Hope Town - Eredetkutatás

Másnap délután van, a kocsi végre döcög alattunk, megúszta némi horpadással, de már az aksi is rendben van. Túléltük azt a pokoli éjszakát, amely ha lehet, még jobban összehozott minket Rubyval. Megint kölcsönösen megmentettük egymás életét, már az sem érdekel, ha teszem azt tényleg a testvérem. Egymásra vagyunk utalva, és azt kell mondanom, ütőképes párost alkotunk. Még mindig meghökkenek, ahogyan olykor a legváratlanabb pillanatokban kezdeményez felém, talán én voltam túlságosan sokáig elszigetelve a nőktől az önként vállalt remeteségem miatt, ám nem engedi, hogy túlzottan engedjek az önsajnálatnak, és az ügyetlenkedésnek, sőt, mintha még előnyként is fogná fel, hogy ennyire vannak tartalékaim, és rá igenis oda tudok figyelni. Most, hogy magunk mögött hagytuk az őrült gróf és szektájának birtokát, nincsen más dolgunk, mint hogy átlépjük Hope Town határát. A városka jellegtelen, szinte csak egy főutca, néhány vegyesbolt, egy rendőrség, talán még valami városháza is lehet, mert ott magasodik egy két emeletes épület, annak tippelem. És feltűnik is a levélben említett Friendly Joe’s Pub, amely valami panzió lehet. Bekanyarodok elé a kocsival, és keresek egy üres helyet, hogy parkoljunk.
- Na akkor már csak ezt a Jeremyt meg Andie-t találjuk meg valahogy. Náluk keresztnév volt, de elképzelésem sincsen, hogy Gethin honnan tudhatta ezt tizenkét év távlatából.
– Nem akarom megbántani Rubyt azzal, hogy még abban is reménykedek, hogy a két új társunk talán többet tud majd az ügyről, mint amit ő tudott. Igenis meg vagyok elégedve azzal, ami kettőnk között kisült, végtére is nem baj, hogy nem az apját találtam meg. Jobb ha hasonló korúak vagyunk. Ráadásul különböző neműek. Így tudunk igazán csak nagyot alkotni. Azért most mégsem fogom meg Ruby kezét, ugyanis nem tudhatjuk, hogy mit várhatunk a két idegentől, valahogy a magánügyünknek tekintetem, hogy van köztünk valami. Nem titkolt izgatottsággal lépek be a panzió ajtaján, még csak azt sem tudom, hogy kiket keresünk.
- Na mi legyen? Kérdezősködjünk?
– Vetem fel az ötletet, de akár meg is ebédelhetünk, vagy az már lassan vacsora? Most a női találékonyságra bízom magamat, legalább lesz kit hibáztatni. Ez a pasi mentalitás.

 

Nem várom el, hogy az újdonsült csapattagok pár perc után máris a magukénak érezzék azt a sorsot, amivel nekem már évek óta meg kell birkóznom, vagy legalábbis amivel Ruby pár napja szembesült, de reménykedem benne, hogy ez megváltozhat. Hiszen szimpatikusak, Jeremy bizonyos tekintetben hasonlóan félszeg mint én, mindkettőnk képessége veszélyes, de nem élünk vele vissza, Andie pedig Rubyhoz hasonlóan nagyszájú, és vicceskedő, lényegében mintha kaptunk volna egy klónpárt. A dolog előnye, hogy könnyebben megértjük egymást, viszont ha a lányok átmennek idegesítő üzemmódva, akkor mindjárt kettő van belőlük, dupla élvezet, dupla szívás. Ruby kiáll mellettem, de érdekes módon Jeremy az empatikusabb, észreveszi, hogy most teljesen másról van szó.
- Mindegy, nem vagyok sértődős kislány, koncentráljunk inkább a feladatra. Ha Andie szerint én vagyok a csapatkapitány, akkor oké, leszek. Adok instrukciókat, aztán meglátjuk, hogyan tudunk csapatként együtt működni. Titeket is érdekel ez az egész, meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. – Azért mégiscsak elmosolyodom, ahogyan a másik lány ismét poénkodik, vevő vagyok végülis a humorra, a sötét témát izgalmasan dobja fel. Andie tényleg amolyan vadkalandornak tűnik, még ha állítása szerint sosem volt köze ilyesmihez. A bugyivillantós sztorival kapcsolatban én ennek azért nem vagyok híve, nem hiszem, hogy ezért hoztuk magunkkal a lányokat, az ismerkedés azért szóba jöhet, de talán útközben is lehet beszélgetni, nem kell ehhez elvonulni valami zárt szobába. Biztosan lesznek olyan időszakok, amikor csak nézünk magunk elé, amíg várjuk az eseményeket. – Menjünk akkor két kocsival, de mielőtt beérünk, az egyiket kint elrejtjük vészmegoldásként. És.. keverjük a két ötletet, méghozzá úgy, hogy az ENSZ sajtósai vagyunk, filmet forgatunk, de a támogatásról is szó lehet. Ez végülis eléggé zavaros ahhoz, hogy ne tudják pontosan, hogy miért vagyunk itt, de ahogy Andie mondta, lehet övék az irányítás. Mi meg körülnézünk, amíg ők agyalnak, hogy mit is engedhetnek meg nekünk. Ha jó így, akkor készülődhetünk. Még nem foglaltatok szobát? Hol vannak a cuccaitok? – Nekünk még a kocsiban, már csak fel kéne vinni, hiszen nem viszünk majd mindent fel a hegyekbe. Viszont néhány kamerát, fotóállványt vinnünk kéne, hogy hitelesek legyünk. Meglepetten veszem észre, hogy Ruby már megint közeledik, és vissza sem fogja magát. Hm.. én nem sajátíthatom ki, de ő megteheti velem? Kicsit olyan, mintha valami alfanőstény lenne. És jó ez nekem? Valahol igen. Nálunk mintha enyhén szerepcsere lenne, ő a vagány, én a visszafogott, aki támogatásra szorul. Jó, azért tudok vele kapcsolatban határozott lenni, hiszen nem vagyok papucs, de tetszik a határozottsága, csak bunkó ne legyen, ezért aztán nem nézek csúnyán, hanem engedélyen hagyom, hogy megtegye. És a kezdeményezésért cserébe kap egy halvány mosolyt.

