New York fényei

Bár röpke ismerettségünk alatt semmi bajom nem volt Liammal, most még sem szívesen tartózkodom a közvetlen közelében. Nem tetszik, hogy az egész városon keresztül cipelhetjük magunkkal azt az izét, de persze megértettem, hogy ott se hagyhattuk, ha már ráleltünk. De séta közben inkább Leah mellett haaldok, próbálván kikerülni abbóla különös elektromos környezetből.
Még egy sarok és még egy kis séta Liam útmutatása alapján, majd lassan elénk tárul a cél. Egy romos gyár.
- Kihaltnak tűnik - jegyzem meg, talán egy csipetnyi örömmel. Ha kihalt, akkor könnyű a bejutás.
És tart is az örömöm, míg el nem érjük a bejáratot. Bár őrt vagy embert egy lelket sem látunk, de annál több és fejlettebb technikat.
- Mi lenne, ha ma végre valami egyszerű és könnyű lenne? - nyögök fel morcosan, miközben tehetetlenül bámulom a cuccot. Nem vagyok egy technikai zseni, sőt, örülök, hogy a videóval és a tévével elbajlódom. Meg persze a mikró, de nekem ezzel be is zárult a szakértelmem.
- Ötlet? - fordulok a többiek felé, főképp Liamhoz, mert bármennyire is taszít most az aurája, talán ő az egyetlen, aki tud is itt valamit kezdeni. De alighogy elhallgatok vaalmi idegen zaj üti meg a fülem. Próbálom beazonosítani, és amint leesik rögtön hátrálni kezdek a kaputól.
- Jön egy kocsi. Talán el kéne tűnnünk, mielőtt meglátnak és megkérdezik, ugyan mit kóricálunk itt azzal a zümmögő párnahuzattal - jelentem ki sürgetőn és már oldalazok is el. Remélhetőleg akad itt valami bokor vagy romhalmaz, esetleg szemétkupac, ami mögé behasalhatunk.
- Jól figyeld meg az érkezőket - súgom Leahnak, ha sikerült elbújnunk, mielőtt az autó megérkezne és lebuknánk.

[Central park - > Csatornák - Erwan(Lisa), Neil]

Nagyon megfogyatkoztunk a végére... Kettesben maradtam azzal a személlyel, aki még a pisztolyt fogta a parkban. Lassan azt veszem észre, hogy kettőt pislogok, és egyedül fogok maradni a sötétben. Szorosan haladok a fal mellett, mely jócskán hideg, de így előbb megtudom, hogy kanyar érkezik. A haladás közepette fényt is kapunk, de az olyan hirtelen éri a szememet, hogy automatikusan ernyőt formáltam a kezemmel, hogy némileg visszanyerjem a látásomat, és megszokjam a világosságot. Tovább nem haladunk, mert egy rács állja el az utunkat. Ha nem lenne elég, még két kutyát is kapunk mögé, de ők egyelőre nem veszélyesek... ameddig ki nem nyílik a rács. Nem kérdés, hogy arra kell mennünk, de több dolog is van, ami megakadályoz minket: hogy nem tudjuk kinyitni a rácsot, s hogy van két kutya is mögöttük. Az ideiglenes társam kérdez, majd leül a földre. Először csak pislogok, hogy mi is van, vagy hogy miből gondolja azt, hogy képes vagy valamire!?
- Milyen képességről beszél? -játszom, aki mintha nem tud semmit sem. Ő mutáns, ezt már megtudtam a parkban, de azt ő honnan feltételezi, hogy én is az vagyok? Azt sem tudom, hogy megbízhatok-e benne, de a jelenlegi helyzetünket megnézve, nagyon nincs más választásom.
- Hidrokinetika, de nem vagyok benne biztos, hogy segítene. Meg nem vagyok olyan tapasztalt benne. Néhány mozdulat elég fárasztó. -vallom be őszintén, aztán én is leülök a földre, de úgy, hogy hátamat a falnak tudjam vetni... Nincs ötletem, hogy mit is tehetnénk ebben a helyzetben, így várok... várok... és várok.

