Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Boschetto péksége és pizzériája Vas. 8 Szept. - 15:12
First topic message reminder :
A pékséget 1895-ben alapította egy olasz bevándorló Mario Boschetto, és bár azóta már már más kezébe került, a név mégis megmaradt, ugyanis az itteni lakosok megszokták már és nem lett volna értelem változtatni. Barátságos és kedves helyről van szó, mint itt szinte minden üzlet. Rendkívül finom, ízletes és persze mindig friss péksüteményeket, apró sütiket vásárolhatsz itt. Az tuti, hogy amíg nem kóstoltad meg Boschetto kakaóscsigáját, addig nem is éltél igazán! A tészta annyira puha és az egész annyira csokit, hogy még tuti, hogy napokkal később is összefut majd a nyál a szádban, ha csak rá gondolsz. Ezen kívül, akár egy gyors futólagos ebédet is elfogyaszthatsz itt, ugyanis alap üdítők, kávé is rendelkezésre áll, no meg szelet pizzát is lehet vásárolni. Szóval nem véletlenül fognak jó eséllyel ide irányítani azonnal, ha felmerül, hogy be szeretnél kapni pár falatot.
Van azért bennem büszkeség, még ha az esetek nagy részében meg is húzom magamat. Attól még igenis kiállok magamért más esetben, mint ahogyan most is. Nem játszhat valaki csak úgy az életemmel és az adataimmal és főleg az zavar, hogy ezt semmiségként kezeli, mintha nem történt volna az ég világon semmi sem, miközben igenis történt. Ő olyasmivel játszik itt, amivel nem szabad. - Mert ezzel rosszat teszel és... ebbe tényleg nem gondolsz bele? - nagyon úgy fest, hogy még véletlenül se gondol bele semmibe, ami az élettel kapcsolatos, főként mások életével és ezt valahogy nagyon nehezen tudom kezelni, és pont e miatt nem tudok csak úgy elsiklani a felett, amit tett. Ezért nem tudok szemet hunyni és tovább állni, mert valahogy úgy érzem, hogy el kell ezt neki magyaráznom, valahogy meg kell értetnem vele, hogy a dolgok nem úgy működnek, ahogyan ő gondolja. - De akkor nem jobb lenne, ha nem keresnéd a bajt és nem hívnád fel magadra direkt a figyelmet? - mert így csak még inkább bajba kerülhet, viszont legalább már talán akkor felfogta, hogy én azért tudom, hogy kiféle, miféle, vagy legalábbis sejtem, ám a válaszával már egyértelműen rávilágított. Nekem viszont nem kell felfednem a lapjaimat azonnal előtte, ez még nem elvárás szerintem. Majd... ha kérdezi, mert nem szoktam én hazudni, okom sincs rá, de jelenleg éppenséggel nem oda haladunk, hogy kedélyesen csevegjek vele. - De honnan tudhatnád, hogy ki ártatlan és ki nem? - még mindig nem értem őt. Rázom is a fejemet és még ő szól rám, hogy legyek halkabb? Hát nem, ez nem így megy. Eléggé kiakasztott ahhoz, hogy most hirtelen csendben legyek és azzal se sokat javít a helyzeten, hogy még le is támad. Nem vagyok olyan lány, aki bárkit is csókolgat, főleg nem egy idegent. Eszem ágában sem volt visszacsókolni, nem is tettem... igaz? Nem rémlik, de tuti, hogy nem akartam, mert nem fogok én senkit se csókolgatni, ott van nekem Logan, más nem igazán érdekel, főleg nem egy ilyen kiállhatatlan alak! - Nem földmentő, ő nagyon rendes srác, aki nem csinál másokkal ilyesmit, nem turkál az életükben és... - és a mondatot sem tudom befejezni, mert megint kezdi, méghozzá úgy támad le, ami nagyon nem tetszik. Próbálok én szabadulni, meg nagyon is megérdemelne egy újabb pofont, de még az sem megy. Nem tudok szabadulni a kezei közül, de eszem ágában sincs visszacsókolni. Ha állnánk, akkor lehet, hogy még drasztikusabban is bevetnék valami védekezést... meg is érdemelné! El is viharzom szépen mellőle, mert ennyi mára már komolyan nagyon sok volt. Ott hagyom szépen faképnél, és csak a cuccaimért mennék vissza, amikor még fel se fogom, hogy mi történik. Ő megint feltűnik, leül mellém, bennem pedig megáll az ütő, amikor a fegyveresek feltűnnek, vagyis felfogom, hogy fegyveresekről van szó. - Jézusom... - csak ennyi csúszik ki a számon. Majdnem felpattanok, tényleg nem sokon múlik. Mi van, ha... ha ezek megint azok, akik egyszer már el akartak rabolni? Mi van, ha miattam vannak itt? Vagy miatta? És akkor azzal, hogy ide jött rám is felhívja a figyelmet. Nem létezik, hogy egy pékséget akarnak kirabolni ilyen alakok, az... valahogy lehetetlennek tűnik. Reszket a kezem, csak akkor térek magamhoz, amikor rászorít a csuklómra. Nagyot nyelek és próbálok a helyemen maradni. - Mi van, ha... miattam vannak itt? Vagy... miattad? - az egyik fickó itt néz felénk, de mintha átsiklana a tekintete felettünk, inkább az asztalnál állnak meg és Jamie laptopját kezdik el nézegetni. Jó ég, lehet, hogy tényleg miatta vannak itt!
Nem Faye az első, és valószinűleg közel sem az utolsó, aki rájön, hogy mire vagyok képes. Ezúttal magyarázkodásra vagyok kénytelen szorítkozni, ám annyira nem érdekel a dolog. Ha nagyon elrohanna, és jelentené a dolgot, az ugyan nem lenne túl kellemes, megint tovább kéne állnom, ugyanakkor úgy vélem, nem teszi. Van a pillantásában és a gesztusaiban valami önjelölt igazságosztó, ő maga akarja megoldani a világ gondjait. Nálam oké, működik, egyébként is békeszerető vagyok, csak akkor rúgok oda, ha valaki behatolna az intim szférámba, már nem szexuálisan, hanem ha olyanra akarnak rávenni, ami távol áll tőlem, akkor bizony nem lehet kockulni, akkor felemelkedek, és megcsapom az illetőt. Rám aztán nem bízhatnak bérgyilkos feladatokat, a kiképzésem lényegi részét inkább az önvédelemre fordítom. - Miért kéne mentséget keresnem? – Ráncolom a homlokomat, most tényleg azt hiszi, hogy mindenkinek a rózsaszin lufikon lépdelve kéne eljutni a mennyekbe? Na nem arról van szó, eljuttatom én oda szívesen, ha ad egy esélyt a dolognak, de attól félek hiába is gyűrnék a dolgot, mintha neki az lenne a fixa ideája, hogy egy barom vagyok. Pedig nem is annyira. Dögös csajszi, és hát istenem, belegyalogoltam a lelkébe, ami miatt valóban kissé hülyén érzem magam, végülis nem ártott ez senkinek, na de most... Nekem ehhez nincsen lelkierőm, bármilyen jól néz ki, a csókja pedig igazán bizsergető. Na de ennyi, nem tartozom számadással. - Véletlenül... de...azért is. Vagy a nagyfiúk még nagyobbat tettek. Tudod Faye már pusztán azért a szálka vagyok a szemükben, mert különleges vagyok. – Bólintok, ha jól sejtem, ezt akarta kérdezni. Na de ő honnan tudja? Ennyire nem is lenne butácska? Vélhetően összerakta a képet, tudhat a létezésünkről. Netán... ő maga is az lenne? Nem tudom, hogy mennyire okos, de látok rá esélyt, hogy azért van előnye, mert saját magából indul ki.
- Igazán ártatlanoknak úgyse ártok. Visszacsinálom, csak kicsit bolygatok, ne izguld már halálra magadat. – Nem, ez nem teljesen igaz, hiszen csupán a tiszta adatlapból még nem egyszerű meghatározni, hogy a háttérben mi áll, ennyire nem is szoktam mögé nézni. Most csak azt láttam, hogy a csinos kis vörös igen ártatatlannak tűnt, a stílusából ítélve még naívnak is mondanám, de hogy valóban ártsak neki... Ennyire azért tapló nem vagyok. Szándékomban állt, hogy majd eltűntetem azt a bolti lopást, ha ugyan el nem felejtem. - Jól van na, csak lejebb a hangerőt. Majd visszafogom magam a... jelenlétedben. – Vonom meg a vállamat, végülis egy csók sikerült, ami nagyjából az ő hibája, mert előtte pont arról beszéltünk, hogy felmerült bennem, talán érdemes lenne leszólítani. És az egészben az érdekes az, hogy elsőre mintha vissza is csókolt volna... Ezt már csak nem én képzelem be magamnak, be is csukta a szemét, mozgatta a nyelvét, csak ez a gyatra úri nevelés hozta ki belőle, hogy felkapja a vizet. - Nem szívi, mondom, hogy rosszul hallottalak, azt hittem le akarsz kapni. Nagy ügy.. mellesleg finom volt. De... Tudod mennyire nem érdekel, hogy kid van? Képzelheted. Biztosan ő is valami önkéntes földmegmentő. Teszek rá. – És itt jön be az, hogy most már csak azért is megcsókolom, tudatosan, de mégsem fájón. Attól vergődhet, inkább határozott vagyok, egy kicsit talán kisajátító. Ezt tegye zsebre, még ha van is valakije. Legalább történik is valami a szürke kis életében, amely nem az álmodozásról szól. Pedig basszus, milyen édes csaj, csak ez a hülye felfogása. Vagy igaza lenne? Na nem most fogok elgondolkozni az életemen, tényleg nem. Akárhogy is néz rám. Most már nem mosolygok, csak lecsapom a laptop tetejét, és már emelkednék fel, hogy minimum távozzak, amikor három símaszkos illető lép be a pizzériába. Hát ez... tényleg nem az én napom. Na jó, a duplacsók jó volt, de hogy még le is puffantsanak... Mielőtt még mozdulnának, gyorsan követve Faye-t leülök mellé, és a fogaim között szűrve mormolom oda neki. - Egy szót se, és ne mozdulj. – A három fegyveres pisztolyokat húz elő, sajnos nagyon is valódinak tűnnek, nem replikának. Amatőrnek tűnnek, ezzel együtt megvan a kiszámíthatatlanságuk. Egyikük ordítozni kezd, hogy senki nem mozduljon. Ettől még finoman Faye csuklójára simítom a kezemet, de nem nézek rá. Kivárok. Remélem nem sikít.
