Folyosók

Tárgy: Folyosók Szomb. 7 Szept. - 10:10

First topic message reminder :

Hol márvánnyal, hol hajópadlóval borított, egyszerű, mégis díszes folyosórendszer húzódik a kastélyban, hogy bátran eljuthass egyik helyről a másikra. Nagyjából mellkas magasságig a falon is deszkázva van, szépen, szegéllyel. A falakon hol ablakok, hol portrék, hol tájképek, hol oklevelek díszelegnek, egyik-másik a régmúltat idézi, egy-kettő pedig fénykép, mely a közelebbi múltat, illetve a jelent mutatja. Eltévedni nem igen lehet, a folyosók jól beláthatóak, és minden egyes ajtóra vésett fémtáblán ki van írva, mi is található mögötte, így akinek jó a memóriája, hamar meg tudja jegyezni, mi-mi mellett helyezkedik el. Aki pedig élesebben lát, hamar megtudja, honnan nyílik az a bizonyos szoba vagy terem, ahova el szeretne jutni.

írta James "Logan" Howlett

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 23 Márc. - 10:07

Örömködve ölelgetem Tatit, egészen ügyesen összedolgoztunk, a benga perverz pedig eldől mint egy zsák, viszont utána nem tartom jó ötletnek, hogy a leányzó még meg is tapossa, itt azért van esély, hogy magához tér. Szerencsére erre már nem kerül sor, gyorsan le is tudunk kászálódni a járműről, aminek a kulcsait lefele menet gyorsan magamhoz veszem. Azon tűnődöm, hogy ha mégis magához térne, ismét felül tudunk-e rajta kerekedni, mert akkor még bosszúszomjas is lesz.
Lent a kukoricaföldön megpróbálkozom ugyan a professzor felé egy üzenettel, de miután én nem vagyok telepata, és a távolság is nagy, semmi nem történik a következő hosszú percekben, így inkább együtt nevetek a lánnyal. Én is azt nézem, hogy honnan jöttünk, legrosszabb esetben elég, ha visszafordulunk, pár órás gyaloglással akár vissza is térhetünk a birtokra.
- Ez nem volt gyenge, hol tanultál meg így... ööö... rúgni? – Kérdezem bizonytalanul vigyorogva, mert nem is tudom, hogy mit akartam kihozni ebből a kérdésből. Egyszerűen még mindig teljesen el vagyok ámulva, milyen szépen hatástalanította a támadót. A legtöbb mutáns a képessége nélkül teljesen el van veszve, ő pedig olyan talpraesett, akkor is megállná a helyét, ha egy időre emberként kéne élnie. Ennek kicsit ugyan ellentmond, hogy már egy napra sem tudna lemondani a víziók hatalmáról. A barackon meglepődök, de jól is esik egyben, hogy így egymásra hangolódtunk. Most már egy fokkal jobban érzem magam, hogy lent vagyunk a kukoricásban, már csak a professzort kéne megvárni. Ő elkapja a kezemet, így lényegében egymásért szorongatjuk, amikor a motorzúgást meghalljuk. Nagyon bízom benne, hogy nem a sofőr esetleges társa jött utánanézni, hogy a perverz hogy boldogul. Ám még sosem örültem ennyire ennek a bunkónak, mert elég rosszakat hallottam róla, de legalább úgy-ahogy lojális a birtok vezetőihez.
- Ah, Logan. – Nem mondom ki, hogy mázli, inkább Tatinak bólintok, hogy láttam már az illetőt, bár személyesen még nem beszéltünk, nem mintha hiányzott volna. Most itt van, ez a fő.
- Ahogy Tatjana mondja. A sofőr valami beteg állat, és minket akart vacsorára. – Ingatom a fejemet, nem csodálom, hogy még dicséretet sem kapunk, amiért ilyen ügyesen kivágtuk magunkat a helyzetből, már annak is örülni kell, hogy egyátalán segítséget ajánl. Ellenben pont erre gondoltam, hogy legyen miénk a motor. De ahogy ismerem a Farkast, még mindkettőnket itt hagyna a fenébe.
- Hagyd csak Tati, majd gyalogolok, küldjetek vissza valakit értem, egyenesen megfordulok, jó? A kólát pedig legközelebb behajtom. – Még gyorsan megölelem őt, ez a dolog kissé összekovácsolt most minket. Aztán hátralépek, hogy a férfi mögé tudjon ülni. A buszsofőrrel nem tudom, hogy mi legyen, hiszen ha nem jelentjük, másokat is megtámadhat. Ha visszaértem a birtokra, biztosan elmondom majd a vezetőknek, pontos személyleírással, és hogy képességet blokkol. Az ilyet nem ártana gyorsan elkapni. Aztán miután egészséges dolog, elindulok visszafelé gyalog.

//Köszönöm szépen a játékot Tati, nagyon élveztem^^//

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 22 Márc. - 11:03

Erősen markolom az üléstámlát,s zerencsére nem az a könnyen lebukó fajta, így nem zakózom hatalmasat, ahogy ráhelyezve testsúlyom lendítem magam. Ekkor kiált fel mellettem Leah is, még én is öszerezzenek a váratlanságától, de szerencsére ez nem zökkent ki, ám a sofőrre hatással van. Ahogy az elveszti egy pillanatra a koncentrációját már rúgok is, pontosan a fejét... Nem hiába a gimnasztika, még azért tudok..
Elégedett vigyorrala számon kapom nyakamba Leah, szavain csak nevetni tudok, majd sietősen követem, nincs kedvem megvárni, míg a benga magához tér. Persze nem vagyok rest, nem átlépem, hanem végigtaposok rajta, nem kímélve nemesb szervét sem, majd futok lefelé a buszról. Tág terepen mégis csak több az esélyünk, futni tuti gyorsabban tudunk.
- Ugyan - nevetek fel immár megkönnyebbülten, önkéntelen nyomva fejére egy barackot.
- Lesikítottad volna a talpáról - teszem még hozzá elégedetten, immár a környéket pásztázva. Talán az lenne a legésszerűbb, ha visszaindulnánk a keréknyom mentén. Nincs kedvem a végtelenségig bolyongani a semmi közepén. Bár tudok kaját vizionálni, egy röpke időre az agyunk el is hiszi, hogy ettünk, de ez nem megoldás hosszútávon.
- Szerintem erre... - akad meg hangom a motorzúgás hallatán, ösztönösen kapva Leah keze után, húzva szorosan magam mellé-mögé, miközben a motoros megáll és egy másik benga száll le róla. Remek. Azt hiszem, ideje leszokni a kóláról, káros az egészségre.
- Vagy a sofőr a buszt - intek fejemmel mögénk, gyanakodva méregetve az ipsét. Én még nem láttam, bár első szavak nme azt a látszatot kelti, mintha a sofőr társa lenne. De az azért nyugtat, hogy nála nem észlelem azt a lila ködöt, és valamiért, ha nem is bizalmat érzek iránta, nincs az a borzadályos kisugárzása. Főképp, ahogy a visszaút lehetőségét firtatja.
- Ismered? - súgom Leahnak, majd egy kaján vigyorral a bőrcuccos felé fordulok ismét.
- És mi lenne, ha mi vinnénk a motort sé te sétálnál? Végül is... Hölgyeké az elsőbség, nem?

