Nique & Seb VII - Vacation

Tárgy: Nique & Seb VII - Vacation Hétf. 14 Júl. - 20:54

First topic message reminder :

Nique & Seb

♫ Wherever You Will Go ♫

Úgy másfél héttel az elutazása előtt érik meg bennem az elhatározás. Egyszer már próbálkoztam nála Párizst illetően, akkor olyan falakba botlottam, amelyet nem is akartam lebontogatni téglánként, lehetetlen vállalkozás lett volna, ezért teljesen más ötletre ragadtatom el magam. Nem szeretném, hogy a nyárra úgy emlékezne, hogy csak punnyadtunk valamelyikünk szobájában, és persze ott volt a hajóút, amit külön töltöttünk egymástól. Már előre is féltékeny vagy az összes hímre, aki ott lesz, ám a szőke leányzó nem adott rá okot, így le kell nyelnem a békát, pontosan én voltam, aki ezúttal kibújtam az invitálása alól a már leszervezett programommal, így a legkevesebb, amit megtehetek, hogy jó képet vágok a dologhoz, drukkkolva, hogy érezze jól magát. Addig viszont még van pár napunk, ezért döntöttem úgy, hogy ne ő agyaljon állandóan programokon. Szegény nem tudta megtalálni Alice-t, el tudom képzelni, hogy nagynéném mégsem rendezkedett be még annyira a városban, így most nem kell vele foglalkoznunk.
Valamiért úgy érzem, ma a fekete az én színem. Az első napon amikor még azt hittem, hogy lehet választani, hogy X-Men akarok-e lenni, nagyjából ilyen szerkóban mentem fel a vezetőkhöz. Jó, akkor ősz volt, kommandós garbót viseltem, mert az menő, most csak egy bicajos nadrág, és egy testhez simulósabb póló, márkás edzőcipő, no és a megszokott medálunk.
Átsiklok egy vagon lány kordonján, akik nem is tudják, mit is keresek is. Nos igen, tiszteletben tartom a nőstények felségterületét, ám ha meglepetéssel készülök, akkor nekem kell proaktívnak lennem. Pontosan tudom, hol lakik ő, legalábbis szobaszám tekintetében, viszont még nem jártam itt. Shana előtt is úgy gondoltam, hogy házinyúlra nem lövünk, most mégis megtettem. Csak épppen én voltam a nyúl, ő a vadász. Relatív. Amint túl vagyok a lányokon, valamelyik füttyög, és többen összenevetnek. Így könnyű, hogy háttal vagyok hölgyeim. Egy szolíd mosollyal intek, aztán összeütöm a bokámat, mint a mesebeli Dorothy, aztán nagy levegőt véve kopogok. Délutánra jár, fent kell lennie. Mi van, ha bent sincs a szobájában... Erre nem is gondoltam. Miért nem találnak fel olyan telefont, amit magunkkal tudunk vinni?

Tárgy: Re: Nique & Seb VII - Vacation Vas. 3 Aug. - 21:19

Nique & Seb

♫ Listen ♫

Örülök, hogy legalább egy kicsit felemelem magam mellé a fóbiával, amelyről nem gondoltam volna, hogy valakinek boldogságot okoz. Nem feltételezem, hogy kárörvend rajtam, valahol meg is nyugtat vele, hogy fel akar vidítani. A rágcsálóktól való félelmem mégis eltörpül amelett, hogy rémálmai vannak, gyakran ok nélkül is elmegy a kedve, ez mind a balesetre, és az édesapjához fűződő, rajongó szeretetére vezezhető vissza, amiért nem itélem el.
- Akkora egy fúria vagy, hallod-e? – Borzolom össze a szőke tincseket, elhúzva a számat, a sértődés legkisebb nélkül, mert mosoly lesz belőle. A válaszom után már nem úgy nézünk egymásra, mint a vicce közben, vágytól izzunk mindketten, a fürdés ugyan még nem a műsorszám fő attrakciója, mondaná bárki más. Nekem maga a mennyei boldogság, hogy teljes valójában láthatom, hozzásimulhatok majd a meztelen testéhez.
- Megpróbáljuk. – Bólintok félmosollyá szelidült gesztussal. Uralkodnom kell majd magamon, hiszen mindamellett, hogy nem kívánom majd oly módon szétnyitni a combjait, hogy igazi aktus legyen a vége, de oly régen nem volt már benne részem, hogy már akkor is érdekes dolgok történhetnek, ha csak hozzám bújik.
- Kell hogy legyen. – Helyeselek, ez egészen jó ötlet. A fene az érzékiségét, a végén még kételkedni kezdek benne, hogy valóban én vagyok számára az első, az egyetlen, az igazi. Oly kreatív módon kezdett bele a behálózásomba, hogy úgy érzem magam, mint valami kisiskolás, akit a tanárnője készül beavatni. Azt kell mondanom, hogy napi szinten szeretek bele újra, és újra.
- Csinálom. – Engedek neki utat. Meglepődve figyelem, hogy még pár percig nélkülöznöm kell az intimitásunk ilyen megnyilvánulását, nem előttem akar levetkőzni. Valahol megértem. Az utolsó pillanatig fenn akarja tartani a lehetőségét, hogy meggondolja magát. Ez az érzésem, viszont kétszer is eljátszottam vele, hogy ráerőltettem az akaratomat a kocsi kérdésben, és most egyátalán nem vagyok benne biztos, hogy ez így helyes. Ha helyes lenne, nem feszengenénk egymás előtt. A vizet ettől függetlenül gépiesen engedem, akár még át is adhatnám magam a sármos, magabiztos énemnek, akit nem érdekelnek a gátlások, ám már túl nagy hatással volt rám, ahhoz, hogy így történjen. Amire visszatér, a szoba közepén álló hatalmas kádban nagyjából a feléig van a víz, habfürdőt is találtam hozzá, így ellepi a hab. Ez egészen addig tart, amíg meg nem látom őt, egy szál törölközőben, míg én még mindig az utcai ruhámban vagyok. Megfogom a kezét, és a kád helyett a kanapéhoz vezetem, hogy üljön le. Mögé állok, és gyengéden, ám határozott gyúrásokkal kezdem el kimaszírozni vállaiból a görcsöt. Időnként megállok, és végigsimítsak az arcán, vagy lágy csókot hintsek a nyakára.
- Gyönyörű vagy. – Miután háttal van nekem, nem láthat, így gyorsan ledobom magamról a ruhát, és a kádhoz sietve belemerülök. Bőven elég, ha majd akkor fedez fel mindent, ha már ott tart, hogy képes követni. Ha nem, akkor maradhatunk így is, hogy én fürdök, ő pedig megszemlél majd engem, kintről.

Tárgy: Re: Nique & Seb VII - Vacation Vas. 3 Aug. - 1:08

Seb & Nique

♫ Summer Breeze
(Everwood soundtrack) ♫

Kuncogásra késztet ez a rágcsálófóbia. Persze, nyilván rossz, hogyha valaki gy fél egy állattól, ám nem tehetek róla, engem mégis felvidít. Nem azért, mert neki is van valami tárgya a rettegésének. Egyszerűen csak.. olyan szinten nem vártam tőle ilyesfélét, hogy az már-már üdítő. Én legfeljebb csak a pókokat nem szeretem, de nem félek tőlük, azt túlzás lenne kijelenteni. Amitől én félek, azt csak és kizárólag magamnak köszönhetem. Nem is keresek mentséget rá és nem is sorolom a fóbiák sorába. Az én rettegésemet a bűntudat szüli, s nem is múlhat el soha. Mondjak akármit, ez szerintem belém égett, mindörökre.
- Akkor nem nézünk Tom és Jerryt se, soha? – ütöm el a dolgot egy viccel. Nem azért, hogy Sebet szekáljam, hanem azért, hogy lássa, már jobban vagyok, jobb a kedvem, lassan a szín is visszatért az arcomba. Sőt, túl is teng benne a csókok, érintések és a felkínált fürdési lehetőség kapcsán. Komolyan már nem tudnám meghatározni vörösödésem okát.
- De, biztosan fura lesz. – simogatom meg az arcát. Ha már ilyen közel jött, ki nem hagynám, hogy hozzáérjek. Most mondhattam volna, hogy nem lesz fura, de az lesz ebben biztos vagyok. A mennyire furát is be tudom lőni, a nagyon felé tendál bennem ez a dolog. Viszont ha fura, ha nem, ezt szeretném, s nem szégyellem, hogy kimondtam.
Megcsókol, s én nem csak hagyom, de visszacsókolok. S ha már az ötletelésnél tartunk, rátolnék még egy lapáttal erre a fürdőzősdire. Ez nem viszi előrébb a dolgokat, épp csak felmerült bennem, s ha már így történt, akkor úgy érzem ki kell mondanom. Nem sok szabad helyet hagyok ajkaink között, épp csak belesuttogom a kis távolságba a kíváncsi, játékos szavakat.
- Szerinted van habfürdő is a szobában? Ha már olyan kis szappanok szoktak lenni, talán a habfürdő sem hiánycikk. - találgatok. Persze ha az, akkor sincs semmi, épp csak felrémlett a habos ötlet, s olyan kellemesnek találtam, hogy nem bírtam magamban tartani.
Futó puszit helyezek kedvesem ajkaira, majd beljebb orientálódom a szobába. Nem vagyok egy rutinos utazó, hiába, hogy szállodába jöttünk, én azért hoztam magammal törülközőt. Ha már a holminkat felhozták, akkor látóterembe kerítem a sporttáskámat, majd arrafelé veszem az irányt.
- Megküzdesz a vízeresztéssel? – kérdezem Sebet, s ha igenlőn bólint, akkor én a táskámmal felszerelkezve indulok meg a lakosztály hálószobája felé, hogy ott magamra csukjam az ajtót.
Lassan, már-már beteges műgonddal vetem le viselt ruháimat, hajtom őket össze, s teszem a táska tetejére. Kikapom a hozott fürdőlepedőmet – türkiz törülköző, fehér virágmintákkal. Szeretem ezt a kombinációt. - és magam köré csavarom úgy, ahogy akkor volt rajtam egy törülköző, amikor Seb eljött hozzám, hogy meginvitáljon erre az útra. Épp csak akkor melltartóm pántjai kilógtak alóla, félreérthetetlen jelét adva annak, hogy nem vagyok meztelen a takarásban. Most viszont nincsenek kikandikáló pántok, csak a törülköző, melyet mellem fölött igazítottam magamra, s fogattam össze az anyagot, betűrve azt réteg-a-rétegbe. A fürdőlepedő elég nagy, szóval leér az alja combközépig.
Hajamat összefogom egy helyes, könnyed, hánya-veti kontyba a fejem tetején, s mivel a sminkemet már lesírtam, így nincs egyéb, amitől megszabadulnom kellene.
A hálószoba ajtaja nyílik előttem és csukódik utánam. Nekidőlök az ajtólapnak, ha már úgyis becsuktam, nem tartok attól, hogy kinyílna mögöttem és hanyatt találnék esni. Nem mondom, hogy ugyanolyan magabiztos vagyok, mint az ötlet felmerülésekor, de azért nem tagadhatnám le, hogy minden porcikám kívánja ezt a fürdést a maga furaságával együtt is. Nem vagyok oda a testemtől, szerintem nem különleges, de Seb annyit dicsért már, hogy a kisebbségi komplexusom momentán háttérbe szorult.

Nique & Seb

- Mint a tűztől. – Borzongok meg, még az említésüktől is kizár a hideg. Elméletileg az emberek fóbiák szempontjából három csoportra oszthatóak. Rágcsálók, bogarak, kígyók. Nem tudom hogy miért ez a három, és most csupán az állatokkal kapcsolatos irtózásra gondolok, nem sorolandó ide a bezártságtól való félelmet sem. – Ha csak a tévében látom, akkor is átkapcsolom az adást. – Rázom meg a fejem. Tudok a dologról ellenérzés nélkül beszélni, legalább őt is meggyőzöm róla, hogy az ellen nehéz küzdeni, amit az agyunk falként állított fel elénk. A kezdeményését tökéletes válaszként élem meg, és kezdem egyre inkább imádni, hogy akárcsak az előző csókjánál, hajlamos oly módon elvarnni a szálakat, hogy az számomra a legélvezetesebben nyilvánuljon meg. A nők hajlamosak lemondani a kezdeményezésről, csupán elvárják, fogadják, és kezelik, amikor a férfi kimutatja a vonzalmát, ám a viszonzás, a kezdeményezés átvétele igazán Nique-re jellemző tulajdonság.
A teraszon nem csak a kilátás mesébe illő, úgy forrunk egymásba, mint akikről lerí, hogy egymásnak teremtettek. Belefúrom államat a kulcscsontjába, de csak finoman, gyengéden, így a simogatán csak felsóhajtani tudok. Az ajkaimon is megteszi, pedig tudja, hogy milyen hatást vált ki belőlem. Egyértelmű, hogy nem csak játszik az érzéseimmel, kezd már kiismerni. A puszit viszonzom, nincsen bennem csalódottság, hogy a szobát lesi immár. Elindul befelé, de mégsem a nappaliba, valahol félúton áll meg, én érdeklődően várom a reakciót, ebben a nyári ruházatban egyszerűen lélegzetállító, most viszont valamit mondani készül, inkább oda figyelek. Oldalt döntöm a fejem, és kissé meglepődöm, megint eljutunk oda, hogy én motyolok a fontos dolgokon, ő pedig képes átlépni a saját határait. Az teljesen tiszta, hogy mire is gondol, ez az intimitásnak egy olyan szintje, ahol én sem jártam még. Tudtam, hogy egyszeri esélyeim vannak, akkor mindent bele módon ment a ruhatépkedés, ez annyira... romantikus. Fel sem fogom, de én pirulok el, ahelyett, hogy őt tenné. Lassan bólintok, és közelebb lépek. Az álla alá teszem az ujjam, hogy a saját zavaromat is leplezzem.
- Nem mondom, hogy ellenemre lenne, de szívem... Nem lesz fura, ha ott lent, tudod... ha látod, hogy mennyire rád vagyok indulva? – Na igen, én már most sem tudom, hogyan illik ezt szalonképesen megfogalmazni, még nem voltam szerelmes, nem volt kialakulóban szerelmeskedésem. Mert szerelmeskedés, nem is szex, teljesen máshogyan gondolok rá. Ahogyan telnek a napok, hetek, valahogy beérek agyilag valami komolyabb irányába. Ha végre sikerül valami választ találnunk, akkor lágyan megcsókolom, most nem is kell a nyaralásra gondolnunk, itt vagyunk együtt, a fürdésből és egy kis összebújástól nem kéne ennyire betojnom.