Lehet, hogy csak szimplán más a véleményünk arról, hogy mi a gyerekes és mi nem, de számomra... nagyon is az, ha valaki nem gondol bele abba, hogy milyen dolog játszani mások életével, mert ő ezt csinálja és nagyon nincs joga hozzá. Nem szabadna ilyesmit művelnie, csak úgy beleszólni más adataiba, és módosítgatni is akár... biztos hogy én nem viselem el a dolgot és nem is tudok csak úgy szemet hunyni felette, mintha meg se történt volna. Talán az igazságérzet, talán azok, amik mostanában történtek velem, magam sem tudom, de az biztos, hogy nem fogok csak úgy elsétálni innen, vagy engedni, hogy ő tegye meg, mert fel kéne valahogy fognia, hogy ilyesmit egyszerűen nem tehet meg másokkal és kész. - De ez nem mentség mindenre. - rázom meg a fejemet. Akkor sem teheti ezt, hiába nem voltak szülei, akkor is lehetett volna korrektebb és lehetne is. Nem kéne mások életével szórakoznia, csak mert nincsenek szülei. Az ember életében vannak rossz dolgok,az én életem sem valami kis nyugodt békés idill, már nekem sincs egy szülőm sem, csak a bátyám és mégis normális vagyok és nem szórakozom mások adataival igaz? Akkor neki sem kéne. - És nem azért véletlenül, mert te... mondjuk eleve rossz fát tettél a tűzre? - mert akkor valahol azért érthető a dolog. Részéről viszont nem, hogy olyanokkal játszik, akiket nem ismer és olyanok életével szórakozik, akik nem tettek ellene semmit sem. Én meg aztán főleg nem tettem és még az életem is épp elég pocsék és riasztó néha, hogy még ő is belekavarjon a dolgaimba ilyesmivel. Fogalma sincs róla, hogy mit okozhatna velem, ha felhívná rám a figyelmet bármilyen módon is. Egyszerűen... nem teheti meg és én nem hagyhatom, hogy bármikor máskor esélye legyen rá. - Nem csak... próbáld felfogni, hogy nem játszhatsz mások életével... érted? Nem tudod, hogy mit bolygatsz meg vele. - estemben teszem azt, nagyon is nagy bajt okozhat, ha fogja és állítgatja az adataimat, ha netán valakinek ez feltűnik, akkor abból komoly bajom lehet és ettől félek... nagyon... nagyon... nem is tudja, hogy mennyire. Nem akarok még egyszer olyasmit átélni, mint amikor meglőtték Logant. Nem akarok bajba kerülni, mert akkor meg van az esélye, hogy Aaron valami komolyabb lépésre szája el magát és akkor... túl sok mindent veszítenék a mostani alakuló életemből, hogy ezt meg merjem kockáztatni. - Még most sem érted? Nem... nem akarom, hogy bármibe is belenyúlj és változtass rajta! - nem érdekel a cserfes mosolya, mert nincs joga ehhez és ezek után még az is, amit művel. Csak azért hajoltam óvatosan közelebb, hogy ne hallja mindenki azt, amit mondani akarok, ő pedig képes megcsókolni? Csoda, hogy ezek után pofont kap és én enyhén szólva is kifakadok? Szerintem nem az és meg is érdemli. És ezek után még neki áll feljebb? - Szóval mindenkit megcsókolsz, aki halkan akar közölni valamit? És... nem csókolgathatsz, ha van valakim! - és úgy egyáltalán, eleve nem teheti meg, amikor épp kiosztom és próbálom elmagyarázni, hogy mit nem kéne csinálni, mert nem korrekt a hozzáállása, és erre ez a reakció egy még inkább nem korrekt lépés? Egyszerűen nem értem őt, mintha semmi realitás nem szorult volna belé, úgy viselkedik. Ezek után először nem is értem a szavait, hogy mit is akar ezzel mondani. Mi az, hogy legalább érdemelje ki azt a pofont? Ha tudnám, hogy ez pontosan mit takar, akkor biztos, hogy már előre felpattannék, de egyszerűen nincs időm rá, mert a kezei az arcomra csúsznak és az egész túl gyorsan történik. Persze azért nem hagyom csak úgy magam az első sokk után próbálok vergődni, kiabálni, ami mondjuk inkább csak hangos hümmögés ebben a helyzetben, mert a számat erőteljesen lefoglalja. Amikor végre elenged kb. úgy nézek rá, hogy ha szemmel ölni lehetne, akkor ő már minimum négy darabban heverne a pizzéria négy sarkában. Látványosan megtörlöm a számat és őszintén szólva nem sokon múlik, hogy ne lendüljön megint a kezem, de végül csak mérgesen pattanok fel. - Iszonyatosan bunkó vagy, nem csak neveletlen! - vágom oda, hogy szépen felpattanjak, és elviharozzak a saját asztalomhoz. Ott vannak a cuccaim. És ezek után képes meghívni pizzára? Mégis hogy a fenébe gondolja ezt egyáltalán? Nem... nem akarok egy szót se váltani vele, nem hogy pizzázni, vagy bármi. Egyszerűen... kiborítóan viselkedik!
Szó sincs róla, hogy gyerekes lennék. Gyerekesnek lenni annyit tesz, hogy dacoulunk a szabályokkal. Én átírom azokat. Pontosan tudom, mit csinálok. Mindent akarok, és mindent elveszek. Ennél férfiasabb nem is lehetnék. Ahogyan a seregben is megmondták, találd meg az ellenfél gyenge pontját, és használd ki. A lány bár alig fiatalabb nálam egy-két évvel, mégis olyan naívnak tűnik, viszont az határozottan tetszik, hogy ilyen erősnek akar látszani. Mintha még hinne benne, hogy pusztán az igazságon át győzedelmeskedhet a jó. Igazán nemes, bár ostoba felfogás. Ha azért tűnők gyerekesnek, mert nevetek, és viccelődöm a statikus szabályokon, akkor tényleg az vagyok. Nem mondom, hogy mindig vissza kell élnünk az erőnkkel, de ez olyan, hogy valaki gazdag, akkor ne költsön, mert más meg nem. Mindenesetre a vigyorgást visszafogom, nem vagyok valami gyogyós, azt azért sikerül felfognom, hogy ha nem teszünk pontot az ügy végére, akkor abból elég rosszul is kijöhetek. Öltem már embert, de nem a vörös kislánnyal akarom folytatni a sormintát. - Nem tudom, lehet, hogy itt a hiba. Nem igazán voltak olyan szüleim, akikre felnézhettem volna. Így nehéz.. – Vonom meg a vállamat, nem mentegetőzök. Ő kérdezte, hogy mások a felelősek ezért, vagy sem, én ezt nem tudom eldönteni. Nem mutogathat csak a szüleire az ember, mi van, ha én csak ilyen vagyok? Nevezzük önzőségnek? Felelőtlenségnek? Bár elmondhatnám azt ennek a Faye macskának (akiről valamiért tényleg vörös kismacska jut eszembe, világos szemek, vörös bunda, csinos orr) hogy a világot bizony felfedezni, nem pedig csak lakni érdemes, mert végtelenül bele fog fásulni, aztán jön majd valami szemétláda, kíméletlenül megbánjta, és összetörten, magányosan fog zokogni valami sötét lyukban. - Oh, ha tudnád, hogy engem hányan akartak kiradírozni már... Ha nem is a rendszerből, de a másféle... hatalmasabb rendszerből. – Utalok arra, hogy már volt olyan, hogy kormányügynökök szó szerint rámtaláltak, és megöltek volna, csak azt nem kötötték össze, hogy csak mert a gép előtt ülök, még nem vagyok kocka. A tengerészgyalogos képzésem nem csak úgy egy felvett hobbi volt, és a meglepetés erejével tudtam lecsapni. Ezt ugyanis ügyesen eltűntettem az aktámból, a hadügy pedig nem adta ki a kezéből a titkot, hogy élő fegyvert csináltak belőlem, majd hagytak eltűnni. Ez az, amikor nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Kicsit szomjas vagyok még, végülis csokistejért indultam, most meg leragadtam itt dumálni a nagyszájú kislánnyal. Fene... - De... akkor most mi lesz? Te leszel az ítélőbizottság? Nem tudom, hogyan érthetném meg... – Ettől függetlenül azért látszik rajtam, hogy erőteljesen agyalok a hallottakon, mégsem tudom, hogyan kéne ezt okosan lezárni. Valóban mindez játék számomra, pézt is keresek vele, de most vagyok fiatal, élem világomat, ráadásul már a katona énemet sem gyakorlom annyira, hogy most hirtelen átmenjek valami igazságosztóba, ezt kell megértenie a törékeny kis lelkének, nem mindenki ugyanolyan idealizált, mint azt ő hiszi. – Tessék. – Hajtom fel ismét a monitor részt, ahol Faye minden adata vissza van állítva eredetibe. Azaz rá se mentem a módosításra, csak piszkálgattam, de nem mentetettem el, hanem visszaléptem a főmenűbe. - Most azt tudom csinálni, hogy... átírni valamit, amit kérsz. Úgy név, új cím, netán valami titkolt dolog? Töröljek valamit? – Kérdezem ismét magamra húzva a cserfes gesztusokat, és csak remélem, csinálom annyira dögösen, hogy hamar elszáll a haragja. Nem vagyok az a tipikus ágyból ágyba mászkálós típus, inkább a jófej és vicces, de ahogy most felhúzom a szemöldökömet... Akár férfias is lehet. Odahajol hozzám, én meg lazán félreértem a nagy légköri zörejekben, azt hittem, hogy végre megadta magát, és most ő is lazáskodna egyet, hiszen jeleztem neki, hogy elég csinos, csak mit erölködjek, erre kifejezi, hogy bejövök neki. Nem tétovázom, előrelendülök, és amit az ösztöneim diktálnak, már meg is ízlelem az ajkát, hogy a nyelvével kergetőzzek, mint valami halacska. Tényleg, mint a méz, olyan finom. Hogy aztán csillagokat lássak úgy üt arccsonton. Egyből hunyorogni kezdek, amikor még ezt követi a szóáradat is, amit már végképp nem értek. - Mi van? Van barátod? Ki a szart érdekel? Odahajoltál, és valamit susogtál, azt hittem, hogy smárolni akarsz... Különben is, te vagy a nem normális, belefeledkezem itt, te meg kiütsz... – Tapogatom az arcomat. Kaptam ennél már nagyobbakat, még rúgásokat is, de valamiért az kiszámítható egy verekedés közben, de nem úgy, hogy az ember éppen ellazul. Azért ez szégyenteljes is. – Rosszul hallottam, te meg hülyén csináltad, hogy behajolsz... ennyi. Úgyhogy ha már pofon, legalább érdemeljem is ki. – Megfogom az arcát két tenyérrel, és olyan erősen fogom, hogy el se húzódhasson. Felőlem rúgkapálhat, kiabálhat, már biztos, hogy futnom kell majd, szóval mondhatni mindegy is, akkor legalább tudja, hogy miért ütlegelt. Ezúttal tényleg, tudatosan csókolom meg, szó sincsen a finom ismerkedős odacsúsztatásról. Jó, azért nem vagyok olyan, hogy direkt fájdalmat okozzak, vagy kellemetlen legyek, de hogy ebben most a katona játszik szerepet, nem pedig a laza heckersrác, az biztos. Viszont ez most jóval gyorsabb, csak két három csók az ajkai közé, és a nyelvét maszírozva, hogy még három nap múlva is zavarba jőjjön tőle. - Na... most jöhet a pofon! Vagyis az már megvolt, úgyhogy ennyi. Viszont... megéheztem a dulakodásban, meghívlak egy pizzára, fegyverszünet gyanánt. – Engedem el az arcát, és lezárom a gépet, ki is kapcsolom. Ha sipitozik, még azt is el tudom képzelni, hogy maradok még egy fél órát.
