Mountain Lakes Park

Látja a lányon a tartózkodást és a gyanakvást, hm, nem is olyan butus, mint gondolta. Sőt, talán veszélyesnek is mondható. Federico szinte érezte, hogy nem sokára el fog pattanni a lánynál valami és akkor vége ennek a hazudozás piramisnak.
-Jobb a dinamikája, nem olyan hosszú, mint egy átlag limuzin és a kanyarokat könnyebben veszi be. Nem sokkal extrább, mint a többi, nem az volt a célunk, hogy túltegyünk más cégek autóin, egyszerűen csak megakartuk valósítani az álmunkat. - Lassan feleslegessé válik majd a hazudozás, de most még élvezi, főleg úgy, hogy a lány is kapizsgálja a részleteket és egyre kevésbé hiszi a mesét, ilyenkor izgalmasabb a játék.
-De még mennyire, a farkasok nemes állatok és nagyon közel állnak hozzám. - Közelebb, mint bármi más.
A lány folyamatos fecsegését hallgatta és szinte már várta mikor tőr ki belőle ami ott lappang benne. Farkas ösztönei és megérzései tudatták vele, hogy a kisasszony hamarosan felvilágosul és a hazugság ködén is keresztül fog látni, na de mikor már?
Az út talána felénél jár mikor a lány megtorpan majd határozottan fordul hátra Federico-hoz. A férfi vigyorra kanyarítja a száját...végre.
-Hogy ki vagyok? Mint mondtam Caleb. A többi miért is érdekel Cicamica? Csak beszélgetni akarok, már ez is baj? Eddig nem bántottalak vagy igen? - Jegyzi meg gúnyosan, de a vigyora levakarhatatlan.
-Esetleg sétáljunk tovább és elmondok pár dolgot, vagy vissza is fordulhatsz. - A lány eltökéltségéből ítélve nem fog visszafordulni, bár kitudja, nem mindenki olyan erős, mint amilyennek mutatja magát.

-Nos valóban, nem olyan kicsi, de nem is mondhatnám világhírűnek magunkat. Sok helyen hiába próbálkoztunk nem voltak vevők az autóiparunkra.
Nem, egyáltalán nem, a Dhoor a haverom családneve, a Smith pedig drága megboldogult édesanyám neve volt még mielőtt apám elvette volna. Gondoltam, hogy a cég alapításában ezt a nevet fogom használni. Hivatalosan Caleb Desiry Smith volnék, de így nem használom, csak papíron szerepel így. - Mondom jól kifejtve. ha valaki tud hazudni akkor tudja is, hogy hogyan tegye. Bár valójában se limuzincégről nincs szó ahogy Smith leánykori nevű édesanyáról. Ám a valóság itt sem tűnt el teljesen hisz Federico-nak már jó régen elhunyt az édesanyja, pontosan emlékszik a pillanatra hisz Ő maga intézte el a halálát. Nem saját kezűleg oltotta ki az életét hanem farkasainak volt feladata, hogy a faluban élőkkel végezzenek és így áldozatul esett Fede anyja is. Bár Federico egy percig nem bánta, hogy így alakult, ahogy az apja is úgy az anyja se voltak jó emberek. Ezt így azért fura kijelenteni hisz Federico a megtestesült gonosz. Apját saját kezűleg ölte meg amiért az fegyvert fogott rá, hogy agyonlője. Ott esküdött meg rá, hogy bármi is történjen, de nem fogja hagyni, hogy ez az ember tovább uralkodjon a földe felett. Megölte és ezután következtek azok akik még ártottak neki, mindenkivel egyesével végzett. Élvezte ahogy egy falkányi farkasnak képes volt parancsolni és hogy eggyé válhatott közülük. Valójában mindenről az apja tehet, ha nem akarta volna megölni talán semmi sem alakul így, de megtörtént és ezen már nem lehet változtatni.
-Sajnos én jobban szeretem ha alattam dübörög a motor és én vagyok az aki azt a nagy cicát irányítja. A száguldás a mindenem és ezt egy limuzinnal lehetetlen megtenni. - Ezúttal nem állt olyan messze az igazságtól, sose szerette azokat a nagy kocsikat, a sportautók voltak a legalkalmasabbak. Még a hegyi autóutakhoz is megfelelőek voltak, strapabíróak és nem mellesleg baromi gyorsak.
-Nos a farkasok már csak ilyenek. harapnak, ha úgy érzik ezt kell tenniük, de igen, nemes állatok és gyönyörűek, mind külsőleg mind értékrendileg. Intelligensek és jó csapatjátékosok. A varjakkal szemben sokkal fejlettebbek az érzékszerveik és jobb vadászok is. - Federico-nak nem kellett ennek utána olvasnia, hisz minden pillanatát átélte mikor átváltozott. Az illatok, a látás, szaglás, mind erősebb lett és felemelő érzés mind az átváltozás mind a farkasok közt élni.
-Ohh igen, bőven vannak, a hegyeket uralják, főleg Kanadában. Ott sokszor irtani is akarják őket kisebb sikerekkel, a farkasok mindig talpra állnak. - Mondja szinte réveteg tekintettel. Egyvalamire nagyon büszke, hogy eme lényekhez tartozhat még ha csak félig is.
Fel teszi az ajánlatot, hogy Jaime tartson vele, a lány habozik, de végül beleegyezik.
-Örülök, hogy velem tartasz. - Ajándékozta meg egy mosollyal a lányt.