Seb & Nique

- Félsz tőlük? – tekintek ki kissé a saját drámámból. Nem tudom miért, de ez a rágcsálófóbia azért aranyosnak tűnik nekem. Nem mondom, nem ragozom, de azért van abban valami kellemes értés, hogy nem csak nekem vannak gyengeségeim. Így nem érzem olyan elveszettnek magam. - Merek én, csak rettegek attól, hogyha átengedem magamat az érzésnek, akkor tényleg menthetetlenül összetörök.- vallom be töredelmesen. Aztán hagyom, hogy Sebastian legyen a vigasztaló, kapaszkodom a szerelmébe, s így egy fokkal könnyebben engedem el magamból a taxizás okozta sokkot.
- Egye kukac, akkor tévedtem! – hümmentek egy vállvonás keretei között, majd a tévedésemet is belefullasztom a csókba, melyet kezdeményezek. Nem mozdulok ki az érintéséből, hagyom, hogy megtegye, s bár lehet, hogy közben vörössé válik az arcom, ám ez felfogható a szenvedély hevének pírjaként is. Elvégre én provokáltam, nincs itt az ideje annak, hogy megjátsszam magam. Élvezem az érintését, mint ahogyan a csók is feltüzel. Mindettől függetlenül azért ellépek Sebtől nevetve, hogy felfedezzem a lakosztályt, mely túra végén az erkélyen kötök ki. Az epret eddig nem vettem észre, a konyhába és a hálóba se néztem igazán be, elragadta figyelmemet a kilátás.
Ahogy kedvesem mögém lép, nekidöntöm hátamat a mellkasának, fejemet vállának támasztom, kicsit oldalvást így nézek fel rá. Felnyúlok az arcához, hogy megsimítsam azt, majd ujjaimmal kutatón, mint egy vak megkeressem ajkait, hogy azokon is végigsimítsak, miközben fordulok az ölelésében, hogy szemben lehessek vele. Úgy emlékszem, hogy legutóbb is hatásosan érintette az, ahogy az ajkain zongoráztam mutatóujjammal. Finom cirógatás ez, akár csikiző is lehet. Mindenesetre kap egy puszit a simítás helyére, csak hogy lássa, kivel van dolga. A válla fölött betekintek a szobába.
- A fürdés nekem is eszembe jutott. - jegyzem meg így, nem használva a strandolás szót. Egy futó ölelésszorosítás után kislisszanok a karjai közül, s beljebb lépek az erkélyről, hogy az ajtóban álljak meg és forduljak vissza Sebastian felé.
Hátamat az erkélyajtó félfájának vetem, magam mögött támaszkodom kezeimmel. Kissé tétován, de mégis igen határozottan állok ott, játékosan pillantva szerelmemre, tekintetemben tobzódó kíváncsiság lángjaival.
- Ami azt illeti, felmerült bennem, hogy.. – kezdem el, de ennél a pontnál enyhén beharapom alsó ajkamat. Vajon ki kell egyáltalán mondanom? Nem tudom mit fog szólni hozzá, hiszen úgy tűnt a legutóbb is, hogy ez elég forró talaj mindkettőnk számára. Akkor azt mondta, hogy várni akar, s én igazán nem ebben akarom megakadályozni, de ami felmerült bennem, az valamiféle előzetesnek is felfogható. Nem számít. Fogja fel, aminek csak akarja. Én befejezem az elkezdett mondatot, ha a fene fenét eszik is. - ..esetleg lemoshatnánk magunkról az út porát.
Igen, arra kértem, hogy fürödjön velem. Nem a strandon. Viszont ez nem egyenlő azzal, hogy felajánlottam birtokbavételre a testemet. Persze tudom én, hogy a tűzzel játszom, hisz a meztelenség az előszobája a szeretkezésnek, de mégis, én nem gondolok erre a kérdésemre úgy, mint aki most azt fejeztem ki vele, hogy le akarok feküdni Sebbel. Persze, az se áll távol az igazságtól. Hogyne akarnék? Hisz szeretem, pattognak közöttünk a szikrák, akarom őt és tudom, hogy ő is kíván engem. Ám én a fokozatosságban hiszek.. s talán ez a fürdés jó első lépcső lehet, elvégre.. nem kell utána azonnal az ágyban kikössünk, nem igaz? Nem tudom. Nem keresek erre válaszokat. Inkább Sebastiant fürkészem, hogy vajh mit reagál. Kínos lenne, ha elutasítana.

Nique & Seb

♫ Breathless ♫

Még a járdán ücsörögve hallgatom, kényszert érezve hogy folyamatosan rázzam a fejem, amikor magát szidja, hibáztatja. – Nekem kellett volna odafigyelni. Az autó nem létszükséglet. Ha rágcsálók közé akarnál belökni, a félelemtől halnék meg, nem a harapásoktól, vagy a betegségtől. Nem lehet mindent... legyőzni. Felejtsük el, kérlek..! – Felállunk, remélem tudtam vele legalább egy kicsit éreztetni, hogy nincsenek elvárásaim felé a fóbiájával kapcsolatban. Ha életünket annyira átitatja a gyász, akkor az emlékkel együtt tudunk ugyan élni, de a jövőnket nem teheti tönkre.
- Erre nincs szükség. Közel sem ért akkora csapás, mint téged. Merj mellettem törékeny lenni, hadd legyek az, akivel el tudod engedni. Ha könnyhullatással, hát azzal. Az erőt a létedből, az ölelésedből merítem, nem a dacból, hogy elrejtenéd a fájdalmad. Szeretlek Dominique, ahogy vagy, azzal együtt, ami történt veled. – Nyomok most egy puszit a homlokára, hogy végül kéz a kézben vágjunk át a hallon, hogy felvegyük a szobakulcsot.
- Rosszul tudod padlizsánharcos. Az új feleségekkel szokást ezt tenni. De miért ne lehetne már most így? – Átlépünk, be a szobába, sikerült megoldani, hogy kissé oldalt fordítsam, baleset nélkül érkezzünk meg a következő pár napunk lakóhelyére, amely ezúttal tényleg a luxusról árulkodik. Bevallom, nekem igen megszokott ez a milliő, Nique esetében hamar kiderült, hogy nem kápráztatja el a pénz. Mindegy mi van a felszínen, csak az számít, amit teszek. Leteszem bent, olyan módon viszonozva a csókját, hogy ezúttal tudatosan fonom rá ujjaimat a mellére, az illendőséget azt hiszem részemről is elfelejhetjük. Nem a bunkó taperolás a lényeg, még ebben a helyzetben is gyengéd határozottság vegyül a mozdulatomba, fenntartva lehetőségét, hogy kicsusszanjon abból a bizonyos ölelésből. Úgy vélem, nem csak az érzelmeink szintjén, testileg is kezdünk összecsiszolódni. Nincsen szükségünk olyan virtuskodásra, amely a kapcsolatok első hónapját jellemzi, majd nyom nélkül kihúny, mégis fel tudjuk fedezni másikban a vágyat, hogy beérett egy csók, egy ölelés, egy intim pillantás. Hagyom, hogy továbbszaladjon, hogy felfedezhesse a szobát, amely továbbra is hangsúlyozom, inkább lakosztály, még ha a nappaliban is vagyunk jelenleg. Legalább sikerült lenyügöznöm kissé, az ő világnézete alapján úgy vélem, ez azért mégiscsak valami. Ahogyan felhozta a menyasszony dolgot, és már többször beszéltünk, hogy hosszútávra tervezünk, így nekem is számot kell vetnem az életemmel, hogy miből teremtem elő az anyagi jólétet. Nem most lesz, az alapokat azonban illik szépen már mostanság lerakni.
- Örölök, hogy tetszik. - Lassan közeledek hozzá, magam is megcsodálva a helyszínt, bekukkantva a különböző szobákban. A konyhában egy tál eper, és egy üveg pezsgő vár, szerencsére kölyökpezsgő, mert tudom, hogy nem iszik, mázli, hogy figyelembe vették a kérésemet. Kilépek magam is a a teraszra, hogy hátulról öleljem át, határozott mozdulattal simítva rá ujjaimat a csipőjére.
- Ha kipakoltunk, strandolnál vadmacskám? Vásároljunk? Vagy ideje már az ebédnek? – Csak a lehetőségek vannak a kezemben, ő a bábjátékos.

Seb & Nique

- Nem voltál balfék! – érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell. Könnyek ide, sokk oda, kényszeresen magyarázkodom. - Én akartam. Azt hittem, hogy menni fog. - belecsuklik a hangom, nem tudok több mindent kinyögni. Sejtem én, hogy nem világos számára minden, amin a taxiban keresztülmentem, de nagyon becsülöm azért, ahogy vigasztalni próbál. Az érintéseinek helye szinte fel sem tűnik, nem bír különleges jelentéssel egyik és másik külön-külön. Az összehatás az, ami megmelengeti a szívemet. Az, ahogyan a könnyeimet itatja le a zsebkendővel, ahogy ölel, ahogyan a támaszom.
- Nem lehetek örökké ez a korcs.. – suttogom. Én igenis át akarom törni a falamat, mert ettől kevesebbnek érzem magam. Talán most még nem megy, lehet, hogy évek múlva sem fog menni, de mégis, ha nem próbálom meg soha, akkor mindig csak a rettegés marad. Az meg így is megvan, meg úgy is. Nem vesztek semmit. Viszont azt megfogadom, hogy legközelebb egyedül ülök taxiba. Nem szeretném Sebastiant tovább terhelni azzal, amilyen iylenkor vagyok. Így is rengeteget segített már nekem, megérdemli, hogy többet kapjon a jobb napjaimból, mint a rosszakból.
- Tudom, de nézd el nekem. Azzal, hogy próbálok előtted erősnek látszani, néha tudom azt a hamis illúziót kelteni, hogy tényleg az vagyok, s akkor ezt magammal is elhitetem. – vallom be töredelmesen. Ez iylen ostoba mantra, vagy nevezzük inkább struccpolitikának. Amit nem látok, az nincs is. Amit nem fejezek ki, az nem is fáj. Vagy valami efféle.
Aprót sikkantok, amikor az ölébe kap, majd ez a sikkantás kuncogásba fojtódik. - Én úgy tudom, hogy ezt a menyasszonyokkal szokták csinálni a saját lakás küszöbén.. – kezdek bele kicsit elnyújtottan, mint aki nagyon gondolkodik azon, hogy mit is mondjon továbbá. A szoba egyelőre nem érdekel, amint lekerülök Sebastian öléből azonnal fordulok is oda hozzá, hogy átöleljem, hozzábújjak, s ha esetleg válaszolni kívánt volna a menyasszonyos dologra, akkor azt egy csókkal forrasszam ajkaira. Tarkójára simítom csók közben a tenyeremet, s mivel lábujjhegyre kellett emelkednem, így esélyesen elég nagy mértékben Sebnek döntöm a testsúlyomat. Az ajtó már becsukódott mögöttünk és közel is vagyunk hozzá, szóval ha hátra is kéne lépjen attól, mert nekidőltem, legfeljebb annyi történhet, hogy az ajtólapnak támaszkodik.
Nem törekszem arra, hogy futó és illendő legyen ez a csók, kíváncsi, kacér nyelvjátékkal fűszerezem, hogy aztán egy szemtelen nevetés válassza el ajkainkat egymástól, mint ahogy Mózes szelte ketté a Vörös-tengert. Ha nem kap utánam elég sebesen, akkor kicsusszanok karjai közül, s a szoba belseje felé indulok, hogy most aztán már tényleg körülnézzek. Az állam? Nos az nem kis mértékben leesik. Nekem ez elképesztő, olyan régiója a gazdagságnak, amiről sosem álmodtam, s amiről csak a hírekből tudtam, hogy létezik. Egy bármilyen szobában boldog lennék vele, s bár nem mondom neki, de remélem, hogy nem lenyűgözni kíván a fényűzéssel. Engem ugyanis ez inkább csak zavarba hoz – még ha nem is mutatom ki – semmint lázba. Viszont a gesztust értékelem, s nagyon szeretem is érte. Mert azt fejezi ki azzal, hogy elhozott ide, s éppen egy ilyen szobát választott, ennyi csodával halmoz el, hogy szeret engem.
- Elképesztő! – marad kicsit tátva is a szám a csodálkozástól. Körbejárom a lakosztályt, hasonlóban sem voltam még soha, engem minden érdekel. Egészen addig, amíg a kilátás felé nem téved a tekintetem. Akkor minden belső tér mellékessé válik, s azonnal a terasz felé veszem az irányt. Úgy vonz az óceán látványa, mint molylepkét a fény.
- Te jó ég, hogy ez mennyire gyönyörű! – ámuldozom, s néha-néha hátranézek Sebastianra, mintha csak megerősítést várnék tőle arra, hogy ez tényleg igaz, nem álmodom, komolyan elhozott ide. Kicsit olyan kisgyermek a cukorkaüzletben-effektus. Azt sem tudom mihez kapjak hirtelen.

