyen, amivel még hasznára is vagyok ennek az egész Pokoltűz klub dolognak. Ha meg nem, akkor… akkor keresek valami olyan állást, ahol nem kell sok mindent csinálnom, vagy ha igen, akkor könnyedén tudjam azt csinálni. Pénz nem kell, az van elég, az áldozataimat könnyű megkopasztani, szóval egy lakás megvétele nem valami nagy dolog, bár lehet, hogy inkább tartom magam a szokásomhoz és megölöm a tulajt. Aztán meg összepakolok és… és nem tudom, életemben nem költöztem még, bár nincs is valami sok cuccom. Ruhák és körülbelül ennyi, hiszen most sem a saját lakásomban lakom, hanem az egyik foglyoméba, akit a pincében tartok már pár éve, ha esetleg kell valami infó, de muszáj lesz majd megölnöm, mert teljesen megbolondult a fickó, elment a józan esze, amit nem is csodálok, elvégre már évek óta egy sötét lyukban él, miközben kedvemre nyomorítom meg. De csak a helyet foglalja, úgyhogy ideje lenne vele együtt ettől az egész porfészektől megszabadulni.
Tudom, hogy neki fura lehet az, hogy én ennyire… így beszélek róla, de most nem fogok kifogásokat meg hazugságokat keresni. Ebben nem akarok neki hazudni, és azt mondja, hogy megérti a dolgot, szóval… nincs gond, nem? Azt viszont jól érzi, hogy nem éppen a legjobb érzés, az amit csinál. Mintha talonban tartana. Már ez az egész nincs az ínyemre, hogy választania kell, meg mérlegel és a legjobb döntést akarja hozni, és… nem értem ezen miért kéne olyan sokáig rágódni. Menjen oda, ahova úgy érzi, hogy mennie kell. Ha hozzám, akkor hozzám, ha nem hozzám, akkor… akkor ahhoz a baromhoz, de ezt hosszútávon nemigen fogjuk csinálni, ezt már most leszögezem magamnak, és remélem, hogy ezt ő is tudja. Na nem mintha siettetném, de ezt nem lehet örökké csinálni. Rövidtávon se valami jó, de örökre… azt hiszem bele is őrülnék, és a végén inkább saját magamtól lépnék le. Azért vannak olyan dolgok, amiket nem nézek el senkinek sem. Nem játszhatnak velem. Violet sem, senki sem.
-Gondoltam veled teszem próbára a helyet. – mondom mosolyogva, ahogyan magamhoz ölelem őt és elnézek a távolba. – Pár hete ismerem a helyet, szeretek ide feljárni. Itt nyugodtan tudok gondolkodni, nem zavar senki és semmi. – már értem, hogy a gondnok miért nem akarta csak úgy odaadni ezeket a kulcsokat, bár meghalni azért a látványért elég túlzás, de nem rossz, még rám is hatással van, pedig nem igazán vagyok az a magamban gubbasztó gondolkodó ember, de az utóbbi hetek… nos naponta másmilyen voltam. Néha magamba fordultam, néha tomboltam… nem igazán tudtam mértéket tartani. – Hogy működik ez a… felejtés? Mikortól nem emlékszel majd az arcomra? – kíváncsi vagyok, meg azért az sem ártana, ha tudnám, hogy mégis mikor kell számítsak arra, hogy elfelejt engem.