-Azt jól teszed. - Villant felé egy mosolyt. Mennyire egyszerű lenyűgözni egy lányt, gondolkodik. Szerencsére nagyon is tisztában van vele, hogy mikor mit is kell mondania, valahogy ehhez érzéke van. Apjától örökölte ezt a kivételes érzéket, úgy tudott az öreg szivar hazudni, mint a vízfolyás, és valahogy elérte, hogy mindent elhiggyenek neki, a bolond nép csak úgy itta a szavait, egyedül Federico látott át a szitán. Mélyen megvetette apját és mindent ami vele volt kapcsolatos, csak így felnőtt fejjel, miután végzett az apjával, jött rá, hogy valójában az apja úgy cselekedett ahogy kellett. Bármennyire is volt egy kegyetlen és durva ember, az üzlethez és a manipuláláshoz nagyon értett.
-Egy apró vállalatom van Svédországban, nem rég nyitottuk, ezért is van rengeteg papírmunka és üzlet kötés, most vagyunk abban a korban, hogy hirdetnünk kell. A vállalatról szerintem még nem hallhattál. Smith&Dhoor a neve, az egyik gyerekkori barátommal alapítottuk, a közös gyermekünk mondhatjuk úgy is - Nevet. - A limuzinokat nem rossz megtervezni, eladni, kiadni, de vezetni már nem ugyanolyan jó, mellesleg nem vagyok egy sznob milliárdos, a sportautóm a mindenem, nekem ez az egyetlen autó amit elviselek és örömmel vezetek. - Mondja szórakozottan. Magában már tapsol a sikeres újabb hazugsághoz. Nagyon ért az üzletkötéshez, gyilkoláshoz és manipuláláshoz akárcsak az apja, de ezeket még tökélyre is fejlesztette, az öreg elbújhat mellette.
-Hát ahogy gondolod, én azért nem ennék meg egy ilyen állatot. - Természetesen feltűnik Federico-nak a lány viselkedése, azt mondta vadászna és nem mellesleg most is felfelé pillant. Megfordul a fejében, hogy vajon a lány valóban kereste-e őt az álomban, és ha igen mi járhatott a fejében? Egyre izgatottabb, ez már túl megy a játék fogalmán, egyre jobban kíváncsi a lányra, tudni akar róla mindent.
-Nem azt mondom, hogy kedvelem őket, de egy erős élőlénynek tartom őket, a jég hátán is képesek életben maradni, csapatban vagy anélkül is boldogulnak, szerintem fenséges jószágok akárcsak a farkasok. - Kicsit ugyan ferdült a beszélgetés főbb vonala, de ez csak Federico kedvére tett. Szívesen beszél a farkasokról, varjakról, mindkét állatfaj közel áll hozzá. A farkasok a családja, alattvalói, a varjak a családjának címerén szerepeltek egy fekete üvöltő farkassal együtt. Minkét állat valahol Őt jellemzik. A szabadon szálló, szabályoktól szabadon élő madár és a csapatjátékos, vérengző ragadozó aki akaratos és mindent megakar kaparintani. Mintha mindkettőből tevődne össze Fede.
-A hegyeket szívesebben megnézném, remélem velem tartasz. - Mondja mosolyogva. Eme csevej igazán a tetszésére van és ezt nem rejti véka alá.

