Emma Frost irodája

Ta-ta-ta-tam. Ta-ta-ta-tam.
Körmeim finom, játékos ritmust járnak a bőrhuzaton, mintegy jelezve, a türelmem kezd kissé fogyni. Persze első találkozásnál még az ember hagyja, hogy a másik lassan bontakozzon ki, engedjen idegessége, zavara. Ám ez már a második alkalom, és ráadásul konkrét témát vetettem fel. Akkor mit kell ennyire húzni az időt?
De végre belekezd, bár nem egészen olyan témával, amit vártam. Persze könnyű lenne belemászni a fejébe, megkeresni a kívánt információkat, kiszipolyozni, aztán hátrahagyva a porhüvelyt. Túl könnyű és unalmas...
Csupán szemöldököm ível kissé feljebb szavait hallva, ám bármennyire is játszik, bármennyire is várja, hogy az előhúzott papír zörgése sürgetésre sarkalljon, mélységesen csalódnia kell. Amióta belekezdett még az ujjaim is megálltak, mintha egy élő szobor lennék. Nagyon-nagyon nehéz engem kihozni a sodromból, ha szerencséje van, talán elég időt tölt majd el a köreinkben, hogy erre maga is rájöjjön és hanyagolja az efféle gyerekes "nekem van valamim, ami neked kéne" játékot.
- Talán hiányosak az ismeretei. Nem foglalkozom drogokkal, és a klubban sem engedélyezett. De ezek szerint az Ön által olyannyira veszélyesnek ítélt Federico csak egy piti drogbáró - jelentem ki, vagy inkább következtetem, bár azért az elém tárt térképet az agyamba vésem. Nem mintha csak egy kicsit is érdekelne a drogüzlet. Pusztán maga az információbirtoklás megszokása ez.
Még a farkasok említése az, ami talán egy cseppet felkelti az érdeklődésem. Vagy jól idomított állatokról van szó némi különös furcsa kedvteléssel megszórva, vagy esetleg valami olyanról, ami már viszont valóban érdekes lehet számomra.
- És csak úgy kíváncsiságból.. Ön mit várna tőlem? Esetleg, hogy küldjek embereket és magam tegyek ott rendet? Vagy másra gondolt? - vetem fel a kérdést, mert igazából nem tudom, mit akar ezekkel az információkkal. Ha tudást akar, hát fogjon magának egyet az említett személy emberei közül. Ha nem? Akkor?

A megjegyzései egyáltalán nem zavartak engem - igen, az anyukám nagyon sokban segített engem, habár sokkalta... könnyedebb tanácsokat adott. A legtöbbször inkább adott egy ihletet, amelyet kihasználva, és a helyzethez illesztve használtam fel az ellenfeleimmel szemben. A szex pedig nem volt sohasem érdekem - a sánta lábam miatt sohasem tapasztalhattam meg a szeretetet, csakis az anyukám volt ott nekem, hogy támogasson, és szeretgessen engem. És éppen ezért, sohasem sértettem volna meg szegényke lelkecskéjét, sőt, részben ő érte is tettem mindent! Habár, a mostani eset nem igazán ilyen, most sokkal inkább a saját életemért küzdöttem, és nem az anyucijáért. Ahhoz pedig vagy meg kellett szereznem Emma Frost birtokait, vagy...
- Óh, igen, természetesen! De a minőség akkor is minőség! - válaszolok a végre kedvesebben hangzó megszólalására, és vigyorommal ismét megvillogtattam előtte fogaimat. Sokkal inkább szerettem, ha azok a hideg szájak mosolyra kerekedtek, és nem is bírtam betelni azokkal a szépséges ajkakkal! Talán ez volt épp az én gyengepontom - de, Istenem, milyen egy gyengepont volt! Követtem példáját, és elkényelmesedtem a székben, majd egy kissé furcsán rátekintve hallgattam végig a történetét. Nem értettem, hogy mi lehet ez a hangnem, bár lehet, hogy ez csak azért volt, mert már megszoktam, hogy munkáltatóim teljesen megbíztak bennem. Nem mintha jól tették volna, végül is, én egy árus vagyok, a legerősebb, és leggazdagabb is mind közül!
Vigyorom még szélesebbé vált, majd lassan elkezdtem turkálni öltönyöm belső zsebében, lassanként kihúzva egy papírlapot. Nem adtam át neki, csak beleharapdáltam az ajkamba, mintha gondolkoznék valamin, és a szemeim előtt forgattam a lapocskát. Ezzel próbáltam egyre inkább felbőszíteni a hatalmas úrnőt, hogy aztán dicsőségesen csak-csak megmutassam előtte a kis szerzeményemet.
- Áh, én nem csak dolgokat tudtam meg róla, én beszéltem Federicoval! - röhögtem kissé fel, és teljes határozottsággal beszéltem - hiszen, tényleg ez volt az igazság, beszéltem az alakkal, és neki is felajánlottam munkásságomat, de ez inkább egy beépülési folyamat volt, egy vészkapoccsal, ha a dolgok rosszabbul mennének, mint ahogy. - Hallott már a hölgy a CP4RH nevezetű drogról? - megint egy kis kuncogásba kezdtem, de most már folytattam. - Azt hallottam, hogy egy különleges drog, és elvileg valamilyen mutálódó hatása is van, nem tudom. - ez is igaz volt, valóban nem tudtam semmit a drogról, de egy dologban biztos voltam. - Federiconak pedig ez kicsikét sem tetszett, és éppen ezért, informátorként, felajánlottam neki egy térképet a drog gyártóépületeiről. - ismét elővettem a lapocskát, és megmutattam végre Emmának. A papíron egy térkép volt, amely különböző épületeket jelölt. - Federico ezeknek egyikét fogja valamilyen módon megtámadni. Azt hallottam, egy farkast is fog használni... ajánlom az óvatosságot! - röhögtem fel egy kissé, majd rámutattam pár pontra. - Ezek a legvalószínűbb helyek, így ezekre kellene összpontosítani. Ha szerencsénk van, hát találunk egy embert, aki megmondhatja, hogy hol van Federico igazi búvóhelye, ugyanis én csak az egyik drogtanyáján találkozhattam vele. - még rákacsintottam Emmára. - Nos, milyen voltam?

