Parti sétány

Tárgy: Parti sétány Szomb. 11 Jan. - 17:43

First topic message reminder :

Egyszerű kis utcácska nem olyan messze a tótól, szinte végig azzal párhuzamosan halad. Leginkább egyszerű kertes házak találhatóak meg itt, így éjszaka már határozottan kihalt tud lenni a környék, bár nappal sem olyan vészesen nagy erre a mozgás. Csupán negyed óra innen gyalog leérni a partra.

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 10 Május - 21:00

Az emberi viselkedés megfigyelésénél fontos megjegyeznünk, hogy mint minden rendszer, az emberi szervezet is reagál arra, amivel kapcsolatba kerül. Tulajdonképpen beavatkozás nélkül egy zárt rendszert kívülről nem lehetséges megfigyelni. A megfigyelő eszköz interakcióba kerül a megfigyelt közeggel, rajta keresztül pedig a megfigyelő személy is. Ennek a reagálási kényszernek viszont akad más következménye is. Ez a társas lényeknél mind megfigyelhető valamilyen formában és szinten. Különösen a majomféléknél jellemző, azon belül is az ember különös ismertetőjegye. Egyes viselkedéskutatók tükörreflexnek hívják. Az állat ösztönösen utánozni próbálja fajtársai viselkedését, viselkedési mintáit, hogy beilleszkedhessen a csoport tagjai közé. Ez egy ösztönös működés, ezért többnyire a példány tudta nélkül megy végbe.
Együttérzően tekintek Jillianre. Minden bizonnyal kapott ő már hideget, meleget, igen sok kellemetlen élményen lehet túl. Ezért lehet olyan, amilyen.
- Nos, kisasszony, az illendő megszólítás érzésem szerint egy alapvetés, ha valakivel jó kapcsolatot szeretnénk ápolni. Tudja, ha én nem adom meg a kellő tiszteletet az ön számára, milyen alapon várnám ezt el viszont?
Természetesen bármikor finomhangolhatom működéseit, ugyanakkor egyelőre ezt nem szándékozom az orrára kötni. Mégsem vagyunk olyan bizalmi viszonyban, mint ahogyan azt korábban már kifejtettem a számára. Bár azt is mondhatnám, még nem vagyunk olyan viszonyban. Különösen alakul ez a beszélgetés, nehéz már behatárolni, merre halad tovább.
- Már mondtam, úgy emlékszem. Tudós volnék. Megfigyelhetem, miként reagál rá. És kérem, fel ne hozza mégegyszer a kísérleti egér hasonlatot! Szó sincs kényszerről, se kalitkáról. Ugyanakkor tudós lévén a vitákat is kedvelem, és örömömre szolgál, ha más számára is megvilágíthatom saját nézőpontomat. Jelenleg úgy vélem, ön kedvét leli benne, ha valaki nyitott az ön gondolataira, érzéseire. Kegyed az ellenkezőjét állítja. Számomra megér egy próbát. Amennyiben igazam lesz, mindketten jól járunk. Amennyiben mégsem, nos szintén.
Derűs mosollyal tekintek rá. Végső soron ennyit kellett volna eddig is mondanom, csupán valamilyen irgalmatlan büszkeség és zavaró fordulatok sora megakadályozott ebben. Minő balsors! Mondhatná bárki, aki hisz az ilyen balgaságokban.