Nem igazán értem őt... hogyan lehet valaki ennyire... gyerekes, mert azt hiszem erre ez a legjobb szó. Iszonyatosan gyerekesen viselkedik, mintha csak nem is lehetne semmit sem komolyan venni az életben, pedig igenis sok komoly dolog van, csak erre ő még nem jött rá. Az is nagyon komoly, amit csinál. Nem lehet más emberek életével csak úgy játszadozni és főleg nem nézheti meg az adataikat és... mi van akkor ha még módosítani is tud valamit? Ezt nem lehet és látom rajta, hogy fel sem fogja. A szavaira csak elképedt pislogás a válasz először. Komolyan úgy érzem magam, mintha az én dolgom lenne, hogy nem is tudom... komolyabban kiosszam őt, pedig nem vagyok az anyja, se a nővére, se senkije, de valahogy amit csinál kihoz még belőlem is olyasmit, amire nem gondoltam volna, hogy bennem lehet. - De ez... ilyet nem lehet! Attól, hogy megtudsz tenni valamit, még nem teheted meg. Nem is értelek. Sose tanítottam a... normális viselkedésre? - még mindig enyhén szólva is elképedve nézek rá. Ez egyszerűen valami kiborító. Nem teheti meg, hogy megváltoztat csak úgy dolgokat, nem teheti meg, hogy mások életével szórakozik, mert ezt nem lehet. Mások élete nem játék. - Mit szólnál, ha valaki veled csinálná meg? - az olyan baromi vicces lenne vajon? Én nem hiszem, hogy azt is ennyire lazán kezelné, bár talán még azt is kinézem belőle. Az is lehet, hogy erre az lesz a válasza, hogy vele ezt nem lehet megtenni, mert simán visszacsinálja egy mozdulattal. Hát... de attól még neki is okozhatnak rosszat, bármennyire is nem hiszi és egyszerűen nem játszadozhat csak úgy mások életével, ezt nem lehet. - Nem hunyok szeme, de nem megyek a Rendőrségre, mi értelme lenne? De... attól még nem csinálhatsz ilyet és ezt meg kéne értened. - és hogy én meg tudom-e értetni vele azt nem tudom, de azért megpróbálom. Na meg nem ismerem, szóval azért meg akarom nézni, hogy tényleg nem nyúlkált-e bele valami fontosba rólam, vagy bármi. Az én adataim... fontosak, így is bajba kerültem már egyszer és nem szeretnék megint. Nem bízom benne, nem hiszem el csak úgy, hogy minden rendben van, főleg, hogy lehajtotta a gépét, és még csak nem is látom, hogy most akkor mi van. - Mutasd meg, hogy tényleg nem csináltál semmit! - komolyan még magamat is meglepem kissé ezzel a határozottsággal, de nem akarok bajba kerülni és főleg nem akarom, hogy Aaron kiakadjon, mert megint történik valami. Még a kórházas incidensről se tud és őszintén szólva nem is akarom elmondani neki. Bőven elég volt a legutóbbi... vitánk, vagy minek is mondjam. Kész csoda, hogy nem bántotta Logant. - De... attól még nem csinálhatsz ilyet. - oké azért itt már sikerül veszítenem az eddigi ideiglenes magabiztosságból, amikor arról beszél, hogy csak nem mert odajönni hozzám. Azért ez új, meg szokatlan is, hozzám nem szoktak folyton odajönni, vagy ilyesmi, amit feltételez. Meg egyébként is nem vagyok én olyan lány, és van is valakim és... akkor sem teheti meg, hogy megnézeget rólam dolgokat a gépén! Ezek után finoman szólva is leblokkolok, amikor fogja magát és csak úgy megcsókol, mintha azért hajoltam volna közelebb. Hát nem hallotta a szavaimat? Nem volt szó semmi ilyesmiről és mégis mi a fenét képzel egyáltalán magáról? Elképedve húzódom hátra az első sokk után. Kap pár pillanatot, de annyi idő alatt is eljut oda, hogy még a nyelvét is átdugja a számba. Ahogy végre sikerül hátrébb húzom magam azonnal lendül a kezem, egyszerűen csak reflexből csattan az arcán egy kiadós pofon. Mérgesen nézek rá nem is kicsit, és nem sok választ el attól, hogy nem pattanok fel, hogy most azonnal eltűnjek. - Mi... mi a fenét csinálsz? - kész csoda, hogy nem kiabálok, de zihálok rendesen. Sikerült úgy istenesen összezavarnia és ez nagyon nem tetszik. Össze kéne kaparni magamat, de... nem olyan könnyű, mint gondolnám. - Te nem vagy... normális! Nem mersz odajönni, aztán meg megcsókolsz csak... úgy? Képzeld el nekem van barátom és... - mérgesen fújom ki a levegőt. Nem sokon múlik, hogy ne keverjek le neki még egyet csak úgy ráadásképp. - Mutasd meg a képedet és... ennyi! - hirtelen őszintén szólva még azt is elfelejtem, hogy a képességét akartam megkérdezni. Majd beugrik, de ez most finoman szólva is sok volt.
Nem sóhajtok fel sokadszorra, visszacsinálni már úgysem lehet. Viselni kell a következményeit, inkább az övét, mintha mondjuk kormányügynökök kapcsoljanak le. A lánynál talán még van esélyem arra, hogy kidumáljam magam. A mellébeszélés ugye nem válik be, mert nagyon taktikus tudok lenni, és remekül eljátszani, hogy nem is én vagyok a bűnös, de ha már nyilvánvaló, akkor vajon mit is lehetne csinálni? A kis vörös mellesleges igen szenvedélyes, kemény igazságérzettel van megáldva, a végén még tényleg lelkiismeretfurdalást kelt, amiért elkezdem játszani az adataival. De istenem, most bűnös vagyok, mert megakadt rajta a szemem? Talán pörgessem az ujjaimat a biborcsókos vénasszonyon, aki ki tudja honnan kukázott össze elég aprót, hogy beüljön egy forró teára? Na ne már, ezt ez a Faye se gondolhatja. A nevét ugye tudom, és bármit, de ha ügyesen csinálom, holnap már Clarissának fogják hívni. Vagy éppen úgy el tudom tűntetni, hogy magyarázkodhat, mert még a szomszédait is Alaszkába emirgrálom. Na nem mintha a rosszindulat vezérelne. Csak úgy jön belőlem a spontán ökörködés. Ezért is nem tudtak megregulázni a katonaságnál. - De... nem érted, akkor miért nem védik le jobbat? Gyerekjáték betörni a központi adathivatalba. Nézd csak, ha akarom, akkor a külügyminiszterről kiderül, hogy három zabigyereke van balkézről. – Nem, ezt nem írom be, csak mutatom, hogy nekem bezzeg szerkesztő programom is van hozzá. Meg sem kell bombáznom a tűzfalat, a védelem készségesen beenged, mintha valami tapasztalt leányzóval kezdenék, aki csak úgy nyitja a combjait irányomban. Khm.. Hiába pillantok ismét oldalra, azon túl hogy mindjárt leüti a fejemet a helyéről, nagyon nem haladok jól, még a mosolyomra se reagál. Most tényleg ennyire pipa lenne? Miért nem lehet neki is parancsokat adni? Annyival egyszerűbb lenne. Vagy.. ha ráutalok a számlájára tizmillió dollárt, akkor megenyhül? Áh, kétlem, Faye nagyon is önjelölt igazságosztónak hiszi magát. - Én ehhez értek. Jó, nem csak ehhez, de akkor most szemet hunysz, vagy most mi van? Mész a rendőrségre? Úgyis eltűnök addig még a földrészről is. Nekem ez csak szórakozás, és olyan nagy galibát nem szoktam okozni, vissza tudják állítani, meghagyom ennek a lehetőségét, csak a mindenki által látható adatokat változtatom meg, olyan mélyre nem nyúlok bele, csak ha indokolt... – Rázom a fejemet, és tényleg nem értem, hogy mi a baj. Igen, én vagyok a rosszfiú, a leányzó meg valami királylánynak hiszi magát, aki szerint minden szép és jó, legalábbis így kéne történnie. Tűzokádó sárkánynak hisz... basszus. - Mittudomén, most mondjam azt, hogy megakadt rajtad a szemem, ettől még nem volt pofám csak úgy odamenni, biztosan kapsz naponta millió ajánlatot, hát minek túráztassalak még én is. Békén hagytalak, de attól még megnézegettelek. Ennyi. – Hozzámér, ennek még nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget, fiatalok vagyunk, gondolom ha ilyen közvetlen, hogy faggat meg minden, akkor ezt megteheti, hiszen feltűnően szép, megszokta, hogy bármit megtehet következmények nélkül. Ahogyan én is a gépekkel. Aztán rá is kérdez, amin eltűnődöm, mert odahajol hozzám, a szavait szinte nem is hallom, csak hogy valamit sustorog, de a háttérzaj miatt pont nem hallom teljesen. Azt kérdezte, hogy miért nem vagyok képes megcsókolni? Csak az lehet, ha odadugja az arcát. Rajtam ne múljon. Odatapasztom az számat az övére, hogy egy egyetlen pillanat alatt csúsztassam át nyelvemet az ajkai közé, hogy ráleljek az övé, még finoman rá is harapva a puha húsra. Határozottan bizsergető. Cserfes mosolyal kérdezek rá. - Mármint így gondoltad?
