New York fényei

[Central park - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]


Elégedetten morrantok egyet. Tyler végre kezd a sarkára állni. Tanár létére idáig hagyta, hogy egy taknyos orrú kislány, hisz a legtöbb x-men szemében én még mindig annak számítok, magához ragadva a kezdeményezést mindenfélét blöfföljön. Egy pillanatra azt hittem, hogy kinevezett vezetőnek. Erre kiderül, hogy nem, csupán lassan reagál. Ez mondjuk még mindig jobb, mintha egyáltalán nem reagálna. Ha viszont valami marhaságot művel...
- Ugyan minimum döntetlent képesek lennénk kihozni, de jobb emberveszteség nélkül megoldani az ügyet.
Féloldalas mosolyt villantok az ellenfél vezérére. A kezemet ugyan tudja irányítani két alakváltás között, de ha elkezdem hol Erwanként, hol Lisaként püfölni és gyorsabban váltok testet, mint ő blokkolna, akkor párszor fejbe tudnám térdelni. Szerintem. Az azonban érdekel, hogy egy csapat kívülálló vagy független mutáns mit akar beszélni egy diákcsapattal. Bántani nem akarnak minket, akkor már rég kitört volna a verekedés. De Tyler a főnök, így karba font kezekkel nézek felé, hogy na nagyfiú, mik az érvényes utasításaid?

Mit lehet szeretni a focin? Sok hülye szaldgál egy hatalmas tojás alakú labdával, miközben mint a vak bikák rohannak egymásnak. De legalább az őröket leköti, így én nyugodtan leshetem Liam és a Leahnak gondolt bányarém útvonalát. Valami papírt kapnak, majd elindulnak. Egyik folyosókamera, majd a másikon tűnnek fel. Remélhetőleg kifelé sietnek és gond nélkül. Bár ha idebent nem tűnt fel senkinek Liam, mint zavaró tényező, tán kifelé sem lehet gond. Hacsak össze nem futnak az eredeti bányarémmel.
Tehát ideje nekem is lépnem. De hogy? Én nem sétálhatok ki csak úgy, tőlem tuti megkérdeznék, ki a fene vagyok és mit keresek itt? Ó Mathis, a franc essen beléd!
Négykézlábra ereszkedve kúszok be az asztal alá, mint egy puzzle, keresgetve az összeillő darabokat. Majd ahogy meglelem, ami a gépet és a monitort összeköti, óvatosan széthúzom, és jól betúrom a többi kábel közé a csellengőt. Ezzel a monitor, ami a kameraképeket mutatja, kiiktatva. PErsze csak nekem, az őrök továbbra is látják a csendes folyosókat. Így talán Leahéknak is adok egy kis előnyt, és remélhetőleg magamnak is. Pár méterig még tudom tartani ezt az állapotot, és szerencsére a meccs is tart még.
Újra kilesek a folyosóra, és ha senki nincs, hát kisurranok. A legjobb út a már járt, így ismét a szellőzőben reménykedem. Újfent lenyitom, hisz épphogy csak visszanyomtam a fedelet, majd halkan imádkozva feltornázom magam. Talán hasznát látom a gimnasztikás múltnak. Az őröknél nagyjából akkor szűnik a varázs, mikor behúzom magam után a fedelet. Az más kérdés, a meccsbe merülés közben mikor tűnik fela monitor gondja, és mennyi idő, míg rájönnek a hibára és javítják.
Persze szusszanásra nincs most idő, Lábam kitámasztva indulok meg visszafelé, szerencsére ez nem egy nagyon összetett labirintus, nekem meg jó a memóm, így kissé leizzadva bár, de reményeim szerint hamarosan ismét a tetőn vagyok. Hason fekve kémlelek körbe, kihasználva, mikor senki nincs a létránál és mintha csak visszafelé pörgetnénk a felvételt mászok le rajta, majd becélzom a felszabdalt kerítést némi sprinttel. Ha valahol őrt látok, rögtön ráhangolódom, semmissé téve látványom.
Remélem a kerítés hibáját még nem vették észre és nem donganak ott. Ha szerencsém van kibújok és mintha semmi nem történt volna a kapu felé sétálva keresem a többieket.
Ha akadály van.. nos akkor ráérek majd akkor azon agyalni...

