Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Kissé furcsa ez a lány, most már kezd összezavarni és én úgy érzem, hogy akkor fogalmam sincs, hogy mit akarhat. Akkor ezek szerint mégse kell neki annyira a romantika, de ahogy az előbb felvázolta a dolgokat, én abból mégis erre tudnék következtetni. Áh, a fene érti a nőket! - Hát ezt csak te tudhatod, én nem, ahogy azt is, hogy milyen pasik vannak itt. Én nem úgy nézek a saját nememre. – vigyorodom is el ezen az egészen, majd ez után merengek el kissé Quinn-en. Nem akarok most a szépszeműn agyalni túl sokáig, inkább egy normális dologra szánom el magam, tehát megkímélem fárasztó társaságomtól és inkább egy kis sétára vagy esetleg pancsolásra invitálom a másikat. Végülis tényleg még nem ismerjük úgy igazán egymást, és talán még jól is járnék vele, hiszen nincs túl sok barátom és az a két nőszemély, akik közel állnak hozzám se akarnak látni, mert ha ez nem így lenne, már felkerestek volna. - Oh tényleg? Ez jó hír, a lányokra úgyis mindig sokat kell várni, amíg átöltöznek. – kacsintok rá játékosan és direkt próbálom meg kissé piszkálni, de ezek szerint a pancsolásban benne lesz, mert ha nem így lenne, akkor nem kötötte volna az orromra, hogy hova tartott az imént és simán kikosarazhatna. De végülis ő is meg akar ismerni, tehát miért verne át? Amikor viszont meghallom, hogy a múltkori találkozónkra utal, amikor oly ügyesen belelökött a vízbe, finoman előre nyúlok és megcsípem kissé formás oldalát. - Ne gonoszkodj, mert még beledobhatlak ott is a tóba. – nevetek most már vidáman és mivel igaza van, hogy rám még vár egy átöltözés, így csak biccentek. Nem szívesen hagyom magára, de meg kell tennem, tehát nincs mit tenni, viszont erről a rejtett folyosóról azért együtt fogunk kisétálni. - Rendben van, de el ne vessz nekem, mert megsértődöm. – azért bennem van az az érzés, hogy hoppon hagy és ellóg, amíg még lehetséges, de megpróbálok bízni benne. Fel is sétálok nemsokára a szobámba, ahol pillanatok alatt vetkőzök le alul teljesen és kerül rám egy fekete rövidnadrág, ami úszónadrágként funkcionál. Felül marad az ing, lábaim még egy papucsba bújtatom, majd ez után a szekrényemhez lépek és egy ezüst színű törölközőt, illetve egy világoskék színű, normális méretű labdát halászok elő. Ha már tópart, akkor labdázhatunk is, nem hiszem, hogy ne lenne benne némi ütögetésbe vagy dobálózásba, legalább megmozgatna minket, ha már máshogy úgyse tudom elkapni a kicsikét. Pár perc eltelik, mire megérkezem hozzá, de nem túl sok, szóval nem várattam meg. Viszont a megszólalás helyett a labda passzolásával jelzem felé, hogy megjöttem és ha nem figyel, akkor bizony vállát fogja érni az ütés. Mivel gumilabdáról van szó, ezért nem hiszem, hogy nagyon nagy baja esne tőle és ha mellé érek, már össze is borzolom barna tincseit. - Na, készen állsz az ütközetre? – vigyorgok rá és már meg is indulok a friss levegő felé. Alig várom, hogy végre megmártózzunk a vízben és igazából egy kis úszkálás is jól fog esni, a társaságot pedig egyelőre tökéletesnek vélem. Mondjuk némi rágcsa még jól jönne, de ezért már nem fogok visszafordulni.