- Nem szereti a fölös dolgokat... Nem is tudtam, hogy a szex is ilyen lenne. Tudtommal a férfiak életében igen meghatározó tényező - szúrok oda, de inkább csak piszkálódásként. Az már az ő dolga, mennyire részesíti előnyben ezt a fajta kikapcsolódást, és míg a közös üzletünkbe nem pocsékol bele a dolog, nagyon nem érdekel, mint tölti a szabadidejét.
- De persze ha anyuka így mondta.. - újabb szúrás, immár talán kicsit erősebb. Nem hittem volna, sőt, ki hitte volna, hogy egy ilyen, önmagát ennyire sokra tartó informátor ilyen anyakicsifia típus. Mert a mama azt mondta.. Könyörgöm! Hány éves is?
- Gazdag... Inkább elegánsnak és ugyanakkor kényelmesnek mondanám - biccentek mosolyogva a bókra.
- De persze sokak számára a drága bútorok és egyéb használati eszközök a gazdagságot vagy elérhetetlenséget jelentik. itt csupán eszközök. Még sem ültethetem a vendégeim a öldre, nem? - újabb apró mosoly, miközben magam is végighúzom egyik fehérre festett körmöm a selymes huzaton. kétségtelenül elegáns és roppantul drága holmi. ugyanakkor ez morzsányi részét sem fejezi ki a vagyonomnak, nem mintha túlzottan hivalkodni akarnék vele. Ám aki a kényelembe született, majd megtapasztalta a dolgok alját is miért ne vehetné magát újfent körül ilyen holmikkal ha már megteheti.
- Miért is hivattam? Első betoppanásakor felemlegetett nekem egy nevet és elcsöpögtetett néhány apró információt, mire úgy vélte, ráharapok majd. Bár az Önn által sejtetett affér nem esett meg, nem vetem el az ötletét. és mint legutóbb is felvetettem, szívesen látnék Öntől több információt egy bizonyos személyről. Vagy talán nem volt elég az idő? Szüksége van még többre? - firtatom, finoman, szavakkal marva belé. Ha olyan nagyon ügyes, mint fényezni akarta, hát virítania kell valamit, vagy sejtheti, véglegesen kikerül egy olyan körből, mibe még mindig csak bejutni szeretne, ám használható aduk nélkül továbbra is csak a küszöbön toporog.

El kell ismernem, kissé megugrottam, amikor meghallottam őt felszólalni, de aztán lihegésem sokkal inkább egy megváltást elérő szuszogásba váltott át, mint az ijedtség utóhatásába. Azonnal, mintha csak valami kisgyermek lettem volna, aki a szüleit követi, hűen futottam Emmához, és egy kis vörösséggel megfűszerezett mosollyal köszöntöttem.
- Ü-üdvözlöm, Ms Frost! - kuncogtam magamban egy kicsikét, majd hűen kezdtem el követni a hatalmas úrnőt. Nekem sohasem keleltt a hatalom, senkinek a kezéből sem, nem úgy, ahogy rengetegen állították - minek nekem hatalom, hogyha egyszerűen csak életben akarok maradni? Persze, bódító, és igen hivogató lehet a hatalom, de egyáltalán nem éri meg, hogyha fennáll a lehetőség: el is bukhatod azt a hatalmat. És most helyzettől függően ez a lehetőség itt is fennállt, éppen ebben a szobában, e két ember között, Ms Frost és köztem. - Dehogy, én... v-vagyis, neeeem, én nem szeretem az ilyen fölösleges dolgokat! - röhögtem magamban, majd lassacskán hozzáfűztem. - Az én anyukám mindig is azt mondta, hogy a kéj csak bukásra ítélheti az embereket! És én szeretem megfogadni a tanácsait, hisz azok nélkül nem lehetnék itt! - nevettem az úrnőmnek.
Végigkövettem az épületben, és le a folyósókon, amíg le nem értünk végül az irodájába. Tátva maradt a szám, ahogy megláttam a fényes bútorokat, és mihelyst közelebb értünk, azonnal megtapintottam a bőrfotel finom felületét.
- Úh! ...Gazdag életmód! - felnéztem a fotelről, és Emmára röhögtem, megvillantva már megszokott módon kissé sárgás fogaimat, és vigyorogva a fotelre telepedtem. - Nos, Ms Frost, ha megkérdezhetném... pontosan, miért is hivatott ön engem ide, hm? - az egész egy költői kérdés volt, de szerettem vonla incselkedni egy kicsikét főnöknőmmel. A cégek legfontosabb alapelve a főnök és beosztott kölcsönös szeretete, nem igaz? Hát oldani akartam kicsikét a hangulatot, ha már a hideg természetétől kirázott engem a hideg. Volt valami természetellenes... báj ebben az Emmában, aminek az okát különösebben nem ismertem. Nem érdeklődtem iránta, mégis, miközben haladtunk többször is húztam végig szemeimet gyönyörű, kecses hátán, elérkezvén a fenekére. De ez természetesen - mint általában - nem volt más, csak üzlet! És ugyan voltak olyan üzletek is, én azokban nem utaztam, és ha az életemet fenyegette egy Don Merchanto nevű maffiafőnök, hát akkor, hóhó! Nem éppen arra fogok koncentrálni, hogy milyen jól néz is ki a munkáltató.
- Remélem mindenben a segítségére lehetek, Ms Frost! - vigyorom szélesedett, ahogy járóbotomra támaszkodtam, fejemet pedig gyengéden a két kezemre helyeztem.

Mint minden dologról, mi a házban történik, és aminek valóban van jelentősége értesülök, így a hivatott érkezése sem marad rejtve előttem. Ugyanakkor nem hagyok hátra mindent, nem rohanok fel, mintha nélküle és az információja nélkül már élni sem tudnék. Ráérősen fejezem be a levelet, min épp dolgoztam, még a nevem odakaparását sem csapom össze. Aztán összehajtom a papírt és a már felcímzett borítékba csúsztatom.
Aztán egy korty bor, majd lesimítom a térd alá érő szűk fehér szoknyám anyagát és megindulok felfelé. Szőke hajam szabadon omlik a vállamra, beleveszve a vállrésznél hófehér szőrmével díszített kis boleró-ba. És hogy a megszokásnál maradjunk a szoknya és a kiskabát között fehér, testre simuló fűző teszi kerekké az egészet. Ékszerként egy csepp gyémánt függ nyakamban, gyűrűsujjamon a Zane-től kapott ékszer. Magassarkú cipőim diszkréten kopognak, majd hangjuk elvész a bárból szóló zene ritmusában. Egy apró kérdő pillantás a pultosnak, majd intésének irányában az emeletre sétálok. Mivel a hely kiépítése során ügyeltek arra, hogy idefent némileg halkabb neszezés legyen hamar rálel fülem a tanácstalan kérdezősködőre.
- Megtartottam a nevem, ha esetleg bizonytalan lenne ebben a kérdésben - szólalok meg első körben a név-firtatózás okán. Mosolyom hűvös, kissé vesébe látó. Mintha anélkül is tudnám mit akar, hogy megszólalt volna.
- Ha valamelyik lánnyal szeretné tölteni a kedvét természetesen megoldhatjuk. Ha már itt, a szobák között keresgél - nevetek fel halkan, majd hátat fordítva indulok meg vissza lefelé. Tudom, hogy követni fog, hisz jelenleg nem a lányok miatt van itt.
Átvágok a vendégeken, újabb biccentés a pult felé, majd kinyitom a vendégek elől elzárt ajtót, ami a belépő Crow után azonnal zárul is. Újfent a cipősarkaim kopogása töri meg a visszhangzó folyosó csendjét, míg ki nem nyitom az irodámba vezető falba olvadó ajtót.
- Azért nehogy azt higgye, hogy ide bármikor bejöhet - jegyzem meg, csak úgy intésként, immár az egyik fotelbe ereszkedve. Aztán már csak várakozón nézem az embert. Azt mondta, vannak információi, ám az esküvő nem volt alkalmas azok kitárgyalására. Hát most itt vagyunk, minden külső zavar nélkül.

