Emma Frost irodája

A tudós is téved, ha helytelen tételt állított fel, amit a valóság nem igazol. Meglehet nem jellemző ránk a bocsánatkérés, mindazonáltal helyesbítés, korrigálás, tévedés beismerés nagyon is. Az pedig nagyon hasonlatos a már említett viselkedéshez.
Hogy mi is ama csodálatos testemben egyenlőre rejtve marad Emma elől. Elmagyarázni úgy sem lehet. Azt át kell élnie az embernek. Minden más csak gyatra hasonmása a valóságnak, torz tükörkép, mi feltár valamit a valóságból, de amiből bármit kilehet következtetni.
Társalgásunk igen kellemes témát feszeget.
- Valóban. Telepata helyett ott van a média, a politika. Így uralja a felső, milliomos réteg az alatta lévőket. Nem megvetendő módszerűk. Magam is ezért mozgok politikus pályán. Lévén nincs telepatikus képességem. – nevetem el magamat.
- Úgy? Szóval ismer. Kiváló. Mégis honnan tudja, hogy ő a legerősebb? – vettem fel a szinte logikus kérdést. Számomra csak azért tűnt annak, mert más telepatához nem volt szerencsém. Akihez igen, az meg még gyerek. Aki meg nem gyerek, annak képessége meg nem tiszta telepátia, hanem csak egy speciális szelete.
Emma nem igazán érti meg a félelem fogalmát. Noha képességem nagyon is hasznomra mintsem hátrányomra válik, mégsem kérkedem vele. Főképpen, hogy mutáns mivoltomra fény ne derüljön, s ezáltal megvessenek. Bizonyosan kikerülnék a felső tízezerből, s politikai karrieremnek is annyi lenne. Hogy félek-e? Igen, a hatalmam elvesztésétől. Emma hangsúlya mindenesetre megüti fülemet.
- Valóban. Ám nehéz újra bizalmat önteni beléjük. Még a magunkfajtájuk részéről is. – jegyzem csak meg halkan.
Ujjait ott felejtvén államon élvezem lágy érintését bőrömön, s nevetek jóízűen vele. Ahogy a leírja a briteket, mintha csak hozzám hasonlítaná őket, a tudóshoz. Ezt nem tartom épp a legjobb udvarlószövegnek. S ahogy kifejti milyen férfira vágyik… Mintegy ellentéte szerény személyemnek. Talán fel akar bőszíteni? Vagy provokál? Hogy eldobva az emberi társalgás legalapvetőbb illemszabályait és rávessem magamat? S ez a játék az arcomon… Jól van, lássuk mi sül ki ebből.
- Értem. Talán mi tudósok az Amerikába bevándorló britekből fejlődtek ki. A szenvedélyes, határozott férfiak meg a vikingekből. – húzom az időt egy meglehetősen idióta teóriával. De csak azért, hogy különös játékunkban magam is tevőlegesen bekapcsolódjam. Jobbomból bal kezembe átvéve a borospoharat kezd el végtagom óvatosan Emma csípőjére vándorolni. Csak lassan, finoman érintve habtestét.

- Nincs miért bocsánatot kérnie. Ön tudós ember - mosolyodom el engesztelőn. Miért is kell nekünk folyton bocsánatot kérnünk, miért hisszük, hogy attól megváltoznak a dolgok és nem csak magunk alacsonyítjuk le?
És legnagyobb örömömre úgy tűnik, lassan a doki is oldódik, még ha nem is a legegyértelműbb módon, a legegyszerűbb szavakkal, de legalább már érzem a játékos visszaszúrkálást. Legalább is annak könyvelem el szavait, mik mosolyt csalnak arcomra. És ha enynire tudnám uralni testem, tán még egy apró pírt is odaerőltetenék, ám ez sajnos kevésbé megy.
- Mit? - kérdem vissza, bár inkább csak sokat sejtetőn, huncut pillantásomból is kitűnik, konkrét választ nem várok. Mert annyira azért nem érzem oldottnak a drága futóm, hogy ilyen intenzíven felvegye a kacérkodás szálát, mit már tegnap óta ejtegetek neki. Bár sose tudni, meglephet még, ahogy meglepett a kioktatásával is.
