Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés

First topic message reminder :

Aiden, Hope & Amber

True lies

Amikor elváltunk Hope-pal akkor még nem tudtam, hogy miért kérte el a címemet, ez viszont hamar kiderült. Küldetni akart magának valamit, méghozzá az én címemre. Ha egy kicsit paranoiásabb lennék, akkor alaposan meggondolnám, hogy hozzam-e el a csomagot, méghozzá egy szórakozóhelyre, hiszen ki tudja mi van benne. Azzal nyugtatom magamat, hogy fényképek, vagy ilyesmi, hiszen maga a doboz egyébként nem nagy, elfér a táskámban, még a csomagolását sem téptem fel, hiszen Hope-é. Ő egyértelműbben rám van utalva, Aiden ezzel szemben nagyon komoly, még az is megfordult a fejemben, hogy most, hogy megtaláltuk a hugát, többé nem is akar látni, csak azért kérte a segítségemet, mert Hope erőltette rá ezt a véleményt. Mindenesetre amit kértek, azt megtettem, bementem a felfüggesztésem ellenére is az őrsre, mintha csak a papírjaimat rendezném. Szerencsére Adam nem volt ott, örülök, hogy el tudtam kerülni, pocsék érzés lett volna, ha magyarázkodnom kell, netán ismét a hátsómat markolássza. Amit kért tőlem a testvérpár, megvan az információ, nem is gondoltam volna, hogy igazuk lesz. Úgy tűnik valóban vannak köztünk ilyen különleges alakok, mint Hope például, Aiden mutatványát még nem láttam, de ha segíteni akarok nekik ebben az egész családi vírusos, szövevényes dologban, meg kell bíznom bennük. Csak remélhetem hogy most nem jön Aiden, ha nem vagyok a szíve csücske, akkor kár egymás idejét rabolnunk azzal, hogy úgy kell tennie, mintha kicsit is szimpatikus lennék. Végülis tettem a dolgomat, nem kell miért hálálkodnia. Szívesen tartom a kapcsolatot a húgával, aki mindig olyan lelkesen beszél velem, mintha a személyemben minimum egy nővért kapott volna. Belépek a disco ajtaján, végeredményben nőknek ingyenes, úgyhogy ha nem maradunk sokáig, az sem baj. Hogy miért éppen itt találkozunk? Nem tudom, szeretek táncolni, lehet, hogy a dumcsi után iszom egyet, és maradok. Végülis nem vagyok szolgálatban, és még ki tudja, hogy meddig nem leszek. Most a bárpultnál ücsörgök, még csupán egy virgin koktélt iszogatok. Fekete harisnya, és piros szoknya van rajtam, magasított sarkú cipellővel, felülről egy fekete, áttetsző blúz, és bőrkabát. Olykor a főbejárat felé pillantok, hogy mikor tűnik fel Hope, a dobozt pedig a táskám rejti. Még csak kilenc körül lehet, a hangulat még bőven alakulóban, fogjuk hallani egymás hangját.

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Hát nem volt még elég? Minden napra jut egy kis izgalom, tényleg, már régen volt, akkor most azért gondolta úgy a rohadt élet, hogy bepótolja azt ami elmaradt. A bátyám ezért vérzik és ezért ájult el, nehogy már legyen egy nap az életemben amit szórakozással töltök, az a srác is biztosan direkt mászott rám mert látta az aurámból, hogy már ideje valami rossznak is történnie velem és gondolt egyet „hopp, akkor nyomulunk a kicsire mer mér ne?” Szívesen idézném Ambert miután közli, mit gondoltak ők ketten rólam, főleg Aiden, de az a három szó nem teljes mértékben fejezi ki azt ami bennem fellángol. *
-Azt a rohadt tetves életbe! Miért kell engem még mindig gyerekként kezelni, mond már meg nekem?
*Nem Ambert hibáztatom de neki szól a kérdés azon egyszerű oknál fogva, hogy Aiden úgy sem tudna válaszolni. A kezdeti dühöm gyorsan elszáll és a kétségbeesés veszi át a helyét, Aident megtámadták, vérzik, ennyiről tudok na de mennyit nem tudok még? Ezernyi kérdés cikázik át az agyamon de nem célszerű most faggatózni meg hát Amber sem tudhat mindent. Aiden féltéséről egy pillanatra felvillan bennem az egyoldalúság, de ezt is félredobom. *
-Nedves ruha, nedves ruha. Attól még tovább fog vérezni. Tegyük fel a kanapéra….vagy ne, inkább ne mozgassuk. Magához kell térnie mindenképp.
*Tudom, ha magánál van akkor képes még a fájdalmak közepette is koncentrálni, akkor a vérével úgy játszik mint gyerek a babájával vagy macska az egérrel. nem szabad mozgatni mert csak jobban fog vérezni, nedves ruha, elindulok a fürdő felé, menet közben mondom egyre erősödő hanggal, nem kevés szemrehányással a sorok között, csak mert féltem Aident. *
-Mondhatnám azt, hogy semmi de nem mondom, mondhatnám azt, hogy lépcsőztem és futottam azért zihálok de nem mondom. Egyébként az a srác rám mászott és eltépte a blúzomat, bocsi, a biztonsági őr szedte le rólam, aztán sétálnom kellett vagy három háztömbnyit mert nem jött taxi, végül egy indiai fószert sikerült kifognom de borravalóra már nem maradt, szóval jó mérges volt. *Megérkezem a nedves törölközővel és felhajtom Aiden ingét, a kötés láttán elborzadok.* -Jajistenemjajistenem, ébreszd fel azonnal, muszáj, hogy magánál legyen.
*Addigra már Amber ölében van Aiden feje, az az igazság, hogy rendesen be vagyok gyulladva miatta, de más ötletem pont ezért nincs, hát képen törlöm a bátyámat. *-Nyugi, majd megköszöni. *Mondom Ambernek ha esetleg vad anyaoroszlánként vetné rám magát, aztán elhátráok, a földön térdelve megyek egyre távolabb Ambertől, mert érzem, hogy minden hiába, az izgalom és az, hogy Aidenre figyeltem, elvonta a koncentrációt magamtól, szabadjára engedtem a mérget. Néha megérzem, néha képes vagyok már visszafogni ha nagy érzelmi hatás ér, de most minden olyan gyorsan történt és olyan félelmetes volt, hogy elveszíthetem a bátyámat. Jobb ha távol maradok míg sikerül visszafognom a többit, már észnél vagyok és tudom, hogy menni fog.*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Tudom, hogy segíteni akar, de ha nincs testvére, akkor nem tudhatja, hogy milyen ez. Nem tudhatja, hogy milyen,a mikor valaki segíteni akar a sajátjának, de közben aggódik érte és meg akarja óvni a nehézségektől. Szeretem Hope-ot, nekem ő mindennél fontosabb és nem akarom, hogy baja essen. Ha tehetném távol tartanám ettől az egésztől, de tudom, hogy azt úgy se hagyná, így hát legalább megpróbálom az aggodalmat távol tartani tőle, hogy ne kelljen még engem is féltenie és nem fogom szándékosan belerángatni olyan helyzetekbe, amikbe nem feltétlenül szükséges, hogy belefolyjon, mint ez a mai is. Amber felnőtt, ő már jobban tudja az ilyesmit kezelni és neki nem vagyok fontos, hogy aggódjon értem.
- Nincs ebben semmi hősködés, vannak dolgok, amiket meg kell tennem és kész, nem azért csinálom, mert élvezem a veszélyt. - ha nem lennék pocsékul és nem csak rá tudnék támaszkodni, akkor lehet hogy zokon venném a szavait. Nem vagyok zavarban a talán mustráló pillantás miatt sem, arra gondolom csak azért van, hogy megnézze van-e egyéb sérülésem, viszont ettől még nem tetszik az, ahogyan viszonyul hozzám. Nem azért kerülök bajba, mert jól esik és élvezem. Azért, mert az életem ilyen, az életünk és erre majd ő is rájön, ha belekeveredik még jobban és ebből nincs kiszállás, hogy akkor visszamegy rendőrködni, mintha mi se történt volna. Ez nem így működik, de majd rájön, ha nem hajlandó hinni nekem, hát akkor majd szépen lassan ráébred, hogy ez nem olyan egyszerű.
- Hát ki tudja... - azért erre az agyszívó szörny felvetésre elmosolyodom, de igaza van. Félelmetes lehet a helyzet, hogy olyanokkal van körülvéve, mint amilyenek mi is vagyunk. Veszélyes alakokkal, mutánsokkal, akikről az ég világon semmit sem tud. Megértem, hogy ijesztő a helyzet, főleg egyszerű emberként és bátor dolog tőle, hogy ennek ellenére is vállalja a kockázatot, hogy segít nekünk. - Hálás vagyok, hogy ennek ellenére is... - nem tudom befejezni a mondatot, ahogyan ő sem a kézmozdulatot, mivel kopognak, én pedig hamarosan a padlón kötök ki. Túl nagy a vérveszteség és valószínűleg túl sok volt az izgalom is mára. Az már nem jut el a tudatomig, hogy Hope aggódik, épp csak próbálok köszönni neki, de már az se sikerül. Beáll a teljes KO és biztosan kell pár perc mire magamhoz térek, de a két leányzó ügyes. A víz és a hűtés jót fog tenni, viszont amíg nem vagyok magamnál a vérzés is ugyanúgy megindul, ahogyan előtte, így nem tudok rá koncentrálni, hogy abbamaradjon. Amber csak átkötött, de a mozgásnak hála látszik, hogy a kötés kezd szépen átitatódni. Varrni kellett volna, vagy erősebben kötni, vagy nekem nem kellett volna felkelni és mozogni.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Aiden, Hope & Amber

True lies

Elfogadom, sőt, tulajdonképpen még valahol jól is esik, hogy ennyire számít rám, a bizalma felém más, mint Hope-pal, hiszen én felnőtt vagyok, olyan valaki, akire lehet építeni. Nem feltétlenül mert rendőrként is funckionálok, van egy komoly igazságérzetem, talán ebben hasonlítunk egymásra Aiden-nel, és lám ő is imád hülye helyzetekbe kerülni. Talán csak az a fancsali feje, amit nem szeretek, de hát ki vagyok én, hogy megváltoztassam? Próbálok viccelni vele, de egy idő után nem erőlködöm, majd hülyülök én a kislánnyal. Akit most éppen a szórakozóhelyen hagytunk, vicces, hogy ennyi ideig kereste, aztán meg magára hagyjuk.
- Jól van, akkor csak mi egymás között. Remélem lassan feladod a hősködést, nem akarom én megmondani neki, hogy ottmaradtál valahol. – Rázom a fejemet kedvetlenül, borostyánszín szemeim mégis reménykedve fúródnak az ő kékjébe, miközben azon tűnödöm, hogyan lehet valakinek ilyen elképzelhetetlenül hosszú szempillája mellé, ilyen a mesében sincs. Ha egy kicsit vigyoribb lenne, egészen jópasinak lehetne eladni. Na nem olyan arrogáns módon, ahogyan Adam próbált letapizni, Aiden esetében még nekem kéne rávennem, hogy moccanjon már rám, ahhoz pedig őszintén nincsen kedvem, bármennyire is akarja ezt Hope. Ami nem jön magától, azt miért is erőltetném? Azért volt alkalmam megnézni a srác felsőtestét a fertőtlenítés közepette, és átfutott rajtam valami forró hullám, ám ingerülten elengedtem a dolgot, ez csak ösztönös mustra volt, semmi több.
- Aha, az lehet. Elképesztő, hgy milyen furcsa dolgok történnek a szemünk előtt, és nem is tudunk róla. Tisztára hülyének érzem magam. Nem tudok senki másról, a szomszéd néni lehet, hogy valami agyszívó szörny... – Rázom a fejemet, már megint elkezdek hülyülni, nem tehetek róla, az ilyesmiben lelőhetetlen vagyok. A fülem mögé tűröm a tincseimet, hogy még véletlenül se lógjon bele a sebbe, miközben odahajolva kötözgetem. Lehetne ennél szakszerűbb, de hát nem vagyok orvos.
- Bárcsak tudnám már, hogy kik azok... – S amikor kissé ellágyultan odahajolnék, hogy megindítsam a kezemet, Hope akkor kopog, így szétrebbenünk, és már pattanok is fel, gyorsan Aidenhez vágva az inget, a kutya nekiáll megőrülni, míg én idegesen indulok el az ajtó felé, éppen amikor kinyitom, akkor látom csak hogy ahogyan Hope megjelent a küszöbön, Aiden akkor fog padlót. – A jó... életbe! – Fordítok hátat a kis szőkének, és úszva a levegőben hajolok oda a sráchoz, gyorsan megpróbálom felpaskolni, ami elsőre nem megy. – Megtámadták, de túl büszke, hogy neked is szóljon. Félt téged, közben meg összeesik nekem. Hozz egy nedves ruhát, kérlek! Ott a fürdő. – Mutatok az ujjammal, és óvatosan pofozgatom a srácot, az ölembe véve a fejét. Aztán nézem csak meg jól Hope-ot. – Veled... meg mi történt? Miért zihálsz? Nem, nem hívtam mentőt. Kétlem, hogy vállon veregetne, ha a kórházba vitetném. Tudod, hogy milyen.