Nique & Seb

♫ Love is a many splendored thing ♫

A szálloda előtt ücsörgünk, átkarolom amennyira csak lehet, én magam is szipogni kezd, amikor feltör belőle a zokogás. Fogalmam sincsen, miért erőltettem ismét ezt a dolgot, pedig annyira ügyes voltam a Porsche kapcsán. Akkor képes voltam lemondani a saját autómról, most pedig olyan figyelmetlen vagyok, hogy bele sem gondoltam, hogy ez most problémát jelenthet. De nem, most nekem kell erősnek lenne. Picit megszorítom a kezét, hogy érezze, nem csak arra vagyok képes, hogy bújjak, tudok magabiztosságot is sugalni. Végülis én vagyok a férfi, még ha ezt a szerepet kölcsönösen is dobálgatjuk egymásnak. Meg kell szoknom, hogy számára a halál árnyéka nagyon is valós, nem csupán az édesapja elvesztése, a lelkiismeretfurdalás, és persze az, hogy ismét történhet vele valami.
- Jaj bogaram. Én voltam a balfék, fel kéne már hagynom a buta szokásaimmal. Együtt leszünk ezen túl, nem is foglalkozunk vele, jó? – Hajolok oda, hogy belesuttogjam a fülébe, hogy hát persze, én is szeretem, aztán meg is cirógatom ott. Véletlenül hozzáérek a cicijéhez valami simogató jelleggel, amely most nem szándékos, nem is tudatos, valahogy természetes a mozdulat, csak akkor veszem észre, amikor már zsepit keresek, hogy mi is sikerült. Kissé elakad a szavam, de csak megrázom a fejem magyarázkodás nélkül.
- Te? Rémesen? Nem kell talánozni, van, amit nem lehet leküzdeni. A falat kikerülni kell, nem átverekedni magad rajta. – A zsepi segítségével megtörölgetem az arcát, óvatosan távolítom el ha lenne valami szolíd smink, hiszen anélkül is gyönyörű, én pedig végtelenül hálás vagyok azért, mert még így is próbál vidám lenni. Felkászálódunk a földről, szinte ő húz fel engem, és belehasad a szívem, hogy mennyire próbál a kedvemben járni. Sóhajtok egy aprót, és megrázom a fejem.
- Nique... ne. Nem riasztasz el, vedd már észre. Nincs szükség arra, hogy mindig félretegyél mindent. – Húzom magamhoz egy pillanatra, ezzel a sírós-ölelkezős burleszkkel, olyanok lehetünk mint a friss házasok, akik nem tudják eldönteni, hogy nyolc gyerekük legyen, vagy tíz. Végül odalépünk a recepcióhoz, hogy elkérjem a kulcsot, a csomagjainkat már előre elvitték. Némi liftezés után megérkezünk a felső emeletek egyikére, kikeresem a megfelelő számot, hogy aztán miután benyitottam, a karomba kapjam a drágát, és úgy lépjek vele át a küszöbön. A fejére különösen figyelek, ne válljunk valami olcsó vígjáték főszereplőiévé, hogy már az elején kiütöm a szőke bombázót. Igazából nem is szobánk, lakosztályunk van, egy akkora káddal a szoba közepén, hogy be se férne a birtokon lévő szobámba. Természetesen többszemélyes, a gigászi tévéről, és a teraszos kilátásról ne is beszéljünk, amely az óceánra néz. Külön ajtó vezet a konyhába, a mellékhelységbe, és persze a hálóba
- Tetszik szerelmem? – Kérdezem, hiszen én ezt megelőzően már képek alapján tudtam kiválasztani.

Seb & Nique

♫ Do you see how much I need you right now? ♫

Nem kérdezek vissza, hogy annyira mi, csak sejtelmesen mosolygok. Hagyom, hogy a szavak eltörpüljenek a tetteink mellett, sodródom és élvezem, ahogy az érzelmeim Sebastianéival keveredve körülölelnek.
- Nem ígérhetek semmit! – görbítem be ujjaimat, mintha csak a macska énem hegyezné a karmait, s még nyávogok is a vicc kedvéért. Széles vigyorral hagyom ennyiben a dolgokat, de a gesztusaim jelzésértékűek voltak. Van bennem pikantéria, nem lehet mondani, hogy nincsen.
Viszont akármi is volt, mielőtt beszálltunk a taxiba, el is múlt belőlem minden könnyedség, pikáns felhang, kedveskedés. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, ahogy a karambol történt, hallottam a kamion dudálását, megint éreztem a fájdalmat a lelkemben és kormányba bevert homlokomban is. A taxi ugyan megállt, de az én emlékáradatom csak akkor apad el, amikor meghallom Sebastian hangját. Akarnám én tartani magam, de nem sikerül, hangosan tör fel torkomból a zokogás. Görcsösen, kapkodva fordulok oda Sebhez, hogy a karjait magam köré vonva belebújjak az ölelésébe, s egy pillanatra ne törődjek semmivel csak azzal, hogy itt van velem, hogy meg tud védeni, hogy nem vesztettem el őt is, s hogy a tragédia elmúlt, nem kell átéljem újra ugyanazt.
- Ne haragudj.. ne haragudj.. – hüppögök, majd a vicce hatására sírós-nevetős hangokat hallatok. Kimondhatatlanul hálás vagyok neki azért, mert megpróbál felvidítani.
- Szeretlek! – emelem fel a fejemet, hogy kicsit kibontakozva az ölelésből kézfejemmel kidörzsöljem a könnyeket szememből. Igyekszem nagy levegőket venni, s összekapni magamat, elvégre nyilvános helyen vagyunk, s nem akarom kedvesemet kellemetlen helyzetbe hozni.
- tudom, hogy rémesen nézhetek ki, de most sokkal jobban viseltem, mint a legutóbb. Talán.. talán menni fog. – próbálok pozitívan hozzáállni. Persze ez vérszegény, hiszen majd' belehaltam a dologba, de nem szabad hagynom, hogy a múltam felém kerekedjen. Próbálkozni kell, amíg még lehet.
Felkelek a földről, kezemet nyújtom Sebastiannak. Nem akarom elrontani ezt a megelepetés nyaralást, úgyhogy megfogadok magamban valamit. Innentől az a vidám lány leszek, akibe beleszeretett. Nem kellenek neki állandóan a gondjaim. Van belőlük számára is elég.
- Csodálatos hely ez! – tekintek fel a szálloda épületére, váltva ezzel témát. Még mindig remegnek a lábaim, de ha Seb kezét fogva lépdelhetek beljebb, talán csak nem esem el. Az biztos, hogy egyhamar nem kívánom ismételni az autós mutatványt, de nem bánom, hogy kipróbáltam magam.

Nique & Seb

♫ Hard To Say I'm Sorry ♫

- Ez annyira... – Rázom meg a fejem, a szívverésem felgyorsul, most már tagadhatatlan, szerelmes vagyok, hogy az ilyen mondatok olyan mélyen felcsigáznak, érzem, hogy fontos vagyok. Magamhoz szorítom, csak egy ölelés szinten, leírhatatlan érzés, hogy milyen boldog vagyok vele. Ez nem csak a kezdeti fellángolásnak szól, amikor valaki csak letépi a másikról a ruhát, aztán bagzanak vagy egy hónapig. Tisztelem őt, mert képes látni engem, nem csak általánosságokat gondolni, klisékben mérni a férfi-létem. Pontosan tudja, hogy milyen fából faragtak, mire vágyok, és türelmes velem. Mint én vele. Nem a cicababám, akivel játszanék az érzéseivel. Igen, most már egyértelmű, mintha eddig nem így kezeltem volna, a szerelmem.
- Örülök, hogy végre tetszik. Csak aztán módjával a karmolással... – Húzódik félmosolyra az ajkam, hiszen amit a szobámban csinált, nagyon is inspiráló volt, még később is beharaptam a számat, ha eszembe jutott, annyira ösztönösen talált be. Ez mind abból fakad, hogy imád adni. A lelkéből. Minden ebből vonható le. Próbálkozik, tudni akarja, hogy mi a fontos, még ha nem is mondom ki, látom, hogy igyekszik. Mit látom, szó szerint érzem a bőrömön.
Bepakolok az autóba, és már az első mozdulatoknál látom, hogy semmi értelme nem volt. Miattam próbál erős lenni, holott erre nincsen szükség. Megpróbál szembenézni a múlttal, ennek nem ez a menete, főleg hogy nem akarom elrontani a nyaralása első pár percét egy ilyen élménnyel. Megfogom a kezét, próbálok nem olyan mozdulatot indítani, amivel kikészíthetem az idegeit. Elérünk a szálloda elé, gyorsan kifizetem a taxist, aki szerencsére nem kérdez semmit. Személyzet érkezik mellénk, most csak arébb intem őket, és leülök a drágám mellé.
- Kimondhatatlan, hogy mennyire sajnálom édes... – Bújok hozzá, azaz csak egy pillanatig, aztán gyorsan magamhoz rántom. Ha sír, hát sír, teljesen megértem ezt. Megpróbálom átérezni azt, amit most ő, nyilván nekem így nehéz, még ha nem is vagyok teljesen kívülálló.
- Nem fogunk többé ilyesmivel kisérletezni. Ha mást nem, akkor spórolok egy magánrepcsire... – Kicsit viccelődöm, nem érzéketlenségből, inkább lelket szeretnék önteni belé. Felsóhajtok, és bólintok, hogy vihetik a csomagjainkat.

Seb & Nique

♫ Do you see how much I need you right now? ♫

- Jó, hát azok voltak, de én meg csókolózni akartam, úgyhogy kapóra is jött, hogy ennyit beszéltél. És még úgy is tűntem, mintha érdekelne a film.. – kacsintok rá nevetve. Valójában érdekelt – volna – a film, de tényleg jobban szerettem Sebastiant hallgatni, a szóbeléfojtás meg annyira adta magát, hogy nem tudtam kihagyni, s nem is akartam. Azért egy csók még nem tartozik azon dolgok közé, amit ne lennék hajlandó megcselekedni nyilvános helyen. Persze más azért, amikor a négy fal között érnek ajkak az ajkakhoz, de azért nem kell mindenhez teljesen elrejtőzni.
- Vadmacskám.. hmm.. ez jó! – morranok-dorombolok játékosan, majd nevetve bújok is, mint ahogyan a macskák szokták. Már nem nevetni, hanem bújni. A táskával nem kell vesződjek, a drágám udvarias, szóval maradhatok annál, hogy olyasmit ajánlok, amivel magamat is meglepem.
Nem mondhatom, hogy nem szorítom kapaszkodva Sebastian kezét, de azért igyekszem moderálni magam. Elvégre én mondtam azt, amit, én ajánlottam, hogy legyőzöm a félelmemet, hát meg is kellene tennem. Nem lehet ez olyan halálos, pár perc, ki fogom bírni. Ki kell bírjam. Nem azért, mintha a buszozás derogálna, egyszerűen csak ha már azt szajkóztam, hogy Seb fejlessze önmagát – a képességét – akkor ideje, hogy magamat is fejlődésnek indítsam. Nem képesség terén, de azért mégis egy igen fontos platformján az életnek.
- Köszönöm! – lehelem Sebastian felé fordulva, amikor végül beülök mellé a taxiba. A kezét még véletlenül sem engedem el, s bár igyekezhetnék természetesnek tűnni, mégsem érdekel az egész. Ahogy az autó ajtaja becsukódik, azonnal a nyakamba szakad a múlt. Főleg mivel sikerült arra az oldalra bemásznom a hátsó ülésen, ami a sofőrülés mögött helyezkedik el.
Nagy levegőt véve hajtom hátra a fejemet a támlának, lehunyom szemeimet. Sikerül nem felkiáltanom, amint elindul alattunk a jármű, s a könnyeim is csak úgy öt perc után indulnak meg. Ez haladás, főleg ha azt nézzük, hogy amikor utoljára autóba ültem egy reptéren, akkor sikítani kezdtem, s ha nincs a Professzor meg az ő képessége, akkor talán be is kellett volna nyugtatózniuk ahhoz, hogy elérjünk az iskolához.
Reszket a kezem, remeg minden tagom, s úgy kapaszkodok Sebastianba, ahogy csak fuldokló kapaszkodna az életet jelentő mentőövbe. Ajkaimat szorosan zárom össze, s szemeimet sem nyitom ki egészen addig, amíg biztosan nem tudom, hogy már nem indulunk tovább, megérkeztünk.
Nehezen térek magamhoz, a könnyek nem tűnnek el arcomról, s nem is próbálkozom azzal, hogy normálisnak látszódjam amint kiszállok a taxiból. Kicsit olyan, mintha a testemen kívül léteznék. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, egyszerűen csak a járdaszegélyre roskadok, átkulcsolom karjaimmal felhúzott lábaimat és homlokomat a térdeimre támasztom. Össze kell szedjem magam, nem égethetem itt Sebastiant. De egyszerűen.. nem megy. Nem tudom kiverni a fejemből a képeket. Szinte keresem a vért magam körül. Attól, mert nem üvöltök és hisztériázom, még nagyon közel állok ahhoz, hogy darabjaimra hulljak. Egyedül képtelen vagyok kimászni ebből. Tudom, hogy kellene, de nem megy. Talán korai volt ez a taxizás. Szánalmas látványt nyújthatok.. rettentően szánalmasat.

