Tati & Gabriel

First topic message reminder :

Nem is olyan könnyű, mint gondoltam. Az ember azt hinné, csak bedobál néhány ruhát a bőröndbe és kész is a csomag. Persze, ha az ember kocsival megy, vagy busszal, vagy repülővel. De mi motorral szándékozunk, és oda azért nem pakolhatok fel két bőröndöt. Ki fogná?
Így marad egy hátizsák és a legszükségesebb cuccok. Végül is, anyáéknál maradt még ruhám, ha kell venni is tudunk. És a francba is, Gabe bármikor vissza tud teleportálni a birtokra!
Újult erővel szedegetem ki a ruhákat a degeszre tömött zsákból, hogy aztán nagyjából ugyanazokat vissza is pakoljam bele. Kész, nincs vita, ez marad.
Ezek után a tükörhöz fordulva kötöm a hajam kotnyba, és pillantok végig menetfelszerelésemen. Világoskék koptatott farmer, fekete bakancs. Felülre szűk fehér pólót húztam, aminek az elejét mintha összefröcskölték volna vörös festékkel. és erre jön rá a bőrdzseki, mert azért a motoron tud hűs is lenni. Elégedett hümmentéssel kapom a hátamra a zsákot, ölelem magamhoz Leaht, majd rohanok lefelé a garázshoz. Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, hogy elinduljunk a nagy amerikai túránkra a nyári szünetben. Persze megtehetnénk, hogy egyből odateleportálunk, vagy legalább is valami közeli helyre. De akkor hol az élvezet és a felfedezés öröme?

-Hát tudod, haza a suliba. De ha jobban belegondolok, lehet akkor sem kéne világhírre szert tenni...
Aztán amikor a fotózás után közli, hogy szerinte mennyit kellett volna rendelni, finoman elmosolyodom, és szabad kezemmel megvakargatom a tarkóm.
-Hiszed vagy sem, annyit rendeltem igazán, csak nem szerettem volna, ha bolondnak tartasz. Viszont ezek után remélem szerencsés kezed van a rulettasztalnál, mert vissza kell nyernünk a benzinpénzt!
Majdnem hangosan felröhögök azon, hogy neki kéne visszavernie a kiéhezett nőket. Hogyne...kaszinóba jöttünk, nem diliházba! Vidáman rázom meg a fejem.
-Édes, szerintem még abból is több hajtana rád, mint rám. De mindegy, bárhány kielégítetlen félőrült ront ránk, együtt elbánunk velük, rendben van?
Aztán újra elvigyorodom, amikor kiválasztja a számainkat. Főleg amikor elharapja a végét. Természetesen nem ellenkezem. Egy-egy zseton kerül mindhárom tétre, aztán csak várok, hogy mi lesz, előtte azonban felé fordulok, és váltok vele egy nagyon gyors csókot.
-Hátha szerencsét hoz.
Aztán átkarolom a derekát, és feszülten figyelek. Gyerünk! Tudjátok a dolgotokat golyók!

- Visszafelé? Hogy visszafelé? - pislogok rá kissé értetlen, de ez az érzés hamar lekerül ábrázatomról, ahogy lelünk egy fotóst. Igazából ezen már kevésbé csodálkozom, mint Gabe, hisz szerintem egy ilyen helyen egy rakat turista is van, akik fotózkodni akarnak, főképp, ha még akad a kaszinóban egy-két beöltözött alkalmazott is. Szóval, nem csodálkozom én már semmin.
Helyette Gabriel felé fordulok, arcommal a kamerába mosolyogva, kezem karjára simítva, felvillantva azt a bizonyos mérgezett tűs gyűrűt. Anya had lássa majd, hogy viselem az ajándékát, biztos veszettül boldog lesz. Ahogy amiatt is, hogy végre egy igazán csinos képet lát majd rólam.
- Szerintem minimum négyet kellett volna rendelned és két kicsinyítettet - nevetek rá, de már nem megyek vissza, hogy zargassuk a fotóst, amúgy is van már új kuncsaftja. Gondolom a számla rendezésekor meg tudjuk még beszélni vele a másolatokat.
Minket meg amúgy is vár végre a kaszinót. Bár az én táskámban is megbújik némi dollár, elsőként hagyom, hogy Gabe váltson, végül is.. így illik. Meg hát, nem szeretnék a lelkébe taposni, hogy ennyire önállóskodom.
- És mit csináljak én a sok kiéhezett nővel, aki rád vetné magát? - kérdem vigyorogva, miközben mint egy gyermek a játkboltban úgy csodálkozom a sok fényes gépen, csilingelő hangokon és díszes embertömegen. Még jó, hogy belekaroltam, különben tuti elanyátlanodnék itt. Vagy elvesznék.
- Rulett-asztal - jelentem ki aztán magamhoz térve, és most már én húzom őt. Persze csak kecsesen, csinosan lépkedve, és nem is kerüli el a figyelmem az a néhány elismerő pillantás, mitől csak még jobban dagad a már feldagasztott mellkasom.
- Hármas, egyes és tizennyolcas - sorolom a számokat, de azt már Gabrielre hagyom, hogy a tétet megválassza.
- Három hónapja ismerlek.. az első randin csókoltál meg, és a tizennyolcadik szülinapomon... - súgom neki, mintha nem ismerné a számok jelentését. Persze az utolsót azért elharapom, tudja ő anélkül is...