- Tuti van még egy olyan Dallas-mániás, mint te - jegyzem meg csak úgy Leah megnyugtatására, és egy játékos, apró barackot nyomok a fejére, míg Liam a tévét bűvöli. Úgy tűnik, mi több szerencsét kaptunk útravalónak, mint a csapat másik fele. Legalább is egyenlőre. Vagy csak Mathis magával vitte a balszerencsét. Lehet neki kijutott rendesen.
- Hát.. azért mielőtt burkolgattok, egyáltalán meg kéne nézni, nem gyúlik-e ki az anyag vagy mit tudom én - vonom meg a vállam csipetnyi tanácstalansággal. A fizika nem volt erősségem, ha efféle feladat van inkább hozták volna el Erwant.
De remélhetőleg semmi efféle nem történik és találunk is néhány lehúzható párnát, aminek a díszhuzatába csomagolhatjuk a gömböt, bár tagadhatatlan égnek áll a hajam a közelében. És nem csak képletesen.
- A profék jönnek nekem egy fodrászkodással - simítom le tincseim, majd újfent csak a vállam vonom a felcsendülő kérdésekre.
- Igazából abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet ezt az izét a városba cipelni körbe-körbe. A segítség meg.. Ki tudja, hogy mire valahogy elérnénk a professzorékat és ők is idejönnének a többiek még mindig azon a helyen lennének-e? Szerintem majd gondolkodunk, ha ott vagyunk - jegyzem meg látszólag határozottan, bár igazából fogalmam sincs, mit is kéne csinálni. De ha nincs több ellenkezés és a gömböt is sikerült becsomagolni, akkor talán mehetnénk a címre.
- Csak aztán nehogy neonozni kezdj nekünk menet közben -engedek meg még azért egy feszültségenyhítő vigyort Liam felé.

[Central park - > Csatornák - Erwan(Lisa), Neil]

~Ez most komoly?!~ Nincs nálam fegyver, nincs nálam szerszám, és nincs használható mutáns képességem. Előttem pedig rács és két hatalmas emberevő szörnyeteg akik most tutira azt hiszik, hogy a pizzafutás házhoz jött a vacsival. Mögöttem egy kiskorú akinek eddigi legfigyelemreméltóbb teljesítménye az volt, hogy nem fulladt meg a másik kettővel a csatornában. És akkor mi most jussunk át a kutyákon. - Mi is a képességed amúgy? - Nézek hátra a vállam felett. Remélem, hogy rávágja, hogy dezintegráció, mert akkor volt rács nincs rács és a kutyáknak is annyi. Van egyáltalán olyan mutáns képesség, hogy dezintegráció?
Visszafelé nem igazán van út a csatorna miatt. Más kiút sincs, szóval 5 nap múlva szomjan fogok halni két kiéhezett rotitól fél méterre. Hacsak nem jön le a gazdájuk előbb és le nem puffant, mint büdös csövest. Szóval én itt leülök szépen a ráccsal szemben és színpadias mozdulattal felkínálom a lehetőséget az öcskösnek amíg szépen lehiggadok és kitalálok valamit.

A felcsendülő ismerő szene nekem is mosolyt csal az ajkamra. Nem mintha én függő lennék, de anyukám szereti nézni, és egy pillanatra ő jut eszembe, meg a velük töltött idő. Nem láttunk minden részt, volt, hogy épp utaztunk, de ha tévéközelben voltunk, anyu mindig leült megnézni. Én pedig többnyire csatlakoztam hozzá.
Aztán egy hirtelen pukkanás, akaratlan rezzenek össze, és csak a szerencsén múlik, hogy meglepetésembe nem sikkantok fel, hülyét sinálva magamból a többiek előtt.
Leah jajongása térít magamhoz, egy pillanatig megijedek, hogy baja esett, aztán akaratlan nevetek fel, ahogy ráeszmélek a bajára. De a mosoly lefagy az arcomról, ahogy a képernyőn újfent megjelenik egy kép, de nem a folytatás.
- Ezek nem a mi...? - habogok meglepetten. Névről nem ismerem őket, legalább is nem mindenkit, de együtt jöttünk a városba. A mi társaink!
Rögvest fordulok is Liamhoz, de Leah megelőz, így tőlem már csak egy sürgető-várakozó pillantást kap. Persze nem várunk csodát, nem várom, hogy most fejből mondjon egy címet, ahol meglelhetjük a többieket, akik szemmel láthatóan bajban vannak. e legalább valami irányt. Bár tekintve, hogy New York mekkora.. igenis címet akarok!
- Gyerünk Houdini, szabadítsd ki őket -mormogom a poénra, nem helyzethez illő a feszt vigyor a száján. De egyenlőre csak ő tud bármit is tenni, mi legfeljbb követjük...