 

A társalgás elején még úgy érzem, hogy szívesen átölelem Rubyt, mert ha a másik páros is kifejezi, hogy együtt vannak, de az nekem igenis zavaró, hogy a lány ennyire szabadszájúan méltatja, hogy mi van köztünk. Még nevetgélek, de aztán amikor felmerül, hogy Ruby hogy érne Jeremy meztelen felsőtestéhez, meg olyan pillantást vet rám, hogy ne akarjam kisajátítani, akkor már értem, hogy részéről ez nagyon nem komoly, csak én gondoltam túl. Igaz is, ő a saját életetét éli, most mellém csapódott, de csak mert egyszer szétvertünk egy szobát, ez nem jelent túl sokat. Elveszem inkább a kezemet, akkor részemről ennyi volt, nem fogok rajta megsértődni, nem vagyunk egymás tulajdonai, viszont akkor indoka sem lesz kiteregetni rólunk az intim részeket. Mint kiderül, Jeremyék között ez fel sem merülhet a srác képessége miatt. Nálunk is halálos veszélyben voltunk, de leküzdöttük, itt Ruby szeszélyessége a gond, amit nem is szándékozom kezelni. Láthatóan nem túlzottan izgatja, amikor pedig kettesben leszünk, akkor sem szándékozom majd magyarázkodni, csak nem alszom vele, úgy lesz a legegyszerűbb. Még ha közös szobát is vett ki, jó lesz nekem a földön, vagy ilyesmi.
- Aha. – Bólintok, amikor ismét megüt, mintha valami kutya lennék. Nem is nézek rá, csak Andie-t fürkészem, aki meg is jegyzi, hogy milyen béna vagyok. Igaza van, sosem volt muszáj senkit vezetnem, és most sem érzem úgy, hogy csapatkapitány lennék. Érdekel a sorsom, én csak a nyomokon megyek végig, ha egyedül, akkor egyedül. Azzal, hogy hozzám csapódnak, még nem tudok komolyabb instrukciókat adni, mint a kételyeimet megfogalmazni, amikor nyomasztanak.
- Nem okoztok csalódást. Még én sem tudom, hogy egyáltalán mit tegyek, köszönöm, hogy itt vagytok. – Felelem Jeremynek, és ismét visszanézek Andie-re, hogy megrázzam a fejemet. – Nem akarlak semmibe belerángatni, a ti döntésetek, hogy jöttök-e. De ha igen, nekem megfelel, hogy saját járgánnyal menjünk, csak akkor kétséges, hogy beengednek-e. Valahogy úgy vagyok az ilyen vallási közösséggel, hogy biztosan vannak falaik, kerítésük. És milyen indokkal megyünk be vizsgálódni? – Pillantok végig a társaságon, most már valóban nem ártana valami ötlet, és ha már miattam vannak itt, nekem kéne megfogalmazni. – Azt kizárhatjuk, hogy beszökünk.Van ENSZ-es igazolványom, esetleg bemehetünk olyan indokkal, hogy támogatást szeretnénk nyújtani a közösségnek, de szükség van arra, hogy felmérjük a benti állapotokat. – Mondom ki a hirtelen támadt ötletet, nem tudom, hogy tudnak-e jobbat.

