Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
North Salem déli felében Purdy's városrésze, ami otthont ad többek között a városka egyik vasútállomásának is. Hagyományos vasútról van szó, kényelmes szerelvényekkel, ahol hétköznap durván óránként, hétvégén két óránként tűnik fel a vonat. Természetesen akad itt egy kisebb váró, ahol este nyolcig üzemel a büfé, hogy aki a vonatra vár se unatkozzon, vagy legyen éhes. A váró épülete mellett található meg két jegypénztár, amiből hétvégén csak az egyik üzemel, és természetesen odakint is akad néhány pad, hogy a várakozást kényelmesebben lehessen eltölteni. A szerelvény New Yorktól közlekedik Chathamig.
Régóta figyelem őt, nem is nevezném üldözésnek. Rendőrbíróként megtehetem, hogy kikerülöm a törényeket, vagy éppen ugrasztok olyanokat, akikre szükségem lehet, mégsem akartam igazán utólérni. Nem akartam, hogy szembesüljön azzal, mekkorát tévedett, talán össze is omlana. De így sem jobb, így meg olyan, mintha folyamatosan terrorban akarnám tartani. Szó sincsen róla, előfordult már, hogy nem is tudott róla, de én védtem meg azoktól, akik le akarták leplezni, vagy olyanoktól, akik valóban vadásztak rá. Mert van egy különösen veszélyes mutáns, aki képességeket halmoz fel, többek között Jo-éra is fáj a foga. Ellenem közvetlenül hatástalan, de ha a mögöttem lévő falat bontja le, és az rám dől, még simán meghalhatok. Ezt az arctalan sorozatgyilkost üldözöm már egy ideje, és most már elég volt az olcsó kifogásokból, ideje beszélnem a gyönyörű szőke lánnyal. Mert az, hiába győzködtem magam hosszú éveken át, hogy csak beszélni akarok vele, talán pont az tart vissza, hogy kiderülne, tényleg fél tőlem, és sosem lehet esélye annak, hogy megismerjem, mint nőt. Talán magamnak is a csalódástól való félelmemben hazudok, és azt sugallom, jobb nekem így egyedül, hogy távolról csodálhatom, ő pedig majd egyszer úgyis megismer valakit, akivel boldog lehet. Mégis... fájdalmas látni, hogy mennyire keserű, magányos, én pedig önző módon a nyomában vagyok, néha meg is mutatom magam, mintha éppenhogy el tudtam volna kapni, pedig nem is kell erőlködnöm, de úgy teszek, hogy azt higgye, egyenrangú ellenfelek vagyunk, pedig inkább vagyok a testőre, mintsem olyan, aki ártson neki. Nem tudom, hogy mikor eszméltem rá, hogy szeretem, de furcsa volt. Nem beszéltünk, egyszerűen a mozdulataiba, a tetteibe szerettem bele, a külseje már csak mellékes, hogy milyen szép. Harmónikus amit sugároz. Olyan, akivel el tudnám képzelni magam, ha nem ilyen körülmények között találkozunk. Nem zavarom meg a mai napját, olyan megható, hogy a családjával van, még ha csak távolról figyeli őket. Görbe tükröt tart elém, én is csak egy kukkoló vagyok. De a lágy, szőke haját figyelve nem tudok szabadulni a varázsától, ám ma le kell lepleznem magam, csak így védhetem meg, még ha meg is fog érte utálni, megérdemlem. Már évek óta egyek vagyunk, talán eljött az idő, hogy különválljunk, vagy tényleg egyesüljünk. Attól félek, az előbbi. Ellenőrzöm a pisztolyomat, és körbenézek, a baseball sapkás borostás fickó nincsen sehol, Joanne most biztonságban van. Ha kell akár az életem árán is megvédem. Amikor a jegykezelőnek odamutatom a jelvényemet, ő csak biccent, és átenged. Sehova nem kell jegy, olyan vagyok, mint egy diplomata. A vonat lassan elindul, a lány cigarettára gyújt, én pedig felfedezem a szomszédos kocsiban a sötét tekintettel villogó gyilkost. Azonnal lépnem kell. A folyosón haladunk előre, így gyors léptekre váltok, oldalt pillantva látok egy üres fülkét. Joanne mögött termek, hátulról elkapom a száját, rátapasztom a tenyeremet, és behúzom a fülkébe, amit behúzok magunk után. Rákulcsolom szabad kezemmel a zárat, aztán fordítom magammal szembe. - Nincs időm magyarázkodni, de nem tőlem kell félned. Hajlandó vagy csendben maradni? Nem síkítasz? – Zafírkék pillantásom hihetetlen aggódásról árulkodik, és láthatja a jelvényt, meg a pisztolyt is. Olyan vagyok, mint egy aranypáncélos lovag, modernkori sármos kiadásban. Hátrébblépek, és felemelem a kezemet, tényleg nem akarom bántani.
A Charles-szal való beszélgetés hatással volt rám, még ha ezt be sem vallottam. Őszintén maradni akarok. Ahol legalább egy rövid ideig biztonságban lehetek, még ha utána mennem is kell. Legalább annyi időre, hogy kipihenjem magam, és akármennyire is félek, hogy Charles is át fog verni, mégis az ellenkezőjét hiszem. Egy kis ideje már hiszek benne, hogy jobb lehet, és be is fogadnak. De vajon ha baj van, meg tud védeni? Hiszen a meneküléssel töltött évek mellett nem volt érkezésem arra, hogy bármit is kideríthessek erről a férfiről. így haladékot kértem Charles-tól, amíg összeszedem a cuccaimat. Szívesen laknék ott, hiszen nyugodt, és talán nem kell többé elmennem, de az a kis átkozott ördög azt súgja, hogy onnan is el kell jönnöm. Mert megtalál, és ismét a nulláról kell indulnom. Az is csoda, hogy ezidáig nem sikerült megtalálnia, hiszen elég rég itt vagyok már. Talán ez rekordnak számít. Talán egy kicsit sikerült borsot törnöm az orra alá. így gondoltam vonatra szállok, és legalább távolról megnézem apa nővérét, hogy biztonságban van-e. Ahogy utaztam, tudtam, hogy nem mehetek csak úgy oda, és mutatkozhatok be, hogy apa lánya vagyok, és ő a nagynéném, hiszen az olyan illetlenség lenne, főleg ha marasztalni akarna, hiszen nem maradnék. Nem sodornám veszélybe az életét, így csak messziről figyelem a házát, ahogy játszik a gyerekeivel. Az unokatestvéreim. Hárman vannak. Vagyis... A babakocsiban egy gyermek lehet, amit ide-oda tologat, de csak a fák közül nézem őket a szomszéd kertjéből, akik nincsenek itthon. Boldognak látszanak, ahogy a nagyobb gyerekek a kutyát kergetik, és ahogy az a férfi sütögeti a húst a grillen. Békés, és mosolyt csak az arcomra. Magam sem hittem, hogy van még családom, mert amikor kicsi voltam, akkor még nem volt sem gyereke sem férje. Iskolába járt akkor. Azt hiszem tíz év van köztünk, de talán annyi sem. Szívem szerint odamennék, és bemutatkoznék, jó lenne olyanok közt lenni, akik a vérem. De nem tehetem, így pár órás leselkedés után csak azt veszem észre, hogy bevonulnak a házba, így el kell mennem. Egy kicsit közelebb megyek, hogy benézhessek az ablakon, ahol még mindig csak a mosolyt látom rajtuk, és a vonathoz vezető úton is csak ők járnak a fejemben. Elképzelem, ahogy maguk közé fogadnak, és boldog vagyok velük, hogy nem kell foglalkoznom semmivel, csak azzal, hogy háláljam meg a szeretetüket. Majd a vonat megindul vissza North Salem felé, én pedig felriadok ebből a furcsa képzelgésből. A kalauz érkezik, hogy kezelje a jegyemet, majd a büfés kocsi halad végig, én pedig végi nézem a kínálatot. - Egy sonkás szendvicset kérek és egy dobozos kólát - Választok gyorsan, majd kifizetem az árut kivételes módon, és kibontva a szendvicset gyorsan enni kezdem, mert éhes vagyok. Hamar eltüntetem, miközben a kinti sötétedő tájat figyelem. Majd kinyitom a kólámat, s csak ekkor figyelek fel a csendre, ami körülvesz. Teljesen egyedül vagyok, ami kétellyel és félelemmel tölt el. Sehol egy kalauz, vagy büfés kocsi, vagy utas. Ennyire nem lehet késő. A belső megérzésem egyre hangosabban kiabál, és ha tehetném, most rögtön leszállnék, és valahogy elevickélnék North Salem-be, de a vonat sebesen halad tova, én pedig igyekszem megnyugodni, ami sikerül is, mert fiatalokat hallok meg végighaladni a kocsit, és le is ülnek, szóval ez biztató. Akkor csak a paranoiám játszott velem ismét? Mindenesetre leellenőrzöm a hatalmas táskámba rejtett eszközöket, amik a saját testi épségem megvédését hivatottak szolgálni, és amint látom, hogy minden megvan, mély levegőt veszek. Majd a vonat lassít, és megérkeztünk a sötét pályaudvarra. Én a vonat végében vagyok, ami kissé ijesztő, de megvárom, míg mindenki leszáll, és én is leszállok. Cigarettát keresek a táskámba, hamar rá is akadok, és a gyújtó is itt van, tökéletesen működő képes. Sietnem kell, mert mögöttem senki, mégis úgy érzem, mintha valaki állandóan engem bámulna, majd lépteket hallok. Hirtelen fordulok meg, de csak a jegykezelő az, aki kedvesen köszön nekem, én csak biccentek, és szedem a lábaimat tovább. Kisebb koromban is féltem a sötétben, most viszont valami megváltozott. A kicsi kori szörnyeim valósággá váltak, és kezdem úgy érezni, hogy begolyóztam...