[Central park - > Csatornák - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]

Közben egy másik tag is felébredt, de nagyon úgy látszik, hogy egyiküknek se tűnik fel, hogy itt vagyok. Tiszta érdekes, de hát nekik aztán nagyon mindegy lehet, ha egy vadidegen hozzájuk csapódik. Egyedül nem fogok innen kijutni, ezért követtem őket, és még éppen időben sikerül felmásznom a létrán, mielőtt elvinne az ár... Vagyis engem biztos nem visz el, elvégre fent tudok maradni a tetején. Megfulladni nem tudok, ennyi előnyöm is van, ha víz közelébe kerülök.
Leghátul maradok, reménykedve abban, hogyha eddig nem tűnt fel nekik, hogy velük vagyok, akkor ezután sem fog. Már nem tartom olyan jó ötletnek a kíváncsiskodást, szeretnék visszakerülni a nevelő szüleimhez, ezért, ha alkalmam adódik, nyomban el is hagyom a többi tagot. Vajon akik el voltak ájulva, kijutottak, vagy elvitte őket a víz? A sötétség miatt nem igazán látom, hogy ki van itt, és ki nincs, de a fal mellett maradva, némi biztonságérzetem van. A kérdés az, hogy ez meddig marad így? Talán a két tagnak jobban pörög a fogaskerék, kénytelen leszek rájuk hagyatkozni, ha ki akarok innen jutni.

[Central park - > Csatornák - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]

- Remek! Letört a körmöm. És nincs sehol egy rohadt lámpakapcsoló, hogy legyen fény lereszelnem! - Kezdek irtóra bepöccenni. Csatorna, mocsok, bűz, patkányok, a drága csizmám és most a körmöm is. Valakinek benyújtom a bevásárlószámlát az biztos. Gondolkodjunk egy kicsit férfi fejjel. Minden nyirkos, azaz súrlódási hő legfeljebb párát termel, de szikrát nem, ha meg mégis, akkor sincs vele mit meggyújtani. Azaz marad a jó öreg vakon tapogatózás buli után, nehogy Tati ágyában essek hasra. Lábaimmal finoman, de határozottan rugdosódom, míg a kezeim derékmagasságtól fölfelé tapogatóznak, arra azért ügyelve, hogyha például egy törött üveg jönne szembe, akkor ne nyúljak bele tövig, nem itt akarok elvérezni vagy vérmérgezéssel kóborolni és úgy feldobni a tűsarkút. Amíg kóválygok valószínűleg a többiek is megjönnek. Ha nem akkor béke a vízi hullájukra, ámen.