- Nem, határozottan nem. Legalábbis, fogalmam sincs róla, de nem olyan típusnak tartom magam, aki romantikára vágyna, vagy nem sokra. Azt pedig nem mondanám, hogy bőven akad itt olyan pasi. Ahh, most ezt hogy magyarázzam el neki? Egy csók valóban nem olyan nagy dolog, mint mondjuk az első alkalom, de attól még… nekem fontos. Mármint, nem kell hozzá szerelem, meg semmi, de attól még tetszenie kell az illetőnek, és vágynom kellene a csókjára, nem? Nem mintha ez nem lenne igaz a velem szemben állóra, de ezt csak így nem jelenthetem ki. Meg… legyen váratlan, meglepő, hogy ne legyen esélyem gondolkodni, és túlagyalni mindent. Ezt sem kötöm az orrára, mert úgy vélem, ennek magától kell jönnie, bár lehet, hogy csak az elképzelésem tök más, mint az átlagnak. Látom, hogy elkalandozik, nem szólok közbe, nem is kérdezek rá, nem hiszem, hogy bármi közöm is lenne hozzá. - Értem. Bólintok mosolyogva, azt már a múltkor megvitattuk, hogy ő mennyire is jó pasi a szememben, vagy legalábbis csak akkor nem esett le neki, ha tökre vak az ilyesmire, márpedig véleményem szerint nem az. - Ha ellenemre lenne, nem kérdeztem volna ilyesmit. Jelentem ki határozottan, igen, szeretném megismerni, elvégre másként sosem tudom meg, hogy vajon csak a… hancúrléce vezeti, vagy pedig nem csak szédítgeti a csajokat, aztán siker esetén pápá. Ilyen első élményre határozottan nem vágyom, még akkor sem, ha ő az egyetlen ember a suliban, aki mellett nem kellene az ismeretlen érzelmekkel foglalkoznom, nem ragadna át rá az esetleges félelmem, ilyen apróságok… - Ami azt illeti, épp a medencéhez indultam úszni egyet. Emelem meg felé a táskámat, jelezvén, hogy az rejti az erre alkalmatos szerelésemet. - Illetve, bikini már van rajtam... Tűztem hozzá gyorsan, mert legalább átöltöznöm nem szükséges, az kicsit ciki is lenne a tóparton… Ettől függetlenül, mivel részéről valószínűleg hirtelen ötlet ez az egész, neki át kellhet öltöznie, szóval mindenképpen szükséges egy kis kitérő. - De a tópart jobban hangzik sokkal, legalább a nap is süt, meg ott legalább a vízbe is magadtól mész. Meg én is persze, vigyorodom el, bár már előre kínban vagyok, hogy fürdőnadrágban kell látnom, bár az a tudat némileg azért vígasztal, hogy talán neki sem lesz egyszerű. Csaaaak, ne tetsszen neki túlságosan a látvány, mert nincs kedvem céklavörösen tölteni a nap további részét, és megint torokfájásig fagyizni, hogy lenyugodjak. - Akkor szerintem megvárlak a folyosón, amíg átöltözöl. Jelentem ki, majd indulok is, hogy elhagyhassuk a rejtekfolyosót, ahová fene nagy idiotizmusom közepette menekültem. Nem is értem, miért ily módon intéztem, én ennél azért karakánabb nőszemély vagyok sokkal. Mindenesetre, ha kiértünk, én ott megvárom, míg visszaér, közben a hátam a falnak döntöm, és próbálok némi merészséget magamba pumpálni, hogy ne akarjak majd megint nyusziként elszelelni.
Ezt a nyelves dolgot természetesen nem gondoltam komolyan, mivel eszem ágában sem lenne Sylvie nyelvét harapdálni, inkább mást kezdenék vele vagy kezdhetne ő… khm, de egyelőre ezt inkább még fel se vetem neki. Viszont az tényleg furcsa, hogy még nem kapott senkitől se csókot, hogy meg se próbálták még lekapni, mert hát az ilyesmihez nem kell mindig engedélyt kérni és nem hiszem, hogy mindig, mindenkit visszautasítana, de aztán lehet, hogy totálisan félreismertem. Bár megcsókolnám, tudom, hogy ő erre nem vágyik, ő ezt nem akarja, én pedig most nem vagyok erőszakos kedvemben. Amúgy se mennék vele semmire, mert akkor utána totálisan elkerülne és éppen elég szívás az, hogy most is nagyjából ezt teszi. Megbeszéltük, hogy nyugodtan lehet a közelemben, én pedig próbálok kissé visszább venni, de nem olyan egyszerű ez, mint ahogy azt elképzeltem. - Aham, értem… szóval te romantikára meg szerelemre vágysz és utána jöhet a csók. Világos és bizonyára bőven akad itt olyan pasi is, aki ezt megadhatja neked. – kezeimet kis időre zsebeimbe süllyesztem, miközben még vállaimat is megvonom hozzá. Nem, én nem vagyok romantikus… ugye nem? Mondjuk, Quinnt elvittem motorozni, csónakázni a tóba, lovagolni és még egy medált is kapott tőlem… ez romantikus volna? És most, hogy így belegondolok ebbe az egészbe… miért is tettem mindezt? A húgomként tekintek rá vagy talán több lenne? A múltkor rendesen megbántott, bántott a feltételezése, a szavai szinte a lelkembe martak, azóta pedig nem láttam az én szépszeműmet és be kell ismernem, hiányzik. Ő neki viszont mégse adtam meg azt a bizonyos csókot, amelyre vágyna, amelyre vágyott azon a délutánon, mert ha azt akarta, hogy az randi legyen, az ugyebár ezzel kellett volna, hogy végződjön. Áh, totálisan hülye vagyok én magam is, viszont nem kéne most tovább merengenem, így próbálok visszatérni a jelenbe, Sylviehez. - Úgy értettem, hogy nem azért, mert befolyásolna a képességed vagy bármi más, hanem mert te tetszel nekem. Ennyi. – nem kell ezt túlbonyolítani. Jó nőről van szó, de igaz, nem tudok róla sokat, nem ismerem, hiába is beszélgettünk a múltkor egy jót, az kissé más véget ért, ő pedig menekülőre fogta. - Szívesen meg is ismernélek, már ha nincs ellenedre a dolog. És most nem csak a testiségre gondolok. – nevetek is fel jókedvűen, mert azért persze az az ismeretség sincs ám kizárva, de egy ilyen csajnál ezt ki ne gondolná úgy, mint én? Mint hallom, ő is inkább ismerkedni szeretne, tehát egyetértünk a dologban, így egy aprót biccentek felé és már elő is állok a nagy ötlettel. - Ma elég jó idő van, mit szólnál egy kis pancsoláshoz a tónál? Vagy ha nincs kedved hozzá, akkor akár csak simán sétálhatunk is a parton és akkor ismerkedhetünk. – el is eresztem a falat, majd egy lépést távolodok a lánytól. A döntés az ő kezében van, de ha fürdünk is, akkor egy rövidke időre ketté fognak válni útjaink, amíg mindketten szerzünk valami alkalmas öltözetet a pancsoláshoz. Ha viszont séta, akkor ideje felfelé venni az utunkat és nem ezen a szűk, sötét helyen beszélgetni tovább. Ő úgyse akar most mást tőlem, nekem pedig nincs olyan hangulatom, hogy rámásszak, szóval lehet örülni.
