Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Re: Adrienne Meyer albérlete Hétf. 2 Május - 17:50
Andie & Jeremy
- Akkor legalább a vasaló mellé nem kell neked palacsintakészítő leckéket is adnom. - egy kis cukkolás belefér, már csak azért is, hogy kicsit oldjam a feszültséget, amire most nagy szükség van, hiszen tegnap este jó nagy feszültséget generáltunk és ezt a mai reggel csak fokozta, bár más módon a levekkel, mint ami este volt. Épp e miatt kell elmennünk, mert a válaszok sok mindenben segíthetnek. Talán abban is, ami este nehezen ment, vagy nem... de legalább meg kell próbálni. Lehetséges, hogy sok gyakorlással messze juthatunk, de mi van ha nem? Mi van ha nagy koncentrációval fejleszthető a képességem, de nem küszöbölhető ki teljesen? És azért lássuk be a csóknál tovább menni nagyon is veszélyes dolog, ahhoz sokkal több koncentrációra lenne szükség. - Dehogy nem, reméljük a főnököd is így gondolja. - pár nap szabi nem a világ, annyi nekem is belefér. Nem hiszem, hogy gond lenne a belőle. A főnök nem fog ellenkezni, mostanában amúgy is egészen nagy nyugi van nálunk, ezért is tudtam több időt fordítani a saját dolgaimra. - Maximum nem énekelsz, de.. nem hiszem, hogy olyan rémes lenne. - a mosolyom szinte már szeretetteljes, ami érthető, nagyon is kedvelem őt és nem hiszem, hogy ne tudnám elviselni a hangját. Lehet, hogy nem énekel tökéletesen tisztán, de ha valakit kedvelsz, akkor ilyen apróságok miatt nem fogod kevésbé kedvelni és amúgy is az ha a másik előtt mersz énekelni... elég sokat elmond a kapcsolatotokról, főleg akkor, ha amúgy nem vagy profi. Azt jelenti megbízol a másikban és ő is benned, hogy nem fogod kinevetni, vagy kigúnyolni a fa hangja miatt. Én is szeretek énekelni, bár nekem állítólag nincs rossz hangom, de én is csak maximum a zuhany alatt szoktam, vagy magamban főzés közben. - Rendben remek lesz! Kirándulunk egyet, ha nem lesz ott semmi, én sem reménykedem túl a dolgot. - nem akarom, hogy csalódás legyen netán a vége, mert hiszek abban, hogy mindent rendbe tesz ez az utazás. Nem, csak egy esélyt adok a dolognak, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Persze az elköszönés most egy nehezített verzió. Én magam sem tudom, hogyan lenne az igazi, hiszen most talán túl sok lenne egy csók, nem tudnék mit kezdeni vele, főleg ha azonnal eszembe jutna mondjuk a tegnap este. Az a biztos, ha inkább most nem teszünk ilyet, annyi viszont belefér, hogy legalább egy gyors ölelésre közelebb lépjek. A kesztyű visszakerült már a kezembe, tehát ebből nem lehet baj és épp csak addig teszem meg, amíg nincs esélye mondjuk bármi mást tenni, vagy mást formálni belőle. A dobott csókra még kap egy mosolyt, csak aztán köszönök el, lekapva a kabátomat a fogasról. Bedobom magamat lent a kocsimba, aztán irány a birtok. Nekem is össze kell szednem jó pár cuccot és kell a térkép is, reggel pedig találkozunk. Addig is lesz egy teljesen nyugodt éjszakánk, ami biztosan könnyebb lesz, mint most úgy, hogy tudjuk a másik ott van egy ajtóval arrébb.
Tárgy: Re: Adrienne Meyer albérlete Hétf. 2 Május - 15:44
Jeremy & Andie - Másnap
- Köszi. Ez az egyetlen kaja, amit mesteri szinten tudok elkészíteni - mosolyodom el és valóban hálás is vagyok. Nem pusztán a dicséretért, bár kétségtelenül jól esik, hogy ízlik neki a főztöm. Ugyanakkor sokkal hálásabb vagyok azért, hogy ő sem élcelődik rajtam, és nem kezdi boncolgatni a történteket, mikor mindketten tudjuk, milyen felkavaró volt, és hogy ha tovább beszélünk róla, csak saját magunk lökjük egyre mélyebben a gödörbe. Mert itt lassan már csak két lehetőség adott. Vagy begolyózunk attól, hogy nem lehet, vagy egymásnak esünk, felelőtlenül és rossz esetben valami baj történik. Igazából nem a fájdalomtól félek, sokkal inkább attól, hogy őt veti vissza a dolog, hogy ő betegedne bele. Ezt pedig én nem bírnám ki. Szóval marad a néma tépelődés és a következő óra. Ami persze nem most lesz, egyelőre mindketten túl feszültek vagyunk, túlontúl a tegnap hatása alatt vagyunk, emellett ezek a nyamvadt levelek is rendesen felkavarták az állóvizet. - Nem lesz gond, elrendezem. Néhány nap pihi nekem is jár, nem? - mosolyodom el jókedvűen. Igen, nem érdekel a dolog, nem érdekel a rejtélyes üzenet. De az autókázás, a kirándulás, a Jeremy-vel eltölthető nap eléggé feldob ahhoz, hogy kedvem legyen az egészhez. - Holnap reggel? Rendben. Akkor még ma bemegyek a kávézóba és megbeszélem a szabimat. És akkor reggel indulhatunk is - bólintok, mintegy elfogadva a többit is. Az úttervezést, az egyéb praktikusságokat rá hagyom, úgy néz ki, ebben ő a bejáratottabb. eEg amúgy is ő akarja ennyire ezt az utat, nem? - Kazettát? Gondolod elviseled majd a hosszú úton az én zenei ízlésem és persze a macskanyekergő éneklésem? - vigyorodom el, de igazából csak heccelem. Persze akad néhány kazim, semeddig sem tart bedobni a táskába. Legfeljebb nem használjuk őket, de hát kocsiban nem kell cipekednem! - Akkor reggelre összecsomagolok, mondjuk úgy jó kétnapi cuccot. Ki tudja, mire lyukadunk ki. Ha meg elveszett ötlet, akkor csak úgy kirándulunk, jó? Adott mindkét lehetőség, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. És közben már fejben a csomagolni valókat sorozom, meg persze a további teendőket. Mihamarabb be kell mennem a kávézóba, hogy ne legyen probléma a hiányzásom. Aztán talán veszek valami innivalót is az útra, hogy ne csak Jeremy cuccoljon. És látom, ő is tűkön ül, valószínűleg neki is jelezni kell a távollétet, meg kell térkép, hasonlók. Amiket mondott. Szívem szerint nyomnék egy puszit az aggodalmas arcára, de nem akarom az egészet elölről kezdeni. Talán majd abban a városban, nyugodtan, a hosszú úttól lecsillapodottan... - Akkor reggel várlak - mosolyodom el, ahogy kikísérem az ajtóig. Nevetve nyomok csókot a tenyerembe és fújom felé, mint a dilis filmekben, de talán érti. Nem zaklathatjuk fel egymást az érintéssel, most nem. Még sem tudok csak egy sziával búcsúzni. Ideje rendesen felöltöznöm, hogy megindulhassak a magam dolga iránt.
Ő akarta, hogy válaszoljak és most mégis ő az, aki elpirul, amikor tényleg megkapja azt, amit akar. Ez azért mosolyt csal az arcomra, még ha egyébként én magam is zavarban vagyok egyébként még mindig. Hát persze, ha a tegnap estére gondolok meglepő is lenne, ha nem lennék zavarban, vagy akár ő, hiszen elindultunk egy olyan úton, aminek a vége az átlag embereknél egészen más, mint esetünkben. Ami után a legtöbben reggel mosollyal az arcukon ébrednek és már cseppet sincsenek zavarban a másik társaságában, mert megnyíltak amennyire csak lehetett. Mi is valamelyest, de nem tehettük meg annyira, hogy a zavar e miatt megszűnhessen. Talán egyszer addig is eljutunk, addig nincs más, mint reménykedni, hogy ez is hamar eljön majd. Nagyon remélem legalábbis, hogy sokáig nem kell várnunk és talán ez az utazás is segít majd benne, hogy gyorsabban menjen. - Egyébként... nagyon finom. - nem is tudom, hogy megdicsértem-e már a palacsintáját, pedig tényleg nagyon kedvemre való lett, elsősorban abból ettem, nem is a friss péksüteményből, amit én hoztam és ami a leveleket végülis eljuttatta hozzánk. Azt viszont remélem, hogy az utazásból nem lesz majd gondja. Nem szeretném, ha a főnöke kellemetlenkedne. Ha más nincs... hát megint lebetegszik és úgy utazunk el. - Azt sejtettem, majd családi látogatást mondasz, vagy akármit. - ez már rá van bízva, mert persze logikus, hogy ember nem lenne a talpán aki, ha elmondaná tényleg miért megy el, akkor nem nézné kapásból őrültnek és nem csak betegszabira lenne küldve, hanem jó eséllyel valami komolyabb kezelésre, netán egyből diliházba. Nem véletlenül zárkóztam el én is az ismerkedéstől már évek óta, hiszen elég furcsa lett volna bárkinek is csak úgy megmondani, hogy mire vagyok képes. Andie is rendesen meglepődött először és jó eséllyel, ha nem tartok neki rögtönzött bemutatót akkor nem is igen hitte volna el, hogy ilyesmi létezhet egyáltalán. - Holnap reggel? Nem lesz rövid kocsiút, úgy sejtem, de addig bőven utána tudok nézni, szerzek térképet és útravalót. - feltöltöm kicsit a kocsit is, és persze kell egy útvonalterv, hol tudunk pihenni, mert több órát egyhuzamban vezetni még se jó. Talán még valamiféle látványosságot megnézhetünk útközben és akkor tényleg egészen kirándulás jellege lehet. - Van a kocsiban magnó, ha van pár kazettád akár hozhatsz is útravalónak. - persze ott a rádió is, de az nem biztos, hogy az ízlésének megfelelő lesz teljes mértékben, úgyhogy rá bízom hozna-e esetleg valamit pluszban. Én majd gondoskodom ételről és a többi fontos útravalóról. Közben kissé már izgágán mocorgom, azt hiszem lassan indulnom kellene, össze kell készülni, meg aztán talán jót is fog tenni holnapig egy kis idő külön, már csak azért is hogy tényleg kitisztuljon a feje mindkettőnknek.