Nos, hát minden ember tévedhet, nem igaz? Igen, az esküvőn nem történt semmi érdekes - az csak egy egyszerű blöff volt, ami arra használtam, hogy Emma Frost megbízzon bennem, és felvegyen a munkáltatójának. És most, az új jó hírek hallatán újra visszanyerhetem a bizalmát. Ez alkalommal már nincsen se blöff, se félelem bennem, csakis a színtiszta határozottsággal kódoroltam végig a striptízbárban, hogy végül eljuthassak Emma Frost irodájába. Tervemhez nem volt másra szükségem, mint észre, akaraterőre, és persze egy kicsinyke turpisságra is. Anyukám mindig is azt mondta: Fiam, ha valakinek ígérsz valamit, mindig legyen B-terved - ha kell, szegd meg az ígéretedet. Én mindig is egy jófiú voltam, és követtem anyuci tanácsait, és most is így kellett, hogy tegyek.
Butchra természetesen útközben ráköszöntem, és kislányának egy születésnapi levelet is írtam, amit egy vigyor keretében átadtam neki. Imádtam a verseket, így egy igen szépet választottam ki neki. Nem volt ebben már semmilyen becsapás - de tényleg, éppen ez volt benen a vicces, hogy az apuci valami rosszra gondolt. De mégsem vagyok én egy annyira rossz ember, nem igaz? Se a lányok, se az italok nem keltették fel az érdeklődésemet, és ugyan apró alak voltam, meg próbáltam mindenkit alulról vizsgálgatni. Már egyáltalán nem is ejtett zavarba, hogy a jobb lábamat nem tudtam fordítani, és csak magától lengedezett - én még félfogyatékosan is többet értem, mint ezek itt mind a teremben! Tudom, egyszer büszkeség lesz a végem, de ez abban a pillanatban egyáltalán nem számított. Ha nem is a csúcson voltam, hát akkor nagyon közel jártam hozzá.
Ez egy igen különleges alkalom volt, ugyanis nem én jöttem Emmához, hanem ő hivatott engem magához. Most Emma volt az egyetlen nő, aki iránt érdeklődtem ebben a bordélyházban - így is, úgy is, amúgy is. Persze, kérését parancsként értelmezve pontos időre érkeztem meg az épülethez, és megpróbáltam a lábaimtól telhető leggyorsabb járással elérni a fagyos nő irodájába. De igazából nekem voltak terveim, nálam volt az információ - nálam voltak a kulcsok, és ahhoz, hogy Emma kinyissa az ajtót, hát rám kellett hagyatkoznia. Éppen ebben rejlett az én hatalmam - mindenki akart valamit, de mégis mindenki egy módon juthatott el ahhoz a dologhoz: tudással. És az információ tudás, a tudás pedig mindig, mindenütt hatalom volt. Ha kellett más hatalmakra támaszkodott, de mindig elérte azt, amit akar. És mint New York Árnyékbrókere, azt érte el, amit én akartam.
Az emeleteken bojongtam már, de egyre csak nem találtam meg a tökéletes helyet - hmmm, logikus, elrejtették, hogy ne ugorhasson be akárki, akármikor. Végülis, Redwayhez is csak úgy jutottam el, hogy betörtem a drograktárába... hát, inkább besétáltam, egyszerű volt, ismervén az alaprajzokat.
- Öhm.... Mrs Helmsman? - tekintettem körül a szobákon, egy ksi vigyorral, ahogy meghallottam saját szavaimat. Igen, igen, most már Mrs Emma Helmsman, nem igaz? - némely szobából borzongató nyögdécseléseket hallottam. - Uram Atyám... Ms Frost? Hahó?

- Nem veszélytelen dolog a kutatás. Viszont abban csak rmeénykedem, hogy munak közben efféle nyalánkságok nem akadnak - mosolygok rá kacéran, immár egyértelműsítve azt, mire is értettem keze remegését. Ha valami bizonytalan, részeges egyed lenne nem is kerülhetett volna erre a posztra. A futónak magabiztosnak és határozottnak kell lennie, hogy mindig időben lépjen, észrevéve a fenyegető veszélyt.
- Bízom benned, Zane - bólintok, mikor már a védekezés és az azt megelőző ötletelés kerül szóba. Igen, eszében és kutatói munkájában nem kételkedek, már így is elégszer bizonyította alkalmasságát. És ma volt alkalmam még egy szempontból elégedettséget érezni vele kapcsolatban.
- Szeretem a hajókázást, és legfőképp azt szeretem, hogy nem vagyunk szem előtt - bólintok határozottan. Kint a tengeren, vagy bármelyik öböl belsőbb részén nyugodtan játszadozhatunk, és itt kivételesen a képességeinkre értem. Jóval kisebb a veszélye, hogy kíváncsi szempárba bukkanunk, hisz ha másik hajó közeledne, azt már messziről észlelni.
Odaszúrt szava azért kap egy dícséretnevetést, hisz találó és helyzethez illő poén volt, majd hagyom, igen hagyom, hogy újabb csókot váltsunk, immár búcsút, hisz nemsoká érkezik az ismeretlen vendég.
- Rendben. Ha valami probléma lenne, tudni fogsz róla - bólintok újfent, immár magabiztosan. Nem hinném, hogy bármi efféle felmerülne, de ha mégis.. elég egy röpke szó, egy hívó suttogás. Még ha nem is értené elsőre, hogy honnan jön a hang, abban nem kételkedem, hogy gondolkodás nélkül ugrana. De nem hiszem, hogy effélére szükség lenne.
Bezáródik mögötte az ajtó, én pedig elégedetten simítok végig a kanapén, majd ülök le a fotelbe. Hisz most tárgyalásom lesz, még hozzá nem sokára. Öt perc múlva fél tíz...

Kíváncsivá tesznek szavai. S ez az ismeretlen utáni kíváncsiság formája, mely érzést sokkalta ritkában tapasztalom meg, s ennek okán éppen annyira szeretem is azt, mondhatni egyfajta extázisba is képes eljuttatni, bizonyos körülmények között. Hiába, valahol ez a tudományos kíváncsiságomban is leledzik.
- Az ujjaimmal semmi baj. Nem is dolgozhatnék remegő kezekkel. Még elejtem a nitroglicerint tartalmazó kémcsövet és lesz akkor szállj el kismadár! – humorba csomagolom riposztom, jelezve nem veszélytelen foglalkozásomra. Nyugodtan hagyom dolgozni kezét a nyakkendőmön. Ilyenkor már jobb nem belekontárkodni a dolgokba. Hadd tegye a dolgát az aki látja is mit csinál. Tükör nélkül számomra szenvedés ez az ügyességi feladat.
- Remek! – küldök egy elégedett mosolyt Emmának. Hiába, jól kitanulta a szakmát.
Meghallgatva várható bemutatójának tárgyát egyet értőn bólintok.
- Az jó lesz. Bármilyen eshetőség segíthet valamiféle védelem kidolgozásában. Megfogom oldani a dolgot. – ezzel vissza is fogom fantáziámat, nehogy elszabaduljon, s elterelje figyelmemet Emmáról.
- Remélem szereted a hajókirándulást. A parttól kissé távolabb a szabad ég alatt megmutathatom tudományomat. Már azt a részét amit még nem ismersz. – nevetem el magamat, hisz egy részét nagyon is jól a fejébe véstem.
- Akkor megyek. – nyomok egy búcsúcsókot Emma szájára.
- Ha történne valami, kint leszek a bárban. Úgy éjfélig. Holnap korán kell kelnem. – intek búcsút Fehér királynőmnek kaján vigyorral arcomon.

