X-Men: Az első megbizatás (Ashfork)

Talán vaktában kalimpál a karjaival, talán a vízióim szakadoznak, fogalmam sincs. De olykor azért el-eltalálja valamelyikünket azzal a sok karjával, olykor én is elég közel kerülök, majd repülök egy-két métert, ismét tisztes távolságba kerülve. Bár kétségtelen, el tudnék képzelni kevésbé fájdalmas módot is a helyváltoztatásra.
Aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen omlik is szét az a valami. Bár lehet, csak nekem hirtelen, mert a lihegésekből, ami mindannyiunkat kínoz arra tudok következtetni, hogy nem egy percet bajlódtunk azzal a valamivel. Kimerülten rogyok a földre, legszívesebben elterülnék, de nem merek, mert mi van, ha van még, ha jön még egy, ha ezek az izék sose fogynak el és mi a végezetig itt harcolhatunk ellenük?
De a várt helyett szerencsére csak Lisa mászik fel a gödörből, némi kék színezettel, de látszólag sértetlen.
- Jól áll - engedek meg egy fanyar vigyort, bár azt hiszem, már-már határos a hisztériával, és csak az nyugtat le, hogy a rádió újfent recsegni kezd, és Bestia hívóhangját hallom benne. Hazamegyünk!
Lassú, minden mozdulat fájás, ahogy felvánszorgok a repülőre, elfoglalva a helyem. Lábaim felhúzom, állam térdemre fektetem és nem szólok senkihez. Ki kell ürítenem az agyamból azt a sok mocskot.
A hangárba érve Bestia kezébe nyomom a vérmintás üveget, majd a táskámat markolva vontatom fel magam a szobánkba. Tus kell, sok-sok víz. Aztán még több pia...

//köszönöm, roppantul élveztem, bár azt hiszem, Tati már nem annyira Very Happy

//

A térdemre támaszkodva masszírozom a nyakamat és már-már kínomban nevetek. Fogalmam sincsen, hogy mi lett azzal az izével, de nem is számít annyira, a lényeg, hogy legyőztük. Úgy érzem, hogy mindjárt itt helyben leesik a fejem a nyakamról, talán ezért is fogom, nem akarok kockáztatni. Ezek után én még ezt is elképzelhetőnek tartom. Nem tudom, hogy a többiek mennyire sérültek meg, de az biztos, hogy a rondaságtól származó pofonok jó darabig még ott fognak virítani rajtam. Azt pedig már korábban is eldöntöttem, hogy beolvasok az alapítóknak, mert ezt most nagyon elnézték. Ha legközelebb élőhalott mutánsok közé küldenek minket, akkor legalább végezzenek egy gyors felderítést, vagy valamit, mert ez így elégé vakrepülés volt. De mindez ráér, mert előbb le kell zuhanyoznom, talán nem ártana megnézetnem magam egy csontkováccsal sem, aztán még alszom pár napot, és amint ezzel meglennék, égnek állítom a drágalátos alapítok haját.
A rádió szerencsére működőképes lett, így Bestia feltud minket szedni, majd egy gyors kiselőadást követően már visz is minket vissza a Birtokra. Lehet, hogy butaság, de valamiért erősebbnek érzem magam, pedig az egész utat végigalszom, ha lezuhannánk se tudnék felkelni.

// Köszi, nagyon élveztem, a kockás részeket így visszaolvasva nem sok hiányzott, hogy kipurcanjunk Very Happy

//

Bevetésen... vagy mi

- Díjazom az ötletet, csak épp ez egy elcseszett sivatag, nincs hova futni. - jah, nem lenne rossz felvenni a nyúlcipőt. Viszont a nagyobb gond, hogy úgy fest az egyetlen pasi a csapatban harciasabb típus és még lemászni is képes lenne rossz esetben, szóval akkor már... inkább valamit próbáljunk meg, főleg amikor feljön az az izé. Sejtelmem sincs mit teszek, csak aprítunk, de baromira kivannak az idegeim ahhoz, hogy ez igazán jól menjen.
Végül csak sikerül, lentről alig hallom a lövéseket, de ez az izé szétesik, és mintha már a rádió is működne. Tatival nagyon egyetértek, én már most is bőszen küldöm el melegebb éghajlatra a két drága alapítót, de most nincs agyam hozzá, hogy szavakba is öntsem az ezzel kapcsolatos véleményemet. Az tuti, hogy a gépen tüntetőleg nem szólok Lisához, ellenben feltúrom a gépet, hogy találjak bármit, aminek egy kis alkohol tartalma van. Elhozhattam volna a kocsmából azt az üveget, ha Tati nem töri rommá... baszki! Visszaérve pedig tuti, hogy egy fürdővel kezdek, no meg persze egy kellemes vodka-tonikkal mellé, aztán bevágok egy akkora szunyát, hogy jó esetben is majd másnap reggel lehet felkelteni.

