Town Line Motel

Tárgy: Town Line Motel Hétf. 17 Márc. - 16:24

First topic message reminder :

Kis motel Peekskill külvárosi részében. Nem valami puccos hely, kissé kopottas és lepukkantnak is mondható. Főként azok élnek itt hosszabb-rövidebb ideig, akiknek vagy nincs pénze drágább helyre, vagy egyszerűen csak nem akarnak szem előtt lenni. Nem igazán vannak itt ellenőrzések, eléggé kívül esik mindenféle hatóság felügyelete alól és a tulajdonos Chuck Poosey maga sem egy csillogó-villogó háttérélettel megáldott úriember, így hát tudja, hogyan és milyen módon lehet kikerülni a törvényt, ha arra van szükség.

Tárgy: Re: Town Line Motel Pént. 21 Márc. - 13:13

Gabriel & Felicia

Van még bennem egy cseppnyi gyanakvás, de valamelyest azért nyitottabbá válna bárki az én helyemben. Persze, hogy felkelti az érdeklődésemet, hogy mit csinál, ki ne lenne ezzel így? Bár nálam azért ez nem nyilvánul meg túlzottan nagy jelekben, hiszen szinte már az arcomra égett az életundor, elég nehéz ezen bármennyit is változtatni. Csendben figyelek, amíg beszél, vagy legalábbis igyekszik összeszedni a gondolatait. Azért az jó dolog lehet, hogy csak úgy eltűnik majd előkerül valahol máshol.
- És bárhol feltűnhet, akár a világ másik felén is? - az tuti, hogy neki aztán nem kell pénzt áldoznia az utazásra, mert egy szemvillanás alatt ott terem bárhol, bár gondolom azért körülményes is lehet ez, hiszen figyelnie kell arra, hogy ne a legzsúfoltabb főtéren kerüljön elő, mert az tuti, hogy eléggé elképesztené az egyszerű földi halandókat. Végül legalább arra rászánom magam, hogy leüljek tisztes távolságba.
- Igen, mondhatjuk úgy, hogy én is meglehetősen fura vagyok. Majdhogynem én is eltűnök és... - na itt kerül a keze a vállara, amire valahogy az az ösztönös reakcióm, hogy szó szerint köddé válok. Nem is tudom, hogy miért történik, nem tudom még igazán kontrollálni ezt az egészet. Egyszerűen csak talán az óvatos, de nekem mégis hirtelen érintés, hiszen hetek óta nem volt semmi ilyesmire példa, én pedig már kissé azt hiszem elszoktam mindenféle testi kontaktustól. Még egy kézfogás is furcsa lenne, kicsit mintha eltávolodtam volna az élettől, az élőktől, mint egy... szellem, aki ráébred, hogy van fizikai teste is. A halvány köd, ami én vagyok, pár pillanat múlva újra össze is áll, de jó eséllyel a keze addigra már valahol a kanapén van, hiszen simán átsiklott rajtam ebben a formában.
- Nem... én nem tennék, de honnan tudhatok, hogy nem tettem valamit akaratlanul is, hiszen ezt se én irányítom. - mi van, ha mérgezővé tettem a levegőt, vagy... akármi? Azóta is ezen kattog az agyam nap, mint nap. Egészen résnyire szűkül a szám, ahogy próbálom a bennem dúló feszültséget és mérhetetlen bűntudatot mélyen tartani, hogy a képességem ne bomlassza meg újra a testem, csak mert... miért ne.
- Mégis milyen megoldást? - ha nem kellene bujkálnom, talán az érne valamit, de hogy az igazán segítene-e rajtam, fogalmam sincs. Nem tudom, hogy egyáltalán hogyan lehet ezen az egészen továbblépni, hogy lehet magunk mögött hagyni a fájdalmas múltat és a lelket minden nap emésztő, mardosó önvádaskodást.

