Lucy & James

Tárgy: Lucy & James Pént. 5 Szept. - 19:54

First topic message reminder :

Lucy & James

A Harley csikorogva fékez a birtok főbejárata előtt. A vaskapun beengedtek a marcana őrök, és már csak be kéne tolnom a motort a garázsba, hogy én is visszatérjek a szobámba. A szobámban, amit lassan négy hónapja hagytam magam mögött. Tavasszal laktam itt csupán pár hétig, miután úgy láttam, hogy nincsen értelme a zaklatott életmódnak, amit Nora halála után éltem, végre egy kicsit nem ártana lenyugodnom, és miután Xavier felajánlotta, hogy legyek X-Men, gyorsan fejest ugrottam a dologba. Kaptam egy megbízatást, amiből az derült ki, hogy Nora él, de cseppet sem olyan közegben, mint ahogy emlékeztem rá, vagy valaki felvette az alakját. Mindkét eshetőséget nehezen emésztettem meg, ez volt az oka, hogy egész nyáron nem tértem vissza a birtokra. Át kellett gondolnom a saját létemet is, de talán itt az ideje lezárnom életemnek azt a szakaszát. Szívem egy bizonyos szeglete mindig szeretni fogja a szőke szépséget, akiért az egész város odavolt, de végleg elengedtem. Ha sírva könyörögve vallaná be, hogy nem halt meg, akkor sem tudom, hogy lenne-e számunkra közös jövö, hiszen annyira mások vagyunk. Ő extrovertált, míg én alig szólalok meg, és ez csak a legkisebb különbség. Kitámasztom a motort, még nincsen kedvem elbúcsúzni tőle. Ethan hiába riogat azzal, hogy kárt teszek magamban a dohányzással, nem érdekel, nincsen vesztenivalóm. Ha pedig annyira káros lenne, akkor nem hírdetné minden második cowboy a plakáton. Ám az öcsém az egyetlen családtagom, nem emeltem fel a hangom vele szemben, csupán vállat rántottam. Külsőre barna pilótadzsekit viselek, ezüstös gombokkal, szegecselt bakancsot, és egy fekete farmert. Lassan már egészen komoly szakállam van, így a füstfelhőn át enyhén züllött alaknak nézek ki, mintha minumum egy hajléktalant engedtek volna be a birtokra.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 27 Márc. - 20:18

Lucy & James

Csak azért hiheti, hogy gyors voltam a cigivel, mert kb. két slukk után rájöttem, hogy megintcsak semmi értelme a közelében füstölni, és nagyjából az egész szálat dobtam a fenébe. Pár nappal ezelőttig füstölögtem rendesen, most meg a lány miatt nem először kényszerülök rá, hogy ne is legyen annyira fontos a dolog. Kényszerülök? Annyira nem halok bele, pótcselekvés, pusztán a szokás kedvééért teszem. Mintha egy fokkal jobban kitöltené az életemet, mintha nem lenne. A hercegnő viszont folyamatosan táncol az idegeimen, bőven leköti a bennem rejlő összes személyiséget ahhoz, hogy ne legyen szükségem plusz hagyományokra. Tegnap reggelt találkoztunk, most ismét reggel van, szándékaim alig változtat, ám ez itt.. úgy érzem valami ellentétes irányba sarkal, mint amit eredetileg terveztem. Már minimum Alaszkában kéne lennem, és itt kirándulgatok a selymescombuval a hátam mögött. Hogyan keveredhettem ebbe bele?
- Milyen választ vársz Lucy? Koloncnak gondollak, vagy megmentőnek? Van egy olyan érzésem, hogy rám akarod húzni a rosszfiú sablonját, amiből köszönöm, nem kérek. – A legtöbb lány bizony a dögös, sötét alakokra bukik, akiknek biztos van valami vaj a fülük mögött, és lehetőség szerint már a második mellékutcában megfordul a fejükbe, hogy bemásszanak a kicsi bugyijába. Csalódnia kell, ha ilyesmit cimkézne rám. Norával szemben is tisztességes voltam, s mindenkivel tisztelettudó, amíg rám nem sütöttték a gyilkosság billogát. Onnantól nincsen életem... Ám hogy ez bárki szemében vadító lehet? Nem tudok vele azonosulni. A barna kislány is olykor áhitattal néz rám, amit nehezen megérdemeltnek gondolok. Miért is kapnám? Nem vagyok én se kutyája, se macskája, nem tettem érte semmit. Vágyjon csak a rosszfiús dögre valaki mástól, hiszen körbeudvarolni sem fogom tudni. Úgy vélem szépen kihalt belőlem minden, csak az üresség maradt. Ennek ellenére nem lenne szívem csak úgy elfeledkezni róla.
- Nem. Kitöltöd az űrt, azt hiszem. Önző módon kihasználom, hogy most nem vagyok egyedül. Szórakoztatsz. – Mondom ki, talán igaz, talán nem. Ellenben nyersen pofábamászó az a stílus, ahogyan ezt közlöm. Ha ez az ára annak, hogy el tudjak szakadni tőle, akkor megteszem én lelkiismeretfurdalás nélkül, hiszen mi értelme kapcsot képezni, ha az bármikor elszakadhat? Nem, nincsen már bennem az a bátorság, az a világgal szembeni dac, hogy a szerelem túlélhet bármit. Akkor meg nem is kell.
- Valóban nem. Talán mindez felesleges volt, és a birtokon a helyed, nekem meg valahol máshol. – Bólintok, mégsem tudom csak úgy elengedni. Engem nem villanyoz fel úgy, hogy eltölhetem a képességét, a puszta érintése rémit meg. A közelsége, amellyel nem tudok mit kezdeni. Azt, hogy el kell merülnöm a tengerkék íriszekben, nem segít egy cseppet sem. Könnyebb lemondani minderről még most, mintha azon tűnődnék, mikor ismétlődik meg a múlt. Egyszerűbb hátat fordítani, mint azt hinné, neki számítok.
- Erre egyedül is képes vagyok. Megtettem vagy másfél évig. – Valójában sokat éltem az erdőben, innen a hagyomány, hogy nekem aztán nem kell kényelem, őszintén beleszarok, hogy most a földön kell aludnom, egy fán, vagy egy priccsen. Nem tudom elképzelni, hogy ez már változzon. Ilyen vagyok, ilyenre formált az élet. Szótlanul hagyom, hogy elhúzza a kezét, és visszaüljön a motorra. Mögé lépek, és pillanatnyi habozás után... megölelem. Nem tudom, hogyan visz rá a lélek, de megteszem. Hogy aztán pár szívdobbanásnyi idő után mintha mi sem történt volna, eléüljek, és folytassuk az utunkat. Úgy másfél óra, amíg zúgunk fölfelé az emelkedőn, hogy megpillantsuk a kulcsos házat. Szintén tóparton áll, hasonló, mint ami North Salemben is van, csupán itt nincsen kiépítve üzletsor mellette. Csak a ház, előtte egy stég, a tó körül nádas. Horgászatra kiváló. Mellékes, hogy nincs nálunk horgászbot. Ellenben a kulcsot megtaláljuk a helyén, az ajtófélfa felett. Egyenlőre még kint nézelődök.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 24 Márc. - 14:45

James & Lucy

Meglepően hamar a végére ér a ciginek, gyorsabban befejezi, mint én a reggelimet. Azt hittem, hogy egy ilyen procedúra több időt vesz igénybe, de ebből is látszik, hogy nem vagyok járatos a témában. Sosem vonzott a kipróbálása, nem kellett levezetnem semmi felgyülemlett feszültséget ilyen módon, hiszen ott volt nekem az írás. De amúgy sem vagyok egy idegeskedő, idegbeteg figura, ritkán kapom fel a vizet, de akkor is csak magamban füstölgök. Még akkor sem szoktam hisztérikus rohamokat kapni, amikor senki sem lát. Legfeljebb sírni, halkan bekuporodni egy sarokba, magzatpózban egy párnával és úgy tenni, mintha nem is léteznék. A világ számára olyan is vagyok, és ebbe nagyon sok munkát öltem bele.
- Valóban? Mennyit? - Felvonom a szemöldököm, hiszen erre a kérdésre még nekem sem lenne pontos válaszom. Nem mondom, hogy önbizalom hiányos gondjaim vannak, de... de mégis. Nincs elég tapasztalatom, hogy biztos legyek dolgokban, így amiket azokról gondolok, azok még számomra is kétesek, labilisak, hihetetlenek. Ráadásul, ha Jamesnek sikerült másfél nap alatt jobban kiismernie, mint nekem magamat, akkor meg kell emelnem előtte a kalapom. Hisz nekem több, mint 20 év se volt rá elegendő. Azt sem tudom, hogy hogyan lehetne valakinek az értékét meghatározni, de ha ilyen magabiztosan állítja, hogy tudja, mennyit érek, akkor kíváncsi vagyok a válaszára. Abban viszont biztos vagyok, hogy még meg tudom lepni.
Az, hogy azt mondja, hogy "nem hagy magamra", akár még jól is eshetne, ha nem tudnám, hogy csak a motorját félti, annak ellenére, hogy azt állítja, hogy nem. Különben miért ne tenné? Engem féltene egyedül? Á, nem hiszem. Ráharapok a nyelvemre, hogy ne válaszoljak valami szarkasztikusat arra a gondolatra, hogy én profi motor vezető leszek, mert félek, hogy az lemosná az amúgy is ritkaságnak és rövidnek, de őszintének tűnő mosolyát.
- De nem tetted. - mutatok rá, hogy ellenállhatatlan vagyok, miközben végre ránézek. Eddig csak a kezünket bámultam, szinte már bambulva. Ebben a rövidke mondatomban benne van az, hogy tudom, hogy nem akarta, mert megfogtam benne valamit. Nem, biztos, hogy nem képzelgek, ha azt gondolom, hogy vibrál köztünk valami. Megrázom a fejem.
- Semmit sem muszáj. - nézek le újra a kezünkre. Nem engedem meg magamnak, hogy olyanokról kezdjek el fantáziálni, hogy majd visszamegyünk a birtokra, közös szobánk lesz és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Főleg ha ilyeneket mond. - Elég időm volt megszokni a képességem. - vonom meg megint a vállam. - Furcsa veled érintkezni, de ez nem törli ki az elmúlt éveket, amik olyanná tettek, amilyen vagyok.
A kérdésem tényleg közökkenti a témából, amit szinte már hálásan veszek. Fölösleges olyan jövőn rágódni, ami még el sem jött.- mondta alány, aki folyamatosan a jövőjén töpreng. De az, hogy foglalkoztat, még nem jelenti azt, hogy vannak kiforrott válaszaim, inkább csak még bizonytalanabbá tesz a gondolkdoás. Talán biztosabb egy olyan közeljövőt észben tartani, ami biztosan eljön. Mint például az érkezésünket erre a sejtelmesen hangzó, mindentől távoli senki földjét.
- Én majd bogyót gyűjtögetek, ameddig te vadászol. - mosolygok megint, mert a lelki szemeim előtt egy barlang képe jelent meg. Olyan lesz, mint a történelem könyvek elején. Bár nem tudom, nekem hogy állna egy állat prém ruha, de neki biztosan akármi jól áll, ami szabadon hagyja a felsőtestét. Jaj, ne, már megint... amikor már azt hiszem, hogy képtelen vagyok több pirulásra, akkor bang, megint. Próbálom a morzsát lesöprögető kezeim mögé rejteni az arcomat és útra készen köszörülöm meg a torkomat. Most nem várom meg, hogy felszálljon, hanem egyből helyet foglalok hátul. A mai napra bőven elég volt az én béna próbálkozásaimból a vezetés terén.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 23 Márc. - 15:47