- Kevés arra a megmaradt pár perc - nevetek rá a vállam felett, mielőtt eltűnnik mini boduáromba, majd immár telejs pompába térve vissza. Mint valami showműsor belépője, valami tévés csalás. Belép a torzonborz, kijön a nő.
- Csak nem remegnek az ujjaid? - kérdem egy kaján mosollyal, előbb ellopva azt a csókot, majd ujjaim fürgén a korábban megbontott szalagra futnak, ügyes mozdulatokkal kötve meg újfent a délceg masnit, mintha mindig is ezt csinálam volna. Aztán egyet átrébb lépve elégedetten szemlélem művem.
Következő pillanatban már a némán ketyegő faliórára pislantva nyugtázom az időt, és már-már szomorkásan húzom el a számat. A történéseket egy pillanatig sem bánom, ám talán az időpont nem volt a legmegfelelőbb választás. Hisz mennyivel kényelmesebb lenne még a kanapén heverészni, felvetni egy-két ötletet, kibeszélni, ráérősen, olykor netalán egy-egy újabb jutalomérintéssel fűszerezve a dolgot.
- Tegnap felvetetted, hogy fontos lenne védekeznünk a telepaták ellen. Ezzel kapcsolatban akarnék mutatni neked egy lehetőséget, bár nem tudom, mennyire használható a dolog - vonom meg a vállam, egy kósza tincset a fülem mögé simítva, majd mint egy rendes háziasszony elpakolom az asztalról poharainkat. Hisz nemsoká érkezik a vendég, még se engedhetem meg azt a látszatot, hogy sorváltás van. Pedig tényleg.
- De az ötletelést már rád bíznám. Viszont nem most - rázom is meg a fejem azonnal, hisz erre már tényleg nincs idő. vagyok annyira hiú és egoista, hogy ki akarjam élvezni Zane figyelmét, nem egy elkapkodott pillanat alatt fedve fel neki gyémántalakom.

Riposztján csak mosolygok.
- S ezek után már nem is lesz szükség egy vikingre sem. – teszem hozzá, állva ujjacskái szaladását arcomon. Kellemes együttlétünket megzavaró csengőszónak nem örülök. Bár kétségtelenül igaza van, magam is megfeledkeztem arról, hogy mást is vár ide. Pedig jobbnak bizonyult volna ha nem gy tesz. Legközelebb majd okosabbak leszünk. Nekem azonban nem sürgős. Így egyenlőre kiélvezem Emma ruhátlan testének látványát.
- Óh! Ugyan mily meglepő dolgot tudnál nekem mutatni? – eresztek meg egy kaján vigyort. Lassúságom hamar véget ér mikor Emma eltűnik a fürdőszobába. Nincs más választásom mint nekilátni felöltözni. Szerencsére újrasminkelnem nem kell magamat, lévén ilyen kenceficékkel nem élek. Mire visszaér többé-kevésbé szalonképes állapotban vagyok, már csak csokornyakkendőm megkötésével bajlódom. Nem mindig sikerül elsőre.
- Segítenél? – nézek kérlelő tekintettel Emmára.
- Az újdonság varázsa. – jegyzem meg s már élvezem is ezüstszín ajkának csókját. Kapcsolatunk immáron bizonnyal erősebb, mint eddig.

Az elégedettség nagyon sok formáját ismerem már, ám ez a mostani egy újabb ág. Apró szívverések, elégedett mosoly, ahogy Zane felé fordítom az arcom, majd őt elengedni egész testem.
- Nem tudom, továbbra is állítom, nem találkoztam még egyel sem - nevetem el magam halkan, ujjaimmal lustán simítva végig arcát. Mert hát nem vagyok én olyan érzéketlen, hogy minderre legalább egy aprócska, kicsiny gesztussal ne reagáljak.
Elmélázásom halk csengetés szakítja meg, rondán beleordítva kicsiny magánvilágunkba, lemondó sóhajra késztetve engem.
- Negyed van. A pultost kértem, hogy jelezzen, nehogy elszaladjak az idővel - magyarázom Zane-nek, miközben kelletlen ülök fel a kanapén, majd állok és szedegetem ruhadarabjaim. Nem igazán zavartatom magam helyzetünk okán, messze vagyok már a szendeségtől.
- Pedig mutatni szerettem volna neked valamit, ám kár lenne a felfedezés örömét, esetleg az ötletelést elkapkodni pár perc alatt - pillantok rá a vállam felett, majd a rejtett fürdőszobába sietek. Csak néhány perc az egész, talán neki is időt adva, hogy összeszedje magát. Visszatérve öltözetem, hajam, sminkem újfent tökéletes, mintha a korábbi intermezzo meg sem esett volna. Legfeljebb szemembe láthatja még azt a különös elégedettséget, bizsergést, amit tőle kaptam.
- Hisz magam tapasztalhattam, hogy az újdonságra már első alkalommal is időt kell hagyni, hogy igazán kiélvezhessük - lépek kacér mosollyal elé, egy röpke pillanatra újfent ajkára nyomva ajkam. Mert hát kétségtelen, igazán meglepett erejének eme felhasználási módjával, ugyanakkor nagyon tetszetőssé is vált.

Valóban, nem a beszédnek van most az ideje. Hanem a tetteknek. S ha az udvarlás fázisa ki is maradt Emmánál, a beteljesülésre annál hamarabb kerül sor.
Azért néha nem árt a bókolás, még ha igaz is. S evvel a magam vágya is beteljesülni látszik. Nem, nem pusztán úgy tekintek erre az aktusra, mint egyre a sok közül, hanem arra, mit egy férfi csak a tökéletessel valósíthat meg. Mert azt keresi minden gondolkozó lény ezen a planétán. Csoda tán, hogy megtaláltam? Halvány és fájdalmas emlékeim szerint pont ez volt ami már Londonban is feltűnt Emmában. S lám igazam volt.
Megszabadulván a szoknyától hagyom pár pillanatig nyakamon érezni ölelő karjait, s élvezem csókját amihez a mesterséges magasságcsökkenése folytán lentebb kell hajtanom fejemet. Ezen azonban gyorsan segítek, mikor is leteperem Emmát a pihe puha kanapéra. Csókkal kábítom, mint beteget szokás a műtét előtt. Kezem egymáshoz simuló ágyékunkhoz csusszan, hogy eltávolítsa ama utolsó ruhadarabokat mik még meggátolják a teljes egyé válást.