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 7 Aug. - 10:38

Will & Violet

♪ Walking with you ♪

- Nem tudom, én csak szeretnék több időt tölteni veled, mert ha pár hetente tudok csak találkozni az... elég kevés. De amúgy, nem volt felvételi, legalábbis nekem nem rémlik ilyesmi. - nem akarom én győzködni, egyszerűen csak tényleg jó lenne, tényleg nem akarok csak azért dönteni más mellett, mert vele nincs lehetőségem együtt lenni, a távkapcsolat pedig... mert ez így az a baj, hogy mindenképpen annak számít. Tudom én, hogy nem szeretne Diegoval találkozni, gyakran összefutni vele, főleg ha esetleg mégis úgy jön ki a lépés, hogy nem mi leszünk ketten a tökéletes páros, de... Tudom nincs, de ezt neki kell eldöntenie, hogy pontosan mit is hogyan akar, akar-e több időt is velem tölteni, vagy sem. Esetleg még... motoszkál egy apró kis gondolat a fejemben, ami egyáltalán nem biztos, hogy jó ötlet, de talán mégis az lehet, mert valahol egy köztes állapotnak minősülne, ha mondjuk North Salemben lakna. Azért ott mégis csak közelebb van, gyakrabban tudnánk találkozni, még a nénikém se szólhatna bele semmibe és nem kellene Diegot sem látnia, ez nem feltétlenül rossz ötlet nem?
- Biztosan. - mosolyodom el, bár még nem tudom, hogy mit akar mutatni, de nem hiszem, hogy olyasmit, ami olyan nagyon nem tetszene nekem. Persze majd meglátjuk, egyelőre nem tudom, hogy mi jár a fejében, csak azt, ami az enyémben. Nem biztos, hogy tetszeni fog az ötlet neki, sőt bőven van rá esély, hogy nem jön majd be neki a dolog, mert szeretne itt maradni, de egy kérdést akkor is megér a dolog szerintem. - És ha amúgy sincs munkád most, akkor nem szeretnél esetleg... máshova költözni? Mondjuk North Salembe? Közelebb lennél a sulimhoz. - sikerült kimondani, remek! Ettől függetlenül inkább a fagyimmal foglalkozom, mert nem akarom látni az arckifejezését, ha esetleg eleve meglepődik, hogy ilyesmi eszembe jutott, vagy... tudjátok van az, amikor az ember arcára kiül az első reakció, ami persze nemleges lenne, csak aztán gyorsan átgondolja és megpróbál valami olyat mondani, amivel nem bánt meg, de még sem mond igent. Szóval inkább hagyom, hogy átgondolja a dolgot és addig nem zavarom azzal, hogy egyáltalán csak ránézek. Egyébként is itt van a fagyim és nem is kell azonnal válaszolnia, az sem baj, ha átgondolja a dolgot. Értem én, hogy nem kell feltétlenül minden nap találkozni ahhoz, hogy kialakuljon valami, de azért időnként nem árt, és én jó esetben is 2-3 hetente szoktam csak egy hétvégére, vagy egy-egy napra eljönni meglátogatni a nénikémet, ami pedig azért nagyon kevéske, főleg egy még csak alkuló kapcsolatszerűségnél.
- Persze, én megértem. - bólintok egy aprót és ha akarnám se tudnám nem kihallani a hangjából, hogy ezzel talán mire is akart célozni. Igen, azt mondta, hogy ő többet szeretne tőlem, de... lehet hogy azért, mert ő már most többet érez? Nem kéne újra és újra rosszul éreznem magam e miatt, de most mégis megint ez történik. Ha ő többet érez, de én még nem, én még hezitálok, biztos vagyok benne, hogy az számára elég rémes lehet, én pedig tényleg nem akarom direkt bántani. Jobb is most, hogy le kell hunynom a szemem, tényleg sokkal jobb, így legalább arra koncentrálok, hogy ne essek semmiben sem hasra és nem arra, hogy milyen egy rémes ember vagyok.
Fogom természetesen végig a kezét, és csak óvatosan lépkedek. Sokkal nehezebb csukott szemmel közlekedni, mint azt az ember hinni. A filmekben totál egyszerűnek tűnik, de a valóságban ez egyáltalán nem így megy. Sikerül a lépcsőbe vagy kétszer belerúgnom, bár csak éppen hogy alig, nem annyira vészes szerencsére. Amikor újra megszólal kinyitom végül a szemem, és talán egy pillanatra még a számat is eltátom, de aztán csak elmosolyodom és úgy pillantok fel rá. - Ez tényleg csodás! Gyakran jársz ide? Vagy... gyakran hozol ide lányokat, hogy levedd őket a lábukról? - ugratom persze, bár ki tudja, lehet hogy így van, de a mosolyomból látszik, hogy inkább csak viccelek vele, aztán közelebb is lépek hozzá, csak úgy háttal, hogy a két karját magam köré fonjam, és hogy együtt nézhessünk el a távolba. Végigfuttatom a tekintetem a virágokon, aztán tovább a városra. Vajon a nénikém kellőképpen aggódik már?

Tárgy: Re: Depew park Kedd 5 Aug. - 21:56

Violet & Will

- De gondolom oda is be kell valahogy kerülni, nem? Én nem vagyok valami magasan iskolázott, nincsenek ajánlásaim. Jó lenne gyakrabban találkozni, de… nem úgy, hogy a másik sráccal is találkozzak, vagy épp veletek találkozzak. – mert azt biztos nem viselném valami jól. Már maga a gondolat is őrjítő, de látni is… na az mindennek a teteje lenne, azon nyomban ölném meg a fickót, olyan fájdalmakat okoznék neki, amiről még csak elképzelése sem volt soha életében. Jó lenne mindennap találkozni Violettel, de … Lisa, a gondolatolvasó fickó és ez az egész kit válaszon Violet dolog… nem akarok ott lenni, hogy lássam őket, és talán a távolság még jót is tesz. Talán. Azt mondják, hogy akkor tudod igazán, hogy kit szeretsz, mikor nem vagy vele, hogy minél intenzívebb a fájdalma, annál erősebb a szerelmed. Vagy valami ilyesmi. Talán kell a távolság, talán nem kell, hogy mindennap lássuk egymást, amíg ez az egész… le nem rendeződik. Valahogy muszáj lesz majd döntenie, nem húzhatja ezt az egészet örökké, mert a végén még mind a két jelöltet elveszti a folyamatos gondolkodásban. Fura ez az egész, mert nekem nem kellett gondolkodnom, hogy tudjam mit érzek iránta, ő pedig már versenyeztetne is valaki mással… igazságtalan, bár ki mondta, hogy nem lesz az? Az egész élet az, nem csoda, hogy az élet még így is megpróbál kitolni velem. Megpróbálja elragadni tőlem Violetet, ehhez pedig rohadtul nincs joga! Én láttam meg először, én… nem kéne, hogy így legyen. Nem kéne, hogy versenyezni kelljen, nem kellett volna, hogy valaki más is be lépjen ebbe az egészbe. Nem kellett volna találkozni Lisával, vagy inkább meg kellett volna ölni. Rossz döntést hoztam, amiért most fizetek meg. Ha visszamehetnék az időben… megölném a lányt, és akkor talán elmehetnék abba az iskolába. Muszáj lesz valamit kitalálnom, hogy megoldjam ezt az egészet, mert nem nézhetem tétlenül, ahogy minden az orrom előtt zajlik le.
- Akkor jó, remélem tetszeni is fog. – én legalábbis nagyon bírom a helyet, az utóbbi időben elég sokat lógtam ott miután megöltem a portást és elvettem a kulcsait. Szép hely, elgondolkodtató és tényleg úgy érezheted magad, mintha látnál mindent, amit csak érdemes. Nem a világból, de a városból mindenképpen. És ég pad is van ott, úgyhogy azt sem kell odavinni. A portás is biztos sokat ücsöröghetett ott, mert tényleg jó kis hely, pedig én az ilyeneket nem szoktam értékelni, de ez a néhány hét… pár dolgot megváltoztatott bennem, és hátha tetszik is neki. Remélem, mert… mert csak és kész.
- Semennyire. Itt születtem, de ennyi, nem sok minden köt ide. – rántok egy aprót a vállaimon, miközben azon szorgoskodom, hogy a fagyimat végleg eltüntessem az elolvadás előtt. Nem mondom, hogy nagy szívfájdalom lenne itt hagyni ezt a porfészket. Nem, egyáltalán nem lenne az, de a sulijába nem mehetek, én ott elég nagy bajban lennék, és nem jött még el annak az ideje, hogy Violet rájöjjön arra, hogy én mit tettem a szüleivel. Majd, ha… ha úgy látom, hogy készen áll, akkor elfogom neki mondani, de addig nem, addig én csak elhallgatom az igazságot. Az nem számít hazugságnak, igaz? Én is megkérdezhetném őt, hogy mennyire kötődik ahhoz az iskolához, de félek attól, hogy olyan választ kapok, amit nem akarok hallani, így inkább magamban tartom a kérdést, és beszéd helyett inkább megeszem a fagyimat, majd elvezetem a célig, egy elég magas épület oldalához elég pontosan, egy ajtó elé, azonban mielőtt benyitnék komolyan nézek rá. – Csakis ahhoz ragaszkodom, amihez érdemes, ami jelent valamit. – jelen esetbe hozzám, bár ha úgy dönt, hogy önként lök el magától, akkor meg fogom azt érteni. Nem is tudom azt, hogy érdemes-e így kötődnöm hozzá, mikor szemmel láthatólag sem biztos abban, hogy miként fogok cselekedni.
- Hunyd le a szemed, és nyisd ki, ha szólok! – mondom mosolyogva, ahogy kitárom előtte az ajtót, majd amint bementünk be is zárom mögöttünk, majd felvezetem óvatosan a lépcsőn, és mikor már a tetőn lépdelünk, előbb még körülnézek, de minden rendben van. Igazából az egész tető egyfajta mesterséges kert, vagy mi, virágok meg növények mindenütt, elég szépen ki van dekorálva a hely, meg előrébb van egy pad, ahonnét tökéletesen lehet látni Peeksillt. Nem belátni lehet, de látni a fényeket, az embereket beszélgetni, és… szép ez a hely. Legalábbis szerintem. – Rendben, kinyithatod a szemed!

