Town Line Motel

Tárgy: Town Line Motel Hétf. 17 Márc. - 16:24

First topic message reminder :

Kis motel Peekskill külvárosi részében. Nem valami puccos hely, kissé kopottas és lepukkantnak is mondható. Főként azok élnek itt hosszabb-rövidebb ideig, akiknek vagy nincs pénze drágább helyre, vagy egyszerűen csak nem akarnak szem előtt lenni. Nem igazán vannak itt ellenőrzések, eléggé kívül esik mindenféle hatóság felügyelete alól és a tulajdonos Chuck Poosey maga sem egy csillogó-villogó háttérélettel megáldott úriember, így hát tudja, hogyan és milyen módon lehet kikerülni a törvényt, ha arra van szükség.

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 6 Júl. - 15:53

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Town Line Motel Csüt. 3 Júl. - 15:35

Lari & Liam

A kérdésre csak elmosolyodom. Igen, valóban elég fura név, de végül is találó, ha jobban belegondol egy kicsit. Emlékszem, hogy mikor mesélték nekem ezt az egész X gén dolgot, már akkor is kicsit levoltam törve, mert… mert én ezt addig inkább amolyan csodaként tartottam számon, és egy csodát, ha megmagyarázunk, már nem lehet benne gyönyörködni.
- Nem, ők olyan harcos félék, nem diákok és nem is tanárok. De, szerintem beengednek amúgy is, nem kell feladnod a szabadságod! – láttam már embereket is, akik a gyereküket keresték, de voltak olyanok kis, akik csak úgy bejöttek, és fel sem tűnik szerintem senkinek sem, hogy van egy plusz ember a birtokon, főleg, ha mutáns, de Lari simán mondhatja, hogy a gondviselőm és jött megnézni, hogy is vagyok, mert… talán csak pár évvel idősebb, de a múlt alapján szerintem jogosan mondhatom, hogy olyan, mint egy nővér, gondoskodik az öccséről.
A szavaira csak kicsiket bólogatok. Megtudom őt érteni. A biztos pont az életünkben nagyon fontos. Amúgy is nagyon kevés van belőle. Az élet olyan, mint valami hatalmas, áradó folyó, ami sodorja a legtöbb ember magával, elmosva a vágyaikat, céljaikat, de… de ha van egy ember, akiben megtudsz kapaszkodni, aki olyan neked, mint egy szikla, akkor nem kell attól félned, hogy az élettel sodródsz. Sokszor éreztem úgy, hogy néhány évente összekaparom a darabokra hullott életem a földről, és újrakezdek megint mindent a semmiből. Erről szólt a gyerekkorom is. Minden hónapban máshol éltem, ha felépítettem valamit, akkor ott kellett hagynom és a semmiből kellett újrakezdenem mindent. Aztán anyám eltűnése, majd Lari ment el… úgy éreztem, hogy mindegy mibe fogok bele, hogyan csinálom, mennyire vagyok elszánt, és mindegy hányszor próbálkozom újra, mert úgy tűnt, hogy számomra elérhetetlen a boldogság és biztonság szédítően magas csúcsai. Mindig elakartam érni egy biztos pontot, amikor abbahagyok mindent, amit csinálok és csak körülnézek, és azt mondhatom: igen, mindig itt akartam lenni, végre ott vagyok, ahol lennem kell! Hiányzott viszont akkoriban valami, vagy inkább valaki. Az élet varázsa, ami akkoriban nem érintett meg engem, és nyomát sem találtam. Megtaláltam az élet varázsát, azt a valakit, aki mellett úgy érzem, hogy megérkeztem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell.
A kacsintásra csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Valószínűleg nem tetszene Scarlettnek, de akár ő is jöhetne, mert én tényleg kíváncsi vagyok a helyre, ahol felnőtt Lari, és Niagara Falls olyan…hangzatos név. Nekem nem adatot meg, hogy egyhelyben, az otthon biztonságában érezhessem magamat, neki viszont igen, és kíváncsi vagyok erre az otthonra, még ha nem is olyan érdekes hely. Én Bostonban születtem, legalábbis állítólag, meg ez van a papírjaimon is, de anyámnak elég könnyedén lehetett rá lehetősége, hogy ezeket is meghamisítsa, úgyhogy… akár Kenyában is születhettem, kitudja.
Nem értem, vagyis értem, csak nem hiszem, hogy tényleg így gondolja. Valahol mélyen neki is tudnia kéne azt, hogy nincs olyan, hogy a szerelem ne lenne neki való. Amennyi jó dolgot mondanak a szerelemre, annyi rosszat is hallani róla, de most, hogy én is éreztem, hogy átélhetem… ez nem egy rossz érzés. Persze, tud az is lenni, de alapjaiban véve a szerelem nem rossz. Sokkal inkább felemel, valami többre sarkal minket, megtanít minket szeretni, és törődni, emlékezni örökre, és nem hagy minket feledni. Van szerelem, ami véget ér, ami örökké fáj, és hiába téped szét a képét, az arcát nem tudod elfeledni. Fáj, de ebben a fájdalomban ott gyökeredzik valahol boldogság, amit bár képtelenség megtalálni, érzed a hatását. Egyszerre melengeti meg a szíved és tölti meg keserűséggel az elméd, ami elnyomja azt, amit a szíved érez.
-Ezzel most nem lett jobb, és ne beszélj már így róla! – mintha Scarlett valami gond lenne, amit a nyakamba vettem. Tudom, hogy nem így érti, de olyan, mintha ezt mondaná és már a gondolat is rosszul esik, hogy bárki is így y tekintsen rá.
- Tudom, és…és különleges lesz, szeretem őt, és nem sürgetek semmit, és ez… erről ennyit, ez a mi dolgunk. – igen, jó lenne, ha ezt itt most le is zárnánk, mert ez csak a mi dolgunk Scarlettel. Én is jól tudom azt, amit Lari elmondott, éppen ezért is odafogok figyelni Scarlettre, tényleg azt szeretném, ha feledhetetlen lenne, ha tökéletes lenne, és ez egyáltalán nem tartozik Larira. Értékelem, hogy próbálkozik, de… de az ő szájából ez olyan furán hangzik, úgyhogy inkább hagyjuk a dolgot.
A szavaira egy hatalmas igenlő bólintást kap. Pontosan, amint felkelek az első dolgom, hogy megkeresem Scarlettet és bocsánatot kérjek tőle, és remélhetőleg nem hajt el, nem dob ki, hanem…hanem elnézi, hogy ilyen hülye voltam. Aztán majd valamikor megkeressük Larit, hogy ő is láthassa: Scarlett különleges. Az már viszont nem megy, hogy odabújjak a hátához, így szimplán csak elfordulok. Régen ment ez, most már nem. Most itt van Scarlett.

// Köszönöm a játékot, szuper volt! Very Happy

//

Tárgy: Re: Town Line Motel Szer. 2 Júl. - 9:09

Liam & Lari

”A ma meghitt pillanatai a holnap emlékei.”
...

Most mondjam neki azt, hogy szentek nem léteznek? Hogy majd kibújik a szög a zsákból és akkor meglátja, hogy minden nő a felszín alattg egy igazi szörnyeteg tud lenni? Nem, nem mondok ilyet. Hadd higgye, hogy megütötte a főnyereményt, hadd ne aggódjon saját sorsa miatt! Én majd teszem, mert szinte ez vált a feladatommá Liamet illetőn. Annyit aggódtam már érte, hogy nem tudok másként viselkedni. Az aggódás az enyém, ez örökre megmarad akkor is, hogyha esetleg Scarlett miatt már nem kér belőlem.
Nem leszek az a nő, aki majd eltaszítja, ha ennek a kapcsolatának vége van és összezuhan megint. Nem mondom, hogy vége lesz, de ha úgy is lesz, akkor is visszatérek hozzá, hogyha előtte ellökött. Ígéri, hogy nem fogja megtenni, de sose lehet tudni, s inkább álljak hozzá negatívan, de ne csalódjak, semmint hiú ábrándokba ringassam magam.
- X mi az isten haragják? – vonom fel a szemöldökömet. Ilyen hülye névvel sem találkoztam még soha, szóval lehet, hogy ezen a ponton le is teszek az iskolásdiról. Azért egy kérdést még megengedek magamnak.
- És ők mit csinálnak arrafelé? Tanítanak? Amúgy meg.. nem tehetem be a lábamat az iskolába, ha nem vagyok diák vagy ilyen X-bigyó?
Ha így is bemehetek, akkor nem fogok kötelet venni a nyakamba és odabilincselni magam valahová. Így is eleget bizonyítottam szerintem, hogy már nem megyek sehová, nem is akarom megszegni ezt a szavamat. Rámosolygok Liamre, s igyekszem elfeledni, hogy milyen rossz érzések marják a szívemet.
- Nem. Azért voltam együtt vele, mert kézenfekvő volt. Mert nem kellett tennem érte, biztos pont volt, az a sziget amelyről tudtam, hogy ugyanúgy le van horgonyozva, mint én. Nem kellett félnem tőle, hogy elhagy, ahogy neki sem attól, hogy megteszem én. Hallgatólag megegeztünk abban, hogy 21 éves koromig biztonságban tartjuk a szívünket ekképp másoktól. Em volt rossz alku, nem sérültünk tőle. Talán hittük is, hogy szerelmesek vagyunk. – magyarázom.
Engem nem zavar a különleges szó, ahogy a mutáns sem. Nem érzem úgy, hogy bármelyikkel jobban meg lennénk bélyegezni. Elfogadtam a képességemet, nem tudok félremenni vele, hiszen senki nem hiszi, hogy az ízeket meg a szagokat én manipulálom. Haszontalan kis jószág ez, de én szeretem.
- Egyszer elviszlek oda, ha szeretnéd és persze akkor, ha kimenőt kapsz otthonról! – kacsintok rá.
Ezzel a játékos kis megjegyzéssel célzok arra, hogy nem akarom elrabolni Scarlett karjai közül, ha a lánynak nem tetszik, akkor felőlem ő is eljöhet velünk Niagara Fallsba. Nincs ott semmi érdekes, de istenem, hát ha nem bírja elengedni Liamet, akkor jöjjön.
- Nem való, ha mondom! – csattanok fel szinte riadtan. Nem akarom a szerelmet, nem akarok megsérülni és nem akarom, hogy olyan szinten elveszítsem a józan ítélőképességemet, ahogyan Liam teszi most, hogy együtt van ezzel a lánnyal. Különben is, engem utálnak a pasik, túl harsány vagyok nekik, s egyik sem hajlandó venni arra a fáradtságot, hogy betörjön. Előbb törik be a fejemet, vagy hagynak faképnél, minthogy elgondolkodjanak azon: megérem-e azt, hogy kihámozzanak a vastag kőfalak mögül.
Beleborzolok Liam hajába játékosan. Érzem én a rosszallását, de nem tudok mit kezdeni vele. Muszáj volt így kérdeznem, s meg is magyarázom, hogy miért, csak előbb elnyomok egy ásítást.
- miért ne mondanám így? A szüzekkel csak a baj van! Sokkal jobban ragaszkodnak ahhoz, aki elvette tőlük a szüzességüket és sokkal jobban ki is akarják sajátítani. Tisztelet a kivételnek persze, amelyek körét az elmonásaid alapján Scarlett is képvisel! - megadón emelem fel szabad kezemet, s elvigyorodom. Némileg komolyabban folytatom, de nem kioktatón, vagy rosszindulatún.
- Egyébként pedig egy olyan lánnyal szemben, akinek még nem volt nemi aktusban része, sokkal nagyobb a felelősség. Hogy ne fájjon neki az első alkalom, hogy feledhetetlen legyen, majdhogynem tökéletes. A lányoknak irreális elképzelésük van a szüzességükről. Hajlamosak túl sokat képzelni róla. Valójában baromira mindegy, hogy milyen az első, ha azzal veszted el, aki szeret és akit viszont szeretsz. No, de nem akarlak ezzel fárasztani, nyilván te is tudod.. – vonok vállat, majd elnézéstkérő pillantást vetek Liamre, amiért megrángattam a feje alatt a párnát, melyet vállam jelent.
- Én azt mondom, hogy aludjunk! Holnap reggel szépen hazamész ehhez a csodalányhoz, elnézést kérsz tőle és meggyónod, hogy mennyire szereted. Aztán majd, hogyha úgy érzed, eljött az ideje, szépen megkerestek engem édes kettesben. Megadom a címemet, jöhettek akármikor. Szeretném megismerni őt, komolyan! – ölelem át Liamet, majd kifordulok ebből a hanyatt fekvős helyzetből, s kis kiflibe gömbölyödöm, magamra húzva az ő kezét, mintegy takarót. Volt már rá példa, hogy így aludtunk, hogy odabújt a hátamhoz és ő lett a nagyobbik kifli. Nincs ebben semmi, de ha nem kényelmes neki, úgyis elfordul majd. Nem erőszak a disznótor, épp csak ez amolyan.. leküzdhetetlen megszokás.