Azt hiszem, megint fülön kell majd csípnem Niquet, hogy segítsen kitalálni, mitől tűnik úgy, hogy én már bőven tapasztalt vagyok szexuális téren. Valahol remélem, hogy csak a külsőm miatt, bár akkor nagyon durva általánosítás a dolog. Ha rajtam múlik, nem is fog változni a dolog, meg van az oka annak, hogy miért viselkedem így, és félek változtatni bármit is. Meg aztán, tényleg nem igazán hiányzott ez az életemből, sokkal nyugisabb volt minden a pasi téma nélkül. - Biztosíthatlak, hogy elég rágós falat lenne. Inkább nem gondolok bele, hogy mennyire undi lenne valaki más nyelvét csócsálni, mert valószínűleg rosszul lennék tőle. Persze, tudom én, hogy csak az agyam akarja húzni vele, mert nyilván nem harapná le, de attól még beleborzongok a gondolatba. Csak tudnám, minek jár az agyam ilyen marhaságokon. Jó, van tippem, vélhetőleg azért, mert akkor legalább nem gondolok arra az elmúlt alkalomra. - Tényleg nem. Bólintok, a következő szavai hallatán azonban elgondolkodom. Áhh, nem is tudom, mit kellene kezdenem ezzel az egésszel. Most komolyan pátyolgatnom kellene a lelkét, amiért nem akarom megcsókolni? De hát én senkit sem akarok megcsókolni. Tudom, biztos rendkívül naiv, kislányos elgondolás, hogy igenis vágyom arra a sok nyálas maszlagra, amiket a filmekben mindig fikázni szokás. Csak éppen tényleg tartok attól, hogy bárki is kezd el érzelmeket táplálni az irányomba, esetleg azért tenné, mert én érzek, és hatok rá vele akaratomon kívül is. Ethan esetében ez veszély nem áll fenn, de valahogy nehezemre esne elképzelni a start után, hogy érzelmeket is táplálhatna az irányomba. Jó, most én is beskatulyázom, de azt hiszem, megtehetem, ez még mindig kevésbé kellemetlen, mint az, hogy én gyakorlatilag könnyűvérű némbernek lettem titultálva. - Ezzel nem vitatkozhatok. Viszont senki más csókjára sem vágyom. És tudod, nem úgy szeretném először, hogy csak legyek végre túl rajta, mert kíváncsi vagyok, meg gáz, hogy még sose csináltam. Azért szeretném, mert tényleg minden porcikámmal meg akarom csókolni az illetőt, akárki is legyen az, és nem tudom elképzelni, hogy mással tegyem meg. Hiú ábrándokat kergetek talán? Lehetséges, és ki tudja, az is lehet, hogy egyszer megunom, és lesmárolom az első pasit, aki szembejön. Jó, ez nagyon szélsőséges eset lenne, de ha elszakad a cérna, akkor képes lennék rá szerintem. Egyelőre azonban maradnék a királylányos verziónál. - Magam miatt akarsz? Mármint… mit is akarsz tőlem pontosan? Kérdezem szelíden, mert ez elég sok mindent takarhat, tényleg, őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy mit fog felelni rá. Hiszen ahogy én nem ismerem őt, úgy ő sem engem. Ha ismerne, lehet, hogy fele ennyire sem tetszenék neki, rohadt nehéz eset tudok lenni, és ugyanez igaz fordítva is. - Nagy gáz, hogy ez előtt a csók téma előtt szeretnélek kicsit jobban megismerni? Nem tudok mást mondani, egy részem persze fejest ugrana ebbe az egészbe, és kiélvezné a lehetőséget, de az a részem nem gondol bele, hogy nem véletlenül kerültem az ilyen helyzeteket, s igen, Ethan mellett nem működik a képességem, de nincs mindig a közelemben. Meg aztán, tényleg szeretném jobban megismerni, mert hát, akkor talán kiderülne az is, hogy csak ágybetétnek használna, esetleg képes elrugaszkodni a viselt dolgaitól, és lehet ez valami olyan, aminek értelme is van. Tény és való, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha már átestem volna a tűzkeresztségen, de nem így van, és ugyebár hozott anyagból dolgozunk.