Lucy & James

Sosem véltem úgy, hogy a lányokkal kicsit is törékenyebben kéne bánni. Igaz, illik előreengedni őket, minimális figyelmességet érdemelnek, ám pusztán bókolásból hazudni… felesleges, nem hülyék. Kétlem, hogy a hercegnő is azt várta volna, hogy hanyattdobom magam az ámulattól, amiért egészen ügyesnek bizonyul a motorvezetést illetően, hiszen nem az. Tűrhető. De legalább legyűrte a saját akaratát annyira, hogy kész legyen alávetni magát az akaratomnak, és bevállalni. Bátor. Mint ahogyan eljött velem csak úgy a birtokról, pedig nem is ismert, majd az újabb hőstett ez a túra. Újra, és újra meglep. Cseppet sem az a félszeg kislány, minden pirulása, és szájbeharapása ellenére sem. Na nem azt mondom, hogy álszent, szó sincsen róla. Érzelmi részről igenis visszafogott, saját magát sem tudja a helyén kezelni, engem meg pláne nem, hiszen eddig egy kesztyűbe zárva élt. Ám azt kell mondanom, magához képest egészen bátor, felvállalja, hogy nem csupán egy csinos arcocska. Talán ezért is alakul úgy, hogy olykor elismerő pillantásra ragadtatom magam, holott ennyire nem szándékoztam kitárulkozni. Úgy tűnik, nem igazán változott a finnyássága a birtokon tapasztaltakhoz képest, így pár pillanat múlva elpöckölöm a cigit, és félresöpröm a füstöt. Marad a rágó, amit gyorsan a számba kapok, na nem mintha túlzottan érdekelne, hogy vajon milyen a lehelletem, de ha együtt utazunk, hát egye fene, ennyi már kibírok. Még bőven nem vagyok éhes, a reggelit rendszerint kihagyom, annál tartalmasabbnak kell lennie az ebédnek, meg a vacsorának. Olykor még az éjszaka közepén is felkelek, hogy lakomázzak. Valahogy el van tolva a bioritmusom, vagy mi.
- Nem becsüllek. Pontosan tudom, hogy mennyit érsz. – Ezzel nem mondom, hogy sokat, lehet ez akár a lenézés jele, hogy még mindig egy nyafka kislányként kezelem, csak minimálisat nőtt a szememben. Más kérdés, hogy gesztusaimból láthatja, hogy többször felejtem rajta a tekintetemet. Az egyértelmű, hogy következetes, nem olyan csapongó mint Nora volt. Talán a képessége hátrányaiból fakadóan kényszerült arra, hogy visszafogott, tisztességes legyen, de bármivel is magyarázzuk a bizonyítványát, attól még ilyen, amilyen.
- Nem féltem a motoromat. Úgyis ketten megyünk Lucy, nem hagylak magadra. Kivéve ha már nagyon profi vagy, akkor elviheted egy körre. – Azon ritka alkalmak egyike, amikor úgy őszintén, szarkazmus nélkül rámosolygok. Érdekes, hogy a lány még az időjárás méltatását is olyan lelkesen, vagy humorosan oldja meg, hogy az alkalmak nagy részében alig tudom elfojtani azt, hogy bizony színt visz az életemben. Amilyen pocsék volt ez a másfél év, a kis diáklány mint valami kertész, elkezdett öntözgetni, engem, kókadt hóvirágot, és mellette a fene tudja miért, lassan bontogatom a szirmaimat. A lányt ellenben sikerül ismét kiválóan megakasztanom. Lassan már vállonveregethetem magam, hogy az örökvidám teremtésből is egy hozzám hasonló roncsot faragok. Bámulatos.
- Miért, nem tűnt nyilvánvalónak, hogy ha ennyire rámakaszkodtál, lekoptathattalak volna, ha akarlak? – Nem megyek bele jobban, de látok rá esélyt, hogy valami módon „élvezhetjük” még egymás társaságát, ha normális embernek akarja magát érezni. A hatótávom olyan tizenöt méter sugarú kör, nem kell még csak érintkeznünk sem, látni sem egymást. Na nem mondom, hogy visszamegyek a birtokra, mert miért is tenném, de ha nagyon az érintések rabja, példának okáért másokkal akar ismerkedni, valamilyen szinten vállalhatom, hogy a közelében maradok, mint valami blokkoló testő, vagy mi a franc. Nem is tudom, hogy mikor fogtam meg a kezét, most viszont a tenyeremben tartom az ujjait, s lenézek rá.
- Az nem. De egy ideig veled maradhatok, ha muszáj. – Vonom meg a vállamat, nem vagyok képes több érzelmet mutatni. Máshogyan működöm. Nem fogok megváltozni, neki kell mindezt kezelnie. Ha képes rá, megteszi. Ha nem, akkor elszalad, képletesen értve. – Már nem olyan sok. Ott kétlem, hogy kapunk ebédet, de majd csak találunk valamit. Az már valóban a senki földje. – Ha készen áll, akkor felőlem vissza is ülhetünk a motorra, és indulhatunk tovább. Lassan már tényleg kezdek éhes lenni, lehet, hogy csak azért, mert ajkai közül érződik a finom buktaillat.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 21 Márc. - 17:28

James & Lucy

Nem hagy lelombozódni a kijelentése, inkább csak még több önbizalmat ad. Persze, én sem gondolom, hogy nincs nálam jobb kezdő motoros, de így sikerült kicsikarnom belőle egy majdnem bókot. A "nem rossz" már épp elég, hogy mosolyra késztessen. Kicsit úgy érzem, mintha tényleg nyeregben lennék. Még ha néha nem is úgy tűnik, jó úton haladok.
Mégis megkönnyebbülök, amikor lehajtunk az útról és a talaj alattam újra mozdulatlanná válik. Egy kicsit elfordulok tőle, ameddig mindketten elfogyasztjuk a reggelinket, én a buktát, ő a cigijét. Nem szólok be, hiszen nincs jogom, de személy szerint nem viselem jól a cigi szagát, így nem örülnék, ha a kajám is füstös lenne.
- Mondtam, hogy ne becsülj alá! - kérem ki magamnak, de megint csak jól esik a dicséret. Úgy érzem magam, mintha tényleg valami nagy dolgot vittem volna véghez az életben. Jól esik a siker, de az talán még jobban, hogy James valamennyire elismer.
- Nem félek tőle, hogy továbbra is erőltetnéd a motorod veszélyeztetését általam. - mutatok rá, hogy tulajdonképpen sokkal rosszabban is történhettek volna a dolgok és nem jó a sorssal játszani. Ha most nem haltunk meg, majd legközelebb, a Lucy és a közlekedés legújabb epizódjában.
A kérdésével viszont mindent elront. Egy pillanatra elhittem, hogy normális életem van, elterelte a figyelmemet, jól éreztem magam, szabad voltam, de most visszarántott a pár nappal ez előtti életem gondolatához. Ettől rögtön leolvadt a mosoly a számról, úgy néztem a kezére, amivel az enyémet megragadta. Most már nem jövök zavarba az érintésétől. Elképesztően hosszú másodpercekig rágódom a számban lévő falaton, mielőtt válaszolnék.
- Mi más választásom lehetne? - kérdezek vissza, miközben újra mosolyt próbálok erőltetni az arcomra. Lássuk be, nem túl hitelesen. Az az igazság, hogy bele sem gondoltam, hogy ennek az útnak vége lehet. Az elejétől kezdve egy csepp időm sem volt azon gondolkodni, hogy mi lesz annyi idő múlva, hisz az még olyan messze van és az, ami most van, az sokkal izgalmasabb. De igaz, ha egyszer James úgy dönt, hogy elég belőlem, rámun és egyedül folytatja az útját, akkor nekem nem lesz más lehetőségem, csak ezt elfogadni visszatérni az eddigi normához.
- A képességem nem szűnik meg, úgyhogy ez tűnik a legvalószínűbbnek. - vonok végül vállat és megtörlöm a szabad kezemmel a számat, hogy megszabaduljak a morzsáktól. Elhatározom, hogy nem kérdezek vissza, mert nem akarom, hogy azt mondja, hogy ő majd akkor mond le az x-menségéről. Még mindig van idő számomra, hogy változtassak ezen a véleményen, nem?
- Milyen messze vagyunk még? - kérdezem inkább, hogy teljesen eltereljem a figyelmét erről. Az előttünk álló úton rágódni sokkal szimpatikusabbnak tűnik, mint az utána következő dolgokon.

Tárgy: Re: Lucy & James Csüt. 19 Márc. - 20:51

Lucy & James

Úgy látom a lány végre kezd feloldódni a vezetésben, másban nem igazán adtam rá lehetőséget. Talán nekem is jót tenne egy-egy érintése, mégsem érzem, hogy lenne értelme. Úgysem tudnám azt nyújtani, amire vágyik, még ha a szememre is vetette, hogy ne ítélkezzen, ne akarjam megmondani, hogy mit érezzen. Szerethiánya van, még egy átlagos embertől is sokat követelne, pláne tőlem, akinél csupán csöpögésre számíthat, régen elzártam azt a bizonyos csapot, még az elcsúszott puszim is halálosan kibassza a biztosítékot, ezért nem szoktam kezdeményezni, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen szarságokhoz. Még jó, hogy Lucy előre néz, nem láthatja hogy sokadik pirulása után most velem történik meg mindez, legszívesebben kitörölném még a mai nap emlékét is a hülye fejéből, hogy képes zavarba hozni. Bőven elég az, hogy napok óta lóg a nyakamon, levakarhatatlanul. Érintései csak-csak elviselem, bemagyarázva magamnak, hogy amíg nem mondtam fel, kötelességem a diákok érdekeit szolgálni, bár ez önmagában is hülyeség, miért kéne magam bárkinek alárendelni? De legyen. Ellenben az, hogy lelkileg megérint, az már szégyenteljes. Nem szándékoztam kiadni magam senkinek, nem tudom, hogyan húzta ki belőlem, hogy mi is történt Norát illetően, ám elmondtam, bízva az ártatlan teremtésben, aki úgy látszik egy manipulatív dög, akinek egyetlen célja van; hogy megtörjön. Nem tudom, miért engem, esélyes, hogy pusztán a véletlen játéka, lesben állt az udvaron, hogy egy elhaladó prédát válasszon, akár egy imádkozó sáska, aki leharapja a másik fejét.
Amikor viszont hátranéz azokkal a hatalmas kék szemeivel, mindez elszáll, ismét képtelen vagyok rá haragudni. Hogy csinálja? És miért? Egy újabb Norát kaptam a nyakamba? Ártatlan csinos pofi, méreggel telt lélek?
- Az nem. De nem rossz, a körülményekhez képest. – Válaszolom kényszeredett mosollyal, és hagyom, hogy még egy ideig kiélje magát. Nem vagyok az a típus, aki mindenáron tanítani akar valamit a lányoknak, ráadásul Lucyval semmilyen kapcsolatom nincs, így fogalmam sincs, hogy honnan jött az ötlet. Spontán módon pattant ki. Viszont ebben a tempóban valóban egy hét alatt sem érünk oda. Ráadásul hegynek fel megyünk, időnként kéne váltani a sebességet, mi meg kettesben csorgunk, a moci is lassan fel fogja adni a túlzott terhelés miatt, a lány viszont oly lelkes, attól félek, hogy pusztán a létérért képes lennék megsimogatni a barna tincseket. Magam sem értem, hogy miért, szerencsére nem követek el újabb baklövést. Bólintok a kérdésre, és amikor lehúzódik, akkor elszívhatok egy cigit. Nem állok arébb, de félrefordítom a fejem, hogy ne rá fújjam a füstöt.
- Majd megszokod, attól viszont ne félj, hogy rendszert csinálunk belőle. Csak tudni akartam, mennyire szarsz be. Felülmúltad a várakozásaimat. – Én magam nem kívánom még most a péksüteményt, fel van kavarodva a gyomrom attól, hogy már második napja a társaságában vagyok. Folyamatosan stresszelek, és ez látszik rajtam. Figyelmen kívül hagyom az ömlengését, valami más jut eszembe.
- Mi lesz akkor, ha leszállítalak majd a birtokon? Ismét felhúzod a kesztyűd, és visszamenekülsz a csigaházba? – Kérdezem a megszokott durvasággal, ellenben mindezt ellensúlyozza az, hogy elpöckölöm a csikket, és szabad kezét megfogom, a másikkal ehet tovább. Valahogy szokássá vált ez a testi kontaktus, amelytől már nem rettenek meg annyira. Végülis mi történhet? Pár napig én is érezhetek valamit, hogy aztán őt is kitöröljem az életemből. Észre sem veszem, hogy közelebb léptem, szinte ott vagyok centikre tőle.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 16 Márc. - 14:25

