Boschetto péksége és pizzériája

First topic message reminder :

A pékséget 1895-ben alapította egy olasz bevándorló Mario Boschetto, és bár azóta már már más kezébe került, a név mégis megmaradt, ugyanis az itteni lakosok megszokták már és nem lett volna értelem változtatni. Barátságos és kedves helyről van szó, mint itt szinte minden üzlet. Rendkívül finom, ízletes és persze mindig friss péksüteményeket, apró sütiket vásárolhatsz itt. Az tuti, hogy amíg nem kóstoltad meg Boschetto kakaóscsigáját, addig nem is éltél igazán! A tészta annyira puha és az egész annyira csokit, hogy még tuti, hogy napokkal később is összefut majd a nyál a szádban, ha csak rá gondolsz.
Ezen kívül, akár egy gyors futólagos ebédet is elfogyaszthatsz itt, ugyanis alap üdítők, kávé is rendelkezésre áll, no meg szelet pizzát is lehet vásárolni. Szóval nem véletlenül fognak jó eséllyel ide irányítani azonnal, ha felmerül, hogy be szeretnél kapni pár falatot.

Boschetto péksége és pizzériája - Page 3 Pekseg

- Ahha.
Hangjából is süt a szkepticizmusa. Jelenleg nem tud elképzelni olyat, ami Baker ügynököt érdeklő, afféle elfeledett tudása lehetne. De hát végülis, ha ez nyugtatja meg, akkor gondolja csak azt, hogy a szőke fürtök alatt a kirakós darabjai lapulnak meg nem értetten. Aprót meg is vonja a vállát, neki végülis mindegy. Legalábbis addig a pontig, amíg nem kezd állandóan felbukkanni a semmiből és hasonlóan vidám beszélgetéseket kezdeményezni. Habár szívesebben tanácsolná, hogy ne Joshuára vesztegesse az idejét, hanem igazi bűnözőket hajkurásszon. Egy kis szerencsejáték és túlzott duhajkodás még nem olyan nagy bűn. Haley ezeket gondolja a Joshua által mocsoknak aposztrofált valaminek, ami körülveszi őt.
Csupán felvonja fél szemöldökét Josh nőügyeit firtató megjegyzésre, mintha csak azt kérdezné, hogy ennyire szőkének tűnik-e, hogy néhány bájmosollyal máris le lehet venni a lábáról, anélkül, hogy bármit tudna. Természetesen tisztában volt mindig is Joshua nőfaló oldalával, ez nem meglepetés számára. Elmosolyodik magában, na igen, ezt tudja róla. Arra kíváncsi lenne, hogy mindentudó Baker ügynök mit szólna, ha beszámolna a múltkori lánykérésről, de inkább a nyelvére harap. Képletesen csak, mert épp belekortyol kakaójába. Tartana attól, hogy abból mit hozna ki a bűnüldöző ügynök. Egyelőre inkább a kevesebb a jobb elvet követi.
- Tudom, tudom, hogy csak a munkáját végzi. – Sóhajt egyet, persze, hogy tudja, ha más véleményen lenne, akkor már nem csevegnének. – Ilyesmiről senki nem hall szívesen, akár igaz, akár nem. És én nem azt mondom, hogy valami sötét szándék miatt csak befeketíteni akarja, ugyanakkor egyelőre nem is tudom ezeket elhinni róla. Mármint, hogy ezeket elkövette volna. Tudja, az ártatlanság vélelme egy idegen, akár van jelvénye, akár nincs, néhány szavától még nem dől meg.
Egyelőre nem nyúl a péksüteményekhez, valahogy elment az étvágya.

Haley & Samuel

A kisasszony nagyon jól sejti, hogy a túlságosan heves lerázással épp azt érné el, hogy jobban érdekelne, hogy vajon mit tud. Persze érthető, hogy véd valakit, aki kedvel, de mindenkiben el lehet ültetni a gyanú apró kis magját és már akkor is sikerül elérnem azt, amit most akarok. Az most a lényeg, hogy egy kicsit megingassam... nem, nem őt, hanem Brody-t. Ha érdekli ez a lány és elkezdi kérdezgetni, akkor azzal kizökkenthetem, épp csak annyira, hogy a későbbiekben hibát kövessen el. Elég nekem csak egy, nem kell sok. Egyetlen egy apró kis hiba, amit nem tud kijavítani, amit nem tud könnyen helyrehozni, ami segít, hogy elkapjam végre, mert el fogom kapni, el jön majd az ideje, ez nem is kérdés.
- Mert talán tud valamit, csak nem tudja, hogy tudja. - nyugodtan válaszolok. Egy kis csendes felcsattanás még nem mozdít ki a nyugalmamból. Voltam én már kemény kikérdezéseken, egy kis szöszi nem lehet rám olyan hatással, hogy akár csak egy pillanatra is elbizonytalanodjam, erre nagyjából semmi esély sincs. A reakciójára csak elmosolyodom. Na igen, nem lep meg, hogy szkeptikus. Hát ki akarná csak úgy könnyedén beismerni, hogy az, akit kedvel bankokat rabol és másoktól veszi el a pénzt, nem pedig egy rendes fickó, akinek egyébként kinéz.
- Természetesen nem lep meg a reakciója Larsen kisasszony, Brody tényleg rendkívül ügyesen tudja levenni a lábukról a hölgyeket. - oh, nem szánom én ezt bántásnak, legalábbis nem feltétlenül és nem szándékosan, de attól még így van. Tudok róla egy s mást, azt is, hogy van már a háta mögött néhány hódítás, és tisztában vagyok az orvosi adataival is, meg ezzel az emlékezet mizériával. Pont ez az egyik ok, ami miatt nem lehet őt egy könnyen elkapni, viszont... nem hiszem azt, hogy ne lennének adatai, feljegyzései, mert úgy egy ember sem élheti az életét, hogy mindig minden elfelejt. Megvárom, amíg az asztalra kerül a rendelésünk és lassan kortyolok kicsit a kávémból. Hagyok neki időt, a gyanakvó pillantásokra is és mindenre amihez csak kedve van.
- Tudja... nem én vagyok a rossz fiú, csak a munkámat végzem. Teljesen érthető, ha nem jó önnek arról értesülni, hogy valaki, akit ismer esetleg nem patyolat tiszta, de kétlem, hogy annyira ismeri, hogy tényleg mindent tudjon róla. Egyébként pedig mi okom lenne besározni, ha nem lenne semmi indok rá? - nincs bizonyítékom, nincs olyan, ami kézzelfogható, nincs olyan, ami elég lenne a bíróságon, de vannak apró jelek, kis összefüggések, amiket a zsaru meglát, és amik felett nem lehet csak úgy elsiklani, aztán már csak az a feladat, hogy megszerezzük azok a bizonyítékokat.