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 21 Márc. - 12:49

Leah & Tati

A szomorú helyzet az, hogy Charles nem hallja meg a titkos üzenetet, hiszen ahhoz nagy távolságban mindent figyelnie kellene, és nincs adóvevője, amivel a saját nevére hangolódik rá. Talán majd évek múlva kisebb környezetben képes lesz úgy nyitva tartani az elméjét és szűrni tudat alatt is akár az információkat, de egyelőre még ez nincs meg. Így tehát válasz nem érkezik és ezzel együtt segítség sem, de talán mégis mázlijuk van, mert azt hallhatják, hogy a távolban jellegzetes motor zúgás töri meg a puszta csendjét. Nem más hajt épp feléjük, mint a mindig morcos, de annál ütőképesebb Logan. A tőle jól megszokott bőrkabát ott virít rajta, és újfent pár hetes kis kiruccanását töltötte. Ő már csak ilyen, ahogy azt a legtöbb diák tudhatja, vagy az iskolában van, vagy nem, most épp a nem áll fenn és úgy fest, hogy ez mázli a két leányzó számára, habár az is biztos, hogy nem fognak felférni arra motorra hárman. A buszt persze kiszúrja és kb. akkor ér oda, amikor már a lányok leküzdötték magukat.
- Mi a jó franc történt itt? Ti térítettétek el a buszt, vagy... a busz titeket? - nem, az nem az ő stílusa, hogy részletesebb köszönésekbe bocsátkozzon és azzal nyisson, hogy hogy vannak, ez igazán nem is várható el tőle. Hátra pillant a saját motorja felé, majd megrántja a vállát. - Max. egy fő, vagy szolidaritásból mindkettőtöknek marad a séta... esetleg megkérhetek valakit, hogy jöjjön vissza kocsival értetek, ha nagyon rendes akarok lenni. - vajon a két leányzót összekovácsolta annyira a kis balhé, hogy nem fogják egymást felrúgni azért, hogy ki menjen a motorral és ki sétáljon, vagy tényleg mennek mindketten gyalog?

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 21 Márc. - 10:19

- Jó, ez igaz. – Vonom meg a vállamat, hiszen én magam is sokat tapasztaltam már az igazi, mélyebb dolgokról, mint amennyit ránézésre elhinne rólam bárki is. Ez a lány tényleg egészen értelmes, a csinos kinézet csak álca, okosabb, mint én voltam szőkeként. Mondjuk az nem teljesítmény. Annyira azért mégsem vagyunk jóban, hogy csak úgy felfedjem előtte az igazi arcomat. Főleg, hogy most már ez az. Ellenben választ nem kapunk a sofőrtől, talán nem is az övé a busz, csak elkötötte, miközben a sofőr klotyóra ment. Tati viszont kikerül, és előre indul, de még hátramosolyog rám, van egy olyan rossz érzésem, mintha utoljára beszéltünk volna. Baljóslatú. Inkább a nyomában maradok, és amikor kipattan a borotva a férfi kezében, a szám elé kapum a tenyerem, hogy elfojtsam a feltörni készülő sikolyt. Jeges nyugalmat próbálok magamra erőltetni, nehezen megy. Ellenben Tati igen magabiztos, még a lilás köd ellenére is. Miután én nem próbálkozok képességgel, nem tudom, hogy mit jelenthet a különös burok, amely körülveszi a szadistát. A lány viszont támadásra szólítja őt, amíg én gyors döntésre jutok, nem akarok itt meghalni, még csak megsebesülni sem. Az adrenalin végigfut az ereimen, ahogyan legyűröm a félelmet. Amíg Tatjana megtámaszkodik az ülések között, én felállok az egyikre, és amikor közelebb ért a fickó, egy pillanatra élesen rákiáltok, hogy megrezzenjen, hogy a társnőm be tudja vinni a rúgást, amely úgy tűnik, tökéletes, mert pont a fején éri, össze is rogy, nagy mázlinkra. Magam sem tudom miért, de az ülésről, egyenesen Tati nyakába borulok.
- Uh, bocs, de ez nagyon beteg volt. – Engedem őt el, aztán átlépve a fickót, intek a lánynak, hogy gyorsan száljunk le a buszról. Rövid keresgélés után megtalálom a gombot, ami a sofőr melletti ajtót nyitja. Valami kukoricás szélén lehetünk, nem messze tőlünk kezdődik az erdő.Nem tudom, hogy sikerül-e, de hátha! A professzornak elég nagy tudása van ahhoz, hogy meghalhatja a segélykérésemet. A halántékomra nyomom a hüvejkujjamat, és gondolatban felé kiáltok. Xavier professzor! Jőjjön értünk! Ennyi elég üzenetnek, biztosan kitalál valamit. Aztán ha Tati is itt van mellettem, akkor gyanakodva méregetem a buszt, remélem az illető nem ébred fel egyhamar.
- Ügyes voltál, egyedül tuti itt döglöttem volna meg.

Tárgy: Re: Folyosók Csüt. 20 Márc. - 15:24

- Nem az eltelt évek mutatják a való skorod, hanem a megélt dolgok - vetem oda megszokott életbölcseletemet, de hát én tényleg így gondolom. Valaki élhet akár harminc-negyven évig is a langymeleg rózsaszín burokban, ha olyan a környezete. Valaki pedig már nyolc-tíz évesen az utca mocskában kínlódik valamelyik gettóban. És talán bölcsebb is, mint sokan mások.
- Hát nem az a szószátyár típus - sóhajtok fel, ahogy az újabb, nem épp jólnevelt beszóólásomra sincs reagálás. Ahogy Leah utat ad, megelőzöm, , lassan, megfontoltan lépkedve, mi aztán könnyebbé válik, ahogy a busz végre megáll. Egy bíztató mosolyt vetek a vállam felett Leahra, ám ahogy ő megderemed kénytelen vagyok magam is előre lesni.
- Hogyaza - nyögök fel, megpillantva a kipattintott pengét. Az a különös lilás derengés első pillanatban nem foglalkoztat, talán túl sok tintahalat zabált az ürge, vagy rossz az emésztése. Ám hiába erőszakolom a gondolataim, hiába láttatnám vele, hogy a kezében tartott penge egy kígyóvá válik, a pasi csak vigyorog.
- Mi a szent szar? - durranok be, inkább dühössé válva, mintsem ijedtté. Ilyen még nem fordult elő velem, hogy csütörtököt mond a képességem.
- Gyere te beteg kövér disznó! - morranok a vigyorgó dögre, miközben két kezemmel két oldalt rámarkolok az ülések támlájára, hogy szükség esetén megtámaszthassam magam, nagyot rúgva a sofőrbe, ha esetleg hatótávolonbelül ér. Bár elég rég volt, hogy gimnasztikáztam, azért nem feledek mindent. Rúgni meg mindenki tud, főleg, ha férfival áll szemben. Nekik is van gyenge pontjuk.
A penge pedig? Valahogy fel sem ködlik benne, hogy végzetes vágást is ejthet rajtam, nem szabad, hogy befurakodjon elmémbe, hogy a félelem irányítson. Mert az csak összeomláshoz vezethet.
- Nyugi - suttogom hátra Leahnak, és csak reménykedem, hogy megrettenő hangja ellenére nem kuporodik be valamelyik ülés mögé pityeregni. Egyedül azért kevés vagyok ehhez a bengához...