És engedi az érintést is, mit kifejezetten élvezek. Nem, valóban nincs szakrételmem, csak a puszta érintésem, mi látszólag épp elég. Olykor a görcsös izmoknak elég, ha valaki lágyan, kedveskedőn nyúl hozzájuk, ahogy csak egy nő tud.
- Nem kell ahhoz telepata - rázom meg picikét a fejem nevetve.
- Épp elég puszta emberi mivoltuk, oktalanságuk. De csak hogy bizonyosságot adjak Önnek, és erre ne fecsérelje a drága idejét, nem, nem csak egy telepatikus képepsséggel megáldott mutáns létezik. Viszont eddigi tapasztalataim alapján Xavier a legerősebb - jelentem ki, talán egy csipetnyi dühvel hangomban. Tudom, hogy magamnak is fejlődnöm kell még, de ezt elég nehéz immár úgy, hogy rajta kívül nem találok erősebb telepatát, ki valóban segíteni tudna.
- Félnek? Nem hinném. Legfeljebb egy részük, akik takargatják képességeik, akik azt hiszik, bennük a hiba, ők a nem normálisak. A másik fele viszont.. túlontúl elbizakodott, és talán önön képessége gyűri le, vagy egy olyan gyűjtés áldozatává válik, ami valóban kísérleti nyulat csinál belőlük - vonom meg a vállam. Kiérezheti hangomból, nem csak úgy a levegőbe példálózom, ám egyenlőre konkrétabban nem említek semmit. Még nem, most nem, a helyzet most nem ezt kívánja előtérbe, legalább is az én szándékom szerint nem.
- Örülök, hogy enyhíthettem a fájdalmán - jegyzem meg, mint egy alázatos gésa, ám mindezzel ellentétben ujjaim merészen állán maradnak, talán jobb mutatóujjam egy leheletnyit feljebb is araszol ajkai felé. És mielőtt "visszariadhatnék", kérdése újfent csak megerősít abban, hogy jó úton járok, képességeim bevetése nélkül is. Legalább is ami a mutáns képességeim illeti.
- Karót nyeltek? - nevetek fel, és mintha csak véletlen lenne, mintha csak a jókedv mozgatná testem, balom immár tenyérrel simul arcélére, ujjaim nyakát kalandoztatva.
- Igen, azt hiszem, ez a legjobb kifejezés. Mint azt már tegnap is említettem, én azt szeretem, ha egy férfi szenvedélyes, és határozott. A brit férfiak unalmasak és hidegek. Körüljárják a dolgokat, ha kell, akár hússzor is, mint tudós a tanulmányt. Csak hogy bennük nincs semmi tudományos, pusztán unalmasak - vonom meg újfent kissé vállam, ám kékjeim nem veszem le Zane arcáról. És remélem, immár egyértelmű számára.. nem, nem köteleztem el magam senki felé, ha netalán ez tartaná vissza. De nem is fogom a későbbiekben sem.

Hogy mindent tudós módjára közelítenék meg? Meglehet. Az elmúlt majd húsz évben időm és gondolkozásom nagy részét a tudományok tették ki. Csoda tehát, hogy így gondolkozom? Bár magam is meglepődöm Emma megjegyzésén. Nem sértődök meg rajta, csak elgondolkoztat. Ennyire megváltoztam volna? A néhai chicagói suhanc drogdíler nagymenő tudóssá vedlett? Belegondolva igaz. Csak hobbiból passzolok le néha egy kis cuccot, nem is kérek sokat érte. Hiányzik az a fajta izgalom életemből. Az ifjúságom buzgalma.
- Sajnálom. A jelek szerint nagyon belém ivódott ez az észjárás. – sóhajtok fel, s alkalmi bánatomat borban fojtom el.
Értem én jól milyen feszültségről beszél. Csak nem voltam biztos benne. Jobb terelni a nem egyértelmű kijelentések kapcsán. Meg jobb ha a főnök egyértelmű abban mit is akar. Utólag nem lesz belőle félreértés.
