Lucy & James

Tárgy: Lucy & James Pént. 5 Szept. - 19:54

First topic message reminder :

Lucy & James

A Harley csikorogva fékez a birtok főbejárata előtt. A vaskapun beengedtek a marcana őrök, és már csak be kéne tolnom a motort a garázsba, hogy én is visszatérjek a szobámba. A szobámban, amit lassan négy hónapja hagytam magam mögött. Tavasszal laktam itt csupán pár hétig, miután úgy láttam, hogy nincsen értelme a zaklatott életmódnak, amit Nora halála után éltem, végre egy kicsit nem ártana lenyugodnom, és miután Xavier felajánlotta, hogy legyek X-Men, gyorsan fejest ugrottam a dologba. Kaptam egy megbízatást, amiből az derült ki, hogy Nora él, de cseppet sem olyan közegben, mint ahogy emlékeztem rá, vagy valaki felvette az alakját. Mindkét eshetőséget nehezen emésztettem meg, ez volt az oka, hogy egész nyáron nem tértem vissza a birtokra. Át kellett gondolnom a saját létemet is, de talán itt az ideje lezárnom életemnek azt a szakaszát. Szívem egy bizonyos szeglete mindig szeretni fogja a szőke szépséget, akiért az egész város odavolt, de végleg elengedtem. Ha sírva könyörögve vallaná be, hogy nem halt meg, akkor sem tudom, hogy lenne-e számunkra közös jövö, hiszen annyira mások vagyunk. Ő extrovertált, míg én alig szólalok meg, és ez csak a legkisebb különbség. Kitámasztom a motort, még nincsen kedvem elbúcsúzni tőle. Ethan hiába riogat azzal, hogy kárt teszek magamban a dohányzással, nem érdekel, nincsen vesztenivalóm. Ha pedig annyira káros lenne, akkor nem hírdetné minden második cowboy a plakáton. Ám az öcsém az egyetlen családtagom, nem emeltem fel a hangom vele szemben, csupán vállat rántottam. Külsőre barna pilótadzsekit viselek, ezüstös gombokkal, szegecselt bakancsot, és egy fekete farmert. Lassan már egészen komoly szakállam van, így a füstfelhőn át enyhén züllött alaknak nézek ki, mintha minumum egy hajléktalant engedtek volna be a birtokra.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 21 Nov. - 21:56

Lucy & James

Eszembe sem jutna kinyírni magam, annál azért többre tartom magam, végülis az anyám él, meg az öcsém is, tehát ha nagyon akarom, van családom. Meg hát bármennyire is fájt elveszteni Norát, azért nem fogadtam cölibátust, végülis próbálkozások voltak, csak nem jött össze semmi. Vélhetően a pokróc stílusom miatt. Amit egyenlőre a lány egészen jól tűr, sőt, olyan kezdeményező, aminek sem okát, sem célját nem látom. Nem is tudok hirtelen mit mondani a dologra, csupán fürkészem az arcát. Kék szemeit, finom metszésű arcát, fájdalmasan érzéki ajkait. Talán direkt kínoz azzal, hogy még kedves is velem? Szörnyű, tényleg ilyen érzés.
Nehéz belekezdenem, nem is tudom, hogy a sok emlék közül mit is ragadjak ki, főleg mert ez így tényleg egyoldalú. Kérdez, én hol válaszolok, hol nem, míg róla nem tudok semmit, ami a saját passzivitásomnak köszönhető.
- Biztos hogy nem. Egy nagyszájú bunkó volt, és talán szarul bánt Norával, meg kokainoztak is együtt, de kétlem, hogy megölte volna. – Ezzel végül mégis azt mondom, hogy ártatlan vagyok. Hát kimondtam, nem is vagyok annyira rosszfiú, mint amilyennek mutatom magam. Bennakad a sóhaj, lassan mégis érdemes lenne lezárnom a dolgot, még ha van is rá tippem, hogy pontosan mi történt. Magam mögött hagyni az egészet.
- Egy ideje már nem a törvény elől menekülök. Saját magam elől. Én magammal nem tudok együtt élni. – Vonom meg a vállamat, ezek után még inkább meglep, hogy a zordan odavetetett mondatomra csak úgy rábólint. Meghökkenve emelkedem én is fel, nem szoktam visszaszívni semmit. Nem tudom, hogy mitől ilyen bátor. Az már világos, hogy nem vagyok baltás gyilkos, de komoly gondolkozású felnőtt sem. Van köztünk valami szikra, amit jobban észre kellett volna vennem? Ami csak egy ártatlan motorozásnak, fagyizásnak tűnt, hatással van rá? Nem tudom, nem is értem az egészet, csak annyi tűnik biztosnak, hogy próbál velem empatikus lenni, és talán erre is csak udvariasságból bólint rá. Nehéz ügy...
- Az nekem sem. Bukósisak nincs. Vigyázok rád. – Nyúlok ki, és valahol az oldala tájékán megsimogatom. Nem tudom miért, csak úgy jött. Az ajakbaharapásán nézek egy nagyot, és inkább elfordulok. Egyátalán nem az a kislány, akinek elsőre hittem. Nagyon is nőies tud lenni, és az ilyesmivel még hergel is. Holott lehet hogy nem udvariasság ez, a seggfej stílusom biztosan bugyiáztató, vagy mittudomén, annyira utálom ezt. Nem értem, hogy a nők egy rétege miért a taplókra izgul. Megvárom, amíg megeszi a fagyiját, nem fogom csakazért nyelven nyalni, hogy átérezzem az ízeket. Ha kész, visszamegyünk a motorhoz, és irány a birtok. Amikor ott vagyunk, feltolom a garázsba a Harleyt-t, és elbúcsúzom a lánytól.
- Egy óra múlva? Vagy legyen fél?

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 20 Nov. - 23:14

James & Lucy

Nyilván nincs jogom megmondani neki, hogy mit kellene csinálnia, de szörnyű akárkit szenvedni látni. Csak csóválom a fejem.
- Ha nem tűz ki célokat, az életnek sincs célja. - mondom halkan. Soha nem jutottam olyan mélyre, hogy az öngyilkosságon gondolkozzam, pedig volt egy-két pillanat az életemben, amikor három ember kínját szenvedtem el egyszerre. Azóta megtanultam, hogy jobb, ha nem érintek meg mindenkit feltétlenül, mert tönkreteszem magam. Túlságosan beleélem magam a másik helyzetébe és én is átérzem, amit a másik. Az empatikusságom miatt vagyok most is szomorú, ahogy őt nézem. Pedig még csak azt sem tudom, mi történt...
Nem is reméltem, hogy megoszt velem bármit, mert elég elutasítónak tűnt, de aztán mégis belekezd. Zavarosan beszél, valószínűleg azért, amiért még mindig nem tudta feldolgozni az eseményeket. Az információ morzsákból, mint egy kirakós, próbálom összerakni a történetet.
- És gondolod, hogy ez a Bobby volt? - indult meg a fantáziám. Na jó, nem tehetek róla, írónak készülök, mindig tovább kell vinnem a szálat a fejemben. A szerelemről csak olyan képzeteim vannak, amiket a könyveimben olvastam és ebbe beletartozott a vérbosszú a szeretett lény elvesztétse után. Persze az élet nem egy könyv, Lucy, nőj már fel! - Mármint, sajnálom.
Megint megnevettettem, igaz, hogy most rajtam nevet, de legalább jobb kedvre derítettem, nem?
- Ez tehát a célod, egész életedben menekülni? - kérdeztem rá, amit valószínűleg nem gondolt át még így, ha csak úgy eldobná a professzor által nyújtott biztonságot.
- Indulhatunk! - állok fel. Na ezt meg én nem gondoltam át. Általában jól meggondolom kétszer, hogy mit csinálok, de teljesen megőrjít, hogy most nem kell visszafognom magam csak a képességem miatt. Újra akarom érezni az érintését, ha törik, ha szakad és emiatt elég sok mindenre képes lennék. Például ott hagyni az unalmas intézetet, ahova azért vagyok bedugva, hogy ne legyek óvatlan emberek közt, akik túlterhelik az agyamat. Ez jó nekem is, nekik is. De ha James-szel, vagyok, akkor erre nincs sok esély. Vagy ez már kihasználásnak minősül? Viszket a tenyerem, hogy újra hozzáérjek.
- Lucy vagyok. - mutatkozom be én is, mielőtt hadarni kezdenék. - Jó, egy pár ruhadarab nem ártana, meg mondjuk egy bukósisak, ha a hegyekben akarod, hogy a motoron üljek, meg egy hónap múlva Dublinban kell lennem, de egyébként mehetünk.
Úgy átgondoltam én ezt, hogy ha az előbb talán vicceltem is, már nem tartom annyira valótlannak az ötletet. Persze anya újabb esküvőjét ki nem hagynám. Ki ellenőrzi le neki a pasit, ha nem én?
Várakozva nézek fel rá az ajkamra harapva. Magamban rimánkodom, hogy most azt ne mondja, hogy csak elhúzta előttem a mézesmadzagot, visszavisz a kastélyba és soha nem látom többé...