- Reméltem, hogy meghallottad a gyomrom korgását és megesik rajtam a szíved! – mondom neki mosolyogva. Reménykedtem benne tényleg, de nem számítottam arra, hogy kapok is, most jövök egy csokival Leahnak. Azt hiszem még örülök is annak, hogy Mathis eltűnt. Sokkal kedvemre valóbb az a gondolat, hogy éppen fogócskázik az őrökkel, mintsem hogy itt rontsa a levegőt. Nincs nekem vele semmi bajom, de szerintem nem éppen ő a legmegfelelőbb ember a tanulók vezetésére.
Megigézve nézem azt a gömböt, de tudom, hogy nem szabad nyúlkálnom. Pedig olyan szívesen nyelném el a benne lakozó erőt...Szinte már hívogat engem, hallom a hangját és egyre idegesebb leszek, mert tudom, hogy nem érhetek hozzá. Igazat kell adnom Tatinak, inkább próbálkozunk a tévével, mintsem először velem. Elszakítom a szememet a gömbről és inkább a szobát vizslatom, mikor egyszer csak érzem, hogy feláll a karomon  a szőr.  Értetlen kifejezés ül ki az arcomra, mert tudom, hogy akkor szoktam így érezni magamat, mikor megráznak, de most semmi ilyen nem volt…Tévedek biztos, hogy volt, nem érezném magam most ilyen jól. Feltöltődtem energiával, legszívesebben villámokat lődöznék az égbe ordibálva. Igaza van Charlesnak, könnyen belehet kattani a saját képességedtől, úgyhogy próbálok leplezni a hirtelen megjött jókedvemet, de csak nehezen tudom, mert állandó mosolygási kényszerem van. Pont mikor Scarlettel vagyok, csak ezt most nem akarom.
Megrázom a fejem és mosolyogva fordulok oda Leahhoz, majd én is meglátom azt, ami ennyire felizgatta. Bárcsak letudnám vakarni magamról ezt a rohadt mosolyt, ilyenkor nem éppen a legtapintatosabb dolog mosolyogni, mikor a társaink egy sötét szobában feküdnek. Láthatóan jól vannak, kivéve a fickót aki a földön fekszik  a saját vérében. Ezek szerint neki nem a sebezhetetlenség a képessége. Még mindig mosolyogva, de értetlen arccal nézek Leahra? Mi vagyok én GPS? Nem tudom csak úgy bemérni az embereket, ahhoz kell egy energiaforrás és egy…várjunk csak! Ez a tévé a gömbbel valami kapcsolatban áll, akárcsak az, ahol a többiek vannak. Én meg majd szétrobbanok az ajándékba kapott energiától, szerintem simán be tudom őket mérni, legalább körzetre pontosan.
-Oké, oké, most figyeljetek, jön a varázslat! – mondom nekik vigyorogva és becsukom a szememet. Akárcsak az előbb most is egy térképként próbálom lekövetni az energia útját, csak most könnyebben és gyorsabban megy, köszönhetően annak a szép kis adag energia csomagnak, amit a gömbtől kaptam.

[Central park - > Csatornák - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]

Az események felgyorsulva peregtek a szemeim előtt. Kiderült, hogy mind a két csapat mutáns, így nem tévedtem nagyot, mikor az a kislány a semmiből bukkant fel. A kutyák is eltűntek, majd szócsata következett. Közben egy pisztoly is előkerült, meg sötétség is lett. Szuper, így már tényleg nem tudom, hogy mi folyik ott, de mire feleszmélnék, már csak azt érzem, hogy a földön fekszek.
Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, nem érzem, hogy bántottak volna. Valamelyik mutáns képessége lehetett az, amelyik kiüthetett. Lassan nyitogattam a szemeim, csak néhány fényforrást pillantottam meg a fejem felett. Bűzt nem éreztem, mégis úgy tűnt, hogy egy csatornában vagyok. Az viszont meglepett, hogy nem egyedül. A többiek is idekerültek, ráadásul az egyik hamarabb magához tért, mint én, és már el is iszkolt valamerre. Nem tartottam célszerűnek utána kiabálni, egyelőre magamhoz kell, hogy térjek. Felkeltem a földről, nem éreztem, hogy fájna valamelyik tagom. Szóval nem bántottak, de mégis itt kötöttem ki. Felettébb érdekes egy dolog, de ami jobban izgat, az az, hogy kijussak innen. Megnézem a többieket (feltéve, ha itt maradtak), hogy élnek-e még. Ha igen, akkor ott hagyom őket, bajuk nem eshet, és az eliszkolt tag után indulok. Reményeim szerint be fogom érni, és nem tévedek el.

[Central park - > Csatornák - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]

Sötétség, majd egy gyéren megvilágított csatorna. Nem fulladtak bele a vízbe, egyelőre, de valami halk zúgás közeledik. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy ezt össze lehessen rakni egy normális történetté. Kiütöttek minket, majd bele akarnak fojtani a szennyvízbe. Az egy időre elzárt rendszerbe pedig máris ömlik vissza a trutyi. Nos az egyetlen dolgot tehetem, amit ilyenkor lehet. A többieket Tylerre bízom, elvégre ő a tanár, majd elindulok futni az ellenkező irányba, mint amerről a hangot hallottam.
A következőket keresem: kilökhető rács a plafonon, felfelé vezető lépcső, oldaljárat. Amit el akarok kerülni: mindenféle hely ami annál lejjebb van, ahol most vagyok. Elvégre a víz a gravitációnak engedve fentről lefelé halad. Fizikából jeles.
- Ti se maradjatok le sokáig! Előbb utóbb ebből úszás lesz.

