Tati & Gabriel

First topic message reminder :

Nem is olyan könnyű, mint gondoltam. Az ember azt hinné, csak bedobál néhány ruhát a bőröndbe és kész is a csomag. Persze, ha az ember kocsival megy, vagy busszal, vagy repülővel. De mi motorral szándékozunk, és oda azért nem pakolhatok fel két bőröndöt. Ki fogná?
Így marad egy hátizsák és a legszükségesebb cuccok. Végül is, anyáéknál maradt még ruhám, ha kell venni is tudunk. És a francba is, Gabe bármikor vissza tud teleportálni a birtokra!
Újult erővel szedegetem ki a ruhákat a degeszre tömött zsákból, hogy aztán nagyjából ugyanazokat vissza is pakoljam bele. Kész, nincs vita, ez marad.
Ezek után a tükörhöz fordulva kötöm a hajam kotnyba, és pillantok végig menetfelszerelésemen. Világoskék koptatott farmer, fekete bakancs. Felülre szűk fehér pólót húztam, aminek az elejét mintha összefröcskölték volna vörös festékkel. és erre jön rá a bőrdzseki, mert azért a motoron tud hűs is lenni. Elégedett hümmentéssel kapom a hátamra a zsákot, ölelem magamhoz Leaht, majd rohanok lefelé a garázshoz. Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, hogy elinduljunk a nagy amerikai túránkra a nyári szünetben. Persze megtehetnénk, hogy egyből odateleportálunk, vagy legalább is valami közeli helyre. De akkor hol az élvezet és a felfedezés öröme?

- Hogy nézek rád? - pislogok ártatlanul, mint egy ma született bárány, bár a szám széles mosolyba feszül. Mert hát.. na a fenébe is, imádom, amikor így bókol. Mert bók volt ez, amolyan igazi Gabe-es bók. És én imádom, amikor ilyen kis zavart, mint egy alig tizenéves srác az első kiszemelt csaj mellett.
- Oh, van ott csoki is? - ragyog fel a szemem, ahogy meghallom az alkoholon kívüli kínálatot. Úgy tűnik, már túlzottan az italozás felé hajlok, ha semmi más nincs eszembe. Bár a minibár szó hallatán mire gondol általában az ember?
- Azt hiszem, már épp elég volt az italbevitel. Nem szeretném, ha ki tudja még, mit csinálnánk a további fogyasztás után - nevetek rá, és amíg ő a szekrénnyel bírkózik, adidg én megcélzom az annyit emlegetett fellelőhelyet.
- Csak a bárhoz megyek - jelentem ki, mintha lejelentési kötelezettségem lenne, noha csak korábbi szavaink sarkítom ki egy kicsit. Csak hogy tényleg szem előtt legyek.
És valóban van csoki, meg némi sós keksz is, de hát én édesszájú vagyok, szóval egy apró desszertcsokit kapok fel és bontogatom a csomagolását. És eközben Gabe is bontogatni kezdi a saját csomagolását, mintha összekötésben lenne a csokipapírral. Micsoda ötletek!
Egy pillanatig az édességről is megfeledkezve legeltetem rajt a aszemem, majd inkább beleharapok a nasiba. Ha már másba épp nem tudok.
- Gondolod elég lesz? - kérdem nehezen visszafojtott nevetéssel, ahogy újabb és újabb torlaszokat képez az ajtó előtt. Ezen még egy faltörő kos se jönne már át.
- És az ágy miért maradt ki a mókából? - vigyorodom el, felmarkolva egy adag csokit meg egy tálka kekszet és én is az ágyra telepszem mellé, felhúzott lábaimra ülve rá.
- Miért kéne neki megtudni? Nem hinném, hogy az újságok foglalkoznánk a a történéssel, és ha még is.. két rakoncátlan fiatal és ennyi. A prof meg kétlem, hogy folyton a fejünkbe turkálna, végül is van magánélet is. Én pedig tuti nem mondom el neki. És te? - pajkos szavaim még egy gyorsan kibontott csokifalatkát is felkínálok neki.

-Csak azt jósoltam meg, hogy bajba fogunk kerülni Vegas-ban, ettől még nem vagyok médium, vagy mi...
Aztán újra szorosabban ölelem át, amikor meglátom, hogy gyönyörű szemei megint azt a bizonytalan színt veszik fel, amit olyankor szoktak, ha aggasztja őt valami. Aztán szokás szerint kitalálom a gondolatait, mert azt úgyis olyan rég csináltam.
-Darwinizmus a javából...
A videó szalagokra bólintok, azokból tényleg nem néznek vissza semmit egyhamar, viszont lehet nem ártana a vendégkönyvből is kitörölnünk magunkat...hmmm...mondjuk kétlem, hogy feljelentést tenne. Bár, egy ilyen rohadéktól minden kitelik.
-Ó, valóban? Én pedig azt szeretem ha egy lány....olyan...mint te...Sajnálom, de ha így nézel rám, képtelenség gondolkodni!
Aztán folytatom utam a minibár felé, a kérdése hallatán viszont az egyik szemöldököm felvonva fordulok felé.
-Díjazom a hozzáállásod, de én arra gondoltam, hogy a csokikat együk meg, és a rágcsát, amiért ezerszeres árat kérnének, ha fizetnénk ezek után. Ihatunk is, ha nagyon szeretnél, de...szerintem vannak lent páran, akik szerint épp elég gátlástalan vagyok már most is.
Aztán beletörődőn bólintok. Ha szem előtt van, egye fene...tényleg elengedtem volna? Esküszöm nem tudom, mikor történt de...a fáradtság és az alkohol kezdenek utolérni, szóval ez talán nem olyan meglepő. Minden esetre most még összeszedem magam, aztán neki fezsülök az egyik szekrénynek, és az ajtó elé tolom. Némi mustrálgatás után úgy döntök, ez kevés lesz, lekapom a zakóm, majd az ingem is, aztán egyesével a foteleket is oda cipelem, végül még egy jó nehéz szekrényt tolok azok elé is, ráadásként pedig kihúzom a hűtőt, és azt is oda tolom. Lényegében mindent, ami mozdítható. Picit el is fáradok, és lehuppanok az ágyra dolgom végeztével.
-Na jó, akkor most egy kis pihi, aztán elnyúljuk együtt az adatainkat a recepcióról?
Elgondolkodva sandítok a barrikádom felé.
-Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a proff, ha ezt megtudja. Elképzelhető, hogy továbbra sem én leszek a kedvence...

Még mielőtt kérdeznék megakaszt csókja, mi az utolsó simításokat is elvégzi felborzolt idegeimen. Mikor itt van mellettem, mikor tudom, hogy velem van az az érzés kerít hatalmába, hogy nem lehet semmi bajom már. És talán így is van.
- Ha kifejlesztetted a jövőbe látó képességed, akkor a rulett-asztalnál mit bohóckodtunk? - kérdem nevetve, immár teljesen felszabadultan, mintha elfeledkezhetnék a korábbi órákról. No nem a játékról, vagy a még mindig szorongatott zsetonokkal teli kis bőröndről. Hanem a játékot követő különös szürke eseményektől. Ha nem mutánsok lennék, akkor vajon most épp hol és hogy lennénk? Jó ha ilyesmin agyalok?
Aztán elkezdi sorolni, mit is csinált, illetve mit "nem" csinált, én pedig csak hitetlenkedve pislogok rá. De szám mosolyog, egyre szélesebben, egyre boldogabban. Egy percig sem tudom sajnálni Max-et.
- Remélem a videoszalagokat is eláztattad. Azt hiszem, jobb, ha nyomunk se marad - teszem még hozzá, majd megvonom a vállam, mintegy "tojok bele" stílusban.
- Szerintem kezdi már kapiskálni. Ha meg nem, hát majd legközelebb én közlöm vele, hogy nem rajongok az efféle udvarlásért. Nekem az tetszik, ha a srác szabályszerűen letarol - villantom kacéran tekintetem Gabe-re, majd hagyom, hogy ellépjen. Végül is, már szinte felizzott a levegő közöttünk, az áramszünet mellé pedig tüzet végképp nem akarnánk.
- Gondolod, hogy kell még nekünk alkohol? - nevetem el magam, az asztalra lökve a kistáskám és a másikat is, mi diszkréten koppan a drága fán.
- Jó ötlet. Szeretném az este további részét nyugodtan tölteni - bólintok a torlaszra. Végül is, valóban nem szeretném, ha egy váratlan pillanatban ránk rúgnák az ajtót. Márpedig ebben a helyzetben ki tudja.
- Már elengedtél édes. Azt a pillanatot még kibírjuk, míg valamit odatolsz elé. Ígérem szem előtt maradok - világítok rá a valóságra, végül is, van most közöttünk vagy két méter...