Nique & Seb

♫ Summertime sadness ♫

A sok rossz élményt magunk mögött tudjuk hagyni ráadásul egy ideje már nem is veszekedtünk, a végén még egy igazi cuki pár leszünk? Áh, a jellemünket nem tudjuk megtagadni, biztosan lesz olyan, hogy összekapunk, amennyire én gondolom így kívülről, még a legkomolyabb szerelmeknél is lehet esélye az összezördülésnek.
- Én csak... – Hadarnám tovább, annyira belelendültem a kommentelésbe, a drágám ezúttal egy édes módot választ arra, hogy megnyugtasson, és egyben újra magába bolondítson. A meglepetésem apró, a viszontcsókom már annál komolyabb, a publikumnak köszönhetően mégis valahol mérsékelt. Nem azért, mert Nique prűd lenne; már tudom, hogy szereti a sajátunknak érezni a kettőnk dolgát. Bizonyos fokig bármit, onnantól maradjon meg minden a hálószobánknak, még ha egyenlőre az is csak egy korhatáros tartalom.
- Még én sem láttam ezt, de annyira kiszámíthatóak voltak benne a történések. – Harapom be az ajkam, amikor visszakaptam őket. Nem akarok felvágni, mert úgy tűnne, hogy csak okoskodok itt. Ő sem untat állandóan azzal, hogy milyen tánclépéseken agyal, csak ha kifejezetten rákérdezek.
- Majd egyszer talán vadmacskám, majd egyszer. Addig még van mit csiszolódnom. – Fogom kézen, miután már leszálltunk, és megindulunk kifelé a csomagokhoz. Látom, hogy nyúlna a táskáért, gálánsan megelőzőm, és én magam veszem át az övét is. Nem vagyok az a kigyúrt testépítő, de két sporttáskát még én is elbírok egy kézzel. Odaölel, én meg vissza, mégsem válik unalmassá.
- Régen voltam már itt, akkor sem ott szálltam meg. Néztem nagyjából megközelíthetőséget, kocsival negyed óra, busszal negyven perc, mert sok helyen megáll. Túristajárat. – Objektíven sorolom a lehetőségeket, aztán én lepődöm meg a legjobban, amikor felajánlja a taxit, mint megoldást. Nem kezdem el vitatni, hogy készen áll-e rá, kedvesen mosolyogva bólintok, és a táskákat a földre ejtem, hogy tudjak inteni amikor már kint vagyunk az üvegajtók előtt. Be is sorol elénk egy helyi taxis, zöld autóval. A sofőr valami iráni lehet így a kinézetét illetően, készségesen segít betenni a csomagokat hátra. Mielőtt beszállnánk, odaintem magamhoz.
- Küzdök egy halványabb hányingerrel, szóval csak lassan, ha kérhetem. – Cinkosan Nique-re pillantok, nem akartam, hogy magyarázkodjon a nagyobb kanyaroknál, magamra vállaltam, hogy ha a sofőr száguldozna, akkor inkább megelőzzük a boritékolható kiakadást. Ha szerelmem is készen áll, akkor becsusszanunk hátra, és előrediktálom a szálloda nevét, és címét.

Seb & Nique

Valaki odafent biztos velünk van, mert csoda kellett ahhoz szerintem, hogy ezt a gépet ne késsük le. Pihegve huppantam le a helyemre, s azzal pihentem ki magamat, hogy jó alaposan körülpillantottam a repülőn. Soha nem utaztam még első osztályon, repülni is csak akkor egyszer repültem, amikor az iskolába jöttem. Nem félek a magasban, nincsenek ilyen gondjaim, így marad az, hogy mindenre gyerekes módon rácsodálkozom.
- Imádlak hallgatni, de legalább előre ne lődd le a történéseket! – hajolok egy ponton oldalvást fordulva Sebhez, s az álla alá nyúlva magam felé fordítom az arcát, hogy egy csókkal fojtsam belé a szót. Persze nevetek, nem gondolom komolyan, felőlem az egész filmet végigbeszélheti, úgyis az érdekel, amit ő mond, s nem az, amit játszanak.
- Nem ez volt a világtörténelem legcsúcsabb filmje, de legalább tudom, hogy isteni kritikus leszel! – dicsérem meg elfogódottan, amint leszállunk a gépről végül. A terminál felé haladva megfogom Seb kezét, ujjaimat az övéibe kulcsolom, s csak akkor engedem el őt, amikor a csomagok azon a vicces futószalagon megérkeznek. Van bennem némi para, hogy nem fogom tudni leemelni a táskát és akkor ott fog körözni ki tudja meddig, na de szerencsém van és nem vallok kudarcot. Felvágom a hátamra a sporttáskát . Elég érdemes a módszer, mivel a rövid fülei nem épp hátpántok, de megoldom a dolgokat – majd Sebastianra figyelek. A figyelmességéért ölelés a jutalma.
- Mennyire van messze a szálloda innen? – teszek fel egy tétova kérdést, majd meg is magyarázom, hogy miért gondolom.
- Talán odáig el mernék taxizni.. veled. – lenyelem a gombócot a torkomból. Nem azért, mert derogálna buszozni, de most olyanom van, hogy talán nem halnék az autózásba sem bele. Lehet, hogy az érzés elmúlik hamar, szóval nem árt, ha kedvesem gyorsan reagál, akárhogy is tegye azt.

Nique & Seb

♫ Sometimes ♫

Pár órával később...

A repülőt éppenhogy elértük, és teljesen sima utunk volt. Kaptunk a fedélzeten ebédet is, az első osztályon ültünk, így nem volt az a tömegnyomor, amit Nique megszokhatott. Feltételezem ült már repülőn, ha mást nem Párizsból New Yorkig minimum. Hát teljesen más szint, ha szép szellősen vannak a székek, filmet is vetítenek, és igazából extra kivánságok is lehetnek amit az étlapot illeti. A járat olyan gyorsan eljut a leszállásközeli állapotba, hogy akkor veszem észre, hogy szinte be nem állt a szám a vetített filmről, végigkommentáltam, apró darabokra szedtem. A légy lehetett volna romantikus film, tudományos fanasztikusba fordult, és egy olcsó, szinte B kategóriás horrorként végződőtt. Csúfos bukás még a kiváló főszereplők ellenére is. Kár érte. A lényeg, hogy földet érünk, megtapsolom a kapitányt, igazán szépen repültünk, észre sem vettem, hogy nem egy moziban ülünk, szegény drágám meg kapott a személyemben egy kéretlen kalauzt a filmek világába. Remélem meg tudja szokni.
Kilépünk a terminálba, a vámolásnál teljesen véletlenül nem találnak nálunk kokaint, így szabad az út Miamiba. Türelmesen fogom a kezét, miközben várakozunk a csomagkiadónál. Ezúttal is mázlink van, ha nem bukik vissza rám valami baba tápszert, akkor a nyaralásunk kiválóan indul.
- Autóbérlés, taxizás kizárva, a helyi buszjárat megfelel hercegnőm? – Kérdezem odapusszantva, miután felmarkoltam mindkettőnk sporttáskáját, és megindulunk a kijárat felé.

Seb & Nique

Nem mehet minden elsőre, de ez a kolibri volt a legkevésbé rossz, csak mondjuk madaram nélkül, s akkor még el is menne. Bár azért.. nos nyilván nem tökéletes, mert ha az lenne, akkor elolvadtam volna tőle. Vagy ez hogy szokott lenni egyáltalán? Sose becézgettek, apának Nique voltam, mindenkinek az vagyok, szóval ez nekem újszerű tapasztalás. Nekem is az lesz a becenév elfogadása, s nem csak Sebnek a kitalálás. Egyelőre viszont a csók mindent eltöröl, ereje elsöpri a kitalálás és a befogadás feletti gondolatokat is. Nem szól másról, csak az egymás iránt érzett szerelmünkről s azt hiszem, hogy ez beszédesebb, mint minden szó.
- Jól is teszed! – kacsintok rá, a hajborzolásra pedig csak felmorranok. Nem azért, mintha annyira félteném a frizurámat a kócolódástól, de azért mégis, valamire morogni kell, olyan rég tettem már. Kicsit olyan vagyok, mint a macska, amikor visszafelé simogatják, épp csak én nem fújok, s a morgás után egy puszinyi időre még dorombolok is, képletesen.
- Az a jó, hogyha őszinte az írás, nem kell odalenni a filmtől, a negatív kritika és a vicc is nagyon jó helyen lehet az írásaidban én úgy hiszem. – tényleg nem csak a levegőbe beszélek, komolyan büszke vagyok rá. A kritikákkal meg úgy vagyok – ahogy azt már Sebastian is tapasztalhatta – hogy nem szégyellem kimondani azt sem, ha valamiről negatív a véleményem, hiszen a véleményem az enyém, s ha a másik fél megkérdezte, akkor feltételezhető, hogy kíváncsi is rá. Az már nem biztos – tapasztalatól tudom – hogy képes be is emelni azt, hogyha rosszat hall, s nem csak olyat, amit valójában hallani szeretne. De az újságírónak amellett, hogy szubjektív, szerintem meg kell maradnia valamilyen szinten objektívnek lenni is, s a kritika attól lesz életszagú, hogyha minden benne van. Jó is, rossz is. Mert olyan nincs, hogy valami csak fekete, vagy csak fehér.
- Senki semmi olyan helyen, ahol illetlen lenne! – mosolygok rá. A híresztelésekkel ellentétben a versenytánc – sőt, a színpadi tánc sem – nem szex függőlegesen. Minden érintés csak érzékletes, amikor látszólag intim tájakat érint, akkor sem történik az, aminek az egész valójában kinéz. Ez kicsit hasonlít a színpadi csókra. Az sem csók, csak trükk, a táncban pedig számomra az is különösen szép, hogy úgy ad át túlfűtöttséget, hogy közben a partnerek csak eljátsszák a szikrát kettejük között. Persze tudom én, hogy vannak olyan párok, akik a magánéletben is együtt vannak, de nekem valahogy az mindig olyan művi volt. Abban nincs semmi sejtelmes, s nem szeretem annyira az olyan párosok sikereit, mint azokéit, akik tényleg megcsillogtatják színészi vénájukat is egy-egy koreográfia során, s el tudják hitetni, hogy együtt vannak, holott nem is.
- Egyáltalán nem zavarnál. – közlöm vele, mert ebben teljesen biztos vagyok. Abban már kevésbé, hogy lesz-e ilyen lehetőségünk, vagy csak feltételezési szinten maradnak a dolgok, de jó róla beszélgetni, s hiába, hogy ábrándozás az élet megrontója én azért szeretem emígy rongálni az életemet.
- Basztafári? – robban ki belőlem a nevetés. Ilyen káromkodást sem hallottam még, s rettenet komikusnak tartom. Ha nem lennének a füleim, akkor körbeszaladná a vigyor a fejemet. - Hát ez nagyon jó! – utalok még mindig a basztafárira, de aztán be is fejezem a beszédet, mert nem szeretném veszni hagyni a finom fejeskávém. Épp csak sikerül kikortyolnom az utolsó cseppeket, már pattanunk is fel, hogy nyakunkba vegyük az egész repteret.
- Azt nem mondtad, hogy ma még edzünk is! – nevetgélek pihegve, amint már sikerül lelassítanunk azon örömünkben, hogy nem késtük le a gépet. Nem mondom, hogy aluledzett vagyok, de a futás.. nos az nem annyira az én világom. Ha még ugyanennyit kellett volna rohanni, lehet, hogy elesem a saját lábamban, az meg kínos lett volna azért.

Nique & Seb

♫ Take my breath away? ♫

Ah, hát ez se jó? Pedig olyan cukinak hittem, de ha nem, hát nem, a végén még marad a szerelmem, az egy kipróbált, és sokatmondó becézésés, amellyel mindent kifejezhetek, nem kell, hogy szárnya, vagy bajsza legyen, és ez így van jól.
Csókunk mindent betöltő, az összetartozáson túl arról is szól, hogy mennyire szeretem, oda vagyok érte annyira, hogy képes voltam hátraarcot tenni, félredobni mindent, amiben egykoron hittem. Nem is lehet kérdés, hogy mindaz, amit adni tudunk egymásnak, nem szólhat a fellobanó lángról, az igazi, mély szenvedély a miénk.
- Ha lesz egy kis időm, gyakorolni fogok. – Bizonygatom, miközben kedvesen összeborzolom a haját, amit biztosan szépen kifésült reggel, ezzel is jelezve, hogy cseppet sem haragszom rá. A szerelem lényege azt hiszem, hogy olyan jelzőkkel is illethetjük a másikat, amiket amúgy ha komolyan mondanánk, bántó lehet. Így bármiből lehet szeretetteljes felemelést varázsolni. Dinka vagyok, mert ő így szeret. Ennyi. Nem erősítetem meg, bizonyos részeket azért nem árt szóban sem tisztázni, főleg a mi rendkívüli speciális helyzetünkben, abban meg neki van igaza, hogy minek pusztán elméleti síkon lövöldözni a kávézóban? Csak úgy eszembe jutott, hát kimondtam, és már léphetünk is tovább.
- Végülis csak azt kell csinálnom mint eddig, nem érzek nyomást. Elég sok kritikát, negatív viccet belevittem, még amikor magamnak is írtam, mert ha csak szárazon elemeztem volna, azt valahogy... nem találtam volna elég szórakoztatónak. Úgy vélem, hogy a cinizmus ilyen téren akár még kelendő is lehet, nem? – Amióta azonban velem van, az utolsó pár alkotásom látványosan feljavult, egyértelműen azért, mert látszik rajta a buzgalom, a tennivágyás. A Top Gun, a Bolygó neve: Halál, és a Fantasztikus Labirintus igazi filmművészeti remekek, és mégis Nique jelenléte tette őket még nagyobbá. Még azon is elgondolkoztam, hogy írás helyett diktafonba fogom belemondani, hogy majd ha ott tartok, hogy felvegyek egy titkárnőt, eleve gépelje be firkálás helyett. Az ilyen fiatal titkárnőket rendszerint úgy szoktak hívni, hogy Diane. Vagy csak én hiszem így az Annie Hall miatt Diane Keaton alakításában? Titkárnő volt egyátalán? És miért a szinésznőre asszociálok a szerep helyett? Mindegy, Diane lesz a neve, más nevűt fel sem veszek. Így amikor elkezdem a következő írásomat, eleve neki fogok címezni.
- Jó, engem is cseszne az ideg, hogy ki hol, hogyan nyúl hozzád, de szeretlek annyira, hogy ne nyírjalak ki idegileg. Felnőtt kislány vagy, szeretsz, a többit megoldod. Ugye? – Kacsintok vissza, és jól is esik, hogy kikéri a véleményemet, meg még férfinek is tart. Csak jussunk oda, meglátja! Na de viccen kívül, egy felnőtt kapcsolatban kell némi bizalom. Én magam sosem szolgáltattam másnak, hát most ideje, hogy a türelmemről is egy kicsit bizonyítsak.
- Mennék veled, ha úgy alakul, és nem zavarnék. Szeretek utazni, meg még veled is lennék, amikor éppen nem nyered meg a világbajnokságot. – Nem, nem keltek benne hamis illúziót, elég kemény lánynak ismertem meg ahhoz, hogy tudjam, amit nagyon akar, azt úgyis eléri. Ha nem is a világbajnokságot, de pár versenyt a saját örömére biztosan meg tudja nyerni egy jó partnerrel. Főleg, hogy ahogy elnézem, ez már nem is csak arról szól, hogy ő jól érezze magát, akár másokat is tanítana, ami hasonló az én movitációmhoz; valaki másnak átadni azt a tudást, amellyel rendelkezünk. Tetszik, hogy mindketten elkezdjük bontogatni a szárnyainkat, nem ülünk meg a fenekünkön mint a többi diák, aki arra vár, hogy majd egyszer valami frenetikus X-Men lesz belőle, mint.. na de neveket ne is említsünk. Érdeklődően bólintok, ha nem nézne le nagyon, akár szívesen beváltanám azt az igéretemet, miszerint táncolnék vele, valami buliban, talán majd Miamiban lesz rá lehetőségünk. A kérdését illetően válaszolok a szem elkerekedős mutatványára, hasonlóképpen, ahogyan felpattanok.
- Basztafári. Nem viccelek. – Nyelek egy nagyot, aztán majdnem szó szerint tépem ki a pincérnő kezéből a saját itókámat, és még elnézést kérően mosolygok rá kedvenc drágámra, aztán fújom a capuccinot mint az állat, kevergetem, és elkezdem iszogatni. Kicsit ugyan éget, de mindegy, sikerül amennyit sikerül, végülis itt most az íz a lényeg.
- Na és most futás drágám... – Ha már tart valahol, akkor nagy levegőt veszek, készen fogom, és az ujjaim között a beszállókártyákat lengetve száguldok vele a nyolcas kapu felé. Ez viszont ma a szerencsenapom, mert a nagydarab fekete utaskisérő bátorító mosollyal integet, hogy még beférünk. Levegő után kapkodva nyomom a kezébe, hogy aztán be tudjunk lépni, és utánunk csukja meg a kaput.