Eddig még nem tudtam, hogy Sebastian ezek szerint egy olyan intézményben tanul, ahol több olyan ember is van, akiknek vannak bizonyos képességeik. Ez érdekes, nem is kicsit a számomra, ezért is puhatolózok egy picikét. - Nem hittem volna, hogy van olyan hely, ahol tanítanak is ilyen embereket. Sőt, azt se, hogy ennyien vagyunk. – azt meg se említem, hogy tudok én egy másik fajta csoportosulásról is, akikről Jay mesélt nekem. Ők valahogy szimpatikusabbnak tűnnek, nekem ez a sulis dolog túlságosan is jógyerekesnek hangzik, én pedig nem vagyok az. A fiú képességéről viszont még van ám mit megtudnom, így derül ki hamarosan az, hogy átlát a ruházatomon, amit persze nem néz mindenki jó szemmel. - Szerintem nem fura, hogy egy csaj ilyet mondjon. Én is simán megfenyegetnék ilyesmivel bárkit, ha olyat tenne, ami nekem nem tetszik. De ne félj, engem nem zavar, ha lesel… - döntöm is meg cseppet fejem és bár kissé talán pszichopatán hangozhattak szavaim, mégse bánom a dolgot. Sebastian majd lassan megismer és megtudja, hogy bár ma egy védtelen csajszinak tűntem, egyébként nem vagyok ám az, sőt… sok esetben tőlem kéne félni, nem másoktól. - Igen, fogalmazhatunk úgy is, hogy ilyen vagyok. És örülök, hogy elfogadod. – azért számít, mert ha parázna tőlem, az unalmassá válna egy idő után. De nem árulok el neki még több dolgot egyelőre, meghagyom magamnak a kis titkaimat, még ő se bontakozott ki előttem teljesen. Az viszont felettébb jól esik, hogy ennyire vágyik rám és szerintem is jó úton halad ahhoz, hogy célba is érjen,mivel én se kicsit kívánom már az ő testét, a törődését… - Akkor gyógyulj meg hamar! – csak ennyi a válaszom a szavaira, na meg egy édes kacsintás, amely talán ösztönzően hat majd rá. Viszont, ha már ilyen jóban lettünk, egyszer eljöhetne értem igazán az egyetemre és én is menőzhetnék a többiek előtt, hogy nem csak egy jó csaj vagyok, de még egy gazdag pasit is kifogtam. Oké, nem vagyunk együtt és talán nem is leszünk soha, de ezt másnak nem kell tudnia. - A Porshe tökéletes lesz. Egyébként nem, én White Plains-be járok. Nincs messze. – majd utána néz a térképen, ha nem tudja fejből, de talán ennyi áldozatot tud hozni majd értem, hogy eljöjjön és okozzon egy kis örömet. Sebastian másik képességéről is azért szót ejtünk, mivel engem minden érdekel, ami a mutációval kapcsolatos, így kissé csillogó szemekkel hallgatom azt, amit mond. - Hű, na ez már nem semmi. Gyakorold, mert egyszer szívesen megnézném, hogy csinálod. – komolyan is mondom azt, amit, mivel a veszélyes képességek azért már engem is jobban vonznak ám, mint az egyszerű dolgok. Ideje viszont iszogatni is kicsit, így betérve a kocsmába már ki is hozom az első köröket, amely után nem várt ellentét alakul ki közöttünk. Én őszinte ember vagyok és igen, bunkó is, ez pedig Sebastiannak nem tetszik, bizonyára sérti a kicsinyke szívét, mivel pillanatok alatt kel fel és dönt a távozás mellett. - Most mivan? Már el se mondhatom a véleményem? – mondanám én tovább is, de láthatóan rám se hederít, így csak távolodó alakja után nézek – na meg hátsója után -, majd végül vállat vonok és lazán megindulok a pult felé, ahol rendelek is még egy kört magamnak. Akad itt más ember, aki szívesen társalog velem és hív meg néhány italra, így csak nagyjából 1-2 óra múlva fogom elhagyni ezt a helyet, hogy egy vad motorossal vitessem haza magam. Néhány csók csak a jutalma, de ezzel be kell érnie, aztán ha úgy van, esetleg máskor is összefuthatunk. Megmondtam én Seb-nek, hogy nem várok senkire, ahhoz túlságosan is öntörvényű vagyok.
//Én is köszönöm, szerintem is nagyon jó volt és akkor jöhet is a következő menet! //
Nem azért utasítom el az öletet, mert pasiból vagyok, biztos vannak még kemény csajok is, akiknek nem vészes egy ilyen sérülés, én is túlélem valahogyan. Oké, nem vagyok nagyon tökös, de ebbe nem halok bele, nem kell a kórház. - Persze! – Vágom rá, aztán észbekapok, ezzel azért elég komoly titkokat adhatok ki, viszont már úgyis tudja, hogy hova járok. – Vagyis...ismerek igen, a sulimban mindenki tud valami... extrát. – Vigyorodom el, de csak akkor megyek bele mélyebben, ha további kérdései vannak. Igazából még nem jutottam oda, hogy az iskolákról témázgassunk, egyenlőre nálam fontosabb helyen állt egymás testének a felfedezése. Tudom, hogy a képességem nem egy szokványos ütős támadás, de hát nem választhattam meg, ez alakult ki. Bár a sugarakkal majd talán égetni is fogok tudni. - Na látod, akkor megérted, hogy nekem ez óriási áldás, viszont már volt rá példa, hogy valaki megtudta, és szó szerint megfenyegetett, hogy kinyír, meg ilyesmik. Furán hangozhat, hogy egy csaj akarna megölni, mert ő tud támadó képességet, én meg nem. Na mindegy. – Rántom meg a vállamat, és flegmán legyintek, végülis túléltem, de egy ideje ritkán hangoztatom az adományom mibenlétét. - Hát azért nem rémít meg, de óvatosságra int. – Mosolygok pajkosan, ahogyan megsimogatom a karját. – Azt hiszem mindenkiben van némi ilyen hajlam, elfojtott vágy, de ha te ilyen vagy, hát elfogadom. Némi fájdalom időnként nem árt. – Bólintok, amire a szemembe hullanak a sötétebb tincsek, pironkodva tűröm őket vissza a fejem tetejére. Tényleg nem vagyok annyira tökös, de hát nincsen is rá szükségem, szépen forgatom a szavakat ahhoz, hogy a szó szoros értelmében vett kemény pasi legyek, nem igénylem én az olyasmit. - Na ebben az egyben azért biztos vagyok. Nem önelégült, csak biztos. Ha nem lennék az, nem is próbálkoznék. – Vonom meg a vállamat, egy bizonyos ponton passzolunk, és nem érzem azt, hogy én vagyok az, akinek célba kell érnie. A nők is vágynak a társaságra, a szexre, nem feltétlenül nekem kell tepernem, hogy ebből legyen valami, hiszen ha arról van szó, akkor továbblépek, ha unalmasba fulladna a dolog. Egyenlőre azonban jól érezzük magunkat, kérdés, hogy tart-e majd valahova a dolog. - Ez már egészen komolyan hangzik, de tetszik, szívesen. Mondjuk nem vagyok az a motoros, aki mögé fel tudsz pattanni, de ha megfelel a Porsche, hát miért ne? Ide jársz valahova a városban? – Ő már járt a birtokon, tudja, hogy hogyan élünk, lényegében hasonló, mint egy bentlakásos magániskola, de ha ennyire fontos neki az egyetem, akkor kétlem, hogy az X-re jönne tanulni. - Pár hete fellabdázás közben megcsúsztam, és a közeledő labda pont fejbe talált volna, de a pillantásommal szénné égettem. Ezen viszont úgy meglepődtem, hogy nagyobbat estem, mintha nem csinálok semmit... izgalmas... – Vonom meg a vállamat, a képességem továbbfejlődhet, de azóta nem mutatta más jelét, hogy a bugyizáson kívül másra is jó lenne. Belépünk a kocsmába, ahol le is ülünk, és folytatjuk a beszélgetést, de teljesen ellenétes, még saját magának is ellentmondó válaszokat kapok tőle, ezért kissé zavartan mérem végig. Az elején még dicséri a magabiztosságomat, aztán leszól, mert más az izlésem, végül úgy kezel, mintha egy hisztis kislány lennék. Ettől még inkább megsértődhetnék, de továbbra is úgy kezeli magát, mintha ő lenne az istennő hozzám képest. Eltolom magamat az asztaltól, és felállok. - Majd ha eldöntötted, hogy mit akarsz, akkor keress meg. – Jegyzem meg színtelen hangon, aztán sarkon fordulva faképnél hagyom. Ha esetleg még utánamszól valamit, azt tökéletesen figyelmen kívül hagyom. Nem sértődés ez, csak nem képes még a saját elképzeléseit sem következetesen tálalni. Ennyire nem vagyok kanos.