//Köszönöm a játékot! I love you

Vevő vagyok egy repetára, ha esetleg van hozzá kedv. Jöhet Scarlett is, ha szeretne Smile

//

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 29 Jún. - 17:39

Lari & Liam

- Hát…igen, az! – persze, hogy elfogult vagyok a lánnyal, akit szerettek, és ezt minden bizonnyal Lari is jól tudja, de egyszerűen képtelen vagyok elképzelni azt, hogy Scarlett arra kérne engem, hogy tartsam távol magam Laritól. Ő…egyszerűen nem ilyen, még ha bántaná is őt a dolog, akkor se hiszem, hogy ilyet mondana, mert ahogy Lari is mondta, Scarlett egy szent, vagy ha nem is szent, de egy nagyon kedves lány, akihez foghatóval szerintem még Lari sem találkozott, és erre ő is rá fog jönni mikor találkoznak!
- A korodbeli vének már inkább X-Mennek, azok ilyen harcos félék, de akár ott is kezdhetnél! – mondom mosolyogva és egy kicsit azért csipkelődve is neki. Sokszor dörgölte az orrom alá az évek alatt, hogy ő az idősebb, így neki is kell a főnöknek lennie, de nem igazán vettem őt komolyan soha, és nem is hiszem, hogy elvárta volna tőlem ezt. Az viszont nagyon jólesik nekem, hogy képes lenne még a suliba is beiratkozni miattam, feladva azt a nagyon sokat emlegetett szabadságát. Nem hinném, hogy lenne korhatár meghúzva, elvégre én is már huszonkettő vagyok, nem éppen diákkorú már, de nem érdekel annyira a dolog, nem érzem magam öregnek a többiek mellett. Egy elismerő pillantást vettek Larira mikor felém nyújtja a whiskys üveget, mert ezúttal hivatalosan is elismerte, hogy már nem vagyok kölyök, személyi nélkül is ihatok, ha úgy tartja kedvem. Az eddig elhangzott szavak el is felejtetik velem azt, hogy megöltem valakit, és remélem, hogy ez Larinak sem jut eszébe, mert nem szívesen beszélnék erről, főként úgy, ha előtte Scarlettről volt szó. Nem, Frank…majd elmegyek a családjához és bocsánatot kérek tőlük, vagy küldök egy virágcsokrot, nem tudom, de mindenképpen el kell mennem a sírjához bocsánatot kérni tőle. Igen, tudom, hogy nagy valószínűséggel nem hall engem, de legalább kitudnám magamból beszélni, és ha elég erősen képzelem őt oda, akkor…talán el is hiszem, hogy hall engem, és úgy könnyebb lenne a dolog.
Visszaadom neki a whiskys üveget, amint ittam belőle, majd a fejemet kissé oldalra döntve hallgatom a történetet. – Akkor ezek szerint azért voltál együtt vele, mert ő is különleges volt? – nem véletlen nem a mutáns szót használom. Jól cseng, meg minden, de sokkal jobban szerettem azt, mikor valaki azt mondja ránk, hogy különleges, mint ahogy anyám is tette. Apám szörnyetegnek látott, míg anyám sokat hangoztatta, hogy különleges vagyok. Főként azután, hogy megégettem a karját, mert akkor volt egy időszak, hogy nagyon nagy átokként tekintettem a képességemre, de sikerült meggyőznie, hogy ez nem átok, csak még nem tudom használni, és amint beletanulok soha többet még csak hasonló sem fog előfordulni. A kérdésére csak megrázom a fejem, majd egyetlen csettintéssel le is oltom a lámpát, majd lefekszem mellé, birtokba véve a vállát. Igen, tudom, hogy Scarlett ezt nem nézné jó szemmel, de…a múltamból szinte csak Larit nem tudom igazán rossz dolgokhoz kötni, és csak őt nem felejteném el belőle, nem akarom, hogy csak úgy elvesszenek az ilyen apró dolgok. Ha Scarlett is itt lenne, akkor nyilván az ő vállát használnám. Régebben is megesett már, hogy együtt aludtam Larival, úgyhogy nem különösebben zavar a dolog, és már sokszor elmondtam neki, hogy nagyon kényelmes válla van, jókat tudtam rajta aludni régen is. Mindig is jobban kijöttem a nőkkel, ahogy Lari is mindig a férfiakkal így nem igazán jövök zavarba az érintésétől, főleg mert jól tudom, hogy barátok vagyunk, legjobb barátok. – Igen, elég rossz hely lehet! – mondom szinte azonnal helyeselve, majd azért hozzáteszem még. – De szívesen megnézném magamnak. –kíváncsi vagyok arra, hogy hol született és hol is élt. Mindig is érdekelt az, hogy hol nőttek fel az emberek. Talán mert én soha nem voltam egy helyben, ezernyi városban és településben nőttem fel, nekem nem adatott meg a biztonságos otthon, de mikor mások mesélnek arról, hogy hol töltötték a gyermek és kamaszéveiket, akkor kíváncsi leszek rá. Bár ez a Niagara Falls elég rémes helynek tűnik, amolyan pletykás vénasszonyok városának Lari szavaiból, és ha neki nem tetszett, akkor nekem miért tetszene?
-Ne hülyéskedj, pont úgy való neked, ahogy nekem is! – nem akarom, hogy elhitesse magával azt a butaságot, hogy neki nem való a szerelem. Ugyan már, a szerelem mindenkinek való, csak ha nem talál rád hosszú ideig, akkor képes vagy lemondani róla, és ha te lemondasz róla, akkor ő is rólad. Tudom, hogy Lari egy elég kemény és érdes nőnek tűnik az ismeretlen ember számára, de a szíve mélyén, még ha ez ő nem is vallaná be magának soha, egy nagyon jó ember, akinek hatalmas szíve van,és akit egyszer bezár oda, az ott is marad.
- Csoda, hogy nem szakadt ránk a mennyezet! – mondom nevetve. Emlékszem, hogy volt idő mikor talán még meséltem is neki valamit a nemi életemről, de az olyan gyorsan véget ért, ahogy jött. Az felvágás volt, még az ismeretségünk elején, de utána mikor már összebarátkoztam vele nem kötöttem az orrára, csak forgattam a szememet és reméltem, hogy a lányt nem fogja elüldözni. Persze előbb-utóbb akarva-akaratlanul elüldözte, de Scarlettel ez nem történhet meg, és remélem ő is tisztábban van azzal, hogy mit jelent nekem Scarlett.
- Tizenkilenc éves, és…muszáj így mondanod? Mondtam, hogy ő nem olyan, mint a többség. – pontosan, Scarlett egy valóságos kincs. És igen, nekem is van véleményem a mostani nőkről, de Scarlett… ő minden, amire vágytam, nem olyan, mint az átlag, és ezt Lari is látni fogja. Csak kicsit zavar, hogy erre így kérdezett rá, bár gondolom, hogy nem úgy érette, ahogy hangzott, de… akkor is!

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 29 Jún. - 8:53

Liam & Lari

”Miért nem szabadítod meg képzeletedet a múlt és jövő terheitől, mikor egyik fölött sincs már, vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted egyetlen realitása, amelyet formálni tudsz.”
Szepes Mária

- Akkor biztos egy szent lehet! – hagyom rá Liamre mosolyogva. Én nem hiszek ebben a boldog egymásra hangolódásban, de szívesen megismerném Scarlettet ettől függetlenül. S óh, adja ég, hogy csalódnom kelljen, pozitívan, s a lány tényleg el tudja viselni a jelenlétemet! Komolyan, Liamért még abba az iskolába is hajlandó lennék beköltözni, mert bizonyítani szeretném, hogy márpedig én tényleg nem megyek már sehová. Nem szeretnék. Olyan jó itt, jó vele, hogy nem akarom eltékozolni megint a legjobb barátommal töltött időt.
- Amúgy abba a suliba ilyen öreg rókák is beköltözhetnek? Van vén diák szekció? – humorizálok, de a kérdésből kihallhatja, hogy mennyire kötődöm őhozzá, s azért ha én képes lennék feladni a függetlenségemet és iskolai rabigába hajtani a fejemet, az nagy dolog. Liamnek tudnia kell.
Mesélek neki Johnnyról és a reakciója őszinte nevetésre fakaszt. Benne van hangom csengésében a jókedv összes szikrája, s ha már úgy tűnik, hogy nem megyünk innen ma éjjel a gondjaink megoldása után sem haza, úgy újra odanyúlok a whiskeys üveghez, lecsavarom a kupakját, s mit sem törődve a tenyeremen kevő vágás berzenkedésével, Liam felé nyújtom az üveget, hadd igyon. Már férfi az istenért, nem szívhatom a vérét azzal, hogy nem engedem inni. Egyébként is azért jöttünk. Nem kell lerészegednünk, mert ezek szerint nem akkora a baj, de a jó ital ettől még kísérheti a beszélgetést.
- Elvileg nem szabad. – vonok vállat, s ha ivott ő is és visszakaptam az üveget – vagy ha nem ivott, de visszakaptam – akkor én is kortyolok a nedűből. Hosszan ízlelem magamban a mondataimat, melyeknek undok élét lemosta bennem a whiskey. Leteszem az üveget, hanyatt fekszem az ágyon, fejemet a párnákra hajtom és lerúgom cipőimet. A plafont bámulom, miközben beszélni kezdek.
- De ez az anyámat és Samantha nénit soha nem zavarta. Jó srác volt john és azt hiszem, hogy kamasz fejjel még szerettem is, bár nem annyira a lényét, hanem inkább azt, hogy ő is mutáns volt. Emlékszem, hogy a pincénkben akadtam rá gyerekként, oda rejtőzött el a képességének megjelenésekor. Nagyon kiakadt, pedig nem bántott senkit. Nos, szóval aztán együtt lógtunk azért is, mert különcök vagyunk. Így nem volt abban semmi újdonság, hogy össze is jöttünk. Minden olyan természetes volt, olyan egyszerű, olyan magától értetődő. De nem hiszem, hogy hozzá kellett volna mennem. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy anyámnak ezért zabosnak kellene lennie, de ő már csak ilyen. Én nem megyek Niagara Fallsba, ő nem jön oda, ahol én vagyok és ez jól van így. – felemelem a fejemet, hívogatón megpaskolom magam mellett az ágyat, jelezve ezzel, hogy igazán idejöhetne mellém végre. - Kell ez a villanyfény? – teszek fel még egy kérdést, elvégre késő van már, sötétben is tudunk beszélgetni, s ha valamelyikünk elaludna, az sem lenne újdonság, hogy egy ágyban vagyunk. Vittem el Liamet a nyaralónkba régen, s ott is így aludtunk. Sőt, vetemedtem arra is, hogy magamhoz öleltem őt, vagy én bújtam hozzá. Nem látok ebben semmi rosszat, bár szerintem a barátnője ezen azért kiakadna, így ha nem jön magától azzal a gesztussal, hogy fektében a vállamat használja párnának, úgy nem fogom erőltetni. Amit régen szabadott, már nem lehet. Értem én, bár nehezemre esik elfogadni, s remélem, hogy nem is kell igazán. Hiszen az érintés attól lesz „valami” a „semmiből”, okot adó a féltékenységre, hogyha érzelmi töltete is van, s nem csak baráti kivetülés. Én így gondolom.
- Féltem attól, hogy az lesz a vége, ami. Hogy kitagadnak. Akármit is hisz rólam a világ, fontos volt nekem a környezetem véleménye. Egészen addig a pontig, amíg úgy ki nem akadtak, mint az idióták. Városra szóló szenzáció volt, hogy nem lesz esküvő. Rémes hely az a Niagara Falls, állítson mást bárki, azt megölöm. – túlzom el egy rosszalló horkanással kísérve. Tagadhatatlanul zavar, hogy úgy bántak velem, ahogy, de a keserűség tett olyan határozottá, amilyen most vagyok, s ezt meg kéne tán köszönnöm nekik.
- Nem való nekem a szerelem, Liam. – sóhajtok fel beletörődötten. Nem akarok drámázni, de azért előle mégsem titkolhatom, hogy hiányzik az, hogy engem is bálványozzon úgy valaki, mint ahogy ő rajong Scarlettjéért. Fantasztikus lenne felolvadni a szerelemben, elereszteni a gondokat. De én azt gondolom, hogy nekem nem osztottak ilyen lapokat. Túl érdes vagyok hozzá, túl kemény.
- Jaj, kis hülyém, nem úgy értettem! – nevetek rá, s ha mellém feküdt, akkor oldalvást fordulva nevetek rá a sötétben. - A nemi életed a te dolgod, régen sem kérdeztem, hogy kivel feküdtél le, vagy kivel nem. – na jó, azért remélem, hogy elég erős a plafon, mert ennél a pontnál ránk reccsenne. Hogyne kérdeztem volna! Ő is tudja, ezért nem is rejtem a pimaszságot a mondatomból. Csak jóindulatú akarok lenni, de azért a múlt tényei még maradnak azok, amik.
- Hány éves? Nem mondod, hogy kifogtál egy szüzet? – bukik ki belőlem. Nem akarok sértő lenni, de azért az meglepne, hogyha korosztályába tartozó lány nem lett volna még pasival. Nyilván nem hiszem, hogy az egész világ ribanc, de azért na.. van véleményem a csajokról, s nem is a legjobb. Nem véletlenül lógtam én mindig pasik között.