Seb & Nique

Már nem is szólok semmit, hadd próbálgassa a beceneveket, nem zavar. Csak mosolygok, s tekintetemmel üzenem, hogy ez a kolibri sem az igazi. Bár jól hangzik egyébként, de hosszú becézésnek, legalábbis szerintem. Amúgy nagyon szimpatikus, hogy így próbálkozik. Szórakoztató, meg miegyéb.
A csók amúgy is belém forrasztaná a szavakat, amiket esetleg ki szeretnék mondani. Teljesen elakad a lélegzetem, felkorbácsolódnak érzékeim, s úgy viszonzom a szenvedélyt, ahogyan kapom: emésztő erővel, ösztönösen. Ajkaim szomjasan forrnak össze Sebastianéival, s miközben nyelvem játékosan érinti az övét, karjaim nem indulnak útnak testem mellől. szinte lemerevedek, csak a csók létezik, csak az az érzés, ahogyan fellobban bennem a szerelem, ahogyan Sebastian tenyereinek zárójelében arcom felforrósodik.
Elenged, de nem szűnik meg bennem a szikrázás, lélektükreimben még hosszú percekig hullámzik a csókkeltette szenvedélytenger. Ajkaimon mosoly táncol, ahogy más vizekre evezünk, s eleresztjük az előbbi pillanatok hevét.
- Hát, pedig látod, mégis lehet! - nem mondom, hogy van, mert ebben én sem lehetek biztos, de abból, amit mondott nekem, ezt a következtetést vontam le, hát nem visszakozom, mert még mindig logikusnak gondolom. - Jól van na, csak kicsúszott a számon! - nevetek fel. Nem akarom én feszt ledinkázni, s remélem, hogy viccelt, a bújásából ez jön le nekem. Persze ettől még picit zavarban vagyok, tartok tőle, hogyha esetleg végiggondolja, akkor megbántódik majd. Csak tudnám, hogy miért van bennem mindig ez a para? No sebaj, elhessegetem, hiszen nem én vagyok az aggodalmaskodás királynője.
- Értelek. Nos, akkor maradjunk annyiban, hogy lesz, ami lesz. Vannak dolgok, amikről nem beszélni kell, nem igaz? - kérdezek vissza úgy, hogy nem várok választ, vagy megerősítést, egyszerűen csak a levegőben hagyom ezt a kérdést, s csak tekintetemben csillan meg egy kihagyott kacsintás fénye.
- Egyáltalán nem kis dolog! - értek egyet vele. Tényleg nagyon büszke vagyok rá, s ezt nem is félek kimutatni. Benne van minden pillantásomban, a mimikámban és abban is, ahogyan hozzáérek. Hiszek benne, hogy ez tényleg nagy dolog, s nem is csak azért, mert az újságírás számomra mindig olyan misztikus dolog volt. Egyszerűen azt gondolom, hogy sokat fog javítani Sebastiannak a saját magához való hozzáállásán az, hogy igazán hasznos dolgot csinálhat, olyasmit, amiben sikere van, amiben mondjuk előrelépési lehetőséget is talál, s aminek semmi köze ahhoz, hogy gazdagok a szülei. Talán visszatér belé az az ember, aki a felszín alatt mindig lehetett volna, de akit megfojtott a nagynénjének és családi múltjának beteges levegője. Szerintem Seb értékes ember, de néha úgy tűnik, hogy nem tiszteli saját magát. Általánosítás lenne ennek betudni a sok nőjét, de én mégis megtettem már, ezzel mentve fel őt. Hiszen szerintem minden embert meghatároznak a gyökerei, s ő olyan mintákat látott, amitől csoda lett volna, hogyha konszolidálttá nevelkedik. De abból is látsdzik, hogy mekkora lelke van, s mennyire jóra érdemes, hogy itt mer lenni velem, hogy vállalni meri, hogy egy pár vagyunk, s tökéletesen bánik velem, úgy, ahogy egy szerelmes viselkedik a társával. Ennyire nem vagyok naiv, hogy ezeket a jeleket csak beképzeljem.
- Biztos nagyon jó leszel benne! - bíztatom mosolyogva, majd a táncra terelődünk. - Nem tudom, szerintem semmi okod nem lenne rá, de mivel nem tudtam a véleményedet ebben az ügyben, így inkább megkérdeztelek. Szerintem a tánc az tánc, se több, se kevesebb, de nem biztos, hogy mindenki így gondolkodik erről. Örülök, hogy te igen. Ebből is látszik, hogy megtaláltam magamnak a tökéletes férfit! - kacsintok rá. Nem srácot mondok, nem véletlenül. Hiába nem vagyok még nagykorú, attól még szerintem messzebb vagyok a leánytól, mint a nőtől, szóval számomra ezek a szavak nem illeszkednek a korhoz. Az a férfi, aki úgy viselkedik, mindegy, hogy mennyi idős. Valaki negyvenesként is lehet olyan idétlen és megbízhatatlan, mint egy kölyök, s a biológiai férfisége még nem jelentené számomra azt, hogy az olyan emberre is azt mondjam: igazi férfi.
- Nem hiszem, hogy azzal járna, maximum a versenyek idejére. De azért az sok dő lenne, míg egy új partnerrel annyira összeszokunk, hogy kvalifikálni tudjunk egy versenyre. Meg tánciskolai tagnak is kell lenni hozzá, versenykönyv és minden ilyesmi. Szóval bonyodalmas. Nem is tudom, hogy lesz-e belőle valami. De ha nem lesz, akkor lehet, hogy szívesen tanítanék az iskolán belül. Múltkor is nagyon élveztem, hogy volt akinek taníthattam pár lépést. - mesélek erről igen lelkesen. A tánc a szenvedélyem, jobban, mint a főzés, pedig abban is elég otthonosan mozgom és lendületesen művelem. Egyszerűen úgy érzem, hogy a tánc az életem része, éppen úgy, ahogy levegőt veszek ahhoz, hogy ne fulladjak meg. Táncolok én így is minden nap, még akkor is, ha csak a szobában, vagy amíg ellejtek a folyosón ide vagy oda, esetleg néha, amikor nem érdekelnek mások és a fura tekinteteik, s táncra perdülök olvasás helyett a társalgóban. Egyedül más, de nem haszontalan.
- Értem! Szóval zselé nyista. Világos, mint a nap. - jegyzem, s közben magamban eltárolom az infót, aztán gyorsan tovább is lapozok, negogy lebukjak így hirtelen. Elkerekednek szemeim attól, amit mond.
- Ugye viccelsz? - nevetem el magam. - Még jó, Drága, hogy megkérdeztem! - nyalom le kanalamról a tejszínhab utolsó falatát, majd felkavarom a tejeskávét, s belekortyolok. Nem túl forró, a tejet valószínűleg hidegen töltötték bele, szóval nekem nem lesz azzal gondom, hogy elfogyasszam. Azért áldom az eget, hogy süteményt nem rendeltem. Ej, te szeleburdi Sebastian. Ha nem lennél, ki kéne találni, ugye tudod? - Meg ne égesd magad! - figyelmeztetem kedvesen.

Nique & Seb

♫ How do I live? ♫

- Természetesen, kolibrimadaram. – Bólintok, mintha tényleg csak arról lenne szó, ám minden előzetes bejelentés nélkül felállok, odalépek hozzá, és amolyan igazán filmbe illő módon csókolom meg. Nincsen ebben semmi finomkodás, szájrapuszi, vagy akár szeretteljes. A szerelmet, és a köztünk vibráló, immár szinte kézzelfoghatóan tapintható szexuális feszültséget sürítem bele ebbe, ahogyan lehajolok. Az ajkára tapasztom a sajátomat, nyelvem finoman utat tör a fogai között, míg mind a két kezemmel az arcát fogom át. Miután ő ül, és kellemetlen helyzetben sem akarom hozni, ezért döntöttem az arca mellett, nem kalandozok el lejebb, még ha az adott pillanat ezt most meg is kivánná. Amikor elengedem, akkor viszonzom azt a bizonyos pajkos pillantást, az önelégültséget száműzöm, pedig kimondhatnám, a grál lovag szerelmes verseiből kapott most előzetest. Az igazi költemény hamarosan érkezik, amikor csak szeretné. Majd mint ha mi sem történt volna, folytatom a kötetlen diskurálást.
- Nem gondoltam volna, hogy van összefüggés. – Vonom meg a vállamat, talán mindig így kéne felszívnom magam, ha az égető sugarakat vágyom megjeleníteni. Valami emlék, amelytől különösen elönt a méreg, igazán bővelkedhetek benne, így akár még sikerülhet is. Hát ezért is vagyok én a szőkeséggel, mert mindig meg tud lepni, le tud nyűgözni azzal, ahogyan a világ gyakorlati részéhez hozzááll.
- Tudom már, ez lesz a becenevem, mert már másodszor mondod. Én is szeretlek hercegnőm. – Bújok oda, amikor puszit ad, mert igenis megható, hogy még az életemnek csak bizonyos szeleteit ismeri, mégis mellettem döntött, akár egy életre is. Végre egy kicsit fesztelenül tudunk beszélni a saját kis intimitásunkról, ehhez az is hozzájárul, hogy a reptéri kávézóban vagyunk, így nyilván nem fogunk egymásnak esni, pusztán elméleti jellegű amit most felhoztunk.
- Ha nagyon általánosítani akarnék, igazán várom, mert nagyon hajlékonynak tűnsz a tánc miatt, meg egyébként is, szépen úszol, nagyon... megmozgattad a fantáziám. – Vallom be, de folytatom, anélkül, hogy zavarba akarnám hozni. – Azokat nem nehéz lepipálni, de mielőtt azt hinnéd, hogy lekezelem őket, kettőn áll a vásár, így sajnos ez rám is igaz lehet. Annyit tudnod kell, hogy amikor egymásra találunk, azt szeretném, hogy jó legyen. Ha csak azt teszed, amit eddig is, nem hiszek a nagy meglepetésekben. – Egyébként egészen jó dolgokat, logikusan mondott, igazából szerintem, valahogy én is így képzelnék el egy fontos, komoly kapcsolatot.
Viszonzom az ölelését, igazából ő az első, aki úgy valódi módon büszke rám. Nem csoda, hogy tényleg a családomként kezelem, nem csupán a páromként. Csak éppen március óta elég sok idő eltelt, hamarabb is dönthettem volna, bár itt nem volt végső dátum, amíg mondanom kellett valamit, egyszerűen túl közeli volt még az Alice-es bánat, nem éreztem úgy, hogy bárki is állna mögöttem, de most így.. hogy valaki szeret, nem is lehet kérdés.
- Köszönöm drága Nique-em, aranyos tőled. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ez nem is munka lenne. Szeretem csinálni, a saját örömömre, és ha még fizetnek is érte, meg számít a szavam mondjuk egy Oscar átadásnál, az nem kis dolog. Talán ez az én utam. Ha már annyi filmet néztem, legyen is értelme. – Miután ő is leadja a rendelését, csak bólintok, magától értetődő, hogy így már elfogom fogadni, hogy van némi önbizalmam is, amit ő teremtett.
- Nem zavarna, végülis amíg engem szeretsz, mi okom lenne rá? Majd elmegyek a versenyidre, ha úgy adódik. - A próbákon biztosan bután festenék, hogy csak ott ücsörgök, és valahol benne van az is, hogy egy másik pasival lenne egészen sokat, ám bíznom kell abban, hogy munkakapcsolat, és Nique az első, és egyetlen olyan teremtés az életemben, aki kőkeményen tartja magát az elveihez, el is mondta, hogy ha én nem kacsingatok félre, akkor ő biztosan nem fog. Így a testi érintkezést nem kell másnak felfognom, mint táncnak.
- Utazgatással járna? Nekem az sem gond, írni bárhonnan tudok. – Ezt a Markot pedig különben sem ismerem, így nincsen róla elképzelésem, hogy jó táncos-e, vagy éppen mennyire csinos. Utóbbinak nem szabad jelentőséget tulajdonítanom, előbbit pedig a szerelmemnek kell eldöntenie, hogy érdemes-e vele foglalkoznia.
- A zselét utálom. Kategórikusan, de a túró és a rizs jöhet. A gyümölcs is tud finom lenne. Csak zselét ne. Ha jót akarsz.. – Nem igazán gondolom túl, hogy talán ő sütne nekem, hiszen arra bármikor ott van a lehetősége, ellenben amit kérdez, attól kicsit megriadok.
- Basszuskulcs, tíz perc múlva át kell menni az alagúton.. – Gyorsan felpattanok, és már oda is intem az érkező pincércsajt, hogy hozza már. Fizetnünk ugye nem kell, de némi aprót adok borravalónak, és csak remélni tudom, hogy a capuccinom nem túl forró. Gyorsan belenyalok, próbálom kevergetni, és fújni. Meleg, de talán még egy-két percig elodázhatom, hogy ledöntsem a torkomon.