Számonkérése hallatán azonnal elnevetem magam, ami furcsán hathat ebben a kavalkádban, de egybe csengő nevetésünk elnyom minden robajt, és üvöltést a háttérben, szóval ha tébolyultak is vagyunk, legalább össze illünk, és egyébként is, inkább vagyok vele bolond, mint egyedül normális.
-Sokat kellett várnom a kávémra - felelem aztán, majd még gyorsan hozzáteszem a várható értetlen tekintetre reagálva:
-Hosszú, majd később elmagyarázom.
Aztán ahogy kettesben maradunk a hotel szobában, az agyam már pörög, benne haditervek százaival, amiket végre kéne most hajtani, de aztán valahogy mindet elfelejtem, ahogy szemeim dús ajkaira kezdenek koncentrálni, melyeket hamarosan meg is ízlelek, hosszan, érzékien.
-Az igazat megvallva, nekem volt egy sejtésem, hogy ez fog történni.
Aztán a kérdésre büszkén húzom ki magam. De csak egy pillanatra, utána a kárörvendő mosolyt rögtön lecserélem egy ártatlanra, ami felteszem így nem túl hiteles, de annyi baj legyen.
-Hogy ééén? Ugyan, mégis miből gondolod, hogy betörtem a diszpécseri szobába, levágtam a főbiztosítékot, és aztán összetörtem egy székkel az egészet, majd kinyitottam minden tűzoltótömlőt, hogy eltartson egy fél napig, amíg megszerelik a villanyt?
Aztán megpuszilom a homlokát, és a fülébe súgom.
-De egyébként, elképzelhető, hogy próbáltam hatni rá, hogy szálljon le a barátnőmről. Mit gondolsz, értette a finom célzást?
Újabb puszi, aztán őt el nem engedve lépek a közeli pulthoz. Úgy érzem fel tudunk falni egy egész konyhát, de a szobaszervizt persze nem hívhatjuk ilyenkor...elég nagy pofátlanság lenne még akkor is, ha működne a telefon.
-Ha már úgysem fogunk fizetni ezért a szobáért, mit szólnál, ha kifosztanánk a bárszekrényt? - Kérdem nevetve, de aztán szöget üt a fejembe valami. Tanácstalanul nézek a szekrényekre, majd az ágyra, majd a bejárati ajtóra, aztán pedig Tati-ra.
-De előbb...el kéne torlaszolni az ajtót, biztos ami biztos...a baj csak az, hogy kizárt, hogy elengedjelek ma este még egyszer, és így nehéz lesz...hmmm....

Némi kényszer hatására egy kezemmel fogom a ruhám, míg a másikat magam elé tartva próbálok nem nekimenni megint valaminek. Szerencsére az előző is csak egy bokor volt, így azon kívül, hogy itt-ott halványan felmarta a bőröm nem történt nagyobb baj. Még mindig jobb, mint mondjuk egy betonfal. De ez a gondolat arra ösztönöz, hogy lassítsak, inkább megfontoltan menjek, mintsem hisztérikusan rohangáljak körbe-körbe.
Ha én ezt előre tudom, akkor az ajtóra kötök valami fonalat. Eh.. ha én ezt előre tudom, ki se jövök ide!
És újfent ütközöm, szerencsére most is csak az ártatlan sövényne, ám rá kell jönnöm, ez sajna zsákutca. Ki az a hülye, aki egy kiskertbe zsákutcát rak? Ám alighogy megfordulok egy magas alakkal találom szemben magam. Már épp emelném ütésre a kezem, elvetve apám tanítását, mikor ismerős hang akaszt meg a mozdulatban. Elsőre hitetlenkedve próbálom kivenni ismerős alakját, majd megkönnyebbülten ölelem át, tapadok hozzá szorosan, mintha az életem múlna rajta.
- Mi tartott ilyen sokáig? - róvom fel neki, de hangom megkönnyebbüléstől cseng, míg szám is mosolyog, noha ezt aligha láthatja ebben a helyzetben. A megszokott utasítástól pedig el is nevetem magam, karjaim átvezetve a zakója alatt, hátán kulcsolva össze ujjaim, míg arcom az ingébe temetve hunyom le a szemem. Ismerős illata épp elég, hogy elvonja figyelmem a helyváltoztatás módjától, és nem is nyitom fel, míg fix talajt nem érzek a lábam alatt.
- Azt hiszem, nem így terveztük az estét - nevetek fel, és bár szorításom elernyed, nem lépek el tőle. Tudom hol vagyunk, az ablakon beszűrődő utcai fények hamar megsúgják a helyszínt. És remélhetőleg egy ideig nem is keresnek majd itt. Azt hiszem, épp elég baja van most a helyieknek az áramszünettel. És csak ekkor veszem észre, hogy az utca fényárban úszik, csak mi vagyunk sötétben.
- Te csináltad? - pislantok rá gyanakodva, bár azért némi huncut elégedettség is vegyül oda.

Mázli, hogy a háztetőn nincs őrség, bár megjegyzem, ha működne a kamera rendszer, akkor biztosan itt rajzanának már körülöttem, ettől viszont nem kell félnem. Fogalmam sincs, mi volt az, amit magammal hoztam, de fontosnak látszott, és eléggé szikráztak a monitorok nélküle, szóval idefent nyugi lesz. Már csak a zöldséget kell megtalálnom, és akkor Max barátunk is megtapasztalja, miért nem jó összefutni velem egy sötét kaszinóban. Addig is remélem nem élvezi túlzottan a hangulatvilágítást...

Aztán felkapom a fejem egy kiáltásra.
~Tatjana!~
Majdnem elesek egy szellőzőben, vagy miben, ahogy a hang felé kezdek szaladni, aztán végre oda érek a sötét peremhez, és letekintve...hát, sötét van, igen. Viszont a hangok pont eleget, nem törődve vele, mibe taposok, és mit bolygat fel a kisebb forgószél érkezésem nyomán, leteleportálok, aztán szembe fordulok a sötét árnnyal, ami a kedvesem kétségbeesett hangját követi. Szerencsére már kit vagyok egy ideje, úgyhogy látok annyira, hogy meg tudjam különböztetni őket.
-Azt mondta nem - jelentem ki vasszigorral, de ha a határozott hangom helyett inkább azzal foglalkozik, hogy előtte eltörtem az orrát, majd tökön rúgtam, akkor se leszek megsértve. Nem a legnemesebb módja a harcnak, de nem vagyok én lovag, és addig örüljön, mert ha az lennék, ez vérre menne.
-Hé, én vagyok - mondom lágyan Tatinak, miután hozzá léptem, és először a vállaira téve a kezeim fordítom magam felé, aztán ölelem át szorosan.
-Nincs semmi baj. Minden rendben lesz.
És akkor, nem törődve a káosszal, s az ahhoz társuló zajokkal, sem pedig a többi vendég tombolásával körülöttünk, de még Max nyöszörgésével sem, csak állok ott, és arcom Tatjana arcához simul.
-Minden rendben lesz - suttogom egyenesen a fülébe - és most kapaszkodj.
Ezzel el is tűnünk a kertből, hogy a szobánkban bukkanjunk fel újra.