//Köszönöm szépen a játékot, nagyon tetszett^^ Ha gondolod, jöhetnek Merciék^^//
Kissé azért aggódom Seb miatt, nem szeretném, hogyha a jövőben derülni ki az, hogy valami komolyabb baja lett a mai eset után, szóval én ragaszkodnék a kórházhoz, de ő persze pasiból van, így utasítja el az ötletet. A két név említése viszont idegen a számomra, így hallhatja is értetlenkedésemet, ő pedig nemsokára fel is világosít, teljesen megdöbbentve azzal, amit mond. - Hogy mivan? Te… te ismersz még ilyen embereket? – esik is le a dolog elég hamar és gáz vagy sem, de tökre figyelmen kívül hagyom azt, amit arról a csajról mesélt most nekem. Nem izgat, egy picit se az, hogy mi mindent él át az iskolában, ő se érdeklődik soha az én sulim felől, szóval jó ez így, egyelőre még tényleg nem ismerjük egymást túl mélyen. Na de a srác képessége is nemsokára a tudomásomra jut, és hát nehezen tudom hová tenni az adományát. Az enyém szerintem jobb, bár ő bizonyára nincs így vele, hiszen tipikus pasiból van. Ő aztán látott már pár csajt meztelenül… rengeteget, még belegondolni is durva. - Hát most mit problémázzak rajta? Megértem a dolgot, én se tudnék ellenállni magamnak. – kacsintok rá játékosan és a további szavak nagyon is jól esnek ám lelkemnek, így a mosolyom se tűnik el arcomról. Végülis, büszke vagyok a saját testemre, most pedig már tudom, hogy nem lenne nagy szám Seb előtt meztelennek lennem, úgyis már tökéletesen ismeri minden porcikámat, legalábbis szemeivel, aztán majd talán mással is fogja, meglátjuk. - Meglehet, hogy engem is befolyásolt a képességem, mivel nem tagadom, szeretek fájdalmat okozni. Bár valamiért úgy érzem, hogy Téged ez az információ most meg fog rémíteni. – annyira nem tökös ez a fiú, hogy ne parázzon egy picit se, de nem baj, őt nem akarom bántani. Ha akarnám, már megtettem volna. Legalábbis addig nem, amíg ő nem árt nekem, se testileg, se lelkileg. És hogy nagyon akar? Akarjon még jobban, mindig lehet jobban! - Jó ezt hallani, hogy valaki ennyire vágyik rám. Majd meglátjuk, hogy célba érsz-e. – számomra ez remek játéknak tűnik és nem hiszem, hogy annyira zavarná, hogy nem adom most azonnal oda magam neki. Előbb gyógyuljon meg, aztán majd utána rátérhetünk a dolgokra, már ha akkor már normálisabban is össze fogunk futni, nem pedig csak így, véletlenül. Egy csók is nemsokára elcsattan közöttünk, kezének érintésében pedig érzem az egyre erősödő vágyat is. Nem mondom, hogy bennem nem kelt fel semmit, de még tartom magam, így lehelek még egy puszit ajkára, majd hagyom végre szóhoz is jutni. - Akkor majd egyszer eljöhetnél értem az egyetemre. – még nem adom a tudtára, hogy pontosan hova is járok, előbb a válaszát szeretném hallani. Nincs közel, tehát talán abba na városban is tölthetnénk majd el a napot, akár az éjszakát is, hmm, egyre jobb gondolatnak tűnik. De az ő képessége is érdekel ám, így ha már szóba hozta, kapok az alkalmon és tovább tudakolózom. - Mire voltál képes még? – nagyon izgalmasan hangzik, hogy van valami más is a látásán kívül, én pedig elképzelni se tudom, hogy mi lehet az, szóval adja csak a tudtomra, szeretném teljesen megismerni. De ez a megismerés akár a kocsmában is folytatódhat, ahova nemsokára be is sétálunk, majd miután helyet foglalunk egy asztalnál, még váltunk néhány szót, mielőtt elmennék rendelni. - Igen, szeretek én irányítani. – bólintok is rá, mert ez tényleg így van, majd ez után kissé fel is nevetek. – Nagyon egoista vagy, csak mint én, ez tetszik. – de nem felelek neki, hogy más jobban csókolt-e vagy bármi más, ez maradjon az én titkom. Inkább ideje meghozni azokat a tequilákat, amelynek mintha annyira nem örülne a fiú. Úgy tapasztaltam, hogy ezt az italt inkább a nők szeretik, fene tudja, hogy miért, pedig elég ütős tud lenni. - Eleve se szar, csak hogy tisztázzuk. És azzal, hogy így iszod, sokkal jobb íz alakul majd ki a végén és kész rituálé ennek a fogyasztása. Nekem az egyik kedvencem, szóval próbáld meg nem leszólni, mert morcos leszek. – egy szúrós pillantást még kap ám tőlem és hogyha engem utánoz, akkor bizony a nyalás után az ital jön, majd a legvégén a citrom, ezt így kell inni. Nem durva amúgy a pia, ha jól issza az ember, akkor nem, de ő mégis úgy viselkedik, mint egy gyerek és hát hmm, ez nem túl vonzó, számomra nem. - Hozzak sört? Ne viselkedj már úgy, mint valami hisztis kislány, ez egy normális pia, ha nem bírod, hozz te magadnak sört. Én nem vagyok a szolgád. – vonok is vállat sértődötten, mert azért ez a szöveg így, hogy hozzak sört, kissé megalázóan hangzott, még szép, hogy nem fogok neki ugrálni. Bármennyire is szimpatikus, azért nálam könnyen átfordulnak a dolgok, és most ez az egész, amit levágott a tequilánál. Nem volt kötelező elfogadnia, megittam volna én mindkét adagot, nem probléma, de egy picikét lehetne férfiasabb is. - Nekem viszont tequilát hozz, ha már arra jársz. - mármint a pult irányában. Amúgy se vagyok egy sörös emberke, akkor már inkább bor, de most tényleg jobban esik a rövid, max szegény Seb nem akar majd megcsókolni, hiszen rajtam most a tequilát lehet majd érezni, nem mást.
Mostmár az utcán sétálunk, egymásba karolva, mintha valami szerelmespár lennénk. Hamar egy hullámhosszra kerültünk, az esetünkben inkább a szexuális szikrákra alapozunk, aztán talán majd mélyebben is megismerjük egymást. Fizikailag egészen jól vagyok, nem kell azonnal a sürgősségire rohannom, csak ha reggelre befeketedne, akkor elgondolkoznék rajta. - Iskolatársaim. Lya a gyógyítást kapta adománynak, de őrült egy csaj, olyanokat csinál, hogy az egyik repülő haveromnak kivetette magát a karjaiból. – Ingatom a fejemet hitetlenkedve, hiszen oké, hogy tud gyógyítani, de ha belehalna az esésbe, vagy kómába esne, akkor vajon hogyan gyógyítaná meg magát? Azt hiszem ez a képesség inkább aktívan használandó, mintsem csak úgy magától. Látom rajta a meglepődést, úgy tűnik, hogy ő eddig magára volt utalva, én pedig már koptatom egy ideje az X-birtok padjait egy ideje. Különben is a csapatjáték híve vagyok, számomra nagyon jól jött, hogy másokkal is tudom tartani a kapcsolatot. A mosolyára apró kaján rándulás jelenik majd az ajkaim szegletében, majd kényszeredetten bólintok. - Aha... nem szivatlak, tényleg láttalak, de örülök, hogy ilyen lazán viseled... – Nem térek ki rá, hogy mással tökéletesen ellentétes reakciót kaptam. – Csodaszép vagy, és tudni akartam, hogy ki után is vágyakozok ennyire már az első pillanattól. – Vallom be némi romantikus töltettel a hangomban, valahogy vele eddig mindig őszinte voltam. Amilyen modern módon közelítjük meg a dolgot, mintha ő lenne az én hercegnőm, mint valami mesében. - Igazából pont fordítva. A képesség miatt lettem talán ilyen. Nem tudtam visszafogni magam, hogy ekkora az előnyöm, és túl önző vagyok, hogy utána azt mondjam, nem kell nekem, akit megnézek. És téged... – Hunyorítok pajkosan, ahogyan megadó módon bólintok. – Nagyon akarlak. – Nem is lehetett kétséges, ő pedig mint minden nő, imádja hallani a dicséretet, és ezzel nincsen semmi gond. Tudom, hogy öntörvényű, de ez tökéletesen párosul a külsejéhez. Azt hiszem nem is kellene, ha valami kis szüzike lenne, akkor úgy érezném, eltékozolja magát. De így, azt kell mondanom, ellenállhatatlan. Még akár én is lehetek olyan buta helyzetben, hogy csak ülök a szobámban, és róla gondolkozom. Korai lenne bármilyen szerelmes dolgokról ábrándoznom, de a vágy komolyan kézzelfogható. Szerencsére nem kell nagyon körbejárnom a témát, mert a saját érzelmeim ragadnak el, a harapására megszorítom a csipőjét, és nagyon sóhajtva engedem el amikor hátrahúzódik. - Túl helyes vagy ahhoz, hogy ez soha többé ne ismétlődjön meg. Nekem pedig semmi erőszakos képességem nincsen, bár... az utóbbi időben mintha a röntgennel tudtam volna komolyabb dolgokat is. Na de azt még gyakorolnom kell. – Miután kiszálltunk az autóból, már keressük is a célpontot, ahol le tudunk ülni, és mélyebben elmerülni egymás társaságában. Mázli, hogy az ilyen helyeken ritkán kérnek igazolványt, mert még van pár hónapom a huszonegyig. Belépek előre, és húzom őt magam után, mára már elég volt az akcióból, bízom benne, hogy nem találkozunk kötekedő alakokkal. - Mindig te akarsz fölényben lenni szivi? – Kérdezem megbántást mímelve, de apró gödröcskék játszanak az arcomon, amiből egyértelmű, hogy csak a birtoklási vágyam nőtt meg egyátalán nem meglepő módon. – Úgysem baj, legalább volt időd összehasonlítani, hogy senkihez nem ér fel a csókom. Viszont... abban vagyok a legrosszabb. – Jegyzem meg fölényes pillantással, hogy igenis, én nem csajoztam, de nincsen megrovás, ha ő továbbra is nézelődött, végülis nem fogadtunk meg semmit. Már jön is vissza, méghozzá tequilával, amin igyekszem nem pofákat vágni. Már próbáltam, de ezt vagy imádni, vagy utálni lehet. Én az utóbbi brigádba tartozom. Nagy lehetőt veszek, aztán nemet intek, semmi gond, bevállalom én! - Nem bánom, csak nem értem, hogy miért kell hozzá só, meg citrom? Ha eleve szar, akkor nem önámítás, hogy más ízekkel enyhítjük? – Ám leutánzom őt, kőkemény pillantással nyalok, és harapok, aztán hajtom fel az italt. Úgy csapom az asztalra, mint valami vidéki paraszt, a szemeimbe könny gyűlik, de zordan kipislogom. - Jah, pont arra. És most sört. Hozz sört. – Kisfiús mosollyal teszem hozzá. – Kérlek.
