Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Ami őt illeti, az élet rendesen keresztbe tett neki, már magával a betegséggel. Fogalmam sincs mit kezdenék akkor, ha az összes emlékem egyik évről a másikra szertefoszlana. Talán megijednék, kétségbeesnék, s a határozott énem rögtön köddé válna. Nem irigylem őt, és valamelyest még segítenék is neki, ha tudnám, hogy a francba lehetne. Mert az egy dolog, hogy akad egy férfi, aki talán tudja az ellenszert és segítenének rajta. Csak hogy ő nem akar úgy táncolni, ahogy mások fütyülnek. Jó lenne átgondolni, hiába ismerem őt még csak pár fél órája, képes volt ezzel a kevés idővel is elbizonytalanítani és sajnálatot érezni a másik iránt. Ami igen nagy szó nálam, tekintve, hogy mindig is magammal voltam elfoglalva, mások pitiáner kis érzéseit inkább magam mögött hagytam a porban. - Akkor mondjam azt, hogy mindig nehéz eset vagyok? – húzom széles, s játékos mosolyra ajkaimat. Az esetek többségében nagyon hisztis tudok lenni, igazi szőke nő, attól eltekintve, hogy az agyam nem diónyi méretű. Nevetése hallatán kénytelen vagyok elereszteni egy halk kuncogást. Tetszik, hogy ilyen magabiztosan áll a dolgokhoz és nem tudja elrettenteni semmi sem. Már maga a jókedve az, amit furcsállok, hisz’ amióta eljöttem Dánia szürke világából, ide, New Yorkba, ahol az emberek mindig idegesek és sietősek, igazán különlegesnek érzem magam, hogy akad valaki, aki a poklok pokla felett is képes szemet hunyni. – De ha a te pénzedet vesztem el, az még rosszabb! – csóválom fejem még mindig fenntartva a korábbi mosolyt. – Ám legyen. Nem fogok egy centet sem elveszíteni a pénzből, adjunk a szerencsének – biccentek egyet bátorító jelleggel, amit igazából magamnak szánok. Nem lenne túl jó, ha az összes feltett pénzt csak úgy elveszíteném. Jó, jó, valamennyire konyítok a szerencsejátékokhoz, de azért mégse lenne jó, ha a figyelmetlenségem végett buknánk el egy csomó pénzt. Szeretek vásárolni, öltözködni, de legfőképp a plázákban mászkálni, mindent megnézni, amit csak tudok. Ez persze egyenlő a „megtapogatok minden ruhát, csak mert szép és tapizni akarom” felfogásommal. A fehér ruhát egy kicsit nagyisnak éreztem, hiába az volt a legelső választás, valahogy magamon nem tetszett túlzottan. Nem adta vissza azt a személyt, aki valójában a ruhát hordja. Ezért marad a vörös szépség a vállfán. Merőben más kisugárzást ad, mint az a korábbi tisztaság. Ez sokkal inkább tüzes, vad, tökéletesen kifejezi milyen vagyok legbelül, vagy legalábbis, hogy kinek akarok látszani legbelül. - Ha ennyit bókolsz a végén még elolvadok – ejtek egy lágy mosolyt. – Az opera jól hangzik, nem rajongok túlzottan a klasszikusokért és az áriákért, de odahaza sok ilyenen kellett átesnem, amikor még kicsi voltam. Most még talán élvezném is. – egyezek bele a tervbe. Ha már a játékokon túl vagyunk, jól jöhet egy kis ücsörgés és feszültség levezetés, merthogy az lesz bőven Nem akarok veszíteni. Nyerni akarok! Pillantásait elégedett mosollyal nyugtázom. Tisztában vagyok a kinézetemmel, s az, hogy így bámul, csak még inkább önbizalmat ad és alátámasztja mennyire jól is nézek ki. Nem hiába, mindig is odafigyeltem a kinézetemre, főleg azért, hogy apám szürke mocskából ki tudja tűnni. Lassacskán visszaülünk az autóba, ami úgy pár kanyar után le is rak minket a kiválasztott épületnél. Csillog-villog, fénylik minden, kétségkívül rengeteg pénzes alak érkezik ide, hogy egy kis szerencsét próbáljon, velünk együtt. – Nos, azt hiszem remek estének nézünk elébe – ragadom meg Josh karját, csupán a formalitás kedvéért. Ha már ilyen helyre megyünk, legyen stílusos belépőnk, ezáltal azt se bánom, ha belé kell karolnom, még kényelmesnek is érzem ezt a helyzetet.
Bizonyos tekintetben hasonlítunk egymásra, csak míg nekem a betegségemből kifolyólag nincsen értelme senkiben bízni, ezért egy következmények nélküli életet élek, addig ő a családi háttere miatt olyan, mintha valami utcagyerek lenne, lopkod, gyűlöli az apját. Pedig külsőre helyes lány lenne, ám eléggé elvadultnak érzem. Mintha bizalmatlan lenne mindenkivel szemben, ebben azért mások vagyunk, hiszen én úgy kezelem a magányt, hogy elég sokat adok magamból, könnyedén barátkozom, hiszen úgyis tudom, hogy nem tart sokáig, így effektíve lényegtelen, hogyan emlékeznek rám. Bár abban azért igaza van, s megfontolandó, hogy utánajárhatnék, hogyan szűntethetném meg ezt az „átkot”, viszont akkor fel kéne vállalnom, hogy felelősségteljesebb életet élek. Talán Haley-vel sikerült volna, ám a nevén kívül már semmi sincsen meg belőle, a naplómban csupán egy lábjegyzetet kapott, hiszen nem túrok szét egy igazi teljes családot, az nem én lennék. Végső soron jó ez így nekem, szeretem az extrém sportokat, a rablásokat, előbbitől Hiraneth-nek igencsak inába szállt a bátorsága, talán majd egyszer lesz lehetőségünk pótolni. Addig viszont ha a társaságomat élvezi, nem bántom olyasmivel, amihez nincsen kedve. Mivel még nem döntöttük el, hogy mindez barátság, vagy más egyéb, felesleges lenne játszanom a macsót. - Csak akkor vagy nehéz eset? Na ezzel újat mondasz... Egyszerűsítsünk. Tekintsd úgy, hogy az én pénzemet veszted el, és nincsen okod a hisztire. Csak nyerhetsz rajta. – Nevetek fel, valahogy semmi nem tudja letörni a jókedvemet, a lány társasága legyen az bármilyen végletes, számomra igenis felemelő pillanatokat okoz. Ha már egymás mellé sodort minket az élet, igenis azt akarom, hogy kiélvezze minden pillanatát. Lehet, hogy engem már holnap lelőnek, akkor legyen számára tartalmas pár óra a velem töltött idő. A fehér ruha is igen dögös, ám ismerem már annyira a nők lelkivilágát, hogy sosem szabad elsőre végleges véleményt hozzáfűzni, mert úgy vélik, hogy csak azért tesszük, hogy túllegyünk a kérdésen. Különben pedig ha úgy emelem ki, hogy szinte tökéletes, de még felül tudja múlni, nem is velem mérkőzik meg, hanem a saját határait lépi át. Remélem azért, hogy nem hoztam túlzottan zavarba a mustrámmal, a fenekét már csak akkor nézem meg, amikor elfordult, hogy ledobja a ruháját, és meg kell jegyeznem magamban, hogy baromi szexis a vádlija is. Na nem mintha ilyen fétisem lenne, de na, Hira igazán csodalány a maga nemében. A piros ruhát már egyértelműen telitalálatnak érzem, valahol ő is úgy gondolom, hogy most ki akar rúgni a hámból, hiszen ez a szenvedély színe, nem is pirosnak mondanám, hanem vérvörösnek, amellyet a vággyal azonosítok. Na nem feltétlenül a szexuális vággyal, sokkal inkább a szőkeség belső tüzét jeleníti meg, egy kicsit el akar szakadni önmagától, és megvalósítani valamit, amit korábban nem tudott. - Akár. Bár arra nem számoltam, hogy ilyen dögös leszel, ezért a kockázás után egy helyi operába is elvihetlek, ha van affinitásod az ilyesmire. Ha nem, akkor mozizhatunk is egy jót. – Felelem, és visszasegítem az üzletház előtt várakozó autónkba, és immár tényleg irány a kaszinó. Így, hogy a lány lényegesen többet mutat így lábak, és karok tekintetében magából, nem titkolt módon tartom rajta a pillantásomat. Na nem holmi eszközként kezelem, de hát ami szép, azt nem szégyen megnézni.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szomb. 16 Jan. - 23:59
Joshua & Hiranneth
Hozzászoktam a magányhoz, hisz’ alapjában véve kiskorom óta egyedül voltam. A szolgálók társasága közel sem volt olyan békés és megnyugtató, mint például a szüleimé. Anyám túlzottan ragaszkodott a vagyonhoz, apám meg… Nos, ő gyűlölt. Én mégis foggal-körömmel küzdöttem értük, apróságokkal próbáltam felvidítani őket, mind hiába. Így az élettől megtanultam, hogy jótett helyében jót várni badarság. Ezért is kanyarodtam le arról a bizonyos útról, s kezdtem egy teljesen új életet, tele veszéllyel és kalanddal. Erre betoppan ő, azzal a mérhetetlen nagy kedvességével és hirtelen azt se tudom mik voltak a korábbi céljaim. - Tudod, adósnak lenni valamiért… huhh, húzós helyzet, de megpróbálok eltekinteni efelől és akkor cserébe a szórakoztató vagy épp kevésbé szórakoztató társaságomat tudom nyújtani. De figyelmeztetlek, hogy nehéz eset vagyok, és könnyen hisztizni kezdek, ha elveszítem a pénzem. – utalok a szerencsejátékozásra, mert hát az én szerencsém egyenlő a nullával. A képességem használása meg bonyolult menet lenne, így marad a „próba, szerencse”. Pillantására egy halovány mosoly fut végig arcomon, le se tagadhatnám, hogy az a szempár, még ha csak egy rövid időre is, de furcsa hatással volt rám. Ezért marad az óvatos mosoly felőlem, végül eltűnök a próbafülke függönye mögött, hogy a korábbi nagyis, fehér szerelést leváltsam valami sokkal fiatalosabb darabra. Még mindig kellemetlenül érzem magam amiatt, hogy ilyen egyszerűen költi a pénzt és próbál segíteni rajtam. Nem is tudom mi lenne normál esetben a teendő, mert valljuk be, nekem a tolvajlás az életem, máshoz annyira nem értek, se a társaságban való elhelyezkedéshez. Néha túlságosan szeszélyes a természetem, főképp akkor, ha nem kapom meg azt, amit akarok. Ettől függetlenül valahogy sikerül levennie a lábamról, már pusztán a vásárlás ötletével, és akkor itt hazudtolom meg önmagam azzal, hogy másoktól nem kéne elfogadnom semmit sem, mert tartozás lesz a vége. Immáron az új, vörös estélyimben lépek elő, társítva egy szintén tűzpiros magassarkúval, melynek pántjai kacskaringós alakzatban futnak fel bokámig. - Hizlald csak az egómat, nem vagyok még teljesen megelégedve magammal. – nevetek fel zavartan. Részben igaz, ez a ruha kellőképp jól mutat rajtam, mintha csak rám öntötték volna. Még párszor megnézegetem magamat a tükörben és teszek pár fordulatot a tengelyem körül, mielőtt választ adnék a kérdésére. – Ühüm, szerintem jó lesz. – bólintok egyet, mialatt viszonzom félmosolyát. Én is utána eredek, miután sikeresen összeszedegetem a cuccaimat a fülkéből, végül a piros estélyiben lépek Josh mellé. - Szóóóval. Meddig szándékozunk ott maradni? Ameddig el nem viszünk minden pénzt? – bököm oldalba finoman egy szélesebb mosoly kíséretében.