Valamilyen szinten én akartam picit zavarba hozni Jeremy-t, mondhatni kiugratni a nyuszit a bokorból, most még is azt érzem, az én arcom futja el halvány pír a válaszára. Persze hogy gyakorlunk... Érzem, ahogy a szívem újfent hevesen meglódul a mellkasomban, és csak áldani tudom, hogy bordacsontok ölelik körül, így nem tud olyan árulkodón kidomborodni a pólómon keresztül, mint néhány mesefigurának. Épp elég a pirosságom valahogy lecsillapítani. De hát hogy is tudnám, mikor olyan hangsúllyal emlegeti a tegnapot. Vagy csak én képzelem be? Már saját magam fűtöm? Nem elég nekem az alapszitu? - Helyes - biccentek, igyekezetem szerint roppant tanárnénisen, komolyan, mintha nem holmi érintésekről, csókcsatákról lenne szó, hanem mondjuk a matekleckéről. Igen, ez az, ez jó. Gondoljunk a matekra és nem lesz semmi gond. Végül is ez is csak összeadás, nem? Eh... - Veled - biccentek újfent, immár beleegyezően, miközben elkezdem leszedegetni az asztalt. Nem előle, ha enni akar, csak hajrá, de én már nem bírok többet. A gyomrom összeszorult, egészen más került most bennem előtérbe, mint a kaja. - Szabi.. a főnök azonnal elküld betegszabira, ha ezt kiejtem a számon - nevetem el magam, miközben végzek a tányérommal és újfent a pohár kerül a kezembe. Amióta ott dolgozom egyszer nem vettem ki szabit. Ha órára kellett menni úgy cseréltem a beosztást, hogy jó legyen. Beteg is csak akkor voltam, mikor az a bizonyos eset történt, de Jeremy jóvoltából akkor is csak két napig. Szóval azt hiszem nem lesz gond, ha kérek néhány nap szabit. Persze csak ha nem hetekre tűnök el, de akkor azt hiszem az lesz a legkisebb bajom, hogy mit szól a főnököm. - Mikor akarsz indulni? - húzom magam alá a széket, immár nem szemben ülve vele, hanem mellette. Lábaim felhúzom, állam a térdeimre fektetem. Nem is lesz ez olyan rossz, kirándulunk, kimozdulunk együtt.
Én magam sem tudom, hogy mi vár ránk ott, vagy rám, attól függően, hogy jön-e velem vagy sem, de azt tudom, már biztosra, hogy el akarok menni, mert valahogy úgy érzem, hogy remény táplál bennem ez az egész. Igenis úgy gondolom, hogy ez nem csak valami átverés, ahhoz túlságosan komoly és túl sok utánajárást követelt volna meg valakitől. Ha pedig komoly, akkor ahogyan mondta vagy veszély, vagy pedig valami pozitívum és próbálok abban hinni, hogy ez valami jó. Sokáig húztam meg magamat egy álmos kisvárosban, mert az volt a legegyszerűbb. Nem próbáltam kitörni, nem próbálkoztam az egyetemmel sem, mert gyáva voltam hozzá, de most nem vagyok az, mert úgy gondolom, hogy lehet rá esély, hogy ez valami jót hoz. Ha csak egy kis remény van, hogy könnyebbé válik az életem, akkor mindenképpen meg kell próbálnom és ezzel valahol tényleg sejtem, hogy talán rá is tudok hatni. Mégis elmosolyodom, amikor belekezd a kis beszédbe és eszem ágában sincs félbeszakítani, amikor kis szünetet tart. Kortyolok az ásványvizemből és várok. Legalább benne van és persze én sem akartam abba hagyni a gyakorlást. Nem gondolom, hogy ez az egész mindent megold, csak hogy talán van rá esély, de ha nem, természetes, hogy gyakorolunk. Én is szeretném... oh hát hogy a fenébe ne szeretném? - Persze ez nem is volt kérdés. Gyakorolunk majd mindenképpen tovább. Én sem hiszem, hogy varázsütésszerűen minden megoldódik majd, de megadom ennek is az esélyét. Ha pedig nem, akkor... próbálkozunk, mint eddig... mint tegnap. - szélesedik a mosolyom önkéntelenül is, de inkább újra a poharat emelem a számhoz, hogy kortyoljak kicsit. Azért a tegnap estét nem lenne könnyű kiverni a fejemből és nem is akarom. Hát persze, hogy folytatni szeretném a gyakorlást is, ha ez nem is jön esetleg össze akkor is. - Szóval akkor eldöntötted velem jössz? Ha nem lesz ott semmi... hát kimozdulunk, vegyél ki pár nap szabit. - én megoldom és remélhetőleg neki is bele fog férni egy kis szabadidő, vagy hát a munkahelyén nem lesz majd ebből probléma. Így is úgyis elmegyünk, így legalább nem kell betegséget tettetnie nem igaz?
Csupán bólintással reagálok már csak Jeremy szavaira. Tudom, hogy ő sokkal alaposabb nálam, hogy sokkal jobban érdekli ez a dolog, mintsem veszni hagyná, ha arra kérem. Ebben talán nincs is semmi gond, inkább nekem kéne elfogadnom, hogy nem mindenki olyan, mint én, nem mindenki alkalmazza az elkerülő stratégiát. Persze nekem eddig könnyebb volt így, a velem történtek java része nem volt arra érdemes, hogy mélyebben utána járjak, egyáltalán foglalkozzak vele. Egyszerűbb volt kikerülni, hátrahagyni a kérdéses helyzeteket, magam mögött hagyva a fájó szituációkat. És talán én is most kezdek el változni, hisz az este történteken is talán még könnyebb lenne most átlépni, elfeledni, vagy legalább is messze mélyre raktározni, de nem teszem, sőt, magam hozom fel. Jeremy válasza viszont már halvány mosolyt csal ajkamra, nehezen is leplezem vigyorgásom, pusztán csak azért teszem, nehogy kinevetésnek higgye. Mert talán picit az. Persze nem a gúnyos szinten, inkább amolyan játékos mód. Csodás volt és csodás vagyok... Ha kötekedni akarnák felvonnám a szemöldököm. Csodás? Egy csók? Nem mintha az nem lehetne az, de akkor mit mond majd, ha tovább tudunk lépni? Az milyen lesz? Ugyanakkor valahol egyet kell értenem vele, még ha ezzel magam is meglepem. Az a csók csodás volt, máskülönben nem is érdekelne annyira, hogy folytathassuk, hogy módot találjunk arra, hogy ne csak a csók lehessen csodás, hanem más is. És mintha gondolataimban olvasna, erős érvvel hozakodik fel a levelekkel kapcsolatban. Segíthetnének? Még is hogy? Attól, hogy esetleg megismeri az igazi apját miért lenne kezelhetőbb a képessége? Nem, ebben nem hiszek, nem is akarom magam beleélni, mert ha nem így lesz, akkor pokolian pofán fog vágni a valóság. Már pedig többnyire pont az ilyen helyzeteket igyekszem kerülni. - Rendben - biccentek, miközben felállok, hogy a hűtőből elővegyek egy ásványvizet palackot, majd két pohárba töltsek. Az egyiket Jeremy elé teszem az asztalra, a másikba belekortyolok, hogy aztán a pultra tegyem, magam is nekidőlve, karjaim határozottan fonva össze a melleim alatt. - Menjünk el kirándulni - biccentek beleegyezően, ugyanakkor láthatja, ezzel még nem fejeztem be a mondandóm. Viszont roppant mód megrágom minden gondolatomat. - De csak egy feltétellel nem nyaggatlak tovább a kétségeimmel. Ha megígéred, hogy nem hagyunk fel a gyakorlással. Valahogy kétlem, hogy varázsütésszerű segítséget vagy kézikönyvet kapnánk a dolog kiagyalóitól. És nem szeretném, ha kárba menne az idő reménykedéssel. Zsarolok, igen. Ahogy tette ő is, bár vele ellentétben én tudatosan. De talán megbocsájtja, hisz nem pusztán önérdekből teszem, és azt hiszem, nem is olyat kívánok tőle, ami ellenére lenne vagy kínszámba menne. Sőt, azt hiszem, sokkal többet mondtam így, mint azt valóban akartam volna. Hisz ezek után biztos lehet benne, sokkal többre vágyom, mint egy csók. Még ha csodás is volt. Vagy talán pont azért...