James & Lucy

Még sosem vezetttem. Sosem ültem volán mögött, leszámítva azt az esetet, amikor anyu egyik hapsija egyszer az ölébe vett és megmutatta, milyen is elől. Ezért nem kifejezetten nyugszom meg ettől a helyzettől, még ha James azt is mondja végül, hogy együtt csináljuk. Mintha amúgy bármi esélyem lenne az életbenmaradásra nélküle.
Az egész testemben bizsergek, ahogy átfog, keze a kezemen, majd a combomon. Próbálok a vezetésre koncentrálni, a motor egyenesben tartására, de az agyam visszavonulót fújna, hogy átadja a terepet a testemnek. De ahogy gyorsulunk, az életösztöneim veszik át az irányítást és a sebességre, az előttünk és a mögöttünk haladó kocsikra kell figyelnem. Az első szembejövő kocsi belém fagyasztja a lelket, de a második, harmadiknál már nem rémülök meg annyira, hogy a "rossz" oldalon jönnek.
- Született tehetség vagyok. - veszem észre, hogy vigyorgok, vagy csak a szembeszél fújta ki a számat, de úgy érzem, hogy kezdem élvezni. Mehetünk vagy harminccal, de nekem sokkal de sokkal többnek tűnik.
Egy idő után nagyjából ráérzek, de nem vagyok benne biztos, hogy máskor kapva kapnék az alkalmon, hogy újra vezethessek. Egy jogsit azért nem ártana letenni valamikor a közeljövőben.
- Én igazán élvezem, de nem cserélünk? - kérdezem hangosan, miközben elhaladunk egy pihenőhely tábla mellett. Fogalmam sincs, hogy mennyit jöttünk eddig. Nekem a koncentrálás miatt pillanatoknak tűnt, de simán el tudom képzelni, hogy órák teltek el. Kíváncsi vagyok, hogy milyen hirtelen felindulásból rakott engem előre James és mi volt ezzel a célja. Illetve, hogy mennyire súlyos beszólásra számíthatok. Nem mintha joga lenne kritizálni, hisz ez mégis csak az első alkalom.
- Hű, nem gondoltam volna, hogy ennyire elgémberednek a lábaim. - álllapítom meg, amikor végre megállunk cserélni. Jobban szorítottam a lábaimat, mint hátul ülve, az biztos. Azt is nyugtázom, hogy nem pisiltem be a félelemtől, bár a meleg majd hideg ülést előbb észrevettük volna.
Mielőtt tovább indulnánk, magamba tömök egy lekváros buktát, bár még mindig nem vagyok farkas éhes, de kell valami, ami lefoglalja a még mindig remegő ujjaimat.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire felszabadító élmény. - ismerem be a vezetésről, de még mindig vannak fenntartásaim magammal kapcsolatban. Majd átváltok hízelgő hangnembe. - De te sokkal jobb vezető vagy, mint én!

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 9 Márc. - 16:35

Lucy & James

Teljesen komolyan gondolom, ahogyan eddig mindent. Többségében úgy kezelek mindent, mintha nem mondhatna ellent, holott eddig lényegében folyamatosan teljesültek a kívánságai. Így egyszerűbb elhihetetni magammal hogy férfiegóm győzedelmeskedik, lazán le tudom kezelni őt, a kis csitrit, akinek nincsen hatalma felettem. Ha lelkem legmélyebb bugyraiba nézek, mégis ott van azon bizonyos kút mélyén, ahol heverek, és onnan próbál kihúzni. Na nem mintha szükségem lenne rá. Ahogyan azonban hozzá simulok hátulról, és átkarolom a karcsú testet, hagyom, hogy jeges nyugodtságom átterjedjen rá is. Minden izmom megfeszül, egyetlen pillanatra sem kell attól félnie, hogy elkenődik a sminkje. Főleg mert nincs is, így gyönyörű, csak az életben nem vallanám be neki.
- Akkor együtt. – Biccentek hűvösen, azon fintorogva, hogy ismételten nem sikerült elszívnom a már-már rituénak számító cigit. Este véletlenül össze jött egyet az ablaknál, tegnap reggel olyan lelkesedéssel legyezgette szét a füstöt, hogy levettem, nem igazán komálja azt. A kedvem így továbbra sincsen alpesi magasságokban, nem mintha az elmúlt huszonnégy órában elhalmoztam volna az édes és kedves felemmel. Lassan megszokhatta, ez vagyok én. Előrébb csusszanok, hogy el is érjem a pedálokat, szinte már a vállába fúrom az államat, ülve nem vagyok annyival magasabb, egyértelműen hosszú a combja, míg nekem a felsőtestem a kidolgozottabb.
Franc se érti, hogy miért ragadtatom magam bíztatásra, talán csak valami hülyegyerekként kezelem, aki indulhatna már, s miután foglaltak a kezeim, elmarad a paskolás, a puszi csak úgy csattan, de nem oda, ahova kéne. Bassza meg! Furcsán bizsereg, pedig alig értem hozzá. Már az arcára is sok lett volna, de így.. mekkora egy fasz vagyok, jó ég, le kéne vágnom a mociról, itt hagyni a francba, hogy élje ki a hülye kis szeretéhségét valaki máson. Szánalmas. Én meg még jobban. Francba... Ráfogok a kezére, és nagyot sóhajtva nyomom le a kuplungot, hogy váltson. Finoman, nagyon finoman adok gázt, hogy ne dobjon le mindkettőnket a paripa. Úgy tartom az ujjaimat, hogy érezze, mit nyomtam le a kezén keresztül. A járgány lassan életre kell, berregve tiltakozik a puhány új gazda szerencsétlenkedésétől. Végül mégis sikerül beállunk egy utazósebességre, és kicsorgunk a parkolóból, itt még viszonylag enyhe az emelkedő, a gravitáció a lányt is visszahúzza az ölembe. Magam sem tudom miért, végül elmosolyodom.
- Fog ez menni. – Veszem le az egyik kezemet, és a combjára ejtem. Hátratekintek, zsaruk sehol, egyenlőre rendben vagyunk.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 7 Márc. - 15:30

James & Lucy

James eddig nem csillogtatta meg a humorérzékét, mégis, most azt kell gondolnom, hogy viccel. Magamat és a vezetést nem hogy összeférhetetlennek, de elképzelhetetlennek is tartom. De mégsem tudok nevetni, mert úgy látszik, hogy teljesen komolyan gondolja, ami csak tetézi az elképedésemet.
- De.. de... - próbálok kifogásokat keresni, de semmi jobbat nem találok mint a nem létező jogosítványom tényét. Ha azt egy legyintéssel elintézte, akkor ugyanúgy, bármilyen más aggályomat figyelmen kívül hagyhatja.
Megremegek alatta és belátom, hogy ez a pozíció mégsem olyan rossz, mint ahogy elképzeltem. Ha nem lenne benne a vezetés, akkor simán elviselném estéig az ölelését. Olyan, mint egy nagy kabát, ami védekezően körém simul. Az sem utolsó, hogy nagyobb biztonságban érzem magam így, mint nélküle.
- Autót sem vezettem még. - vágok vissza, mert ez az információ annyi segít, mint halottnak a csók. Azért figyelem, hogy miket mutat, de úgy tűnik, ennyi információból kéne építkeznem. Nem akarok hősködni, menőzni és meggondolatlanul valami ostobaságot tenni, ezért jobbnak látom kérdezni. - Szóval egyelőre annyi a teendő, hogy gázt adok, aztán?
Nem venném zokszónak, ha a kezeivel ráfogna az enyémre és irányítana, mint régen, amikor biciklizni tanultam. Ott nem volt ennyi ketyere meg kijelző, az biztos.
Meg akarok fordulni, hogy valami pillantással rábírjam, hogy kicsit több információval szolgáljon, mert az életveszély mutatóm, még mindig azt jelzi, hogy nem szabad csak úgy meghúznom, megnyomnom valamit találomra. De amikor elfordítom a fejemet, akkor érkezik egy puszi, amit talán az arcomra szánt, de így teljesen félrecsúszott és a szám szegéletét éri. A szívem azt hiszem kihagy egy ütemet, mert utána kettes sebességre kapcsolva kezd rá, ahogy visszafordulok. Az adrenalin a véremben olyan szinten megnő, hogy üsse kő, rákapcsolok a gázra. Egyszer élünk, nem?
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer rákvörös fejjel fogok motort vezetni egy útszéli kis motel parkolójában, miközben egy helyes pasi ölel. Legalább nem látja a fejem, amin a pirosság merő rémületbe vált át, mert rájövök, hogy tényleg fogalmam sincs, mit kellene csinálnom.
- Segíts! - kiátom szinte, hisz a motor zúgása elnyomja a normális beszédhangot.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 3 Márc. - 19:24

