Játékterem

Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 
Tudom, hogy a külsőm alapján nem kéne bíznia bennem, nem vagyok egy szemernyivel sem ápoltabb, mint az itt lődörgő alakok többsége. De miért is lennék? Nincsen senkim, akinek meg akarnék felelni. Amióta egyedül vagyok, és csak alkalmi kapcsolataim vannak, lényegében ahogy esik, úgy puffan. Előfordul, hogy kicsit jobban odafigyelek magamra, ha olyan kedvem van, hogy mondjuk ismét benevezzek egy szörfversenyre, vagy a Bellaggio-ba menjek kockázni, ott be sem engednének anélkül, hogy nincs rajtam szmoking, és ejtem ezt az ápolatlan külsőt.
- Bocs kislány, nem tudtam, hogy itt leszel, nem randihoz öltöztem. Legalább magamat adom, ennél csak jobb lehet. – Kacsintok vissza, amúgy sem szeretem, ha nagyon puccos valaki, az már rögtön azt feltételezi, hogy kompenzálnia kell valamit. Mondjuk Hiraneth reggel, kócosan smink nélkül is úgy nézhet ki, mint egy megelevenedett álomnő. Legalább nem értékel túl azzal, hogy valami modelpasinak gondolna, alapesetben így nézek ki, amikor csak úgy beleszarok a világba. Ettől még nincsen meg a késztetés, hogy itt egy csinos csaj, akkor gyorsan hozzam rendbe magamat. Nem az ő kedvéért fogom tenni, hanem azért, hogy Renoban ne legyen gond belőle. Na de majd a gépen, ha felszáltunk. Ott mindig van szmoking, és borotválkozószett is.
- Tökéletes? Zavarba akarsz hozni Hira? Jó úton vagy. – Nevetek vissza, ilyet sem kaptam még, pedig megfordultam már pár nő ágyában. Az ilyesmit biztosan leírtam volna a naplóim egyikébe, amiket vissza szoktam olvasni az emlékezetvesztés miatt. Ha mindezt mondjuk egy szórakozóhelyen kapom, még az is felmerül bennem, hogy a kiscsaj megkívánt, vagy éppen azt reméli, hogy alapos apanázsban lehet része egy buja éjszaka után, mondjuk fizetek neki egy csinos rucit, vagy ilyesmi. Viszont mindez még elnapolandó, hiszen most tolvajlásba bukik fejest, csak éppen a rossz emberrel kezd. Nem mondom, hogy a játékterem kaszinóval egyenértékű, de még itt is lehetnek gazdag balekok, akik a sok pénz mellé testőrrel járkálnak. Hira pont egy ilyet fogott ki.
Nem kérdés, hogy a segítségére indulok, valahol én is olyan vagyok mint ő, csak éppen nagyban csinálom, bankokkal, kaszinókkal, mondhatni rokonlélekként találtunk egymásra. Azt nem tudom, az ő motivációja vajon mi lehet, nekem csak játék az egész. Nem érek rá finomkodni, gyorsan le kell lépnünk. Így a gazdag fickó testőre bánja, ezúttal egy csuklótöréssel és agyrázkódással küldöm kórházba, nem igazán agyalok rajta, hogy Hirát védeni szintén tisztességtelen dolog. De hát lovagias vagyok a végletekig. Gyorsan ráfogok a kezére, nem foglalkozom a magyarázkodásával, bármennyire is cukin teszi azt meg. Összecsúsztatom az ujjaimat az övével, hogy még véletlenül se szakadjunk el egymástól, és csak pár utcával később lazítunk a fogáson.
- Ugyan, táncolsz nekem egy szexiset, és le van tudva. – Vonom meg a vállamat, majd félresimítom a haját, amely valóban kissé összekócolódott az izgalomban. – Nem vagyok az. A többit pedig meglátjuk. – Kacsintok rá, nem szokásom rávenni nőket olyanra, amit nem akarnak. Jó, ellenkezni persze szabad, és kéretniük magukat, hogy meglegyen a vadászat öröme, mégsem tartom magamat amolyan szoknyapecérnek, annak ellenére, hogy megálapodni nem láttam értelmét a zűrös emlékek miatt. Aztán ki tudja, hátha egyszer változik a dolog. – Be kell ugranunk valahova a ruháidért, vagy elég, ami rajtad van, és majd ott vásárolunk? – Kérdezem elővéve a rádiótelefont. A nyolcvanas években ez egy hatalmas példány, antennát kell kihúzni. Addig nem kapcsolom be, amíg nincs meg a válasz. Magától értetődik, hogy a vásárolnunk alatt azt értem, hogy majd fizetek én.