Azért Sebastiant sajnálom, hiszen miattam sérült meg és ha ő nincs… hát tényleg elég rémes helyzetbe kerültem volna és ki tudja, hogy sikerült volna megvédenem magam vagy sem. Mindenesetre a kórházat egyelőre elhalasztaná, e helyett inkább egy női nevet említ nekem és egy pasira is utal, amelyek hallatán szemöldököm kissé magasabbra emelkedik és láthatja is csinos pofimon az értetlenséget. - Ki az a Lya és milyen másik srácról beszélsz? Bocs, de nem értelek. – tényleg nem, szóval nagyon örülnék, hogyha érthetően beszélne vagy esetleg megmagyarázná gondolatait, mert ezzel nem megyek így túl sokra. Na de ez a téma után egy sokkal komolyabb kerül előtérbe, amelyre aztán nem gondoltam, hogy valaha is szóba fog kerülni Seb és közöttem, így nem kicsit lepődöm meg ezen az egészen, hogy ő is ismer mutánsokat, sőt… Még képessége is van? Na ne… ez már tényleg durva, hogy mostanában nem egy ilyen emberrel találkozom. Mi a fene folyik itt? Vagy eddig talán én voltam a vak? A fiú viszont beszélni kezd, őszintén árulva el nekem azt, amit tud, így nézek lassan lefelé, egészen formás melleimre, majd ölemhez is és kúszik mosolyra a szám. - Te most vagy szívatsz vagy ezek szerint már elég sokszor láttál teljesen meztelenül. – persze, hogy választ várok, méghozzá őszintét. De ha így áll a dolog, akkor aztán nincs értelme egy pillanatra se szégyenlősködnöm előtte. Megpofozni nem fogom, se lehordani… ha nekem is ilyen képességem lenne, na ná, hogy kihasználnám, még szép. - Te aztán tényleg nem vagy semmi… Pont hozzád illik egy ilyen képesség. Na és… tetszett, amit láttál? – utalok persze most magamra, nem is egy út szélén lévő csitriről érdekel ám a véleménye. Persze egyértelműen pozitív választ várok, ha nem azt kapnék, akkor talán még nagyobb sérülést szenvedne, mint amit eddig, mert hát nah, néha kissé hirtelen vagyok és bosszúálló is. A szép külső nem mindig takar angyali szívet, az én esetemben egyáltalán nem. Viszont, ha már rólam van szó, lehetne rólunk is, hiszen egy nagyon is helyes pasinak ülök ám a kocsijában, amit nem tagadok le előtte és látom ám rajta, hogy jól esnek neki szavaim, én viszont az övéin meglepődöm, mégse mondok most rájuk semmit sem. Nehezen hiszem el, hogy amióta látott, nem annyira csajozott, szóval ez jó duma, de nem több annál… viszont a csók közeledését mégse utasíthatom vissza, így csak finoman ajkába harapok, amikor enyémet érinti, majd nemsokára viszonozni is kezdem a lágy csókot, próbálva most lágy is maradni, ami szerencsére össze is jön és csak kis idővel később távolodom el ismét. - Igen, végülis időben. Reméljük, hogy máskor jobb körülmények között találkozunk. – teszem is hozzá, de nem adok még ötleteket neki, majd talán később. Még úgyse szándékozunk külön válni, e helyett inkább egy közös kis iszogatás kerül tervezés alá és bár nekem egy bódé is megfelelne az utcán, úgy tűnik, hogy Seb inkább beülne valahová, még akkor is, hogyha az a hely egy kocsma. Ott sincsenek túl jó alakok, de most óvatosabb leszek. Hagyom is, hogy a srác lépjen előre, én pedig természetesen sétálok is be utána, miközben szép szemeim kíváncsian tekintenek körbe. Van pár alkoholista disznó, de néhány normálisnak tűnő fazon is itt, talán nem lesz probléma… nagyon ajánlom nekik. És az a kis asztal egyébként szimpatikus a számomra, szóval követem Sebastiant és nemsokára már hátsómat is ledobva nézek a pult fölött lévő választék irányába. Forralt bort én se látok, hát pech. - Amíg rád vártam? – teszem fel a nagy kérdést, majd finoman végigcirógatok helyes pofiján. – El kell, hogy keserítselek, de én nem várok senkire! – és már fel is kelek, hogy kis időre ott hagyjam ezt a helyes fiút, mivel itt nem igazán fognak odajönni hozzánk, hogy mit kérünk, tehát én megyek a pulthoz és nemsokára a fiú láthatja, hogy kezemben két kis pohárral sétálok vissza felé, na meg egy sótartóval. A poharakban természetesen tequila van, tetején pedig egy-egy picinyke citrommal, a só pedig kell hozzá. Visszaülök a fiú mellé, méghozzá úgy, hogy hátsóm a másikét érinthesse, majd egy kacsintás után elé tolom az egyik tequilát. - Remélem nem bánod. Imádom ezt az italt! – nem vagyok alkesz, se semmi ilyesmi. Inni is tudni kell, szóval ha a másiknak sincs ellenére, már kezembe is veszem a saját citromdarabomat, majd megnyalom kézfejemet is, mehet rá egy kis só, majd koccintásra emelem poharamat. - A sikeres megmenekülésre és a találkozásra! – és ha neki is megfelel ez így, már koccintunk is. Ez után lenyalom – kissé talán erotikusan is, végig Seb szemeibe nézve -, a sót, majd jöhet az ital és utána a citrom majszolgatása, mely közben kellemesen kiráz ám a hideg, de szép kékségeim le se venném a másikról.