- Megoldod anélkül is - mosolyodom el, aztán hagyom, hogy a téma elhaljon. Mert felesleges ezen most bármit is túlbeszélni. Persze értékelem a romantikát, mint minden nő. Szeretem, ha kényeztetnek, ha elvisznek vacsorázni, meglepnek ajándékokkal. A különbség csak annyi, hogy én mindettől nem dobom el az agyam. De attól még élvezem.
Ahogy élvezem mohó, beszédes pillantását, amivel végigmér, megakadva kebleimnél, majd csalogató mozdulataimra közelebb is lép. Bókjára csak elégedetten szusszanok fel. Igen, azt hiszem, ez a tökéletes szó rám, és igencsak élvezem, ha egy férfi is így látja. Nem mintha függnék tőle, hisz én _tudom_ hogy tökéletes a külsőm, de azért egy-egy dicséret mindig ápoló. Nő vagyok, tagadhatatlan, így alapjáraton én se működöm másként. Csakhogy én mindennek tudatában is vagyok. Ahogy annak is, mire vágynak a férfiak, mire vágyik most az én Futóm.
Mosolyom kacérrá válik, ahogy elém lép, játékosan ráharapok ajkamra, mit azonnal sajátjával fed be. És bár szívesen fonnám nyaka köré karom, nem tudom, nem tehetem. Kezei lassan lesiklanak, és mintha valóban csak a férfierőre, bíztatásra lett volna szükségem, végül lassan megindul a szoknya is, engedve a gravitációnak, és amint dereka átcsúszik csípőm ívén már magától roggyan le a földre. Ekkor már akadálytalanul emelem kezeim, végre átfogva nyakát, leküzdve a közöttük lévő távolságot és simulva hozzá.
Kéjes-halk sóhaj a válasz, ahogy majdnem pőre testem övének feszítem, kiélvezve melegét, erejét, hisz most, hogy megszabaultam cipőmtől már meglátszik, picit alacsonyabb vagyok nála, hagyván érvényesülni az "erős férfi" képet. És hagyom ezt a hitet, nem engedem csókját, mintha csak az életne, mintha nyelvük akaratos tánca tartaná csak bennem a lelket, a végtelenségig szítva a testemben fellüktető akarást.

Hogy ne lennek felajzva? Abszurd. Naná, hogy az vagyok! Csak mint mindig úgy most is beosztom energiáimat. Miért pazaroljam el a látvány szemlélésére, mikor a beteljesülés gyönyörének fokozása sokkalta örömtelibb? Lassan mentem bele a dologba, ez igaz, mert nem voltam biztos szándékaiban. Most az vagyok, s immáron a helyzet visszafordíthatatlan és letagadhatatlan. Csoda, hogy alig tudom már visszatartani magamat?
- Az. Gyertyát nem hoztam. – nem kívánom szócsépléssel tölteni el az időt. Ha nem érti akkor az legyen az ő baja. Vagy ha nem romantikus alkat. Csuda tudja miféle brit férfiakkal volt szerencsétlenség eddig együtt hálni. Ideje már, hogy valami igazi gyönyör járja át testét. Előbb azonban nekem jut némi kóstoló mikor végre szemem elé tárulnak keblei. Igen szabályosak, s méretre is jók. Nem pici, nem túl nagy, csak valamennyivel az átlagtól. Tökéletes, amint maga Emma is az. Tudományosan kíváncsi fapofámra kéjenc mosoly ül ki.
- Tökély! – lépek újra Emma elé karjaimmal átölelve derekát. Ajkaimmal vad csókot nyomok szájára, miközben kezeim a lány vonulaton lentebb vándorolva kacsóira segítenek lefeszíteni finom bőréről a szoknyát. Hátha egyedül nem megy neki és férfi erő kell hozzá.

Minden probléma nélkül tolom le válláról az inget, bár miért is csodálkozom ezen? Nem vártam se ellenkezést, se aktív ellenállást. De még passzívat is. Őszintén szólva, most nem tudnám megmondani, melyikünk akarja jobban meztelen látni a másikat. Illetve megtudnám, ha belekukkantanék az elméjébe, de ezek azok a pillanatok, amikor ezt többnyire mellőzöm. Épp elég saját felajzottságomon uralkodni, nem akarom ilyenkor magamban tudni a partnerem elméjében tombolót is.
Viszont úgy tűnik, gyorsaságban ő a favorit, hisz alighogy felsőtestre lemeztelenítem én, az alsóról maga gondoskodik. Immár azt hiszem, tagadhatatlan előttem, mennyire tetszik neki a helyzet, mennyire tetszem neki én, és hogy mennyire nem játszadozik ő.
- Romantikus megvilágítás? - kérdek vissza, és ha már ő így, hát én se óhajtok lemaradni. Megtartva az elhúzódása következtében létrejött távolságot, simítom le magamról lustán a blúzt, kiélvezve a saját érintésem, majd az áttetsző szövetet követi a csipkecsoda, immár fedetlenül hagyva az eleddig csak kacéran megvillantott halmokat. És végig őt nézem, az arcát, a reakcióit, érzelmeket, bármit, mindent, mi visszatükröződik árulkodón.
Apró mozdulatok, ahogy kibújok magassarkumból, két mutatóujjam akasztva a szoknya meglazított derekába, ám nem indítom meg a darabot. Csak mosolyom válik huncuttá, tekintetem kérdővé. Mintha nem lennék biztos abban, valóbna akarja-e, hogy levegyem. Pedig egyértelmű...

Ha életem más pontján nagyon is, de szex közben sosem foglalkoztat a hatalom kérdése, hogy ki uralja a másikat. Talán a túl sok fizetett alkalom folytán alakult ez ki bennem. Vagy csak onnan ered, hogy tudom mivel röpíthetem az egekbe partneremet. S mivel nálam a végtelen erő hatalma miért kéne irányítanom, főképpen ha kedvem szerint alakulnak a dolgok? Fölösleges a beavatkozás.
Az együttműködés kiváló. Látszik, hogy profik vagyunk, tudjuk hogy mozogjunk mikor a felesleges ruhadarabok eltávolításába kell belefogni. Hisz már csak azok gátolnak meg abban, hogy harcedzett hadseregem célt érjen.
Ajkaink pihennek, figyelmem így a ruházateltávolításra összpontosulhat. Nem is kívánok már más, eléggé felajzott állapotban vagyok ahhoz, hogy önkontrollomat elveszítsem. Hagyom hadd oldja ki csokornyakkendőmet, úgy is csak illemből hordom, s ha már kell akkor vagány bíbor színben. S mivel nem kívánom tovább húzni az időt, ezen művelet után hátradőlök, hogy nemes egyszerűséggel megoldjam nadrágomat s megszabaduljak tőle.
Kuncogására mosoly ül ki arcomra.
- Nincs is. Gondoltam így kellemesebb lesz. – fordulok újból Emma felé immáron már csak alsónadrág, zokni, cipő kompozícióban, készségesen segédkezet nyújtva a megmaradt ruhadarabjai eltávolításához.