Nagy levegőt véve épp felháborodna, hogy mégis milyen alapon követte őt a rendőrség vagy FBI vagy egyéb szerv, mikor szerencsére még idejében ráébred, hogy minden bizonnyal Joshuát tartják megfigyelés alatt és akkor nem lehetett nehéz észrevenniük, hogy tényleg egészen sok időt töltenek együtt. Lassan kifújja a levegőt és illedelmesen nem válaszol a költői kérdésre, sőt azt is megállja, hogy szemét forgassa és elhúzza a száját a kissé pózőri kérdésen. Most nem ismeri az erőviszonyokat, mint az apjával, ezért inkább igyekszik óvatos és nyugodt maradni. Igyekszik, de nem túl erősen.
- Ha úgy gondolja, hogy úgyse tudok róla semmit, akkor minek kérdezget engem?
Csattan fel, a nyilvános helyre tekintettel, visszafogottan. A sorjázó kérdésekre nem is tudja válaszoljon-e vagy se, de talán hamarabb végeznek, ha válaszol, de meggyőződése, hogy felesleges erőlködnie. Egészen úgy fest Baker ügynök, hogy tudja, amit tudni akar és akkor lenne boldog, ha Haley most felsorolná, hogy Joshua milyen bankrablásokat követett el és egyúttal tárgyi bizonyítékokat is előkapna a táskájából.
- Bankrablás? Ugyan.
Teljesen abszurdnak tartja a történetet, kihallatszik hangsúlyából is.
- Örökölt, meg valami innovációs befektetésekkel foglalkozik, igen, üzletember és igen, nem igazán érdekel ennél behatóbban a foglalkozása.
Hangja határozott, nem ingott meg a bizalma Joshuában, ugyanakkor úgy gondolja, hogy nem fog ártani, ha majd a legközelebbi találkozásukkor a börtönről tett kijelentései felé kormányozza a beszélgetést és megemlíti Baker ügynököt is. Természetesen ezen gondolatait nem kívánja megosztani a vele szemben ülővel.
Karjait összefonja mellkasa előtt és láthatóan ő nem fogja kezdeményezni a beszélgetés folytatását. Ugyanakkor nem pattan fel az asztaltól és viharzik el, és az ügynököt sem szólítja fel távozásra, ennek oka, hogy feltételezi az csak olaj volna a tűzre és elérné, hogy őt is kövessék vagy lenyomozzák, mikor nem igazán akar az FBI látókörébe kerülni, míg el nem éri a nagykorúságot, ami szerencsére már nemsokára itt lesz… fogalma sincs arról, hogy ez a lenyomozás már réges-rég megtörtént. Másrészt megérkezik rendelésük.
- Köszönjük.
Mondja a távozó pincérnőnek és egyelőre csak a kakaóját húzza maga elé. Pillantása Bakert kutatja, akar-e még néhány dolgot a fejére olvasni, hogy mit nem tud még.

Haley & Samuel

Nem célom, hogy már az elején ráijesszek, főleg akkor, ha azt akarom, hogy beszéljen is, hogy őszinte legyen, hogy akár... a segítségét tudjam kérni. Szóval egyáltalán nem viszem túlságba, csak finoman beszélek, még a kávémat is megrendelem csak azért, hogy addig is legyen ideje megnyugodni, no meg, hogy én is összeszedhessem a gondolataimat. Óvatosan és lassan kell haladni, mert ha azzal nyitok, hogy a pasija, leendő pasija, akárkije egy bűnöző, akire vadászik az FBI, akkor nem hiszem, hogy könnyedén válaszokat adna nekem és ne ijedne meg azonnal, vagy inkább akarna hirtelen távozni és igazából még csak nem is marasztalhatom, ha így dönt.
Látom, ahogy el is pirul, ahogy felmerül a név. Na igen... azt hiszem érthető a dolog, ezek szerint kedveli, vagy csupán a kérdés miatt jött zavarba?
- Lehet, hogy érdemes lenne, ha egyszer az utóbbi időben elég sok időt töltött vele. Azt sem tudja, hogy... pontosan kivel nem igaz? - költői a kérdés, mert hát ez alapján úgy fest, hogy tényleg nem sokat tud a fickóról, ami rá nézve nem túl jó ómen, de hát... ez már igazán nem az én dolgom. Részemről az a fontos, hogy információkat szerezzek, vagy tőle, vagy közvetve az ő révén. A mód már teljesen mindegy.
- Mr. Brody, de minden bizonnyal erről nem tud semmit... több esetben is gyanúsítottá vált néhány bank kirablásánál szerte az országban. Semmi sem bizonyítható rá, mert rendkívül ügyes, de... vajon önnek mit mesélt honnan van a pénze? Menő üzletember? Tudja mivel foglalkozik? - vajon mennyit ködösített már a kisasszonynak? Ha csak kicsit elültetem a bogarat a fülében, akkor elkezdheti kérdezgetni, faggatni a munkájáról és ebben az esetben már hazugságokba fog futni. Talán hihetőek lesznek, de mindig van egy hiba, mindig idővel az ember tévútra jut, valami ellentéteset mond a saját sztorijával. Ő is követ el hibákat, még ha azt hiszi, hogy nem is, de én... el fogom kapni. Tudom, hogy a legtöbben már nem igazán értik ezt, a megszállottságomat, hiszen nincs bizonyíték, de van ez a zsaru hatodik érzék és én tudom, hogy hozzá van köze. Olyan nincs, hogy több bankrablás, szerencsejáték ügy is úgy fusson le, hogy nincs lezárva, nincsenek még csak igazi gyanúsítottak sem, de ő mindig ott volt a környéken. Ennyi véletlen egyszerűen nincs!