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 10 Május - 14:13

Nikola & Jill

Azért akárhogy is nézzük a pasas még mindig sokkalta felsőbbrendűen beszél, mint amit én igazán kezelni tudok. Lehet, hogy kevesebb vagyok nála, hogy nem vagyok olyan okos, de igazából nem is akarok. Meg amúgy is, az az igazán okos, aki képes a nagy tudását úgy is átadni, hogy azt egy laikus is megértse. Ha csak úgy képes kommunikálni, hogy esélytelen legyen felfognom, akkor az inkább az ő sara mint az enyém, mert én nem leszek hirtelen okosabb, de ő igenis megpróbálhat értelmesebben fogalmazni nem?
- Miért gondolja, hogy engem annyira érdekel az, hogy nem értenek meg? Miért gondolja, hogy akarom, hogy bárki is megértsen? - szökik fel kissé a szemöldököm. Nem szeretem, ha elemezgetnek, sosem szerettem, ő viszont egyértelműen, mintha ezt tenné. Az pedig nem számít, hogy mélyen legbelül persze, hogy akut szeretethiányom van, hiszen soha nem kaptam meg, ami egy gyereknek normális esetben járna. Az apám nem volt kedves, nem volt az az ölelgetős típus, és kimaradt az életemből egy anya, aki elkényeztetett volna. Persze, hogy mélyen vágyom rá, hogy ezt pótolják, közben viszont én magam taszítok el mindenkit, aki ezzel megpróbálkozik, hiszen nincs semmi bizalmam mások felé, hogy ne attól kelljen félnem, vajon mikor ejtenek át, mikor derül ki, hogy feleslegesen vágytam valamire, ami úgyse jár nekem. Egyszerűbb hajszolni a pillanatnyi örömforrást, mert... kevésbé bonyodalmas így az élet.
- Életemben nem hívtak még fiatal kisasszonynak, de úgy fest ezt is megk ellett érnem. - jelenik meg egy halvány mosoly az arcomon, de csak halvány, mert még mindig nem mond nekem igazi konkrétumokat, csak úgy kb. de őszintén már nem is remélem, hogy ez változhat. - Egyszerűen csak idegesít, hogy... nem értem, miért marasztalt, miközben már vagy kétszer faképnél akartam hagyni és hogy ennek ellenére mégis alig mond valami kézzelfoghatót. - rántom meg finoman a vállam, a kérdésre viszont nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Persze még abban sem vagyok biztos, hogy mit is ért az általam kedvelt felfokozott állapot alatt, hiszen nem csak az alkoholos befolyásoltság tartozik ide. - Mert meg tudná tenni? De hogyan és ez miért jó magának? - nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy most szívesen ütném ki magam, bár nem is tudom, hogy pontosan hogy is történne ez. Mint előzőleg, hogy előidéz valamit, amit aztán simán el is tud mulasztani?

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 10 Május - 12:17

Kommunikációs problémáink megoldására továbbra sem érkezik meg a megfelelő Rosetta kő. Tessék-lássék értjük egymást, azonban továbbra is gyakran látom a kishölgy arcán az értetlenség és a nem értés okán fel-felbukkanó bosszús érzés jeleit. Újabb szakmát sikerül fejben felírnom azon listára, melyeket nem kívánok kipróbálni. Gyermekpszichológus. Közel sem tanulhatnék annyit belőle, mint amennyi vesződséggel járna. Most legalábbis így gondolom. Hiszen itt ez a fiatal nő, aki számára a felnőtté érés egyszerűen elmaradt, sosem volt. Úgy vált testileg nővé, hogy szellemileg erre soha senki sem készítette fel. Több üvegszilánk is szolgál már mementóul ezen ténynek.
Talán a nem szokványos életút okán fordulhat elő, hogy mégiscsak hasonlítunk valamelyest. Félreértés ne essék, nem piedesztára kívánom emelni azzal, hogy magammal hasonlítom össze. Ennyire azért közel sem nyűgözött le, ahogy senkinek sem szokása.
- Pedig elméletem szerint önt sem sokan értik meg igazán. A különbség mindösszesen annyi, hogy személy szerint ezt nem tekintem problémának, számomra nem bosszúság. Akit arra érdemesnek tartok, azzal megpróbálom megértetni magam, másokkal pedig inkább nem zavarjuk egymás köreit.
Kedveltem a görög tudósokat. Kiváló nyelvfüggetlen, univerzális szófordulatokat találtak ki, miközben szabadidejükben próbálták megfejteni a világegyetem történései mögött rejtőző törvényszerűségeket.
Ha már a tudományoknál tartunk, a kishölgy tudományos érdeklődése - bármennyire különös, néhol átgondolatlan fogalmakat is használjon kifejezésére - igen szimpatikus. Kedves kis botladozásaival ismét kiérdemli mosolyomat, hiszen az ambíció idővel gyakran magával hozza a képességet is, csupán kellő kitartás kell hozzá.
- Így igaz. Akár szavak nélkül is. Bár úgy tűnik, a fiatal kisasszonyok bosszantása szavak útján jobban megy - nevetem el magam - Mondja csak, mire ez a hirtelen nagy érdeklődés? Tán szeretné, ha valamiféle ön által kedvelt, felfokozott állapotba kerülne?
Ha már épp így kérdi, ó, hát miért ne húznám el előtte a mézes madzagot? Hiszen ez a fajta afrodiziákum nem olyan, mint napjaink drogjai, kemikáliái. Az én szereimtől nem lesz másnapos, és ezt ő is sejtheti már. Kíváncsiságának mértékében pedig már nem kételkedem, hiszen szóba állt velem azután is, hogy gyilkos szándékkal fordult felém.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 9 Május - 18:23