//Tetszett, köööszii! ^^ Túléltük, és a kockák még mindig nem kedveltek meg, attól félek ez már soha nem fog változni. Razz

//

Hőseink ütik vágják a mutáns masszát, bár nem sok sikerrel. Lisa lent a gödörben rálő a sziklára, elsőre csak megreped, szilánkok csapódnak le róla, még szerencse, hogy óvatosan tette. A második alkalommal azonban átviszi a fületet, és több repedés jelenik meg rajta, mintha valami önálló organizmus lenne. A következő pillanatban a lány olyan hatást észlelhet, mintha túl sokáig turmixolt valamit, a kőzet egyszerűen az arcába robban. Szerencsére nem fájdalmas a dolog, csak kicsit meleg, ugyanis teljesen cseppfolyóssá válik, Lisa arcát pedig a különös kékes trutyi lepi el, amely azonban már ártalmatlan. Talán ennek köszönhető, hogy a fenti négyes bár komoly fizikai fájdalmak árán (ugyanis a lény durva pofonokat osztogat) végül a töréssel, a gömbökkel, az energiával, és a vízikókkal kellőképpen haza tudják vágni, míg végül összesik, és szép lassan porrá omlik. A város még életben lévő lakóiról is szépen fokozatosan el fog tűnni a különös módosulás. A diákok immár fel tudják venni a kapcsolatot a Bestiával, aki értük jön, és némi beszámolót követően visszaviszi őket az iskolába. A fenti négyes azt tapasztalhatja, hogy minálisan megnőtt a képességük távlata, míg Lisának ha nagyon enyhe szinten is, de aktiválálódott a különleges szaglása.

//Köszönöm szépen a játékot, remélem tetszett! Smile

//

Engem már nem érdekel az ég világon semmi. A többiek körülöttem lassan elfogynak a többszörös túlerővel szembeni egyenlőtlen küzdelemben. Előbb utóbb az én lőszerem is el fog fogyni, még az is, amit a saját főbelövésemre kellene tartogatnom, hogy ne érezzem amikor felfalnak. Ám még mindig van egy kétségbeesett retardált húzásom. A többiek remélhetően elég ideig feltartják a lényeket, ez sokkal jobb szó, mint az izé, amíg én beugrom a nagy kőszerű valami mellé tenni a dolgom. Ha nem tudom szétlőni, pár lövésből megpróbálom, arra azért törekedve, hogyha a lövés gellert kapna - sima ballisztika - akkor ne találjon el senkit, akkor megpróbálom puskatussal szétverni. Ha sisakos németek fejét szét tudták csapni egy M1-essel akkor ez a kő sem lehet annyival nagyobb kihívás. Tehát ütök, ahogy csak kosarazástól formázott izmaimtól telik.

The member 'Tatjana Roberts' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :
X-Men: Az első megbizatás (Ashfork) De4

Nem igazán foglalkozom Jill csipkelődő szavaival és Lisa elmélyültségével. Azt hiszem, mindannyiunkban van egy jó adag ideg, és mindenki másképp vezeti le. Ki így, ki úgy. Majd holnap, ha épségben végre hazaérünk jót kacagunk a dolgon.
- Ha gondolod, belelökhetlek - vigyorgok Cyntiára, persze csak a feszültségenyhítés címén. Senkit nem áldozunk fel, és senkin nem kísérletezünk. Én nem is bánom, ha nem kell lemenni, ha azok az izék maradnak lent. Egy adag benzin és egy gyufa kell csak ide, a hamveder már kész is.
De ez sajna csak az én ábrándom, a morgások tulaja ezt másképp gondolja. Alighogy Liam a mászás mellett dönt, valami izé indul meg felfelé.
- Kellett neked emlegetni! - dörrenek a srácra, most épp rajta vezetem le a saját feszkóm, majd mutatóujjaim a halántékomra tűzve, mintha két fegyver lenne, kiabálok bele a semmibe.
- Remélem most is olvasol a gondolataimban Charles! És remélem Eric-el is megosztod, épp mit gondolok rólatok!
Persze tudom, hogy ez lehetetlen. Ahogy az én képességeimnek, úgy tutibiztos Charles-énak is megvannak a határai, még ha tágabbak is, mint az enyémek. De majd a birtokon... ott majd megkérem, hogy nézzen a fejembe. Csak hogy ne kelljen a dolgokat szavakba is öntenem.
Aztán már erre a da Vinci alkotásra koncentrálok. Ha képes volt a többi izét felfalni vagy valamiképp magába olvasztani, akkor talán ennek még nem csökevényesedett el az agya, talán még használható. Mert első blikkre gondolkodik, nem zombimód, előretartott karokkal, hörögve néz maga elé. Utálok az ilyen retkekbe mászkálni, de muszáj. És ismét megkísérlem a lehetetlent. Nem, nem virágos mezőt próbálok láttatni vele, hanem a nagy büdös semmit. Talán sikerül elvennem a látását. Ha gondolkodik és néz, akkor könnyű célpontok vagyunk neki. De ha nem lát, talán megzavarodik, és a többieknek, akik valós fizikai erővel rendelkeznek könnyebb a támadást végigvinni.