Lucy & James

Elindulunk kifelé, együtt, kéz a kézben. Ha bárki ránk néz, mintha csak egymáshoz tartoznánk, holott egy pillantást sem vetek a lányra. Mégis olyan szoros a kötelék, amelynek létezését ügyesen igyekszem titkolni. Hatással van rám. Felolvasztja a jeget, mintha minden rezdülésével azt sugallná, hogy kellek, szüksége van rám, ám ami még ennél is fontosabb: adni akar magából. Valamit ami többet ér minden szónál, még csóknál, ölelésnél is. Támogatást. Szeretetet. Folyton bántó, odacsapó stílusom ellenére is csupán alig hátrál meg, hogy aztán ismét visszaszökeljen hozzám. Érthetetlen. Csupán azért tenné, mert képes megérinteni? Inkább lenyeli a stílusomat, csak normális embernek érezze magát? Nem. Ebben kételkednem kell. A felszín alatt, a mélyben nagyon is komoly érzésű lányról van szó, aki mindentől függetlenül bennem láthatta meg azt, amitől több lehet. Önzők lennénk, hogy elvesszük ezt a másiktól? Meglehet. Minden annyira kusza még, hiszen a Norával való ismételt találkozó óta alig telt el pár hónap, úgy véltem, hogy még nem vagyok túl a csalódáson, amit a lány művelt velem. Ha él, akkor minden hazugság volt. Még az is, amiről azt akartam hinni, hogy van jövőnk ketten, együtt. A professzor képessége sem működik a közelemben, így nem tudja, hogy mi jár a fejemben. Legalábbis kezdetben így működött. Megkért rá, feloldottam az abroncsot, így már mindenkinél jobban ismer. Mégis képes volt Nora nyomába állítani, ahogyan Lucy találgatta, hátha meg tudok bírkózni. Ám ha kicsit is jó abban, amit csinál, belegondolhatott volna, hogy számomra már túl késő. Zárni a múltat. Azt kellett volna. Szerelmünk úgysem teljesülhetett volna be.
- Nem micsoda. Kicsoda. Te leszel a sofőr. Majd én vigyázok rád. Errefelé úgysem járnak zsaruk. Csak egy kicsit. – Nem engedek az elképzelésemből, ahogyan nyeregbeült még fészelődik előttem, ahogyan a combjára, a derekára siklik a kezem. Más így a súlyeloszlás, mint korábban, nekem is meg kell találnom a megfelelő pózt, hogy ne csússzak le. Találkozik ismét a tekintetünk, egy pillanatra még az ajkunk is vészesen közel kerül, ahogyan előrehajolva magyarázok.
- Ugyanaz, mint a kocsinál, csak itt kézzel nyomod a pedálokat. Váltás, fék, gáz. – Magyarázom, igazán érdekes dolognak tűnik, nem pusztán elraboltam, átfordult az a bizonyos kocka, már tanítok valamit. Nem tudom miért, feltámad bennem a védekező ösztön, hogy én is adjak számára. Erőteljesen kapaszkodok, mert a legtöbben túl hirtelen lőnek ki, van egy olyan érzésem, hogy járgányunk gyorsan felágaskodik majd, s ha nem vigyázok, akkor seggre ülök a betonon. Méltóságon alul lenne.
- Ne fossál be, figyelek. – Bíztatásul egy puszit nyomok az arcára, hátha nyer valamennyi önbizalmat. Mintha eddig nem fordítva lett volna. A francba, mit ki nem képes hozni belőlem...

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 1 Márc. - 22:45

James & Lucy

Mindig úgy érzem, hogy amikor James elkezd nyitni felém, akkor erre rájön és direkt visszaburkolózik a szőrösszívű álcája mögé. Olyan, mintha szánt szándékkal csinálná, mintha nem akarna beengedni, de valahogy a tetteiből mégsem ezt veszem ki. Teljesen összezavar és zavarba hoz, szinte minden mozdulatával és szavával, hisz ez a kettő általában nincs szinkronban. Én folyamatosan próbálok kiigazodni rajta, de nem olyan egyszerű feladat, mint aminek tűnik. Á, nem, nem is tűnt sosem egyszerűnek, de nem olyan fából faragtak, aki egyszerűen feladja. Tetszik, hogy nem tudom megfejteni őt pár pillanat alatt, függetlenül a képességemtől és ezt már szerintem ő is tudja. Lehet, hogy csak játszik velem? Ha valóban így lenne, akkor túl jó színész, úgyhogy nem igazán hiszem el.
Csak csendben ingatom a fejem. Nem, nincs nálam időutazó ketyere, de bárcsak lenne! Nem jó szenvedni látni és ha tehetném, akkor szívesen megfosztanám a hosszú évek szenvedésétől, még ha akkor valószínűleg sosem ismertük volna egymást. Bár ez paradoxont szülne és az egész időutazás fizikai tényével nem vagyok tisztában. Még olyan mutánssal sem találkoztam, aki képes lett volna ilyesmire, csak olyannal, aki a pillanatnyi térbeli helyzetét tudta megváltoztatni. Mennyivel hasznosabb képességek, mint az enyém!
Bár az előbb goromba volt, most ismét gyengédséget érzek a részéről, amikor az ujjait az enyéimbe fonja és úgy vezet ki, mintha összetartoznánk. Ajkaim önkéntelenül mosolyba futnak, amikor a köszönetemre rávágja, hogy rinyálok. Neki próbáljon megfelelni az ember.
- Mi..mi... micsoda? - nézek a kezembe pottyantott motor kulcsra, mintha valami földön kívüli tárgy lenne, amit még sosem láttam. Szinte mechanikusan működnek a lábaim, ahogy felülök a járgányra, de az agyam nem fogja fel a helyzetet, nagyon meglepett most ezzel. - Dehát nekem nincs is jogsim! - tiltakozom kicsit talán megkésve. Azzal azonban semmi bajom nem lenne, ha engem átölelve vezetne.
Nem tudom elképzelni, hogy miért akar úgy meghalni, hogy engem ültet előre, ha egyszer fogalmam sincs róla, hogy kell vezetni. Ráadásul az életem nagy részében egy fordított forgalmú országban nőttem fel, ahol totál más szabályokhoz szoktam hozzá az úton. De az utolsó mondata egy kis reményt ad. Egy kis darabon az akár lehet a parkoló másik vége is.
- És ezt milyen öngyilkos hajlamtól vezérelve találtad ki? - próbálok megfordulni, amennyire csak lehet, de olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy már nem vagyok benne biztos, hogy csak attól szaladgál az adrenalin az ereimben, hogy nekem kellene kormányoznom. Előtte ülni még vadítóbb, mint mögötte. Olyan, mintha nem ébredtem volna fel és az ölelése tovább folytatódna.
- Na jó.- nyelek nagyot, visszafordulva, keresve a lyukat, ahova a kulcs illeszkedik és úgy amblock felmérni a műszerfalat. Én nem fogok kétségbeesett hercegnőt játszani, aki semmire sem képes. Kalandot akartam és nem futamodhatok meg az első bukkanónál. Lehet, hogy nem hordott még a hátán a föld nálam bénább embert, de a bizonyítási szándékom legalább megvan. - Várom az utasításokat!
A kezeim szinte görcsösen kapaszkodnak bele két oldalt a kormányba és próbálok mindent aszerint csinálni, amint mond, de tény, hogy nem érzem magam a helyzet magaslatán.
- Hé, most sem kaphatom meg a bukósisakot? - kérdezem, még mielőtt felbúghatna a motor. Az életben maradás utolsó szikrájába kapaszkodom, de nem tartom valószínűleg, hogy reálisan.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 27 Feb. - 16:26

Lucy & James

Érdekes, hogy szegény lány minden második percben pirulásra kényszerül. Hogy van ennyi vér a fejében? Ugyanakkor nekem köszönhető, folyamatosan kellemetlen helyzetbe hozom. Neki kellemetlen, nekem meg amolyan leszarom szituáció. Ha meg akar rajtuk illetődni, az már nem az én bajom. Csak akkor tudnám, hogy miért vagyok vele, ha ennyire közömbösnek cimkézem őt. Hatással van rám, ám inkább menekülnék,mintsem beismerjem mindezt. Egy pillanatra letéved a tekintetem az ajkára, hiszen úgy látom, már ő is vizslatta az enyémet. A fair-play értelmében jogom van visszasandítani.
- Milyen időmnek kellett volna eljönnie? Amikor mindaz, ami történt, semmissé válik? Arra várhatok. Ha csak nincsen időutazó ketyere a kistáskádban angyalom, akkor mindez megtörtént. Na húzzunk innen. – Állok fel, hogy még pont eljusson a fülemig amit mond. Valóban jól érzi magát a társaságomban, és a francba is, kezd ez kölcsönössé válni. Minden érintése megborzongtat, mégis másodlagossá esik vissza azzal szemben, ahogyan oltja a tüzet, ahogyan magához húz lelkileg, és nem hagy kiégni. Mintha egy már hamuvá éget fát próbálna élesztgetni. Lehetetlen vállalkozás, mégis hősies. Bolond, de hősies. Abba nem kell belegondolnom, miért használ többesszámot, csakis az általánosítás lehet a célja, hiszen másokhoz nem tud úgy érni, mint hozzám. Ki is használhatnám az érdemtelen előnyt.
Megveszem a briósokat, meg a buktáját, és nejlonba csomagolva viszem, hónom alá csapva, hogy a dzsekimben túrjam fel a kulcsot. Rátalálok a finom puha ujjakra, pillantásommal jelzem, nem kell attól tartania, hogy ismét emlékbúvár lesz, amíg a közelemben marad, ha hozzá is ér valaki, most normális emberként tud létezni. Összenézünk, rákulcsolom az ujjaimat az övére.
- Hagyd most a rinyát. Szót sem érdemel. – Nem, én nem köszönöm meg, pedig nekem aztán volna mit. Bepakolom a tízórait a moci utazófakkjába, aztán átadom a kulcsot. – Most te ülsz elől. – Hagyom, hogy miután felkapkodta az állát a földröl, átemelje a lábát a járgányon, én is megteszem, majd kirúgva a támasztékot, mögé csusszanok. Ráfejtem az ujjait a kormányra, hogy én magam is ráillesszem a tenyeremet. Magyarázni akarnék, de olyan közel van így egymáshoz az arcunk, hogy még megszólalni is alig tudok, ha csak félig hátranéz. – Te fogsz vezetni. Legalábbis egy darabon. – A hátának simulok, és lehet, hogy butaság volt, mert így most az ölemhez ér a formás fenék. Khm... Francba. Na koncentráljunk a vezetésre. Már ha eljutunk odáig, hogy beindítsa.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 24 Feb. - 2:22

