Purdy's vasútállomás

Nem igazán reagálja le a Doktor szavait. Még hogy aranyos az arca? Bahhh!
Mogorva képpel lépdel az út mentén, csak lopva pillantva hátra, hogy mi is történik mögötte, mert hát azért na... nem bízik.
Az egyik ilyen pillantásnál észleli, hogy a Doki elhagyja a helyszínt, majd egy következőnél, hogy a busz is elindul újra. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, majd amikor a busz közelebb ér, akkor integetni kezd neki. Szerencsére a sofőr ismeri is már látásból, így megáll, és kinyitja az ajtót.
-Köszönöm, Fred.
Lép fel a buszra egy rövid köszönést követően, aztán hátrasétál, és leül. Tíz perc, és végre az iskolában lesz. És ha minden jól megy, lehetősége lesz elfelejteni Dr. Zane Timothy Helmsmant.

//Én is köszi. Valóban jó volt. //

Aki ismeri a bűvész trükköt az rögvest kiszúrja miképpen is csinálta azt. S most a szó nem pozitív értelmében.
- Szeretem mikor durcás vagy. Olyankor nagyon aranyos az arcod. – válaszol nevetve a jó doktor. Hiába, játszó pajtija nem szereti az efféle játékokat. Pedig jó móka volt. De ideje komolyabbra fordítania magát. Ez a város már nem tartogat számára további izgalmakat, így ideje hazaindulnia New Yorkba. Különösen Tara szitokszavait hallva. Elkomolyodik, de nem lesz mérges a lányra.
- Ez mind igaz rám. De mit tehetné ellene, ha ilyen vagyok? – tárja szét karjait. A lány nem marad, gyalog vág neki az útnak, el is köszön tőle. A doktor sem várakozik tovább. Visszatolat az útra, majd szép lassan elindul. A busz mellett elhaladva visszavezeti annak energiáját, ami rögvest be is indul. Így ha kis késéssel, de tovább folytathatja menetrend szerinti útját. A jó doktor pedig újra felgyorsít 88 mérföldes sebességre, immáron a Nagy Alma felé.
//Köszi a játékot. Igen szórakoztató volt //

-Most ezt miért kellett? Ilyen ócska trükköt!
Felháborodott. Nem is kicsit. Két oldalán a combjait üti meg tenyereivel elégedetlenségét kifejezve. Mert nem vak és nem is h*lye Tara, össze tudja tenni a történéseket. Ami az állomáson történt a vágányoknál, ami a kocsival... és most még a busz is lelassul, majd megáll, ahogy kifordul a kanyarból.
Nincs túl messze, s bár minden részlet nem vehető ki, de az igen, hogy a jármű megáll, az első ajtó kinyílik, és a sofőr idegesen ugrik le, hogy aztán elől felnyissa a motortér tetejét.
Minden bizonnyal ezzel a járművel már nem mennek ma messzire.
-Mondták már magának,hogy egy elviselhetetlen alak, Dr. Helmsman? Mert ha még senki nem hívta fel rá a figyelmét, akkor én megteszem. Elviselhetetlen, és önző. És arrogáns is. Azt hiszi, bárkivel, mindenkivel szabadon játszhat? Büntetés nélkül?
Bizonyára a szavai nem fogják meghatni a jó doktort, és csak magában mosolyodik el a tudatában felbukkanó mondókára: "Addig jár a ticcs-toccs a liccs-loccs, amíg el nem reccs." Akár meg is fogadhatná Zane a szólás-mondás figyelmeztetését. Bár nem Tara lesz az, aki erre felhívja majd a másik figyelmét.
Előre lép, és vállára kanyarítja a hátizsákját, megfogja a bőrönd fogantyúját, és az órájára pillant. Délután kettő óra van. Még négy mérföld kábé az Iskola innen. Hát akkor hajrá! Ha elég gyors lesz, akár két és fél óra alatt oda is érhet. Vagy jöhet a következő busz, ha csak Helmsman doki azt is le nem robbantja az út szélére.
Kinézi a pasasból.
-Adio, Doktor Helmsman.
Azzal megindul előre, amerre az út vezet...

A doktor úr mindig is szívesen tartott felvilágosítást. Elvégre ezen ’betegség’ gyógyszeres kezelésének terén is ért el tudományos fejlődést. Elvégre minek van szüksége ennek a világnak értelmi korcsokra? Kár értük az étel. Inkább egyék meg az etiópok!
A lány felmorranása csak még jobban nevetésre ingerli. Hiába, a kis vörös érzelmi intenzitása igen széles skálán mozog. Jó szórakozó partner, a szenvedő barát tipikus esete.
- Rendben van, kisasszony. – igencsak felhúzta az orrát a kishölgy. Persze ez a jó doktort nem igazán izgatja. Kinyitja a kocsi hátulját, kiszedegeti szépen a csomagokat. Sajnos neki nem adatott meg az erő ilyen szintű használata. Az elmét nem képes úgy manipulálni, ahogy azt a telepaták teszik. Ellenben játszhatna egy kicsikét a neuronok energiaátvitelével. Főképpen az emlékezőközpontban. De félő, hogy valamit elront és mindent elfelejt a lány, vagy lebénul, vagy növényi szintre esik intellektusa. Sajnálatosan képességének ilyen használatát még nem sajátította el tökéletesen. Már pedig az agy érzékeny szerv, finoman kell kezelni. Tara pedig nem tett semmi rosszat ellene, hogy maradandó agykárosodást okozzon neki. Zaneben van még annyi becsület, hogy fajtársait kellő ok nélkül nem kínozza és öli meg. Csak ha ellene fordulnak.
Sajnálatosan és szerencsére nem ismeri Xavier hangját. Még nem találkoztak. Így a hangszín változása nem sokat ér számára. Illetve csak annyiban lepődik meg, hogy a lány ilyet is tud.
- Elmehetnél hangutánzónak. Biztos jól keresnél vele. És sok türelmet a buszhoz! – kívánja a legjobbakat, hisz tudja, eme tömegközlekedési eszköz sosem fog ideérni. Mert van olyan előre látó, hogy a jármű akkumulátorát lemerítse. A lecsukott csomagtartónak hátát vetve a távolban kiszúrja a járművet. Egy kis koncentráció, és már az energiaforrás lemerült. Tartalma láthatatlan folyamként áramlik Zane testébe, kinek arcára éteri mosoly ül ki. Mint aki éppen most lőtte be magát.