Tárgy: Re: Town Line Motel Pént. 27 Jún. - 13:00

Lari & Liam

Néha nagyon nehéz volt szeretni Larit. Voltak pillanatok, mikor semmire sem vágytam jobban, csak arra, hogy elmenjen, és ne akarjon segíteni rajtam. Nem láttam be, hogy szükségem van a segítségre, úgy voltam vele, hogy ameddig élek nincsen baj, és ha én szenvedek, akkor mások miért ne szenvedhetnének? Ha én megérdemlem, akkor ők is. Aztán jött Lari és fenekestül felfordult minden. Nem volt éppen sétagalopp, de sikerült túlélni saját magamat. Onnantól pedig Lari olyan volt, mint egy nővér, akire néha rájött az anyáskodhatnék. Nem engedett piálni, vezetni, még arra a hülye óriáskerékre se engedett fel, mert mi van, ha leesek? Vagy történik valami, ami miatt elszívom az energiát belőle és ott ragadok? Mindig is hülyeségnek tartottam ezeket az érveit, és dühös is voltam. Mikor beültünk egy kocsmába és rendeltem magamnak sört,Lari azonnal szólt, hogy alkoholmentest adjanak a kölyöknek. Úgy éreztem ott helyben elsüllyedek, nem éreztem magam férfinak egy alkoholmentes sörrel a kezemben, meg is orroltam rá ezért, úgyhogy végül azt is ő itta meg helyettem, aztán napokig csak mosolygott azon, hogy milyen sértődékeny vagyok, de…az jogos volt, még ma is úgy érzem, hogy teljesen jogosan sértődtem meg rá. Mondanom sem kell, hogy attól a perctől fogva keveset jártam vele kocsmába, nem véletlenül mondtam, hogy inkább jöjjünk egy motelbe, itt kevésbé érzem kínosnak, ha narancslét kell iszogatnom.
-De…várj ezzel míg megismered őt! Nem kérne ilyet tőlem, nem kérné, hogy engedjelek el, csakhogy megtarthassam őt. Scarlett nem egy átlagos lány, és ezt te is látni fogod! Ha nem is repesne a boldogságtól, de…nem kérné tőlem azt, hogy zárjalak ki az életemből, Scarlett nem ilyen! – igazából butaság ezt mondani, hiszen alig ismerem őt még, de akkor is úgy érzem, hogy nem akarna engem választás elé állítani. Lari jól látja, hogy kettejük közül Scarlettet választanám, de nem akarok kettejük közül választani, és Scarlett sem akarná ezt. Értem én, hogy ez miért nem esik jól neki, de meg kell, hogy értse: Lari többet tett értem, mint bárki akkoriban. Nemcsak segített, nem csak kihúzott a gödörből. Törődött velem, úgy éreztem, mintha tényleg a rokonom lenne, egy nővér, akit eddig eltitkoltak előlem. Tudom én, hogy a szerelmednek kéne a legjobb barátodnak lennie, és én el is mondok mindent neki, de… én ezt a címet még Scarlett előtt Larinak adtam, és nem akarom tőle visszavenni, nem is lenne szívem hozzá.
A szavaira csak egy nagy sóhaj a válaszom. Hát persze, hányszor hallottam ezt már tőle, és hányszor nem tudtam rá semmit mondani. Értem én, hogy azt hiszi nem tudom mire van szükségem, de ebben az esetben téved. Pontosan tudom, hogy mit szeretnék. Scarlettet, és ezen nem változtat semmit sem az, hogy meg fog-e bántani, vagy sem. Mikor Lari rendbe szedett, nagyon szeretem volna megtalálni Scarlettet, a lányt, akinek odaadhattam volna mindent, de most már tudom, hogy nem szabad sietetni az ilyen dolgokat. Neki szerettem volna adni mindent, de nem lettem volna rá képes, mert kiégtem, üres voltam. De most…más ember vagyok, mint akkor, most nem csak szeretnék, hanem neki is tudok adni mindent. Úgy érzem magam, mintha minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy Scarlettet kerestem. Nem olyat, mint ő, hanem Őt. Az a sok minden, amit anyám, aztán Lari mesélt a szerelemről…akkor még butaságnak hittem ezt, hazugságnak, de most, hogy én is átélem… úgy érzem, hogy találkoznom kellett vele, hogy ez előre megvolt írva. Butaságnak hangzik, tudom, de akkor is így érzem.
- Akkor ezt megúszta! – mosolygok Larira. A történetét viszont érdeklődve és megdöbbentem hallgatom. Sok mindenre tippeltem az évek során, de erre…ez még csak meg sem fordult a fejemben. Nem hittem volna, hogy így előre eltervezték az életét, inkább azt a verziót vallottam, hogy nagyot csalódott valakiben, és ezért, de akkor ezek szerint csak…szeretné élvezni az életet nem? Hiszen akkor igazándiból csak ezzel a Johnnyval volt együtt, és kimaradt az életéből egy csomó más férfi, akiket most...megpróbál bepótolni, vagy valami. Hat évig volt együtt ezzel a sráccal, így tökéletesen érthető a dolog, csak kicsit fura. – Hogyan, ilyet…nem szabad csinálni, nem? – lehet, hogy én tudom rosszul, de nem lehet még egy gyereket kiskorában előre eljegyeztetni egy másikkal nem? – Miért nem mentél el előbb onnan? – hiszen, akkor már legalább húszéves volt, évekkel előbb is eljöhetett volna. Vagy talán bízott abban, hogy tényleg szerette Johnnyt és kitartott mellette? – Nem, nem nyilvánvaló. Johnny egyetlen pasi, még millióan vannak rajta kívül! – villantok rá egy bátorító mosolyt. Ha ezen a Johnnyn kívül még senkije nem volt, akkor tényleg nem értem, hogy miért nem hisz ebben, hiszen az egyetlen hiba volt, amit nem is ő követett el, hanem belekényszerítették.
Persze, hogy megölelem őt! Szeretném, ha tudná, hogy most nem fog tudni csak úgy lelépni az életemből, mint régen. Nem akarok semmilyen búcsúlevelet találni, azt szeretném, ha maradna, és boldog lenne, akárhogy is teszi, mindegy, csak legyen végre boldog.
- A suliban külön szobáink vannak, de mi még amúgy sem…úgy még nem… - csak zavartan dadogok, és…a fenébe is, hogy egy ilyen egyszerű kérdéssel, már simán zavarba lehet hozni, és még csak a kérdésre sem tudtam rendesen válaszolni!

Tárgy: Re: Town Line Motel Csüt. 26 Jún. - 17:37

Liam & Lari

”Miért nem szabadítod meg képzeletedet a múlt és jövő terheitől, mikor egyik fölött sincs már, vagy még hatalmad? Csak a jelen a tiéd. A jelen léted egyetlen realitása, amelyet formálni tudsz.”
Szepes Mária

- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz! – szúrok vissza a köszöngetésére. Ebben a megjegyzésben benne van minden, amit tudhat rólam, így nem is forszírozom soká. Egyrészről tényleg bármikor számíthat rám, másrészről pedig tény, hogy nem azért mondok ki dolgokat a pillanat nyersségében, hogy akkor és ott jólessenek neki, hanem azért, mert hiszek benne, hogy később a hasznára lesznek.
Erősen kétlem, hogy valaki lehet annyira más, hogy elfogadja egy férfi és egy nő barátságát. Ettől függetlenül nem akarom Liamet letörni, elég kemény voltam vele az imént, maradok hát magammal abban a megállapodásban, hogy ezt itt és most ráhagyom. Ha ettől boldog, akkor higgye, hogy minden rendben lesz, hogy Scarlettje kedvelni fog engem és én is kedvelni fogom a lányt. Nem biztos, de nem is lehetetlen. Nem ismerem, így nem alkothatok vélemény, nem ítélhetem el.
- De te fogsz választani, Kincs! – csóválom meg a fejemet kis lemondó sóhaj kíséretében. - Ha azt kéri, őt fogod választani, mert a szerelem erősebb érzés, mint a barátság. Legalábbis sokak szerint. Én úgy gondolom, hogy igaz barátot nem találhatsz bármelyik bokorban, de ettől még nyilván igaz szerelmet sem. Nem kell mindenkinek olyan cinikusnak lenni, mint nekem, én csak azt szeretném, hogyha tudnád: nem vagyok ostoba és nem is várok tőled csodát. Ha választásra kényszerít és őt választod, akkor is tudomásul fogom venni és nem fogok rád haragudni. Őt mondjuk valószínűleg elátkozom, de szerencsétekre nem olyan a képességem, hogy ez hasson is. – engedek meg magamnak egy barátságos mosolyt, mert azért kell érezze, hogy nem akarok én Scarlettje ellen menni, sőt. Nagyon szeretném kedvelni a lányt és betegesen vágyom arra, hogy ő is kedveljen engem, mert akkor nem kell kilépjek másodszor is Liam életéből. Nem esne jól megtennem. Nagyon nem esne jól!
- Nem ígérek olyat, amit nem biztos, hogy be tudok tartani. – koppan a hangom tompán. Ezzel egyértelműen befejezem a témát, nem akarok olyan valaki bántásáról vagy nem bántásáról beszélni, akit nem ismerek. Liam is tudhatja, hogy nem a szakításuk lángkihűlős esetén akarok fellépni, szóval felesleges ezeket a kliséket durrogtatnunk. Ismer, tudja, hogy nincs az a dolog, amit nem tennék meg érte. De van, amikor nem veszi észre azt, hogy mire van szüksége. Én észreveszem. S önző is vagyok, mert gyakran csak nekem lenne szükségem arra, hogy a szeretteimen esett csorbát megtoroljam. Mindegy is, megmondtam, amit megmondtam. Nem akarok változtatni rajta, de beszélni sem kívánok többet a lehetséges jövő eshetőségeiről.
- Nem bántott, dehogy! – mosolyodom el lágyan. Kellemes emlék az egykori elrendelt vőlegényem, nem szomorít el. Nem vagyok szerelmes már belé, s talán soha nem is voltam az.
- Nem tudsz rólam sok mindent, de azt hiszem, hogy már nincs értelme titkolózzam előtted. Ha valami érdekel a múltammal kapcsolatosan, akkor kérdezz csak. Johnny meg.. tudod az úgy volt, hogy anyám és a legjobb barátnője azt akarták, hogy a gyerekeik összeházasodjanak. Johnny volt anyám legjobb barátnőjének a fia, neki rendeltek, beírták az esküvőnket a sors könyvébe és repestek az örömtől, amikor tizennégy évesen végre megkaptam Johnnytól az első csókomat. Hat és fél évig jártunk együtt, félig-meddig kötelességből, félig valós érzelmek okán. Aztán, mivel egyikünk sem akart házasságra lépni a másikkal, elhagytuk az otthonunkat, s azóta nem is találkoztunk. Anyám még mindig zabos rám, s az ő anyja nem áll szóba velem. Nem egy felemelő történet, de semmi magasröptű tragédia nincsen benne. – vonom meg a vállamat. - Nem bántott, ahogyan én sem bántottam őt. De nyilvánvaló, hogy miért nem hiszek a nagy Ő-ben ezután.
Megsimogatom Liam kezét, amint megfogja az enyémet. - Jaj, gyere már ide! – tárom ölelésre karjaimat, s hogyha elfogadja, akkor magamhoz ölelem őt. Beleborzolok a hajába, mint ahogy egy igazi nővér szekálná a kisöccsét. Nem hiszem, hogy engem választana, még mindig nem hiszem. De el tudok lenni azzal a tudattal, hogy engem is választana, hogy nem akar elveszíteni. S az a nagy igazság, hogy én sem szívesen veszteném el őt. Pokolian hiányzott, amíg nem volt velem!
- Együtt laktok? – nyilván nem az iskola falait értem csak és kizárólag ezalatt.

Tárgy: Re: Town Line Motel Kedd 24 Jún. - 16:27

Lari & Liam

- Kösz,most már sokkal jobban érzem magam. – mondom, ahogy elhúzom a számat. Ismerem már Lari módszereit, hogy tudjam: az ő főfegyvere a kegyetlen őszinteség, és rideg valóság tényszerű közlése. Nem szépíti a dolgokat, nem kertel, kimondja, amit gondol, mindegy, hogy mennyire bánt az téged. De régen is ezt tette, és ezzel segített. Mások azt akarták, hogy ne szenvedjek, hogy ne fájjon semmi, de ő…ő jól tudta, hogy fájnia kell, hogy úgy kell szenvednem, mint még soha, ha magam mögött akarom mindezt hagyni. Larira lehet mondani azt, hogy kegyetlen, de hogy eredménytelen lenne…azt már nem. A szavai viszont szomorúsággal töltenek el. Nem akarok, de mégis jobban belegondolok a szavaiba. Látom magam előtt Scarlettet, ahogy a párnába fúrva a fejét sír, és azt hiszi otthagytam őt, hogy nem akarom már az életem részének tekinteni őt. Pedig…pont ellenkezőleg van minden. Elmentem, de nem azért mert már nem szeretem őt, csak megakartam őt óvni ettől, megvédeni magamtól, mert nem szeretném, ha végig kéne néznie azt, amit Lari is végignézet régen, de most már…tudom, hogy muszáj végig néznie ezt, mert csakis ő tud segíteni. Ő nem az életem része, ő az életem, és éppen ezért nélküle ez nem megy. Hiába van itt Lari, ez nem ugyanaz a helyzet, mint régen. Akkor magam miatt változtam, de most…a legkevésbé magam miatt teszem. Jól tudom, hogy alighanem ezzel összetörtem Scarlettet, de…muszáj valahogy elérnem, hogy megbocsásson majd nekem. Sokszor megkaptam már Laritól azt, hogy túlságosan is sokat foglalkozom mások érzéseivel, hogy olyan vagyok, mint valami nő és felfújom a dolgokat. Nem is tudom miért, de…mindig törődtem másokkal, főleg azokkal, akik fontosak számomra. Persze, azt az időszakot kivéve, amit Lari segítségével magam mögött tudtam hagyni. Nem fújom fel a dolgokat, csak…valamiért sokkal jobban megérintenek engem a dolgok. Scarlettel nem csak boldog vagyok, hanem istenien érzem magamat vele, de nélküle…nem csupán rosszul, hanem pokolian. Az érzelmek gyengéim, Lari egyszer meg is jegyezte, hogy elégé labilis vagyok, sok mindenre nem úgy reagálok ahogy kéne, vagy pusztán csak sokkal…kritikusabbnak vélek dolgokat.
- Ő más, megfogja érteni, hogy barátok vagyunk, és…és amúgy is, ő nem tudna utálni téged. Nem kerülök két tűz közé, te pedig nem fogsz választani senki helyett! – oké, ezt most talán úgy mondtam, mintha magammal is elakarnám hitetni a dolgot. Scarlett más, egyedülálló, de…nem hiszem, hogy legalább egy kicsit ne lenne féltékeny Larira, hiába mondanám el sokszor, hogy ő csak a barátom. Már egy párszor kellett emiatt magyarázkodnom. Sokan mondták, hogy miért csak a barátja vagyok egy ilyen nőnek, mire én magyarázkodtam, Lari pedig csak mosolygott és nevetett azon, hogy milyen jól állítottam be magam hülyének. Persze mindezek után egyből rárepültek Larira, amit én nem néztem valami jó szemmel, és kidobtam őket. Nem mintha féltékeny lettem volna rájuk, csak…nem voltak elég jók Larinak, én pedig nem akartam őt ilyen alakokkal látni, ennél ő többet, jobbat érdemel.
- Nem szeretném őt elveszteni, nem akarom befejezni. És azt főként nem akarom, hogy bántsd őt, érted? Szeretem Scarlettet, és ezen nem változtat semmit sem az, hogy megbánt-e vagy sem. Ha őt bántod, azzal engem bántasz. Nem szeretném, ha baja esne, és ha én tennék vele valamit…akkor nem csak seggbe rúgnod kell. – nem érdekel, hogy bosszúból, vagy miből tenné, de akkor sem bírnám elviselni azt, ha Scarlett még többet szenvedne. Ha nem bocsát meg, és kidob, akkor is ugyanúgy fogom őt szeretni, nem fog megváltozni iránta semmi sem bennem. Ő az, akiről mesélt nekem anyám, akiről Lari is beszélt. Akiről én is álmodtam. Akinek a mosolyától elolvadok, akinek egyetlen érintése elég, hogy megszűnjön létezni körülöttem a világ. Akivel letudnám élni az életem, aki mellett nem érzem a múltam terhét. Scarlett értelmet adott mindennek, a világot, amit eddig feketének és fehérnek láttam megtöltötte színekkel.
- Tudod…mindaz, amiről meséltél nekem, a szerelemről, meg a nagy Ő-ről…megtaláltam. Olyan nem létezik, hogy te ne találnád meg, hogy pont Te ne legyél boldog. Nem tudom milyen voltál Lari, de te láttál engem, akkor mikor a legrosszabb voltam, tapasztaltad, hogy milyen voltam, és mégis…most itt van nekem Scarlett. Ha én megtaláltam Őt, akkor te miért ne lehetnél boldog? Rászolgáltál már ezerszer, én pedig…tudom, hogy nem adhatom neked soha vissza azt, amit értem tettél, de boldognak szeretnélek látni, érted? És, ha valahogy tudok segíteni…- pár pillanatra elhallgatok, majd komolyan nézek rá, de a mondat végére már elmosolyodom. – Ez a Johnny…bántott téged? Akarod, hogy elássam a baját? – mert végül is ez lenne egy testvér dolga, nem? Lari talán nem a rokonom, de én igen is úgy tekintek rá, mintha a nővérem lenne, és ha ez a Johnny bántotta őt, akkor… csak egy szavába kerül, hogy ellássam a fickó baját.
Mosolyogva csóválom meg a fejem és nyúlok a keze után. – Ne hülyéskedj! Olyan nincs, hogy ne lenne rád szükségem, érted? Te miattad lehetek Scarlettel, ha te nem vagy…soha nem találom meg Őt. Nem akarlak elveszteni, ahogy őt sem. Ti ketten vagytok a legfontosabbak az életemben, nem akarlak titeket elveszteni.