Meglepődik, hogy az apja egyáltalán nem szerepel a képben. Szemöldökei megemelkednek, sőt homlokát is ráncolja. Most már aztán tényleg a leghalványabb fogalma sincs, hogy miért akar vele beszélgetni egy ügynök. Ha nem szólította volna a nevén, akkor most meg lenne győződve arról, hogy célszemélyt tévesztett Agent Baker. Ez persze még mindig lehetséges, de akkor névvel együtt tévesztett az Iroda.
A nyugtatónak szánt mosoly végülis eléri célját, nem ideges. Az asztalukhoz lépő pincérnő így kap tőle egy mosolyt, habár nincs nála a rendelése. Ismét elfojt egy sóhajt magában. Éhes. És most már meg is kell várnia, míg elkészül a váratlan ebéd-partnere rendelése. Reménykedik abban, hogy egy kávé nem készül órákig.
A két tűsarok hangos eltipegése után figyelme is visszafordul az ügynök felé. A másik kedves barát említésekor elkezdi átvenni fejben azokat az ismerőseit, akikről el tudja képzelni, hogy máris az FBI látókörébe kerültek. Hát igen, volt néhány balhésabb haver, de mivel mindegyik mögött ott szokott volt állni a dúsgazdag család, egy csapat ügyvéddel… nem érti.
Aztán megérti. De bár ne értené. Joshua. Kihagy egy ütemet a szíve, hogy azután a normálisnál kétszeres sebességgel induljon meg újra, halvány pirulást okozva ezzel, ami Haley vékony, finom bőrén igencsak látványos.
- Igen?
Bólint egyet, jelezve, hogy tudja, kiről van szó. A kérdő hangsúly annak köszönhető, hogy várja a folytatást. Pirulása múlóban és a folytatás hallatán sem erősödik vissza a pirosas árnyalat.
- Öhm, nem, nem tudom. Kellene?
Kérdez vissza óvatosan, hangja nem épp a legnyugodtabb, arckifejezésére ügyel, óvatos, ugyanakkor kíváncsi is. Nem hazudik, valóban nem tudja, igazából azt se, hogy nyomoznak Joshua után. Ráadásul évek óta? Felmerül benne a kérdés, hogy vajon ismerik-e Josh memóriájával kapcsolatos problémáját... Egyszer érintették egyébként a börtön-témát, de akkortájt igencsak mással voltak elfoglalva és azóta se tértek vissza a témára. Talán nem is fognak, Haley nem tudja, akkor elég biztos volt abban, hogy majd el kéne beszélgetniük erről, természetesen a számonkérés felhangja nélkül, de mostanra valahogy elfelejtődött a dolog, hisz annyi minden más történt. Talán ez az ebéd majd átértékelteti vele a dolgokat. Mivel az FBI kérdezgeti, feltételezi nem gyorshajtás vagy ittas vezetés lehet a megfejtés, nem mintha ez régebben is opció lett volna.

Haley & Samuel

Látom a kisasszony zavarát, és érthető. A legtöbben nem különösebben kezelik jól, ha felvillan egy jelvény, főleg ha az tetejében FBI-os, így aztán esetében is érthető, ha kissé nehezen kezeli a helyzetet. Gondolom sokkal jobban értékelte volna, ha a fánkját hozzák meg és nem pedig ilyesmivel villanok itt elé. Az öltönyösöket a legtöbben amúgy is nagyon merev alakoknak gondolják. Végül is esetemben ez annyira nem is áll távol az igazságtól. Mindenesetre azért egy barátságos mosolyt varázsolok az arcomra, csak hogy ne ijedjen meg már az elején. Elég fiatalka, furcsa is hogy Brody pont körülötte legyeskedik. Korban valahogy nem passzol hozzá, de hát amilyen kapcsolatokat láttam már esetében... hát annyira talán nem is meglepő. Gondolom az ilyen kis édes szőkeségeket könnyebb beetetni. Mondjuk az tuti, hogy ha én lennék az apja helyében, akkor már letoltam volna valami nagyon fájdalmasat a pasas torkán. De most nem ez a lényeg, szépen helyet foglalok és visszavarázsolom az arcomra a komoly kifejezést, hogy belekezdjek, amikor első körben ő kérdez. Meglepő lenne... másnak, aki már nem járt eléggé utána a múltjának, mert ez a dolgom. Mielőtt találkozom valakivel alapvető, hogy leinformálom, azzal is tisztában vagyok, hogy a kis hölgy jelenleg kettő helyett eszik... Oh, nem adta ki a doki a könnyen az információkat, de néha én is tudok nagyon hatásosan kérdezni, Brodyt pedig már túlságosan régen üldözöm ahhoz, hogy ne nyúljak hozzá minden lehetséges eszközhöz.
- Nem hölgyem, az apjához semmi közöm. - rázom meg a fejem, majd felpillantok, amikor az asztalunkhoz lép a pincérnő. Azt hiszem akkor lehet a legkönnyebben lekoptatni hosszabb időre, ha rendelek legalább egy kávét. Ennyi belefér. Addig legalább amíg elkészíti eltűnik a szemünk elől. - Én egy másik kedves barátja felől szeretnék érdeklődni. Mr. Brody... Joshua Brody az, aki engem felettébb érdekelne. Tisztában van vele, hogy milyen ügyben folyik ellene nyomozás már jó néhány éve? - az arcát fürkészem. Őszinte lánynak tűnik, de sosem szabad elbízni magunkat, nem tudhatom, hogy az ártatlan kis szöszi külső mögött egyébként nem valami briliáns bűntárs rejtezik-e. Sose lehet tudni, hiszen Brody is ügye, könnyen lehet hogy akad bűntársa, hogy összedolgozik olyannal, aki segít neki, hogy mindent eltussolhasson. Eddig sikeres is volt ez, de örökké az ő szerencséje sem tarthat, egyszer hibázni fog, egyszer mindenki hibázik.

- Igen?
Kapja fel a fejét neve hallatán, majd abban a pillanatban már átkozza is magát némán, ahogy tudatosul benne, hogy legkevésbé sem a kissé molett, középkorú hölgy, feltehetően a tulaj neje áll előtte. Nem ismeri a hang tulajdonosát, ezt a száraz tényt még megédesíthette volna, ha nála van a rendelése, de nem.
Be kell látnia, hogy ezt a menekülés-elrejtőzés dolgot még gyakorolnia kell. A jelvény láttán nincs mit tenni, a könyvét is becsukja egy elfojtott sóhaj kíséretében, most se haladt fél oldalnál többet. Hátradől a széken és a vele szemben lévő székre mutat, aminél amúgyis áll Baker ügynök.
- Öhm… gondolom foglaljon helyet, izé, ha gondolja.
Még életében nem beszélt FBI ügynökkel, de abszolút megfelel a filmekben látott képnek. Kár, hogy nem tanult meg egyetlen frappáns választ sem az ilyen felvezetőre, így csak ennyire futja. Kell az a duplakakaó, de nagyon.
Azt sem érti, hogy mi a francért keresi őt egy ügynök. Még ha nem tudná, hogy az apja megtalálta őket, akkor biztos magába zuhant volna, hogy vége a dalnak, Niklas Larsen elérte a célját, megtalálta őt. De a magába zuhanás már megvolt, apja elérte a célját, szóval minek küld a nyakára egy ügynököt? Nem elég a megfizetett megfigyeltetés? Engedetlensége miatt még le is akarja csukatni? Habár az nem tenne túl jót az imádott családi hírnévnek… és nem is biztos benne, hogy a szökés miatt betennék valami javítóintézetbe. Ráadásul apja nem az a makulátlan családapa, nem ismeri az ügyeit, de nehezen feltételezné, hogy önként vonja be a rend rendíthetetlen őreit a dolgaiba. Kivéve, ha korrupt rendőrről lenne szó, de Baker ügynököt figyelve ezt a lehetőséget egyelőre elveti. Nem tudja miért, talán az első benyomásnak köszönhető. Tanácstalan, ez az arcára is ki van írva, nem tud rájönni a talány megfejtésére. Egy ideig csak tanulmányozza a vele szemben ülőt, végül rákérdez a dologra.
- Az apám küldte?
Hangja nyugodt, kezét összekulcsolva az ölében pihenteti. Kíváncsi tekintete is a férfit faggatja, pillantása csak néha rebben a pult felé, nem akarja, hogy megkorduljon itt a gyomra.

