Fogadószoba

Tárgy: Re: Fogadószoba Kedd 2 Feb. - 21:02

Jake & Aiden

Határozottan meglep, hogy mégis utánam jön. Én nem tudom, hogy mit reagálnék hasonló helyzetben, de mivel nem is voltam soha sem a helyében, így aztán nem is tippelek. Nem lehet könnyű megtudni, hogy volt valamikor egy testvéred, de már csak annyit tudsz meg róla, hogy meghalt, pedig keresett. Mintha adnék neki egy üres sütis zacskót, hogy az övé lett volna a süti, ha nem ette volna meg más... Nem lehet kellemes, ezért nem is kárhoztattam, hogy elküldött és e miatt lep meg annyira az, hogy végül is utánam jön és mintha még az arcán is bocsánatkérést látnék, sőt végül szóban ki is mondja, hogy sajnálja.
- Nem gond, megértem, hogy kiakadtál, nem lehet ez az egész... valami könnyű. - el is mosolyodom, hogy láthassa tényleg nem vagyok pipa rá. Elhoztam a naplót, végül is elsősorban ez volt a dolgom, aztán ezen túl már természetesen rá van bízva, hogy mit szeretne. Mesélek én neki szívesen a testvéréről akár, ha igényli, de ott a napló is abból valószínűleg még többet megtudhat. Ő tudja, hogy mit szeretne, vannak-e benne infok a szülőkről esetleg és hogy utánajár-e a többinek. Nekem mosta saját testvéremről kell gondoskodnom elsősorban. Hope életét kell egyenesbe hoznom és persze tisztáznom az apám nevét. Az is elég nagy falat lesz.
- Persze, mindenképpen. Rajta van a vezetékes számom is és van üzenetrögzítőm is. Kissé... zűrös az életem mostanában, nem vagyok sokat otthon, de ha más nem, ha lehallgatom, akkor tudni fogom, hogy kerestél és én tudom, hol keresselek. És... részvétem. - ezt azért még hozzáteszem, hiszen a bátyja meghalt, hiába mondja, hogy nem érdekli, nincs kötődése hozzá, de attól még biztosan hatással lesz majd rá, amikor elolvassa azt a naplót. Ki tudja, hogy mit talál benne, de érzelmeket majd biztosan jó adagnyit, amit biztosan időbe telik majd mire fel tud dolgozni, vagy egyáltalán kezelni tud. Nem lesz könnyű, de mivel utánam jött azt hiszem képes lesz rá. Egyébként is erős kölyöknek látszik, hiszen árvaként nőtt fel, és most itt van rendes körülmények között és még csak kimondottan sötét alaknak se tűnik, aki lecsúszott volna a rossz családi körülmények miatt. Mindenesetre elköszönök tőle én is, aztán indulok. Van még épp elég dolgunk Amberrel, mielőtt ténylegesen belevetjük magunkat fizikailag is az ügybe. Fel kell készülni, hiszen veszélyes lesz, ez nem is kérdés. Talán akár itt is segítséget kérhetnénk, de nem ismerek itt senkit sem annyira, hogy kiteregessem csak úgy a családi ügyeimet.

//Köszönöm szépen a játékot, szupi volt! Smile

//

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Régi ígéret ϟ

Tárgy: Re: Fogadószoba Hétf. 1 Feb. - 19:42

Való igaz, hogy nagyon ki vagyok akadva. Igazából én magam sem értem, hogy miért is akaszt ki ennyire az a hír, hogy van egy bátyám. Volt. Volt egy bátyám. Na és? Egész életemben, az alatt a 20 év alatt leszart.
~Ezek szerint mégsem...~suttogja egy belső hang a fejemben, amit igyekszem elnémítani. Nem érdekel most a sopánkodása. Dühös vagyok és dühös vagyok azért is, mert ekkora érzelmet vált ki belőlem ez az "apró" információ. Apró, hát persze. Kinek mi... Hamar rájövök, hogy ez a dühkitörés nem volt túl méltó hozzám. Nem vagyok egy agresszív, dühös ember, és most hálás vagyok azért, hogy úgy tűnik Aiden sem tartozik ezek közé az agresszív emberek közé. Veszek néhány levegőt, igyekszem gyorsan lenyugtatni magam, felkapom a naplót és a srác után sietek. Igyekszem utolérni, szedem a lábaimat és kicsit lihegve állok meg Aiden előtt. Látom, ahogy megfordul, mielőtt még odaérnék. Felrakom a kezemet és bocsánatkérő arckifejezést varázsolok piros arcomra.
- Hé, ne haragudj, hogy az előbb... Tudod... - vonom meg a vállam lazán.
- ... szóval hogy kiakadtam. Nem Rád haragszom, meg semmi. Kössz, hogy... - emelem fel a naplót és vetek rá egy hosszú pillantást.
- Szóval kössz mindent. - nézek mélyen Aiden szemébe és a jobbomat nyújtom neki, remélem barátságként. Hogyha elfogadja, akkor kezet rázok vele, biccentek és végül elköszönök tőle. Visszafordulva feltartom a cetlin amin a címe van.
- Ha esetleg van bármi kérdésem... Kereshetlek? - nézek rá kérdőn, majd a válasza után, ha nem tesz hozzá semmit, akkor intek neki, majd felindulok a szobámba. Azt hiszem, hosszú éjszakám lesz...

Tárgy: Re: Fogadószoba Pént. 22 Jan. - 16:28

Jake & Aiden

Tudom jól, hogy vannak dolgok, amiket nem érdemes erőltetni, na ez is pont egy olyan, hiszen lássuk be Jake ki lehet akadva rendesen és végül is joggal. Olyan, mintha ideállítottam volna elé, hogy itt van életes első születésnapi tortád... doboza, de bocs a tortát már megettem. Tudom egy ismeretlen testvér elvesztése ennél rosszabb. Akármit is mond nem hiszem, hogy az egész teljesen hidegen hagyja. Lehetséges, hogy nem érdekelte a család, de én azt hiszem inkább azért kezelte ezt így, mert egyszerűbb volt, mintha azon keseregne, hogy miért hagyták el, hogy miért nincsenek mellette, hogy a szüleinek miért nem kellett. Rosszabb azon gondolkodni, vajon esetleg nem önhibájukból szakadtak-e el egymástól. Az az emberben reményt táplál. Tudom, hogy milyen sokáig reménykedni miközben mindenki azt mondja ne tedd. Bár szerencsére az én esetemben ez mégis jól jött ki végül, hiszen megtaláltam Hope-ot és immár velem van megint. Épp e miatt nem maradhatok győzködni őt, no meg nem is hinném, hogy lenne értelme. Neki kell meggyőznie magát, hogy akar-e tudni bármit is a testvéréről, ez nem az én dolgom most. A lehetősége meg van, direkt tettem bele a cetlit a címemről.
Az viszont meglep, hogy utánam jön végül csak mégis és még a folyosón ér utol. Erre nem számítottam, ezért is torpanok meg végül eléggé meglepetten. Látszott rajta, hogy mennyire ki van akadva odabent, nem hittem, hogy ilyen gyorsan megpróbál jobb belátásra térni. Megállok persze, amikor meghallom a közeledő lépteket és megfordulok, hogy ne kelljen nagyon hajkurásznia.
- Nincs más nálam, ami a testvéredé és... tényleg sajnálom, hogy ilyen hírt kellett hoznom Jake. Bár mondhatnék mást, de... a naplóban azt hiszem sok minden benne van. Nem olvastam bele. - ennyi azért van bennem. Nem igazán néztem meg, csak a végén azt, amire James engedélyt adott, mert a kutatás miatt szükséges lehet. Természetesen ez azért nem volt sok, a lényegre koncentráltam, ami igazán fontos, nem arra, hogy milyen lelki drámái voltak. Azért sok mindent eleve elmesélt nekem, de voltak olyan részinformációk, amiket meg kellett néznem, hogy az öccse nyomára bukkanjak, aki most itt van és ha jól sejtem, akkor erőteljesen hadakozik önmagával, mert nem igen tudja, hogy mit is kezdjen a kialakult helyzettel. Megértem.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Régi ígéret ϟ ©