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 23 Jún. - 15:54

Liam & Lari

”Az emberek azért járnak kaszinókba, mint vak randikra: azt remélik, hogy övék lesz a Jackpot. De általában minden pénzüket elvesztik, vagy egyedül végzik egy bárban. Ha tudjuk, hogy végül mindig a bank a nyer, miért játszunk?!”
Sex and the City

Szép dolog a szerelem, én is voltam már az. Nem ilyen vakon, mint Liam, de volta, szerettem Johnnyt, bár mindig ott volt bennem az, hogyha nem szeretném, akkor is szeretnem kellene. Ha olyan irányítható lennék, amilyennek anyám szeretett volna, akkor már rég férjem lenne és talán két gyerekem is. De én nem vágytam erre akkoriban. Mostanság se nagyon, bár azért néha eszembe jut az a bizonyos fehér kerítéses ház, egy szerető férj és a hátsó kertben fogócskát játszó két kislány. Mert lányokat szeretnék. Két copfos, angyalarcú csodát. Persze, tudom én, hogy a természet nem rendelésre cselekszik, s amilyen elánnal falom a szerencsét pasik terén, úgy nem hogy két gyerekem nem lesz, de egy sem, mert kiöregszem. De sebaj, majd tartok macskákat. Vagy két tucatot.
- Anyád is így látta helyesnek. – kötöm az ebet a karóhoz. Meg kell, hogy értse, hogy nincs értelme olyanért haragudnia a nőre, aki szülte, amit ő is megtett Scarlettel. A lelkiismerete miatt. - szerinted nem bántottad meg őt? Scarlettet. – kérdezek, de rögvest meg is adom a választ neki. Kőkeményen, gyomorszájba-vágósan. Mert szerintem erre van szüksége. És mert senki nem tenné meg ezt vele. Csak nekem van hozzá elég bőr a képemen. - Az alapján, amit mondtál róla, azóta is telesírja a párnáját, ha csak rád gondol. Azt hiszi, hogy elhagytad, hogy már nem szereted és csalódott, amiért kizártad őt az életedből. A nők hajlamosak felfújni a dolgokat. Az biztos, hogy az egerek nem szomjasak ott, ahol a kedvesed tölti az idejét.
Nem, nem biztos. Nem ismerem a lányt, nem alkothatnék róla véleményt. De sok tekintetben szerintem a nők nagyon is egyformák, s még a legkeményebb darab is képes arra, hogy szobája magányába zárkózva sirassa vélt-tragikus jelenét. Ezt Liamnek is tudnia kell. Fel szeretném készíteni arra, ami esetleg várhatja, ha visszamegy a lányhoz. Minél tovább marad távol, annál összetörtebb nőt találhat, s talán annál kevesebb az esélye a bocsánatra is.
- És mi van, ha féltékeny lesz rám? Hogyha nem érti majd azt, hogy mi csak barátok vagyunk és soha nem is voltunk és nem is akarunk mások lenni? Egy nő sem szereti, ha osztoznia kell a területén valaki mással. Ez rám is legalább annyira igaz, mint amennyire igaznak hiszem Scarlettre. Szeretnék úgy tekinteni rá, mint a húgomra, mert az én kis hülyém szereti őt, de nekem sose volt húgom, s nem tudok mit kezdeni a nőkkel. Lehet, hogy utálni fog, Liam és erre fel kell készülnöd. Kerülhetsz két tűz közé, s nem akarom, hogy választanod kelljen. Majd én választok helyetted! – jegyzem meg. Amit mond, attól görcsbe rándul a gyomrom. Elhúzom a számat, tekintetemben mélységes komolyság születik.
- Nem fogom megengedni, hogy miatta tönkretedd magad! Nem hagyom neki sem, hogy tönkretegyen téged. Nem akarok fenyegetőzni, de tudod, hogy milyen vagyok. Ha megbánt téged, akkor megbosszulom. Ebben biztos lehetsz. Ám ha te bántod meg őt, akkor téged is seggbe foglak rúgni. Boldog lehetsz, Liam, itt van rá a lehetőséged, hát nem vagyok hajlandó arra, hogy végignézzem, ahogy elrontjátok ezt a kapcsolatot. Persze az más, hogyha mind a ketten be akarjátok fejezni, mert egyikteknek sem jó. - vonom meg a vállamat. Tudom, hogy érti mindazt, amire gondolok. Utálatos, bosszúálló liba vagyok, kétszer akkorát ütök vissza, mint amekkorát kapok egy verekedésben vagy lelki terrorban és mivel jó emberismerő vagyok, így könnyen találom meg bárkiben azt a pontot, ahol belé tudok szúrni, s ahol a legjobban fáj. Liam is tapasztalhatta már ezt a saját bőrén, s bár nevelő célzatú volt a gonoszkodásom, ettől még nem A megjegyzését hallva sóhaj szakad fel belőlem.
- Mondhatnám, hogy nem félek, de hazugság lenne. Nem akarok sérülni, ezért nem is engedek magamhoz senkit sem közel. Szeretném, ha lenne olyan férfi, akiért nem nekem kell küzdenem, hanem aki értem küzd, akit a képességem nélkül is megfog a jellemem. Nem romantikára vágyom, mert a virágos-bonbonos udvarlástól hányok, de jó lenne, ha valaki képes lenne az embert is látni bennem, s nem csak a húst. Viszont ennek ellenére nem fogom sóvárgással tölteni az életemet. Ha nem jön senki, aki méltó lenne a szívemre, akkor nem tékozlom el. Eddig is eléltem egyedül. Johnny óta nem volt párom, de nem is akarom, hogy olyan legyen, aki nem a nagy Ő. Hülyeség, de hiszek benne, hogy létezik. Viszont abban nem hiszek, hogy számomra elérhető közelségbe kerül.. Hagyjuk is, Liam! Nem az én életem hever jelenleg romjaiban, ne velem törődj. – mosolygok rá kedvesen.
Miért.. ez mindig a kedvenc kérdésem volt és soha nem tudtam rá értelmes dologgal előállni. Újabb vállvonásba menekülök, majd minden köntörfalazás nélkül, kissé szomorkásan osztom meg vele az igazságot. - Azért, mert már nem volt szükséged rám. És most, hogy itt van Scarlett.. szerintem most sem lesz már szükséged.. soha. – csendül némi lemondás, fájdalom a hangomban. Még mindig mosolygok, de ettől még nem tudom megváltoztatni a szavak ízét a számban. Ez most nem olyan.

Tárgy: Re: Town Line Motel Pént. 20 Jún. - 16:39

Lari & Liam

Mindig is nevetségesnek tartottam, hogy annyira ellenzik a férfi és nő közötti barátságot, pedig sok esetben sokkal inkább működik a dolog. Persze, vannak akik nem igazán találják meg az egyensúlyt a másik nemmel szemben, és ezért ellenzik ezt annyira, de a legtöbben még csak esélyt sem adnak a dolognak. Én mindig is jobban kijöttem a lányokkal, sokkal…érettebbek voltak, mint a korombeli srácok, de akkor inkább csak egy-két éjszakára élveztem a társaságukat, barátaim meg nem igen voltak, hiszen soha nem maradtunk huzamosabb ideig egy helyen, akkor meg minek barátkozni, ha talán pár hét után megyünk is tovább? Egyszerűbb volt így, utálok búcsúzkodni és csak úgy szó nélkül elmenni, akik fontosak azokkal törődöm, nem tudom őket csak úgy lelkiismeret-furdalás nélkül magam mögött hagyni. Éppen ezért is volt olyan nagy dolog, hogy Larival ilyen jól kijöttem, lényegében az első barátom volt, és a legjobb is, úgy látszik nálam ezek az első dolgok maradnak meg örökre. Azonban hiába minden, soha nem tudtam rá úgy tekinteni, mint más nőkre. Ő inkább a nővérem volt, néha talán anyáskodó, és nem egyszer elég kemény szavakkal illetem őt, de…komolyan egyiket se gondoltam, csak úgy kifutottak a számon, nem is tudtam mit mondok, ideges voltam, dühös, de nagyon jól kezelte, jobban mint bárki más. Akkor jött, mikor mindenki más elment, mikor a legnagyobb szükségem volt rá, és nem is ment el egészen addig, míg rendbe nem jöttem. Igazándiból nem értem miért ment el, ezernyi ötletem volt már rá, de egyik nagyobb marhaság volt, mint a másik.
- Igen, döntöttem helyette, mert így éreztem helyesnek, ahogy anyám is így érezte helyesnek, és tudom, hogy ezt nem szabadott volna megtennem, de…ezt diktálta a lelkiismeretem. – kegyetlenül őszintén mondta most, hogy…ugyanazt tettem Scarlettel, amit az anyám tett velem, de ez…szükségszerű volt, mert nem akartam eddig belátni, hogy mit is tettem, de most, hogy Lari az arcomba vágta ezt, hogy…valójában egy fokkal sem vagyok jobb, mint anyám volt, ugyanazt a hibát követtem el, amit ő, és…én otthagytam őt, elhagytam, végeztem vele, mi van, ha…Scarlett is így látja ezt, hogy nem akar olyan mellett lenni, aki nem hagyja őt döntéseket hozni?
Azt magamtól is tudtam mindig is, és Lari is mondta már nekem, hogy elégé labilis ember vagyok. Hangulat függő ember vagyok, pillanatok alatt leszek önfeledten boldog, vagy önfeledten dühös, és nehezebben viselem a csalódásokat, az elszakadást másoktól, mint a többség. Ők ezt nem a végként élik meg, hanem valami új kezdeteként, míg én, összeomlok. Szükségem van valakire, akihez ragaszkodhatok, akiben mindennél jobban bízhatok, nem tudok egyedül meglenni, teljesen kifordulok magamból, kell valaki, aki…betölti az űrt a szívembe, aki fontosabb minden másnál. Ez volt anyám, aztán Lari, most pedig Scarlett. Függők a másiktól, ha ő rosszul van, akkor én is, ha ő boldog, akkor vele örülök, de ha egyedül vagyok…olyan az, mintha valami sötét veremben ülnék és meg sem próbálnék kimászni, csak nézek az föl az ég felé, és várom, hogy jöjjön valaki, valaki aki kihúz onnan…pillanatok alatt tud összedőlni bennem egy világ, ha nem találom meg ezt a valakit, és most…megtaláltam őt, és nem akarom elengedni, mégis eltaszítom magamtól. Nem azért mert gyengének tartom őt, csak egyszerűen…most kezdett el élni, nem akarom, hogy ezzel kezdődjön, és mégis ezzel kezdődik. Nincs jó megoldás, nincs aranyközépút, csak két út van, az egyik jobban fáj, mint a másik, én pedig egyedül indultam el ezen az úton és nélküle…egy lépést sem vagyok képes megtenni előre. Nem hagytam neki választást, nem hagytam, hogy tegyen bármit is a döntésem ellen, mert…közel sem volta én annyira biztos ebben, mint gondolja, és jól tudtam, ha tovább maradok, ha nem lépek azonnal, akkor képtelen leszek eljönni, és még nagyobb fájdalmat okozok. Tudtam, hogyha a szemébe nézek még egyszer abban a szobában, akkor képtelen leszek megtenni azt, amit helyesnek véltem.
Mélyen Lari szemébe nézek és csak némán hallgatom a szavait. Igaza van, nem sóvárognom kéne utána. Egyszer régen azt mondta nekem anyám, hogyha megszeretek valakit, és biztosra akarok menni, hogy szeret, akkor engedjem el. És ha nem jön vissza hozzám, akkor soha nem volt az enyém. Nem én engedtem el őt, ő engedett el engem, de vissza megyek, az övé vagyok, és soha, de soha nem fogom többet ezt a baromságot elkövetni. Tudtam jól, hogy egyedül semmire nem megyek, mégse hagytam őt segíteni, mert féltettem, és nem szabad őt féltenem magamtól, pont ahogy Lari mondta. Már éppen a válaszolnék neki, de végül csak lenyelem a szavakat, ahogy megérint. Nem, ehhez nincs semmit hozzáfűzni, igaza van, igaza , mint általában.
-Nem, nem fogom hagyni, hogy elmenj. Megbirkózunk vele, Scarlett és én, de nem hagyom, hogy miatta menj, csak mert azt hiszed ezzel jót teszel. Ne, így ne akarj jót nekem! Maradj, és...legyél végre boldog! Megérdemled, sokkal inkább, mint én, engedj közel magadhoz valaki mást is, mert úgy érzem, hogy te…félsz ettől. Nem érdekel, hogy mit csináltál a múltban, hogy miért nem meséltél róla soha, megérdemled, hogy boldog legyél, ha valaki, akkor te megérdemled! – úgy érzem, mintha futna az érzések elől, mintha félne közel engedni valaki mást is magához, és…az előbb úgy beszélt nekem a szerelemről, hogy biztos vagyok benne, éppúgy vágyik rá, mint én Scarlettre. – Ő az életem. Nem miatta van ez most, hanem miattam, és…érte tönkretenném magam, újra és újra. – szerencsére nem kell, már tönkretettem magam, Lari jól emlékezhet rá, és bármennyire is rossz volt az az időszak, nem tennék semmit sem másképpen. – Én nem állítalak meg benne, bírni fogod őt. – mondom, és talán mióta itt vagyunk most először mosolyodom el őszintén. Már éppen állnék fel, de mégis ülve maradok. Nem, még nem mehetünk el innen úgy el, hogy ne kaptam volna választ egy utolsó kérdésemre.
-Miért mentél el? – ez a kérdés már rég foglalkoztat . Nem, nem fogom hagyni, hogy megint csak úgy lelépjen, nem akarom őt többet a hátát látni. Ha nem is miattam, de maradjon végre valahol egy helyben, valaki miatt, mert megérdemelné már, hogy végre boldog legyen, kevés nála jobb ember van.