Én bármikor, bármilyen körülmények között képes vagyok női testekkel foglalkozni, a képességem már a születésem óta megvan, és tökéletesen uralom, nem csoda, hogy már automatikusan fókuszálok izgalmam tárgyára. Ellenben a bordámat minimum borogatni kéne, úgyhogy ha akarnám sem tudnám magam nagyon megerőltetni, így marad a látványtechnika. Néha figyelnem kell rá, hogy kellően nyálcsorgassak, csalódottságot is belevigyek, mert bár mindent látok, ezt nem feltétlenül tudja más is. Nem árt az álca, mintha simán egy kiéhezett pasi lennék, nem ilyen mindent kukkoló szexfüggő. Elhúzunk végül a helyszínről, az autó most a legkisebb gond. - Legkésőbb holnap szólok Lyának, vagy annak a másik faszinak, akinek még a neve sem ugrik be. Nemrég kiugrott a vállam, vagy mi, és simán visszaforrasztotta. – Válaszolok kicsit flegmán, valahogy úgy érzem, beavathatom a bénázásaimba. A csinos ábrázat néha jó nagy butasággal párosul. Lassan elmehetnék holmi fehérneműmodellnek, ha kicsit izmosodni tudnék. Ellenben amikor visszakérdez, nagyon úgy tűnik, hogy nincsen kibékülve a mutáció fogalmával. Pedig ez egy páratlan adomány, örülnie kéne, hogy ilyesmi történik velünk. Vagy csak félreértem? A kezemet viszont megszorítja, mégis mellettem áll. Vagy most éppen ül. Rajta felejtem a szememet, ahogy időnként önkéntelenül is a füle mögé tűri csodás szőke tincseit, ahogyan beszél az ajkait figyelem, valahogy a homályba süllyed, amiről valóban szó van. A végén még komolyan vonzódni fogok hozzá. Nem mintha ellenem lenne, de küzdeni sem tudok az érzést megtagadva. Végül mégis visszazökkenek, hiszen itt az ideje előállni kicsit aljas képességében valódi mibenlétével. - Ami azt illeti... – Fordítom félre kelletlenül a fejemet, hiszen Jill teljesen kikelt magából, amikor a tudtára adtam, miket csinálok. ...átlátok szinte mindenen. Falon, kártyalapokon, selyembugyin. – Teszem hozzá egy fokkal oldottabban, valahogy megkönnyebbülök, hogy kimondtam. Viszonzom a pillantását, bólintok, hogy igen, végülis azért mentem oda hozzá, vagy szólítottam le, mert teljesen megtetszett külsőleg, de azóta beszélgettünk is párat, és teljes a szuper összhatás. Azt nem tudom, hogy ő ezt így megérti, vagy sem, csak reménykedhetek. - Amióta az történt, azóta viszont... – Fordulok most már teljes testtel felé. – Valahogy nem folytattam ezt a karomba omlasztós dolgot. – Jegyzem meg komolyan, a jó pasi bókra pedig bágyadtan ráncolom a homlokomat, hogy aztán a következő pillanatban odahajoljak, és egy lágy csókot nyomjak az ajkára, ha nem húzódik el, tovább viszont nem akarom növelni a mindkettőnk egóját, hiszen alig ismerjük egymást, mégis furcsán komoly érzések kavarognak bennem, de tudom, hogy a lányoknak ennél bőven több kell. Végül hátrahúzódom, de a kezét nem engedem el. – Én reméltem. Kár, hogy ilyen körülmények között ismét, de legalább kábé időben érkeztem. – Sóhajtok fel, a bordám még mindig sajog, de túlélem, ennyire nem vagyok törékeny. - Tudnék. – Utána már száguldunk is a sétálóutca felé, én kiszállok az anyósülés oldaláról, majd ha megkaptam a kulcsot, zsebrevágom azt. A javaslaton meglepődöm, inkább koktélozni szoktam, de sosem késő elkezdeni a durvulást, elég fiatal vagyok még. Hagyom, hogy belémkaroljon, és bár nem túl lendületesen, de azért megindulok vele. Pár perc séta után találunk is egy kiskocsmát, ahol erősen kétlem, hogy forralt bort adnának. Itt pálinka a beugró minimum. Megvonom a vállamat, és lépek is be, ivóba nekem muszáj elsőként, de az ajtót azért tartom. Belépünk, én pedig keresek egy félreeső kis asztalt, kétlem, hogy itt itallapot találnánk. Egyenlőre várakozunk, én pedig közelebb húzódom hozzá. - És mivel töltötted az időt, amíg rám vártál? – Kérdezem évődő mosollyal.
Azért a férfiak még mindig képesek meglepni engem. Még ilyen helyzetben is Sebastian simán a melleimmel foglalkozik, amelyeket azért fed ám a melltartó és a puha blúz anyaga is olykor takar valamennyit belőle, bár tény, hogy ő ennyit még nem látott eddig, de talán majd idővel. Hmm, végülis miért ne? Mindenesetre a költői kérdésre most már nem reagálok, hanem e helyett az eltűnéssel foglalkozom, így ülünk be a kocsiba, én pedig elég hamar taposok rá a gázra, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a helyet és hogy végre nyugodtabban tudjunk beszélgetni egymással. Hát… nincs túl meleg így, hogy nincs szélvédő, tehát hamar észbe kapok és el is kezdem visszagombolni a blúzom, de e közben azért még a másikkal is foglalkozom, kinek teste nem fest túl fényesen. Miattam sérült meg és bár ez máskor nem érdekelne, Seb-et azért kedvelem, nem szeretnék rosszat neki, szóval még akár a kórházba is elvinném, ha szeretné. - Oké, ahogy gondolod. De ha rosszabb lesz, menj el, jó? – nézek felé aggódóan, miközben kezem egy pici ideig még lábán marad, de ez után elengedem és így térek ki a képességemre. Látta, tehát most már mit tagadjak le rajta? Azt viszont nem szeretném, ha kitudódna és ezt közlöm is vele, mire meglepő választ kapok. - Hogy-hogy én is? – na ne… nehogy már ő is ismerjen ilyen embereket, mint Jay, már ígyis tökre kivagyok, hogy nem én vagyok az egyetlen, szóval nem nagyon örülnék annak, hogyha ez az egész bagázs még bővülne, de nemsokára mégis ide lyukadunk ki. Ahogy kezemet fogja, kissé meg is szorítom az övét, úgy nézek egy cseppet magam elé. - Sokáig azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen, mostanában pedig egyre több emberről tudom meg, hogy ez nincs így. Te mégis mire vagy képes? – fordítom végül felé a fejem, így nézek bele azokba a szép szemekbe és nagyon is választ várnék tőle. Tudni akarom, hogy ő mit tud, és nagyon remélem, hogy az enyémnél nem jobbat, ahogy azt ő is mondja. Bunkó lennék? Persze, hogy az vagyok, de gondolataimat nem mondom ám ki neki, tehát nem érezheti bántónak… csak ki tudja, hogy meddig vagyok képes mindezt magamban tartani. - Én is végül a karjaidban kötöttem ki, szóval nem ment túl sokáig az ellenállás. Túl jó pasi vagy. – mosolyodom el kissé még ez az egész furcsa helyzet után is. Nem tagadom, hogy mennyire jól néz ki, szóval miért ne növelhetném egy kicsikét az egoját? – És nekem is jól esett, bár nem hittem volna, hogy ismét összefutunk. De örülök neki, tényleg jó újra látni és nem csak azért, mert most megmentettél, amiért hálával tartozom. – és hogy ezt miképp hálálom majd meg neki? Majd együtt kitaláljuk… A kocsival viszont jól hallhatóan nem kellene törődnöm, így biccentek rá végül, de a következő kérdés meglep. - Ezek után te… szóval tudnál inni valamit? Én benne vagyok, nagyon szívesen, idén még amúgy se ittam forralt bort, pedig szeretem. – az előbb el is hajtottunk egy ilyen kis bódé mellett, amely egyfajta sétálóutca féléhez vezetett, szóval szerintem innen simán vissza tudunk oda sétálni és akkor dumálni vagy bármi. Ha tehát megegyeztünk, akkor én kiszállok a kocsiból, majd be is zárom azt, ha Seb is kint van, a kulcs pedig visszakerül a gazdihoz. - De akár ihatunk a forralt bor mellé valami töményet is. Ez az egész után jól esne valami keményebb is, már ha nincs ellenedre. Gondolom tuti van a közelben egy hely, ahova be lehet ülni. – indulok is meg az utcán, ha minden igaz Sebastian mellett és még bele is karolok a fiúba, hogy így sétáljunk. Így sokkal kellemesebb, szóval miért ne?