- Úgy tűnik, valaki nagyon csípi a kéket - sóhajtok fel az ajtó előtt térdelve, csak egy pillanatra emelve pillantásom Liamra, majd újfent befelé próbálok kukkolni, hátha többet is láthatok, mint a tenger színét.
- Nem is tudom.. Az, hogy a tűzlétráról bemész egy olyan lakásba, ami nem a tied szerintem már erősen feszegeti a betörés határait. Mert ha nem így lenne.. hány betörő mászna be az ablakon, és mentené magát azzal, hogy a zárat ő ugyan nem törte fel - vonom meg a vállam, és mint kölyökkoromban, mikor karácsony előtt a szüleim dugták el a megvásárolt ajándékot, úgy tapadok a kulcslyukra, míg csak meg nem jelenik egy árny. Már épp figyelmeztetném Liamot, hogy gond van, mikor a túloldalról meghallom Leah szavait.
- Lökött - vigyorgok rá, mikor feltárul az ajtó, és kissé megnyugodhatok végre, hogy barátnőmnek nem esett semmi baja.
Gyorsan belépünk és csukjuk is magunk után az ajtót, hogy ne legyen feltűnő a dolog. A szoba közepén ácsorgó kékes derengésű szerkezet kissé elbambít, tetszik a színe, de mégis.. nem érzem azt, hogy szeretném sokáig élvezni a társaságát.
- A gyomruk után mennek - nevetek Leahra, ahogy átadja Liamnak a csokit, majd egy lépést közelebb lépek a cucchoz, majd azonnal meg is torpanok. Mi van ha ráz? Ha egy "élő" elektromos góc az egész?
- Fogalmam sincs, de tuti, hogy nem egy egyszerű itthoni fizikai kísérlet - felelem Liam kérdésére, tisztes távolból szemlélve azt az izét. Leah tévés szavain viszont csak mosolygok. Végül is igaza van.. ha nem ért hozzá, minek okoskodjon bele? Ő bejuttatott minket, mi törjük a fejünket. Vagy is igazából Liam, végül is ő babrált a kamerákkal meg az árammal a telepen.
- Mi lenne, ha a közelébe tennénk valami elektromos szerkezetet?- vetem fel, ahogy tudatomba szökik a tévé valós léte.
- Ha ez valami nagyon erős elektromos cucc, akkor talán reagálnak rá. Ha ne adj isten kisüt.. talán jobb lenne elsőként azzal próbálkozni, mint veled, nem? - pislantok Liamra, mielőtt elkapná a mohóság.