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 19 Márc. - 20:40

- Hát legalább neked élnek, és tudod velük tartani a kapcsolatot. Mindig lesz egy hely, amit az otthonodnak nevezhetsz. – Válaszolom félénket beharapva az ajkamat. Túlságosan faggatozó, és nyomulós vagyok, amit azzal kompenzálok, hogy a saját nyomoromat tukmálom a másikra. Egyik dolog sem túl jó, nem olyan, amiből mély barátságok születnek.
- Én időnként sokkal idősebbnek érzem magam úgy, hogy ilyen régóta vagyok egyedül. Biztosan furcsán hangzik, ugye? – Vonom meg a vállamat, és már az idejét sem tudom, hogy mikor beszélgettem utoljára valakivel ilyen hosszasan, tartalmasan. Miközben még gyanutlanul utazunk a buszon, bólogatva figyelek a válaszára, valahol nagyon is hasonlítunk, szerencse, hogy pont egymásba botlottunk. Itt sok az elveszett, magányos lélek, akik már nem is alkalmasak még a barátkozásra sem, de meg lehet találni a közös pontokat.
- Itt aztán nem kell visszafognunk magunkat. – Kanyarodik a szám szélére egy csalafinta mosoly, ahogyan a lány a macskáról beszél ismét. Valahogy jó érzés, hogy már így az első találkozás alkalmával képes vagyok megnyílni egy idegen lánynak, legalábbis bizonyos pontig. Mert a sötét titkomat aztán az életben nem fogom senkinek elárulni. A szőke tincseim halottak, nem fog úgy már látni többé élő ember. Kedvesen rámosolygok, azt hiszem az a minimum, hogy egy lakótársi javaslatom lesz a nagy kólázás végén, ha egyszer eljutunk odáig, merthogy gyanakodásra adom a fejemet, viszont ahhoz már nincsen bátorságom, hogy előre is menjek, csak tétován meredek Tatira. Felnevetek, amikor visszaesik, én fél kézzel kapaszkodok, és gyorsan a karja után nyúlok. Arébb lépek, hogy elsasszézzon mellettem, én majd megbosszulom őt, ha történne vele valami. Az alakváltásom most nem nyerő, maximum valami nagyon szigorú csaj ábrázatát tudnám felvenni. Kérdés, hogy az mennyire hatásos... Ahogy a lány sétál előre, a sofőr leállítja a motort, és felénk pillant, kopaszodó, pocakos alak, napszemüvegben. Egy borotvát húz elő valahonnan az ülés alól, és kipattintva azt, vigyorogva emelkedik fel. Különös lilás füst lengi körül, amiből Tati is érezheti hogy nem működik a képessége. Akaratlanul is felvinnyogok, ahogyan a lány karjába markolok.
- Baszki... – Nyögöm ki, valahogy nem tudok moccanni a rémülettől.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 19 Márc. - 9:09

- Ha jól tudom, most valahol Kaliforniába. Amíg iskolába jártam bizonyos időre meg-megragadtunk egy nagyobb városba, hogy ne kelljen állandóan sulit váltanom, de most, hogy én itt vagyok újfent szabadabban utazhatnak.Nem, egyáltalán nincs bennem harag vagy düh, mert ideküldtek, ők meg utaznak. Tettük ezt együtt is, mikor még kisebb volt, és csak az én érdekemet nézve csökkentek a változások. Bár, egy normális kölyökhöz mérten még így is túl sok iskolába jártam.
És igazság szerint ez a hely talán nem is lesz olyan rossz, mint elsőre gondoltam. Végül is, olyanokkal vagyok körbevéve, akik szintén mások, akikben rejlik valamilyen képesség, és itt talán én is jobban szabadjára engedhetem magam, jobban fejlődhetek, mintha otthon suttyomban gyakorolnék.
- Tudják. Nyolc évesen mutattam meg nekik Kormost. Akkor sokkolta őket a dolog, de végül elfogadták. Talán mert sokat utaztunk, apám sok emberrek dolgozott könnyebb volt nekik a mást elfogadni, mint azoknak, akik csak ülnek otthon és nem nyitottak a világra. Ilyen téren azt hiszem, szerencsém van - vonom meg a vállam mosolyogva.
És a mosoly csak a söfőr felé intézett kérdésem és az arra kapott válasz hallatán fagy le. Elhúzom a szám, miközben Leaht követve magam is feltápászkodom az ülésről, bár csak másodjára sikerül, mert az első próbálkozásnál épp irányt vált a busz, én meg egyensúlyom vesztve huppanok vissza.
- Előre, még szép. Szeretném tudni, miért borult el a sofőr agya. Kétlem, hogy itt a semmi közepén lenne olyan bár, ahol letudhatnám azt a kólát - villantok egy magabiztos mosolyt társnőmra, majd az ülésekbe kapaszkodva próbálok előrébb evickélni. Úgy tűnik, Leahnak kell a bátorítás, a biztosítás. Persze értem, az ő képessége látványos, de vészhelyzetben nem túl nagy védelem. Nem mintha én bárkit is meg tudnék támadni, mármint fizikailag. De a látvánnyal tudok sokkolni...
- Héé... Van szókészlete is, vagy elmeroggyantság okán lett buszsofőr? - kiáltok ismét előre, óvatosan araszolva, ügyelve, nehogy egy-egy huppanónál újfent a fenekemre érkezzek.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 18 Márc. - 15:47

Oldalt döntöm a fejemet, miközben csípőmön van a kezem, valahol igaza lehet, megállni én sem tudnám, hogy ne változzak át napjában legalább húszszor, de akkor mi gátol meg minket, hogy visszafogjuk a hatalomvágyat. Kiemelkedünk a tömegből, de akkor sem jó érzés, hogy többek vagyunk, ez olyan, mintha uralkodnánk rajtuk. Én nem akarok felsőbbrendű lenni, volt már rá példa, meg is fizettem az árát.
- Jó, értem, csak... – Nyelek nagyot, aztán bólintok, nem szükséges mindenben ellentmondani. Láthatóan ő jobban kordában tudja tartani a vágyait, én meg csak csapongok köztük, így nincsen jogom kioktatni, nekem kell belenyugodnom a véleményébe. A cicust elengedem, eszembe sem jut, hogy csak az alkotója, és én látjuk, olyan valóságosnak tűnik, hogy úgy is kezelem, nem viszem fel magammal. Fel is lépünk a buszra, amin először fel sem tűnik, hogy senki más nincsen rajtunk kívül. Lehuppanok az egyik hátsó ülésre, és hálasan pillantok rá, legalább ebben a pár órában nem vagyunk egyedül. Túlságosan társaságfüggő vagyok, ha egyedül maradok, akkor teljesen szétesek.
- És ők hol vannak most? Elfogadták, hogy mutáns vagy? – Kérdezek vissza, aztán finoman megrázom a fejemet, nem gond, hogy szóba került, nem tabu téma. Ellenben egyre jobban zavar, hogy hova is kerültünk, teljesen más az útvonal, és sötétedik is. A városban ez nem gond, na de egy ismeretlen földúton egy fura sofőrrel... nagyot nyelek, a képességem nem támadó jellegű, és láthatóan Tatjana sem tudja, hogy mi a helyzet, viszont ő magabiztosabbnak tűnik, előre is kiált, amin a férfi hátra sem nézve felnevet, majd még a földútról is lehajt, és az erdő felé veszi az irányt a busszal, már lassan járatlan utakon robogunk. Felállok, megtámaszkodok két ülés között, és hátrapillantok társnőmre.
- Előre menjünk? Vagy mi legyen? – Cikázik a szemem, még az jut eszembe, hogy megpróbálhatnék gondolatai buborékot küldeni Charles Xavier felé, hátha fel tud rám figyelni. De ő sem mindenható, valószinűlag gyenge próbálkozás lenne a részemről.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 17 Márc. - 9:38