Egy nagyon mélyen azért átérzem ezt, hiszen én is pasiból vagyok, nehéz ellenállni egy jó csajnak, de ők bandákba verődve szó szerint megtámadták, azért ez teljesen más mint az udvarlás, a flörtölés, így ezen a ponton túl már nem tudok megbocsátó lenni, főleg mivel azért egy hirtelen gyúló lángként valami történt már köztünk Shanával, nem tudom tétlenül nézni, hogy meg akarják erőszakolni. Mert mi más lehet a céljuk? Kétlem, hogy meg akarnák hívni kávézni. Látom, hogy már feszítik le a a karjait, és tapogatják, így már nincsen idő alkudozni, csak az erőszak lehet a válasz. A reflektorok talán el is vakítják az elsőt, hiszen a kocsi hangját biztosan hallja, de kitérni már nem tud, én viszont a megletéses támadás után viszonylag gyorsan földre kerülök. Nem tehetek róla, igazából nem szoktam verekedni, már nem az őskorban élünk, hogy kőbunkókkal kéne hadonászni, az ész fontosabb. Lehet, hogy Shana keményebbnek gondolt, de nagyon is finomlelkű vagyok, nem kocsmákban keresem a szépreményű kapcsolatokat. Egy pillanatra felemelem a fejemet, és még éppen látom, hogy mit machinál a tőrrel, ami elsőre tűnik csak furcsának, úgy, hogy egy mutáns iskolában tanulok, szinte triviális, hogy ilyesmit látok. Csak éppen ezzel a válfajával nem találkoztam eddig. A kezét nyújtja, gyorsan belekapaszkodom, feltápászkodom, és máris az autóm anyósülésén találom magamat, természetesen a cickóira fókuszálva onnantól kezdve, hogy felsegített, amit meg is jegyez. - Csodálod? – Rebegem kissé zavartam, aztán ő gázt is ad, és már gurulunk is a parkoló irányába. Nem tudom, hogy voltak-e szemtanuk, mert akkor Charles-nak biztosan intézkednie kell, de bízom benne, hogy olyan gyorsan történt minden, és a járókelők elég felületesek ahhoz, hogy huzamosabb ideig foglalkozzanak a dologgal. Már túl vagyunk rajta, a bordáim meg pár napig biztosan szép színekben fognak pompázni. A kocsi az egy dolog, ha belefeccölök egy kisebb vagyont, akkor meg lehet kalapálni, helyre lehet hozni, de ha a lánnyal történik valami, bele is halhat. Nyilván nem tudok a képességéről, és a józan ész alapján a kocsi elé helyezem fontosságban, bár éppenhogy megelőzi a Porshét. Hátradőlök a bőrülésre, és egy pillanatra behunyom a szememet, hogy elillanjon a fájdalom, de nem ilyen egyszerű. Végül megemberelem magam, az igenis nagy szó, hogy támadó képesség nélkül igazán közben tudtam lépni, és meg tudtam akadályozni azt, ami történhetett volna. - Nem, azért kibírom. – Rázom meg a fejemet, kicsit elkínzott ugyan az arcom, de egy bőséges borogatásnak elégnek kell lennie, vagy pedig felkeresem Lyát, neki csak egy mozdulat az egész, és már kutya bajom sincsen. Végre ott vagyunk a parkolóban, nem kell a támadástól tartanunk. Elhúzza ugyan a kezét, de nem izgultam volna fel, egyszerűen jólesett a törődés, hogy értékeli amit tettem. A mondatán túlságosan nagy meglepődés nélkül bólintok. - Te is? De jó, akkor nem kell majd magyarázkodom. – Sóhajtok fel megkönnyebbülten, és most én fogom meg a kezét. – Én is hasonló vagyok, bár közel sem olyan király dolgot kaptam, mint te. – Csóválom meg a fejemet, hogyan is nézheti ki belőlem, hogy beárulnám. Ha simán ember lennék, akkor sem tenném, azért ennél kedvesebbnek tartom. - Nem csak az összefutás. Tudod a múltkori nagyon különleges volt. Megszoktam már, hogy csak úgy beleomlanak a karomba, de te egyedi voltál. Igazából alig beszélgetek valakivel, jól esett, aztán még az a csók is... Még most is érzem. – Szorítom meg az ujjait, hogy érezze, komolyan gondolom, egyátalán nem közömbös számomra, és nem csak a szexuális vibrálás miatt. - A kocsi majd megjavul, ne izgasson. Megiszunk valamit? Forralt bort, vagy valami meleget? – Kérdezek vissza, és azon tűnödöm, hogy lassan időszerű lesz, hogy elmondjam neki, milyen iskolába járok. Talán neki is volna ott hely, az ajánlás a legjobb reklám a világon.
Mindig rá kell jönnöm arra, hogy mennyire is gyűlölöm az embereket, főleg a társadalom ennyire elkorcsosult példányait. Nem hittem volna, hogy majd nekiállnak pont velem kikezdeni, mert bár jól nézek ki, ez tény, ettől függetlenül azért ne gondoljanak már egy védtelen csajnak. A szívás viszont az, hogy lefognak és erről valahogy még Jay is eszembe jut, aki azon az estén le is kötözött, de ahogy neki is túl tudtam járni az eszén, úgy most is sikerülni fog. Egészen addig hiszek ebben, amíg melleim elő nem kerülnek és egyre inkább fogdosni nem kezdenek. A félelem lassan csak megmutatkozik nálam is, mert bár szinte mindig elkerült, azért kemény lelki seb lenne, ha megerőszakolnának. Amikor viszont egy kocsi is megjelenik a színen, őszintén meglepődöm, mert hát nem gondoltam volna, hogy most bárki is a segítségemre sietne, de szerencsére így történik, így nemsokára már el leszek engedve, és megpróbálhatom összeszedni magam. Túl sokáig nem jutok, tehát a blúz egyelőre kigombolva marad, mivel felismerem megmentőmet, aki viszont most nem éppen tűnik egy hősnek, ahogy a földön hever. Ez azért még megbocsátható neki, mert bár keményebbnek gondoltam, de most itt volt és segített, szóval nem fogom felhozni neki ezt a kis gyengeséget, inkább tőrömhöz nyúlok és így intézem el a maradék két támadómat. Szerintem egy ideig a kórházban rohadnak majd, bár jobb helyük lenne a sírban vagy inkább egy pöcegödörben. Ideje viszont most már Sebastiannal foglalkoznom, aki még mindig a földön hever, így sietek oda hozzá, hogy húzzunk el innen minél hamarabb, de nem tér túl hamar észhez és azok a szemek… - Hé! Még ilyen állapotban is csak a melleimet látod? – mosolyodom el kedvesen, miközben segítek neki felkelni, már ha engedi és ez után irány a Porsche. Gyönyörű egy járgány és hogy mit fogon én még kapni ezért, mert miattam tett kárt benne. Ahogy a kocsihoz érünk, besegítem a fiút, majd ez után a túloldalra beülve rá is taposok a gázra. Igen, van itt lélekjelenlét, de testem kissé remeg. Azért az, ami történt, elég kemény volt és… féltem, még én is. Jobban, mint anno Jay közelében, pedig az a pasas is tett rám egyfajta benyomást, az már biztos. Fél szemmel azért a másikra is figyelek, így látom meg azt, hogy kissé felszakadt a bőre. Nem tudom, hogy milyen lehet érezni azt a fájdalmat, én már rég nem érzek semmi ilyesmit se, de neki bizonyára nagyon kellemetlen lehet. - Elég csúnyán néz ki. Bemenjünk a kórházba? – teszem fel a nagy kérdést és max valami bunyóra fognánk vagy fene tudja, hogy mire. Megérkezünk a parkolóba is és ahogy a kocsit leállítom, szívem is kezd lassulni és végre képes vagyok a másikra is normálisan koncentrálni. - Jó, én is el tudom, de nem akarom. – láthatja is szemeimen a félelem aprócska jeleit, mert ez azért kemény helyzet volt. A kezem viszont lehet, hogy most útban van, nem felizgatni akarom, csak aggódom érte, így húzom el, majd lassan ez után el is kezdem begombolni a felsőm, túl sokat mutat jelenleg. - Én velem még eddig soha se fordult elő ilyesmi. – ismerem is be, majd amikor hallom a kérdését, nemet intek fejemmel. – Én nem tudok megsérülni. – vagyis de, de ezt most nem fogom elmondani neki, nem szabad tudnia a gyengeségemet. Nem bízom benne, hiszen még csak most látom másodszorra, de mégis el kell árulnom neki ezt a picinyke titkot, mert látta azt, amit látott. - Ugye nem mondod el senkinek se azt, amit csináltam? Nem akarok valamiféle laborba kerülni. – húzom el kissé a számat és csak ez után engedem, hogy folytassa a beszédet és rátérjen arra, hogy meg akart keresni engem. Őszintén vártam, jó lett volna újra látni, de tudom, hogy nem érdeklem úgy igazán és talán ez így van jól. - Nem gáz és igen, akadnak bőven, de azért örültem volna, ha összefutunk. És hát… nem pont így. – tényleg jó lett volna folytatni azt, amit az első találkozásunkkor elkezdtünk, de szerintem ő neki is van bőven csaj, aki szívesen ágyba bújna vele, szóval miért is kellenék pont én? Na jó, tudom, én nálam nincs jobb nő, de neki lehet, hogy túl nagy falat vagyok. - Egyébként bocs a kocsi miatt. – azt nem mondom, hogy megfizetem a javítást, mert arra nekem aztán nincs pénzem, de egy elnézést kérés még belefér. Mondjuk ő tehet róla, hogy kárt tett benne, de én miattam történt mindez.