Aiden bátyó,
Amber barinő& Hope húgi

*Veszett kopogtatásomra veszett ugatás a válasz, alig hallom Amber hangját amint idegesen (?) kiabál, hogy mindjárt jön. A mindjártból további ugatás és elég sok várakozás lesz, utóbbi a részemről és kezdek ideges lenni, mert az izgalmak ugye mindig később jönnek ki az emberen. na jó, azt nem mondom, hogy nem izgultam és féltem amikor a hülye idióta akárki – már a nevét is elfelejtettem – nekem esett és a blúzom látta kárát, de most már nagyon szeretnék bent lenni és a sötét lépcsőház nem igazán villanyoz fel. Alkarral támasztom az ajtót és ujjaimmal kopogok rajta türelmetlenségemben. Mielőtt feltárulna az ajtó összehúzom magamon a kabátot így Amber első percben nem láthatja mi történt, én viszont berobbanok ügyet sem vetve a vadul csaholó kutyára.*
-Szia! nem, már nincs.
*Pedig hiába takartam el a blúzt, azért látszik rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben, a hajam is zilált, pedig tíz ujjal fésültem meg a taxiban ülve, de sokat nem láttam a szélvédő tükröződésében, végül is nem Hófehérke boszorkányának csinálták. Cirka tíz másodperc jut arra, hogy fürkészőn nézzem őket felváltva, így mindkettejükre jut öt másodpercem, az utolsót Aiden kapja mikor aztán tudatosul bennem, hogy valószínűleg pocsékabbul fest mint én. A diszkóban a hangulatvilágítás és a villogó fények miatt nem sokat láttam belőle, és ott könnyedén be is csaphatott, de itt Ambernél már nem. Sápadt, nyúzott, kicsit zöld is, utóbbi szín villámsebesen csúszik le az arcáról, szinte egy időben vele.*
-AIDEN!
*Sikoltok fel önkéntelenül és baromira nem érdekel, hogy a kutya ugrál rám és majd` feldönt, a harisnyámat is kiszaggatta a körmeivel, a lábam is megbicsaklik ahogy a magas sarkúban a bátyám felé vetem magam. Talán a blöki érzi rajtam Aiden és Amber szagát és azért nem marcangolja szét első lépésben a karomat és a lábamat, valahogy csak eljutok a bátyámhoz aki éppen öntudatlant játszik. Az inge véres, csak a vak nem venné észre, nem áll össze a kép, legalábbis nem tudatosan de azért gyanakszom, ám most nem ez a legfontosabb. Ráérek később is elővenni őket azért mert átvertek. Letérdelek Aiden mellé és a fejét a combomra fektetem, az arcát paskolom egy kicsit és persze azonnal a nyakára téved a kezem, hogy megnézzem él-e még. Amberre nézek vádlón és kérdőn.*
-Hogy a francba gondoltátok, hogy nem jövök rá? Mi történt vele? Hívtál mentőt?
*Első kirohanásom után csak könnyezni és hüppögni tudok, a szívem tamtamot ver, Aident szólongatom és simogatom az arcát. Legalább él, nem tudom a pulzusából megállapítani, hogy mennyire, de az legalább van neki. Nem veszíthetem el most, hogy megtaláltam, azt nem élném túl. Muszáj élnie. A többi kérdés, miszerint miért nem tőlem kért segítséget, még ráér és még nincs a fejemben megfogalmazva, de az tuti, hogy megkapja ha ezt túléli és elég erős lesz ahhoz, hogy sértettségemben Amber egyik díszpárnájával püföljem a fejét.*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Én sem akarom most összebalhézni vele, hiszen sikerült azt hiszem megbeszélnünk a dolgokat már és segít is nekem, nem akarom testvér kérdésben összerúgni vele a port, de akkor is úgy érzem, hogy nem teljesen érti, hogy miről szól ez az egész, hiszen nincs testvére. Nem fogok mindent megosztani Hope-pal, nem azért mert titkolózom előtte, hanem mert szeretném, ha biztonságban lenne és nem kellene még plusz dolgok miatt idegeskednie. Így is van elég baja, élnie kellene a normális átlagos életét és kész, de erre most még nincs lehetősége, amíg még veszélyben vagyunk és nem oldódott meg csak azért, mert megtaláltuk egymást.
- Épp elég nehéz volt neki eddig is, megérdemel legalább pár nap nyugalmat. - halkan sóhajtok csak egyet, nem akarom én ráerőltetni a véleményemet, de nem vagyok benne biztos, hogy átlátja ezt az egészet most még. Én sem azért sérültem meg, mert keresem a bajt, hanem azért mert még most is bajban vagyunk és ezzel neki is tisztában kellene lennie, hiszen ő is belekerült ebbe az egészbe, tehát ő is benne van már nyakig. Neki is baja eshet és ha ezt nem gondolja át... akkor talán nem kellene belekeverednie, mert annak még akár komoly következményei is lehetnek. Ő a rendőr, de olyan erőkkel állunk szemben, amik sokkal durvábbak nálunk, remélem, hogy ezt hajlandó lesz majd felfogni és nem hiszi, hogy sétagalopp lesz ez a kis nyomozás. Hope megszökött, sok mindent tud, pont azért rejtőzött eddig, mert kénytelen volt.
- Jól... van. - bár jó eséllyel, ha valami hirtelen jövő ájulás tör rám, akkor úgy se fogok tudni szólni neki, de egyelőre ez érthetően nem fenyeget. Bírom és a vért is visszaforgatom, hogy ne kifelé szivárogjon. Tartom magamat, mert muszáj. A seb nem fog gyorsabban gyógyulni, de legalább nem vérzek el, ez is valami. - Majd talán idővel. - a vizet átveszem tőle és megértem. Az elején én sem értettem ezt, és a húgom sem, de kénytelenek voltunk megérteni, hogy mi ez az egész, hogy mit tudunk és elfogadni. Talán majd idővel még könnyebb lesz, de ez nem most azonnal jön el. Majd ő is megszokja, majd elmondjuk neki mit tudunk pontosan, mivel neki is fel kell rákészülnie, főleg a húgomra... veszélyt jelenthet rá is komoly helyzetben.
- A gépedet is figyelhetik Amber. Ezek... komoly alakok... nagyon komolyak. - a víz segít, de a fájdalom nem múlik el csak úgy se perc alatt, de most nincs időnk megbeszélni ezt, mivel a keze mozdul, az ajtón viszont veszett kopogtatás... na azért ez határozottan meglep, hogy mégis ki az. Hope szórakozik, vagy... valami baj lehet? Azonnal moccanok. A hirtelen mozdulattól persze most tényleg felszisszenek, de aztán összeszorítom a fogamat és felveszem az inget. A kutya veszettül ugat, én pedig felülök és próbálok az arcomba vért pumpálni, mondhatni szó szerint, hiszen most nem kellene, hogy látsszon rajtam, hogy nem vagyok azért a legjobb állapotban, még ha amúgy így is van. Leheletnyit megszédülök, amikor felpattanok és meglátom a csapzott és zilált húgomat. Azonnal az ajtó felé indulok. Tartom magamat, kb. az utolsó lépésekig.
- Mi történt? Jól... - eddig sikerül eljutni, amikor aztán elsötétül a világ. Épp csak egy pillanat alatt játszódik le az esemény, megszűnik a környezet, azért volt vérveszteség, plusz a fájdalom és a következő másodpercben már semmi sem rémlik, a szervezetem enged az eddig visszatartott sokknak, az adrenalin lassan kiürült... békés sötétség leple hull rám.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Aiden, Hope & Amber

True lies

Próbálok enyhültebben viselkedni, amikor kiderült, hogy megsebesült. Bármennyire is komoly, végtére is kedvelem, mert beavatott az életébe, bizalmat szavazott, én viszont szeretek jókedvű lenni, viccelni, még akkor is h a munkám magas fokú precezitást vár tőlem. Elképzelhető, hogy ezért is nem fogok előrejutni a karrierlétrán, ami nem is baj, végtére is szeretek az utcán dolgozni, emberekkel beszélni, jobb ez, mintha egy íróasztal mögül kosztümben kéne irányítanom a várost. Nem akarom, hogy veszekedésbe fajuljon a dolog, holott én vagyok a túl heves.
- Oké, akkor sajnálom, jó? Te tudod, hogy mi tartozik rá. Én is bírom Hope-ot, talán tényleg nem kell mindennel terhelni. – Gondolom át, hogy a fiatal szőke lány most kapta vissza a bátyját, nem kéne ráhozni a frászt, hogy Aiden tőle függetlenül is bajba keveri magát. Ez már csak azért is zűrös helyzet, mert itt vagyok én nekik, ha nem is komoly hatalmi pozicióban, és mégis megtörténik, hogy a srác továbbra is a káoszos, sötét életét éli. Holott már nem kell megtalálnia senkit. Csak ez az apa sztori a vírussal... Sosem lesz már nyugtuk? Miért nem megyünk csak ki piknikezni a folyópartra? Vinném a kutyát is, Hope biztosan meg akarná ismerni, amilyen természetbolond azokkal a pillangókkal.
- Ha úgy érzed, hogy elájulnál, azért szólj. – Tapogatom meg a homlokát, még nem érzek seblázra utaló jeleket, de rajta tartom a szememet. Ha letakartam a kanapét, leülhet, sőt, talán az lesz a legjobb, ha el is fekszik rajta. Direkt kerülöm a pillantását, ahogyan kiszedem a repeszdarabot az oldalából, hogy ne kelljen előttem mutatnia, hogy mennyire fáj, már így is felszisszen párat, de alapvetően férfiasan tűri.
- Soha nem fogom felfogni ezt ép ésszel, hogy mikre vagytok képesek. – Rázom a fejemet, még jó, hogy előtte copfba fogtam a hajamat, hogy még véletlenül se menjen a sebbe egyetlen szál sem. Kitisztítom amennyire lehet, és bekötözöm, holott még mindig osztom a tényt, hogy egy kórházban szakszerűbb ellátást kapna. Bólintok, és pár pillanat múlva visszatérek a pohár vízzel, amit átnyújtok.
- Nem. Ügyes voltam. – Majd fogom részletezni, ha hármasban leszünk, ellenben fájdalmas fintort vágok, amikor jelzi, hogy ő persze a sűrűjébe ugrott fejest, és a kiváncsiskodása miatt támadhatták meg. Elindul a kezem, hogy sajnálkozva simítsak végig az arcán, amolyan gyógyítási célzattal, amikor vad kopogás hallatszik, és meghallom Hope hangját. Felpattanok, és odasúgom a srácnak. – Kapd fel az ingedet. Megyek! – Kiáltok ki a lánynak, és a véres törölközőt, na meg a kötszereket villámgyorsan bevágom az egyik szekrénybe. Ha ebből nem gondolja azt Hope, hogy egymásra másztunk, akkor semmiből. Kiszaladok az előszobába, a kutya pedig vadul ugatni kezd. – Nyughass már! Csitt! – Tárom fel az ajtót, aztán döbbenten bámulok a dörömbölő kislányra. – Baj van? – Engedem be, most mi lett hirtelen ilyen sürgős?