-Ó, köszönöm - felelem mosolyogva. Még ha nem is érzem magam valami nagy számnak, ha egy ilyen gyönyörű nő tart vonzónak, nem fogok vitatkozni vele. A csókra viszont alig reagálok látszólag, hisz mist az foglal le, hogy ajkának finom érintése ne kergessen az őrületbe, döntsem hátra, és úgy általában ne foglalkozzak azzal, hogy miért jöttünk ide eredetileg.
-Az ilyen fajta meglepetéseket szeretem. - felelem nevetve, bár igaza van, tényleg furcsa lett volna, ha akkor csak úgy felbukkan...bár nem bántam volna az biztos. Kivéve, hogy az a ruhából kiteleportálós korszakomban volt, szóval mégis csak jobb ez így...
-Ő...az újságokba talán inkább csak visszafelé kerüljünk be - intem meg játékosan, arra célozva, hogy ugyan látok fantáziát abban, hogy elnyeri a kaszinót a tulajtól ma éjjel, de na...valójában nem tudom, mi bajom ezzel az ötlettel. Nehéz úgy gondolkodni, hogy az ember minduntalan oldalra sandít, és az elméjét a gondolatok helyett a látvány tölti meg. Közben pedig úgy kihúzom magam, mint még soha, nem tehetek róla, állati büszke vagyok most, hogy vele az oldalamon lehetek. A sznob társaság annyira nem hat meg, meg az épület sem, de velem van a hercegnőm, és ez feldobna, bármilyen környezetben.
-Kezdésnek elég lesz, aztán majd kitalálunk valamit. Pár tucat túlzottan barátságos vendékkel amúgy is elbírok, ha már nem annyira józanok.
Közben csak leérünk, és ahogy ígértem, meg is csináljuk azt a fotót, ami szerintem jobban sikerül, mint az előző, igaz sokat segít, hogy nem egy fülkében készül, hanem egy profi fotósnál. Kicsit meglep, hogy a hotelben dolgozik egy ilyen, ki gondolta volna?
-Rendeltem egyet bekeretezve hozzám. nagyon jól nézel ki rajta.
aztán viszont nincs több kitérő! Egyenesen a kaszinóba megyünk, ami...hát pont olyan, mint ahogy elképzeltem. Ezernyi gép csilingel, az asztalok tömöttek, a pincérek pedig fel alá szaladgálnak teli tálcákkal. Gyorsan beváltok egy kis pénzt zsetonra, aztán a felét oda adom a kedvesemnek.
-Szóval...mivel szeretnél kezdeni?

A filmekben és a könyvekben mindig bő-lére eresztett bókokkal hódolnak a nőknek, mintha csak az lenne igaz, és egy etlen aprócska szóért sértődés járna. Én mos tmég is.. az elhebegett "nagyon" miatt sokkal boldogabb vagyok, mintha ódákat zenget volna Gabe. Érzem, ahogy arcom halványan elpirul, de szerencsére barnuló bőrömön ez már egyre kevésbé üt át. Csak állok ott eg yfél percig, hagyva, hogy ő kinézhesse magát, én pedig kiélvezhessem azt, amit szavakkal nem tud kimondani.
- Te is tuti dögös vagy - jegyzem meg, immár hozzálépve, karom karjába fűzve és egy leheletnyi csókot nyomok az ajkára. Többet nem lehet, félő, akkor tényleg nem jutunk le a kaszinóba.
- Meglepő lett volna, ha azon rajta vagyok - nevetem el magam, de tagadhatatlan, a felvetett fénykép ötlet nagyon tetszik.
- Kell is a bizonyíték, különben a többiek nem hiszik el, hogy az a dögös pár, akiről az újságok cikkeznek majd, mi voltunk - kacsintok rá, és kilépek a szobából. Azt persze megvárom, míg bezárja a szobánk ajtaját, aztán újra karolok is belé, de nem rohanok előre, végül is, ő a férfi, én "csak" a csinos kísérő vagyok.
- Mérgezett nyilak? Szerintem az is kevés lesz ide - kacsintok rá pajkosan. Igen, talán még sose éreztem magam ennyire csinosnak, és ugyanakkor ennyire "felnőttnek" is. Vagy nagy feltűnést keltünk majd, vagy igazából ki se lógunk az elit társaságból...