Haley & Samuel

Természetesen nem mindig járunk közös utakon Dwayne-nel. Akkor nézek a körmére, amikor kell, amikor tudom, hogy ha már túlságosan régóta teszi egyedül, amit kell, akkor abból baj lehet. Nem attól félek, hogy elteszi magát láb alól... inkább attól, hogy másokat. Nem kéne, hogy átlépjen egy határt, akármennyire is szeretné. Meg kell maradnunk higgadt rendőrnek, mert ez a dolgunk egyszerűen és kész. Ha átlépjük azt a határt, akkor nincs visszaút és akkor már nem leszünk azok, akik voltunk. Ezért vagyok most is visszafogott, vagyis leszek. Nem szorongatok meg egy fiatal lánykát, akinek jó eséllyel nem sok mindenről van fogalma. Az alapján legalábbis, amit megtudtam eddig róla, szerintem semmit sem tud Joshua ügyeiről, de attól még láthatott ezt-azt és talán... még láthat is, ki tudja.
Leparkolom a kocsimat, tisztes távolságban az övétől. Követtem idáig, hát persze, meg kellett várnom, amíg külön kerül attól a... tudom, hogy milyen alak, én tudom, csak sajnos még nem jutottam el oda, hogy bizonyítsam, de a zsaru szimat nem csal és ő is követhet el hibákat, mint ahogy mindenki más is. Nem érdekel engem, hogy időnként jótékonykodik, akkor sem hágjuk át a szabályokat.
Kiszállok, az ajtó csapódik mögöttem. Automatikus mozdulat, ahogy megigazítom a nyakkendőt, mert persze öltönyben feszítek, mint mindig. Sötét kék darab, nem mindig ragaszkodom a feketéhez, csak az esetek nagy részében, és persze a fehér ing is ott van alatt. A külsőm tükrözi, hogy komoly ember vagyok, így is van. Ő már az asztalnál vár, sőt talán a sornak is a végére jutott, amikor belépek. Nem sietek, látnám ha már távozna, és nem hiszem, hogy számít rám.
- Miss Larsen? - állok meg előtte egy barátságos mosollyal, és tekintek le rá, amennyiben már ül. A jelvény a megszokott mozdulattal kerül elő a zsebemből és pattintom ki előtte. Nem fenyegetően csak magyarázva,hogy miért akarok kérdéseket feltenni. - Baker ügynök vagyok és ha lenne most egy kis ideje, akkor örömömre szolgálna, hogy egy kicsit elbeszélgethetnénk. Mondjuk ameddig elfogyasztja a reggelijét. - nem ülök le azonnal, hiszen nem köteles nekem válaszolni, de mint tudjuk mindig jobb az első kérdés után segíteni a rendőrségnek, főleg ha FBI-ról van szó, mint direkt visszakozni. Nem szeretek én fenyegetni, nem is szoktam, nagyon ritka az, amikor erre van szükség. Alapvetően nincs veszélyes arcom, pár kérdésbe pedig még soha senki sem halt bele.

A Nagyi cukrászdájába akart betérni a tó körüli sétája után. Nem csak sétált, nem szeret annyira gyalogolni, hogy egész délelőttjét ilyesmire fecsérelje. Szerzett egy napernyős ágyat egy félórás mélázós bandukolás után, aztán némi lubickolást követően könyvével, valamint a babakocsik összehasonlításáról szóló cikket tartalmazó magazinnal behúzódott az árnyékba.
Bőre aggasztóan kiszárad már a természetes édesvízi tótól is, de nem hajlandó ezzel foglalkozni, mikor ilyen kellemes az idő. Dél környékén is csak azért szedelődzködött, mert North Salemben tervezte az ebédet.
Pontosabban még mindig itt tervezi, de lassan elhajt a cukrászda előtt. Túl sokan vannak, azt pedig nem kedveli. Mióta apja felbukkant, nem szereti a nagy tömeget, mindig az az érzése, hogy követi valaki. És a legrosszabb, hogy igencsak valószínű, hogy nem csak érzésről van szó. Mi más garantálná apja számára, hogy nem költöznek el a bujkáló kedvű gyerekei, ha nem az, hogy szemmel tartatja őket?
Továbbgurul a zöld, lehajtott tetejű kocsival és gyorsan újratervezi magát. Ennek eredményeképp lekanyarodik balra az első lehetőségnél, hogy a legrövidebb úton érje el a Boschetto pékséget. Már egészen megtanult a városkában eljutni a nevezetes pontok egyikéből a másikába. Így hamarosan leparkol a pékség előtt, kiszáll, lezárja a kocsit és elindul befelé.
Hosszú, bőszoknyássá szélesedő maxiruhát visel, most épp sárga színű, de ez alig látszik az apróvirágos mintától. Szűk pólóban már észrevehetően és összetéveszthetetlenül domborodik a pocakja, ebben a ruhába ez láthatatlan még. Habár hamvasszőke haja most két copfba van fonva, napszemüvegét hajpántként feltolja a feje tetejére, és kér egy kakaóscsigát, egy sonkás bagelt és egy dupla kakaót, hidegen. Leül az egyik kisasztalhoz, hogy viszonylag türelmesen megvárja rendelését. Elmaradhatatlan katonaizöld vászontáskáját a székére akasztja miután előhalászta belőle a könyvét.