Teljesen a vakvéletlen hozott most ide, bele sem merek gondolni, hogy mi történik, ha most nem járok errefelé, hiszen nem tudok Shana képességéről, talán magától is ki tudna szabadulni, szerencsére ezt most nem kell megtippelnem. A pofont még látom, aztán el is ütöm őt, és már pattanok is ki a kocsiból, hogy elkaszáljam a másikat. A szélvédő most nem számít, de ha majd megnézem az autót, biztosan bele fog sajdulni a szívem, mert mindenem a járgány, de Shana furcsa érzéseket keltett bennem már az első, és mindezidáig egyetlen találkozónk alkalmával, úgyhogy a Porschét most második helyre sorolom vissza. Összevillan a tekintetem a szőke démonnal, aggodalmat csillantok rá, és már megyek is neki az alaknak, hogy végül a földre kerüljek az alattomos harmadik által. Vakon próbálok tapogatózni, de nagyon nem sikerül, így rövid időn belül két rúgást is kapok, az elsőt még érzem, a másodikat egyátalán nem, és amikor pislogok, látom, hogy az alak mellettem térdel, vérző hassal, amit nem igazán értek, talán csak halucinálok, vagy belső vérzésem van, ezért a tévképzet. A második szúrást már tisztábban látom, amire egy újabb alak omlik a lábaim elé. - Affrancba... – Mormolom, és kezeimet sajgó bordámra szorítva kapkodom a levegőt, megnyalva az ajkamat, mert nem érzek vért, holott, ha arcon rúg valaki, minimum betört volna az orrom. De semmi ilyesmi, ellenben kvázi-barátnőm a szúrások ellenére is tökéletes épnek tűnik, sőt már fölém is magasodik. Hunyorgok cseppet, elvakít egy lámpa, ami mögötte van, ahogyan behajol, mintha valami angyali glória ragyogná körül a tincseit. Feltápászkodok, és a sürgetés ellenére lefagyok egy pár másodpercre, hogy megbámuljam cseppet sem visszafogott kinézetét. - Hogy mi...? – Téved a melltartójára a pillantásom, aztán zavart mosollyal emelem feljebb a tekintetemet, az övébe fúrva. – Oh, nem gond, túlélem... – Furcsálkodóan villan a szemem, nem gondoltam volna, hogy ő is mutáns, ráadásul egy nagyon is veszélyes fajta, ahogy néztem, úgyhogy lesz miről beszélnünk. Bólintok végül, és bepattanok az autómba, látom, hogy Shana komoly lélekjelenlétről tesz tanubizonyságot, mert magabiztos kézzel ül be a vezetőülésre, mázli, hogy benne hagytam a gyújtókulcsot. Ő rálép a gázra, én pedig felhúzom a pulcsimat, hogy megnézzem a sérülést. Felszakadt a bőröm, vér szivárog belőle, de nem halálos. Másnapra biztosan lila lesz. Ha nincsen szerencsém, akkor fekete. Ráhúzom a ruhát, és felszisszenek, nem vagyok ehhez hozzászokva. Pont azért van sok pénzem, hogy ne kelljen érintkezni az ilyen aljanéppel. - Én el tudom, csak próbálok nem belegondolni. – Válaszolom óvatos oldaltpillantással, mert nagyon is jól esik, hogy hozzámér, kár, hogy nagyon gyorsan vissza is vonul. Nem kérdezek rá, hogy mit is tett, valahol nyilvánvaló, viszont ez mégsem egy olyan téma, amiről nagyon fesztelenül lehetne beszélni. - Hát... nem egy leányálom, de nem érdekes. A lényeg, hogy most mázlid volt, de amilyen szép vagy, nem csodálkozom, ha megtámadnak... – Pajkosan megcsóválom a fejemet, ha nagyon elcsúnyítaná magát, akkor is egy szexbomba lenne. – Neked nem fáj semmid? Egyébként akartalak én keresni, csak most annyira kusza minden, és egy ilyen csodalánynak tutira ezer rajongója van. Az előző hármat nem számítva. – Teszem hozzá fájdalmas ajakrándulással, miközben a szeme és szája között váltogatom a tekintetemet.
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy bárki is lehet most itt a közelben, aki esetleg felfigyelne rám, így teljesen önerőmből próbálom megmenteni magam, de egy rúgásnál többre nem futja, csak amikor az a főnőkféle arcon vág. Na, szépen megkapja a magáét és… hát ez után az események igen csak felgyorsulnak, így nem kicsit pislogok, amikor a kocsi hirtelen megjelenik és a nemrég még előttem lévő, engem markolászó pasast elüti. A szélvédő betörik, de szerintem a pasi testének is lesz baja. Szép látni, ahogy roncsolódik a földre zuhanva. Amikor viszont az autó megáll, majd a rég nem látott ismerős srácot pillantom meg, hatalmas szemeket meresztek rá, nagyjából, mintha azt kérdezném, hogy: „Hát te meg mi a francot keresel itt?”, de nem hiszem, hogy rám figyel, hogy ezt esetleg felfoghatná, mivel máris eltarolja a második fazont. Idő közben el is leszek engedve, így melleimet gyorsan a helyükre teszem, vissza a melltartó rejtekébe, majd már csizmám szárához is nyúlok, amikor azt látom, hogy az én hős lovagomnak baja esik. ~ A francba! ~ - oké-oké, nem lesz itt gond, megkapják, ebben biztosak lehetnek. A rúgás azért még betalál, amelyet majdnem egy női sikoly követ, de a helyes pofi biztonságban marad, ugyanis nem húzom az időt, a csizmámból előkerülő kicsinyke tőrrel durván hasba szúrom magam, majd meg is forgatom benne. Sebastian arra lehet figyelmes, hogy nem az ő ajka vérzik, hanem előtte a férfié, aki le is áll, majd kezeit hasához kapja, és igen csak meglepetten nézi, miképp a vére csordogál. Néhány másodperc, majd térdre rogy, ez után pedig ájultan a földre zuhan. Ahogy nézem, az a második számú ismét fel akar kelni, így nemsokára a tőrt kihúzom testemből és ismét a hasamba szúrom, ez használ és meghalni se fognak tőle… bár, engem aztán nem izgatna, mégis, Sebastian előtt nem akarok ilyesmit tenni. Így amikor ő is a földön marad, rögtön a fiúhoz is lépek, a tőröm pedig visszacsúsztatom a csizmám rejtekébe. Nekem semmi bajom, annyi, hogy a blúzom szakadt el, így a melltartóm kilátszik, de most pont nem érdekel, amúgy se vagyok szégyenlős, főleg nem ő előtte. - Jaj Seb, megsérültél… és én miattam. Na gyere, húzzunk el innen! – próbálom is meg felsegíteni, hogy ez után a kocsijához indulhassunk, ahol ha be tudom ültetni az anyósülésbe, akkor én is bemászom a vezetői oldalra és már rá is taposok a gázra. Szerintem többen felfigyeltek a hangokra, nekünk pedig nem ártana eltűnni innen, legalább egy parkolóba, így néhány perc múlva fékezek csak le, majd állítom meg a vasútállomás egy távolabbi parkolójában az autót, majd cseppet zihálva, még mindig zakatoló szívvel fordulok a fiú felé. Eleinte még nem mondok semmit, csak arcát fürkészem, majd végül egy apró mosoly jelenik meg szép arcomon, kezem pedig a másik combjára kerül. - Köszönöm! Ha nem jössz… uhh, én bele se merek gondolni, hogy mit tettek volna velem azok a férgek. – tudom, hogy látta az erőmet, de most nem az jár a fejemben, hanem az, hogy mit úsztam meg. Ő pedig ott volt, amikor kellett, pedig már egy ideje nem láttam, most mégis, nagyon hálás vagyok neki. - Nagyon fáj? – kérdezek rá úgy minden sérülésére egybe, miközben kezem elhúzom lábáról. Nem akarom én molesztálni, inkább csak arcát vizslatom, de remélhetőleg hamar rendbe jön majd.
Egészen jól elbeszélgettem Jillel, vannak még értelmes emberek a világon. Alice árulásán, cserbenhagyásán még sokáig rágódni fogok, nincsen az a lelkizés, ami ezen változtat, mégis.. legalább arra ráébredtem, hogy nem én vagyok az, aki teljesen értéktelen. Nem azért dobnak el, mert nem számítok. Egyszerűen ők a felelőtlenek. Engem is annak neveltek, ezt a példát láttam, viszont így egyedül maradok, hacsak nem találok egy hasonlóan nagy taplót. Na jó, Alice azért nem tapló, csak végtelenül önző. Addig kellettem neki, amíg izgalmasnak talált, amíg játékszernek tudott tekinteni. Amióta öntudatra ébredtem, mint a Skynet, már nem tud birtokolni, kordában tartani, eldobott. Egyszerűbb megoldás volt, mint küzdeni értem. Hát a jó anyját, akkor nekem sem kell. Át fogok még bőgni miatta pár keserves éjszakát, de legbelül tudom,h ogy nem éri meg. Bepattanok a járgányba, és picivel jobb kedvvel megyek le a városba. Nem is tudom, hogy hova, barátaim még mindig nincsenek, egyszerűen elvagyok, zenét hallgatok, valami diszkóválogatást ad a rádió, ütemesen verem a műszerfalat, miközben nézelődök. A vasútállomásra véletlenül kanyarodom rá, amikor sikerül eltévesztenem az egyik utcát, de oly mindegy, hogy merre gurulok. A zöld gyep mellett haladok el, amikor egy ismerős arcot pillantok meg, éppen távolodik tőlem, talán az egyik vonatra fog felszállni. Éppen gyorsítanék, amikor látom, hogy egy alak szólítja le, akit ugyan még leráz, ám a betársuló kettős már túl soknak tűnik. Aggodalmasan nyelek egyet, és csak lefagyva figyelem az eseményeket. A gázra taposok, amint visszanyertem a lélekjelenlétemet, itt már tetlegesség fajul a dolog. Észre sem veszem, hogy Shana képességet használ, csak hogy az egyik fickó térdre rogy, de a másik kettő nem ereszti. Nem vagyok egy igazi harcos, mutánsként erős képességem sincsen, így hát... Bumm! Amint felhajtok a padkára, sebességet váltok, és öklelem fel az éppen feltápászkodó fickót. A szélvédő azonnal bereped, szilánkok záporoznak az ölembe, az alak pedig az üvegbe nem szorul be, hanem átbucskázik a Porsche tetején, hogy a másik oldalon zuhanjon le. Egy cseppnyi lelkiismeretfurdalásom sincsen. Csikorogva fékezek, és csak egy pillantás kell ahhoz, hogy feltámadjon bennem a hím. A lányt lefogó két fickó még mindig hápog a döbbenettől, hogy elkaszáltam a főnöküket, így afféle rögby tarolással megyek neki az egyiknek, aki a földre zuhan, ám mielőtt a szőke szépségre vetnék egy diadalittas mosolyt, a másik úgy állon vág, hogy azonnal padlót fogok. Nem tört el az állkapcsom, de az érzés nem túl mámorító. Szinte semmit nem látok, csak pislogok a levelek között, amikor akkora rúgást érzek a bordáim között, hogy úgy sikoltok fel, mint egy kislány. Könny szökik a szemembe, na ezért nem szoktam én kötekedni, mert a hetven kilómmal mit érek el? A meglepetés mellettem volt, egy ideig. Egész mostanáig. A következő rúgás az arcomat éri, amitől még némi vért is sikerül a fickó cipőjére köpnöm. Kétlem, hogy belassítaná.