Ahogyan ő is szeret egyedül lenni, már én is teljesen megszoktam, és ha nincsen senki, aki kedvéért változtatnék, akkor marad a jelenlegi állapot. Haley emléke már kifakult, hiszen neki ott volt Theo, és a pici, én csak az ötödik kerék voltam a történetükben, Jill ugyan szinte gyermekkora óta a múzsám, de akkora korkülönbség van, hogy meg sem fordult a fejemben semmi komoly, csak pénzzel támogattam. Így van ez jól, már beleszoktam, hogy ennek így kell lennie. Hirán nem is feltétlenül pénzzel segítenék, az csupán mellékes. Talán önbizalmat önthetek belé, hogy nem mindenki negatív, lehetnek barátai is, akiknek számít az, hogy hogyan alakul a sorsa. - Miért, milyen viszonzásra gondoltál? Az nem elég, hogy én is jól érzem veled? – Végtére is tökéletesen önzetlen jócselekedet aligha van, végülis adni jó, ezzel azt akarom mondani, hogy próbáljon meg ellazulni a társaságomban. Végtére is ha most egymás mellé sodort minket a sors, el kéne fogadnunk, ami történik, anélkül, hogy kicsit rágörcsölünk. Ha kicsit is úgy érzem, hogy zavarom, akkor elengedem, és távozom. Az én rohanós életem mellett egyébként sem lehet tudni, hogy mikor lesz az utolsó perc, addig ki akarom élvezni. Azt már észrevehette rólam, hogy nem vagyok egy idegeskedő típus, inkább máshogyan vágyom az adrenalinra, veszélyes sportokat űzöm, játszom, szórom a pénzt, és szép nők társaságában mutatkozom. Most éppen ő az, s még nem tudjuk, hogy mindez hogyan alakul. - Azt észrevettem. – Vigyorogok most itt rá, s talán zavarbaejtem a pillantásommal, ám miért is fognám vissza magamat? Igazi önbecsapás lenne úgy tennem, mintha nem akadt volna meg rajta a szemem. Hiraneth azon túl, hogy kedves, bájos lány, igazi szőke nehézbombázó, valahogy a szőkékkel akadok össze legtöbbször, igaz, nem is lesz a dologból semmi, a már fent taglalt értelmetlen dolgok miatt. Szándékosan visszaküldöm, mert még látni akarom, ahogyan nekem illegeti magát. A körbefordulás láttán elégedetten bólogatok, van egy formás fekete, az biztos! Iszogatom tovább a gyümölcslevemet, és amikor kijön, akkor meg sem próbálom visszafogni, hogy mennyire leesik az állam. Fel is állok, és közelebb lépve karolom át a derekát mindkét kezemmel, éppen csak annyira, hogy megnézhessem így közelről magamnak. - Gyönyörű vagy. De ezt te is tudod magadról. Elvisszük? Jössz ebben? – kérdezem félmosollyá szelidült arccal. Egy pillanatra az ajkára téved a tekintetem, aztán mégiscsak elindulok az egyik itteni dolgozó felé, hogy fizethessünk.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Csüt. 31 Dec. - 19:44
Joshua & Hiranneth
Az élete, a sorsa, a betegsége, mindezek mellett sem lehet egyszerű, ezért is vagyok egy kicsit szomorú, ami igen ritka pillanatok egyike nálam. Nehéz neki és egy bizonyos pontig meg is tudom őt érteni, de az, hogy nem akar semmit sem tenni a gyógyulása érdekében nagyon is unszimpatikus dolog. Ha ott a lehetőség, élni kellene vele, bármilyen nehéz is lenne talpnyalóként annak az ügynöknek a soraiba állni. Tudom, nehéz elszakadni a szabadságtól, mely egész életünkben végigkísérne, de ilyen esélyek mellett milyen élet az, ha nem évről évre nincsenek meg azok a pontos emlékek, amik akár sorsfordítóak lehetnek? - Egyedül. Nem mintha ez olyan nagy probléma lenne. Szeretek egyedül lenni, meg is szoktam már, hogy mindenki magamra hagy és a saját utamat kell követnem, szóval ez maximum csak egy apró hiba az életemben, ami egyszer jó egyszer rossz. – vonok vállat. Ha bevallanám, hogy az egyedüllét egy bizonyos idő után már közel sem olyan kellemes, mint volt, akkor meghazudtolnám önmagamat. Így is elég információt fecsegtem el magamról egy idegennek, hiszen jelenleg akárhogy is nézzük, ő egyelőre nem tölt be semmilyen pozíciót nálam a megmentőn kívül. Igyekszem, de nem a legegyszerűbb. Most is a pénz hajt, amire valószínűleg abban a városban szert tehetek majd. - Jó, de ez nálam nem ilyen egyszerű. – húzom el számat. Azért örülök, hogy így kijelentette nincsen semmilyen hátsó szándéka. Egy kicsit megpróbálhatnék jobban bízni benne, viszont ez a viszonzós dolog abszolút nem tetszik nekem. Nem akarok senkinek sem tartozni, az én felfogásom erről más, a tudatalattim úgyis szekálni fog, ha nem fizetem vissza mindazt, amit eddig tett értem. – De örülök, hogy így látod a dolgokat, kedves. – biccentek egy apró mosolyog keretében, miután észrevettem a pillanatnyi zavart rajta. Jó, ez még rám is kihat egy kicsit, ezért inkább más területre vezetem tekintetemet át a taxi ablakán, Reno városára. Hamarosan el is érjük a boltok sorát, mely azonnal letaglóz. A kirakatok már önmagukban hatalmas fénypompában villognak, arra buzdítva, hogy „vegyél meg”. Az egyik üzletbe térve kezemet finoman csúsztatom ki karjáról, végül végigszemlélve a választást kapok le pár számomra tetszetős darabot, majd eltűnök a próbafülkében. - Pedig könnyen meg tudok hízni, bár a rengeteg futásnak, ami a menekülésből fakad, nem panaszkodhatok a kondimra. – szólok még ki lerendezve a szendvicses témát. Azért bevallhatom, hogy menetközben lett egy kis étvágyam, de először a próbán kellene túlesnem. Kilépek a fehér szerelésben. Kénytelen vagyok szórakozottan elmosolyodni arckifejezésére, s a nagy igyekezésben próbálom elfojtani a feltörő kuncogást is. - Akkor még megnézek párat. – fordulok meg a tengelyem körül még egy utolsót, hogy azért én is megszemlélhessem magamat a tükörben, végül megint eltűnök a függöny mögött. Ezúttal egy piros, testhez simuló ruhába bújok bele. A vörös anyag a térdem fölé ér, majd onnan fut fel két vastagabb pánttal a nyakamig. A hajam megigazgatom, elidőzök egy darabig a tükörben különféle pózokat felvéve, aztán sarkon fordulva húzom el a függönyt. - Nos. A nagyis stílustól eltérve, erről mi a véleményed? – fordulok körbe, végül széttárva karjaimat teszem fel a kérdést. Nekem egész tetszik, fiatalos, a vörös szín meg amúgy is nagy kedvencem volt.
Úgy vélem, hogy bizonyos fokig nagyon is hasonlítunk, szabadságra vágyunk, törekszünk arra, hogy lerázzuk magunkról a múltat, amely újra és újra visszaköszön. Talán azért is vezetek naplót, hogy tudjam, ez is én vagyok. Ugyan most nem ugrottam ki Hirával a repülőből, mert figyelmes voltam vele, ám nap mint nap vakmerően szembeszállok a saját korlátaimmal, hogy tudjam, élek még. A naplóim lapjai egyszer megsárgulnak majd, ahogyan mindaz tovaszáll az elmémből, ami megtörtént, akikkel találkoztam. Ha nem találok rá a gyógymódra, Hira is a múltté lesz előbb utóbb. Nem tudom, hogy képes lennék-e behódolni Baker ügynöknek, és az FBI-nak. Igazán vicces lenne, ha én volnék a törvény keze. Viszont nélküle továbbra is semmi sem vagyok... - Egyedül vagy ugye? Ezért keresed a kiutat, hogy mindent helyrehozz... – Próbálok belegondolni, hogy mit is szeretne, ha találkozik az apjával. Ahogyan leírta, leginkább összeverné, mégis azon tűnődöm, hogy a lányról szinte süt a szeretetéhség. Nem biztos, hogy a legjobb, amit teszek vele, hogy a bűn fővárosába viszem, ahol bárki lecsaphat rá, hogy kihasználja őt. Felnőtt már ugyan, és úgy látom tud magára vigyázni, mégis, a lelke sérült, könnyedén eltaposhatják. Nem ezt a sorsot érdemli. - Nem szándékos. Kedvellek, de ez nem erről szól. Meg kell találnod a saját utadat, s ez nem arról szól, hogy a bugyidat akarom leráncigálni. Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, de kinek nem, ha egy ilyen szép lányt lát. De nem, tudd, hogy megértelek, és nem kell mindenért... viszonzást kapni. Ennyi. – Mosolygok barátságosan, még ha nem kevés sárm is vegyül a pillantásomba, ám sikerül elpirulni, amikor kedvesen illeti a személyemet. Nem akarok zavarba jönni, mégis sikerül. Az, hogy szándékosan eltaszítok magamtól mindenkit, magányossá tesz, s nem feltétlenül tudom kezelni, ha véletlenül pozitívan megnyilvánul velem szemben valaki. Egymásba karolva botladozunk a boltok egyike felé, hogy Hirának valami esélyit vadásszunk. Bent szabad kezet kapok neki is, s a hitelkártyám átadásával a kiszolgáló személyzetnek is. - Az úgyse menne. – Nevetek fel, miközben tapsolok az örökös ál-mártírkodásán. Tudom én, hogy többet ér annál, mint amire hivatottnak tartja magát, de nem én fogom a szájába adni, hogy legyen önbizalma. Csakis rávezethetem, hogy ha én képes vagyok értékelni őt, akkor másban is megtalálhatja azt, amire szüksége van. Ellenben sikerül eltátanom a számat, és ha az előbb azt mondtam, hogy nem feltétlenül akarok tőle bármit is, most az arckifejezésem rám cáfol, csúnya öngólt lövök az álmélkodással. Ám gyorsan rendezem a vonásaimat. - Nem nagyis... de tudsz te ennél jobbat is. Soha ne az első benyomás alapján válassz. – A szoknyarészen mégis elidőzik a tekintetem, nem tehetek róla, pasi vagyok, nem tudom nem megnézni őt. Aztán vissza az arcára, és várakozóan dőlök hátra, hogy válogasson tovább.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szomb. 12 Dec. - 6:31
Joshua & Hiranneth
- Elhiszem, hogy kész káosz lenne, de így… - nyelek egyet, majd inkább félrepillantva próbálom magamba fojtani a szót. Elég kellemetlen beismerni, de a betegségéből adódó emlékezetkiesését nagyon is magamon viselem. Sajnálom őt, talán most először érzem úgy, hogy tényleg támogatni kéne és elérni valahogy, hogy neki jó legyen. Miért erőlködök egyáltalán? Miért… - Szabadság… – ismétlem szavait magam elé meredve. Arcomon egy apró mosoly fut végig, ahogy elgondolkozok a szabadság szó valódi jelentésén. – Az életem már régóta nem a szabadságról szól. Sokkal inkább a küzdelemről a láncaim ellen. – motyogom. Hála apámnak minden egyes lépésemmel képes sakkban tartani, hisz’ érzem, hogy tisztában van a szándékaimmal. Tudom, hogy tudja merre vagyok, mit akarok tőle, és hogy mikor fogok rátalálni. Manipulál, és arra ösztönöz, hogy keressem meg és intézzem el. Ezért nekem sincs szabadságom. Most már nincs… Megpecsételődött a sorsom, s egészen addig egy kalitkába zárt madár leszek, ameddig le nem rendezem az apámmal kapcsolatos ügyeimet. Utolsó kérdésére megrázom a fejemet, ezzel egy „nem”-et jelezve felé. Ugyan minden lépésemről nem tudnak, még sem szereltek belém egy kamerát, ami mindent mutat. Az érzés viszont megvan és el tudom képzelni milyen lehet, főleg, ha az FBI keze is benne lenne. Az érintésérére kénytelen vagyok kissé feszélyezettnek érezni magamat. Hiába próbál segíteni és barátkozni, az életem megkövetelte tőlem a bizalmatlanságot, így egyes dolgokra érzékenyebben reagálok. Bevallom, kedves és kellemes a társasága. - A bókolás továbbra is remekül megy. – ingatom fejem egy mosoly keretében, közben szemeimet le sem veszem a kinti fények sokaságáról. Piros, kék, fehér, zöld… Megannyi szín, megannyi világosság. Ki akarok innen szabadulni. Kimenni a nagyvilágba, a fényességbe, ahol az a sok ember különleges ruhákban öltözve igyekeznek a szerencsejátékok épületébe. Ki is pattanok, meg sem várva Joshua reakcióját, csak akkor fordulok felé, amikor már valahogy mellém kavarodik. – Van egy aranyos karate mester testőröm, nem lesz baj. De legyen, szépen mosolygok és minden rendben lesz. – biccentek felé egy mosollyal játszadozva arcomon. Sose voltam az a nagyon magamutogató fajta, de mivel rendelkezem a kellő bájjal és csintalansággal, talán tényleg képes lennék hatni azokra a pénzeszsákokra. Mindenesetre észben tartom az ötletet, még a végén beválik. Karjára egy megszeppent pillantást vetek, ám nem habozok sokáig. Belékarolok, egészen addig támaszkodok így rá, ameddig el nem érjük a kiszemelt boltot. Oké. Ez az a hely, ahová soha többé nem fogok betérni a hátralevő életemben. Ámulva pillogok párat, ahogy beljebb kavarodok az üzletben. A nagy bámészkodás közepette vetek csak rá egy pillantást, amint megemlíti az ételt. - Fel akarsz hizlalni? – gúnyos, s egyben játékosan mosolygok rá. Inkább rátérek a ruha kiválasztására. Leakasztok pár darabot a helyükről, majd eltűnök az öltözőfülkébe. Fellógatom őket a fogasra, miközben a nadrágommal és a csizmámmal kínlódok egy sort. Levetve magamról a korábbi ruháimat bújok bele egy fehér hosszúujjas felsőbe, melynek végén apró kis szoknya fodrok helyezkednek. Na meg egy passzosabb szoknya is társul a kis öltözék mellé. Magamon igazgatva a darabot lépek ki, hogy azért Josh is tudjon vetni rá egy pillantást. - Na? Túl nagyis? – tárom szét karjaimat. Párat fordulok a tengelyem körül, hogy jobban szemügyre tudja venni.