Tárgy: Re: Fogadószoba Szer. 20 Jan. - 14:40

Meglepődök, amikor kiderül, hogy valaki keres, majd amikor kiderül, hogy miért még inkább. Fogalmam nem volt sohasem a családomról, pláne arról nem, hogy volt egy bátyám. Volt. Fájdalmas ez a szó, én magam is meglepődök, hogy mennyire az. Igyekeztem mindig elzárkózni a családi dolgok elől, az érzelmek elől, amik mindig is hiányoztak az életembe. Egy idő után az ember megszokja, hogy egyedül van és másfajta érzelmeket kutat, keres magának. Nekem sikerült egy nagyon jó kapcsolatot kialakítanom az edzőmmel és ezért mindig is hálás leszek neki. Ő volt ott mellettem, amikor kellett, ő segített a karrierem építésében és szinte minden másban. Nem hiányoltam a szüleimet, de... Fájdalmas ez a gondolat, de örültem volna, hogyha van egy testvérem. Az mindegy lett volna, hogy húg, vagy bátyj. Csak legyen valaki, akivel együtt mehetünk a világ ellen, akivel együtt utálhatjuk a szüleinket, akik le se szartak minket. Úgy tűnik, hogy a vágyam valamennyire teljesült. Volt egy bátyám. Volt.
A naplót a földre vágom, és elég mogorván és rondán vágok neki Aiden-nek. Tudom, hogy nem ő a hibás, és legbelül hálás vagyok neki, hogy nem veszi komolyan ezt az egész kirohanásomat. Lazán és nyugodtan kezeli ezt az egészet és tudom, hogyha esetleg legközelebb találkozunk, akkor bocsánatot fogok kérni tőle. Bár nem tudom elképzelni, hogy bármikor is találkozzunk legközelebb, minden esetre most még eléggé remeg a kezem ahhoz, hogy bármi mást mondjak. Háttal állva hallgatom a szavait, lehunyt szemmel igyekszem felfogni azokat a dolgokat, amiket mond. Vakemrő volt. Beleártotta magát olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna. Remek! Dühömben ledöntöm a kancsót és habár nem törik darabokra, a víz kifolyik belőle. Gyors mozdulattal "varázsolom" vissza a folyadékot a kancsóba, és igyekszem eltussolni az ügyet. Ekkor hallom meg az ajtó csapódást, és Aiden már ott sincs. Fogalmam sincs, hogy látott, vagy hallott-e bármit is a balesetből, minden esetre dühösen vágtatok oda a fotelhez, amiben a napló hever. Szívem szerint a kandallóba vetném, de mikor felemelem, egy papír esik ki belőle. Aiden neve és címe. Az ajtót bámulom, sóhajtok egyet, és a hónom alá fogva a naplót sietek ki az ajtón, hátha még utol érem a srácot. Fogalmam nincs, hogy mit fogok neki mondani, vagy mit kellene mondanom neki. De bánt, hogy olyan mogorva voltam vele, így ha nem érem utol, akkor is valószínű, hogy legalább valami üzenetet küldök majd neki...

Tárgy: Re: Fogadószoba Csüt. 14 Jan. - 15:51

Jake & Aiden

Nem lepődöm meg rajta, hogy nem ugrik a nyakamba, főleg hogy nem én vagyok a bátyja és még csak nem is jó hírt hoztam neki, de ettől még kötelességem volt megtenni, ha már a testvére megkért erre. Igazság szerint várok is arra, hogy vajon mikor fog majd kifakadni, vagy kiakadni, meglep, hogy először nem is ezzel indít, de azt tudom, hogy a halk megjegyzése nem nekem szól, inkább csak magának a névvel kapcsolatban. Várok tehát egyelőre csendben. Azt hiszem, amit akartam megtettem, a többi már nem az én dolgom. Ha szeretne tudni a családjáról, akkor úgyis megkérdez, a naplóban úgy gondolom sok minden lehet még, amit James leírt, amire rájött. A szüleikről én semmit sem tudok, nekem nem mesélt róluk sokat és nem is kérdezgettem róla, de biztosan feljegyzett ezt-azt, főleg ha arra rájött, hogy ki a testvére, még ha arra nem is, hogy hol találja meg.
- A saját meggondolatlansága miatt halt meg Jake, nem miattam. Kértem, hogy ne folyjon bele, de... - elhallgatok. Dühös, érthető. Ha valaki elém állt volna, hogy megtalálta a húgomat, de már meghalt, én is valószínűleg rendesen kiakadtam volna, pedig az én helyzetem egészen más, mint az övé. Bár az is lehet, hogy én jobban kiakadtam volna, hiszen ismerem Hope-ot és kötődöm is hozzá, ő viszont kb. a nagy semmit kapta.
- Érdekelted a családodat... a bátyádat igen, a szüleidről semmit sem tudok, őt talán tudott. - a napló felé biccentek az állammal, de sejtheti, hogy arra gondolok, még sem valószínű, hogy látja a mozdulatot, hiszen már a vízzel foglalkozik. Nem fogok belőle más reakciót kisajtolni eszem ágában sincs. Végül ellököm magamat az asztaltól és a hátára pillantok. Látszik, hogy sikerült teljesen felpaprikáznia magát, nekem viszont az volt a dolgom, hogy elhozzam a naplót, hogy elmondjam neki, amit tudok és... ennyi. Tovább állhatok, van még dolgom, vigyáznom kell a húgomra és meg kell oldanunk a családi gondokat, hogy normális életet élhessünk, de azt hiszem a testvéremnek itt jó helye lenne, ha mindennek vége.
- Sajnálom, hogy elveszítetted, mielőtt megismerted volna, rendes srác volt... csak kissé vakmerő. - teszem még hozzá, csak aztán indulok meg az ajtó felé. Nem várom, hogy tartóztasson, nem várom el tőle, hogy utánam jöjjön és mégis kérdéseket tegyen fel. Ott van nála a napló, szándékosan hagytam benne elérhetőséget. Telefonszám van és a lakásom címe New Yorkban. Nem maradok már ott sokáig valószínűleg, de majd még kiderül meddig tart, hogy felgöngyölítsük a nyomozás alapjait és ténylegesen nekikezdjünk.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Régi ígéret ϟ ©

Tárgy: Re: Fogadószoba Kedd 12 Jan. - 10:21

Állatira meglepődtem, mikor szóltak, hogy valaki vár engem a Fogadószobában. Kicsit lassú léptekkel ugyan, de megérkeztem és mikor beléptem, az államat kapargattam a földről. Fogalmam nincs ki ez a srác,ám hamarosan kiderül, hogy... Hogy még mindig nem tudom, hogy ki ő. Döbbenten állok és hallgatom azt, amit előad. Hogy volt egy bátyám, aki miatta halt meg. Igazából az egész sztoriból kb ennyit fogok fel, de azt hiszem ez nem is csoda.
Soha nem érdekelt a családom, okkal dobtak el maguktól. Eszembe nem jutott, hogy lehet egy testvérem. (Na jó, ez nem igaz, mert mindig is szerettem volna egy testvért kisebb koromban, de ez ahogy nőttem, elhalványult) Most azonban tomboló viharként kavarognak bennem az érzelmek. Lassan leülök az egyik fotelba és csak annyit kérdezek, hogy mi történt vele. A srác megértheti, hogy feltűnt, hogy múlt időben beszélt róla. Fogalmam nincs, hogy mit kellene reagálnom, vagy hogy mit kellene mondanom. A történet elég bizarr és valamiért haragot érzek a srác iránt. Amikor felém indul, felnézek rá, majd az ölembe ejtett könyvre nézek. Végigsimítom a borítót, és elolvasom a nevet.
- Hyrnell? Maradok a Frosternél, kössz... -morgom csak úgy magamnak, nem is biztos, hogy Aiden hallhatja. Néhány hosszú másodpercig még nézem a naplót, majd lassan a srácra nézek. A tekintetem kicsit megváltozik, eltűnik belőle az érzéketlenség és hidegség veszi át a helyét.
- Szóval ha jól értem... Idejöttél, hogy közöld, hogy volt egy bátyám, aki miattad halt meg. - állok fel lassan. A naplót ledobom a fotelbe és szép lassan közelítek Aiden felé, végig a szemébe nézve.
- Hát, kössz, hogy fáradtál, de nem kellett volna. - szűröm a fogaim között a szavakat, és lassan ökölbe szorítom a kezemet, hogy csillapítsam a remegésemet.
- Soha nem érdekeltem a családomat, ahogy ők sem érdekeltek engem. Szóval leszarom, hogy van egy bátyám. De az, hogy idejössz és közlöd, hogy miattad halt meg... Enyhén szólva is pofátlanság. Kössz a naplót... Feldughatod. - morgom, majd jelezve neki, hogy felőlem akár mehet is, a fogadó szoba sarkába sétálok, és töltök magamnak egy pohár vizet. A poharak csengéséből hallhatja, hogy bizony még mindig remegek az indulattól. Fogalmam nincs, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Mégis honnan lenne?!

Tárgy: Re: Fogadószoba Vas. 10 Jan. - 15:31

Jake & Aiden

A srác arcán jól látszik az a jelentőségteljes "mi a jó franc?" arckifejezés már akkor is, amikor meglát. Gondolom miután árva nem igen szokták túlságosan nagy gyakorisággal látogatni, főleg nem teljesen ismeretlenek és rám ez most tökéletesen igaz. Nem igen tudhatja, hogy ki vagyok, meg is lepne, ha lenne róla bármi fogalma is egyáltalán. Nekem viszont tényleg ismerős, bár nem hittem, hogy így lesz majd. Nagyon hasonlít sok mindenben az arca a bátyjára, ami első körben nekem is kissé sokkoló, hiszen mégis csak részben miattam halt meg. Nem teljesen, ő volt annyira balga, hogy nem hallgatott rám. Ha megteszi, akkor most ő állna itt és nem én. Akkor én a saját dolgaimmal foglalkozhattam volna.
- Igen, most már teljes biztonsággal. - bólintok egyet a szavaira, az ő szemei pedig egyre inkább kerekednek el, vagy inkább düllednek ki, de ezen nem lepődöm meg különösebben. Végül is várható volt, hogy nem igen tudja majd kezelni a meglepő helyzetet, ha egyszer eddig úgy tudta, hogy nincs az ég világon senkije sem. Sőt hát így sincs, hiszen a bátyja már nincs életben. Kellemetlen dolog, ha valaki azt a hírt hozza, hogy lehetett volna családod mondjuk pár évvel ezelőtt, de már nincs. A kérdésére sóhajtok egyet, de nem ülök le, csak nekidőlök lazán az asztalnak, ami a szobában van és megtámasztom magamat.
- Olyan dolgokba ütötte bele az orrát, amikbe nem kellett volna, hiába kértem, hogy ne tegye. Lényegében követett... kértem, hogy álljon le, de... Próbáltam segíteni, de esélyem sem volt, pillanatok alatt elvérzett miután több lövést is kapott. Talán, ha előbb ér oda a mentő... Sajnálom Jake. Csak azt kérte keresselek meg és adjam ezt oda. - most lépek közelebb, már ha nem akad ki már eleve tőlem és küld el a fenébe, vagy mondjuk pattan el és megy ki a szobából. Egy füzet az, ami a kezemben van. Egyszerű, bőrkötéses darab, kusza írás, de olvasható az, ami benne van. Az első lapon ott a név is James Hyrnell tulajdona. Sejtheti, hogy ő volt a bátyja.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Régi ígéret ϟ ©