Nikola & Jill

Nem tetszik nekem, hogy még mindig nem mond semmilyen konkrétumot, miközben én igenis beszéltem neki magamról. Nem kellett volna, hiszen nem is ismerem igazán és nem rég még a karját törtem el, de mégis megtettem és cserébe nem igazán kaptam semmiféle viszonzást, csak a hülye ködös dumát, amiben az ég világon semmiféle tartalom sincs. Naná, hogy kiveri nálam vele a biztosítékot! Ezért állok fel és simán képes lennék megindulni, ha nem szólalna meg újfent.
- Legalább már érti... pedig olyan okosnak tűnt a nagy dumái alapján, de ezt nem sikerült felfogni igaz? - ezért nem vagyok abban biztos, hogy Erwannal... bármi értelem van is kezdenem valamit, hiszen úgyis a végén megbántanám. Lisa más, ő eltombol, ha esetleg eltűnnék az életéből akkor is, de a másik fele nem ilyen és én nem akarok direkt ártani neki. Akkor pedig jobb lenne, ha igenis eltűnnék szépen a fenébe, aztán majd valami lesz. Nem is arról van szó, hogy a múltam semmit sem ér... bár valahol igen, de az egész olyan rémes volt, hogy nem hiszem, hogy a jövő más lehetne főleg nem egy ilyen világban. Végül mégis leülök, már magam sem tudom, hogy miért. Talán mert nem is biztos, hogy eljutnék a buszmegállóig, miután a bor nagy részét jó eséllyel én ittam meg, bár annyira nem tartottam számon a mennyiségi eloszlást.
- Furcsa azt gondolni, hogy van bennünk bármi közös. - rántom meg a vállam, de végül csak szembe fordulok vele. Szépen törökülésben. Végképp nem érdekel már, hogy esetleg a ruhájának ezzel annyi, hiszen a cipőmet nem vettem le és nem volt azért patyolat tiszta. Kíváncsi vagyok, hogy mond-e végre valamit, vagy csak újra ködösen fogalmaz, mint eddig. Utóbbi esetben tuti, hogy elhúzok a fenébe.
- Értem, vagyis... még mindig nem teljesen. Ezek szerint akkor ön szintén egy mutáns, mint én? Úgy értem más mint az átlag, nem teljesen ember? És... tud valahogy befolyásolni másokat? - igen, azt hiszem tényleg figyelhettem volna jobban a suliban. Sokféle képesség van és esélyes, hogy az övé valami olyasmi, amivel ki tud váltani az emberből dolgokat, amúgy hogyan csinálta volna az előbbit, amikor minden furán felfokozódott bennem, aztán meg hirtelen elült a vihar? Végül csak bólintok, igen, megmutathatná, hogy mégis mire képes, mert ha nem tudok semmit, akkor nincs is értelme az egész itt töltött időnek.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 9 Május - 0:40