Aiden bátyó,
Amber barinő& Hope húgi

*Amber azt mondta egy óra múlva visszaérnek, csak épp amikor reszketve kirohantam a diszkóból, fogalmam sem volt mennyi idő telhetett el azóta, hogy leléptek. Azt sem tudom miért mentek el, legalább lenne némi fogalmam meddig tarthat. Azért azt furcsállom, hogy nem mondták el és azt is, hogy nem vittek magukkal, pedig nem lehet veszélyes hely rám nézve Amber lakása. Megint felmerül bennem az a lehetőség, hogy szobára mentek, de ez csupán a futurisztikus képzelgéseim egyike, ismerve a bátyám paranoiáját, nem hiszem, hogy egy kósza numeráért ott hagyott volna egyedül egy fűtött libidójú helyen, pasikkal körülvéve. Szóval amikor megcsap a kinti friss levegő, képes vagyok tisztán gondolkodni, bár a sör kissé megdobott de csak annyira, hogy ha a helyzet meglenne hozzá, mosolygósabb legyek a kívántnál. Ám most még ehhez sincs kedvem, elment a maradék is mikor a srác rám tapadt. Nem bírom az ilyen rámenős pasikat, igazából fogalmam sincs milyet szeretnék, de egyhamar nem állok kötélnek az biztos. Aiden legnagyobb örömére, gondolom.
Nagyot sóhajtok és körülnézek, nem ártana taxit fogni és elmenni Amberhöz, de előbb a címe kellene. Persze egyszer már megadta hiszen az anyánk is neki küldte a pénzt, de őszintén, nem jegyeztem meg, csak bediktáltam neki a telefonon keresztül. A most felfirkantott címet is csak begyűrtem a kabátom zsebébe, ha begyűrtem. Lázasan keresgélni kezdem, leizzadok mire megtalálom pedig nem lehet azt annyira eltenni egy olyan kabátban amit nem rég vett az ember lánya. Csak épp remeg a kezem. Nem azért estem pánikba mert úgy gondoltam ott helyben leteper a srác, inkább attól féltem, hogy nem bírom visszafogni magamban a mérget a hirtelen támadt érzelmi reakció miatt. Az elmúlt más fél évben ugyan rengeteget gyakoroltam, de igazán nem volt részem hasonló pánikszerű állapothoz, így nem tudtam hogyan működik vészhelyzet esetén. Ha lehet, akkor nem ölnék meg még egy embert, még ha az olyan tapló is mint Dave volt. Meg van a cím, már csak taxi kell, de persze ilyenkor nem jön egy sem. Ott állok késő este az utcán, nem kicsit feltűnően piros kabátban és fekete miniszoknyában, azt hiszem ezt nem gondoltam át teljesen. Amber sem, Aiden sem. Ő meg végképp, ez elég fura és most még furább, hogy jobban belegondolok. Hirtelen nagyon sürgős lett, hogy megtudjam. A forgalmasabb sugárút felé kezdek szaladni, a cipőm sarka kopog mint a veszedelem de ezért nem lassítok. Talán úgy öt perc múlva el is érem a kereszteződést de addigra persze már nem vagyok futásban olyan lelkes. Szerencsém volt, hogy ha már taxi nem, amatőr szatír sem járt felém. Úgy tűnik megúszom ezt a kis kalandot. A harmadik taxit sikerül leintenem, mert az elsőt egy részeg de annál erőszakosabb öltönyös fazon lenyúlja, a második meg inkább nem megy arra mert nem esik neki útba hazafelé. Remek. A harmadik egy indiai fazon de nem válogatok, megadom Amber címét és már megyünk is. Eseménytelenül zajlik az utazás, csak nézem a város fényeit és arra gondolok, hogy ez a mai egy kicsit olyan volt mintha normális életem lenne. Persze relatív mi az a normális, de nekem az volt. Mégis mindez csak néhány percig tart, aztán rájövök, hogy csak álltatom magam, soha nem lesz olyan és arra is rájövök, hogy nekem így jó. Nem tanultam bele ebbe a mai világba és már nem is menne, amit elveszítettem, okkal veszítettem el, csak szánalmas próbálkozás lenne úgy tenni mintha minden rendben lenne mikor nincs. nem beszélgethetek senkivel sem egy jót, mert folyton azon agyalnék, hogy mit mondhatok el amivel nem árulom el magam, vagy ami miatt nem kell magyarázkodnom és lássuk be, ebből van a legtöbb az életemben. A hazugságokba pedig csak belekeverednék, ismét csak lebukás. Amíg pedig nem vagyok nagykorú még a rendőrök elől is bujkálnom kell, hacsak nem vagyok a bátyámmal, de kinek hiányzik egy gyámügyis látogatás? Ezen merengek míg meg nem érkezünk, épp annyi pénzem van amennyi a számla, sajnálkozva nyomom a férfi markába aki persze vigyorog majd amikor ellépek a kocsitól, hallom a szitkozódását. Gondolom az, a hangsúlyból ítélve mert egy szót sem tudok hindiül. Újabb öt percbe telik mire megtalálom Amber lakását és erőteljesen kopogtatok az ajtón, nem kettőt, nem hármat hanem amíg ki nem nyitja. *
-Amber! Hope vagyok nyisd ki!

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Érzem én jól, hogy nem érti meg az okaimat és az indokaimat, pedig nem olyan hihetetlenek és lehetetlenek. Szimplán csak a húgom fontosabb nekem, mint egy sérülés és nem értem miért lenne jó, ha rá hoznám a frászt azzal, hogy elmondom, hogy mi történt velem, vagy egyáltalán megmutatom neki. Csak megijedne és nem tudna mit kezdeni a hirtelen jött helyzettel, az pedig senkinek sem hasznos. Elég sok rosszban volt már része ahhoz, hogy megóvjam attól, amitől legalább meg tudom. Annak sem örülök, hogy részt vesz a nyomozásban, de nem tehetek ellene semmit sem, nem zárhatom a lakásomba, bármennyire is ezt tenném a legszívsebben
- Akkor talán megérthetnéd, hogy nekem az a dolgom, hogy vigyázzak rá. - sóhajtva csóválom csak a fejemet, ahogyan felcsattan nekem karba font kézzel. Értem én, hogy neki más élete volt, nekem viszont ilyen, és van egy húgom, az a dolgom, hogy óvjam őt. Mindentől, amitől csak lehet, a rossz hírektől is. Nem tehetek arról, ha ezt nem érti meg és nem tudja kezelni, mert nem volt még ilyesmiben része. Nem fogom a vérző oldalamat Hope képébe nyomni, amikor azért van itt, hogy szórakozzon és jól érezze magát és egy kicsit kiengedje a gőzt. Lehet, hogy boldogult eddig egyedül, de mégis hogyan? Menekült, egyedül volt, romházakban élt és nem evett rendesen. Nem boldogult, csak túlélt és én azt szeretném, hogy most ne csak túléljen, hanem jó élete legyen végre, valami normálishoz közelítő, ahhoz pedig az kell, hogy ne vonjam be abba, amibe nem feltétlenül muszáj, vagy legalább egy estét hagyjak neki, hogy szórakozzon és majd... ha már legalább ez meg van, akkor úgyis elmondom neki, csak nem azonnal. Ettől még Amber segít, de azt is szeretném, ha megértené, hogy mit miért teszek, mert nekem fontos.
- Ettől nem kell félned, nem vérezem össze annyira. - de persze jöhet a törölköző, de tudom annyira még irányítani a dolgaimat, hogy ne legyen ebből komolyabb baj. Egyelőre viszont az a fontos, hogy tartsam magamat, amíg rendbe teszi az oldalamat. Az, hogy ne legyek rosszul és ne ájuljak el a fájdalomtól, mert bár a véremet képes vagyok irányítani, de ettől még a fájdalmat ugyanúgy érzem, mint bárki más. Összeszorítom a fogamat, még a kezem is ökölben, amikor a sebben matat, de nem nyekkenek meg nagyon, csak egy-egy kósza felszisszenés, amit megengedek magamnak, semmi több. A véremet irányítom annyira, hogy ne ömöljön kifelé, és ne zavarja be azt sem, amit csinál.
- Rendben, de így már jobb lesz, a vérzést visszatudom fogni. - azért a hangom nem a legjobb, abból érezhető, hogy fáj mint az istennyila, csak visszafogom magamat és nem mutatom ki, hogy milyen pocsék állapotban vagyok. Azért odaszorítom az anyagot, ha ettől jobban érzi magát és persze azért segít is, a válasz viszont nem azonnal érkezik, ahhoz még össze kellene szednem magamat. - Egy pohár vizet tudnál adni? - az most azért jót tenne hogy jobban tudjak beszélni teszem azt, így azért nehézkesebb annyi szent. - Utána jártam pár dolognak az... ügyünk miatt és ennek egyesek... nem örültek. Nem vette észre senki sem, hogy... utána néztél a dolgainknak? - azért az is fontos, hogy vajon kiderült-e valami fontos, vagy hogy kiszúrta-e valaki, hogy mit csinált, mert azért ennek is meg van az esélye. Nem azt mondom, hogy miatta kerültem bajba, de egy fontos infocserém hiúsult meg, aminek nem szabadott volna így végződnie.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Aiden, Hope & Amber

True lies

Csak annyit tudunk tenni, hogy mihamarabb visszasietünk Hope-hoz, hiszen annál többet én sem tudok Aidenért tenni, mint hogy kitisztítom a sebét, és bekötözöm. Rendőr vagyok, így értenem kell bizonyos fokig a gyors elsősegélyhez, amíg meg nem érkeznek a mentők, de ez a bizonyos fok nem túl mély ismereteket tartalmaz, valamihez jobb nem hozzányúlni. Igyekszem Hope felé olyan megnyugtató mosolyt vibrálni, amennyire csak lehet, viszont nem verem át, nem teszek úgy, mintha Aidennel azéret lépnénk le, hogy szobára menjünk. Vagyis pont azért tesszük, csak más okból. El sem tudom képzelni, hogy Aiden merre járhatott, hihetetlen, hogy azóta is ilyen zűrös ügyekbe keveredik, amióta meglett a huga. Azt hittem, hogy ez most megváltozik. Hát nem így lett.
- Nincsen. Rám nem vigyáz senki. – Csattanok fel karbafont kézzel, jelezve, hogy nem fogom hagyni magamat. Lehet, hogy Hope-nak nem árt a testvéri felügyelet, eddig viszont egészen jól boldogult. Elhiszem én, hogy a kötelékük mindennél fontosabb, nem is akarok én féltékeny lenni az ilyesmire, végtére is nekem egyedül a giganagy bernáthegyim van, aki nem válaszol, ha beszélek hozzá. Egészen jól elvagyok egyedül, de őket látva azért bennem is felmerül, hogy csak mert Adamet képen vágtam, még nem biztos, hogy érdemes egyedül maradnom. Miután a blökinek odaadtam a fagyasztott húst, visszatérek a nappaliba, ahol Aident hagytam, hogy intézze a kanapé védelmét.
- Nem az első eset lenne, hogy összevérezem. Csak ha rosszul leszel, akkor ne a vérben ússzál, ha oda kell feküdnöd. – Magyarázom, miközben igyekszem nem női szemmel nézni a testét, hiszen rendőként amúgy sem mustrálhatnám őt. Leülök a kanapé szélére, és magam mellé veszem a dobozt, hogy első körben a beakadt darabot tudjam kihúzni egy steril csipesszel. Nem tudom, hogy mennyire fog fájni, nem vagyok éppen egy finomkodó alkat, így ráfogok, és megpróbálom kilogikázni, hogy csontban akadhatott-e el. Lazítgatom egy darabig, amely talán fájdalmas lehet, aztán amikor már látom, hogy a rántásom nem fogja feltépni a húst, kihúzom egyetlen precíz mozdulattal, s közben azon agyalok, hogy tudja irányítani a vért? Te jó.... isten!
- Na és most szorítsd oda. És... hogy történt a baleset? – Kérdezek rá, miközben egy nagyobb adag törlőruhát nyomok az oldalának, ami szintén fájhat, de most fel kell itatni a vérzést, mielőtt bekötözöm. Az sem ártana, ha tényleg ülne, mielőtt megszédül a fájdalomtól.