Tárgy: Re: Fogadószoba Csüt. 7 Jan. - 17:28

Keresnek. Engem. Hozzám jött valaki. Hogy mi?! Nem igazán tudom ezt feldolgozni, de azért csak egyenletes léptekkel masírozok a Fogadószoba felé. Ezernyi gondolat átfut a fejemben, de valahogy a félelem nagyobb hangsúllyal van jelen a lelkemben, mint az izgatottság. Az edzőmön kívül senki nem tudja, hogy itt vagyok, csak az árvaház, de ők nem nagyon foglalkoztak velem. Csak jobban örültek, hogy eltűntem onnan. Megcsóválom a fejem, veszek egy nagy levegőt és belépek a szobába.
Meg is pillantok daoebtn(wat? Very Happy

szóval odabent) egy fel-le járkáló srácot. Hasonló korú lehet, mint én, talán kicsit idősebb. Döbbenten pislogok, majd megtalálom a hangom, de csak egy kis időre. Csak annyira, hogy megkérdezzem, mégis ki a fene ő. Persze kicsit kulturáltabb verzióban. A srác végre megáll, majd egy apró mosolyfélével - ami inkább ijesztő, mint bizalmat gerjesztő - sétál oda hozzám, mutatkozik be és nyújtja a kezét. Természetesen ismerem az illemet, így határozottan szorítok vele kezet és mutatkozom be én is.
- Jake Froster. De... Ezek szerint Te már tudod, hogy ki vagyok. - húzom el a számat és megcsóválom a fejem. Fogalmam sincs, ki ez a srác, de vélhetőleg perceken belül meg fogom tudni. Hallgatom a szavait és folyamatosan dülled ki a szemem, hasonlóan nézhetek ki, mint egy kaméleon, csak én nem váltogatom a színemet. Lassan az egyik fotelhez sétálok és leülök. Előredőlök, a térdeimre támaszkodok és úgy nézek a srácra.
- Mi történt vele? - nézek a srácra. Nem is az lepett meg igazán, hogy van egy bátyám. És? Soha nem érdekelt a családom. Hanem az, hogy múlt időben beszél róla. Vélhetőleg ha érdekelne, már nem lenne alkalmam beszélni vele. Pech.

Tárgy: Re: Fogadószoba Csüt. 7 Jan. - 11:01

Jake & Aiden

Lehetséges, hogy készülnöm kellett volna valami monológgal, vagy bevezetővel, a jó ég tudja. Nem vagyok én valami hozzáértő lelki ügyekben, szóval még mindig nem tudom, hogy mit fogok mondani majd a fiúnak, ha belép azon az ajtón. Nem csoda, ha kissé idegesen sétálgatok fel s alá a szobában, amíg várakozom. Nagyon remélem, hogy szóltak neki, hogy jönni fogok, akár már előre is, bár lehetséges, hogy nem akarják felzaklatni. Értelmes pasasnak tűnt a telefonban ez a Xavier figura, gondolom odafigyel mások lelki állapotára, velem ellentétben. Pont e miatt lenne jó helye itt a húgomnak, csak kár hogy arra képtelen lennék rábeszélni Hope-ot, hogy meghúzza magát kicsit itt, amíg én Amberrel utána járok a dolgainknak. Pedig ez lenne a legjobb, de kétlem, hogy engedné, hogy elzárjam a nyomozás elől, pedig ő is tudja, hogy baromi veszélyes lesz, mert eleve baromi veszélyesek azok, akikkel szembe kell szállnunk.
Az ajtó végre nyílik, addigra már jó sokat sikerül legyalogolni a szerencsétlen szőnyegből. Az arcorma varázsolok valami visszafogott mosoly félét... nem mondom, hogy jól megy, határozottan elszoktam tőle és egyébként is a pillantásomban van egy kis adagnyi döbbenettel fűszerezett meglepettség is, hiszen igen ez a Jake gyerek kimondottan hasonlít Jamesre. A haja színe, az arca formája, sőt még a szeme is kiköpött James. Talán csak a füle volt a barátomnak egy kicsit elállóbb és talán az orra formája is más volt, jó eséllyel az a másik szülőtől származik.
Kissé megköszörülöm a torkomat, ahogyan igyekszem összekapni a gondolataimat, amik most valahogy nem akarnak úgy cikázni, ahogyan kellene nekik.
- Szia, igen, én lennék. Aiden Hamilton vagyok és gondolom... vágjunk a közepébe. - közelebb lépdelek hozzá és a bemutatkozásnál a kezemet is nyújtom. Férfiak között ez már csak így szokás és a kölyök nem is olyan fiatal, ahogyan eredetileg gondoltam, bár tény, hogy fiatalabb, mint én és persze a bátyja. - Szóval úgy néz ki, hogy elég nagy eséllyel ismertem a bátyádat. Ami gondolom most meglepő lehet, ha egyszer semmit se tudsz a családodról, de ő keresett téged elég sokáig, aztán rám bízta, hogy fejezzem be a dolgot. Az árvaházból jutottam ide és... hát itt vagyok. Hasonlítasz is rá. - rövid összefoglalás, kivéve persze, ha beleszól, de arra nagyobb esélyt látok, hogy majd jól meglepődik és köpni-nyelni nem tud majd, de hát meglátjuk. Mindenesetre a szavaim befejeztével keresgélni kezdek a táskámban, mert ha minden jól megy kell lennie nálam legalább egy képnek. Tettem el... de az utóbbi hetek annyira zűrösek voltak, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg nálam van még.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Régi ígéret ϟ ©

Tárgy: Re: Fogadószoba Kedd 5 Jan. - 17:19

Azt mondták látogatóm van. Ahogy beküldtek a szobámba egy csajt, hogy szóljon nekem, megállt a toll a kezemben. Házit írtam. Igen, és? Csitt! Csak nagy meredt szemekkel pislogtam rá, talán az állam is a földet verdeste.
- Jake! Hahó! - lengette meg a kezét az arcom előtt, mire megráztam a fejemet és értetlenül néztem rá.
- Nekem? De hát nekem nincs senkim. - döbbent arckifejezésre láttán elszégyellem magam. Senkinek semmiköze ehhez. A lány megvonja a vállát, majd mondja, hogy valaki mégis keres, úgyhogy menjek le a Fogadószobába. Remek.
~Ki a fene...~kattog az agyam lázasan, és végül összeborítom a könyveimet, és lefelé indulok a Fogadószobába. Fogalmam sincs, hogy ki vár ott, így nem csoda, ha hevesen dobogó szívvel érkezek meg. Nem igazán tudom, hogy mitől tartok, de a zsebembe nyúlva kitapintom a kémcsövet, amiben mindig tartok egy kis vizet. Szükség esetére, és persze jól is esik, ha nálam van. Veszek egy nagy levegőt, majd belépek a terembe. Gyorsan végigpásztázom a termet és megpillantom a srácot, aki... Rám vár? Felvont szemöldökkel figyelem, lassú mozdulattal becsukom az ajtót, és beljebb sétálok.
- Helló! Te keresel engem? - köszöntöm őt, és felvont szemöldökkel kérdőn és egyben döbbenten is nézek a srácra. Végigmérem az öltözködését, bizonyára motorral jött, az arcát, a szemét, megtippelem, hogy mennyi idős lehet, és hogy mit csinál. Ezer minden átfut a fejemen, és igen. Az is, hogy talán ő a testvérem, az unokabátyám, a keresztapám, a.... Bármilyen rokonom.