- Kizárt! - rázom a fejem hevesen az önmegtartóztatásra.
- Szerintem a képességünk nem drog, hanem valami, ami kiemel a tömegből. Nem külső szer, amihez nyúlni kell, hogy elviseld a valóságot, hanem a részed ,a lényeg csak tőle egész. Az, hogy ne használjam, mert egy segédeszköz, mint egy drog olyan, mintha azt mondanám, ne használd a lábad. Mi ezt nem vettük, nem loptuk, velünk született. - magyarázom hevesen, bár mosolygok mellé. Sokan talán drognak, áldásnak, vagy átoknak érzik a különbözőségüket. Én a lényem részének, ami ugyanúgy alakította személyiségem és életem, mint bármely más hozzám tartozó dolog.
Azért a heves téma közepette is mosolyt csal ajkamra a mozdulat, ahogy Leah elköszön Kormostól. Persze értem, a megszokás,a tanult formulák, hogy állatot nem viszünk fel a buszra. És pont ezért megmosolyogtató, hisz annyira valós, annyira elhiszi, hogy az a macska él, ott van a kezében, hogy akadálynak látja, nem pusztán annak, ami. Egy vízió, mit én teremtettem, és mit rajtunk kívül senki nem lát. Édes drága képességem...
- Azért persze a szüleimet nem sokkoltam efféle látvánnyal - mosolyodom el, belecsempészve újfent a bocsánatkérést. Aztán elkomorulok, zavartan sütöm le a szemem.
- Sajnálom. Nem akartam felhozni - jegyzem meg zavartan a szüleit hallva. Igen, nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint én...
A keserű téma viszont hamar terelődik, meglepetten pislantok fel, kitekintve az ablakon. Ha erre van a városi út, tényleg eléggé kiesik a birtok. Szégyen gyalázat, hogy még egy normális kövezett út sincs.
- Tőlem kérded? - pillantok Leah felé, majd megértve a ki nem mondott kérdést ártatlanul vonom fel a vállaim.
- Ez nem az én művem, ez tényleg egy busz. Eskü - emelem jobbom, mutató és középső ujjam keresztezve.
- Osztálykiránduláshoz kicsit kevesen vagyunk, nem? - kiáltok előre a sofőrnek, várva, vajon milyen magyarázattal szolgál a kitérőre. Merthogy Leah szavaiból világosság válik, a város nem erre van...

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 16 Márc. - 17:26

Egyre inkább barátkozom meg az új külsőmmel, a régi túlzottan magamutogató volt, így még akár el is hihetem magamról, hogy bájos lehetek. Ez afféle második esély, már csak élnem kellene vele. És egy ilyen csodálatos, szép új világban is rá tudok csodálkozni, meg tudok rettenni, ha valami széppel, vagy félelmetessel találkozom. Talán egyszerűbb lett volna, ha még a folyosón rákérdezek, hogy ő vajon milyen adományt kapott, de az olyan snassz, túl általános ismerkedés lett volna. Határozottabban jobban vagyok a macskával az ölemben, ahogyan komolyan bólogatok.
- A képességünk is egyfajta drog. Többé tesz minket, mint az átlagember, kiemelkedhetünk általa. – Na most szó szerint idéztem egykori barátnőmet, nem is volt olyan buta, olyan okosakat mondott, igaza is volt.
- Meg tudnád állni, hogy mondjuk egy hónapig ne használd? Mert ha nem, akkor már függő vagy. – Viszonzom a mosolyt – Akárcsak én. Már annyira a részemmé vált, nem tudnék nélküle élni. – Meg az egykori önmagam kinézetével sem, de ez részletkérdés. Azon tűnödöm, hogy mikor fogja megszűntetni az állat vízióját, hiszen a buszra nem vihetjük fel. Vagy a buszt is csak ő teremtette? Galád dolog, hogy így játszik a képzeletemmel. Inkább gyorsan legugolom, és útjára engedem a cicust, hogy ne a kezeim között váljon köddé, a saját elmémről próbálok én dönteni.
- Azért ez szerencse, sokkal rosszabb is lehetne, hogy már te se tudod, hogy mi a valóság. – A nevetése engem is felvidít, most már a szipogásom is elmúlik, így magabiztosabban tudom kihúzni a hátamat. Bólogatok a szavaira, elég veszélyesen hangzik, hiszen ezzel régen halott ismerősöket is lehet látni. Valami megfordul a fejemben, de nem, egyátalán nem vagyunk még bizalmi viszonyban, nem is kérhetnék tőle ilyesmit. De majd egyszer, ha barátként tud rám tekinteni, akkor lehet hogy megpróbálkozom. Így egyenlőre csak félelemmel vegyes tisztelet sugárzik belőle a tudását illetően, és bólintok, értem a lényegét.
- Elhiszem, a normál ember számára ez olyan... felfoghatatlan. Látod még én is hogy betojtam... – Csóválom a fejemet, nehéz dolog megemészteni, ellenben jó dolog, hogy egy ilyen valakit tudhatok a jó ismerősöm soraiban, van egy olyan érzésem, hogy Tatjana még kap valami fontos szerepet az emberek és mutánsok között eljövendő háborúban. Mert Magneto szerint a háború elkerülhetetlen. Fellépdelek mögötte a buszra, furcsálkodva, hogy az teljesen üres, csak a sofőr ül a helyén. Belepottyantok némi aprót a perselybe, aztán leghátra megyek Tati után, hogy helyet foglaljak, majd indulunk is, a busz kikanyarodik a birtokról.
- Halottak. Még nagyon régen történt, nem is emlékszem már rájuk. Nagyszülő nevelt fel, de ez nem lényeg, nem voltam soha egy családmániás. – Mélyedek inkább hallgatásba, inkább kóláznék már. A szüleim ugyan nem halottak, de számomra azok, mert szó szerint a nagyanyámhoz dobtak, amikor megtudták, hogy mi vagyok. Kinézek az ablakon, és nagyon nem úgy tűnik, mintha a városba mennénk, ez földúton zötykölődünk valami erdő felé. Érdeklődve sandítok a lányra.
- Ez meg hova visz minket?

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 16 Márc. - 10:28

Tán egy leheletnyi irigykedéssel lesem, miként ölti fel Leah újfent az én alakom, majd a sajátját, és mintha egy szalonból lépne ki újra friss és üde. Se elmázolt festék, se piros szemek. Azt hiszem, kicsit mindannyiunknak van a másik irányába irigység, és még úgy is állítom ezt, hogy szinte senkit nem ismerek még. De mi, mutánsok, akik tudjuk, hogy lehetünk egy picivel többek.. talán pont mi vágyunk még több lehetőségre, még több képességre, kivédve az élet által hozott minden bakit.
- Rabjává? Nem hiszem - rázom a fejem mosolyogva, miközben azt lesem, miképp szelidítgeti magához Kormost. Mert igen, én is látom, most igen, most én is akarom.
- Nem élek a vízióimban, szerencsére a saját magam teremtette dolgokat meg tudom különböztetni a valóságtól. Bár kétségtelen, olykor jólesett kissé elvonulni, kiszakadni a normális hétköznapokból, de azt hiszem, itt annyi újdonságban lesz részem, hogy nem vágyom majd rá - nevetek fel magam is megsürgetve lépteim, hisz felsárgállik a városba vivő járműnk, nekem pedig nincs kedvem gyalogolni.
-Minden valóságos, amiről az agyad elhiteti veled, hogy az. Hisz minden inger, akár látásról, akár tapintásról van szó rajta keresztül fut. Így ha "ő" elhiszi, hogy Kormos ott van az öledben, akkor érezni fogod, hogy milyen selymes a bundája és milyen meleg a teste - magyarázom neki képességem lényegét. Persze idő kellett, míg magam is rájöttem erre, no meg egy-két biológia óra. De azért lassan átlátja, és így válik egyre erősebbé, egyre valóságosabbá és egyre szélesebbé a dolog.
- Hát, első alkalommal rendesen sokkoltam őket. Először mikor meséltem nekik Kormosról úgy gondolták, élénk a fantáziám, és odaképzelem, mert nagyon szeretnék egy cicát - sóhajtok fel mosolyogva az emlékek hatására, miközben fellépek a buszra és egy üres székre pottyanok.
- Aztán kérték, hogy mutassam újra. Mintha maguk sem hitték volna, amit láttak.. És apránként feldolgozták, elfogadták. Azt hiszem, sokat segített, hogy nagyon sokat utaztunk és apám annyi különös emberrel találkozott, hogy nehéz meglepni bár. Bár kétségtelen, nekem sikerült - nevetek fel halkan, kissé hátradőlve az ülésen, ahogy megindul a busz.
- És a te szüleid? - fordítom vissza a kérdést, ha már magamról ennyit beszéltem.