Szomorú. Szomorú az is, hogy mára ennyire emberivé váltam, és képes vagyok együtt érezni tőlem egészen független személyekkel is. Bár ez egyben előny is. Sejthető okokból. Azonban ami igazán szomorú, az az, hogy ez a kishölgy itt elhiszi. Elhiszi, amit mond. Nem azért, mert tételesen bebizonyították neki. Rápillantok, ahogy felkel a földről, és látszólag indulni készül. Nyilvánvaló, hogy csak látszólag, hiszen nem indult el. Játszik velem. Igazi nő. Ez mosolyt csal az arcomra. Igazán ügyes.
- Tudja, kisasszony, kezdem érteni. Elhiszi, hogy a múltja fabatkát sem ér, ezáltal jövője sincs. Tudja mit? Ha így gondolja, igazat adok magának a korábbi viselkedésével kapcsolatban. Ha nem enged közel senkit, jóval nehezebben bántják meg. Ismételten elnézését kell kérnem.
Biccentek felé, majd jelzem, hogy a hely mellettem még mindig szabad. Felé fordulok, láthatóan beszédhez készülök. Megvárom, míg elhelyezkedik, hiszen érezhetően hat rá az ital az előbbi mutatványa alapján.
- Bocsásson meg kérem, hiszen észre sem vettem, milyen őszinte lett velem hirtelen. Úgy vélem, ez valahol közös bennünk. Mások nehezen értenek meg minket.
Töprengőn tekintek rá, miközben két ujjammal államat dörzsölgetem. Végül úgy tűnhet, elhatározásra jutok, készülő beszédemhez levegőt is veszek. Érdekes dolog ez a beszéd, rengeteg dolgot helyettesíthet. Fizetőeszköztől kezdve fegyveren át szinte bármit. Azt hiszem, írok erről is egy cikket hamarosan.
- Az emberi test egy igen finom gépezet. Jóval összetettebb, mint például egy gépjármű. Ezért persze egészen apró változtatások is komolyan befolyásolhatják a működését. Ha kívánja, tarthatok egy röpke bemutatót. Természetesen elvárom, hogy ahogyan én is diszkréten kezelem a velem megosztott gondolatait, ön is így tegyen! - teszem hozzá szelíd mosollyal.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 8 Május - 20:02

Nikola & Jill

Nem szoktam a jövővel foglalkozni, egyszerűen túl fiatal vagyok hozzá és kész. Amúgy is talán meg sem élem. Nem olyan világban élünk, ami olyan egyszerű lenne, sőt senki se tudja, hogy meddig él, de abban kár reménykedni, hogy örökké, vagy túl sokáig. Mutánsok-emberek, tuti hogy a vége valami háborúféle lesz, vagy ki tudja. Én persze nem akarok részt venni benne semmiképp sem, de attól még simán lehet, hogy nem tudom teljesen elkerülni. Akkor pedig felfordul a világ, aztán finoman szólva is kenheted a hajadra a nagy jövőbeli terveket. Ezért van, hogy csak finoman megrántom a vállamat a kérdése hallatán.
- Nem tudom, nincsenek nagy terveim, egyáltalán nem biztos, hogy van jövőm. Az anyám nem rég derült ki, hogy fiatalon meghalt... én miért élnék sokkal tovább? - egészen nyíltan mondom el neki a dolgokat. Magam sem tudom miért. Fura a pasas és valahogy úgy érzem, hogy nem is nagyon van értelme titkolózni, vagy megtartani magamnak mindent. Amúgy is nincs ebben semmi nagy titok. Az anyámat nem ismertem, túltettem magamat a halálán. Sokkal mérgesebb vagyok az apámra a miatt, hogy csak ezért írt nekem levelet, mintha még most utólag is belém akarna rúgni.
- Egyetlen titkát sem osztotta meg velem eddig, én viszont nyílt voltam, akkor ez így nem igazán fair... Akkor viszont... - azzal kikapom a kezéből a borosüveget és gondolkodás nélkül iszom ki az utolsó pár kortyot is, akkor is, ha az még viszonylag sok volt. Úgy csúszik, mint a sima víz, de kit érdekel? Aztán szépen felállok. Jó annyira nem szépen, mert egy pillanatra meggyűlik a bajom az egyensúlyommal, de végül nem kell se megkapaszkodnom, se nem esem el. - Akkor tartsa meg a titkait magának, én meg megyek. - rántom meg végül a vállam. Na persze röhej, hogy megint simán megállíthat, ha akar, de... miért akarna. Eddig sem értem, hogy pontosan mit is akart.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 8 Május - 14:15