Amíg Tati eltűnik valami boltban, rám marad az adatlap kitöltése. Na sebaj, megoldom egyedül is, úgyis csak a nevét a címét, meg születési évet, meg ilyen marhaságokat kell kitölteni, amiket tudok fejből, had nézelődjön addig. A sokkoló út után ennyi igazán jár neki.
-Máris hát! - felelem lelkesen - Tudod, sosem voltam még ilyen helyen...nem is vágytam rá, de most...valahogy nagyon izgulok már, szóval ja.
Közben magamban megfogadom, hogy nem sütöm el a felrázva nem keverve dumát, csak azért sem. Amíg a kedvesemre várok, az ágyon üldögélve nézegetem a távirányítót a bazi nagy TV-hez, de ahogy nyílik az ajtó, felpattanok, és már éppen mondaná, hogy na végre, de aztán mintha elvitte volna a cica a nyelvem, úgy bámulok a fürdőből kilépő szemkápráztató gyönyörűségre.
-Nagyon... - jegyzem meg fantáziadúsan, aztán megköszörülöm a torkom, és még hozzá teszem: - de ugye tudod, hogy alapból is óriási önuralomra van szükségem, hogy ne rohanjalak le, így pedig...
Megrázom a fejem, és rámosolygok.
-Gyönyörű vagy. Van kedved csináltatni magunkról egy fotót? A szalagavatós képemen úgysem voltál rajta.
Aztán a karom nyújtom felé, hogy belém kapaszkodhasson, és így indulunk meg lefelé. Szinte fizikai fájdalommal jár, hogy nem vetem rá magam azonnal ott helyben, és végül tényleg csak az tart vissza, hogy látom mennyit bajlódott amíg elkészült, és egyébként is, fiatal még az éjszaka.
-Szép gyűrű - jegyzem meg menet közben. - Remélem mérgező nyilakat lő ki, mert szép szavakkal biztosan nem tudom majd távol tartani a rajongóidat.

- Másba vagy semmibe? - fordulok hozzá nevetve, miközben ujjaim ujjaiba fűzve követem az előtérbe. Aztán, őszintén szólva elkalandozik a tekintetem, amíg ő a szobafoglalást rendezi, így szerencsére azt se látom, mennyire piszkosul sokba kerül itt egy éj. Helyette látok mást, és bár az ára kissé horribilis, nem tudom kihagyni. Így amíg Gabe a recepción ügyködik, addig én a zsebembe nyúlok, rendesen kifosztva a tárcám és belépek az egyik ruhaüzletbe. Nem is próbálom a darabot, az eladónő szerint azt az én méretemre öntötték, meg hát.. úgy is itt szállunk meg, a blokk nálam, ha kell kicserélik... Arra azért ügyelek, hogy mindebből Gabe ne mindent vegyen észre, csak hogy  akirakatokat lesem. A meglepit későbbre tartogatom...

- Azannya - pislantok körbe az elegáns szobában, és immár cseppet se fáj a spórolt pénzem megcsappanása. Ebben a környezetben hülyén néznénk ki szakadt farmerban, szerintem a recepciós is azért nézett olyan furán.
- Máris? - pislantok kedvesemre, ahogy elvonul öltözni, de végül is.. mire várjunk még? Este van, várnak a gépek, az asztalok. Így hát fogom a márkás táskát, meg a sajátom és bevonulok a fürdőbe. Nekem azért egy kicsit tovább tart az egész, főképp, mert veszek egy villámgyors zuhanyt is. Aztán magamra öltöm az újonnan vásárolt ruhám hajam szabadon hátrafésülöm, némi habbal fixálva. Aztán jöhet a magassarkú szandál, és az anyámtól kapott zöld ékszer. Egy pár fülbevaló, és az a gyönyörű köves gyűrű. Fogalmam sincs, hogy igazi-e, vagy csak bizsu, de pont passzol. Meg persze a kis estélyi táska, némi halvány smink. Még jó, hogy a nyár érkeztével egy csomót voltunk kint a levegőn, így a bőröm elég barna, hogy passzoljon a fehér ruhához. És igaza volt a nőnek, az én méretem.
- Na, hogy tetszem? - lépek ki, kissé talán félve, hisz eddig sose jelentem meg így előtte. De a ruhám tökéletes, a sminkem jó, a magabiztosságom pedig azt hiszem megvan. és csak egy pillanatra dermedek meg, ahogy meglátom őt is öltönyben. Hű.. kell egy ilyen fotó!

Na igen, Darwinizmus a javából. Az egyszerű ember meghal, a teleportáló dögös barátnője pedig csak megijed egy kicsit. Remélem azért tanul a leckéből ez a manus, nem olyan könnyű élethű repedéseket rajzolni egy szélvédőre, hogy aztán ne legyen hatása. Mondjuk a ketchup lehet túlzás volt egy kicsit, de istenem, örüljön, hogy őrangyala utána jött. Na jó, talán ez így túlzás, az angyalok biztos nem rajzoltak volna brokit az arcára.
-Egyet értek - Mondom, aztán a tekintetét követve a filcemre pillantok, és ártatlanul mosolyogva tovább is megvonom a vállam.
-Ja, hogy ez? Öhm...hagytam neki egy üzenetet, hogy máskor jobban vigyázzon, mert még baj lesz. No, menjünk, mielőtt felbukkan a többi őrült.