Tárgy: Re: Town Line Motel Pént. 20 Jún. - 9:15

Liam & Lari

”A szerelem a bizonyosság érzése, amikor ráébredsz, hogy a másik feled nélkül nem tudsz, és nem is akarsz élni. Amikor találkozol valakivel, és a szíved kiugrik a helyéről. Fürödni akarsz a tekintetében, és elolvadni a szeretetében. Az érintése, az illata, a hangja, a nevetése után sóvárogsz, és minden percet vele akarsz tölteni. Aggódsz érte, ha nincs veled, és ha baja esik... nos, abba te is belehalsz.”
A. O. Esther

Emlékszem, volt egy pont az ismeretségünk során, amikor megértettem, hogy soha nem lennék képes férfiként tekinteni Liamre. Most, hogy élete szerelméről hallok, valahol halványan megmosolyogtat az emlék. Éji beszélgetés zajlott közöttünk, körülöttünk semmi más, csak a sötét feketeség. Viharfelhők takarták el az eget, nem mutatva meg nekünk a csillagokat, s bár még éppen nem esett, nem volt éppen meleg, vagy kellemes az idő. Ő beszélt, én pedig hallgattam, s elképzeltem, hogy milyen lehetne ajkaimmal érinteni az övét. Kölyök volt, nem engedtem inni, nem engedtem vezetni és nem engedtem azt, hogy férfibbnak érezze magát annál, mint ami. S amidőn megszületett bennem a csók gondolata, úgy vetettem el nevetve, s nem is próbálkoztam meg vele. Hogyan is csókolhatná meg valaki a kisöccsét? A testvérét, akiért az életét is odaadná? Ugye, hogy sehogy. Én nem Liamnek születtem, legalábbis nem nőként. S ez a mai napig tökéletesen megfelel így.
Mégis pontosan tudom, hogy mi zavar ebben a Scarlett dologban. Nem érzem elérkezettnek az időt arra, hogy aggályaimat közöljem Liammel, de egyszer meg fogom tenni. Sokkal jobb lenne, ha a lánynak mondanék el mindent, amit tudok és tudni vélek a helyzettel kapcsolatosan, de nem hiszem, hogy könnyen befogadná bármelyik szerelmes nő azt a tényt, hogy a pasijának a legjobb barátja egy nő. Az emberek nem hisznek a férfi és nő barátságában. Pedig létező dolog, s a határok tökéletes ismeretével és elfogadásával együtt sokkal tisztább, mint bármely baráti kapcsolat, mely fennállhat azonos neműek között.
- Döntöttél helyette, ahogyan az anyád is megtette tehelyetted. Ugyanazt a hibás döntést hoztad, ami miatt fel vagy háborodva, ami téged is összetört, s te még csak nem is érted, hogy hogy tehetett valaki ilyet. A vér nem válik vízzé, Liam, a döntéseink valahol a felmenőinkben gyökeredznek és abban, ahogyan a világlátást nevelték belénk. – talán kemény vagyok, de nagyon őszinte. Mindig kenyerem volt ez a nyersség, mert azt hiszem, hogy csak így értethetem meg vele a dolgokat. Másokkal szemben gyakran igyekszem finomítani a szavaimon, mert nem érdekelnek még annyira sem, hogy odamondjak nekik. De Liam egész más. Neki nem színezném ki az igazságot, mert a cukormáz néha fojtogatóbb, mint a pillanatnyi fájdalom.
- Ha nem akarod, hogy vége legyen, akkor kússz vissza a küszöb alatt, kis hülye, mert el fogod veszíteni a nőt! – adok parancsot. Felülök mellette, elhagyva a párnát, melyet nyújtott nekem. Odalépek a széthagyott whiskeys üveghez, s rácsavarom a tetejét. A bezárt üveggel kezemben fordulok vissza, s hallgatok meg mindent, amit Scarlettről mond nekem.
Nem örülök a történetnek. Liam labilis, instabil, ez már kiderülhetett a lány számára is. Nem való neki egy olyan nő, aki még gyengébb mellette, aki sírva zuhan össze minden egyes rossz dologtól. A nyílt szív és a naiv kedvesség nem minden férfi mellé passzol, s lám, itt az élő példája annak, hogy megint nekem van igazam. Liam azért hagyta el Scarlettet, mert nem akarta bántani. Mert félti őt attól, hogy nem tudna megbirkózni mindennel, ami Liam maga. Félti, mert gyengének tartja, törékenynek és nem annak a nőnek, aki határozottan tudna mellette állni mindenkoron. Én nem mondom, hogy nem valók egymáshoz, csak bosszant, hogy azt látom, amit. Hogy Liam vívódik és én kevés vagyok ahhoz, hogy segítsek neki, mert akitől a segítség és a támaszték kellene neki, az hagyta magát elhagyni, s nem volt elég határozott ahhoz, hogy józanészre pofozza a közös férfit az életünkben.
Felsóhajtok. Leteszem az üveget a dohányzóasztalra, majd odalépek az ágyhoz és leguggolok Liam elé. Térdeire támasztom kezem, úgy tekintek fel rá, rabul kívánva ejteni a pillantását.
- Féltelek ettől a kapcsolattól, drága. Ne legyél a rabja, legyél csak a társa, de tartsd meg önálló önmagad. A szerelem nem arról szól, hogy drogosként sóvárgunk az adagunkat jelentő pár után. A szerelemnek védőbástyává kell válnia, biztos ponttá, olyanná, amiről tudod, hogy bármilyen messzire is sodorjon az élet, ha visszatérsz, akkor még mindig ott áll majd a bástyád a szirten, ahol hagytad őt. És ugyanez visszafelé is igaz. – nem vagyok egy nagy napkeleti bölcs, csak mondom mindazt, ami eszembe jut. Mosolyogva nyúlok újra Liam arcához, hogy finoman megsimítsam azt, mielőtt visszaejteném térdére kezem.
- Hagyjuk abba ezt a marhulást és menjünk haza! Vele akarsz lenni, érte sóvárogsz, hát nem tudom miért töltöd az időd egy mocskos motelban piálással, amikor tudod, hogy ez nem fog megoldani semmit. A kezedben van a megoldás, Liam, soha nem volt még ennyire ott. Ő a megoldásod, a gyógyír minden sebedre, s te az övéire. Hogy fogod-e őt bántani? Igen. Fog-e sírni miattad? Igen. De nem tudod megvédeni önmagadtól. Nem is kell. Ha szereted, akkor légy vele. És ha törekszel arra, hogy jó párja légy, akkor minden hibádat meg tudja bocsátani majd. – kis szünetet tartok, majd csendesebben hozzáteszem. - Nem fogom eldönteni helyetted, hogy kellek-e az életedbe, vagy sem. De ha úgy érzem, hogy terhére van a kapcsolatodnak a barátságunk, akkor megint elmegyek. Viszont hogyha úgy gondolom, hogy a kapcsolatod van az életed terhére, akkor azt is a képedbe fogom vágni, mert nem leszek az az ember, aki szó nélkül nézi végig, ahogy esetleg szerelem címszó alatt tönkreteszed magad! Ez nem fenyegetés, csak.. szerettem volna, hogy tudd.. Mint ahogy szeretném majd valamikor megismerni Scarlettet is. Ha szabad.

Tárgy: Re: Town Line Motel Csüt. 19 Jún. - 23:29

Lari & Liam

- Nem, és…igen. – pár pillanatra elhallgatok, hogy összetudjam szedni a gondolatokat, és érthetően elmondani neki a dolgot. – Gyengélkedőre juttattam, de az…véletlen volt, nem volt szándékos, tényleg nem! – kicsit még a kezem is felemelem védekezően, pedig jól tudom, hogy elhiszi nekem, de…nem tudom, talán csak biztosra akarok menni. – Viszont…eljöttem, mert nem akartam, hogy így lásson, ezt nem érdemli meg, de…így is fájdalmat okoztam neki, és ez…szándékos volt. – hiába érzem helyesnek, ugyanolyan rosszul érzem magam a dolog miatt, mert én döntöttem, mert még csak választást sem hagytam neki, de…nem, nincsen semmiféle de, megtagadtam tőle a döntést, ehhez pedig nem lett volna jogom, bármennyire is helyesnek tartottam azt, amit tettem. Nem egyedül kéne döntenem, hanem meg kellett volna ezt beszélni vele, de akkor meg soha nem jutunk dűlőre, és…nem tudom mit kéne csinálnom, mit kellett volna csinálnom, soha nem volt egyetlen rendes kapcsolatom se ezelőtt, főleg nem olyan, ahol valaki ilyen fontos lett volna nekem.
- Nem, az nem történhet meg, nem lehet csak úgy…vége ennek. – az lehetetlen, túl szépen indult ez az egész, hogy ilyen véget érjen. Hiába minden, az igaz, hogy egyszer véget fog érni mindez, mert minden elmúlik, semmi nem örök, de nem akarok leélni egyetlen percet sem, hogy ő már nincs ott mellettem. Tudom jól, hogy soha nem lesz még egy ilyen lehetőségem, hogy soha nem lesz még egy ilyen lány az életemben, akit így tudok szeretni. Talán amiatt van, mert először érzek ilyet, vagy talán ez csak félrevezetés, valójában semmi köze nincs ehhez, akárhogyan is, de tudom, érzem a csontjaimban, hogy nem lesz még egy ilyen. Nem lesz még egy ilyen pár nap, soha nem fogom újra átérezni azt, mint mikor először megérintettem. Először megijedtem, megijedtem, mert egy pillanat alatt lett vesztenivalóm. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy fülig szerelmes vagyok belé, és ettől a pillanattól fogva, a világ kerekebb lett. Szebbnek láttam a csillagokat, a napsütést, ami addig fekete és fehér volt előttem az színekben pompázott, ami addig értelmetlen tűnt, egy pillanat alatt értelmét nyerte. Boldog voltam, boldogabb, mint valaha, mert éltem, mert az ő közelében voltam. A valóságban a szerelem meg sem közelíti azt, amit olvasol róla, amit mesélnek neked róla. Dübörög a szíved, majd kiugrik a helyéről, minden dobbanással többet és többet fog jelenteni neked, a lelked önfeledten örül, táncot jár az éjben a csillagokat alatt, és az egész lényed ünneplőbe öltözik, és a legszebb, legjobb formádat fogod hozni, ahogy a karjaidban tudhatod őt, és ahogy átöleled megszűnik létezni a világ…
- Elmentem, helyette is döntöttem pedig…nem kellett volna, nem szabadott volna, hogy megtegyem. – az pedig már csak olaj a tűzre, hogy még meg is öltem egy embert. Ennek gondolatára nagyot húzok a whiskys üvegből és kicsit el is húzom tőle a számat, ez így sok volt egyszerre, de kellett, nagyon kellett. A kérdésére viszont meglepetten nézek rá. Nem mintha azt hinném, hogy szerelmes belém, csak meglep, hogy ez zavarja őt, miközben…örül neki? Mert örül neki ugye? Végül aztán iszok újra, ezúttal viszont nagyon keveset, és ezt is inkább csak időhúzás céljából, hogy rendezem a gondolataim és összeszedjek minden érzést és emléket róla, ami bennem van…nem olyan nehéz, már hosszú idő óta csak az ő arcát látom.
- Scarlett… az a lány, akiért bármit, de tényleg bármit megtennék, tudom, hogy ő az első szerelmem, de tudom azt is, hogy az utolsó is ő. – anyám mondta mindig is, hogy ha minden odaadnék valakiért, akkor mit adhatnék neki? És kezdem érteni, most már értem, hogy mire gondolt. A szerelem nem más, mint két lélek, egy gondolat, két szív, egy dobbanás. És egy döntés, egy közös döntés, és én ezt megtagadtam tőle. – Mikor találkoztunk, szinte egyből segített nekem megkeresni anyámat, pedig nem ismert engem, nem találkoztunk még soha, mégis eljött velem, megbízott bennem vakon. – kis szünetet tartok, de aztán egyből folytatom is. - Soha életemben nem láttam még nála szebbet, jobbat. Kedves, érzékeny, segítőkész, ha tehetné a világ összes gondját a vállára venné, hogy mások ne szenvedjenek, és feltétel nélkül, úgy tud szeretni, mint senki más. Elég csak rám mosolyognia, hogy bearanyozza a napom, elég egyetlen szó, hogy hetekig más se járjon a fejemben, csak az ő hangja, és már egyetlen apró érintés is elég, hogy megszűnjön létezni a világ, vele értelmet nyer minden… – pár pillanatra elhallgatok, hogy az arcomon legördülő könnycseppeket letöröljem és csak ezután folytatom. – a rabja vagyok, függők tőle, szükségem van rá. És mégis…itt vagyok, nem pedig ott. Nem akarom őt bántani, és pont ezzel bántom. Nincs olyan perce a napnak, hogy ne ő járna fejemben, éjszaka képtelen vagyok aludni, látom őt, látom, ahogy sír, és képtelen vagyok bármit is tenni ellene, mert nem vagyok ott, pedig ott lenne a helyem. – itt nézek csak le rá, és az arcomon fájdalmas mosoly ül. – Annak, amit érzek, köze sincs ahhoz, amit meséltek róla nekem. Ezerszer jobb, ezerszer jobban fáj.