The member 'Liam Mason' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :
X-Men: Az első megbizatás (Ashfork) De6

Oké, tudom én, hogy nem valami imponáló ötlet lemenni oda, de…mi mást tehetnék? Addig állunk itt, míg napszúrást nem kapunk, vagy mi? Akkor már legalább csináljunk valamit, menjünk le és próbáljuk megoldani a helyzetet. Bestiát nem tudjuk elérni, így fel sem vehet minket, egyetlen járható út maradt tehát. Tartjuk magunkat az eredeti célkitűzéshez. Aztán majd égnek állítom az alapítok azt a fene jól belőtt haját, amiért képtelen kicsit jobban beleásni magukat a dolgokba. Beszélek itt arról, hogy valami műholdas képpel, vagy bármi mással megvizsgálhatták volna a terepet, mielőtt ideküldenek egy rakás diákot. Egy kihalt, mutáns szörnyekkel teli várost azért nem olyan nehéz kiszúrni, nem? Jill hangja ragad ki a gondolataimból, ahogy oda szól Lisának. Ezekkel meg mi van? Jó, azért igazat adok valahol Jillnek, de nem lesz attól, jobb, ha most bevágja durcát.
Jobb ötlet híján, már indulnék is, hogy leugorjak, aztán lesz, ami lesz, reméljük a legjobbakat, de azonnal meg is gondolom magam, mikor az a több méteres valami ki nem mászik elénk.
- Tessék, nem kell lemászni. - Ha mi nem megyünk, akkor ők jönnek. Szuper, és attól csak még szebb lesz a dolog, hogy majdnem mindannyiunkra van majdnem két keze. Úgy néz ki, hogy ő valahol mélyen velünk van, hiszen azokat rusnyaságokat eszi meg, de sajnos így csak még rondább és félelmetesebb lesz, mint azok voltak.
Cyntia ötletére csak megrázom a fejemet. Semmi kedvem menekülni, és nem is nagyon tudnánk ez elől elfutni, marad a harc. Ahol csak tudom elektromos kisülésekkel bombázom az ellenségünket, remélve, hogy azért négyen elegen leszünk ahhoz, hogy földre vigyük a behemótot.

-A hazamenetel nekem is jobban tetszik a falmászásnál...
Lassan fordultam Tatjana felé. Csalódottan ingattam a fejemet.
-Sajnos nem érnek el odáig. Körülbelül 15 méterre tudnak eltávoldoni tőlem.
Amikor visszanéztem az "árokba" szemeim kikerekedek. Gömbjeim felbuzdultak és nagyobb keringési sebességre kapcsoltak. Néhány másodpercig csak meredten álltam a kráter szélén és próbáltam felfogni, hogy mi is az ami felénk közelít. Volt benne sokminden. Még az is ami már föklöslegesnek mondható, például egy második állkapocs. Megborzongtam a látványtól és hátrálni kezdtem. ha ez a dög kimászik akkor az a minimum, hogy kiveri alólunk a talajt.
-Szeirntem inkább fussunk...Ha ez ette meg a mutánsokat, akkor mi négyen kevesen elszünk...
Ahogy a szörny feje kibukkant a kráter peremén márn em számított, hogy én mit akarok. Jil már támadásba lendült ahogy két gömböm is teljes gázzal nekirontott. A harmadik azért nem ment, mert olyan erősen szorítottammagamhoz, mintha a macim lenne és éppen nagyon rosszat álmodnék. Bár csak így lett volna.