Mondjuk a városban szinte biztos, hogy van esélyünk rosszabbal is összefutni, pláne ha tényleg bankot robbantunk, mert akkor aztán spuri lesz innen. Vaaaagy, elköltjük az egészet a kaszinó 5 csillagos szállodájában. Nem is rossz ötlet....
-Kösz, talán majd később kipróbáljuk...egyenlőre viszont, mit szólnál, ha inkább valami másba öltöznék át.
Elgondolkodom rajta, hogy mondanom kéne valamit arról, hogy csalni nem szép dolog, még a szerencsejátékban sem, de amikor meglátom becsekkoláskor, mennyibe fog kerülni a szobánk erre az egy estére...olyan érzés, mintha kiraboltak volna, én pedig mosolyogva megköszöntem. Jesszus! Amint lepakoltam a szobánkban, félre vonulok, hogy magamra öltsem a pingvin jelmezt. Nem vagyok el sokáig, pár perc, és ott állok Tati előtt James Bond-nak öltözve. Bár kicsit furcsán érzem magam ennyire elegánsan, vagy mi, azért mosolygok, még ah kicsit erőltetetten is.
-Na jó szívi, kopasszuk meg őket!

Csak csóválom a fejem Gabe visszaszólására. Ha nem remegnék még az ijedtségtől talán kontráznék, de most nem megy. Viszont szerencsére sokáig várnom se kell rá, még jó, hogy ő nem gyalogol mindenhova.
- És ha nem mi jövünk szembe? - kérdem elhalón szavaira. Mert mi van, ha egy szimpla motoros? Simán legyalulta volna. Mi is csak azért úsztuk meg, mert Gabriel időbne reagált. Ha rajtam múlik, már valami matrica lennék.
- Te tényleg... - kezdenék bele, de Gabe újra eltűnik, én pedig csak a fejem csóválom, miközben felkelek a földről és leporolom a nadrágom. Jól van, oké, semmi gond, túléltünk. Nincs nagy baj.
- Azért ezt majd ne meséljük el anyáéknak - mosolyodom el bágyadtan, amint viszsatér, bár a rejtegetett filcre némiképp kérdőn vonom fel a szemöldököm, aztán csak egy vállvonással tudom le a dolgot. Talán összefirkálta a sofőrt.
Aztán újra csak a kormány mögé ülök, bár ismét a kezdeti bizonytalansággal. De tény, hogy pont most nem szabad visszakoznom. Apa is megmondta, mikor felborultam a biciklivel, hogy akkor kell visszaülni rá, mert később már nem mer az ember. És igaza lett. Szóval újfent indítom a gépet és megindulok, bár elsőre csak lassan, és hát eléggé az út szélén. De ahogy faljuk a mérföldeket úgy csitul a korábbi sokk és úgy kezdem el egyre jobban élvezni ismét a motorozást.
Aztán lassan elérjük Vegast. Ámulva lesem a már messziről is kitűnő fénykavalkádot, a sokszínűséget. Az egész mintha maga az élet lenne, mintha most ébrednék. Elsőre igen nehezen adom át a kormányt, de aztán rájövök, sokkal jobb így "bevonulni" Vegasba, nyugodtan nézhetem az épületeket, a színeket, az emberforgatagot. Csodás!
- Azta! - sóhajtok fel, amikor megállunk egy igen impozáns épület előtt. És bámulnám is még egy ideig, ha Gabe kérdése nem csalna mosolyt arcomra.
- Veszteni? Semennyit, én nyerni jöttem édes. Bár szerintme hordóban is cuki lennél! - nevetek rá, egy puszit nyomva az arcára.

-Ó, ne aggódj, csak hétvégén tervezek ott élni, meg ha nagyon magányra vágyunk. amíg ügyelnem kell a suliban is, megtartom a szobám - felelem, mintha csak a gondolataiban olvastam volna, és rá kacsintok. Ez van, lehet gyenge vagyok, de még teleportálással együtt sem mondanék le arról, ahogy látom karcsú alakját beosonnia szobámba az éjszaka közepén, hogy "meglepjen" engem.
-Egyébként is, az, hogy bármilyen messzire el tudok jutni egy pillanat alatt, leginkább azért jó, mert sosem kell sokáig távol lennem tőled.
Aztán csak száguldunk, és ahogy látom kedvesem kezd rákapni a dolog ízére. Mondjuk egyedül még nem engedném motorozni, de szerintem simán bele tudna jönni. Nos, azon ne múljon, tőlem gyakorolhatunk így bármikor. Mondjuk meglennék kamion nélkül is legközelebb.
-Tudod, hogy igen! - Kiáltom komolytalanul, aztán szájon puszilom, és egy kacsintás közben tűnök el. Nem tart tíz másodpercig sem, és a kamion megáll a pálya közepén a messzeségben, én pedig visszatérek Tati, és a motorom elé.
-Elaludt a volán mögött, hát ilyen nincs! - Morgolódom - várj még egy percet kérlek, rögtön visszajövök.
Tényleg csak egy percig kell nélkülöznie, aztán újra visszatérek hozzá, kezemben egy alkoholos filccel, amit aztán a zsebembe csúsztatok, aztán felülök mögé, hogy újra átölelhessem.
-Na jó, húzzunk bele szívem, most már kíváncsi vagyok, miért vágysz annyira Vegas-ba.
Ha már más dolog nem történik, akkor miközben a narancssárgára váltó, és a felhőket rózsaszín habcsókká változtató nap megkezdi merülésének végét, mikor végre szép lassan megláthatjuk a neontengert az út végén, ami Las Vegas. Nekem mondjuk volt már szerencsém a helyhez egy párszor, de mint mindig, most is egy dologra gondolok, amikor meglátom ezt a rengeteg neonfényt:
~Itt nem lehet gyenge a villanyszámla!!!~
Aztán jelzem neki, hogy itt az ideje megállni, és helyet cserélni, hogy a városba már az hajtson be ezzel a franc tudja hány lóerős izével, akinek a jogsija szerint is tudnia kell bánni vele. A zsarukkal orosz rulettezni még ebben a városban sem jó játék. Aztán a főútra kanyarodom, és ha már itt vagyunk, egyenesen a Ceasar's Palace felé veszem az irányt.
-Na jó, mennyit szeretnél elveszteni? Spóroltam egy kicsit, de azért óvatosan, nehogy egy hordóba öltözve jöjjünk ki.

