Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Re: Charles Xavier - X-professzor Vas. 31 Május - 13:53
Charles Xavier
"Folyton ők járnak a fejemben. Az a sok elme, amiben jártam. Éreztem őket. A magányukat, a reményüket, a vágyaikat. És mi segíthetünk ezeken az embereken. Mindegyiken."
Userinfo: Főkarakter
Név: Charles Xavier Mutáns név: X-professzor Születési dátum és hely: 1957. március 18. North Salem, New York, USA Besorolás: Alapító
Képesség:
Elsődleges képesség: Telepátia Osztályozás: Omega mutáns Aktiválódás: 6 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Magas szintű gondolatolvasás, telepatikus kommunikáció, amit egyelőre még csak kontinensnyi távolságban tud alkalmazni, ezért kell Cerebro, hogy fókuszálja az erejét. Képes átvenni az uralmat más emberek elméje felett. Emlékeket töröl és ad. Gyorsabban tanul másoknál és erre mást is képes telepátiával ösztönözni, ilyenkor az adott személy is ugyanolyan gyorsan tanul, mint ő. Jól ismeri az agy szerkezeti működését, így mivel pontosan tudja, hogy milyen rész miért felelős, tudja ezeket irányítani. Képes más szemén keresztül látni a világot, beszélni a szájával. Le tudja fagyasztani mások elméjét, de egyelőre még maximum néhány főt és csak másodpercekre. Képesség távlatai: Képes hosszabb időre, akár egy egész épületnyi ember elméjét is leállítani, így teljesen lefagyasztva őket. Jóval később képes asztrálisan kivetíteni saját magát.
Jellem: Mindazok ellenére, amire képes vagyok, és amik az életemben történetek, megmaradtam pozitív és naivan reménykedő személyiségnek. A mai napig is hiszem, mindazok ellenére, ami történt, hogy idővel elfogadhatnak, idővel majd minden helyre rázódhat a világban. Tudom, talán ez irreális felfogás, de valakire szükség van, aki így érez igaz? Szeretek tanítani és szeretem, ha segíthetek másoknak, hogy könnyebbé váljon az életük. Akárhogy is nézzük ez az iskola egyszerűen a sors keze volt, nincs semmi, ami jobban passzolhatna hozzám, mint hogy fiatalok zavaros gondolatait segítsek a helyes mederbe terelni. Remélem, hogy egyszer a világ és elfogad minket, ahogy mi is saját magunkat, de addig is biztos menedékre lelhetünk a birtokon és befogadunk bárkit, akinek szüksége lehet rá. Lesznek harcok, mindig is voltak, de akkor is keresem a békés és először a nyugodt megoldást. Másokat helyezek saját magam elé, azt hiszem ez mindig is így volt és soha sem fog változni, legyen a másik akármilyen... ha mások nem is hisznek benne, én mégis látni akarom benne a jót... hiszen biztosan ott van mindenkiben.
Eric: Azt hiszed, mindenki olyan, mint Moira. Charles: Azt hiszed, mindenki olyan, mint Shaw.
Kinézet, megjelenés: Azt hiszem alapjáraton nem mondható rám az, hogy mindenek felett igazán helyes lennék, inkább talán valahogy a jellememből adódóan rendelkezem bizonyos szintű sármmal, amit bőven volt időszak, amikor be is vetettem. Azért lássuk be nem gondolnám, hogy a magány lenne az én sorsom, csupán mivel magam elé helyezek másokat a magánéletem jó ideje erősen háttérbe szorult. Nem baj, most ennek van itt az ideje. A hajam általában rövidre van nyírva és gondosan ügyelek a külsőmre is. Azt hiszem ez megmaradt a gyerekkoromból, hiszen jó körülmények között nőttem fel, az igényességem azóta sem veszett el. Szeretem a kényelmes, de mégis elegáns ruhákat. Persze nem veszek fel öltönyt a mindennapokra, de az ing és az elegánsabb nadrág mégis csak alapvetően hozzám tartozik.
Ne feledd, Eric: a derű és a harag között!