Tara kellően felvilágosult, mégis, valahogy Zane első szavai megrökönyödést váltanak ki belőle. Nem válaszol, csak elégedetlenül felmorran. Nem ül vissza a doktorral együtt, hanem inkább hátrébb lép egyet. Hiába próbál ügyeskedni vele Zane, rá nem hatnak Zane elmetrükkjei. Természetesen látta maga is a nagy sikerű film első részét, mely nem régen jött ki a filmgyárból, de azért tudja, hogy mi a valóság, és mi nem az. Elfintorodik végül.
-Azt hiszem, hogy én inkább a busszal megyek. Kérem, adja oda a táskáimat.
Int a csomagtartó felé, ahol bőröndje, és hátzsákja pihen. Nincs igazán kedve már, tovább menni Helmsman doktorral. Főleg így, hogy még befolyásolni is igyekezett.
-Nem fogok hazudni a Professzornak. Ezt ne is várja el tőlem. Eddig sem hazudtam, nem most fogok rászokni. Még az Ön kedvéért sem Doktor Helmsman.
Kissé összeráncolja a szemöldökét, úgy pillog a férfire. Valóban nem akar már beülni az autóba, és csak remélni meri, hogy nem rabolja el tőle a másik a holmiját. Az felettébb kellemetlen lenne.
A professzort pedig, nem valószínű, hogy sikerülne becsapni. Kész csoda, hogy még nem ért ide senki, hiszen azért Charles eléggé nyomon követi az ő kis X-men-jei útjait.
Végül még nyomatékképpen hozzáteszi.
-Nem szeretnék vitát Doktor Helmsman.
A hangja eléggé határozott, és ha Zane ismeri személyesen Charlest, akkor megdöbbenve tapasztalhatja, hogy Tara a professzor hangján szólalt meg ezúttal.

Csak jóízűen kacag a lány sóhaján. Számára élvezet, hogy kiélheti képessége adta lehetőségeket. A szabadságot. Ha már lebukott, miért titkolózón? Különben is fajtárshoz van szerencséje. Akinek már ismeri is a képességét, hiszen két alkalommal is átkellet élnie. Lassan hozzászokik. Képessége eddig megvédte a tartós halláskárosodástól. Remélhetőleg a továbbiakban is gyors lesz reflexe.
- Ejnye kislány! Hát még senki nem juttatott el a csúcsra, hogy így pihegsz? - kifejezetten tréfás kedvében van, maga sem érti miért. Még ha alkoholt ivott volna az megmagyarázná. Talán az elektromos vezetékben lehetett valami? Tapasztalta már, hogy energiafelvételkor olykor különös érzelmek kerítik hatalmába. Általában fiatalos, pezsgő, energikus lesz, ilyen mint most nem. Valami helyi jelenség lehet az eset oka.
- Látszik, hogy kislány vagy még. Ha nem akarod megismételni. - röhög újfent markába. Szegény Tara, nem érdemeli meg a doktor gúnyos tréfálkozását. Hiszen az életét mentette meg. Erre meg veszélyezteti a biztonságát. Hiába, ilyenek ezek a zöldek.
- Nem mellékesen az ismétlés a tudás anyja. Vagy talán mindent megtanul első olvasásra? - elmélkedik a jó doktor.
- A professzor? - húzza fel kérdőn szemöldökét. Persze tudja jól kiről van szó, hisz nemrégiben jött el a birtokról. Mindazonáltal nincs ínyére eme kis esett kiszivárogtatásának gondolata.
- A professzor nem fog tudni róla. Mert ez meg sem történt. - emeli Tara szemei elé kezét, s mint Obi Wan Kenobi a filmben, úgy mozgatja, alkalmazva a jedi trükköt.
És a kocsi, nos az üveget leszámítva valóban jelentéktelen kár érte. Drágának pedig nem lesz drága a javítás. Főleg annak akinek van pénze.
- Nem lesz szükség buszra és telefonra. Az autó működik. - csettint s máris újra duruzsolni kezd a motor.
- Pattanj be! Most én vezetek. Nyugi, nem fogok gyorsan hajtani. - pattan be a volán elé, s már csak Tarát várja, hogy elindulhassanak.