// Bocsánat de nem engedi kiválasztani a kocka dobást... dobtam 1 honlapon helyette: 1 és 2...-t//

The member 'Jillian O'Neil' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :
X-Men: Az első megbizatás (Ashfork) De1

Bevetésen... vagy mi

Hát megmondom őszintén nem kicsit veszem zokon azt, hogy Lisa vagy Erwan, vagy teljesen mindegy még csak rá se néz a fejemre, amit nem rég még a kedves kis zozók próbáltak szétverni a verandán. Az tuti, hogy kissé be fogom vágni ezek után a durcát, nem tudom, hogy számít-e rá. Az tuti, hogy már a sivatagban is tüntetőleg inkább bárki mással megyek, mint mondjuk vele. Az pedig azt hiszem logikus, hogy senki se akar lemenni abba a lyukba, bár úgy fest, hogy nincs is rá szükség.
- Mondjuk... ne sikítozz folyton. - vetem még oda Lisának arra, hogy ő mit segíthet, de azt hiszem már ezen kívül sokat nem lehet tenni. Jön az a nagy izé, én pedig kb. addig jutok el, hogy eltátsam a számat és még a jól megszokott káromkodás is kimarad, pedig az már nálam nagy szó. Lehet, hogy a fejemre mért ütéseknek köszönhető, vagy csak a történések kissé sokkolnak lassan, de nincs más hátra, mint előre. Le kell zúzni ezt az izét minél előbb.
- Szóval, akkor... valahogy aprítsuk fel ezt az izét, aztán húzzunk a francba. Szükségem van egy fürdőre és... sok... nagyon sok alkoholra. - igen, és még csak nem is ebben a sorrendben, hanem lehetőség szerin egyszerre. Aztán adjunk neki, törjön, amije csak van, de elsősorban a lába, meg a feje, hogy ne tudjon mozogni és lehetőleg gondolkodni sem.

Nincsen szükség rá, hogy lemenjenek, mert a különös gödörből már jön is fel valami. A lény elképzelhető, hogy több mutáns összeolvadt teste, mert nagyságra úgy négy méteres lehet, nyolc karja van, és belső állkapcsa, mintha valami űrlény lenne, pedig nem az. Szándéka egyértelmű, még több mutánst olvasszon magába. Lisa nem rendelkezik támadó képességgel, de a többiek elkezdhetik bombázni a töréssel, elektromos kisüléssel, víziókkal, és persze a gömbökkel. Ez alatt Lisa ha akar, óvatosan le tud ereszkedni, mert egy jó nagy kőzetet lát most fentről, amit megvizsgálhat, amíg a többiek harcolnak.

//A harc szabályai: Lisán kívül mindenki 2 kockával dobjon. Ha sikerül legalább kettőtöknek pontosan 7-est dobni, vagy kettőtöknek legalább 10-et dobnia, akkor elsőre legyőzitek. Ha nem, akkor bonyolódik az ügy...//

Azt hiszem hisztériás rohamot kaphattam, ugyanis a legutolsó pár perc teljesen kiesett vagy ki is maradt az életemből. Minden esetre mire visszajön a vétel, a hang és a kép már azt látom, hogy a kidöglött izék bőréről feszegetnek valami izé szerű izét. Nem épp tudományos meghatározás, de az azonosítatlan eredetű és azonosítatlan biomechanikus működésű azonosítatlan dolog túl hosszú lenne, maradjunk az izénél.
- Srácok, mi a halál ez a valami? Szerves, szervetlen, mit akar velünk? És különben is, hogy a jó életbe terveztek innen elpucolni?
Első körben ezek az égető kérdéseim. Senki ne aggódjon, van még megválaszolatlan kérdés épp elég, ott ahonnan ezek jöttek. Kezdek magamhoz térni és idegesít a rengeteg világító piros kérdőjel az agyamban. Legalább egyetlen árva választ bármelyik kérdésemre.
- És én mit segítsek?
Nincs nálam mikroszkóp, nem vagyok se vegyész, se biológus, így szakszerű elemzést ne is várjanak tőlem. Előbb építek működőképes repülőt fogpiszkálóból, mintsem meg tudjam különböztetni a sósavat a kénsavtól.