- Sok nem kézzelfogható energia járt már bennem, mit egyszerű földi halandók sosem érezhetnek, nemhogy megérthetnének. Nekik a csúcsot a koitusz jelenti. Pedig ha tudnák… - halkulok el. Igen, ha már célozgattunk, nos, nekem sem árt utalnom teljesítményre, s azon nem hagyományos élvezetekre mikre testem képes. Nem csak nehezen fáradok ki, de képességem folytán sok meglepetést okoztam már alkalmi partnereimnek. Elvégre gyakorlat teszi a mestert, legyen az finom műveletet igénylő feladat avagy a világ összes energiájának leszívása.
Bájcsevejünket megtörő kínt kúrálására történő ajánlatot halk hangú válasszal jelzem:
- Igen. – nem tudok róla, hogy Emma bármiféle terápiás kezeléshez értene, vagy jártas lenne ilyen tudományokban, vagy egyáltalán elsősegély végzettsége van-e. Bizalmam iránta töretlen. A fájdalom alábbhagy, szerintem nem a masszírozás miatt. De jól esik. Sokkalta inkább mint a nagy rakat whisky. Azt magam is be tudnám szerezni. De ezeket a kezeket… minimum klónoztatni kellene. Nem is rossz ötlet! Egy tartalék Emma minden eshetőségre. Ezt az ötletemet megtartom magamnak. Nem akarom, hogy hülyének nézzen. Vagy őrült tudósnak. Pedig megeshet, hogy azzá válok…
- Valóban. Csak a szabadság illúziójában élnek. – értek egyet Emmával. – De az olyan erősen hat rájuk, mintha hipnotizálva lennének. Esetleg Xavier manipulálta elméjüket. Vagy más mutáns. Kizárt, hogy csak egy telepata létezzék a világon. – és már magamban el is kezdem a valószínűség számítást. Nem mintha a tiszta matematika erősségem lenne, ami a reakciószámításhoz kell azzal nincs gond, az elvontabb része már nekem is fejtörést okozott. Talán azért is választottam az egyetemen ezt a kurzust, igaz csak az utolsó évben, nehogy lerontsa tökéletes átlagomat, miáltal ösztöndíjam elvétessék.
- Csak ezek a nyulak félnek. Mint az igazi nyulak. Bizalmukba férkőzni még répával sem könnyű. – elmélkedem Emma szavaim. A ’kísérleti nyúl’ jelző mindenesetre megüti fülemet. Elvégre magam is dolgozom velük. Illetve nem nyulakkal, emberekkel, a gyógyszerkísérletekhez. Van köztük mutáns is. Utóbbinak hála tudok DNS mintákat gyűjteni és vizsgálni az X-gént. Készletem egyenlőre még szerény.
- Jobb. – jegyzem meg elégedett mosollyal. Ahogy finom ujjai végig csúsznak arcomon önkéntelenül lehumom szemem. Feltáruló smaragdjaim Emma zafírjaival találkoznak.
- Mondja csak Frost kisasszony, milyenek a brit férfiak? Mind karót nyelt úriember? – próbálok valami témát keresve bebizonyosodni szándékairól. Nem kenyerem más nőjének elvétele. Csak ha közös nő, mint a bártündérek.

Csak egy apró mosoly, finom vállrándítás a válaszom a tegnap történtekre. Nem, én nem az a fajta nő vagyok, aki még hetekig görgeti maga előtt a felesleges követ. Minek? Tegnap megvolt a "baklövés" és a finom figyelmeztetés is. Zane tudja, hogy nem nézem jó szemmel, ha rendre utasítanak, ugyanakkor feleslegesnek ítélet a további rágódást. Ahogy mondja, kész, lezártuk. Felesleges újra felvetni.
Kacér közbeszólásomra érkező szavak viszont jókedvű mosolyra, halk nevetésre ingerelnek.
- Ön mindent tudós módjára közelít meg, kedves Zane - jegyzem meg, nehogy sértésnek vegye nevetésem. Hisz sose tudni, egy férfi lelke épp mennyire érzékeny, mennyire hergelhető.
- Én nem arra olyan feszültségre gondoltam, mit Ön uralni képes - ingatom a fejem mosolyogva, egyben jelezve is, számomra nem újdonság a képessége. Igen, láttam már, miként nyeli el vagy épp adja ki magából az energiát, és igazság szerint Shaw is bemutatta hasonló tehetségét párszor.