Tárgy: Re: Fogadószoba Kedd 5 Jan. - 11:56

Jake & Aiden

Ha Hope rájön, hogy már megint külön utakon járok megöl, aztán Amber is, bár valószínűleg az első után a második már nem lesz olyan kellemetlen, de ebbe az egészbe nem akartam még őket is belerángatni. Egyáltalán nem volt biztos, hogy van értelme ide jönnöm, hiába beszéltünk a birtokról velük is. Felmerült igen és talán ha lezártuk az ügyeinket akkor ide hozhatnám a húgomat. Biztonságban lenne, megtanulná a használni az erejét, ha tényleg azért van itt ez a birtok, amit hallottam róla futólag. Nem sokat, de sokakat ismerem már, hiszen jó ideje keresem Hope-ot, azóta sokakkal találkoztam, olyanokkal is, akikkel nem igen kellett volna, de a fő, hogy most itt vagyok. Arra is jó, hogy felmérjem kicsit a terepet, ha már az árvaházból ide irányítottak.
Megígértem James-nek, még évekkel ezelőtt, amikor még a fősulira jártam. Alig emlékszem már arra az időre, pedig alig egy év telt csak el, de annyi minden történt azóta, hogy olyan mintha egy másik életben lett volna. Próbáltam ezzel is foglalkozni, de bevallom a saját húgom megtalálás fontosabb volt, mint az ő állítólagos öccse. Sokat nyomozott a családja után, tudom, hogy rengeteget, de nem az én dolgom volt ezt befejezni, csak miután... James egy barom volt, nem értem minek kellett zűrös ügyekbe belekeverednie és miért kellett követnie. Ha nem teszi, akkor most ő jönne ide és keresné meg ezt a Jake gyereket, nem pedig én helyette. Még azt se tudom, hogy mi a fenét mondjak neki, hogyan adagoljam be a tényt, hogy volt egy bátyja, aki kereste. Egy bátyja, aki már nem él, jó eséllyel miattam. Ez nem igaz, a saját hibájából, én megmondtam, hogy ne folyjon bele a dolgaimba és tartsa magát távol tőlem, de úgy érezte muszáj segítenie. Folyton a nyomomban járt, pedig én aztán senki se akartam belekeverni a családi ügyekbe.
A motorral parkolok, felverem kissé salakot a bejárat előtt, aztán szépen kitámasztom a járgányt, a bukósisakot lerögzítem, majd a gépet is, hogy a bejárat felé induljak. Előre látó voltam, telefonáltam és beszéltem ezzel a Charles Xavierrel. Elmondtam neki mindent és hogy találkoznom kell a kölyökkel, mert semmi sem biztos, de ki tudja, a testvérét ismertem, felismerhetem, ha hasonlítanak nem?
- Kösz, megtalálom. - mondom szűkszavúan a lánynak, akit elém küldenek. Vörös haj, elég látványos külső, komoly tekintet, gondolom valami fontos akárki lehet itt, pedig elég fiatalnak tűnik. A fogadószoba, elmagyarázzák merre lesz, nem volt szükség külön üdvözlésre is, gondolom ezzel inkább azt jelzik, hogy szemmel tartanak. Vettem a lapot hapsikáim, nem akarok rosszat. A kölyöknek elvileg szóltak, úgyhogy egy dolgom van. Helyet foglalni és várni, amíg be nem toppan. Vajon hasonlít Jamesre? Tényleg a testvére lehet?

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Régi ígéret ϟ ©

Tárgy: Re: Fogadószoba Kedd 5 Jan. - 11:22

Tárgy: Re: Fogadószoba Kedd 16 Jún. - 6:43

Családlátogatás

Mindig is féltem egy kicsit az apámtól. Ám a tudat, hogy hajóútra hív és mondhatni nincs menekülési lehetőség rendesen rám hozza a frászt. Hol Arthur-ra pillantok hol Blaise-re, de egyikőjüktől sem kapok megerősítést, hogy nincs semmi baj, sőt, úgy érzem kizárnak engem, mintha megalakult volna közöttük egy szövetség. Nem mondom, ezt akartam, hogy ha nem is barátok, de valahogy szövetségesek legyenek vagy bármi, de most rosszul esik, hogy itt állok az apámmal szemben és egyikőjük sem különösebben akar beavatni a néma beszélgetésükbe. Apám ajánlata, hogy három nap alatt döntsük el mind a hárman, hogy szeretnénk-e menni vagy sem még inkább nyugtalanító. Egy év is kevés lenne, hogy felsorakoztathassam a sok érvet és ellenérvet emellett a kirándulás mellett. Persze sokkal jobb, hogy meghívta a bátyámat és Blaise-t is, de ettől még semmi sem lett hirtelen olyan jó.
Az apám búcsút int nekünk, próbálom a mosolyát viszonozni, de egy érdekes grimasz jön csak mosoly helyett. Amint már a lépteinek zaja is elhal Arthur-hoz fordulok és rákiabálok.
-Mégis, hogy érted, hogy Blaise nem jöhet?! Ezt, hogy gondoltad? Ebbe talán nekem vagy Blaise-nek nincs egy dekányi beleszólása sem? Ez az ember az apánk, nekem szükségem van mind a kettőtökre! - Szinte már magamon kívül vagyok a haragtól mikor Blaise is megszólal és teljesen ledöbbent azzal amit tesz. Egyszerűen csak beleegyezik abba amit Arthur mond. Hitetlenkedve nézek rá.
-Mész kiszellőztetni a fejed? - Kérdezem vissza pont azt amit már elmondott. Mi történik Blaise-zel? Ezt én nem értem.
-Nos csináljatok amit akartok, részemről én készülődöm a hajóútra, ugyanis elmegyek, de mind a kettőtök nélkül! - Fordulok meg és elmegyek mellettük. Erősnek próbálom mutatni magam, de ahogy eltávolodom tőlük elerednek a könnyeim. Egyedül érzem magam, olyannyira egyedül. Magam köré fonom a karjaimat és zokogva rogyok le a szobámban az ajtó elé. Miért érzem úgy, hogy most semmi sem jó? Lehet, hogy velem van a bátyám és a szerelmem is, most viszont olyan távolinak érzem őket, mintha elzárkóztak volna tőlem..

♫ Zene ♫ Ruha Alone

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 16 Május - 19:59

Egy nehéz döntés ára: A családlátogatás

Hogy mi lesz később? Saját kérdésemet az eddigi legnagyobb hülyeségemmel sikerül megválaszolnom. Alexander felveti a hajókázás lehetőségét, és sejtem, mire megy ki a játék. Magával akarja vinni Angyalkát, ezt sugallja nekem a kérdés, amiben elhívja őt rá. Arra nem számítok, hogy aztán az udvariast játszva velünk is megtoldja a dolgot. Nem tudom, Angyalka mit válaszol, minden esetre megkérdezem Arthurt, benne lenne –e. Ezzel azt akarom sugallni virágnyelven, hogy nem szívesen mennék, de ha ő menne, vagy netán a húga, akkor velük tartok. Különben szerintem jobb a beleszólása a dologba. Adhatna valamiféle irányt, amerre tovább mehetnék. Mert őszintén, én itt elakadtam… Nem szeretném, hogy veszélybe sodorják magukat. Ugyanakkor én sem szeretném bajba juttatni őket.
Épp ellenkezőleg, ezért viszonozom Angela pillantását úgy, ahogy eddig soha: komolyságot láthat benne, olyat, ami azt sugallja felé, minden rendben lesz. A kék tekintetében bujkáló „Miért?”re meg az „Azért, mert nincs mód rá, hogy kikerüljük ezt.” lehetne az enyém válasza. Bárhogyan jártattam eddig az agyam, semmit nem találtam, ami arra utalt volna: kitérhetünk a helyzet elől. Így csak annyit tehetünk, hogy szembenézünk vele.
- Hmm? – fordulok értetlenül a fiúhoz, aztán meghallom a nekem címzett gondolatokat, amikre nem válaszolok, egyelőre. Nem akarok… túl fontos, s túl nehéz döntés elé állít vele.
Helyette visszatekintek az alakra, aki talán már érzi is, mennyire összpontosul rá a figyelmem. Gyanús alak, túlzottan gyanús. Ha megpróbálja bántani bármelyiküket, előbb temetem élve a föld alá, minthogy ő sallerrel leterítsen!
3 napnyi gondolkodási időt adott. Addig mondhatjuk, hogy tudunk valami tervet szőni. De nem tetszik az, amivel búcsúzik… „Azt garantálhatom, hogy ez lesz életetek utazása.”. Ehe, ettől tartok én is! Ám nem, továbbra sem hagyom kiülni az arcomra!
- Még fontolóra veszem – mondom végül mindannyiuknak célozva, s figyelemmel kísérem, amint végre távozóra fogja. A biccentés egyféle búcsú is volt, hangosan már eszem ágában sincs elköszönni tőle. Viszont ki tudja, nem –e hallgatózik –e még, vagy nem –e birtokol –e olyan képességet, amivel lehallgathatná a főleg Arthurnak szánt mondandómat. Így az ajtóhoz lépek a távolodó lépteket hallgatva, s miután megbizonyosodom Alexander távozásáról, a két fiatalhoz fordulok.
- Bízom benned, Arthur – szólalok meg végül, mosolyt erőltetve arcomra. Most kéne elmondanom Angelanak, hogy sajnálom, amibe belerángattam őt, és téged is. De egyelőre nem hiszem, hogy menne. Ha módod van rá, kérlek, áruld majd el neki TE a tervünket! Én pedig követni foglak titeket. Még nem tudom miképp, de megoldom! Aztán, ha kezd rosszra fordulni a helyzet, közbeavatkozom. Addig pedig tarts ki, ahogy eddig tetted! És lehetőleg egyikkőtöknek se essen baja.
- Sajnálom ezt az egészet! Mindvégig tudtam, hogy neked sem lesz egyszerű - vigyorgok zavartan, és évek után először gondolkodom azon, hogy elszívok egy szál cigit. Pedig egyszer már szépen leszoktam róla.
- De ügyesek voltatok, és szerintem én lépek is, hogy kiszellőztessem a fejem. Ti mihez kezdtek most? – kérdezem aztán érdeklődve, zsebre vágva kezeimet.

[Ugyan, no problemo! Very Happy

Köszi a játékot, a karaktered felettébb feldobja az egészet. Különben meg én szabadkozhatnék mindig, amiért tetű lassan írok vissza.]