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Kissé megilletődtem a név hallatán. Úgy látszik tényleg elszóltam magam, és emiatt kicsit szégyelltem magam. Én! Azt hiszem kicsit elpirultam. Durcásan magam elé pillantottam, és kifújtam magam.
- Igen... - mondtam kissé haloványan, és azzal biztattam magam, hogy semmi rosszat nem tettem. Ezt hajtogattam magamban. Biztos voltam benne hogy Charles szívesen válaszol a kérdéseire, de örültem volna, hogy ha előtte ezt megkérdezhettem volna tőle.
Valahogy a hangja is valamennyire felvidított, úgy tűnt ő is szép lassan könnyedebb hangulatba került.
- Rendben - csilingelt a hangom ismét önkénytelenül is, de valahol üresnek éreztem én egy picit, lehet ez másnak nem tűnt fel. - Akkor csupa jókat! - integettem neki mosolyogva, majd néztem ahogy elmegy. A kártyát pedig úgy raktam el hogy később is megtaláljam. Aztán farkas szemet néztem a kihűlt pizzámmal. Arra a következtetésre jutottam, hogy ezt akkor is meg fogom enni...

//Én is köszönöm Smile

//

Sarah és Nate

Egy pillanatra dühös leszek magamban, azonban lenyugszom. Kamaszos elszólás, semmi több, ami az előbb történt. Nekem mostanában azonban a türelem kissé hiányos készletű. Veszek egy mély levegőt és visszatartom azt, ami kikívánkozik belőlem. Hogy aztán meglepetten, hirtelen engedjem ki.
-Charles Xavierről beszélsz? – tekintek rá döbbenten.
Hogy lehettem ennyire hülye. Ismét veszek egy mély levegőt, majd a farzsebembe nyúlok.
-A név már eleve ajánlólevél. – csúsztatok át az asztalon egy névjegykártyát. – De… azt hiszem érthető, hogy ha most jobb, ha távozóra veszem.
Elsősorban le kell higgadnom. Nem várhatom el, hogy egy kamasz felelősségteljes legyen, bár véleményem szerint éppen arra kéne irányulni mindennek, hogy az ilyenek, mint mi, ne tegyenek felelőtlen kijelentéseket, még ha tinik is. Vagy csak túl elfogult vagyok és kemény volt a gyerekkorom? Nem tudom, de nem szeretném megbántani Saraht. Nem lehet könnyű neki és még én is rámutatok vádlón. Nem vagyok normális.
-Ezen a számon elérhető vagyok, ha úgy érzed, van időd és kedved hozzá. – a mosolyom bíztató, egyáltalán nem neheztelő. – Köszönöm a bizalmat. Szia!
Felállok és ezúttal végleg távozom, ám jóval higgadtabban, mind belül, mind viselkedésben.

//Köszönöm a játékot! Smile

//

Újból nagyot sóhajtottam.
- Igyekszem majd – feleltem ami a humoromat illeti. De aztán már egyből nem voltam vicces kedvemben ismét. Furcsán éreztem magam. Mégpedig úgy mint egy beakadt bakelit lemez, ami újra meg újra ugyan azt játssza.
- Ami azt illeti, úgy érzem nem vagyok erre feljogosítva, hogy ilyen nagy volumenű dolgokról beszéljek. Nézz csak rám, egy egyszerű tini vagyok, és mindenki tudja, hogy a tinik felelőtlenek, és nagy baromságokra képesek. A barátom bizonyára jobb, és teljesebb válaszokat tudna neked adni, csak mondanod kéne, hogy szóljak neki. Talán még a te példád a legjobb erre. Én simán belevágnám a kést valakibe ennél durvább esetben, még ha képletesen is értjük És mondjuk úgy, hogy sok minden múlott eddig azon is hogy több éve harcművészeti edzésre járok, különben... elkerítettem volna magam egy elzárt szobában, és hónapokig ki sem jöttem volna. Na nem mintha Charels-ék nem végeznének jó munkát... - mondjuk pont erről beszéltem, sikeresen elszóltam magam, de elsőre fel sem figyeltem rá.
- Na jó, figyelj... ha ennyire akarod, hogy én legyek az aki üggyel-bajjal, legjobb tudása szerint mekeg valamit a kérdéseidre válasz gyanánt, akkor lehet róla szó. De rá tapintottál a lényegre, valahol máshol...

Sarah és Nate

-A te dolgod, végül is, mit hogyan oldasz meg. A kérdés az, hogy mennyire… mindegy, bocs. – sóhajtok egyet. Túlságosan bonyolítom. Ha nem mondja meg, nem mondja meg. Legfeljebb megint felállok és megyek. Mostanában a türelmi határom jóval lejjebb esett.
Csak intek a kezemmel, hogy rendben van. Tartok attól, hogy a szavak embere ma én sem vagyok. Aztán rájövök, hogy bocsánatot is kért.
-Ha legközelebb nem hozod elő ezt a humort, akkor rendben.
Egy nagyon rövid ideig vizslatva nézem, aztán bólintom.
-Nekem is figyelnem kell, bár nem vagyok impulzív alkat. Szép is lenne, ha belevágnám a műtőasztalon fekvőbe a szikémet, mert impulzív vagyok. – olyankor mindegy kimegy a fejemből, csak az van és létezik, ami előttem van.
-És tud valaki segíteni neked? – én nem tudok, nem is ajánlom fel éppen ezért. Viszont ebből neki még baj lehet. A választ meg is kapom, bólintok.
-Ahogy az előbb kezelted az impulzivitásodat, látni is. Nem kritika. – tartom fel a kezem gyorsan. – Éppen ellenkezőleg.
Hátradőlök, a fagyi elfogyott. A kapuccsinóhoz később fogok.
-De… akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Nem akarsz ennél többet mondani és én pedig szeretnék többet tudni mind erről, hiszen érintett vagyok benne. – nem csak én. Haleynek is sokat tudnék segíteni.
-Mivel nem akarod itt elmondani, megkérdezem: hajlandó vagy ezt máshol elmondani, vagy máshol sem? – komollyá válok.
– Mert ha nem, akkor nem hinném, hogy most ennél a pillanatnál többet szeretnék itt lenni. – nem kemény a hangom, inkább érdeklődő és komoly. Igazából, ha elmondja, akkor sem biztos, hogy tovább szeretnék maradni. Kicsit zavaros nekem Sarah most és nem akarom még jobban elrontani azt, ami az elején volt.