Engem aztán nem zavar az egész betegség, s az életmódom, mondhatni már megszoktam, viszont úgy vélem, már nem az első eset, hogy valaki megsajnál ezért, amire nincsen szükség. Már úgy értve, hogy Hiraneth igazán empatikus teremtés, de nem akarom azzal manipulálni, hogy eljátszom előtte a gyenge, vagy éppen védtelen pasit. Igenis vannak értékeim, erősségeim, ne azért legyek számára szimpatikus, vagy éppen kedves, mert beteg vagyok. És lenne választási lehetőségem, más kérdés, hogy eddig nem éltem vele. S lássuk be, ha FBI ügynök lennék, bizonyára nem cseverészne velem ennyire édesen. Akkor már rég eltűnt volna a szemem elől. - Eddig nem mertem meglépni. Túlságosan... felborítana mindent. Lehet, hogy teljesebb életem lenne, másról viszont le kéne mondanom a szabadságról. Te hogy viselnéd, ha minden lépésedről tudna valaki? – Nem akarok én szemrehányó lenni, még véletlenül sem, csupán arról van szó, hogy nem lenne túl jó érzés valakinek a lábtörlője lenni. Meg hogy én rendőr legyek... az megcsúfolása lenne az egész korábbi életemnek. Vagyis a jelenleginek. Az, hogy Hirát átkarolom, nem bír különösebb jelentőséggel, mint hogy kedvelem, és szimpatikus lány, ebből még nem kell következetéseket levonnia, említettem neki hogy nem várok semmit az útért, a meghívásért cserébe. Ez pusztán ismerkedés, még én magam sem tudom, hogy mit akarok szeretnék, csupán jól érzem magamat a társaságában, s nem szoktam az ügyvédemen kívül senkivel a sorsomról, így most ez sem arról szól, hogy egy pár órás ismeretség után ki merjem jelenteni, hogy tetszik nekem. Kedvelhető teremtés, csak a megmentési kényszerem lép életbe, hogy oly egyedül van, gyűlöli az apját, s valahogy úgy érzem, segítenem, gyámolítanom kell. - Mintha az nem lenne nálad alapból adott... – Nevetem el magamat, s kedvtelve követem a tekintetét, ahogyan beleéli magát az éjszakai élet adta hangulatba. Elengedem, ahogyan mozgolódik, s amikor megállunk, már pattannék ki, hogy megkerülve az autót, ajtót nyissak neki, de kimászik még ezelőtt, így követem az ő oldaláról. – Naná. Csak vigyázz, itt nem lehet ugyanazt, amit a játékteremben. Itt máshogyan kell őket megkopasztani. Ha szépen mosolyogsz valakire, lehet, hogy már akkor hozzád tol néhány zsetont. De ne add el magad. – Nem hinném, hogy megtenné, de némi csábítás, egy dekoltázs villantás beleférhet az ő szintjén. Ám ha csak pénzre van szüksége, adok én, bár lehet, hogy nem érezné a magáénak. A karomat nyújtom, elég ha belémkarol, így nem kell a bőrömet érezni, hiszen kétlem, hogy jól esne neki, ha megfognám a kezét. Éppen a sokáig nyitvatartó luxusbutikok egyikénél álltunk meg, ahova előre engedem, s hagyom hogy lelkesen körülnézzen. – Nem sietünk sehova Hiraneth. Kérek majd neked szendvicset, és üdítőt, hogy tele legyen a hasad a válogatás közben. – Ülök le az egyik fotelbe, és odaintem magamhoz az üzletvezetőt, akinek az arany hitelkártyámat adom oda, és foglalom össze, hogy a szőke lány minden kérését teljesítsék, no meg jöhet az étel-ital.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Pént. 4 Dec. - 2:35
Joshua & Hiranneth
Heves bólogatásba kezdek. – Pontosan. Engem mondjuk a düh és gyűlölet hajt, ezért vagyok olyan, amilyen. Fel a fejjel, biztosan találunk majd valami okot arra, hogy olyan legyél, mint régen. – biccentek kedves tekintettel. A mosolygás még mindig nem az igazi, apámnak hála, hiába erőlködök, nem megy az az őszinte mosoly. Most mondjuk van egy idióta, aki a fejébe vette, hogy majd előcsalja belőlem azt a jókedvű mosolyt. Sok szerencsét, mert hogy tényleg nem vagyok könnyű eset. Ellenben Josh nem tűnik egy szomorú alkatnak, mégis látom a szemeiben, hogy az élete nem volt túl fényes korábban. Emlékek… Ki gondolta volna, hogy egy emlék valaha is ilyen fontossá válna? Emlékekkel élni nem olyan baromi jó, hisz’ ott vannak a rossz, fanyarú múltak, amire az ember nem szívesen emlékezik vissza. Halál, fájdalom, szomorúság, mindezek mellett az ember simán depresszióssá válik és az élet –az emlékeivel együtt- olyan életet kreál számára, melyben csakis a szorongás és kín lapul. De mint mindennek, ezeknek a rossz emlékeknek is megvannak a maguk jó oldalai. Számunkra kedves, gyerekkori képek, vagy épp az első szerelem. Ezek nélkül élni… Borzalmas lehet. Ezért is próbálom a jó oldalamat mutatni felé, hogy lássa a segítő szándékot, mert akárhogy is vesszük, az ő élete sem olyan csodálatos. - Valamit valamiért, ahogy mondani szokás. – sóhajtok fel csalódottan. Pedig tényleg jól jönne neki. Jó, megértem, hogy szabad szeretne lenni, nem pedig mások befolyása alá kerülni, de azért nézzünk már át arra a bizonyos napos oldalra is. Kigyógyulhatna, jobb életet élhetne, ő mégis eldobja ezt, mert nem akar egy szolga lenni, akinek a kútba is ugrania kell, ha a gazda füttyent neki egyet. – Mindenesetre fontold meg a későbbiekben, nem lehet olyan szörnyű valakinek dolgozni. –[/i] ejtek egy apró félmosolyt felé. Az érintésére sem azért reagálok úgy, ahogy, mert olyan nagyon utálnám. Csupán az életem került egy olyan szakaszba, amit egyelőre nem tudok hova tenni. A figyelmessége és a kedvessége nekem merőben új és egy kicsit idegen is. Évek óta nem találkoztam olyannal, akit nem az érdek hajtott volna. Ezért is nehéz elképzelnem, hogy ő annyira más lenne. Miért is lenne más, mint a többiek? Az ő arcán nem egy hamis mosoly ül, sokkal inkább egy bizalomgerjesztő mosoly, melyet a viselkedésével kombinál. Az ejtőernyőzést is hanyagoljuk, amitől csak még nagyobbat nő a szememben. Hálásan pislogok rá, miközben a gép lassan földre száll, mi pedig beülünk a rendelt taxiba. Még itt is kissé fura a helyzet, ám nem süllyedek odáig, hogy el is húzódjak tőle, így hagyom, hogy karját vállamra helyezze, hogy aztán annak nyomában a bőröm egyre forróbbá váljon. - Estélyi megfelel. Úgy se vagyok az a nagy divatőrült, de azért nézzek már ki jól. – lelkesen fészkelődök, miközben tekintetemet le sem veszem a kinti nyüzsgésről. A fények és az a rengeteg ember egész kellemes hangulatot nyújt, ez főleg akkor tűnik fel, amikor végre megállunk az egyik boltnál –az estélyim miatt-. Lassan mászok ki a hátsó ülésről, s vetek egy pillantást Joshra. – Ugye te is jössz? – pillantok rá szelíden, majd ha megkaptam a választ, becsukom a hátsó ajtót. Érdeklődve figyelgetem a tömeget. Akadnak pénzesebb alakok, akik feltehetőleg szerencsejátékozni igyekeznek, vagy épp hajléktalanok, akik szimplán a „homeless” táblával a kezükben kéregetnek egy kis aprót. Így jobban belegondolva az én sorsom is lehetett volna ez, ha nincs meg a gyerekkori kiképzés tolvajlást illetően, na meg a képességem, amit a mai napig nagy haszonnal élvezek. - Megpróbálok gyorsan választani, hogy hamarabb mehessünk. -- nézek rá egy pillanatra, amolyan jelzésképp, hogy nem kell aggódnia, nem fogok sokat szórakozni a próbákkal. Bár aztán nálam nem lehetett tudni. Szeretek vásárolni, nézelődni, húzni az időt, olyan csajosan.