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 20 Nov. - 17:31

Lucy & James

Ücsörgök mellette, és hallgatom, ahogyan kioktat. Nem, ez nem is jó szó feltétlenül, elmondja a véleményét, amit nem tagadhatok meg tőle. Pontosan tudom, hogy van ráció abban, amit mond, de túl általános, kívülről nézve nagyon könnyű okosnak lenni. Nem volt ott velem, amikor Nora összezúzott testére rátaláltam, s azokban a percekben sem, amikor az éjszaka közepén kellett továbbállnom, mert kutyák voltak a nyomomban. Ellenük mit sem ér az a különleges képesség, amiért annyira odavan. Csak azt nem tudom, hogy miért. Miért örül annyira, ha megérinthet? Talán valami kórságot terjeszt, és rajtam büntetlenül tesztelheti az érintés erejét? Nem most szándékozom megtudni, ráér az még.
- Ez is egy nézőpont. Mondom egy másikat. Ha az ember nem tűz ki célokat, valahogy a csalódás is elkerüli. – Észre sem veszem, hogy amikor dicsér, ösztönösen kihúzom magam, mintha jó lenne fürdeni a csodálatában, vagy miben. Persze tudat alatt, mert nagyon jól elvagyok azzal, amit ő is gondol, sajnálom magam, siratom azt, ami történt. Ha nem is szó szerint, de hajlamos vagyok a kesergésre. Annyira furcsa, hogy olyan kis tapasztalatlannak tűnik, mellette pedig magabiztos, kezdeményező. Nem is értem ezt a kontasztot. A mosolyát nem értem, pusztán azt látom, hogy jól elvan a társaságomban, hol viccelődik, hogy komolykodva próbál segíteni. Egyiket sem értem. Nem szolgáltam rá. Mogorva vagyok vele, eldobom a fagyimat, és csak azért hoztam el, mert úgy véltem, hogy nem ezen a húsz percen múlik, hogy felmondjak. Így is utolér majd a dolog. Egymáshoz érünk, várom a hatást, de azon túl semmi nem történik, hogy némi érintésfüggőség támad bennem, amely a másfél év magánynak köszönhető. Szeretethiány, ennyi az egész. Akarattal leküzdhető, hogy ne akarjak azonnal hozzábújni, mert akkor máris segget csinálnék a számból, és egyből kiderülne, hogy a bunkó macsó pusztán védekezés a jó fej sráchoz képest, aki még Nora előtt, és alatt is voltam. Pár pillanatig marad a kontaktus, egymás ujjaira kulcsolva, aztán fordítok a fogáson, és a tenyeréhez érintem a sajátomat. Szinte forró, pedig éppen most evett fagyit. Mitől érzem annak?
- Nem én voltam számára az igazi, titkon pedig mégis. – Zavarosnak tűnő kezdet, nem is tudom, hogy mennyit fog belőle megérteni. Most mégis felállok, megszakítva az érintés csodáját, és csípőre tett kézzel nézem a vizet, nem messze tőlünk vadkacsák úsznak el. Persze nem egyedül. – Mindenki imádta, Bobby volt a csapatkapitány, Nora pasija. És mégis... velem találkozott, ha el akart vonulni a világtól. Különleges lány volt. – Rántom meg a vállamat. Ez minden, amit a dologról mondani tudok. Nem mondom, hogy ég még bennem a vágy, a szerelem. Valahol meg halt az is Norával együtt. A történetünket azonban nem tudtam elfelejteni. Nem is lenne könnyű.
- Börtöntől? – Bársonyos hangon nevetek fel, olyan kis naív. Velem jött, pusztán azért, mert kiváncsi volt rám. A dolog pikantériája, hogy én is rá. Ez ilyen egyszerű. – Gondolod, hogy a felmondás után a rendőrségre megyek? Vagy hogy hagyom magam elkapni? – Megrázom a fejemet, pedig észrevettem a pirulást, s a mozdulatot is, ahogyan a kezeinkre téved a tekintete. Túlságosan korai lenne azt hinnem, hogy érdeklem? Amiket mond, ahogyan reagál rám, nehéz lenne félreérteni. Még a nyilvánvaló mártírkodásom mellett is. – James. Másokkal ne szökj meg. Még nem is szöktél meg igazán. Az lenne a megszökés, ha magammal vinnélek a hegyekbe. Hogy megtaláljuk azt a bizonyos lelki békét.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 18 Nov. - 14:14

James & Lucy

Túl depresszív nekem ez a világszemlélet. Bár nem mondhatnám magamat kifejezetten boldognak, hisz megvan a magam keresztje, ahogy mindenkinek, de azért próbálom a jó dolgokat meglátni az életben. Ettől persze nem leszek folyton pozitív, általában inkább semlegesen, objektíven ítélem meg a dolgokat.
- Nem, pont hogy azt mondom, hogy nem minden attól függ. - mondom higgadtan. Nem vagyok vitatkozós fajta, de utálom látni, ha valaki ennyire belemerül az önsajnálatba. Önkéntelenül is segíteni szeretnék valahogy, különösebb ok nélkül. - Butaság. Ha nagyon akarsz, akkor mindenen túl tudsz lendülni valahogy. A múlt hátrahagyása nem abban van, hogy megpróbálunk nem emlékezni rá, hanem hogy új célokat tűzük ki. Nézz magadra, erős, magabiztos férfi vagy, előtted az élet.
Annyira komolyan gondoltam a lelkesítő beszédemet, hogy most még el se pirultam. Ez pedig már teljesítmény tőlem, azt hiszem. Lassan már úgy érzem magam, mint egy Jane Austen hős, aki ül egy helyben és bölcsességeket mondva éli le az életét.
Csak a szememet forgatom mosolyogva. Pasik. Hogy igazodjak ki rajtuk, ha az egyik pillanatban még figyelmeztet, a másikban meg közli, hogy nem akarja, hogy tanuljak? És miért bizseregnek az ujjaim, miért lett bennem egy furcsa vágy, hogy végigsimítsak a borostáján ott, ahol az arca gödröcskés lett a mosolytól?
Összekapom magam és még mielőtt véletlenül az arcához nyúlnék, még a tekintetem is elkapom onnan. Inkább figyelem a kezem, ahogy a bőréhez ér. Újra felkészülök arra, hogy az emékei örvényébe kerülök, de megint elmarad. Hangosan dobog a szívem, ahogy ujjai az enyémeket fogják és semmi nem történik. Legszívesebben a nyakába vetném magam.
- Egyáltalán nem tartozol nekem számadással. - próbálom nem felszínre hozni a magamban dúló ujjongást. Ha semmit nem mondana az életéről, akkor sehogyan sem tudnám kiszedni belőle és ez valamilyen hihetetlenül megkönnyebítően hat rám. Bár tudom, hogy már túl sokat mondott ahhoz, hogy az agyam csak úgy hagyja az egészet. - Te hoztad fel.
Meghagyom neki, hogy elmondja, amit akar és amikor akarja. Végre megtehetem! Én persze kíváncsi vagyok, de sosem akartam rosszat okozni a kíváncsiságommal senkinek.
- Aha, szóval a börtöntől mentettelek meg. Akkor megérdemlem a fagyit! - mosolyogk megint halványan, belenyalva. Ennyit arról, hogy megvett, még ő tartozott nekem ezzel.
Újra elpirulok, most nem tudtam elkerülni.
- Nincs. - mondom halkan a kezeinket nézve. Vissza akarom rakni, most! Mégis inkább visszahúzom az ölembe. - Annak ellenére, hogy névtelen idegenekkel szököm meg az intézetből alkalomadtán, soha nem is volt igazán. - óvatosan lesek fel, hogy lássam a reagcióját.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 17 Nov. - 21:38

Lucy & James

Nem igazán tudom, hogy a széparcú, és egyébként kedvesnek tűnő lány miért pont velem múlatja az időt. A legrosszabb az egészben, hogy valójában nem vagyok olyan, amit mutatok, könnyebb egy borostás seggfej álcáját viselni, aki lekezelő, marcona. Beletört a bicskám az életbe, ezért veszem fel ennek a sablonmacsónak az álcáját, mintha attól bármi jobb lenne. Még maga Nora is azért komált, mert szerinte túl jó voltam, talán az egyetlen tiszta lélek a kisvárosban, ezért is akart megtartani, vész esetére. Hogy ha a saját tisztasága elveszne, belém kapaszkodhasson. S most a halála után itt vagyok egyedül, kifacsarva, olyasmit mutatva ennek a Lucynak itt, amitől sem teljesebb, sem boldogabb nem lesz ő sem.
- A múltam. Ahogy mondod. Minden attól függ, a jelenem még nem született meg. Talán soha nem is fog. – Nem vagyok képes továbblépni, még mindig annak a kisvárosnak vagyok a lakója, még ha másfél éve menekülök is onnan. Talán újjá kéne valahogy születnem, hogy mindent elfeledjek. Talán kellene valami, hogy teljesen elvonja a figyelmem, egyenlőre még nem találtam meg azt. Az X-Men lét nyilvánvalóan zsákutca volt eddig.
- Ki mondta, hogy akarom, hogy tanulj? – Kérdezek vissza bájos mosollyal. Bájos? Hogy a francba voltam képes ilyen arcot vágni? Gyorsan meg is zavarodok, de már nem menekülhetek vissza a csigaházba, már így is elszúrtam, hogy túl sokat engedtem faggatózni. Biztos, hogy valami régi, lejárt cigit vettem, a nikotin a fejembe szállt, ezért voltam képes ilyen melankólikus állapotba kerülni, hogy most hagyom magam kérdezgetni.
- Szabad. – Bíztatom fel, pedig még mindig nem árulta el, hogy mit tud, de kezdem sejteni, hogy az érintéssel kapcsolatos. Lehetnék akkora tapló, hogy az összekapcsolódásunk közepette bombázom meg a blokkolás feloldásával, ám semmi szükség nincsen rá, hogy egy számomra ismeretlen képesség belerobbanjon az arcomba, erre a bőrdzsekire kényes vagyok. Az érintése szinte lángol, fogalmam sincsen, hogy miért, a magány szó szerint fizikai tüneketek produkál. Rákulcsolom ujjaimat az övére, és várom, hogy mi a véleménye. Vélhetően semmi, hiszen pontosan ugyanazt érezheti így, mint bárki más.
- A professzornak elmondtam, miért tartoznék neked is számadással? Nincsenek verziók. Kőröznek, ám ameddig Xaviernél evezek a gályán, addig védve vagyok. Azt kívántam feladni, amikor megérkezett a hölgy. – Nem megyek bele mégjobban, de egyértelművé tettem, hogy a valóságtól igen messze áll az, amit az előbb meséltem neki. S talán hagyhatnánk is a témát, holott ezzel még inkább seggfejnek állítom be magam.
- Nincsen neked pasid királylány? Francokért vagy pont velem... – Elhajítom a fagyit, már úgyis alig volt belőle, s kiszakítom ujjaimat a fogásból. Nem durván, de visszautasítóan.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 16 Nov. - 23:10