Federico a legkedvesebb mosolyát villantja a lányra amit csak ki tud sajtolni magából.
Egy remek színész ismérve, ha jól adja elő a szerepét, rezzenéstelenül, szünet nélkül tudni kell hazudni, fő, hogy magabiztosságtól sugározzon, hogy őszintének és becsületesnek tűnjön, ezek egyike se jellemző a valódi Federico-ra, de az általa alakított színészre nagyon is.
-Helyesen teszed, jó kikapcsolódás, mindig és élveztem a síelést, na azt ott magas fokon lehet űzni. Tulajdonképpen azt élvezem benne a legjobban. - Mosolyogja el magát. Elég meredek vizek felé evez, de egyre jobban kezdi élvezni a játékot, a lányból áradó enyhe megnyugvás is csak tetézi játék szenvedélyét.
-Majdnem talált, de nem. Limuzin gyártó cégem van, a sok üzlet kötés és leányvállalatok felállítása érdekében sokat utazgatom, a vállalat fejeként rám hárul a munka, másra nem is igazán bíznám, ha az ember maga végzi a munkát annál jobb nem is lehet. - Magában már szinte hangosan nevet. Limuzingyártó cég? Ez azért meghaladja már a közepes hazugságok szintjét. Egy dolog hazudni, és egy másik dolog emlékezni is minden egyes kiejtett szóra, Fede, szerencséjére remek memóriával rendelkezik.
Mulattatta a lánnyal történő társalgás. Nem csak megmutathatta mennyire képes elvonatkoztatni a valóságtól, de még próbára is tehette a lányt. Bár Ő nem tudott róla, Federico folyton tesztelte, megakarta találni benne az álombéli lányt, de egyelőre még nyomát sem látta. Vajon létezik?
- Nem szereted a varjakat? Pedig igen érdekes állatok, azt mondják róluk, hogy a gonoszság hírnökei. - Ohh, hát ez azért meredek volt, de elég volt csupán magára gondolni és már is a gonoszság jutott az eszébe és emlékezett mennyire élvezte mikor magasból jelezte az álombéli lánynak az újabb csapásokat.
-Nem, ha vezetek akkor semmiképp nem a munkán gondolkodom. Néha a családomon jár az eszem néha pedig azon gondolkodom vajon milyen helyekre jutok még el a munkám által és hogy milyen tájakat tudok a listán kipipálni, hogy oda még egyszer el kell jutnom. - Mosolygott a lányra. A bizalom első szikrája már megjelent Jaime-nél és ez jó jel volt.