Seb & Nique

♫ Csak egy tánc volt ♫

- Természetesen azért, mert egy igazi Grál lovag vagy, aki szíve hölgyét meg akarja ismertetni a forró tengerpart csodáival. – teszem a naivát, de közben azért megcsillan tekintetem mélyén valami pajkos fény. Nem mondom, hogy komolyan veszem azt, hogy csak és kizárólag egy dolog miatt rabolt volna el, ahogy fogalmazott, de nem vagyok teljesen hülye sem. Aludtunk mi már együtt, de nem voltunk egy hétig összezárva, csak egymással törődve. Úgy vagyok vele, hogy addig egy esélyt annak, hogy feloldódjunk a pillanatokban, s akkor minden úgy fog sikerülni, ahogyan sikerülnie kell. Nem feltétlenül hiszek abban, hogy minden megíródott a sors könyvében, de azért vannak dolgok, amikre szeretek így gondolni. Ez az egész intimitás közöttünk is ilyen. Nem kívánom túlagyalni, felesleges lenne.
- Szóval a düh hozza elő belőled. Ez mondjuk teljesen logikus, hogyha belegondolsz. Mármint a képességed ezen része támadónak minősül, szóval ha dühös vagy támadsz. Totálisan érthető. – elgondolkodom azon, amit mond. Az, hogy egy lány miatt volt dühös nem mozgat meg igazán, valahol a lelkem mélyén mondjuk ott van, hogy minden sármőr megérdemli egyszer, hogy istenesen a fenekébe rúgjanak, de mivel Sebastian számomra nem egy agyatlan csábító, így nem is komolyan fogalmazódik meg bennem, hogy megérdemelte. Nem ismerem a helyzetet, inkább lapozok is a gondolatok könyvében.
- Nem mindig vesszük észre, hogy hol vagyunk a derű és a harag határán, gondolom én. - aprót rántok vállamon. Ezt tényleg nem tudom, az én képességemhez nem kell harag, soha nem is kellett. Egyszerűen jön elő belőlem, mintha nem is én irányítanék, hanem ő irányítana engem.
- Persze, hogy tervezek, hisz szeretlek, te dinka! – adok egy puszit a homlokára, s borzolok bele nevetősen a hajába. Nem akarom elviccelni, egyszerűen ez tört fel belőlem, s nem szeretem visszafogni magam. A nevetésem ugyan mosollyá szelídül, de nem hal el. Értetlenkedő kedvesség csillan tekintetemben.
- Nézd, Drága, tudom én, hogy fontos az, hogy úgy is passzoljon egymáshoz egy pár, s hazudnék, hogyha nem paráztam volna már eddig is azon, hogy mi van, hogyha az előző együttléteidnek a nyomába sem érek, de.. úgy vagyok vele, hogy szeretlek és kész. Most csaj ez számít. Nem gondolom, hogy van eleve passzolásmentes pár. Maximum csiszolódni kell. – jegyzem komolyan a szavaimat. Nem tudok semmit a szexről, hogyha annak gyakorlati megvalósítós módját vesszük, hiszen nem volt részem benne, de épp hogy nem tartok attól, hogy ő ne tenne engem boldoggá, inkább fordítva vagyok vele, s ezt nem is átallok megosztani Sebbel. Nem szeretném, hogyha csak ő érezné úgy, hogy bizonytalan. Ebben a dologban például én is az vagyok. De szeretem őt, s ez számít, nem? Olyan rémes csak nem lehetek.. ez is egy ösztön, nem igaz? Ezzel áltatom magam.
- Nahát, ez nagyszerű! – derül fel az arcom, s telik meg tekintetem büszkeséggel. Akárhol is vagyunk, megteremtem a helyzetet ahhoz, hogy meg tudjam kedvesemet ölelni. - Nagyon büszke vagyok rád, remélem tudod! – suttogom a fülébe, s kap egy csókot is, ha már ily közel kerültem hozzá. Bennem fel sem merül, hogy az apja állna a háttérben, én egyszerűen csak hiszek abban, hogy maga miatt kapta meg a munkát. Mosolyomban is benne van a büszkeség, s az, hogy vele együtt örülök. Szerintem ez nagy dolog, az újságírás meg számomra mindig olyan nagyívű, klisésen és szlengesen menőnek nevezett foglalkozásforma volt.
Letelepszem közben, s úgy folytatom a téma elemzését.
- Nem tudta volna elintézni, hogyha nem vagy jó. És szerintem nem intézett volna neked ilyet. Mármint nem ismerem őt, de elég önzőnek tűnik ahhoz az elmeséléseid alapján, hogy ilyen téren jót akarjon neked. Fogadd el, hogy jó vagy! Nagyon örülök neked. – az időközben megjelenő pincérnőtől egy tejeskávét kérek fahéjas tejszínhabbal, majd a sütik és a versenyzés felé kanyarodunk. Kézfogásunkban megsimogatom Seb kezét.
- De szóba jöhetne, csak nem nagyon mentem itt még utána a dolgoknak. Sulin belül lenne kényelmes találni valakit, aki táncol, s versenyezne is. Emlegettek nekem egy Mark nevű srácot, de még nem találkoztunk. Állítólag ő elég profi. Nem tudom, Franciaországban idősebb partnerem volt, felnőttben versenyeztünk a kora miatt, de ha itt saját korosztályomból találnék valakit, akkor azzal vissza kellene mennünk a juniorba, olyat meg fogalmam sincs, hogy lehet-e, ha vannak már felnőtt versenyeredményeim.
Fogalmam sincs róla, hogy Drake, akivel odahaza táncoltam ő is errefelé tanyázik, így eszembe sem jut, hogy megkeressem őt. Meg valószínűleg talált már új pár magának tánchoz, így nem is akarnék bezavarni neki akkor se, ha tudnám, hogy itt vagyon. Ezt a Markot meg nem ismerem, de majd a hajóút után lehet, hogy megkeresem.
- Zavarna téged amúgy? Mármint, ha versenyeznék.. – kérdezek rá, mert nem mindegy, jó ezt tudni.
- Azokat a sütiket szeretem, amik nem túl édesek. Pl amiknek ilyen zselé és valami savanykás gyümölcs van a tetején és túrós vagy rizses a töltelékük, kevés piskótán. – adom meg a válaszom. Nem kategorikus, de válasz. Viszont attól, amit mond, kiddé zavarba jövök. Ilyen egyszerűen lebuktam volna? No mindegy, haladjunk is tovább, nem akarom még mélyebbre ásni a meglepetésem alatt az árkot.
- Mikor indul a gép? – állok elég egy eléggé triviális kérdéssel, miközben a tejszínhabot kanalazom a tejeskávém tetejéről. Elvégre reptéren vagyunk, teljesen ideillik az időpontos kérdezgetés.

Nique & Seb

♫ My love ♫

A nevetését már annyiszor hallottam, hogy fel sem tűnik, teljesen illik hozzá a kicsit valóban törvénytelen, olykor harsány kacaj. Ezzel együtt cuki, nincsen vele gondom. Olyan tulajdonsága ez, amely nem mindenki szemében vonzó, de ha az ember szeret valakit, még az ilyen extrás dolgokban is különlegességet, egyedit lát, ami miatt még jobban kötődik a másikhoz, és azt mondja rá, ez az én szerelemem.
- A végén még a szavadon foglak, mit gondolsz, miért raboltalak most el a női testőrséged vigyázó szemei elől? – Kacsintok vissza, ha már oldalba lökött. Itt egyértelmeűn együtt fogunk aludni, és nem szándékozom bújkálni előtte az átöltözések alkalmával. Na nem az a cél hogy csakazért is egymásra találjunk, mégis úgy érzem, hogy legalább meg kell próbálni, aztán ha nem megy, akkor nem erőltetni, és csak élvezni a nyaralást, végtére is ezért jöttünk, hiába riogatom most azzal, hogy rávetném magam. Nique igazi költői szépség, akit minden nap meg kell hódítani, fel kell fedezni lelkének újabb és újabb elszigetelt részleteit ahhoz, hogy teljesen az enyém legyen. Sosem azt látom benne, amit bárki másban, csak a külseje, vagy az intellektusa nem lett volna elég, olyan harmónikus, amely miatt mindig képes vagyok előbbre rendezni az ő, semmint a saját vágyaimat.
- Dühöt éreztem. Ami azért furcsa, mert Xavier óráira még nem ültem be, de Lensherrére egyszer igen, és ő mondta, hogy valahol a derű és a harag között. Nekem nem volt benne egy cseppnyi derű sem. Volt egy lány... biztosan hallottál már róla, Jill... No ő valahogy nem volt fogékony a sármomra, és úgy elküldött az anyámba, hogy csalódásomban lementem fallabdázni, na akkor a labda, majd a lapockám bánta. Azóta is úgy érzem magam, mint egy szárnyaszegett galamb. – Most őt figyelem, hallgatom, hogy mit mesél a képességéről, úgy tűnik, hogy bizonyos mutációk akár tovább is fejleszthetőek, és talán ezért is vagyunk itt, mert még mindig jobb kontrollált körülmények között, akár egy gyakorlóteremben, vagy repülőgéppályán ráébredni arra, amit birtokolunk, mintsem otthon a hálószobában... A végén még kiderül, hogy van értelme az ittlétemnek Nique-n túl is?
- Még most sem tudom elhinni, hogy ennyire hosszútávra tervezel velem. Sajnálom, hogy ennyit bizonygatom neked, nem téged akarlak meghazudtolni, de kaptam én már hideget meleget, mégis azt hittem, hogy mekkora király vagyok, amikor én dönthettem minden futó kapcsolatnál, hogy véget vetek neki, most pedig a személyedben megtaláltam azt, aki élete végéig akar... – Fejcsóválok, aztán hozzáteszem, lehalkítva a hangomat, most valahogy átengedem neki a magabiztosságot, én meg visszamenekülök a hitetlenkedő szőke herceg szerepébe. – Pedig úgy hozol döntéseket, hogy lehet hogy nem teszlek boldoggá, ami az ágyat illeti. Mi van, ha úgy... nem illünk össze? Nem tudok a mennyiségre építeni, mert téged teljesen máshogy közelítelek meg, mint.. – Rántom meg a vállamat, hajlamos vagyok túlgondolni mindent, legalábbis Alice távozása után semmi sem egyértelmű. Mintha minden korábbi döntésem felülvizsgálatot igényelne, hol is siklott félre az életem, és hogyan kéne a párommal viselkedni, hogy jól érezze magát velem. A nézésén elnézéstkérően sütöm le a szemem, valahol már elegem van a saját magam mutatta elkényeztetett úrigyerek jelmezéből, ez az utolsó hogy ezt kiélvezem, aztán kettétépem a kártyát. Ollóval, puszta kézzel betojnék a feladattól.
- Nem az a kétkezi munka, aminek elsőre hangzik. Tudod, hogy éjjelente alvás helyett megnézek vagy négy filmet, és úgy másféle éve gondoltam egyet, elkezdtem küldeni az akadémiába egy pár oldalas kis esszét az általam megnézett filmekről. Nem tanultam ilyesmit, csak a saját elképzelésem alapján, és márciusban visszaírtak, hogy szabadúszó újságíróként foglalkoztatnának, távmunkában, és leközölnék az írásaim bizonyos részeit... Azóta rágom magam, hogy talán az apám intézhette el, viszont álnéven írtam, arra csak nem lehet hatása, ugye? Egy pillanatra elhallgatok, amikor ő mesél, mi pedig helyet foglalunk, és odaér hozzánk a pincérnő, megvárom míg a drága rendel, én ezúttal egy habos capuccinot kérek, aztán amikor a nő elment vissza a lányra.
- A suli mellett szóba sem jöhet a versenyzés? – Kérdezem átnyúlva az asztalon, ráfogva a kezére, mert pár pillanatig nem tudtam hozzáérni, és nézzetek bármilyen romantikusnak, hiányzott.
- Sütije válogatja. Nem tudom, te tudnál kategirókus választ adni? Úgy vélem, nem számít. Az érdekes, hogy aki készítette, csak munkának vélte, vagy ahogy te, a szívét lelkét beletette. Te hogy állsz a sütikérdéssel?