Nincs mit szépíteni a dolgon, rájöttem a múltkori találkozásunkkor arra, hogy Sylvie bizony még nem volt egyetlen férfival se. Ha tudtam volna, akkor lehet, hogy másképp állok hozzá, de most már mindegy. Az viszont talán értékelendő, hogy nem nevetem vagy gúnyolom ki e miatt, sőt, igazából nagyra is értékelem ezt a dolgot, mert mostanság kevés ilyen lányt ismerek. - Szerintem ne érezd. – vonom meg a vállaimat, de mást már nem nagyon tudok erre mondani. Azt viszont beismerem, hogy mit néztem volna ki belőle, mert hát nem hiszem, hogy más pasik azt hiszik Sylvie-ről, hogy szűz, tényleg lehetetlenségnek tűnik. A jó csajokat meg szokták hódítani, de lehet, hogy ez a barna hajú lány rám vár, mert én nem fogom ennyiben hagyni a dolgokat, jól esik szórakozni vele, és bár tudom, bunkó vagyok, de most élvezem ezt a helyzetet. - Áh értem. Akkor talán majd változni fog a dolog. – majd ha felnő. Na nem mintha gyerekesnek nézne ki, de ez a gondolkodás és viselkedés annak tűnik, de nem túlságosan, mivel mer nyíltan beszélni róla, szóval talán pont mostanság fog átlendülni azon a bizonyos határvonalon. A bocsánatkérés hallatánál már nem fogom vissza magam, az igazi Ethant kapja, aki szintén nem mindig kedves, az unalmas is lenne, de mivel nyelvet ölt, látom rajta, hogy tetszik neki a dolog, hogy nem megyek az idegeire, és őszintén tetszik, hogy nem sértődik meg. - Ne nyújtogasd, mert leharapom. – a mosolyom most már nehezen tudnám levakarni a képemről, és ahogy látom, már ő se akar annyira túl messze kerülni tőlem, mivel most már abba is beavat, hogy még senki se ízlelte meg ajkait. Milyen szerencsétlenek… de a története viszont eléggé érdekes. - Még jó, hogy rajtam nem működik a képességed. – buknak ki belőlem a szavak, majd ez után csóválom meg a fejemet is. Ezek szerint durván tudna befolyásolni, a hideg is kiráz a gondolattól, tényleg nem olyan rossz ez a blokkolás, még akkor se, hogyha sokszor mást kívánnék helyette. – Én viszont magad miatt akarlak, de szerintem itt most nem kölcsönös a dolog, te nem az én csókomra vágysz. – nem ismer még hozzá és nem hiszem, hogy az első csókját pont tőlem akarná megkapni. De ha igen, rajtam nem fog múlni a dolog, viszont abba biztos lehet, hogy én komolyan mondom azt, amit, nem pedig azért, mert ő esetleg vágyik rá. De ugyebár nem vágyik, legalábbis nem veszem úgy észre rajta, hogy vágyna. - Öhm, hogy is nézek? Mint aki meg akar csókolni? Mert akkor igen, határozottan úgy nézek! – egy sármos mosolyt is villantok felé, miközben jobb kezemmel megtámaszkodom a feje mellett a falnál, de nem hajolok közelebb hozzá, azért tudom, hogy hol a határ. Mivel ilyen kis félénk és érintetlen még, ezért talán a fékezéssel többet érhetek most el, mintha minden gázt beleadok, szóval csak figyelgetem szép szemeit, miközben rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog reagálni előző szavaimra.
Atya isten, ha tudná, hogy mit vágtam le a barátnőmnek a szökőkút után, szerintem élete végéig röhögne rajtam. Akkor mondjuk abban is biztos lenne, hogy nem utálom, csak mérhetetlenül össze vagyok zavarodva. Ezt persze ilyen nyíltan nem fogom az orrára kötni. - Tudod, mit szoktak mondani, a látszat néha csal. Jelen esetben ez hatványozottan igaz, mert ugyebár hajlamos vagyok harapni, olykor ok nélkül is, mert nem szeretem közel engedni magamhoz az embereket. Belehalnék, ha még valakinek ártanék. Niquet is szörnyen féltem magamtól, bár az sokat segít, hogy ő nem fél tőlem. - Mert kínos hallani, na. Tudom, hogy jó dolog, nincs is bajom vele, csak néha valami űrlénynek érzem magam miatta. Ez persze nem jelenti azt, hogy kényszert éreznék arra, hogy ezen mihamarabb változtassak, mert nincs így. - Ez... nem ennyire egyszerű az esetemben. Igazából, még csak lehetőségem sem volt rá soha, mert mindig is próbáltam távol tartani magam azoktól a helyzetekből, amiből bármi kialakulhatna. Tisztában vagyok azzal, hogy jól nézek ki, és még a viselkedésem sem egyszerű, de azt azért nem hittem volna, hogy bárki azt nézi ki belőlem, hogy… ennyire lazák az erkölcseim. Nem mondom, hogy jól esik, de nem fogok miatta patáliát csapni. - Pff… ne feszítsd túl a húrt. Öltök nyelvet, mert az egy dolog, hogy bocsánatot kértem, de az már egy másik, hogy ő meg még lovagol is a dolgon. Úgy látszik, nem bírja ki érintés nélkül. Vajon lehet valaki érintésfüggő? Mindenesetre, ez még nem zavar. A reakciója elég vicces, végül csak elmosolyodom, és megcsóválom a fejem. - Amit nem ismerünk, az nem tud hiányozni. Nem mondom, hogy nem vágyom rá, de ez az esetemben elég bonyolult. Tudod… a képességem miatt. Épp ezért sosem tudhatom, hogy valaki tényleg meg akar csókolni, vagy csak azért, mert az én vágyam áttapad rá. Én pedig, bármennyire is nevetséges legyek ezen kívánságommal, de azt szeretném, hogy valaki magam miatt akarjon, és ne azért, mert én akarom őt. Ez… nagyon hülyén hangzik? Bizonytalanodom el szavaim végére, mert lehet, hogy túlságosan bonyolult módon fogalmaztam, mindenesetre, ez a oka annak, hogy nem történt még soha egy csók sem. Azt meg nem tudom, hogy valaha meg akart-e csókolni bárki magától, mert ha akadt is ilyen, tettekig bizonyosan nem jutott el. - Már megint úgy nézel… Jegyzem meg, valahol persze hízelgőnek is találhatnám, de még mindig félelmetesen zavarban vagyok mellette, és ezt valahogy nem tudom leküzdeni.