A már ismerős, megszokott és kedvelt elégedettség uralkodik el rajtam, egy röpke pillanatra talán még a vágyat is kiszorítva. Igen, a hatalom, a mások feletti uralom, és legfőképp, hogy megint minden az én akaratom szerint zajlik.
Aztán újfent a vágy lesz erősebb, ahogy Zane végre utat lel magának a mankókéz segítségével. Egy pillanatra segítő kezem a kanapéra támasztom, hogy megemelhessem csípőm, egyrészt könnyebbé téve Zane simítását, másrészt kissé talán újfent megbolygatva amúgy is összekuszált érzékeink. Apró sóhaj újfent, ahogy fehérneműm alá jut, merthogy viselek, legalább is ilyenkor, ha "tárgyalásra" készülök. Mert azért nem mindig női, testi mivoltom vetem be, akkor nem lennék több, mint a fent táncoló készségesebb lányok. Nem, még ha élvezem is, még ha előnyt is kovácsolok a testemből, azért ügyelek arra, hogy kivételes legyek.
És már nem is nagyon térek vissza az ajkára, legfeljebb egy-két szusszanásnyi érintésre, hisz ezerfelé kéne figyelnünk. Mintha érzékeim megsokszorozódtak volna, minden érintés, minden légvétel erősebben csapódik le, felfokozott állapotom sugallva. Blúzomon kutató keze lassan megoldást lel a gombok problémájára, a szknyából kihúzott szárnyak gond nélkül lebbennek széd, felfedve immár az alatta viselt hófehér csipkét. És nem tétlenkedem én se, mindkét kezem bevetve immár keresem cseles nyakkendője oldószálát, ügyesen, még magamat meglepően is ügyesen taálva el, húzva meg, hogy az a két szirom megbomoljon, "egyszerű szalaggá" vedlődve. És immár akadálytalanul tolom kezeim vállaira, lesimítva róla az inge, felfedve testét. Ám rácsodálkozni nincs időm, elhalványulnak a fények, halk kuncogást csalva ki belőlem.
- Nem is tudtam, hogy a klubnak elmaradása van a villamosművek felé...

A csomag valóban azt rejti, mit csomagolása sejtett. Emma teste maga a tökély. Ha éppen nem azt csinálnám amit, lemérném, de biztos vagyok kijönne a 90-60-90. Ezen nem is csodálkozom, hiszen hiúság, asszony a neved. Sok szakmában előny a szépség, különösképpen ha az emberek meggyőzéséről van szó. S ebben úgy tűnik Fehér királynőm igen jó. Talán át is kellene neki adnom a felkutatandó mutánsok ügyét, s így nyugodtan visszatérhetek a laborba, ott fordítva több időt hivatali és titkos kutatásaimra, melynek végső célja egy még erősebb mutáns egyed megalkotása. Lehetne a szerelemgyerekünk is, még ha nem is teljesen szó szerinti értelemben. Ki tovább vinné ügyünket… s lehetne a Fehér császárnő. Mert lány sokkal inkább szeretnék, mint fiút. S erről a petri csészében gondoskodhatom is, akárcsak legelőnyösebb tulajdonságairól. S ha tudnám miféle képességgel bír… Egyedül ez a kérdés maradt rejtve előlem. Magam sem tudom miért nem kérdeztem rá. Pedig mintha láttam volna…
Gondolatmenetemet gyorsan elvesztem amiképpen balom rossz irányba tévedését gondosan megfelelő helyre tereli. Eh, ezek a francos női ruhadarabok. Sose tudni hol nyílnak. Nem zavartatom magam, inkább teszem amit tenni akarok, s szoknyája feltáruló résén huncutul becsusszanva tenyerem tovább hatol bugyijába, már ha van rajta, megtapizva baba popsiját.
Persze másik kezem sem pihen. Felmérve a terepet visszatér a külvilágba s blúzán keresztül tapogatva keresem vele a gombokat. Bízom benne nem hátulgombolós a leányzó. Ha emlékezetem nem csak elől voltak még ha csekély számba is. Nem egy könnyű manőver így vakon, hiszem szemem lehumva összpontosít minderre, s közben még száját is szórakoztatnom kell. Ki tud hát egyszerre több dologra figyelni? S ha ez nem lenne elég, gyengéd romantikus fényt varázsolok a szobába, azáltal, hogy az égők energiáját magamba szívva ’lekapcsolom’ őket. Jó hasznát fog majd tenni a megfelelő pillanatban. Nagyot igértem, fel is kell tudnom mutatni azt a rendkívüliséget, mit más hím nem tehet meg.

Nem vagyok szabó, nem méretvételezés céljából csomagolom ki lassacskán Zane-t az ingéből. Persze azért csak ismerkedő a simogatásom, ám amit találok az megfelelő. Ennél többre pedig most nincs is szükségünk. Legalább is, ami a külső méricskélését illeti. Mert igenis többet akarok, sugallja ezt mohó csókom is, ahogy mindketten levegő után kapunk, de nem élvezzük ki a hosszantartó szabadlégzést. Kiélvezem helyette érintését, melyért mondhatni két napja "küzdök". És ahogy én sem találok benne kivetnivalót, úgy azt hiszem, ő sem fog bennem, hisz arra mindig is odafigyeltem, hogy alakom szemrevaló legyen, mert csak ez segíthet abban, hogy olykor a női létem bevetve nyerjek meg magamnak kisebb csatákat. Derekam karcsú, csípőm gömbölyű, ami meg a fentebbi adottságokat illeti.. nos ahhoz semmi közöm, természetbeni.
Halk, még is sokat sejtető nyögés a válaszom játékos harapására, tetszik, hogy vére elengedi magát, leveti a karót nyelt brit típust, és helybe hozza nekem a szenvedélyes vikinget.
Aprók a mozdulatok, ahogy megpróbálom a nadrág derekából kihúzni ingének szövetét, hogy még szabadabb legyen mindkettőnk mozgása, és úgy tűnik, ő is hasonló elvet követ. Halk kuncogással húzom ki jobbom a takarásból, hogy aztán kutakodó baljára simítva vezessem azt a hátamhoz, felfedve neki az ügyesen elrejtett gombot és zipzárt, mi összefogja rajtam a szoknyát. Talán ez az első valóban direkt és közvetlen megmozdulás, mióta csak hozzáhajolva megadtam az utolsó lökést, a bátorító "szót". És ez egy újabb bátorítás, ahogy azok halk sóhajaim is, miközben blúzom alatt ismerkedő kezek érzékeny területre téved.

Szavaink játékának immáron végérvényesen vége. Testünk mind intenzívebb összefonódása jelzi kapcsolatunk más síkra emelkedett. Nem mondanám, hogy magasabbra, hiszen eddig is szellemi síkon mozogtunk. S talán nem is más síkra, inkább valami új társult az eddigiek mellé. Így már helytálló a megfogalmazás.
Hadművelet teljesítve. A rabok szabadok. Már csak meg kell nekik mutatni a menekülés útját. Jobbom tovább csusszan a csipke vonala mentén a keblek irányába. Feltáruló alakom testi hibáktól mentes, ugyanakkor nem vikingesen izmos, inkább átlagos, fölös háj sincs rajta. Tapintásra nem túl puha, nem is kemény. Olyan, amilyennek tűnni akarok az emberek világában: hétköznapinak. Ebben nem vagyok különleges, sosem éreztem szükségét feljavításának. Agyam edzettem mindig is, s lábamat sem kell már futásra használom, menekülvén az engem üldöző rivális banda, maffiózó, kutya vagy rendőr elől.
Szusszanásnyi szünetre vállnak el ajkaink, amire van is bennem igény. Nehéz csak orron át venni a levegőt, aminek egy része el is vész a szájüregi csatározásban. Fulladás ellen pedig nincs orvosság. Röpke pihenőre szükség is volt, mert Emma máris folytatja, még élénkebben, mint eddig. Tartom vele a tempót, s mikor érzem körmeit hátamon nem vagyok rest fogaimmal ajkába harapni. Nem vadállatias vérző sebet hagyó módon, szimplán finoman.
- Valóban. – súgom válaszomat. S míg ők arcomat szórja teli csókjaival, magam szájnyílását pióca módjára homlokára tapasztom. Balom közben tovább csúszik derekán elől, szoknyája után tapogatva és ama gombot, cipzárt, tépőzárat keresve, mely kikapcsolása révén megszabadíthatnám eme ruházatától.