Be kell valljam, nem igazán vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ölelgessenek, taperoljanak. Márpedig Max erősen súrolja már azt a határt, amit taperolásnak lehet nevezni. No persze nem a kényes részeken, hisz azt enm tűrném így, még pezsgőkábán se, de ahhoz képest elég szemtelenül, hogy tudja, a barátommal vagyok itt. Akit, éledő gyanúm szerint, ő maga távolíttatott el. Végül is, övé a kaszinó, akárcsak a biztonsági őrök. Legalább is képletesen.
- Már a rulett-asztalnál megtetszettél. Bár azt hiszem, a fél társaság rajtad legeltette a szemét, de nekem van meg a lehetőségem is, hogy éljek is a helyzettel...
Újabb mosoly, ha nem úgy lennék, ahogy, talán még olvadoznék is, sőt, meglehet be is dőlnék. Mármint a szavainak. Így viszont csak kényelmetlenségem fokozza, főképp, ahogy szembefordulva velem öleli át a derekam.
- Ne haragudj, de Gabe már biztos keres. Ideje visszamennem - hadakozom, egyenlőre még szóval, még udvariasan. Végül is az ő kaszinójában, az ő szállodájában vagyunk. Engem pedig arra nevelt apám, hogy az erőszak nem megoldás, és nem az első lehetőség, amihez nyúlnunk kell.
- Ugyan, ráérünk. A barátod még ellesz egy ideig. Meg sem tudja, hogy mit csinálunk - nevet rám, ám jókedve nem ragadós, sőt, kissé elkomorodik az arcom. Egyre kevésbé tetszik a helyzet, és tekintetem egyre többször fut végig a kerten, keresve, merről is jöttünkbe, hol van egy ajtó, amin kiszökhetnék. Amint sikerül leráznom magamról a kezeit. Aztán a következő pillanatban nem látok semmit, a fények kialszanak, és nem csak a kert romantikus lámpásai, de a kaszinó is sötétbe borul, néhány meglepett kiáltással fűszerezve a hangulatot.
- Mi a csoda történik?
Mordul fel meglepetten, és talán még élvezné is a sötétséget, ha az nem a kaszinóra vonatkozna. Én pedig kihasználva pillanatnyi megingását tépem ki magam az ölelésből és vakul botorkálva indulok meg egy irányba. Illetve indulnék, ám azonnal erős satuként bilincselődnek ujjai csuklómra.
- Hova ilyen sietősen? Nehogy azt hidd, hogy a sötétség visszatart, bár szerettem volna elgyönyörködni benned. De nekem így is jó!
Még ha nem is látom, érzem, ahogy közelebb lép, és azt is tudom, hogy rám akar mászni. Még mit nem!
- Eressz el! - kiáltok rá dühösen, újfent mozdulva, immár tényleg erőből rángatva a kezem, azzal se foglalkozva, hogy mindez nem csak neki okoz fjdalmat.
- Engedj te beképzelt disznó! - szórom a szitkokat nem ügyelve a hangerőmre, és amint sikerül kirántanom a karom a fogásából a szoknyám feljebb emelve kezdek futni bele a semmibe. Mert fogalmam sincs, merre vagyok, csak abban reménykedem, hogy mihamarabb lelek valami ajtót.

-Hol a fenében lehet?
Újabb két monolit szalad tovább, én pedig a lépcső alatt, ahol nem látnak sem ők, sem pedig a kamera veszek egy újabb marék ropit a számba.
~Tehát összegezzük: ezek a fickók képzettek, szóval nem fognak hasra esni pusztán a xavieres kezes lábas bűvésztrükköktől. Muszáj össze szedni magam, és használni a képességem. Banyek...
Kisandítok rejtekhelyem mögül, hogy megnézzem magamnak a kamerát a lift felett, aztán bekapcsolom az őrtől elszedett sokkolót. Fog ez menni...

-A hatos kamera kiment! A kilences is! Hogy a fenébe....
-Megnézzük! Biztos ott lesz valamelyiknél.


Odafent amíg a főnök és Tati a kert felé tartanak, láthatják, hogy még több őr igyekszik a lift felé, méghozzá nem is a szokásos buzgómócsing sietős stílusban, hanem valóban a pánikszerű kapkodás jegyeit magukon hordozva. Ketten a lift előtt maradnak, a másik négy pedig már ereszkedik is le.
-Hol a fenében lehet? - idegeskedik a diszpécser, aki a monitorokat bambulja, illetve néha megpróbál életet varázsolni abba a kettőbe, amin már csak hangyafoci megy.
-A hátad mögött nézted?
Na erre elég látványosan rándul össze, mielőtt a sokkoló a nyakát érné, és remegne még egy kicsit. Na jó, nem kicsit. Végül a padlón köt ki. Eltorlaszolom az ajtót, majd kilövöm a rádiót, kezd idegesíteni, hogy valamiért mindenki rajtam keresi a fickót, aki kiszökött a vallatóból. Vallató...ez kedves...Na szóval, kitépem a szalagokat a gépből, hogy nyoma se maradjon semminek, ami ma történt, közben pedig lázasan keresem, hol lehet Tati. Amikor nem látom sehol, már kezdek aggódni, hogy a magánlakosztályába vitte, és ott tartja vasra verve ez a szemét de...de nem, a hálószobája is be van kamerázva. A beteg állat.
-MEGVAGY!
Szívem nagyot dobban, ahogy meglátom Tati-t valami kertben. Már csak ki kéne találni, az hol lehet. Sajnos ez a mellettem lazsáló őr nem sokat fog benne segíteni, ellentétben azzal, aki pontosan elmondta, ez a szoba hol van. Na jó, improvizáljunk, a kert szabadtéri ahogy látom, szóval csak a tetőre kell feljutni, hogy pedig addig is borsot törjek Max orra alá...lehúzom a főkapcsolót. Volt nincs villany az egész kaszinóban. Remélem senki sem enyveskezű a zsetonok körül, mert akkor ma nagy veszteségeik lesznek. Aztán felpattanok a tetőre és....hopp, ez egy másik tető...na, de 4-5 ugrás után meg is van, ahova érkezni szeretnék. Már csak meg kell találnom a kertet, és nyertünk!

Azt hiszem, jobb, ha maradunk a vodkánál. Abból egy üvegnyi nem szédít el annyira, mint pezsgőből néhány pohár.
Illedelmesen bár, de kétségtelenül Max-be kapaszkodva sétálok, immár észre sem véve a kíváncsi avgy épp sokattudó pillantásokat. Igazából most semmi más nme jár a fejemben, csak hogy levegőn legyek, és hogy vajon mi lehet Gabriellel. Persze biztos nincs gond, ahogy Max is mondta, ez csak formalitás. Biztos naponta többször is előfordul, végül is ők itt nem egy-két dollárokkal foglalkoznak.
- Vigyázzon, meg ne botoljon a  küszöbben - érkezik a figyelmeztetés, és hálás mosollyal emelem is a lábam. Apró, de becsapós kis vas, amiben óriásit lehetne hasalni, ha nem figyelmeztet. És már kint is vagyunk a kertben, ami valljuk be, lélegzetelállító. mindenhol gondosan nyírt sövény, mintha valami különös ösvényt mutatnának. Néhol egy-egy gyönyörű, rózsaszín szirmokkal borított fa töri meg a  zöld egyhangúságot, és mindezt csak sejtelmesen világítja meg néhány rejtett lámpa, és persze a bentről kiszűrődő fény. Az egyetlen furcsaság, hogy rajtunk kívül senki nem mászkál itt, pedig a hely talán szebb, mint a kaszinó. Igaz, aki nyerni jött, az nem a fűben fog ücsörészni.
- Ez nagyon szép - bókolok kedvesen, é sbár szívesen elengedném már a karját, hogy szabadjára engedve sétálhassak beljebb, keze határozottan fogvatart, igaz, megérti néma szavaim és vele együtt léphetek tovább.
- Nagy gondot fordítunk a kertre, hisz ebben a homok és betonrengetegben kell az üde színfolt. Ám pont azért, mert különleges, csak igen keveseknek van lehetősége megszemlélni. Csak az igazán különleges személyeknek.
Aha! Tehát ezért sehol egy látogató. Tehát érezzem magam különlegesnek. Ebben semmi extra nincs, minden beképzeltséget mellőzve tudom, hogy az vagyok, legalább is Gabe számára, és a szüleim számára. És ez nekem pont elég.
- Nagyon szép, tényleg. És jólesett kicsit kijönni, már nem is szédülök. Esetleg megkereshetnénk Gabrielt - fordítom felé a tekintetem kissé zavartan. Igazából nagyon zavarban vagyok, hisiz nem szoktam hozzá, hogy idegen pasikkal sétálgassak egy elzárt kretben. Talán az egyedüli srác, akivel mondhatni kettesben voltam az utóbbi időban, az Ethan, de vele is csak véletlen a suli uszodájában, és ő ráadásul mondhatni osztálytárs. Vagy valami olyasmi.
- Ugyan, hova sietne, kedves. A barátja biztos jól érzi magát, és kicsit jól érezhetnénk magunkat mi is - csusszan keze karomról a derekamra, immár valóban zavaróan közel simulva hozzám testéből. Hajaj...