Tárgy: Re: Town Line Motel Csüt. 20 Márc. - 18:05

Komolyan, olyan megkönnyebbülés, amikor eltűnik az arcáról az a gyanakvó tekintet, mint a Majmok bolygója után az első pár wc-n töltött másodperc. Na igen, apám utálja megállítani a filmet, hiába volna lehetséges a videón ezt megtenni. Azt mondja, ha csinálsz valamit, arra figyelj...ja igen!!
-Nos, a kérdésedre van egy professzor ismerősöm, aki kimerítő választ tudna adni, a szó elképzelhetően legszorosabb értelmében, de ha megelégszel egy hozzám hasonló egyszerű jómunkásember válaszával is, nos...
Megvakargatom a tarkómat. Nem most kell először beszélnem a furcsaságomról, de na...azért nem szoktam hozzá, hogy előadást tartsak, azt csinálják inkább a nagyok.
-Fura vagyok. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a jó fajta fura legyek, de...hát, remélem sikerül többnyire. Állítólag már így születtem, de igazán csak tini koromban jött elő a dolog. A pontos működést nem tudom elmagyarázni, de eltűnök, és feltűnök valahol máshol.
Azért jól esik, hogy mellém ül...még ha ilyen óvatosan is. Ezek szerint legalább egy kicsit hajlandó bízni bennem. Haladás.
-Felteszem, nem tévedek sokat, ha azt mondom, kegyed is tudna újdonságot mondani a legtöbb biológia professzornak.
Szegény nő...nem mond újat persze, de az ő szájából hallani...sajnálom őt, nem is kicsit. előre nyúlok, és a kezem a vállára teszem, persze csak finoman.
-Nem mondtam, hogy meg tudunk oldani mindent, vagy, hogy van megoldás mindenre, hiszem, hogy első lépésként az is nagy segítség, ha valaki elhiszi önnek, hogy nem tehet arról, a mi történt. Kezdésnek itt vagyok én. Biztos vagyok benne, hogy sosem tenne ilyet.
Mélyet sóhajtok, és az ablak felé nézek. Valami szirénázik a távolban. Ha zsaru is, tuti nem ide jön, akkor nem reklámozná magát. Azért ez tuti nem jött jókor.
-Ami pedig a kék csapatot illeti, arra is tudnánk megoldást.

Tárgy: Re: Town Line Motel Szer. 19 Márc. - 21:14

Gabriel & Felicia

Az meg se fordult a fejemben, hogy a forró vizet öntsem bárkire is. Sejtelmem sincs, hogy mit tennék, ha odakint egy zsaru állna az ajtó előtt azzal a céllal, hogy letartóztasson, de mivel erre végül csak nem kerül sor, így végül is nem kell félnem és a vizet se használnom, mint védekező eszköz. Amúgy is egyszerűbb nekem csak úgy eltűnni a szemek elől, ami mindenki számára kevésbé veszélyes nem igaz? Egyelőre viszont csak az enyhe gyanakvás van meg bennem, hiszen nem ismerem a fickót és nem tudhatok, hogy ki. Azt bárki mondhatja, hogy nem rendőr és nem veszélyes, de adjunk neki egy esély. Maximum eltűnök a szeme elől egy pillanat alatt, már ha sikerül, mert nem igazán mondhatom, hogy gyakorolni szoktam a dolgot. Beinvitálom tehát és ha már én teázni szándékozom, mégis csak így illik. Első körben csak a konyhapultnak dőlök neki, hogy megvárjam, amíg kész lesz a tea és persze kitaláljam, hogy fogom megoldani az apró problémát, miszerint kissé tele lett a pohár.
- Valami közös? - igazán nem értem. Van egy klub azoknak, akik a rendőrség elől menekülnek? Nevetséges lenne, és eszem ágában sincs ilyesmibe beszállni. Na és ekkor történik meg ez a kis elillanás a szemem elől. Szó se róla eléggé elkerekedik a szemem és konkrétan a teáról is simán elfeledkezem. Kell pár pillanat, amíg sikerül felfognom, hogy mi történt. Nem pillanatnyi emlékezetkihagyásról van szó igaz?
- Ezt meg... hogyan? - pislogok párat és a tea tényleg hidegen hagy. Csak szépen a kanapéhoz sétálok és leülök mellé. Na jó tisztes távolságban, mert van elég hely és azért nem fogok közvetlenül mellette lehuppanni. Nem is tudom, hogy mikor volt legutóbb érdeklődő a tekintetem, de most egyértelműen az, pedig már úgy megszoktam az egyszer kis közönyömet.
- Nem hiszem, hogy ezen tudnának segíteni. Kőröz a rendőrség, azt hiszik, hogy én öltem meg a családomat és... üldöz a bűntudat, hogy én miért éltem túl és ők miért nem. Nincs ezen mit segíteni. - megrázom a fejem. Most jönne az, hogy megmutatjuk egymásnak mit tudunk, mint az kicsik az oviban a kedvenc játékukat? Nem hisze, hogy ez menne nekem, és nem is tudom, hogy mi értelme lenne. Attól mi változna meg mégis?