- Hanem arra, mi semmilyen tekintetben nem kézzel fogható, hanem bennünk van. Csak érezzük - sóhajtok fel, mintha magam is teli lennék ezzel a feszültséggel. Nem, nem mondom ki szó szerint, egyértelműen, hogy mifélére gondolok. A doki elég okos, talán képes elvonatkoztatni a tudományoktól, és elég férfi ahhoz, hogy másfele is ismeretes legyen.
Az enyhe fájdalmas grimasz viszont nem kerüli el a figyelmem, leheletnyit rándul meg arcom, hisz én csak sejtem, amiről neki fogalma sincs. Meglehet az agyturkálásom mellékhatása a fájdalom, de lehet, tényleg csak nehéz napja volt.
- Megengedi? - kérdem ártatlanul, és hacsak nem húzódik hátra, vagy nem hőköl vissza, leteszem poharam és emelem kezeim. Ujjaim lágyan a halántékához érintve finom, körkörös mozdulatokkal kezdem masszírozni. Mindeközben hallgatom a beszámolóját a mutánsokkal, és élvezem, hogy immár mondhatni szemérmetlenül intim közelségbe kerültünk.
- Szabadok persze, hisz azt hiszik, az emberek nem ártalmasak rájuk, kényük és kedvük szerint élhetnek képességeikkel. És vagy rejtve marad életük végéig, vagy ha kiderül, majd ők uralják a szituációt. Tévednek - ingatom picit a fejem, de a masszírozást nem ahgyom abba. Bár nem mondható ez annak, inkább csak simogatás, kényeztetést.
- Azok, kik nem kerültek még afféle helyzetbe nem is feltételezik, hogy az emberek milyen barbárok, és mennyire nem néznek minket többe, mint egy kísérleti nyulat, mitől kissé tartani kell - húzom el a számat keserűen, majd újabb sóhaj, immár magamnak szóló. Nem, nem hagyhatom, hogy a gyűlölet eme iránya szabjon utat tetteimnek. Persze táplálkozni lehet belőle, erőt meríteni.. de nem irányíthat.
- Majd magam is felkeresem ezeket az új tagokat és meglátom, meg tudom-e őket győzni. Jobb már? - kérdem mosolyogva, ujjaim lassan lecsúsztatva arcélén, míg mutatóujjaim nem találkoznak az áll markáns vonalán, tekintetem végig szemeibe fúrva.

Még szerencse, hogy választhatok. Elvégre nem a Szovjetunióban élünk, ahol csak egy pártra lehet szavazni. Hanem az Usában, ahol kettőre! Minő matematikai fejlődés.
Jól összekuszáltam mondandóm legalább viccesre sikeredet. Ez megnyugtat. Nem vagyok egy humoros lény, mindenesetre örülök, hogy így sikerült felfognia a történteket.
- Ismételten köszönöm ajándékát. Valóban kedvemre való. S talán másokéra is az lesz, kik értékelni tudják eme nedűt. – mosolygok vissza csábító kék szempárjára. Ha édes akkor szinte csak vörös jöhet számításba. Jobban visszaadják eme íz aromáját mint a fehérborok. Legalábbis tapasztalataim szerint. S minthogy a borászat tudományával nem foglalatoskodtam, noha nem esne messzire szakterületemtől, így beérem magam alkotta szubjektív véleménnyel. S a koccintás után máris élvezem a nedűt.
- Igen kellemes. – jegyzem meg, s gyengéden megrázogatom a kristálypohárban. Mintha értenék hozzá. De a poharat is meg kell szemlélni, nem csak a gazdáját. Aki igazán figyel rám. Ennyire fontos lennék a számára? Jó tudni. Fontos a baráti viszony ápolása az üzleti partnerekkel. Ugyanakkor néha nem vagyok biztos Emma baráti gesztusaiban. Igazi nő módjára viszonyul hozzám, s ez zavar. Ha nő lennék biztos lennék ezen gesztusok barátnői mivoltában. De így… zavar. Főleg meg tetszik. És mert nagy űr hagyott valaki nemrégiben a szívemben.