Utálom az alkoholt! Folyton úgy érzem magam tőle, mintha valami Sci-fibe illő lény lennék, ami a lineáris időn kívül létezik. Az agyam például még most is ott tart, hogy megfojtom Max-et egy antik arany ágytálban, amit azért kapunk, mert kiemelten fontos vendégek vagyunk, közben viszont már arra kéne figyelnem, hogy egyre messzebb rángat magával a két óriás.
-Hé, na, van nekem lábam! - Szólok rájuk, de a kezüket csak nem tudom elszedni, bármilyen trükköt is alkalmazok. Franc esne ezekbe, ők is ismerik a fogásokat! Franc, pedig a filmekben a biztonságiak olyan ügyetlen bagázsnak tűntek.
-Foglaljon helyet!
Ezzel belöknek valami hófehér, 2x2 m-es lyukba ahol az asztal, és egyetlen szék mellett már nem is férnek el mind a ketten. Az egyik Monolith velem marad, és rám rivall, hogy ürítsem ki a zsebeim, de azonnal. A másik eltűnik, és nemsokára bólint Max-nek.
-Na jó...elég a marháskodásból...a főnököd ráhajt a csajomra, és útban vagyok neki, nem igaz?
Semmi válasz. Komolyan, egy igazi Monolith-al többre mennék, vagy akár a vele kontrasztban álló fehér falakkal is.
-Szóval...kaphatnék egy kávét legalább?
Forognak az agyam fogaskerekei közben. Hogy a fenébe fogok kijutni innen? Lehet tényleg kéne nekem az a kávé, bármennyire utálom, mert ha nem józanodok ki legalább egy kicsit de gyorsan akkor...hát ez a gőzölgő bögre mikor került elém? Na mindegy.
-És rágcs...jé ropi. Kösz, ez nagyon kellett. Szóval...ugye nem akartok bedrogozni? Mert ha ebben altató van, nem tudom, mit fogok csinálni. Aludni, rendben...de aztán...Jól van, ne szólalj meg, eldumálok egyedül is. Khmm...Nem kapsz gyógyszert, mert kimutatható a vérben, és ha bevennéd a piára, még megmakkannál itt nekünk, és utálok takarítani! - Ezt mélyebben mondom, utánozva a hangot, amit neki képzelek. - Jobb, ha feladod, a főnök úgyis megkapja a lányt, te meg mit tennél, leversz, és megostromlod a kaszinót?
Repül a gőzölgő kávé, néma őrzőm pedig felüvölt fájdalmában, és az arcához kap, a bögre pedig széttörik a koponyáján, aztán a székem is.
-Ja, ez nem is rossz ötlet...
Kilépek az ajtón és...hát fogalmam sincs, hol vagyok. Tényleg lifteztem volna?

Talán megoldodódott a dolog, vagy az egész nem más, mint egy aprócska félreértés. Hisz meglehet, akad még itt másik szőke hajó Gabriel egy barna hajú lánnyal, lehet, őt keresték volna. Vagy pusztán a pincér értett félre valamit. Teljesen mindegy, nem történt semmi baj.
A két melldüllesztgető hím között viszont kezdem magam komikusan érezni. No, nem mintha bármi aktív történt volna, ám Max kacsintása és Gabe jelzésértékű ölelése mind része a néma párbajnak. És csak remélem, hogy az én mulattatásomra megy az egész. Mert kétségtelen, a bennem bujkáló hiú dög élevzi a játékot.
- Még jobban kiforgatni? Ugyan, mondtam, hogy utána úgy is behajtják rajtunk a szállodában - nevetem el magam, és bár reméltem, hogy nem sértem meg Max-et, mégis csak a tulaj, azért széles vigyora, villantott ezer karátos mosolya megnyugvás számomra.
- Tény, a nyerőszériás vendégek mindig külön figyelmet élveznek. Van aki egyenesen kiemeltet - fordítja újfent rám a tekintetét, mintha Gabe ott se lenne. És hát.. úgy tűnik, valakinek nagyon a bögyébe került a kedves, noha ő aztán valóban egy petákot nem nyert még.
A megjelenő őrök láttán kissé elcsodálkozom, és hát meg is szeppenek, nem szeretném, ha jelenetet rendezve pakolnának ki minket. Főképp, mert nem tettünk semmit és mert olyan jól indult ez az este.
- Biztos csak valami félreértés. Ne aggódjon, formalitás az egész. Tudja, a biztonság miatt - csendül közénk Max hangja is, mintha csak rendet akarna tenni, már-már bocsánatkérőn pislantva Gabe felé. Mert hát ilyen téren nem lehet kivételezni senkivel. Én meg csak tehetetlenül és összezavartan pislogok a három alak után, míg el nem tünnek.
- Ugye nem lesz semmi baj? - fordulok zavartan megmaradt társaságom felé. Ez valahogy nem volt beletervezve a programba.
- Ugyan, mint ahogy említettem, csak formalitás az egész. Ne aggódjon, kedves.. hisz még a nevét sem tudom...
És újabb mosoly, kedves, elbűvölő, már szinte várom, mikor nyúl kezem után egy kézcsók erejéig. Ám erre nem kerül sor, helyette elárulom a keresztnevem, kezemmel pedigh lecsapok a pezsgőspohárra, mielőtt valóban kedvet kapna a lovagiasság eme formájára.
- Mit szólna hozzá, ha sétálnánk egyet, útba ejtve a kaszinó belső kertjét. Aztán pedig elmennénk a videószobába a kísérője után. Csak hogy megnyugodhasson kedves Tatjana, hogy nincs baj...
És már ál is fel, karját kínálva. Én pedig zavartan követem mozdulatait, majd kissé megszédülve kapok a karja után. Sok volt a pezsgő, attól tartok, talán nem is rossz ötlet a levegőzés...

-Nem tudom - felelem, lemondón, mint aki belátja, hogy a hétköznap is csirke jelmezt viselő gyermeke talán mégsem fog bejutni az egyetemre - Letették, mielőtt odaértem. Annyira mondjuk csak nem lehet fontos, ha nem tudtak pár percet várni.
~Vagy lehet valaki mást kerestek. Úgy értem, a világ összes Gabriel-je közül talán csak az eredeti arkangyalt találnák meg kevesebb eséllyel egy kaszinóban, mint engem.~
Közben látom, hogy Tati szemei hatalmasra nyílnak, ami arra késztet, hogy kissé vissza vegyek, végül is nem rá szeretném hozni a frászt.
-Hát, ez igaz... - jegyzem meg halkan arra, hogy minden filmnek van igazság alapja, a gyöngyszem hallatán pedig kicsit elmosolyodom büszkén, és szorosabban ölelem Tatjana-t egy pillanatra.
-Felteszem a film végéről már lemaradt...no, de mindegy. Édes, mit szólnál, ha felpakolnánk ebből a ropiból, és megpróbálnánk még jobban kiforgatni az urat a vagyonából...persze, csak ha nem probléma?
Mosolyogva kacsintok most rá én Max-re, ahogy ő tette az előbb, amikor azt hitte nem látom...vagy lehet nem is érdekli, látom-e. Akárhogy is, ha lenne még mutáns etika órám, most biztosan megérdemelnék egy nagy kövér ötöst, amiért nem rajta próbálom ki a fekete lyuk elméletem csak úgy szórakozásból. Mondjuk, ne igyunk előre a medve bőrére, valaki nagyon megnézett megnézett magának, és hamarosan két biztonsági már ott is áll mögöttem.
-Mr.Hannon?
-Mi történt, most meg a pápa keres?
-Velünk fáradna kérem, elrendezni egy ügyet. A kameraszobában láttka valamit, biztos csak félreértés.
-Ember, egyszer raktam tétet, és vesztettem, ez kom...hé!
-Kérem, ne rendezzen jelenetet.
Higgadt hanghordozása szinte már komikusan elüt attól, ahogy fél kézzel emel fel a vállamnál fogva, mint valami rongybabát. Tudom, hova kéne rúgni, és ütni, hogy arcon hányja magát, mielőtt lefejeli a pultot, és hanyatt vágódik, de az agyam nem reagál valami gyorsan, és szédülök is a hirtelen helyváltoztatástól. Mire egyet pislogok, már méterek választanak el a pulttól, és Tatitól.
-Csak egy perc az egész.