Gabe válaszára nem is tudom, miképp reagáljak. Egyszerre pirulnék, spáadtnék, habognék zavartan, ugornék a nyakába, pislognék értetlenül és szoromkodnék. Tehát úgy igazán nőiesen.. nem válaszolok semmit, csak bólintok egyet, mintegy letudva a dolgot egyenlőre. Mert hát.. ez azért elsőre sokk-ként ért. Tudom, hogy nem azt kérte, hogy költözzek hozzá, nem is menne, hisz még diák vagyok, és nem hinném, hogy a Xavier birtok bejárós suli lenne. Másrészt, bár imádom Gabrielt, nem vagyok benne biztos, hogy három hónap után nem lenne-e elsietett a dolog. Ugyanakkor a gondolat, hogy többi nincs egy emelettel lejjebb, hogy nem szaladhatok le hozzá két óra között vagy épp a délutáni edzés előtt... Á, jobb, ha inkább a motorozással foglalkozom, az kevesebb fejtörést okoz, még a kezdeti bizonytalansághoz képest is.
- Ha velem vagy, sosincs gondom - nevetek fel, és kacsintanék is, de jobb, ha előre nézek. Persze a hiányzó kacérságot pótolja az ölelése, az, hogy most ő ül mögöttem, engem karolva, mint ahogy én szoktam őt. Talán még sem lesz olyan rossz, ha külön lesz, ha kicsit kiszakadhatunk a suli közegéből, és ehhez nem kell minden alkalommal a szülői házba vagy épp a rozoga lesbe menekülnünk. Talán csak megbarátkoom a gondolattal, hogy nincs a közvetlen közelemben állandóan. Ami meg az éjszakai kiszökéseket illeti.. még is csak egy teleportáló!
Boldog révedezésemből, a motorozás adta szabadságérzetbőla tülkölő kamion riaszt fel. Szinte megdermedek, tudom, hogy el kéne kapni a kormányt, tudom, hogy valamerre másfele kéne menni, de merre? Az a monstrum olyan széles, hogy teljesen mindegy, melyik irányba megyünk, maga alá darál. Tehát a megszokott emberi ösztön kerül elő, összeszorítom a szemem és erősebben markolom a gázkart.
Ám a várt csattanás nem érkezik, csak folytatódik a dudálás, mi arra késztet, hogy kinyissam a szemem és ösztönösen meghúzzama féket, mert talán a kamion is megállt. De alighogy felnézek, rá kell jönnöm, nem előttünk, hanem mögöttünk van az az állat. Hát persze, Gabe!
Remegve bontogatom le az ujjaim a gázkarrol, de mielőtt átadhatnám neki a vezetés jogát, kedvesem ismét a hősszerepben tündököl.
- Megbolondultál? - szólok, szólnék utána, majd csak egy sóhajtásra futja, és lassan legurítom a motort az útról, nehogy még egy őrült jöjjön. Ott aztán kitámasztom, és a födlre huppanva bámulok a kamion irányába. Mennék én, persze, csak félek,a lábam nem visz odáig...