Egy újabb káoszon vannak túl. A rohamosan lassuló kocsi végül megtorpan az út szélén, Tara pedig zihálva kapaszkodik még kicsit a kormányba, hogy aztán a kiszálló férfit követve, maga is elhagyja az autót.
-Talán... jobban... jártunk volna mind a ketten, ha én a busszal megyek mégis.
Teszi hozzá, megtalálva a rendes hangját végre. Zaklatott, és nem kicsit. Aztán csak meredten bámulja egy ideig a másikat, elgondolkodva a szavakon, hogy végül vidáman nevessen fel.
-Jesszus! Tényleg élveztem!
És megpróbálja felidézni azt a nagyon is kellemes bizsergést, amely végig kúszott a gerince mentén.
-De nem akarom megismételni többé.
Jegyzi meg aztán, elhalkítva a nevetést. Nem akarja, valóban nem. Úgy érzi, hogy nem méltó hozzá, hogy így játsszon. Vagy, hogy így játsszanak a képességével. S ahogy ez eszébe villan, némi harag önti el Zane irányába.
-Kérem többé ne hozzon ilyen helyzetbe. A Professzor nem fog örülni.
Merthogy el fogja mesélni Charlesnak a történteket, az több, mint biztos. Főleg, hogy a Professzor megérzi, ha ilyesmi van. Felsóhajt. Ezt úgy sem tudja kikerülni. persze, nem eszik le a fejét, de azért bizonyára megmossák amiatt, hogy nem volt képes uralkodni magán.
Persze, az autó fényezésének nem lett semmi baja. Azért, mert megreped néhány üveg, még nem lesz karcos. Nem is mentek neki semminek, hogy bármi kár esett volna. Az üveg balesete pedig, maximálisan Zane lelkét terheli, Tara ezt azonnal tudatosítja is magában. Persze a csere nem lesz olcsó, no meg az autóval így nem lehet tovább menni. Keresni kell egy telefonfülkét, és autómentőt hívni. A férfi jó időt fog tölteni az út szélén.
Ha csak...
-Mindjárt beér minket a busz. Talán... eljöhetne az iskolába... onnan tud telefonálni is.

Eme kellemetlen esett megtanította dr. Helmsmant arra, hogy Tarát lehetőség szerint ne hozza ijesztő helyzetbe. Mert olyankor elereszti a hangját. Aminek veszélyes következményei lehetnek. Persze alkalmasint ez hasznos lehet, de jelen helyzetben ezt nem látja így. Ha csak meg nem tudja állítani a kocsit hanghullámaival. De most azzal is beérné ha szája helyet kivételesen a kezét is használná. Vagy a lábát. Ő még kicsit kábult, a fájdalom eljutott az ő agyáig is, még ha sikerült is gyorsan blokkolnia, s ezzel megúsznia a teljes dobhártya átszakadást.
- Nem haragszom, csak kormányozz! – kiállt vissza, s közben újra aktiválja energiaelnyelését. Szerencsére nem volt mit magába szippantania.
- Ez a fájdalom semmi lesz ahhoz képest ami akkor ér, ha karambolozunk valamivel. – hadarja az újabb instrukciót Tarának. Szerencsére megfogadja, s nem történik újabb baj. Sikerül megállni. Még szerencse, hogy olyan jó fékrendszere van a Deloriennek.
- Tudom, hogy nem akartál bajt okozni. De élvezted nem? A mókát! – nevet fel Zane jó ízűen, feledve az előbbi izgalmakat, mik végső soron csak a lányra voltak veszélyesek, ő bármikor képes megvédeni magát. Mondjuk a lányt is, ha éppen olyan a kedve. S mivel bejön neki, így olyan is.
- Nos, akkor nézzük meg, vajon sikerült-e az időutazás. Ha dinoszauruszokat látsz, akkor az igent jelent. – ejt meg még egy tréfát miközben az ajtót felnyitván kiszáll a járműből, hogy megfigyelje Tara reakcióit és megnézze mennyire sérült meg a festés.

Erre mondják, hogy tréfának vaskos. De talán nincs még minden veszve. A kocsi még sem tér le az útról egyből, hanem száguld tovább az úton. Bár már lassul kissé. Tara is megnyugszik lassan, de ott még azért nem tartunk. A hanghullámok meg nem szuperszonikusak éppen, hanem ultrahangok, amelyekkel a denevérek is tájékozódnak. De fájdalmat okoznak, nem csak másokban, hanem némileg Tarában is, hiszen az ő füle is érzékeny valamelyest, bár koránt sem okoz olyan károkat, mint másnak.
Akkor eszmél fel, amikor a mellette lévő ablak üveg halk pendüléssel keresztbe reped, s csak azért nem törik szilánkokra, mert egy új találmány egyben tartja. Egy különleges ragasztó, melyet az öntéskor tettek az üvegbe, és amelytől csak pókhálóssá törik az üveg, de nem robban fel azonnal.
A sikoly abbamarad, és kezei is lehullanak arcáról, ijedten találva vissza a kormányra. Lábai is meglelik a pedálokat, és ekkor tudatosul benne a tény, még mindig az úton vannak. Ám nem sokáig, mert kanyar közeledik, és ha nem tesznek valamit, nagy baj lesz.
Így belekapaszkodik a kormányba, és próbálja az autót az úton tartani.
-Ne haragudjon! -Még mindig kiáltva szólal meg, de hol van ez az ultrahangokhoz.- Nem akartam fájdalmat okozni.
Mert egyértelmű, hogy ha neki fáj, az másnak többszörösen. Tekintete az úton előttük, már amennyit lát. Lába tapossa a féket, kezei tekerik a kormányt, lehetőleg arra is vigyázva, hogy ne a hirtelen fékezés sodorja le őket az útról. Sajnos a látási viszonyok elég rosszak a pókhálós üveg miatt.
-Jajj! Tényleg nem akartam bajt okozni!