Azt hiszem kezdtem egy kissé megnyugodni. Mindenesetre kevésbé volt szúrós, mint egy jól karbantartott konyhakés, de ez a komolyságát nem vette el a dolognak.
- Épp ez a lényeg Nathaniel. A trafikban tettük amit tennünk kellett, mert mindketten ki akartunk jutni. Ez nem jelenti azt, hogy nem esett jól, hogy törődtél velem. És valamit az is elárul, hogy nem csak velem. Ahogy rólad sem szóltam másnak, így másról sem fogok fecsegni csak úgy...
Mikor letette a tálcát felpillantottam rá.
- Igazad van - mondtam. - Az elejében. Bocsáss meg. Szokták mondani hogy furcsa humorom van - na meg modorom is, de az részlet kérdés.
Kicsit még jobban megszorítom a karjaimat.
- Jól van akkor ne játszunk tovább... - próbálok sóhajtani, de valahogy nem tudok úgy lenyugodni hirtelen. - Nem szabad felhúzzam magam - néztem rá sokatmondó pillantással. - És tekintve, hogy te magad is látod, milyen impulzív vagyok, nem egyszerű. Főleg, hogy egyfolytában félek, hogy valami baj lesz... nem egyszerű. Ha vigyorgok, nem azért van mert nem veszek valamit komolyan, hidd el.
Újabb sóhaj. Azt hiszem kezdek lenyugodni megint.
- Ami azt illeti, viszonylag új vagyok ebben én is. És viszonylag szerencsés voltam, hiszen szinte azonnal találkoztam valakivel aki segíteni tudott, és akivel beszélni tudtam.

A hideg pillantás nem hat meg túlzottan. Nem szeretem, ha játszadoznak velem. Úgy vélem, jogosan állok fel ezek után és inkább távozom. Sokkal több mindenen mentük keresztül ketten akkor, hogy ez legyen.
A másik kezembe tartom a tálcát, így el tudja kapni a csuklómat. Megállok, de nem fordulok még vissza. Nem vagyok dühös vagy mérges, a fogás meglep, nem tudom, mire vélni.
A hangszín megváltozott, az érvelés ugyan sántít, de csak a mi közös kalandjaink miatt. Mégsem haladok tovább, inkább letekintek.
-Nem hinném, hogy éppen nem a bizalmat szavaztuk meg egymásnak a trafikban. Ami ott történt, ha nem bízunk egymásban, nem jutunk ki élve.
Ahogy elengedi a kezem, szinte egyszerre tesszük, mert én is ki akarom szabadítani a kezem. Visszafordulok, leteszem vissza a tálcát az asztalra, és előveszem a fagyit.
-Ezek után nem érdemlem meg, hogy játszadozz velem. Megértem, hogy óvatos vagy. – tekintek a fagyiba, majd fel rá. – De mi ezen a kényes részen túl vagyunk.
Tudom, hogy csak ismétlem magam. De muszáj kimondanom. Hangom sem kioktató, mindössze a következtetést vonom le. Észreveszem, ahogy a kezét magához szorítja.
Elgondolkodom. Van-e értelme? Sarah még fiatal, és bár vannak képességei vagy képessége, sok mindent nem látott még az életből. Én sem, csak időben előrébb haladok, így ennyi.
-Valami… baj van? – nem tudom nem észrevenni a remegést és a többit. És bár érzem, hogy segíteni szeretne, valahogy nem úgy sült el a helyzet, ezért inkább nem foglalkozom vele, akármennyire is szeretném tudni. Mert akkor minden bizonnyal felállok és távozom. Nem ezt a tálalást vártam, vagy felvezetést, ahogy szokás mondani. És Sarah viselkedése most furcsa, amit nem tudok hová tenni. Ezért ezt veszem előre. A többi ráér.

Egy pillanatra hidegen a szemébe nézek. Kék szemeim hirtelen annyira fagyosak lettek akár a jégcsapok. Nem erre a reakcióra számítottam. És nem is akartam ezt elfogadni. Úgy éreztem úgy lecsapta a labdát mint aki nem akar játszani és ez valahol dühített, mélyen. Persze megértem, hogy nem feltétlenül akarja mindenki ezt játéknak felfogni, és van aki szerint nem is szabad.
Anélkül hogy utána fordulnék elkapom a karját. Erélyesen hogy ne tudjon tovább menni, de nem úgy hogy igazán támadónak lehessen venni. Legalábbis szerintem. Aztán ki tudja ki mit gondol.
- Figyelj... Én csak segíteni próbálok, és próbálok fair lenni. Annak ellenére, hogy nem érzem magam feljogosítva, hogy én magam válaszoljak ilyen kérdéseidre. De azt gondolom te sem szeretted volna, ha csak úgy minden ismerősömnek szétkürtölöm a neved, hogy hátha valamelyikük eljön téged abajgatni.
Ránéztem, és felvontam a szemöldökömet, abba reménykedve, hogy ő is lepillant. De ha nem... és neki így jó, akkor legyen.
Számára jól hallható módon, de nem kiabálva, nyugodt társalgó hangon folytattam ahogy eddig. Úgy hogy hiába nem hangzott el semmi (aminek nem kellett volna), valószínűleg nem is hallották a következő asztalnál, főleg hogy a saját kis családi dolgukkal voltak elfoglalva vagy valami.
- Úgyhogy ezek után, jogosnak tartom, hogy nem mondok nevet szintén neked sem. Pont az ilyen esetre... Bár mint mondtam, a barátom szívesen válaszol amire tud... És ez csak a saját véleményem, de sokszor jobb tudni, mint a sötétben tapogatózni... hm?
Lehet pont a közönye bosszantott, de szinte éreztem ahogy elfog a remegés az idegtől. De pont időben, szinte azonnal jött a felismerés, hogy ennyire nem lehetek mérges rá. Nincs is miért. Igazából hamar úrrá lettem magamon. Ami a remegést illeti. Elengedtem, őt és magamhoz szorítottam a kezem. Szinte minden tagom megfeszült, és egy pillanatra be is hunytam a szemem... minden profizmusom ellenére ez ugyan olyan árulkodó lehetett, mintha remegtem volna. Már ha Nathanielt egyáltalán még érdekelte a dolog, és nem ment egyből tovább.