 

Végül mégis úgy döntök, hogy mégse veszem az elejét annak, hogy Ruby felvilágosítsa újdonsült utitársainkat arról, hogy miket művelünk mi ketten egymással, mert különálló egyéniség, és ha zavarbaejtő is, valahogy mégis büszkeséggel tölt el, hogy így felvállalja a dolgot. Ugyan kicsit zavartan hallgatom az élménybeszámolóját, aminek aktív résztvevője voltam.
- Szerintem se. – Adok most igazat, és megsimítom a tarkóját, ennyi nekem is bele kell hogy férjen, ha Andie-ék, így fogdossák egymás kezét. Na nem mintha szándékosan alá akarnám húzni, hogy mi is együtt vagyunk. Nem, csak úgy vélem, hogy ha Ruby beszélhet kettőnkről, akkor én is lehetek egy kicsit önmagam, és kifejezhetem, hogy igen, valahol már összefonódott a sorsunk. Nekem is feltűnik, hogy Andie mennyire ágál az ellen, hogy testvérek vagyunk mi négyen, vagy csak ők ketten. Mi valahogy Rubyval ennél sokkal gyorsabban túlléptünk, de hát mi mások vagyunk. Azért nyilván az lenne a legjobb, ha nem így lenne. Vagy úgy, amiről már beszéltünk, hogy nem génileg, hanem valahogy máshogyan vagyunk a leszármazottjai ennek a közös apának, és csak nagyon hasonlóak vagyunk, nem igazi testvérek, azzal már jobban ki tudnék egyezni. Azért ezen a ponton kissé szemet forgatok Ruby kérdésére, ő csak ne akarjon Jeremyvel egy légtérben lenni, amikor a srácon nincsen póló, hozzádörgölőzni meg főleg. Nem vagyok egy alfahím típus, de azért némi féltékeny láng lobban a szememben, na azt adja meg az úristen, hogy ilyesmi felmerül..
Mégsem öntöm szavakba, amit gondolok, miközben Ruby meg vállon üt. Igaza van, tényleg felmerült bennem némi birtoklási vágy, akkor hát le is fejtem róla a kezemet, minek is vegyük komolyan egymást, amikor ő mindent ilyen lazán vesz? Akkor csináljon csak, amit akar.
Bólintok Andie-nek is, akkor viccelődés is kizárva. Most már kezdem én visszasírni azokat az időket, amikor egyedül voltam, és legalább a magányon túl nem volt kötekedés, vagy éppen női szeszély, amellyel meg kell küzdeni, ezért inkább Jeremynek válaszolok.
- Igen, szeretném, ha felkutatnánk őket, és valahogy utánajárnánk, miért kell most itt lennünk. Hiszen ők a következő nyom. Aztán ha valaki ki akar szállni, akkor megteszi. – Mondom most mindhármukra nézve. Igen, Ruby sincsen hozzám kötve, mert csak én éltem bele magamat, ő meg mindent elviccel, vagy leráz magáról. Akkor én is így fogom ezt az egészet kezelni.  – A hegyekben van a mormon település, onnan járnak ide le, kéthetente egyszer. Követjük őket, vagy valahogy felkérezdkedünk a teherautóikra? – Azért Andie az elmondottak alapján szintén közülünk valónak tűnik, de már nem is akarok erre is rákérdezni, mert még azelőtt összeveszünk, hogy elindultunk volna. Legalább Gethin kedvéért maradok, és végigcsinálom, mert kiváncsi vagyok, hova vezet az út.

 