Eléggé ingadozik a hangulatom, főleg hogy eléggé össze-vissza reagál mindenre és elég nehéz így követni, hogy most akkor mi van. Próbálja itt nekem ellazáskodni a dolgokat, mintha csak valami kis semmiség lenne az, hogy bent vagyok a gépében, még hozzá fontos adatokkal. Játék... meg Monopoly. Ez csak duma, nem fogom bevenni, főleg hogy nem létezik az, hogy valós emberek adataival dolgozzon bármilyen rendszer is. Ez... ez egyszerűen totál képtelenség! Nem hiszem, hogy csak úgy kiadnák a személyes adatainkat bárhová is, vagy bárkinek. Itt valami másról van szó és ha engem követ, vagy figyel meg... én isten bizony, hogy tenni fogok valamit ellene, mert nem akarok bezárva élni, mert a bátyám kitalálja azt, hogy... nem mehetek az utcára, mert folyton bajba kerülök. - Ezt... ezt nem mondod komolyan? Nem szórakozhatsz mások adataival! Ezt... nem lehet! - komolyan úgy látom rajta, mint aki fel se fogja a dolgokat. Pedig láthatja rajtam, hogy rendesen kiborított és egyszerűen nem érti a lényeget. Nem tehet ilyet, nem írogathatja be más adatait és főleg nem játszhat velük, mert ez bűn és megijeszti vele a másikat, érthető módon. Nekem pedig nem igazán tetszik az egész. És nem csak arról van szó, hogy akkor most kitörli vagy sem... egyáltalán hogyan jutott hozzá? Eszem ágában sincs annyiban hagyni, akkor se ha kisfiús mosollyal próbálkozik. Elhúzom a számat, amikor végül eltünteti az adatokat, de nem láthatja rajtam, hogy hirtelen megenyhültem és már nincs is semmi baj. - Tényleg nem érted igaz? Egyáltalán honnan szerezted meg? Vagy... hogyan? Nem teheted ezt mások adataival érted? - nem nézegetheti és nem szórakozhat velük és... kész. Nem tudom, hogy mit nem lehet ezen megérteni. Pedig láthatóan ő nem igazán fogja fel a dolgok lényegét. A kérdésére már nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Kérek-e... valamit? Ez most tényleg komoly kérdés volt? Idegesen rágcsálom a szám szélét. Visszapillantok a cuccaimra a pár lépésre lévő asztalomra. Rálátok innen, szóval végül szépen ledobom magam mellé. - Nem kérek semmit, csak... magyarázd el ezt, és hogy miért csináltad! - eszem ágában sincs annyival beérni, hogy kér nekem egy csokis tejet, vagy bármit. Nem, magyarázatot várok és minimum egy ígéretet, hogy soha az életben nem csinál ilyesmit se velem, se mással, mert akkor már nem fogom ezt ennyire enyhén kezelni. A nagy hevességnek hála történik meg az, hogy megint hozzáérek egy pillanatra és ekkor már fel is fogom az érzést, amit előzőleg ijedtségemben nem. Ő is olyan... mutáns, más mint az átlag. Morfondírozva pillantok rá, majd a gépére. A homlokomat is ráncolom kicsit, ahogy járnak a fogaskerekek. - Képes vagy... dolgokra és úgy csináltad? Mert ez... ezt csak úgy nem lehet igaz? - kicsit még közelebb is hajolok hozzá, fel sem fogom, hogy talán ez már a másik aurájába mászásnak számít, de hát... mégis csak így kell, hogy más ne hallja, hogy csak halk suttogás legyen, amit mondani akarok, mert ez nem nagyon tartozik senkire sem.
Amennyire jól értek a gépekhez vagy éppen a testem műveléséhez, annyira ügyetlenül bánok az emberekkel. Hiába a kedves, szinte hárító mosolyom, nagyjából nulla az a készség, amivel manipulálhatnám az embereket. Nem úgy működnek mint a gépek. Nekik nem lehet parancsolni. A lány már nem is az arcomat figyeli, hanem a monitort, így már végképp nem lehetek hatással rá. Csoda, hogy nem ül le a helyemre, miközben nekem cikázik a szemem. Nem visz rá a lélek, hogy tarkón vágyjam, ha pedig most elrohanok a géppel, jó eséllyel a rendőrkapitányságra vezet az első útja, s nem vagyok rá felkészülve, hogy hirtelen megpattanjak. Bármit tudok módosítani a gépekben, de hivatalos okmányok hamisitványait legalább két nap beszereznem, úgyhogy a legegyszerűbb, amit tehetek, hogy magyarázkodom, húzom az időt, egyenlőre más nem jut eszembe. Fel sem merül bennem, hogy ő is hasonló, mint én. Meglepően csinos így élőben, az illata pedig szokatlanul finom, nem szoktam csajozni, ennek itt meg még tutira van pasija is, sorban állhatnak érte a riadt kis kékségei ellenére is. Vagy.. lehet, hogy valakit ez vonz? Na de mit agyalok már, a csaj simán felnyomhat, el kéne húznom innen, de ez meg nem működik. Most mi a francot csináljak? Amennyire ő riadt, lassan én is kezdek az lenni, mert egy szót sem hisz a magyarázatomból. Lemondóan a zsebembe süllyesztem a kezem, majd megemelve a vállaimat visszaejtem a semmibe. Bukó. Valahogy csak kimászom belőle, de hogy hogyan... arról halvány dunsztom sincsen. - Jó, akkor nem monopoly, de attól még játék. Nekem az. Csak szórakozok, letörölhetek mindent, mit beírtam, ha ennyire nagy cucc. Amúgy is általában törlöm, ha nem felejtem el. – Vonom meg a vállamat, fogjuk rá még egy sajnálkozó fejet is tudok hozzá most vágni. Hátralépek, hogy elférjen mellettem, és megnézze, valóban a saját személyi adatai vannak ott. Magam elé húzom a gépet, hiszen én fogok rajta tovább zongorázni, de ő is nézheti. Pillanatok műve az egész, és máris kisfiús mosollyal az arcomon mutatom, hogy már ki is törölve. Kilépek a hálózatból, és csak a sima háttérképernyő díszeleg a monitoron. Nem is tudom, hogy most akkor bocsánatot kéne kérnem, vagy meghívni kajálni engesztelés gyanánt. Még sosem voltam ilyen óvatlan, hogy valaki csak úgy meglátta volna, hogy mit teszek, úgy látszik elvesztettem az éberségemet. Így jár az ember, ha belepunnyad a jóba, hiszen mindig minden a terveim szerint alakul, a kis vörös viszont most alaposan beleköpött a levesembe. - Nem is tudom mi a jó szó... sajnálom? Nem kellett fenyegetőzni, látod, már ott sincs. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hangod van, a külső csalóka. – Dőlök hátra, és megint beleinnék a csokistejembe, csak éppen rá kell jönnöm, hogy elfogyott. Pont ezért indultam, bár félő, hogy a lány reakcióját most már meg kell várnom. – Kárpótlásul kérsz valamit? – Kérdezem letörölhetetlen mosollyal, úgy tűnik tényleg nem igazán fogom fel, hogy emberéletekkel játszom. Meg sem fordul a fejemben, hogy továbbra is dühös legyen. Hiszen olyan szépen nézek...
Elég hirtelen sikerül elfelejtenem azt, hogy miért is indultam el. Azt hiszem ez teljesen érthető, hiszen a képemet láttam a képernyőn és ami a nagyobb gond... nem csak a képemet. Ennyit arról, hogy még iszok egy kicsit, a pizza maradéka is ki fog így hűlni, de őszintén szólva most nem érdekel. Azt sem tudom még eldönteni, hogy jelenleg riadtabb vagyok, vagy... dühösebb, hogy már megint van valami és hogy ez a valaki csak úgy hozzáfér az adataimhoz és mégis egyáltalán kicsoda, és miért nem hagynak végre békén? A legutóbbi után azért figyelek, de ha akkor megtaláltak, akkor itt is megtalálhatnak és... én nem fogok valami akárkik kénye-kedvére tenni és a véremet adni, hogy... nem is tudom, hogy mire kéne nekik. Igaza van Aaronnak, a világ veszélyes, de nem tehetem meg, hogy soha nem teszem ki a lábamat otthonról, csak folyton várok arra, hogy majd egyszer talán nem kell félnem attól, hogy ártani akarnak nekem, vagy kihasználni a képességemet. Igazából már alig figyelek a szavaira, arra legalábbis hogy magára vállalja a ütközést. Ha nem történik meg, akkor meg se látom, hogy mi van a képernyőn, így viszont megláttam és még mindig riadtan pislogok rá, de eszem ágában sincs csak úgy tovább menni és szemet hunyni az ügy felett, akkor sem, amikor magyarázkodni kezd valami... monopoly-ról. Nem ezt nem fogom csak úgy bevenni, mert akkor nem lettek volna ott fontos személyes adataim és honnan lenne róla olyan képem, ami elvileg nem is lehet meg senkinek, mert még az igazolványomhoz készítették, amikor csináltattuk évekkel ezelőtt. Ez... ez nem lehet benne egy játékban, ezt nem fogom csak úgy bevenni. Igaz, hogy kissé reszketőnek érzem a kezemet, de mégis kihúzom magamat, és megrázom a fejem. - Nem fogom bevenni! Ez nem... egy játék. Az az én képem, ami nem lehetne nálad és... láttam a címemet is! - szóval hiába áll elém és hajtja le a gép fedelét, nem hagyom én ezt csak úgy annyiban. Eszem ágában sincs meghátrálni és engedni, hogy csak úgy... nem is tudom, hogy mit műveljen. Továbbra is határozottan állok meg előtte, sőt megpróbálok félretolni, hogy hozzáférjek a géphez. Úgy sem értek hozzá, de igenis látni akarom, hogy mégis mi a fenét csinált, mert... közöm van hozzá, én voltam ott! - Ha nem engedsz, akkor... isten bizony szólok valakinek! Ehhez nincs jogod, azok... az én adataim! - ha nem enged közelebb, akkor azért emelem meg a hangomat, ha sikerült eljutnom mellette, akkor pedig azért de ez esetben még mutogatom is, amit látok. Mégis... ki a fene ő? Egészen fiatal, egykorú lehet velem és most még azt is elfelejtem, hogy a tetejében mutáns is, mint én, valahogy ez utóbbi most nem olyan számottevő információ. Az sokkal érdekesebb, hogy mit akar tőlem.