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 15 Márc. - 17:25

Folyosók - Page 3 Tumblr_m6dws8qYkP1qewbi4o1_250

Miután elmázoltam a fél arcomat, úgy döntök, hogy ideje szalonképesnek lenni. Felveszem Tatjana alakját, aztán a sajátomat ismét, és már nem is látszik az elkent szemfesték, meg a könnyek sem. Tudom, tudom, így könnyű. Az ő képessége mégis sokkal erősebb, úgyhogy csak kicsit villogok itt. És a vagányságom nem zárja ki, hogy teljesen lelkibeteg vagyok. Már régen is mindig én voltam a társaság közepe, a megmondóember, és akármennyire próbálom Leah visszahúzódó, angyali lelkét visszaadni, nagyon nem megy, pedig hónapokig voltunk összezárva. Meg hát nem is egyszerű, a nagy szám mellett igen gyorsan el tud menni a kedvem, össze tud törni, ha valami olyasmivel találkozom, ami felett nincsen hatalmam. Ez mind az egyedüllétből fakad, ha lennének barátaim, talán visszatalálhatnék vagy az eredeti önmagamhoz, vagy hasznosíthatnám Leah utolsó mondatait: „Ne sírj, élj teljes életet, kettőnk helyett is!” Mintha holmi bűvésztrükk lennék, egy hasonmás, aki csak felvette a szeretett barátnő külsejét, de a belsővel már nehezen boldogul. Akkor lenne teljes az élet, ha tudnék is vele élni. Próbálok. Nem is értem, hogy miért mondja azt, amit, így csak értetlenkedve meredek rá, talán viccesebb lett volna, ha én tapizom le? De hát... én nem a lányokra bukok.
- Én se... Már jobban vagyok. – Bólintok a szavaira, itt tényleg megtehetünk bármit, de talán nem véletlen, hogy a vezető kettős ennyire óva int a képességeink önkényes használatától, mert ha mutáns társaink között kiéljük perverz hajlamainkat, mit művelünk majd az emberekkel.
- Az volt... Tényleg az. De óvakodj tőle, mert ha a rabjává válsz, akkor uralni fogja a sorsodat, és elemészt, akárcsak egy régi ismerősömet. – Magamról beszélek, hiszen lényegében már nem az az ember vagyok. Shannon meghalt, lángolva a javítóintézet udvarán, én pedig élhetek helyette, Leah-ként. Lehajolok, amint az újabb lidércfénnyel szembesülök, ez már jobban kedvemre való. A cica selymes bundája a kezembe akad, ahogyan az állatka fülei tövét simogatom.
- Annyira... valóságos... És megértették? – Kérdezek felnézve, a macska pedig miákolva ugrik az ölembe. Felállok vele, és sietősre veszem a lépteimet, hiszen a sarkon éppen befordulva érkezik a sárga iskolabusz.

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 14 Márc. - 12:56

Hogy kettőnk közül most melyikünk döbbent meg jobban, nem tudom eldönteni. Azt tudom, hogy a frászt hozom másokra, ám hogy ebből ekkora sírás lesz, azt nem is sejtettem. A folyosón még olyan büszkén adta a vagány csajt...
- Engedély nélkül bemásztám az intim terembe és letaperoltál úgy, hogy én még csak nem is élveztem - jegyzem meg kérdésére, bár még mindig vigyorgok. Nem, igazság szerint ne ez volt a fő ok, amit odabent csinált, nem is érdekelt.
- Ne haragudj, nem hittem, hogy ennyire lesokkol majd - sóhajtok engesztelőn. Tényleg nem akartam megríkatni, noha tudom, hogy többnyire a frászt hozom az emberekre.
- Kicsit fura, hogy itt majd elengedhetem a fantáziámat. Amíg... amíg normálisak között voltam, nagyon vissza kellett fogni magam, csak könnyen kimagyarázható dolgok fértek bele. Pedig én a hatásos dolgokat szeretem - emelem meg a vállaim egy pajkos mosoly kíséretében. Igen, igazából most eszmélek rá Leah szavait hallva, hogy itt minden más, itt valóban használhatom a képességem. Azt majd meglátjuk, mennyire értékelik is...
- Talán Kormossal kellett volna kezdenem - nevetek fel, miközben egy éjfekete, bársonyos bundájú cica szalad felénk a buszmegálló felől, majd pajkosan Leah lábához dörgölőzik. És ekkor már ő is érezheti, nem csak a szeme káprázik, a lábán érzi a cicus súlyát, melegét, ha van mersze megsimogatni, akkor érezheti is selymes bundáját.
- Ő volt az első vízióm, egy gyerekkori meséből. Őt mutattam meg először a szüleimnek is - magyarázom, miközben tovább haladok, míg végre el nem érjük a buszmegállót. Mert a végén sose jutunk el ahhoz a kólához.

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 14 Márc. - 11:50

Tényleg félreértettem, mert azt hittem, arra érti, hogy nekem aztán még a hajam sem nő. De így már próbálom felfogni, hogy mit is akarna mondani, de sosem voltam olyan magamutogató, hogy a külsőmmel villogjak. Illetve de, pont attól lettem nagyképű, hogy bármit megtehetek, ezért haltak meg sokan, mint ahogyan aztán Leah is. Pont azért maradok legtöbbször az ő alakjában, hogy emlékeztessem magam arra, hogy mit is áldozott fel értem. Mindenesetre nagyon jól esik, hogy így érdeklődik, és olyan kérdéseket vet fel, amin el tudok gondolkozni.
Kint az udvaron halálfélelem jön rá, ahogyan kislányként remegve kapaszkodom a karjába, amit még élvezettel el is húz előlem. Nem veszem észre a mosolyát, ami már-már ördögi, ez a perverz abban leli örömét, hogy másokat terrorizálhat. Ezt még ekkor nem tudom, csak tágra nyílt szemekkel nézek le a szakadékba, amely visszanéz rám, és próbálom ép ésszel felfogni, hogyan is került ide. Aztán meghallom a hangját, amely visszazökkent a valóságba, és ráébredek, hogy mit tett velem. Rámarkolok a kezére, és szipogni kezdek, majd szememből záporozni kezd a könny. Nem tehetek róla, borzasztóan rosszak az idegeim. Túlságosan nagy árat fizettem azért, hogy élhessek, hogy szabad legyek, görcsösen kapaszkodok az életbe, amelyet most Tatjana jelent. Nem törlöm le a könnyeimet, csak némán ráz a zokogás, alig tudok megszólalni.
- Én nem bizonygattam semmit... ezt most miért kellett? – A barátságos mosolyra nagyot sóhajtok, tehát nem akar megölni, de akkor sem értem, hogy ő így szokott ismerkedni. Most már úgy nézem, mint egy bűvészmutatványt, a mozdulatát figyelem, hogy mikor zuhan le, de persze nem történik ilyesmi. Most már elkenem a sminkemet, és kifújom az orommat. A bocsánatkérő mosolyán bólintok, de még mindig nehezemre esik, hogy túl legyek a dolgon.
- Félelmetes vagy... de ne velem csináld. – Megindulok a buszmegálló felé, ezek után már pláne jár nekem a kóla. – Tudom, hogy itt fel kéne készülnöm mindenre, de valamire nem lehet. – Ingatom a fejemet, és tétován figyelem, hátha hozzáfűz valamit, hogy mesél magáról talán valamit, hogyan éli meg a képességét. Ahogy látom, nem kis kegyetlenség szorult bele.