- Igen, szeretek egyszerűen fogalmazni. Meg aztán minek izzítsunk fel egy régi vitát? Amit le sikerült zárni. – válaszolom félszeg mosollyal arcomon. Nekem nem nehéz tovább lépnem. Lebeszéltük az ügyet, lezártam a témát, ad acta, megyünk tovább a következő feladatra. A női természet szeszélye koránt sem ennyire kiszámítható, bármikor belekezdhet piszkálódásba. Azt nem szeretem és eddig csak egy valakitől tűrtem el.
Felnevetek.
- Felgyülemlett feszültség… Ó, Frost kisasszony, ha tudná mennyi feszültség járta már át testemet. S nem kellett levezetnem. Tároltam, őrizgettem, s mikor a körülmények veszélyesnek bizonyultak, akkor tört elő belőlem. Hol ilyen, hol olyan formában. – van annyi bizalmam Emmában, hogy meséljek képességemről. Halvány és fájó emlékeim szerint Londonban már megmutattam erőmet, ami azóta csak nőtt. Csak arra nem emlékszem neki milyen képessége van. Mert logikus, hogy mutáns, másképpen nem fedtem volna fel erőmet. Meg rémlik is hogy az, de más nem. Jaj, ez a fájdalom! Arcizmaim összerándulnak pár másodperc erejéig eltorzítva arcomat. Holnap elmegyek egy orvoshoz. Nem folytatódhat ez így tovább. Állapotom el is tereli figyelmemet Emma egyre feltűnőbb dekoltázsáról.
- Elnézését kérem, fárasztó napom volt. – próbálom magyarázni grimaszomat, s enyhítésképp hörpintek a borból.
- Igen, sikerült pár mutánssal megismerkednem, kiknek ereje is gyakorta nem csekély. Mindazonáltal némelyik annyira szabad szellem, hogy a szimpla meggyőzés ereje nincs rájuk hatással. Finom irányításra lenne szükség. Arra azonban kevés vagyok. De talán idővel megértik céljainkat, s a Belső Kör tagjaivá avanzsálhatnak. – fejtem ki véleményemet. És itt nem Molliera gondolok. Túl kicsi, túl gyenge, s neki már meg van a feláldozható gyalog szerepe.

- Természetesen - bólintok mosolyogva az egyéb választás hallatán. Eszembe sincs leerőszakolni a torkán a whiskey-t, csak mert tegnap is azt ivott.
- Ugyan - legyintek finoman, bár azért egy halk nevetés kibuggyan mellé.
- Nem úgy értettem, hogy ezek után csak is ezt fogyaszthatja a bárban. Természetesen kedve szerint váltogathatja az italokat. Viszont ha whiskey-t óhajtana, akkor csak is a legjobbat. Ez a legkevesebb, amivel a kedvében járhatok, nem? - villantok még egy kihívó pillantást felé, majd immár a borosüveggel foglalkozom. Édes, vörös, kissé testes. Két művészien csiszolt kristályba kerül, ha már bor, az nekem is jó lesz. Egyébként is olyan jól mutat a fehér öltözet mellett, és ugyebár hiúságból sosem elég.
Elégedetten szemlélem, ahogy újfent mellettem foglal helyet, én pedig, akárcsak tegnap, kissé felé fordulok felsőtestemmel, szavak nélkül sugallva, valóban figyelek rá, igazán érdekel, mit akar mondani számomra. Sokáig tartott, évekig, míg igazán megtanultam kommunikálni a testemmel, illetve megtanultam azt kommunikálni, amit én akarok. Ha uralkodom másokon, ha képes vagyok mások elméjét irányítani, az a legkevesebb, hogy képes vagyok uralni a saját testemet is.
- Parázslóra? Nagyon tetszik a diszkrét megfogalmazása - mosolyodom el, aprót kortyolva az italból. Remek választás, talán 1968-as. Igazi, minőségi bor. De nekünk nem is jár más.
- De tény, előfordul, hogy a felgyülemlett feszültség a nem várt módon csapódik le, ha nincs időben megfelelően levezetve - vonom meg kissé a vállam, mitől a félig nyitott blúz anyaga is lejjebb csúszik az ejtett bal oldalamon. Ám meg se moccanok, mintha észre se vettem volna, ahogy Zane habogását sem. Valóban szokatlan tőle, hogy belegabalyodik a saját mondandójába, ám mindez csak nekem kedvez, úgy gondolom.