Persze vehetett volna Ferrari vagy Lamborgini típusú autót is, szigorúan fehér színben, de nem tette. Mert azok csak szimplán sportautók. Vagy előkelőbbet, mint a Rolls- Royce. Mégsem tett így. Mert azok a maguk nemében hétköznapiak. De a DeLorien… Az egyedi. Megjelenésében a jövőt szimbolizálja, mely erős és gyors, ugyanakkor hatékony. Nem mindig csak a külsőség számít, hanem a tartalom is. És igen, látta a filmet. Pont az inspirálta, hogy megvegye az autót. Ennyivel is támogatta a film szponzorait. És a jövőt.
És lám a kis tréfa jól sül el. Teljes az ijedelem, a sikoly. Zane kénytelen átvenni az irányítást. Persze nem fizikailag, hanem az energia segítségével. Hatalmas villanást generál, mint egy utolsó effektet a hatás kedvéért, majd szépen lassan kontroll alatt tartva az autót, így az egyenesen halad tovább. Egészen addig míg Tara fel nem sikolt. A szuperszonikus hanghullámok megzavarják Zanet a koncentrációban, így kénytelen leállítani az energiát mi autóját hajtja. Ösztönösen a hanghullámok energiájának elnyelésére koncentrál, noha nem ússza meg ingyen. Az még hagyján, hogy fájdalom járja át testét. Ezen a sokkhatáson hamar túlteszi magát. Kocsija ablaküvege azonban mindenhol megrepedt. Így kilátni sem lehet biztosan. Pedig nem ártana, mert kanyar közeledik. És egy közel 90 mérfölddel száguldó autó nem egyhamar lassul le, még ha motorját ki is kapcsolták.

Dualista, trialista, quadrista... mit számít ez most ebben a pillanatban? Valóban. Tara fellazul. A félszeg visszahúzódó merevség eltűnik a tagjaiból, és majdnem olyan könnyeddé válik, mint társai közt az iskolában. Felnevet. Naná, hogy egy olyan pasas, mint Dr Zane Timothy Helmsman, nem venne ennél vacakabb autót. Csoda, hogy nem egy Ferrari Testarossa vagy egy Lamborgini Murciélago repeszt most velük. Bár lehet, azokkal azért el sem tudott volna indulni.
És jön a következő meglepetés. A jó doktor is ismeri a legendás filmet. Tara torkából újabb sikoly tör elő, ahogy a sebesség felugrik 88-ra, és a motor körül sisteregni kezd az elektromosság.
Zane nem is sejti miféle veszélyt idéz elő. A lány amúgy is élénk képzelőerővel megáldott teremtés, nem kell hozzá sok, hogy újra csak egy álomvilágba csöppenjen. S ha már a férfi ennyire kíváncsi, hát látnivaló akad bőven. Tara elkapja kezét a kormányról, arcát két tenyere közé fogja, szemei tágra merednek a pillanatnyi ijedtségtől. Lábát lekapja a pedálokról, kissé még fel is húzza a térdét. A kocsi ettől tökéletesen önálló életre kelhet, arra mehet amerre akar. Vagy amerre hagyják. És ajkai közül eddig nem hallott sikoltás tölti be az autó belsejét.
Nos... a sikoltás most sem hallható, mert annyira magas, hogy már túl van a 20kHz-en. Ez a hallható tartomány felső határa. Viszont minden embernél olyan fájdalmat okoz, mely akár eszméletvesztéshez is vezethet, arról már nem is beszélve, milyen fizikai ráhatásokat okozhat.

Dualista világkép. A lehető legrosszabb felosztás. És persze téves. Mert nincs olyan, hogy Gonosz és Jó. Csak az ember van, aki hol helyesen, hol helytelenül cselekszik. Egyszerre mindkettő és végső soron egyik sem. Így valójában csak emberek irányította eszmék állhatnak harcban egymással, kígyót-békát mondva a másikra. És ez a gonosz mutáns dolog is… Attól, hogy valaki próbálja megvédeni magát és fajtársait máris gonosszá válik? Látható, hogy mennyire manipulatív az ilyen szintű kategorizálás. Helmsman nem így osztja fel a világot. Hanem: akik velünk vannak, akik ellenünk, és a csorda. Trializmus. Mégis valóság hűbb.
Csak hogy végre elindulunk. Már kezdte unni magát. Nem mintha ne tudná kulcs nélkül begyújtani a kocsit, ha nagyon ügyetlenkedik a lány. De csak bátorításra volt szüksége. A nehézkes indulást hamarosan felváltja a gyorsulás. Zane élvezi a sebességet, még az ablakot is lejjebb tekeri, hadd lobogtassa gyér hajzatát a szél.
- Nyomjad a gázt! Tud ez a kocsi többel is menni! – biztatja pedig már elérték a 80 mérföldórás sebességet.
- Még szép hogy jó kocsi. Rosszat nem is vennék. – kontráz rá Tara lelkesedésére. Érzi, hogy kezdi kihozni a lány természetességét, ahogy ellazul. Helyes, helyes, csak válj fogékonnyá az életre. Máris mutatkozik ennek első jele: a kíváncsiság. És Zane nem volna Zane ha néha ne tréfálkozna.
- Doktor Emmett Brown vagyok. És az időutazásnak vagyok a doktora. – energiát közvetít a motorba, mitől a sebesség feljebb ugrik, az ominózus 88 mérföldre.
- És most visszautazunk a múltba! – kiált fel és a felhasznált energiából hatalmas szikrázást generál, mint a filmben. Közben jót vigyorog, szeme sarkából sandít Tarára, vajon mit fog reagálni az eseményekre.