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 9 Május - 20:13

Családlátogatás

Felváltva nézek hol az egyik, hol a másik srácra. Vagy inkább gyerekre. Mert az egyik még az, a másikon már azért látszik, hogy felnőtt, de az idegesebbiken nem igazán, szóval…ő lesz a kölyök, a másik meg.. a… azt akár még a nevén is hívhatom. Blaise? Igen, ez rémlik, bár nagyon nem tetszik nekem az,a hogy nézeget engem. Nem vagyok egy angyal, ha úgy érzem, hogy ezek valamit eltolnak a tervembe, akkor jó eséllyel mindkettőt úgy pofán vágom, hogy fel sem kelnek a következő évszázadig.
- Nos…minél előbb, annál jobb. De ha azt nézem, hogy nem szeretnénk az idők végzetéig a tengeren hánykolódni akkor jó lenne, ha… három nap múlva már ki is futhatnánk, mert a tenger igen… viharos lesz mostanság. – és ugye senki nem akar vízbe fulladni, igaz? Legalábbis szerintem igen. Az ajánlatom ennek a kettőnek meg amúgy is csak inkább udvariasság, legszívesebben egyiket sem akarnám elvinni magammal, de… sajnos muszáj, nem hinném, hogy elengednék őt egyedül, legalábbis a barátja biztosan nem,de ez a másik…ez mégis kicsoda? Valami legjobb barátja? Nem tudom, de maximum őt is beajánlom a lányommal együtt, igaz? Amúgy is szereznem kell egy mutáns hullát, vagy megölni valami mutánst, aki a gyerekem lehetne. Kell a kincsem. Jobban, mint bármi.
- Három nap múlva, nem tudom, hogy ki jön és ki nem, de döntsétek el addigra. Nagyjából… másfél-két hetet számolhatok, annyit leszünk oda. Azt garantálhatom, hogy ez lesz életetek utazása. – az biztos, és én soha nem hazudok… vagyis akkor nem, ha nem fűződik hozzá érdekem. – Én most megyek, örültem, hogy láttalak, Angela. Srácok. – bólintok egyet feléjük még egy utolsót mosolyogva és el is indulok kifelé. Ezzel is meglennék, már csak szereznem kell egy hullát valahonnét. A kincsem egyre közelebb és közelebb kerül hozzám, én pedig előbb-utóbb meg is fogom szerezni. Már célegyenesben vagyok, és ezt nem veheti el tőlem senki sem.

//Köszönöm a játékot, és bocsi, hogy eddig tartott mire írtam :/ //

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 25 Ápr. - 7:42

Arthur Whitmore írta:: Apámat megölöm~! Apámat megölöm~! Sáláláláláááá~!

Minél több időt töltöttem emellett a... a... pasas mellett - apa nevet nem érdemli meg! - annál inkább el akartam kapni a torkát, hogy az életet is kiszorítsam belőle, aztán jól leköphessem és egy lapát éles végével add-addig üssem, amíg a koponyája is szilánkokra zúzódik, én pedig még odaugranék, és a fogaimmal széttépni a rohadt húsát annak a szar, büdös, kib... de nem tehettem meg! Miért nem?! Mi?! Mióta védi az én hugocskám ezt a rohadékot?! E-elfelejtette volna.... elfelejtette volna, hogy ki állt az ütései elé, amikor meg kellett védeni őt...? Elfelejtette volna, hogy ha apa dühös volt, nem engedtem, hogy akár egyszer is hozzányúljon...?! Hogy a testemen még mindig látható egy-két heg, amelyet még az ő mocskos kezei okoztak! Ezt miért nem látja senki?! Miért nem... emlékszik senki...? Miért nem...? Miért...
De nem...! Meg kellett védened őt! Az a feladatod végülis! Hogy védd meg a hugicádat! Ezért vagy te is, meg én is itt? Nem igaz, Arthur? Igen, a hugicát mindig védeni kell! Mindig meg kell védeni! Nem szabad, hogy bántsák, nem engedhetjük! Nem engedheted! Szóval, menj, és öld meg.... öld meg őt, öld meg, öld meg, öld meg, öld meg! Tépd szét ezt a szemetet! Bántani akarja a hugicát? Engeded? Ezt megengeded, Arthur?! Nem engedheted meg! Nem! Nem! Nem! Nem! Nem!
Meg kellett védenem a hugicát, ezért az agyam megszokott módon, azonnal elkezdte átszámolni az adatokat, és megmutatta, hogy mik történhetnek velünk, mennyi az esélye annak, hogy "apa" tényleg bántani akar minket, és vajon hogy akarna bántani minket. A kalkuláció csak egy másodpercet vett igénybe - mindig is tudtam, hogy a legjobb komputer az agy - és azonnal reagáltam is a parancsokra, amelyek elmém valami titokzatos zugából jutottak el érzékszerveimig, és kezdték el bábként rángatni a testemet tervem végrehajtásának érdekében.
- Én megyek! ...de te nem jöhetsz, Blaise! - fordultam oda hugocskám párjához a remegő testemmel, és kacsintottam egy kicsit, majd ismét megszólaltam a fejében.
Titokban kövess minket! Tudd meg, hogy mennyire rosszra fordulhat a helyzet! Ez a lény nem az apánk! Ez a lény nem az apám! Meg kell ölnünk... vagy ő öl meg minket! Ha kell, szólj az X-Mennek is! Nem érdekel! Csak védd meg a hugocskámat!! Amíg távol leszel, vagy nem lehetsz közvetlenül itt, én állok majd az ütései útjába... de ha arra kerül a sor, már tudd, tudnod kell! Tudnod kell, hogy ezt az izét agyon kell csapni! - a végső mondatom már mintha sikoltás lett volna, úgy visszhangzott a saját, és nyilván az ő fejében is, de arcom kívül csak egy remegő ajkakkal szélesített mosolyt ábrázolt, és talán csak szemeimben csillant meg egy ki nem engedett könnycsepp.
- Igen, Alexander... - nevettem kicsikét megfordulva, és egy kényes vigyort villantottam rá. A kezeim ökölbe szorítva remegtek, és folyamatosan azért kiáltoztak, hogy beverjek egy nagyot ennek az alaknak! - M-m-mikor is indulunk? - Végülis bántani akarja a hugicát! Ezt nem engedhettem! Nem! Nem!! Nem lehet engedni! De vissza kellett tartanom magamat... egyelőre... később azonban... remegni fog... remegni fog, ha meg hallja a holtakat... ha meghallja annak a nevét, akit rég elfeledett... ha meg tudja! Hahaha, igen! Ha megtudja... ki is az az Arthur Whitmore!

Tárgy: Re: Fogadószoba Vas. 19 Ápr. - 16:53

Családlátogatás

Ha lehet az ember lánya ideges akkor én az vagyok. Egyszerűen csak kavarog a gyomrom és fogalmam sincs mit tehetnék ez ellen. Életem 3 jelentős férfija áll egymással szemben és akkorának érzem magam közöttük, mint egy porszem. Velem kezdődött ez az egész, miattam van itt az apám, a szerelmem és a bátyám is. Most mégis csupán hármójuk között folyik egy névtelen, szavak nélküli kommunikáció és nem tudom miről folyik a csevej. Nem tudom, hogy mit szólnak egymáshoz, hogy mi ez a hirtelen fellobbanó gyűlölet a testvéremben. Utálja apánkat, megértem, de nem gondolkodik ésszerűen, Blaise...Blaise pedig egyszerűen nyugodt akár a tó felszíne. Túlságosan is nyugodt és ez megijeszt. Apám kedves, szinte már-már rajongó tekintete pedig hazugságtól bűzlik, hiszen világ életében nem voltam fontos a számára. Most pedig csak úgy, minden előrejelzés nélkül hirtelen a lánya lettem abból a gyerekből akit talán még a magáénak sem tartott. Úgy érzem összeroppant a mostani helyzet.
Megölelem az apámat, de csupán azért, hogy ezzel is a jó kislány szereposztásban díszeleghessek, nem akarok egy konfliktust a bátyám és az apánk közt, magamra kell terelnem a figyelmet és akkor eloszlik a probléma, vagyis nagyon remélem.
Mikor visszalépek a fiúkhoz mindkettejük kezét megfogom és, mint egy nagy láncot kapcsolom magam hozzájuk. Valahogy energiát nyerek kettejükből és remélem valamennyire én is csökkenthetem a bennük dúló zavart és feszültséget. Hol a bátyámra, hol Blaise-re tekintek, mintha szavak nélkül kommunikálnak, ez valamiért tetszik, mármint Arthur úgy tűnik valóban béke jobbot ajánlott Blaise-nek és ez megmelengeti a szívem.
Apám szavaira ocsúdok fel az ábrándozások világából. Hajótúra? Velem? És a többiek is jöhetnek? Túl szép, hogy igaz legyen, túl szép, hogy elhihessem az apám valóban törődik velem. Még mielőtt mondhatnám, hogy ez nem jöhet össze, tanulnivalók és egyéb kisebb kifogások miatt Blaise már kérdezi is Arthurt benne van-e a hajótúrában. Csak értetlenül nézek rá, hogy ezt miért kellett? Olyan ez mintha elárult volna engem...Hát nem látja, hogy rettegem az apámtól? Egy előnyaralás a közelségében állandó feszültséget gerjesztene és sose tudnék nyugodt maradni. De ha most a szavai ellenére nemet mondanék azzal magamból csinálnék tiszta bolondot. Nagyot sóhajtok és apám felé fordulok.
-Apu..az tökéletes lenne, mikor indulnánk? - Még egy mosoly is felkerül az arcomra. Már csak ott a bökkenő, hogy Arthur ehhez mit szól. Eddigi düh rohamai semmi jóval nem kecsegtetnek. Ránézek reménykedően, hogy egyezzen bele vagy ne, csak ne hívja ki ellenünk a sorsot, az apánkat. Továbbra is fogom Arthur kezét, de Blaise mellkasára hajtom a fejem, jó érzés a közelsége. Szerintem nélküle ez most semmiképp nem így zajlott volna le, nem lett volna elég erőm ahhoz, hogy megakadályozzam Arthur dührohamát. Akkor bizony itt hatalmas káosz alakult volna ki.
Úgy érzem Blaise és Arthur kihagy engem a beszélgetésükből és ez zavar is egy kicsit, mintha döntetének felettem a megkérdezésem nélkül.

♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥ Mi jöhet még?

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 18 Ápr. - 17:52

Egy testvérpár, egy szövetség : A családlátogatás

[Bocs a késésért, lefoglal a tanulás, meg az egyebek, de élek!]

- Igazán örvendek – reagálok bemutatkozójára. Alexander, a nevét rögtön a fejembe vésem. Így ha esetleg eltűnne mellőlünk, tudom, kit kell keresnem. Mert bármi előfordulhat. Nem bízom benne, csak jól leplezem. Viszont féltem Angelat, piszkosul féltem! De emiatt nem akarok olyanná válni, mint az engem körülvevő férfiak voltak régen. Képesek voltak számon kérni a barátnőjüktől, mikor, hol, és kivel töltötték együtt idejüket. Én már a kapcsolatunk elején tudtam, hogy nem fogom ezt tenni vele, mert kényelmetlenül érezné magát mellettem, ettől pedig én sem lennék a világ legboldogabb pasija. Inkább arra törekszem, hogy megmaradjon az a harmónia közöttünk, ami kialakult az eltelt idő során.
Arthur válaszára megrezdül bennem valami, ami aztán heves tiltakozást vált ki belőlem. Nem óhajtok idő előtt meghalni, és gondolom ő sem. Elvégre csak sejti, hogy a fickóval nincs rendben valami! Már pedig ha nem, s komolyan neki ugrana, előbb kerülne Arthur a padlóra, minthogy megölje őt. Ebben biztos vagyok, ám nem teszek róla említést.
Nézd! Valahol meg tudlak érteni, de egyikünk sem járna jól, ha felelőtlenül neki ugranánk. Ki tudja mit tudhat ez a férfi, vagy milyen erős lehet… A fő inkább az, hogy vigyázzunk Angela-ra. Te nem így gondolod? – kérdezem tőle óvatosan, de nem nézek rá. Eszem ágában sincs levenni a szemeimet Alexanderről. Alapból feszült a hangulat. Ha tovább folytatja, az idegessége átragadhat Angyalkára, arra pedig semmi szükség. Elég problémája lehet a nélkül is.
Hajlandó vagyok végül más merre fordítani a fejem. Most szerelmemre sandítom, hogy lássam, hogy van. Már kiült az arcára az idegesség… Mind a hárman ki vagyunk már most. Akkor mi lesz később?
Nincs időm ezen agyalni, vagy úgy bármibe is mélyebben beleásnom magam. Alexander megszólal, valami hajókázást ajánlgat Angyalkának, ami nekem nem tetszik. Magával akarja vinni őt… De hozzáteszi, hogy mi is mehetünk. Kérdőn Arthurra nézek.
- Te benne lennél? – kérdezem nyíltan, s hozzáteszem gondolatban: Mert én igen is, és nem is. Nem tetszik kezdetektől fogva ez a helyzet. Azt is furának találom, hogy beállít ide, aztán még elhívja Angelat… De minket szintén magával hívott, és az eszem azt mondja, jobb lenne nem magára hagyni őt ezzel a fickóval! Mit mondasz az ajánlatra?
Még mindig tartani próbálom magam hármójuk előtt, annak ellenére, hogy belül iszonyatosan remegek. Olyan erejét vesztettnek, szánalmas érzem magam jelen pillanatban, pedig ha azt nézzük, még nem történt semmi extra azon kívül, hogy beállított ide valaki, aki a lány apjának nevezi magát, s ő egyúttal Arthuré is. Egy egyszerű családlátogatásról van szó, mégis úgy viselkedek, mintha egy bazi nagy feladatot osztottak volna ki rám Charlesék… Pedig semmi ellen nem kell harcolnom perpillanat. Kezdek bekattanni! Le kell nyugodnom, más különben ez rosszabb lesz. Emlékszem, hogy egyszer így tört elő belőlem az erőm. Van, hogy az érzéseim gátat szabnak neki, de előfordul, hogy az idegességem szabadítja fel. Utóbbira jó példa volt, mikor egyszer elrabolták Angyalkát, és meg kellett küzdenem a rablójával. Paul Shadwellnek hívták, s cseppet sem volt könnyű eset. Ehhez képest legyőztem. A halálba taszítottam, ugyanakkor neki köszönhetően nem kellett sok ahhoz, hogy elveszítsem azt, aki a legfontosabb számomra az életben. Ha újból harcolnom kéne érte, ha újból a karjaimban kéne cipelnem, képes lennék megtenni érte! És amit még nem mondanék meg Arthurnak, az-az, hogy érte is kiállnék, amennyiben ez kéne. Nem ismerem még olyan régóta, ám jó fejnek tartom. Megvan a magához való esze. Ha ma történne valami, biztos vagyok benne, hogy remekül össze tudnánk dolgozni. Szóval felesleges aggódnom..

Tárgy: Re: Fogadószoba Pént. 3 Ápr. - 16:28

Családlátogatás

A lányom szavai hallatán csak hümmögök. Szóval ez a fickó lenne az ő nagy szerelme…hát, legyenek felőlem aztán olyan szerelmesek, amilyenek csak akarnak, előbb-utóbb majd összevesznek és kész, vége, ennyi volt, legördül a függöny, addig meg azt csinálnak, amit csak akarnak, engem aztán nem érdekel, ha a kincsem közelébe juttatnak.
- Alexander Whitmore. – mondom én is a nevemet, mikor megszorítom ennek a Blaise-nek a kezét. Nos… akadhatnak így komplikációk, de végül is egy mutánsnál több a kettő, igaz? Vagy a három, ha beleszámolom azt a másik folyamatosan morgó kölyköt, akit igen nagy kedvem lenne jól pofán rúgni. Talán egyszer meg is tehetem.
A kölyök mondat kezdeményezésére csak várakozóan nézek. Na majd biztos én fogok elnézést kérni tőle, nem? Több, mint száz éves vagyok, amit ők nem tudnak, nem is baj, de idősebbnek is nézek ki náluk, úgyhogy nem igazán látom okát annak, hogy én mutassak tiszteletet feléjük először. Francokat, majd ő! – Remek, akkor mostantól tartsd meg magadnak a nagy dühödet, mert rohadtul nem vagyok rá kíváncsi. – nem érdekel ez a hülye kölyök, felőlem aztán meg is fulladhat majd az óceánban, tényleg nem érdekel, de velem ne beszéljen így egy ilyen kisgyerek. Mert nekem az. Az én életkoromhoz képest ő… egy senki.
- Van egy jó hírem! Lett egy hajóm, és úgy döntöttem rég voltam már a lányommal. Mit szólnál, ha elvinnélek egy nyár előtti nyaralásra? – amolyan ráhangolásképpen mondhatni. Persze, gondolom én, hogy mennyi kedve van, de az apja vagyok, gondolom csak megtudom őt valahogy győzni, hogy jöjjön el. – A barátod is jöhet, ha képes viselkedni, meg még ő is. – pillantok itt Arthur-ra. Talán még jól is jártam ezzel. Három mutáns. Jobban járok így, mintha vinnék egyet, meg egy holttestet, igaz? Átadom őket, és azt csinálnak majd, amit akarnak, engem nem igazán érdekel, csak szerezzem már meg végre azt a rohadt kincset!