Ismerkedő érintések, mint két bakfis, kik először ízlelik meg a másikat. És részben igaz, hisz az eddigi játszadozásaink, akár londonban, akár itt csak játékok voltak, kósza érintések, incselkedések. Ám ez már egészen más, itt már nincs kikerülés, eltussolás. Legalább is nem úgy, ahogy szavakkal lehetséges. Hisz nincs elterelhető, elkalandozó figyelem, mert bármit teszük, bárhogy mozduljunk is, az mind csak egy irányba hajtja gondolataink.
Hátam homorítom a felfelé kúszó kéznek, szinte hallom a fémes pendülést, ahogy a ragaszkodó fogak elköszönnek egymástól, érzem, ahogy a feszes csipke lazul testemen. És míg nyelvünk játékos tusát vív, hol harcol, küzd, csalogat, hol táncba hív, simul és szeret, addig kezem is tovább siklik, egyre lejjebb haladva a gombsorral, míg csak egy nagyobb sávon szét nem nyílik az ing, immár kényelmes betekintést adva kíváncsi ujjaimnak.
Azt, hogy Zane mikor és miképp szabadult meg a poharától észre se veszem, csak a derekamra fonódó kéz sugallja, immár teljesen rám öszpontosít, minden figyelme valóban az enyém. Apró, elégedett sóhajom szakítja félbe a csókot, de csak egy pillanat, és már újfent mohón csapok le ajkaira míg balom nyakára fonódik, jobbom pedig az ing alatt bekúszva hátára, körmeimmel karcolva fel gyengéden a bőrt, ahogy húzom magam is őt, hogy minél közelebb legyen, mihamarabb érezhessem.
- Élnek még vikingek - suttogom kacér mosollyal, elvonva tőle szám, hogy immár magam fedezhessem fel arcát, mit eddig csak játékos ujjaim érintettek, s most számmal érintem arcélét, állát, fogaim karistolva rajta.

- Valóban különben. – értek egyet Emmával. - Mutáns mivoltunk megkülönböztet az egyszerű homo spiensektől. Találó megnevezésünk: homo superior. A következő lépés a homo invictus lesz. – megint a tudomány világába kalandozom el. Gyorsan nyelvemre harapok, nehogy újfent megtörténjen. Azt azonban, hogy minden mutáns okos lennek nem osztom. Nagyon is sok ostoba van köztünk. Ebben nem különbözünk az emberektől.
Meggyőződhetek Emma hozzáállásáról is mit a maga felvetette kockáztatás folytán fejt ki. Bólintok rá, mintegy egyetértéskép. Bár végső soron nem mondta ki, hogy megtenné. Ez azért hagy némi kétséget hozzáállását illetően. Ellenben a remélt kíváncsiság repülőtudományom iránt bejött. Elégedett mosollyal viszonzom suttogva fülembe lehelt kérését.
- Feltétlenül. – nyugtázom óhaját. Más válaszra úgy sem lesz már alkalmam. Már csak a test beszél. Ajkaik lágy érintkezése, mint első beszélgetésük, maga a puhatolózás. Ki mit tud, ki meddig mer elmenni és ehhez hasonlók. A magam óvatosságával kezelem a helyzetet, tudván, hogy szenvedélyesebb reakciókra vágyik. Míg nyelveink tiszteletteljes látogatást tesznek a másik szájüregében, kezem tovább csusszan felfelé Emma hátán melltartójáig, ahol is ama huncut kapcsot igyekszem kitapogatni. Még teli bal kezemmel valahogy próbálom a borospoharat lehetőleg az asztalra tenni, s egy átkaroló hadművelettel ölelem át derekát és húzódom feléje testemmel. Kezének játékától mellszőrzetem felborzolódik. Ajkaim, mintha csak erőt gyűjtöttek volna a megfelelő alkalomra, vad tempót vesznek fel.

- Különbek vagyunk.. okosabbak - mosolyodom el. Igen, nálunk nincs belterjesség, és mutációnk lévén még egy szinttel feljebb is állunk. De ezek megint olyan fránya elméletek, kapaszkodók, mik arra sarkallják Zane-t, hogy újfent tudós elmével dolgozzon, és ne az ösztöneit engedje előtérbe. Pedig én valóban arra vagyok kíváncsi, milyen, mikor levedli a feszült ember álcáját és csak a valós hús-vér férfi marad.
- Nem félek kockáztatni, sőt, talán az egész életünk egy alapos kockajáték. De nem mindegy, kiért vagy épp miért kockáztatom a saját bőröm. Mert személyek csak igen kevesek vannak, kikért valóban megtenném. A hit vagy az eszme az más, az már saját elkötelezettségünk dönti el, kockáztatnánk-e érte nagyobbat, mint bármi másért.
De már megint azok a fránya szavak, gondolatok és elméletek. Bár kétségtelen, Zane repüléssel kapcsolatos kísérlete egy röpke pillanatra még engem is megakaszt, kizökkent a szerepből és talán csodálkozva, csodálva tekintek rá. Igen, vannak olyan dolgok, amik, bármilyen erős is vagyok, számomra nem adatottak meg. És messze nem összehasonlítható egy repülőn ülni, vagy puszta testként repülni.
- Szívesen megnézném egyszer - suttogom, immár halkabban, lágyabban. Mintha attól tartanék, valaki kifülel minket, noha mindketten tudjuk, ez képtelenség. De a helyzethez ez illik, ahogy az is, ahogy ujjai lassan a derékrész alá szöknek, megszabadítva blúzom a rabságtól. Nem tiltakozom, nem ellenkezem, eszemben sincs. Egy aprót még be is húzom a hasam, mintha ekképp akarnék rásegíteni az anyag szökésére, hogy aztán felcsillanó tekintettel konstatáljam a csupasz bőrömre tapadó kezet.
- Meglehet ők is csak bujkálnak, a megfelelő pillanatra várva - súgom még Zane ajkaira ravaszdi mosollyal, kivárva egy pillanatot. Csak a játékos bizonytalankodásért, majd hirtelen tudom le azt az észrevétlen távot és simítom ezüst ajkaim az övéire. Nem vad a csók, még nem, még csak lágy, ismerkedő, ízlelő, ahogy kóstolgatom az övét, mint egy tapasztalatlan ifjú szívva ajkaim közé, nyelvem futtatva végig rajta. És mégis érezheti, messze nem vagyok az a fiatal fruska, ki nem tudja, hogy is kell ezt csinálni. Csak játszom, incselkedem, ahogy teszik ujjaim is, megoldva fürgén egy-két gombot a nyakkendő alatt, beszöktetve a keletkezett résen kezem, immár viszonozva a meztelen bőr érintését.