Joshua & Hiranneth

Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 Talán túlzottan közvetlen vagyok, ez már régi hibám. Ám miután az életem nagyjából egy évre vetíthető az emlékeim miatt, úgy vagyok az egésszel, hogy minderre egy év múlva egyébként sem fogok emlékezni, ha csak nem írom le a naplóimba. Már akkor is hihetetlenül zavaros, hogyan ismertem meg Hiraneth-et, ezért sem voltak még baráti kapcsolataim sem, nem tudtam, hogyan kezelném őket. Így aztán amolyan Carpe Diem életfelfogással rendelkezem, ha ott maradok egyszer valahol egy lövöldözés kellős közepén, legalább utólag elmondhatom magamról, hogy éltem, méghozzá magamhoz képest teljes életet. A naplóimat olykor visszaolvasom, sokszor tűnődtem azon, hogy mi lenne ha találnék egy magamhoz hasonló különleges egyént, akinek a vére gyógyító, merthogy hallottam már ilyesmiről. Akkor meggyógyulnék, és akár jobb életem is lehetne, de volna mindennek bármi értelme? Immár nem tehetném, amit akarok, hiszen az ügyvédem már nem hivatkozhatna a beszámíthatatlanságra, és az FBI ügynök, aki a nyomomban van évek óta, rám tehetné a bilincset. És biztos vagyok benne, nem az az alkat vagyok, aki imádná bent a sitten. Szóval ez erőteljes dilemma, akarnám-e. Talán akkor, ha megérné valaki kedvéért, ezen meg nem szoktam túlzottan gondolkozni. Olykor felnézek, hogy a lány hogy ámuldozik a teljesítményem láttán, finom mosollyal jutalmazom a szájtátását. Ha sejtettem volna, hogy ilyen bombázók vannak a játékteremben, legalább egy kicsit összekapom magam, a háromnapos borostám már kezd szúrni, ütött-kopott bőrdzsekimből árad némi cigiszag, nem keltem éppen a megbízható dollármilliomos látszatát. Megbízható nem vagyok, milliomos igen.
- Még csak kezd? Akkor belehúzok, hogy jobban érdekeljelek. – Vigyorodom el, nem cél, hogy lenyűgözzem, de ha véletlenül úgy alakul, hát miért is ne, meglátjuk, hogy mi sül ki a dologból. Ha csak barátkozunk, az sem gond, rám fér, hogy ne legyek állandóan egyedül, ha pedig több, hát majd azt a kisasszony eldönti, nálam egyelőre nyerő a cserfesen hanyag kézdobálásával.
- Tudod, a közelebbi Vegas. – Azoknak találták ki, akiknek nincsen kedve a Keleti-Partról átrepülni a nyugatira, de mégis kaszinóvárosban szeretnének töménytelen mennyiségű pénzt elverni. Ez pusztán egy ajánlat, amivel ha nem él, hát nem leszünk haragban. Ha csak itt, vagy a közelben szeretné folytatni a már megkezdett diskurzust, az sem lenne ellenemre.
- Ah, csak ennyi, ettől még lehetek szexgyilkos, hiszen az nem elrablás, hanem molesztálás, és végülis a szerveid sem kerülnek eladásra. – Döntöm oldalra a fejemet sármos mosoly mellékletében. Látszik, hogy csak viccelek, ha az alábbi általa felsorolt galádságokat szándékoznék elkövetni, ugyanúgy nem mondanám meg, ezt ő is tudja, ezzel csak saját magát nyugtatgatja, ami bevallhatóan okosan tesz, hiszen csinos, fiatal lány. Megvárom a flipperekné, legalábbis ez lenne az elképzelés, ám a lány úgy tűnik másféle estét írt számunkra. Miután hasonló vagyok, mint ő, szintén rabló, naná, hogy kiszúrom, hogy mit csinál, így automatikusan indulok el a nyomában, hátha valami gond támadna, és naná. Az illető, akit lehúzott, nem veszi észre, de a közelében lévő magas, kopasz alak, aki vélhetően testőr lehet, már annál inkább. Logikus, hogy ha vlaami menő fickó ennyi pénzzel járkál, valami védelmet megvesz magának. A testőr csap le a lány csuklójára, és fülsértő módon emeli fel a hangját. – Adod vissza, ribanc?! – Nagyjából egyetlen másodperc, amíg odaérek, és csitítóan emelem fel a kezemet. – Ugyan fiúk, megesik. Fizetek egy kör italt, mit kértek? – A testőr úgy tűnik nincsen a legjobb kedvében, mert Hirát elengedve könyökkel akar orrba gyűrni, a lendületét felhasználva kapom el a kezét, s egy teljes kört ír le a levegőben, ahogyan földhöz vágom. A fickó, akit Hira rabolt volna ki, meglepetten lódul nekem, a lány elé állva rúgom térden, hogy jól hallhatóan reccsen, majd törik a csont.
- Na nyomás. – Sugalom a lánynak, majd a kezemet nyújtva futólépésben indulok meg vele kifelé. Már ha elfogadja a kezemet. Legalábbis jön velem, minél távolabb innen.