Nem akarom én elkápráztatni, csak úgy vélem, hogy valamiért nagyon magára van hagyatva. Bármennyire is édes, és bájos, látszik, az arcán, hogy sokat elkalandozik a tekintete, megtörtségről árulkodik, s talán az előbb említett apjával kapcsolatos emlékei azok, amikkel úgy tűnik nem tudott még megbírkózni. S egyedül van a nagyvilágban, mintha valami törött szárnyú madár lenne az út szélén. - Oh, szóval ennyi az egész? Miért is nem találkoztunk korábban. És mi lehetne az az ok? – Kérdezem kisfiús mosollyal, őszinte derüvel. Még véletlenül sem vagyok vele cinikus, nagyon is kiváncsivá tesz, hogy mire gondolhat, ami eddig még nem jutott eszembe. Ha azt pedzegetné, hogy az ember társas lény, és ha lenne valakim, aki miatt érdemes lenne változtatnom, hát ezt magamtól is kitaláltam. Csak éppen annyira megszoktam már így, hogy szörfözök, bankot rablok, szerencsejátékozom, hogy ha mindez megváltozna, vajon tényleg én maradnék legbelül? Nem mondom, merőben komoly lánynak kéne lennie, aki engem megfog, hogy kész legyen a büntudatomon urrá lenni, hogy ennyire a vakvilágba élek, és mindenkit magam mögött hagyok. Hiszen nézzük csak az előbbi esetet, egy kicsit akartam gyengéd lenni, és máris visszarettent, holott nem volt semmi komoly a szándékomban, csupán apró figyelmesség, hogy nem mindenki olyan, mint az apja, aki alól most felmentem, nem is kell mesélnie. - Az FBI ügynök ajánlotta, hogy van olyan emberük, akinek a vére gyógyító, és képes lenne helyreállítani az elmémet. Csak akkor vádalku. Felhagyni mindennel, és nekik dolgozni. Többé nem lennék a magam ura. Ugrani, amikor azt mondják, lényegében mintha valami rab lennék. Akkor inkább a halál. Vagy a jelenlegi állapot, amelyben téged is elveszítelek majd. – Apró félmosollyal, nem akarom, hogy miattam szomorkodjon, abból nem élünk meg, ahogyan mondani szokták. S inkább visszafogom a halálfélelmét az ajtó visszacsukásával. Láttam ugyanis az arcán, hogy soha nem kívánná magának az élményt. Talán ha még pár hétig találkozgatunk, és kedvet kap az extrém sportokhoz, ahogyan említette is, hogy szívesen tanulna tőlem, akkor visszatérhetünk bármi ilyesmire. Leszállunk inkább, és a taxiban azért ha engedi, kicsit átkarolom, azt lehet barátilag is, ám semmi sem erőszak. - És milyen a stílsod, milyen boltot keressünk? Estélyi legyen, vagy csak valami elegáns? Netán valami csábos, ha olajmágnásokat akarnál felcsípni? – Kérdezem tőle, ahogyan utazunk a belváros felé, ahol már villózdnak a neonfények, üzletek, kaszinók. Itt főleg az éjszakai élet van jelen, nappal igen kihaltak az utcák. Ám most tömegek vannak kint is.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szer. 25 Nov. - 19:56
Joshua & Hiranneth
Látom rajta, hogy szavaimra inkább nem felel. Megértem, ezért sem erőltetem túlzottan, ennyire azért még vissza tudom fogni a kíváncsiságomat. És igen, mázlista volt. Meg van mindene, amit szeretne, egész jóképű is, törődő, kedves, aranyos. Mi kell még? Ha nem egy ilyen hisztis tolvaj lennék, még a végén tényleg belézúgnék. Rég nem kaptam ennyi figyelmet, főleg nem egy ilyen alaktól. Érdekes és felemelő a társasága, arról nem is beszélve, hogy a beszédtémák is érdekesek a maguk módján. Azért egy kicsit elhúzom a számat a következőkön. - Nos. Akkor találnod kéne még egy okot arra, hogy valaki legyél. – nézek rá bíztatóan. Én nem így vélekedtem felőle. Aki ilyen stílussal van megáldva, az ne kerüljön padlóra, éljen rendesen, normális életet. Hiába vélekedik róla így, én kíváncsi lennék a történetére, talán túlságosan is. De visszafojtom. Nem az a célom, hogy megbántsam, így is lehet elég problémája már, így inkább magamra terelem a szót, pontosabban az apámra. Kényes téma ez számomra, amiről nem is beszélek akárkinek, most mégis úgy érzem meg kell vele osztanom ezt. - Ez van. Egy tahó, meg fogja érdemelni a sorsát. – szűröm fogaim közt némi haraggal. Nem itt fogok kiakadni, szimplán irritál apám puszta gondolata is. Azért egy kedves tekintettel hálálkodom, hogy nem akarja kivesézni jobban a kapcsolatomat apámmal. Azt hiszem, nem lennék képes józanésszel gondolkozni, a továbbiakban meg csak még inkább felhergelném magam. - Ez… Rémes lehet. De. Nem találtál eddig senkit, aki esetleg… Tudod, segíthet a problémádon? Én azért élnék a lehetőséggel… – kíváncsi mégis szomorú arccal tekintek rá. - Én azért élnék a lehetőséggel… - teszem hozzá halkan. Nem lehet könnyű, sőt… Ha én elfelejtek könnyen dolgokat –pedig nekem aztán tényleg ép a memóriám-, akkor neki milyen rossz lehet? Az érintésére való reakcióm érthető. Ez nem is ellene irányul, kedves meg minden csak… Van bennem egyfajta gát, amit ha átlépek, nem fogok tudni normálisan gondolkozni. A bizalmammal sem játszadozhatok, mindazok után, amit apámtól kaptam. Egy aprót biccentek fintorára, mintha nem lenne baj, holott valahogy egy kicsit tartottam ettől. Hálásan pislogok rá az ajtó becsukódása után. Tényleg nem értem miért zajlódott le fejemben az ugrás pillanata, de hálát adok az égnek, amiért nem történt meg. Már a visítozó arcom nem volt túl jó látvány, maga a magasság meg valami borzalom volt. A leszállás pillanatában már rohanok is kifelé a szilárd talajhoz, melyet eddig hiányoltam magam alól. A hajókkal más a helyzet, ott nincs semmi bajom, max egy kis tengeribetegség, hisz’ nem igazán szoktam hozzá az efféle dolgokhoz. - Naná! – vágom rá mosolyogva, miközben próbálok valamennyivel gyorsabb tempóban topogni a lépcsőn. Amennyiben hívott taxit vagy valamit, ami elszállít minket, akkor állok elébe és be is ülök a sofőr által kinyitott ajtó mögé. Kíváncsi vagyok és egy kicsit izgalomba is jöttem. Sose voltam ilyen helyen, ami azért nagyot dob a hangulatomon. Ugyan nem felszabadultan mosolygok, de tekintetem ide-oda cikázik a kinti fények sokasága között.
Valóban mázlistának érezhetném magamat, hogy egy ilyen ügyvéd a legjobb barátaim egyike, de ha lennének emlékeim, talán nem is kényszerültem volna rá ilyen gyerekes életmódra. Imádom a szabadságot, és az adrenalint, ám idő kérdésem, hogy mindennek mikor lesz vége. Nem hiszem, hogy ilyen mentalitással meddig élek még. Hiszen a bankrablások során lőtték már le társamat, rám is fogtak már fegyvert, ha ettől mázlista vagyok, végülis igaza van, még élek, és itt a mégen van szó. Inkább nem válaszolok, nem akarok belemenni, végtére is mindenkinek megvannak a maga démonai. Legalább a masszírozásban jó vagyok, addig szinte be is aludhat, még ha csak pár percig s tart a dolog a készülődés előtt. - Nem az, hogy tenyérbemászó. Csak... a szokásos hangulatom amolyan... életundor. Furcsán függ össze a szabadságvággyal, ugye? Mégsem tudok együttélni magammal. Sok van már a rovásomon, segíthettem volna olykor, mégis továbbsétáltam. A szüleim nélkül már nem vagyok senki sem. – Ismerem be, mert bár játékos dolog lehet playboynak lenni, már aligha számít, hogy mit teszek, mert el vagyok átkozva. Magányos sors ez, ezért magyarázom így, hogy nem akasztanám senki nyakába. Nem lenne értelme. Ellenben az ő történetét meghallgatom szívesen. - Értem. Sajnálom, hogy így alakult. – Nem kérdezek bele, hogy miért is gyűlöli a tulajdon apját, de ha meg akarja találni, vannak tippjeim, hogy mit is akar vele csinálni. Érdeklődő pillantásom azonban barátságos, ahogyan felhúzom a szemöldömömet, azt szűrheti le, hogy nagyon is érdekel, ha belekezdene, csupán tapintatlan nem akarok lenni. - Én is belepusztulok, újra és újra. Néha nincs kedvem leírni sem, mindazt, ami velem történt, mert nem lenne értelme visszaolvasnom. Ha pedig túl jó a dolog, csak fájna, hogy le kellett mondanom róla. Így marad az egyedüllét. - Gyógymódon pedig már régen nem töröm az agyamat. Holott az az FBI-os pár hónapja felajánlotta, hogy vádalku keretein belül meggyógyítanának, ha én is beállnék a kötelékbe, mert a képességeim inspiratívan hatnak másokra. Hát nem tudom, rablóból pandúr valahogy furcsán festenék FBI-os dzsekiben. Mintha szemen köpném magamat, bármit is tettem korábban. Viszont nem felejtenék már ennyire direkt módon. Látom, hogy kissé félszeg az érintésemtől, így gyorsan visszavonulok, elnézést kérő fintorral, nem szándékoztam belegázolni az aurájába, pusztán így jött ki a lépés. - Nem akarom. Sem pedig azt, hogy szörnyűségként éld meg. Tényleg. Azért hoztalak hogy jól érezd magad. – Fogom le a kezét, és becsukom az ajtót. Ha kell, segítek lecsatolni az övét, és előresietek, hogy szóljak a pilótónak, hogy nem ugrunk. Így mindez, amit látni vélt, csupán a fejében játszódik le, hogy ez is lehetett volna. Az ilyesmit nem lehet erőltetni. A gép így lomha „szárnycsapásokkal” tesz egy tiszteletkört, és a város repterén a VIP pályák egyikén landol. Mivel kocsit nem intéztem, így taxit hívok majd magunknak. - Akkor jöhet a vásárlás? – Kérdezem miközben sétálunk lefelé a lépcsőn a betonra.
[/b][/i][/color]
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
[color=#483636][i][b]
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szomb. 21 Nov. - 0:15
Joshua & Hiranneth
A sors... Hát persze. Sose szerettem azt, amikor valaki úgy vélekedett az életemről, mintha az előre meg lenne írva. Én akartam alakítani, nem egy megszabott úton menni, majd a végén orra esni. Voltak az életemben bökkenők, falak, hisztis kirohanásaim már számtalanszor. Kiborítok másokat, megutáltatom magam velük és ellököm őket magamtól. Pedig nem ez a szándékom, csak szeretnék valamit... Egy kicsit túlzottan is. Szavaira csak egy aprót bólintok. Annyira nem akarok belemenni, még a végén itt is valamiért behisztizek, aztán szerencsétlen menekülhet előlem, mert pohártól meg vázáktól kezdve minden repkedni fog. - Óha, micsoda mázlista. - nézek rá elismerve milyen király helyzetben van. Nekem senkim sincsen, se egy ügyvéd, se egy barát, aki a segítségemre lenne. Csupán önmagam és a tárgyak, amiket életre keltek. Sajnos bennük sincs túl sok élet, ezért egy idő után unalmas és monoton az egész. Nem mondanám magam magányosnak, ám Josh társasága igazán kellemes jelenleg. - Félni? Pf. Ugyan mitől? Ha meg lelőnek kit érdekel? Csak egy ok arra, hogy ne kelljen tovább nyomoznom azután a szemétláda után és végre nyugisan ellennék. Az arcom meg... Valóban, azt azért sajnálnám én is. - mosolyodom el. Annyira nem örülnék, ha egy golyó roncsolná szét a fejemet, azért elég durva és kegyetlen tud lenni. Mondjuk úgyis hamvasztanám a holttestemet, amikor koporsóban temetnek el az nagyon undorító. A masszirozásra nem tudok nemet mondani. Túl sok a stressz és ez a kis lazulás most tökéletesen jól jön. Az ablakon azért kinézek egy pillanatra, bemérve a helyzetünket. A fények egyre közelednek és egyre erősebben világítanak. Kétség sem fér hozzá, hogy lassan megérkezünk. - Megkímélni? Annyira tenyérbemászó lennél? - teszem hozzá egy játékos vigyorral, majd a következő kérdésre elsötétedik arcom, s dühösen fonom össze karjaimat a mellkasomon. - Az apám. Egy undorító, utolsó szemétláda. Gyűlölöm. - szívom fel magam miatta. Szemöldökömet összevonva próbálom elterelni a figyelmemet apám képéről. Rég láttam, egész biztosan meglátszik rajta az a "pár év", de ez nem állít meg abban, hogy a bosszúmat végrehajtsam. Azt a megaláztatást, amit át kellett élnem kiskoromban... Minden egyes porcikáját megvetem, és abban biztos vagyok, hogy a személyisége egy cseppet sem változott. - Nos, nekem annyi problémám van, hogy elfelejtem hova dobtam le a zoknimat tegnap este. - húzom el szám. - Amúgy nem lehet könnyű, de érthető miért nem tanulható. Én belepusztulnék, ha nem emlékeznék arra mi történt velem egy évvel ezelőtt. Mégicsak az egész életemről van szó, ami ott kiesik. Nem irigyellek, nehéz lehet. - nézek fel rá együttérzően, már amennyi belőlem kitelik. Sose törődtem másokkal, csakis magammal, az én kis életemet egyengettem, hogy olyan legyen, amire büszke lehetek. Hát...Nem úgy jött össze, mint ahogy azt terveztem, de sebaj. Az érintésére kicsit összerezzenek és automatán húzódok félre. Új ez nekem és idegen. A bizalmam sem százszázalék még, nem ismerem eléggé ahhoz, hogy mozdulatlanul tűrjem minden érintését. Ugyanakkor nem akarom megbántani sem, egy halovány mosollyal próbálom a reakciómat koorigálni, hátha nem esik majd annyira rosszul neki. A következő puszis jelenet is hasonlóan zajlik le, de erre most nem kerítek túl nagy figyelmet. A halálfélelmem a zuhanástól és a magasságtól most felerősödik, ezért inkább erőt próbálok venni magamon. - Ohó. Könnyű azt mondani. De ha a sikítozó arcomat szeretnéd látni, akkor most menjünk. Minél hamarabb ugrunk, annál hamarabb vége lesz annak a szörnyűségnek. - állok is fel helyemről készen állva az elkövetkezendő pokoli élményekre. A felszólításra én is felcsatolom a zsákot, majd automatán kapaszkodok a kezébe, talán a szokottnál egy kicsit erősebben. Baromira félek, az arcom pedig full sápadttá válik, ahogy kinyílik az ajtó. A szél miatt hunyorogni kezdek, ezért a fejemre helyezett szemüveget lecsúsztatom. Remegő lábakkal állok egy darabig mellette, az fix, hogy nem fogom elengedni. Eléggé para lenne, főleg, hogy így is rettegek. A következő pillanatban érzem, ahogy "kiesünk" a repülőből, s nagy sebességgel kezdünk el zuhanni Reno fényei felé. Nagy frekvenciával sikítok egy kis fáziskéséssel, amikor felfogom, hogy egyre lejjebb kerülünk, plusz az a sok kis fény. Elkerekednek szemeim, majd görcsösen próbálok közelebb kerülni hozzá.