Egy-két gyér mosolyt sikerül előhívnom, tehát még sem vagyok teljesen haszontalan. Kell a jókedv, hogy leengedjen a felgyűlt feszkó. Márpedig úgy hiszem, a helyzet és a történések után nem csak Liamot lengi körül az erő.
- Eddig mázlid van - mosolygok rá, ahogy sértetlen illetve önmaga marad az anyag érintése után. Aztán csak némán ballagok a többiekkel, olykor halkan morogva. Utálok gyalogolni, főleg egy kietlen sivatagban. Még ha lennének kirakatok, vagy mások, akiket ki lehet vesézni, még el is telne az idő. Így viszont csak megyünk és megyünk... Mint az pár indián. Csak mi mutánsok vagyunk és nem szeretném, ha a végén csak egy maradna.
- Mi lenne, ha hazamennénk? - vetem fel a lehetetlent, amint megpillantom a mély gödröt és meghallom a lenti hangokat. Csak társulni tudok a csajok szavaihoz heves bólogatással, még egyet hátrébb is lépek, nehogy véletlen belessek. Nem a mélységtől félek, bár kétségtelen, bizonyos mennyiség után az is egészségtelen.
- Megőrültél? Nincs az az isten, hogy oda lemásszak. Nem ér semmi a képességek, azt meg erőst kétlem, hogy egy talajgyakorlat levenné őket a lábukról - húzom el a számat, majd Cyntia felé pislantva hirtelen ötlettel állok elő.
- A gömbjeid nem tudnak lemenni nagytakarítani?

Szerencsére nem változom át vagy hasonló, az tényleg elég giccses lett volna, úgyhogy ezen kár is volt aggódni, így visszagondolni. Vigyorogva nézek Tatira és Jillre. A csajok mindenben összetartanak, nem? Gyorsan fel is pattanok, és már szedem is a többiekkel a lábamat a sivatag felé. Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg ez az izé amit fogdostam esetleg később hat. Ha így van, akkor legalább van időm…elbúcsúzni, vagy valami hasonló, de elégé kitolna velem a sors, ha így kéne feldobnom a bakancsot. Teszek még egy próbát a rádióval, de még mindig csak serceg, úgyhogy esélyünk sincs arra, hogy beszélhessünk a mi kis kék barátunkkal, aki most biztos szeli a köröket felettünk jó pár kilométerrel. Nem szeretek elfutni a kihívások elől, de most szívesen megtenném. Viszont itt ragadtunk és úgy van a legnagyobb esélyünk ezek ellen a valamik ellen, ha mozgásban maradunk, és kikapcsoljuk azt az energiaforrást, amit keresünk. Lehet, hogy nem is kell kikapcsolni, talán eltudom valahogy nyelni az energiáját, de…ez nem valószínű. Azért jó lenne, ha valahogy tudnék energiát meríteni belőle, mint New Yorkban a gömbtől. Istenem, de jó érzés is volt az! Mintha Isten lettem volna pár percig!
Végül csak sikerül elérnünk a célunkat, és már meg sem lepődök azon, hogy egy kráterbe kéne leereszkedni. Ez csak természetes. Az viszont már kevésbé az, hogy hörög ott lent valami. Pont arra van a legkevésbé szükségünk most, hogy még több ilyen döggel akasszuk össze a bajszunkat. Itt várni azonban nem akarok, akkor már inkább lemegyek, hogy jussunk valahogy egyről a kettőre. Kicsit jobban lenézek a kráterbe, de semmit nem láttok, így nem tudom megsaccolni a mélységet. Pár méter esetén simán leugorhatnánk, de…nem kéne semmit sem a véletlenre bízni. Jill ledobott kövének hangját pedig nem hallom a lentről jövő morgás miatt, úgyhogy még az érzékeimre se tudok támaszkodni. Talán a repedéseken le lehetne mászni, de az meg túl veszélyes, úgyhogy elégé kilátástalanak érzem most a helyzetünket. Talán Cyntia gömbjére ha ráülünk levisz minket, vagy valami, de…ez hülyeség, nem is tudom, hogyan jutott eszembe.
-Itt is maradhatunk, de nem hinném, hogy magától megoldódik a helyzetünk. Le kell mennünk, csak nem tudom, hogyan juthatnánk le. – nem éppen a kedvenc ötleteim közé tartozik, hogy lemenjünk, de valamit tenni kell. Semmi kedvem a napon megrohadni egy sivatagban, mert emberekkel aligha találkozunk, és a technika is cserbenhagyott minket.