Tárgy: Re: Depew park Kedd 5 Aug. - 14:40

Will & Violet

♪ Can I walk with you ♪

Nem azt mondom, hogy könnyen el is fogadom a hozzáállását, de mégis mit tehetnék? Nincs beleszólásom, ha egyszer mégis az lesz a vége, hogy a mellett dönt, hogy elmegy, akkor sajnos nem rángathatom, hogy mégis maradjon. Igaza van, én se szívesen nézném végig, hogy valaki mással van, aki nekem tetszik, és arról még csak nem is tudok, hogy esetében nem csak szimplán ennyiről van szó, hanem éppenséggel többről, mert hát... arról sincs fogalmam, hogy ő nem csupán pár hete látott először. Akkor sem tudom, hogy segíthetnék neki, magamnak, ezen az egész helyzeten, hogy lehetne változtatni. Csak szeretném a legjobb kihozni valahogy belőle, ha egyáltalán ez valahogy lehetséges. Nem tudom... tényleg nem tudom, hogy mennyire oldható meg, de szeretném, ha így lenne, ha nem kéne elveszítenem őt, és Diegot sem és nem kéne megbántanom egyiküket sem, bár azt hiszem ez utóbbi mindenképpen be fog következni, csak az a kérdés, hogy ki lesz majd a szenvedő fél. Én biztosan, bármennyire is furcsán hangzik ez.
- Tudom, de... de nem csak diákok vannak, hanem olyanok is, akiket mondtál, akik próbálnak tenni, hogy jobb legyen számunkra is a világ... X-menek azt hiszem és ezt is megértem, de... csak jó lenne, ha többet találkozhatnánk. - nem akarom én győzködni, eszem ágában sincs, de ez így azért elég rémes. Én jó esetben is pár hetente vagyok csak itt a városban, a suli még vonattal is vagy két óra, és az azért nem kevés, nem kellemes annyit ingázni folyton, főleg ha az ember tanul is, meg neki is esetleg lesz valami munkája, akkor nem tudunk találkozni és úgy mégis hogy lehetne ezt az egészet alakítani? Nem akarok csak a távolság miatt dönteni, mert egyáltalán nem biztos, hogy Diego számomra a tökéletes, attól hogy a képessége az, ami, ez még nem evidens, de így igazán esélyünk sincs, hogy megismerjük egymást jobban, és valahol mégis csak sokat számít, hogy kivel töltesz több időt el, a felé könnyebben alakul ki a szimpátia nem? Persze a többiről nem tudok, Lisáról, hogy mást is ismer a suliból, aki miatt nem akar jönni.
Azt pedig igazából nem tudom, hogy mit hoz majd a jövő, hogy vajon lesz-e esélyem valaha is a normális életre, vagy legalább a normálishoz közelire, de nagyon szeretném, tényleg nagyon. Félek tőle, hogy igaza van és nincs rá semmi esély, és igazából fogalmam sincs, hogy mit teszek majd, ha végül tényleg harcok lesznek, ha végül tényleg nem lesz más választásunk, mint hogy megvédjük magunkat. Nem akarok ezen gondolkodni, nem akarok a jövőn, vagy a holnapon agyalni, szeretnék inkább csak a mostban élni.
- Ezzel nem tudok vitatkozni. - mosolyodom el végül. Na igen tény és való, hogy egy finom csók jobb is tud lenni, mint egy fagyi, még ha nehezebb is beszerezni. A kezét már ne engedem el, meg sem fordult a fejemben, csak a fagyim olvad vészesen, arra próbálok figyelni, mert nem lenne hasznos lenni magam, vagy rácsöpögtetni a hátára, bár ez utóbbit jó eséllyel nem is nagyon venné észre, míg haza nem ér. - Kíváncsi vagyok. - de tényleg, látszik is rajtam, nem tudom, hogy mit szeretne mutatni. Közben persze igyekszem menteni a fagyimat, hogy ne olvadjon el véglegesen, mert igazából én még úgy szeretem, hogy rendesen fagyott állapotban van, az a folyós, tocsogós verzió már nem az igazi, amikor már inkább csak kiissza az ember a pohár aljáról, ami megmaradt. - Will... mennyire ragaszkodsz te Peekskillhez? - ugrik be halvány ötlet, egy esetleges próbálkozás, mert tényleg jó lenne több időt tölteni vele és talán a távolság áthidalható lenne akkor, ha... nem itt élne, hanem közelebb hozzám.