Federico üzletei miatt rengeteget utazik szerte a világban, s ez mind jól jön akkor ha valami hihetőt kell előadnia. Mint most ezt a Svédországos nagycsaládos dolgot. Ha a lány kérdezne bármit hát tudna mondani az országról fontosabb információkat és látványosságokról is tudna mesélni. Rendesen fel van készülve, néha még üzlettársai se tudnak mindent róla, ebben a világban és életformában amiben Ő él és uralkodik nem szabad elárulni mindent, hisz azt az ellenfelek fel tudják használni ellene.
-De még milyen szép, télen a legszebb, ahogy a hó kristályosan csillan meg a talaj felszínén. Gyönyörű hely, egyszer el kellene látogatnia oda, megéri. - Jön a sablonos duma ami előrébb viszi a beszélgetést és lassan lelohassza a gyanút és a kétkedést. Fede ért hozzá, hogy mindenkivel elhitesse amit látni szeretne, ez a lány egy férfit szeretne látni aki a legkisebb veszélyt se jelenti rá, hát tessék meg is kapta, ennyire egyszerű. Egy királynak ezer arca van és mindegyiket tudja használni. Ám a valódi rejtve marad minden kíváncsi tekintettől messze.
-Világutazó vagyok, az üzletem is megkívánja, hogy olykor messzire utazzam és a legtöbb dolgom mindig Európában akadt így hát búcsút intettem Kanadának és a sátorfámat felszedve elköltöztem, de amilyen gyakran csak lehetséges hazautazom a családhoz. - A rendes családos üzletember szerepe nem olyan megerőltető számára. Végül is lényegében ez a helyzet, sokat utazik és keveset tartózkodik a kastélyban, családját, a farkas hordát rengetegszer hagyja hátra, hogy védjék a kastélyt és a birtokot.
A kézcsók elől kitér ami nem meglepő, Federico csupán mosolyog rá és úgy tesz mintha észre se vette volna.
-Menjünk! - Követi a lányt. A varjú károgására egy apró mosolyt ereszt meg, mintha csak álmodnának ismét, de ezúttal egyikőjük sem irányít.
-Ezek a varjak, nagyon nemes állatok és ritka érdekesek, nem gondolja? - Kérdezi meg mosolyogva, a lány reakciójára felettébb kíváncsian.
-Fárasztó, de kellemes, a gondolataimba süllyedve hamar elrepül az idő. - Válaszolja, ezúttal magát az igazságot mondja, hosszú utat tett meg eddig és valóban gyorsan elrepült az eddig tartó út.
A lány beszélgetés kezdeményezése még nem jelenti, hogy meg is bízik Federico-ban, de egyértelműen közelebb vannak már a bizalomhoz, mint a legelején.

Látja ahogy a lány az autót nézi. Nagyon szép jármű és a lóerő amivel repeszteni tud az valami mesés. Federico olykor erőszeretettel használja is ki ezt asebességet. De hogy ilyesfajta luxust élvezhessen bizony meg kell fizetni. Kastélya mellett rengeteg vállalat van és földterületet amiből rengeteg bevétel kerül és minden fáradozása megtérül. Egy ilyen autó szinte semmi ahhoz képest amiket megvehetne ha akarna. Apjától maradt vagyonát fektette be és hamarosan sikeres üzletember lett, de nem csak tisztán szerzett pénzt, rengeteg sötét ügylet sikeres lebonyolítása után még többel gyarapodott már így is mérhetetlen vagyona.
-Svéd Felföldről jöttem. Olyan 3 éve élek ott és a nyelvezet sajnos még nem hatott át. Azt hiszem örökre megmaradok kanadainak. - Varázsolt rejtett készleteiből elő egy mosolyt. A hazugság eme fajtája megy a legkönnyebben. Csak a fantáziára és a rögtönözésre kell hagyatkozni és már jönnek is elő a hihetőbbnél hihetőbb változatok. - Washingtonba tartok. Az unokafivéreim már hónapok óta könyörögnek, hogy ugorjak be egy családi ebédre és ha már ott vagyok ragadjak is ott. - Szakad fel belőle a jóízű nevetés. Teljesen olyan mintha az igazat állítaná, egyedül külseje takar némi borongást és sötétséget, de senki se a borítójáról ítéljen meg egy könyvet. Ha a lány is így tesz már benne van a csapdában, ez a cél. Federico-ban semmi jóság nincs, legapróbb részét is elvesztette mikor saját apja akarta legyilkolni.
-Nagyon örülök Jaime. - Ha hagyja a lány, kezet is csókol neki akár egy dicső lovag. Jaime, igazán illő név egy ilyen lányhoz, gondolkodik el rajta, de még mindig az izgatja a legjobban, hogy eme földi teremtés, vajon önmagát adja-e most vagy igazából tényleg egy harcos hercegnő. Hamarosan kifog derülni.
-Nagy örömömre szolgálna ha veled tarthatnék. - Mosolyt varázsol arcára.