James & Lucy

Nem mondom, hogy megjön az étvágyam a katyvaszát látva, de hát eddig sem volt, nem is bánom annyira. Inkább a saját kávémra koncentrálok és azt kortyolgatom, már ha éppen odatéved a figyelmem. Amit igazán leköt a kettőnk közötti feszültség. Nem tudom ezt jobb szóval magyarázni, ahogy az sem biztos, hogy csak én érzem, teljesen egyoldalúan. Van egy olyan érzésem, hogy nem.
Amikor beharapja a száját, le kell vennem róla a pillantásom. Egyrészt azért, hogy ne piruljak el amiért, hogy elképzelem, mi lenne, ha én haraphatnék rá óvatosan, miközben a borostája súrolná az ajkaim. Másrészt nem akarom zavarba hozni azzal, hogy feltűnően bámulom. Na jó, kit akarok becsapni, csak én nem akarok zavarba jönni, ő valószínűleg képtelen erre. Még sosem láttam fiút zavarban lenni, legalábbis nem ilyesmi miatt, és nem ilyen korban.
- Talán csak nem jött még el az időd és dehogy pazarlom! - cáfolok rá, újra a szemébe nézve. Ugyan mit tudhat ő arról, milyen a négy fal között bezárva lenni, mint valami igazi hercegnő a toronyban. Persze nem lenne muszáj, de önkéntesen űztem magam oda, elmehetnék bármikor a suliból, de a világnak jobb, ha egy olyat, mint én, elzárva tartanak az emberek elől. - Gyenge, szar alakokkal szeretem a legjobban tölteni. - mondom ismét kis huncut éllel a hangomban. Nem tetszik, hogy ennyire rosszat gondol magáról és ismét mély, dühösen remegő hangulatba került, amikor az előbbi mosolya már olyan őszintének tűnt! Próbálom valamennyire visszakormányozni oda. De én nem vezetőnek születtem, az már egyszer biztos.
Egyedül maradva végzem ki a kávémat. James-nek éreznie kell, hogy én csak jót akarok, és most ha egy kicsit olyan is, mintha egy falhoz beszélnék, azért szerintem már jó úton haladok. Legalább a vakolatot megmozgattam egy kicsit. Próbálom felmérni, hogy milyen vastagságon kellne áthatolnom, és megmondom őszintén, kicsit elkeserít, hogy a professzor sem tudott rá hatni. Nem mintha sokat tudnék a professzorról, azon kívül, hogy kedves. Nem találkozom vele nap, mint nap, csak órákon, nem ismerem annyira. Ő sem engem. Bár nem vagyok megbarátkozva a képességemmel, nem vagyok az a fajta lány, aki naphosszat csak panaszkodjon. Ez van és megpróbálok tőlem telhetően alkalmazkodni hozzá.
Épp azon gondolkodom, hogy nem ártana felvennem a kesztyűt, ki tudja, nehogy véletlenül kifelé menet hozzám érjen valaki, de amikor James kezét érzem az enyémben, akkor ezt az ötletet természetesen elvetem. Még mindig kicsit szokatlan, hogy ezt így lehet és szabad és semmi sem történik. Vagyis, a képességem nem történik. Mert más történik. Tüzijáték. Bennem. Nem nézek rá, csak megszorítom a kezét gyengén, erősen nem is hiszem hogy tudnám, és úgy megyek vele újra a motorhoz.
- James, én... köszönöm. - sűrítem minden hálámat ebbe a szóba, mielőtt beindítaná a motort, ami elnyomja a hangomat. Ezzel próbálom meg kifejezni a köszönetemet mindenért, a vacsoráért, reggeliért, az estéért és az éjszakáért, a "szöktetésemért", azért, ahogy érzek, az érintésekért, egyszerűen mindenért. Egy nap alatt annyi kaland és izgalmas dolog történt velem, mint máskor két-három hónap alatt sem.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 21 Feb. - 20:45

Lucy & James

Felsandítok rá, ahogyan kevergetem a valóban zavaros szirupot, amely lassan kezdi elveszteni folyékony jellegét, a kristálycukor nem oldódik fel, inkább magába szívja a kávét, így felhajtani majd érdekes lesz, serceg majd a fogam alatt rendesen. Ismét elmerülök a kékszín tekintetben, amely több mint egy napja lebilincsel, hiába is próbálok tőle szabadulni. Próbálok? Ha próbálnék, már leállítottam volna őt. Fel sem engedem a Harley-ra. És mi a valóság? Itt vagyunk, együtt. Éppen arra vetemedve, hogy odaadjam a kezemet. Nagy kegyesen persze, mintha szívességet teszek, ahogyan az ágyon is, hogy hozzám bújjon. Mintha valami arkangyalnak hinném magam, aki lepillant a közönséges halandókra, és holmi légypiszokként kezeli őket. Valójában erről szó sincsen. El vagyok én bárkivel, csak engem hagyjanak békén. Nem kérdezett indokot, mégis kibököm. Ha képes huszonnégy órája elviselni, minimum annyi, hogy a pontos okot megtudja. Az okot, amely nem csupán arra vonatkozik, ami elindította a folyamatot. A közelmúlt talán még fontosabb. Olyannyira, hogy mélyre süllyedésemnek nem biztos, hogy vannak alsó határai. Lehet, hogy tévedés volt az öcsém kedvéért felvételt kérni a mutánsképzőbe, azt hinni, hogy itt esetleg lenyugodhatok. Pont ez vezet majd a tökéletes összeomláshoz. Magához vonja az arcom az állammal, ezen enyhén szólva is meghökkenek, beharapom az ajkamat, mintha valami törékeny virágszál lenne. Tényszerűen közöltem a történteket, s ő mégis sajnálni merészel engem. Megtehetném, hogy durván lecsapom a kezét, mégis, ujjai oly forróak, érintésük szinte anyai.. Mit veszítek mindazzal, ha egy lépés távolságot engedek? A lelkem már úgyis oda, így tehát.. – Alaposan rácáfoltam. Egy gyenge szar vagyok, akire te is pazarlod az időd hercegnőm... – Az arcom simításán már finoman érezhetően remegek meg. Hatással van rám, és sajnos ezt pontosan tudja. Hogy ez baráti, netán a szeretet érzése, amit sugall felém, netán a vágyé, nem tudom. Lényegében oly mindegy. Nem vagyok képes adni magamból. Viszonozni... És mégis kimondja azt, hogy nem tudok. Felmérte... Egy pillanatra mozdul a kezem, hogy átfogjam az arcát, mégis az asztalon koppannak az ujjaim, hogy sötéten elforduljak.
- Azt már nem. Maradhatunk a lelkibetegnél. Ha megittad, akkor indulunk. – Hörpintem fel a cukrot, majd odalépve az egyik fizetős pulthoz veszek pár brióst, és egy lekváros buktát ráadásként a lánynak, ha útközben megéhezne. Koradélután előtt nem érkezünk meg a hegygerincre, addig ha leveri a víz az éhségtől, nem kéne, hogy elájuljon. Ha készen vagyunk, akkor intek. S fura módon ha felállt, ismét megfogom a kezét, ahogyan kifelé indulunk.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 18 Feb. - 16:22

James & Lucy

Bár a James előtt heverő csésze már inkább tűnik kávés cukornak, mint cukros kávénak, azért nem szólom meg, mert kiélvezem, hogy a mosolygásában fürödhetek.
- Az már biztos, hogy édesszájú vagy.- csúszik ki mégis egy kis komment, de egyáltalán nem szánom sértésnek. A saját tejes kávémba csak épp egy leheletnyi cukrot hintek, hogy ne legyen túl keserű.
A figyelmemet annyira lekötötte az érintése, a kéz fogás, az éjszaka emléke, hogy hirtelen nem is értettem miről beszél. Aztán leesett. Csak a véletlenen múlt, hogy akkor pont ott voltam és nem hagytam felmondani. Igazából magam sem tudom, hogy miért, hisz egyáltalán nem ismertem. Talán csak azért, mert már tegnap is, milyen hihetetlen, hogy csak tegnap volt, szóval már akkor is több időt akartam vele tölteni. De persze érdekel, az indok, hogy miért mondana fel, de úgy gondoltam, hogy a tengerparton már beavatott. Azt hittem, hogy azért, mert nem akar emberek között lenni, bűntudata van és inkább menekülne. De úgy látszik van más is. Természetesen bólintok és várom, hogy beavasson.
- Ez köcsögség volt. - mondom, rám egyáltalán nem jellemző stílusban, miután meghallgattam, amit mondott. Szabad kezemmel az álla alá nyúlok és magam felé fordítom a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni. Ezt a mozdulatot soha senki mással nem tudnám megtenni, talán vele is átlépek egy határt, de már annyit léptünk át, most ez egyáltalán nem foglalkoztat. - De azt hiszem csak jót akart. Elég erősnek tartott ahhoz, hogy szembe nézz vele. Talán ez kell szerinte ahhoz, hogy hogy tovább tudj lépni.
Hüvelykujjammal végigsimítok az arcán, mielőtt elvenném a kezem.
- De nyilván még nem tudsz. - nem tudom, mikor történt pontosan, annyira rég nem lehetett, James nem tűnik nálam sokkal idősebbnek. Nem hiszem, hogy az egész életét a bűntudatra kéne feltennie és a professzor sem, ezek szerint. De hiszek benne, hogy túl fog rajta lendülni, csak nem ez a legjobb módja, úgy látszik.
- De hé, most már nem tudod nekem bemesélni, hogy sorozatgyilkos vagy. - próbálom könnyebb irányba terelni a gondolatait egy halvány mosollyal, mert nem vagyok benne biztos, hogy szívesen ülnék mögé a motorra így. Legszívesebben megpuszilnám és hozzábújnék, úgy próbálnám felvidítani, de úgy érzem, ez talán nem a legjobb ötlet most, így ezzel kell beérnie.

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 17 Feb. - 21:56

Lucy & James

Azért érintem meg, mert így hozza a helyzet. Odavonz magához. Felkínálja magát, és ez most nem holmi aktusra értendő. Sugározza azt felém, hogy érints meg, fogadj el, beszélj hozzám. Valahogy ezeket érzem róla, amikor találkozik a tekintetünk. És bármilyen nehéz is, néha felmerül bennem, hogy beengedjem. Már Nora esetében is nehezemre esett beszélnem az érzelmeimről, egyszerűen nem vagyok olyan. Most is pusztán méregetem őt egy darabig, mielőtt hanyagul a kezéért nyúlnék. Nem tudom, hogy mit akarunk egymásnak jelenteni, de ha állandóan bezárkózom, akkor jó eséllyel semmit. – Ahogyan én sem teszem. Cukorral, amennyi belefér. – A mosoly, amit most rá villantok, ritka madár a kapcsolatunkban, s mint olyan, igazi kincs, élvezze ki. Más még ennyit sem kap. A tenyerembe rejti az övét, hogy gyengéden végigsimítsak rajta, pedig ha meg akar ismerni, abban semmi köszönet nem lesz. Nem az vagyok, aki mellett biztonságban érezhetné magát, ő viszont megjegyezte, hogy ne kezeljem le, ne avanzsáljam törékeny virágszállá. Na igen, a hercegnőt viszont komolyan gondoltam. Tüneményes, szívderítő, csak nem biztos hogy az én szívemnek van hely a számára, amikor még Norát is takarítgatom ki magamból.
- Tudod, hogy miért akarok felmondani? Akarod egyátalán érteni? – Ebben benne van az is, hogy miért vagyok az elmúlt másfél év nyűgösségénél még komolyabban is magam alatt, amely ostora most rajta csattan. Igen, nem vagyok egy rosszfiú, hiszen őt nem bántom, csakis magamat, mert ezt érdemlem. Hogy képes voltam ennyire ostobán viselkedni, és elhinni, hogy az a lány, aki mindenkivel csupán játszik, velem titkon komolyan gondolja.
- Egyetlen megbizatást kaptam Xaviertől. Úgy érzem direkt. Egy mutánst kellett felkutatnom, és a veszélyessége miatt a hatóság kezeire adni. Mondanom sem kell, mert magatól is kitalálod. Él. Vagy valaki az ő testét birtokolja. Teljesen mindegy.. Ez nekem nem megy. – Mormolom sötéten, amit akár férfiasnak is szánhatnék, de csöppet szánnivaló inkább, elkapom a tekintemet, hogy ne kelljen most rá néznem. Nem, Norát már nem szeretem, de látni őt, újra, miután engem vádoltak, hurcoltak meg miatta... Nos nem volnék képes bízni többé. És most mégis a csinos lány kezét fogom. Mi a jófrancban reménykedek...?