Tudom, hogy nem elég a szavam és nem biztos, hogy csak úgy meg tudnám védeni őt, de akkor is el akarok menni és tudni szeretném, hogy mi lehet ott. Talán jobb is lenne, ha egyedül mennék és nem kellene attól félnem, hogy neki is baja esik miattam, mert erőltetem a dolgot. Ha már amúgy sem érdekli annyira ez az egész, akkor talán le kellene zárni a témát, netán azt mondanom nem megyek, de közben mégis, de... az nem menne. Nem akarom átverni, abból csak megint valami rossz sülne ki sajnos tudom. - Sajnálom, de nem várhatod, hogy csak úgy átlendüljek rajta. Nekem nem menne. - nem akarom zsarolni és ezt láthatja is rajtam, de akkor sem tudnék csak úgy nem foglalkozni az egésszel. Szeretném tudni, hogy ki írt és miért. Szeretném tudni, hogy mi ez az egész. Ha csak kis esély van is rá, hogy nem átverés ez az egész, akkor már megéri odamenni, én pedig tényleg tudni szeretném, hogy vajon az apám más valaki-e, mint akit eddig hittem. Jó lenne tudni, hogy nem az a részeges alak a felmenőm igazából, hanem valaki, aki nem tehetett mást, mint hogy elment, mert lehet erre valami épkézláb magyarázat. Persze úgy nehezebb az ügy, hogy mindketten megkaptuk a levelet, de... ebbe most nem akarok komolyabban bele gondolni, főleg a tegnap este tekintetében. És pont e miatt sejtem, hogy elő fog majd jönni ez a téma megint. Kizárt, hogy ne merüljön fel az, ami történt közöttünk, főleg mert pont e miatt nem tudnék hazudni neki és ő is pont e miatt nem tudna elengedni csak úgy, hogy aztán aggódnia kelljen, hogy valami bajom lesz. És ahogy vártam a kezdeti felvezetés után jön az a rész is, amire számítani lehetett. Persze jól esik azért, amit mond, még egy halvány, persze kissé gondterhelt mosolyt is kap rá. - Tudom Andie, én se lennék képes rá és nem is akarnék, de utána kell néznem ennek, hogy mi történt és... miért kaptuk a leveleket. A tegnap este... csodás volt és te csodás vagy és... mi van, ha ez az egész segít a képességemben is? Mi van, ha megkönnyíti a dolgunkat? - igen valahol ebben is reménykedem. Ha aki írt az ismer, tud rólam valamit, ha az apám, vagy akárki, de segíthet, akkor szeretném, hogy segítsen. A főnöknél haladok, de nem annyira amennyire szeretném. Legalábbis a tegnapiak után elég pocsék lenne lassan haladni még újabb heteket várni arra, hogy bármi is lehessen közöttünk, miközben egyértelműen mindketten akartuk, hogy legyen valami.
Valahogy... Hát a valahogy az roppant bizonytalan. Nem mintha nem bíznék Jeremy-ben annyira, hogy tudjam, megvédene minden áron. De én vagyok el tudnám-e viselni ezt a mindenáront, és annak a következményeit? Eh Andie, hát ezért tartottunk mindenkit távol magunktól ezidáig okosan! -Az más volt- legyintek még ha csak úgy képletesen is. Egészen más volt, a mi találkozásunk. Tudta, kivel találkozik, tudta, mi célból. Persze abban nem lehetett biztos, én miként reagálom le a dolgokat, de azt tudnia kellett, hogy nem fogom bántani. Ezzel szemben a mostani? Ezekből a kérdéses pontokból egyet sem ismerünk, nem hogy biztosak lehetnénk a válaszokban. A talán-papával kapcsolatban viszont már csak én vonom meg a vállam, de nem fűzök hozzá semmit. Tényleg nem tudhatom, nem lehet még csak elképzelésem se a dologról. Még sem hiszem, hogy valóban ilyen romantikus lenne a dolog. Nem, a mi környékünkről származókkal nem történnek tündérmesék, örülhetünk, ha a magunk poklából kiszabadulunk. Nincs jóságos tündérkeresztanya, nincsenek mesebeli tündérek, akik egy pálcasuhintással, vagy épp egy rejtések levéllel felfedik hercegi létünk. Ezek csak mesék. - Meglehet nem akaratos, de akkor is zsarolás - ingatom a fejem, mert ebből a tényből nem engedek. Azt persze elhiszem, hogy nem tudatosan teszi. Ő egyszerűen ragaszkodik a maga elképzeléséhez, akaratához. De az elmúlt este után... és mivel mindketten kaptunk levelet ez már nem csak róla szól. - Nem akarok bajba kerülni? Egész életem csupa baj és zűr - nevetem el magam, talán először ezen a reggelen, mióta azok a nyamvadt levelek az asztalra kerültek, megmérgezve a reggeli jókedvet. - De ez most nem egyszerű helyzet, nem egyszerű akarok vagy nem akarok menni kérdés. Engem nem érdekel annyira az ügy, mint téged. És mint mondtad, te mindenképp mész, akár nélkülem. De... - sóhajtok fel, és bár tudom, hogy nem akarja felhozni, hogy a reggel minden pillanata azzal telt el, hogy elterelje a figyelmét az emlékekről, kénytelen vagyok bedobni az adu ászt. - De a tegnap este történtek után ez már nem olyan egyszerű. Nem lehet simán elköszönni az ajtóban és menni a magunk útján, nem törődve a másikkal. Én nem lennék rá képes... Talán nem szép dolog, talán most magam használom az érzelmi zsarolást. De nem, nem hinném. És különben is.. a fenébe is... a tegnapról is beszélnünk kell, nem tehetünk úgy, mintha nem lett volna semmi, még ha nem is történt semmi komoly. Nem is akarom, mert történt valami, valami egészen más, különös és különleges...
Még mindig sok a kérdés, de ha meg se próbáljuk, akkor megmaradnak a kérdések és ő hiába mondja, hogy neki nem gond, mert máskor is tett már ilyet, nekem attól még furcsa lenne és nagyon is zavaró, hogy ott maradnak nyitva és talán soha nem kapok rájuk válaszokat. Nekem egyszerűen muszáj megtudnom, hogy ez igaz, vagy átverés-e. Ha pedig veszélyes, akkor majd kitaláljuk, hogy mit tegyünk, hogy megússzuk. Voltam már nehéz helyzetben életem során és kérhetek pár tanácsot Nathantől is. Nem félek. - Nem tudom, felkészülünk a lehetőségekre és a veszélyekre... valahogy. -tény, hogy nincs konkrét tervem, de ha nem vállal az ember kockázatot, akkor nem is nyerhet. Én igenis hiszek abban, hogy megtudhatunk valami jót is akár. Lennie kell ennek az egésznek valami jó kimenetelének is, én hinni akarok benne és... ha nem megyünk, akkor ezt se tudjuk meg soha. Én nem tudnék úgy aludni. Lehet, hogy ő igen, de nekem akkor se menne. - De nem készülhetsz mindig a legrosszabbra. Én se úgy találkoztam tegnap veled, hogy úgy se sikerül. Reménykedtem... és látod. - félmosollyal vonom meg a vállamat. Persze tudom nem ugyanaz a kettő, de lehetett volna rosszabb. Kioszthatott volna, vagy átad a zsaruknak, tudom is én. Nem lett rosszabb, hanem igenis nyertünk vele. Ő megbocsátott és az este... Na jó, nem most a mostra koncentrálok és a reggelre, és nem pedig arra, hogy mi volt tegnap, mert akkor csak megint elcsatangolnának a gondolataim a nem régiben még lightos öltözetére. - Nem tudod, hogy miért. Talán volt rá oka. Talán... nem volt választása és azért akar találkozni most. Nem tudhatod. - igenis én próbálok hinni abban, hogy ez nem biztos, hogy rossz, hogy az apám értelmesebb ember, mint az a rémség, aki az anyámat és engem is vert, akit majdnem megöltem, mert meg akartam védeni magamat. Remélem, hogy tényleg van egy olyan apám, aki normális apa, de valami okból kifolyólag nem lehetett mellettem. Talán kiderül ez az ok és nem akarok lemaradni róla. A szavaimat se szánom érzelmi zsarolásnak, de azt hiszem már láthatta rajtam, hogy nem hátrálok meg és ha kell akkor az lesz a vége, hogy elmegyek egyedül. - Tudod, hogy nem annak szánom, de én képtelen lennék csak úgy elsiklani felette, mintha nem számítana. Ez igenis fontos és... nekem tényleg fontos. Tudni akarom, hogy mi ez a levél, akkor is, ha átverés, de megértem, ha te nem akarsz bajba kerülni. - nem akarom kényszeríteni, hogy velem jöjjön semmivel sem. Eszem ágában sincs, de mégis mit tehetnék mást? Nekem muszáj mennem. Nem tudnék enni, aludni, pihenni, csak az járna a fejemben, hogy mi lett volna, ha elmegyek, akkor mit tudok meg.