Tárgy: Re: Folyosók Pént. 14 Márc. - 10:41

Kicsit elfutunk egymás mellett a megértésben, bár egyáltalán nem csodálkozom. Rengeteg különböző városban tapasztalhattam, hogy olyan könnyű elbeszélni egymás mellett, mint jobb lábamat rakni a bal után. Egyáltalán nem az öregedés volt eszembe, inkább a pillanatnyi helyzet. Ha reggel szőkeként akar kelni, hát felveszi egy szőke alakját, de délutánra már könnyű szerrel vörös lehet. Az persze más, hogy mindehhez az arca is meg kell hogy változzon. Valamit valamiért...
De nem kezdek el magyarázkodni, hisz egészen másfelé terjed most a figyelmem, a koncentrációm. Már-már ördögi élvezettel lesem hirtelen támadt félelmét, sikolyát, az ösztönös reakciót, ahogy karom után kap. Egy pillanatig kiélvezem a hatalmam, és tudom, ez az, amiért anyámék ideküldtek. Mert már örömömet leltem abban, hogy másokra a frászt hozom, hogy visszeélek a képességeimmel. De azért van, nem? Azért kaptam, hogy használjam, ahhoz viszont túl kamasz a lelkem, hogy csak szépet és jót láttassak.
- Az agyad a legádázabb ellenséged, mert azt is elhiteti veled, ami ott sincs - jegyzem meg, miközben kinyújtom a kezem, hagyva, hogy Leah biztos pontot, kapaszkodót találjon egy olyan félelemmel szemben, ami nincs is jelen.
- Még azok is halálra válnak ettől a látványtól, akik addig merészen bizonygatták, ők ugyan nem félnek a mélységtől - teszem még hozzá immár egy barátságosabb mosollyal, magamra vonva a figyelmét egy pillanatra, és a következőben lépek egyet előre, magammal húzva őt is. Ám ahelyett hogy lezuhannánk, hogy csontjaink porrá zúznák a sziklák lábunk a megszokott talajt éri, a szakadékot mintha a föld nyelte volna el.
- Képes vagyok olyasmiket láttatni, hallatni, éreztetni az emberekkel, amik valójában nincsenek is - fedem fel egy szinte már bocsánatkérő mosollyal titkom, továbbra is hagyva a kezemet szorongatni, ha szükséges lenne.

Tárgy: Re: Folyosók Szer. 12 Márc. - 20:48

- Azok a szemetek próbálkozzanak csak, én majd megvédelek. – Viszakozok egyből, igazából csak a szám nagy, de így ki tudtam keveredni a dologból, mintha bőszen melléálltam volna. Végtére is egészen szimpatikus, hogy nem hagyja magát, és mellém most olyan emberek kellenek, akik tökéletesen kiegyensúlyozottak lelkileg, mielőtt még én törnék össze.
Nem akarok én senkit letámadni a keserűségemmel, főleg ha még öt perce sem ismerem, de továbbra sem tudok mit kezdeni a helyzettel. Vagy a szobámban tépelődök, vagy ráakaszkodok másokra, valamiért más végletet nem is nagyon ismerem. Nem számít, hogy milyen jó a képességem, átok is egyben, amely szó szerint halált osztogat. Az ára, hogy olyanokat tudok elveszíteni, akit szeretek.
- Nem, tényleg egész tetszetős, állítólag az az egyik főfaszi itt nőtt fel, mintha valami kiskirály lenne. Most meg nem is tudom, hogy hányan lakunk itt, de saccperkábé legalább százan. Vicces, hogy mennyi szoba van. – Kiérünk az udvarra, innentől már az enyém az irányítás, a kérdését ellenben nem értem.
- Dehogynem. A fő alakom ugyanúgy öregszik, nő a haja, miegymás. Attól még ember vagyok, nem egy szobor, hékás. – Ingatom kedvetlenül a fejemet, hogy mennyire nem érti még a képességem mibenlétét, na meg mellesleg az övé biztosan sokkal jobb lehet.
Már éppen kérdeznék vissza, hogy ő vajon mit tud, amikor elkapja a karom, mert tényleg fejjel előrebuknék, a számomra még sosem látott szakadékba. Riadt őzként kapaszkodom bele, arcomon iszonyat játszik, nem is tudtam magamról, hogy ennyire félek a magasságtól. Viszont a mosolyát nem értem, és élesen felsikoltok, amikor elengedi a karomat. Tántorgok a szélén, és próbálom elkapni a karját.

Tárgy: Re: Folyosók Kedd 11 Márc. - 14:51

- Próbálkozni bárkinek lehet, csak aztán viselje a következményeket - vigyorodom el a beavatást hallva. Voltam én is elsős, sőt, sok helyen voltam én az új diák. Elég sok mindennel próbálkoztak már, volt közötte mosdólátogatás is. Érdekes mód mindig én jöttem ki szárazon...
A kissé keserű szavakra viszont csak szemöldököm emelem meg. Amúgy sem vagyok az a lelkizős fajta, legaláb is eddig nem tapasztaltam, hogy leküzdhetetlen vágyat éreznék mások lelkibajának fejtegetésére. De Leaht még alig öt perce ismerem, szóval ha lenne is késztetésem, még ideje se lett volna kialakulni. Mégis megfog a gondolat, hisz bármely dögös ribi képét fel tudja ölteni. Akkor mi a gond?
- Igazad van, a hotelben nem kell osztozkodni a szobán - jegyzem meg, mintha csak most jöttem volna rá erre a különbségre.
- A kolesz viszont hosszútávú, míg a hotel kedvkérdés. Szóval legen egyenlőre hotel - teszem még hozzá, immár az udvaron haladva. Olykor egy-egy apró kavics csikordul meg a talpam alatt, kezeim farzsebembe tolom, ráérős tempóba követve új ismerősöm.
- Akkor neked se kell fodrászra költeni - mosolyodom el, majd halkan felsóhajtok és megemelem a vállaim, ahogy az én képességem kerül sorra. Mintha nem lenne, mintha csak véletlen pottyantam volna ide.
- Nézz a lábad elé - szólok rá figyelmeztetőn, karjára is kapok, visszatartva, hisz következő lépésnél már egy legalább kétméter széles szakadék tátong, két oldalt elveszve a végetlenségbe, mintva valami különös, érzékelhetetlen rengés választotta volna el a birtokot a külvilágtól. Hiába meresztgeti szemét, alja nincs a hasadéknak, ám ahogy közelebb csusszantom lábam apró kavicsok hullnak alá, sokáig hallatva apró koppanásaik.
- Mondd csak, hogy bírod a mélységet? - villantok rá egy vigyort, immár elengedve karját is.