Seb & Nique

♫ You are the thunder and I am the lightning
And I love the way you know
Who you are and to me it's exciting
When you know it's meant to be ♫

Próbálok én komoly maradni, az ég a tanúm, de úgy kipukkad belőlem a nevetés, hogy öröm hallgatni. Eszemben sincs megsértődni, ez a bugyis visszavágás olyan viccesen hangzott, hogy nem tudok megszólalni sem. Ritkán nevetek úgy, mint valami infantilis, de olyankor nyerítek, mint egy ló, ahogy Sylvie fogalmazott. És igen, lám, Seb is hallhatta már párszor heves jókedvből töltekező kifakadásomat.
- De dinka vagy! – bököm meg, lehetőleg oldalba, de ha hason vagy háttájon sikerül, az se zavar. Próbálok úrrá lenni a nevetésemen, hogy ki tudjak nyögni két értelmes mondatot.
- Nem kifejezetten a bugyiégetésre gondoltam, de persze kinek milyen rugóra ját az agya. – öltök nyelvet, majd halkabban hozzáteszem, mintegy mellékesen. - Ahhoz nem kell a képességed ezen formája. – angyali mosolyt villantok rá, majd mint aki nem is tett pikáns kitérőt, folytatom a dolgokat. - Egyébként szerintem mindennek van egy kiváltó oka. Ha vissza tudnál emlékezni, hogy milyen érzések kavarogtak benned akkor, amikor sikerült az a bizonyos művelet, akkor talán jutnál tovább az erőlködésnél. Bár én nem tudom, nekem nincsenek másodlagos hozadékaim. Mármint a képességemnek. Én most azt tanulom, hogy hogyan bírhatok el az előhívott énjeimmel tárgyakat. Meg a múltkor Angie megkért, hogy hozzam elő a bátyját a múltból, aki már halott. Sose csináltam előtte olyat, hogy egy számomra soha nem látott személyt hívtam elő, de találtam egy olyan pillanatot az időben, amikor Angie kezét fogta, szóval sikerült. Bár utána jól beájultam. – megvonom a vállamat. Nem túl fényes emlék, ha innen nézzük, de örültem neki, hogy legalább sikerült. Még ha két napig fájt is a fejem utána.
- Én boldogan főzök neked, de komolyan. Akár életünk végéig minden nap. Számomra ez is egy hobbi. Tudom, a legtöbb korombeli nem szeret ilyesmivel foglalkozni, de engem kikapcsol. – mosolygok rá. Fel se tűnik, hogy ez elég feleségesen meg örökkön-örökkésen hangzott. Mondjuk ha feltűnne akkor se zavartatnám magam, hisz már megbeszéltük, hogy teljes mértékben hiszek ebben az örökkében és azt is elmondtam, hogyha megkért volna, igent mondok. Mert szeretem. Ez ilyen egyszerű.
- Abban, igen. Mi baj lenne vele? – rökönyödöm meg a nézésén. Nem értem. Ő meg azt nem fogta fel még mindig, hogy én az a lány vagyok, akit pont rohadtul hidegen hagy, hogy kinek mennyi pénze van. Nem azért szeretem, mert gazdag. Nem érdekel. És különben is, szerintem az apartman nem gáz. Tök hangulatos tud lenni. Na mindegy, nem feszegetem a kérdést, de azért kicsit felhúzom az orromat. A nézés nem tetszett. Kicsit sem.
- Dolgozni? – meglep, de nem rossz értelemben. Kíváncsian pillantok rá. - Mégis mire gondoltál? Amúgy meg azt sejtettem, hogy nem minden művész jó fej, táncosok közt is sok az elszállt. De én szerettem versenyezni, néha hiányzik is. – csepegtetek némi infót a „karrieremről”. Az aranykártya és társai még mindig nem nyűgöz le, de nem is zavar, közömbös, mondjuk úgy. Inkább jegyzem az infót a szilváról, s tovább kérdezősködöm látszólag teljesen mellékesen, csevegésből.
- És inkább az édesebb, krémesebb sütiket szereted, vagy azt, ami kevésbé édes?

Nique & Seb

♫ Gold ♫

- Az a máz elég finom így utólag megkóstolva. – Bólintok, és kedvesen mérem végig. Tetszik, nagyon is tetszik külsőleg, ezt azonban meg kellett annak a fontos dolognak előzni, hogy ő lett a révészem azon a sötét folyón, amelyen át kellett kelnem. Még most sem teljesen vagyok a túlparton, de már sokkal közelebb, mint pár héttel ezelőtt. Azt mondják, az ember sosem felejti el az az első pillantot, amikor az igazival találkozik. Sosem hittem még a szerelemben sem, nem hogy az igazi fogalmában. Csak arra eszméltem fel, hogy nem a szokott, elolvadós válaszokat kapom, hanem valódi érzelmek csapódnak le a lányon, akivel veszekszem, és amit kiváltott belőlem, az több volt mint amit magamtól reméltem. Úgy reagáltam, ahogy még sosem. Nem akartam azonnal csókot, nem akartam elcsábítani, az ágyamba vinni, és sosem tudhatom, hogy sikerült volna, vagy sem. Talán ha nagyon elhengerlő vagyok, még akkor sem. Igenis vannak, akik ellenállnak a hamis bókoknak, a macsóságnak, és az igazi értékekre figyelnek fel. Ez utóbbi tekintetében nem voltam elszállva, ráébresztett, hogy azért annyira nem vagyok elveszett lélek. Én most azt mondanám, hogy a legjobb tulajdonságom az, hogy ő van nekem, minden más csak mellékes.
- Gyakorolni... erőlködtem napokig utána, de semmi. Ellenben kaptam egy szép kis kötőhártyagyulladást. Vagy olyasmi volt a tünet, viszketett rendesen, talán túlerőltettem. Hagynom kéne kifejlődni... Vagy lehet, hogy egyszeri mutatvány volt. Hogy lehet ezt gyakorolni? Nézzelek, hátha leolvad a bugyid? – Pukkad ki belőlem a nevetés, most nem érdekelnek a tabuk, feszélytelenül el tudok vele beszélgetni, a medálunk olyan összetartozást, hogy tudom, hogy ha nagyon akarnám, akkor megtennnénk, ha úgy alakulna a dolog. Lehet, hogy azt akarja, hogy legyek férfi, és dobjam le az ágyra, és úgy istenesen vetkőztessem le az állandó visszahátrálás helyett. Ha meg a végtelenségig romantikus alkat, akkor ezzel úgy el tudom riasztani, hogy...
- Nekem soha nem főzött senki. Mindig étteremből hoztunk, vagy mentünk el. A legelső ételek is lefóliázott, repülőn felszolgálandó menük voltak, amikre emlékszem. Amit készítettél nekem, valami fenomenális volt. El sem tudtam volna képzelni hús nélkül, ebből látszik, mennyire egysíkúan eszem. – Ha ennyire bonyolult a kézfogásunk, akkor kiveszem a sporttáskáját, és egy kézzel hozom mindkettőt. Nem vagyok egy gyenge gyerek, ahhoz nem kell komoly izomzat, hogy az ember a testét ügyes stratégiával használja ki. A feksőtámaszt egy kézzel, két ujjon csinálom. Így csak ujjaimba zárom a tenyerét, és úgy megyünk tovább, hadd lássa mindenki, összetartozunk.
- Apartmanban...? – Nézek egy pillanatra csúnyán, ám nem tehet róla, még mindig nem fogta fel, hogy nem vagyok egy csóró srác. – Szálloda drágám. Nem akartam glancolni, ezért nem ötcsillagos, csak négy. Reggelit és vacsorát kapunk, az ebédet ott költjük el, ahol éppen akarod. De ez az utolsó út, amikor ezt a kártyát használom... Szeptembertől dolgozni akarok.. – Ha esetleg visszakérdez, akkor készséggel el fogom mondani, hogy mire is gondoltam, addig azonban az köt le, hogy mik is szerettünk volna lenni. Elmosolyodom, nos igen, ezek általánosságban szeretett hivatások, végül nem lett belőlem semmi, csak ingyenélő, de ennek már véget akarok vetni.
- A szüleim szinészek, és lásd nem minden művész jó fej. Le vannak ejtve, te ügyes lettél volna. - Nem tudok még túl sokat a táncos törekvéseiről, csak azt, hogy az apujával űzte, és kitűztünk magunknak is valami közös bulizást, ami igazán mozgatja a fantáziámat. Ebben sosem láttam versenylehetőséget, pedig imádok nyerni, megmaradtam a saját örömöm megoldásánál. Meg aztán állati nehéz is lett volna állandó partnert találnom, ha mindig sikerült lefeküdnöm azzal, aki csak egy kicsit viszamosolygott. Pech.
Bólintok arra, ami az elképzelése. Nem vagyok édessszájú, de találhatunk egy kávóban melegszendvicset is. Leadom a poggyászokat, aztán keresek egy duty free boltot, ahova be lehet ülni, és még fizetni sem kell, az aranyhitelkártya afféle vip belépő az ilyen helyekre.
- Nem tudom, a szilvát szeretem, tudom, hogy nem egy közönségkedvenc, de én elvagyok vele. – Vonom meg a vállam, észre sem véve az érdeklődés mibenlétét. Kihúzok számára egy széket, aztán mindketten helyet foglalunk, és már jön egy fiatal rövid hajú pincérnő, így Nique-re figyelek.

Seb & Nique

♫ You are the thunder and I am the lightning
And I love the way you know
Who you are and to me it's exciting
When you know it's meant to be ♫

- Ha a mázat néztük volna egymáson, akkor nem kötünk ki itt. Mindketten eléggé.. khm.. sajátos jellemmel rendelkezünk elsőre. – mosolygok rá.
A mai napig nem felejtettem el az első találkozásunkat. Rossz volt a kedve én meg nem hagytam békén. Örülök neki, hogy nem tettem. Akkor is örülnék, hogyha most nem lennénk együtt, mert hiszek benne, hogy épp arra volt szüksége, hogy valaki ne hagyja elsüllyedni a posványban. A padlizsános dolgot meg Seb is gyakran emleget, azon a mai napig szakadok. Nem gondoltam volna, hogy nem kapja el, de nagyon vicces volt így.
Mivel helyzetet váltott, így én is tudok helyezkedni, s azon túl, hogy úgy mozdulok, hogy ő kényelemben legyen, magamat is kényelmesbe helyezem.
- Lenyűgöző! – szalad ki a számon a képességének jellemzésére. Nem mondhatom, hogy sose szepegett a fenekem attól, hogy mit tud, még ha meg is ígérte, hogy nem használja rajtam. De ettől függetlenül az, hogy éget is vele.. nem hogy nem ijesztő számomra, hanem egyenesen lázba is hoz. Persze ennek lehet köze a kulcscsontomat ért puszihoz is. A lényeg, hogy legyen ez bármilyen röhejes is, nagyon szexinek találom, hogy veszélyes is tudna lenni, ha a képességét nézzük. Ez ilyen megmentésre váró királylány effektus nálam. A biztos tudat, hogy szívem választottja mindentől meg tud védeni.
- Elég durva tapasztalás lehetett. Nem gondolkodtál még azon, hogy gyakorolnod kellene? Mármint, hogy urald. Nem véletlenül az a képességünk, ami. Talán hasznát veszed még valamikor.. – ajánlom. Persze nem hiszem, hogy bármi komoly gondunk lehetne, de ettől függetlenül szeretek mindenkit arra biztatni, hogy fejlessze magát. Ha már különlegesek vagyunk, legalább aknázzuk ki a lehetőségeinket.
- A főzés is egyfajta művészet szerintem. És örülök, ha le tudtalak nyűgözni! – kacsintok rá. Az igazság az, hogy nagyon szerettem azt az estét, szívesen főztem neki és nem hogy nem dühített az, hogy megjegyzést tett a húshiányra, hanem még tuningolt is, hogy még inkább odategyem azt a francia lecsót, megmutatva ezzel azt, hogy hús nélkül is lehet jó ételeket kreálni.
- Persze, nagyon szívesen! – bólintok rá. Kicsit zavar, hogy nem tudom megfogni a kezét, de kétkezes manőver számomra ez a táskacipelés, még akkor is, ha nyár van és nem kellett sok holmit bepakolni. - Szállodában leszünk vagy valami apartmanban? – kérdezek rá, mert ha utóbbi, akkor tényleg szívesen főzök minden nap, de ha előbbi, akkor nem tudom hogyan is tudnám megoldani a főzőcskézést. Bár nyilván nem szokott a levegőbe kérdezni marhaságokat, szóval tudhatja, hogy milyen megoldási lehetőség van a főzésre.
- Régész akartál lenni? – mosolyodom el. - Egy ideig én is. Aztán ügyvéd, végül színésznő. Egyik se lettem és nem is leszek, de jó ez így. – vonom meg a vállamat. Most táncos szeretnék lenni, híres, hivatásos táncos. De ebbe most nem igazán mennék bele. Tekintve, hogy féltékenységről esett már szó közöttünk, nem nagyon tudom mit szólna Seb ahhoz, hogyha kifejteném, hogy revükben szeretnék fellépni. Mert a tánc amit én űzök, nem magányos cselekvés. Társastánc. S bár engem sosem mozgatott az, hogy a partnereimre férfiként és ne egyenrangú táncos félként nézzek, nem tudom, hogy kedvesem mit gondolna a helyzetről. S talán nem ezt a nyaralást kéne ilyesmikkel elrontani.
- Tejeskávé esne jól fahéjas tejszínhabbal! – csillannak fel a szemeim, mint valami gyereknek, hogyha az édességboltba keveredik. Vicces, mert a fahéjat nem szeretem egyébként, de a tejszínhabon csak azt tudom elképzelni, a kakaópor kizárt.
- Van kedvenc sütid?
Nem tudok sütni, legalábbis nem olyan jól, mint főzni, de a születésnapja nem olyan sokára lesz, pár hét. Szeretném meglepni valami tortával is az ajándék mellé, de ehhez jó lesz, ha furmányosan kikérdezem. Tök ártatlanul, természetesen.