Nem hittem volna, hogy ennyire elege lett volna belőlem az az egy alkalom után, amikor találkoztunk, de a mostani viselkedése arra utal, hogy a háta közepére se kíván. Nem véletlenül akart elkerülni és most is el akar küldeni magától. Mi másra asszociálhatnék tehát, minthogy nem csíp engem? Lehet, hogy tényleg sok voltam neki, pedig… hát azért igyekeztem normális lenni, de rég voltam már nővel és tagadhatatlanul vágyom az érintésükre, arra, hogy a közelükben legyek. Ez van… talán ki kéne engedni a gőzt és elkapni valakit, aki hajlandó rá. Akkor nem lennének ilyen problémák. Hmm, lehet, hogy így is teszek, a délutáni edzés után lenézek a városba, aztán majd holnap visszatérek a birtokra. - Pedig nem úgy tűnik, de megnyugtató, hogyha ezt a szintet még nem értük el. – igen, még, hiszen a jövő ki tudja, hogy mit hoz majd. A múltkori viszont sejtettem, hogy sok volt neki, mivel oly sietősen szedte lábait, mintha minimum egy baltás gyilkos lettem volna. Na jó, ez azért túlzás, de azért vettem a lapot, mégse fogok elnézést kérni akkor viselkedésemért, mivel ő is tehetett róla, túl jól néz ki, túlságosan is csábító és éppen előtte mondta, hogy szeret a közelemben lenni, én pedig honnan tudhattam volna addig, hogy még nem volt dolga férfiakkal? Ki is mondom neki, mindenféle kertelés nélkül azt, ami bennem van, de amikor kiakad, kissé fel is nevetek, majd megcsóválom fejemet is. - Csak ketten vagyunk itt, miért hallgassam hát el? Egyébként pedig ez jó dolog, nem adod oda magad bárkinek. – a kurvás csajokat nem szeretem, soha se csíptem őket, nekem valahogy a cukik jobban bejönnek, bármilyen meglepő is. Az elsőtől igaz bármit megkaphatnék, de sokkal jobb küzdeni a másodikért és kiélvezni, hogyha majd az enyém lesz. Quinn-el is így kezdődött, mostanra pedig már úgy nézek rá, akár a húgomra… na jó, néha kicsit többre, de még nem sikerült teljesen eldöntenem, hogy ki is ő nekem. - Szimplán azt hittem, hogy nem veted meg a férfiak társaságát és hogy már nem egyhez kerültél közelebb. Nézd Sylvie, aki így néz ki, mint te, azt… azt biztosra vettem, hogy már meghódították, ennyi az egész. – nem vagyok előítéletes, egyszerűen látom azt, amit látok. Mercedesről se hinném el, ha azt állítaná, hogy szűz, hiába fiatal még, nagyon is jó csaj, és mint tudjuk, ő tényleg szereti az erősebbik nemet, ahogy én is élveztem a közelében lenni, de ő túl könnyű falat, azt hiszem. Én is kiszámíthatatlan vagyok, hihetetlen, nem meglepő hát, hogy ez a szépség is nehezen érti meg azt, amit mondani szándékozok neki. Na de hogyha tényleg azt akarja, hogy lépjek le, hát megtegyem, így lépek oda elé és teszem fel a szemeibe nézve ezt a kérdést, de amikor kiböki, hogy maradjak és még bocsánatot is kér, örömittasan mosolyodom el. - Azért jól kihoztam a helyzetből, hogy még te kérj én tőlem bocsánatot. – kacsintok rá gonosz módon, mivel tudom, hogy nekem illett volna ezt megtennem, de nem tettem és nem is fogom, viszont a kicsi lány igen. Na de nem akarom kihúzni a gyufát, így végigsimítok ismét pofiján, majd ez után hagyom, hogy felkapja a táskáját és tovább beszéljen. Amit viszont mond, elképesztően lehetetlenségnek tűnik. - Ez… ez most komoly? Senki se akart még megcsókolni? De… hogy-hogy? És nem hiányzik? Nem vágyol rá, hogy megtapasztald, hogy milyen? – természetesen én készségesen állok rendelkezésére, hogyha némi nyelvtornát szeretne kipróbálni, én elég jó vagyok benne, panasz még nem érkezett és hát hmm, mit nem adnék érte, ha én lennék ebben az első számára. De nem teszek felé lépést, csak szemeim csillannak meg némileg, miközben a szép pofit nézem.