Tárgy: Re: Folyosók Hétf. 10 Márc. - 15:34

- Nem az volt a cél, hogy jó legyen, csak hogy érezzem, milyen puha... – Válaszolok finom szarkazmussal, de immár saját magam vagyok, aki azt próbálja kideríteni, mit is keres ő errefelé. Hamar kiderül, hogy ő még nálam is frissebb hús a környéken, de tőlem aztán várhatja a kalauzolást, mert én sem vagyok képben kicsit sem.
- Persze, hogy te fizetsz. Vedd ezt amolyan beavatási szertartásnak, és akkor mellőzhetjük, hogy a klotyóba nyomják a fejed, vagy ilyesmi. Így megfelel? – Pici vagyok, látszólag ártalmatlan, csak a magabiztosság a fegyverem. Na meg a csizmámba rejtett fűrészfogas kés, de arról tudnia sem kell, na meg két nagyrabecsült vezérünk nem is örülne, ha felhívnám ilyesmire bárki figyelmét, hogy neadjisten fegyverrel hadonászok.
- Ne is, azt inkább hagyjuk a srácokra, na nem mintha egy is lenne, akit érdekelnék. – Vonom meg a vállamat, és alig érezhetően megrándul az ajkam, na de nem az első szembejövőt fogom bevezetni a nyomoromba. Az is elég, ha fizet egy üdítőt, és szórakoztat. Mutatom az utat, sarkonfordulva vágok át a bejárathoz közeli nagytermen, időnként hátrasandítok, hogy még a nyomomban van-e. Végülis már nem vagyunk öt évesek, csak nem határozhatják meg, hogy mikor hova mehetünk.
- A hotelbe? Ez inkább kolesz, de annak tűrhető. A kaja viszont egész jó. – Kapcsolódok be a nevetésébe, valahogy oldottabbnak érzem magam, ha nem kell egyedül lennem. Gyorsan ki tudok kászálódni a depresszióból, ha valaki hajlandó velem foglalkozni, és elviselni a kezdeti morgásaimat. Egyszerűen csak nem akarok egyedül lenni, de ezt nehéz beismerni, és kimondani, társasági lény vagyok. Kitárom neki az ajtót, a kapucnimat most már nem húzom vissza a fejemre, kabát sem kell, egész szép idő van. Némi apró is van nálam a buszjegyre.
- Csak lányokat, hasonló alkattal. De elég is így, többre nem vágyom, a pasivá alakulás fura is lenne. Na és te? – Kérdezem kíváncsi éllel a hangomban, és a buszmegálló felé igyekszem vele, amely a ritkás erdő szélén van felállítva.

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 9 Márc. - 13:40

Egy pillanat csupán, míg meglepetten pislantok végig önmagamon, mintha scak tükör előtt állnék. Bár csalfa a tükör, hisz csak a küllemet adja vissza, a tükörképet nem, hiába vágom csípőre egy pillanatra a kezem a tükörkép a mellem fogdossa. Aztán múlik a "varázs", ismét a seggreült csaj áll előttem.
- Ha magamnak markolászom én se élvezem annyira - villantok rá egy félig gúnyos félig nevetős mosolyt. Nem vág hanyatt az enyhén obszcén viselkedése, nem az az úrilány vagyok, akinek az anyák szeretnék lányaikat.
- Én fizetek? - szalad fel szemöldököm meglepetten, míg tekintetem újfent végigméri a lányt. Nem, most sem találok benne semmi különöset.
- Én nem akarlak letaperolni - teszem még hozzá, immár teli vigyorral. A fenébe is, kell a humorérzék, anélkül beseperhetjük a világot a szőnyeg alá.
- Érdekes mindennapjaid lehetnek - rázom meg én is a kezét, majd zsebre vágom a kezem, automatikusan ellenőrizve, van-e nálam pénz. Hisz ha már nekem kell fizetni, akkor legyen mivel, bár szükség esetén meg tudom oldani másként is.
Az, hogy egyáltalán elhagyhatjuk-e a helyet engedély nélkül nem érdekel, igazából fel sem merül bennem a dolog. Leah már némi előnnyel rendelkezik a szabályok ismerete terén, szóval legfeljebb ráfogom a dolgot.
- Egyenlőre határozatlan időre jelentkeztem be a hotelbe - nevetek fel, immár az ajtó felé sétálva. Alig három hét múlva töltöm a tizennyolcat, addig ellébecolok. Aztán meglátom, tetzsetős-e a hely, érdemes-e maradni, vagy kapom a cuccom és továbbállok. Ennyiben egyeztünk meg a szüleimmel. És ígéretem szerint addig nem kergetek senkit az őrületbe, legalább is megpróbálom.
- A látottak alapján alakot tudsz váltani - jegyzem meg. Nem kérdés, hisz láttam amit láttam.
- És meddig terjednek a határaid?

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 9 Márc. - 12:18

Azon gondolkozom még el, hogy milyen kár, hogy pasi alakot nem tudok felvenni. Igaz, nagyon fura lenne egy más felépítésű testben, de így a lehetőségeim is kisebbek, az elvegyülésre. A nőket még mindig megnézik, és van, hogy lekezelik, így kb. hasonló szerepeket kell játszanom, amíg csak élek. Tovább azonban nem jutok a gondolatmenetben, mert tökéletesen nem vettem észre a másik lány, aki szintén jó nagy vakegér lehet, hogy még kitérnie sem sikerült. Ő állva marad, én meg a padlószőnyegen kötök ki. Bosszúsan pillantok rá fel, pedig én voltam a felettébb figyelmetlen. Mégis, letörlöm a mérgelődést az arcomról, mivel nagyon cinikus válasz érkezik. Az ilyen szarkasztikus beszólásokat nem komálom, az eredeti jellemem mégiscsak életigenlő. Miközben felemelkedem, már változom is át, ezúttal az ő alakját veszem fel, így amikor már egy szintben van az arcunk, akkor én is Tatjanaként nézek ki.
- Letaperolni? Nem kell ahhoz kóla. – Ragadom meg a saját melleimet szemtelen mosollyal. – Különben meg nem vagy olyan jó nő, hogy miattad váltsak leszbikusra. – Vonom meg a vállamat, és immár ismét Leah vagyok, ahogyan ellépek mellette, csipőre tolt kézzel olvasom el azt a táblát, amt ő is nézegett nagy elgondolkozva.
- Abból már voltak zűrök, maradok a kólánál, de te fizetsz. – Jegyzem meg szárazon, játszva a magabiztosságtól túlfűtöttet. A válaszra azonban oldalt pillantok, egészen megértőnek bizonyul az első beszólós mondata után. Kissé megdöntöm a fejemet, és felsóhajtva fonom karba a kezeimet. Tudom, hogy világszépe nem vagyok, csak amolyan aranyos-bájos, de ez az új szlávhangzású leányzó is csinosabb nálam. Egy újabb egyén, aki inkább magára vonja meg a tekinteteket, helyettem, én meg szokás szerint egyedül maradok. Ezt sosem lehet megszokni.
- Napok? Lassan már hónapok, egyedül az ment meg a besavanyodástól, hogy halálra unom magam a szobában. Na megyünk? Nemsoká indul egy busz North Salembe. Behajtom a kólát. – Megrázom a kezét, legalább lesz kivel beszélgetnem kicsit. Miután nem ismerem még a képességét, hátha valami kedvemre való.
- Leah, én is csak egy hete. És meddig maradsz kislány? – Kérdésem kissé furán hangozhat, hiszen legalább egy fél fejjel magasabb nálam.