Várható volt a reakció. Rajtam sem azonnal jött ez k, hanem másnap, amikor lenyugodtam és jobban magamhoz tértem. Nem tudni megmenteni egy életet, látni, ahogy már nincs lehetőség segíteni, történjen akárhányszor, megráz. Nem borulhatok ki ott és akkor, mert mások élete és egészsége is függhet tőlem. Nem folytatom tovább, úgy vélem, ennyit elég volt elmondani.
A kung fura ugyan felemelem kérdőn a szemöldököm, mégis elmosolyodok. Nem akarja elmondani, én pedig nem fogom faggatni. Nehéz lesz így beszédbe elegyedni, de talán csak.. nem tudom, szégyelli? Lehet. Hagyom enni inkább, miközben azon töprengek, merre vigyem a beszélgetést.
Amit azonban válaszként és stílusban kapom, becsapva érzem magam. Ízlelgetem a fagylaltot egy darabig, mielőtt végleg úgy döntök, hogy kár, de nem fogom már megenni és a kapuccsinot sem meginni. Világéletemben utáltam, ha játszadoznak velem. Kamaszkor ide vagy oda, vannak érzékeny pontjaim nekem is. Sarah, pechére, beletrafált, amiről nem tehet. Megértem, ha nem akar beszélni róla, én is hibás lehetek ebben, mégsem így kéne válaszolni. Nem vagyok rá mérges, se dühös.
Leteszem a fagyis poharat a tálcára.
-Ha nem akarsz róla beszélni, akkor minek hozod vissza szóba? Elég lett volna egy, ne haragudj, de ezt most hagyjukot mondanod. – egy próbát azért megért, de ez eléggé hidegzuhany volt. Felsóhajtok. Mióta lettem ennyire érzékeny az ilyenekre?
– Köszönöm, ne fáradj. Majd megbirkózom vele valahogy. - a képességem csak plusz nyűgöt tett a nyakamba, lehet, semmi előnyt nem adva apámmal szemben. – További jó étvágyat a pizzához. – kelletlenség nincs a hangomban.
Felállok és felveszem a tálcát, hogy visszavigyem a pulthoz.

Érdekes felfogás volt. Valahogy ez a kijelentése nekem kicsit groteszknek hatott. De azért mosolyogtam. Amúgy is ki tudja, hány ember rökönyödik meg az én megnyilvánulásaimon.
Amikor azt említi, hogy a balesetben valaki meghalt, akkor kicsit lefagyok. Természetesen nem jó ilyet hallani sosem. Viszont valahol meg is könnyebbültem. Ha azt mondja azonnal meg halt, akkor lehetséges, hogy nekem semmi közöm nem volt hozzá. Nyugodjon békében.
- Valami olyasmi, tehetség gondozás, különben a világ nem bírna el a kung fu tudásommal... - nevetek végül kicsit ismét. - Kösz - mosolygok Nathanielre. Az hogy inkább nem faggatózik tovább eléggé nagy segítség nekem. Lehet az iskola területén lennénk, egészen másképp viselkednék vele. De így valahogy más volt a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy mások is voltak körülöttünk... bőven.
Bólogattam, majd úgy döntöttem amíg ő kis szünetet tart, én nem hagyom kihűlni a pizzámat. Legalábbis egy részét. Igazából ahogy így illatozott az orrom alatt, egy pillanatig inkább meg sem szólaltam volna. Legalábbis addig még legalább az elsőt megeszem.
- Talán csak az élet hozzám vágta a válaszokat kérdés nélkül... Erre nem gondoltál? Az hogy tudsz valamiről, nem jelenti azt hogy te magad feltétlenül is példa vagy rá...
Miket is beszélek... Szerencsétlen Nathaniel igazából igaza van, én meg itt játszadozom vele.
- Az egyik barátom például - vontam meg a vállamat. - Igazából általában elfoglalt, de biztosan szívesen beszél veled, ha megemlítem a dolgot...
Ami azt illeti most itt egy kicsit elbizonytalanodtam, Charles tényleg elfoglalt... bár az is így érdekes hogy leállok bratyizni az iskola igazgatójával. De most így hogy nyár van talán neki is kevesebb dolga van. Ha pedig nem... akkor talán tudok szólni az egyik bent lévő tanárnak, ha minden kötél szakad.

Sarah és Nate

A kuncogásra elmosolyodok.
-Ennyi cukorka még sosem ömlött az ölembe, az igaz. – jobb egy kicsit elütni a keserű ízt ilyennel. Szerencsénk volt.
De aztán elkomolyodok a kérdésre.
-Az eladónő jól van. A balesetesek többi tagja is. Kivéve… négyen voltunk bent. – nem fogok titkolózni. – azonnal meghalt.
Más sürgősségire beugrani és egészen más így látni a helyzetet. Nem tudnék például mentős lenni.
-Nyári suli? Milyen nyári suli? – váltok át a témára én is. – Szakmai gyakorlat? Vagy külön… képzés? Nem tudom, most hogy vannak a suliban ezek. – pedig azért annyira régen nem is volt. Csak én hiányoztam az ilyenekről. Egy sima félévem sem volt sosem sehol.
-Mégis faggatlak. – jut eszembe az ígéretem, gyorsan felemelem a kezem. – Nem kérdeztem semmit. – mosolygok, majd megeszem a maradék pizzám, hogy rátérjek a fagyira.
-Ez tény, ezzel nem is vitatkozom. – emelem meg a poharat, miközben válaszolok, majd kortyolok belőle. Kapok ezen a válaszon és másfelé terelem ennek mivoltát. És ez igaz is lehetett, hiszen éppen hosszúzás utolsó negyedébe estem bele. A holtpont utáni képtelen működésé. Sokszor vagyok kialvatlan.
-Igen? – érzem, hogy fontosat akar mondani. Nem éppen erre számítottam. Vagyis erre számítottam. Mielőtt válaszolnék, a fagyiban turkálás sokat segít a hallgatásban. Végül feltolom a szemüvegem.
-Abból ítélve, hogy nyugodtan fogadtad, azt jelenti, hogy neked is van, voltak kérdéseid. És.. talán az ájulásomhoz és ehhez is köze lehet? – mutatok az asztal alá a lábamra. Nem tudom a kapcsolatot, csupán csak sejtem. Amikor először vettem észre, még nem volt annyira vészes a sérülés. Mire kéz alá kerültem, addigra viszont nem éppen a szép látványt mutatta.
-Ki tudja a válaszokat? - kíváncsian tekintek rá.
Számomra még mindig sötétben tapogatózás mindez, ezért is fogalmazok óvatosan.