Lassan feltápászkodom a földről, leporolom magam és leseprem a homnlokom. Erre fel is szisszenek egy kicsit. A puklim kezd érzékeny lenni ahogy apad az adrenalin szintem. Karjaimat magam előtt összefonva a bicepszeimet markolva. Nincs sok hangulatom mosolyogni. Ennek ellenére mégis elszalad egy aprócska somolygás a többiek beszélgetését hallva. Ettől függetlenül szégyelem magam és hamar lehervad az a kevés is.
Csöndben leszegett fejjel, némi távolsaágot tartva a többiektől caplatok hátul.
Hosszú unalmas séta után végül elérünk egy kráterhez. A széléhez araszolok és onnét próbálok belesni.
-Én nem tudok és nekem sincs sok kedvem oda lemászni a krimó után...
Szólalaok meg bátortalanul majd visszább húzódok és elcsöndesülök.

Bevetésen... vagy mi

Tati megjegyzésein igen jót tudnék mosolyogni, főleg akkor, ha nem zúgna még most is a fejem, de mivel zúg így csak valami halvány mosolyszerűt sikerül összehozni. Egyelőre még az is kérdés, hogy egyáltalán talpra tudok-e állni, ez is határozottan kihívásnak tűnik most. Talán még jó is, hogy helyette inkább azzal foglalkozom, hogy Liammel nézegetjük az hullát, vagyis a bőrét, de az tuti, hogy én nem fogok hozzányúlni. Eszem ágában sincs megkockáztatni azt, hogy kinyuvadjak, vagy ilyen izéként folytassam a további életemet.
- Én meg lelkesen segítek. - mosolyodom el most már egészen szélesen. Kezdek jobban lenni, szédülés terén szerencsére már egészen nagy gyakorlatom van, ezért teszem most is határozottan könnyen túl magam rajta. Liam pedig remélem, hogy nem változik át ilyen förmedvénnyé, de az tuti, hogy innentől majd valamelyest figyelünk rá. Csak biztos, ami biztos alapon. Mindenesetre sok választás nincs, remélhetőleg meg tudok már eléggé állni a lábamon ahhoz, hogy feltápászkodjam és akkor irány a cél. Őszintén sok kedvem nincs csevegni, időnként az ég felé pillantok, hátha előkerül az a repcsi, amivel jó lenne összefutni, de hát nem sok esély van rá.
- Szóval... ugye egyikünk sem tud repülni és nem hiszem hogy hoztunk barlangász felszerelést. És én... rohadtul nem akarok oda lemenni. - igen ez a legfőbb indok alapvetően. Nagyon nem szeretném megnézni, hogy mi a franc hörög odalent, maximum annyira vagyok hajlandó, hogy ledobok egy nagyobb követ, hogy az változtat-e a hanghatásokon, de itt kifújt.

A srácok mintát is szereznek a különös kőzetből, és le tudják rázni az amúgy lassabb fertőzött mutánsokat, hogy nekiinduljanak a pusztába, ahonnan érezték a különös entitást. Ha a leszállástól jó fél óra volt a város, most az ismét vissza, majd további másfél, amíg feltűnik a szemük előtt egy olyan kráter, mintha becsapódott volna valami. Töb méter mély lehet, innen fentről nem igazán lehet sok mindent látni, de mozgást érzékelnek, és némi hörgést. Kérdés, hogyan jutnak le, hogyan veszik fel a harcot, és egyátalán mi a fene van lent.

Gyűlölöm a tehetetlenséget. Ezt a maró kínt, mikor segítenél, de nem tudsz. Mert hiába a képességem, ha ebne a helyzetben értéktelen. Legfeljebb annyit tudnék tenni, hogy Jillel vagy épp Cyntiaval elhitetem, hogy nem is fáj annyira az az ütlegelés. De az mire jó?
Érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa, hogy legszívesebben női rambóként sikítva ugranék valamelyik izé nyakába, de mielőtt elérhetném ezt a szintet Cyntia gömböcskéi az ellennel együtt minket is letarolnak. Nyögve terülök el a porban, szerencsére az oldalamra zúgva, így nem törik össze a táskámban raktározott üveg a vérmintával.
Egy fél percig fekszem a földön talán, legszívesebben hazavizionálnám magam, ahol nincsenek ezek a különös mutánsok, nem fáj minden porcikám és nincs ennyi francos por!
De végül győz a tartás, halkan nyögve hajtom végre az evolúciót és emelkedem két lábra, bár tenyereimmel még megtámaszkodom a combomon és előrehajolva lélegzek mélyeket.
- Ha tudtam volna, hogy idén a lila foltos a divat - vigyorodom el, enyhítve a riadalmat, legalább az enyém. Majd az egyik tetem körül dongó Jill és Liam vonja el a figyelmem, főképp, amikor a srác piszkálni is kezdi.
- Add ide előbb a puskát. Még ha nem is tudok célozni - vonom meg a vállam és nyújtom is érte a kezem.
- Ha te is ilyen izé leszel én puffantalak le kegyelemből - teszem még hozzá viygorogva, majd leengedem a kezem. Félő, hamarabb lövöm lábon magam, mint hogy célbavegyem őt.
- Szerintem abból is vegyünk valami kis üvegbe aztán húzzunk el innen - javaslom, tekintetem immár a kiaes tájon futtatva végig.