- Nem tudom Jeremy - vonom meg a vállam tehetetlenül. Tényleg nem tudom, képes vagyok-e ezen a dolgon csak úgy túllépni, főként így, hogy ő is érintett benne. Egyedül mindig könnyebben, egyedül nem tartozom másnak számadással a dologról. De ez most nem csak rólam szól, nem csak engem érint. Ez egy olyan szituáció, ami nem sokban hasonlít az eddigiekre. - Hogy készülsz fel valamire, amiről azt sem tudod, micsoda? - biccentem oldalt a fejem. Nem kekeckedni akarok, de most kétségtelenül nekem van igazam. Ha az ember legalább nagyjából tudja, miről van szó, hova megy vagy épp kikkel találkozik, akkor legalább nagyjából fel tudja mérni, mik az eshetőségek és mikre kell számolni, felkészülni. Ám ezekből a levelekből semmi sem derül ki, pont ezért olyan végtelenül sok a lehetőség, hogy lehetetlen mindre felkészülni. - Lehet, hogy végletekben gondolkodok, de az ember csak így tudja felmérni, mi lehet a legrosszabb - húzom el a szám, és ez a gesztus marad a továbbiakban is. Sose feltételeztem az életben, hogy velem jó is történhet, így kevéske csalódás ért. - Jobb ember? Otthagyta anyád, ráadásul azzal az emberrel... szerintem nem lehet jobb... Nem bántani akarom Jeremy-t, elhiszem, hogy ilyen mesebeli dologban reménykedik, mint minden nehéz sorsú kölyök. Hogy az élet nem is egészen olyan, int a valóság, hogy a sok szörnyűség mögött megbúvik valami mesebeli történet is. Nem mintha gyerekesnek tartanám, megértem a ki nem mondott vágyakat. Csak én nem szeretek álmokban hinni, mert tudom, hogy csak baromi nagy pofán csapás lesz a válasz. Annak viszont örülök, hogy végre maga elé vesz néhány palacsintát, ha már annyit vesződtem vele. És valahol reménykedem benne, hogy legalább a reggeli erejéig abbamarad a téma, hogy kicsit visszatérhetünk ahhoz a bár kétségtelenül feszült, de másmilyen okból feszült hangulatba, ami reggel volt. Vagy inkább a tegnap esti hangulatba bújnék vissza, abba a puha, ismerkedő, édes hangulatba. Igen, ezerszer szívesebben kísérleteznék azzal, meddig tudunk elmenni, mint azokat a nyamvadt leveleket tárgyaljam. De mintha ő nem lenne képes elszakadni, alig néhány falatot erőszakol le a torkán, mert lassan úgy hiszem, tényleg csak kényszerből eszik, és már is újra tolja a témát. - Ezt nevezik érzelmi zsarolásnak Jeremy - teszem le magam is az evőeszközöket, bár tény, nekem legalább a felét sikerült már elpusztítanom a kajámnak. - Tudod, hogy ha egyedül mész, megöl majd itthon az ideg, hogy mi történik, mi van veled. És addig nem lesz nyugtom, míg vissza nem jössz épségben. Ha pedig valami történne, vagy más okból nem jönnél, akkor amiatt rágnám magam. Zsarolsz - hajtom oldalt a fejem, dacosan pillantva rá. Tudja, tudnia kell a tegnap után, hogy nem érdektelen számomra, tudnia kell, hogy úgy sem lennék képes hagyni, hogy egyedül végigcsinálja.
Tudom én, hogy igaza van, de én még se lennék képes csak úgy figyelmen kívül hagyni az egészet, mintha nem is lenne. Nem... az nem megy. Muszáj utána járni, mert nem tudjuk, hogy mik ezek a levelek és ha átverés akkor legalább kiderül, de ha nem... Még is mi van, ha ez valami komoly? - Nem mondtam, hogy ne legyünk óvatosak, csak hogy ne is hagyjuk csak úgy annyiban, mert akár fontos is lehet. - és közben persze felkészülhetünk és lehetünk nagyon óvatosak, ez nem is kérdés. Nem akarom én Andiet bajba sodorni, azt hiszem ezt már tudhatja egyébként is, hiszen akkor nem akartam volna megvédeni még úgy is, hogy ő nem kért belőle és meg volt a kockázata annak, hogy az életben nem áll velem szóba többet, főleg hogy tudjuk, hogy mi lett a vége az én kis önálló akciómnak. - De most is képes lennél rá? Én... nem hiszem, legalább nézzünk utána? Felszülünk rendesen. - legalábbis megpróbálunk amennyire lehet és tényleg nagyon fogunk vigyázni magunkra, hogy biztosan ne legyen baj. Akár egyedül is elmegyek, nem akarom ráerőltetni a dolgot, de mégis csak mindketten megkaptuk ugyanazt a levelet, tehát mindkettőnkre tartozik, épp e miatt nem mehetek csak úgy egyedül, de ha nem akar jönni, hát nem fogom mindenképpen elcitálni magammal. - Végletekben gondolkodsz, ettől még az anyát nem lesz félrekacsintó kurva, de igen arra gondolok, hogy talán nem olyan egyszerűen átlagos az életünk, mint gondoltuk. Soha életemben nem jöttem ki az apámmal és ennek valami oka kellett, hogy legyen. Még csak... nem is hasonlítok rá. Ki tudja, ha valaki más az apám, lehet jobb ember. - és én igenis örülnék neki, ha ez derülne ki, nem számít, hogy az anyámnak milyen köze volt hozzá, vagy mikor volt az a másik fickó. Nem érdekel, csak hogy talán kiderül az apám nem egy részeges tuskó, akit sikerült egyszer majdnem megölnöm, aki nem egyszer ütött meg engem és az anyámat is, csak mert nem tudtuk megvédeni magunkat, vagy is én nem tudtam, az anyám pedig nem volt elég erős, hogy legalább megpróbálja. - Jól van, az illata mesés. - nem nevetek, de azért egy mosoly kerül az arcomra. Leöntöm a palacsintámat a sziruppal, aztán én is falatozni kezdek, de sokáig nem tart a dolog, mert úgy sem tudok most csak úgy ellazulni és eszegetni, miközben igazából nem tisztáztuk, hogy akkor mi is legyen. Ezért csendesen szólalok meg végül.- Én biztosan elmegyek, akkor is ha úgy döntesz, hogy téged nem érdekel. - igen ezt szeretném, ha tudná és ez nem erőltetés, de én nem tudnék csak úgy nyugodtan aludni, miközben valaki valamit valószínűleg tud rólam. Ha pedig nem... hát akkor maximum egyedül keveredek bajba, de én ezt tudom vállalni.
- Ha én is olyan vagyok és itt hangsúlyozom a "ha"-t, és amiatt kaptuk mind a ketten a levelet, akkor nem gondolod, hogy pont emiatt kéne némi gyanúperrel élnünk? Nem azt mondtad, hogy ez amolyan nagytitok? Hogy senki nem veri nagydobra? Nem pont emiatt kéne óvatosabbnak lennünk? - vetem fel, sorolom, bár lassan kezdem magam úgy érezni, mint valami betoji kölyök. Pedig sosem voltunk azok, ő is tudja, sok balhét megjártunk kölyökkorunkban. A mi környékünkön muszáj volt vagánynak lenni, különben földbe döngöltek. Azt pedig senki nem akarta. És azóta csak tovább erősödtünk az élet gördítette akadályok által. Akkor meg? - Ó, nagyon sok olyan mellékszál volt az életemben, ami felett inkább átsiklottam, és azóta is nyugodtan alszom - vonom meg a vállam a nagy költői kérdés hallatán. Nem vagyok az a minden apróságon lelkizős fajta, sőt, inkább néha elnagyoltam a dolgokat. De valahogy túl kellett élni a történéseket, a megaláztatásokat, a kínálkozó de ki nem használható lehetőségeket. - Nem vicc, hanem komoly - bólintok, jól megrágva a szavakat, előtte pedig a falatot, míg Jeremy a lehetőségeket latolgatta. Lehet, neki van igaza, de roppantul zavar, hogy nem látom a hátteret, illetve hogy nem látok a dolognak alapot. Mint mondtam, én ismerem az apám. - Mi lehet komoly, Jeremy? Hogy esetleg összehoznak újra a lelécelt apáinkkal? Vágyod? Látni akarod? Mert én nem az enyém, mert félek, olyat teszek, amiért bár a bíróság is előszed. Nem szeretem az apám, azt hiszem, okom sincs rá. Gyáva féreg, aki otthagyott minket anyámmal a szarban, szegénységben. Hagyta, hogy anya vállaljon több műszakot, hogy szó szerint halálra dolgozza magát, hogy ne halljunk éhen. - Vagy esetleg arra gondolsz, hogy az apáink nem is az igazi apáink? Akkor mi derülhetne ki? Vagy az, hogy az anyám, akit szerettem egy félrekacsintó kurva volt, nem több, mint a negyedben élő nők java rész, vagy azt, hogy ne adj isten egy erőszakos esemény következménye vagyok. Szerinted ezeket jó tudni? - vetem fel a másik oldalt. Ő mintha kiutat látna a dologban, én inkább zsákutcát. Persze lehet, hogy egyikünknek sincs igaza. Nem megy mostanság valami beugratós műsor a tévében? - Egyél palacsintát Jeremy, mert ha kihűl, az a nyamvadt levél eltörpül a rosszkedvem mellett - nevetek rá azért, hogy enyhítsem a feszült helyzetet. Nem akarok vele vitázni, és legfőképp azt nem akarom, hogy megint elmenjen, mint a múltkor. Immár több okból sem.