Az illatoktól kezdek lassan éhes is lenni, de már nem hiszem, hogy belefér az időmbe, túlságosan is elszúrtam azt a játékommal. A csokistej utánpótlása még beleférhet. Legtöbbször alig iszom alkoholt, még a szórakozóhelyen is csak egy kólát fogok elfogadni, hiszen a magamfajtának állandóan résen kell lenni, olyan reflexekkel, hogy azonnal tudjak pattanni, ha beüt a krach. Az ital túlságosan fejére állítja az ember ítélőképességét, én meg jobban szeretek magamnál lenni, játszani, minthogy kattanjon rajtam a bilincs. Talán meg tudnék szökni onnan is, bár attól félek, sosem adnának esélyt rá, hogy technikai kütyükhöz hozzáférjek. Attól félek, hogy hiába tudnám folytatni bent is az edzést, nagyon szépen kigyúrt fegyenc lennék, csak értelmetlenül, hiszen az életfogytosok közé kerülnék, csak arra tudnám fordítani a tudásomat, hogy megvédjem magamat. A lánnyal sikerül összeütköznöm, ami kiszámíthatlan dolog volt, túlságosan belefeledkeztem a gépbe, és egyszerűbb kitérni egy nyíl elől, mintha valaki ilyen ösztönösen csapódik belém. Meglepődöm, hiszen éppen arra gondoltam, hogy az amúgy nem túl elönyös fotó ellenére milyen dögös csaj. Így közvetlen közelről ez mégjobban kijön, a fotó sokszor torzít, a többség mindig csinosabbnak akarja feltűntetni magát mint amilyen élőben, ám ő a valóságban bizony sokkal életszerűbb, helyesebb. Szinte meg is sajnálhatnám, olyannyira betojinak tűnik, csak éppen onnantól kezdődnek a zűrök, hogy a monitoromon meglátja saját magát. Nem szeretek tanukat hagyni, pláne nem ha nem is komoly dolgokról van szó, csupán hülyéskedek, és mit tesz isten, a csokitej vágyam ilyen balesetet eredményez. Amikor belém ütközött, már a pár pillatnyi érintkezéstől is érzem, hogy formás fiatal lányról van szó, mint ahogyan ő is érezheti a zömök alkatból, hogy a nem feltétlenül a billentyűk ütögetése közben szedtem magamra ennyi ruganyos izmot. - Én álltam fel túl hirtelen. – Hárítok, hátha továbbmegy, és amit a gépen lát azt betudja pillanatnyi elmezavarnak. Nem vagyok annyira jó emberismerő, inkább a gépekhez meg a saját testem műveléséhez értek, így fogalmam sincsen, hogy tudja, hogy mi vagyok. Behunyom a szememet, ahogyan ellép mellettem, és a géphez les oda, nem pedig a pult felé igyekszik tovább. Na ezt most hogy magyarázom ki. Legjobb lenne már most felkapni a gépet, a tejet már úgyis kifizettem, és egyszerűen elrohanni, de ha véletlenül szól a zsaruknak, gyorsan kitalálják, hogy a városban vagyok, és akkor megint meg kell szerveznem egy bravuros szökést. Semmi kedvem, most egészen jó itt. Felnéz rám, amire vidáman elhúzom a számat, mintha nem is lenne nagy ügy, csak legyintek egyet, végtére is nem olyan vészes. Még azt is el tudom képzelni, hogy kitörlöm azt a bolti rablást. – Ez csak egy játék, semmi több. Csak a jelenlévőket bankrablóknak, meg ilyesmiknek állítja be. Mint egy modern monopoly. – Fordítom el a monitort, és elé állok. Nem akarok én semmit a táskájától, tekintetem igen csinos, barátságos az arcom is, minden oka megvan rá, hogy bízzon, csak éppen már látta a lakcímét, és a saját személyes adatait. Még erőteljesen jár az agyam, hogy na és most...
Rám fér egy pizza szelet, miután a nap nagy részét azzal töltöttem el, hogy majdnem lejártam a lábamat, mert be kéne szereznem pár dolgot, ha már a tavaszi szünetben lejöttünk ide. Az is kész csoda, hogy Aaron egyáltalán belement azok után, hogy mekkora balhét csapott Logan miatt. Jó tudom, érthető valahol ha kiakad, mert a bátyám és félt, de... akkor se kéne ennyire túlzásba vinni a dolgot. Nem történt összességében semmi baj és ha egyszer Logan szeret, akkor nem hiszem, hogy kellett volna várni a nászéjszakáig, vagy... tudom is én, hogy a bátyám mit várt volna tőlünk. De nem számít, egész nagy szatyorral állítottam be ide és most inkább csak a teendőkkel foglalkozom, mást pedig simán kizárok. Sokkal egyszerűbb így. Persze az nekem is szemet szúr, hogy... fura a srácnál, ami van, de eleve nem vagyok technikai zseni és amiket Logan mesélt a birtokon elég modern felszerelés van, ahhoz képest ez sem biztos, hogy olyan fura, maximum én nem tudom, hogy mire lehet jó. A nyaralóban még számítógépünk sincs, otthon is csak egy elég gyenge darab, amit én nem túl sokat használok, mert valahogy nem vonz igazán a dolog. Szóval inkább csak egy pillanatra nézem meg azt az izét, aztán foglalkozom a pizzámmal és a magam előtt kiterített újsággal. Csak akkor állok fel, amikor elfogy a barack levem és még van elég a pizzából, hogy érdemes legyen kérni egy másikat. Ez egy kisváros, nyugodt hely, szóval simán ott merek hagyni mindent, csak a táskámat kanyarítom a vállamra, abban azért iratok is vannak és a maradék pénz is, nem lenne jó, ha valaki elvinné. Felállás után pár lépéssel sikerül is koccannom a sráccal, akinél a fura gépet láttam. Egy pillanatra azért sikerül befagyni, de aztán felpillantok rá, és kissé zavartan tűröm a hajamat a fülem mögé. - Oh, semmi baj, én is figyelmetlen vo... - a mondatot már nem sikerül befejezni, mert a tekintetem a monitorra siklik és meglátom ott a képemet, kb. azzal egy időben, hogy az ütközés hatására be is villan a tény, hogy a srác is mutáns, mint én, vagy épp a bátyám, de ezt most még elsőre figyelmen kívül hagyom, az sokkal inkább érthetetlen és gond, hogy ott virít a képem a gépén. Azonnal ellépek mellette, hogy jobban is megnézzem, nem csak rosszul láttam-e, de nem... én vagyok ott és pár elég fontos adat is rólam, mint a lakcímem és hasonlók. Értetlenül pislogok rá, enyhén szólva is zavarodottan, és azok után, hogy volt az az incidens is, amikor el akartak rabolni és még Logant is meglőtték közben... nem csoda azt hiszem, ha ijedtséggel vegyes harag gyúl a szememben. - Ez... ez micsoda? Mit.. akarsz tőlem? - magamhoz szorítom a táskámat, pedig nem táska tolvajjal van dolgom, nem is tudom, hogy miért csinálom, ez csak úgy jön. De az tuti, hogy nem ismerem ezt a srácot és fogalmam sincs, hogy mégis mit akar tőlem, az pedig nem jó hír, hogy tudja, hogy mi a nevem, tudja hol lakom és... talán eleve követett, vagy mégis miért van pont itt, ahol én?
Kedvenc játékomat űzöm, ahogyan a pizzéria kávézó szekciójában ücsörgök, és a csokistejet iszogatom. Előttem a laptop, amely sokak számára még fel sem fogható, hogy nem kell asztali számítógép ahhoz, hogy az ember tudjon egy kicsit szörfölni. Talán ha pár ezer lehet ilyenből a nagyvilágban, azok is nagyvállalatok vezérigazgatóinál, vagy a kormányok vezetőinek. Kissé hasonlít a konzolokhoz, így nem kell magyarázkodnom, ha valaki arra jár. Tehát a játék. A térfigyelő kamerák, és műholdakat kombinálgatom az arcfelismerő programmal, és azonosítgatom a kávézóban helyet foglalókat, hogy jól megnézzem magamnak őket. A vöröshajú kislány a közeli asztalok egyikénél, valami Faye ártatlan, mint a ma született bárány. Ej... hát ez nem járja. Sehol egy bikinis fotó, sehol a priusz. Ezen segíteni kell. Nincs kedvem most különféle fotókat összeollózni róla, de egy bolti lopás beleférhet. Az olyan vicces. Aztán lehet magyarázkodni. Ezzel nem ártok túlzottan, de már pötyögöm is be, és elküldöm az adatbázisba. A rendőrség még nem látja vagy két napig, mert kell szinkronizálnia is a két rendszernek, de most arra jó, hogy elűzze az unalmamat. A birtokra majd csak holnap reggel megyek vissza, állítólag itt a városban is van valami szórakozóhely, ahova érdemes benéznem, az egyik haver mondta, hogy a biztonsági rendszerük valami katasztrófa, és vagyonokat fizetnének, ha megcsinálnám a kamerahálózatot. Nem is tudom, a pénz alig érdekel, virtuális fizetőeszköz, amiből annyit rakosgatok magamhoz, amennyit csak akarok, így lényegében az egóm az, amelyet így fényezni lehet. A csokistej már éppen fogyna, nem ártana még egy flaskával. Hirtelen vagyok, mint mindig, így éppen koccanok a vöröskével, aki talán a mosdóba indult el. Így közelről nem is gondoltam volna, hogy mennyire más, mint a képen, az ritka előnytelen, amit feltettek róla. Valami igazolványkép lehet, eléggé beharapja rajta az ajkát. - Hopsz, menj csak, tiéd a pálya. – Lépek hátra, azzal viszont nem számolok, hogy így a látóterébe kerülhet a felhajtott monitor, amin bizony ott díszeleg a képe, és jó pár igen fontos adat. Csak várom, hogy haladjon tovább, végülis csak egy csinos lány, semmi több. Ha minden jól megy, akkor úgy egy fél órán belül elindulhatok a bárba, hogy megnézzem azt a bizonyos kamerát, amivel meggyűlt a bajuk. Ami a külsőmet illeti, rövidujjú, terepszínű ing, egy kicsit bő nadrág. A nyakamban kövekből felfűzött nyaklánc, csak mert mutatós. Kellemes, férfias illat leng körül, a hajam most nem annyira katonás, de csinosra be van lőve. Automatikusan húzom vissza a kezem, amit védekezésül emeltem fel, és most a derekára sikerült tolnom. Gyorsan a zsebembe süllyesztem.