Tárgy: Re: Depew park Hétf. 4 Aug. - 15:50

Violet & Will

- Kösz, hogy megértesz, sokat jelent ez nekem, komolyan. – persze, azért látom rajta, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog, de ha megérti, akkor minden rendben. Nem tudom, nem mondhatom neki azt, hogy én majd a legjobb barát pozícióval megelégszem és majd ott leszek mindig, mert… mert nem. Elég sokat kellett már neki így is hazudnom, ebben most nem akarok, ezért is voltam vele őszinte, kitudja mióta először. Nem akarom őt mással boldognak látni, szerintem ezt megérti, legalábbis remélem. Nem olyan könnyű valakit szeretni, ahogy mondják, és az sem könnyű, ha szeretsz. De ha hiába szeretsz valakit… na az a legrosszabb, én pedig ebből nem kérek, akkor már inkább lelépek. Mert ez az egész mindenképp fájni fog, érzem. Ha választani akar, akkor hajrá, válasszon, addig még itt leszek. Várni fogom. Ha kell megpróbálom elfelejteni. A várakozás fáj, ahogy a felejtés is elég rossz, de a legjobban az fáj, mikor nem tudjuk hogy döntsünk, én pedig ezt nem fogom megvárni. Ha úgy lesz, akkor eltűnök, nem leszek második, nem fogom nézni, ahogy enyelegnek. Nem biztos, hogy így lesz, de valamiért a legrosszabbra gondolok egyből, hogy…. talán azért mert így feltudok készülni arra, hogy mi vár rám, ha mégse én leszek az a valaki. Igazából ez is baromság, erre nem lehet felkészülni, de jobban érzem magam, ha legalább megpróbálok. -Miattad, igen. De tudod… nem hinném, hogy olyan jó ajánlólevelem lenne. Huszonöt éves vagyok, nem éppen diákkorú, és… már öltem embert is. Aztán meg… nem szívesen futnék össze még véletlenül sem azzal a Diego-val. – én szívesen elmennék abba a suliba, nem azért, hogy védjem az embereket, még véletlenül sem. Violet miatt mennék, illetve gondolom a képességemet is tudnám ott gyakorolni, de… de ott van Lisa, aki ismer, aki tudja, hogy milyen vagyok és vele még annyira sem akarok összefutni, mint azzal a spanyol gyerekkel. Őt csak megölném és kész, de Lisa… na ő már okozhatna bonyodalmakat. Arról nem is beszélve, hogy valami telepata a fickó, aki ezt az egészet irányítja, és ő is simán rájöhetne arra, hogy főállásban embereket ölök és egyebek. Utána kell majd kérdezni Emmánál, hátha van valami megoldása a problémámra. Ha nincs, akkor meg… akkor nincs, nem lesz vége a világnak ebben az esetben. Szívesen lennénk én minél közelebb hozzá, de már csak emiatt a Diego miatt is elég necces lenne a dolog, mert ő talán nem, de én szerintem simán neki mennék, és meg sem állnék addig, amíg a feje a nyakán van.
- Nem, nem gyávaság, érthető. – valamilyen szinten érthető, ha valaki így gondolkodik, és Violetnek még el is tudnám ezt nézni, azonban eljön az a pillanat, mikor nem lehet csak úgy távol élni a harctól. Eljön a nap, hogy oldalt kell válasszon mindenki, és végre ráeszméljen arra, hogy jobbak vagyunk, többek vagyunk, és már épp eleget éltünk bujkálva, éppen elég időt pazaroltunk el, épp eleget féltünk, ideje, hogy megmutassuk a világnak, hogy leáldozott az embereknek. Egy új faj vagyunk, egy jobb, egy erősebb faj, és uralkodásra születtünk, ez teljesen egyértelmű. Elbújhat Violet a harcok elől, de egyszer kénytelen lesz ő is becsatlakozni, mert… minket soha nem fognak jól megítélni. Félnek tőlünk, mert különlegesek vagyunk, mert nem tudják mire vagyunk képesek, és ez ránk nyomta a bélyeget. Akármennyit és akárhogy segítünk nekik, ők elfognak minket ítélni, rossz szemmel néznek majd ránk, ezt pedig senki nem akarja igaz? Megfognak minket támadni efelől kétségem nincs, éppen ezért kell nekünk előbb lépni, kihasználni a meglepetés erejét, és egymás ellen fordítani őket. Sokkal mókásabb, ha az emberek egymást ölik, miközben mi is támadjuk őket. Az erős megmarad, a gyenge elhull, ez a természet törvénye. Nem egy hiba vagyunk. A természet nem hibázik, és azért hozott minket létre, hogy uralkodjunk, az emberek ugyanis erre nem méltóak.
- Könnyebben, de… de ez sokkal jobban megéri. – mondom mosolyogva figyelve őt. Sejtem, hogy annyira azért ez nem sokat nyom a latba, mert fogadni mernék rá, hogy az a másik srác is valami hasonlót fog tenni, vagy már… már tett is, de attól még jó volt, úgyhogy… talán ez nem is számít, nem is kéne ezzel foglalkoznom, úgyhogy ahogyan csak tudom el is hessegetem ezeket a gondolatokat, mert csak mérgezik az elmémet. Lesz, ahogy lesz, úgysem az én kezemben van a döntés… már maga az, hogy döntés, elég rosszul hangzik. Én nem döntöttem, velem csak megtörtént. Tudom, hogy nem mindenkivel mehet ez így, de…de akkor is.
- Jó, rendben, akkor gyere, mutatok valamit! – mondom mosolyogva, és ha nincs ellenére, akkor megfogom a kezét, és úgy vezetem őt a jó irányba.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 3 Aug. - 22:16