Az emberünk egy tipikus kocka. Kicsit olyan, mint egy hobbit, így jobban megnézve, de legalább hasznavehető hobbit. Pici, köpcös és és nemigen akaródzik segíteni, mintha félne elhagyni a kis Megyéjét. Már azt várom, hogy mikor kapja elő a gyűrűt és kér meg, hogy kísérjük el őt a küldetésére. Egy kicsit belegondolok abba, hogy mi lenne, ha munkára ösztönözném őt egy-két amperrel, de végül elvettem az ötletet, mert beadja a derekát és a kezünkbe nyomja a statisztikát. Okos hobbit mehet is vissza a Megyébe. Valahol azért reménykedtem abban, hogy használhatom a képességem néhány fickó kiütésére elvégre ebben vagyok jó nem? Leah rejtőzik, én meg csatasorba állok. Már kezdem egészen megszokni az új alakját, a végén már az eredetit is meg kell szoknom! Hogy nem örül ebbe bele? Kevés iskolatársamnak ismerem a képességét. Stephen és Scarlett, illetve még Lindsey az, akinek hallottam a képességéről, de csak Leahét tapasztaltam, láttam a szememmel. Magamat nem tudnám elképzelni, hogy emberek alakját veszem fel. Hasznos meg minden, de nekem olyan érzésem van tőle, mintha elakarna bújni, rejtegetni magát, másokat használ pajzsként, és bármikor átverhet. Inkább megmaradok az energiazsonglőrködésnél.
Simán bejutottunk és simán ki is jutunk. Ez az egész túl könnyű így. Körülnézek, de sehol nem látom Tatjanát vagy Mathist. Lehet, hogy ők szerencsésebbek voltak és beverhettek pár koponyát? Vagyis csak Mathis. Nem hiszem, hogy Tatjana az a harcos amazon fajta, aki ököllel szét csap az ellenfelei között. Ő inkább kijátssza őket, biztos valami megtévesztésre specializálódott képessége van, de csak sötétben tapogatózom, vakon tippelgetek. Vajon miért volt börtönben Leah? Rövid, vagy hosszabb ideig mondta otthonának a fegyházat? Engem is vittek már be, mert részegen könnyítettem magamon egy nyilvános parkban, de elengedtek mikor bejöttek értem. Erre még vissza kell térnem, nem árt, ha ismerem a társamat. Nem ellene vagyok, csak nehezebben bízok meg az emberekben, mint mások. A bizalom a tiszteleten alapul, a tiszteletet pedig ki kell érdemelni.
- Szerintem már abban kellett volna jönnöd. Mindenki szereti a veszélyes csajokat. - mondom neki mosolyogva és rákacsintok. Mostanában ez egyfajta hóbortom lett. Kacsintok, mint a filmekben, ott jól néz ki, más kérdés, hogy a valóságba milyen hatékony. Belepillantok a statisztikába, és bár nem értek hozzá, de azt még én is látom, hogy valami nincs rendben. Túl gyakran tűnik fel egy cím. Ismét körülnézek, hátha valahol előbukkan a csapat másik fele, együtt azért mégis jobb lenne, több szem többet lát.

[Central park - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]
Dermedten figyelem a jelenetet. Oké, elkönyvelhetem magamban hogy még ilyet sem láttam, és ahogy fokozódik a helyzet, úgy nő az idegességem is. Jó magam nem tudom mi tévő lehetnék. Néha azt hiszem nem vagyok túl nagy segítség, főleg nem akkor, ha csak állok, s hagyom hogy magukkal sodorjanak a dolgok. Ezúttal viszont... nem hagyom!
Amennyiben bármelyik társamnak bántódása esik, megpróbálok a képességemre koncentrálni. Nagy hátrányban vagyok a többiekhez képest, mert Annie legalább el tud rejtőzni az erejét használva, én viszont örülhetek, ha olykor felbukkan egy apró lángocska. Hogy pontosan hol, az pedig... jó kérdés. Lévén hogy még nem tudom tökéletesen kordában tartani, bármi végbe mehet. Most a szokottabbnál jobban összpontosítok arra, hogy az irányításom alá tudjam vonni ezt az adottságom. Egyszer ki szeretném használni teljesen, és nem csak állni, mint egy riadt őz, ki bénultságában azt sem tudja, mi tévő legyen.
Abban reménykedem hogyha még inkább beindulnak az események - mondjuk rossz irányokba -, fellobban egy kis láng, amit ellőhetek, vagy ha csak fél percre is, de az uralmam alá vonhatok egy olyan évek óta birtokolt képességet, amit eddig sosem tudtam igazán kihasználni véletlenszerű felbukkanása miatt.
Mikor jön el az a pillanat, amikor tudatosan használhatom? Mikor jön el az a pillanat, amikor segíthetek? Egyszerre izgulok, és vagyok ideges.
Ami pedig a metrózást illeti.. Nekem biza' ez volt az úti célom, de aról nem volt szó, hogy ilyen furcsa alakokhoz lesz szerencsém!