Joshua & Hiranneth

Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 Nem akarok én ráakaszkodni senkire, csak olyan kedvem van most, hogy ha már lejöttem játszani, miért is ne legyen belőle társasjáték? Mielőtt félreérti, hogy leszólítanám, nem meresztek rá hatalmas szemeket, valóban játékostársi gesztus, semmint várnék érte cserébe valamit. Bár ki tudja, a társasága eleve viszonzás. Végigfuttatom tekintetemet az aranyló fürtökön, a karcsú, hattyúszerű alkaton, igazán bátorságra vall, ha egy játékterembe jött le a késői órákban, ráadásul egyedül, nem lehet egy félős alkat. Ha kissé jobban megnézem magamnak, mintha valami sértett, keserű felhangot is érzek a gesztusaiból, holott nem mondanám magamat jó emberismerőnek. Megtámasztom a saját gépemet, ahogyan figyelem a lemondó sóhaját, hosszú tincsei nincsenek összefogva, így ahogyan rázza a fejét, mintha azok követnék a nyaka mozgását, táncolva a szeme előtt holmi függönyként. Ha kicsit is úgy véli, hogy kopjak le, meg fogom tenni, ez most nem az a helyzet, ahol bárkinek is harcolnia kéne a másikért.
- Valójában kicsiben játszol. Mondom én, aki szintén itt rohadok. – Cinkos félmosollyal biccentek az érme felé, itt nem igazán van meg a nyereség íze, csupán pontokkal lehet gazdagabb. A valódi, adernalintól túlfútött játékok igazán szórakoztatóak, holott nem tudom eldönteni, hogy a lány feszültséglevezetésből játszik, hiszen ezzel éppenhogy jobban felhúzza magát. Mintha nem igazán találná a kiutat. S vajon én? Egy szemernyivel sem vagyok nála jobb, a mának élek, a rablásoknak, a játéknak, és persze örök szerelmemnek, a hullámoknak. Afféle modern hippinek érzem magamat, aki ha holnap marad ott fejében két pisztolygolyóval, hát istenem. Ám addig is, miért ne segíthetnék a leányzónak, aki mintha el lenne anyátlanodva.
- Nem cáfolom meg, hogy fontos lenne a neved, meg sem erősíthetem. Ha nem tetszik, akkor használd becézve, vagy általános nevet is magadra aggathatsz. Neth, vagy... ha nagyon titokzatos akarsz lenni, városnevet is mondhatsz, mint... Jersey. – Nem állítom, hogy csakis nekem lehet igazam, bizonyos esetekben vagyok inkább alfahím, itt most nem akarom a szájába adni. Mármint a saját véleményemet. Ötletek, amiket nem kötelező megfogadni. Még egy apró fintorgós mosolyt vetek rá bátorításként, majd a gép elé lépek, hogy a már taglalt mutatványt prezentáljam. Olykor felnézek, hogy nem lép-e körénk senki más, nem akarok feltűnést kelteni, elég ha a szőkeség tanuja mindannak  ami történik. Olykor nem is nézem a műanyag üveget, csak úgy érzésből nyomom a felpattintós karokat, mintha pontosan tudnám, hogy mikor hova esik. Végül egyszercsak abbahagyom, amikor már megvan a rekord, akkor is rajtam múlik, nem a gépen. Bólintok a kérdésre, és finoman magam elé húzom a vállainál fogva, nem erőszakos, pusztán határozott a mozdulat.
- Nem szerencsejátéktól függ. Mozgástól. Hegedülni is kiválóan jól tudok. Vagy bármit, ami eszedbe jut, és már láttam. Maradjunk a játéknál? Renoban szoktam járni, alig két óra magángéppel, hasonló kaszinók vannak, mint Vegasban. Vagy csak a termeket szereted? – Kérdezem még mindig a gépnél maradva, addig nem mozdulunk, amíg le nem koptat, vagy más ötletet nem dob fel. Nem akarok felvágni a repülőmmel, de ha úgy alakul, hogy belevágna a nagy kalandba, csak telefonálnom kell. Így a nyolcvanaas évek végén igen keveseknek van rádiótelefonja, egyikük én vagyok. A pilóta állandóan készen áll, csak hívnom kell.