James & Lucy

Kezd összezavarni. Ezt teszi, ha a szarkazmus túl sokat van használva, már nehezen különböztethető meg a viccelődést a komolyságtól. Néha érzem, hogy komolyan mondja a dolgokat, de van, amit meg egyszerűen csak nem hiszek el. És most nem teljesen értem, hogy ha sorozatgyilkos, akkor a professzor miért bízna meg benne. Biztosan megvolt rá a maga oka, amit én nem kérdőjelezhetek meg.
Próbálom erőltetni az agyam, hogy láttam-e valaha hozzá hasonló srácot az intézetben, de nem nagyon találok ilyet az emlékeim közt. Na nem mintha olyan sok embert ismernék.
- A múltad. - ismételem meg gondolkodva, amit mondott. - A múltad pedig nem a jelened. Igaz, hozzád tesz valamit, nem is keveset, de a múltban élés a jelen elpazarékolása. - Valami van ebben a fagyiban, hogy ilyen filozófikussá tett. Próbálom lejegyezni ezt a mondatot elmém kis sarkába, hogy majd felhasználjam legközelebb az íráshoz. Persze jó ember mondja ezt, aki nem csak a saját, hanem egyenesen mások múltjában él...
Igazából csak viccelődni akartam, de túl sok fájdalom volt abban a mondatban, amit kaptam. Nagyon kíváncsi vagyok már a történetére, de nem akarok tolakodó lenni, sem érintéssel, sem szavakkal. Az is elárul róla sok mindent, ha magától elmondja, vagy csak folyamatosan félinformációkkal dobálózik, amitől csak még kíváncsibb leszek.
- Ha nem esek pofára egyszer-kétszer, akkor miből tanulok? - teszem fel az újabb filozófikus kérdésem. Most úgy látszik ez nagyon megy nekem.
Felcsillan a szemem a szavaira. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy tényleg el tudja-e nyomni a képességem és ez a kétségek közt hagyó válasz inkább reményekkel töltött el, mint lelombozott. Fogaimmal lehúztam az egyik kezemről a kesztyűt.
- Szabad? - mutattam a kezére, hogy megfognám. A lehetőség, hogy van valaki, aki immunis rám, annyira felvillanyozott, hogy nem is foglalkoztam vele, hogy talán mégsem. Pedig ha minden igaz, még egy gyilkosságot is végignézhetek, legalábbis erre figyelmeztetnek a szavai. Tétovázva tartom egy helyben a kezem.
- És mi a te verziód? - néztem a szemébe, hisz akármilyen közhely, az mégis csak a lélek tükre. Ezzel a kérdéssel tulajdonképpen megadtam neki a lehetőséget, hogy a saját szemszögéből mesélje el, ha akarja, mielőtt lehet, hogy mindent meglátok. Az arcom megint enyhén piros színt öltött arra a gondolatra, hogy én kezdek ki vele. Az valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy ezt akár egy halálos fenyegetésnek is felfoghatnám. Azt hiszem, hogy a tengerpart, a kezemben olvadozó fagyi és a felvillanyozó tény, hogy lehet, hogy nem fog rajta a képességem, valahogy nem plántálta belém a félelmet.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 13 Nov. - 21:58

Lucy & James

Soha nem várnám el lánytól sem, hogy olyat tegyen a kedvemért, amire ő maga nem lenne kész. Mint ahogyan Nora esetében is valahogy én voltam a titkos megmentője. Az egész város számára csak egy sötét alak voltam, csak mert bőrdzsekit hordtam, vagy motoron ültem. Hát ennyit az előítéletekről. A lány mindössze egy csinos valaki, aki képes volt pár percre kiragadni az örökös önutálatomból, abból az általános méla undorból, amellyel kapcsolatban kezelem magam. Elbuktam mint szerető, mint X-Men, mint ember. Nincsen szükség a hangzatos dumákra, ez csak fagyizás, nem több, még ha úgy állítom be, mintha baromira titokzatos alak lennék. Na nem mondom, jól esett hozzá érni, de hát kinek ne esne jól? Végtelenül egyedül vagyok ezen a kerek nagy világon, és a minimális figyelem is fel tud villanyozni egy ideig.
- Nem kellett kicselezni. Tudta, hogy ki vagyok. Az öcsém veled együtt diák, én felajánlottam magam. Megismerte a múltam, és elfogadta. – A cinikus mosoly rólam lepereg, én magam is sokszor vagyok irónikus, így a hasonló szintű társalság már oly módon áthatol rajtam, mintha nem szánta volna szurkálódónak. Végül egy mosollyal vonok vállat, hiszen továbbra sem száll le rólam. Mindig úgy véltem, hogy a lányok korábban érnek, ő viszont hozzám képest egy örökmozgó kis csitri. Áh, lehet, hogy a megpróbáltatások keserítettek meg, ha nem ismerem meg Norát, lehet, hogy most valamelyik sötét teremben smárolnánk a csókos szájú Luvyval.
- Ne legyél... ne támassz elvárásokat felém, és nem fogsz pofára esni. – Felelem az egy szem csokoládémat nyalogatva, de mégis megállok a mozdulat közben, hogy végigsimítsak a tarkómon. Olyan régen voltam már csajjal, hogy az ilyesmit célzásnak veszem. Biztosan nem az, úgyhogy nem ártana magam le is hűteni, pedig volna elképzelésem, hogyan is kóstoljam végig a fagyiját. Mondjuk az ajkáról, a nyelvét masszirozva a sajátommal. Így csak éppen ingatom kissé a fejem, szinte szó szerint provokál. Inkább odasegítem a kövekhez, s leülük mellé, még paskolgatni sem kell. Nézem egy darabig a hullámzó vizet, mielőtt visszatekintenék a csinoskára.
- Lehet. – Adom meg magam, de nem fejtem ki bővebben a dolgot. Kiváncsiság önt el, hogy megtudjam, mire is képes. Ha nagyon tudni akarom, megnézhetem a kartonját, vagy akár tőle is megkérdezhetem, de valahogy ez tabu szokott lenni, így nem is fejtem ki jobban. Viszont az már végképp meglep, hogy tudni akarja a történemet. Senki nem szokott eljutni, bőven elriasztja őket az arrogáns, tapló viselkedésem. – A hivatalos verzió az, hogy brutálisan meggyilkoltam a barátnőmet. Így hát félhetsz te is kislány, ha velem kezdesz. Így hát ne tedd.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 12 Nov. - 17:54

James & Lucy

Valahogy úgy sejtem, hogy nem gondolja komolyan, hogy egy fagyiért kell lefeküdnöm vele. Vagy ha mégis, akkor nagyon rosszul sejti. De ha majd megtudja, mi a képességem, akkor biztos neki sem lesz annyi kedve hozzám. Erre a gondolatra kezd visszaállni az arcszínem a normális kerékvágásba. Csak ábrándozhatok arról, hogy ha egyszer megtörténik, az nem lesz borzalmas. Hiába vannak jó emlékeim is róla, mások emlékein keresztül személni a szexet gusztustalannak tartom.
Jót tesz, hogy a motoron csücsülve elszállnak az ilyen gondolataim, mert talán az egész délutánra rányomta volna a bélyeget. Na jó, szeretek magamba süllyedve elmélkedni, de próbálok elég beszámítható módon viselkedni mások közt.
- Szóval valójában egy beépített törvényen kívüli vagy, és a professzort is kicselezeted valahogy. Már mindent értek.- mondom cinikus mosollyal. Valójában nem gondolnám, hogy tartanom kellene tőle ténylegesen, még ha valami nincs is rendben vele. Ha meg akart volna ölni, már rég megtehette volna.
- Igen? Látod, tudtam, hogy a fagyi mindenre megoldás! - vigyorogtam. - Ha meg kell halnom, legalább boldogan teszem. -vettem el a fagyit anélkül, hogy levettem volna a kesztyűt. Nem érdekelt túlzottan, hogy a lány mit hall, még ha ő valószínűleg annyira unja magát itt egész nap, hogy ki nem hagyna egy hallgatózást. Azért jobb lesz nem itt elnyalni a fagyit.
- Csak egy? Most csalódott vagyok. - néztem a tölcsérjében árválkodó barna gombócra. Így nem lesz szívem megkérni, hogy megkóstoljam, mert olyan kevés van neki. Bár hálásnak kéne lennem a három gombócért, és mégis őt sajnálom. - Muszáj leszel végig kóstolni az enyémeket!
Kezd már kicsit elegem lenni ebből a viccelődésből, egyszer vicces volt, de ha komolyan ez a téma marad, akkor elkezdhetek azon aggódni, hogy valóban elég sokat filózik ezen. Majdnem kirántom a kezem az övéből, ahogy megérzem, hogy az ujjai az enyém köré fonódnak, de aztán eszembe jut, hogy kesztyű van rajtam, csak nagy levegőt veszek és megszorítom az ujjait, ahogy a kőre mászok és hálásan mosolygok rá. - Köszönöm!- mondom a segítségre és a fagyira is egyszerre.
Eszembe jut a kézfogásról, amikor megfogta az arcomat és semmi nem történt. Ismerem magam, ha nem kérdezek rá, akkor valószínűleg legalább egy hétig ezen fogom rágni magam, hogy vajon mennyi idő telhetett el úgy, vagy mi is történt pontosan. Valószínű, hogy igazából semmi, de azért jobb tudni.
- Az... az lehet, hogy valahogy blokkolod a képességem? - köszörültem meg a torkomat és kérdeztem halkan, mielőtt leültem volna. Nyilvános helyen vagyunk, de sosem volt túl nagy önbizalmam a képességemmel kapcsolatban, a suli falain belül sem. Nem kell túl hangosan beszélnem, mert ezzel a szintkülönbséggel csak annyival lettem magasabban nála, mint amennyivel ő volt az előbb nálam.
Ráncolom a szemöldökeimet rá nézve. Ez nem hangzik olyan nagy kitalációnak, talán az eleje. De ha azt hiszi, hogy magyarázat nélkül elsüthet két ilyen mondatot, akkor nagyon téved.
- Hallagtom. - paskolom meg magam mellett a követ.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 11 Nov. - 19:41