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 14 Feb. - 16:48

James & Lucy

Annyira összezavar, amit mond, hogy nem is vágok rá semmit. Nem tudom hirtelen, hogy ez most azért érint meg, mert neki is szüksége volt rá, vagy azért, mert ennyire nyilvánvaló, hogy vágytam az ölelésére. De hát ezt nem is titkoltam, mégsem érzem úgy, hogy túlléptem volna egy határt. Viszont ő még sosem mondott semmi ilyesmit... Neki is szüksége volt rá? Akkor ez azt jelenti, hogy nem bánta meg, még ha véletlenül is csinálta. Vagy direkt tette volna? Miért bonyolult ez ennyire?
Próbálom kisöpörni a fejemből most. Bőven lesz min gondolkodnom a háta mögött ülve, őt átkarolva. De már most azon agyalok, hogy vajon ahova megyünk, abban a házban is aludhatok-e vele. Kétlem, hogy ekkora szerencsém lesz. Ha csak nem játszok alvajárót. És megint csak benne lennék, hogy olyat tegyek, amit nem lenne szabad. Tényleg nem ártana visszafogni magam, de nehezebben megy, mint gondolnám.
Útra készen várom a szoba közepén, de még reggelizni akar, hát követem. Próbálom visszafogni magam, de hogy, ha most meg azon filózok, hogy hogyan lehet egy garbó ennyire szexi?
- Igazi amerikai vagy. - jegyzem meg mosolyogva. Ez a választás tipikusan rájuk vall, egy vödör feketekávét is meginnának, ameddig európában inkább a krémesebb kávékat preferálják tapasztalataim szerint. - Nem bírnám csak feketén inni a kávét.
A kezem között tartott papír és a való világ segít, hogy kirángassam magam a gondolataim közül, amik nem vezetnek semmi jóra. Amikor viszont visszamosolyog rám, akkor megkérdőjelezem a köztünk lévő pár centis helyet is.
- Akkor ki is... - fogalmam sincs mit akartam mondani, teljesen elvonja a figyelmemet az, ami bennem zajlik annak hatására, hogy megérint. Először az este után. És nem is telt el sok idő azóta. Ez azt jelentené, hogy kezd megnyílni előttem, vagy csak azt, hogy nem rossz lábbal kelt?
Rögtön elejtem a menü lapot és először a kezemre, majd a szemébe nézek. Újabb hiba. Lucy elveszett. Nem érzem, hogy lennének gondolataim. Csak a dübörgő szívemet hallom belülről. Ujjaimat James-éi közé fűzöm és nyelek egyet.
- Maradhat. - mondom nagy kegyesen, szinte nyögve, amikor össze tudom szedni magam annyira, hogy realizáljam, hogy mondott is valamit. - Szükségünk van rá. - mosolygok megint, ahogy elismétlem az előbb nem értett szavait.
Milyen egyszerű lenne odahajolni és megcsókolni. Megtehetem? Miért ne... De még mielőtt tényleg rászánhattam volna magam a mozdulatra, megérkeztek a kávék.
Megfordult a fejemben, hogy egy kívülállónak úgy tűnhetünk, mintha egy pár lennénk. Ettől és az előbbi gondolataimtól újra zavarba hoztam magam.

Tárgy: Re: Lucy & James Szer. 11 Feb. - 15:58

Lucy & James

Alkaromba lassacskán kezd visszatérni az élet, máris érzem a késszúrásokhoz hasonlatos pattogó érzést, amely megelőzi a semleges egyhangúságot. Azt gondoltam, hogy reggelre kialszom majd a színtelen hangsúlyt, viselkedést, amivel a lányt többnyire kezelem, ám bőrének érintésére ébredni nem éppen a legjobb kezdet, még csoda, hogy lent nem meredeztem kőkeményen, annyira össze voltunk simulva.
- Meg... Szükségünk volt rá. – Többesszámban mondom, arrogáns módon beleképzelem magam a helyébe. Egy olyan lány, aki el van zárva másoktól, nem kaphat szeretet, ezért vágyik rá ennyire mohón. És én... aki már mindent elfojtott, mégis az adandó alkalommal vonom ölelésembe a kis ártatlant. Nehéz lenne felnőtt nőként kezelnem, olyannyira félszeg, rám is ezt aggatja, mintha elő kellene húznom magamból a gyermeket, akinek még nincsenek bűnei. Ha vannak; megbocsáthatóak? Vagy mindez nagy szarság, túlgondolom, és egyszerűen jó volt hozzáérni? Alig egy pillantásra méltatom, mégsem tudom olyan egyszerűen kiverni a fejemből, hogy vajon mi lehet a top alatt. Na nem mintha nem tudnám, igyekszem fantáziámból száműzni, amit összeraktam magamban.
Amint végzett, én magam is átöltözöm, szennyesemet törölközőbe csavarva dobom be a táskába. Amikor kijövök, egy tiszta póló viselek, arra húzom rá a garbót, most már komolyabb magaslatok felé igyekszünk, nem árt, ha megvannak a rétegek. Ismét találkozik a tekintetünk, úgy tűnik már kora reggel sikerült gallyratenni a kedvét. Lassan már tényleg kiváncsi vagyok, mikor mutat be a középső ujjával. Na nem mintha ezt akarnám kiprovokálni. Az jó fiú, akit Nora szeretett, halott. Már nem tudom felvállalni, hogy én vagyok a városkában egy egyetlen valamirevaló srác, aki nem drogozik, nem iszik ész nélkül, és tényleg lehet rá számítani, ahogyan Nora bárhányszor felhívott, mindig ott voltam, kérdések nélkül. Annyira mégsem voltam jó, hogy csakis velem legyen. Akkor hát miért kéne nyitottnak lennem bárkivel is? A szőkeség bűnei átszállnak a gyengébbik nem összes képviselőjére. Így a kérdésre mindössze nemet intek, valóban provokáció volt. Ha nem is ártott nekem, nem kell feltétlenül bűntetnem, pusztán a kedvesség az, amelyben nem lehet része. Bár... az önmagában büntetés.
- Én tej nélkül, szintén kávét, sok cukorral. – Adom le a sajátomat, az lenne a legjobb, ha eleve kihoznád a cukros tálat, és majd pakolászom bele. Majd biccentek a lány felé. – Hoppá, ez egyezik. Én sem. – Mosolyodom itt el, ezúttal szélesebben a megszokottnál, most, hogy a kávét egy karnyújtásnyira érzem, talán egy fokkal lehetek megbocsátóbb. Mintha lenne mit. És ha már az érintés-függőségénél tartunk, a kézfeje után nyúlok, hogy finoman ráfogva végigsimítsak rajta a hüvelykujjammal. Mellettem lehet egy kicsit önmaga, még ha fordítva nem is igaz mindez. – Ha nem jó így, nem sértődöm meg. – Mélyesztem bele a szemeimet. Igen közül ülünk most egymáshoz, merthogy nem szemben vagyok, mellette ülök. Így egyszerűbb.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 9 Feb. - 22:03

James & Lucy

Túltettem magam a kelés okozta varázslatos érzésen, ami olyan volt, mintha az álmom vált volna valóra. Így már nem láttam olyan rózsaszínnek a világot, úgyhogy jobbnak láttam, ha minél előbb megcélzom a fürdőszobát. De előbb még az amúgy is halvány rózsaszínben játszó arcom mélyvörösbe váltott. Miért kell mindent félre értenie és ezzel zavarba hoznia? Direkt erre játszik?
- Mégis megtetted. - próbálok szemrehányást sűríteni a hangomba, de nem igazán sikerül, miközben az ablakhoz libbenek. Közben az ágyban felgyűrődött toppomat lehúzom, hogy mindent takarjon.
Hűs vízzel mosok arcot, hogy a bőröm visszatérjen az eredeti színéhez. Egy jó darabig kell locsolnom magam. Aztán egy ideig nézegetem az arcom a tükörben. Kíváncsi vagyok, milyennek talál. Mint nőt. Egyáltalán, gondol-e úgy rám? Vagy csak a tudat alattija mászott rám?
Amikor kimentem, próbáltam nem ránézni, így is tisztában voltam vele, hogy még mindig csak egy trikó van rajta. Csak lopva rátekintve engedtem át a fürdőt. Egy hosszú ujjú, kockás ing van rajtam és farmer. Ebben talán nem fogok fázni a motoron.
Ameddig vártam, fogadkoztam magamban, hogy visszafogom magam. Nem akarom, hogy ennyire eltávolítson a személyiségemről. Még ha nem is tud róla, vagy talán sejti, de soha senkivel nem voltam még ilyen nyomulós. Pedig láttam már más lányok emlékeit és meg kell, hogy mondjam, vannak nálam jóval szemérmetlenebbek is.
- Naná. - mondom egykedvűséget erőltetve a hangomra, egy pár másodperces szünet után. A gyomrom most is liftezik, ha visszagondolok, úgyhogy mindent megpróbálok tenni, hogy ne terelődjenek arra a gondolataim. - A részletek is érdekelnek?- kérdezem felhúzott szemöldökkel, a legjobb védekezés a támadás alapon. De mégis mit fogok mondani, ha rábólint? Lucy, te már megint nem gondolkozol...
Követem őt lefelé, leülünk és megfogom a reggeli menü lapot, amire igazából semmi szükségem, mert James élő előadásban akarja meghallgatni. Igazából sosincs reggel étvágyam, most sem vagyok éhes, csak ujjaimmal játszadozom a lappal, legalább van mit fognom. Miután a felszolgáló felsorolja a menüt, megállapítom, hogy a drágábbak közül többet mondott fel a lapról.
- Én csak egy tejeskávét kérek. - adom le a rendelést, szinte gondolkodás nélkül, majd megvárom, hogy James is rendeljen és utána magyarázat képpen hozzá teszem: - Sosem szoktam reggelizni.
Tovább pörgetem a lapot az ujjaim között és először nézek körbe az étteremben. Kíváncsi lennék ennek a sok embernek a történetére. Milyen érdekes, hogy most egy teremben vagyunk, de előtte soha és valószínűleg ez után sem fogunk soha találkozni velünk. Az élet furcsa dolgai. Úgy érzem, szükségem van arra a kávéra, hogy az ilyen filozófikus gondolataimat eltereljem valamivel.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 8 Feb. - 19:14