Nagy lett hirtelen a szánk, de azért szerintem mindannyian izgultunk. Én próbáltam nem mutatni, de azért ott volt bennem a félsz, hogy esetleg elkapnak. Mondjuk az sem lett volna tragédia, kivágtuk volna magunkat ebben biztos vagyok. Csapatban kell játszani, ez a legfontosabb most. Nem szabad elhinnünk, hogy képesek vagyunk mindent megoldani egyedül. Végül Tati is befut, akinek Leah röviden beszámol a kis akcióról, ami elég simára sikerült.
Halkan elnevetem magam, arra, hogy mi ezt csak úgy megoldottuk volna. Tény, hogy elég könnyű dolgunk volt eddig, és valószínű ezt a szúrós szemű Mathis nélkül is megoldhattuk volna, de azért a jelenléte szerintem sugárzott egyfajta biztonságérzetet. Igazán adhatott volna valami pisztolyt vagy hasonlót, sokkalta jobban érezném magam tőle. Már rég nem sütöttem el, és most kedvem lenne lődözni.
Csak elmosolyodok arra, ahogy megpaskolja a vállam Leah. Szép volt Liam, nagyszerűen alakítottad az aranyos kisfiút, akit érdekli az anyja munkája. Nem azért mondom, mert jelentéktelenek éreztem magam, sőt! Egész jól érzem magam, volt már rám szükség, és remélhetőleg lesz is. Bár valami már tennem kéne a hasammal, mert elég idegesítően korog. Nem is fegyvert, inkább egy hamburgert kellett volna adnia nekem Mathisnak, azzal jobban jártam volna. Könnyedén elérjük a célunk, és már az ajtó előtt állunk, míg Leah a tűzlépcsőknél próbál szerencsét. Kíváncsi vagyok mire megy majd. Mindenesetre nem hallok semmit, ami nagyon is zavar, mert a fejemben hangokat hallok. Mintha hívna engem bent valami. Érzem, hogy valami nagyon erős energiaforrás van bent a szobában, kavarog is tőle a fejemben minden. Nem igazán kísérletezem még nagyon nagy energiákkal, de....szinte megrészegít az erő, amit az ajtón túlról érzek, pedig még csak bele sem kóstoltam. Megrázom a fejem és próbálom elhessegetni a fejemből ezeket a gondolatokat, de nem járok sikerrel.
- Az első kettő. Ha Leah kinyitja nekünk az ajtót belülről, az nem számít betörésnek nem? - kérdezem mosolyogva Tatitól. Legalábbis nála nem számít annak, mert nem törtük fel a zárat, vagy hasonlót. Kis idő múlva kattan a zárt és már bent is vagyunk a szobában. Elnevetem magam, mikor Leah a kezembe nyomja a Mars csokit. - Féltem, hogy kimegy a fejedből. - mondom neki mosolyogva, majd fel is bontom és három harapással el is tüntettem a számban. Na ez most jól esett, az első falatok, amit ma ettem. Valamiért kiment a fejemből a reggeli. Meglep, hogy Leah inkább leült tévézni, mint segíteni a keresésben. Mondjuk nem igazán van mit keresni, mert nem nehéz kiszúrni az előttünk lévő gépezetet és a kék gömböt, ami szinte hívogat engem. Megmakacsolom magam és megrázom a fejem megint. Nem tudom, hogy mi lenne, ha én elszívnám azt az energiát, de nem hiszem, hogy jó vége lenne. Talán egy kicsi azért nem ártana nem? Az a pár másodperc csak nem árt meg. Meglepődöm mikor észreveszem, hogy a gömb egyre fényesebb, mióta bejöttünk és már mintha nem csak a fejemben hallanám a hangját.
- Mit csinálhat ez az izé? - költői kérdés a többiek felé, mégis honnan tudhatnák a választ. Viszont talán én megtudhatnám, ha esetleg kicsit közelebbről nézném meg....

Úgy tűnik, a szerencse épp a vállamon ül, így gond nélkül jutok ki. AMint rácson kívül vagyok lassítom lépteim, kicsit feltűnő lenne, ha tovább rohannék. Csak lépteim szaporázom, főképp, mikor meglátom Leahékat.
- Persze - biccentek a kérdésre, majd aprókat sóhajtva próbálom csillapítani szívverésem. Közben valami címlistát mutogatnak nekem és magyaráznak valami központot. Mindegy, csak legalább eredmény van.
- Mathis elterelő hadműveletbe kezdett. Azt hitte, két őr fejével nem bírok el - húzom ela szám, főképp Leahnak címezve szavaim, hisz ő ismer, majd csak vállat vonva jelzem, szerintem kár rá várni.
És nem is tesszük, újfent metrózunk, és míg egyik kezemmel kapaszkodom, a másikkal leporolom magam, beletűrok a hajamba, hogy kissé rendezzem zilált külsőm.
- Nem csodálom, ritka ronda egy bányarémet sikerült kifognod - kacsintok rá vidáman, egyben sugallva, láttam őket. Bár hogy hol és miképp, azt egyenlőre nem fejtegetem.
Helyette leszállunk a kívánt megállónál, majd némi séta után elérjük a megadott címet. Számat elhúzva pislogok fel rá, nagyon remélem, hogy itt nem a szellőzőt kell használnom, vagy nem kell minden egyes ajtót végigkopogtatnunk. Nincs annyi kitalált érv, ami ebben a segítségünkre lehetne.
És nem is kell, helyette itt van Liam, meg az ő.. mittomén mije. Tán látja az energiát vagy vezeti az áramot. Nekem mindegy, a lényeg, hogy sorkopogtatás nélkül érünk el egy ajtót.
Leah tervére csak aprót sóhajtok, de időm sincs ellenkezni ellene, hisz már el is száguld. Nem mintha nem bíznék benne csak.. elég magasan vagyunk azért, nem szeretném, ha bármi baja lenne.
- Mármint mi? Hogy Leah épp készül felmászni az emeletre egy rozoga létrán? Vagy hogy három kölyök akarja megváltani a világot? Esetleg az, hogy épp egy idegen és kissé bizarr lakásba készülünk betörni? - sorolom a lehetőséget, de se rettegés, se ellenkezés nincs hangomban, inkább csak mosolygok melé és térdeplek az ajtó elé, hátha a kulcslyukon keresztül be lehet látni.