Kérnem sem kell és az újab bpohár pezsgő már is előttem pihen a pulton. Az igazat megvallva ezt a fajta kiszolgálást meg tudnám szokni. Még én se tudom pontosan mire vágyom és az már ott is van előttem. Tán van itt egy előrelátó telepata?
- Ha tudtam volna, hogy kicsoda, csak pici tétben játszom - nevetek rá, talán egy leheletnyit kacérkodom is. De csak az illő határig, és azt hiszem, csak is a pezsgő oldotta hangulatomban. Végül is egy mosoly, egy kedves szó még nme megcsalás. Nem mintha efféle forogna a fejemben, meg hát.. ha nagyon akarnám se lenen adott a lehetőség, hisz a következő pillanatban már meg is jelenik a gondolt kedves.
- Fontos volt? - pislantok rá kíváncsian, hisz saját elképzelésem szerint csak is a suliból hívhatták, hisz csak a professzor képes megtalálni minket így. Viszont ami megüti a fülem, az Gabriel különös hangszíne. Kissé meglepetten, sőt, szinte megszeppenve pislogok rá, főképp, ahogy bemutatkozik, kezet rázva Max-el. Mint két dominanciáért küzdő kiskakas, már-már nevetéssel kaparásszák a torkom.
- Ugyan.. minden filmnek van igazság alapja. De olykor jólesik kikapcsolódni, elvegyülni. Végül is, így akadhatunk iagzi gyöngyszemre - válaszolja higgadtan Max, elfogadva gabe kézfogását, bár a kacsintás azt hiszem, minden félreértés nélkül nekem szól szavai végén. Hajaj, mi lesz még itt?

Egy idő után kezdem úgy érezni, mintha egy papírsárkány lennék, és a pincér kezében lenne a zsinór. Nem, nem repülök, csak épp...össze vissza rohangál velem, mint valami gyerek...vagy mintha eltévedt volna. Fura...majdnem annyira fura, mint az az életbevágó telefonhívás, ami tárcsahangból áll csak. Vagy fél percig még faggatom őket, hogy mégis ki lehetett az, de aztán úgy vagyok vele, hogy pokolba az egésszel. 4 pezsgő után már a csendes óceánba sem tudnék magabiztosan teleportálni, szóval reggelig úgysem vennék hasznomat, bármiről is van szó. Egyébként is, szabin vagyok, elég legyen! A felszolgáló minden győzködése ellenére megindulok visszafelé, ami nekem meglehetősen gyorsan megy, igaz én egyenesen az asztal felé megyek, és nem járom körbe egész Vegas-t.
-Mi a...~
Csodálkozva pislogok Tatjana hűlt helyét látva, s a fejemben azonnal szörnyű gondolatok kezdenek kavarogni. Mi van, ha elnyelte a föld, vagy most derül ki, hogy az egészet csak álmodtam, esetleg ki ment WC-re, ahol elrabolták, és most fél úton van valami föld alatti mutáns labor felé?
~Oké...csak nyugalom...biztos nincs semmi gond, csak megunta, és elment kajáért...~
Tovább megyek, és meg is látom őt a pultnál valami manussal, aki így hátulról is furcsán ismerős. Ó igen, ez az a pofátlan alak, aki képes volt úgy csapni neki a szelet, hogy mellette voltam. A bennem lévő düh alkoholmeghajtású turbinája teljes fokozatra kapcsol, és nehezen tudom csak rávenni magam, hogy először csak finoman lépjek színre, mielőtt még letépném a karját, és....khmm....
-Örvendek a szerencsének! - Mondom, olyan határozott kiejtéssel, mintha a hangommal próbálnék lyukat ütni a fickó mellkasába, aztán elkapom a kezét, és megszorítom.
-Gabriel Hannon, a fickó aki megpróbálja megkopasztani...bár, ahogy látom, ez el fog tartani egy darabig....
Mosolyogva vonok vállat, aztán helyet foglalok Tati mellett, és újra átkarolom a derekát. Én féltékeny? Dehogy! Legfeljebb egy egész picit, de él még a manus vagy nem?
-Tudja, nem gondoltam, hogy a kaszinó tulaja tényleg elvegyül a vendégek között. Azt hittem az ilyesmi csak egy Bond filmben jellemző...

Nem is tudom, hogy valóban ennyire szerencsém van, vagy esetleg újabb képesség fejlődik bennem, mint a szerencsejáték mázlista. Bár efféléről még nem hallottam. Igaz, a nyerés nem folytonos, olykor nekem is besikerül egy-egy túlcsúszás a huszonegyen, mégis inkább a győzelmi tálca telik, mintsem a vesztés. És a nyereség mámorosít, erről már sokan sokféleképpen írtak, én pedig csak igazolni tudom most. Újabb és újabb kör, lapok, számok és zsetonok. Olykor kortyolok a pezsgőmből, Vállam felett feltekintve Gabe-re mosolygok, vagy épp cirógató kezére hajtom a fejem, mi kezd kissé nehezülni. A fene egye meg, a pezsgő ütős egy ital!
- Ugyan, ha sokat nyerünk marasztalni fognak, hogy itt költsük el - nevetek rá vidáman. Igen a kaszinóknál ez is evett szokás. Ha már elnyertük tőlük, legalább náluk is verjük el.
Aztán újabb kör jön, terelve figyelmem, ösztönösen emelve újfent számhoz a poharat, és már szinte várnám az utántöltést, ám a pincér üres kézzel jön, és helyette viszi el a párom. Talán sok a fogyasztás és mennie kell mosogatni?
- Itt leszek - kacsintok rá, majd újabb lapot kérek a két ötösöm mellé. Oh, egy ász!
- Ön igazán ügyes, hölgyem
Meglepetten fordulok a mellettem helyet foglaló lassan már ismerős ismeretlen felé. Talán a sok pezsgő a oka, de semmi gyanúsat nem gondolok róla. Ugyan, ez egy kaszinó, itt mindenki kipróbál mindent.
- Talán megunta a rulettet? - nevetek rá, egy kézintéssel jelezve az osztónak, elég a lap nekem, fordítsa a többiekre a figyelmét.
- Ahogy Ön elpártolt az asztaltól elvitte magával szerencsét is. Gondoltam, követem, hátha maga mellett nekem is jut valami.
Kedves bók, mit halk nevetéssel köszönök meg, miközben felfedem a lapjaim a többieknek. Huszonegy, megint nyertem. Újabb kupac zseton kerül elém, és mint egy gyermek, apró tornyokat építek belőlük. Igazság szerint nem vagyok teljesen tisztában az értékükkel, tipikus nőként színük szerint rendezgetem őket és a többiek tétjét követve rakom sajátom is.
- Az asztalnál osztócsere történik. Lejárt a műszakom, hölgyeim és uram. Köszönöm a játékot, további sok szerencsét!
Meglepetten figyelem, ahogy az eddigi osztó egy kedves mosollyal húzza össze a lapokat, majd mindkét tenyerét elénk tárja, mintha csak azt mutatná, nem visz el semmit. És érkezik is egy másik, ugyanolyan ruhába öltözött alak, követve a rituálét, felfedve tiszta ingujját, csupasz kezét, és gyorsan ellenőrizni kezdi a lapokat, zsetonokat.
- Engedje meg, hogy meghívjam egy italra, míg a váltás van. Eltarthat akár öt-tíz percig is - fordul felém az idegen, és hát valljuk be, ha az ital nem is csábít, az igen, hogy a pultnál némi sós rágcsa is ki van téve. Csak egy pillanatnyi alkoholmámoros mérlegelés, majd bólintva állok fel. Raz idegen jelzésére rögtön ott terem egy alkalmazott és egy parányi bőröndbe, nem nagyobb, mint a kistáskám szedegeti a zsetonjaim, majd a kezembe nyomja. Remek, legalább meglopni nem akarnak.
- Erre jöjjön - csak egy apró érintés a hátamon, még bőven belefér az udvarias etikettbe, ahogy a bár felé terelget a pasi. És bár tudom, hogy be kellene várnom Gabrielt, a kaja most igencsak vonzó számomra...
- Ön nagyon jól ismeri az itteni rendszert. Tán egy megszállott vagy épp egy rabló, aki kifigyeli a helyet? - kérdem mosolyogva, ahogy némi ügyeskedés árán, de felmászok a magas bárszékre, és bár rögtön odafigyel egy újabb pohár pezsgő is, elsőként a rágcsás tált veszem célba, néhány szem perecet tolva a számba.
- Nagyon éleslátó hölgyem, de tévednie kell. Max con Barde vagyok, a kaszinó tulaja - nevet rám, és immár elsőként kényszerítve arra, hogy valóban végigmérjem. Talán erős harmincas lehet, öltönyén látszik, drága, méretre szabott darab, karórája szerintem simán belefér apám évi keresetébe. Arcán sehol egy mélyebb ránc, szemei világítóan kéket. Igaza van, nem rabló, nem mániákus. Süt róla a gazdagság.