Időnként megfordulok itt, North Salemben, mert akad egy kedves egyetemista szaktársam, akit olykor meg kell látogatnom. Na nem a barátom, én legalábbis nem tekintek úgy rá, mégis, fontos a számomra, mivel neki hála tudok beszerezni bizonyos jegyzeteket, ő pedig örül, hogyha vele lógok. Tehát kölcsönös az érdek, ő pedig bátran elmondhatja, hogy a suli egyik menő lánya a barátja. Persze az egyetemen nem sűrűn látni minket együtt, de azért én se vagyok ám teljesen szívtelen, odaköszönök neki és van hozzá néhány kedves szavam, mert ha nem lenne, akkor bizony a jegyzetek is oda lennének. Most viszont már végeztem nála, így jelen pillanatban a Purdys vasútállomásra tartok, ahol majd felszállva a vonatra haza indulhatok. Kicsit fáradt vagyok, úgy érzem, hogy a közös tanulásnak hála az agyam is tele, nem férne már bele sok info a mai napra és másra se vágyom, mint a pihe-puha ágyikómra. Na jó, azért azt egy kellemes vacsora és fürdés még megelőzi majd, amint hazaértem, de egyelőre még a vonatnak kéne megérkeznie. Még jó pár méter választ el engem az állomástól, de az idő fogy, így kezdem el megszaporázni lépteimet, amikor az egyik sarkon egy teljesen feketébe öltözött alak fordul be. Hát, nem tűnik túl idősnek, de nem is figyelek nagyon oda rá, így haladnék el mellette, ha el nem kapná a kezem, így vonva magára gyönyörű tekintetem. - Hé kislány, hová tartasz? Szívesen elkísérlek… - szólít is meg nyájas hangon, de látom ám rajta, hogy nincs túl sok jószándék tekintetében. Arca borostás, feje kopasz, ruhái is kissé piszkosak, de mégse nevezhető hajléktalannak. - Kössz nem! Nem szoktam csövesekkel lógni! – ez valószínűleg nem érinti túl jól, mert arca még jobban eltorzul és már füttyent is, mire két cimborája jelenik meg, elég gyorsan, szinte a semmiből előjőve, így kapja el az egyikük másik kezem, majd szorítanak is meg, a harmadik pedig kissé a falnak lök. Hirtelen meglep ez az egész, nem gondoltam volna, így csak meglepetten, ijedtség nélkül nézem meg őket. - Ez esetben itt szórakozunk veled kislány. Finom falatnak tűnsz! – jegyzi is meg gúnyolódva, majd miniszoknyám aljával kezd el szórakozni. Ez a harmadik ugye, aki éppen nem fog le és ahj, már átkozom magam, amiért ezt a cuccot húztam fel ma reggel, főleg, mivel undorító, jéghideg keze már a szoknya alá kerül és meztelen combomat markolja meg. Egyébként még felül egy szintén fekete színű blúzt viselek, fehér kabátot és egy ezüst színű sálat, lábaimon pedig magassarkú, fekete csizma található, melynek szárai nagyjából térdemig érhetnek. - Hé, eresszetek el vagy nagyon megbánjátok férgek! – a harcias nő azonnal megszólal, de a következő pillanatban csak kezeimet még erősebben szorítják meg, testem pedig teljesen a falnak feszül. Oké, ez így nem jó, hogy lefognak. Az erőmnek hála kárt tudnék tenni bennük, de nem egyszerre háromba, főleg, mivel a két faszfej, akik kezeimet tartják, máris melleim környékén cirógatnak, lehúzva a kabátom cipzárját, és a blúzom gombjával kezdenek el szórakozni, így lassan ki is gombolva őket. Na nem, azt már nem hagyom, hogy bepartizzanak, így rúgok is azonnal az előttem lévő felé, miközben sajnálatos módon fekete melltartóm már kilátszik, hála annak, hogy a blúz gombjai teljesen szét lettek gombolva, de az előttem lévő hirtelen rogy térdre. - Te szajha! – veti oda nekem sziszegve, majd felkelve egy hatalmas pofont kever le nekem. A mák az, hogy én aztán nem érzem, de ő annál inkább, így szédül meg cseppet és néz most nagy szemekkel rám, de a haverjai ezt nem látják, őket nem érdekli, csak én, és az, hogy most melleimet is elkezdjék kibújtatni a fehérneműből… Hiába mocorgok, elég erősen fognak és félő, hogyha nem jár erre senki, akkor nagyon, de nagyon rosszul fogok járni. Mégse kezdek el sikongatni vagy sírdogálni, ahhoz egyelőre még túl büszke vagyok, talán meg tudom oldani a dolgokat, ha pedig nem… akkor majd megtalálom a hangom, de nem, ezek a szemétládák nem tehetik ezt velem, nem érhetnek így hozzám és bár bátornak mutatom magam, belül azért kezd elfogni a félelem.
Lassan hajtottam végig az úton. Utáltam vezetni, de néha a szükség nagyobb erőnek számított, mint a félelem. Meg megígértem Lanie-nek, hogy kimegyek elé és a pici elé a vonathoz. Bár még mindig nem igazán értettem, hogy miért nem kocsival jönnek, de ők tudják. Amint leállítottam a kocsit kiszálltam és gyalog indultam el a peronra, hogy ott várjam őket. Út közben a kocsi kulcsommal szórakoztam. Izgatott voltam Lanie miatt, rég láttam már és végre úgy éreztem, hogy kicsit kikapcsolhatom az agyamat. Gondolataimba temetkezve haladtam a peronok felé, amíg meg nem láttam, hogy a váróterem ajtaja nyitva volt. Jobbnak láttam először pontosítani, hogy mikor érnek ide, mert nem akartam sokat dekkolni a peronon, pláne nem ilyen hidegbe. Hiába voltam felöltözve, a hideg levegő kegyetlenül bebújt a legkisebb résen is, amit talált az öltözékemben és a csontomig mart. Valamelyest enyhült a hideg, amint beléptem a váróba. Tekintetemmel a vonatok érkezési és indulási menetrendjét kerestem, és mikor végre nagy nehezen megtaláltam odalépkedtem és próbáltam megfejteni. Tekintve, hogy nem igazán ültem még vonaton, nehéz volt rájönni, hogy mi hogy merre, de csak kibogoztam egy idő után. Majd idővel elindultam még is csak kifelé. Csendben lépkedtem amíg észre nem vettem egy iszonyatosan ismerős arcot. Összevont szemöldökkel álltam meg és néztem a nem messze lévő férfira. Olyan ismerős volt, az arcvonásai… ezer százalékig biztos voltam benne, hogy láttam már valahol.. valamikor… Gondolkodás közben az alsó ajkamat kezdtem rágcsálni, amíg fel nem gyulladt az a bizonyos lámpa a fejem felett. Sietős léptekkel indult hát meg, hogy a dolog végére járjak. Amint odaértem a férfihoz kicsit kellemetlen volt a helyzet, mert fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, kérdezzek, vagy tegyek. - Őm… Jónapot! Bocsánat a zavarásért, de… nem ismerjük mi egymást valahonnan?- Kérdeztem félénken, és egy apró mosolyt varázsoltam feszült arcomra. - Tyr?- Néztem rá nagy szemekkel és nagyon reméltem, hogy nem csinálok magamból hülyét…
North Salem déli felében Purdy's városrésze, ami otthont ad többek között a városka egyik vasútállomásának is. Hagyományos vasútról van szó, kényelmes szerelvényekkel, ahol hétköznap durván óránként, hétvégén két óránként tűnik fel a vonat. Természetesen akad itt egy kisebb váró, ahol este nyolcig üzemel a büfé, hogy aki a vonatra vár se unatkozzon, vagy legyen éhes. A váró épülete mellett található meg két jegypénztár, amiből hétvégén csak az egyik üzemel, és természetesen odakint is akad néhány pad, hogy a várakozást kényelmesebben lehessen eltölteni. A szerelvény New Yorktól közlekedik Chathamig.
Kezdőlap 
by 
//