Előtörténet: Az életemben a felnőttek elég gyorsan váltogatták egymást és valahogy egyikük sem volt olyan hosszan tartó jó példa. Azt hiszem rám igazán jellemző, hogy egy szülőt csak részletekből raktam össze, persze akadnak olyanok, akiknek még ennyi sem adatik meg, úgyhogy nem panaszkodom. Az apám Brian Xavier nukleáris kutató, azt hiszem tőle örököltem az érdeklődésemet a tudomány iránt. Anyám csodálatos nő volt, már ami a külsejét illeti, de csapnivaló volt anyának. Nem mondom, hogy nem szeretett, de valahogy mindig akadtak fontosabb dolgai nálam. Kicsit elveszett gyerek voltam, egy ritkán itthon lévő apával és egy olyan anyával, aki többet ad a külsejére, mint bármi másra. Ő nem az a típus volt, aki esténként kakaót készített nekem és leültünk játszani, vagy csak együtt zenét hallgatni... pedig én bármire vevő lettem volna. A hatalmas birtokon inkább csak azzal teltek a napjaim, hogy sétáltam, felfedeztem a újabb és újabb szobákat, vagy egyszerűen csak olvastam. Mondhatnánk, hogy unalmas élet és rossz lehetett nekem, de valahogy elmerültem a történetekben, és végülis nélkülöznöm nem kellett, ha csak a szeretet hiányát nem soroljuk ide. Aztán 5 éves koromban apám meghalt, elég gyorsan történt az egész, egy robbanás a laborban és egyszerűen csak nem volt többé. Ha ez lehetséges, akkor anyám innentől még annyi időt se szánt rám, én pedig végképp elmerültem a saját kis világomban. Aztán mint mindenkinél nálam is idővel eloszlottak a felhők és felkelt a nap egy különös éjszakai látogató képében. Akkor már két éve elkezdődött... elkezdtem a dolgokat valahogy jobban érteni és elkezdtem érezni sok mindent, azt is, amit nem akartam. Az elején megrémített, de azt hiszem hamar rájöttem, hogy ennek is vannak előnyei. Nem kellett annyit kérdeznem, és sokkal könnyebbek a dolgok akkor, ha nem kell széket húznod a polchoz csak hogy levegyél egy könyvet a legmagasabb pontról a könyvtárban. Szóval 8 voltam, amikor egyik este, pontosan emlékszem 22:06-kor mozgást hallottam a konyhából. Tudom, mert mindig ránéztem az éjjeli szekrényen lévő kis órára. Anyám volt ott a hűtőben kutakodott, és felajánlott nekem egy forrócsokit, aminek tényleg semmi realitása sem volt, és egyszerűen éreztem is, hogy itt valami nincs rendben. Bár akkor ezt még nem tudtam, de minden elmének sajátos rezgései vannak, egyszerűen meg lehet különböztetni őket. És ott volt ő, egy kislány, pár évvel fiatalabb nálam, a hűtőnket akarta megdézsmálni, különös kék bőr, és vörös haj. Akkor már tudtam, hogy nem vagyok egyedül ezzel az egésszel, és ha ő itt van, akkor biztosan vannak mások is! Örök barát, testvér... Raven lett nekem, egy kisfiúnak a nap, aki előbújt a felhők mögül, az első barátom. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne maradjon velünk. A szüleimnek mindegy volt, még csak tudniuk sem kellett róla, hiszen akkora volt a ház. Valahogy innentől már jobban alakultak a dolgok, mi voltunk ketten a világ ellen, nem érdekeltek a változások, amik ez után következtek, pedig hát volt belőlük bőven. Anyám újra férjez ment, apám egyik kollégája vette el Kurt Marko. Igazából rendes fickó volt, de tényleg, és mivel szintén tudós azokon a ritka estéken, amikor volt idő rám is, el tudtunk beszélgetni. Az egyetlen hátrány a fia volt, akivel csak később ismerkedtem meg, mivel valami katonai suliba íratta az apja, szóval még az esküvőn sem volt jelen. Kezdetben nem is értettem, hogy miért, de amikor először betette a lábát a birtokra... már minden világos volt. Cain nem igazán örült annak, ami történt, és engem se mondhatnám, hogy kedvelt, sőt, ami a legrosszabb megpróbált kikezdeni Ravennel. Nem való hozzá egy ilyen kölyök, egyszerűen túlságosan vad volt, és ekkor már muszáj volt szembeszállnom vele. Végképp kiakadt, csak az volt a szerencsém, hogy ritkán jött csak haza. Két évre rá anyám meghalt, autóbaleset, a színházból jött épp haza. Megrázott, hát persze, hogy megrázott még akkor is, ha nem ismertem őt igazán, de itt még nem volt vége semminek. Cain egyik alkalommal, amikor épp szünet miatt jött haza végképp kiakadt... már nem is tudom, hogy min. Azt hiszem Kurt mondott neki valamit, mert konkrétan felgyújtotta a könyvtárt. Azok a könyvek! Pedig mennyi minden volt felhalmozva! A tűzoltók hamar kijöttek, de még így is a fele oda lett, és... Kurt is. Megpróbált kimenteni minket. Én a könyvekért küzdöttem, Cain pedig szimplán csak nem engedte, Raven próbált kirángatni... szóval ha nincs Kurt azt hiszem ott hagytuk volna a fogunkat. Így viszont ő halt meg. A mostohaöcsém elmenekült, fogalmam sincs, hogy azóta mi lett vele, hogy hol van most, azt hiszem érthető, ha nem kerestem.