Tárgy: Re: Fogadószoba Szer. 25 Márc. - 18:08

Családlátogatás

Ez az ostoba! Egyáltalán miért is békültem ki vele?! Hogy lehet, hogy a barátjaknét azt sem tudja, hogy Angela mikor, kivel találkozik?! Te hülye, ő a barátnőd, a szerelmed, azt hittem, hogy ez a Blaise legalább ha már érettebb, akkor kihúzhatja az ostobaságokból a hugocskámat, de nem tette! Nem tette, mert a találkozás apámmal a lehető legnagyobb ostobaság volt ezen a földön! De miért akarta vonla megtenni ezt Angela? Miért engedte őt a közülünkbe, az én közelembe? És.... és rám kiáltott... az én hugocskám.... ő.... ő rám kiáltott... ő hangos volt, és erőszakosan rám kiáltott! A fejemet egyre inkább elöntötték az erőszakos gondolatok, és az elmém folyamatosan olyan hallucinációkat mutatott meg nekem, amelyekben vagy szétvertem Alex fejét - az apa nevet nem érdemli meg -, vagy legalábbis csúnyán összevertem, annyira, hogy soha többé nem zargatott minket. Az utóbbi volt az egyetlen jobbindulatú gondolat a fejemben, a többiben mind megöltem az apámat.
Miért akarta mindezt a hugocskám? Miért akarta azt, hogy apánk itt legyen?! És miért ordított rám?! Miért rám?! Én nem tettem semmit! Semmit! Miért, hugocskám, miért vetettél az ördög karmai közé? Miért csináltad?! Csak válaszolj, csak erre az egyre igazán válaszolj! Miért? Miért?! Miért...
Nem tudom, valamiért! De azt tudom, hogy meg kell önlünk! Te lefogod, én agyonverem! - ordítottam Blaise fejébe, mintha csak irányítani szerettem volna, habár arra konkrétan képtelen lettem volna. - Öljük meg! Tépjük szét! Tépd szét! Tépd szét, de gyorsan! Megöljük! Ő nem élhet! Nem élhet!!
Megremegtem, de egyáltalán nem a félelemtől, sokkalta inkább attól, hogy megpróbáltam minden erőmmel visszafogni magamat, ahogy arra a hugocskám utasított, és nem azonnal rávetni magamat Alexanderre, hogy kitekerjem a nyakát.... hogy pusztulnál meg!
- É-én nem is tudom, hogy... - a kezeim ismét remegni kezdtek. Nem akartam mást, csak megölni őt! Ez ennyire nagy kérés lett volna?! Megkeserítette az életemet, mindkettőnkét! És most csak így idejön, pofázik, és Angela még meg is öleli?! Mi a fene történt a hugocskámmal, miközben nem figyeltem?! ...ha nem fogta volna meg Angela a kezemet akkor, hát biztos, hogy vagy elrohantam volna, vagy agyonvertem volna ezt a szerencsétlen szarkupacot! De így... - Elnézést, én csak... emlékeztetett valakire, akire... nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, kibaszottul haragszok! - vigyorogtam rá Alexra, aki talán még sejthette is, hogy éppen azt képzeltem el, hányféle módon verhetném kicsiny morzsányi darabokra fejét. De nem voltam hülye - észrevettem Angela különös viselkedését. Ez nem egy normális találkozó volt, hanem valami több. És Alexander gondolatai is egyre inkább aggasztottak engem. Csak néhány kis susogást hallottam belőlük, azon kívül viszont - semmit.

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 21 Márc. - 12:58

Családlátogatás

Félve tekintek a bátyámra, apánk viszontlátása egyikünk számára sem kellemes, de főleg neki nem jó. A szüleink feladták a keresését mikor elvitte Őt a folyó. Apánkat egyáltalán nem érdekelte a halála vagy az eltűnése, anyánk pár apró könnycseppet hullajtott, de aztán Ő is érzelem nélkül folytatta addigi életét. Egyedül én voltam az aki nagyon magányosnak éreztem magam, szomorúnak, bánatosnak. Évekig gyászoltam pedig nem volt halott, éreztem, hogy nem lehet az.
Most pedig itt állok a bátyám és a szerelmem között, szemben pedig ott van az apám. Valamiért félelem kúszik fel a gerincem mentén és úgy érzem, hogy maga az ördög tett látogatást, pedig ez butaság.
Lassan engedem el Blaise kezét, hogy odalépjek apához és megöleljem. Félve tárom ki a karjaimat majd ölelem meg. Kissé remeg a testem,d e nem tudom ezt semmissé tenni.
Ezután következik az, hogy bemutatom Blaise és Arthurt. Nem akarom, hogy apa tudjon a bátyámról, nem érdemli meg, hogy tudja, a fia életben van. És nem is olyan régen még Arthur kért arra, hogy a szüleink szemében Ő halott maradhasson.
-Igen, Ő a szerelmem. - Kissé remeg a hangom, látom apám tekintetén, hogy ez sem azok a dolgok közé sorolandó amit a kedves lánya jól csinált. Arról igazán nem tehetek, hogy beleszerettem Blaise-be. Nem bánom, hogy így történt, mert Ő jelent nekem mindent. Bármit is mondjon apám, Blaise a legjobb dolog az életemben.
Arthur váratlan kirohanása megrémiszt, de az még inkább ahogy apa válaszol.
-Arthur, hagyd abba, kérlek! - Hangom könyörgő, nem akarom Őt bajba keverni, de ha így folytatja akkor minden kiderül...
Kissé hátrébb lépek apától és újra megfogom Blaise kezét, de kissé szorosabban kulcsolom ujjaimat az Övéire. Testem remegése egy fokkal enyhül, de nem szűnik meg.
Blaise bemutatkozik és büszke vagyok rá, hogy ennyire bátor és tartja magát miközben látom rajta, hogy nem tetszik neki ez a helyzet. Nekem sem tetszik, túl akarok lenni ezen és végre messze lenni apától, megbeszélni a dolgokat a bátyámmal és Blaise-hez bújni vigasztalásért. -Apa, minek köszönhetem a látogatásod? - Hangom most már nem remeg, megerőltetem magam, hogy erősnek látszódjak még ha belülről darabokra is vagyok zuhanva. Apa ok nélkül biztosan nem jött volna ide, eddig egyszer sem látogatott meg, a haza küldött leveimre sem válaszolt, kizárt az életéből. Fontos lehet amiért jött, különben nem lenne itt, miattam biztosan nem.
Szabadon levő kezemmel megfogom Arthur kezét, biztatólag, nyugtatólag, nekem is sokkal jobb ha a közelemben van.

♫ Zene ♫ ♥ Ruha ♥ Egy apa, két gyerek, célok és vágyak, határtalan szeretet és gyűlölet, vajon eme ördögi táncban ki kerül ki győztesen?

Tárgy: Re: Fogadószoba Hétf. 16 Márc. - 19:33

Egy testvérpár, egy szövetség : A családlátogatás

Mielőtt idejöttem volna, már azelőtt is feszültnek éreztem magam. Nem tudom megmagyarázni miért, csak… egyszerűen úgy éreztem, hogy nem jó dologba csöppentem bele. Makacsul próbáltam nyugton tartani magam azzal, hogy ugyan! Csak Angela apja jön majd el. Egy ilyen látogatásból nem lehet gond. Ám ott volt valami a levegőben, ami miatt nem tudtam máshogy gondolni a szobájának ajtaja előtt állva sem.
Aztán belépve Arthur fogadott, akivel bár egyelőre félre tettük mindent egymással kapcsolatban, nem tűnt nyugodtnak, és ez tovább feszélyezte az amúgy is borzalmas hangulatom. Minden esetre megpróbáltam tartani magam, jobb ha Angela semmit nem lát a rossz érzéseimből. Nem akarom ilyen marhasággal terhelni.
Ezért most hallgatok, mikor távolról a férfi ordítása hallik, s belép hozzánk. Egy hűvös üdvözlésre telik csupán, majd álldogálok tovább, miközben sejtem: az események vészes gyorsasággal pörögnek fel.
Angela bemutat, ez csak természetes. De az, hogy a saját testvérét másnak állítja be, kicsit zavar. Persze, meg lehet az oka rá, amiről én nem tudhatok, ám szerintem jobb azonnal őszintének lenni a másikhoz. Sok konfliktust el lehetne kerülni vele. Viszont azt hiszem, épp azért vagyunk emberek, mert tapasztalunk – olykor a nehezebb utat választva. A gond csak az, hogy amiért Angela így tett, én érzem hülyének magam.
Arthur magából kikelve üvölteni kezd, és valahol a közepén meghallom a hangját a fejemben. Egy ideig furcsállom is, aztán hamar leesik, miképp lehetséges ez. A gondolat pedig, hogy Angela többször is majdnem megölte magát az apjuk miatt, szíven ütött. Bármikor meghalhatott volna, ahányszor csak kapcsolata volt vele. Azt pedig nem akarnám! Vele egészen más az életem. Boldog vagyok mellette, örülök, hogy megismertem. Ha nem lett volna így, valószínűleg sosem bukkanok rá arra, akit igazán hozzám illőnek találok. Hozzáteszem ehhez azt, én mindig azt kerestem, aki ugyanúgy egy egész, mint magam, s kiegészít a jellemével. Örülök, hogy nem kell tovább kutatnom.
Igazán? Ha ez így van… szerinted Angela miért egyezett bele ebbe a találkába? – kérdeztem ránézve, óvatosan tanácstalanságot sugározva felé. Nekem erre nincs ötletem. De nincs fájóbb, mint ezen gondolkodni.
Az apuka vissza-visszaszól a fiának, nekem pedig annyi a szerencsém, hogy valamivel a kialakult pokol előtt tudok jól hallhatóan bemutatkozni – nem mintha a felbukkanását nem tartottam volna annak…
- Blaise. Blaise Richter a nevem! – mutatkozom be határozottan, aztán némaságba burkolózva követem nyomon az eseményeket. A hangulat egyre feszültebb, a szóváltás egyre durvább. Vajon Angela nem fél így? Szemeim sarkából rásandítok, miközben ezen rágódom. Sajnálom ezt az egészet, és azt, hogy én mit sem tehetek. Elvégre ők valamikor egy család voltak, én viszont ugyanúgy kívülálló vagyok, hiába nevezhetem magam Angyalka párjának. Így ha közbe is avatkozom, max. még rosszabbra fordítanám az egészet.
De egyáltalán… Mire volt jó Angela színjátéka? Belegondolt abba, mennyire feldühítheti vele Arthurt? Mert én nem…. Viszont ez a tanácstalanság borzalmas. S annál borzalmasabb azon tűnődni, mi következhet ezután.