- De ők nem szoktak ilyen trükkökhöz folyamodni és nem is szaladnak gyorsan, hogy észre se vegyem őket a folyosón. Én nem hiszem, hogy ez valamelyik szomszéd néni műve. - persze értem én, hogy megpróbál valami logikus magyarázatot találni, de akkor is... nem hiszem, hogy igaza van ezért rázom meg a fejemet, mert nem, szerintem itt valami sokkal komolyabbról van szó. Vagy negatív értelemben, vagy pozitívban, de hogy nem az, amit ő gondol az biztos. Vannak azért vicceskedő lakók, de ezt előre el kellett tervezni, hogy meg is legyen írva, el legyen készítve és amíg lemegyek letegyék az ajtó elé. Jó persze akkor is lehet, amikor alszunk, de nem akkor volt és csak nem még este találta ki valaki, hogy meglegyen a boríték és meg is tudja írni... Nem szerintem ennyire nem egyszerű. - Bár még nem hiszed, de ha te is olyan vagy, mint én, akkor lehet ez az oka, hogy mindketten megkaptuk a levelet, nem gondolod? - és most biztosan nem a válasz, hiszen még a birtokra se jötte el velem, bár tegnap mintha arról is szó lett volna, hogy megteszi, ha én is próbálkozom, bár a próbálkozással kissé elkapott minket a hév... de ez az, amire most nem gondolok, inkább a levélre, még az evésig se jutottam el, pedig a palacsinta illata újra és újra betolakszik az orromba. - Te tudnál úgy aludni, ha meg se néznénk? - nekem nem menne, mert ha nem vicc akkor lehet fontos is. Lehet, hogy veszély bújik meg mögötte, de ezt sem tudhatjuk biztosra. Őszintén szólva fogalmam sincs róla, nem tudom, hogy mi lesz belőle, hogy mire jutunk, kiderül-e valami, vagy oda megyünk és nem lesz ott senki, mert tényleg csak valami néni vicce az egész a házból, ahogyan ő mondta. - Majd óvatosak leszünk rendben? De ha nem nézzük meg... mi van ha nem vicc? Mi van, ha nem veszélyes, hanem valami komoly dolog? - engem azért tényleg ez érdekel a legjobban és nem hiszem, hogy neki nem jutott eszébe, hogy lehet a dolog valami fontos is. Talán kiderül valami róla, rólam... bár abba belegondolni, hogy az apánkról van szó, vagy apáinkról? Talán csak ugyanaz a szöveg, ami nem jelenti azt, hogy közös szülőről van szó. Az azért elég sok mindent megváltoztatna hirtelen.
- Mintha még sose laktál volna lepukkant bérházban. Tudod, hogy mindig van egy-két unatkozó öregasszony, aki feszt az ablak előtt ülve lesi, mi történik. Mert másként nincs élete - vétózom az ellenkezését. Persze vannak benne buktatók, talán picit erőltetett is, de attól még nem teljesen lehetetlen. Igaz, unatkozó öregasszonyok levelezéssel nem szórakoznak. De akkor is inkább ebben a témában hinnék, mint a misztifikumban. - Miket álmodok? Mit jelentene? Mi van ha? - visszhangzom a kétségeit, bár az én hangom inkább hitetlenkedő. Persze lehet bennem a hiba, hisz magam csak Jeremy által ismertem meg valami másfajta világot, ő emlegeti, hogy talán magam is más vagyok, esetleg én is gondolkodom rajta. De ez akkor is... Ez a fura helyzet sokkal hihetetlenebb számomra, mint a kíváncsi szomszédos lehetőség. - Egy próbát? Mármint mi? - pislogok rá, majd újabb falat palacsintát villázok a számba. Őt valahogy jobban felcsigázta a dolog, bár lehet azért, mert egészen más körökben mozgunk az utóbbi időben. A főnöke birtokát látva, hallva azt a kevéskét amit mesélt a melójáról úgy hiszem, sokkal többet lát a dologba, mint az valójában van. De persze ez nem hiba. De az is lehet, csak én vagyok túl cinikus, már ami a családot és annak jelentőségét illeti. - Úgy érted üljük kocsiba, menjünk el és nézzük meg, miféle vicc ez? És ha nem vicc? Ha valaki bántani akar? - szegezem neki, ami talán benne is megfordult, csak hangot nem mer neki adni. Mert ha már ennyire a mutánslétet emlegeti, ha azzal próbálja összekapcsolni a fura leveleket, akkor ezt az oldalt is vizsgálni kell. Mi van, ha a munkájával kapcsolatos? Ha valaki tőrbe akarja csalni? Na de minek kellenék akkor oda én is?
Szó se róla ez a különös levél legalább elvonja a figyelmemet minden másról, ami miatt leszaladtam a pékségbe, hogy ne azon járjon az eszem, hogy Andie mennyire van lengén öltözve abban az egy szem köntösben. Most tényleg nem ezen gondolkodom, főleg hogy azóta már fel is öltözött, de ezek a levelek... Nem értem, hogyan találhatott meg itt bárki és hiába próbál bevetni ötleteket, amik helyesek lehetnek, még sem hiszem, hogy igaza van, hiszen mégis csak senki sem tudja, hogy itt vagyok. Valami házbéli esetleg hallhatta, hogy megérkeztünk, de ennyi. Ez még nem jelenti azt, hogy tudják a nevemet, és pont arra is figyelt az a valaki, hogy mikor megyek le a pékségbe? - De nem tudhatják a nevemet Andie és... honnan tudták, hogy itt leszek reggelig? Vagy, hogy lemegyek a pékségbe? Ezt még én se tudtam. Ez valami más... valami nagyon más. - és valami olyan, amit nem igazán értek és rá akarok jönni, hogy ki hagyta itt. Sosem lehet tudni, hogy mi az, ami tényleg fontos ezt már megtanultam az utóbbi pár évben. Azóta, hogy kiderült, hogy mire vagyok képes és a világ szépen lassan valahogy kitágult körülöttem. A birtok, az újdonsült főnököm... igazából lassan már semmi sem lep meg. Az sem olyan furcsa, hogy valaki ide hozott egy levelet és ki tudja talán még valami igazságtartalma is lehet. Őszintén szólva bennem több a kíváncsiság, mint a kétkedés. Átfutom azért a levelét, amikor az asztalra dobja, bár valahogy sejtem, hogy mi lehet benne. Sejtem, hogy ugyanaz a tartalma, mint az enyémnek, bár fogalmam sincs még róla, hogy ez mit jelent és hogy miért van. Hallom azt is, amit mond, de mégis kétkedőn pillantok rá. Nem tudok most enni, hiába hoztam kaját, egyelőre csak vergődöm a gondolataim között. Ez nem valami egyszerű helyzet annyi biztos, de nem tudnám csak így leírni a leveleket és semmibe venni. - És mi van, ha nem? Andie... az utóbbi időben annyi minden történt velem és te is tudod, hogy miket álmodsz? Lehet, hogy ez tényleg jelent valamit? Mi van, ha...? - mi van, ha az apja nem az apja, ha valaki más az? Mi van, ha az enyém sem az? Az apám mindig is látványosan ki nem állhatott, már akkor sem bírt, amikor még nem ártottam neki, csak mert meg akart ütni. Ez biztos, hogy jelent valamit, csak még nem tudni, hogy mit. Nem venném olyan biztosra azt, hogy ez csak valami átverés. - Legalább egy próbát megérne nem gondolod? - ha nem is találunk semmit, de azzal nem veszítünk, ha megnézzük azt a helyet és megpróbálunk rájönni, hogy van-e ott bármi, ami érdekes lehet. Ha más nem hát utaztunk egyet, ő meg pihent mert kivehet pár szabadnapot, csak nem olyan rémes lehetőség. Maximum üres kézzel jövünk vissza és persze figyelni magunkra és óvatosak leszünk, mert lehet ez valami tréfa is, de lehet komoly veszély is akár, de mégis... képtelen lennék csak úgy annyiban hagyni.