Amber, Hope & Aiden

Nem akarom, hogy Hope feleslegesen ijedjen meg, ha ez nem olyan komoly. Tudom, hogy nem kellene titkolóznom előtte és nem is hagyom itt szívesen egyedül, de nem tehetek mást, bármennyire is jó lenne. Nem akarom, hogy lássa, hogy mi történt és nem akarok beszámolni a részletekről sem, csak aggódna, pedig van így is épp elég nehézség az életünkben. Kell neki végre egy kis nyugalom, hogy szórakozhasson. A legjobban úgy tudnám ezt biztosítani neki, ha hajlandó lenne kimaradni az egészből, de tudom, hogy erre nem tudnám rávenni őt, bármennyire is akarnám, be pedig nem zárhatom, hogy csak azért is elkülönítsem a bajoktól. Remélem, hogy Amber rendbe tud tenni annyira, hogy nem derül ki, hogy mi történt, Hope pedig nem marad itt sokáig, és szépen hazamegy rendben.
- Jól van, megértettem. Van testvéred? - nem szemrehányó a kérdésem, de mégis szeretném, ha megértené, főleg ha hosszú távon együtt akarunk dolgozni. Érzem én jól, hogy Amber nem igazán kedvel engem, ami valahol érthető. Nem a legtökéletesebb a jellemem, de nem tudok vele mit tenni, ilyen vagyok, keserű és megkínzott és óvni akarom a húgomat és szeretném, ha ezt megértené, mert a jövőben is lehet olyan, amikor meg kell kérnem valamire, amikor majd meg kell értenie, hogy nekem Hope a legfontosabb, mindennél fontosabb... az életemnél is.
Hamarosan már úton vagyunk, miután beszéltem futólag a biztonsági őrrel is. Ettől egy fokkal nyugodtabb vagyok, még ha teljesen nem is. Nem szívesen hagyom ott a húgomat, de nem tehetek mást, ha csak nem akarom, hogy ő is lássa és féltsen. Akkor már inkább maradjon, csak rendben lesz. Sok mindenen keresztül ment már és meg tudja védeni magát, ha arra lenne szükség, bár nagyon remélem, hogy nem lesz. A kutyát megvárom, amíg elzárja, nem lenne jó még valami újabb gond. Csak aztán lépdelek be a lakásba. Nem nagy, de épp eléggé otthonos, kellemes. Várok, amíg meg jön a törölközővel. Állok még a lábamon, a motort is elvezettem eddig, bírom a strapát, volt már rosszabb is, csak ezt most nem tudom egyedül megoldani.
- Rendben és köszönöm, igyekszem nem... összekenni a dolgaidat. - nem cinikus a hangom, semmi ilyesmi, csak egy szimpla megjegyzés. A törölköző már lent van, amikor elmegy keresgélni, én pedig letolom a nadrágot legalább valamelyest, bár alig takar a sebből, de tényleg útban lehet, de csak a hátsóm feléig tolom, az bőven elég. Aztán bújok ki a felsőből. Egyszerűbb lesz, mintha folyton tartanom kellene, főleg hogy én is segíthetek, ha kelleni fog.
- Normál esetben ki tudnám lökni, de... biztosan beékelődött és beakadt, azért kellene segítened. Irányítani tudom a vért... elfertőződni nem fog. - ettől nem kell tartania, de legalább kb. elmondom neki, hogy mire vagyok képes, hogy tudja mivel számítson. A vérmérgezésnek nincs esélye, akármilyen piszkos is a fém, vagy fa, ami beszorult, azt ki tudom védeni, a vérem sokkal gyorsabban tisztul és kilöki a fertőzéseket, csak most nem megy, e miatt van szükségem rá.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Aiden, Hope & Amber

True lies

Érdekes dolognak tartom, hogy a testvéreknek még mindig vannak titkaik egymás előtt. Ha jobban belegondolok, egy évig nem tartották a kapcsolatot, valamilyen szinten ismét meg kell találniuk a másikban mindazt, ami alapján bízhatnak. Furcsa, hogy én vagyok köztük a villámhárító, Hope tőlem kér sört, és nem úgy tűnik, hogy Aiden tudna a dobozról, amit hoztam neki. Aiden pedig állandóan óvná a hugát, most sem mesélt neki arról, hogy mit akar majd tőlem. Totálisan nem viselkednek családként, bár lehet, hogy majd ha eltelik néhány hét, hónap közösen, akkor mindez változhat, addig pedig én fedezem őket. Leülhetnék velük átbeszélni, szembesíteni őket a tényékkel, hogy milyen titkokat őrzök, de még nem volt energiám hozzá, ráadásul eddig nem terheltek ilyesmivel, most kezd el sokasodni a teher, amit a nyakamba varrnak. Most szinte én szisszenek fel, amikor látom, hogy nem olyan egyszerű, felszínes a sérülés, mint amilyennek elsőre gondoltam volna. Felhúzza az inget, és nem is tudom, hogy mibe keveredett, de hogy nem női csipeszre lesz szükség, amivel a szemöldökömet tépkedem, az egészen biztos.
- Te tudod. Én meg utálok titkolózni. – Mondom ki, hogy több ilyet nem szívesen vállalnék be, ha nem muszáj. A pillantásom is arról árulkodik, hogy igaz, hogy nem vagyok a család tagja, de első sorban egymásban kéne bízniuk, nem bennem, hiszen én aztán végképp idegen vagyok, még ha kedvelnek is. Bár Aiden talán nem is annyira. Sőt, bizonyos tekintetben mintha még ellenszenves is lennék, csak most senkire nem tud támaszkodni. Nem viszonzom a mosolyát, nálam ez nem elintézési mód. Hope-nak azért odaköszönök, és a kérdésén előveszek egy cetlit, meg egy tollat, s ráfirkantom a címemet, és a vonalas számomat.
- Mondom, hogy sietünk vissza. – Nyomom végül a kezébe a pénzzel együtt, aztán elindulok kifelé Aiden nyomában, aki most meg azzal szerencsétlenkedik, hogy nincsen nála pénz. Nem fogok direkt szemforgatni, hogy lassan én pénzelem az egész családot, csak bólintok, és odaadok az őrnek valamennyit. Vagyis Aidennek, aki átadhatja a biztonságisnak. Próbálok inkább megértő lenni, halvány-derűs pillantással sugallom a pasi felé, hogy nincsen semmi baj. Én gyalog jöttem, mivel nem lakom messze, meg hát ha iszom, nem ültem volna a robogóra, most is át tudnánk hidalni a távolságot, a sétával, de ha ő motorozna, mögé ülök, és átkarolom, óvatosan, hogy ne érjek a sebhez. Pár perc alatt ott vagyunk, hasonló bérház, mint ahova Hope is szállított ki ételt. Elindulunk fel a lépcsőn az elsőre, mivel itt lift sincsen. Remélem a kutya nem fog nagyon morogni. Kinyitom a zárat, ha fent vagyok, és lehajolok az én drágámhoz, próbálom nyugtatgatni, viszont érzi a vér szagát, és nem tölti el túlzott bizalommal. Jobb híjján bezárom a konyhába, és adok neki egy kis fagyasztott lazacot, azzal ellesz egy darabig.
- Feküdj kérlek a kanapéra, várj, előtte hozok törölközőt. – Adom ki az ukázt, és gyorsan a fürdőből hozok egy nagyobbacska darabot, hogy ne vérezze össze a kárpitot. Gondolkozom, elsősegély készlet, nappali szekrény. A lakás egyébként nem nagy, de mégsem garzon, és precíz rend uralkodik, mégiscsak rendőr vagyok. Otthon is vigyázok a rendre. – Keresgélek, addig vetkőzz le. A nadrágot elég letolni. – Nem akarom, hogy útban legyen a ruhadarab, de teljesen mégsem kell lecsupaszítania magát, főleg mert én sem akarok zavarba jönni a látványtól.

Aiden, Hope & Amber

True lies

Érdekes dolognak tartom, hogy a testvéreknek még mindig vannak titkaik egymás előtt. Ha jobban belegondolok, egy évig nem tartották a kapcsolatot, valamilyen szinten ismét meg kell találniuk a másikban mindazt, ami alapján bízhatnak. Furcsa, hogy én vagyok köztük a villámhárító, Hope tőlem kér sört, és nem úgy tűnik, hogy Aiden tudna a dobozról, amit hoztam neki. Aiden pedig állandóan óvná a hugát, most sem mesélt neki arról, hogy mit akar majd tőlem. Totálisan nem viselkednek családként, bár lehet, hogy majd ha eltelik néhány hét, hónap közösen, akkor mindez változhat, addig pedig én fedezem őket. Leülhetnék velük átbeszélni, szembesíteni őket a tényékkel, hogy milyen titkokat őrzök, de még nem volt energiám hozzá, ráadásul eddig nem terheltek ilyesmivel, most kezd el sokasodni a teher, amit a nyakamba varrnak. Most szinte én szisszenek fel, amikor látom, hogy nem olyan egyszerű, felszínes a sérülés, mint amilyennek elsőre gondoltam volna. Felhúzza az inget, és nem is tudom, hogy mibe keveredett, de hogy nem női csipeszre lesz szükség, amivel a szemöldökömet tépkedem, az egészen biztos.
- Te tudod. Én meg utálok titkolózni. – Mondom ki, hogy több ilyet nem szívesen vállalnék be, ha nem muszáj. A pillantásom is arról árulkodik, hogy igaz, hogy nem vagyok a család tagja, de első sorban egymásban kéne bízniuk, nem bennem, hiszen én aztán végképp idegen vagyok, még ha kedvelnek is. Bár Aiden talán nem is annyira. Sőt, bizonyos tekintetben mintha még ellenszenves is lennék, csak most senkire nem tud támaszkodni. Nem viszonzom a mosolyát, nálam ez nem elintézési mód. Hope-nak azért odaköszönök, és a kérdésén előveszek egy cetlit, meg egy tollat, s ráfirkantom a címemet, és a vonalas számomat.
- Mondom, hogy sietünk vissza. – Nyomom végül a kezébe a pénzzel együtt, aztán elindulok kifelé Aiden nyomában, aki most meg azzal szerencsétlenkedik, hogy nincsen nála pénz. Nem fogok direkt szemforgatni, hogy lassan én pénzelem az egész családot, csak bólintok, és odaadok az őrnek valamennyit. Vagyis Aidennek, aki átadhatja a biztonságisnak. Próbálok inkább megértő lenni, halvány-derűs pillantással sugallom a pasi felé, hogy nincsen semmi baj. Én gyalog jöttem, mivel nem lakom messze, meg hát ha iszom, nem ültem volna a robogóra, most is át tudnánk hidalni a távolságot, a sétával, de ha ő motorozna, mögé ülök, és átkarolom, óvatosan, hogy ne érjek a sebhez. Pár perc alatt ott vagyunk, hasonló bérház, mint ahova Hope is szállított ki ételt. Elindulunk fel a lépcsőn az elsőre, mivel itt lift sincsen. Remélem a kutya nem fog nagyon morogni. Kinyitom a zárat, ha fent vagyok, és lehajolok az én drágámhoz, próbálom nyugtatgatni, viszont érzi a vér szagát, és nem tölti el túlzott bizalommal. Jobb híjján bezárom a konyhába, és adok neki egy kis fagyasztott lazacot, azzal ellesz egy darabig.
- Feküdj kérlek a kanapéra, várj, előtte hozok törölközőt. – Adom ki az ukázt, és gyorsan a fürdőből hozok egy nagyobbacska darabot, hogy ne vérezze össze a kárpitot. Gondolkozom, elsősegély készlet, nappali szekrény. A lakás egyébként nem nagy, de mégsem garzon, és precíz rend uralkodik, mégiscsak rendőr vagyok. Otthon is vigyázok a rendre. – Keresgélek, addig vetkőzz le. A nadrágot elég letolni. – Nem akarom, hogy útban legyen a ruhadarab, de teljesen mégsem kell lecsupaszítania magát, főleg mert én sem akarok zavarba jönni a látványtól.