Az események túl gyorsan következnek, az ellenségeink pedig túl sokan vannak. Lisa teljesen jól látja a helyzetünket. Csak akkor veszem észre, hogy Jillt és Cyntiát elkapják, mikor meghallom Jill kiáltását, ahogy azok a valami őt és Cyntiát a hajuknál fogva kényszeríti szorosabb ismeretségre a verandával. Nem tudok közelebb menni hozzájuk, mert a többi rothadó hullazsák elállja az utat, de szerencsére kicsivel később Cyntia gömbjei aktivizálják magukat, és elsöprik a ránk támadó hordát játszi könnyedséggel. Legközelebb talán ezzel kezdhetnénk a dolgot, még szerencse, hogy eljött Cyntia, mert nála erősebb fegyverünk nincsen.
-Azt hiszem ezt nekünk kéne tőletek megkérdezni. – mosolygok rá Cyntiára. Mi a többiekkel megvagyunk, az ő fejüket akarta beépíteni a földbe egy olyan izé, de első ránézésre úgy látom, hogy komolyabb bajuk nincsen. Cyntia homlokán ugyan ott ékeskedik egy pukli, de ezzel még olcsón megúszta, sokkal nagyobb baj is lehetett volna belőle. Jill pedig kicsit szédül, ahogy elnézem, de mivel elégé szereti a piát gondolom már gyakran érezte ezt. Felkapok egy gallyat a földről és megpiszkálom vele, de én is tudom, hogy ezzel nem sokat érek el. Talán fertőző, vagy talán emiatt lettek ilyenek ezek az izék, nem tudom, de soha nem is tudjuk meg, amíg ki nem próbáljuk, és mivel Jill nem éppen vállalkozó szellemű, illetve gondolom a többiek sem szívesen nyúlkálnának ehhez az izéhez, így akkor majd én megteszem. Azt már megállapítom, hogy hiába valami folyós kőzet ez, nem lehet magma, mert akkor érezném a hőjét, de semmi ilyen nem történik, úgyhogy nem éppen valami magabiztosan, de bátran megérintem ezt a valamit, remélve, hogy nem fog velem semmi történi, mert nem szívesen tengetném a hátralévő napjaimat rothadó két lábon járó hullaként.

Eddig hazsnát vette mapró termetemnek, de akkor az volt a cél, hogylebújjak. Most ez valahogy nem segített, a szörnyek, vagy ztombik, vagy bánom is én mik voltka ezek engem találtak meg maguknak. Sikításomnak a föld elérése vetett véget. Ahogy tudtam összekuporodtam. Idegállapotomnak az a szörnyű érzés adta meg a kegyelem döfést amikor valaki marka a hajamba túrt és erőből belevágta a fába. A koppanás pillanatáig bennem volt az a halovány remény, hogy ez cska egy rossz álom, de a fájdalom valós volt. Ez elindította az önvédelmi folyamatot. A gömbök tudata megsokszorozódott majd el is tűnt és csak haragot és félelmet éreztem felőlük, majd csak félelmet ahogy egyre többen és kisebbek lettek ezzel együtt annál primitívebbek is. Csak a sebes száguldásuk hangját hallottam ahogy élesen cikáztak minden felé, a környezetet vélhetőleg letarolva, végül körülöttem állapodtak meg sebesen zömmögve. Felkuporodtam térdre, és könyökölve, fejemet a kezeim közé a földre szorítva. A veszély tudtam, hogy elmúlt, de a sélelem még gerjesztette a gömböket. A félelem, aziránt, hogy a többieket is ledarálták a gömbök. Ám Jil hangját hallva kiemeltem a fejem a takarásból és körbenéztem. Nem oskat láttama kavargó fekete rengeteg között de azt igen, hogy a többiek egyben vannak. Ez emgnyugvással töltött el. A szörnyek sem moccantak, ahogy én láttam. Lassan felültem a sarkamra és egyre lassuló, megnyugodó szuszogással tekuintettme ismét körbe. A gömbök pedig szépen fokozatosan lassultak , kezdtek összeállni végül 3 ártalamtlan gömb keringet ismét körülöttem.
-Jól vagytok?
Néztem körül szép lila puklival a homlokomon, még nem éreztem, hogy fáj az adrenalin elnyomta.