- Úristen, dehogy utállak. Csóválom meg gyorsan a fejem, ha utálnám, akkor nem okozna gondot, hogy kerüljem, mikor tulajdonképpen nagyon is örülnék a társaságának. Szuper, hogy még én érzem szarul magam emiatt is. Áhh, gratulálok Sylvie, nagyon ügyesen ásod magad egyre mélyebbre. Összeszorítom az ajkaimat, mert legszívesebben rávágnám, hogy oké, menj, de valójában nem akarom, hogy elmenjen, és ezt ő is tudná. Akkor meg csak még inkább lejáratnám magam. Egyszerűen csak… túl sok ez nekem. Ő, vagy lehet bármelyik pasi az lenne, fogalmam sincs. Viszont most megint csend van a fejemben, így könnyebben nyugszom meg, és hamarosan már fényévekkel jobban érzem magam, mint amúgy. A szökőkutas eset után borzalmas volt, amikor megint rám zuhant minden. - Én nem mondtam, hogy rosszat tettél. Felelem csendesen, jó, oké, illetlent igen, de rosszat… tulajdonképpen pontosan ez a baj, hogy nem volt rossz. Zavarba ejtő és új igen, kezelni sem tudom, ez egyértelmű, és nagyon utálom kislánynak érezni magam, pedig már egy ideje nem tartom magam annak. - Jesszusom, muszáj ezt hangosan kimondani? Kerekednek el a szemeim, és vörösödök is megint rögtön, mert más tészta, hogy sejtettem, hogy rájött, mint az, hogy ennyire egyszerűen a képembe mondja. - Miért… akkor mit néztél ki belőlem? Vagy jobb nekem, ha nem tudom? Azért ez érdekel, mert ezek szerint akkor én is előítéletek céltáblája vagyok a külsőm alapján, mondjuk vélhetőleg a nagy szám is közrejátszik a dologban. - Ez egészen megnyugtató... Bár, igazából nem attól féltem, hogy rám mászik, sokkal inkább attól, hogy valahogy eléri, hogy beadjam a derekam. Fogalmam sincs, hogy sikerülne-e neki, de minden tapasztalatlanságom ellenére közel sem vagyok fából, és ha elég óvatos, bizonyára sikerülne. Ezt azonban nem volna túl okos dolog az orrára kötni. - Nem, ne lépj le, bocsánat, bunkó voltam… Sóhajtok fel, nem pont így akartam, tényleg, de az első reakcióimon már úgysem tudok változtatni, bármennyire is lenne jobb kicsit visszatekerni az idő kerekét. Mennyivel jobb lett volna, ha csak úgy elsétálok lazán mellette, és rámosolygok, szerintem utánam se jött volna. Most veszem csak észre, hogy a táskám a földön maradt, úgyhogy le is hajolok érte rögtön, és a vállamra kanyarintom. - Tudom, hogy ez tök gáz, meg minden, de nem hogy még sosem voltam együtt sráccal, de még csak csókolózni sem csókolóztam sose. Szóval, szerintem nem túlságosan meglepő, hogy nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket. Úgy látszik, ez már csak ilyen őszinte nap.
Nem, egyszerűen nem áll szándékomban őt most elereszteni és hagyni, hogy nyugodtan menjen, amerre csak akar. Azóta a találkozás óta nem láttam és bár nem volt az olyan régen, mégis feltűnt most az, hogy nem akar a közelemben lenni, főleg ezzel a falas jelenettel, amivel szépen leégette magát előttem, mégse mutatom most ezt ki neki, nem fogom piszkálni, jelen pillanatban nem vágyom erre. - Hmm. Mi van, most már azt játszod, hogy utálsz? – felszalad kissé szemöldököm a lány szavai hallatán, mert ez most igen csak meglep. Nem ártottam én neki, az más, hogy játszottam, de nem csak én tenném ezt meg vele, hanem más férfi is, én még tényleg kegyes voltam. Pedig miket tudtam volna vele tenni… vagy tudnék akár most is, mégse érek hozzá, inkább a folyosó másik oldaláról figyelem csinos arcát és hallgatom szavait, amelyek távozásra intenek. - Nincs jobb dolgom, és jelenleg szívesen vagyok itt, veled… De ha annyira azt akarod, hogy elmenjek, hát elmegyek. – vonok végül vállat, miközben elrugaszkodom a faltól, de még nem indulok el, még legalább pár mondatot váltanék vele, de utána itt hagyom, ha tényleg ez minden vágya. Végülis, minek erőltessem rá magam? Nincs nekem ehhez most idegzetem, se humorom. Azt viszont könnyedén beismeri, hogy kerül és nemsokára kiderül az is, hogy a múltkori miatt. Szóval sok voltam neki… - Nem fogok bocsánatot kérni, mivel nem tettem semmi rosszat! Te löktél bele a vízbe, én pedig férfi vagyok, nem fogok úgy tenni, mintha nem látnám azt, hogy milyen jól nézel ki. – de most nem nézek végig rajta, végig szemeibe nézek, miközben teszek felé néhány lépést, de nem mászom bele az intim terébe, inkább csak nyugodt hangon folytatom szavaimat. Talán most ezzel többre megyek… - És fogalmam se volt róla, hogy még nem voltál egy sráccal se együtt, valahogy nem ezt néztem ki belőled. De ha attól félsz, hogy rád mászok, akkor megnyugtatlak, nem terveztem ilyesmit. – végül szőke tincseim közé túrok, majd elnézek a folyosó vége felé, amerre fogalmam sincs, hogy mi van, de valami biztosan. – Akkor lépjek le? – teszem fel végül a nagy kérdést ismét, mivel újból utalt arra, hogy zavarja jelenlétem. Ha ennyire akarja, akkor tényleg itt fogom hagyni, de talán nem… valamiért úgy hiszem, hogy szívesen lenne továbbra is a közelemben, aztán ha tévedek, akkor az másodperceken belül ki fog derülni.