- Ezt ismerem. És meg tudlak érteni. Valahogy nekünk ilyen sors jut. Túl bonyolult mindenki másnak. – Értek egyet, amit nem azért teszek, hogy gyorsan magamba bolondítsam. Végtére az mindentől függetlenül megtörténhet. Csupán úgy érzem, hogy a játékteremben találtam valakit, akivel több mindenben is hasonlítunk. Igaz, hogy ő kicsiben űzi a szakmát, ám a szabadságvágya az enyémhez hasonló. Ha csupán egy átlagos lányt hívtam volna el kockázni Renoba, esélyes, hogy nemet mond. Hiraneth esetében viszont már az egész felér valami kalandos kihívással. - Nem ismerem. Tudod nekem mások a módszereim, de te tényleg ügyes vagy. Csak a testőrökre is ügyelj. Az FBI pedig jelenleg nem tud mit tenni, az ügyvédem jól fedezi a hátsómat. Ehhez persze indok is kell. Viszont nem félsz attól, hogy a mostanihoz hasonló esetben akár le is puffanhatnak? Sajnálnám a csinos kis képedet. – Rázom meg a fejemet, mert a gazdagok általában valami módon mégiscsak védik az értékeiket, példának okáért embereik vannak, akik ha úgy alakul, pusztán túlbuzgóságból gyorsan pontot tehetnek a szőke pályafutának végére. Inkább a maszirozásban élem most ki magam, a célzat egyértelműen az, hogy kissé ellazuljon, az más kérdés, hogy számomra is örömteli dolog, hogy ilyen módon érhetek hozzá. Végülis az érintésnek kémiája van, mint tudjuk. S nem úgy tűnik, mint aki nagyon ellenkezne, az a jóleső mosoly ami szétterül az arcán arról árulkodik, hogy valamit nagyon eltalálhattam. Azért tovább most nem megyek, hiszen még bőven van eldönteni, hogy mit akarunk egymástól. Kinézve az ablakon lassan feltűnnek Reno fényei, már csak pár percünk van mielőtt elhagynánk a gépet. - Köszi. Ellenben a kapcsolatokban pocsék vagyok. Igyekszem megkímélni mindenkit magamtól. Kit akarsz megtalálni? – Kérdezek vissza, az viszont úgy gondolom nem rám tartozik, hogy miért. Abban igaza van, hogy nem feltétlenül a pénz kérdése, hogy ha nagyon eltűnik valaki, hogy megtaláljuk, még kiváló nyomozókkal sem. Na nem mintha én pont a zsarukkal lennék jóban. Ellenben kapcsolataim nekem is vannak, hát ha mást nem Traverst rá tudom állítani a dologra, viszont nem akarom, hogy Hira azt érezze, hogy bármit megtennék érte. Az olyan... túl jófiús megoldás lenne. S ha bármi is alakul majd, nem lenne jó, ha unalmasnak titulálna, hiszen minden vagyok, csak az nem. A véremben van az aderenalin, igaz, ez nem zárja ki, hogy mellesleges jó fej is legyek. Oldalra döntött fejjel mosolygok rá. Na igen, igaza van. Bár alaposan le voltam amortizálódva a játékteremben, mégsem rí le rólam, hogy olyan rosszarcú lennék. Csupán elhanyagolt, és magányos. - Annyira azért nem egyszerű a dolog. Sosem dolgozom ugyanazokkal, nem vállalok kockázatot, hogy végül valakinek a mohósága győz, és ki akar nyírni. Másrészt... egy gyerekkori balesetnek köszönhetően a hosszútávú memóriámmal baj van. Nagyjából egy évnyit tudok tárolni, az az előtti törlődik, mintha sosem lett volna. Így aztán az ügyvéddel arra tudunk hivatkozni, hogy nem voltam ura a tetteimnek... Neked ez nem menne... – Simítok végig az állán, nem arról van szó, hogy féltem őt, végülis akár össze is dolgozhatunk, hiszen elég mozgékonynak tűnik, viszont az életét nem akarnám veszélyeztetni. Amíg csak magamra figyelek, nincsen tét, ám valaki, akit esetleg kedvelek, ott hagyni a lővonalban... Ahhoz már nekem sem lenne gyomrom. - Nem említetted. De nem baj. Majd megszokod velem. Együtt ugrunk. Mindkettőnkön lesz ejtőernyő, de összekapaszkodunk, és csak a tiédet nyitjuk ki. Végig foglak. Ne félj. – Most odahajolok, és egy lágy puszit helyezek el az arcára, majd felállok, jelezve, hogy cseppet sem viccelek, már el is kezdem a hátamra csatolni a zsákot, aztán a kezemet nyújtom. A pilóta is hátraszól, hogy készülődjünk, úgy két percünk lehet még, aztán kinyitja az alsó kaput.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szer. 11 Nov. - 19:46
Joshua & Hiranneth
A bizalom most egy teljesen másik kérdés. Amit felajánlott, az egész érdekesnek tűnik és valahogy a kalandvágyam most erősebb is. Nem érdekel mi lesz, a lényeg, hogy jót fogok szórakozni, az már biztos. A szerencsejátékokban kicsit sem vagyok otthon, viszont szeretek játszani, és ki tudja, talán most majd nekem kedvez a szerencse. - Kicsit sem. Főképp, hogy tudok hisztis is lenni, ha nem jön össze valami. Olyankor meg...nos, eléggé kifordulok magamból és dobálózok mindennel, ami a kezem ügyébe kerül. - vonok vállat. A tolvaj életemből kifolyólag voltak már olyan pillanataim, amikor a kiszemelt tárgy eltűnt a szemem elől és nem sikerült megkaparintanom. Na olyankor, ha valamit nagyon akarok, akkor szép lassan lesz urrá rajtam ez az érzés, majd egyszercsak kitörik és akkor robban minden. Nem tudom milyen érzés lehet ez a körülöttem lévőknek én csak annyit veszek észre magamból, hogy valami rettentő kellemes érzés szabadul fel belőlem, amit évekig fojtottam el. - Pontosan. Tömegben a legjobb, olyankor bármit meg tudok szerezni, meg egy-két trükk is van, de gondolom ezeket ismered. Viszont ha az FBI is üldöz, nem lehetsz kispályás. Sose voltam oda a nagyobb tételekért, annyira azért nem szeretek kockáztatni. Bankok, meg hasonlók... Áh, nem az én érdeklődési körömet képezik, inkább a gazdag városiak, akik egy óvatlan pillanatban "elhagyják" az értékeiket. Szeretem nézni a riadt fejüket, amikor hiányzik a Rolex órájuk vagy a kis ritiküljük, amiben a drága smink cuccaikat tartják. - szórakozott mosolyra húzódik a szám. Imádom a "munkám", ha úgy vesszük, még szórakoztat is. Követem mozdulatait, amint mellém érkezik. Nem zavar, vagy ilyesmi, bár azért egy picit odébb csusszanok, persze nem sokat, épphogy úgy néz ki, mintha csak helyezkednék. Oldalra billentem fejem, s kényelmesen előredőlök rákönyökölve a térdemre. Újabb mosoly jelenik meg arcomon. - A bókoláshoz már értesz, a pénzt meg... Úgy őszintén nem mindig érzem azt, hogy a pénz boldogítana. Egyrészt mert az ok, amiért Amerikába jöttem egy kicsit eltér a pénztől. Jó, persze itt is sokat lehet kaszálni, viszont most leginkább egy bizonyos személyt akarok megtalálni, őt pedig nem lehet megszerezni szimpla vagyonnal... - keserűen húzom félre szám, majd egy reménytelen sóhajjal dőlök vissza a háttámlára. Elhatároztam, hogy nem fogok többet foglalkozni apámmal a mai napon, mégis bármilyen téma jön szóba, mindig ott lebeg előttem az arca, aminek legszívesebben behúznék egyet. Josh egy pillanatra észreveheti rajtam, hogy elbambulok ezen agyalva. Ó, a bosszú, milyen édes is lenne a bosszúm. A következő mondata kicsit visszaráz a jelenbe és már nem látom magam előtt apám szétvert képét. - Jó, tudod, hogy értem. - azért én is megmosolygom ezt a felakasztós dolgot. De most tényleg. Csak rá kell nézni, az embernek nem az jut az eszébe, hogy egy kegyetlen gyilkos lenne. Persze akadnak olyan alakok, akiknek hiába van édes pofijuk képesek rezzenéstelen arccal gyilkolni. Én azért nem, apám más tészta, de másokat nem bántok, őt se tudnám megölni, csak egy kicsit... megverni? Igen, egy nagyon kicsit. - El sem kaphatnak? Most már tényleg engem is taníthatnál, a végén még én is áttérek a bankokra. De amúgy... Hogyan? Mármint, ha ez nem annyira nagy titok, akkor érdekelne. - ezt mondjuk erősen kétlem, bár sose lehet tudni nálam. Ami megtetszik, arról nem fogok leszokni egykönnyen, főleg, ha akkor összegekről van szó. Csak azért mégis van egy olyan érzésem, hogy az mégse lenne az a jól bevált régi lopkodás, amikor csak az ártatlanok zsebeiből csentem el egy-két tárcát. A masszázs rettentő jól esik, nem is emlékszem mikor lazultam el ennyire. Így hát kényelembe helyezem magam és teljesen rábízom magam. Úgyse érzem magam veszélyben, meg miért is? Ilyen monológok után ki lenne az a hülye, aki még mindig látná benne a rosszakarót? Majd úgyis kiderül Renoban milyen ember, egyelőre láttam két arcát is, mármint külsőleg. A kissé elhanyagolt külső, aztán pedig egy igazi vagyonos pasi. Ha a személyisége is így változik, egy picit átgondolom a dolgot, jelenleg viszont a kényelem az első, amit hála neki most meg is kaptam. - Ohohoho. Álljunk meg egy pillanatra! Kiugrani? Ugye nem? Említettem, hogy tériszonyom van? Ami nem is gyenge? - hadarom el gyorsan, közben automatán pattanok fel az ülésről. Meg is pillantom a gyilkos eszközöket, amire önkénytelenül is nyelek egyet. Légyszi ne, sírni fogok... Tényleg. - Akkor legalább altass el vagy valami, üss le, bármi. Légyszi. - kicsit pánikolok be. Jó, nem kicsit, nagyon, de tehetek mást? Nem kis magasságban vagyunk, meg aztán fene tudja mi lesz ennek a vége. Nem szeretném látni a közelető földet, meg azt a sok kis épületet felülnézetből. Az meg a másik dolog. Egyedül ugrani? Eeeeh.