Tudtam, hogy Logan nagyon gyorsan gyógyul, de akkor is aggódtam, hogy valami komolyabb baja is lehet egy agyrázkódásnál meg nem gyerek játék. Szavait meg sem hallottam. aztán miután a kislány gyorsan odajött hozzám egy ölelésért már Logant az üzlet másik felébe találtam. Gyorsan odamentem hozzá és segítettem leülni egy székre. Amíg Logan ott ült a széken én még egy-két szót váltottam a szülőkkel, majd kisétáltak az üzletből és köddé váltak. Vissza fordultam Loganhez és máris tárcsáztam egy számot és rendeltem egy taxit . - Nem baj! Majd máskor! - mondtam majd rá 10 percre meg is érkezett egy taxi. Segítettem neki talpra állni. Az egyik kezét a vállamra támasztottam amit az egyik kezemmel fogtam míg a másikkal a derekánál támasztottam meg. Lassan, de óvatosan kiértünk az üzletből és kinyitottam a taxi ajtót amibe gyorsan besegítettem neki szállni aztán átrohantam a másik oldalra aztán odaszóltam a taxisofőrnek miután a címet is elmondtam: -Legyen szíves óvatosan menni, mert a barátom nem érzi túl jól magát! Aztán csak biccentett és el is indultunk a birtok felé. Az ablakon kinézve a várost fürkésztem és láttam, hogy a család ott megy majd egyszer csak köddé válik. Érdekes gondoltam magamban. Honnan tudták, hogy Logan mentette meg a kislányt ha olyan gyorsan fut, hogy még látni se lehet? Talán ők is mutánsok? Ki tudja, de az egyszer biztos, hogy furcsák voltak. A birtokhoz viszonylag hamar odaértünk és kifizettem a sofőrt majd gyorsan kipattantam a kocsiból és megint egymásra támaszkodva mentünk be az iskolába. Mindenki rendesen megnézett minket az biztos. hogy ezekkel mi történt arckifejezéssel. Gyorsan levittem a nővéribe aztán ott gyorsan neki álltak az ellátásának.
Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.
-Minek? Csak elmúlik magától is -jó, hát azt azért sejtettem, hogy agyrázkódásom van, de annyira az sem lehet vészes.. tekintve, hogy az átlagnál gyorsabban gyógyulok. Azzal maximum 1%-ban számítottam, hogy fogok még én szenvedni ezzel az „aprósággal”. Tehát tulajdonképpen majdnem teljesen kizártam annak a lehetőségét, hogy súlyos legyen a probléma. Próbáltam optimistán hozzáállni és nem hipochonder módra azonnal szaladni az orvoshoz. Én még akkor sem szoktam megvizsgáltatni magam, ha összeszedek valami betegséget és lavór nélkül a folyosóig sem tudok kimenni, mert folyamatosan rókázok. Maximum nem megyek be órákra, hanem sokat pihenek és eszek C-vitamint. Általában két nap alatt el szokott múlni, ha valami ilyen bajom van, annak sem tulajdonítottam sosem nagy jelentőséget. A gyógyszerek valójában úgysem használnak, csak arra jó, hogy megvegyed és fogyjon a pénzed. Legalábbis egy részük biztos, mert azt aláírom, hogy például az asztma sprayk, fájdalom csillapítók és az antibiotikumok működhetnek. De például az ilyen náthára kitaláltak nem... ugyanúgy folyik tőle a taknyom, krákogok és minden bajom van, mintha be sem vettem volna. Persze nekem legalább annyi mázlim van, hogy hamar kimegy belőlem a megfázás. Szóval abban a hitben ringattam magam, hogy előbb-utóbb az agyrázkódás tünetei is megszűnnek, csak kell egy kis idő. A széken ülve próbáltam magam összeszedni, hogy legalább fel tudjak állni, ha arra kerül a sor. De sajnos csak egyre rosszabb lett, a szememet is alig tudtam nyitva tartani. Ezek után gondolom nem csodálod, hogy a kislány ölelgetése helyett a mosdók felé rohantam rókázni. De pechemre még oda sem sikerült elérnem, csak a pultig, ahova szabályosan ráfeküdtem felsőtesttel a szédülés miatt és ott adtam ki mindent. -Hát... ennél jobban már nem is lehetnék -grimaszoltam, majd próbáltam lecsúszni a pultról és Mark felé fordulni. Sajnos ez az alap körülmények között egyszerű feladat is igen megerőltetőnek bizonyult. Úgy éreztem forog velem az egész világ, így képtelenségnek számított elengednem az asztalt. Még a Mark által hozott székre is csak nehezen tudtam leülni. Megint becsuktam a szemem, miközben hátradőltem. A szülők hangjára viszont köszöntem, de továbbra sem néztem rájuk, nehogy most meg őket borítsam be... -Ugyan... alap -nyögtem ki csak úgy halkan, mert így is a torkomban éreztem a gyomromat. Úgyhogy szépen megvártam míg a haverom ha kell vált pár szót a szülőkkel, majd amint elmentek újra megszólítottam. -Hívj egy taxit légy szíves. Kezdek elég szarul lenni -most már tényleg nem próbáltam meg a kelleténél pozitívabban látni a dolgot. Éreztem, hogy szükségem lenne először is egy ágyra, aztán egy infúzióra, ha máshogy nem múlik el. -Ebből ma nem lesz pizzázás- bíztam benne, hogy Mark cselekszik és segít nekem ahelyett, hogy megenné a részemet is. Ezt fordított esetben én is megtenném érte... mármint hívnék taxit. Még egy idegennek is segítettem az előbb és nem kérdés, hogy máskor is szó nélkül cselekednék, még akkor is, ha nem az élete múlna rajta. Amennyiben Mark végrehajtotta azt az apróságot, akkor a kizárólagos segítségével próbáltam beszállni az autóba, hogy a birtokon végre kipihenjem ezt az egészet és éhesen ugyan, de kezeljenek. /Köszönöm a játékot Az utolsó részét jól összehoztuk! Remélem még játszunk később ezzel a párossal!/
- Rendben! Tudom, hogy gyorsan gyógyulsz! -léptem oda hozzá amikor válaszolt a kocsis ürgének,halványan rámosolyogtam. Aggódtam érte, de nem látványosan meg tudtam minden rendben lesz vele.-De majd ha vissza megyünk a birtokra ott jó lenne ha leugranánk a nővérkékhez! Azok biztos ellátnak rendesen. Nem lesz neked holnapra már semmi bajod.-mondtam és rákacsintottam. Meg én se mennék be szívesen normál embereknek tartott kórházba, mert ki tudja lehet a véremből látnák, hogy mutáns vagyok és cska az kéne, hogy kísérletezzenek rajtam. Nem nekem nincs szükségem erre. Segítettem oda támolyogni a székhez, majd a megmentett kislány is megjelent aki megölelte Logan-t. Nagyon aranyos volt az a kislány! Egy igazi hercegnő. Szőke haja két copfba volt fogva. Utána hozzám is oda jött és közben válaszoltam neki: -Rendben!- mondtam majd a kislány engem és megölelt és leguggoltam hozzá.-Ezt miért kaptam?-kérdeztem tőle kedvesen és megcsípte azt a kis puha pofiját. -Mert megmentetettek! Te is megmentetted azt a lányt!-mutatott a pincérnő felé.-Ő a nővérem! Azonban ara lettem figyelmes, hogy Logan elfutott hányni. A kislány szülei is arra fele pillantottak így gyorsan Logan után mentem. -Hé haver! Jól vagy?-kérdeztem majd hátra pillantottam és azt vettem észre, hogy a kislány szülei a pincérnővel beszélgetnek aki tetszett nekem. Akkor jöttem rá, hogy akkor a kislánynak a nővére. Az egész család ott állt és minket figyeltek. Odajöttek hozzánk miközben én Logannek vittem egy széket amire leülhet. -Jó napot!-köszöntem a szülőknek akik hasonló képen tettek. Az üzlet teljesen kiürült. Az alkalmazottak is hátul voltak.-Miben segíthetek? -Csak megszeretnénk köszönni, hogy megmentettétek a lányainkat!-felelte a férfi. -Igazán nincs mit!-válaszoltam majd elmosolyodtam.
Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.
Természetesen jólesett, hogy aggódtak miattam és nem tojtak rá, hogy mi lesz velem, de feleslegesnek tartottam. Sokszor kerültem már olyan helyzetekbe, amibe az átlagos emberek már belehaltak volna, vagy legalábbis súlyos sérülésekkel kellett volna kórházba szállítani őket. Példának okáért, régebben, amikor előjött a képességem, kipróbáltam néhányszor a nem túl forgalmas útvonalakon és persze volt olyan, hogy futva mentem haza. Na most akkoriban még ennyire sem tudtam irányítani a dolgokat és az egyik kereszteződésnél megcsúszott a cipőm, hátraestem és ugyan nem vertem be a fejemet, de körülbelül 500 km/h-val csúsztam át az egyik kamion alatt. A gatyám lángra kapott és majdnem elütött egy autó. De túléltem és miután leráncigáltam a farmeromat, hogy ne égjek meg, még röhögtem is magamon. Hatalmas adrenalin löket volt és ahhoz képest, hogy otthagyhattam volna a fogamat, élveztem. Csak nyilván anyának ezt azért nem meséltem el, mert bebörtönözött volna a szobámba. Azóta persze még véletlenül sem csináltam ilyesmit, mert azért elég veszélyes. Például ha bevertem volna a fejem a kamion egyik alkatrészébe, akkor nem biztos, hogy életben maradok akármennyire is gyors a gyógyulásom. -Biztos minden oké, kölyök? Nem nézel ki valami fényesen. Hívok mentőt -bár az is meglepett, hogy nem is ismerjük egymást, de kölyöknek szólított, azon még inkább kiakadtam, mikor kijelentette, hogy hív mentőt. -Nem, nem! Nincs szükségem mentőre -csóváltam a fejem, hevesen tiltakozva. Még csak az kéne, hogy megint agyonböködjenek a humán kórházba, mint amikor villámcsapással vittek be és azt hitték meghaltam. Nincs szükségem arra, hogy laborokban kísérletezzenek a véremmel, ha egyáltalán sikerült valamit kideríteniük. Bár szerintem valamire biztos rájöttek... csak nyilván nem szóltak. Fölöslegesnek tartották a papírokat... egyszer hallottam, mikor a folyosón beszélgettek, hogy valami nincs rendben velem. Utána még több vért vettek... meg infúzió, amibe ki tudja mit raktak. Á, még a végén elveszik a képességem. -De jól vagyok. Csak szédülök -kapaszkodtam Mark-ba, mielőtt még eljártam volna a csárdást és összeesek. Átkaroltam és úgy követtem az egyik székhez. Azért ülve már kicsit jobb lett a helyzet, de még mindig erősen szédültem, attól tartottam, hogy hamarosan kihányok mindent, amit eddig megettem, ami egyáltalán még volt bennem. -Mark, ne engedd, hogy bevigyenek a kórházba. A birtokon van ellátás -dőltem hátra és becsukott szemmel beszéltem hozzá. Amikor azonban a kislány a lábamat ölelgette, le akartam hajolni, hogy felvegyem, ehelyett úgy rám tört a hányinger, hogy a kezeit elvettem onnan és kacsázva elkezdtem futni a mosdók felé, azonban nekimentem a pultnak és majdnem átestem rajta... ott jött a róka.