Odaégni azért nem fog a palacsinta, erre figyelek, főként mert engem annyira nem dobnak fel a levelek. Igazából az engem érintő dolgokra többnyire rezignáltan vállat vonok, a rejtély meg eddig végképp nem volt részese az életemnek. Így én inkább a kajára figyelek, pakolom az asztalra, ülök le magam is újra, hogy néhány darabot a tányéromra emelve öntsem nyakon egy kis csokiszósszal. Hajaj, kávéhoz a sok tejszínhab, most meg a csoki. Ezt le kell majd mozogni valahogy. De hogy? A legoptimálisabb, és főképp leginkább tetszetős opció most nem választható... Francba... - Talán valamelyik házbeli hülyül? Bár annyira nem tartjuk a kapcsolatot, azért este láthattak minket feljönni. Ez is egy lehetőség, bár az, hogy Jeremy nevét honnan tudják még mindig kérdés. Talán hallották, mikor a múltkor az ajtóban a nevén szólítottam. Minden házban akadnak szemfülesek, pletykások, nem véletlen nem nagyon barátkozok. Inkább a kajával foglalkozom, kihűlve már nem szeretem, így hát míg Jeremy a levelét bontogatja, én ey falatot a számba véve élvezem az ételt. Lehet így fogom enyhíteni a szexuális vágyaim? Édességgel, kiegészítő élvezetként? Pótlékként. El fogok hízni. Aztán majdnem a torkomon akad a kaja, ahogy hallhatom, mi áll a papíron. Meglepetten, gyanakodva ráncolom a szemöldököm. Nem, házbeli effélével nem szórakozna, hisz semmit sem tudnak rólunk, hogy honnan jöttünk vagy miféle múlttal, családdal rendelkezünk. Főképp Jeremy-ről nem. Így hát nyúlok az én nevemmel ellátott borítékért, aggály nélkül tépve szét azt, nem ügyelve a ragasztásra, vagy hogy egyben maradjon. Minek? Én nem szoktam levelezni senkivel, meg már amúgy is használt a cucc. Aztán csak meglepetten futom át az azonos sorokat, majd az asztalra lököm a lapot, hogy Jeremy számára is olvasható legyen. Szóról szóra ugyanaz, nincs még egy betű eltérés sem. Miféle hülyeség ez? - Az én apám John Meyer, egy betoji, gerinctelen alak, aki inkább lelépett, mintsem vállalta volna, hogy halálra dolgozza magát a családjáért - vonom meg a vállam, immár újfent a kajával foglalkozva. Mi ez? valami családegyesítési szociális program? Köszönöm, nem kérek belőle, nem vagyok kíváncsi az apámra. Hacsak nem adnak lehetőséget arra, hogy szembeköpje. Annyit talán megérne a dolog.
Ha tudnám, hogy mik járnak a fejében, akkor csak még gyorsabban lépdelnék kifelé. Nem azért, mert ez rossz, pont a miatt, mert ha én is jobban belegondolok abból nem sülhet ki semmi jó. Így is láttuk, hogy mi történt tegnap, pedig csak csókolóztunk, még ha nem is túl finoman és visszafogottan, de azt már tudja, hogy milyen hatással van rám. Elég nekem egy vállról lecsúszott köntös is ahhoz, hogy a fantáziám rossz irányba kezdjen el szárnyalni. Mármint jelenleg rossz irányba, hiszen az egyébként nem lenne rossz, sőt... még milyen jó lenne! Ha lehetne szívesen hámoznám le róla én magam azt a köntöst, de nem tehetem, csak elrontanánk, amit eddig sikerült elérni és azt nem szeretném megkockáztatni, nem is merném megkockáztatni. Az ajtaja előtt talált levél viszont meglep, ahogyan őt is. Amit hoztam leteszem a konyhapultra, aztán én is minden figyelmemet a leveleknek szentelem, mert nem igazán értem miért jöttek és miért ide, hiszen nem tudja senki sem ,hogy itt vagyok, én se tudtam még tegnap, hogy itt töltöm majd az éjszakát más honnan tudhatta volna és egyébként is bélyeg sincs rajta, amikor pedig kimentem még itt sem volt. - Én pedig nem itt lakom és ezek névre szólnak, nekünk címezve. A szórólapot nem szokták névre szólóan küldeni. - furcsa annyi már egyszer szent igaz. Éhes vagyok, de most még sem azzal foglalkozom, hogy enni kellene, maximum a palacsinta ne égjen le, ha netán a levelek miatt most Andie nem arra figyelne, akkor azért szólok neki. Ennyire azért tudok több felé koncentrálni, de tény nekem is most minden figyelmemet a levelek kötik le. - Furcsa... itt se volt, amikor elmentem, az alatt tehette valaki ide, de nem láttam kimenni sem senkit. - bár tény a boltban voltam egy ideig, még sem olyan soká... Értetlenkedem, de nincs más fel kell bontani. Az övét nem teszem, de a sajátomat kinyitom, hogy megnézzem mi van benne. Az egész viszonylag rövid, mint valami gyorsan megfogalmazott távirat és szemrebbenés nélkül eleve hangosan olvasom fel, hiszen ha ő is pont ugyanilyet kapott, akkor talán az övé is hasonló. Persze előtte azért átfutom azt a pár sort, de csak annyi, hogy ne valami olyan legyen benne, ami esetleg kellemetlenséget okozhat. Ez inkább csak erős meglepetést. - Ha tudni akarod ki vagy és onnan származol légy két nap múlva Hope Townban a helyi kiskocsmában és mindent megtudhatsz a kilétedről, a képességedről és az apádról. Egy ismeretlen jó akaró. - rövid és velős annyi szent. Megfordítom a levelet van-e rajta más is, még a borítékot is megnézem újra, de úgy tűnik, hogy az ég világon semmi mást nem írtak le benne. - Mi a jó ég lehet ez? A tiéd? - vajon abban is hasonló lehet? De hát miért lenne? Amúgy is mi közünk lenne egymáshoz ilyen téren? Az apám egy részeg disznó, aki azt sem tudom, hogy él-e még, mit tudhatnék meg róla többet ennél? Soha sem kedvelt, soha sem jöttünk ki jól és nem egyszer megütötte az anyámat és engem is. Nem csoda, hogy nem voltam oda érte soha életemben, ezen kívül mit kellene még megtudnom róla? A képességem viszont már érdekesebb kérdés, arról mit tudhatnék meg azon kívül, amit már tudok?
Már-már vehetném sértőnek, hogy ennyire távol akar lenni tőlem. Hogy bármit megtesz, bevállal, csak ne kelljen egy légtérbe tartózkodnia velem. Hát ennyire taszító lennék? Vagy épp csúnya? Netán rámásztam? De persze tudom, hogy nem így van, pont hogy az ellenkezője tombol. Hogy a tegnap este után kicsit mindkettőnkben túlzubog a tettre készség, hogy ha tehetnénk, nem ilyen maszatosan kelünk, és legfőképp nem külön szobában. Hogy ha a helyzet normális lenne, nagy eséllyel most sem a reggeli tárgyalnánk. Ha másként lenne, nem csak a vállamról csúszott volna le a köntös, talán már az egészet ledobtam volna, vagy ő hámozza le, a konyhapultnak szorítva, felültetve rá... ~ A francokat! ~ Azt hiszem, tényleg jobb, ha kicsit eltávolodunk, legalább, amíg felöltözöm, így hát csak bólintok a pékség elhelyezkedését illetően, majd nem tartóztatom tovább, helyette a szobába robogok, gyorsan magamra kapva egy kényelmes vászonnadrágot és egy szűkebb pólót. Az alsó fehér, míg a felső sötétkék színben pompázik. Igazából hasonlít a tegnapi szereléshez, de hát itthon az efféle kényelmes holmikat szeretem. Aztán már a konyhába sürgölődöm, még ha nem is vagyok nagy háziasszony, a palacsintában király vagyok, szóval mire Jeremy visszatér már a tányéron pihen néhány kész darab, én pedig a rádióból szóló zenét dúdolva táncolgatok a tűzhely előtt. - Levelet? Mi? -vonom fel meglepett-értetlenül a szemöldököm, újabb kész tésztát csúsztatva a többire, majd egy kanálnyi nyerset öntök a serpenyőbe, szépen eligazgatva. - Kitől? Egyáltalán hogy? Nem szoktam ide levelet kapni, van postafiókom - értetlenkedek tovább. Még a sulis levelek is a postán várnak meg. Még mikor ideköltöztem igényeltem, egyszerűbb volt,mint minden egyes albiváltásnál körbeküldeni a címváltozást, és ez mostanra megmaradt. Akkor miféle levél jön ide? És Jeremy-nek? Nem értem... - Lehet csak valami idétlen szórólap - vonom meg a vállam, befejezve a sütést. Juharszirupot és csokiöntetet teszek az asztalra, tányérokat, poharat, gyümölcslevet. Biztos csak valami hülyeség.