De mindig tovább kell lépni igaz? Anglia, Oxfordi egyetem, ez volt az én tovább lépésem és persze Raven ide is jött velem. Végtére is a húgom, én vagyok neki és ő van nekem, így volt ez rendjén. Sikeresen elmélyedtem a genetikában, és a vizsgákat is tökéletesen letettem, minden szépen alakult addig a napig, amíg fel nem bukkant Moira. Ezzel kezdődött minden... és már nem volt megállás. Egyszerűen képtelen lettem volna úgy tenni, mintha nem lenne fontos, amit mond... amit látott. Felpörögtek az események, megismertem Ericet, majd Hanket, és ott volt Cerebro is, és a fiatalok, akiket mi találtunk meg. Persze soha semmi sem megy zökkenőmentesen, mindig van akadály, de leküzdöttük. Legyőztük Shaw-t, még akkor is, ha ezzel elveszítettük Tündért, de egyszer talán... talán majd rájön, hogy rosszul döntött és ő is velünk lesz megint. Moira pedig... már nem emlékszik semmire és ez így van jól. Nem veszélyeztethetjük őt sem, és magunkat sem, így sem egyszerű, hogy néhányan tudnak rólunk. Veszélyes lett a világ, de a Birtok menedéket nyújt. Három éve nyitottuk meg a kapukat, foglaltuk el a Xavier kúriát, és azóta újabb és újabb fiatalokat kutatunk fel Erickel karöltve. Örülök, hogy ő velem van, akkor is, ha olyan gyakran negatív még a mai napig is, de én tudom, hogy mi van benne legbelül. Ott van a fény, a remény, és amíg ezt felszínen tudom tartani benne, nem győzheti le a harag és a bosszú tudom! Szépen bővül az iskola és az utóbbi években viszonylagos békét találhattunk itt. Érzem, hogy ez nem tart örökké, hiszen két oldalról is ott lebeg a fenyegetés a fejünk felett. A kormány, az emberek szimatolása örökre nem állatható le, és persze ott van Emma és a Pokoltűz klub, ők sem fognak örökké bujkálni. Shaw csak egy volt, hiába nincs többé, mindig lesz más, aki a helyére áll. A jó nem létezhet a gonosz nélkül és fordítva, de talán idővel a gonosz is megértheti, hogy a célunk közös, csak mi békés úton akarjuk elérni, hogy elfogadjanak. Idő közben új tanárokkal is bővült az iskola, idősebbekkel, akik a tudásuk átadásával segíthetnek nekik, mint Tyler, vagy Logan... a Farkas. Ő egy nehéz dió, figyelnem kell rá, hiszen az a sok szomorúság, ami a szívében lakozik felemésztheti. A fejében tolongó kérdéseket egyelőre elnyomtam, hiszen nem emlékszik a múltjára és tudom, hogy nem tudna csak úgy nyugodtan együtt élni ezzel a ténnyel. Emlékeket adtam neki. Nem nyúlok más fejébe csak akkor, ha tényleg szükséges. Az ő esetében pedig ugyanúgy a muszáj diktált, mint ahogy Jeannel kapcsolatban sincs ez máshogy. Néha át kell lépnünk bizonyos etikai határokat, de mindig a jó ügy érdekében, még akkor is, ha ezek igazán nehéz döntések.
Charles: Folyton ők járnak a fejemben. Az a sok elme, amiben jártam. Éreztem őket. A magányukat, a reményüket, a vágyaikat. És mi segíthetünk ezeken az embereken. Mindegyiken. Eric: Gondolod? Azonosítás. Így kezdődik a dolog. A vége az összegyűjtés, kísérletezés, likvidálás. Charles: Nem hinném. Közös az ellenség. Shaw és az oroszok. Kellünk nekik. Eric: Egyelőre...
Kezdőlap 
by 