Szinte azt kívánom, bárcsak elmagyarázhatnék neki még néhány ezer dolgot, annyira jó nézni, ahogy a közeli arcán azok a hatalmas szemek rám figyelnek, nekem pedig minden koncentrációmra szükségem van, hogy ne vesszek el menet közben többször is a saját szavaim labirintusában. Az, hogy hányan nézik meg maguknak, csak sejtem, nekem fen sem tűnik, mert túlzottan leköti a figyelmem, hogy magam is őt nézzem szinte állandóan, más nem is létezik, legfeljebb csak ösztönösen foglalkozom az akadályokkal.
-Annyi baj legyen, talán jobb is, ha nem követünk el több garázdaságot ebben a  hónapban.
Vidáman kacsintok rá, viszont amikor valamivel később megtorpan, nem tudom mire vélni, de aztán beugrik, hogy mit mondtam, és azt is, hogy zsupsz, lehet nem emlékszik rá, amikor először leptem meg ezzel a szóval, ám mielőtt bármit tehetnék, már azon kapom magam, hogy hevesen csókoljuk egymást, a tömeg közepén, nem törődve senkivel, és semmivel.
-Ki, én? - Kérdem meglepetten, amikor újra felveszem az események fonalát. Úgy tűnik a csókja még mindig hajlamos rózsaszín köddé összemosni a külvilágot, amire nem nagyon szoktam odafigyelni. - Szó sincs róla...legalábbis nem ilyen gyorsan.
Én is kuncogok, bár nem egészen tudom, hogy min pontosan. Inkább a játékot figyelem. Az elején picit aggódok, de aztán kiderül, hogy tényleg nagy mázlista ez a Tatjana! Csak tudnám, akkor hogy fogott ki engem pasinak...bár, nekem is lehet szerencsém néha nem igaz?
-Arra nem lesz szükséged, nagyon jó vagy - súgom a fülébe, aztán amíg őt a lapok foglalják le, én most már elkezdem keresni, ugyan ki a fene akar minket eláztatni, mert, hogy nem én rendeltem ezt a sok drága pezsgőt, arra fogadni mernék mind a 40 dolláromban!
-Tudod mit? legyen!
Újra koccintok vele, és belekortyolok a pezsgőmbe. Valahogy spiccesen ritkán hozok jó döntést, a fene sem érti miért. Gyanús alakot úgysem látok sehol, szóval inkább Tati-t ölelgetem, és tovább figyelek a játékra, meg a lány előtt gyarapodó zseton kupacra. Tényleg nem semmi a csaj!
-Szívem, ha elnyered a bank minden pénzét,a  végén kidobnak minket innen.
Egyszer csak megint megjelenik a pincér, ezúttal viszont tála nélkül. Közel hajol hozzám, és azt súgja, telefonon keresnek, és azt mondták, tudni fogom ki az, és fontos.
-Mondja meg nekik...
-Uram, attól tartok úgy utasítottak, ne fogadjak el kifogást, és emlékeztessem, hogy életbevágóan fontos.
-Rendben...édes....mindjárt jövök.
Felkelek, és naaaagyon lassan botorkálok a pincér után. Nem, nem szédelgek, csak jobb az óvatosság. Lehet visszafelé nem ártana szereznem valami kaját...

Ha jégkrém lennék erre a cuki nézésére tuti elolvadnék. De nem vagyok jégkrém, és most a hely sem alkalmas, hogy odalegyek, szóval keményen tartom magam, mint egy igazi dögös csaj. Bár ez a kép némileg sérül, ahogy elmagyarázza nekem a játékot. Ezen a néven már ismerem, ahogy a szabályokat is, de a világért se szakítanám féleb. Szeretem, mikor ő az erős és okos, és persze felettébb dögös pasi mellettem. Szóval csak hallgatok és bólogatok, míg a másik asztalhoz sétálunk. Közben persze észlelek még néhány pillantást, és hát valljuk be, azért dagad tőle rendesen az egóm, de ennyi az egész.
- Nem édes, a technikára nem tudok hatni. Talán ha erősebb lennék, akkor a monitorokat figyelőket is tudnám befolyásolni, de a felvételek akkor is megmaradnának. Szóval.. marad a puszta szerencse - villantok rá egy mosolyt, körbefuttatva a tekintetem a helyen, most más szemmel nézve körül. Modern dolog mindenhol, kamerák, megfigyelőrendszerek. Ezek itt nem kispályások.
És bár szavaim őt is pirulásra késztetik, az hiszem, ma még is én viszem a pálmát. Vallomására egyszerre torpanok meg és pirulok el, bár ez nem a zavar jele, sokkal inkább valami különös, megfoghatatlan boldogsága. Persze érezzük már egy ideje, hogy ez nem olyan semmi kis kapcsolat, valami sokkal erősebb. De így szavakkal még sose mondtuk ki. Idáig, azt hiszem... Válasz helyett csak egy csókot nyomok hirtelen a szájára, majd hagyom, hogy kihúzza az egyik üres széket nekem. Nem, a hely most nem jó a viszonzásra, valami igazán különlegesnek kell lennie.
- Te le akarsz engem itatni? - pislantok fel rá kuncogva, ahogy újabb pohár ital érkezik, de nem ellenkezem, aprót kortyolok, majd az osztóra terelődik a figyelmem.
Persze a szabályokat ismerem, de az egészen más, mint valóban játszani is. Egy-két kör lemegy, mire egyáltalán ráérzek a játék valódi ritmusára. A fülembe súgott cselre viszont kénytelen vagyok elmosolyodni. Hogy mik nem jutnak az eszébe!
- Ha nagyon vesztésre állnánk, akkor talán bevetem - súgom vissza vigyorogva, de egyenlőre úgy tűnik, az osztó mentesül a befolyástól, hisz a következő kör az enyém. Úgy látszik, tényleg csak rá kell érezni a ritmusra. Ám ahogy újabb pohárt tesznek elém, és mivel nem hallom a pincér utalását, pajkosan pislantok fel a vállam felett Gabe-re, mintha csak azt kérdezném: Még egy?