- Tehát a beszervezett mutánsok. Igen kíváncsian várom, milyen sikereket könyvelhetünk el. Mennyien vannak, és miféle képességekkel. És legfőképp, Ön szerint valamelyik hasznosabb is, mintsem gyalogos pozíció betöltésére?

Emma eléggé elfoglalt, láthatóan nagyon fontos ügyfél jön majd. Remélhetőleg nagy hasznunkra lesz, bárki is legyen az.
- Számomra is öröm a viszont látás. – lehelek csókot bársony kacsójára. Még mindig nagyon jó érzés tölt el bőrének tapintása.
- Köszönöm, ha lehet most valami mást… - próbálom elhárítani pajkos kérdését. Végül mégis ámuldoznom kell ama gondoskodáson miben részesít.
- No de Frost kisasszony! – nem tudok hirtelen mit is mondani. Így maradok az illemnél.
- Nem kellett volna. De azért köszönöm. Bizonyára lesz időm elfogyasztani. Mindazonáltal ne gondolja, hogy mindig whiskyt iszom. Főképpen ezt a különleges évjáratot. Tudja, olyan ez, mint a torta. Nagyon szeretjük, habkönnyű meg édes, mégsem eszünk minden nap. Mert nem tápláló. De még egyszer köszönöm, s nem veszem tolakodásnak. – magyarázkodom mint rossz tanuló a pótvizsgán.
- És ha lehet most valami édesebbet innék. Esetleg bort. – fejtem ki óhajomat, amit ezek után kissé pofátlannak érzek. Megesett már velem, hogy természetbeni ajándékokkal igyekeztek lekenyerezni, de sosem a főnökeim. S most, hogy maga a Fehér királynő tesz így, nem kicsit meglep. Kellemesen.
Helykínálást persze elfogadom. Semmi bajom sincs a fotellal, mégis a kanapét választom Emma balján, amiképpen a sakktáblán is a futó a királynő bal oldalán található. Kellemes érzés Emma testi közelsége. Száműz minden rossz érzést belőlem. Ugyanakkor nem tolakszom. Illetlenség lenne.
- Valóban. Tegnapi megbeszélésünk igen parázslóra sikeredett, minek folytán nem fejezhettem be beszámolómat. Hiszen arról még nem ejtettem szót mi mindent sikerült elérnem. Már ami a beszervezést illeti. Mármint más mutánsokét. – kicsit belezavarodtam mondandómba. Nem jellemző rám, az összeszedettség alaptulajdonságom. De ez a különös gesztus… Valamint, hogy ő is tartogat számomra valamit… Talán egy londoni szuvenír? Nem hinném, hogy turistakirándulás folytán töltötte ott az időt. Hány évet is? Próbálok visszaemlékezni, de már megint ez a nyilalló fájdalom. Lehet be kellene vennem egy aszpirint. Ha ez így folytatódik tovább utóbb migrénem lesz. Arra pedig éppen nincs szükségem.

Elgondolkodva pörgetem ujjaim között a tollat, olykor egy-egy vonalat húzva a szavak közé. Kell a telepátia-blokkoló, de mindamellett kellenek hű hívek. Vagy legalább is olyan erős mutánsok, kik követik a nézeteink, vagy eléggé megvehetőek. Igen, a pénz mozgatta mindig is a világot, az törhet uralomra, akinek van pénze. És nekem van, mellé akarat, elképzelés és támogatás. Már csak a parasztok kellenek a táblára, akik feláldozhatóak, míg az ellenfél királya halott lesz.
- Tessék! - fel se emelem a fejem, ahogy a kopogást hallom, még egy újabb szót le nem vések. Kutatás...
Nem is kell felemeljem, úgy is tudom, ki lép be. Ide csak úgy senki nem sétálhat le, ha váratlan vendég lenne, azt a pultos előre jelezné. És különben is, fél kilenc...