Tudom, hogy pénzzel nem mindenkit lehet lekenyerezni, ez nekem nem is áll szándékomban, egyszerűen barátkoznék, és hát ha eddig nem derült volna ki, hát valóban tetszetős leányzónak gondolom őt ahhoz, hogy együtt múlassuk az időt, aztán majd az idő eldönti, hogy akarunk-e egymástól bármit is. Addig az esetleges ajándékaim nem a döntést könnyítik meg, pusztán az időtöltés eszközei, hiszen ha én megtehetem, hogy a pénzemről rá is költök, nem fogom jobban vagy rosszabbul érezni magamat mindettől, csupán attól, hogy hogyan is érzi magát. A pénz különben is egy eszköz, ha csórón sétálnánk a Hudson partján, de egy jót beszélgetnénk, akkor is úgy gondolnám, hogy a varázsommal vettem meg, nem vesztegetéssel. És mielőtt úgy gondolná, hogy mindez egyoldalú, én sem tudom még, hogy mit gondoljak róla, holott szeretek ismerkedni, fiatal lányokkal lenni, csak éppen pont a betegségből kiindulva nem látom értelmét komolyra fordítani senkivel. - Bármiben is könnyű esetnek hiszed magad? – Dobom vissza a labdát. Nem mondom, hogy már rögtön Renoban kipróbálhatjuk magunkat, hiszen nem akarok ráakaszkodni, de mégis, amit mond, abból az derül ki, hogy a későbbiekben is el tudja magát képzelni az oldalamon. Ezen már kap egy cinkosabb biccentést. Most, hogy hajat is mostam, sötétszőke tincseim is sokkal ápoltabbnak, férfiasabbnak hatnak. - Bűnöző? Végülis... akit az FBI vesz fel a listájára, az talán valóban az. Magamat még sosem kategórizáltam így. Na és te miben utazol? Zsebmetszés felsőfokon? – Ülök most mellé, mivel eddig szembe ültem. Semmi extra szándék, minthogy le akarjam tapizni, vagy ilyesmi. Ha már olyannak címkézett, aki nem mocskolja be a kezét, valóban nem teszem, hiszen a repülőn nem tudna elmenekülni, védekezni, meg egyébként sem vagyok ilyen. Rosszfiú vagyok sok tekintetben, de a nőkkel aztán nem. Ritkán van példának okáért éles lőszer a pisztolyomban, inkább üres, vagy vaktöltény, hiszen az ölés nem éppen a kenyerem. - Eddig sem volt. Helyes csaj vagy, nem vettem volna a szívemre, hogy ha már a flipperben is jobb vagyok, csak úgy elhurcol az a fickó, akinek vaskos volt a pénztárcája. Meg különben is, adnék én neked annyi pénzt, hogy el sem tudnád költeni. Mi az, ami igazán érdekel? – Kérdezek vissza most már egyértelművé téve, hogy logikusan látok benne valamit, hiszen mindenkit mégsem viszek magammal egy hétvégére. Nem tűnik túlzottan meglepettnek, ami abból eredhet, hogy eleve gyönyörű, biztosan mások is felfigyelnek rá. - Túl szelíd? Na akkor msot felakaszthatom magamat... – Nevetek, ám csak legyintek, valóban nem úgy nézek ki, mint egy agyontetovált motoros, az nem az én műfajom. Bár tetkóból azért van egy, attól még nem leszek kifejezetten macsó. – Bankokat igen, meg luxusvillákba török be, porschéket kötök el. Mikor mihez van kedv. De ez még nem minden. El sem kaphatnak... – Egyelőre csupán felvezetem a dolgot, ha nem kiváncsi rá, nem fogom untatni, nem lenne értelme. Ám ha igen, legalább ráérünk még beleméllyedni, hiszen meg fogom lepni vele azt hiszem. Ezért is térek rá inkább a masszírozásra, kell valami kellemes átvezetés, mielőtt felkapna minket az adrenalinlöket. A lányt megérinteni még számomra is kellemes. Megfordul a fejemben, hogy legalább egy csókot hintek az arcára, ám nem akarom kizökkenteni, a masszázs itt most tényleg az marad. - Ennyire kiszámítható lennék? Az utóbbi. Legalább végre hódolhatsz a titkos vágyadnak, és végre a karjaidba kaphatsz. – Állok fel mögüle, és az egyik utasülés alól két ejtőernyőt húzok elő. Már kezdem is bontogatni őket. Nem is kérdés, hogy megtesszük. Most én vagyok a kapitány.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szer. 4 Nov. - 22:23
Joshua & Hiranneth
Ha bármi rosszindulatú szándéka is lenne még leléphetek, hisz' benne van a pakliban, hogy így akar magához csábítani, hogy aztán egyéb "érdekes" dolgokat műveljen velem. Ha tévedek is, akkor sem tudok teljes mértékben megbízni benne, egyelőre... Ahhoz sokkalta több időt kéne eltöltenem vele, mert amiket jelenleg mond, azok korántsem lehetnek igazak. Én ugyan nem hazudok, de a teljes igazságot se mondom el, szimplán egy kis ízelítő az életemből, aztán összerakhajta a fejében kirajzolódott képet. Még a repülőhöz menet pillantok végig rajta, hogy vajon tényleg komolyan gondolja mindezt. Hisz akár én is lehetnék a rosszfiú, aki át fogja verni, de valamiért inkább a szárnyai alá vett, mint egy eldobott kölyköt, nem úgy néz ki, mintha bűnözőnek nézne. Ez eddig jó, aztán, ha ott leszünk Renoban végre kirúghatunk a hámból és megszerezhetjük azt a rengeteg pénzt. Nem szükséges a szerencse, vannak módszereim, úgyhogy hajrá. - Ha úgy döntenél tanítani fogod, én leszek az első tanítványod, szóval készülj fel, nem vagyok könnyű eset. - kacsintok egyet játékosan. Ki tudja, a későbbiekben simán összejöhet egy ilyen találka. Egyelőre még nem gondolkoztam azon, hogy mi lesz a Reno-i móka után. Tényleg nem tudom, vagy lelécelek a tudta nélkül, vagy maradok. Van egy olyan érzésem, hogy az ott fogyasztott alkohol mennyiségtől is nagyban fog függeni. - Egy békés bűnöző vagy, aki nem szereti bemocskolni a kezét? Ez aranyos. Nekem sem téma az erőszak, ezért is vagyok nőből. Bár tényleg jó lenne önvédelmet tanítani, mert ha netán te támadnál meg, esélyem sem lenne. - agyalok el egy pillanatra. Nagyobb is, erősebb is, és amit a játékteremben bizonyított azalapján egy másodpercébe se telnék, máris vesztettem volna. - Szóval győztem? Akkor tényleg nincs mitől félnem. - egy óvatos mosoly játszik arcomon, és inkább tovább kortyolok a pezsgőből. Nem szeretem, ha így "megbámulnak", márpedig a tekintete nem tágít, továbbra is rajtam legelteti azt a csillogó szempárt. Eddig valahogy nem fordítottam nagy figyelmet a kinézetére, csak most esik le mekkora változás történt. Egész jólfésült, helyes arca van, ha elég naív lennék azt mondanám itt helyben elolvadnék, csakhogy nem vagyok az. - Ahhoz túl szelíd arcod van, szóval azt kizártam. A pénzt illetően pedig nagyban utazhatsz. Én örülök, ha sikerül egy értékesebb órát megkaparintanom, te pedig... bankokat rabolsz? - lehet ráhibáztam, de mi más úton lehetne annyi pénzt kaszálni, hogy teljen egy repülőre? És akkor még nem beszéltünk arról, mennyi pénzt akar költeni, már pedig nagyon úgy néz ki, hogy van a zsebében egy bizonyos összeg. A következő lépése egy kicsit lep meg, elsőre nem tudtam mit szeretne a hátam mögött, de amint megéreztem a kellemesen nyomkodó kezeket egy mély sóhaj hagyta el számat. Bevallom még nem tapasztaltam ilyet, és valahogy egész kellemes. A feszültség is lassacskán eltűnik, szemeimet pedig óvatosan lehunyom. - Ez egész...kellemes. Na és hol fogunk leszállni? Azt ne mond, hogy külön repülőtered is van, vagy majd ejtőernyővel ugrunk ki? - az ötletemen még én is meglepődök. Az én tériszonyommal kész horror lenne kiugrani, mégha valaki tart is. Sírva fakadnék vagy biztosan valami megalázót művelnék.
Mosolyogva konstatálom a válaszát, ahogyan zsebredugott kézzel haladok mellette a magánrepülő felé. Azaz először taxit kell fognunk. Hiraneth igazán impulzív személyiség, gyorsan reagál a történésekre, mintha semmi sem tudná kizökkenteni a nyugalmából, ez határozottan a kedvemre való. Mintha olyanok lennénk mi ketten, bárki történjen is, alkalmazkodunk. Hiszen mi az, ami megtörténhet? Úgy vélem a következmények őt sem nagyon érdeklik, csak éppen neki aligha van olyan jó ügyvédje, mint nekem, másfelől hiába is győzködne bárkit a lopások kapcsán, előbb-utóbb valami nagykutyának fog a tyúkszemére lépni, és egy ilyen csinos, szőke hajú, kékszemű lány igen magas értéket képvisel az emberpiacon, főleg ha szexrabszolgának adnák el a Közel-Keletre. Azzal nyugtatom magamat, hogy eddig sem kapták el, örökké nem védhetem meg a formás hátsóját, vélhetően tud magára vigyázni, vagy mégiscsak lehet, hogy van kapcsolatrendszere. A közös hullámhossz gyorsan megvan, hogy egy másik városba invitáljam játszani, szórakozni, aztán majd az idő eldönti, hogy meddig fonódik össze az éjszakánk. Bármikor leléphet, nem tartok igényt a hálájára semmilyen módon, ahogyan azt közöltem is. Végtére is ha azonos körökben mozgunk majd a jövőben, összefuthatunk még. Egy telefonszámcsere lehet, hogy nem ártana. Feltéve ha Salemben lakik, és nem csak átutazó zsebtolvaj. Na igen, engem biztosan könnyebben megtalál mint én őt. Megállok mögötte, ahogyan a szörf szerelésemet nézi, és nem kérdezek rá, hogy így már jobban megfelel-e a külsőm. Ha eddig is volt bennem bizalma, akkor végső soron ezt a kaszinók ajtónállóknak a kedvéért tettem, nem miatta. Hogy egyátalán beengedjenek. - Ez egy nagyon jó kérdés. Számomra annyira ösztönből jön, ha már átvettem a mozgásformát. S mindezt tanítani? Ki kéne próbálnunk. – Felelem provokatív mosollyal, úgy vélem ő is amolyan fejest ugrós fajta, ha nem is feltétlenül a szörfről van szó. Viszont ez az azt jelenti, hogy esélyes, hogy találkozunk még. – Félni? Azt semmiképpen sem. Fehérgalléros vagyok, nem kenyerem az erőszak, csakis védelemből. A fegyver csak ahhoz kell, hogy sakkban tartsak valakit mondjuk egy bankrablás kapcsán. És valóban... nálam már nyertél. – Igenis bókolhatok, abban nincsen semmi rossz. Vélhetően régóta fejleszti már a stílusát, ami a csinos külsejéhez passzol, méghozzá oly módon, hogy ha valaki elkapná, a lány ki tudja könyörögni, hogy elengedjék. Nem csodálom. Leülök vele szemben, és tartom a talán zavarbaejtő, valójában azonban inkább kiváncsi pillantást. - Honnan tudjuk? Még mindig nem bizonyosodott be, hogy nem vagyok kéjgyilkos. Ahhoz meg nekem túl helyes a pofám, nem? De nem, gyerekgyilkos nem vagyok. A pénz ellenben tényleg nem számít. Játékszer, amelyből annyi van, amennyit éppen akarunk. Az FBI sem tud velem mit kezdeni. – Mivel a poharamból lassan kiiszom a pezsgőt, felállok, ám nem töltöm újra, hanem a lány ülés mögé lépek, hiszen elég nagyok a sortávolságot. Behajolok, jól láthatóan, hogy ne ijesszem meg, és lágy, mégis határozott maszírozásba kezdek a vállainál. Egyértelműsítve, hogy ez szintén egy mozgásforma, amiben verhetetlen vagyok. Természetesen lehet elutasító, ám ha hagyja, a reakcióiból figyelve haladok, ha a gyengéd nyomkodást élvezi, akkor úgy, ha a határozott gyúrásra vevő, akkor gyorsan váltok. A fő, hogy ellazuljon. A repülő gyorsan halad, még tíz perc, és le is szállunk, „sokáig” voltam a fürdőben.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Szomb. 31 Okt. - 19:47
Joshua & Hiranneth
- Mondjuk azt, hogy eleve így terveztem. - nem erősségem a táncolás, az meg végképp nem, hogy a tömeg kellős közepén adjam elő a parkett ördögét. A-a, maximum diszkréten fogok lépegetni ide-oda, bár ki tudja. Pár pohár után még a pultra is simán felmászhatok, aztán sok sikert annak, aki onnan le akar szedni. Sose voltam oda az alkoholért, bár most bármit megadnék pár kortyért. Túl sok stressz nehezedik rám és nem tudok máshogy ellazulni. Tessék, itt volt a flipperes malőr, semmit se segített, még egy kicsit el is vette a kedvemet az egésztől. Az apám, ó, az én imádott apucim. Miatta van minden elcseszve. Valamit fogok cserébe adni, abban biztos lehet, ennyi rendesség azért szorult belém, mégha tolvaj is vagyok, vannak dolgok, amiket inkább visszaadok. Szó sincs arról, hogy rosszat akarnék másoknak, ha meg nekem adnak, az elég szokatlan. Furcsa még nekem, talán ezért is akarom mindenképp visszaadni egy kis részét a kedvességének. Renoban meg egyelőre nem tudom milyen emberek fordulnak meg, anniy biztos, hogy tele vannak pénzzel. Mondjuk most, hogy így a repcsin ücsörgök, majd császkálok össze-vissza, csak megerősíti a tényt, hogy egy eléggé gazdag fickóval hozott össze a sors. Kirabolhatnám, menetközben elcsórhatnék tárgyakat, de valahogy az most meg se fordul a fejemben. Segített, méghozzá elég sokat a játéktermi incidens kapcsán, ez a legkevesebb, hogy nem lopok el tőle semmit. Meg aztán ki tudja. Elég durván észrevette a trükkömet a pénztárcával, nem szeretnék ebből bajt. Úgyhogy maradnak a cuccok ott, ahol vannak. A szörf felszerelésnél azért egy kicsit megállok bámészkodni. Nem túl nagy gyakorisággal látok ilyet, és ahogy elnézem nem is az olcsóbbik kategória. Nem vagyok egy sportimádó, de ezt még én is eltudnám viselni, ellenben amilyen szerencsétlen vagyok az első deszkára szállásnál belezuhannék a legközelebbi hullámba és ott fulladnék meg. - És tanítani is tudod? - pillantok rá cinkosan, mert valljuk be, egy kis önvédelem nem árthat, meg kéne tanulni. Ő meg itt van, mint aikido "bajnok", hátha be tudna vezetni egy kicsit a küzdősportok világába. Mostanában sokat hibázok, nem szeretném kiütve végezni valahol az utcán vagy épp rosszabb... - Miért? Csak nem valami bűnöző vagy, akitől félni kéne? Megvannak a módszereim. Kellő bájjal és jó hazugságokkal bármit megúszok. Túl... elragadó vagyok. - biccentek, majd kortyolok párat a pezsgőből. Egy utolsó adagot még hagyok benne, de inkább lehuppanok a helyemre, a magazinok mellé. - Na és te? Azt már tudjuk, hogy nem vagy egy perverz pszichopata, de gyerekgyilkos még lehetsz, nem? Vagy csak egy egyszerű gazdag férfi, aki már nem tud mit kezdeni a vagyonával. - mosolygok továbbra is. A pezsgőspoharat billegetem a kezemben, közben kíváncsian várom a válaszát. Én már elmondtam mi a helyzet velem, persze a szaftosabb infókban nem fogom belerángatni, az már magánéleti probléma. Ellenben az ő kiléte érdekel. Ennyire érteni mindenhez, ráadásul ilyen gazdag és pont engem fogott ki, nagyon is érdekfeszítő lenne a sztorija.