[Central park - Tyler, Erwan(Lisa), Annie, Lindsay, Neil]


- Hogyaza... - Vonom le az alapos és mindenre kiterjedő következtetést. Ha az a mutáns fazon irányítja a kezem, anélkül, hogy érezném és képes kiszúrni a sunnyogó hátvédünket, akkor képes érzékelni a mutáns képességeket. De ez most akkor is totál ciki lesz, legalább Tyler megtette azt a szívességet, hogy egy kissé besötétített. Szóval alakváltásnál a génszerkezetem módosul. A fazon Liza kezét irányítja, azaz Erwan el tudja engedni a pisztolyt. Remélem amikor leesik nem fog elsülni. Következésképp: egy pillanatra átváltok Erwanra elengedem a fegyvert, majd mielőtt kezdene kínossá válni, hogy fiú vagyok lány ruhában, vissza is váltok Lisára. Mindezt lehetőleg gyorsabban, mintsem a mutáns irányítást szerezne Erwan felett is. Ha mindez összejött, akkor felemelem a két kezem tenyérrel a mutánsok felé, szép lassan.
- Na most, hogy patthelyzet alakult ki, elmondanák, hogy mi a jó francot akarnak tőlünk? Azt szögezzük le már most, hogy az esemény akkora horderejű, hogy maguk sem feltételezhetik, hogy minket küldtek a felderítésére. Azaz van egy alfa csapat a közelben és nem tudják, hogy jelenleg kapcsolatban állunk-e velük vagy sem. Nos, ha nekem bajom esik, akkor Logan egy csöppet morcos lesz, ugye megértik? És van épp elég x-men az alfa csapatban ahhoz, hogy a többiekre is jusson egy zabos mentor.
A bokor felé pillantok és remélem felveszik a szemkontaktust. Ne csináljon senki semmi hülyeséget, mert fogalmam nincs, hogy az ellenfél bevette-e a blöfföt vagy érdekli-e egyáltalán, ha egy tucat agresszív mutáns indul a nyomukba.

Szerencsére nincs klausztrofóbiám, és a szűk helyekkel sincs gondom. Végül is mire való a fantázia? Ha valamikor is bepánikoltam az ilyen helyeken, hát rögtön egy tágasabb teret képzeltem magam köré, rögtön csillapítva a félelmem. Tehát most se pánikolok, inkább csak óvatosan araszolgatok, nehogy a kelleténél nagyobb zajt csapjak.
Aztán véget ér az utam, szerencsére nem csavarozzák ezerrel a rácsokat, így némi ügyeskedés árán felnyitom és kidugva a fejem ellenőrzöm a folyosót, egyrészt, h mászkálnak-e, másrészt, hogy akad-e kamera.
Két negatív jelentés hatására leugrom és gyorsan vissza is záróm a fedelet, nehogy a kelleténél hamarabb lepleződjek le. Aztán a falhoz simulok, majd a legközelebbi szoba felé araszolok.
A megszokott Tatis elégedett vigyor ül ki a számra a látványtól. Az őrszoba és csak két őr. Főnyeremény! Két emberrel még könnyen elbánok, főképp, hogy nem is kell tűlzásba vinnem a dolgot.
Bár nyílik az őrszoba ajtaja, én nyitom és lépek be, az őrök mindebből semmit sem érzékelnek. Bőszen lesik a TV-képernyőn, hisz a hazai csapat épp egy gyönyörű touchdownt visz véghez. Persze nem csak a képernyő vonja el ennyire a figyelmük, hanem én is. Hisz az ő szemüknek az ajtó mozdulatlan, ahogy az én alakom is teljes mértékben beolvad a falba. Ott sem vagyok....
És míg ők örömtapsot csapnak, némi büszke kézrázással spékelve, mintha csak ők futottak volna be, addig én az osztott képernyőkön futtatom végig a tekintetem. Megpillantom Liamot egy idegen nővel. Elsőre megijedek, majd kezdem gyanítani, hogy Leah az a csúfság. Mert ha elkapták volna a srácot, nem hiszem, hogy ilyen visszafogottan viselkedne. Simán lenullázhatná a kamerát és lecsapva a nőt elfuthatna. És persze ha elfogták volna, akkor tuti lenne ott őr is, vagy ezek beszélnénak a betolakodóról.
Mivel egyenlőre teljesen felesleges a folyosókon barangolnom, veszélyeztetve a lebukást, így leguggolok, hátam a falnak támasztom, így a folyosóról sem látszom, és tovább mesélem az őröknek a nagy semmit. Tekintetem közben folyton a monitorokon, hogy haa többiekkel gond lenne, azt is tudjam módosítani. Azt hiszem, most így hirtelen mást nem tudok tenni.