- Dr. Zane - emelem végül a fejem a köszönésre, hátralökve a széket állok fel az asztal mögül, gondosan mégis tán észrevétlen húzva egy papírt a használtra. Nem mintha attól tartanék, Zane kémkedne utánam, vagy épp hívatlanul közelebb jönne az íróasztalomhoz. Egyszerűen csak nem szeretem szó szerint szem előtt hagyni a dolgokat.
- Örülök, hogy megint látom - mosolygok rá, miközben előre sietek a fotelokhoz és leheletnyit emelem a kezem. Ha tegnap kézcsókkal búcsúzott, tán most is ezt a köszönésformát részesíti előnyben, én pedig a világért nem vonnám meg tőle.
- Ma is a szokásost? - kérdem pajkosan, és már lépek is a bárhoz, hogy ismét töltsek a whiskey-ből, persze hacsak nem módosít a rendelésen.
- Tegnap, miután távozott, utasítottam a bárban a csapost, hogy egy rekesznyit vigyenek fel ebből a fajtából, és ezentúl csak ezt szolgálják fel Önnek, ha whiskey-t rendelne. Szeretnék a kedvére tenni, remélem nem érzi erőszakosnak a gesztusom - fordulok felé egy pillanatra, picit még oldalra is billentve a fejem, mint egy játékos kislány. Aztán újfent az italokra fordítom a figyelmet, még két pohárral a kezembe vissza nem térek hozzá.
- Foglaljon helyet, kérem - intek szabad kezemmel, és én már engedem is le magam, újfent a széles kanapéra. Azt már ráhagyom, ő vajon egy fotelt választ, vagy a mellettem lévő teret. Ma más szabályokkal játszunk, mint tegnap, meglátjuk, ez hatásosabb-e.
- Tegnap azt mondta, tartogat még számomra dolgokat. Nálam pedig nem múlt el a felcsigázottság. És be kell valljam, én is tartogatok Önnek valami meglepetést - nevetek fel lágyan, kényelmesen hátradőlve, lábaim újfent keresztbe vetve, minek hatására a szűk szoknya a térdem felé csúszik.

Első újvilágbéli találkozásunk emléke felejthetetlenül belé ivódott agykérgembe. Ez persze nem jelenti azt, hogy folyamatosan Emmára gondoltam míg a kísérletek eredményeit ellenőriztem. Nagyon is el tudom rejteni érzéseimet és a munkámra koncentrálni. Mindenesetre motivációként ott bujkált agyam mélyén, s ma az ebédszünetben tettem egy kis látogatást a technológiai részlegen. Ritka jelenség vagyok itt, de ha kell okozok az ittenieknek megmagyarázhatatlan fejtörést, mikor is kis energiatöltettel működésre bírom egyik-másik kütyüiket. Nem nézem le őket, elvégre ugyanaz a szakmánk, még ha más területen dolgozunk is. Sőt, hatalommal teljes jövőn a technológia is fog épülni. Azt könnyebb irányítani, programozni, mint az emberi elmét.
Sikerrel záródó napomat követően először is lakásomhoz hajtok. Nem árt kicsit rendbe szedni magamat, valami finom illattal. Ruházatom nem túl változatos, mondhatni egyszínű, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne váltás nadrágom, zakóm, ingem. Csak olcsóbb volt nagyobb tételben magamra szabatnom. Nem mintha a fogamhoz akarnám verni a garast, de életemben a lehető legkevesebb időt akarom rászánni a divatra. Miért nem visel mindenki egyforma, egyszínű gúnyát? Ez a tiri-tarkaság fárasztó. Variálni, nap mint nap. Az egyszerűség híve vagyok, s a lehető legegyszerűbben oldottam meg ezt a problémát.
Elkészülve leliftezek a földszintre, s kilépve a lakóház ajtaján beszállok hófehér DeLorean-embe és a klubhoz hasítok. A tagság egyik előnye, hogy nincs parkolási nehézségem, tekintve, hogy névre szóló hellyel rendelkezem, közel a bejárathoz. Utam most nem áll meg a bárban, tovább vezet, így nincs lehetőségem lazítani. Nem is érzek rá igényt. Valahogy az Emmával való találkozás óta. Még Lilly is csak halvány emlék, s Kátya… Lassan egyre hosszabbodó életem múltjának része.