Valóban nincsenek egy hullámhosszon, és ennek egy igazán jó oka biztosan van, még pedig az az egészséges óvatosság, mely ott lappang Tarában azóta, hogy Zane-ről kiderült épp úgy mutáns, mint ő. Természetesen az emberektől is tart, de épp annyira az ismeretlen mutánsoktól is, hiszen a professzor és a tanárok közül is páran említették már, hogy vannak "gonosz" mutánsok is.
Jó és Gonosz. Az örök harc.
Ezért aztán óvatos.
-Hát jó.
Tolja be végre a kulcsot a megfelelő helyre, és már fordítja is el. A motor felduruzsol. Egyesbe kapcsolja a váltót, és felengedte a kuplungot. Az autó szép finoman meglódult előre. Miközben felváltott kettesbe, majd hármasba, és fokozatosan nyomta a gázt, a fülében csengett a doktor hangja: "Gyújtsd be a kocsit, aztán hasíts!" Hát lássuk csak!
Kikanyarodott az állomás elől a főútra, melyről majd csak az iskola közelében kell lekanyarodni, és felváltott négyesbe, majd ötösbe, amikor már eléggé gyorsan mentek.
Nem ült még sportkocsiban. De tagadhatatlanul jó érzés volt, ahogy az autó belefúrta magát a levegőbe.
-Ííííí!
Adott hangot az élvezetnek, és még jobban rátolta lábát a pedálra. Fél perc sem telt bele, s máris 80 mérföld körül jártak. A házak csak úgy suhantak mellettük.
-Ez jó kocsi. Nagyon jó.
Mondta lelkes hangon. Az iskola még messze volt, hát bátran kipróbálhatta magát. Aztán kissé visszatért a jelenbe, és széles mosollyal az arcán kérdezte meg.
-És milyen Doktor? Minek a doktora?

Amennyire nem fogta fel a lány szarkazmusát, annyira nem vágja Tara az ő bókját. Láthatólag nincsenek egy hullámhosszon. A név pedig, név, az övé egy foglalkozásé, mint bevándorló őseinek egyike űzött. Számára nem az a mérvadó, hanem ami előtte van: doktor. Ez az igazi megszólítás! Mert megdolgozott érte, nem csak úgy vele született. Nem mintha ne vetne meg egy grófi vagy hercegi címet alkalmasint.
A bőrönd mellé bekerül a zsák is. Csoda, hogy ennyi mindent elbírt az az aprócska leányzó. Igazi kis szívós, öszvér lehet. A kitartás pedig egy igen értékes emberi tulajdonság korunkban.
Csak mosolyog a lány kérdésén.
- A mai fiatalok már úgy születnek, hogy tudnak autót vezetni . A jogosítvány csak azért kell, hogy a rendőrök megnyugodjanak. Nem mellékesen meg azt mondjuk, hogy a bácsikád vagyok és éppen vezetni tanítalak. – vázol fel egy remek kifogást, minden eshetőségre. Kényelmesen helyet foglalva az anyós ülésen ül a lehető leghiggadtabban. Még csak nem is mosolyog a lány bizonytalanságán. Pedig megtehetné.
- Drágám, egy doktor vagyok. Hozzá vannak szokva beosztottjaim, hogy amit mondok az úgy van, abban nincs hiba. Én meg nem szólalnék meg, ha tudnám, hogy amit mondok az hibás vagy veszélyes. Ezek után nincs mit tovább gondolkodnom. Gyújts be a kocsit, aztán hasíts! - biztatja Tarát, mert már nagyon menne.

Nem. Tara nem értette félre. Pontosan értette mire is gondolt a másik. Csak a szarkazmusának adott hangot.
-Nincs benne semmi nagyszerű.
Vonja meg a vállát. Valóban. Mire is lenne büszke? A Moore név épp olyan jó, mint bármi más. Ha csak nem vesszük figyelembe a méltán híres Angyal egyik alakítóját, a neves színészt, nők bálványát, Roger Moore-t, aki anya egyik nagy kedvence. A másik Clark Gable, aki nem mást alakított, mint az Elfújta a szél neves csibészét, a rossz fiú Rhett Butlert. Na jó. Tara is kedvelte a színészt, és az alakítását is. Máson sem nőtt fel, mint ezen film újra és újra játszásán. No meg a könyvön, ami otthon kötelező olvasmányként szolgált. Nem véletlen a Tara név sem, és a nevében megbújó S sem takar mást, mint a Scarlett nevet. De ezt nem szokta villogtatni. Clark Gable persze ettől még kiváló színész volt, olyanokban alakított nagyot, mint például a Lázadás a Bountyn 1935-ös feldolgozása, vagy az Ez történt egy éjszaka, 1934-ben nagy sikerrel bemutatott romantikus drámában.
Szóval, ha már választani kell, akkor inkább a sármos rossz fiú Gable, mint a jó modorú Moore. De ez egy egészen más történet.
Aztán végre megtudja a másik nevét is. Doktor. Ez felvet néhány újabb kérdést, de nem támadja le vele a másikat. Akaratlanul is engedi, hogy Zane kikapja kezéből a bőröndöt, de ekkor már a zsákot is lefordítja a hátáról. Ha autóval, hát autóval. A zsák is a bőrönd mellé kerül, s végül Tara meglepetten kap a feléje repülő kulcs után.
-És ha még nincs jogsim?
Persze van. De ezt a jó doktor honnan tudhatná? Ettől függetlenül gépiesen kerüli meg az autót, hogy a felfelé nyíló ajtó alá csusszanva, beüljön az ülésre, a volán mögé. Na persze, Tara nem éppen egy Emerson Fittipaldi. Kis idegességgel fúj egyet maga elé, s várja azt, hogy a másik is beüljön. Közben kezével, és szemével is a lyukat keresi, ahová a kulcsot dugni kell. Naná, hogy nem találja meg elsőre.
-Biztosan jól meggondolta Doktor Helmsman?