Will & Violet

♪ Could I have this kiss forever ♪

Nem tehetek róla, de így is lebiggyed kicsit a szám széle. Megértem, meg kellene, hogy értsem azt, amit mond, hiszen jogos, nem akar azok után mással látni, vagy másról hallani tőlem, hogy egyszer már kimondta, hogy többet szeretne tőlem, tökéletesen érthető, de attól még rossz érzés, mert én nem akarom elveszíteni sem végleg a társaságát csak e miatt. Milyen szép is lenne, ha képes lennék könnyen dönteni és egyszerűen kitalálni, hogy ki érdekel. Ez az egész... ha teszem azt Diegoval is hasonló alakul ki, akkor mi van? Vele a tetejében egy suliba is járok, akkor onnantól kerülni fog majd a folyosón is, meg minden? Ez még azért is bonyolultabb, mert őt gond nélkül felismerem, míg bárki más esetén ez talán egy egész kicsit könnyebb lehetne. Halkan sóhajtok egyet, és végül lassan bólintok. - Értem Will és... megértem, az a fontos, hogy neked mi a jó. - nem akarok ráerőltetni semmit sem, még ha ez tényleg nagyon rosszul is hangzik. Azért persze még nem tudhatjuk, hogy mi lesz. Arra is van bőven esély, hogy a végén ő a befutó, vagy... nem, nem tudhatom. Számíthat, hogy valakivel többet tudok találkozni, de Peekskill nincs olyan messze és... - Te még nem gondoltál rá, hogy megnézd az iskolámat? Tanulás miatt, vagy csak... - finoman megrántom a vállam, de nem akarom hozzátenni, hogy miattam. Úgy mennyivel könnyebb lenne mégis, ha nem lakna ilyen távol, ha többet találkozhatnánk, ha tuti nem zavarba be semmilyen levelezési akadály, vagy ilyesmi, de persze azt is megértem, hogy nem akar kockáztatni, de onnan is leléphet végül, ha mégis úgy dönt, vagy... arra kényszerül. De rémesen hangzik ez!
- Ha muszáj... én nem szeretném, hogy muszáj legyen. Tudom, hogy nincs beleszólásom, de... gyávaság, ha én inkább csak élném az életem mindentől függetlenül? - nem akarok harcolni senkivel sem, sőt igazából senkinek az oldalán sem. Én csak élni akarok, már így is túlságosan sok rossz történt körülöttem, plusz nem vagyok sebezhetetlen. Ha meglőnek, akkor... annyi és kész, nincs rá semmilyen védelmem, maximum halvány esély, hogy ha figyelek, akkor el tudom kerülni a golyót, vagy a halálos sérülést, de ha nem figyelek? Nem szeretnék harcolni, nem vagyok olyan alkat, én tényleg csak normális életre vágyom, akármennyire is lehetetlen, de kimaradni minden ilyesmiből, mindenféle durva dologból. Rossz tudni, hogy ő megtenné, hogy ő igenis harcolna másokkal, akár ölne is vajon? Nem merem megkérdezni, mert azt hiszem félek a választól, félek attól, ha esetleg igent mondana, ha esetleg az sülne ki belőle, hogy igenis akár bántana is másokat azért, hogy neki jó legyen. Nem arról van szó, az önvédelem más, én is megtennem, azt a fickót is ledobtam a tollal, de... jó lenne inkább elkerülni a dolgokat, én valahogy mindig is így voltam ezzel.
De a csók... a csók az jó, még annak ellenére is, hogy én voltam az, aki kezdeményeztem, de most valahogy úgy éreztem kell, hogy muszáj, mert kedvelem és akarom, hogy érezze és amúgy is valahogy adta magát a helyzet, ha már megkóstolta végül a fagyimat. A válaszára szélesen elmosolyodom, sejtem én, hogy hogy értette ezt, és nem hiszem, hogy azt jelenti, hogy innentől a görögdinnye lett a kedvence, hanem a... szám íze, ha jól sejtem. - Pedig azt hiszem fagyihoz azért könnyebben hozzájuthatsz, de... megértelek. - talán kissé zavartan harapom be a szám szélét, ahogy akaratlanul is kicsit tovább pihentetem a tekintetem az ajkain és nem sikerül rendesen a szeméhez beszélnem, pedig azt kéne, de nem tehetek róla, azért jó volt, határozottan nagyon jó. - Ráérek, nem mondtam konkrét időpontot és ezek után... egy kicsit megérdemli a nénikém, hogy aggódjon. - eltüntette a leveleket és akármennyire nem szép húzás, de úgy érzem, hogy ennyit én is tehetek most ellene, mert nem szólhat bele csak úgy az életembe, és ezt igenis meg kell értenie.