Lucy & James

Az elmúlt éjszaka után a kapcsolatunk még zűrösebbnek tűnik, mint tegnap. Nem tudom, hogyan történhetett meg az összebújás, annyi már bizonyos volt eddig is, hogy a lányt cseppet sem zavarja a fizikai közelségem, még vágyik is rá, és lassan azt is nyugodtan kizárhatjuk, hogy bárkivel jól érezné magát, aki e képességet uralja. Ha jól értelmeztem, ha ruhában, kesztyűben ér valakihez, nem történik semmi, így akár barátkozhatna is másokkal, ahogyan velem is megtette. Már az iskola előtti parkban is megindult köztünk valami, egyértelműen az ők indításával, amelynek bevallhatóan nem tudtam ellenállni, bármennyire is vágtam a pofákat. Őszintén, tehetek én arról, hogy ennyire közvetlen, és szeretetéhes? Mintha az első vadidegentől képes lenne elszipolyozni, reménykedve, hogy nem kap vele egy halom belsőséges érzelmet. Velem szerencséje volt, hogy aztán mégse azzal szembesüljön, amire várt. Biztosan megszokta, hogy a csinos pofija miatt közvedvelt, népszerű hercegnő, különösnek tűnhet, ha valaki mégis elutasító vele szemben. Vagyunk, akik vagyunk, már azon is magamra sikerül csodálkoznom, hogy ennyire közlékeny vagyok vele szemben, az érintésekről pedig ne is beszéljünk. Ahogyan tegnap végigfuttatta ujjaimat a karomon, az mintha lángra lobbant volna, feleslegessé téve az előtte megejtett jeges fürdőt.
- Nem szándékoztam alád dugni semmit. – Ez igaz, saját démonaim rabja vagyok, csak úgy megtörtént, hogy egymásra hangolódhatunk még az éjszaka leple alatt is. Miután visszakaptam a lezsibbadt végtagot, az ölembe veszem, mert mozdítani is alig tudom. Csuklótájon elkezdem maszirozni, hátha visszatér belé az élet. A lány kócos haja közel sem zavar, ahogyan megnedvesítem az ajkamat, ellenben érzem, hogy a tegnap reggeli borotválkozás hatása már bőven múlik, a borostám vészesen nő, ma viszont nem fogok pöcsölni a leszedésével, végülis kulcsos házba megyünk, ott lehetek kukásember. Mintegy véletlenül is a hálóruhájára téved a tekintetem, azaz a kivillanó combokra, ahogyan feláll, és az ablak felé indul.
- Csak tessék. – Mormolom, és úgy vélem, mielőtt indulunk, nem ártana még falni is valamit, több órás út áll előttünk, szükségünk lesz energiára, főleg neki, ahogyan hegynek megyünk felfelé, kell majd kapaszkodnia bőven. Amíg a fürdőt foglalja le, felállok, és megnyujtóztatom magam. Nyomok pár fekvőt, és felülést, és nem azért, hogy mire visszatérjen, bedurrant izmokkal lásson, sokkal inkább azért, hogy magamat tartsam karban. Én magam egy gyors mosakodás-fogmosás után már átöltözve tudok kész lenni a lefelé trappoláshoz.
- Előbb még reggeli. Megvoltak a kéjes álmok? – Kérdezem finom mosollyal. Van egy elképzelésem, hogy ha ennyire nem volt még senkije, mennyire el lehet alélva attól, ha valaki ennyire közel alszik hozzá. Egy vadparaszt vagyok, hogy ilyet kérdezek, de köpök rá, hogy mit gondol. Elindulok lefelé valahol előtte, hogy helyet foglaljunk a szálló éttermi részlegében, ahol hozzánk hasonlóan többen indulásra készen burkolnak. Odaintek egy felszolgálót, és a kínálatról érdeklődök a magam nyers, pofátlan stílusában. Talán a lányra kellett volna hagyom mindezt. S ha már pozició, a boxban mellette, nem szemben ülök. Ha már együtt aludtunk, úgyis cseszhetem a távolságtartást.

Tárgy: Re: Lucy & James Pént. 6 Feb. - 22:22

James & Lucy

Még a szemhéjamon ült az álom, amikor kinyitottam a szemem, tudtam, hogy nagyjából mi vár, de mégis úgy éreztem, hogy nem vagyko felkészülve a látványra. Éreztem, ahogy hirtelen gyorsul fel a szívverésem, abból a stabil ritmusból, amit alvás közben vett fel. Tekintetem és az övé összefonódott. Nem bírtam megmozdulni, pedig csak pár centi kellett volna, hogy hozzá bújjak. A keze a derekamon természetesnek tűnt, sőt, meg akartam mozdulni, közelebb hozzá és feljebb, hogy a fenekem beleilleszkedjen a kezébe. De hát mire gondolok? Figyelmeztetnem kell magam, hogy ez már nem álom, hanem a valóság...
- Jaj, bocsánat! - ülök fel, hogy a zsibbadt karját szabaddá tegyem. A másikat pedig óvatosan leveszem magamról. Közben eszembe jut, hogy nem is nekem kellene szabadkoznom, nem én húztam be magam alá. Vagy legalábbis nem hiszem, bár semmi bizonyítékom nincs rá, hogy mi történt éjszaka. De neki sem. Hacsak nem direkt ölelt, bár létlem. Tegnap az én közeledesémet nem utasította el, de nem is viszonozta. Szóval csak véletlenül történhetett.
- Kellett neked alám dugnod. - mondom álmos hangon, de a végén elvigyorodtam. Bele se merek gondolni, hogy mennyire kócos vagyok, bár sejtésem szerint, egy madár vígan és dalolva tojásozna le a fejemre ebben a pillanatban. Ahogy belegondolok, hogy szinte egész éjszaka James engem ölelve aludt elpirulok. Úgy látszik, most kezdek magamhoz térni és ezzel megkezdődik a mai pirulás sorozatom.
Kikászálódtam az ágyból, hogy egy kicsit felfrissítsem magam.
- Nem baj, ha kinyitom az ablakot? - kérdeztem udvariasan. Bár így is vacogtam egy kicsit, hisz a takaró melege alól a hideg valóságba kellett másznom. De legalább segít felébredni rendesen a friss levegő.
Megfogtam a cuccaimat újra és bevonulok a fürdőszobába, arcot, fogat mosni és felöltözni. A tükörbe nézve tűnődtem, vajon miért nem bújtam ki az ölelésből éjszaka? Miért tűnt csak egy álomnak? Kezdek megijedni magamtól. Egy napja ismerem a srácot és máris egy ágyban ébredek vele. Sose gondoltam magamat ilyen könnyűvérűnek. De valahogy mégis igazoltnak érzem magam az által, hogy ilyen szörnyű képességgel "áldott" meg az ég. Pedig ez csak a duma. Az önmagában, hogy valaki immunis rám, még nem csábító. Könnyebb, de nem magyarázza azt a vonzalmat, amit érzek. Nem értem pontosan, hogy mi ez, mert még nem tapasztaltam ilyet, ezért egyszerűbb a képességem hiányára fogni.
- Mikor akarsz indulni? - jövök ki a fürdőből majdnem teljes harci díszben, mint aki kész arra, hogy az egész napját egy motor hátsó ülésén töltse. Elkezdem szépen visszarakosgatni a cuccaimat a hátizsákomba. Pár pillanat alatt teljesen útra kész vagyok, már csak az ő fürdőszobai tollaszkodását kell megvárnom. Meg amit még kitalál. Hisz ő a "főnök".

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 3 Feb. - 18:12

Lucy & James

Nem tudom, hogyan történhetett meg, hogy megengedjem, együtt aludjunk. Nem szándékoztam további fizikai kontaktust engedni a lánynak, álmában ugyanis az ember még inkább elengedi magát, én nem akartam azt kiadni, hogy milyen is vagyok, amikor nem tudok felelni a tetteimért, amikor babás mosolyra húzódik az arcom, ha véletlenül nem vagyok zaklatott. Jobb lett volna a földön leheveredni, fejemre húzni a hálózsák zippzárját, hogy reggel tovább is állhassunk. Így sem vagyok képes idegenként kezelni, kihúz belőlem olyan gesztusokat, amelyre a büszkeségem alapján nem is értem miért vagyok képes, már régen lezártam magamban azt, hogy valaha is vágyjak a gyengédségre. Talán kutathattam volna Nora után, ám gáláns módon lemondtam a nagy szerelemről, a múlt elmúlt. S most jön a fiatal ismeretlen lány, aki teljesen összezavar, felborítja a papírformát, ostobaságok láncolatát műveli, amitől leginkább szemforgatni tudok csak, nem is értem, hogy lehet valaki ennyire esetlen hogy még belőlem is kiváltja, hogy törődni akarjak vele. A legjobb lenne úgy kezelni, mint valami átlagos fiúhavert, de ezt hogyan tehetném, amikor arra ébredek, hogy a tenyerem a hasa alatt szorosan átölelve, míg a másikon a törékeny, gyönyörű test? Zavarbaejtő az egész, amelyből még kihátrálni sem lehet. Amikor rendszertelenné válik a légzésem, még fel is ébred. Amikor megfordul, lehetnék olyan ügyes az időzítésben, hogy kihúzzam a kezemet, ám erre nincsen esély, túl gyorsan történik minden, és mire feleszmélek, ismét rajta fekszik, és kinyitja a szemét.
Amikor megfordult, a felül lévő kezemet sem nagyon forgattam, így az most akaratlanul is a derekára került, vészesen közel a hátsójához. Ha most megmozdulok... És ekkor nyitja ki a szemét. Még a levegő is bennakad, ahogyan találkozik a tekintetünk. Ha ilyen közelről vágok pofákat, akkor egy életre megutál. Talán az kéne, valami visszatart. Túl könnyen kiszámítható az, amit teszek, sokszor úgy tűnik, mintha sajnálnia kéne azért, amilyen vagyok. Ne merészelje megtenni, még ehhez sincsen joga. Csúnyán nézhetnék, ehelyett halványan elmosolyodom.
- Lassan elhal a karom hercegnőm. Volnál szíves...?
- Ha arébb hengeredett, felülök, és masszirozom kissé a lezsibbadt végtagot. Túl közvetlenre sikeredett ez az éjszaka, lassan nem ártana visszaszereznem az önbecsülésemet, s a büszkeségemet. Felállok, hogy kinyújtózzak, s megkordul a gyomrom. Ha bekaptunk valamit, nem ártana továbbállni. – Azon tűnődtem az éjszaka, hogyan is lehetsz hasznára Xaviernek, ha ennyire zárkózott vagy a képességed folytán. Miért jársz a birtokra? – Kérdezem továbbra is annyira nyersen, ahogyan tőlem megszokta. Végül visszaülök az ágyra, valahova a közelébe, ütemesen pattogtatva a nyakam. Túl kényelmes volt az ágy, nem ezt szoktam meg.

Tárgy: Re: Lucy & James Vas. 1 Feb. - 18:01

James & Lucy

Nem tudom, hogy mennyi idő alatt sikerült elaludnom. Eléggé lefárasztott a nap, úgyhogy úgy gondolom, viszonylag hamar történhetett meg. A képzelgés, az álmodozás valódi álmokká csapott át, amiknek az egymásból nem következő, de mégis valamilyen érthetetlen oknál fogva számomra logikailag felépített folyama ragadott magába.
Valamikor az éjszaka közepén váratlan hirtelenséggel ébredtem fel. Nem ültem fel vagy mozdultam meg, csak az elmém olyan sebesen tisztult ki, mintha két pillanattal előbb még nem a legédesebb álmomat láttam volna magam előtt. Az ablakon át besütő holdfény ébreszthetett fel, ami tökéletesen az arcomat világította meg. Gyakran megesik, hogy az éjszaka közepén felkelek az x-birtokon és az ablakba ülve mélázok az eget nézve, vagy elindulok éjszakai túrákra a kihalt folyosón. De most nem bírtam megmozdulni, mert az ölelő karok szoros ketrecként fogtak át és húztak magukhoz. Várjunk csak... mi?!
Pislogva figyeltem a derekamon nyugvó kart és kezdett tudatosulni bennem, hogy miért érzem magam ennyire biztonságban. Mintha a motoron ülnénk, csak fordítva. Nem akartam elhúzódni, egyrészt, mert nem akartam felébreszteni, másrészt pedig mert ilyen élményben még sosem volt részem és kicsit úgy éreztem, hogy még mindig álmodok. Az első indokkal akartam elnyomni magamban az önzőség érzését. Nem gondoltam arra, hogy reggel mi lesz ebből, csak a szívem törzsi tamtam dobokhoz hasonlítható hangos dobogását hallgattam és újra behunytam a szemem.
Valahol az álom és az ébrenlét közt lebegtem innentől kezdve. Hagytam magam átengedni a további édes álmoknak, de nem zártam ki az érzés tuadatát, hogy valaki ölel. Elveszett az idő. Amikor kissé enyhülést éreztem a szorításon, szerintem akkor fordultam át a másik oldalamra, mosolyogva. Az arcomon érzett enyhe szellőtől kezdtem magamhoz térni. Nem nyitottam ki a szemem, csak próbáltam összeszedni a gondolataimat. Rájöttem, hogy a szellő, amihez halk beszív-kifúj hang is tartozott az valószínűleg James lélegzése. Nem akartam kinyitni a szemem, mert akkor el kéne húzódnom tőle. Így sem éppen helyénvaló, ahogyan viselkedem, de erre legalább még rá tudom húzni a "nincs kontollom afelett, hogy mit csinálok álmomban" fátylát. Nyilván neki is ez lesz a mentsége, ha felkelünk. Vagy nem hozza fel egyikőnk sem a témát és akkor csak álom marad az egész éjszaka. Ha tovább megyünk, akkor talán sosem lesz több lehetőségem együtt aludni vele. Talán az lenne a helyes...
Lehet, hogy ébren sincs. Előbb meg kell győződnöm erről. Aztán majd a többit kitalálom. Vagy jön magától, nem? Enyhén kinyitottam a kék szemeimet és párat pislogtam, hogy a sötét után hozzászokjon a fényhez. James is ébren van, ez már nem vitás. De mégsem tudom rávenni magam, hogy felpattanjak, vagy még arra se, hogy felüljek. Egyszerűen belebambulok a szemébe, ha ő sem tesz semmit ezellen, mintha farkasszemet néznénk.