Értem én, hogy Ruby most kirekesztettnek érzi magát, mert a lényeget elmondtam neki, és herótja van az újraismétléstől, de ettől még a szex téma picit nem odaillik. Nevetgélek rajta, mert azért legyezgeti a hiúságomat, hogy ez a lány volt olyan őrült, hogy megkockáztatta azt is, hogy akár szét is téphetem, és nem a szó szexuális értelmében. Vagy akár fel is robbanhatunk, az ő maradványait pedig vödörben áztatja fel a halottkém. Igen, szinte mesés volt ez az egymásra találás, főleg, hogy előtte még molesztálták is, ezért az elején kissé nehéz dolgom volt, hiszen rém bizalmatlan volt velem, az idegen pasival, akinek még a keze is világít, és mindenféle hősies, vagy dícstelen kalandra akarom rávenni. A kezdeti nehézségek elmúlt, éppenséggel prűdnek sem vagyok mondható, lévén valóban kiéltük magunkat a lánnyal, ami csak a kezdet volt, na de az nekem is kezd kissé sok lenni, a szexi dög már másokat is zavarba hoz ezzel, itt azonban még nem teszem ezt szóvá, hiszen tegye csak, ha jól esik.
- De igen, ők azok. És teljesen mások a törvényeik, mint teszem azt nekünk. Ezért nem mindegy, hogy mit csinálnak. Nem akarok rájuk ujjal mutogatni, de valamiért az a tipp, hogy Gethin feléjük akart terelgetni minket . – Vonogatom meg a vállamat, mert bár a nevelőapám most úgy tűnik, nagyon titokzatos ember volt, neki köszönhetően még mindig élek. Valahogy a legjobbat akarta nekem, és nem lennék meglepődve rajta, hogy ha az asztaltársaságom többi tagjának is felügyelte volna a sorsát.
- Nézd, én úgy nőttem fel, hogy tudtam, hogy valami szörnyeteg lakozik bennem, méghozzá az apám miatt, de... Gethin mindig gyámolított, és bíztatott arra, hogy majd egyszer minden jobb lesz. De konkrétumokat sosem mondott, egészen eddig a levélig. Igaz, ez is elég talányos, csak induljunk el, és ki tudja, hogy hol a végcél.  – Megint oldalra pillantok, ahogyan Ruby közbekotyog, na igen, erről már beszéltünk, ha testvérek vagyunk, elvileg az elég sok mindent megváltoztatna, de.. lehet, hogy mégsem? – Nem tudom, de Gethin mintha azt akarta volna, hogy idejőjjünk ebbe az istenhátamögötti városba. Kétlem, hogy csak a lekvár miatt. Ezért tippelek a mormonokra. – Látom, hogy Andie nagyon ragaszkodik Jeremyhez, ahogyan Ruby is hozzám, és azért én is örülnék neki, ha nem volnánk igazi testvérek. Valahol összefűz a dolog, hogy közös a sorsunk, de akkor biztosan nem lennének furcsa egymásra pillantások, gondolom ők egy egy pár. Azért az ember a testvérével viszonylag ritkán bonyolódik szexuális viszonyba, vagy lesz szerelmes.
- És te mit tudsz... hugi? – Kérdezek rá félmosollyal a másik lánynál, a vicc kedvéért eljátszhatjuk, hogy mi négyen testvérek vagyunk. Ha eldönttöttük, hogy merre tovább, akkor felkerekedhetünk, megtervezhetjük, hogy mit akarunk, de még csak az ismerkedésnél vagyunk. Kitárom a karomat, és odahúzom magamhoz Rubyt, de remélem nem kezd ebből megint pikáns dumákat gyártani, mert nem ez a lényeg. Most semmiképpen sem.

 
 