Nem arról van szó, hogy nem vagyok érzelgős, de ezt egy félórás ismeretség után hiába is magyaráznám. Nincs „értelme” érzelgősnek lennem, hiszen bárkivel is kerülnék kapcsolatba, előbb-utóbb zavarossá válik a dolog a kieső emlékek miatt, akkor pedig kár bárkinek is rabolnom az idejét. Az más kérdés, hogy ha valaha is megtalálnám azt, aki miatt érdemes, elképzelhető, hogy lepaktálnék Bakerrel, onnantól azért elég furcsa lenne FBI ügynöknek lenni nem mondom. De hát ez a jövő zenéje, amit talán meg sem ismerhetek. A jelenben Hiraneth társaságát ízlelgetem, úgy vélem, hogy vannak közös pontok, mint ahogyan a spontán életmód, vagy éppen a vakmerő tettek meghozatala, hiszen itt mindenki előtt akarta volna kizsebelni azt a pénzes pasast. Hát nem mondom, azért megmosolyogtam a dolgot. - Na, akkor mégiscsak sikerült rávennem téged, hogy táncolj? Helyes. – Nem akarok a kedves, adakozó nagybácsi szerepében tetszelegni, de ha megtehetem, hogy szórom a pénzt arra, akivel mondhatni egy hullámhosszon vagyok, akor nem fogom magam vissza. Ha netán mással táncolna, hát nem leszek féltékeny, tartom, hogy nem azért hozom magammal, vagy költök rá, hogy az ágyamba cipeljem. Helyes, csinos lány, nem csodálnám, ha Renoban mindenki az ő cipellőjéből akarná inni a pezsgőt. Ha nagyon erőlteti, hogy mindenképpen meghálálja, az is bőven elég lenne, ha mondjuk főz nekem valami finomat. Nincsenek tartósan nők az életemben, ezért éttermekben, szállodákban ebédelek, és mint tudjuk finom luxuskaja, de mégsem az, mint amikor egy igazi nő dob valamit össze. Bár nem akarok ítélkezni, elképzelhető, hogy a szőkeség tökéletesen analfabéta a konyhában, hiszen a szépség sokszor kizárja a kreatitivást. Hát majd meglátjuk, egyelőre nem dobom be az ötletet, lehet, hogy Renoban úgyis lepattan mellőlem, akkor meg kár ilyen ígéretet kicsalni tőle. Inkább elmegyek rendberakni magamat a fürdőbe, addig ő nézelődhet. Na igen, főleg ez a két arcom van, amikor elhagyom magamat, és semmi sem érdekel, vagy ha éppen felturbózom a külsőmet. Meglepő, hogy ezúttal egy nő miatt teszem. Remélem nem veszi célzásnak, vagy ilyesmi, bár azt el kell ismernem: hatással van rám. Korra fogalmam sincsen, hogy hány éves lehet, úgy a huszas évei elejére tenném, viszont igen komoly, ami mellém nem árt. Jó, megvannak a maga rigolyái, de hát kinek nincsenek? - Mondtam már, bármit vissza tudok utánozni, ha egyszer láttam. Világbajnok aikidos lehetnék, csak az már túl feltűnő. – Lehuppanok az egyik székbe, úgy vele szemben, a gép pedig lassacskán felszáll, innen alig egy óra lesz, hiszen nem nagyon kell a légifolyókkal foglalkozni, nem hivatalos járat vagyunk. – És ezt ilyen nyíltan felvállalod előttem? Eddig miért nem kaptak el Hira? Ilyen ügyesen véded a formás hátsódat? – Kérdezem nevetve a CIA ügynökös dolgot illetően. Nem is tudja, hogy ez nálam mennyire témába vág.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Vas. 25 Okt. - 20:02
Joshua & Hiranneth
Szóval nem érzelgős típus. Vettem az adást. Bár alapjáraton a férfiak valahogy máshogy vannak beállítva, ők nem sírják el magukat, nem látszik rajtuk, ha zavarban vannak, ellenben rajtunk nőkön minden tökéletesen látható. Rég sírtam már, így ez a rész egy kicsit kiesik nálam, szomorú gyakran vagyok, de azt is leplezni próbálom mások előtt. Mi a jó abban, ha az arcodról minden érzelmedet le tudják olvasni? Hiába hazudsz az arcod úgyis elárul mindent. Ezért is utálom a zsarukat, egyszer-kétszer elkaptak, az első esetnél meg is szívtam, mivel csak kezdő voltam a hazudozásban, könnyen kiszúrták, hogy mi a helyzet velem. Mostanra azért fejlődtem és ha el is kapnának könnyedén ki tudom magyarázni magam. - Sose tudhatod mikor és hol futsz össze velük ismét. Lehet csak elsétálsz mellettük, vagy csak egy ismerős arcot látsz, de ott van az a kicsi esélye annak, hogy ismét belefutsz ugyanabba a személybe. Mindenesetre majd meglátom, ha nem találsz magad mellett, akkor valahol táncikálni fogok. - biccentek egyet. Ami a ruhát és a Renoba való készülődést illeti, egyelőre gőzöm sincs hova akar elcibálni vásárolni. Már a gépből ítélve egy puccos helyre fogunk menni, annyi szent. Tényleg nem szeretem, ha nekem vásárolnak, mégha ajándékként is szánják. Ott van bennem a bűntudat, amiért valaki pénzt áldozott rám, vagy egyáltalán mert nekem venni bármit is. Apámnak köszönhetően bárkitől kaptam valamit belém lett égetve annak a tudata, hogy egyszer vissza kell majd fizetnem, mert semmi sincs ingyen. Nem fogom ecsetelni Joshnak miért nem fogadhatom el, mivel ebbe az apás témában nem nagyon akarok belebonyolódni. Senkinek nem beszéltem róla és nem is fogok. - Oké, győztél. - adom fel inkább, hisz' az elszántsága túl tesz rajtam. Azért nem fogom csak így hagyni, valahogy megoldom, hogy visszafizessem egy kis részét, vagy legalább viszonozzam ezt a kedves gesztust. A gépen egy kicsit körülpislogok, nem akarok úgy leszállni, hogy nem láttam semmit sem. Az ajtó mögött szörfcuccok, amik elég érdekesnek tűnnek. Nem erősségem a sportolás, futni ugyan tudok, de semmi máshoz nem értek. Ez a szörfös dolog meg érdekes lehet. Észre se veszem, amint mögém ér, csak hosszas bámulás után csukom be az ajtót és veszem észre szemem sarkából a külsőleg totál máshogy kinéző Josht. - Szóval így nézel ki, amikor nem a játéktermekben bunyózol. - vonom fel egyik szemöldököm, közben átveszem a pezsgőt. - Tolvajlásból élek amióta az eszemet tudom. Nem rég utaztam ide Dániából magánügy miatt. Most pedig egy gazdag fickóval iszogatom a méregdrága pezsgőt egy magánrepülőn. - magyarázom el gyorsan, részletek nélkül. - Inkognitóban CIA ügynök vagyok. - mosolyodom el tréfásan.