Lucy & James

Nem értem, hogy miért csinálom ezt vele, ez tényleg nem én vagyok. A csábítás oly messze áll tőlem, most meg folyamatosan célozgatok, pikáns megjegyzéssel bombázom szegény lányt. Mondanám, hogy talán mert túl magas labdákat ad, s vagyok olyan kiméletlen, hogy lecsapom őket. Ez hülyeség, nem szokásom senkit kihasználni, főleg, hogy a saját lelkem oly kifacsart Nora miatt, hogy nem is nagyon tudnék ártani, még bosszúból sem. Annak a történetnek vége, s nem hiszem, hogy ismét képes lennék szeretni. Akkor miért kavarom itt a szart? A szenvedélyes, románc nélküli kapcsolatok még annyira sem jellemzőek rám...
- Fagyi és fuvar. Helyes. Aztán az enyém vagy. – Bólintok, pedig úgysem fogom kikötözni, és végignyalni a meztelen testét, ahogyan az logikus lenne, ő sem így gondolta. Pusztán dobálózik a szavakkal, ahogyan a mai fiatalok ezt olyan lazán kezelik. Na nem mintha én egy fikarcnyival is idősebb lennék a barnánál, de Nora halála óta ez a téma igen nagy tabunak számít nálam. Igaz, volt némi félrecsúszott próbálkozás, azok csak rádöbbentettek, hogy mennyire nincsen keresnivalóm a lányok piacán.
- Már mindent értek. Éppen azt nem veszed számításba, hogy ha igazán szociopata lennék, pont így férkőznék a bizalmadba. Aki igazán ügyes, az nem taktikázik, aki direkt gyanus, az nem gyanus. Ördögi kör. Viszont... jól tetted. – Adom meg magam, nem bánom, hogy rám erőszakolta magát, legalább elodázhatom a felmondásomat, valahogy nem lett volna kedvem magyarázkodni, hogy az egész Nora hasonmás sztori annyira felkavart, hogy még egy ilyenbe nem akarok belefutni. Nem vagyok való X-Mennek. Csak annyi a gond, hogy amíg az állományhoz tartoztam, addig legalább a kőrözéstől nem kellett tartanom. Ha viszont kilépek, ismét zaklatot lehet az életem. Az irodai meló pedig valljuk be, rám nézve röhejes lenne.
- Mindhármat a hölgynek. Nem kell választanod. – Mondom oda a fagyisnak, és Lucynak közvetítve. Ez most kicsit úgy hangzik, mintha valami minden vágyat teljesítő lovag lennék, pedig most csak nem volt türelmem kivárni, és egyszerűbb, ha mindent megkap. Valahogy szükségét érzem, hogy ha már eljött velem, legalább a szórakozása meglegyen.
A motort innen szemmel tarthatom, jó lesz nekem az az egy gombóc csokoládék, nem vagyok egy nagy fagyizós alkat, csak azért teszem, mert ez is közös időtöltés. Érdekes módon a lány nem bizonyul csapnivalóan rossz társaságnak, eddig nem kezdett el faggatózni sem. A képessége is érdekel, hiszen bármi is volt, eddig ügyesen elmonyomtam.
- Nah, akkor erről ennyit, kidobhatom a kukába a jól megtervezett kibelezésed. – Vonom meg vállamat, és követem őt a part felé. A tenyerembe süllyesztem az ujjait, hogy megmaradjon az egyensúlya, ha valaki távolról néz minket, holmi szeretőknek is tarthatna, ez csak pár órával később jut eszembe, amikor a lányon tűnődöm, most csak a pillanat fog meg. Megvárom, míg helyet foglal, én azonban nem ülök mellé. Eleresztem a kezét, és a mozgásban lévő víztükrőt szemlélem.
- Sorozatgyilkos, aki beépült. Gyilkosságért köröznek. – Bólintok, most tényleg az arca felé fordítom a pillantásomat, nagyon kiváncsi vagyok hogy mit fog reagálni. Az első mondatom nyilvánvalóan vicc. A második halálosan komoly. Ha valóban olyan jó emberismerő, mint hiszi magáról, akkor ez egyértelműen szétválasztható.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 9 Nov. - 21:39

James & Lucy

Amikor már azt hinném, hogy nem lehet rosszabb, nincs lejebb, ő akkor is még inkább zavarba tud hozni. A piros folt az arcomon úgy tűnik konstans ott marad. Talán a legokosabb dolog szónélkül hagyni, abba nem tud belekötni. De mégsem tudom megállni...
- A fagyi és a fuvar.- hangsúlyozom ki az ést. Komolyan, magam alatt vágom a fát. Nem értem, hogy miért vagyok most ennyire meggondolatlan, és hogy miért nem nyelt már el rég a föld. Milyen jól jönne most egy föld manipulációs képesség, de hiába, az én képsségem nem arra van, hogy bármi hasznát vegyem. Na jó, ez kicsit túlzás, azért mindennek megvan a maga jó oldala is, így például jobbam ismerem az embereket, mint akárki más. Levonom magamnak a következtetéseket, anélkül, hogy bárkit is elítélnék. Vagy legalábbis nem nyíltan. Hisz mindenki más, de azért bőven akadnak közös vonások bizonyos típusú emberek közt.
A sós levegő illata Dublint juttatja eszembe és egy kissé elfog a honvágy. Gyakran jártunk ki hétvégente piknikezni a tengerpartra anyuval és az új férjeivel. Valószínűleg már a következő áldozatát is elvitte oda, ahol szokása magába bolondítania a pasikat.
Mosollyal jutalmazom magam; sikerült megnevettetnem. És ez nem olyan gúnyos kacaj volt, amilyet az intézet udvarán hallottam, hanem igazi. Sokkal fiatalabbnak tűnt így mosolyogva. Talán, ha megborotválkozna, kiderülne, hogy egyáltalán nem is félelmetes.
- Jó emberismerő vagyok. - mondom úgy megmagyarázva a fagyi választást és a kérdést is. - Először is, nem mondanád meg, hogy én vagyok az első, akit elrabolsz. Másodszor nem is elraboltál, hanem ráderőszakoltam magam. - vigyorgok. - Harmadszor...
Odaérünk a cukrázdához és a rágózó kiscsaj félbeszakít a kérdésével. A saját figyelmemet vonom el azzal, hogy felmérem a kínálatot. Legszívesebben az összesből kérnék egy gombócot, aztán pedig csak gurítani kellene hazafelé. Rendelnék én is csokit, de annak semmi értelme, hogy ugyanolyan fagyit kérjünk. - Hmmm, azt hiszem epreset kérek ééés... kivit, nem! Kókuszt! - Igen, én és a határozottság nem állunk túl közel egymáshoz.
Megvárom, hogy ő is kérjen, de közben már belenyalok a fagyiba, nehogy lecsöpögjön. Van nálam pénz, de mivel már mondta, hogy "megvesz", ezért hagyom magam.
- Szóval, - folytatom, ahogy elindulunk a móló felé, mintha mi se történt volna. - nem vagy szószátyár típus, amiből arra következtetek, hogy sokat töprengsz valamin. Aki sokat töpreng és gyilkolós típus, az nyilván kitalált volna valami kreatívabb módot a megölésemre, mint hogy elás. - közöltem az eszmefuttatásom mosolyogva.
Persze ez nem ad magyarázatot a még rosszabbra, és arra sem, hogy miért szólítottam csak úgy le, de ha már kibillentett az írásból, akkor annyival tartozik nekem, hogy megismerhetem.
- De még ha sorozatgyilkos lennél is, amit x-menként nehezen tudok elképzelni rólad, akkor is kíváncsi lennék a történeteidre. Egy gyilkosnak igen érdekes sztorijai lehetnek. Lehet, hogy a kíváncsiságom fog egyszer tényleg a sírba vinni.- érünk ki a partra, miközben fecsegek.
Látok egy uncsi padot és pár nagyobb követ, amiknek az egyik oldalát a lusta hullámok nyaldossák. Naná, hogy az utóbbi felé veszem az irányt.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 9 Nov. - 20:40