Tárgy: Re: Depew park Vas. 3 Aug. - 0:52

Violet & Will

- Nem így értettem, csak… próbálj megérteni! Nem zsarolni akartalak ezzel, vagy hasonló, tényleg nem! De nem várhatod el tőlem, hogy minden gond nélkül mosolyogjak rád és… rá, ugye megérted? Nem arról lenne szó, hogy ne lehetnénk jóban, hanem arról, hogy valószínűleg igen keveset találkoznánk. Nem várom, hogy megérts, de nem akarok második lenni, remélem ezt megérted. Viszont, ha másodiknak kell lennem, hogy jobb legyen neked, akkor az leszek, nem dühöngök, nem hibáztatlak, egyszerűen csak… elmegyek. – értem én azt, hogy neki ez kicsit olyan, mintha azt mondanám, hogyha nem engem a választ, akkor soha többet nem találkozunk, de… de meg kell, hogy értsen. Semmi kedvem nem lenne őt azzal a másik fickóval együtt látni, és nem is tudnék őszintén mosolyogni rájuk, bármilyen jó színész is vagyok, az semmiképpen nem menne. Barátok lehetünk, barátok akik ritkán találkoznak, mert nem tudnám úgy látni őt, hogy mással boldog, és ha ezért hibáztat engem… akkor hibáztasson, nem igazán érdekelne, valószínűleg az égvilágon nem érdekelne semmi, és talán ezt meglehet érteni, legalábbis remélem, hogy próbál engem megérteni, mert nem akarom őt bántani. Utálnám azt, ha közel engedne magához, hogy aztán visszalökjön a porba. Azt, hogy megmutatja milyen jó is lenne, de újra és újra eltaszít magától. Nem is az a rossz, ha kiderül, hogy nem szeret, hanem az, hogy szeret, csak nem annyira, hogy az élete része legyél. Azt hiszem ez sokkal rosszabb, mintha azt mondaná, hogy semmit nem érez. Inkább elveszítek valamit, mintsem hogy egy életen át vágyódjak utána egy karnyújtásnyi távolságban. Éppen ezért mondom azt, hogy nem leszek második, inkább elmegyek valahova messze, és keresek valami olyat, amivel letudom magam kötni. Talán még inkább beleásom magam ebbe a Pokoltűz klubba. Túlélő vagyok, túl tudnám élni azt is, ha egy nem lenne rám a válasza. Nem mondom, hogy nem tudnék nélkül élni, mert nagyon is tudnék, én csak… nem akarok, és van a kettő között különbség.
- Nem, persze, hogy nem, de ha muszáj, akkor… akkor megteszem. – oké, talán most hazudtam egy kicsit, de mégse mondhatom el azt neki, hogy igen, én elakarom tiporni az embereket. Legyőzni, megtörni őket, hogy a végén ne csak ellenünk, hanem egymás ellen is harcoljanak. Mégis mit tegyek, ha nem harcolok? Várjam ökölbe szorított kézzel az elkerülhetetlent? Nem, előbb kell lépnünk, meg kell őket lepnünk, még mielőtt kitalálnák miként tudnak nekünk ártani. Ez a háború, ami készülődik jelen pillanatban már el is dőlt, méghozzá a mi javunkra, de nem várhatunk egészen odáig, hogy ez az előnyünk végül semmissé legyen. Elnyomnak minket az emberek, és félnek tőlünk, mert pontosan tudják, hogy előbb-utóbb felállunk és szembeszállunk velük. Akkor pedig nincs menekvés, nincs megalkuvás, nem fogadható el a vereség. Erősebbek, jobbak vagyunk náluk, ideje lenne már ezt megmutatni a világnak is. Az a sok békepárti ember pedig… nem mondom, hogy bolondok, csak azt, hogy álomvilágban élnek, hogy nem látják meg az elkerülhetetlent. Bárcsak Violet is észrevenné, hogy nem mehet ez így tovább. Meddig akar bujkálni és átlagos lánynak tettetni magát? Végre lenne esélyünk, hogy a világot a saját magunk formájára alakíthassuk. Nem kéne többet bujkálni és hazudni magunkról, ez jó, nem? Nem nagyon tudom felfogni azt, hogy egyesek miért döntenek úgy, hogy elnyomottként akarnak élni egy életen át. Ezt nemcsak magunkért, hanem a világ összes mutánsáért tennénk meg, azokért, akik képtelenek belátni, hogy ideje végre színre lépnünk és eldönteni a háborút, mielőtt az még elkezdődne. Biztos lennének olyanok, akik megpróbálnának minket megállítani, de azok… azok árulók, egy elnyomott nem védheti meg a zsarnokot, mert ezzel elárulná a társait, a saját faját, fivéreit és nővéreit. Violet kivétel lenne persze, bár… nem hinném, hogy elárulná a mutánsokat néhány nyavalyás ember miatt. Ha nem mi pusztítjuk el őket, akkor ők minket, ezt tény.
Azért hálás vagyok neki, hogy nem nyomja bele a tarkómba a fagyiját, és próbálom én is távol tartani azt tőle, nem hinném, hogy annyira nagy kedve lenne kimosni a fagyit a hajából. A kérdése hallatán a mosolyom kis híján a fülemig szalad, már az is csoda, hogy nem nevettek fel. – Csak volt a kedvencem. – a csókja sokkal finomabb volt, mint a málnás fagyi. Ez már csak akkor lenne igazán tökéletes, ha… ha jelentett volna bármit is. Mert ez alapján nem dönthet, igaz? Így meg akármilyen jó érzés is volt, valójában hiábavaló volt, de ez most nem is igazán zavar. Csak maga a tudat, hogy ez nem változtat semmin. – Mikorra kell hazaérned? – talán van még egy kis ideje, hogy mutatni tudjak neki valami… valami szépet.