Tárgy: Re: Town Line Motel Csüt. 19 Jún. - 17:22

Liam & Lari

”A titkok közlése és befogadása mégiscsak a barátság legfelső foka.”
Jókai Anna

- Miért ne látná? Bántottad őt? Úgy értem, hogy direkt. – konkretizálok inkább a kérdés végén, nehogy megint azzal jöjjön, amit véletlenül követett el. Persze, az is szörnyű dolog, de úgy vélem, hogy hajlamos felfújni a dolgokat. Mármint ilyetén. Persze, lehet, hogy én is zavartatnám magam, hogyha akaratomon kívül bántom azt, akit szeretek, de ettől még nem áll meg a világ, nem dől ránk az ég és nem változnak meg az érzések csak úgy. Ha szereti azt a lányt és a lány is viszont szereti őt, akkor naiv nőként hajlamos vagyok hinni a boldog végében ennek a történetnek. Liam helyett is. Bár ettől még nem zavar kevésbé, hogy van már az életének egy fontosabb része, fontosabb annál, mint amilyen én valaha is lehetek neki.
- De legalább kiderült. Tovább tudsz lépni. Tovább kell lépned! Nem élhetsz a múltad árnyékában. Senkinek nem szabadna ezt tennie.. – nyúlok fel, hogy megérintsem az arcát. Finoman simítom bekötetlen tenyeremet bőrére, ujjbegyeimmel megcirógatom, végigzongorázok állának vonalán,mielőtt visszahúznám a kezemet.
- Nem tudhatod, hogy milyen ember lettél volna. Én úgy gondolom, hogy arra kell már fókuszálj, ami a jelened része. A múltadon nem tudsz változtatni, az vagy, aki vagy, s szem előtt kell tartanod, hogy életed nőinek minden cselekedete abból fakadt, hogy szerettek téged, szeretnek téged. Nem vagyok idealista, tudom, hogy az élet egy nagyon szar játék, de ha van egy szemernyi esély is arra, hogy boldog legyél valaki olyannak az oldalán, akivel igazán lenni akarsz, akkor ne rágódj azon, hogy mi lehetett volna. Menj vissza ehhez a Scarletthez, kérj tőle elnézést, ha megbántottad esetleg, zárd a karodba, szívd be az illatát és becsüld meg azt, ami köztetek van. Élvezd ki minden percét a vele töltött időnek, mert eljöhet az az idő, amikor már csak a szép emlékek maradnak, s semmi más.
Beszéd közben hanyatt fekvésbe fordulok, s még mindig Liam ölében nyugtatott fejjel a plafont bámulom. Hangom nyugodt, mentes minden indulattól, önlengéstől. Egyszerűen csak kimondom, amit gondolok. Mindig ezt tettem, mert így tartottam a legjobb barátommal szemben helyesnek. S ha már őszinteség és helyesség, azért vannak dolgok, amikről majd beszélnünk kell a mai este folyamán. És csak addig tehetjük meg, amíg nem isszuk el az agyunk.
- Mit tettél, ami miatt azt gondolod, hogy már nem biztos, hogy ez a te csodálatos Scarletted odáig van érted?
Nem gúnyolódom, csak azt a jelzőt használom, amit Liam is mondott a lányra. Próbálom őt elképzelni, mert nehéz úgy beszélni valakiről, hogy semmit sem tudok róla. Végül úgy döntök, hogy kérdeznem kell, egyszerűen tudni akarom, hogy hogy néz ki a lány, milyen, mit csinál, mit tud, mivel vette le a lábáról Liamet. Ha tehetném, egyszerre kérdeznék rá minderre, de azért sikerül a nagy lendületvételben megálljt parancsoljak magamnak. Csak szép sorjában, Lari. Lassan, óvatosan.
- Mesélnél nekem Scarlettről? Bármit, amiről úgy gondolod, hogy fontos vele kapcsolatosan. Szeretném megismerni őt, mert amíg nem teszem, addig nehezen tudok úgy gondolni rá, mint arra, aki nem áll az utamban. Ne érts félre, nem vagyok beléd szerelmes, így nem az ő szerelmét irigylem tőled. Csak zavar, hogy.. hogy most van fontosabb nő az életedben nálam. Fura. De örülök neki! Ezért is szeretnék róla hallani..

Tárgy: Re: Town Line Motel Szer. 18 Jún. - 1:27

Lari & Liam

Nem igazán hiszek a szavainak, de nem kerítek ennek nagyobb feneket, mert még csak azt sem tudom, hogy mi baja lehet. Akkor csapta be az ajtót, mikor Scarlettről beszéltem, de még nem is ismeri őt, úgyhogy nem is haragudhat rá, vagy mi, talán valami más bújik itt meg a háttérben. Talán van egy fájó szerelme, vagy meghalt, akit szerettet…nehéz úgy tippelgetni, hogy még csak támpontom sincsen a múltját illetően, soha nem kérdezgettem őt, egyszer próbálkoztam, de megkért, hogy ne tegyem, mert nem szívesen beszélne róla. Persze mindig is érdekelt, hogy miért nem beszél róla, de tiszteletben tartottam a kérését és nem kérdezgettem őt, nem kutakodtam az életében, úgy voltam vele, hogy majd elmondja, ha szeretné, ha meg nem akkor…akkor nem, nem fogok én belehalni abba. Persze lehet, hogy megint túlbonyolítottam a dolgokat és mérgében rúgott bele az ajtóba, amiért fáj a keze, soha nem lehet tudni, Lari néha szeret dühöngeni, sokkal jobban, mióta én…”kigyógyultam”.
- Remélem, hogy ezt ő is így látja még. – nem mondom ki, de szerintem ő is érzi, hogy nem lennék képes csak úgy elengedni Scarlettet. Nem lennék képes sehogy sem elengedni őt, az az igazság. Ha csak úgy kisétálna az életemből…azt hiszem rosszabb, üresebb lennék, mint régen. Mindent, ami bennem van, otthagynám nála. Nem szeretném őt elveszteni, nemhogy egy napot, egy percet sem akarok úgy eltölteni abban a tudatban, hogy már nem szeret. Eddig soha nem éreztem azt, amit most érzek. Soha nem féltem még eddig, hogy mi lesz akkor, ha nem kellek. És most félek, jobban, mint bármikor! Lari esetében sem féltem, mert tudtam, hogy nem fog otthagyni, mert ha eddig segített, akkor már nem fog otthagyni a legvégén,és igazam lett, csak akkor ment el, mikor már kint voltam ebből.
Kicsit meglepődök, mikor az ölembe hajtja a fejét, de végül csak elmosolyodok a dolgon. Régen is mindig ezt csinálta, fura, de azt hittem…ez egy olyan dolog, ami az évek múltával kiveszik belőle, de úgy tűnik mégsem. Nem hinném, hogy Scarlett ne értené ezt meg, mert…megértő és megérthető a dolog. Lari a legjobb barátom, és soha nem voltunk úgy, hogy annyira feszélyezett volna a másik közelsége, nem történt köztünk semmi, pusztán csak jó volt a másik közelében lenni, sokszor használtam én is párnának őt, mikor elaludtam napközben, mert megkell hagyni, hogy Lari elég kényelmes volt mindig is.
-Dehogynem, és megtudom érteni, de attól még nem érzem magam jobban. Úgy volt, hogy csak mi ketten vagyunk a világ ellen, pont mint te és én régen, most pedig kiderül, hogy az egész egy átverés volt. – végig hárman voltunk, végig menekültünk. Kitudja hány városon mentünk keresztül, hány álnevet használtam, hányszor kaptak el és menekültem el…mert én csak néhányra emlékszem, persze azon kívül, hogy elkaptak, mert abból egyre sem. Csak rémálom formájában maradtak meg ezek az emlékek, amit régebben soha nem értettem. Egy sötét szoba, és egy maszkos férfi aki addig vert, míg fel nem riadtam álmomból. Újra és újra ezek a képek gyötörtek, majd mikor nagyobb lettem már nem gyötörtek ezek tovább. Elfelejtettem őket, de az igazság kiderülésével eszembe jutott és a helyére is tudtam illeszteni minden rémálmom és magyarázat nélküli dolgot. Ott voltak a sebhelyek, amire nem emlékeztem, hogy miként szereztem. A tanárok azt hitték vernek otthon, és a verésben még igazuk is volt, csakhogy nem otthon, és nem az anyám tette.
- Én…örülök, hogy így történt, mert megismerhettelek így téged, és Scarlettet, de…ha nem teszi, akkor egészen más ember lennék most és…a tudat, hogy nem magam miatt vagyok, aki, az zavar. – az életéről mindenki maga dönt. Ismerős? Na, ezt tagadták meg tőlem.

Tárgy: Re: Town Line Motel Kedd 17 Jún. - 23:13

Liam & Lari

”Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak.”
[William Paul Young]

- Persze, minden! – hazudom. Nem, valójában semmi sincs rendben, de ezt nem kell tudnia. Nehezen magyaráznám el neki, hogy mi bajom is van pontosan, amikor én sem tudom igazán. A féltékenység egy röhejes érzelem, de ettől még ez van, röhejessé váltam.
Nem nagyon tudok mit mondani erre a mutánsos dologra. Így, hogy ott van ez a másik lány, aki élesebb képkockája lett Liam életének, mint amilyen én valaha voltam.. hát nem tudom. Nem biztos, hogy olyan szívesen emelném be séróba, hogy osztoznom kell a legjobb barátomon. Jó, nyilván ez gigantikus önzőség, hiszen nem veheti magára a cölibátus terhét azért, mert egy lánnyal sikerült összebarátkoznia, de na! Bennem van ez a dögöljön meg a más macskája elv, főleg mivel nekem nem hogy szerelmem, de még csak futó kalandom sincsen, s nem is volt már mióta. Amióta az a szemét elhagyott! Sosem meséltem Liamnek az exemről, arról a vandálról, aki jó pár évemet megtiporta, s nem is most fogok elkezdeni erről karattyolni. De ettől még nincs minden rendben. Egyáltalán. Semmi sincs.
- Szerencsés, hogy megismerhetett téged.. – engedem el ezzel az egy mondattal végre szentimentális énem kezét, s nyújtom át Liamnek ezzel egy időben sérült kezemet. Nem sziszegek, mert bár fáj azért, miközben rátekeri a gézt, de nem születtem kígyónak. A fájdalomra pedig legjobb gyógyszer az ivás, kortyolok hát megint abból a whiskyből. Úgysem fogadtam meg, hogy ma este józan maradok, ahogy ő sem akar az lenni. Jó ez így.
- Köszönöm! – kap egy puszit hálám jeléül, majd hogyha nem jön el magától az asztal mellől, úgy ép kezemmel a keze után nyúlok, s megpróbálom kizökkenteni sóbálványságából. Magam mellé húzom az ágyra, futón megölelem, hogyha leült mellém, majd míg beszél, nemes egyszerűséggel az ölébe hajtom a fejemet, s úgy nézek fel rá. Szeretem ezt a perspektívát, sokat néztem ilyen helyzetből régebben is. Igaz, hogy én vagyok az idősebb, de van bennem valami elnyomott kishúg érzés, melyet mindig sikerült táplálnom akkor, hogyha így a lábaira kucorodhattam. Szerintem nem kínos ennyi idő elteltével sem, de ha érzem rajta, hogy feszélyezett, akkor azonnal felülök, s távolabb is megyek. Nem tudom.. most, hogy van az a lány.. talán már nem ildomos az ilyesmi. Majd Liam dönt, a gesztusaiból érteni fogok.
- Nem volt joga hozzá, de szeretetből tette. Ez nem jutott eszedbe?
Nem akarom kioktatni, óvatosan szólnak szavaim. Én is fel lennék háborodva a helyében, de azzal nem hiszem, hogy segítenék a mostani helyzeten, hogyha még szítanám a tüzet. Megnyugtatni szeretném, arra vágyom, hogy ne érezze olyan nyomorultul magát, hát próbálok a béke szigete lenni számára. Egyelőre elég hiteles vagyok, bár magamban elhatározom, hogyha egyszer megtalálom ezt a mutáns ismerőst, akkor a saját kezemmel fojtom meg. Ha tetszik a világnak, ha nem! A jó nénikéje szórakozzon az egyetlen barátommal! Liam ügyében mindig előtör belőlem a harcias amazon. Talán azért, mert felnőtt életemben ő az egyetlen, akire úgy tekintek, mintha a családom lenne. Mert a családját nem választhatja meg az ember, de a barátait igen. S innen nézve Liamet választottam. Barátomul. Családomul.
- Miért lenne neked az jó, ha emlékeznél a szörnyűségekre, drága? Miért akarnád, hogy még jobban fájjon a múlt? - teszem fel az első logikusnak tűnő kérdést, ami eszembe jut.

Tárgy: Re: Town Line Motel Kedd 17 Jún. - 22:32

Lari & Liam

- Igen, és nincs is olyan messze, ha látnád milyen sokan vagyunk… - ritkán beszélgettem Larival erről a mutáns problémáról, aminek az emberek tartanak, vagy tartanának minket, ha színre lépünk, de biztos jól ismeri az én nézeteim. Az emberek abban a pillanatban eldöntenék, hogy kiakarnak minket irtani, ahogy felfednénk magunkat. Utálok bujkálni, másnak mutatni magam, mint ami, csak mert egy ember esetleg rájöhet arra, hogy mi vagyok,és akkor már terjed is a pletyka. Nem vagyunk biztonságban, és soha nem is leszünk, csak ezt valamiért nagyon kevesen akarják belátni. Régen úgy voltam vele, hogy ki kéne harcolnunk a szabadságunka azonban most, hogy Scarlettet ismerem, és hogy egy kicsivel több időt töltöttem a birtokon rájöttem arra, hogy harccal nem teremthetünk békét, de a vérrontás elkerülhetetlen lesz, azonban én nem szeretnék részt venni benne, azok után, amit tettem, soha nem akarok ilyenben részt venni, kár hogy egyszer úgyis muszáj lesz, nem kapok majd választási lehetőséget az élettől. Ha harcra kerül a sor, akkor én messze akarok menni, minél messzebb Scarlettel, vagy ha….ha ő esetleg harcolni akarna, akkor maradok és harcolok, de nem hinném, hogy ilyen lenne, nála békésebb lányt nem is ismerek, ha tehetné a világ összes fájdalmát magára venné, hogy mások ne szenvedjenek. Azonban ez nem lehetséges, és nem is hagynám neki, már is így túl sokat bántottam őt, remélem, hogy valahol mélyen megért engem és visszavár.
- Persze, simán felvennének. Őket nem érdekli, hogy mit tettél, vagy mennyire vagy veszélyes, ők…segítenek, megvédenek, nincsenek előítéleteik. – mikor az irodában voltam és velem szemben Charles és Eric ott volt, komolyan féltem attól, hogy kirúgnak, és akkor lőttek mindennek, nem tudok már visszajönni Scarletthez, de...nem tudom, hogy Charles olvasott-e a fejemben, vagy pusztán ők csak ilyenek, de nem küldtek el. Persze alaposan leteremtettek és elmondták, hogy ez még egyszer nem fordulhat elő, hogy uralkodnom kell a képességem és az érzéseim felett, én pedig megfogadtam, hogy megfogom látogatni a suli helyi kiképzőtisztjét, ha valaki, akkor ő biztos tud segíteni abban, hogy az érzéseimet kontrollálhassam a képességemmel együtt. Még most sem igazán értem őket, hiszen…megöltem egy embert, de azt mondták, hogy bízzam rájuk, ők majd elintézik a dolgokat, ahogy Charles is tette, mikor Evy után szaglászott, de végül eredménytelenül. Nem is baj, kötve hiszem, hogy jó helye lenne itt, ő túlságosan is vadállatias, és most nem csak a képességére gondolok. A birtok egy menedék, vagy otthon, mindegy minek nevezzük, valójában részben mind ugyanarra gondolunk. Egy hely, ahol megértenek minket, ahol nem kell bujkálni és meghúzni magunkat, ahol tanulhatunk, és nem pusztán csak az iskolai tananyaggal tömik a fejünket, hanem megtanítanak harcolni, uralni a képességed, ami az esetemben például szükségszerű lenne.
- Minden rendben van? – kérdezem tőle az ajtó becsapásának hangját meghallva, mert azért nem éppen Lari szokása, hogy csak úgy ok nélkül csapkodja maga mögött be az ajtókat. - Ne segí… - kérdezném tőle, de abbahagyom, mikor újból meghallom a hangját. – Igen, csodálatos lány. – mondom magam elé mosolyogva. Mindennél többet jelent nekem, ő az első szerelmem, és úgy érzem…sőt, tudom, hogy az utolsó is ő lesz.
A fejemet csóválva állok fel, és hozom ki a fürdőszobából a gézt, hogy bekötözzem a kezét, kényelmesebb, mintha a gézlapot szorítaná a kezéhez egész végig. – Add a kezed! – mondom neki, miközben leültetem az ágyra és én is mellé ülök, hogy bekötözhessem normálisan a kezét. Ez a minimum, azok után, amit tett, néha neki is kijár, hogy foglalkozzanak a problémájával, még ha az csak annyiból is áll, hogy bekötözöm a kezét. Mikor végzek az asztalra dobom a gézt, és pár pillanatra a földet kezdem el bámulni. Hogy is tudnám ezt rendesen elmondani? – Anyának van egy mutáns ismerőse, aki kitudja törölni az emlékeidet és…velem is ezt csinálták. Elkaptak és megvertek mikor kicsi voltam, anyám pedig minden…fájdalmas és rossz pillanatot kitöröltetett a fejemből, mintha joga lett volna hozzá! – dühös vagyok anyámra, hiába értem őt meg. Nem dönthet helyettem ilyen dolgokban, az én életem,az én döntésemnek kellett volna lennie!