Könnyedén kiérünk és az udvaron állunk le, hogy bevárjuk a másik csapatot. Nekik vajon mit sikerült találniuk? Könnyen lehet, hogy semmit, hiszen mi voltunk Leah-val, akiknek sikerült megtalálniuk a címet. Most így jobban belegondolva talán butaság így hosszabb időre leállni, Mathis és Tati honnan tudhatnák, hogy végeztünk. Szegény Tatit sajnálom egy kicsit, nem a legjobb társaságot kapta az már biztos. Én a helyébe talán még külön is váltam volna Mathistől, ha van rá lehetőségem. Viszont az is igaz, hogy Mathis mellett ő van a legnagyobb biztonságban. Mathis katona, azok pedig kemény fickók és nem szeretik az emberveszteséget a saját oldalukon, legalábbis én így gondolom. Aztán lehet, hogy pont amiatt kerülnek bajba, mert a katona imád akciózni. Most már nem akarok lelépni. Az elején még gondolkoztam azon, hogy lelépek, mert inkább enni akarok, de most már maradok. Érdekel ez az egész, és pluszban van egy címünk ahova érdemes ellátogatni, talán lesz időnk benézni egy kis boltba, ahol kapni valamit, amivel kihúzom a napom. Energiát is elhasználhatnék arra, hogy ne idegesítsen ennyire az éhség, de az nem igazi. Ilyenkor nem érzem a finom ízeket a számban, és hosszabb távon sem tesz jót. Mikor felfedezte, hogy feltudom magam tölteni, mint egy elemet, egy hétig csináltam ezt. De ez is véges pont, mint az elemnél. Elhasználódik egy idő után, nem tudok egy hét után már élni energián. Kell az idő mire helyreáll a szervezetem, vagy nem is tudom, nem vagyok valami nagyon nagy tisztában a képességemmel. Éppen mondanám, hogy induljunk, mert nem biztos, hogy Tati és Mathis ideér, de ekkor éppen felbukkan Tati, aki kissé ziláltnak tűnik. Üldözték, vagy csak nem akarta lekésni a találkozást? Nem tudom, de Leah amúgy is megkérdezi tőle, hogy rendben van-e. 
Nem telik el valami sok idő és máris a metrón zötykölődünk. Ahogy leszállunk felnézek az előttünk lévő épületre. Megjöttünk. A képességem egyik nagy előnye, hogy képes vagyok amolyan térképeket készíteni magamnak. Csak itt nem alaprajzként látom a dolgokat, hanem az energiaáramlás szerint tudom elrendezni a dolgokat magamban. Most is használom ezt a képességem és könnyen át is látom a területet. Felmegyünk a negyedik emeletre és a 48-as szám előtt megállunk. Bólintok egyet Leah tervére, majd mikor már nincs itt, egy hirtelen ötlettől vezérelve nekinyomom a fülem az ajtónak, hátha hallok valamit, de semmit. Zárva is van, talán berúghatnám az ajtót. Aztán inkább hátrébb húzódok. Nem a legjobb ötlet csak úgy berontani, kitudja mi van odabent. Ha meg nincs semmi, akkor Leah majd bentről kinyitja nekünk az ajtót, így még csak betörésnek se számít igazán.
- Szerinted ez jó ötlet? - kérdezem Tatitól, miközben nekidőlök a falnak.