Tárgy: Re: Fogadószoba Pént. 13 Márc. - 22:09

Családlátogatás

- Ez a beszéd! – pillantok a lányomra, hogy végül megszólít, felismer engem, bár nem igazán értem,hogy annak a lenyalt hajúnak mégis miért kell úgy néznie rám, mint valami állatra. A végén még úgy seggbe rúgom, hogy meg sem áll a Holdig. Csak merészeljen hozzám érni, esküszöm, hogy nem állok jót magamért. – Gyere ide! – végül úgy döntök, hogy talán életemben először megölelem a lányomat. Elvégre elég veszélyes helyre fogom magammal vinni, nem baj ha egy kicsit ráerősítünk arra a tévképzetre, hogy én vagyok a szeretet apa, aki végre visszatért a lányához, miután szörnyen fontos dolgait már elintézte. A látszat szép dolog.
- Szóval a szerelmed… - pillantok rá a fickóra, majd egy kicsit méregetve nézek rajta végig. Azért az tisztán látszik, hogy jóval idősebb, mint a lányom, és ha én lennék a legjobb apuka a világon, talán még mondanék is valamit, de végül nem mondok inkább semmit sem. Azt szeret, akit akar. – Hogy hívnak? – nehezemre esik nem hozzátenni azt, hogy kölyök,de…kicsit muszáj moderálnom magam, és nem baj az, ha tudom, hogy mi a neve annak a fickónak, akibe a lányom szerelmes. Fiatal, valószínűleg pofára fog esni, bár kitudja, talán nem, az élet már csak ilyen, nem? Egyszer fent,egyszer pedig lent. Vagy ez, vagy az.
- Először is kölyök, fogd vissza magad, mielőtt még én fognám be a pofádat! – rivallok rá a kölyökre, aki most már nem csak morcosan néz rám, hanem hozzám is szól, és mit ne mondjak, rohadtul nem tetszik az a hangnem,amiben engem megszólít. Kapitány vagyok, fogja be a pofáját! – Nem hinném, hogy egy ismeretlen kölyökre tartozna az, hogy miért jöttem ide. – mégis mit hisz magáról ez a kis pöcs? Szívesen fojtanám meg már most a saját beleivel, míg a lányom szerelme csendben van, és ezzel jó benyomást is tesz, addig ez a kölyök háborog, mint valami öt éves.
- Na jól van, szólj rá a barátodra, mert nem jár jól, ha én teszem! – mondom a lányomnak, és rohadtul nem ajánlom ennek a kis rohadéknak, hogy közelebb lépjen, mert isten bizony, hogy beverem azt a hülye pofáját, ha tovább meri járatni a lepcses száját. Mégis mit gondol, hogy ki ő? Velem senki nem beszélhet így, a saját apámat is lefejeztem volna azért,ha így beszél velem, majd biztos egy ilyen kis ismeretlen kölyöknek engedem meg, igaz? Elvégre honnan kéne tudnom, hogy ki ő? Kölyökként láttam utoljára, azóta sok idő eltelt, nekem pedig volt jobb dolgom, mint rajta keseregni. [/color][/b]

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 7 Márc. - 11:09

Angela, Alexander, Blaise & Arthur

Következő pillantásaim - ahogy letértek Blaise-ről, kezem elengedve az övét - Angelára irányultak. Mit csinál? Ki az, akit idehívott, és miért? Egyáltalán nem tetszett nekem ez a helyzet. Ő is félt, Blaise is félt, és egész életemben most az egyszer éreztem úgy magamat, hogy semmit sem tudok. És szorongással és félelemmmel töltött el. Miért nem akarta elmondani nekem? Miért rejtegetőzött? Nem lehetett, hogy emgbízhatatlannak talált engem, az képtelenség lett volna, de akkor mégis mi lehetett az ok... tudta, hogy nekem más módokon is elmondhatta, de mégis... ő valahogy... nem is tudom, visszatartott engem. Csak Blaise-nek a gondolatait tudtam rendesen kivenni, és az nem szolgáltatott számomra semmi lényegessel, vagy olyan dologgal, amit én esetleg nem tudhattam.
- Angela... figyelj, ha--- - el akartam mondani neki, hogy bennem megbízhat, hogy nem kell semmit sem rejtegetnie, de akkor meghallottam. Egy kiabálás volt, de még milyen kiabálás. Ő kiabált. Ő. Ő. Ő. Ő. Ő! Amikor megfordultam, és megláttam, ahogy közeledik, a gyomrom mintha szétrobbant volna, a mellkasom csontjai pedig betörtek volna. Ahogy lépkedett, ahogy mozgott a szája, forgott a szeme, mindenre emlékeztem! Ez ő volt! Az apánk! Aki annyiszor megvert minket! Aki miatt nem bukkanhattam rá korábban Angelára. Akitől meg kellett védenem őt, és annak minden alkalommal én fizettem meg az árát. Drága édesapánk! Hogy saját körmeimet karomként használva téphettem volna szét! Harapva, csapva széttépni! Megölni! Neki meg keleltt halnia! Meg kellett hogy öljük! Miért hoztad ide, hugocskám, mit akartál csinálni? Esetleg te is azt akartad, hogy megöljük, hogy együtt öljük meg? Vagy akkor... megölelni... nem, ne öleld meg! Ne öleld meg! Ne! Mit csináltál? Mit?! Neki meg kellett volna halnia, nekünk meg keleltt volna ölnünk! Megölni őt! Megölni!Azt kellett vonla tennünk! Ehelyett meg... hugocskám... mi történt veled... te... te miért...? Te... t-te... nem.... elárultál... volna...?
- Nem! Te meg mit keresel itt? Mi a fenéért vagy it?! - szakadtak ki végül belőlem a szavak, és ráordítottam a még nálam is kisebb emberre. Az apánk nem igazán változott tizenkét év alatt. Talán csak még utálotasabban nézett ki, amivel vérszomjam erősödött. Még egy kicsinyke nyál is kicsurgott a számon, majd Blaise felé fordultam, és gondolataimon keresztül értesítettem őt.
Ez az apánk! Ő az, aki miatt többször Angi majdnem megölte magát!! - még a gondolataimban is zengtem, és vicsorogva tekintettem az emberre. Mocskos szemétláda... kurva!! Meg kellene ölnünk! Kibelezni! Felkoncolni ezt a rohadt anyaszomorító... faszt!! Faszt! Mi a fenét keres ez itt?! Mit akartál, hugocskám, mit akartál?! Miért hoztad ezt itt ide?! Miért?!
- Hogy merészelted... annyi... és te mégis... te rohadék! - morgottam felé, és egayre inkább úgy éreztem, hogy tényleg szó szerint a fogaimmal fogom őt széttépni!

Tárgy: Re: Fogadószoba Szomb. 21 Feb. - 12:22

Talán egy kicsivel szorosabban öleltem magamhoz Blaiset. Rettentően félek és teljesen fel vannak húzva az idegeim, mint egy rugós játék. Évekkel ezelőtt láttam utoljára az apám és akkor sem volt pont az az apa akinek hiányozna a lánya. Egyszerűen beleegyezett, hogy eljöjjek ide, de szerintem csak azért, hogy megszabaduljon tőlem. Én valahogy a távolságtartás mellett is nagyon szerettem hiszen mégiscsak az apám, ez a dolgom, hogy szeressem nem? Most viszont, hogy itt van és engem keres egyszerűen nem tudok mást érezni, mint félelmet, szorító kínt. Természetesen magamhoz hívtam a két legfontosabb embert az életemben, a bátyám és a szerelmem, nagyobb támaszt nem kaphatnék mástól.
Még ebben a helyzetben is elmosolyodom picit mikor kezet ráznak, határozottan jobb ez, mint mikor Arthur neki esett Blaise-nek és kifejtette mennyire ellenzi, hogy mi ketten együtt vagyunk. Akkor rettentően féltem, hogy soha nem fognak kijönni egymással, de lehet a helyzet most megkívánja, hogy kibéküljenek és a sérelmeket elrakják egy távoli zárt fiókba.
Elindulunk a fogadószobába amikor meghallom apánk ordítását, összerezzenek és erősebben megszorítom Blaise kezét. A szívem hevesebben ver, nem tudnám tagadni, hogy halálra rémültem, milyen gyáva vagyok! Aztán a hang forrása hamar meg is jelenik, előttem áll az apám akit két éve nem láttam. Szinte semmit nem változott, olyan , mint volt csak még nagyobb tekintélyt sugároz a szeme és sokkalta jobban érzem a félelmet, mint régen. Ránézek, a kitárt karja a kedveskedő hangneme. Nem szabadna egy picit sem félnem hiszen látható, hogy nem azért jött, hogy hazarángasson vagy hasonlók..tévednék?
-Szia apa! - A hangom olyan vékony, hogy fel sem ismerem, elengedem óvakodva Blaise kezét és közelebb lépek az apánkhoz.
-Ő a szerelmem és Ő az egyik barátom.. - Mutatok először Blaise-re aztán Arthurra. Nem akarom elárulni az apámnak, hogy a testvérem életben van hiszen Arthur ezt nem akarta. Viszont most már semmiben sem vagyok biztos. Odalépek az apám elé, nem érzem azt, hogy meg kellene ölelnem, még gyerekkorunkban sem tettük soha, egyszerűen ezt nem látom helyénvalónak és nem értem apánk ezt miért teszi most. Csak állok ott és nézem, kicsit lehajtom a fejem, mert nem merek a szemébe nézni. A tenyerem izzad, bizonytalan vagyok, nem tudom miért jött és Blaise nyer hangneme is azt jelzi nekem, hogy Ő sincs elragadtatva az apámtól..Lopva Arthurra nézek, hogy Ő vajon mit érezhet most és vajon mit gondolhat? Istenem ez annyira nem jó így..

Tárgy: Re: Fogadószoba