Tárgy: Re: Depew park Pént. 1 Aug. - 21:38

Will & Violet

♪ She's the only love I've known ♪

Zűrös ez az egész, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem zavar be a nénikém. Ha már találkozunk párszor Willel mielőtt találkozom Diegoval, ha már legalább tudom, hogy mit is akarok, akkor mennyivel könnyebb lett volna! De így most minden olyan kusza, fogalmam sincs, hogy mi lenne a jó megoldás, hogy mit is szeretnék én, hogy mit kéne tennem, amivel senkinek sem ártok, mert én nem vagyok olyan, nem akarok bántani senkinek sem, főleg nem szándékosan. Csak hát félek csak úgy ismeretlenül dönteni, félek egyszerűen azt mondani, hogy Will, vagy Diego, ha a másikukat meg nem is ismerem még igazán. Hogy tudnál választani két srác között, ha mindkettejüket épp ugyanúgy kedveled és nem tudhatod, hogy ki lesz az, akibe belé is szeretsz? Ez nem mindig történik meg elsőre, vagy talán csak nem ismered fel azonnal, nem tudhatom, de én még nem vagyok magamban biztos, ehhez még tudnom kéne egy s mást, találkoznunk még párszor és akkor már könnyebb lenne a dolgom, csak tudom, hogy közben ezzel bántom őt, látom rajta, hogy a fenébe ne látnám?
- Szóval, ha mi nem... nem leszünk együtt komolyabban, akkor nem is lehetünk barátok? - azért ezt rossz hallani, hiszen kedvelem és ez így elég kategorikus kijelentés volt a részéről, bár persze érthető, ha én lennék a helyében, ha szeretnék valakit, és ő csak azt mondaná, hogy barátok legyünk, akkor nem hiszem, hogy menne, de nem az ő helyében vagyok, e miatt pedig nehezebb a dolgot elfogadni, sokkal nehezebb. Szeretek vele lenni, még ha ebből volt egy balesetünk is, de attól még igen, és rossz lenne végleg elválni azért, mert esetleg végül a szívem nem hozzá húz. Ez így azt jelenti, hogy vagy őt választom, vagy ennyi volt, soha többé nem is láthatom és ez nem érint éppenséggel túl jól, nem tudnék úgy tenni, mintha nem így lenne.
- Te én nem akarok emberekkel háborúzni, vagy bántani őket, te... te igen? - picit azt sikerül sikerül elbizonytalanodnom, de nem magam miatt, hanem mert... valahogy úgy mondja ezt, valahogy úgy, ami nem igazán tetszik. Ő ezt szeretné? Háborút az emberekkel, hogy kiharcoljuk magunknak azt, hogy a világ a miénk legyen, hogy elérjük, hogy minden úgy legyen, ahogy mi akarjuk, hogy mások nyíltan féljenek tőlünk? Én ezt nem akarom. Inkább élek titokban és ez nem gyávaság, egyszerűen csak nem akarok rosszat másoknak, még ha ők talán azt is akarnának nekem, ha kiderülne, hogy mire vagyok képes. Félelmetes egy olyan jövőkép, amiben ilyesmiről van szó, nagyon is. Szeretném, ha valami normális életem lehetne, de tudom, hogy erre nagyjából semmi esély sincs sajnos, de talán majd... majd valami csoda lesz és akkor nem kell se háborúzni, se senkinek elnyomni senkit.
Annak nagyon örülök, hogy nem vág vissza valami bántóval, még ha talán jogos is lenne. És talán az eddigi fancsali képe miatt jutok arra, hogy... hogy megcsókoljam, csak így egyszerűen, mondhatni így kóstoljam meg a fagyiját, bár ez már nem stimmel, mert ő már közben megkóstolta az enyémet, de halványan még érezni lehet a málnát is. Elmosolyodom, amikor válaszol, és okkal nem léptem távolabb, bár arra próbálok figyelni, hogy közben ne nagyon karoljam át a nyakát, csak fél kézzel, mert a másikban ott a fagyi és nem hiszem, hogy értékelném, ha belenyomnám a tarkójába lendületből. Lehunyom a szemem és egyszerűen csak belefeledkezem a pillanatba. Egy csók alapján vajon el lehet dönteni, hogy ki az, aki jobban megdobogtatja a szíved? Nem tudom összehasonlítani, talán... talán majd menni fog, most csak azt érzem, hogy hevesen zakatol a szívem, hogy jól esik, hogy erős karok zárnak körbe, és... és hát ez kinek ne lenne felettébb kellemes érzés? Végül kinyitom a szemem, és még csak az sem zavar annyira, hogy újra látva az arc megint eltér, de tudom, hogy ő az és talán innentől már a csókjáról is felismerem. - A málna a kedvenced? - oh basszus! Komolyan ez az első, ami képes eszembe jutni ezek után? Szerintem nálam tényleg valami rosszul van bekötve, tuti!