Felnevet.
- Még hogy diák! Annyira fiatal azért nem vagyok. – derül jót a lány kérdésén. Régóta nem diák, mi több, inkább tanár lehetne, ha vonzaná az efféle szakmai tevékenység. Ám nem vonzza, meg ha szeret is irányítani. Csak nem holmi csapatnyi kölyök felett akar hatalmat, hanem nemzetek és népek fölött. Azt pedig nem részletezi, hogy mutáns mivoltára gondolt. Ha félreértette a leányzó, ám legyen.
Amilyen lassan vánszorgott be olyan gyorsan léptekkel tud távozni. Tara nem sokkal van lemaradva tőle, fél szemmel figyeli is a lány mozgását, ahogy követi őt. Arcán halvány somolygás jelenik meg.
Szóval az iskolába megy. És mutáns. Meg diák. North Salemben ez egyértelmű jele annak, hogy hol is tanul az illető. Egyenlőre azonban nem mond semmit. Magában viszont már kigondolta, hogy mivel is hálálhatja meg a segítségnyújtást.
Egészen az autójáig követi a lány. Épp kinyitotta a kulccsal az ajtót, mikor meghallja a lány sóhaját és bemutatkozását. Alakul a terv.
- Tara Moore. Míly egyszerű s mégis nagyszerű név. – fordul a lány felé.
- Doktor Zane Timothy Helmsman vagyok. S látom nem busszal szeretne menni. Annyit igazán megtehetek a segítségéért, hogy elviszem. – kapja ki a lány kezéből a táskát, a kocsi hátuljához húzza, s felnyitva ajtaját beteszi.
- Talán élvezetesebb is lesz az utazás autóval. – a kocsi kulcsot a lány felé dobja. Remélhetőleg nem lyukas markú
- Most lehetőséged lesz vezetni egy új kiadású sportkocsit. Nem kell félteni a gázpedált. Tud hasítani, nem is kevéssel. – hangja nyugodt, semmi jele annak, hogy tartana Tara vezetői képességeitől, vagy annak hiányától. Nem egy ijedős fajta a doktor. Főleg mert az anyósülésről is képes irányítani autóját, ha szükséges. Mi mindenre fel lehet használni az energiamanipulálást. Be is telepszik a navigátori székbe.

Valóban. Épp úgy hibát követett el, mint a másik. Bizonyára kapni is fog majd a fejére a professzortól. Mert neki be kell számolnia a malőrről, és a találkozásról az ismeretlennel.
-Ön is diák?
Vágja rá csípős nyelvvel, de már indul is lefelé a lépcsőkön az aluljáróba, követve a férfit.
Lent aztán megragadja a bőrönd fogantyúját, melyet itt engedett el, s maga után vonva a készséget, igyekszik lépést tartani.
Szinte némán loholnak ki azon az útvonalon, melyen befelé igyekeztek. Most gondolja csak át, mennyire felhívhatták magukra a figyelmet. Bosszús lesz. Ez az idegen rákényszerítette, hogy nyilvánosan tegyen olyat, melyet nem tett volna meg. Nem szereti, ha kihasználják, ha felhasználják.
Kilépve a napfénybe, megtorpan, és az órájára pillant. Alig tíz perc választja el a busz indulásától. A férfi közben jó pár lépést megtesz az autója irányába, s Tara elbizonytalanodik. Beülni egy vadidegen mellé egy kocsiba, nem jó ómen. De a másik mégis csak az, ami. Mutáns, mint tenmaga. Halkan fúj egyet maga elé, és meglódul, követve a férfit.
-Nekem busszal kéne mennem. Az iskola csak pár megálló.
Bár vélhetően amaz is tudja, merre található az X-birtok, hiszen itt van North Salemben, ami nem lehet véletlen. Azért erősen hajtja a kíváncsiság is, hogy ki lehet a másik. Végül elérik az autót vélhetően, s akkor talán meg is állnak egy pillanatra. Felsóhajt.
-Tara Moore vagyok. És Ön?
Még sem szállhat be úgy egy autóba, hogy azt sem tudja, kicsoda mellé ül be. Az, hogy a másik mutáns, még nem életbiztosítás.

A vonat pedig, mely nem vár, most fog, mert jó ideig nem fog tudni elindulni. Talán a többi sem, olyan mértékű meghibásodást okozott a rendszerben. Meg tudná oldani a problémát se perc alatt, de ennyire nem jó szívű. Mit számít neki egy piti kis város vasútállomása? Ám nem csak ő az egyedüli ki furcsaságot művel ezen a helyen nyilvánosan. Az őt támogató lány is felsikolt oly intenzitással, mire normál emberi nő nem képes, bármennyire is magas legyen a hangja. S Zane ráadásul pont a hangorkán kiindulópontján áll. Biztos süketség várt volna rá, ha éppen nem energiaelszívó állapotban lett volna. Így viszont a feltörő hanghullámok erejét is elnyeli, azok őt táplálják, ezzel is némileg tompítva a vasútállomáson lévő emberek dobhártyájára mért fájdalmas csapást.
Csend és újra csak csend. Zane, újra ereje teljében, kisimult ábrázattal tekint a lányra. Tudja jól, lebukott előtte. De az előbbiek után biztos benne, hogy a lány sem hétköznapi jelenség. Ami talán nem is meglepő pár kilométernyire az X-birtoktól.
- Az vagyok, ami te is. – húzódik magabiztos mosoly arcára.
- S szerintem nem szeretnéd itt megvárni míg az emberek el nem fognak. – utal előbbi kiáltására, ami valóban hatással voltak az emberekre. Kissé felbolydult a pályaudvar.
- Menjünk. – int Tarának, s korát meghazudtoló fittséggel indul elfelé az állomásról, autója felé.