Tárgy: Re: Town Line Motel Szer. 19 Márc. - 17:25

Bevallom, kicsit izgultam, hogy a forrásban lévő víz, aminek a bugyogását hallottam az arcomban fog kikötni, de nem tehetek róla. Az információim szerint ez a nő egy veszélyes mutáns, aki végzett a saját családjával, és most a rendőrség elől bujkál. Hogy miért kerestem fel akkor mégis, ahelyett, hogy csak várom az erősítést? Azt hiszem, túl jóhiszemű vagyok, pont, mint a mentorom Erik. Ha már itt tartunk, egy pillantás az arcára elég volt, hogy ne higgyem el amit róla hallottam. Ha volt is köze ahhoz a tűzhöz, 1000%, hogy baleset volt.
-Köszönöm, nem kérek. Szóval, ez a barátom, akit említettem, van bennünk valami közös. Úgy értem, bennem, benne, és kegyedben. Nem vagyok valami jó a biológiában, sem pedig a mesélésben, úgyhogy inkább megmutatom.
És ezzel már huppanok is a felkínált ülőhelyre, kivéve, hogy nem a lábaim használom, hanem a képességem. A távolság persze nem tette volna ezt indokolttá, hisz a szoba alig nagyobb, mint ahol én élek a suliban, de cserébe legalább a huzatja sem volt olyan vészes. Ez után továbbra is ártatlanul mosolygok rá, mintha nem tettem volna semmi olyat az előbb, amit szigorúan tiltanak a fizika törvényei, aztán újra megszólalok.
-Kegyed nincs egyedül, távolról sem. El sem tudom képzelni, min megy most keresztül, de nem kell egyedül végigcsinálnia. Szeretnénk segíteni.
Valami ilyesmit mondtak nekem is. Akkor bevált...illetve, volt egy kis malőr, de aztán...jaj ne, most nem lesz malőr ugye?

Tárgy: Re: Town Line Motel Kedd 18 Márc. - 12:41

Gabriel & Felicia

Őrület, hogy mennyire össze tudnak folyni a napok. Abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ma milyen nap van, valahogy csak úgy telik az idő és megy el mellettem minden. Nem is tudom, hogy az egésznek egyáltalán mi értelme van. Ha nem jönne a kopogtatás azt hiszem nem is rázna fel semmi és csak önteném a forró vizet, amíg észre nem veszem, hogy már a cipőmet áztatja, de így még időben feltűnik, hogy kissé elbambultam. Csak az asztalt kell valamelyest letörölni és hamarosan már az ajtóban tudok lenni, hogy kinyissam azt az érkező előtt. Sejtelmem sincs, hogy kicsoda és azt sem tudom, hogy vajon engem keres-e egyáltalán. Bizalmatlan vagyok az idegenekkel szemben és azt hiszem ez az én helyzetemben teljes mértékben érthető is. Ha lenne az ajtómon olyan lánc, akkor tuti, hogy nem is venném le, amíg meg nem kérdezem, mit akar. Így szimplán csak nem nyitom ki teljesen az ajtót, mintha lehetőséget akarnék adni magamnak, hogy ha kell, akkor szimplán rávághassam. Az viszont hamar nyilvánvalóvá válik, hogy hozzám jött, hiszen tudja a nevem, de abban biztos vagyok, hogy nem ismerem. Nem hiszem, hogy láttam volna már, ha csak a teázóban nem, ott azért elég sokan megfordulnak és mindenkit nem tudok megjegyezni.
- Igen, én vagyok... de nem hiszem, hogy ismerjük egymást. - az arcom komoly, meg sem fordul a fejemben, hogy viszonozzam a mosolyát. Igazság szerint abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán sikerülne-e, ha nagyon akarnám... Az viszont furcsán hangzik, amit mond. Egy barátja küldte épp ide? Úgy hangzik, mintha valami házaló ügynök lenne, vagy... kamu az egész. Esetleg a bátyám...? Nem, az nem lehet, ennyi év után miért próbálna kapcsolatba lépni velem és akkor miért így tenné? Pár pillanatig mérlegelek, végül kitárom az ajtót. El tudok tűnni, ha arra van szükség, ha pedig nem engedem be, de valami komolyat akar, netán mégis zsaru, abból csak nagyobb bajom lehet.
- Jól van, jöjjön be. - a lakás nem túl nagy, a konyha egybe nyílik a hálóval, ami egyben a nappali is, csupán a kanapé össze van csukva, amin egyébként alszom. Egyetlen fotel akad, no meg persze a konyhapult mellett két magasított szék. Nem is tudom, hogy minek ennyi, ha egyedül élek itt, de ki nem dobhatom, hiszen a szoba tartozéka. Én végül a konyhapulthoz kérek, neki pedig a kanapé felé intek az állammal.
- Üljön le. Kér teát? - faragatlanság lenne nem megkérdezni, ha egyszer az enyém már javában gőzölög, bár színültig lett, tehát a fogyasztása előtt még ezzel is kezdenem kell valamit, főleg mert így még csak ízesíteni sem lehetséges.