-Na jó... - egyezem bele a dologba, igaz közben úgy sóhajtok, és nézek szomorú szemekkel, mintha épp azt közölte volna velem, hogy nem vesszük meg azt a kiskutyát, ami a farkát csóválva néz minket a kirakatban...jesszus, honnan veszem én ezeket? Nem is szeretnék házi állatot! Esetleg Kormos...de akkor már inkább simogatom Tati-t.
-Huh...? Bocs, elkalandoztam kicsit, szóval BlackJack! Szerintem 21 néven biztosan ismered, ha esetleg mégsem, akkor a lényeg, hogy kapsz két kártyát, utána pedig annyit, amennyit szeretnél, és össze kell hoznod 21 pontot. A számozott kártyák annyit érnek, amennyit, Bubi, Dáma és király 10-et, az ász pedig vagy 1, vagy 11-pontot, te döntesz,a mikor kihúzod.
Felsandítok egy pillanatra a biztonsági kamerára a távolban, de aztán megvonom a vállam. Ezek jól belátnak mindent. Franc.
-Gondolom a víziók nem működnek monitoron keresztül. Kár.
Hogy a végére kissé szűkszavú lettem, annak megvan az oka. Kissé visszafelé sült el, ahogy próbáltam zavarba hozni őt, és bár egyet értek vele abban, hogy mindig jól jártam végül, ha ivott egy kicsit, azért na...persze mosolygok, még ha pipacsvörös arccal is. Nehéz nem gy tenni, amikor ilyen dolgokat juttatnak eszembe.
-Szeretlek - súgom a fülébe, és amire az asztalhoz érünk, már el is felejtkezem az idegenről. Gondolom ezért lep meg, hogy kapunk még két pezsgőt, amit nem is rendeltem...vagy mégis? Minden esetre megköszönöm a pincérnek, és átveszem az italokat, miután kihúztam Tatinak a széket, és segítettem neki elülni.
-No, ez nem olyan látványos, mint a rulett, de többet lehet benne taktikázni. Mondjuk, ha ilyen terveim vannak, lehet le kéne állni a pezsgővel lassan...
Amíg Tati játszik, én csak szurkolok neki, és a hátát simogatom biztatásként. Több szerencséje van az tuti, szóval hagyom őt játszani, menet közben viszont szöget üt valami a fejembe. AZ oké, hogy nem hitetheti el az osztóval, hogy ő nyert, azt viszont igen, hogy rosszabb lapjai vannak a srácnak, mint valójában, és ha ráhúz még egy lapot,a mikor nem lenne ajánlott, biztos a győzelem. Ezt meg is súgom a lánynak, ahogy azt is, hogy azért legyen óvatos, nehogy azt higgyék, összejátszunk szegény osztóval, és bajba kerüljünk. Pár potya győzelem pont elég pihenésképpen.
-Tényleg le kell állnom a pezsgővel... - jegyzem meg,a mikor elhajolok a fülétől, és érzem, hogy picit szédülök.
-Nem bírom valami jól a pezsgőt.
Mintha csak erre a végszóra várt volna, megérkezik egy újabb pincér, és letesz két pohár pezsgőt elénk, majd halkan megjegyez valamit arról, hogy az úr ajándéka.

- Ja, hogy az! - kapok, illetve kapnék a fejemhez, de csak egy csóválásra futja. Nem hinném, hogy jól jönne ki, ha a pezsgőspoharat tartó kezemmel a fejemre csapnék. A másik meg Gabe derekán pihen, szóval a dolog kivitelezhetetlen.
- Még tartalékoljuk, jó? - súgom oda mosolyogva, majd konstatálom, hogy kimaradtunk. Talán ez a jel, hogy most kell megállni, nem kockáztatva tovább a szerencsét. Végül is, így legalább kicsiny, de nyereménnyel állhatunk odébb. Már így is túlteljesítettük az elvárásokat, ha úgy nézzük. És mivel nincs játékszenvedélyem, szerencsére, inkább tovább kóstolgatnám a helyet. Mint egy cukrászdában.. nem egyfajta tortával akarok jóllakni, haenm lehetőleg minél több sütibe belekóstolva.
- Nekem jó az a BlackJack, csak mondd el, hogy működik - nevetek Gabrielre és lépek is odébb. A zsetonokat rábízom, de persze nem szaladok én sehova, főleg, ahogy meghallom a mondat végét.
- Mióta ismerlek még semmi rossz nem sült ki abból, ha a fejembe szállt az ital - kacsintok rá pajkosan, majd ahogy visszafordulok egy pillanatra megakad a tekintetem az idegen pasi arcán.
- Remélem még találkozunk...
Csak egy mosoly, másképp nme tudom lereagálni a dolgot, igazság szerint nem vagyok én ehhez hozzászokva. Amíg más sulikba jártam többnyire anynira tartózkodónak láttak, hogy a fiúk kerültek. De amióta Gabriellel vagyok, azt hiszem, megnyíltam, legalább is mások ezt láthatják rajtam, hisz egyre többet kapok ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket.
- Ha te se tudod hogy működik, akkor tuti vesztünk. Inkább hagyjuk - ragadom karon nevetve Gabe-et és megindulok az elsőként mutatott irányba, ahhoz a blek-izéhez. Talán ott is megmarad mellettünk a szerencse, és a végén még gazdagon hagyjuk el Vegas-t.

Utálom magam érte, de a "szűz kéz" hallatán nem tudom megállni, hogy ne vigyorogjak, és nézzek más felé. Nos, ha más nem, legalább nem tettem semmilyen megjegyzést, legalábbis hangosan nem.
-Tudod, a Bond gyűrű - kacsintok rá, aztán viszont én is a rulett felé sandítok. Na igen, erről a körről lemaradtunk. Kár, pedig tényleg mintha Tati-nak kedvezne a golyó, ahogy ez az idegen megjegyezte, akit valamiért annyira szeretnék lefejelni most, a fene tudja miért. Eh, na jó, szedd össze magad Gabriel, nincs semmi gond.
-Nem is tudom, más játékban is bankot robbantasz? - Kérdem mosolyogva, aztán körbe nézek.
-Mondjuk, a Blackjack asztal közel van a büféhez. Mit szólnál, ha megkopasztanánk ezt a helyet, aztán kiugranánk enni valamit? Tudod, mielőtt még megint a fejünkbe szállna és....
Elharapom a mondat végét, részben mert tudja, miről van szó, részben meg...nos, nem igazán tudnám elmondani, az miért lenne baj, ha jobban belegondolok. Ráadásul, ahogy rám néz a két ragyogó szemével, egyre biztosabb, hogy nem kell nekem alkohol ahhoz, hogy megrészegítsen ma este. Na, csak maradjunk kettesben...
-Khmm...vagy kipróbálhatjuk azt a kockás játékot is, bár fogalmam sincs, ott mik a szabályok.

Mi csak szórakozni jöttünk, kicsit kikapcsolódni, és bár Gabe felvetette, hogy vissza kell nyernünk a benzinpénzt, igazából egy percig se gondoltam komolyan. Talán nem vagyunk annyira felelőtlenek, hogy az utolsó dolcsink is elverve itt gatyásodjunk le. Ám arra tényleg nem számoltam, hogy még nyerni is fogunk. És csak magáért az örömért és az emlékért akartam jönni. Bár kétségtelen, így még szebb lesz az emlék.
- Köszönöm. Biztos a szűz kéz szerencséje - felelem udvarias-kedvesen az ismeretlennek, végül is, nem kell dúvadként morcognunk, csak mert megszólítottak. és szerencsére Gabriel is úriember módjára viselkedik, bár ölelő karja azért sugall némi birtokhatár jelölést. De ez még a cuki kategóriába bőven belefér.
- Csak szerénykedik. Szerintem még a golyó is a kedvére akar tenni - mosolyog vissza rám a pasi, de ami a leginkább meglep, hogy még kacsint is mellé. Ha nem tuti ruhában és itt lennék, most lenne az a pillanat, mikor értetlenül megvakarnám a fejem. Ez a pasas most kikezdett velem? Most?
- Milyen gyűrű? - pislantok összezavarodottan Gabriel felé. Azt hiszem, jobb lett volna, ha a második pohár pezsgő előtt haraptunk volna valamit. Vagy is inkább az első előtt.
- Erről a körről lemaradtunk -jegyzem meg, ahogy a krupié zárja a téteket. Nem baj, azt hiszem, jobb, ha nem esünk túlzásba.
- Próbáljunk vki alami mást is? - pislantok kedvesemre, mert úgy érzem, most jobb, ha odébb sétálunk. okot nem tudnék mondani, ez inkább csak az a bizonyos női ösztön, hatodik érzék, vagy isteni sugallat. Tök mindegy...