Oldalra döntöm a fejem, és arcomon tükröződik az ő huncut vigyora. Tőle sem kevésbé zavarba ejtő a kérdés, de valahogy az, hogy közben látom ezt a kis fényt táncolni a két szép szemében segít, hogy ne felejtsek el levegőt venni ilyenkor, és ne kezdjek el dadogni, mint egy elmebeteg.
-Nos, remélem ez nem lomboz le, de csak rövidtávú terveim vannak. Az egyik ilyen például, hogy ha túlélem ezt a találkozót, arra gondoltam ideje lenne egy saját lakást bérelnem. Poén ez a koli hangulat is, de...nem ártana valami intimebb is. Találtam is egy apró kiadó házat North Salem-ben. Ha minden rendben van vele, kiveszem, és másolok egy kulcsot neked is, ha esetleg...oda is be szeretnél osonni néha.
Hát, csak kimondtam. Jó, nem arra kértem, hogy költözzünk össze, vagy ilyesmi, szó sincs róla, bár...kicsit korai, de szerintem engem nem zavarna a dolog. Na, de ne csináljunk belőle ilyen korán asszonykát, az tényleg őrültség lenne!
-Ha túl közel kerül az aszfalt, megoldom, hogy ezzel ne legyen gond.
Aztán csak hagyom érvényesülni. Komolyan, kivételesen még azt is megállom, hogy piszkáljam vezetés közben. Csak ölelem, és hagyom, hogy belejöjjön a dologba, aztán mosolyogva csókolok a tarkójába.
-Az bizony! - Felelem, én is nevetve. Olyan aranyos, ahogy óvatosan hajt előre. Ritka, hogy ilyen izgulósnak látom, de imádom, hogy a jelek szerint csak előttem ilyen. Előre dőlök, és szorosabban dőlök magamhoz, aztán a rózsaszín ködből egy kamion dudája ébreszt fel. Egyenesen felénk jön vagy ezerrel, és az utolsó pár centin dudál csak! Nem tudom, egy normális embertől, hogy várta volna el, hogy kitérjen előle, vagy mi a rákért szembe jön, én viszont egy gyors teleportálással mögé kerülök, és figyelem, ahogy elhúz. A dudálást akkor sem hagyja viszont abba, amikor már nem lát minket.
-Mi a...oké, ezzel valami nem stimmel. Várj meg itt, megnézem, mi baja ennek a félőrültnek...
Kissé veszélyes menet közben ráteleportálnia tetejére, de csak megoldom valahogy...

- Hm, azok engem is érdekelnének - vigyorodom el a tervek hallatán. Persze nem kezdem el faggatni Gabrielt, bár már néhány hónapja járunk, és az átlagemberhez képest elég sok mindent meg is éltünk már együtt, akkor is fiatalok vagyunk még. Persze nem tagadom, hogy jó tervezgetni, ábrándozni, de faggatni aztán nem fogom.
- Rendben. végül is, mindent tudni kell viselni - vigyorodom el kihívón, majd már a hátához simulva élvezem az utazást, míg el nem érünk a pihenőig, míg fel nem ajánlja a motorvezetést.
- Azért a jó minőségű aszfalttal is ügyesen fel lehet nyalni az ember bőrét, hát még a fejét - kocogtatom meg a mutatóujjammal a szabad fejünket. Előbb az enyém, majd az övét. Végül is, nem véletlen találták ki a sisakot. De mindezek ellenére már előtte is ülök, kezeim határozottan téve a "kormányra". Autót már vezettem elég sokat, a jogsim is megvan, de azért egy két keréken guruló koporsó egészen más dolog.
- Óvatosan? Tehát ne akarjak azonnal San Francisco-ban kikötni - fordulok hátra mosolyogva, gyorsan egy puszit is nyomva még a szájára, majd újra a kezeimre és az útra koncentrálok. Elsőre azt hiszem csak a csuklóm fordítom, a gázt nem. Legalább is meg sem moccan alattunk a járgány. Nem tagadom, kicsit azért tartok tőle, hogy kiugrik alólunk a motor és mi szépen a fenekünkre ülünk. De szégyenbe se maradhatok, legfőképp magam előtt, mert tudom, Gabe nem róná fel nekem. De ha már ilyen vagány csaj vagyok...
Kissé bátrabban mozdítom a kezem, érzem, ahogy kisebb rándulással, de megindul alattunk a gép. A lábaim, mik eddig két oldalt támasztottak most gyorsan felkapom a támasztóra, mert azért hülyén néznénk ki, ha úgy motoroznánk, ahogy a kezdő gyermek biciklizik.. lelógó lábakkal, mint két mankókerék.
És ahogy megérzem az egész lényegét, és megnyugszom, hogy nem borultunk fel kicsit még jobban ráhúzok. Persze az eddigi tempóhoz képest ez még mindig nyugdíjas sebesség, de legalább már valóban azt mondhatom, hogy motorozunk.
- Ez nagyon jó! - nevetek fel, enyhítve görcsösségem, próbálván immár valóban csak az élvezetet látni a dologban.

-Baltát... ismétlem meg, halk morgás kíséretében. - Remek...akkor talán jobb, ha amikor megkérdezi, mik a terveim veled hosszútávon, nem mondok semmi marhaságot igaz?
Hogy a marhaság alatt mire gondol, azt rá bízom. Nem mintha azt terveztem volna, hogy elviccelem a dolgot...ó nem. Csak ne izgulnék ennyire, de még sosem találkoztam a kedvesem szüleivel, szóval ez elég új élmény lesz nekem. Ugyanakkor a balták elől való kitérésben már jó vagyok, tehát lehet mégis lesz ismerős eleme a dolognak, pazar.
-Azt mondod, vegyünk két sisakot, amikor már közel vagyunk? Rendben, de ha csak kettő marad a boltban, tiéd a rózsaszín.
Aztán csak írtjuk a mérföldeket, amik elválasztanak minket egyenlőre Las Vegas-tól, hogy aztán a város másik oldaláról majd megint ugorjak egyet Frisco-ba. Mondjuk, mehettünk volna közelebb is, de minek sietni? Van annál jobb, mint nyugodtan száguldani életem szerelmével egy olyan helyen, ahol kivételesen semmi sem akar kinyírni minket?
-Kicsim, a sivatag közepén vagyunk. Ennél elhagyatottabb, jó minőségű autópályát legfeljebb Kubában találnánk, de nem szeretném tovább hergelni a szovjeteket, szóval mára ez is jó lesz. Ne aggódj, menni fog, és egyébként is, itt vagyok, és vigyázok rád. Max a motort törheted össze, ha nagyon kitartó vagy, de neked nem hagyom, hogy bajod essen.
Belecsókolok a nyakába, aztán két kezét a kormányra vezetem, mintha nem tudná magától, hogy kell fogni.
-Óvatosan adj gázt, és gurulhatunk -suttogom a fülébe.