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 17 Márc. - 22:06

Fél kézzel az ajtónak támaszkodva, enyhén előre dőlve várom a választ. Hallom, hogy mozog odabent valami...bár nem vagyok indián nyomkövető, vagy ilyesmi, hogy a neszekből megállapítsam, mi folyik odabent, de arra tippelek...hogy nem az ablakon mászik ki éppen, így egyenlőre maradok a civilizált módszernél, és nem teleportálok a másik oldalra. Az ajtó lassacskán kitárul, én pedig szembesülök a ténnyel, hogy fogalmam sincs, most mi jön.
-Khmm...jó napot. Miss Santos, ha nem tévedek, ugye? - Kérdem, aztán előveszem a legkedvesebb mosolyomat. Nem könnyű, mert Felicia arcát látva az első ingerem az, hogy azon nyomban betakargassam ezt a szomorú arcú lányt, és forró csokival itassam, miközben a buksiját simogatom a másik kezemmel.
-Az én nevem Gabriel Hannon. Egy barátom küldött ide, hogy keressem fel magát. Ne aggódjon, nem vagyok sem zsaru, sem perverz, és csak azt kérem, hallgasson végig. 5 perc az egész, és ha utána szeretné, akár szó szerint tűnök el, és többé nem zaklatom.

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 17 Márc. - 21:27

Gabriel & Felicia

Vajon valaha az életben még képes leszek normálisan működni és ezt a monoton semmit, amit életnek neveznek ténylegesen érzékelni és felfogni? Egyáltalán nem vagyok benne biztos, sőt még abban sem, hogy van-e értelme az egésznek. Elmenni dolgozni, elmenni... létezni. Minek mégis, amikor minden oda lett? Nem mehetek haza a szüleimhez, mert a rendőrség keres. Ha legalább azt tudnám, hol van a bátyám... röhej, de bujkálhatnánk együtt. Azt se tudom, hogy él-e még, évek óta nem hallottam róla semmit, pedig jó lenne nem egyedül lenni és azon rágódni, hogy vajon mi történt. Miért maradtam én életben, miért kapcsolta be ez az... izé, amit még csak nem is értek? Nekem is ott kellett volna füstmérgezésen békésen álmomban meghalni, ahogy azoknak, akik mindennél fontosabbak voltak nekem. Helyette itt vagyok egyedül egy lepukkant motelben, és talán fél órája értem haza a munkából. Vagy azóta már több idő telt el? Sejtelmem sincs. Azt hiszem voltam valamennyit a parkban is. Vajon idővel oda fogok jutni, évek múlva, hogy a gyerekek majd félve szaladnak el mellettem, ha sétálnak a szüleikkel, mert egy öreg nő leszek, aki madarakat etet a parkban és magában beszél? Már többször észrevettem, hogy csak úgy ülök a padon és Oliverrel osztom meg a napomat, mintha élne még. Mások is beszélnek a szeretteikhez a temetőben, tudom jól, de ez mégis csak más, mert én... én néha alig emlékszem az egészre. Valahogy olyan ködös, mintha olyankor átkerülnék egy másik világba és néha még érzem is a keze érintését az enyémen. Miért ilyen kegyetlen az élet?
Halkan sóhajtok egyet. Világos van, én pedig leginkább a fejemre húznám a takarót, hogy kizárjak mindent, még a saját gondolataimat, de erre egyszerűen nincs lehetőség és ez valami rémes. Már az is megfordult a fejemben, hogy szerezném kéne valamit, ami tompít. Biztosan meg lehetne oldani, ez nem annyira kis város, csak a sötétebb környékre kell eljutni, keresni egy dílert és... de akkor már a mellett is dönthetek, hogy véget vetek az egésznek, mert az már majdnem ugyanaz a szint lenne nem igaz? Arra eszmélek, hogy görcsösen szorítom a teáskannát, a csészéből pedig már a forró víz egy része az asztalon végezte. A kopogtatás az, ami visszaránt a jelenbe, és végre felfogom, hogy legalább le kéne törölni a felesleget. Ki a fene lehet az? Pár napja fizettem ki a lakbért, nem hiszem hogy ez a gond és még csak hangos sem vagyok soha, inkább szinte nem is tűnik fel a legtöbbeknek, hogy itt vagyok. Kinyitom végül az ajtót és meglepetten veszem észre a vadidegen fickót. Nem rémlik, hogy valamikor láttam volna és első ránézésre nem néz ki rendőrnek és elég messze jöttem Chicagotól, de mégis bizalmatlanul szólalok meg, azt hiszem ez érthető.
- Öhm... igen? Miben segíthetek? - remélem, hogy csak eltévesztette az ajtószámot, netán valakit keres, aki előttem lakott itt, hiszen én már csak pár hete költöztem be. Fogalmam sincs, hogy ki volt az előző lakó, de a fürdőszobában a padló réseibe száradt sötét vöröses, már talán barnás anyag nem arról árulkodik, hogy minden a legcsodálatosabb volt itt.