Aiden bátyó,
Amber barinő& Hope húgi

*A viszonylagos sötétet felváltó fényekben nem látom Aiden arcát, még akkor sem amikor egészen közeljött hozzánk, különben is el vagyok most magammal, hiszen mikor volt mikor utoljára kiszórakoztam magam? A legutolsó karácsonyi bálon amit még a szüleim rendeztek, az meg jó régen volt. Diszkóban…..soha, hiszen amikor megtehettem még nem engedtek el, még a pénteki sulinapon sem lehettem ott, csak a lányokkal jöttünk össze pizsama partira, az meg távolról sem hasonlít a diszkóra. Most aztán kiélem magam rendesen, míg Aiden el nem hívja Ambert. nem tudom mit akar a bátyám Ambertől de nagyon remélem, hogy valami ahhoz hasonlót amit én kívánok nekik, ezért nem is nagyon ágálok az ellen, hogy magamra hagynak egy kicsit. A pultnál aztán megkapom az első hódolóm és az első söröm. Bár úgy terveztem, hogy megvárom őket és csak aztán kérek még egy üdítőt, de kapok az alkalmon, hogy van aki kérjem nekem olyasmit amivel még nem szolgálnának ki. Úgy tűnik a csaposnak a pénz fontosabb, Dave-nek meg mindegy hány éves vagyok. Nem igazán fogok gyanút, csak az zavar, hogy olyan sokáig fogja a kezem és simogatja. azért persze nem vagyok hülye és felelőtlen sem, amíg a sráccal sörözgetek is figyelem Aidenékat, félig a mosdók irányába fordulva állok a pultnak támaszkodva és néha arra pislogok, igyekszem gyorsan meginni a sörömet, ha elveszik az üres poharat már bizonyíték sem lesz. dave közben tovább fűz a táncra, amit el is fogadnék, de közben meglátom Ambert és mögötte Aident ahogy jönnek felém, majdnem félre is nyelem a sörömet, az utolsó pillanatban sikerül Dave kezébe nyomnom a poharat. nem sokat hallok abból amit Amber mond, igyekszem távol tartani magam tőle nehogy megérezze rajtam a sörszagot, de nagyon nem rám figyel. Pénzt kapok, sörre(!) és egy órát egyedül egy diszkóban. Nem gyanakszom semmire, még akkor sem amikor Aiden szó nélkül ellibeg. biztosan van valami amit megnéznek és ha biztos nekem is szólnak. Nem tudom, tényleg nem tudom, de momentán a diszkó jobban érdekel.*
-De mégis hova mentek? Hol keresselek titeket?
*Azért jó lenne tudni ha nem érnek vissza hova menjek, eszem ágában sincs hazataxizni és egyedül otthon gubbasztani, és hacsak egy órát kell rájuk várnom…..és aztán menjek haza? Csak egy óra? ez nem igazság! *
-Oké! Egy sör. Nyugi! Értettem anyuci. A dobozra vigyázz!
*Meglepetten intek Aiden felé és még gyorsan szólok Ambernak, ne feledje a csomagot amit nekem hozott, de végül is egy része az övé, aztán amikor magamra maradok visszafordulok Dave felé és elmarom tőle a sörömet.*
-Remélem nem ittál bele. Kérhetnél még egyet, én fizetem.
*Gavallér vagyok, főleg, hogy Ambertől pénzt is kaptam, azt persze nem gondolta végig, hogy hiába ad engedélyt sörre ha nem szolgálnak ki. Annyira még nem ismer, hogy tudja ezt is kicselezem, vagyis már meg is tettem. Dave-re nézek aki bárgyún vigyorog és a táncolók felé integet a fejével. Rendben, bólintok, menjünk táncolni. Úgy fél óráig jól is érzem magam, a sör is megtette a hatását amit még a tánc előtt mind felhajtottam és még van engedélyem egyre. Nem szédülök és nem is vagyok becsiccsentve, épp csak jól érzem magam és Dave-vel. Nincs is semmi gond amíg nem jön egy lassú szám amire nem vagyok vevő és már indulnék vissza a pulthoz, mikor Dave derékon ragad.*
-Hééé! Kicsi lány, ez is az enyém, gyere!
*Kicsi lány??? Kicsi a tudom én mid. Két kezemet a mellkasára nyomom és próbálom eltolni magamtól, de olyan erősen szorít magához, hogy még azt is érzem a blúzomon keresztül ahogyan levegőt vesz. Na ezen a ponton kezdek megijedni, nem akarok botrányt, és nem akarom, hogy bármilyen ügy legyen belőle, nekem elvileg bujkálnom kellene nem címlap sztorit gyártani.*
-ERESSZ EL! IDIÓTA BAROM!
*Némi civódás még lejátszódik köztünk, ennek az az eredménye, hogy egy darabon elszakad a blúzom, akkor érkezik derült égből a villámcsapás egy jókora atyai pofonnal. Nem nekem, épp csak a szele legyint meg, Dave azonban megtántorodik és mielőtt elterülne a kidobó ember markában landol. Kezem lábam remeg mint a kórházi zselé, kapkodom a levegőt és nézek körbe. Persze mindenki engem néz, ami nem jó, nagyon nem jó. Kell a fenének a sör, Aident akarom és Ambert! Kirohanok, van akinek neki is megyek és sűrű bocsánatkérések közepette próbálom kerülgetni a többieket. A kidobó pasi Dave-et távolítja el, velem nem is foglalkozik, vagy ha igen már késő. Kirohanok az éjszakába.*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Nagyon remélem, hogy van annyira figyelmes, hogy ne kösse a húgom orrára, hogy ez most fontos és hogy netán aggodalom is csendül a hangomban. Nem akarok, hogy Hope-nak még többet kelljen aggódnia, hiszen már így is épp elég nehézség van az életében, és az elmúlt hónapjai is rémesek voltak, érthető módon én meg akarom kímélni őt, hogy ne kelljen még több rosszat elszenvednie. Épp ezért nem fogom ebbe bevonni, ehhez viszont kell Amber diszkréciója, hogy még véletlenül se mondja el neki, amit most mutatni akarok. A húgom egyébként is minden áron össze akar boronálni minket folyton, talán még örül is annak, ha ketten távozunk, ő pedig itt marad egy kicsit. Jó persze ez utóbbinak nem örülök túlzottan, nem akarom egyedül hagyni, főleg nem egy ismeretlen szórakozóhelyen. Túlságosan fiatal még és jó ideje nem is volt része ilyesmiben, nagyon remélem, hogy ezt a pár percet átvészeli, amíg kimegyünk. Én legalábbis pár percre gondolok, nem akarok erre több időt szánni. Megnézi a sérülést, kiszedi a faszilánkokat és kész. Volt már rosszabb is és a képességemnek hála egy fokkal azért jobban viselem a sérüléseket, mint az átlag. Talán még ki is tudnám lökni az idegen anyagot, de az fájdalmasabb lenne, mint kiszedni csipesszel, plusz koncentrációra is szükség lenne hozzá, így viszont felettébb nehéz bármire is koncentrálni.
- Direkt nem szóltam róla neki, nem kell, hogy aggódjon, így is van elég bajunk. - eszem ágában sincs a frászt hozni rá azzal, hogy megmutatom neki, hogyan fest az oldalam és a hátam egy része. Szeretném, ha legalább ő kimaradna ebből az egészből és nyugodtan szórakozhatna egy kicsit. Így is lesz még épp elég gondunk a jövőben, nem hiszem, hogy könnyen megoldjuk majd ezt az egész helyzetet. Örülök neki, hogy Amber segít, azért kap egy hálás, ám fájdalmas félmosolyt, amikor kifelé indulunk. Visszaigazítom a felsőt és kabátot is, és az arcomat is rendezem, hogy a húgom ugyanúgy semmit se lásson abból, ami történik. Azt nem tartom jó ötletnek, hogy itt hagyjuk egyedül, de nem tudunk mást tenni, ha azt sem akarom, hogy velünk jöjjön.
- Kösz! - pillantok Amberre, Hope csak egy kósza intést kap most. Nem akarok közelebb menni, nehogy kiszúrja véletlenül is, hogy fájdalmaim vannak. Mégis aggódom, hogy egyedül kell itt hagynunk és hogy már amúgy is láttam valami sráccal szemezgettek... nem jó jel. Nem tudom megállni, de a zsebembe túrok mielőtt még kilépnénk az ajtón, de amikor már Hope nem figyel. A tárcám kerül elő, szinte teljesen üres. Az első megsemmisülés után nézek Amberre kérdőn, remélem, hogy kisegít ennyire. Nem hordok magamnál soha sem nagyobb összegeket már csak a biztonság kedvéért sem. Ha az valamennyit, akkor célzom meg az ajtónálló fickót. Tudom, hogy nem ez a dolga, de egy kis plusz pénzért megkérem rá, hogy figyeljen oda a húgomra. Csak akkor moccanok meg, amikor egyértelműen bólint, hogy vette és hogy értette, hogy ki az, akire oda kell figyelnie. Szótlanul lépdelek kifelé és pattanok fel a motorra. Mondjuk kérdés, hogy mi a jobb, ha ő vezet enyhén ittasan, egy szinte alkoholnak is alig minősülő sör után, vagy én, akinek már átázott a pólója is a vértől. Mindenesetre indulok, a lakásig még eljutunk... ennyi még van bennem, akaraterő kérdése és kemény elhatározás, no meg a képességemnek köszönhetem.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Aiden, Hope & Amber

True lies

Direkt kerülöm Aiden tekintetét, így nem veszem észre, hogy pocsékul fest, főleg mivel a disco fényei eleve vibrálnak, a sötétben nehéz is lenne komoly következtetéseket levonni. Na meg inkább járőr vagyok, semmint nyomozó, abból is csak tizedes, habár szeretnék egyszer legalább zászlós lenni, még ha maga a karrier nem is érdekel túlzottan, szeretek az utcán dolgozni. Reméltem, hogy ma nem jön, és Hope-pal lebeszélhetem a dolgokat, hiszen fiatal kora ellenére mégiscsak vele szimpatizálok, majd megosztja a hallottakat a bátyjával. Persze látványosan nem akarom kerülni, csak legalább még most, hátha legközelebbre jobb kedve lesz. Erre most még sincsen esély, mert megjelenik, így halovány mosolyt erőltetek az arcomra, ahogyan köszönök, s enyhén meglep, hogy odahajol, de puszit nem várok, vagy ilyesmi, csupán a halk szavakra bólintok.
- Mindjárt jövünk. – Szólok Hope-hoz, a fülem mögé tűrve egy a frizumrámból kicsúszó tincset, arcomról nem az sugárzik, hogy na most majd a mosdóban egymásnak fogunk esni, komoly vagyok, mint a legtöbbször, de nem úgy, mint a srác, hiszen hozzá képest nagyon is laza vagyok, inkább ünnepélyesnek mondanám az ábrázatomat, nem mint aki végre összejön a kinézett pasival. Egyébként sem tudom, hogy Hope mit szólna, ha mi ketten kavarnánk egymással, lehet, hogy rontaná a barátnős kapcsolatunkat. De mivel erre esély sincsen, így ennek most nincsen jelentősége. A mosdó környékén várom hát be, addig elhalad mellettem néhány pasi, akik sokat mondó pillantásokat vetnek rám, mindezt figyelmen kívül hagyom. Azt viszont nem, amit Aiden mutat. Egy jobb érzésű kórboncnok is a szája elé kapná a kezét, én viszont csupán tócsára nyíló szemekkel veszem szemügyre a „művet”.
- Jesszusom, veled meg... mi a... ? – Kérdezem elnyíló ajkakkal, még csak a sebszélekhez sem nyúlok, mert innen is látok, hogy valami csúnyán belefúródott, nem is szálka, inkább valami fémdarab. – Nem hordok magammal ilyesmit. Meg orvos sem vagyok. De ha én kellek, ahhoz ugorjunk fel hozzám. Hope-nak direkt nem szóltál róla? – Kérdezem rosszallóan, majd intek, hogy húzza le az ingét, és induljunk el kifelé. Odalépek Hope-hoz, és ha már Aiden direkt hagyta ki mindebből, akkor tiszteletben tartom a kívánságát.
- Na kicsi lány, el kell rohannunk egy órára. Itt van pénz, egy, és csakis egy sört ihatsz. Ha nem jönnénk időben, akkor ne maradj sokáig, taxizz haza. Ne ácsorogj a buszmegállóban. – Nyomok a kezébe lopva némi papírpénzt, nem sokat, hogy ha véletlenül valaki látná, de ebből azért hazajut. Aztán elindulunk kifelé, én már ittam, tehát jó eséllyel az ő motorján kell majd eljutni hozzám. Szerencsére csak pár sarok, én választottam a találka helyszínét.