- Késeket... Ne légy ilyen kicsinyes - inagtom a fejem, és csak nem bírom ki, hogy vigyorogva hozzátegyem:
- Szerintem apám már beszerezte a legjobb baltát, ami a földön létezik, és míg oda nem érünk, addig az udvaron felállított köszörűn élezgeti.
Csak nevetni tudok a saját magunk fantáziáján alapuló képeken. Apám elutasítja az erőszakot, főképp a fegyverest. Szerinte az emberi szó sokkal jobb dolog. Persze nem szentimentális hülye ő, tudja, hogy sok szűklátókörű embernél nem hat a szó, de akkor se helyezi előtérbe az erőszakot, főképp nem a családon belül. Ha én azt mondom nekik, hogy szeretem Gabrielt és boldog vagyok mellette, ők elfogadják. Egyrészt mert rugalmasak, másrészt mert elmondásuk szerint okos, önálló döntésekre képes felnőttnek neveltek. Szóval effélére nem lesz gondunk.
- Nem lenne egyszerűbb hagyományos módon sisakot húzni? -kérdem, míg elsüllyeszti a táskám, bár az egész inkább csak olyan költői. Bár attól tartok, anyáékhoz menet be kell majd szereznünk kettőt. Őket ilyen téren nem szívesen csapom be, főképp, hogy csak a saját épségünk miatt aggódnának.
Addig viszont kiélvezem a szabadságot, szorosan Gabe mögé ülök, fejem oldalt fordítva hajtom a vállára, kissé el is takarva magam a menetszéltől, karjaim pedig a derekára fűzöm. Lábaim a lábtartón és lehunyt szemmel élvezem, ahogy feléled alattunk a járgány, kellemes morgással véve birtoka az utat.
Inkább érzem, mintsem látnám, mikor váltunk helyet a nem megszokott mód. Illetve nekünk megszokott, másoknak nem. Néha egy pillanatra kinyitom a szemem, hogy lássam amellettünk elsuhanó untig ugyonolyan tájat. A sivatag szép, kétségtelen, de nem épp változatos. Aztán már csak akkor nyitom ki újra, mikor érzem, hogy megállunk. Rájátszottan mozgatom meg meggémberedett karjaim, ám a kérdésre meglepetten vonom fel a szemöldököm.
- Még sose vezettem motort. Gondolod jó ötlet tiszta plezúrosan megjelenni anyáék előtt egy összetört mocival? - nevetem el magam, ám minden szavam ellenére már vetem is le a lábam, hogy beelőzhessem Gabrielt az ülésben. Ki nem hagynék egy ekkora lehetőséget.

Persze, hogy le tudsz, számítok is rá! - Vágom rá, és ezzel a lendülettel kikapom a táskát a kezéből, majd a másik kezemmel átkarolom a derekát, és magamhoz húzom. Így andalogva indulunk meg a garázs felé, teleportálgatás helyett, amiből úgy is lesz részünk ma még bőven. Ami a szüleit illeti, továbbra sem izgulok a dolog miatt, legalábbis akkor még nem, amikor az kerül szóba, hol találjuk őket. Arra a részre viszont felvonom a szemöldököm, hogy már nagyon kíváncsiak rám, és Tati-ra sandítok.
-Képzelem, már kiélezték az összes kést, meg minden...
Oké, lehet egy egészen kicsit még is izgulok a dolog miatt. Persze tudom, hogy minden rendben lesz, de akkor is. Ezek mégis Tatjana szülei...
-Na jó, a szabályok a szokásosak, kapaszkodj szorosan, és ha rendőrautót látsz, láttasd velük azt, hogy van rajtad bukósisak. Ha felkészültél, indulhatunk is.
Én korábban már bepakoltam, szóval az ő táskája elhelyezése után már nincs mást dolgom, mint gázt addig, és kiszáguldani a kapun. Az út közepére érve bekanyarodok, aztán újra gyorsítok, és a következő pillanatban már el is tűnünk, az ország másik végében pedig egy hirdetőtábla rejtekéből hajtunk ki az autópályára, mintha csak egy filmbeli motorosrendőr duó lennénk, vagy ilyesmi. Elmotorozgatunk így a végtelennek tűnő üres országúton a sivatagban, ahol még távolról sem látni nyomát senki másnak, és csak a néha felbukkanó táblák biztosítanak róla, hogy tényleg jó felé megyünk. Egy fél óra után aztán leparkolok az út mellett és hátrafordulok.
-Van kedved neked vezetni egy kicsit?