Tárgy: Re: Folyosók Vas. 9 Márc. - 9:55

Bár a táblát látom, rajta a betűket vagy talán számokat nem. Összefolynak a szemem előtt, kissé elkalandoznak gondolataim, gyakran előfordul. Látom magam előtt, ahogy a szépen megmunkált fém lassan olvadni kezd, mint valami édes csokiöntet indul meg lefelé az ajtó erezett fáján, talán ha leér, valóban csokoládévá válik, talán egy édes tejcsokivá. Ám ezt már nem tudom kivárni, valami vagy valaki nekem jön, kibillentve egyensúlyomból. Bár úgy tűnik, én szerencsésebb vagyok, kezeim magam elé kapva ütődöm a falnak, ugyanakkor meg is támasztva magam, míg a "támadón" tehetetlenül huppan a hátsójára.
- Ha le akarsz taperolni, előtte azért hívj meg egy kólára legalább - fordulok, majd finoman megcsóválom a fejem, ahogy megpillantom a földről felfelé tápászkodó lányt.
- Neked tequilát kell kikérned - jegyzem meg vigyorogva, majd helyeslőn bólogatok egy kört.
- Igen, vannak azok a napok, de a fránya élet nem engedi, hogy pont azokon maradjunk heverészni - vonom meg a vállam, majd finom fejcsóválással fejezem ki ellenkezésem, miközben gyorsan végigmérem a csajt. Nincs benne sem semmi különös, ahogy bennem se. Nem nő pikkely a bőrén, nincs virítő lila helye, de még csak karmai sem. Átlagos, mint bárki más, mint én.
- Csak nézelődöm, ismerkedem. Tegnap érkeztem - magyarázom bárgyú bambulásom, jobbon nyújtva felé, egyenlőre még barátságosan. Mert első blikkre többnyire barátságos vagyok, aztán az idő és a tapasztalatok majd módosítanak vagy sem.
- Tatjana vagyok...

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 8 Márc. - 21:14

A gondolataimba mélyedve lépdelek a folyosón, és azon tűnődöm, hogy talán le kéne lépni innen. Azt nem tudom eldönteni, hogy az érzés azt sugalja, hogy örökre, vagy csak egy pár órára valahova szórakozni, de úgy érzem, kell valami változatosság. Alig vagyok itt még pár napja, de máris nyomasztó az érzés, mintha a szívem ki akarna szakadni a helyéről, annyira nem lelek megnyugvást. Már hónapok teltek el, de még mindig nem merek kimenni éjszaka a mosdóra, mert attól rettegek, hogy valami módon vezekelnem kell azért, hogy Leah az életét áldozta értem. Azt képzelem, hogy amikor tükörbe nézek, akkor a saját arcomként kezelt, de mégis rá emlékeztető ábrázat kitör a tükörből, hogy véget vessen ennek a viccnek. Már fordult elő, hogy bepisiltem, mert nem mertem kimenni. A heveny pánikrohamok ellenben nappal is kerülgetnek, talán mert túl sokat vagyok egyedül, de erről nem tehetek, előtte nagyon bulis természet voltam, de a legjobb barátnőm önzetlen öngyilkossága annyira sokkolt, hogy azt sem tudom már, hogy kiben bízhatok. Nem tudom, hogy visszajövök-e egyátalán, ezért rétegesen öltöztem fel, a sötét tincsek most egy kapucnis kardigán alól csüngnek alá, amelynek zsebébe a kezem is betolom. Így tökéletesen nem veszem észre az előttem szobatáblákat olvasgató fiatal lányt, csak amikor már nekimentem, és sikeresen összeütköztünk, én hátra is pottyanok, a fenekemmel tompítom az esést.
- Nah, ez a nap már nem is lehet jobb. Bocs. Úgy tűnik, fel se kellett volna kelnem. – Jegyzem meg a fejemet ingatva, és magam alá tolva a kezeimet, felemelkedem. Ajakbiggyesztve méregetem az idegent, hogy vajon bemutakozzak-e, most már talán késő barátkozni. Talán már semminek nincsen értelme. De végül mégis megszólalok.
- Keresel valakit? Vagy valamit? - Sütöm le a szememet, észre sem véve, hogy a kapucni immár hátracsúszott, nem rejti az arcomat.

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 8 Márc. - 15:11

Minden új helyen az első lépés volt, hogy felfedeztem a lakást. A szobákat, a különböző helyiségeket, mindent, hogy tudjam, mi hol van és hol mit tudok csinálni. Ahogy kamaszodtam úgy kerültek előtérbe a lehetséges szökőutak, a kimászásra alkalmas alacsonyabb ablakok vagy épp a magasabbak közelében lévő segítő szándékú bútorok.
Most is ezt teszem, ujjaim a fal faborítását simítják végig, mintha rajzolni akarnék rá, pedig nincs nálam semmi erre alkalmas. Kinőttem már abból a korból, mikor telefirkálom a falakat. Megteszem én cerka nélkül is.
Balettcipőszerű kék lábbelimben nesztelen rovom a métereket, minden egyes ajtónál megtorpanva, elolvasva a táblát. Praktikus és hasznos ötlet, a kitalálója vállveregetést érdemel.
Szokásos kék farmert és most épp tövises rózsát ábrázoló fekete pólót viselek, hajam egy gyors, praktikus kontyba tekerve, bár elég laza a gumi benne, érzem, ahogy lassacskán szétcsúszik az egész.
És újabb szoba, újabb megtorpanás, újabb tábla. Mennyi lehet még?

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 22 Feb. - 8:36

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Folyosók Szomb. 28 Szept. - 20:49

Már szinte a körmömet rágom, és átkozom az eget, hogy csak egy terem számát kaptam meg reggel. Mivel már végeztem a középsulival, nem tudtam, hogy tovább is tanulhatok itt, így eléggé az utolsó pillanatban értesültem, és csak annyi infót kaptam nagy hirtelen, hogy melyik terembe lesz az óra. Egy tenyérnyi kis cetlire van felírva a 018B számkód. Én ebből azt vettem le, hogy a földszint 18-as termét kéne keresnem, aztán csak ott lesz a B is. De valahogy nem úgy mennek a számok, ahogy gondoltam. Nagy szerencsétlenkedésemben annyit álldogálok a narancssárga felsőmben, farmernadrágomban, és szürke kötött kardigánomban, hogy valaki más talál rám. Mikor először meglátom, az az első gondolatom, hogy azta, milyen magas. Majd mikor bemutatkozik, megpróbálom félretenni idegességemet, és rámosolygok egy kicsit. Kicsit zavart mosolyra sikerül, de azért persze válaszolok.
- Emily vagyok, és igen, feltéve, hogy a 018B-ben lesz az óra. - milyen furán hangozhat ez? Kicsit talán még jobban zavarba jövök ettől, de most egyszerre vagyok mérges, ideges és zavart, szóval legalább nem pirulok el szokásomhoz illően. Viszont ezek közül minden érzelem tükröződik is rajtam. Hangom viszont inkább olyan, mint aki belül nevet saját szerencsétlenségén.
- Gondolom Te sem vagy itt régóta, ha nem találod a termeket. - állapítom meg, és elindulok arra, amerre a számok nőnek, mint ahogy már nem egyszer. Intek is, hogy jöjjön velem a magas srác. - Több szem többet lát. Hátha. - sietős léptekkel haladok, és közben, hogy ne legyen csend, elkezdek beszélgetni. Bár ebben nem vagyok olyan jó, szóval kérdésem még egy cseppet illetlennek is tűnhet, főleg ilyen hamar. De tényleg, nem vagyok egy társasági pillangó. Ez jutott eszembe elsőre.
- És mire vagy képes? - bele sem gondolok abba, hogy ezután Shane simán visszafordíthatja a kérdést, és akkor muszáj lesz beszélnem neki a robbantásomról. Hm, át talán már könnyebben megy. Majd meglátjuk.

Tárgy: Re: Folyosók

» Folyosók
» Folyosók
» Folyosók helyszínleírás
» Folyosók - A Szökevény
» Folyosók (valós idejű játéktér)