- Ezt garantálhatom. Nem vagyok egy érzelgős típus. – Ez nem teljesen igaz, az vagyok, csak éppen nem látom értelmét ismerkedni, hiszen ha eltelik az a bizonyos év, kezdem zavarosnak érezni majd, hogy mi is volt valakivel a románc alapja. Holott Baker ügynök már felajánlotta, hogy ismer olyan hozzám hasonló különleges egyént, aki képes lenne meggyógyítani az emlékezetemet sújtó betegséget, természetesen vádalkuval, beismerő vallomással, felfüggesztett büntetéssel, ha onnantól az FBI-nak dolgozom. Nevetséges, nincsen az a nő, legalábbis eddig még nem volt, akiért képes lennék mindent odadobni. Haley talán az lett volna, ha nincsen ott az exe, akitől a gyerek született, de ez most már nem bír jelentőséggel, hiszen már tudat alatt sem emlékszem rá, csupán néha álmodom a fiatal szőke lányról, akiről azt sem tudom, hogy kicsoda. Hira azonban valóságos, és vele együtt én is egyet kell, hogy értsek, hogy pironkodásról szó sem lehet, hiszen meglehetősen szerencsétlen vagyok én a szív dolgaiban ahhoz, hogy arra kerüljön a sor, hogy bárki felé is gyengéd szálak fűzzenek. Az örök magány... na igen, azt már megszoktam, hű társam a mindennapokban. - Egy idegen városban nem kell számolnod a következményekkel. Olyan embereket fogsz látni, akikkel többé nem találkozol. Mindenesetre megpróbálod, de nem erőltetem. – Bizonyos tekintetetben szeretek férfias határozottsággal élni, a tánc az nem ilyen, annak belülről kell fakadnia. A kaszinó tánctermében van lehetőség szalonzenére is táncolni, amolyan kellemes hatvanas-hetvenes évekbeli zenére, de ha csak inna, akár el is mehetünk egy éjszakai mulatóba, discoba. Vegas végülis a felhőtlen szórakozásról szól, amíg az embernek van pénze. Mindegy, hogy milyen ruhában teszi az ember, lehetünk a kaszinóból kiszabadulván az elegáns felöltőinkben is. Már előre kiváncsi vagyok, hogy néz ki estélyiben. Nem árt majd egy fodrászt sem útbajetenünk. A szőke tincsei hosszra maradhatnak, ám valami feltűzés, vagy oldalra simítás nem árt majd, hogy igazán magabiztosnak érezze magát. - Ez nem így működik Hira. Szabhatsz feltételeket, miszerint nem táncolsz, ám úgy fair, ha nem akarod, hogy mindenben behódoljak. Megvan a jogom, hogy azt vegyek neked, amit akarok. Megmondtam már, nem vásárolok tőled ágyjelenetet. Ajándék. – Rázom a fejemet kemény elszántsággal. Mindez nem udvarlás, és nem afféle kurtizánt akarok belőle faragni. Ha véletlenül nyerne valamit, és beleszállna a számlába, hát nem taposom sárba a büszkeségét, ám azzal, hogy én megtehetem, amit ő nem, ne ellenkezzen. És ezután a már említett tisztálkodási fázis jön. Lenyesem a borostámat, és értelmesre szárítom az előbb megmosott hajamat. Még bent a fürdőben átöltözöm, leveszem az utcai göncöt, és hófehér szmokingot veszek, törtfehér inggel. A szalon nadrág fekete, akárcsak a csokornadrágom, és még messziről sem emlékeztetek egy pincérre. Nem várok bókokra, vagy ilyesmi, csak utánanézek, hogy mit is csinál. Ha a lán eközben kinyitotta az ajtót, akkor mögötte szekrényt lel, amiben a szörf szerelésem van, deszka, és testhezálló szörfruha. Mögötte jelenek meg két pohár pezsgővel, amiből egyiket felé nyújtom. Az illatom határozottan férfiasabb. A mosolyom nemkülönben. - Egészségedre. Gyorsan ott leszünk. Addig amolyan ismerkedés gyanánt, mit tartasz fontosnak elmondani magadról? – Kérdezem, és lehuppanok az egyik ülésre. Velem szemben helyet foglalhat. Tekintettel a társaságra most nem gyújtok rá. A stewardess közben megáll a közelben, és megkérdezi tőle, hogy a pezsgőhöz kér-e epret.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Hétf. 19 Okt. - 22:59
Joshua & Hiranneth
Bólintok egyet szavaira. Nem érzem úgy, hogy ki kellene fejtenem miért nem tetszik a kislány becézés. Átcsapni lelkizésbe végképp nem akarok, úgyhogy gyorsan át is lépek efelett. Az eddigiek alapján se akarhatott rosszat, csak hát na. Ilyen vagyok, vannak apró dolgok, amiken fenn tudok akadni, vagy kiborulni, meg ugye ott van a hisztis énem, aki örjöng és tombol, ha nem kapja meg azt, amit akar. Bonyolult egy szeméyiségem van, legfőképp apám "neveltetésének" köszönhetően. Néha kavarom az érzéseket és néha valahogy a szavaim visszafelé sülnek el. Ez van, megszoktam, szóval javarészt észre se veszem, ha valami hülyeséget mondok vagy teszek. - Jó, persze én kezdtem, de addig jó, ameddig nem pirulsz el, nem de? - emelem fel két kezem, amolyan megadó jelleggel. Tényleg hasznos a társasága, valahogy nyugisabban érzem magam és apámat is rövid időkre ki tudom verni a fejemből, miközben vele társalgok. Mégha nem is vagyok az a hű de nagy társasági ember, most jól esik. A Reno-s ötlettől meg csak csilloghat a szemem. Ez a kis játékterem sem volt rossz, de amiket mondott, azáltal némi kíváncsiságot keltett bennem, ami csak arra ösztönöz, hogy menjünk már, menjünk már. Abszolút nem látszik rajta, hogy a pénzével szórakozna, bár aztán ki tudja. Repülő, telefon. Ilyen dolgokról még csak álmodni sem merek, neki meg itt van kéznél minden. Bármennyire is tériszonyos vagyok, várom, hogy felszálljunk. Odafent max majd nem fogok nézelődni az ablakon, de már az egy élmény, hogy nem kell sok-sok izzadt ember társaságában utaznom. Dániából az ideút nem volt túl kellemes és iszonyat hosszú is volt. Abban a nyomorban, ami ott volt csodáltam, hogy épségben másztam ki mikor megérkeztünk. - Szeretek táncolni, csak nem vagyok az a bátor fajta, aki egy diszkóban magáévá teszi a táncparkettet. - és valóban nem. Otthon, zárt ajtók mögött simán eltáncolom a Dirty Dancinget és persze ott van a jó öreg zuhany alatti éneklés. Ki az egyetlen ember, aki nem használta a zuhanyrózsát mikrofonnak? Hát igen. Egy magánélet, egyedül azét mégis másabb, minthogyha élne az ember valakivel, más helyeken meg visszafogodtabb mindenki. Úgy tökéletes lesz. Viszont eszedbe se jusson nekem vásárolni, vagy legalábbis úgy, hogy nem adom vissza. - szögezem le még itt az elején, aztán ki tudja, lehet elfelejtem és csak otthon jövök rá, hogy a méregdrága ruha, amiben csücsülök az nem az "enyém". Mielőtt felfognám az egész repülősdit, már egy stewardes kísér fel a gépre. Egy pohár vizet kérek csak, már így is elég puccos helyen vagyok, ahol korábban még egyáltalán nem. Szó mi szó, egy kicsit tehetetlennek is érzem magam. Miután Josh elment rendbe tenni magát, a magazinokat lapozgattam, közben egyre kényelmesebb pózokba helyeztem magam az ülésen. Rettentő kényelmes és a tériszonyom sem zavar be. Pár perc telt csak el, nekem mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Gőzöm sincs mi tart neki olyan sokáig, de valahogy kezd unalmas lenni a helyzet, így egy rövid bámészkodó körutat teszek. Akkora a gép, hogy még itt is simán el tudnék tévedni. Azt se tudom Josh merre ment és ami még inkább zavar, hogy a bent lévő csukott ajtók mögött nem tudom hogy mi van. Kicsit el is távolodtam a nőtől és az előbbi magazinolvasós részlegemtől. Lehet nem lesz más esélyem körülnézni, szóval itt az alkalom, kinézek magamnak egy ajtót és gond nélkül nyitom ki.
- Általános becézés, ne vedd magadra. – Rázom meg a fejemet, az életkorát tekintve végképp nem veheti úgy, hogy lenézném, pár évvel vagyok idősebb, ez pusztán amolyan megszólítás, ha elkomorulna, akkor egyértelműen más megszólítás után nézek majd, nem akarok beletaposni a lelkivilágába. Miért is játszanám a macsót, ha nincsen rá szükség? Lehet valaki akkor is férfias, ha nem bunkó. Igaz, hogy borotválkozni most nem sikerült, és a farmer meg a bőrdzseki is elég kopottas, de hát miért kéne mindig úgy kinézni, mintha most jöttem volna a divatszalonból? - Én elszállni? Te mondtad Hira. – Vigyorgok, a cinikus mosolyt nem veszem magamra, igazából sosem voltam nagyra az adottságaimmal, bőven van elég bajom, talán pont ezért nem volt mellettem soha senki, hiszen egy idő múlva úgyis elfelejtem, barátkozni meg úgy, hogy a nyomomban az FBI, nem túl szerencsés. A lány elég magányosnak tűnik, sőt, mintha kicsit maga alatt is lenne, ezért magától értetődő, hogy megpróbáltam kicsit feldobni a napját, ráadásként még valami nagyobbat is ajánlok, egy kirándulást Reno-ba. Az év ezen szakaszában már jó eséllyel nem a strand lesz a fókuszban, hanem a kaszinók, de úgy látom ez így rendben is van, szeret játszani, kipróbálni magát, és hát az iménti zsebtolvajlós jelentet illetően a pénz is fontos a számára. Ezzel egyedül van, én sosem a pénzért csináltam, szeretem szórni, de ha csóróként kell szörföznöm egész évben, az sem okozott gondot. Nem akarok én felvágni előtte a pénzemmel, vagy a repülőmmel, egyszerűen csak úgy vagyok vele, hogy ha megtehetem, hogy magammal hívom, akkor az ő döntése, hogy él-e a lehetőséggel. Nem várok cserébe semmit, csupán folytatjuk az ismerkedést, beszélgetést, és valami mást játszunk. - A lányok többsége valóban szeret táncolni, igen. Úgy sejtem, hogy te is. Akkor jössz, amiben vagy, aztán majd Renoban a kaszinó környékén beugrunk venni neked egy estélyit. – Bólintok, és felhívom végül a pilótát, hogy lassan akkor készítse fel a gépet felszállásra, az utcán pedig leintek egy taxit, hogy Salem külvárosának reptetére induljunk. Így estefelé nincsen forgalom, a taxik pedig üresek, így nem nehéz a dolgom. Beülünk hátra a leányzóval, és pár percen belül ki is száguldunk. A magánrepülőmnek külön felszállóútja van, és közel sem kicsi maga a gép, legalább húsz főt el tud vinni. Fehér, kék csíkokkal, ám nem szuperszónikus, annak nagyon komoly fenntartásai lennének. A pilóta magas, napszemüveges alak, és foglalkoztatok egy stewardest is, aki rögtön Hira elé siet, és felkíséri, női dolgokról kérdezgeti, hogy kívánja e használni a fürdőszobát, hozhat-e frissítőt, vagy akár egy kávét. - Na akkor kis türelmet, szalonképes ábrázatot varázsolok magamból. – Köszönök most el tőle, legalább egy húsz percre szükségem lesz, veszek egy zuhanyt, hajmosás, és borotválkozás. Addig ha unná magát, akkor nézelődhet, vannak újságok, és végső soron a nőtől is kérheti, hogy kapcsolja be neki a vetítőt. Nem sokkal később, hogy felszáltunk, a repülő mozgásba fordul, ám sokkal kényelmesebb, mint egy utasszállító, nem kell rajta bekapcsolni az öveket, vagy a helyünkön maradni.
||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you ▲▼
Hiranneth Sovngarde
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 32
Tárgy: Re: Játékterem Kedd 13 Okt. - 0:26
Joshua & Hiranneth
Az öltözködési stílusa a legkevesebb. Nem ítélek el rögtön valakit csak azért, mert dohányszagú és ápolatlan. Most ez van, ellenben a humora egész tetszik. Azért száz százalékig nem bízok meg benne, bármennyire is jól kijövök vele jelenleg, azért mégis bennem van az a stop tábla. Ha meg olyanra fordulna a dolog meg tudom magam védeni, de egyelőre nem annak az alaknak tűnik, aki megtámad addig, ameddig nem figyelek. Legalábbis remélem. Az emberismeretem sose volt jó és sajnos ez a jelen esetben sem változott. - Kislány? - ráncolom homlokomat. Most aztán beletaposott a lelkembe. Legutóbb az apámtól hallottam ezt, az is mély nyomot hagyott bennem. Mégha Josh nem is úgy szánta a dolgot én mégis a szívem ügyének tartom. Nem haragszom csak egyes szavak feltépnek pár sebet a múltamból és hát nem túl kellemes. - Oh, ugyan, nem kell elszállni magadtól. Csak meglehetősen "szerencsés" vagy dolgokban és véletlenül sok mindenhez értesz. - ejtek egy cinikus mosolyt. Senki sem lehet tökély, a megjelenését leszámítva viszont ő nagyon is ott van a létra csúcsán. Kedves, vicces és az imént egy csöpp lelket öntött belém a flipper okozta csalódottság miatt, aminek rettentő hálás vagyok. Szóval a célpont Reno. Nem jártam még ott, földrajzilag se tudom merre lehet, de ő csak képben van vele. Ha meg másmerre vennénk az irányt a képességemet fogom használni, de akkor már úgy, hogy drasztikus következményekkel bírjon...A repcsin. Ja igen. Szeretem a repülőket, belülről. Tériszonyos vagyok, talán még a jobbik fajta, aki kisebb magaságokat még bírja, na de a repülőből kipillantva igencsak összekakilom magam. Nem szeretem, főleg amikor nincs szilárd talaj a lábam alatt és valahol a levegőben kell szállingóznom. Ezt persze nem említem meg a végén még egy félős nyuszinak tűnök, én pedig nem szeretem úgy beállítani magam, aki egy kis apróságtól is képes kiborulni. Szép kis akciójelenetet rendeznek, pedig csak egy tárcáról volt szó. Már-már nem értem az embereket. Minek ekkora védelem egy ilyen ki játékterembe? Nem lenne mindenkinek -legfőképp nekem- egyszerűbb, ha simán egymagukban mászkálnának? Sokkal jobban megérné. A képességemet meg nem akartam használni, még furán pislogtak volna rám és Josh is leszűrte volna a dolgot. Így hát a jó öreg pusztakezes lopkodás, amit olyan rég csináltam és persze pont most baltázom el. A nagy menekülésben a szőke tincseim eléggé összekuszálódtak. Ilyenkor szoktam felhúzni magam, amiért nincs egy hajgumi, de mihelyst magam igazítanám meg ő megteszi helyettem is. Micsoda luxus. - Hogyne, úgy nézek ki, aki szeret táncikálni? - nevetek fel, márcsak az előbbiek miatt is mókás hangulatom lett. Tényleg nem tudtam volna mit tenni és jól jött a segítsége. Bármennyire is utálom, ha a segítségemre sietnek, ezt nem tudtam volna máshogy megúszni. - Ott majd megoldhatjuk, ne álljunk meg kétszer. Már amennyiben szereted a ruhapróbás jeleneteket. - mosolygom, mire ő elő is veszi azt a készüléket. Érdekes egy darab, eddig nem éreztem késztetést a beszerzésére, de ha kellene is könnyűszerrel csórnám el egy gazdagabb negyedből. A vásárlós résszel pedig úgy vagyok, hogy majd amit ott nyerek, abból visszaadok mindent. Hiába ajándékba vagy hasonlónak szánja én mégis úgy érzem mintha tartoznék valakinek, úgyhogy maradjunk csak a visszafizetésnél. Ha nem felejtem el, mert sajnos hajlamos vagyok rá.
Kezdőlap 
by 