"Semmi gond" Federico látta a szavak mögé bújtatott érzelmeket. A lány még mindig félt. Fede ugyan nem gondolatolvasó, hogy meglássa mit gondol a lány, de arckifejezése sok mindent elárul. Gyanakvó és fél. Mindkettőt jól teszi, gyanakvásra is van oka ahogy a félelemre is. Bár Ő most igazán udvariasan viselkedik, de külseje sem egy szőke herceget takar, látni rajta, hogy a sötétebbik oldalt pártolja még ha rejtegetni is próbálná.
Halvány mosolya semmi erőt nem kölcsönöz neki, arca még mindig gyanakvó és hiába próbálja leplezni zavarát és félelmét nem sikerül neki. Ez módfelett szórakoztatja Federico-t.
-Nem, Európából jöttem egy rokonomhoz látogatóba, de ez a park elvarázsolt és gondoltam teszek egy sétát még mielőtt folytatnám az utamat tovább. - Hazudta és hozzá még egy igen megnyerő mosolyt is villantott.
Végig figyelte ahogy a lány lehajol a papírsárkányért. Ám továbbra is Federico-n tartotta a szemét. Nagyon elővigyázatos és okos teremtés. Fede gondolataiba mélyedt. Egy álom és egy valóság mennyire különböző tud lenni. A lány ott sokkal vakmerőbb, bátrabb és talpraesettebb volt, a valóságban ennek a teljes ellentéte. Akkor vajon melyik az igazi oldala, talán mind kettő egyszerre?
-Bocsáss meg, de még be se mutatkoztam, a nevem Caleb, Caleb Desiry. - Hajolt meg udvariasan a lány előtt. Egy újabb hazugság, egy újabb olyan dolog ami Federico-t jellemzi.

Akár egy sötét árny úgy lép a lány mellé. Egyszerűen képtelen lett volna továbbmenni, szabályosan kényszert érzett az iránt, hogy megálljon és személyesen is megismerje kedvenc kis áldozatát.
Úgy van vele,hogy ha már Ő ismeri a lányt ideje, hogy a lány is megismerje Őt. Persze soha nem fogja megtudni, hogy azt a lidérces kalandot együtt élték át méghozzá az Ő képessége miatt.
A lány a meglepettségtől egy hatalmasat ugrik mire a kanadai elmosolyodik. A kis áldozata ezúttal nem olyan bátor jelenség ,mint mikor óriás pókokkal kellett harcolnia. Ott valahogy bátrabb, vakmerőbb volt. Csak színészkedés lett volna? Mert annak nagyon jó. A kezében levő papírsárkány már a földön van. Federico méregeti a lányt, gondolataiban az motoszkál, hogy vajon felismerte-e a lány? A tünde ifjú vagy a lidérc szörny, mind kettő Ő volt. És mindkét szerep nagyon tetszetős volt a számára, az álmok birodalmában Ő maga az álcázás nagymestere. Az álmok birodalmán kívül egy harcos farkas aki falkájának szenteli idejét és terveit szövögeti.
-Ohh, nem hiszem, elnézést, hogy csak úgy rád rontottam. - Mondja méz édes szavakkal. Nem lenne jó elijeszteni az "első" találkán.
Arcán ott a tagadhatatlan félelem, az elhatározottság és a maradni akarás, egyik sem kerül előnybe. Retteg. Fede észre veszi, hogy a lány retteg tőle. Talán a tudatalattija megszólalt, hogy vigyázzon, míg Ő maga nem is emlékszik a kalandos álomra, agya egy része mindent eltett. Hát nem érdekes az emberek agya? Federico mosolyog és egy tapodtat se mozdul, kíváncsi a lány vajon meddig bírja és mikor fog menekülésbe.