Lucy & James

Azért ennyire ne általánosítsunk. Norát a szerelmemnek tartottam, s nekem akkor sem volt más, amikor tudtam róla, hogy a fél világgal kavar valamit. A focicsapat kapitányával járt hivatalosan, én csak a titkos voltam, bár nekem mondta, hogy szeret. Az egész történet véres véget ért, és azóta sem tudtam feldolgozni, úgy ahogy volt, és azóta sem nagyon gondolkoztam abban, hogy legyen valakim, így az, hogy ha a kis diáklány felé kissé durva megnyilvánulásaim vannak, annak köszönhető, hogy enyhén magányos vagyok, de nem vagyok hajlandó beismerni, hogy a rosszfiús külső ellenére igenis egy hülye romantikus vagyok, aki szaladgálna a tengerparton az imádott nővel. Azt hiszem arról már lemondhatok. A pirulásra bólintok, elértem a célomat, igenis kerüljön zavarba, ha ennyire kis királylány, aki számára mindez még ennyire tabu, én meg már ki is ábrándultam a dologból.
Állom a tekintetét, ismét kedvem lenne rágyújtani, ám miután zavarta a dolgot, bosszankodva engedem el a gondolatot, a riposztjára biccentek, és a bőrdzsekimbe süppesztem a kezeimet, hogy ne kelljen magam mellett lóbálnom. – Mindent értek. A fizetséged tehát a fagyi lesz, utána az én dolgom, hogy mit művelek veled... – Halványan mosolygok csupán, látszik pillantásomból, hogy komolyan gondolom, amit gondolok, ám a szemeimben táncoló őszinte fájdalom mégis arra ébresztheti rá, sosem élnék vissza a helyzettel. Nem Ethan vagyok, aki csak úgy letépi a lányokról az alsóneműt, bár biztosan van, aki erre vágyik. Stílusom mindazonáltal, hogy kesernyés, valami elfojtott feszültségről, érdeklődő vágyakozásról szól, amelyet a szemtelen diáklány keltett bennem.
Az érintésem nyomán érzem, hogy kicsit megfeszül, ahogyan én is, a pillant a kettőnkénké, holott azért teszem csak, hogy kifigurázzam, mégis mással nem összehasonlítható, amilyen érzés vele kapcsolatban átjár. Franc! Inkább felpattanunk a mocira, és megindulunk a parti sétány felé, s miután most nem láthatja az arcomat, a zord külső alól mégis megjelenik az első mosoly. Annyira csak nem vagyok elcseszett, ha a bunkó stílusom ellenére kész velem tartani. Nem kényszerítettem rá az akaratomat, s mégis itt van velem, száguldunk a szél ellenében, hogy egy kicsit együtt legyünk, társalogjunk. Megállunk végül a part mentén, a sirályok szinte fejmagassában repülnek a közelben, az őszi csípős idő ellenére sem repültek még messzire, a golf áramlat közelében talán nem annyira vészes nekik az idő. Kitámasztom a mocit, és lesegítem a lányt, s érdeklődve meredek rá, hogy aztán elnevessem magam.
- Azt hittem valami keserédeset fogsz rámsütni. Csokoládé... telitalálat. – Bólintok miközben elindulunk a közeli fagyizó felé, magam mellett tolom a mocit, egy pillanatra még a hátsójára is téved a tekintetem, a fene tudja miért valahogy olyan ingerlően domborodik. Nem úgy tűnik, mintha éppen lenne valakije, mert akkor biztosan nem pattan így fel mögém, ennyire még a mai modern lányok sem közvetlenek. De akkor mi lehet a gigszer? Szimplán csak magának való, mint én?
- Tulajdonképpen te vagy az első, akit elrabolok a birtokról. Nem félsz tőle, hogy eláslak az erdőben, vagy netán még rosszabb? – Kérdezem tőle, amikor még nem vagyunk ott az árusnál. Kissé óvatlan a drága, mert bár X-Men vagyok, biztosan oka kell hogy legyen, hogy hónapok óta nem vagyok jelen az iskola életében.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 8 Nov. - 11:56

James & Lucy

Azonnal vér szökött az arcomba, ahogy válaszolt és lesütöttem a szemem. Hát persze, hogy félreértett, naná, pasiból van, nem? Nem lenne szabad így elítélnem a pasikat, de túl sok emléküket "zsebeltem már be", ahhoz, hogy legyen egy kis elméleti tapasztalatom. A pirulásom pedig nyilvánvalóan jelzi, hogy gyakorlati szinte semmi nincs. Az sem segít, hogy a sötét tekintete egy pillanatra sem téved le rólam. A lélegzetem is elakad, talán, nem tudom, nem tudok arra is figyelni.
- Nem úgy értettem... - jegyzem meg csöndesen, de nem kerülöm a pillantását tovább. - Bár ilyen szempontból a fagyi egészen hasonlít egy örömlányhoz. - mosolyodom el hamiskásan. Azért is fizetni kell, és utána azt lehet vele csinálni, amit akarsz, szopni, nyalni, harapdálni... - Mindenesetre én maradnék a fagyinál, hisz ha már megvetted, akkor csakis a tied, nem kell arra gondolnod, hogy utánad más is használja.
Fényes nappal beszélni ilyesmiről, miközben egy csomó diák megy el mellettünk a parkon, hogy is mondjam, furcsa. Főleg hogy visszagondolva, úgy beszéltem, mintha szokásom lenne kurvázni járni. Olyat csinálnak egyáltalán a lányok? Lehet, hogy burokban élek, de nem ismerek ilyen nőt.
Újra elakad a lélegzetem, ahogy a bőre az enyémhez ér. felkészülök arra, hogy az emlékei megrohamozzanak, miközben próbálom felfogni, hogy mit is mondott. Túl erősen fog ahhoz, hogy megkíséreljem a hátrálást. Egyszerre engedem ki a felgyülemlett levegőt, ahogy elenged. Nem történt semmi. - fut át az agyamon. Talán nem ért hozzám elég ideig. De tudom, hogy több volt ez, mint kb 5 másodperc, vagy legalább is, úgy éreztem. Most összezavart. Így a mosolyom sem olyan őszinte ez alkalommal, de elraktározom az információt, hogy látta a filmet.
A tengerparton motorozni valami elmondhatatlanul csodálatos élmény, még ha csomagtartóról kell is figyelnem. Értem, miért olyan felszabadító érzés a motor, mondjuk hosszú távon biztos, hogy az autó mellett döntenék. Ahogy megállunk, én még mindig remegek, mintha menne alattam a motor.
Nem túl vastag a farmerom, így azonnal megérzem a combomra csúszó kezet, és a pillantásommal követem. Azt hiszem ideje lenne engedni a szorításon. Ahogy a remegésem alább hagy, meg is teszem. Szavaira felpillantok és csak némán bólintok. Így nem kell bent ücsörögnie a giccses, rózsaszín cukrázdában.
Lekászálódok a mociról, megtörve a pillanatot. Biztos csak véletlenül tévedt arra a keze. Próbálom elhessegetni az érzést, amit furcsán természetesnek találtam. Azért a szilárd földet sem vetem meg, amin végre biztosan állhatok.
- Várj, kitalálom, hogy mit fogsz kérni! - szólalok meg, miután elindultunk befelé- - Csoki és...- hunyorogva méregetem. - valami gyümölcsös.
Még azt sem tudom, hogy magamnak mit fogok kérni, és így próbálom kitalálni az övét. Na jó, a gyümölcs elég nagy csalás, mert a fagyik több, mint fele abból áll, de egy kis sikerélményem nekem is lehet, nem?