Remek, nagyjából fél pillanatba kerül, hogy megint el akarjak süllyedni a talajban. Esküszöm, hihetetlenül tehetséges vagyok abban, hogyan égessem le magam tökéletesen. Nem mondhatni, hogy kitörő lelkesedéssel fogadnám a látványt, ahogy beszáguld utánam a résen, majd természetesen az ajtó becsukódik, én meg úgy érzem magam, mint valami ketrecbezárt vadállat. Mit vadállat… azok legalább meg tudják védeni magukat. - Hát Isten, na az tutira nem. Szájalok vissza, mert legjobb védekezés a támadás, persze megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen nem kéne így viselkednem, mert arról igazán nem tehet, hogy a tapasztalatlanságom miatt totálisan megsemmisültem előtte a legutóbb. Attól függetlenül, sokkal inkább aggatnám rá mondjuk az ördögi jelzőt, már ami a testiséghez való hozzáállását illeti, még az én fejemet is tökre összezavarta, pedig nekem aztán sosem voltak problémáim ilyen dolgokkal. Mondjuk nyilván azért, mert nem is történt velem semmi ilyesmi. Meg lettem volna mindenféle változás nélkül ezen a téren. - Neeem fordulnál esetleg vissza, és mennél a dolgodra? Nincs semmi bajom, szóval nem kell megmenteni vagy bármi ilyesmi. Pislogok fel rá bájosan, bár nem akarom én itt játszani a csábítót, sokkal inkább szeretnék most valahol nagyon máshol lenni, mert egész egyszerűen képtelen vagyok szabadulni a múltkor látott képtől. Miért nem tudta egyszerűen a húslevest választani? Sokkal, de sokkal jobb lett volna, bár sokan nem nézik ki belőlem, de tudok főzni, és szeretek is - Mert kerüllek is. Felelem kurtán, és sütöm le a szemeimet. Ajj, annyira idegesít, hogy ilyen kis nyuszi vagyok már megint, pedig rám ez aztán nem jellemző. És már megint ing van rajta. Kész szerencse, hogy jelenleg nincs oka kigombolni, nincs más dolgom, mint távol tartani a naptól és a víztől. Ez igazán nem lehet nehéz, ugye? Mondjuk, magamat ismerve pont most fog beázni ez a része az iskolának, vagy mondjuk szakad le a fal, hogy besüssön a nap, akármi hasonló őrületesen abszurd dolog. Csak hogy megint kínba lehessek, nem mintha perpill nem lennék. - Kicsit… sok volt nekem a múltkori, szóval megpróbálom feldolgozni, de nem nagyon segít a dolgon az, hogy most itt vagy. Vallom be végül, mert tulajdonképpen a pikáns jeleneteken kívül nagyon is kellemes csalódás volt, és tényleg le sem tudna vakarni, ha nem láttam volna alsógatyában, khm… na jó, hagyjuk. Az mondjuk szintén nem vigasztal, hogy a viselkedésemből tök egyértelmű, hogy mennyire tapasztalatlan vagyok, ami nem biztos, hogy jól jön egy ilyen kaliberű pasi esetében, de már tök mindegy.