Bevetésen... vagy mi

Oké, azért itt már nálam is kijön egy hevenyészett sikítás, amikor érzem, hogy valami lazán elkapja a lábam és a földön kötök ki. Mondtam, hogy lentről nem ér támadni! Koppan a fejem a kemény fán, majd újabb ütések a hajamat megragadó kéznek hála. Kell pár pillanat, amíg felfogom, hogy mi a franc is van. Nem ér a fejemet bántani, az az egyik legjobb rész, nem akarok se monoklival, de valami homlokon lévő repedéssel hazamenni. Törik a kar, ami a fejemet fogja, de ha nem lenne a kis bombázó, tuti, hogy itt hagynám a fogam, mert rohadt sokan vannak a kis nyavalyások, de végül a félénk kis csaj letarolja a terepet, én pedig megpróbálok első körben csak felülni. Finoman szédülök és bár hozzá vagyok szokva már, ez ivászat miatt szokott lenni és nem azért, mert épp szét akarták verni a fejem a padlón. Ekkor sikerül kiszúrni a fura izét a dög bőrén, amelyik olyan nagy erővel akarta megnézni, hogy milyen színű az agyam.
- Srácok... van valami izé... a bőrén. - eszem ágában sincs csak úgy pusztakézzel hozzányúlni. Mi van, ha ez az egész valami fertőző? Ezért inkább feltápászkodom és Cyntia felé pillantok. - Felsegítenélek, de félek, hogy kilyuggatnak a golyóid. - eresztek meg egy halvány mosolyt, csak hogy tudja a szándék meg van, vagy a bátorság nem. Nem vagyok eléggé a toppon ahhoz, hogy bevállaljak még egy támadást a saját társuktól. Max. akkor, ha nem tud felállni, vagy ha jelzi, hogy azok az izék nem fognak nekem jönni csak úgy véletlenül. Aztán gondolom irány az energiaforrás. Kőzetelemző nem vagyok, nem esélyes, hogy csak úgy rájövök, hogy az izé a bőrükön meteoritból származik, nem én vagyok a csapat esze na.

Jill és Cyntia a méretüknél fogva sodródnak le, és a földre döntik őket. Érdekes, hogy pont a két legütőképesebb képességgel rendelkező mutánst, de hát ez most így alakult. Jill karját letépik, Cyntinek meg a nyaki ütőerét tépik fel. Ha ezek zombik lennének.. De nem azok... Mutánsok, akiknek valami szörnyű kór újraírta a genetikai állományát, és csak megfogják a két lány haját, és annál fogva kezdik szépen ütemetesen beleütni a fejüket a földbe, még szerencse, hogy az ivó verandája fából van, ezért nem loccsan szét az agyuk. Ellenben Cyntia gömbjei már annyian vannak, és felhergelték magukat gazdájuk „pusztulása” miatt, hogy már 48 gömbre osztódva úgy deréktájban szétspriccelnek minden irányba, letarolva az összes veszélyes mutánst, és még a három talpon lévőt is, ez utóbbiaknak csak annyi baja esik, hogy fel kell tápászkodniuk, de holnapra lesz sok lila folt a testükön. Jill ellenben miközben az egyik mutánst „töri” le magáról, egy furcsa kőzetet fedez fel az áldozat bőrén. Olyan, mintha valami folyékony kőzet lenne. Nem magma, hiszen nem forró, de mintha.. valami meteoritról származna. A támadóik egyenlőre most ki vannak dőlve, a gömbökből áradó sötét energia leszívta őket teljesen.

The member 'Erwan Cooney' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :
X-Men: Az első megbizatás (Ashfork) De6

Tárgy: Re: X-Men: Az első megbizatás (Ashfork)

» Zane & Yetta - Új megbizatás
» Első kopogás
» Babilon bár - Alsó szint
» Arthur és Zoraida: az első találkozás
» Első emeleti társalgó helyszínleírás