Én is szeretem a tejszínhabot és most határozottan jót is tesz a kissé zaklatott éjszakámra. Én se aludtam valami jól és azért van egy olyan sejtésem, hogy ő sem. Más körülmények között nem a kanapén lett volna a helyem, de nem más körülmények között vagyunk. Majd kiderül, hogy mennyire leszünk képesek lassan haladni, hogy mennyire tudom idővel tényleg kezelni a képességemet és elérni valami fejlődést benne. Az biztos, hogy minden létező porcikám azt kívánja, hogy minél előbb, hogy ne a kanapén kelljen aludnom és ne azért kelljen lemennem péksüteményért, mert kellemetlen a tudat, hogy a szomszéd szobában öltözködik, hiszen már az is az volt, hogy tudtam, hogy zuhanyzóban van és hogy most a köntös alatt nem igen van semmi, ami még azzal is egyértelműbbé válik, ahogyan megrántja a vállát és lecsúszik kissé a válláról a puha anyag, nekem pedig automatikusan oda siklik a tekintetem. - Akkor legyen a palacsinta. - bólintok egyet végül és úgy érzem egyre sietősebb már a távozás. Tényleg le kell mennem, úgy azért könnyebb lesz, főleg ha addigra felöltözik és nekem sem járnak mindenféle pikáns gondolatok a fejemben. - Akkor vegyesen, így tényleg jó lesz, köszönöm, biztosan finom lesz a palacsinta. - talán kissé zavart a mosoly, amit megejtek, pedig igazán nem akarom tovább fűzni a tegnapi kínos helyzetet, de azt sem szeretném, hogy most még kínosabbá váljon ki tudja, hogy mi miatt. Az a fő, hogy tudjuk kezelni és... majd könnyebb lesz idővel, legalábbis nagyon remélem. - Köszi! Akkor pár perc és jövök, pont szemben a házzal? - gondolom akkor kiszúrom majd könnyedén, ha látom a táblát, de jobb rákérdezni. Ő itt lakik, lehet hogy fél tömbbel arrébb van, én meg keresgélek és akkor tovább tart. A végén még esetleg azt hiszi, hogy azért húzom az időt, mert direkt nem akarok vele találkozni. Immár visszafelé jövet frissen illatozó péksütikkel egy zacsiban veszem észre a meglepő tényt, hogy az ajtaja előtt két levél is pihen a lábtörlőn. Nincs rajta bélyeg és érdemi címzés sem, viszont az egyiken az ő neve áll, a másikon pedig az enyém. Értetlenkedve veszem szépen fel őket, hiszen itt hagyni kár lenne és csak aztán nyitom az ajtót az induláskor magamhoz vett kulccsal. Azért óvatos vagyok, csak nem szöszölt sokáig és már felöltözött, de jobb elővigyázatosnak lenni. - Itt is vagyok és... levelet kaptunk. - furcsa és nem is kezdek azonnal bontogatni, hiszen nem tudom mire vélni a dolgot, főleg hogy az én levelem miért ide érkezett, hiszen nem volt előre megtervezve, hogy ide jövök, hiszen az sem volt biztos, hogy kibékülünk egyáltalán.
Imádom két kézzel közrefogni a forró csészét, szinte nem is a kávétól, hanem ettől a rítustól ébredek fel, melegszik át minden porcikám. És közben csalok is, apró harapásokkal csökkentem a kávén úszó hihetetlen habmennyiséget. Igazából a felével is beérném a feketéhez, de akkor hol az édes élvezet, hol a finom tejszínhab? Persze kinyomhatnám egy pohárba és kanálkával is ehetném. De akkor hogy tagadnám le magam előtt a nassolást, a falánkságot? Így viszont a kávézás rutinjához írom a rengeteg habot, meg különben is, cukor nincs benne! - Nem terhelsz, én szeretem a palacsintát - vonom meg a vállam az ellenkezésre, és ellenkezik a köntös is a mozdulat ellen, ahogy kissé lejjebb csúszik a vállamról, felfedve keveset pőreségemből, persze még az illendőség határain belül, így nem is kapok a szövet után. A további szavakra viszont már megemelkedik a szemöldököm, talán apró mosoly is kiül ajkamra. ~Amíg felöltözöm~ Hát ez a gond? Ennyire zavarba hozza még az elképzelés is, hogy nincs rajtam semmi a köntös alatt? Azért némiképp megnyugtató, hogy ezek szerint nem csak nekem volt zaklatott az éj a tegnap után, neki is maradandó emlék volt. - Persze nem erőszak, nem akarlak megmérgezni - nevetem el magam, miközben felkelek a székről, immár a kávéból is kortyolva, igaz még némi habbal kísérve így hát meg se lepődhetnék, ha a tükörben látnám magam, szám felett vékony habcsíkkal. Amúgy meg.. minden reklámban ez most a divat,nem? - Ha gondolod, hozhatsz péksütit, amíg felöltözöm. De attól még csinálok palacsintát is. A kulcsod a szekrényen a tálban. Tedd el nyugodtan - teszem még hozzá, egyértelműsítve, a tegnapi ajánlatom nem hirtelen fellángolás volt. Nyugodtan hozhat ide cuccot, bejárhat. A bizalom helyreállt. És hacsak nem tart fel szóval vagy egyébbel... ~ Egyébbel? Ugyan. Jeremy?~ Akkor visszamegyek a szobámba, hogy ruhát öltsek, talán némiképp enyhítve a láthatatlan feszültséget, mi kettőnk között feszül.
Szöszmötölök azért kicsit, de végül mégis csak arra jutok, hogy azért megvárom a kávézással, maximum annyira már előre dolgozom, hogy keresek csészéket, bögréket, amit könnyebb megtalálni és első körben kitöltöm, amíg még fürdik... Na ez utóbbi részre nagyon erőteljesen próbálok nem gondolni. Lehet, hogy már nem egy fiatal tini vagyok, aki képtelen elvonatkoztatni, viszont lássuk be, hogy ilyen téren valahol ezen a szinten állok, hiszen nem igen volt lehetőségem gyakorolni, vagy kiélni a fiatal férfi... lelkesedését a női nem iránt. Csak-csak elkalandoznak a gondolataim időnként, hogy ott van bent a fürdőben a víz alatt és nincs rajta az ég világon semmi sem. Próbálok arra gondolni, hogy ez nem különösebben számít, hiszen az a fontos, hogy jól meg vagyunk és hogy sikerült haladni, de ha nem lenne a képességem... A fenébe is, de van, úgyhogy ezen meg aztán végképp teljességgel értelmetlen gondolkodni. Halkan sóhajtok egyet, közben a kávé csészébe, bögrébe kerül, legalább addig is hűl kicsit és nem lesz majd olyan forró. A hűtőt viszont végül nem kutatom fel, csak a cukrot teszem ki az asztalra és a sajátomat cukorral azért megízesítem, ahhoz nem kell annyit keresgélni. Így az előkerülő tejszínhabot átveszem tőle és én is rendesen megpakolom a kávémat. Őszintén szólva nem vagyok egy kávérajongó, de sokszor szükségem van rá, olyankor meg rendesen édesítem, hogy jobb legyen a fogyasztási élmény. - Köszi! - nyújtom vissza a tejszínhabot, vagy ha ő már netán leült, vagy arrébb lépett, akkor szépen visszateszem én magam. Annyit megfigyeltem, hogy hol van a helye és nem akarom őt arra "használni", hogy pakolásszon. Nagy fiú vagyok már, nekem is megy, főleg ha láttam minek hol van a helye. - Végül is akkor van választék, de igazán nem akarlak palacsintával terhelni. Ha gondolod átszaladok, amíg felöltözöl és hozok valamit frissen, nekem nem gond. - a mosolyom még így is egy leheletnyit zavart, főleg a ténynek hála, hogy tudom, hogy még most sincs túlöltözve. Talán még jó is lesz, ha lelépek egy kicsit és szépen hozok péksütit, amíg ő átöltözik, akkor legalább nem az a helyzet áll fenn, mint a zuhanyzás esetén, hogy közben tudom, hogy ott van bent és épp elrejti azt, amit legszívesebben megnéznék magamnak közelebbről is ruhák felesleges takarása nélkül.