center>

Aiden bátyó,
Amber barinő &Hope húgi

*Amber szinte berobbant az életembe Aidennel együtt. Nem számítottam rá mert más terveim voltak, bár még nem jutottam el a kivitelezésig, sőt még a szervezésig sem, csak a szándék volt meg, hogy megkeresem a bátyámat. Az elmúlt másfél évben megerősödtem és a képességemet is sikerült valahogy kordában tartani, az is igaz viszont, hogy sok borzalmas dolog nem történt velem, szóval nem tudhatom, hogy egy újabb sokknak is beillő történet hogyan hat majd rám. Legalább már volt némi tapasztalatom a saját magam lenyugtatása terén és a dokinővel való különös találkozás is adott némi önbizalmat. A másik képességem lassan alakulgatott, az inkább volt hasznos mint másokra veszélyes, így már volt alapom arra, hogy feltűnjek a színen, Aiden közelében. Szóval Amber nem volt a képben, sőt más sem, Aiden meglepett azzal, hogy azóta is engem keresett, de végül majdnem akkor talált rám amikor már én is akartam a találkozást. Amber kellemes meglepetés volt és azonnal a szívembe zártam, kedves és jó humorú csaj, pont a bátyámnak való, de Aiden most eléggé a morcos időszakát éli, szóval nem lesz könnyű őket összehozni, de menni fog csak idő kérdése. Amber olyan volt számomra mint egy nővér, mindig is vágytam egy idősebb lánytestvérre, nem mintha Aiden-el nem értettük volna meg egymást, azt hiszem a mi kettőnk kapcsolatát könyvekbe kellene foglalni. Nem tudok még egy ilyen testvéri kapcsolatról melyben ekkora a korkülönbség mégis odavagyunk a másikért. Nem hiszem, hogy a képességeink hoztak minket össze ennyire szorosan, Aiden, apa elbeszéléseiből ítélve már a születésemkor is imádott és emlékszem mikor még nem aktiválódott a képességem, milyen sok időt töltöttünk együtt. Ő volt a támaszom, a tanítóm, a barátom. Ám egy lány életében fontos egy másik nő jelenléte is, egy olyané aki nem az anyja. Amber az első pillanattól kezdve olyan volt nekem mint a legjobb barátnőm és a testvérem egyszerre, bár szerintem ő ennek nem volt tudatában. Ha nem így lett volna, akkor most itt a diszkóban egészen más hangnemet ütöttem volna meg vele, a durcaságom csak időleges volt, jelzésértékű, pont annyi amennyit Aiden is kapott volna hasonló helyzetben. *
-Biztosan többet mint én. *Láthatóan nagyobb gyakorlata van a jelenleg divatos táncok terén, megpróbálom utánozni amolyan gyorstalpaló jelleggel, bár szívesebben tenném mondjuk otthon a tükör előtt, hogy lássam is mit csinálok, ám erre nincs lehetőség. Mégis valahogy sikerül nem elbénáznom, a jóképű srác kacsintásából önbizalmat merítek, csak annyit amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ne érezzem magam idétlennek. Aiden megjelenése kissé furára sikeredik de nem teszem szóvá, elsődleges cél, hogy kicsit közelebb kerüljön Amberhöz, ezért nem tartom vissza őket. Csak értetlenül rázom a fejem újdonsült fogadott nőverem kérdő tekintetére, nem fogalmam sincs mit akar Aiden, és még csak nem is remélhetem, hogy hirtelen megjött az esze a nőkkel, leginkább Amberrel szemben. Nála azért nem mennek ilyen gyorsan és nógatás nélkül a dolgok. Az sem tűnik fel, hogy komor az arca, mert mostanában mindig ilyen, mióta újra összetalálkoztunk komor, morcos és aggódó. Megértem miért, és elfogadtam már az érveit is, de ez nem jelenti azt, hogy békén hagyom a közeljövőben. Magamra maradok de így már nincs kedvem táncolni, hülyén is jönne ki, inkább a pulthoz megyek, hogy ott várjam meg őket és remélem a kacsintós srác majd csatlakozik. Azért, hogy kicsit előbbre lendítsem a történetet, mielőtt letipegnék a táncolók közül a pult felé még rámosolygok. Néhány embert kikerülve érkezem meg a célhoz és felülök a bárszékre, a pultos kérdő tekintetére csak ingatom a fejem, a következő kólával megvárom Ambert és Aident. A táncolókat nézem, hogy néhány lépést megjegyezzek és felzárkózzam ezen a téren is, mert elég nagy a lemaradás, mikor megpillantom a kacsintós srácot közeledni. Annyira tudom visszafogni a lelkesedésemet, hogy a vigyorgás halvány mosollyá szelídül.*
-Hello! Nem láttalak még itt. Dave vagyok, kérsz valamit? Nem szeretek egyedül inni.
*Nos, ezek szerint nem sok minden változott, a fiúk még mindig rámenősek és nem kerülgetik a forró kását. Nincs kötelező kör, egyből a lényegre térnek. Csak a felém nyújtott várakozó kéz lep meg. Anyától tudom, hogy nekem kellene először, mert ha nem akarok ismerkedni, akkor nem is fogok kezet. Úgy látszik ez már nem így van, vagy a srác előreszaladt, esetleg nem ismeri a nemet.*
-Hope. És először vagyok itt, tudod most költöztünk ide a bátyámmal. Kérsz nekem egy sört? Köszi.
*Fog ez menni, csak nem kell túlspilázni. Rámosolygok, hátha. Azért bedobom a téma közepébe, hogy van egy bátyám, lánnyal látott, szóval joggal feltételezheti, hogy a srác aki érkezett a bátyám lehet. Legalább tudja kivel áll majd szemben ha rossz gondolatai támadnának. A kezemet az övébe nyomom, hiszem én, hogy egy pillanatra, de nem. Megszorítja de nem erőszakosan, épp csak annyira, hogy ne akarjam elhúzni. Kimaradtam a hódításból és csábításból, nem tudom mit jelent az, hogy a hüvelykujjával a kézfejemet simogatja. Közelebb hajol és mélyen a szemeimbe néz, kicsit kellemetlen de csak azért mert abszolúte tapasztalatlan vagyok ezen a téren, viszont nem kellene annak látszanom. *
-Örülök, hogy ma idejöttél. Persze, egy sör…..KÉT SÖRT!.....szóval Hope. Remek név. Én is remélek, hogy esetleg eljössz velem táncolni….a sör után.
*És még mindig nem engedi el a kezem, tovább simogatja, olyan mint a Dzsungel könyvében a kígyó, csak az ő szemeiben nem forog a spirál. Viszont sokkal helyesebb mint Ká. *-Oké, szívesen, a sör után, feltéve ha van mivel megfognom a poharat.
*Veszi a lapot, mosolyogva elengedi a kezem, felül a mellettem lévő székre de továbbra is felém fordul. A pultos már ismerheti, a kiszolgálás gyors és nincs kérdés sem. Megkapom a vágyott sörömet és azonnal belekortyolok. Egyszer régen már kóstoltam, azt hiszem talán hat éves lehettem és belenyaltam apa sörébe otthon, nem volt olyan finom mint a stikában kóstolt bólé az egyik karácsonyi partin amit a szüleim rendszeresen megszerveztek minden évben. Most valahogy jobban ízlett, de még mindig nem lesz a kedvencem. azért persze nem hagyom ott, legfeljebb ha Aiden és Amber a vártnál hamarabb visszatérnek. Addig elleszek Dave-vel.*

Amber, Hope & Aiden

Nem vagyok a legjobb állapotban, de ezt nem akarom kimutatni, mert Hope a végén még megijedne és arra most nincs szükség. Tényleg talán még vicces helyzetnek is mondhatnánk, hogy folyton titkolózunk egymás előtt, pedig még csak most találtuk meg egymást újra, mégis ő az anyánktól kér pénzt, aminek tudná, hogy nem örülnék, én pedig nem vagyok vele megint őszinte, de az ő érdekében teszem, mivel tényleg nem akarok neki rosszat. Nem akarom, hogy megint aggódnia kelljen, legalább egy este bulizhassa ki magát kicsit. Amber úgyis vigyáz rá, hogy ne csináljon semmi butaságot, amit nem kellene, ebben teljesen biztos vagyok, ő elég komoly és felnőtt hozzá szerencsére. Ha ott lennék a sörös esetnél biztosan megköszönném neki, hogy nem hagyta magát rábeszélni a dologra és nem vett alkoholt a kiskorú húgomnak. A végén csak baj lenne belőle, ha netán elkapnák, és akkor biztos hogy kevésbé tudnám rászánni magamat, hogy magára hagyjuk addig, amíg megkérem Ambert, hogy segítsen. Normál esetben nem tenném, de most nincs más választásom, egyedül ezt most nem tudom megoldani, még tükör előtt sem, ahhoz nagyon ki kellene csavarni a két karomat és az nem megy.
Az nem lep meg, hogy nem jön el velem azonnal a célig, csak a bejáratig, hiszen nem tudja, hogy mit akarok, bár azt kétlem, hogy ne adj isten valami rosszra gondolna esetleg. Nem olyannak ismert meg, aki azért hívná ki a mosdóhoz, mert ki van éhezve és itt akarnám a falnak dönteni, hogy az ártatlan lelkű húgom ne lássa, aki mellesleg tudom jól, hogy nagyon össze akar minket boronálni, nem véletlenül fényezi folyton Ambert. Annyiban igaza van, hogy határozott és kemény nő, szép is, de nekünk most a küldetésre kell koncentrálni, nem arra, hogy ki mennyire néz ki jól, vagy sem. Szóval végre csak kiérünk, én pedig hogy ne nagyon legyen ideje ellenkezni szépen feljebb húzom a kabátot, hogy lássa egy pillanatra, hogy az alatt lévő ing a hátamnál, valahol a vesém környékén elég csúnyán fest, át van itatódva és szépen ragad is az oldalamhoz.
- Meg kellene nézni rendesen, normális fénynél... én nem tudom... nem érem el rendesen. Talán ment bele pár szálka is, nem vagyok benne biztos, ha van valami... csipeszed, női cucc... akármi. - rendőr, legutóbb arról papolt, hogy annyi mindent látott már, hogy ihaj, csak nem fog kiakadni egy csúnya sebtől, amit egy nem kis ütés okozott és talán pár szálkát is ki kell szedni belőle, hogy ne maradjanak benne fadarabok, mert az nem valami egészséges ugye. Remélem hajlandó lesz rá, mert akkor belököm az ajtót, hogy körülnézzek van-e bent más, és be tudjunk menni, hogy ott már az ingemet is felhúzva megnézhesse, mi is a pontos helyzet, mennyire kell foglalkozni a dologgal, és elég-e simán átkötözni. Ehhez mondjuk kelleni fog az elsősegély doboz a motoromból, de azért kitudok menni, eddig is eljöttem ugyebár.

Aiden, Hope & Amber

True lies

Nem öntöm szavakba, pusztán felvonom a szemöldökömet, amikor Hope megjegyzi, hogy mennyire különbözőek vagyunk a bátyjával, csakis a sörtémában értünk egyet. Akár ki is fejthetném, hogy egyrészt Aidennel nem kell kedvelnünk egymást, hogy segíthessek nekik, másrészt ez nem feltétlenül az italról szól, ha már belevontak az életükbe, felelős vagyok azért, hogy Hope ne tűnjön el ismét a süllyesztőben. Tudom, hogy egy sör még nem a világvége, de miért ne legyünk ebben következetesek? Lehetséges, hogy az elmúlt másfél évben a pillangókisasszony bármit megtehetett, most viszont már gondoskodnak rajta. A széltől azért nem óvhatjuk, de odafigyelhetünk rá, és ezt kell értékelnie. Legalább gyorsan túlteszi magát a dolgon, és hajlandó velem táncolni.
- Azt hiszed, hogy én gyakran teszem? – Nevetek rá, ahogyan megfogva a kezét együtt riszálunk. Csak az elmúlt napokban engedtem el magam ennyire, amióta Adam kitalálta, hogy ha nem adom be a derekamat, akkor valami mondvacsinált ürüggyel száműz a rendőrőrsről úgy egy hónapra, fizetés nélküli szabadságra. Ha már úgy alakult, hogy még két hétig különösebb rendszer nélkül kell élnem az életemet, akkor kirúgok a hámból, és elfoglalom magamat. Más kérdés, hogy ha mindennek vége, és ismét elindulnak a tizenkét órás őrjáratok, hogyan fogok az új barátaimmal foglalkozni. Ezt most gyorsan elhesegetem, és a fényekre fókuszálok, amelyek ott úsznak előttem. Nincsen nagyon tömeg, pont annyian táncolnak a közelemben, hogy egy-egy könyökölésből még ne legyen baj. Most, hogy Hope mondta, hogy Aiden is megjön hamarosan, még ki akarok élvezni pár percet, hiszen nagyon negatív tud lenni. Tudom, hogy keserű, de ahogyan rám is átragasztja, az teljesen elveszi az életkedvemet. Végül befut ő is, én pedig eldöntöm ennél a pontnál, hogy maradok vele továbbra is semleges, végülis nem az ő hibája, ahogy alakultak a dolgok. Arról sikeresen lemaradok, hogy megnézi az alakomat, ezt hívják úgy, hogy fáziskésés. Ellenben amikor közelebb hajol, meglepődök, nem tudom hirtelen mire vélni, rossz szándékot viszont nem feltételezek tőle.
- Aha. Persze. – Bólintok rá, és Hope-ra pillantok, ő vajon tudja, hogy miről van szó? Előbb a kis szőkének kellett elhoznom egy csomagot, most pedig Aidennek segítek. Egyre titokzatosabbak. Nekem nincsenek titkaim, lényegében ami a szívemen a számon, talán ezért is vertem ki Adamnél a biztosítékot, hogy szinte mindenki előtt vádoltam be azzal, hogy ne fogdossa a hátsómat. Aztán hivatott az irodájába, hogy üvöltözve vágjon ki egy hónapra. Talán hagynom kellett volna, hogy megtegye? Vagy fű alatt pironkodva megkérni, hogy ugyan már ne tegye? Hjaj... mivel Aiden biztosan nem ilyesmire vágyik, ezért nem kell félnem attól, hogy szintén fel kell csattannom. Bár... meglepődnék ha megtenné, Aiden a savanyú képe ellenére lényegesen jobb pasi, mint Adam. Khm... Odasietek a mosdó elé, tényleg be akarunk menni az egyikbe? Furcsán néznének ránk. A csípőmre tolom az ujjaimat, és picit félredöntött arccal kérdezek rá.
- Na mit segítsek? – Kérdezem halkan, feltételezem azért vonultunk félre, mert avatatlan fülek számára nem lenne ildomos kitálalnunk, amiről szó lesz.