Tárgy: Re: Lucy & James Szomb. 31 Jan. - 21:19

Lucy & James

Nehezen sikerült elaludnom. Az idegesítő diáklány az agyamra megy. Folyamatosan követelőzik. Ha nem is szó szerint, de olyan esetlenül nyomorult, hogy meg kell sajnálnom, ezért engedem, hogy hozzám érjen, kapjon valamit a függőségét csillapítandó. Ha szerethiánya van, máshova kell fordulnia, ám nem tudtam nézni, hogy gyötrődik, hogy nem érhet senki máshoz. Megtagadhattam volna, s lenne vajon értelme? Még csak az kéne, hogy benne is valami gyűlöletes lényt lásson, aki egyetlen mentsvárát is lerombolja. Az fel sem merül, hogy netán nekem is érdekem fűződik, hogy megtegye az érintést, annyira végtére nem is volt jó, igaz, szájhúzást nem mellékeltem. Nem hiszem, hogy valami kárpótlásként kéne felfognom a létét, hogy kitaszítottságomat ő űzheti el. Vagyok, aki vagyok, s ennek nem kell változnia. Xavier elfogad renegátként, már így is változás, hogy képes voltam beállni hozzá, és ha ez a Lucy nagyon erősködik, talán még maradhatok egy keveset. Végül mégis elnyom az álom, és amikor kinyitom a szememet, akkor igen furcsa tényekkel kell szembenéznem. Az orromba nyomakodik a finom illat, lévén egy centire feküdhetek a hajától. A bal karomon fekszik, a jobbommal pedig szorosan ölelem át, a hasa alá ékelve a tenyeremet, még az altestünk is összeér. Nyelek egyet, és az ajkamba harapok. Nem tudom, hogy alszik e még, mert hiába húzom vissza a szabadabb kezem, a másikon teljes súlyával fekszik, nem létezik, hogy úgy tegyem szabaddá, hogy ne észlelje. Hogy a francba keveredhettünk ennyire egymás mellé? Tudtam én, hogy nekem lesz igazam, csak hülyeségeket csinál. Aztán meg szabadkozik. Sokadszorra. Ám én most nem akarok. Nincsen indokom bocsánatot kérni. Még csak fel sem tudok könyökölni, teljesen kiszolgáltatot a póz. Magam sem értem, hogy miért, egy mélyebb levegőt veszek, aztán elszörnyedek azon, amit tettem... Ezt most miért kellett? Ébredjen fel, kómásan menjen ki a mosdóba, hogy el tudjam húzni a kezem, és nem is történt semmi. Észre sem fogja venni. Na igen, de úgy zsibbad a kezem, mint az istennyila. Affrancba! Ostoba lány!

Tárgy: Re: Lucy & James Kedd 27 Jan. - 0:53

James & Lucy

Szinte fel sem merül bennem, hogy ő mit érezhet, annyira magammal és az eddig ki nem élhetett érintéseimmel vagyok elfoglalva. Pedig általában mindig fontosabb és előlrébb valónak tartom mások jólétét, ezért is nem akarom mindenkinek elszipolyozni az emlékeit. Egyszer az életben viszont nem súlyt ez a teher, olyan nagy bűn, hogy ki akarom élvezni?
Persze, ha nem engedné, ha ellökne magától, akkor nem lennék ilyen bátor, de eddig nem történt még olyan, amitől hátra kellett hőkölnöm annyira, hogy ki tudjon tisztulni eléggé a fejem. Úgy talán fel tudnám mérni a dolgokat, hogy mi az amivel már túlmentem egy határon. De egyelőre úgy érzem, mintha egy jégkockát nyalogatnék, ami csak lassan, de olvad és nekem egyre többet szabad. Attól nem félek, hogy lefagyaszt, mert elég forrón ég a testem hozzá, inkább attól, hogy nedvesen hagy.
Kihasználom a felajánlott kiskaput és bebújok hozzá. Meglepetésszerűen, de kellemesen ért a lehetőség. Csöndben hallgatom a szívének a verését és átkozom azt a trikót, ami elválaszt a mellkasától. De már így is több helyen érek hozzá, mint azt bármikor bárkitől remélni mertem.
- Szánt szándékkal sosem használom a képességemet olyanon, aki nem akarja! - ellentkezem rögtön, ahogy a lopott szót meghallom. Nem az bosszant fel, hogy azzal gyanusít, hogy mások tapasztalatát használom fel, hanem az, hogy tulajdonképpen tolvajnak nevezett. Pedig nem tehetek róla, hogy ezzel az átkozott képességgel súlytott az ég, én sosem kértem. - Inkább a karakterek gondolkodásmódjához használom fel a tudásom. - próbálom megmagyarázni, hogy mennyiben lehet rám fogni, hogy lopom valahonnan a történeteket. A történeteket nem lopom, azokat a karakterek alakítják. De a karaktereket sem másolom egy az egyben, csak ihletet merítek a való életből, amibe nekem egy kicsit mélyebb belelátásom van, olyan nagy hiba lenne ez?
Nem! Ne! Ne! Ne! - üvöltözik az agyam, ahogy érzem, hogy megszűnik az ölelés. Túl korán, túl kevés időm volt!
- Pedig még a jégkocka is megolvadna tőlem. - ellenkezem azonnal. Rögtön kiüt rajtam a bizonyítási kényszer, ha olyat mondanak nekem, hogy nem néznek ki belőlem valamit. Bár tény, hogy hideg a szembeszél a motoron, de ha megint hozzábújva ülhetek, akkor nem látok semmilyen problémát. - De nem baj, ha nem vársz sokat tőlem, legalább kellemesen csalódhatsz.
Állom a tekintetét, de ajkaimon mosoly játszik. Ez az apró érintés is elég ahhoz, hogy az elhúzódását az álmosságnak és ne az ellenem érzett ellenszenvének tudjam be. Meg sem szólalok, csak bedugom a lábaimat a paplan alá és elhúzódom tőle, de még mindig mosolyogva fekszem le. Persze nem felé fordulva.
- Akkor jó éjszakát! - harapom be a mosolygó alsó ajkamat, egészen biztosan tudva, hogy egy jó darabig nem fogok tudni most aludni.
Hiába kérte, hogy hagyjam ki a meséimből, azzal, hogy besétált az életembe, besétált a fejembe is, és ha most mégis lehunyom a szemem, akkor megint csak őt fogom látni.

Tárgy: Re: Lucy & James Hétf. 26 Jan. - 17:00

Lucy & James

Nem tudom, hogy miért érzi magát kivételezett helyzetben, hiszen másokkal aztán végképp nem látott még engem. Talán most csupán erőteljesen visszafogom magam, mert meghat az, hogy mennyire társaságfüggő, és ezt nincsen lehetősége kiélni. Pedagógiai szándék is vezethet, hogy ráébredjen, az érintésektől nem lesz több, semmivel sem. Nyugodtan mellőzze őket, ahogyan én teszem. Mindig olyan hálával telve néz rám, az oka az lenne, hogy én afféle megváltást jelentek számára? Nem értem a dolgot, Xavier biztosan tudott volna valami ellenszert az agybajára. Jómagam túl régóta nem voltam már senkivel, Nora emléke mindent kiölt belőlem, kár lenne felhergelnie, mert falhoz vágom, és úgy erőszakolom meg, ha így táncol az idegeimen... Akkor jobban érezné magát, ha átjárná a fájdalom? Arra az érzésre vágyik? Naugye, hogy nem..
Mégis, folyamatosan hozzámér, dörgölőzik, amitől meg-megrándul a szám széle, de nem húzódom el. Talán nekem magamnak kell önuralmat gyakorolnom, mielőtt még véresre csókolnám az ajkát, nyakát, meztelen kebleit. Nem, le kell nyugodnom, de nem hagy, a hűs zuhany után ismét feltűzel. Szabad kezemmel ökölbeszorítok, körmeim a tenyerembe mélyednek, hogy a fájdalom tartson a realitás talaján. Ám a manipulatív kis boszorkány rávesz, hogy bejusson a belsőbb szférákba. Érintése, tekintete ellentmondást nem tűrően hat meg, s mire feleszmélek, már fent a karom. Odabújik, s le kell eresztenem, akkor nem marad választásom, a vállára, derekára pihentetem. Haja selyesen csalogató, illata még jobban bekúszik az orromba, mint amikor még arrébb ült. Pontosan a nyakam alá illik az egész teremtés, túl tökéletes és ez benne az irritáló. Udvari bolondnak érzem magam a kis hercegnő mellett. Vagy ami még rosszabb, istállósfiúnak. Formás alakját vélhetően nem érintette még más, ha ennyire riadt a kontaktusok minden formájától. Így legalább nem kell a szemébe néznem, feje búbján nyugtatom az államat, csak a választ mormolom el.
- Vagy a túl sok lopott emlék sarkall arra, hogy tovább gondold őket. – Nyúlok bele abba, ami nyilvánvalóan nem igaz, ám ezt nem tudhatom. Kinézem belőle, hogy csak játszik mások érzéseivel, zsarol, megtéveszt, életeket tesz tönkre. Velem folytatja. Akkor mi a jófrancért hagyom? Mert már nincsen életem? Vesztenivaló nélkül nem nehéz csatába indulni. Rúgjam le magamtól a földre? Már erre is hideg, gúnyos engedek meg magamnak, a karom azonban nem engedelmeskedik, s attól félek még szorosabbra fonom ölelésemet.
- Aludnunk kéne. Nem nézem ki belőled, hogy holnap egész nap bírd a hideget, feljebb megyünk. – Itt most tényleg elengedem, hogy lecsússzak az ágyról. Felállok előtte, hogy egy pillanatra az álla alá nyúlva rázzam meg a fejem. – Javíthatatlan álmodozó vagy hercegnő, de engem hagyj ki a meséidből, ha kérhetem... – Mélyesztem belé a tekintetemet.

Tárgy: Re: Lucy & James

» Lucy Fitzgerard
» James & Nora
» Lupe F. & James H.
» James Hurley
» Damien James McCormack