- Az uralkodó nemesek osztálya valóban jó példa. Ámde országunk mentes efféle személyektől. Sokkalta inkább a kapitalista gazdálkodás folytán meggazdagodottaké. Igaz, az ő életmódjuk is hasonlatossá vált az udvari körökéhez. Különös… - elmerengek a pillanat tört részéig.
- Ahogy mi is viselkedünk, mintha csak egy XIX. századi nemesi társaság lennénk. Csak a díszlet és a jelmez más. Hiába van pénz és hatalom, nem vagyunk különbek. – ismételt elmélkedésem eltereli figyelmemet Emma szófordulatának kétértelműségéről. Talán jobb is.
Figyelmemet újfent Emma titkokkal teljes kijelentése hozza vissza. Vajon miféle tapasztalata van? S milyen titkokat rejt Fehér királynőm élete, s múltja? Így belegondolva nem is ismerem egyáltalán őt. Ez talán a harmadik alkalom, hogy találkozunk. Bár az elsőre alig emlékszem, s most is megint ez a fejfájás… Nem is akarok rá emlékezni.
Újfent kezdünk belebonyolódni egy olyan témába ahol különbözik a véleményünk. Most okosabb leszek, s megfontoltan válaszolok. Nem szeretném királynőmet felbosszantani.
- Kevés dologért áldoznám életem. A kockáztatás más. Főképpen ha ezáltal megnyerhetek bárkit is ügyünknek. Nem félek az életveszélyes helyzetektől. Maga is bizonyára repült már. Nem tűnik veszélyesnek, először izgul az ember, de aztán megszokja a gép működését. Nemrégiben folytattam egy kísérletet. A nyúl magam voltam. Kipróbáltam, hogy kellő energiát magamba gyűjtve és azt megfelelően átalakítva, képes leszek-e repülni, mindenfajta gépi segítség nélkül. – jó mesélőhöz híven tartok egy kis hatásszünetet, mit egy korty bor megívásával leplezek.
- Hogy stílszerű legyek: a sas felszállt. – büszkén húzom ki magamat. Szeretem tesztelni képességemet, azok határait, korlátait. Tény és való a repülés új. Idővel az is menni fog, mint a többi trükk mit begyakoroltam az elmúlt több mint két évtizedben.
Miért mindig tudósként jár az agyam? Csak egyszer kapcsolnék alacsonyabb fokozatba. Régen ezt nagy mennyiségű alkohol és némi drog fogyasztásával értem el. De aztán leszoktam Kátya miatt. Fölöslegesen. Most meg itt feszengek egy kimondottan csinos nő társaságában, aki nem hagy hidegen. És nem csak testi értelemben. Talán pont ezért nem tudom csak úgy letámadni, mert valamit tisztelek benne. Vagy szerelmes lennék? Ostobaság!
Kezünk játéka tovább tart. Megvallom egyre nagyobb bennem a késztetés impulzívabb folytatásra.
- Valóban. A vikingek már kihaltak… - jegyzem meg halkan. Jobbom bekívánkozik szoknyája szegletébe, utat keresve blúza alá. Finoman cibálom ki alsóruházatából, s immáron finom bőrét érintve kezem lassú vándorútra indul Emma hátán. Ezenközben fejemet is közelebb hajtom Emmáéhoz. Még mindig bennem van a félsz, hogy ez valami játék és félreértem. Betudom önvédelmi ösztönömnek ezen gondolatokat, s amennyire csak lehet megközelítem ajkait. Ha ezüstjével érinteni akar, úgy neki kell megtenni a maradék pár centis távolságot.

- Nemhogy nem megvetendő, kifejezetten hasznos, hisz évszázadok óta működik. A királyi családok, a gazdag nemesek.. nem azért voltak ők a vezetők, mert okosabbak lettek volna az átlagnál, sőt sok belterjesség után már egyre fogyatékosabbakká váltak. Hanem mert náluk volt a pénz, az ő kezükbe futottak össze a megfelelő szálak. És most nálam a pénz, és a mi kezünkön futnak keresztül azok a bizonyos szálak.
Mosolyom elégedettebb nem is igazán lehetne. Persze ha valóban őszintén szólok, az egész csak az én személyre tükröződött volna. Ám balga az a vezető, ki jobbkezének szemtől szembe mondja meg alárendeltségét. Nem, a kicsiny dics- és rivaldafény is elég az indulatok lecsitításához, a lázadás parazsának eltaposásához.
- Saját tapasztalatból. Nemsokára majd erről is mesélek Önnek, ahogy még szándékomban áll néhány titokba betekintést engedni. És remélhetőleg mindazzal majd segítségére lehetek Önnek, hogy kutatásai újabb fordulatot vehessenek.
Sokat sejtető szavak, mégis csupa burok, csupa lepel. Hisz nem vagyok olyan ostoba, hogy az élvezetes, lazulni tűnő pillanatot holmi demonstrációval, vagy magas eszmefuttatással tegyem újfent merevvé. Nem, egészen más dolgok járnak most fejembe, egészen más irányt szánok ennek a kis időnek, mi most megadható nekünk.
- Nem hinném, hogy a bizalom elnyerése lenne a valódi cél, hisz alapjában véve mi sem bízunk bennük. Ön talán életét merné kockára tenni valamelyikük szavára? Nem hinném.. Inkább az a cél, hogy saját szemléletünk megismerjék, magukénak érezhessék, és elkötelezetté váljanak. Akár anyagi megfontolásból, akár a hatalom piciny szeletének reményében. Mindenkinek van gyenge pontja, csak meg kell találni.
Szavak, olyan tények, miket mindketten ismerünk. Nem akarom, hogy bizalmuk okán kövessenek szervezetünk tagjai, hisz a bizalom olyan ingatag. Az elkötelezettség, a ragaszkodás sokkal erősebb érzelem, sokkal nehezebben felbontható. Ahogy Zane-t se a bizalom tartja mellettem, még ha netán felém több titkot is felnyit, mint más felé. De az a hatalom, mivel terveink kecsegtetnek, a pozíció, hova felküzdötte magát, és a testi vonzalom, mit irányomba táplál mind elég érzelem és elkötelezettség ahhoz, hogy magáénak érezze.
- Meglehet - nevetek fel különös levezetésén, miközben jobbom álláról lassan leflé indul. Mutatóujjam végigcirógatja nyakát, azt a kiemelkedő porcot, mi a férfiak sajátossága, míg le nem ér a szív tájékára. Szinte érzem, ahogy az a kicsiny szerv kitörni akar a test börtönéből, mintha scak törni óhajtaná rácsbordáit. És közben felbátorodik ő is, keze derekamra simul, szinte süt bőrének melege a vékony szöveten keresztül. És megrezzenek picit, egy pillanatra lehunyom pilláim. Ám mindez nem az ellenzés jele, inkább az örömé, az elért siker apró kéje.
- De be kell valljam, vikinggel még nem találkoztam, így nem tudom igazolni a felvetését...