Rávigyorgok Leahra, ahogyan átmászom a drótkerítésen és elindulunk a célunk felé. Jól esik, hogy nincs velem olyan, aki visszafoghatna. Se tanár, se X-Men, csak Leah és én. Egyfajta szabadságérzet alakul ki bennem, de azért ez nem ugyanaz, mintha a parkban sétálgatnék. Bármikor elkaphatnak és elfoghatnak, ha nem figyelünk oda, de eddig elég egyszerű dolgunk volt. Persze tudom, hogy a dolgok legelején vagyunk még, de akkor is: túl könnyen mennek a dolgok. Sehol egy biztonsági őr, vagy kamera. Ennyire sebezhetetlennek hiszik az emberek ezt a helyet? Könnyűszerrel bejutottunk az udvarra és indulunk el Leahval az ajtó felé. Még egyszer hátranézek Mathisék felé és remélem, hogy sikerrel veszik az eléjük kerülő esetleges akadályokat.
Fura, de nélkülözhetetlennek érzem magam. Én vagyok az, aki az energiákat irányítja, ergo nekem a leghasznosabb a képességem jelenleg. Konyítok valamennyit a gépekhez, megtudok találni dolgokat rajta, de nem vagyok hacker vagy mifene. Nem tudok betörni az adatbázisukba, tehát a szakértelmem ilyen téren egy erős közepes. Amit a gimiben tanultam az megvan, tudok vírust írni, de ennyi is lenne a tudományom. A képességem sajnos nem terjed már ki arra, hogy infókat nyerhessek ki gépekből. Én csak irányítom az energiát ide-oda és elraktározom. Leah átváltozik, én pedig igyekszek nem törődni azzal, hogy mennyire néz is ki jól ebben az alakjában. Mint szépség és a szörnyeteg, olyan érzés kerít hatalmába. Leah alakváltó képessége visz át minket a folyosón és itt meg is dőlt az "én vagyok a legfontosabb ember a küldetésen" elméletem. Amint gondoltam rá, az élet rácáfolt. Jellemző.
Amikor megdicsérnek, hogy milyen szimpatikus gyerek vagyok, elmosolyodom és biccentek egyet köszönöm képen aztán amikor hallótávolságon kívülre kerül a dicsérőm el nevetem magam. Ha bajba kerülünk majd kivágom magam a szimpatikus kis fejemmel. Ez a hely még annyira se őrzött, mint elsőre gondoltam. Ezek szerint bárki csak úgy besétálhat ide a gyerekével, vagy családjával? Röhejes az, amit ezek biztonságnak hívnak, de örülök neki, hogy nem tigrisekkel őrzik az ajtókat. Elérjük az ajtót, amit valószínűleg egy érintéssel eltudnék intézni, de nem teszem egyelőre meg. Ha be is jutunk, kevés az esélye, hogy átlássuk a gépezetet. Kéne találni valakit, akit megkérhetünk rá, hogy legyen a család segítségére. Esetleg Leah kihasználhatná az újonnan szerzet "báját", végső esetben kicsit megnoszogatom, vagy akár ki is üthetem a zárat. 
- Voltál börtönben? Nem tudlak elképzelni rabruhában. - mondom neki kicsit megdöbbenten. Ki hitte volna, hogy priuszos a társam? Na ez izgalmas kis útnak ígérkezik! - Csak egyféleképpen tudhatjuk meg, hogy sikerrel járt-e.