Aiden bátyó,
Amber barinő &Hope húgi

*Értékelem a fenét Amber válaszát. Nagy szemeket meresztek rá mert nem hiszem el amit hallok. Tizenhét vagyok, már majdnm felnőtt, az utóbbi másfél éves életemet tekintve több vagyok jó sok felnőttnél is és akkor nem érdemlek meg egy pohár sört? Miért olyan fontos kérdés ez, hogy Aiden kell hozzá? Bevágom a durcát, azt hittem jól megleszünk míg Aiden be nem toppan, erre tessék, kifogtam egy erkölcscsőszt. Na persze rendőr, de gondolom nem véletlenül függesztették fel, szóval nyugodtan félrerakhatná az elveit.*
-Legalább ebben egyetértetek. Remek, pont az én jókedvem vérzik el rajtatok.
*Nem komoly a durca, csak jelzésértékű, egy kis ízelítő az elmaradt kamaszéveimből, nekem is hiányzott, de tényleg. Néha szerettem volna veszekedni anyámmal és egy kis csalódott pofa is jól jött volna Aidentől, fura, hogy az ember a rosszat is vágyja attól aki hiányzik neki. Ha már nincs más hátra mint előre, akkor rábólintok a kólára, és megrázom a fejem. Nem, Amber nem lesz rossz, Amber jó, mert a bratyómmal volt amikor kellett és megtalált engem is, szóval Amber jó fej. Csak a cipő szorít.*
-Japp! De le vagyok maradva másfél évvel, szóval ősrégi táncot tudok csak.
*Megkapom a kólámat és már csak azért is rájátszok egy fintorral, de lehajtom, legalábbis a felét mert a sok buborék kaparja a torkom és könnyesek lesznek a szemeim, ami nem is olyan nagy baj, mert csillogó tekintetért talán kapok valaki mástól sört. A táncparkett közepén egy kicsit már el vagyok veszve, tinglitanglizok egy kicsit és Ambert nézem, neki viszont elég jól megy, ha Aiden ezt látná…Próbálok hasonló mozdulatokat riszálni mint Amber de nem tudom mennyire megy mert nem látom magamat kívülről, hülyét pedig nem szeretnék magamból csinálni, ezért lopva nézem a körülöttünk levőket és megakad a szemem egy helyes srácon aki rám kacsint. ~Wáááóóóó! *Az első sikerélmény hizlalja a májam és rámosolygok a srácra, lelkesen továbbriszálok, boldogan lengetem a karjaimat, forgok a hajam meg libben velem és most először igazán felszabadultnak érzem magam. A szám a fülemig és, mintha elfújták volna az elmúlt másfél évet. Még nincs vége a lambadás táncnak mikor Aiden képbe kerül. Nem hagyom abba a riszálást, úgy lépek hozzá és egy pillanatra átölelem a nyakát, két puszit kapok érte, de még ez sem fedi el azt az érzést, hogy valami gond van, látva Aiden komor arcát nem is tudom mire gondoljak és már épp rá akarok kérdezni de ő Amberhez nyomul. Na jó, akkor most hagyom őket, örülök, hogy Aidennek megjött az esze, hiszem én és nem is ágálok az ellen ha Amber elkéredzkedik. Csak intek vigyorogva, hogy menjenek, én pedig maradok abban a reményben, hogy a kacsintós srác odajön hozzám.*

Amber, Hope & Aiden

Nem igazán értem, hogy miért egy ilyen helyen kell találkoznunk. Tudom, hogy Hope azt mondta, hogy kicsit legyek lazább és hogy néha engedjem el magamat, de hogyan tehetném meg, amikor még mindig ugyanaz a helyzet, még mindig vadásznak rá és nekünk meg kell találni azokat, akik a nyomában vannak? Amber remélem, hogy minél több mindennek utána nézett, én pedig eleve úgy voltam vele, hogy mielőtt oda mennék még elintézek pár dolgot csak azért is, hogy ne menjen az egész este teljesen pocsékba. Majd megiszom egy sört, vagy ilyesmi amíg várok rájuk és ha már kiszórakozták magukat, akkor nekieshetünk az érdemi tevékenységnek. Nem azt mondom, hogy mindig csak azzal lehet foglalkozni, ami fontos, de amíg az életünk ilyen állapotban van, addig nem igen tehetünk mást, majd erre ők is rájönnek. Nem tudhatják, hogy ki figyel, vagy épp ki van a nyomunkban, valahogy nem is igen gondolnak bele abba, hogy ez igenis nagyon komoly lehet, vagy csak én nem látom így, de ha ők nem, hát akkor majd én megteszem helyettük is. Valakinek előrelátónak is kell lennie nem igaz?
Valamikor akkor érkezem meg, amikor már jó eséllyel táncolnak. Annak azért biztosan örülnék, hogy Amber a rábeszélés ellenére sem engedte a húgomnak, hogy alkoholizáljon, az viszont biztos hogy nem lenne ínyemre, hogy felhívta az anyánkat, hogy pénzt sajtoljon ki belőle, mert nem szorulunk rá, hogy ezt tegye, megoldjuk nélküle is, ha már eddig se segített és úgy állította be ezt az egészet, mintha a húgom egyszerűen csak lelépett volna és akkor már nem is kell megkeresni és megtudni, hogy tényleg jól van-e. Mérges vagyok az anyámra és nem értékelném, hogy az ő pénzét kell használnunk, szóba se szívesen állnék vele, hogy mit ne mondjak.
Most viszont itt vagyok, valamelyest késtem ahhoz képest, amit eredetileg szántam, de ennek is meg van az oka. Feltartottak és kissé máshogy alakultak a dolgok, mint ahogyan eredetileg elterveztem. Gyors léptekkel vágok át a termen, már amennyire tudok a növekvő tömegtől. Nem látom őket elsőre, kis időbe telik mire kiszúrom a táncoló párost, hogy aztán hozzájuk igyekezve álljak meg mellettük. Nem szándékosom kiabálni, eszem ágában sincs, egyszerűen csak Hope kap két puszit, csak aztán pillantok Amberre. Táncolnak... jó nekik. Nem tudom persze megállni teljesen, hogy ne nézzem meg magamnak a rendőrnéni alakját, de épp csak egy pillanatra teszem, mielőtt közelebb hajolnék hozzá is. Úgy teszek, mintha neki is simán két puszival akarnék köszönni, de nem pont ez történik, nem teljes mértékben ez.
- Segítened kell... kijönnél velem a... mosdóba? - lehet, hogy ez most félreérthetően hangzik, de őszintén nem érdekel. Ha meg tudnám oldani egyedül, akkor ezt tenném, de nem tudom, nincs rá lehetőségem, pedig próbáltam isten bizony, azt viszont nem akarom, hogy a húgom megijedjen, vagy bármi, ezért nem akarom hangosan mondani. Csak valami kifogás kell, amivel Amber elkéri magát tőle. Hope amúgy is folyton össze akar minket boronálni, nem biztos, hogy ellenkezni fog, ha mondjuk azt mondja neki, hogy ketten ülünk le inni valamit első körben, ő pedig addig táncolhat kicsit. Vannak már bőven a parketten, bár nem értékelném, ha valami ismeretlen pasassal ropná, de az még mindig a jobb alternatíva most. Várakozón pillantok Amberre, csak aztán nézek vissza a húgomra, ha rábólintott és megpróbálom elmutogatni neki, hogy iszom valamit, ha már megérkeztem, addig ő maradjon nyugodtan táncolni. Persze az asztal előtt elkanyarodom és a mosdó felé veszem az irányt, hogy valahol a bejáratánál várjam meg Ambert.

Aiden, Hope & Amber

True lies

Úgy látom, hogy Hope szerencsére könnyedén veszi a nagy családi drámát. Legalább ő olyan a családból, hogy nem kell lelkileg is istápolnom, a két testvér már sok lenne nekem, nem bírnám idegekkel. Empatikusnak gondolom magamat a zsaruk közül, annyira viszont nem, hogy megpróbáljam Aident visszarángatni az élők közé, hiszen van benne egy zombis komorság. Néha bedobok egy viccet, de csak Hope nevet rajta, úgyhogy lassan feladom, egyszerűbb, ha nem is találkozunk. A huga pedig (ha tudnék a fejében olvasni) biztosan téved, nem akadt még meg rajta a szemem, nem érzem magamat túlzottan anyáskodónak, hogy cukinak gondoljam az állandó komolyságát. Sajnálom, de csak vállat tudok rántani. Ha ő nem kér segítséget, akkor nem fogok ráakaszkodni még barátilag sem. Ha már fel vagyok függesztve, akkor a privát nyomozás mellett legalább ki akarom élvezni a kényszerszabadságomat, táncolni egyet, és igen, inni is egy nagyot. Úgysem fogok elmenni senkivel, aki idegen, pasizni nincsen ingerem, Adam teljesen kikészített ahhoz, hogy másokkal flörtölésbe bocsátkozzak. Ha mást nem, akkor Hope-pal táncolok egy jót. Kissé szemforgatok a szőke kérésén, Aiden ki is térne a hitéből, ha a hugát pont én rendőrként itatnám le. Nem, ez nem történhet meg, bármennyire is kedvelem újdonsült barátnőmet, viszont nem én fogom az esetleges züllés felé taszítani.
- Nem. Ebből nem engedek. Végre megtaláltátok egymást, akkor együtt hozzatok fontos döntéseket. - Én nem vagyok családtag. Remélem nem haragszik majd rám. Sokszor butaságokat csinálok, de legalább ebben legyek következetes. Többek között abban hibáztam nagyot, hogy ide beszéltem meg a találkát. Eszembe sem jutott, hogy Hope engem fog nyaggatni a piáért. Hjaj...! Viszont a táskámból megmutatom a dobozt, amit szinte azonnal visszatol. Csak bólintok, bár elképzelésem sincsen a tartalmáról. Inkább intek a csaposnak, hogy hozzon egy kólát Hope-nak, természetesen én fizetem.
- Ugye azért nem eszel meg? Hadd ne én legyek a rossz! Ha megittad, akkor jössz táncolni? – Fordulok meg a bárszékemen, hogy le tudjak róla csusszanni. Ha nem néz nagyon csúnyán, akkor kézenfogva elindulok vele a táncparkett felé. Most egy kifejezetten gyors számtól pattog az egész parkett, mindenki átmegy jamaicásba, és dübörög a ritmus. Az egyik kezemmel még mindig őt fogva riszálok, főleg csípő és fenékrészlegen, a másikat pedig a fejem fölé emelve csettintgetek, és olykor dobbantok, ugrok egyet. Magasaarkúban egészen szép teljesítmény. Figyelek rá, hogy ne tapossam meg őt sem. Azért az nem lenne túl vicces.