*Noha álmában zöldes színű volt a haja, most kékben pompázik a valóságban, még ha ez sem természetesebb szín, mely kötődhetne a valóság komor szürkeségéhez. A felnyikorgó fékre odapillant, de csak az autóra, a mozgására figyelve. Inkább csak azért, hogy félre kell-e ugrani, mert járdára hajt a verda, vagy sem? De hogy ki ül benne, nem figyeli, vagy ha látná is, az sem sokat mondana. Folytatja útját színes-tarka papírsárkánnyal a kezében, de még nem eregetve azt. Éppen akkor lép le a járdáról a fűre, hogy beljebb haladjon a parkba, mikor hirtelen mellé toppan egy idegen férfi, s Jaime - ahogy azt illik - nagyot ugrik a másik oldalra és elejti a papírsárkányt, felfedve meglepettségét. Nem nyúl utána. A mosoly, a magasságbeli különbség, a nyugodt arcvonások, a békés szavak mit sem segítenek egyelőre, hogy szívverése visszaálljon a normális tempóra. Talán ennek az érzésnek a forrásai a férfi szemei, amelyekről alig bírja elszakítani tekintetét Jaime, s amelyek olyan ismerősek, de nem tudja egyelőre, hova rakni. Egészen biztos benne, hogy nem ismeri ezt a férfit. Nagy nehezen sikerül elszakadni a szempártól és elsandítani a közelben lévő autóra. Azt felismeri, hogy ez ugyanaz az autó, amelyik az előbb fékezett, de egyébiránt nem ismerős, úgyhogy még inkább kizárja, hogy ismerné Federico-t, mert Jaime arcokhoz sokszor autót párosít. Berögződés. Mutasd az autód, megmondom ki vagy, vagy valami ilyesmi elv.*
- I-igen, valóban. Bocsi, de... ismerlek? *Azért tesz egy lépést távolabb a kocsitól, hogy ne legyen olyan egyszerű berántani oda, ha ilyesmire készülne Federico. S az sem kimondottan kényelmes ebben a szituációban, hogy a férfinél tagadhatatlanul a fizikai fölény.*
~ Oké, Jaime, csak nyugodtan. Most már tudatában vagy annak, mire vagy képes. Csak épp irányítani nem tudod. Istenem...~ *Önmaga nyugtatása is elég felemásra sikeredett, s Federico a lány gyanakvó tekintetében és egész kisugárzásában a dilemmát látja megtestesülni: támadjon vagy meneküljön?*

[/color][/color]

Ismételten eme városba sodorta a sors és a sok feladat, üzleti ügyek amik Őt terhelik. Kissé már fáradtan és türelmetlenül ült sportkocsijának volánjánál. Nem szívesen hagyta birtokát, várát és minden földi vagyonát mások kezében. Megbízhatóak mutánsai, de mégse képesek megcsinálni mindent ami a király vállát terheli nap, mint nap. Legszívesebben azonnal fordulna vissza, hogy elvégezze feladatait, de nem teheti, szövetségesekre égető szüksége van, egy király sem király alattvalók nélkül, de szövetségesek nélkül meg nem hadvezér. Tartja saját mondása. Autója szinte dorombolva hajtott végig utcák sokaságán. Elhajtott amellett a hotel mellett ahol a múlt hónapban olyan jót szórakozott. A kicsi lány kimondottan ügyes volt az álmok által varázsolt világban. Fede imádta minden pillanatát a játéknak. Az ötletei kifogyhatatlanok voltak és a lány ügyesen küzdött. Talán ez volt az első kreált álom amibe teljesen beleélte magát. Olyannyira valóságosnak hatott, hogy volt pillanat mikor megizzadt a dolgok alakulása során. Elvigyorodik az elő tolduló emlék hatására. A hotel mellett egy picit megáll majd a bizonyos szoba felé pillant, ahogy elvigyorodik ismét rátapos a gázra és a motor felhördül majd port kavarva tovább áll a kocsi. Egy park mellett hajt el mikor megpillantja a szóban forgó hölgyet. Azonnal a fékre tapos és figyeli a lányt. Most is olyan eleven, mint mikor az álom alatt kellett küzdenie az életéért. Hirtelen ötlettől vezérelve állítja le a motort és száll ki a járgányból. Sietős léptekkel lép oda a lányhoz.
-Szép időnk van, nem? - Mosolyog állatiasan a nála jóval alacsonyabb és kisebb termetű lányra. Így szemtől szemben még nem futott össze vele és igen végig méri a leányt. Kicsit nyugodtabbak az arcvonásai, nincs mitől félnie..még.