Tervbe van véve egy kis délutáni edzés a srácokkal, amelynek a részleteit éppen most beszéljek meg Brandonnal. Na nem az én szobám előtt ácsorgunk, ahogy azt a szépség hiszi, hanem a diáktársamé előtt, de ez igazából részletkérdés. Már egy ideje itt vagyunk és most már természetesen más témák is szóba kerülnek, mint a csajok, a képességek, így jelen pillanatban éppen kellemesen felnevetek, amikor valami belső hang azt súgja, hogy forduljak meg. Akadnak ilyenek, megérzések, amikor az ember úgy érzi, hogy tennie kell valamit, én pedig hallgatok erre, így pillantom meg a barna hajú leányzót, aki igen csak furcsa stílusban közeledik a folyosón. Eddig határozottabbnak tűnt, de most lerí róla, hogy valami miatt nem akar úgy elsétálni mellettem, mint bármikor máskor: na, ennyit arról, hogy keresi a társaságomat. Már éppen szólítanám meg, miközben testemmel is felé fordulok, amikor hopp… eltűnik az egyik átjárónál, én pedig azonnal mozdulok is utána. Ki tudja, talán baja esett, és ha megütötte magát, akkor jobb, ha a közelben vagyunk. - Fogd meg és majd találkozunk délután! – nyomom is át az eddig kezemben tartott, fekete, vastag bőrkötéses könyvet Brandon kezébe, hogy vigyázzon rá az edzésig, Sylvie pedig azt veheti észre, hogy kis idővel később már mellette jelenek meg. Én is utána jöttem, még addig, amíg az a bizonyos átjáró be nem zárul, mert bár utána is kinyithatnám, de így egyszerűbb volt. A pornak hála kissé felköhögök, de ahogy kinyitom szemeimet, máris egy csalafinta mosoly suhan át az arcomon. - Bár Isten sajnos nem vagyok, de gondolom rám céloztál. Mint látod, észrevettelek. – döntöm oldalra kissé a fejem és mivel akad itt lent néhány fáklya, így azért a félhomálynak hála láthatom a másik csinos pofiját, amelyet kíváncsian meg is nézek. Eléggé valószínű, hogy a múltkori miatt akar kerülni engem, nem is értem, hogy miért, pedig igazán jó fej voltam vele, régen voltam ilyen kedves bárkivel is. - Miért érzem úgy, hogy kerülsz? – döntöm neki hátam a lánnyal szemközti falnak, miközben most én fűzöm úgy össze kezeimet erős mellkasom előtt, ahogy azt a szökőkút mellett Sylvie is tette. Egyébként én nagyjából átlagosan nézek ki, fekete hosszú nadrág, sportcipő és szintén ilyen színű, rövidujjú ing van rajtam, hajam pedig kócos, de mégis mintha jól be lenne állítva. Hogy így hagytam-e felkelés után vagy szórakoztam vele, az örök rejtély marad mások számára, de a lényeg, hogy nincs okom panaszra továbbra se.
Niquet dobtam be épp az egyik órájára, jobban mondva, elkísértem, én épp üresjáratban voltam. Úgy voltam vele, hogy akkor kihasználom egy kis mozgásra, és lemegyek úszni egyet. Szóval indultam is fel a szobámba, hogy a ruháim alá vegyem a bikinimet, és egy kisebb táskába bedobtam pár hajgumit, egy törülközőt, meg persze váltás fehérneműt, mert nincs kedvem visszafele vizesen parádézni. Elég volt egyszer. Egy életre elég. Épp lefelé tartok a lépcsőházban, amikor meglátom Ethan hátát, valószínűleg a szobája előtt dumál valakivel, nem mintha tudni akarnám, melyik a szobája, mert nincs az a pénz, hogy betegyem oda a lábamat. Ezért nem is nézelődöm tovább, ha van egy kis szerencsém, akkor nem vesz észre, és megúszok egy jó adag kellemetlenséget. Mármint, valószínűleg csak nekem volna az, Ethan bizonyára élvezné a helyzetet. Több se kell nekem, már lendülök is tovább, és igyekszem a falhoz lapulva sunnyogni, nehogy kiszúrjon. Hiába rendkívül csábító az, hogy mellette nem működik a képességem, egyszerűen túlságosan veszélyesnek érzem a személyét az erkölcseimre nézve. Nem mintha szüzességre ítéltettem volna magam, vagy valami hasonló, de Ethan valahogy olyan mindent bele srácnak tűnt, én meg azért lehet, hogy finomabban közelíteném meg az egészet. Ahogy a falhoz lapulok, véletlenül felöklelek egy gyertyatartót, ami ugyan kicsit megszúrja a vállam, de el is mozdul, én meg pillanatokon belül bezúgok a nyíláson, ami a falban keletkezik. Éééés, már megint esek. Hát ez nem lehet igaz. Már komolyan elegem van magamból. Füstölögve pattanok fel, és seprem le magamról a port. Egyébiránt, egyszerű farmert viselek egy fekete, spagetti pántos topot, de mentségemre legyen szólva, egy rövid ujjú, kockás inget még magamra húztam, és megkötöttem a hasamon, hogy kicsit kevésbé legyek kihívó. Mármint, szerintem ez tök átlagos, de nem futnék bele még egyszer egy olyan szökőkutas jelenetbe. - Istenem, mondd, hogy nem vett észre, mondd, hogy nem vett észre. Motyogom magam elé nagyon-nagyon halkan, és közben neki dőlök a falnak a rejtekajtó mellett. Tudok a titkos folyosókról, olykor használom is őket, ha el akarok bújni a világ elől, és a tetőkerten túl nagy a zsúfoltság. Most persze erről nincs szó, most Ethant szeretném inkább elkerülni, ha lehet, mert képtelen lennék a nélkül a szemébe nézni, hogy ne érezzem magam kínosan, és amíg nem tudom kezelni a történteket, addig jobb nem erőltetni a dolgot.
Kezdőlap 
by 
//