Egy férfi, meg három nő/lány követ valami szakadt alakot. Elég érdekesnek, és furcsának is tűnik, így csendben, és tisztes távolságból követem is őket. Most már nem csak az érdekel, hogy miért kérdezték az embereket a fényről, hanem az is, hogy mi lesz ennek a kis szituációnak a kimenetele. Lehet rossz és lehet jó is, mindenesetre nagyon óvatosnak kell lennem. Ha bajba kerülnék, kihúz a képességem, de soha nem tudhatom, hogy vannak-e még rajtam kívül olyanok, mint én. Ki tudja: talán most is egy csapat képességgel bíró embert követek. Az a kislányos megoldás eléggé gyanús, biztos vagyok benne, hogy valamelyikük csinálta, a kérdés az, hogy ki.
Egyre messzebb kerülünk a parkban lévő néptől, ami kezdi kiváltani a nem tetszésemet. Oké, hogy a szakadt ruhás fickó "otthona" nem lehet a park közepén, de hogy ennyire néptelen helyen lakjon... Az egyik fa mögé rejtőzöm el, ahonnan tökéletesen tudom szemlélni a helyzetet. Filmbe illő jelenet következik: további személyek lépnek elő a bokrok takarásából, és jön a fenyegetőzésnek titulálható szöveg. Okos, hiszen mégsem lehet a park kellős közepén kirabolni az embert, de azért a fickó is lehetne óvatosabb. Ha igaz a gyanúm, hogy az idekísért csapatból valamelyikük mutáns, akkor nagy bajban lehetnek, de nem szabad lebecsülnöm a többieket sem. A nevelőapámat is lebecsültem sakkozás közben, gyorsan el is porolt benne. Akkor és ott megtanultam, hogy ezzel meg is adtam magamnak a kegyelemdöfést. A helyzet közben forrósodik, ugyanis két kutya is megjelenik... megint a semmiből. Azért ez már elég gyanús, ugyanis tökéletesen látom a terepet, és nem volt sehol sem kutya. Jobb lesz, ha inkább egy bokorban rejtőzöm el, és ami itt van a fa mellett az tökéletesen meg is felel. Remélhetőleg hang nélkül sikerül átjutnom a másik rejtekhelyemre, és ha ez sikerült, ismét a egybegyűlteket figyelem és hallgatom, miközben vizet kezdek keresgélni a közelben. Ha rosszra fordul a helyzet, talán segíthetek a tőrbe csaltaknak.

[Central park - Tyler, Erwan (Lisa), Annie, Neil, Lindsay]


Elnézőn mosolygok Tylerre. Sokan nem nézik ki a bulizós szösziből, hogy fegyvert őriz a szekrényében. Viszont egy mutánsnak, akit a világ egyik fele ki akar végezni, a másik fele meg bedugná egy titkos katonai laborba, hogy összeszurkálja mindenféle vegyszerrel, miközben semmilyen önvédelmi képessége nincs, nos, a jó öreg magnum pótolja a csontrepesztés és a tűzlabdák hiányát. A dolgok jelenlegi állását elnézve szerintem én döntöttem logikusan, amikor indulás előtt a szoknyám derekába tűztem. Amikor a kettő vagy mennyi, tényleg nem érek rá forgolódni és fej számolni, kutya előtűnik, megpróbálok élni az alkalommal és a lehetőséggel és gyorsan előhúzom a korábban már kibiztosított fegyvert.
- Uraim, magukon látszik, hogy csak megjátsszák, hogy lepukkantak. Van röpke fél percük miközben felszívódnak, hogy valami használható infót kinyögjenek, különben kénytelen leszek sorban négy golyót agyakba röptetni a későbbi követési, netán üldözési kísérletek elkerülése végett. Tudják reggel a nagy rohanásban nem vettem be a nyugtatóm és az antidepresszánsom és most a belső hang vérre szomjazik.
Eszem ágában sincs lövöldözni egy park kellős közepén, de próbálok vérszomjasan kretén fejet vágni, hogy a csöveseknek eszébe se jusson, hogy netán blöffölök.
- Nos? Huszonnyolc, huszonhét...