Nem várt módon változik meg a környéken az emberek sűrűsége. Mondhatni egyik percről a másikra megsűrűsödnek a sétálni vágyók, avagy a fák között dolgukra igyekvők. Akad, ki érdekesebb, mások inkább szende bámészkodók. Ám legkevésbé a rossz kedélyű, tán kifejezetten ellenséges fajtát kedvelem. Tán azért, mert rendkívüli ricsajt képesek csapni, amennyiben kedvükhöz méltóan, ám jó magaviselethez méltatlanul cselekszenek. Ez pedig gyakran megesik, szó mi szó.
Most is sikerül erre tévednie egy hangoskodónak, ám valamiért úgy érzem, önhibáján kívül tesz efféle illetlen dolgot. Pontosabban vélhetően meghibásodott telefonkészülékének meghibásodása okán bosszús, még inkább kétségbeesett. Szegény pára! A technika nem varázslat, és még annyira sem mese. Sokszor tökéletlen, s képes elromlani.
Nem ily egyszerű azonban eme szín! A jó öreg angol drámamester is legalább egy apró csavart belevinne ehhez hasonlóan egyszerű jelenetbe, s valóban! Meg is pillantom az úriembert éles szemmel fürkésző, magában kárörvendőn mosolygó ifjú hölgyet. Gondolhatnánk persze, bizonyára egyszerűen örül annak, hogy a másik most minden bizonnyal igen kellemetlenül érzi magát. Bárki más jó eséllyel így gondolná. De nem mi, nem én, ugyan!
A kisasszony igen látványos módon megfigyelte már hosszú pillanatokkal korábban a nevezett férfit, mintha valóban készült volna valamiféle gonosz tréfára. Esetleg jelentősebb támadó lépésre. Végül az előbbi valósult meg, ez már látható. Ahogy az is sejthető, hogy birtokában lehet valamilyen nem szokványos tehetségnek, adottságnak.
Tekintetemet rajta tartom egészen addig, míg észre nem veszi vizslató pillantásom. Akkor arcomra megbocsátó mosoly kúszik, fejemet pedig lassan megcsóválom. Mikor ismét felpillantok rá, kezemet arcom felé néző tenyérrel, s felé néző fonákkal magam elé emelem. Eztán csupán ujjaim mozgatásával magamhoz intem.
Kezem visszacsusszan magam mellé, és míg várakozom érkeztére, aprót kortyolok másik kezemben pihenő poharamból.

Kedvelt elfoglaltságomnak hódolok ezen a gyönyörű szép szombat délután. Ragyogó napsütés, hűs szellő, fák enyhet adó árnya, és egy üveg kiváló Kárpát-medencei borkülönlegesség. Testesebb, ínyenceknek való fajta. Száraz, fehér, éppen a hangulatomnak megfelelő mértékben gyümölcsös ízzel. Különleges ajándék egy kedves tudós kollégától, Európából.
Tetszetősnek találom ezt a parknak is nevezett környéket, mely sokkal inkább valamiféle arborétumra vagy egyszerű ligetes vidékre hajaz. Végső soron megbocsátható az elnevezés. Az ember szeret olyat is magáénak gondolni, mit igazán nem is birtokolhat. Elpusztíthatja, megvédheti másoktól, ám sosem lesz valódi tulajdonává.
Eképpen elmélkedve szemlélem a tájat, a közeli tó felett repkedő madarakat, s az időről időre közelemben elhaladó kirándulni vagy horgászni igyekvő magányos, olykor családos embereket.
Sokan nem értik, mi értelme van efféle időtöltésnek. Sosem zavart. A legtöbben fel sem foghatják, micsoda kikapcsolódás a friss levegő illatával elegyedő boríz. Éppúgy, ahogy nem sejthetik, milyen rengeteg idővel rendelkezem az ő csekélyke, múlandó éltükhöz képest.
Csendesen kortyolgatom hát boromat egy kellően tiszta, különösebb cirádától mentes kristálypohárból. Hangulatom kellően remek ahhoz, hogy akár órákig időzzek még idekint, pokrócomon üldögélve.