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 7 Nov. - 22:02

Lucy & James

Ezt nem lehet nem félreérteni. Főleg ahogyan csípőre vágott kézzel magyaráz. A végén csak azt éri el, hogy előrehajolok, és belekóstolok az ajkába. De nem, ennyire én sem vagyok tapló, a gyönyör nyalása különben sem ilyen laza szint, mint amit most feszeget, biztos vagyok benne, hogy nála sem a jégkrémnél állt meg a dolog. Végigsimítok szinte szöges borostámon, s olyan pillantással mérem végig, mintha belé látnék. Szinte szó szerint belé. – És persze folytathajuk azzal is, hogy be tudod kapni, szopni, nyalogatni, rágcsálni, azt teszel vele, amit csak akarsz, mert ki van szolgáltatva neked. – Maradhatunk a témánál, hát persze. Lassan másfél éve nem voltam nővel, a szende kis szüzikét úgy vágnám oda, hogy mozdulni nem tudna után. És még ő provokál engem... Remek. Egyetlen szerencséje van, a külsőm ellenére annyira szadista nem vagyok, hogy szétszaggassam. Nagyon is vágykeltő cukorfalat, de ki vagyok én, hogy párhavonta itt feltűnök, és leszakítsam az érintetlen virágszálak erényeit? Nincsen tudatában annak, hogy milyen az, ha egy pasit ingerel. Pedig aztán nem néz ki fiatal csitrinek, nagyjából akár azt is kinézném belőle, hogy egykorúak vagyunk, igen magas, nyúlánk csaj, nem nagyon fog már nőni. Igaz, még így is annyival alacsonyabb nálam, hogy fenyegető pillantásommal lefelé illessem őt, hiszen pont beférne a nyakszirtem alá, ha véletlenül meg találnám ölelni. Ugyan... ne érzelgősködjünk már. Hagyjuk az olyan ocsmány kliséket, hogy csak mert motoron ülök, és cigizek, egyből valami vagány lazagyerek vagyok. Meghalt a csajom, ennyi. A testvérem itt tanul, ne állítsunk be máris úgy, mintha én lennék itt az ügyeletes szívtipró. Mindaz, amit róla gondolok, csakis a kanosságnak köszönhető, amit gyorsan orvosolni lehet, ha itthagyom, felsietek a szobámba, és megoldom magamnak. Franc... És mégsem lehet itthagyni, mert tovább évődik. Az eszem tényleg megáll, ebből nem lesz gyors kiegélülés, ami a gőz kieresztését illeti. Tovább maradok, s ő kínoz, amíg el nem látom a baját.
- Hjah, kiköpött Gregory Peck vagyok... – Fogok rá az arcára, valahol a pofacsont környékén. Nem csókolom meg, csupán eljátszom a romantikusan édelgős pillantást, aztán felnevetve eleresztem őt. A képessége folytán mit sem tud meg az emlékeimről, mellettem egyszerűen ez nem működik. Biztonságban van a nagy lelkiismerete, na nem mintha tudnék róla, hogy mit is tud, vagy hogy dilemmázik ezen.
Inkább felpattanok a mocira, ő már mögém is ül, s mehetünk is. Érzem a feszes kis testét hozzám simulni, így csak rossz irányban halad a vágyam leküzdése. Ha legalább a combját megmarkolnám... Nem, hagyjuk a francba az egészet. Szótlanságba komorulok, és tűzünk kia birtokról. Felmordulok, ahogyan hallom az instrukciót, és engedelmeskedem is. Aztán továbbfűzi a következőt. Döntse már el...könyörgöm! A másodikat választom, legalább tovább tart a szinte ölelésnek nevezhető kontaktus. A mólónál úgy nagyjából negyed órán belül ott vagyunk, megállítom a mocit, de még nem támasztom le. Mégis megteszem, amire az előbb gondoltam, félig hátrafordulva a combján áll meg a kezem.
- Fagyi. Megvesszük és kiülünk a partra?

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 6 Nov. - 20:39

James & Lucy

- Miért ne tudnálak? - teszem csípőre a kezem mosolyogva. - Elég élénk a fantáziám. - vallom be, de inkább nem folytatom, mert a végén félreérti. Vagy elképzelem rózsaszín kötényben, sütő kesztyűkben mézeskalácsot szaggatni. Próbálom elhessegetni ezt a gondolatot, nehogy rámtörjön a nevetés, nehéz lenne kimagyarázni. - Az a legjobb a fagyiban, - mondom inkább, hogy eltereljem a figyelmem a karácsonyi sütikről. - hogy lehet tölcsérben kérni, és szinte bárhol megenni!- persze az időjárás függvényében a cukrázdától bizonyos távolságon belül.
Igazán igyekeztem a végén, hogy ne tartsam fel túlságosan, ameddig elkészülök. Végül is ő tesz nekem szívességet. Na jó, ezt csak ő hiszi így, én nem kértem, de tényleg! Azért hülye lennék kihagyni a lehetőséget, hogy egy kicsit megszökjek innen. Bár szeretem az intézetet, de mindenkinek szüksége van egy kis kimozdulásra. Főleg, ha egy ilyen helyes pasival tehetem... ó, miket beszélek! Biztos neki is megvannak a maga kis undorító titkai, amikről jobb lenne, ha nem tudnék. De mégis, valamiért vonz. Nem zárnám ki azt sem, hogy a belőle áradó enyhe sötétség, amit alig tudok megmagyarázni, hogy mi is pontosan, de a történeteimben főszereplő lányok mindig ilyen típusú férfiakba botlanak, mielőtt megkezdődik a kaland. Akkora probléma lenne, ha egyszer én is meg akarom élni a képzelgéseimet?
- Mint Audrey Hepburnnek a Római vakációban? - veszem le a hajgumit a csuklómról, mielőtt összefognám a hajam egy egyszerű lófarokba. Nem hiszem, hogy látta volna a filmet. Tulajdonképpen most nekem sem jut eszembe, hogy milyen volt pontosan a főszereplő haja, csak a motoros jelenet dereng.
Nézem, ahogy felpattan, aztán mögé mászok, ügyelve rá, hogy a bőröm ne lógjon ki sehol. Teljesen más kívülről nézni és rajta lenni egy ilyen masinán. A szívem valószínűleg még a motorzúgásnál is hangosabban kalimpál. Biztos helyes döntés bukósisak nélkül ilyet csinálni?
Halkan sikkantok, ahogy elindul a motor, erősebben szorítom magamhoz . Megdöbbent, hogy ilyen közel vagyok hozzá, mégsem ettől félek a legjobban. Pedig még a nevét sem tudom! - döbbenek rá. A környezet elsuhan mellettünk, csak akkor látom rendesen a dolgokat, ha előre szegezem a tekintetem.
- Mondjuk a következő, ott a sarkon túl.- szorítom ugyanolyan intenzíven, hiába lassított le. Azt hiszem, a szembeszél rászárította a vigyort az arcomra. Rádöbbenek, hogy nem akarok leszállni, még nem. Élvezem, hogy anélkül lehetek valakihez ilyen közel, hogy nem tudok róla az égvilágon kívül semmit. -Vagy a mólónál. Ott le lehet ülni a kövekre is. - gondolom gyorsan ki, hogy mi a leglogikusabb hely, amivel meghosszabbíthatom az utunk. Igazából csak az életemmel játszom, de nem érzem magam annyira életveszélyben.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 13 Szept. - 18:40

Lucy & James

Ha ez így megy tovább, itt fogok vele rostokolni, és még csak rá sem gyújthatok megint, mert zavarja őt a füst. Igazán... nagyszerű, felemelő érzés, hogy egy fiatal lányka köreit sikerül megzavarni. Annyira azért nem fiatal, ha 1-2 évvel idősebb lenne, már biztosan besoroznák valami itteni felnőtt állományba. Van egy olyan rohadt érzésem, hogy itt mindenkire rásütik a bilétát, akár egy napra is, csak kellenek ide a feláldozható gyalogok. Ebből pedig többet nem kérek. Egyetlen megbizatást kaptam, és igazából szinte biztos vagyok benne, hogy a prof szándékosan osztotta ezt rám. Hogy szembenézzek a félelmeimmel, mert egyben a valóságomat is meghatározzák. Megmondtam neki, hogy ne turkálon a fejemben, nem azért engedtem számára a képességét, és mégis megtette. Felborította az alkut, nincsen maradásom. Legyenek X-menek azok, akiket irányíthat. Viszont... késlekednem kell, mert a fiatal lány újra és újra meghökkent.
- Nem ezt mondtam kiscica... Azt kérdeztem, el tudsz engem képzelni, ahogyan... beülök mondjuk egy cukrászdába, és nyalom az édes gyönyört...?
– Kérdezek vissza provokálóan, ha már piszkálja az alvó tigrist, legalább tudja már meg, hogy kivel kezd. Ethan igazi csábító, én meg egy javíthatlanul hülye romantikus vagyok, de az öcsémmel mégis egy vérből származunk, tudok én belemászni a másik aurájába, ha nagyon kell.
- Miért kéne lekenyerezned? Nem arról van szó, hogy neked kell viteldíj? – Lépek most közelebb, arébb legyintve néhány fiatalt akik azt hitték, hogy rajtam keresztül vághatnak át a parkon. Lepillantok a lassan felálló lányra, vad pillantással méregetem, tényleg hihetlenkednem kell, hogy éppen velem próbál ismerkedni. Egy jobb érzésű gyerekgyilkos is sikítófrásszal küzdve menekülne. Végülis mégis felajánlom, hogy menjünk, és nem mond nemet, legalábbis elsőre felhúzza magát, kapok tőle nagyon is találó jelzőket, aztán... mosolyog, és bólogat. Francba... Bólintok, és nekidőlök a motornak, amint kiért a látótávból, már füstölök is újra. Épppen a végére érek, amikor megjelenik, kesztyűben. Észre sem veszem a változást, hidegen hagy, ellenben nem csinálok segget a számból, most már elviszem.
- A hajad úgy fog kinézni... – Nem fejezem be, önmagának rúgja a gólokat. Rápattanok a mocira, kirúgom a támasztékot, és feltolom a napszemüveget. Megvárom, míg mögém simul, eligazgatom a kezét, hogy hol érdemes fogni, hogy levegőt is kapjak, aztán rámarkolok a gázra. A Harley felbőgve ugat, maga mögött fekete szín csíkot húzva. Így aztán nem lehet beszélgetni. Alig három perc múlva már a parti sétányon repesztünk, ott lassítok csak le kissé, és szólok hátra. Miután elég közel vagyunk egymáshoz, a lehelletemet érezheti, ami nem dohányszagú, kellemes mentolos, útközben bedobtam egy rágót, hogy ne legyen zavaró.
- Na melyik legyen királylány?