Tárgy: Re: Depew park Csüt. 31 Júl. - 23:55

Violet & Will

Nem mondta el a teljes nevét, én legalábbis így emlékszem, de nem is kellett hiszen az újságokból pontosan tudtam, hogy ki is ő. Violet Jackson. Amit lehetett azt tudtam róla, a többit már ő mondta el magáról, vagy én tudtam meg idő közben. A papírt elveszem tőle, amint kész van, és mosolyogva vágom is zsebre. Mostantól akkor oda küldöm a dolgokat, ha úgy hozza a sors, hogy ismét az írásra vetemedjek, de talán van akkor szerencsénk, hogy ez ne ismétlődjön meg újra. Nem úgy értettem ezt a Diego-s dolgot, hogy a srác tehet az egészről, én csak megjegyeztem, hogy még ő is itt van pluszban. Értem én, hogy nem ugrik csak úgy fejest, és jó is ez így, nem is szabadna megtennie. Én tényleg nem akartam, hogy emiatt érezze rosszul magát, csak mondtam, hogy van még egy hódolója. Nem mondta ki, de látszik rajta, és hülye sem vagyok, szóval… azért valamennyire értem ezt a szituációt, és a legkevésbé sem tetszik ez nekem. Ennek nem így kellett volna történnie, én ezt nem így képzeltem el. A terveimben nem szerepelt a nénikéje, se ez a Diego… se senki, csak ő és én. Most meg minden tönkrement. Volt egy tervem, ami úgy nagyjából két másodperc alatt lett semmivé, és rohadtul idegesítő ez az egész. Én harcolni fogok Violetért, ha kell, de… de nem vagyok se pótlék, se valami bábú, amit kedvére táncoltathat. Én nem vagyok ilyen, és ha ő ilyet tenne, akkor… akkor én tévedtem. Velünk kapcsolatban. Nem hiszem, hogy ilyen, de… de mégiscsak van valaki, akinek emlékszik az arcára. Ez mégis csak jelent valamit nem? Remélem, hogy nem, de tudom, ez csak hamis remény.
-Csak emlékszel rá. Figyelj! Én komolyan megértem, hogy nem ugrasz egyből a nyakamba, és nem is akarnám, te nem ilyen vagy. Viszont nem vagyok hülye. Majd egyszer mondasz egy nevet, és meglátjuk mi lesz. De azt szeretném, ha tudnád, hogy én… nem leszek pótlék, oké? – remélem, hogy nem sértésként veszi a szavaimat, mert egyáltalán nem annak szántam őket. Csak szeretném, ha tisztában lenne azzal, hogy tudom mi folyik itt a háttérben, és bár rohadtul zavar, kivárok az utolsó pillanatig. Aztán mikor majd úgy dönt, hogy elege lett a játszadozásból, meg a mérlegelésből, akkor mond egy nevet. Már azt nem értem, hogy minek mérlegel, mikor ez állítólag, rohadtul nem fejben dől el, de mindegy. A lényeg az, hogy nem leszek második. Nem leszek a legjobb barátja, ha azt a bájgúnárt választja. Akkor én elmegyek, és nem lát többet. Miért maradnék, ha… ha máshol talán első is lehetnék? Ez nem fenyegetés, meg nem is zsarolás. Én… bármilyen hülyén is hangzik, szeretem őt, és nem fogom nézni, ahogy majd valaki mással bájolog. Megölöm majd maximum a fickót és kész, lelépek. Talán tényleg én láttam ebbe az egészbe többet, talán tényleg csak én voltam a hülye, hogy hittem ebben. Majd meglátjuk, elvégre helyette nem dönthetek igaz?
- Erősebbek vagyunk náluk, nem… nem tudnának minket legyőzni, ha háborúba kezdenének. – lemerem fogadni, hogy ez a Diego valami ma született kis bárány, és soha életébe nem harcolna azért, hogy ne kelljen a testvéreinek bujkálnia és tovább menekülnie az emberek elől. És így meg gondolom megy oda a piros pont, hiszen én sokkal inkább harcos alkat vagyok, mint az a béketűrő, diplomatikus hülye, aki azt hiszi, hogy majd szép szavakkal megold mindent. Én harcolnék, én ott lennék és nem hagynám, hogy az emberek megérjék a másnapot. Én elintézném őket, eltaposnám, hogy mi is élhessünk végre normálisan. Mi üldöznénk őket, nekik kéne előlünk bujkálniuk, tökéletes világban élhetnék. Leromboljuk a régit, hogy a helyén valami sokkal jobbat építhessünk fel. Persze ezzel Violet nem ért egyet, miért is értene? Mindegy, nem fogom csak amiatt meghazudtolni magamat, hogy előrébb legyek, mint az a spanyol gyerek. Mindegy, mert előbb-utóbb ebből harc lesz, és akkor a kis barátja vagy velünk lesz, vagy ellenünk. És mondanom sem kell, hogy mit fogok tenni vele, ha hőst akar játszani, ugye? Egy árulót kiszokás végezni, de én előtte megnyomorítanám. Testileg és lelkileg is egy roncsot csinálnék belőle. Már maga a gondolat is nagyon impozáns…
Szívesen mondanám azt, hogy inkább segítsen az újdonsült barátjának az angol nyelvben, de végül visszafojtom, mert tudom, hogy semmit nem érek el azzal, ha elkezdem itt sértegetni őt. Értem én, hogy nem tehet róla meg minden, de attól nekem ez még mindig nagyon rosszul esik, és az ő bűntudata nem segít abban, hogy jobban viseljem el a dolgot. Ha én megértem őt,akkor talán ő is megérti, hogy nem repessek az örömtől. – Majd találok valami megoldást. – igen ennyi, ezzel én el is intéztem ezt a munka dolgot. Nincs valami jó kedvem, de talán megérti, hogy miért. Ha meg nem… nem, olyan nincsen, szerintem elég nyilvánvaló, hogy mi az ami idegesít. Nem is a másik srác, hanem sokkal inkább az, ahogy itt mérlegel köztünk, hogy vajon kivel lesz jobb az élete a sok szörnyűség után.
Azt hiszem kár lenne tagadni, hogy elég meglepet ezzel a lépésével, hiszen nem számítottam arra, hogy ilyet tesz, de… de örülök annak, hogy bevállalta ezt. Csak halvány mosollyal az arcomon nézem őt, ahogyan beszél hozzám. – Igen, szerintem is. – nem húzódott távolabb, azonban én most előrehajolok, hogy megcsókolhassam őt, hogy ismét érezhessem az ajkait, és nem valami rövid, könnyed csókot szeretnék, tőle, hanem valami többet, valamit, ami… többet jelent.

Tárgy: Re: Depew park

» Central Park Zoo
» Jurassic Park
» Joe Bohrdrum park
» Volunteers Park
» Central Park