Joshua & Hiranneth

Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 
Zsebredugott kézzel mosolygom meg a lány győzelmi törekvéseit, van benne egyfajta versenyszellem, amely a magunk fajták sajátja. Ahogy nézem, már nem az a kis csitri, aki apuci pénzén szórakozik minden éjszaka, viszont még bőven fiatal ahhoz, hogy viszonylag kevés sorfordító pofont kapjon az élettől. Ám ezt a sóhaj... Mégsem lehet a toppon, mozdulatai azt sejtetik, hogy valamibe bele van már fáradva, s amikor ki is mondja, hogy csak vesztegeti az időt, akkor bólintok, az én játékom már viszonylag gyorsan végetért, az utolsó pillanatokban már nem is magamra, hanem oldalra figyeltem. A szőke lány aranyló hajzuhataga nincsen összefogva, kissé az arcába omlik, ahogyan koncentrál, és csak akkor tűri a füle mögé, amikor véget ér a játék.
- Ez csak játék. Úgy van kitalálva, hogy ne legyen esélyed, s csak nagyon ritkán adja meg azt a kevés élvezetet, hogy elérhetsz benne valamit. Ettől még szórakoztató, ha tudja az ember, hogy miről szól. Sose bánd. – Vonom meg a vállamat halovány mosolyt villantva. Sejtésem mintha beigazolódna, a játék csupán a vetülete annak, amit felém tükröz, valami másnak kell itt lennie a háttérben, nem tűnik játékfüggőnek, aki annyira rá van kattanva a győzelemre, hogy depressziós tüneket mutatna, ha nem sikerül megdönteni az egyéni rekordot. Körülöttünk rengeteg a fiatal, holott a szerencsejáték Amerikában kifejezetten tiltott, ám a jobb helyeken nem kérnek személyit, egyik üzemeltető sem a saját pénze ellensége. Na igen, ha pedig jönne a felügyelet, akkor jól megütnék a bokájukat. Bátorítóan biccentek, hogy vegye csak az érmét. Ezzel sem ér el több pontot, mint az előbb. Olykor felém pillantott, talán ez a gond, hogy most még el is vonom a figyelmét, nem kellett volna megzavarnom, csak kiváncsi voltam. Nem vagyok az a játéktermekben ismerkedős típus, ám a törött szárnyú madárra felfigyelek. Az ügyvédem mindig is azt mondta, hogy túl érzékeny vagyok én rosszfiúnak, de könyörgöm, attól mert az ember bankot rabol, vagy betör egy luxusvillába, még nem lehet másokkal figyelmes? A kettő aligha függ össze? Bár ha belegondolok, talán azért kéne markánsabbnak lennem, mert ebben a szakmában sok a simlis, sötét alak, aki átverhet, háthaszúrhat. Hát istenem, engem aztán nem a pénz érdekel, szórom amennyire csak lehet, így abból nem lehet gond, hogy milyen arányban osztozkodunk. Az meg, hogy el akarnak tűntetni... Valahogy mindig sikerült megúsznom.
- Szeretem a teljes neveket, végülis így neveztek el a születésedkor. Joshua. Vagy Josh. Mutatok valamit. – Magam sem értem, hogy miért fedem fel magamat előtte, talán azért, mert olyan elesettnek tűnik, szinte el van anyátlanodva. Odalépek az ő gépéhez, egy pillanatra behunyom a szememet, majd az első labdával olyan mutatványokat hajtok végre, amiket még sosem látott. Egyszerű a válasz, láttam már tévében a flipper világbajnokot, tudom, hogyan kell csinálni. Azért látványosan nem akarok durván kiemelkedő pontot, csak amivel beállítom a csúcsot. Hogy aztán finoman a karjára fogva odahúzva a géphez biccentsek. – Írd be a nevedet. Te leszel a bajnok. – Ez nem alamizsna, vagy ilyesmi, meg sem akartam ijeszteni, elvileg nem sokan tudnak még arról, hogy járnak köztük különlegesek. Csak amolyan.... jobb kedvre derítés.