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 12 Szept. - 12:58

James & Lucy

Zavartan az ajkamba harapok. Basszus, hogy lehetek ilyen idióta, hogy ilyesmit mondok. Hogy nyelne el a... bokor. Mindegy, legjobb lesz elterelni a szót a bénaságomról.
Legalább sikerült egy mosolyt csalnom az arcára, ez már valami! Nem gondolná az ember, hogy a szőr alatt is van élet. Nem is sejtettem, hogy ilyenre is képes, ettől valahogy sokkal kedvesebbnek tűnt. Vajon nevetni is képes lenne? Kicsit félelmetesnek tűnik, de kíváncsi vagyok rá, hogy sikerülne-e megnevettetnem. Tessék, lecke feladva. És hogy miért akarok egy vadidegent megnevettetni? Passz. Vannak kérdések, amikre nem tudom a választ.
- Nem szereted a fagyit? - álltam előtte ledöbbenve. Ez most komoly? Még soha életemben nem találkoztam ilyen emberrel. A fagyi nyáron a legeslegjobb dolog a világon! Vagy amikor kiveszik a torokmanduládat. Emlékszem, vagy hat éves lehettem és imádtam, hogy anyu folyamatosan fagyival halmoz el, úgy még a kórház is elviselhető, még egy gyerek számára is. - Akkor milyen édességgel lehet lekenyerezni? - kérdeztem kíváncsian. Mondjon valamit, ami még a fagyinál is jobb! Mindenkinek van valami... lennie kell...
A szavai hatására a motorra nézek. Hogy én üljek fel a háta mögé? Elég veszélyesnek tűnik ez a masina, nem beszélve arról, hogy tulajdonképpen ő is. Első ránézésre nem olyan pasasnak gondolnám, aki fagyizóba viszi a lányokat... De nem akarok pisis berezelősnek tűnni. Legalább nincs éjszaka, akkor aztán tuti nem mennék bele. Így viszont hátha meg tudom győzni, hogy ne mondjon fel. Már ha elárulja, hogy mi a baja pontosan.
- Igazán nem akarom húzni a "drága" idődet. - fogom magamhoz a könyveimet hűvösen. Nem kell beáldoznia magát miattam. Csak segíteni akartam, de úgy látszik fölöslegesen. - Nekem is lenne jobb dolgom, mint egy morcos medve társaságában kuksolni. - kamuzom. Igazából az égvilágon semmi tennivalóm nincs. Talán van házi... de azt úgyis óra előtt nézem át. A szobámban való egyedül kuksolás még kevésbé tűnt vonzónak, mint vele.
- Na jó, mindjárt jövök. - mosolyodok el, mert meggyőztem magam.
Felszaladok a szobámba és leteszem a könyveimet, aztán felhúzom a bőrkesztyűmet. Ha mögötte fogok utazni, akkor valószínűleg elkerülhetetlen lesz, hogy hozzáérjek. A Római vakáció szimbolikus jelenete jelent meg a lelki szemeim előtt, noha nem vagyok egy Audrey Hepburn, de ő sem egy Gregory Peck.
Felkapom a fekete kabátom. Az ellenszélben biztos jól jön, még ha elég melegnek tűnt is a napsütés.
- Kész vagyok. - siettem vissza a kertbe, teljes harci díszben. Azt hiszem, készen állok a halálos félelemre.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 12 Szept. - 11:28

Lucy & James

Érzem a fájdalmat, de ez nem járt akkorával, ami miatt aggódnom kéne. Megviselt már az élet sokkal jobban is, mintsem ezen aggódjak. Végigsimítok lassan már szögessé vált borostámon, és mit sem törődöm azzal, hogy ujjbegyemről lepörkölődött kissé a bőr. Ha nem bírja a füstöt, nem kell vele élnie. Ha már megszólított, az a legkevesebb, hogy felelek, és nem rázom le látványosan. A válaszán keserédesen fintorodom el.
- Késő. Legközelebb megnézem azt a bokorbafúrást. – A mosolyát mégis viszonzom, én nem zavartan, halványan. Amolyan züllött külsőbe bújtatott megtévedt jófiú vagyok, még ha Ethan ezt nem is hiszi el nekem. Egykori kisvárosomban is rámragadt, hogy a hallgatag motoros biztosan baltás gyilkos ráérő idejében, ezért aztán nem volt csoda, hogy a pompomlány halálával utolért az igazságszolgáltatás, engem gyanusítottak. Már nem vagyok olyan jó, mint amilyen voltam, megtört az élet, ám sosem voltam az a szemétláda, akinek tartottak. Mindegy is, csupán az a gond, hogy ennek már mások isszák meg a levét. Ezért nincsen maradásom.
- Fagyi... úgy nézek ki, mint aki fagyizni szokott? – Köpködöm vissza a szavakat, hihetetlen, hogy ez a lányka menyire fiatalnak tűnik, pedig azt hittem, nagyjából egy korúak vagyunk. A stílus nem minden, attól mert ennyire közvetlen, még nem kéne leírnom. Az ál-Norával való találkám nem növelte túlzottan az önbizalmam. Enyhítem a pillantásomat, mielőtt még elküld a francba. És ha megteszi? Legalább gyorsabban elhúzhatok innen. – Tudom, hogy hol van a konyha kiscsibém. Ha fagyit akarsz, akkor kénytelen leszel mögém pattanni. Talán ráér még egy kicsit a felmondásom. – Már pakol is, a mosolya ugyanúgy elolvadt, mint a meg nem kapott fagyi. Mondom én, igazán „jó” hatással vagyok mindenkire, és mégis... el akar kisérni. Döbbenet.
- Vidd fel a könyveidet... és legyen.. elviszlek. – Sugallom mártir arccal. Legalább amíg nem látom pár percig, elfüstölök egy újabb adagot. Ott állok felette, kérdően, hogy most akkor mi legyen. Bukósisakkal nem szolgálhatok, és ha történik vele valami, akkor egyel több ember, akinek a lelkemen szárad az esetleges halála, már teljesen mindegy. Valójában nem ilyen vagyok, ám kiváló motorsként még sosem ért baleset, nem egy mögöttem ülő csitrivel fogom mindezt megkezdeni.
- Nem. – Egyátalán nem vagyok abban a hangulatban, hogy magamról meséljek. Különben is, milyen jogon kérdezősködik? Fagyit kér, érdeklődik... az sosem vezet jóra, ha valaki korrekt módon, emberként kezel. Hagyjuk a fenébe, mert ha tovább csinálja, akkor egy kurva szó nélkül fogom faképnél hagyni.
- Na siess, megvárlak, ha iparkodsz. – Lépek vissza a motorhoz, és már gyújtok is rá a következőre, egyenlőre több pillantásra nem méltatom. Hát ez van, törött lélekkel nem lehet máshogyan kommunikálni. Nem is tudom, hogy mit hittem, amikor Ethan elmesélte, hogy mennyire jól érzi magát itt.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 8 Szept. - 18:42

James & Lucy

Nem az én stílusom vadidegen embereket leszólítani, de most megteszem, ha már kirángatott a transzból, amibe az írás kevert. Meg valahogy ismerősnek tűnik, de biztos vagyok benne, hogy még nem találkoztunk. Talán valakinek az emlékei közt szerepelhet halványan, de most nincs kedvem utánakutakodni a fejemben, hogy ki ő, egyszerűbb a beszéd, kevésbé fárasztó.
Felszisszenek, amikor látom, hogy az égő csikket a puszta kezével oltja el. Értékelem, hogy talán a köhögésem miatt fejezte be ilyen gyorsan, de biztos fájhatott. De most ebből azt vonom le, hogy most csak a kemény fiút játsza, vagy a képessége miatt nem érez fájdalmat. Magamon mindenesetre nem próbálnám ki valószínűleg.
- Ne zavartasd magad, belefúrom a fejem valamelyik bokorba és nem zavar a füst. - mosolygok rá kicsit zavarban. Nem akarom, hogy miattam ne tegye azt, amit szeret. Várjunk, tényleg azt mondtam, hogy belefúrom a fejem egy bokorba? Inkább egy falba verném most, de komolyan. Néha megmagyarázhatatlanul nagy hülyeségek jönnek ki a számon.
- Hogyne. A viteldíjam egy fagyi. - mondtam az első dolgot, ami az eszembe jutott. Hm, egy fagyi tényleg jól esne, meleg van és édesszájú vagyok. Főleg ebéd helyett, egy doboz eper fagyi egy nagy kanállal. - Még a konyhát is megmutatom, ha ötleted sincs, honnan szerezz fagyit. - vigyorogtam most már.
Telis tele vagyok jobbnál jobb ötletekkel. Bár valószínűleg a konyha most őrültek háza az ebéd miatt és nem vennék jó néven, ha ott kotnyeleskednénk. Este a jó odasettenkedni és felfalni mindent.
- Á, értem. - veszek vissza a mosolygásból. Szóval nem kapok fagyit. - Elkísérhetlek? - szedem magamhoz a könyveket és a füzetet. Mindegy mit mond, úgy is muszáj lesz bemennem egyszer, csak az a kérdés, hogy vele, vagy utána.
Persze, nap közben általában diákok közt vagyok, este meg zömében egyedül, de azért néha látok egy-egy X-Ment elsuhanni a Professzor szobája felé. Ha jól tudom, nekik van egy külön kiképző részlegük valahol. De így már értem, hogy mitől volt olyan ismerős, biztos láttam már egy pillanatra.
- Elárulod, hogy miért érzed úgy, hogy nem végzed jól a védelmünket? - kérdezem kedvesen, hogy ha nem akarna válaszolni, megtehesse. Nem akarom, hogy úgy érezze, ráerőltetem magam. Bár ha ez kell, hogy fagyit varázsoljon nekem elő, akkor most még arra is képes lennék. Pocak szavának nem lehet ellenállni.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 8 Szept. - 17:40