Hogy miféle is a másik, azzal némileg akkor szembesül, mikor végre mind a ketten levegőhöz jutnak. Az ismeretlen azért, mert valahogy visszanyeri erejét, Tara pedig azért, mert végre nem rohannak tovább lóhalálában, és valósan levegőhöz jut. A bőröndjét a lépcső aljában engedte el, most arra felé pillant, hogy megvan-e még, de egyelőre senki alkalmatlan nem jár erre. Aki el kíván utazni az már a vonaton ül, mely hamarosan elhagyja majd az állomást.
Azonban előtte még történik valami, amely már nem kerülheti el a lány figyelmét. Először a fura borzongás lesz számára gyanús, no meg a mozdulat, ahogy a férfi a vonat felé nyújtja kezét. Mivel haját összefogva hordja éppen, így annyira nem látványos a szálak kunkorodása, inkább csak a bizsergő érzés a fejbőrén, és testének további felületén is. karján égnek merednek a finom kis szőrpihék, a félig műszálas póló anyaga pedig, már-már kisülésekre hajazó finom kis szikrákkal perzseli bőrét. Hirtelen fura csend veszi őket körül, ahogy az elektromos áram halk zümmögése egy pillanatra megszűnik, s akarva-akaratlan is összehozza a jelenséget a férfi viselkedésével, és azzal, ahogy hirtelen kicsattanóan egészségessé válik.
~Energia elnyelő, energia manipulátor.~
Villan fel elméjébe a gondolat, s mielőtt még teljesen visszaállna a rend, az utolsó energialöket elszippantásával együtt, kiált fel újra.
-ELÉG!
A hang súrolja az emberi fül számára még elviselhető tartományt, éles, bántó, s mivel egy bizonyos decibel felett van, már-már hallhatatlan mégis.
Aztán minden visszatér a megfelelő kerékvágásba, a hangok, a zajok újra visszatérnek. Tekintete pedig, kíváncsian kutatja a másikat.
-Kicsoda maga?
Hangzik fel a kérdés is végül, és most nincs mosoly az ajkak szegletében, a szemöldökök is gyanakvóan húzódnak össze.

Néha kifejezetten hasznára válna a gondolatolvasás képessége. Jól eltudná tölteni az időt mások agyában szórakozva, mely gyakran még a tv műsornál is jobb és érdekesebb. Zane fejében koránt sem jártak ilyen kellemes gondolatok. Homlokának ráncolása is jelzi erősen koncentrál. Mint szomjazó a sivatagban, ki már csak kúszva képes haladni a megtalált oázis vize felé. Semmi mást nem érzékel a világból, csak áhított tárgyát, hogy létszükségleti vágyát kielégíthesse.
Elméje érzi az egyre erősödő energiaforrás jelenlétét. A lány is, ki támogatja őt is jelzi, hogy itt a vonat. Maradék erejét összeszéve emeli meg szabad karját a jármű felé. Ujjait is egyre csak előre nyújtja, mintha meg akarná érinteni. Lényegében ez igaz, csak nem fizikai értelemben. Ujjbegyei bizseregni kezdenek. Végre meggyöngül ereje hatótávján belül vannak. A vasútállomást láthatatlanul is átjáró elektromos energia lassan kezd beléje gyűlni, amint a víz folyik le a lefolyón, azzal az eltéréssel, hogy ott egy tárolóedény található. Ami jelen esetben Zane az. A töltés oly mértékű, hogy még Tara is megérzi. A statikusság folytán haja göndörödni kezd, szőrszálai is úgy állnak mint a cövek, s ha kötött pulcsit visel, nos enyhe viszketést okozó szikrák kellemetlen érzetével ismerkedhet meg. A vonaton minden elektromos eszköz leáll, az állomás energiaellátása is akadozni kezd. Zane pedig már önerőből is képes a saját lábán állni. El is ereszti a lány derekát, mit eddig oly szorosan karolt át, pedig nem is szerelmesek. Arca újra egészséges, akárcsak tartása. Helyreállt a megborult energiahálózat.

Ha nem elmenni, akkor valakiért, vagy épp búcsúzni, vagy a búcsúzót visszatartani. Hős-szerelmes-romantikus filmek nagy jelenetei a végén. Valahogy így tudja elképzelni. Talán egy nő várja valahol titokban a vonat egyik fülkéjében, reménykedve lesve ki az ablakon, hogy szíve netovábbja feltűnjön a vágányok közötti peronon, s sietős lépteivel elérje még a szállító eszközt, s a vonat tütülése alatt vallva szerelmet, visszafogja őt a távozástól.
Nagy jelenet, melyben a kamera ráfókuszál az ablakon keresztül, a nő reménykedő, mégis bánatos arcára, befogja az üres peron képét, és az életével is játszó férfi botladozó lépteit, amint híve nyomában loholva közelít. Hallani lehet a vasutas sípját, látni, ahogy emeli a tárcsát, hogy útjára engedje a szerelvényt. A filmkockák gyorsan váltják egymást. A férfi meggyorsítja lépteit, a nő feláll az ülésen, s a lehúzott ablakrésben kidugja a fejét. Újra felhangzik a sípszó, emelkedik a tárcsa, a mozdonyból kürt szava száll fel, s végre a peronra vezető lépcső tetején megpillantható a férfi alakja, aki botladozva, egy lányka vállán támaszt keresve, kapaszkodva a korlátba pillant kétségbeesetten az aprót ránduló utolsó kocsi hátuljára. Talán még a "Neeee!" kiáltás is felhangzik, elfojtottan a mozdony felsíró gépzaján át. Lélektani jelenet, ahogy a nő kinyúl az ablakon a férfi felé, ahogy a férfi karjait nyújtja a meginduló vonat után.
Mindezek a képek úgy peregnek le hirtelen lelki szemei előtt, mintha csak valami mozifilm kockáit nézné, s ahogy haladnak előre a történésben, úgy húzza magával a fehér ruhás alakot. Minden erejét összeszedve rántja magával fel a lépcsőn, olyan gyorsan, amennyi erejéből telik. S kiált is talán egy "Neeee!"-t. Magas, fájdalmas hangon, mely talán feléjük vonz pár tekintetet.
A vonat pedig ott van, utasok szállnak még fel rá, a vasutas még hóna alatt szorítja a tárcsát, a síp még halottan lóg a nyakában. Tara pedig zihálva dől neki a peronra vezető lépcső támfalának az utolsó fokról nem lépve tovább. Valahol ekkor tér vissza a valóságba, hogy zihálva köpje előre magából.
-Itttta.... vonata...