Fura, hogy ilyen gyorsan elment az a negyed év, még így is, hogy közben legalább ötször próbáltak megölni...igaz ezek az emlékek olyan homályos semmiségnek tűnnek amióta vele vagyok, mint másnak egy TV műsor története, aminek már a főcíme alatt elaludt.
-A hazárdjáték úgysem ment nekem sosem, rakd akkor te a téteket!
Aztán amikor megrakja a hetest, hirtelen beugrik, hogy rosszul emlékeztem, a küldetése után használtunk el 12-t, az ég tudja mire. Úgy értem, néhányra elég jó tippem van, de a lényeg, hogy valóban a 7 a nyerő szám, és be is jön! Eszméletlen!
-Nyertünk! - Kiáltok fel én is, de most már csak egy rövid szájra puszival jutalmazom őt. Nem, nem izgat a többiek rosszallása, csak őt nem szeretném még jobban zavarba hozni. Azért nem semmi, milyen szerencsés...vajon rossz ember lennék, ha gyanakodnék, hogy valami turpisság van a dologban? Á, kit érdekel? Na meg, ennyi embert csak nem tud egyszerre behipnotizálni, vagy...bevizionálni? Mindegy.
-Na jó, akkor még két pezsgő.
Amíg kihozzák a rendelést, meghallom, hogy valaki Tatihoz szól. Nem, nem vagyok őrült, hogy toronyba zárjam őt, vagy ilyesmi, de azért én is rámosolygok a palira.
-Hinné, hogy most játszunk először? - Kérdem, és továbbra is határozottan karolom át kedvesem derekát.
-Lassan ideje kibiztosítanod a gyűrűdet - súgom a fülébe halkan.

A jutalomcsókba nem nehéz belefeledkeznem. Azt hiszem, ideje hoznunk egy szabályt, főleg mielőtt a szüleimhez érünk, hogy társaságban nem csókolózunk. Mert olyankor megszűnik a világ körülöttünk, és hát.. ez másoknak olykor kényelmetlen lehet. Vagy épp nekünk, ahogy most is egy idegen kocogtatja meg Gabe vállát.
Kiss pirulva hagyom, hogy megrakja a tétjeit, az utolsó számnál kissé kérdőn vonom fel szemöldököm, de elég a szemébe néznem és.. és fülig vörösödve nyúlok a pezsgőért, gyorsan kortyolva az italból. Hátha csak a melegre vagy az izgalomra fogják pirosságom. Pedig ha tudnák, micsoda emlékek ötlöttek fel bennem!
- Boldog három hónapot! - kontrázok én is mosolyogva, és míg a golyó kipörgi magát, megszegve korábbi szabályom, egy pillanatra hozzásimulok, kiélvezve közelségét. Csak a krupié hangja és Gabe lemondó megjegyzése riaszt fel újra.
- Nekem hozol szerencsét, édes - nevetek rá, majd felkapok egy zsetont a kupacunkból és a piros hetesre lököm, majd egy másikat a páros számokra.
- Bebiztosítjuk magunkat. A hetes amúgy is igen jó kör volt - kacsintok rá, ha már ő így, akkor én is. Aztán szinte szuggerálom a krupié kezét, majd a kerékben mozgó golyót, míg végül...
- Piros hetes!
Meglepetten pislogok a még mindig mozgó rulettre és a hetes szám tokjában fekvő fémre.
- Hallod? Nyertünk! Megint! - szorítom meg szabad kezemmel Gabe karját, az újabb pezsgőinvitálásra csak bólogatva. Hihetetlen! Ha én ezt tudom, már hamarabb is eljövök ide.
- Önnek igazán szerencsés keze van hölgyem. És nagyon finom is...Meglepetten pislantok a balomon álló férfira. Ő is öltönyt visel, bár szerintem messze nem olyan dögös, mint Gabe. De attól még kedvesen mosolyog és pedig visszamosolygok rá. Mert jókedvem van, mert nyertem és mert a pezsgő roppant ízletes.

-Picit azért bolondnak néztél - jelentem ki mosolyogva, és megsimogatom a lány arcát. Természetesen tudom, hogy csak aggódott értem, de azt mégsem dörgölhetem az orra alá, nem igaz? Viszont, ahogy haladunk, és egyre többen néznek meg magunknak minket(á, mit hülyéskedek, csak őt) kezdem gyanítani, hogy ez az újságos dolog talán mégsem volt akkora hülyeség, mint hittem. Aztán ahogy még meg is nyeri az első tétet, na akkor már tuti, hogy lesz itt hírnevünk. Egyéni számoknál elvileg 35 az egyhez a fizetés, vagy valami ilyesmi. Nem tudom, de szép kupacot tolnak elénk.
-Igen, én is úgy éreztem...bár nem sejtettem, hogy ezért fizetni is fognak.
Természetesen más jutalmat is kap, ha már ilyen ügyesen visszanyerte a a benzinpénzt, és amíg kiosztják a többi zsetont, hosszan megcsókolom őt. Kicsit talán túl hosszan is, mert egy idő után az egyik vendég megkocogtatja a vállam.
-Ja igen...lássuk csak. Legyen az 5, mert abban a szobában él a suli legszebb lánya, a fekete, mert olyan színű felső volt rajtad az első igazi randin, és a 12 mert...
Itt egy picit elpirulok, aztán mosolyogva tolom a zsetont arra a számra. Amíg pereg a kerék, egy pincér lép oda hozzánk, és egy újabb zsetonért mind a ketten kapunk egy-egy pohár pezsgőt, amivel koccintok is vele.
-Boldog negyedévfordulót - mondom komolytalanul. Nem, nem tartom számon az ilyesmit. Most viszont, hogy kimondtam, bele gondolok.
-3 Hónap...messze a leghosszabb....
Közben a piros nyer, és más számok. Mázli, hogy csak kicsiben játszottam. Könnyedén vonom hát meg a vállam, ahogy a bank bezsebeli a zsetonokat.
-Úgy látom, én nem hozok szerencsét. Kérsz még egy pohárral?

- Már akkor se néztelek bolondnak, mikor közölted velem, hogy teleportálsz. Gondolod az ilyesmin fennakadok? -kérdezek vissza vigyorogva, de már nem is igazán érdekel a téma, hisz immár bent vagyunk, igazán bent, a csengő gépek,a krupiék szavával teli teremben. És persze a rulett az első, várakozón nézem, ahogy Gabe felpengeti a zsetonokat, és nevetve hagyom, hogy megöleljen.
- Talán a kezdők szerencséje bejön nekünk is - súgom oda, majd már a körbe-körbe rohanó fém golyót figyelem szememmel. Kicsit sajnálom, hogy az én képességem nem az a tipikus telepátia, de így legalább megmarad a valós izgalom.
- Piros egyes! - csendül a krupié határozott hangja, én pedig meglepetésemben halkan felsikkantok, és a "nyereményre" már nem is figyelve ölelem át Gabriel nyakát.
- Piros egyes.. a legjobb szám - nevetek rá, és szívem szerint táncot lejtenék, noha tudom, hogy ez igazán csak szerencse kérdése, és talán a nyeremény se nagy a másik elvesztett két zsetonhoz képest. De akkor is nyertünk!
- Jó ötlet volt az az első találkozásos csók - kacsintok rá vigyorogva, majd ahogy elénk tolják a kicsiny kupac zsetont újfent az asztal felé fordulok.
- Most Te jössz - bököm meg kicsit ujjammal az én szmokingos Bond-om.