Nagyon rendes volt Logan-től, hogy megmentette azt a kislányt. Mondjuk én is megtettem volna, de mivel nem vagyok olyan gyors mint ő esélyem se lett volna. Logan lassan magához tért. Körül néztem a pizzázóban, nem nézett ki valami biztatóan. - Igen! Úgy látom nem! - feleltem. Kicsit ott hagytam amíg az autó sofőrje odament hozzá. Újra megkérdeztem a lányt, hogy kell-e valami segítség. -Igazából jó lenne, de előbb a főnökömet kellene elérnem aztán kihívni a biztosítókat!-mondta idegesen. Teljes mértékben együtt éreztem vele. Mindenkit megvisel ha ilyen történik. Furcsa hangulat telepedett az üzletre. -Szívesen segítek! De most visszamegyek a haveromhoz, mert úgy látom nem fest túl fényesen! -Megtennéd?-szólt utánam én pedig visszafordultam és bólintottam. -Kedves volt tőled, hogy megmentetted azt a kislányt! Nézd milyen boldog.-mutattam felé. A kislány a szüleivel bejött az üzletbe és felénk jöttek. Mielőtt odaértek hozzánk Logan felakart állni, de kicsit megszédült. Azonnal megfogtam az alkarját, hogy segítsek neki leülni egy székre.-Úgy látom nem vagy túl jól! A kislány boldogan futott felénk és megölelte Logan lábát. A szüli mosolyogva figyelték a jelenetet. Érdekesnek tűntek nekem. Honnan tudták, hogy ő volt az? Talán ők is mutánsok?
Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.
Azt hittem ez is csak egy átlagos pizzázós, sportnézős délután lesz, de ez már abban a pillanatban eldőlt, hogy rosszul hittem, amikor a kislány kiszaladt az útra. Nem, nem szoktam embereket menteni, nem vagyok szuperhős, az álruhás jótevő, viszont azt sem tudtam volna magamnak megbocsájtani, ha nem futok ki érte. Rajtam múlt ez élete, ez nyilvánvaló és mivel adott volt a lehetőség, hogy megmentsem, ezért megpróbálkoztam vele. Nem tudom ki az a gyökér, aki a helyemben maradt volna a seggén és csak simán végignézte volna, ahogy elütik azt a gyereket. Mondjuk sajnos lenne egy-két tippem rá, de engem nem érdekel az ő nyomorult világuk... azt tettem, ami jelképezi az emberségemet. Az már más kérdés, hogy hiába vittem arrébb a kislányt, engem pont elütött a hátulról jövő autó. Nem tudom mennyi ideig voltam kiütve, de szerintem maximum néhány percig, mert mire magamhoz tértem Mark állt előttem. Sziszegve odakaptam a fejemhez, majd felkönyököltem a motorháztetőn. Azért még eléggé lüktetett, ahol odavágtam a fejemet, de annyira nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Maximum egy kis agyrázkódás, nagy ügy... gyorsan gyógyulok. A pulzusom is kezdett lelassulni, úgyhogy nem aggódtam magam miatt túlságosan. Másik miatt viszont annál jobban. Lecsúsztam a motorháztetőről, majd legelőször Mark-ra néztem. -Hé, veled minden oké? Ugye senki sem sérült meg? -kérdeztem tőle, majd körbenéztem. Hát a pizzéria ablaka teljesen betört, ahogy gondolom a másik autó eleje is. De ahogy láttam, nagyjából mindenki megúszta épp bőrrel. Annyira jellemző különben, hogyha egy kicsit is segíteni szeretnék, akkor még nagyobb káoszt okozok. Mondjuk ilyent még nem... de volt már rá példa. Az autó sofőrje, miután észrevette, hogy magamhoz tértem, szintén idejött megkérdezni, hogy minden rendben van-e, én meg rávágtam, hogy igen. Afelől szerencsére még senki sem érdeklődött, hogy hogyan kerültem ide olyan gyorsan és váratlanul. Mikor azonban el akartam lépni a kocsitól, elkaptam a barátom két vállát és nekidőltem. -Hopp, egy kicsit szédülök -jelentettem ki ugyanolyan nagy belenyugvással. Hát most kórházba biztos nem fogok menni, főleg nem ide a városiba. Maximum abba, ami a birtokon van, de szerintem még az is felesleges.
Az elején tiltakozott Logan, azért mert kifizettem az út árának felét, d eígy éreztem igazságosnak, de aztán meggyőztem a dologról, így elfogadta. - Igen! - értettem egyet és mosolyogva bólogattam. Perzse a sonkás pizzán kívül szoktam más fajtát is enni, mert mindig ugyanaz az unalmas, de ilyet már régen ettem így ezért választottam azt. Aztán amikor odajött hozzánk a pincérnő Logant is láttam a szemem sarkából, hogy ő is végig mérte tetőtől-talpig. Kicsit merész volt az öltözete, de kedvesnek és normális lánynak tűnt. A mosolya egyenesen felvillanyozott, így én is visszamosolyogtam rá azzal a bizonyos híres mosolyommal. Amikor visszamosolyogtam rá még jobban vigyorgott. Aztán hagytam ezt a flörtölés témát, mert szegény Logan is itt volt és rendelni is akart valamit. Elvégre enni jöttünk le nem flörtölni. Az is belefér, de először egyen az ember. Miután leadta a rendelését várakoztunk majd arra lettem figyelmes, hogy eltűnt mellőlem. Azonnal az utcára néztem ahol egy autó elé kifutó kislányt mentett meg, de az autó mielőtt még bejött az üzletbe elrántottam a pincérlányt, mert egyenesen felé tartott a jármű. Annyira odébb akartam húzni, hogy a lendület által hátra estem és ő is rajtam landolt. Hirtelen észbe kapva gyorsan felsegítettem állni: -Minden rendben?-kérdeztem aggódva.-Nem ütötted meg magad? -Igen!-válaszolta.-Nem! Köszi, hogy megmentettél.....-köszönte meg amikor én a kocsira néztem ami már az üzletben volt és Logan barátom feküdt rajta. Elájult. -Szívesen!-mondtam majd gyorsan odamentem a járműn fekvőbarátomhoz és a szívét hallgattam meg. Nem volt semmi, ám hirtelen rájöttem, hogy neki olyan gyorsan dobog a szíve, hogy azt nem lehet érzékelni. Azonnal azt néztem meg, hogy lélegzik-e. Szerencsére lélegzett. Nem tudtam mást tenni, mint felpofozni. Semmi, majd újabb pofonnál azonnal felriadt.
Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.
Amikor kiszálltunk végre a taxiból és Mark a kezembe nyomta az út árát, először tiltakoztam, de végül kénytelen voltam elfogadni, mert tudom milyen akaratos és csak akkor tiszta a lelkiismerete ha fizetheti a részét. Az meg hosszas vitát váltott volna ki, ha továbbra sem hagytam volna magam. Pedig hányszor meghívott már ő is egy-egy italra vagy tudjam én még mire és amúgy sem számít túl sokat az a pár dolcsi mert azért nekem és a családomnak van miből megélnünk. Ráadásul nyaranta gyakran munkát is szoktam vállalni, mondjuk ez az idei szezonban nem jött össze, de attól még van szép zsebpénzem, mert még a nagy részét nem költöttem el. -Gondoltam. De egyébként az az egyik legjobb -mondtam ezzel egyben lezárva a témát. Tény, hogy a sonkás-kukoricás nekem is a kedvencem, az esetek 80%-ban azt eszek, de itt a pékségnél pont olyan hangulatban voltam, hogy inkább valami hagyományostól eltérőt akartam enni. Gombásat talán eddigi életem során jó ha négyszer kajáltam. Miután én is letettem magam a padra, nem sokkal Mark mellé, a közeledő pincér leányzóra tévedt a tekintetem. Föntről lefelé haladva kissé indiszkréten mértem végig, mert túlságosan kirívó, merész volt a munkás ruhája. Fekete haj, kék szemek, baromira jó alak és hosszú lábak magassarkúval és rövid szoknyával kombinálva. Hát szerintem nem csak mi ketten a haverommal néztük meg a csajt ennyire... annyira feltűnően jól néz ki, hogy bűn lett volna nem bámulni. Ahhoz képest egyébként, hogy milyen szerelésben volt, az arca inkább pajkos, kislányos jellemre utalt... messze nem ribancosra. De hát egyértelműen Mark-ra mosolygott, plusz én amúgy sem szoktam flörtölni a pincér lányokkal. Az esetek többségében alkalmam sem lenne rá, mert nem érnek rá hosszasan társalogni, főleg nem akkor, mikor tele van a helyiség vendégekkel. -Latte Macchiatot és egy gombás pizzát -adtam le a rendelésemet egy laza, barátságos mosollyal az arcomon. Az ember azt várná, hogy a barátom példájára én is valami üdítővel öblítem le a tésztát. De nem... olyan menő lettem, hogy én már csak kávézgatok. Miközben vártam a helyemen, hogy megkapjam a kért italt és a kaját, egy pillanatnyi rossz előérzet futott végig a gerincemen. Hátranéztem. Egy viszonylag fiatal, a harminca évei közepén járó szerelmespár andalgott a járdán, előttük meg gondolom a kislányuk. Ő viszont nem lehetett több körülbelül öt évesnél. Egy kis méretű labdát tartott a kezében, amit hamarosan el is ejtett. Minden izmom pattanásig feszült, ahogy vártam mi lesz ennek a vége... kilépett a forgalmas főútra. Abban a pillanatban magam sem tudom hogyan, de valami észbontó sebességgel rohantam ki és alig néhány másodperc alatt a pékség előtti útról felkaptam a kislányt. Az egyik autó nem sokkal utánam hangos nyikorgó fékezéssel igyekezett megállni, azonban a hátulról jövő beleszaladt és valahogyan a pékség felé fordította... ugyan csak a motorháztető legeleje, de a boltban kötött ki. Én pedig ugyan továbbra is gyorsan mozogtam, mert minden részletet lassan láttam, de az előbb történtek teljesen elvonták a figyelmemet. A gyereket már letettem, ő valamivel távolabb állt tőlem, de magamra nem gondoltam. És pont engem ütött el az az autó, amelyik az előzőbe szaladt bele. Hátulról jött nekem, én pedig a motorháztetőn kötöttem ki. Mindezt olyan szerencsétlen helyzetben sikerült megtennem, hogy rendesen bevertem a fejemet, elájultam.