A garázsig nem, pusztán az ajtóig jutok, ahol azonmód Gabrielbe is ütközöm. Mosolyogva fonom a nyaka köré karom, átadva magam a pillanatnyi élvezetnek, hogy aztán nevetve bontakozzak ki a karjaiból.
- A garázsba azért még le tudok sétálni - mondom mosolyogva, miközbne jobbom a kezéra csúsztatom, összefonva ujjaink. Így nem szoktunk teleportálni, ahhoz mindig ölel, tehát talán rájön, hogy most az oly ritkán élvezett sétára voksolok. A garázs amúgy is alig pár percnyire van gyalogszerrel is.
- Reggel beszéltem anyáékkal telefonon. Azt mondja, most jó ideig ott maradnak, apámnak kilátásban van egy nagyobb üzlet. Szóval nem kell sietnünk, mindenképp megvárnak.
Bár viszonylag gyakran beszélek a szüleimmel, ma különösen jó volt hallani a hangjukat. Hiába vagyok itt hónapok óta, hiába vannak barátaim, és itt van Gabe is, még nem tudtam igazán megszokni, hogy ennyire távol vannak tőlem. Persze ez azért jó is, tizennyolc évesen az ember már nem lóghat folyton a nyakukon, de azért örülök ennek a kiruccanásnak.
- Anya már nagyon kíváncsi rád - lököm meg egy kicsit a vállammal, majd elengedem a kezét, hisz leértünk, immár ideje elhelyezni a cuccokat és motorra szállni.
- Apu még inkább - teszem még hozzá egy kaján vigyorral. Csak mert élvezem, hogy piszkálhatom. Pedig tudom, apa és anya is örömmel fogadják majd őt.

Olyan furcsa, hogy kicsit sem áll görcsben a gyomrom. Lehet, hogy ez azért van, mert fel sem fogtam, az út végén kikkel fogunk találkozni, és mit jelent ez? Vagy csak arról van szó, hogy a sok szörnyűség után ami történt, valahogy látom a jót abban, hogy a lány,a kivel negyed éve járunk, bemutat a szüleinek? A végén még hálás leszek a proffnak, amiért 4 különböző kontinensen protezsált be olyan alakoknál, akik puszta szórakozásból használták céltáblának a szemgolyóim. Valahogy nem vágyom rá, hogy megtudjam, mit terveznek nekem Ausztráliában...
-És ne feledd Bryce, mi a szabály a szobánkban tartott disznólkodásról: el kell mesélned mindent.
Nevetek a dolgon, annak ellenére, hogy ha tényleg elmondaná nekem, mire készül...ehh, na akkor tuti zavarba jönnék. Egyébként nem pakolok be sok mindent. Hátizsák helyett Tati-t fogom viselni a motoron, szóval csak azt viszem, ami a kis csomagtartóba elfér. Pár váltás ruha, fogkefe, némi pénz, ilyesmik. Magamra csak a szokásos farmer, fekete felső, bőrdzseki kombót kapom fel, aztán már ugrok is Tati ajtaja elé. Pár kopogás, és miután ajtót nyit, elismerően hümmögök.
-Hűha...ez nem semmi...tudod ugye, hogy a szüleid szemében mindenképpen től jó nő vagy hozzám, nem kellene rátenned még egy lapáttal.
Aztán magamhoz rántom, és hosszan megcsókolom. Van egy sejtésem, hogy sok ilyen kitérő fogja lassítani még a tőúrát, még szerencse, hogy ismerek pár rövidebb utat.

Nem is olyan könnyű, mint gondoltam. Az ember azt hinné, csak bedobál néhány ruhát a bőröndbe és kész is a csomag. Persze, ha az ember kocsival megy, vagy busszal, vagy repülővel. De mi motorral szándékozunk, és oda azért nem pakolhatok fel két bőröndöt. Ki fogná?
Így marad egy hátizsák és a legszükségesebb cuccok. Végül is, anyáéknál maradt még ruhám, ha kell venni is tudunk. És a francba is, Gabe bármikor vissza tud teleportálni a birtokra!
Újult erővel szedegetem ki a ruhákat a degeszre tömött zsákból, hogy aztán nagyjából ugyanazokat vissza is pakoljam bele. Kész, nincs vita, ez marad.
Ezek után a tükörhöz fordulva kötöm a hajam kotnyba, és pillantok végig menetfelszerelésemen. Világoskék koptatott farmer, fekete bakancs. Felülre szűk fehér pólót húztam, aminek az elejét mintha összefröcskölték volna vörös festékkel. és erre jön rá a bőrdzseki, mert azért a motoron tud hűs is lenni. Elégedett hümmentéssel kapom a hátamra a zsákot, ölelem magamhoz Leaht, majd rohanok lefelé a garázshoz. Úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk, hogy elinduljunk a nagy amerikai túránkra a nyári szünetben. Persze megtehetnénk, hogy egyből odateleportálunk, vagy legalább is valami közeli helyre. De akkor hol az élvezet és a felfedezés öröme?