Lucy & James

Hallottam is a kicsengetést, amint begördültem a motorral, még mindig nehéz felfognom, hogy a birtok valójában egy iskola. Tehetséges fiataloknak, ahogyan azt táblája is hirdeti. Az iskola, amelybe az öcsém is jár. Nem mondom, hogy hülyíti a női nemet, hiszen mindenhez ketten kellenek, és kár is ezzel méltatnom Ethant, jól érzi magát itt, az ő javaslatára gondolkoztam el azon is, hogy benézek. A fiatal férfi, akiből a kora alapján ki sem néztem, hogy professzor, még egy süket hasába is képes lenne lyukat beszélni, míg a magasabbal csak egy acélos kéfogásra telt tőlünk. Biztosan nehezményezte, hogy engem nem tud fenyegetni a komolykás erejével. Ezért is furcsállom, kellek-e én ide, ha mindenki más képessége a közelemben semmivé lesz. Tudom befolyásolni az elmém varázsával, így magától értetődött, hogy az alapítók számára feloldottam a béklyót. Egyébként pedig hatósugara van a dolognak, ha nagyon nyafogna valaki, rajtam nem fog múlni.
Már nincsen alkalmam a motorra pattanni, hogy elkerüljem a tömeget, mert gyorsan kint vannak, elméláztam a cigi meggyújtása közben, néhányan már elsietnek mellettem, nem tarolhatom le őket. Rátámaszkodom hát a Harley-ra, és kitámasztom, amíg nem oszlik jobban a tömeg. Szippantok egy keveset a Marlboro-ból, egyátalán nem zavar a meleg, megszoktam már, hogy időjárástól függetlenül azonos ruhadarabokat viseljek, az ujjatlan sötét kesztyű is közéjük tartozik. Ügyességem páratlan, mert cigivel az ujjaim között is képes vagyok megdörzsölni a homlokomat anélkül, hogy megégetném magam. Rutinos mozdulat, olyan valakié, akinek lételeme kell hogy mindig kész legyen a váratlanra. Amikor itt éltem, akkor sem tudtam az ágyban aludni, megszoktam a kényelmetlen priccseket, a vattaszerű dunnákkal nem tudtam mit kezdeni. Maradt a föld, és így is nehéz volt mit tennem azzal hogy elfogadjam, nem kell félig behunyt szemmel az ajtót figyelnem. Egyszer el fog jönni talán az az idő, hogy nem fogok a kőrözésemre gondolni. Köhögésre leszek figyelmes, nem mindenki bírja a dohányt, ez igaz. Feljebb emelem a tekintetemet, valami diáklány lehet, hát persze. Rámarkolok a csikkre, hogy puszta kézzel nyomjam el, és elpöckölöm a messzeségbe. A motor stabilan áll, pár pillanatra ott tudom hagyni.
- Üdv neked is. – Ha elhesegette a füstöt, akkor vélhetően nem csak a szagát nem bírja, hanem azt sem, ha hamutartóra megfelelő illat nyomakodik ki a számból beszéd közben, ezért a dzseki zsebéből bekapok egy méregerős rágót. Nem fogja elnyomni a ruhámból, hajamból kitüremkedő füstöt, de egy fokkal enyhítheti azt.
- Felcsaptál valami kalauznak? – Kérdezem bársonyos selymességgel a hangomban. A külsőm ellenére tudok én kedves lenni, csak ritkán vélem úgy, hogy megéri. – A professzor vett fel még tavasszal. X-Men vagyok. A védelmetekért. Amit valljuk be pocsékul űzök. Fel is megyek, és leadom a megbizatást. Ezért vagyok itt. – Nem mosolygok, láthatóan nagyon is komolyan gondolom, ám valamiért furcsa érzést tölt el vele kapcsolatban, önzetlennek tűnik, ami manapság nagyon ritka. Ebben a vészterhes világban mindenki a saját boldogulását keresi, és nem merül fel az, hogy a másik értékeit nézik. Különös teremtés. Én vagyok a pokróc, hogy nem kérdezek vissza, egyszerűen nem megy.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 6 Szept. - 12:06

James & Lucy

Ma valahogy nem bírtam koncentrálni az óra anyagára, akármennyire lenyűgöző dolgokról tanulhattunk. A füzetembe firkálgattam és irogattam ötleteket, vagy éppen az ablakon bámultam kifelé. Arról méláztam, hogy óra után mennyire jó lesz kimenni és egy padon ücsörögve írogatni, az embereket figyelve. Már túl régóta vagyok a négy fal közé bezárva. Az óra mutatói pedig mintha ellenem dolgoznának. Ebben az esetben örülök, hogy nincs szupergyors képességem, mert akkor még lassabbnak tűnne az idő múlása. Elnyomok egy ásítást, megrázom egy kicsit a fejem, nehogy elaludjak. Látom, hogy a többiek körülöttem hasonlóan szenvednek. Kínzás ennyi diákot bezárva tartani, amikor odakinn ilyen ragyogóan süt a nap. Mondjuk itt ez nem olyan ritka, mint odahaza volt, ahol az óceáni éghajlat miatt csoda számba ment egy ilyen verőfényes délután.
Végre valahára vége az órának és egyszerre akar kirobbanni mindenki a teremből. Kivárom a sorom, nem állok be a tolongók közé. A legtöbben ebédelni szaladnak, de én nem vagyok éhes, úgyhogy könyveimet magamhoz szorítva egyből az udvar felé veszem az irányt.
A bejárattól nem messze találok egy üres, kissé félreeső padot, egy hatalmas fa árnyékában, ahova letelepedek és nekiesek az üres papírnak. Annyira belefeledkezem ilyenkor az írásba, hogy se nem látok, se nem hallom a külvilág zajait. A szereplőim bőrébe bújva magam is részese leszek a történéseknek.
A saját köhögésem zökkent ki az elmélyült körmölésből. Ekkor veszem észre, hogy cigi füst terjeng és ezért tömítődtek el az orrlyukaim. Nem messze tőlem észreveszem a szag forrását is. Biztos nem tanár, de ha diák, akkor nem ismerem, de őszintén szólva nem tűnik annak, viszont ismerős. A legjobb módja a rejtélyek feloldásának, ha direkt módon megszólítom.
- Szia, nem láttalak még erre.- hessegetem el a füstöt magam elől. Nincs bajom a dohányosokkal, csak én nem bírom a szagát. Óvatosan szólítottam meg, nem akartam megijeszteni, ha még nem vett észre. - Ismerős vagy erre, vagy segíthetek valamiben? - teszem le az ölemből a füzetet a padra, mielőtt felállok és észrevétlenül végigmérem . Fiatal srác, nem sokkal lehet idősebb nálam, látszatra nincs semmi rendellenessége, mármint ördögszarv, kiálló farok, kék szőr vagy medvetalp. Kicsit ápolatlan, de egész helyes. Az utolsó gondolatomra önkéntelenül halvány pír ül ki az arcomra.

Tárgy: Lucy & James Pént. 5 Szept. - 19:54

Lucy & James

A Harley csikorogva fékez a birtok főbejárata előtt. A vaskapun beengedtek a marcana őrök, és már csak be kéne tolnom a motort a garázsba, hogy én is visszatérjek a szobámba. A szobámban, amit lassan négy hónapja hagytam magam mögött. Tavasszal laktam itt csupán pár hétig, miután úgy láttam, hogy nincsen értelme a zaklatott életmódnak, amit Nora halála után éltem, végre egy kicsit nem ártana lenyugodnom, és miután Xavier felajánlotta, hogy legyek X-Men, gyorsan fejest ugrottam a dologba. Kaptam egy megbízatást, amiből az derült ki, hogy Nora él, de cseppet sem olyan közegben, mint ahogy emlékeztem rá, vagy valaki felvette az alakját. Mindkét eshetőséget nehezen emésztettem meg, ez volt az oka, hogy egész nyáron nem tértem vissza a birtokra. Át kellett gondolnom a saját létemet is, de talán itt az ideje lezárnom életemnek azt a szakaszát. Szívem egy bizonyos szeglete mindig szeretni fogja a szőke szépséget, akiért az egész város odavolt, de végleg elengedtem. Ha sírva könyörögve vallaná be, hogy nem halt meg, akkor sem tudom, hogy lenne-e számunkra közös jövö, hiszen annyira mások vagyunk. Ő extrovertált, míg én alig szólalok meg, és ez csak a legkisebb különbség. Kitámasztom a motort, még nincsen kedvem elbúcsúzni tőle. Ethan hiába riogat azzal, hogy kárt teszek magamban a dohányzással, nem érdekel, nincsen vesztenivalóm. Ha pedig annyira káros lenne, akkor nem hírdetné minden második cowboy a plakáton. Ám az öcsém az egyetlen családtagom, nem emeltem fel a hangom vele szemben, csupán vállat rántottam. Külsőre barna pilótadzsekit viselek, ezüstös gombokkal, szegecselt bakancsot, és egy fekete farmert. Lassan már egészen komoly szakállam van, így a füstfelhőn át enyhén züllött alaknak nézek ki, mintha minumum egy hajléktalant engedtek volna be a birtokra.

Tárgy: Re: Lucy & James

» Lucy Fitzgerard
» James & Nora
» Lupe F. & James H.
» James Hurley
» Damien James McCormack