Nagyon jó ötlet volt, hogy felvetette ezt a pizzázást Logan. Végre kicsit négyszemközt is tudhattam vele beszélni. Nem mintha a többiek zavartak volna csak azt vettem észre nem igazán kedvelnek meg amúgy is úgy volt, hogy csak ők lesznek gondolom ez zavarta őket. Csak azért mondtam igent, mert Logan hívott meg a meccsnézésre egyébként magamtól nem maradtam volna ott. A Michelle-s ügyről meg nem akartam terhelni egész evés alatt csak jól esett volna kicsit, hogy megmondhassam neki, hogy azt hittem mielőtt jött a barátja, hogy tényleg akar valamit igaziból az a csaj. Az gondoltam ez biztos egy nagyon kedves lány, de hát tévedtem. Erről ennyit. A taxiban az út csendesen telt. Mind a kettőnk a várost figyelte. Láttam már egy-kétszer, de sose néztem meg az egészet. Hamar oda is értünk a pékséghez. Logan fizette az út árát,de amikor kiszálltunk a kocsiból akkor a zsebembe kutatva kivettem pont annyit amennyibe került és kifizettem a felét, így éreztem igazságosnak. - Szerintem sonkás-kukoricásat. - válaszoltam és biccentettem. Akkor jól emlékezett rá, hogy nem szeretem a gombát ezt igazán értékeltem. Logant követtem az asztalhoz ahol helyet foglaltunk és máris odajött egy fiatal pincérlány. -Mit adhatok?-kérdezte majd amikor ránk nézett széles mosolyra húzódott a szája. Miközben megkérdezte végig mértem és nagyon csinos lánynak tűnt. Körülbelül 17-18 éves lehetett. A haja hosszú,göndör és fekete volt. Az alkata vékony volt. Próbáltam nem túl feltűnően megnézni. -Én egy kólát szeretnék megy egy sonkás-kukoricás pizzát.-válaszoltam és rávigyorogtam. Mintha kicsit el is pirult volna, majd miután elmondtam a rendelésemet Loganhez fordult.
A hozzászólást Mark Townsend összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 27 Szept. - 13:28-kor.
Walking with a friend in the dark is better than walking alone in the light.
Előzmény Azt még nem tudhattam, hogy esetleg még beszélni szeretne velem Mark arról a lotyóról, aki letámadta olyan hirtelen. Úgy gondoltam időre van szüksége ahhoz, hogy megeméssze; sikerült belefutnia egy agyatlan csajba. Én legalábbis azonnal szinte biztos, hogy nem beszélnék róla, azzal csak megzavarnám a saját lelki nyugalmamat. Szó mi szó, idegesítőek az ilyen rámenős, segghülye csajok. De az meg még jobb, mikor pont ezek panaszkodnak, hogy nincs egy normális pasi sem, mindenki csak meg akarja őket húzni. Hát... adok egy javaslatot: Ne akard kipróbálni mindet. Ezeknek valahogy olyan alacsony az IQ szintjük, hogy nem veszik észre mit csinálnak. Minek kéne bárkinek egy lotyó hosszútávú kapcsolathoz? Mondjuk én még "bottal" sem érnék a legtöbbhöz. Amint felhívtam a taxit, az épületből kifelé sétáltam, megvárva a haveromat. Eszembe sem jutott, hogy mindketten futhatnánk. De szerintem ez amúgy is elég abszurd, kétlem, hogy ilyen fejlett lenne Mark képessége. A mozgásomat le tudná másolni, de konkrétan a képességemet, magát a gyorsaságot nem hiszem. Max. a stílust. A birtok végében, a kapu előtt csak néhány percet kellett várni, legalábbis úgy éreztem, mert az időt nem néztem. Hamar ideért az autó és ledobhattuk magunkat a hátsó ülésre. Útközben nagyrészt néztem a várost, tüzetesen ugyanis nem igazán volt alkalmam megvizsgálni az utcákat. Olyan nagy sebességnél, amivel én haladok, többségben nem tudok részletesen megnézni egy-egy épületet, maximum ha pont olyan olyan gyorsan mozgok, hogy magam körül lassabban látom a dolgokat. Vagy simán leállok pihenni. De egyébként sem szoktam a belvárosban futkosni, esetleg este, amikor senki sincs az utcákon. Nem tartom jó ötletnek minél több embernek megmutatni a képességem, úgyhogy elkerülő vonalakat használok. Körülbelül laza tíz perc alatt ott voltunk a pékségnél, amint lehetett kiszálltam a taxiból és odadobtam a sofőrnek az út árát. -Te milyent akarsz enni? -fordultam Mark felé, mielőtt beléptünk az üzletbe. -Csak mert most inkább gombásat ennék -mintha említette volna nekem, hogy nem szereti a gombát. Az lenne a gáz, ha összekeverném valaki mással... Velem mondjuk ilyesmi nem sűrűn szokott előfordulni, de nem kizárt, hogy pont most megesik. Mindenki tévedhet, ez még nem jelentené azt, hogy nem ismerem elég jól az egyik legjobb barátomat. Elég sok mindent tudok már róla, hiszen amióta itt van, azóta jóban vagyunk. Megvártam míg Mark kinyögi a választ a kérdéseimre, majd beléptem az ajtón. Rögtön megcsapott a péksütik hívogató illata. Nem is volt olyan sok ember, úgyhogy simán odamehettem a kedvenc helyemhez a sarokba.
Sokáig ül szinte mozdulatlanul székén, pillantását le sem véve Baker ügynök kávéscsészéjéről, mintha bizony a mentazöld mázos bögrétől várna válaszokat, miután ideiglenes gazdája tova tűnt. Haley figyelte, ahogy a feltűnően világos hajú férfi távozik a színről, hisz bevégezte, amiért jött. Csak azt akarta, hogy meghallgassa, hát meghallgatta, ez tény. Ahogy az is, hogy most hogy egyedül maradt már őszintébben gondolkodhat. Nem mintha szánt szándékkal hazudott volna az ügynöknek, de valahogy félt attól, hogy valamit netán tényleg tud valamit, amiről nem is gondolná, hogy fontos, de elárulná valamiképp akár szóval, akár egy mozdulattal és megvan a baj. Ugyanakkor azt is helyre kell tennie magában, hogy mi van, ha tényleg igaz, mindaz, amit mondott? Mit változtatna egy ilyen fordulat? Változtatna egyáltalán valamit? Ártani biztosan nem tudna Joshuának, nincs benne afféle bosszúvágy, hogy ha mindezt eltitkolta előle, akkor bűnhődjön, hiszen nem ilyesmivel indít az ember egy kapcsolat – legyen bármilyen természetű – vagy legalábbis Haley nem várja el. Ugyanakkor egy dolog kiskorúként megszökni a szülői házból és megint más adott esetben fedezni valakit. Mintha ez bűnrészesség vagy pártolás vagy mi lenne, akármelyik kategóriába tartozik is, a babára gondolva egyikbe sem tartozhat, nem akar börtönben szülni. Kissé elragadtatta magát, a pincérnő tűsarkainak kopogására tér vissza a valóságba. Legalább nem rezzen össze, mikor megfogja a félig teli kávésbögrét, hogy elvigye. Újra belekortyol a kakaójába és közelebb húzza a tányért, holott még mindig nem érzi, hogy étvágya visszatért volna. Mielőtt rosszalló pillantást kapna a fél kávé mellé érintetlenül hagyott finomságok miatt, beleharap a sonkás bagelbe. Az első harapás után már nem kell annyira erőltetnie az evést. Egész délelőtt nem evett normálisan és ha gondolatai gondterheltek is, gyomra erről érezhetően nem hajlandó tudomást venni. Miután az utolsó morzsát is eltüntette tányérjáról, sokkal jobb színben látja a világot. Mire duplakakaóját kiissza, egészen megnyugszik. Az ártatlanság vélelme egy évszázadok során kipróbált intézmény, neki is megfelel. Természetesen beszélni fog Joshuával, de nem ma. Az kellene még, hogy lássák az ügynökök, hogy rögtön hozzá fut. Nem. Megvárja a következő találkozójukat, amúgyis következő nap esedékes, nem kell sokat merengenie magában a kérdéseken. Végeredményben nyugodtan és tele hassal indul el, miután rendezte számláját. Kocsikázik egy kicsit a városban, ha esetleg tényleg követnék az FBI-osok, okozzon nekik egy kis izgalmat, talán élvezni tudják majd North Salem csodás nyugalmát. Ha nem, akkor is jól esik neki kellemes melegben a lehajtott tetővel furikázni mielőtt hazatérne délutáni sziesztájára.
Nem akartam én most falakat ledönteni, egyáltalán me ez volt a cél, és még csak nem is az, hogy meggyőzzem őt. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyáltalán nem lenne egyszerű és nem is most kell elérnem. Bőven elég, ha egyelőre szimplán csak elültetem benne a gyanú apró kis morzsáit, hogy majd ő maga legyen, aki rákérdez, hogy majd ő legyen az, aki figyelni fogja Brody lépéseit, és nekem már más dolgom nincs is. Nem kell kapkodnom, eddig sem tettem, nem is lenne értelme. Tisztában vagyok vele, hogy ezt a fickót nem egyszerű elkapni, sőt talán lehetetlen is lenne, ha nem lennék türelmes, így hát természetesen az maradok most is, mint mindig. Dwayne pont ezért nem tud rendesen előre lépni, mert képtelen nyugodtan átgondolni a dolgokat, mert túlságosan hajtja a düh, a bosszú és félek, hogy pont ez okozza majd a vesztét, hogy nem gondolja majd át logikusan a lehetséges kimeneteleket. De én soha sem teszek így, nem szabad...ez egyértelmű. Kortyolok még a kávémból. Nem iszom meg az egészet, nem ezen múlik és nem e miatt jöttem ide feltétlenül. Csak aztán moccanok meg. Újra visszatér a mosoly az arcomra, majd szépen biccentek egyet. - Természetesen, nem is várom, hogy azonnal elítélje őt. Köszönöm, hogy meghallgatott Miss Larsen! - biccentek még felé egyet, aztán intek a pincérnőnek. Kifizetem a kávémat, aztán el is tolom magam az asztaltól és lassan felállok. Még egy utolsó pillantás, majd rövid köszönés után távozom is. Ennyi mára elég, bőven elég.
Kezdőlap 
by 
Igen az biztos! 
/
Az utolsó részét jól összehoztuk! Remélem még játszunk később ezzel a párossal!/