- Remek - dünnyögöm az érkező válaszra. A kamerákban az az utálatos, hogy annyira nem terjedt még ki a képességem, hogy egy komplex épületet lefedjek a fantáziámmal. Márpedig én hiába vetítem az előttem álló őrnek, hogy egy oszlop vagyok, ha a kamera mögött ülő lát. Bukta az egész, legfeljebb az engem feszt oszlopnak nézőt százalékolják majd le agyi problémák miatt.
Még adok egy másodpercnyi pillantást az eltávolodó párosnak, és csak utólag jut eszembe, hogy nem ártott volna valami egyetemes jel, amivel felismerjük egymást necces helyzetbe, de már késő. Mathias mutatja az utat, énmeg követem, csak akkor húzom nevetősre a szám, mikor felfelé int egy falhoz rögzített vaslétránál.
- Még jó, hogy nem szoknyában jöttem. Bár lehet élveznéd - vetem oda szemtelenül, ám a választ már nem várva meg indulok felfelé. Szerencsére nincs tériszonyom, nem kezdek el sikongatni, mikor lepillantva ellenőrzöm, követ-e, lesi-e a hátsóm. Ám Mathias még mindig lent áll és épp csendre int. Ügyesen simulok a létrához, karom átfűzöm, nehogy megcsússzak, és csak ekkor pislantok körbe, kiszúrva a három őrt.
Három, ennyivel még elbírnék, gond nélkül menteném a helyzetet, de nincs esélyem. Mathias futni kezd, felhívva magára a figyelmet.
- Címeres ökör - szűröm fogaim között a levegőt, tovább lapulva. Immár nehéz lenne az őröket megzavarni, így hát kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy egyedül maradtam. Legalább tudnám, mi a fenét kell keresnem...
Ahogy elcsendesül megint a környék megindulok felfelé, nehogy már itt, a létrán csüngve kapjanak el engem is.
A tetőn elsőként elhasalok, körbelesve, hol lelek nem kívánt kamerát, na meg egy nagyon vágyott ablakot, vagy szellőzőnyílást. És amint mindezeket megleltem, és kiküszöböltem a lebukás lehetőségét a bejutásra alkalmas részhez kúszok. Tiszta Rambo....
Lehetőségtől függően leemelem az akadályt képező rácsokat, ha már szellőzőnyílás, szükség esetén rúgok bele egyet-kettőt. Majd várok, keltettem-e feltűnést.

- Nem, csak azt kapcsolom le, amelyik minket figyel. - mondom Tatjananak, majd a drótkerítés átvágásában segédkezem Mathisnak.
- Nyugodtan turkálhatsz benne! - mondom Leahnak vigyorogva, miközben az elektromos áramot csapalom a kerítésből.
Rámosolygok Leah-ra. Szeretem a Star Wars-t, bár ki ne szeretné? Mutánsok közül inkább Charles az igazi Jedi lovag, ő tudja használni a "nem ezeket a droidokat keresed" cselt is. Mathis adhatott volna valami támpontot a kereséssel kapcsolatban. Oké, hogy ellenőrizzük az adatokat, de talán szerezhetünk volna valami alaprajzot a helyről, hogy tudjuk merre kéne mennünk, így olyan mintha egy tűt keresnénk a szénakazalban. Legalább nem egyedül teszem ezt, halálra unnám magam az biztos. Reménykedtem benne, hogy egy csajra egy pasi jut a kis csapatunkból, így nem kell Mathissal mennem. Leah első ránézésre az amolyan vagány csaj kategóriába tartozik, de lehet akármi, amint felveszi más alakját. Nem ismerem őt, gondolom ez megváltozik, hacsak el nem szakadunk egymástól. Örömmel nyugtázom, hogy Mathis átvágja a drótkerítést, én pedig előre engedem őket és belépek utánuk a lezárt területre. Első gondolatom az, hogy lepacsizok a másik csapattal, de el is hessegetem a fejemből ezt. Mathis lelőne érte az biztos. Elraktároztam magamban egy kis energiát abból a kerítésből, hogy tudjak kezdeni valamit, ha esetleg belebotlunk néhány fickóba. Követem Leah-t az udvaron át egészen az ajtóig. Egy pillanatra nem figyelek és már nem is Leah áll mellettem, hanem valami ismeretlen nő, aki még ronda is. Elmosolyodok azon, hogy mennyire nem illik ez a kinézet egy Leah kaliberű csajhoz.
- Amint tudsz alakulj vissza, mert ez valami borzalmas! - mondom neki halkan és követem őt a folyosón végighaladva. Elég könnyű dolgunk lesz, ha csak így majd áttudunk vágni az egész helyen.