Ha tudnám, hogy mi jár Ruby fejében, biztosan vétóznám, maximálisan tagadom, hogy mindez a nemiséghez köthető. Nem hiszem, hogy csak mert Jeremyvel beszélgetünk, ezzel el is dőlne, hogy mivel mi vagyunk a pasik, öntörvényűen lefektetjük az alapszabályokat. Itt most egyenlőség van, nem véletlenül dolgoztam az ENSZ-ben, hiszen az elnyomás ellen küzdök, és a béke fennmaradáséért. Még ha jelenleg nagyon is benne vagyunk a sűrűjében, a grófot meg azt a borzadályos szektát is meg kellett semmisítenünk azért, hogy mi túlélhessük.
- Igen, sejtettem. Ruby sem volt a helyzet magaslatán, amikor bekopogtam hozzá. Úgy tűnik a nevelőapám egyoldalúan ismert titeket, akik nem tudtatok róla semmit. Pedig valami közös biztosan van bennünk. – Megint sikerül elnevetnem magamat, ahogyan Ruby bedobja a szex témát. Én azért ennyire nem vagyok nyílt, másoknak elméletileg nincsen köze, hogy mi van köztünk, ahogyan ránk sem tartozik, hogy ők mit művelnek egymással az ágyban. Alkalmi szeretőm kissé szabadszájú, ami engem nem zavar, sőt, de másokra azért ez lehet elriasztó hatással. Látom, hogy Jeremytől nagyon távol áll ez a stílus, de mintha ott is Andie lenne aki viszi az érzelmi szálat, és megnyugtató, hogy köztük is van valamiféle harmónia, még ha erre Ruby faltörő kosként hívta fel a figyelmet.
- Nem tudom Andie. Úgy tűnik ez az ügy túlmutat rajtunk. Hope Townba hozott a nyom, amiről nem tudok túl sokat. Utánanéztem a munkám révén, és valami mormon közösség él a közeli hegyekben, akik ugyan lejárkálnak a városba, de elég rossz hírük van. Nem pusztán a vallásuk az, amely kiemeli őket, hanem... értitek, eléggé fenyegetve van a város általuk. – Vonom meg a vállamat, erre még Rubynak sem mondtam semmi alapot, gondoltam majd ha megérkeztünk, akkor négyesben kezdjük mindezt fejtegetni. – Szóval a mostohaapám lehetne a kulcs, vagy az, ami összeköt minket. Elsőre olyanra gondoltunk, vagyis Ruby vezette fel, hogy ha ez az alak... különleges volt, akinek számos gyereke volt, köztük mi is, akkor szívás, de testvérek vagyunk. Csak abban reménykedhetünk, hogy nem szó szerint. Gethin hozzátok irányított minket, akkor... nektek is vannak... rejtett adottságaitok? – Talán túl direkt kérdés, de muszáj hogy felvezessük a dolgot időhúzás helyett, mert céllal érkeztünk ide mind a négyen. És a felesleges szócséplés talán egyikünknek sem a kenyere. Láttam, hogy Ruby milyen fancsali, türelmetlen fintort vágott le, amikor Jeremyék közvetlenül utánunk jöttek meg, lehet, hogy tervei vannak azzal a szobakulccsal? Rákészülünk a halálos veszélyre némi gőz kieresztéssel?

 
 
Már kezdem megszokni, hogy Ruby mennyire nagyszájú, és másokban is felmerül, hogy olyasmiket műveljen vele, mint amit én tettem abban a bizonyos hotelszobában. Karbafont kézzel vigyorgok az ügyintézésén. Én már kezdem őt megismerni, nem csak egy darab hús, többek között a humora és a stílusa is megfog, de a külsőt kár lenne letagadnom, hogy mennyire megvan így is a kémia szinte az első perctől kezdve. Nem nagyon kellett egymásra hangolódnunk, hogy velem tartson, félretéve az egyébként pocsék életét. Nekem sem volt sokkal jobb, másoknak próbáltam segíteni úgy, hogy nekem nem volt családom, sem érdemi célom. A levél a legjobbkor jött, hogy felébresszen, igenis is érek valamit, és van kijölölt utam. Azt nem merem megkockáztatni hogy Gethin is mutáns volt, netán időutazó. Egyszerű ember inkább, aki azonban sokkal többet tudott rólam, rólunk, a mutánsokról. A valódi apámról, és erről az egész szörnyűséges helyzetről. A múlt éjszakát már nem is említem, amelynek köze nem volt a történetünkhöz, és a vonzódásunkhoz sem. Egy idióta csalt lépre minket, és csoda, hogy ki tudtunk szabadulni. Bólintok nevetve, amikor megjött a kulccsal, ám már nincsen lehetőségünk kifújni magunkat, és felavatni az új helyszínt, mert Ruby kérdezősködése nyomán meg is jön a két delikvens, akikről szinte lerí, hogy összetartoznak. Mi azért még nem vagyunk ennyire összeszokottak. Miután kezet nyújtottam a srácnak, a lánnyal is megteszem ugyanezt.
- Én nem tudtam. A nevelőapám ezek szerint jobban ismert titeket is, mint hogy tudtok róla. Gethinnek hívták, pap volt, és több éve halt meg. Pontosabban tizenkettő. Ő nevelt fel. Akkor azt mondta, hogy meghaltak a szüleim, az apám sorozatgyilkos volt. Ám úgy halt meg, hogy engem kerestek nála, és...  Nem tudtam megmenteni. Azóta egyedül vagyok, és a napokban érkezett a levele, amit nem is tudom, hogy mikor adott fel. Ruby apjához irányított, de mint kiderült, Ruby sem tudja, hogy hol van ő, így... ketten próbálkoztunk. A másik két név ti voltatok. Mit tudtok róla? És... mi bennetek a közös? – Kérdezem négy sört kérve az asztalunkhoz, bár el tudom képzelni, hogy ha komolyabb témákról esik szó, akkor lesz itt még keményebb pia is. Rubyra sandítok némi bátorításért, nekem csak a képességeim halálosak, stílusra ő a magabiztosabb. Viszont ez lényegében az én keresztem, bármennyire is át akarom hárítani a felelősséget.