Tárgy: Re: Town Line Motel Kedd 17 Jún. - 19:35

Liam & Lari

”Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak.”
[William Paul Young]

Vannak azok a pontok az életben, amikor mit sem ér a jó szándék. Annyira meg akartam tanítani arra, hogy hol keresse a lelkét, hogy a végén én maradtam hoppon. Mármint.. nem bántott, nem arról van szó. De ettől még nem hitt egy fikarcnyit sem jobban magából, s ez a végletekig fel tudott akkor dühíteni.
Nem hiszem, hogy én jobb ember voltam akkoriban. De mellette jobbnak éreztem magam, sokkal többnek, mint bármikor az életben és nem hiányzott az, hogy uralkodhassak. Persze megtettem, rendszabályoztam ott, ahol csak tudtam és nyesegettem a vadhajtásait. Ettől függetlenül viszont egyenrangú félnek tekintettem és tiszteltem azt, ami. Akkor is, ha olyan volt, amilyen.
Nem az ő hibája. Ez a dolog a pohár és énköztem csupán hülye véletlen, saját szertelenségemnek és mélyről fakadó barátságunknak, aggódásomnak a kivetülése, szerencsétlen köntösbe csomagolva. Fáj, fáj, de nem veszi el a figyelmemet arról, hogy miért is vagyunk itt. Míg Liamet hallgatom, a fürdőszobában kutakodom, jobb híján toalettpapírt csavarok kezemre, hogy legalább valami feligya a vért. Persze ez bele fog ragadni a sebbe, de mindegy az, majd kezelem az ügyet, hogyha aktuális lesz.
- Suliba ahol mutánsokat tanítanak? – kerekednek el a szemeim. Megáll a kezemben a papír, s el is feledkezem magamról, így a vért sikeresen belekenem a ruhámba. Nem baj, fekete az anyag, nem árt neki.
Hát ilyet még az öreg isten se hallott! Milyen lehet már egy suli, ami a mi fajtánkra specializálódott? Kicsit sem csábít a gondolat, hogy betegyem oda valaha a lábamat, bár szeretnék Liam közelében lenni most, hogy már megtaláltuk egymást, szóval érte még el is gondolkodnék azon, hogy megnézzem-e közelebbről azt a sulit. Nem, mintha diákkorú lennék. Sajnos vagy nem sajnos, már felnevelt az élet.
- Szerinted oda engem is.. – kezdek bele a kérdésbe egy „aha” felkiáltás után, mely annak szól, hogy találtam egy elsősegélydobozt a beragadt ajtajú, türkös fürdőszobaszekrényben. Fél siker. Vérmocskos kézzel kinyitogatom, majd abba is hagyom a mondatot a felénél.
Találkozott egy lánnyal. Különleges. Gyönyörű. Szép.
Lendületből nyúlok az ajtó felé, hogy becsapjam azt, kirekesztve így Liamet a világomból. Franc egye meg! Nagyon is zavar az, hogy Liam emlegeti ezt a lányt, s ezt felesleges is lenne tagadjam. Az ajtócsapás mindent elárul arról, ahogyan érzem magam. Féltékeny vagyok és ezen nincs mit szépítenem. Nem azért, mert Liam és egy lány esetleg szerethetik egymást, hanem azért, mert ez a lány segített a legjobb barátomnak abban, amiben én nem voltam képes. Saját ostobaságomat átkozhatom csak és önzésemet, de ettől még nem lesz könnyebb.
Nem akarom, hogy lássa: elsírom magam. Nem gyakran szoktam tenni, sőt, évek óta nem sikerült, és a mostanit is ráfoghatnám arra, hogy fáj a tenyerem és emiatt érzékenyebb vagyok. Ráfoghatnám, de nem teszem. Csak nekivetem belülről a hátamat a fürdőszobaajtónak, s lecsúszok ülésbe, hogy aztán újra visszatérjek kezem bekötözéséhez. Nem, mintha nem lenne így macerás egyedül..
- Nagyszerű lány lehet! – préselek ki magamból valamit, csak azért, hogy hallja, nem zárkóztam el előle, éppen olyan jól átjön ide is a hang, minthogyha ott ülnék kint vele. - Mi történt? – kérdezek inkább, minthogy csendben üljek, hasonlatosan egy Kuka nevű törpéhez. A kötözést feladom, csak egy gézlapköteget szorítok a kezemre, aztán végül csak kinyitom azt az ajtót.
- Egy hülye vagyok, hagyjuk! – lépdelek ki Liam mellé és nyúlok a nála levő whiskysüveg után, hogy egy kortyot kaparinthassak belőle. Rápillantva megismétlem a kérdést.
- Mi történt, drága? Mi borított ki ennyire?

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 16 Jún. - 19:06

Lari & Liam

Az…más volt, nincs jobb kifogásom. Mikor provokált, hogy bántsam, nem tettem meg, mert…valami visszafogott, a testem összes porcikája arra vágyott, hogy támadjak, de nemet mondtam a késztetésre. Egy pillanatra, de láttam magam kívülről. Hülyén hangzik, én is tudom, de tényleg így van, mintha az idő megállt volna, én pedig ott álltam Lari és köztem, láthattam végre magam úgy, ahogy a tükörben még soha nem volt rá alkalmam. Tökéletesen letudtam olvasni az arcomról mindent, szinte rá volt írva, hogy mit érzek, és akkor elkaptam a tekintettem, hogy Larira nézzek. Nem értettem, hogy miért akarja ezt, ennyire nem akarhat szenvedni. Aztán csak megértettem, hogy mi áll a dolgok hátterében. Megakarta mutatni, hogy vissza is tudom fogni magamat. Vagy talán csak kíváncsi volt mit érez az, akit bántok, egy nőn nem lehet soha kiigazodni igazán, főleg, ha Laritta Cinnamonnak hívják.
Grimaszolni kezdek, ahogy megérzem az orromba azt a jellegzetes halszagot, de ez még annál is rosszabb, mintha évekig rohadtak volna. Még a könnyeimmel is meg kell küszködnöm, de aztán csak megszünteti a szagot, én pedig már előre sajnálom azt a fickót, aki legközelebb belé fog kötni.
Nem, nincs köntörfalazás és mellébeszélés, úgy kell tálalni a dolgot, ahogy történt, nem szabad kifogásokat keresnem már most az elején, azzal csak még rosszabb lenne az egész, már így is túl sokáig kerültem a dolgot. És éppen ezért bánt a helyzet, mert…gonosz dolog becsapni valakit, aki megbízik benned annyira, hogy még csak nem is kérdez. Az reakcióját nézem, ahogy végre kibököm a szavakat, és…nem lepődök meg, de azért kicsit mégis. Tudtam, hogy elégé megfogja lepni a dolog, és talán ha jobban felvezetem a dolgot, akkor nem törte volna szét azt a poharat, de sajnos mindig is értettem, hogy a dolgokat ilyen…tényszerűen adjam elő, azonban lefogok szokni róla, az, hogy emiatt vágják magukat strapára az emberek nekem rossz. Aggódó pillantással figyelem, ahogy azokat az üvegszilánkokat húzgálja ki magából, és azt hiszem sikerült rátenni még egy lapáttal a jókedvemre. Most már Larinak is ártottam, pedig még csak nem is rég találkoztunk, és hiába ő törte el a poharat, hiába szarok a moteles poharak, ha tudtam volna jól tálalni a dolgot, akkor most nem kéne a feje fölé emelnie a kezét, miközben…feltesz nekem annyi kérdést, amit egy élet alatt sem tudnék rendesen megválaszolni, és én csak némán nézek magam elé, közben a válaszokon gondolkozom. A ragtapaszos kérdésére a fejemet rázom csak, és bár nem látja, azért szerintem sejti, hogy nem a mindennapi kelléktáram része a ragtapasz. Pár másodpercig még némán nézek magam elé, aztán végül csak belekezdek, a történet elejéről. – Mikor elmentél, bekerültem egy suliba, ahol mutánsokat tanítanak. – itt kicsit megállok, és elgondolkodom azon, hogy mennyire is részletezem a dolgokat. Az Evyvel folytatott harcról nem olyan fontos, hogy tudjon, végül is az most teljesen mellékes. – Ott találkoztam Scarlettel, ő …nagyon különleges lány és gyönyörű szép… - itt pár pillanatra megállok és megálljt utasítok magamnak. Órákat lennék képes ömlengeni Scarlettről, de most…minél előbb túl vagyok a mesén, annál jobb. – …segített megtalálni anyámat, és találkoztunk is velük. – meséltem neki anyámról, arról, hogy szó nélkül lelépett, és nagyon is jól tudja, hogy azok alatt az évek alatt végig őt kerestem, talán még nálam is jobban tudja, hogy mennyire megakartam őt találni. – De nem úgy mentek a dolgok, mint ahogy számítottunk rájuk. – itt megállok és nagyot húzok a whiskys üvegből, majd pár másodpercet várok mielőtt újra megszólalnék. – Hazugság volt minden, az egész életem…egy rohadt hazugság volt!

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 15 Jún. - 23:07

Liam & Lari

”Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak.”
[William Paul Young]

Nem hiszem, hogy jobb lenne, ha szar embernek tartanám és ezt ki is mondanám. Ha nem hinnék abban, hogy minden rossz tette mögött létezik egy jó énje is, akkor valószínűleg sose lettünk volna jóban. Persze ezt nem akarom a képábe dörgölni minduntalan, mert szerintem ő is tisztában van vele. A képessége izmos, ahogy régebben megfogalmaztam neki. Az enyém csak játék, de az övé igazán durva is. Emlékszem rá, hogy mennyire próbáltam rávenni, hogy próbálja ki ellenem. Provokáltam, ingereltem, s végül nem bántott. Nem tette, mert emberből van. És innentől kezdve mondhat nekem akármit, én akkor sem tartom szörnynek. Ez persze nem azt jelenti, hogy mások mondjuk osztják a véleményemet.
Az undorkeltés az én műfajom, most legalábbis ezt a részét szerettem volna elővenni. Liam kérdésére bosszúból a válaszom egy adag halszag, az orrfacsaróan undorító formából, egyenesen bele Liam barátom orrába.
- Hát hogyne adnék, szívem! – forgatom meg a szemeimet, s eleresztem érzékeit a képességemmel. Nem akarom a kelleténél tovább fűszerezni életét azzal, amit tudok. Idiótaság is lenne, hiszen mindig van ilyenkor egy olyan érzésem, hogy amit én tudok, az ostoba kis semmi és kisebbségi komplexus önt el, hogyha használom azt, amit okoz mutációm.
Elfogadom az italt, s már majdnem meg is dicsérem, hogy milyen engedelmes fiú volt, amikor elérik fülemet a szavak. Csaknem elejtem tőlük a poharat. Rászorítok ujjaimmal, s annyira dühösre sikerül a kapaszkodó szorítás, hogy a gyenge anyag elpattan tenyeremben. Ennyit a béna moteles üvegpoharakról. Esküszöm, mintha csak papírból lennének.
- A picsába! – szalad ki számon a káromkodás, amint észlelem és meg is érzem, hogy szilánkok állnak ki tenyeremből. A whisky pedig csíp mint a kurvaélet. De van most fontosabb dolog is, mint egy kis tenyérsebbel foglalkozni. Durván kihúzgálom hát a pár megakadt szilánkot, majd magasba emelem a kezemet, hogy ne tudja a szívem felfelé pumpálni a vágásokba a vért és ne vérezzem össze az egész szobát.
- Hogy mit csináltál? Megölted? És eztán még Scarlettet is bántottad? Normális vagy, Liam? Ki az a Scarlett? És miért nem engedte el őt az a valaki? Kis hülyém, azért kezdhetted volna valami kevésbé ütőssel, mert így elég nehezen veszem fel ezt a fonalat! És óvatosan azzal a piával, több nap, mint kolbász!
Nos, nem lehet egy szavam sem. Liam mindig tudta, hogyan tárolja hatásosan a dolgokat én meg képes voltam akármilyen helyzetben leamortizálni magam a saját hülyeségemmel. Mentségemre legyen mondva, hogy legalább értelmes kérdéseket fel tudtam tenni nagy felháborodásomban. Ennyit arról, hogy higgadtan fogom tudni kezelni, akármit halljak is.
- Kérhetném.. – kászálódom fel az ágyról, s csámpázok ki a fürdőszobáig, nyitva hagyva az ajtaját, hogy hallja, amit beszélek aközben is, hogy a vért és a piát mosom le kezemről. - ..hogy kezdd el a kályhától? Hidd el, segíteni fog, ha kibeszéled magadból! Van egy ragtapaszod, vagy valami ilyesmid? – teszem fel a kérdést azért mellékesen. Miért vág ekkorát egy üvegpohár? Túl azon, hogy fáj, még idegesít is, hogy legalább három ragtapasz kellene ahhoz, hogy lefedjem a sebet és még mély is, szóval úgyis át fogom vérezni. Mindegy, marad a fej fölé emelt kéz dolog, az legalább eddig is működött. Bár nem a legkényelmesebb, de ma nem én vagyok porondon. Én a pátyolgató vagyok, s nem a pátyolgatni való.