Noha arról nemfeledkezem meg, hogy nem vagyok egyedül a házban, a zuhany susogása a kinti neszeket teljesen elnyomja. Talán egy pillanatra mindent kizár az elmémből, kiüít, felfrissít. Masszírozva merítem ujjaim a hajamba, majd hasonlóképp dörgölöm végig magam egy törülközővel, hogy aztán belebújhassak fehér köntösömbe. Semmi extra nincs benne, egywszerű pamut, bő lábszárközépig érő Nem az a fajta vagyok, aki drága holmikat vesz magának, hogy aztán otthon, egyedül azokban parádézzon. ilyen téren a praktikum sokkal fontosabb. Egy másik törülközővel a hajam dörgölöm, miközben mint egy láthatatlan selyemfonal, úgy követem a konyhából előszálló kávéillatot, lassan elérve hozzám az ajtónyitódások nesze is. - Jó reggelt - mosolyodomel Jeremy-t megpillantva. Zavar? Nos, az nincs, azt hiszem, elmosta a zuhany. Persze eszembe jut a tegnap, hogyan másztam az ölébe, hogyan simított végig a hátamon. AZtán eszembe ötlik a sok álom, igen, egy éjjel alatt több is, persze mind más és még is mind ugyanazt a témát ölelte fel. De nem hagyom, hogy ez uralkodjon rajtam, új nap, új lehetőségek. inkább a kávéfőzőhöz lépek magam is, hogy töltsek egy pohárral, majd a hűtőből tejszínhabot kaparok elő, bőségesen feldíszitve a reggeli feketét. - Kérsz? - kínálom Jeremy felé, majd válaszától függően vagy neki, vagy a hűtőnek adom a dobozt. Aztán felkucorodom az egyik székre, felhúzom a térdeim, persze arra gondosan ügyelve, hogy a köntös továbbra is takarjon, illőn, szemérmesen. AZért ne essünk túlzásokba már kora reggel. - Mit ennél reggelire? A hűtőben nem sok minden van, talán a tegnapi pizza maradék, tojás. De szemben van egy pékség, néha onnan hozok reggelinek valót. Vagy csinálhatok palacsintát is, ha azt szeretnéd.
Azért lássuk be a kanapé mindennek mondható csak nem mindenek felett kényelmesnek. Végül is nem volt annyira vészes, aludtam már kényelmetlenebb helyen is, mint mondjuk több műszak után a munkahelyen két összetolt széken. Azok aztán rendesen szét tudnak csúszni, aztán kínlódhatsz, amíg rá nem jössz hogyan helyezkedj el úgy, hogy egy helyen maradjanak és lehetőség szerint ne ess le, amikor elalszol, sőt ne is gémberedj el... na ez mind nem megy együtt. Úgyhogy ezekhez képes a kanapé tökéletes számomra. Kicsit ugyan fájlalom a nyakamat, amikor megpróbálom kinyitnia szememet, de nem olyan vészes. A hangra hamar felfigyelek, de mégis valahogy ösztönösen csukom vissza a szememet, amit eddig már nyitogatni kezdtem. Őszintén szólva magam sem tudom, hogy miért teszek úgy, mint aki alszik. Nem akarom ráhozni a frászt, akár még az is lehet, hogy a reggeli kómában nem emlékszik rá, hogy itt vagyok és azt nem akarom, hogy még meg is ijedjen itt nekem. Szóval nem moccanok, megvárom, amíg elcsoszog a kávéfőzőig, majd vissza, bár nem megint a szobája irányába, hanem a fürdőt célozza meg. Én már tegnap ezt a részt elintéztem, úgyhogy nagyjából már be tudom lőni, hogy merre van. Csak akkor moccanok meg, amikor már majdnem bent van, még éppen látom, ahogyan a póló lekerül róla és kivágódik oldalra, csak aztán kapom el a pillantásomat és gondolatban jól fejbe kólintom magamat. Nem szép tőlem tudom, hogy nézem, ahogy valaki vetkőzik, még ha csak a háta is az, amit elkapok egy pillanatra. A háta, amit tegnap... Összeszorítom a szememet és visszahanyatlom a párnára. Fenébe! Nagy levegő, majd végre csak feltápászkodom, hogy pár gyors és sietős mozdulattal magamra kapjam a tegnapi ruhámat, hogy már ebből ne legyen legalább kellemetlenség, csak aztán ülök fel vissza a kanapára. Kissé kényelmetlenül érzem magamat a tegnapi miatt még most is, bár ha jól sejtem ő sem érzi magát másképp. Reggeli kellene, de nem akarom csak úgy feltúrni a hűtőjét, hiába mondta tegnap, hogy szolgáljam ki magamat. Maximum, ha kész a kávé, ő viszont még nem, akkor szépen kitöltöm csészékbe, az enyémet pedig ízesíteni is elkezdem pár ajtó kinyitogatása után, hogy mindent megtaláljak, ami kellhet. - Jó reggelt! - egy óvatos köszönés, ha közben előkerül a fürdőszobából és nem mondjuk egy szál törölközőben, vagy valami, mert akkor tuti biztos hogy a köszönés helyett inkább elkerekedik a szemem és talán még a számat is eltátom egy leheletnyit, bármennyire is ciki az ilyesmi egy felnőtt férfitől. Ha már fel van öltözve, akkor csak egy zavart mosolyt kap tőlem a köszönés mellé.
Mint valami holdkóros, úgy ébredek, és nagyjából ugyanebben a tempóban mászok is ki az ágyból, szobából. Még jó, hogy már megtanultam, mi merre van, különben bedagadt szemeimnek hála tuti ledarálnék minden utamba eső bútort és hasonlót. Kifacsarva slattyogok a konyhába, tény, járásom most aztán minden, csak nem szexi és dögös. Slattyogok, cammogok... Egy vénasszony is nagyobb életkedvvel ébred, mint én most. Persze ez nem általános, igen ritkán fordul elő hasonló kifacsartság, és bár jól tudom az okát, ha karóba húznak se árulom el. Indián a kínzócölöpön síró gyerek az én kitartásomhoz képest! Persze tohonyaságom ellenére igyekszem halk lenni, szinte már nesztelenül teszek oda egy adag kávét, mert tudom, ennél jobb ellenszer akkor sem kéne, ha lenne. Majd egy frissítő zuhany és utána a kávé újra emberré tesz. Vagy legalább is elhiteti velem, hogy az vagyok. Egy gomb lenyomása, és indulok is vissza a fürdőbe, gondolkodás nélkül hajítva a pizsinek használt pólót a szennyesbe. Úgy is tiszta gyűrődés és izzadtság. Kimerítő éjszakám volt, mit ne mondjak. A hajam se csatolom fel, egyszerűbb letudni a hajmosást is, úgy talán tényleg frissnek érzem majd magam. Halkan felszisszenek, ahogy az első hűs vízsugár végigcsap testemen, de aztán már élvezettel fordítom az arcom felé. Igen, ez kell egy ilyen reggelen! Egy kiadós zuhany, illatos tusfürdő, kellemes testápoló, puha törülköző. Na meg a lassacskán az orromba kúszó finom kávéillat. Talán túlélem a napot!
Én sem hiszek abban, hogy képes leszek nyugodtan aludni egy másik szobában. Esélytelen, de most mégis mi mást tehetnék, mint hogy megpróbálom legalább? Örülök, hogy maradhatok itt és annak is, hogy megkért rá maradjak, annak pedig főleg, hogy egyáltalán itt lehetek és eddig eljutottunk. Andie jó ideje az egyetlen ember, akinek sikerült közel kerülnie hozzám és ez elég nagy dolog. Talán nincs is tisztában vele, hogy mennyire. Nem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerülhetünk egymáshoz. Talán pár órával ezelőtt még ő sem sejtette. - Ha azt hiszed, akkor én is elhiszem. - halvány mosoly, ha ő ilyen bizakodó, bár valahol sejtem részben azért mondta ezt, hogy én is könnyebben megnyugodjak és kevésbé érintsen kényelmetlenül a tény, hogy milyen szinten hatással volt rám a ki akciója. Még mindig nehéz elhinnem, hogy tényleg erre képes voltam, hogy így magával ragadott. - Köszönöm Andie! - a takarót magamhoz veszem gyorsan még szinte mielőtt távozna, hogy az ölembe húzzam. Amíg pedig el van, addig igyekszem lassabban lélegezni, arra koncentrálni, hogy tényleg végleg megnyugodjak és jobban legyek, hogy elmúljon a lüktető érzés is odakent és ne feszítsen úgy a nadrág. Lassan enyhül a helyzet, és talán nem sokára már kellemetlenségek nélkül fogok tudni felállni. - Igen a fürdés mindenképpen jót fog tenni és nincs gondom a lányos tusfürdővel sem. - pillantok még rá, és igen felállok, úgy érzem, hogy most már menni fog. Átveszem tőle a dolgokat szépen, a takaró maradhat a kanapén, az egyelőre nem kell, majd ha lefekszem. Előzékeny persze most is és figyelmes és e mellett látom rajta azt is, hogy rá is elég nagy hatással volt ez az egész, alig tudja összeszedni magát, ami végül is érthető, rá is hatással volt, ahogyan rám is. Kicsit azért megköszörülöm a torkomat, amikor újra szóhoz jutok. - Jól van, ha bármi kell szólok, de szerintem minden rendben lesz, csak pihenj nyugodtan. - és persze neki is gondolom jó lesz, ha kicsit egyedül lehet a gondolataival és mindennel, nekem pedig jót fog tenni a fürdés nagyon is. Egy kicsit elengedem magamat a fürdőben és... javítok is a mostani izgalmi helyzetemen, amennyire lehet és utána már rendben leszek. Nem mondom, hogy olyan rendkívül könnyű lesz majd teljesen összeszednem magamat, de az alvás segít, még ha nehezen is jön majd álom a szememre. - Jó éjt Andie! - köszönök még elő tőle talán csak pillanatokkal az előtt, hogy becsukódna az ajtó mögötte és eltűnne a szobájában, aztán irány a fürdő és a kellemes hűvös víz.
Kezdőlap 
by 
//