Nique & Seb

♫ How come, how long ♫

- Saját magamnak is az. Az meg még inkább, hogy a sok zsátutca után valaki nem a mázt nézi, hanem ami belül van elrejtve, mélyen. – Na ez most tényleg elég furcsának hangozhat. Időnként van is olyan érzésem, hogy megcseréljük a szerepeket, Nique húzza fel a nadrágot, én meg átmegyek érzékenybe. Az előbbi mondatot inkább egy nőcinek a szájából hallhattuk volna nagy általánosságban, mégis én mondtam ki. Bizony előfordul, hogy a lányok is csak a külsőt figyelik, aztán nem is érdekes, hogy a másik úgy jellemre miféle. Csakhogy az a fura, hogy Niquenek kisebbségi érzése van ezzel kapcsolatban, ugyanis általában a lányok sokkal könnyebben találnak pár maguknak. Egy srác ha kész behódolni egy lánynak, aki rá veti pillantását, már a leányzó meg is találta a párját, viszont srácnként korántsem annyira egyszerű. Szeretnénk ha lenne valakink, na és? Rengeteg igényes lány rohangál a világban, és... vagy nekik sem könnnyebb? Ez az egész szerelem mizéri még annyira friss, nem tudok betelni a feltörő újdonsült érzésekkel. A szivem határozottan jól esik, ez telitalálat. Ha már megölelt, nem is engedem el őt túl hamar, hanem lejebb csusszanok, és ezúttal én fészkelem bele magam az ölébe, és cseppet sem érdekel most, hogy miféle intim testrészeihez érhetek oda, amint odahajtom a fejem, úgy hallgatom a példáját.
- Aha, már kezdem érteni, még ha így is félelmetes. Nekem viszont nem olyan egyszerű képességem, mint egykor hittem. Csak itt, az iskolában kezdődött, és talán azért, mert itt mások is hasonlóak mint én... Vagy nem is biztos, hogy van összefüggés. – Most én hajolok oda, és nyomok egy csókot kedvenc kulcscsontomra, amit kinéztem magamnak a gyönyörű szőke lányból.
- A röntgen sugár nem csak átlát... időnként képes égetni is... Valamikor fallabdáztam, és a felém száguldó lasztit sikerült megsütnöm, azóta sem tudom, hogy sikerült. De akkorát estem a meglepetéstől, és néha még ma is fáj, akkorát zakóztam. – Vallomásom után egy pár pillanatig méregetem őt, ahogyan elengedtem az ölelés után. Jó dolog, hogy ha az ember nincsen már egyedül, és nem csak úgy jár valakivel. Az is jobban értékelendő, mint a felületes kapcsolatok, de így minden hajtépésünk ellenére tényleg harmóniában érzem magam. Bólintok, és a csókom után viszonzást kapok, ezúttal nem csak egy szájrapuszi az, mint ahogyan én indítottam, hanem a szenvedélyes változat, amolyan évődő, meghitt. Az a tipus, amiről a lányregények is szólnak, és most a miénk, csak a miénk. Hagyom, hogy irányítson, nehéz ezek után kibontakozni az öleléséből, és elindulni ki a szobából. Nem hozom a táskáját, nem tűnik nehéznek, ennyire vagyunk már felnőttek.
- Tudod a lecsód óta azon gondolkozom, hogy te aztán tényleg a szíved-lelked belerakod. Amilyen húsimádó vagyok, nem volt egyszerű dolgod velem, de mégis adtad magad, én meg a rajongód lettem. Készítesz majd nekem valamit ismét ebben a pár napban? – Gyorsan el is érjük a vonatot, közben pedig hol összebújva, hol nézelődve folytatódik tovább az út. Végülis onnantól kezdve, hogy döntöttünk, az már a nyaralás része. Nem csak onnantól kezdődik, hogy a parton sütteti a hasát, én meg nyálcsorgatok őt bámulva.
- De oda én is. Még olvasgattam is utána, aztán el akartam gyerekként utazni Krétára, hogy megfejtsem a festosi-korong rejtélyét, mint valami régészprofesszor abban a Harrison Ford filmben. Tudod a Frigyládásban. – Átvágunk a reptér terminálján, hogy érkeztessem a jegyeket. Előttünk valami arab szakállas fickó, de biztos csak hippi, remélem. Gyorsan sorra kerülünk, az első osztályhoz máshol kell sorbaállni. Van még egy fél óránk mielőtt át lehetne menni az alagúton.
- Egy kávét meginnál az indulásig? Süti inkább? – Veszem ki kezéből immár a sporttáskát, csak a személyes iratai legyenek nála, aztán átadom a poggyászokat, hogy rárakják a matrickákat, és a nevünket.

Seb & Nique

♫ Stereo hearts ♫

- Mrrrm.. - morgok és dorombolok, mint egy igazi macska, majd elnevetem a végét. Nem is olyan rémes ez az ötletelés, egész viccesen hangzik. És ha már macskafélék, a mica tetszene is. A cica az sablonos. Mindegy, nem mondom, direkt nem, ez a játék így szórakoztató, ahogy most van.
- De észreveszem. - mosolygok rá szerelmesen. Egész felolvadok ebben a pillanatban. momentán olyan érzésem van, mintha semmi se fájhatna. - Csak mindig olyan hihetetlen, hogy ilyen mélyen érzel irántam, hogy nem is tudom.. elrejtem a lelkem mélyére a kedves becézést.
Tessék, bevallottam. Nem azt mondtam ezzel, hogy nem hiszek abban, hogy szeretne, csak azt, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy megérdemelném. Nem gondoltam volna, hogy jut nekem ilyen boldogság az életben. Se apa halála előtt, se azután. Azután pláne nem.
- Nincs másom rajtad kívül, akit a családomnak tekintenék. - nem úgy értem, hogy lehetne, hanem úgy, hogy nem is lehetne. Egyszerűen annyira magátólértetődő ez az egész kapcsolat, olyan kerek egész, hogy egyáltalán nem érzem korainak azt, amit mond. amikor a kézmegkérésről beszélt, akkor is kifejtettem neki, hogy igent mondtam volna, így biztos vagyok benne, hogy össze tudja kötni a két dolgot. Itt vagyunk egymásnak, s ha naivság, ha nem, én hiszek abban, hogy ez örökkön örökké így kell legyen.
- Félreértettél, szívem! - használok becenevet úgy, hogy észre sem veszem magam. Megölelem őt, belehajolva a nyakába kap egy puszit a füle alá. Nem cuppantok bele a fülébe, az galád dolog lenne.
- Én nem látom a jövőt, csak annak egy szeletét, ami a személyekhez köthető. Felhozok egy egészen fiktív példát. Teszem azt valaki bevonul katonának, de ezt gyerekként még nem lehet tudni róla. Megidézem a harminc éves önmagát, s úgy jelenik meg, hogy az egyik lába térdtől lefelé hiányzik és katonai egyenruha van rajta. Nem lehetünk biztosak benne, hogy katona-e, lehet farsang is abban az időben, s a lába is megsérülhetett akárhogyan. Egy a biztos, hogy a jövőben megsérül. Erről sem mondom, hogy könnyed tudás, de a jövő változik, s én nem látok bele, tényleg nem. csak annyira, amennyire most azt elmeséltem neked.
Nem terhelem azzal, hogy biztosan tudom, megélem a 26-ot. Jethro annyi idős, s azt kérte, hogy a vele egyidős önmagamat hozzam elő, hát megtettem. Viszont apa is óvatos volt, s sose mentünk sokkal a jövőbe. mindig csak a pár perccel idősebb énemet hozhattam elő, abból baj nem lehetett.
- Annyiból segíthet, hogy egy felnőttet megidézve erősebb lehetek. de még nem tudok tárgyakat mozgatni azokkal az alakjaimmal, s a jövőbelieket mozgatni is csak úgy tudom, ha én is mozgok velük. Úgyhogy minden tekintetben a múltra korlátozódom.. - zárom le ennyivel. Biztos lehet benne, hogy nem használom nyakra-főre a képességemet. Ahogy érzi, igen. felnőttként állok hozzá, mindig úgy kezeltem, mint egy nagy adományt, ami nem játékra való.
- Nem hangzik nevetségesen! - ölelem magamhoz szorosan, ahogy hozzámbújik. Szinte suttogom a további szavaimat, hiszen olyan nagyon közel van hozzám, hogy úgy érzem, elég lenne csak gondolni rá és akkor is értené, hogy mit szeretnék.
- Úgy hangzik, ahogy szeretnéd, ahogy én is szeretném. Nem érdekel a jövő, amíg mellettem vagy a jelenben. - közlöm vele őszintén. Mielőtt kibontakoznék az öleléséből és elindulnánk, megcsókolom. Finoman, kedvesen, de mégis szenvedéllyel telten, olyan szerelemmel, melyet érzek iránta. Tudom, hogy nem fogok a jövőbe tekinteni, hisz nem érdemes. Így jó ez, ahogyan van. Most és mindörökké.
- A sushi remek! - utalok vissza a musicales kiruccanásunkkor fogyasztott ételre. - S bár én nem ismerek egy japánt se, mégis szerintem feltűnik nekik, ha idejönnek. Hacsak itt is nem ugyanazt eszik, amit odahaza. - vigyorodom el. szeretek főzni, mindenféle népek konyhájából alkottam már, így van összehasonlítási alapom, bár az is tény, hogy nem főzök autentikusan. Úgy fűszerezek, ahogy a recept írja, meg ahogy az ízlésem. Ezért nem vagyok benne biztos, hogy korrekt elképzeléseim vannak a japán ételeket illetőn.
- Nem is tudom.. Mindig vágytam Görögországba. Amikor mitológiát tanultunk apámmal, akkor beleszerettem a helybe. - emlékezem vissza nosztalgiázva. Közben mivel már kiszálltunk a taxiból, felkapom a táskámat - emancipált lány vagyok, elbírom, viszem. Akkor se lenne máshogy, ha Seb udvariaskodni akarna. Megköszönném, de én vinném a poggyászt. Makacsság, igen. - és elindulok arra, amerre Sebastian vezet. Még sose jártam úgy reptéren, hogy önszántamból, s nem kiborulva, úgyhogy mindent megnézek magamnak.
- Jártál már ott? - utalok vissza göröghonra is közben.

Nique & Seb

♫ Everywhere♫

Vele együtt nevetek, semmi gondom nincsen azzal, hogy viccesnek tartja a próbát, végülis az a cél, hogy boldoggá tegyem. Mondjuk nincsen azért folyamatosan hörcsögnek nevezni, hogy aztán egy idő után megorroljon rám.
- Semmi baj, akkor majd kisérletezek a macskafélékkel, hátha... kis leopárdom? – Vonom meg a vállam, immár teljesen komolytalanul. A lényeg, hogy majd együtt kiagyaljuk, hogy a nevünkön kívül mit is aggassunk a másikra, de akkor el lehet vetni az olyasmiket is, mint a pocok, ami akár még aranyosan is hangozhat. A puszit viszonzom én is, lágyan még a fülén is végigsimítok, hogy érezze a törődést.
- Én is szoktalak így hívni, csak észre se veszed. Az ugyan angol, de attól még a szerelmem szép. – Természetesen most én is franciául mondom, bár nekem nem anyanyelvem, de közel úgy beszélem, és szeretem is, mert annyira kifejező, választékos. Nem véletlenül akartam Párizsba magammal vinni, együtt utazni, de ami késik, talán nem múlik. Hátha a várost ismét látná, majd egyszer, még ha az autókat belülről nem is.
- Remélem nem érzed korainak, ha azt mondom, hogy egymás családja is vagyunk már, mert te a világod adtad nekem. – Fogom át most mindkét kezét, hogy a saját tenyereimbe zárjam. Az arcpuszi helyett egy finom csókot helyezek el az ajkán. Szerelem és szeretet keveredik most ebben az érzésben, amely azt fejezi ki, hogy összetartozunk. Nem érzem nyálasnak egyátalán a helyzetet, néha jó egy kicsit lenyugodni, félretenni a nézeteltéréseket, amik a hirtelenségeinkből fakadnak.
- Igen, a jövőbelátás nem éppen egy áldásos képesség, én nem is tudom, hogyan tudnám kezelni. – Ismerem be, és odabújok hozzá, most őt látom erősnek, én a saját képességemet olcsó, vásári mutatványokra használtam, ő pedig egy felelősségteljes felnőtté vált a sajátja mellett. Inkább elhalllgatok, próbálok abba belegondolni, hogy miket tudott már meg így az eljövendőről. Talán már rólam is kifaggatta magát? Tudta, hogy ott kell lennie abban a társalgóban? Tudta, hogy egyszer majd ő lesz az én mindenki felett álló angyali szerelmem? Nem, ilyen csalást nem nézek ki belőle, egyszerűen elvetem ezt a gondolatot, és soha többé nem húzom elő a cilinderből.
- A sajátodé is sokat elárulhat, de ha számodra segít... – Nekem csak az a fontos, hogy ne kezeljen eleve halottnak, ha már úgyis az leszek, és véletlenül megtudná saját magától. Nem tudom, hogy képes lenne-e rá, hogy akkor is tovább éljük az életünket. Valahogy ez az egész dolog annyira megrémít, még sosem gondoltam bele ennyire a saját mulandóságomba, most pedig a jövőbelátó kedvesemmel a karomban olyan törékenynek, halandónak érzem magam, hogy egészen kiráz a hideg.
- Akkor jó. Így egy fokkal jobban hangzik. Nem akarom, hogy egyikünk elveszítse a másikat. Tudom, nevetségesen hangzik, hogy örökké, de most így érzek... – Fúrom bele magam a kulcscsontjába, amit máskor oly előszeretettel csókolok, most egyfajta menedék számomra. Inkább foglalkozzunk az úttal.
- Szerettem utazgatni, nyelvet tanulni, és hidd el, sokkal könnyebb, ha az ember első osztályon utazhat, és nem kell a szállodai árakra figyelni. Mégsem ez számít. Szívesen lementem a nagyvárosi forgatagba, beültem számomra olyan üzletekbe, amelyet az amerikai, vagy éppen a francia még hasonló színten sem ismer. Sushi-imádat. Amikor eljöttem, magammal hoztam a kulturának azt a darabkáját is, hajlamos vagyok ezen túl minden csípőssel teleenni magam, a japánoknak fel sem tűnik, hogy mennyire más a fűszerezés, mint nálunk... – Most veszem csak észre, hogy teljesen összevissza, csapongva mesélek, nehezen hámozhat ki belőle bármit is. Lassan meg is érkezünk az állomásra, amely a repülőtértől pár perces sétára van, ettől függetlenül egy átvezető taxiba ülünk, ahol játszom a kedvesen szőke tincseivel. Nem akarnék visszakérdezni, mert tudom, hogy az édesapjával nem volt lehetősége utazgatni, ez most változhat, velem.
- Ha választanod kéne, a mostanin túl, hova szeretnél még menni, szerelmem? – Kérdezem tőle az egész mondatot franciául mondva. Aztán amikor megérkeztünk kisegítem őt, gurulós kocsira nem lesz szükségünk, hiszen alig van poggyászunk.

Tárgy: Re: Nique & Seb VII - Vacation

» Nique Beaulieu
» Leroy és Nique
» Sebastian & Nique - II.
» Nique & Seb IV - Musical in NY
» Seb & Nique V. - Irány a tó!