Apró energiamorzsát sikerül csak behabzsolnia. Mint az éhhalál szélén álló ember, ki talál valami ehetőt a mocsokban. Talán pár órányi életet ad. Éppen erre van szüksége neki is, míg kiér a főtápvezetékhez. Egyre erősebben érzi az elektromágnesességet, de ilyen legyengült állapotában közelebb kell jutnia. Még szerencse, hogy van aki odatámogassa.
- Nem elmenni akarok. Csak odamenni. – int abba az irányba ahonnan érzi az energia forrását. Nem foglalkozik most azzal, hogy így lebuktassa magát. Erre később lesz módja, ha sikerül valaha is feltöltődnie. Testi reakcióit egyre kevésbé uralja. Minden egyes idegszálával a hőn áhított energiaszívására koncentrál. Környezete ebből csak annyit szolgáltat, hogy jelenlegi állapotát fent tudja tartani. De még ennek mértéke is csökkenni fog ha lemennek az aluljáróba.
- Nem jó az irány… - hörgi. Lábai felett elveszítette az irányítást, azok mészárszéki húsdarabok módjára lógnak a továbbiakban. Felélte előbbi morzsáit. Nincs más lehetősége, mint az őt vivő lányból meríteni. Csak a kisugárzó test melegét, arra már úgy sincs szüksége.
Érti mit mond a lány. Nehezére esik hangokat formálnia szájával. Agya még működik, ha csökkentet üzemmódban is. Végső soron a vonat is jó lesz. Sajnos nem fog tudni elindulni, de a célnak megfelel. Így csak buzdítja a lányt.
- Gyerünk! A vonathoz! – érzékeli eme vasúti jármű energiajelét. Finom és bőséges, tele vitaminokkal. Ez is megteszi. Csak közelebb kell jutnia, hogy rá tudjon hangolódni és magába szippantani.

Némileg megnyugtatja, hogy a másik nem öngyilkos céllal követeli magának olyan kitartóan a vonatokat. Első gondolata az, hogy talán utazni akar, utaznia kell. Minden bizonnyal utaznia kell, mert csak kényszer hatására lehet ennyire eltökélt valaki, hogy még a rosszulléte közepette is, feltétlenül céljához akar jutni. Ez az első következtetés, így a következő mondat is ezt sugallja.
-A következő vonattal is ráérne menni. Miután már jobban lesz.
Vagyis nem kell annyira rohanni, hogy még az életét is beáldozza. Hacsak... hacsak nem üldözi valaki. A gondolatra akaratlanul is maguk mögé néz, de senki nem követi őket, sem közelről, sem távolról. A fejét akkor kapja vissza, mikor felettük erőteljesen villódzni kezd egy lámpa. A fények hatása váltja ki az ösztönös reakciót, hogy arra felé pillantson, majd vissza a férfire, alulról felfelé nézve az arcra. Épp elcsípi a kicsorduló nyálat.
~Atyaég! Csak nem epilepsziás?~
A kinti elvágódás, és itt most a nyálcsorgás juttatja eszébe az újabb betegséget, de elveti hamar. Kétféle epilepsziás rohamot ismer. A rángógörcsöset, és a merevgörcsöset, volt szerencséje mindkettővel találkozni már, és az ismeretlen mozgása mind a kettőt ki is zárja. Inkább tűnik valami gyengeségnek.
Sóhajtva kormányozza hát a sínek alatt átvezető aluljáró lépcsője irányába.
-Át kell mennünk.
Mielőtt elindulhatnak lefelé, vet egy pillantást a vágányok irányába. A negyediken áll éppen egy vonat, ami indulni fog hamarosan. Tara úgy véli, az ismeretlen talán azzal kíván tovább menni. irány hát a négyes vágány. A nyüszítésre újra csak támogatottjára pillant.
-Nem kell pánikolni. El fogja érni a vonatát.
~Én meg jól lekésem a buszt.~

Per pillanat semmi használhatót sem képes felfogni környezetéből, sem arról a személyről, ki őt támogatja. Kicsi, puha és vékony a hangja. Tehát egy ewok. Minő borzalom!
Füléig eljutnak a szavak, s megértenie is sikerül:
- Nem ugrik. Nem, neeeem, neeeem ugrik. – fejét is próbálja rázni, jelezve, nem kíván öngyilkosság útján megszabadulni életétől, mit oly nagyon szeret és imád. Csak most légy került a levesbe, s nem ízletes. Egy kis szűrés és minden rendben fog menni.
Szemei előtt összemosódva ugyan de feltűnik az állomás épülete, amint haladnak egyik helyiségből a másikra.
- Vágányokhoz, vágányokhoz… - hörgi végig kitartón. Nem is érti miért a kétely kísérőjétől.
- Nem, vonat. A vonat a jó. – int kezével kifelé. Érzi már az elektromos vezetékek keltette feszültséget, mint etióp kisgyerek a sült kutya illatát. Hozzá hasonlóan Helmsman szája is gyöngyözni kezd a nyáltól, mi összefutott benne, s mit jelen elzsibbadt állapotában nem tudott bent tartani.
- A vonat! – nyüszít s kapkod a vágányok felé. Fejjük felett lévő lámpa fénye hirtelen villódzni kezd tőle. Vagy csak feszültségingadozás? Ki tudja. De ettől ő még nincs jobban. Éppen ezért most még a korábbiaknál is sokkal határozottabban követeli a sínek közé való kijutást.