Joshua & Hiranneth

Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 
Már nem emlékszem Haley-re. Úgy véltem, hogy miután már mindennapossá vált a helyzet, hogy akármikor megszülheti a babát, itt az ideje, hogy mégiscsak lenyelje, hogy Theo mit tett vele annak idején, mégiscsak ő a gyerek apja. Voltam olyan gáláns, hogy lemondtam a lányról, hiszen nem szakítok szét családokat, és nem azért tenném, mert nem nevelem fel más gyerekét. Megtenném, megtettem volna. Ám Haley ha a kicsire néz, úgyis mindig Theo jutott volna az eszébe, és nem akartam, hogy kicsit is pocsék érzés legyen. Vannak ugyan olyan párok, ahol az egyik egy korábbi kapcsolatból származó gyerekét együtt nevelik, ám Haley még olyan fiatal volt, közel tíz évvel kisebb, mint én, úgy véltem, még van reményük a pasival arra, hogy kibéküljenek. Ennek már tizenhárom hónapja, és szép lassan feledésbe merül a betegségem miatt, amit azóta sem vizsgáltattam ki, így az egy éven túli emlékeimnek immár örökre vége, nem hozhatom őket vissza. A naplókba pedig szándékosan nem vezettem fel őt, hogy még csak kísértés sem legyen, hogy valaha is felvegyem vele a kapcsolatot. Ő is megértette, hogy mindkettőnknek új életet kell kezdeni. Én visszatértem a múltamhoz, nélküle. Ismét a vad bulik bűvöletében élek, szórom a pénzt, amit a bankrablással szereztem, szörfözöm ezerrel, még egy kicsit a hajamat is meg akarom növeszteni. Nem ártana visszaszoknom a bázisugráshoz, az olyan jól ment. Mint csupán egy vakfolt lenne az elmúlt éveimből. Most ismét előre nézek, új élményeket gyűjthetek. Már nem számít, hogy voltak romantikus elképzeléseim, vélhetően ezek is mentek a levesbe, és a franc sem tudja, hogy valaha mindez változni fog. Visszatérek North Salembe, hogy az ügyvédem segítségével ismét egy bandát verbuváljak, hogy a salemi bankot is kirámoljuk. A képességem segítségével ösztönösen értek a mackók nyitásához, de még a harcművészetekhez is, így azért bőven jók az esélyeim, és ha el is kapnak, nem bizonyíthatnak rám semmit, hiszen nem vagyok beszámítható. Addig még van pár nap, amíg össze nem szedem a nagyjából négy fős csapatot, az is közvetítőkön keresztül, van lehetőségem egy kicsit szórakozni, körülnézni, hiszen ismét fel kell fedeznem a várost, erről azért írtam a naplómba, hogy tudjam, már jártam itt. Most megint új élmények várnak rám.
- Azért csak nem. – Szólok oda szórakozott mosollyal a mellettem próbálkozó szőkének. – Annyira még nem vagy idős, sőt... – És lám, nekem is pont a két kar között esik át a labda. Na tessék. – Ez így van kitalálva. Az ügyesség nem számít, csak a szerencse. Meghívlak egyre, kárpótlásul. – Helyezek le egy érmét a gépére, ha kifogyna a lehetőségekből. Kissé úgy tűnik, hogy rossz a kedve, de mintha nem a játék folytán lenne így. Kíváncsian fonom karba a kezeimet, remélem ezzel nem zavarom meg.

Joshua & Hiranneth