Igazából csak a helyzet volt ismeretlen. Időt akartam hagyni magamnak hogy ki gondoljam mit is mondok. Maga a baleset ténye annyira nem kavart fel. Vagy már egy ideje nem is vettem észre ha valami felkavart?
- Hát igen - feleltem könnyedén. - Az embernek általában nem tesz jót, ha majdnem ráesik egy egész üzlet - kuncogtam.
- Köszönöm. Egy kis evés és alvás csodákra képes az emberrel. És ezt örömmel hallom - könnyebbültem meg kicsikét. - A többi sérültről nem tudsz?
Igazából csak érdeklődtem. Semmi konkrét dolog nem volt amiről tudni akartam. Talán, hogy volt-e halál eset. Na nem azért, mintha más különben nem érdekelt volna az egész.
- Áh, ugyan, nem gáz... bár most valami nyári suliba járok... de nem vészes - jó igazából Xavieréknél is ismerték a nyári szünet fogalmát, és aki olyan helyzetben volt haza mehetett. Én viszont pont nem rég jöttem el New Yorkból, jó okkal.
- Nem tudom - füllentettem. - Talán túl hajszoltad magad. Csak gondolom. Az orvosok nem arról híresek hogy mindig kipihennék magukat..
Beleszürcsöltem az üdítőmbe Azt mutatva hogy nem azért nem folytatom mert nem szeretném, csak szomjas vagyok. Logikus... Persze lehet egy kicsit gyerekes volt. Bár ami azt illeti a suliban sosem rejtegettem senki előtt hogy mi a képességem, de ez most más volt, és nem is a suliban voltunk.
- Figyelj... - csaptam viszont le rá hirtelen. - Mi után kijutottunk akartam még veled beszélni, de végül nem sikerült. Tudod, hogy hogy jutottunk ki... Nem meséltem róla még senkinek. Úgy gondoltam, hogy ha meg akarod tartani titoknak az a te dolgod. De ha esetleg kérdéseid lennének később... ismerek valakit aki tudhatja a válaszokat is.

A mosoly elhal az arcomról. Talán mégis rossz ötlet volt felemlegetni a trafikot.
-Bocs. Nem akartam felhozni azt.
Válaszára azért megnézem, alaposan.
-Ennek örülök. Te sem néztél ki túl fényesen akkor. – leveszem a szemüvegem. Vékony, drótkeretes és elég nagy keretű. Hippinek is lehetne mondani, de legalább ennek nem zavarnak a keretei.
-Ha sokat olvasok, akkor kell. Most viszont nagyon jól nézel ki. Ö… mármint… ahhoz képest, ahogy akkor kinéztünk. – vigyorodok el, majd felnevetek. – Hogy busz ment a trafikba, amelyikben éppen voltam? Nem. Az eladónő is jól van már. – a jó oldalát nézem a mostani helyzetemnek.
-De ezek szerint veled sem. Vége a sulinak? Nem – emelem fel a kezem gyorsan. – nem foglak faggatni a suliról.
Tovább falatozok a pizzámból. Nem tudom, mikor bökjem ki, ezért inkább úgy döntök, most.
-Mondd… volt pár mondat és dolog, ami feltűnt a trafikban. – nyelem le a falatot. – Mi történt, amikor … szóval, amikor rosszul lettem. Annyira nem volt súlyos a sebem, hogy elájuljak. – ekkor rájövök, mekkora marha is vagyok.
Mi van, ha ő sem tud róla? De…ha Faye akkor nem kérdez rá, akkor ma is őrültnek hinném magam. Azóta rábukkantam pár tanulmányra, köztük Charles Xavier munkásságára és nagyon elgondolkodtató, amit írt benne.

Épp letettem magam, mikor visszakérdezett. Látszott, hogy egy pillanatra lefagytam. Majd kicsit összehúztam a szemem, és jobban megnéztem a férfit.
- Jól - feleltem végül jó kedélyűen -, életerős vagyok mint egy rinocérosz - mosolyogtam. - Fel sem ismertelek ebben a szerelésben, szemüveg meg minden. Te jól vagy? Legutóbb, mondjuk úgy, cseppet kimerült voltál...
Elhallgattam, és bölcsen inkább beleharaptam az egyik pizzaszeletembe. Elmajszolva figyeltem a férfit. Olyan furcsa volt ezzel a nagy szemüveggel... na meg por és kosz nélkül. Nem mintha a múltkori kis mentsük meg egymást incidens után már annyira ismerném...
- Remélem azóta semmi, hasonló dolog nem történt veled - fanyalodtam el kissé. Aztán leesett, hogy a pasas orvos, és ennél nagyobb hülyeséget nem is mondhattam volna. Hiszen ha nem vele, de másokkal bármelyik nap történhet hasonló akiket kezel. Bár ki tudja, lehet hogy nem sürgősségi orvos vagy valami, csak fül-orr-gégész, vagy gyerek orvos...

Sarah és Nate

A fagylaltban turkálok egy kicsit, hogy gyorsabban olvadjon egy kicsivel. A tömb jégkrémet nem szeretem, főleg most. A kólába sem kértem jeget, meg is néztek. Mások is szoktak, amikor turkálok a fagyiban. Rossz szokásom, nem tagadom.
Hogy egy kicsit elvonatkoztassak a tanulásról világítástechnikai magazint nézegetek. Ha már átrendezem egy kicsit a házat, akkor szeretem, ha az alapos és megfelelő.
Szürcsölök szívószállal a kólából, most kivételesen nagyon jól esik. Feltolom a szemüveget a fejemre, jobban bele szándékszom merülni a sorokba, így meglepődve pillantok fel és automatikusan teszem vissza az orromra a szemüveget. Ha felveszem, hamar megszokja a szemem.
-Persze, tessék csak… - ismerős az arc, ismerős a hang. Pislogok párat, mire ráébredek, honnan. A kólás poharat tartó kezem mutató ujjával rámutatok. – csak nem?
Ha nem emlékszik vagy nem ugrik be, azért megmondom még egyszer a nevem.
-Nathaniel. A trafikból. Hogy vagy? – közben eszembe jut, hogy talán nem is akar emlékezni rá. Most már késő. Látszik, hogy a fejem tele van az anyaggal a vizsgákat érintően.
A hogy vagy kérdésem pedig nem csak a szokásos kérdés. Azok után, amin keresztül mentünk.

Én vagyok a nagy Sarah Hannon... na jó, nem vagyok cask egy icipici hangya a többi icipici hangya között, de jaj annak, aki keketszedni mer velem. És hogy mért jutott ez eszembe? Mert ennek ellenére, hogy milyen kemény csaj vagyok, kétségeim voltak még pedig affelől, hogy jó ötlet volt-e egyáltalán ismát elhagyni az iskolát.
De ennek ellenére megtettem. Egyszerűen nem tudtam ott maradni egy folytában. Jó volt ott, de csak nem börtönözhettem be magam?
Megéheztem, úgyhogy gondoltam benézek. Jó nem volt sok pénzem de ezt egyszerűen nem hagyhattam ki. Kértem két pizzaszeletet, meg egy kólát, szétnézve azonban egészen tömve volt a pizzázó. Alig talált magának az ember helyet. Így nem kényeskedtem, hogy keressek maganak egy teljesen szabad asztalt. Megelégedtem egy szabadszékkel.
- Elnézést, szabad? - mentem oda az egyik asztalhoz, nem is figyelve, hogy a bizonyos illető aki ott ül éppen Nathanial.

Tárgy: Re: Boschetto péksége és pizzériája