Tárgy: Re: Town Line Motel Hétf. 17 Márc. - 18:07

Mély levegő, koncentráció, a térkép felidézése, és huss! Az iskola oly szilárdnak hitt falai úgy folynak szét egy pillanat alatt, mint krémfagyi a kemencében, és pedig a szabadban találom magam. Körülöttem pár régóta száraz falevél szárnyra kap, én pedig rádöbbenek, hogy egy ház tetejére érkeztem, annak is a szélére. A hirtelen magasság élménye enyhén szólva a frászt hozza rám, ráadásul nem is állok valami stabilan. Ádáz küzdelem veszi kezdetét az egyensúlyom visszanyeréséért, és amikor már szilárd lábakon állok, megkönnyebbülten kifújom magam, elvégre majdnem leestem, és akkor...nem lett volna semmi, mert odébb teleportálom magam. Hála az égnek, hogy nem látott senki.
~Na jó...keressük meg azt a porcelán arcú, szomorú szemű lányt, aztán tipli haza.~
A tetőről aztán inkább hagyományos módon jutok le. Így is kész csoda, hogy nem buktattam le magam azonnal. Szépen indul az első szóló akcióm mondhatom. Lépteim a panzióhoz visznek, aztán azon belépve egy érdekes portással találom szemben magam. Újra mély levegő.
~Mit is tenne most Erik?~
-Jó napot, egy barátom itt szállt meg.
-Maga zsaru?
-Nemmm... - mondom kissé félrehúzott szájjal.
-Honnan tudjam, hogy igazat mond?
-Idehívjak egyet, aki tanúsítja, hogy nem vagyok kolléga?
Pár másodperc néma csönd, majd:
-Mit is mondott, kit keres?
Oké, kerülni a feltűnést...azt hiszem ezt még gyakorolni kell. Minden esetre, megvan a szoba száma, így be is kopogok rajta.

Tárgy: Town Line Motel Hétf. 17 Márc. - 16:24

Kis motel Peekskill külvárosi részében. Nem valami puccos hely, kissé kopottas és lepukkantnak is mondható. Főként azok élnek itt hosszabb-rövidebb ideig, akiknek vagy nincs pénze drágább helyre, vagy egyszerűen csak nem akarnak szem előtt lenni. Nem igazán vannak itt ellenőrzések, eléggé kívül esik mindenféle hatóság felügyelete alól és a tulajdonos Chuck Poosey maga sem egy csillogó-villogó háttérélettel megáldott úriember, így hát tudja, hogyan és milyen módon lehet kikerülni a törvényt, ha arra van szükség.

Tárgy: Re: Town Line Motel

» Eva&David - A motel
» Town Square
» Hope Town - Eredetkutatás