Aiden bátyó,
Amber barinő &Hope húgi

*Kész szerencse, meg egy kis szervezés kérdése, hogy Amber után érkezem. Nem szívesen ácsingóztam volna egyedül a bárpultnál rá várva, még sosem voltam ilyen helyen, hiszen életem egyik legjobb és legtartalmasabbnak kellő időszakát kihagytam. Persze nem panaszkodom elvégre volt fedél a fejem felett, némi pergő betonnal és szellős hálóval – üveg nélküli ablak – valódi fakeretes ággyal – raklap – és kandallóval, ami egy elcsórt fám kukából lett minimális ráfordítással átalakítva. Szóval, nem nagyon ismertem a disco világ népét, pláne a pasikat, nem tudtam mennyire rámenősek és értik-e azt a szót, hogy „nem”. Így viszonylag csekély ideig voltam egyedül és sikerült minden konfrontáció nélkül átverekednem magam a kisebb tömegen ami a pultig vezetett. Még igazából semmit nem csináltam a botláson és pár lépésen kívül, de máris tetszett a hely, szerettem volna maximálisan kihasználni az időt és a lehetőséget, mert Aident ismerve gyanítottam, egyhamar nem jövünk el ide újra, sem más hasonló helyre. Aiden még bele volt süllyedve az aggodalom és a kisebb fokú de érthető paranoia mocsarába, de már kezdtem megérteni miért ilyen és nem nyaggattam azzal, hogy mosolyogjon és legyen jobb kedve. Én örültem, hogy itt találkozunk de Aiden akinek csak a címet mondtam meg és azt, hogy csípje ki magát mert kicsit jobb hely mint a cukrászda, ki fog térni a hitéből ha meglátja, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen jövünk újra össze. Abban bíztam, hogy végre megakad a szeme Amberen és legalább egy kicsi érdeklődést mutat felé, mert bár Amber próbálta palástolni és utálni a bátyámat, ez csak afféle női álca volt. Talán még ő sem tud róla, de én láttam, hogy oda van a tesómért amit meg is értek, Aiden jó pasi és ha nem lennék a húga biztosan törném magam, hogy összejöjjek vele. Amíg a bárpulthoz kacsáztam megnéztem a srácokat, persze nem valószínű, hogy bárkivel is összejönnék, nem is igazán akarom, pláne a jelenlegi helyzetben de azért nézelődni lehet. Kíváncsi voltam mennyit változott a világ másfél év alatt, mennyiről maradtam le, mit kell behoznom majd ha úgy alakul, hogy erre is jut idő az életünkben. A fiúkat kihagynám de a sört nem, hozzátartozik a mulatáshoz és hiába nem vagyok még nagykorú, komolyan, melyik kamasz tartja be ezt a szabályt? Nos, én. Kénytelen vagyok, rám van kényszerítve, el is húzom a számat Amber válaszára.*
-Ne máááár Amber, most komolyan, léccci. Csak egy pohárral. Attól még nem megyek a falnak és ki figyeli? Még mielőtt Aiden megjön, és nem mondjuk el neki. van rágóm, észre sem fogja venni. Lécci, lécci, lécci!
*Olyan nincs, hogy ma nem iszom sört, kész szívás. A dobozt magamhoz húzom de még nem nézek bele, egyrészt sejtem, hogy mi van benne, másrészt várom a hatást, sikerült-e meggyőznöm Ambert egy kis csalásról. A doboz nem túl nagy de nem fér el a kabátom zsebében, Amber táskáját nézem, hogy mekkora és ha belefér, akkor visszatolom neki, persze azért csak belenézek még előtte, de csak óvatosan, hogy más ne lásson bele. Szóval anyánk ha nem is nagyon akar segíteni, legalább a lelkiismeret furdalását helyre rakta. Azt hiszem ennél többre nem is számíthatunk tőle, de még meg fogom próbálni, már csak azért is mert nagy csalódás volt vele beszélni, Aidennek igaza volt de még nm említettem neki, majd elmondom ha már látja a kézzel fogható bizonyítékot a pénzről. Egy ideig nem lesz gondunk és Amber sem marad ki belőle, elvégre fel van függesztve és „nekünk dolgozik” egy csapat vagyunk tehát megosztjuk a pénzt.*
-Eltennéd? Nagyon vigyázz rá!
*Egészen közel hajolok hozzá, hogy a fülébe mondhassam a nagy hangzavar közepette. Aztán várom a sörömet….vagy a kólámat.*

Aiden, Hope & Amber

True lies

Miután Hope szavaiból nem derült ki, hogy most jön-e Aiden vagy sem, nem mintha utálnám, vagy ilyesmi, csak nyomaszt, hogy mindig olyan komoly, nem értékeli a vicceinket Hope-pal, így azt is el tudom képzelni, hogy a szőkével jó barátnők leszünk, neki segítek, és a bátyjával majd megosztja azokat, amire jutottunk. Végtére is nem kötelező engem kedvelni. Elhiszem én, hogy nagyon keserű, besavanyodott a huga elvesztésétől, s ez annyira az élete meghatározó érzése lett, hogy már nem fog csak úgy mosolyogni rám. Nem tehetek róla, én azért életvidám vagyok, és attól függgetlenül, hogy alaposan eltátottam a számat Hope mutatványán, nem tértem ki a hitemből. Valahogy rendőrnek lenni számomra nap mint nap olyan kihívást jelent, amit úgy vélek, csak egy nagy adag humorral lehet megoldani. Aiden mintha egyátalán nem lenne humoros. Nem én fogom feldobni a hétköznapjait, de talán a hugával visszatalál majd önmagához. Na de akkor lássuk Hope-ot. Ami engem illet, vörös egyberuciban vagyok, térd fölé érő alsó résszel, s fekete harisnyában. A lábamon pántos cipellő, kissé magasított sarokkal amiben lehet táncolni is, hiszen a végső cél ez lesz ma. A hajam kiengedve, csupán begöndörített kissé, hiszen amúgy egyenesszálú. A nyakamban egy kék göngyökből fűzött nyaklánc, nem értékes, ha valaki le akarná tépni, a fülbevalóm ellenben egy indián stílusú levélformájú darab. Végső soron itt a pisztolyom, ha valaki molesztálni akarna, ez nem a szolgálati, hanem egy apró beretta, amire szintén van engedélyem, hiszen a másikat le kellett adnom, amikor felfüggesztettek. Nem tudom, hogy Hope akar e kicsit dumálni, végső soron eddig mindenkit elhajtottam, aki felém nézett, vagy érdeklődött, azokhoz még visszakúszhatok, meg fiatal még az este, hogy új érdeklődökkel akadjak össze. Más kérdés, hogy csak táncolni akarok, netán iszogatni, semmi komolyat. Végre megérkezik a kis leendő barátnőm, a botlását természetesen nem láttam. Ő fiatalabb nálam bőven, itt ha valaki bepróbálkozna nála, akkor én magam védeném meg, legyen az éles beszólásról, vagy paprikaspray-es arctámadásról. Viszonzom az ölelést meg a puszikat, majd magam mellé csücsentem őt.
- Na ugye, hogy ügye? Micsoda? Fenét, kiskorú vagy szöszi, mondjuk kapsz egy kólát, ne szállj el. – Rázom a fejemet nevetve, aprót nyelve azon, hogy Aiden is jön. Hát mindegy, sejthettem volna, hogy össze vannak nőve. Addig mindenesetre odatolom neki a dobozkát, amiben még nem tudom, hogy mi van, és ha nem előttem nyitja ki, nem is fogom megkérdezni, végülis magánügy.

Aiden bátyó, Amber barinő &Hope húgi

*Kezdtem visszarázódni a viszonylag normális kerékvágásba, de néha Aiden paranoiája, vagy mondjuk úgy óvatossága és körültekintése átragadt rám. Persze ez nem tartott vissza attól, hogy néha a magam útját járjam, felfedeztem Aiden lakásának a környékét, eljártam a parkba, ismét elmentem az állatkertbe pillangókat nézni, de most már volt annyi pénzem, hogy megvegyem a belépőt és ne kelljen másra hagyatkoznom vagy belógnom. Bár az izgalmasabb lett volna. Amíg Amber híreire vártunk, tovább képeztem magam, egyrészt próbáltam felzárkózni az elmaradt tanulmányaimból, másrészt a képességemet tökélesítettem. Még voltak hiányosságok de már egy-két kivétellel egész jól tudtam uralni mindkettőt. Aiden kifogásaival ellentétben barátságot is kötöttem egy rendőrrel, pontosabban rendőrbíróval, de megnyugtattam a bátyámat, hogy semmit nem mondtam el magamról, se róla sem a minket érintő dolgokkal kapcsolatban és a képességem is titokban maradt. Próbáltam megmagyarázni, hogy csak újabb lehetőséget keresek és néha jó ha van az embernek barátja, Demetrius pedig remek talonnak bizonyult ha úgy alakul, hogy Amber már nem tud segíteni. Amikor Amber felhívott minket, Aiden épp nem volt otthon így volt időm feltúrni az amúgy nem óriási ruhatáramat, izgatott voltam a találkozóhely miatt, még nem is voltam igazi discóban, nem volt alkalmam mert életem azon részét mikor kiteljesedhettem volna a csajos dolgokban, egy elhagyatott gyárépületben töltöttem. Mire Aiden hazajött már teljes volt a kétségbeesés és belecsöppentem a nők mindennapos csapdájába miszerint nincs egy rongyom se. Aiden a fejét fogta, majd letargiába süllyedt, végül elcipelt vásárolni. Persze sok pénzünk nem volt ezért csilivili butikok szóba sem jöhettek, egyenes út vezetett a turkálóba, de azt hiszem Fortuna rám mosolygott. Sikerült kiegészíteni az Ambertől kapott cuccokat néhány darabbal, de amibe beleszerelmesedtem, az a piros bőrdzseki volt. Egészen oda voltam tőle és vissza. A cipőt és a harisnyát Ambertől kaptam, utóbbiban még meg kellett tanulnom járni, szóval egész nap azt viseltem a lakásban és még a vécére is abban mentem. Pár percem volt indulásig, a tükör előtt álltam egy széken, mivel nem az arcomra voltam kíváncsi hanem nyaktól lefelé és egy fürdőszobai borotválkozó tükör nagysága és magassága nem igen alkalmas egész alakos nézelődésre, így részletekben láttam csak magam. Aiden még elintéz valamit a találkozó előtt, ezért azt beszéltük meg, miután biztosítottam róla, hogy odatalálok és vigyázok magamra, hogy mi is ott találkozunk. Egy kicsit később érkeztem, szándékosan, hogy Amber már biztosan ott legyen és persze megnéztem magam néhány kirakat tükrében, immár egészben, hogy mégis tudjam hogyan nézek ki. Egy kis szerénytelenséggel a dögösre voksoltam, bár Aiden minden bizonnyal heveny szívrohamot kap majd ha meglát. A discóba magabiztosnak álcázva léptem be, de persze rögtön le is forrázott az első küszöb amibe beleakadt a cipőm sarka, pici botlás, zavart mosoly és a „semmi sem történt” nézelődés után mentem tovább Amber után kutatva. A bárpultnál láttam meg, pont akkor nézett a bejárat felé így összeakadt a tekintetünk, legalábbis gondolom. Integettem neki és reméltem, hogy nem látta az iménti botlásomat, különben már biztosan megfordult a fejében a gondolat egy sikolyról a cipője sarkát féltve. Odatipegtem mellé, közben óvatosan néztem körül, hogy lássam milyen a hely, milyen egy disco. Végül izgatottan, fülig érő vigyorral üdvözöltem és öleltem át, majd nyomtam két puszit az arca mindkét oldalára.*
-Sziiia! Csúcs ez a hely, szuper. Aiden nemsokára itt lesz. Mit ihatok? Kérsz nekem egy sört vagy valamit. Te mit iszol?

Aiden, Hope & Amber

True lies

Amikor elváltunk Hope-pal akkor még nem tudtam, hogy miért kérte el a címemet, ez viszont hamar kiderült. Küldetni akart magának valamit, méghozzá az én címemre. Ha egy kicsit paranoiásabb lennék, akkor alaposan meggondolnám, hogy hozzam-e el a csomagot, méghozzá egy szórakozóhelyre, hiszen ki tudja mi van benne. Azzal nyugtatom magamat, hogy fényképek, vagy ilyesmi, hiszen maga a doboz egyébként nem nagy, elfér a táskámban, még a csomagolását sem téptem fel, hiszen Hope-é. Ő egyértelműbben rám van utalva, Aiden ezzel szemben nagyon komoly, még az is megfordult a fejemben, hogy most, hogy megtaláltuk a hugát, többé nem is akar látni, csak azért kérte a segítségemet, mert Hope erőltette rá ezt a véleményt. Mindenesetre amit kértek, azt megtettem, bementem a felfüggesztésem ellenére is az őrsre, mintha csak a papírjaimat rendezném. Szerencsére Adam nem volt ott, örülök, hogy el tudtam kerülni, pocsék érzés lett volna, ha magyarázkodnom kell, netán ismét a hátsómat markolássza. Amit kért tőlem a testvérpár, megvan az információ, nem is gondoltam volna, hogy igazuk lesz. Úgy tűnik valóban vannak köztünk ilyen különleges alakok, mint Hope például, Aiden mutatványát még nem láttam, de ha segíteni akarok nekik ebben az egész családi vírusos, szövevényes dologban, meg kell bíznom bennük. Csak remélhetem hogy most nem jön Aiden, ha nem vagyok a szíve csücske, akkor kár egymás idejét rabolnunk azzal, hogy úgy kell tennie, mintha kicsit is szimpatikus lennék. Végülis tettem a dolgomat, nem kell miért hálálkodnia. Szívesen tartom a kapcsolatot a húgával, aki mindig olyan lelkesen beszél velem, mintha a személyemben minimum egy nővért kapott volna. Belépek a disco ajtaján, végeredményben nőknek ingyenes, úgyhogy ha nem maradunk sokáig, az sem baj. Hogy miért éppen itt találkozunk? Nem tudom, szeretek táncolni, lehet, hogy a dumcsi után iszom egyet, és maradok. Végülis nem vagyok szolgálatban, és még ki tudja, hogy meddig nem leszek. Most a bárpultnál ücsörgök, még csupán egy virgin koktélt iszogatok. Fekete harisnya, és piros szoknya van rajtam, magasított sarkú cipellővel, felülről egy fekete, áttetsző blúz, és bőrkabát. Olykor a főbejárat felé pillantok, hogy mikor tűnik fel Hope, a dobozt pedig a táskám rejti. Még csak kilenc körül lehet, a hangulat még bőven alakulóban, fogjuk hallani egymás hangját.

Tárgy: Re: Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés

» Amber & Aiden - Nyomozás
» Amber Jennings
» Amber és Jürgen
» Amber Liston - Őrszem
» Hope Hamilton