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 15 Jún. - 22:30

Lari & Liam

Ezzel sajnos egyet kell értenem vele, úgy tűnik tényleg mágnesként vonzom a bajt magamhoz, pedig nagyon nem szeretném, egy szép, nyugis életet szeretnék, beérem én kevéssel is, csak Scarlett legyen mellettem. Azt viszont nem tudom, hogy Lari mennyivel látja majd rosszabbnak a helyzetet mint régen. Akkoriban tucatszámra vertem az embereket most pedig…egyetlen embert öltem meg és egyetlen lányt bántottam meg, de őt mindennél jobban szeretem. Igen, ez sokkal rosszabb, mint régen, mert akkor nem volt senki olyan az életemben, mint Scarlett. Persze, Lari ott volt, de sose voltam belé szerelmes, Scarlettbe viszont szerelmes vagyok. Régen nem öltem embert, közel jártam hozzá, de nem tettem meg, mert Lari megakadályozott, most viszont…megöltem Franket, és Scarlettnek még csak esélye sem volt megakadályozni, mert őt is bántottam, és miatta került betegágyba. Őt bántani felér száz gyilkossággal, és senki ne mondja nekem, hogy nem számít, hogy majd legközelebb jobb lesz, mert ezt nem kockáztatom meg, nem akarom, hogy veszélynek tartson.
Ezt mondja annak a sok embernek, akit bántottam, akit megnyomorítottam, csak mert dühös voltam, akik most terápiákra járnak, hogy valahol túléljék a rákot, amit én okoztam nekik. Mondja Franknek, hogy nem vagyok szörnyeteg, hogy a lelkem még megvan. Talán még megvan a lelkem, de ugyanúgy rossz ember vagyok, és voltam régen is, csak…van, aki mellett jó ember is tudok lenni, és az akarok lenni, de nélküle semmi vagyok, csak egy gondolat, egy magányos szó a kósza szélben. Már a jellemem is ilyen, lobbanékony vagyok, és hirtelen haragú, nem viselem jól a csalódásokat, már a képességem nélkül is veszélyt tudnék jelenteni másokra, de a képességemmel együtt…néha megfordul a fejemben, hogy vajon van-e oka annak, hogy ez a képességem, hogy több fájdalmat okozok vele, mint boldog percet. Szeretem, hogy különleges vagyok, de néha szívesen visszaadnám ezt az adottságot.
Az ivásban jó vagyok, egy éven keresztül szinte mindennap azzal töltöttem el az időmet, úgyhogy a pia és én régi jó barátok vagyunk. Már rég nem ittam le magamat, nem tartottam olyan jó ötletnek, de most ezek után már nem érdekel, ennyi talán még belefér, és itt van Lari is mellettem, majd ő vigyázz rám, ha valami hülyeséget akarok csinálni, már hozzászoktam, hogy nem enged dolgokat.
Pénz terén én sem állok valami jól, az összes pénzem elment az Atlantai útra, ami bármilyen rosszul is végződött, teljesen megérte a kiadott pénz érte. Ha kell pénz majd elmegyek valahova dolgozni, vagy kizsebelek valakit, mint régen. Akkor általában megvertem őket, de én is fejlődhetek, nem kell félholtra vernem őket a pénzükért.
Halványan elmosolyodok mikor meglátom a recepciós arcán az undort. Lari előszeretettel játszik az emberek érzékszerveivel, már párszor a saját bőrömön érezhettem, hogy mire képes. – Még csak esélyt sem adsz neki? – bökök a fejemmel a recepciós irányába mosolyogva.
A szobába beérve az ágyra dobom a kabátomat és lassan nézek körül. Sokszor voltam motelben, az életem utolsó 4-5 évében gyakorlatilag ilyen helyeken éltem, kicsit olyan érzésem van, mintha most hazatértem volna. A szavaira csak elmosolyodom és kitöltök neki a pohárba a whiskyből majd a kezébe nyomom, én pedig egyből ki iszom, hogy aztán az üveggel a kezemben dőljek neki a falnak és nagyot húzok belőle. Tudom, hogy mondanom kéne valamit, de egyelőre csak keresem a szavakat, nem tudom, hogyan kéne ebbe belekezdenem. Talán innom kéne még egy kicsit, és akkor könnyebb lenne…, de már így is régóta kerülgetem a forrókását. – Megöltem egy embert. – bököm végül ki és a földet kezdem el vizsgálni a szememmel, bár semmi érdekes nincsen ott. – Megöltem, mert nem engedte el őt, és mert dühös voltam. – kicsit megállok és egy újabbat húzok a whiskys üvegből. – Bántottam Scarlettet, pedig nem akartam, én csak megvédeni akartam ettől az egésztől, de…bármit teszek fájdalmat okozok neki. – mondom miközben lassan lecsúszom a földre Larival szemben a falnak.

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 15 Jún. - 12:51

Liam & Lari

”A problémák megoldása a mindennapos tapasztalatokból jön. Abból, hogy a dolgokat úgy nézzük, ahogy vannak, nem pedig úgy, ahogy mások gondolják, hogy kéne lenniük. Abban a pillanatban, hogy a felesleges holmikat elkezdjük kidobálni - kitörölni emlékezetünkből mindazt, ami nem hozzánk tartozik, hanem kívülről érkezik -, már jó úton vagyunk.”
[Susanna Tamaro]

Előzmény

A szemforgatását fel sem venném akkor se, ha látnám, de mivel mögöttem kekeckedik, ezért nem is veszem észre. Csak akkor pattanok le a bevásárlásunk tartalmával és a táskámmal a motorról, amikor Liam már becsattogott az épületbe. A recepciós kimeredt szemei szórakoztatnak, küldök felé némi feromont, hadd érezze az orrában a csábító illatanyagomat, ami lassan undorító, orrfacsaró bűzzé változik szaglószervében. Elfordul én pedig örülök. Ma este nem azért jöttem ide, hogy flörtöljek ekképpen senkinek a nyála ne csepegjen utánam a padlóra.
- Milyen lovagias! – nevetek rá Liamre, s még megfordulva puszit is küldök neki, amint már bent vagyok a motelszoba közepén és letettem az üvegeket az asztalra. Most jut eszembe, hogy valami ehetőt is vehettem volna, de nem tettem meg, úgyhogy marad a minőségmentes chips, amit az ilyen szobákban minibár gyanánt elraktároznak. Meg némi sós mogyoró. Én ugyan utálom, de azért kipakolom az asztalra a piák mellé. Lám, eszményi házasszonyságomat azzal is bizonyítom, hogy kerítek két poharat is és a többi cucc mellé teszem. Levetem a kabátomat, az egyik szék támlájára dobom, majd hasonfekvésben végigheverek az ágyon. Cipőimmel nem érintem az ágytakarót, behajlított térdekkel emelem fel lábaimat, bokánál összekulcsolva azokat.
- Tölts magadnak, amit csak szeretnél! - ajánlom hallhatólag nagyon udvariasan, majd pimasz vigyor kíséretében hozzáteszem. - S ha már ott vagy, meglephetnél egy nyelet whiskyvel engem is.
Egyelőre nem csapok bele a lecsóba, csak figyelem őt. Próbálom gondoktól barázdált vonásairól leolvasni a problémáit, de nem vagyok egy nagy mágus ilyesmikben. Marad hát a várakozás a megfelelő időre, s a bele a közepébe kérdésem akkor tör elő, amikor meghallom az ital loccsanását a poharakban.
- Belekezdesz magadtól, vagy kérdeznem kell majd? Csak tudod, hogy mihez tartsam magam!

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 24 Márc. - 11:49

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 24 Márc. - 11:46

Látom, hogy több magyarázat sem lenne ellenére a kalandjaimról, szóval sóhajtok egyet, és teljesítem a kívánságát.
-Hát tudja...ahol a helyi élővilág nagy kíváncsi szemekkel néz az emberre, és azon gondolkodik közben, vajon milyen íze lehet. És aztán ugye ott van az is, hogy a bolygó felszínének kétharmada víz, aminek ugye a nagyja óceán, szóval ha vaktában teleportálgat az ember...nem árt felkötni a fürdőgatyát.
Ajjajj, látom rajta, hogy kezd elbizonytalanodni. Lehet tényleg meg kellett volna várnom valakit, akinek jobb a beszélőkéje?
-Mint már említettem, szeretnénk kerülni a feltűnést, és ebben sokat segítene, ha egy hozzánk hasonlót sem hurcolnának meg. Ami az akta eltüntetését illeti...
Megvakargatom a tarkóm.
-Talán meg tudnánk oldani, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Én legalábbis a helyedben biztos tudni szeretném, mi történt ott valójában, aminek a kiderítésében a hatóságok elég jók...ha nem csupán arra az apróságra koncentrálnak, hogy kegyedre gyanakodjanak. Nos, ez az, amiben segíteni tudunk.
Aztán újra sóhajtok. Bár őszintén felelhetnék minden kérdésére, de sajnos egyenlőre ez nem az én döntésem. Magamat leleplezni? Nem ügy, de az egész sulit? Inkább a kezem nyújtom felé óvatosan.
-Inkább megmutatom, rendben? Vagyis, nem én személyesen, de el tudom vinni ahhoz, aki képes rá.
A kezem elé tartom, de közben a másikkal előhúzok a zsebemből egy papírzacskót, és az ölébe teszem.
-Erre viszont sajnos szüksége lesz. Szóval...hajlandó megbízni bennem még egy pillanatra?
Ha igen, azonnal magammal viszem az igazgatói irodába. Remélem nem ijed meg nagyon. Remélem nem pont most tisztították a szőnyeget...

//Köszi a játékot Smile

//

Tárgy: Re: Town Line Motel Vas. 23 Márc. - 11:43

Gabriel & Felicia

Azért határozottan érdekes lehet egy ilyen képesség, csak úgy eltűnni és előkerülni máshol gond nélkül. Simán megnézhet bármit, amiről a legtöbben csak álmodnak, mert jó eséllyel soha nem jutnak el mondjuk az Eiffel-toronyhoz, vagy tudom is én. Ő viszont csak gondol egyet és már ott is van. A befejezetlen mondatra csak kissé oldalra döntöm a fejem. Ahol...?
- Azt hiszem most kíváncsivá tett... legalább egy kicsit. - határozottan rég voltam kíváncsi, őszintén szólva még az se nagyon érdekelt az utóbb időben, hogy mit írnak az újságok, vagy hogy miért kiabálnak odaát a szomszédok. Nem nagyon foglalkoztam semmivel és senkivel, nagy csoda, ha valami tényleg felkelti az érdeklődésem. Az viszont kissé leblokkol, amikor a vállamra kerül a keze, ha csak egy pillanatra is, mert aztán már csak a köd és pára marad utánam.
- Igen, csak úgy el tudok tűnni, vagyis inkább olyan ez, mint a köd... azt hiszem. - nem értek én igazán még ehhez az egészhez. Azt pedig, amit mondott, a vonzó részt nagyjából meg se hallottam. Nem is érzem magam annak mostanság, hiszen nem sokat adtam a külsőmre, csak a minimális alapelvárás, mint a hajmosás és társai, de minek, vagy kinek is akarnék szép lenni?
- Segíteni... de ez miért jó önnek, vagy önöknek egyáltalán? - nem tehetek róla, de van bennem egy cseppnyi gyanakvás is. Talán ez azért valahol érthető, hiszen mégsem ismerem ezt a fickót és már többedszerre mondja el, hogy segíteni akarnak, de ő még nem is nagyon mondott magáról semmit. - Egyáltalán hogyan talált meg, és... egy kicsit bővebben is beszélhetne erről az egészről, mert őszintén szólva nem nagyon értem. - akár olyan is lehet, aki rosszat akar, nem de? Miért kéne csak úgy gond nélkül megbíznom benne, ha egyszer inkább csak körvonalakban beszél, mindenféle érdemi tények nélkül.
- Nagyon meggyőző barát? Ez mit jelent? El tud tüntetni egy egész aktát, ami rólam szól? - nehéz ezt elhinni, bár persze a fickó teleportál, tudom, hogy én mit tudok, lehetnék egy fokkal bizakodóbb is, hogy milyen dolgok léteznek a világban, de attól még egy ugyanúgy nem egyszerű.

Tárgy: Re: Town Line Motel Szomb. 22 Márc. - 20:24

-Ó igen... - felelem, némi cinizmussal a kérdésre, hogy bárhol felbukkanhatok-e.
-Bár szerencsére úgy tűnik a bolygót nem tudom elhagyni. Nem mintha ezen a planétán ne lenne elég hely, ahol...na de inkább hagyjuk, majd egyszer elmesélem.
Aztán csak bólogatok, amikor egyetért velem. Már épp szabadkoznék, hogy a meglehetően furát a lehető leghízelgőbb módon értettem amikor...nos, a kezem átesik a semmin, aztán visszahúzom magam mellé, mint a villám. Nem arról van szó, hogy megijednék tőle, csak nem tudom, vissza tud-e térni,a míg ott tartom az ujjaim az aurájában. Remélem nem érti félre.
-Öhm...ha jól sejtem ez az ön képessége igaz? Csak mert nem ön lenne az első vonzó hölgy aki köddé válik az érintésemtől szóval jobb a bizonyosság.
Aztán mérlegelem amit mond. Nem valami sokáig persze. Számomra elég egyértelmű, hogy nem tett semmit.
-Segíteni szeretnénk a hozzánk hasonlóknak, de gondolhatja, hogy ha veszélyesnek hinném, nem egyedül jöttem volna. Az pedig, hogy használta a képességét az okozat, és nem az ok. Biztos vagyok benne, hogy nem ön tehet a tűzről, ha másért nem, azért, mert ezt az épületet sem gyújtotta fel.
Körbetekintek a szobában. Kétlem, hogy sok helyi lakost zavarna, ha elhamvadna ez a panzió, vagy mi. Ezt viszont inkább nem említem meg.
-A másik, hogy ha azt mondja, nincs köze a dologhoz, én elhiszem önnek.
Hogy milyen megoldásról van szó...hát ehhez kell egy mély levegő. Majdnem biztos, hogy ezt nem szabad messzemenő részletekbe bocsátkozva elmesélnem, úgyhogy csak röviden.
-Nézze...nem véletlen, hogy nem hallott a többi hozzánk hasonlóról eddig. Tartok tőle sokan...nem reagálnának jól. A lényeg, hogy értünk hozzá, hogyan kerüljük a feltűnést, szóval ez sem lenne probléma. Van egy barátom, aki beszélne a rendőrökkel, és ha akar, ő nagyon meggyőző tud lenni.

Tárgy: Re: Town Line Motel

» Eva&David - A motel
» Town Square
» Hope Town - Eredetkutatás