Már a külvilág szemei elől elzárt folyosón rovom lépteimet. Testemben érzem az izgatottság fellobbanását. Hát ennyire vágyom újra látni Emmát? Érinteni finom kezét, hallgatni lágy hangját? Vonzó nő, kétségtelen, s hatással van rám. Úgy rémlik már először is az volt. Fejem megfájdul, mikor Londonra gondolok. Szokatlan. Mindig is úgy hittem túlságosan sokat ittam akkoriban, azért homályosak emlékeim. De ez a fájás nagyon is eleven, jelenvaló, nem származhat másnaposságból. Időm azonban nincs elmélázgatni ezen a dilemmán.
Kopogok hármat, benyitok. Zöld szemeimmel rögvest Emmát keresem.
- Üdvözlöm, Frost kisasszony! – köszönök illemtudóan, örömteli mosollyal arcomon. Miért is ne lennék az? Elvégre újra láthatom azt, kinek közelsége különös ámde kellemes érzésekkel tölt el engem. Szívem hevesebben ver, mikor rá nézek, csodálom tengerkék szemei, szőke hajzuhatagjait, határozott de mégis lágy vonásait, ajkát min finom ezüstszín díszeleg. Sukár alakját, mely modellekét megszégyenítő, még sem fél felhúzni magassarkút, s ezáltal letudván nézni jó pár férfit és nőt. Engem nem, inkább afféle egyenrangúság áll fenn. Nem foglalkoztattak sohasem a női mozgalmak. Úgy voltam vele, hogy aki tesz azért, hogy kilépjen a mocsokból, az megérdemli a piedesztát. S erre legjobb példa vagyok. Alsó középosztálybéli család, a jó öreg Chicagóból. És a szomszédok, a Bundyék… na, ők se semmi család.
De most a jelenre kell koncentrálnom. És Emmára, az én Fehér királynőmre.

Utolsó simítások, utolsó pillantás a tükörben. Kontyom két tű tartja, ajkaimon tökéletes az ezüst rúzs. Egy fél fordulat, hogy ellenőrizzem blúzom, aztán egy újabb gomb kerül kioldásra. Sose szerettem a zárt darabokat, nincs is okom rejtegetni magam. Szűk, térdig érő szoknya, fehér, áttetsző blúz, melyet alig egy-két gomb fog össze, Egy "rossz" mozdulat, és az alatta viselt csipkéből is felvillan egy darab. Tökéletes.
Cipősarkaim akaratosan kopognak a padlón, ahogy kilépek a fürdőszobából, behajtva magam után a rejtett ajtót és az asztalhoz sietek. Néhány papírt húzok szét az ujjaimmal, beszámolok, összesítések. A klub remekül megy, sőt... Még ha nem is lenne a Frost vagyon, akkor is elegánsan megélhetnénk belőle.
Aztán újabb papír, ez már az egyéb vonatkozású terveinkkel kapcsolatos saját jegyzeteim. Amolyan teendő-lista, ötletelések. Annyi fejben mászkáltam, annyi információt tudtam már összecsipkedni, hogy olykor kell, hogy egy-egy szót magam is lekörmöljek, mielőtt elvész a bennem dúló tengerben.
Igaza volt Zane-nek, az egyik legfőbb feladat, hogy képesek legyünk blokkolni a telepatákat, hogy elrejthessük majd terveinket, mikor már ránk is szegeződik a figyelem. Nem vagyok egy tudós, a valós megvalósítást nem hinném, hogy létre tudnám hozni. De talán az alapötletet megadhatom. A sisak még rejtve marad, arról jobb, ha csak én tudok.. meg az érkező Appleton, kitől Shaw kapta ezek szerint. Talán rávehető még egy-két darab készítésére, vagy legalább az alapinformációk megosztására. Bár, ha igazi üzletember, akkor nem adja ki a kezéből az aranytojást tojó tyúkot. De nem is gond, nekünk csak egy-két plusz kéne, amin Zane-ék vizsgálódhatnának.
És emellett még ott az én gyémántalakom. Valahogy az is képes megakadályozni a behatolást. Igen.. talán ez is egy remek kiindulópont lehet neki. Végül is.. talán könnyebben oldódik a doki, ha látszólag teljesen bizalmamba fogadom...