Valami meglepőre várok, de semmi új információhoz nem jutok hozzá a fiatalok szokásairól. Ugyanazt csinálják, mint régen a náluk idősebbek. Lehetséges, hogy valóban jobb idők voltak annak idején, mikor inkább a már megtermelt javakból költöttek az ifjak. Manapság komolyan megváltozott a társadalom. Néhány bölcsnek mondott ember szavával élve a gyermekek azelőtt akarják kiélni magukat, mielőtt megtanulnák, hogyan is kell. A végeredmény végül egyszerűen annyi, hogy egészen konkrétan semmiféle hasznot nem hajtanak az emberiségnek. Megszületnek, funkció nélkül leélik az életüket, majd elpusztulnak.
Ami még ennél is érdekesebb, hogy ezzel ők is tisztában vannak. Jól látható ez az egyébként alapvetően büszke természetű Jillian reakcióján is. Majdhogynem én tetszelgek az ostoba szerepében, amiért többet gondoltam róla. Érdekesek az emberek.
- Érthető. Addig akarja jól érezni magát, míg fiatal. - Felvezetőm pontosan olyanra kanyarítom, ahogy az efféle életet élők szeretnek fogalmazni. - Mik a tervei későbbre? Úgy értem, mikor befejezte tanulmányait, és már nem szórakozással tölti idejét.
Tudom, könnyen beszélek. Már felhalmoztam több tucat életre elegendő forrást. Azt viszont senki nem állíthatja, hogy ezekért ne dolgoztam volna meg. Még az alkoholmámort is csak más italozókon keresztül volt alkalmam megtapasztalni. Érdekes élménynek mondanám leginkább, de olyannyira közel sem, hogy kedvem legyen a függőjévé válni.
- Ne vegye bántásnak, kisasszony, de nem áll módomban minden titkomat megosztani önnel. Javítson ki, ha tévednék, szerintem ön sem érzi még olyannyira mélynek kapcsolatunkat, hogy minden gondolatát megossza velem.
Az egyenlőség elve mindig is kiváló eszköz volt mások meggyőzésére abban, mit is akarnak. Vagy éppenséggel mit nem akarnak. Csupán megfelelő mérleg megfelelő nyelvének megfelelő súlyait kell hozzá kiemelni.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 7 Május - 14:46

Nikola & Jill

Fura elképzelni, hogy nem rí le rólam, hogy mivel töltöm az időmet, ha épp nem kerülök valakivel erőteljes konfliktus helyzetbe, főleg miután olyan jó ízűen iszom a bort, mintha csak víz lenne. Lehet, hogy a fickó még sem olyan okos, mint amilyennek láttatni akarja magát, vagy szimplán csak most átmentünk a kedélyes csevegésbe az után, hogy nem rég lazán eltörtem mindkét karját és még csak meg se kottyant neki. Persze a válasz adás előtt még iszom pár kortyot, biztos ami biztos, nehogy kiszáradjak itt hirtelen.
. Mint a legtöbb hozzám hasonló korú. Időnként tanulok, de gyakrabban inkább szórakozom és élvezem az életet. - rántom meg a vállam. Ez olyan általános dolog nem? Az más kérdés, hogy én talán néha egy kicsit túlzásba viszem, de ez hol érdekel? Végül is nem vagyok most olyan állapotban, mint mikor a két pasas az elvonóról szedett ki, tehát nem nagy cucc, hogy pár naponta állati jót bulizok, sokat iszom és más-más pasikkal keveredem össze. Ez csak szimpla szórakozás, amit most kell megtenni, mert ha már felnőtt az ember, akkor bánhatja, hogy nem volt elég nyitott az életre és visszafogta magát, amikor nem kellett volna nem igaz?
- De most komolyan... ha én válaszolok, akkor fordítva is illene nem? Azt a... valamit ön csinálta velem nem? De mit és hogyan? - nem tágítok, mert eddig még nem sok érdemi választ adott és most már igenis kíváncsi lennék valami konkrétumra. Valamit művelt velem ez nem kérdés egy pillanatig sem, hiszen éreztem, hogy túl gyorsan történnek bennem dolgok, ami akárhogy is, de nem normális. Még akkor is sokkal lassabb a folyamat, ha nagyon töményet iszom rövid idő alatt. Egyértelmű, hogy az, ami pár perce történt valami nagyon más volt.

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 6 Május - 9:26

Láthatóan nehezen barátkozik meg mind a választékos, mind a tudományos megfogalmazásokkal. Ezzel sok mindent nem tudok és nem is akarok kezdeni. Hogy az ő szavaival éljek, nekem nem mondja meg senki, miként beszélek. Ez újból megmosolyogtat. Mégiscsak akad bennünk közös, van bennünk hasonlóság. Nem mondanám, hogy le vagyok nyűgözve, ahhoz több kell. Az esélyét viszont már nem zárom ki egy ilyen lehetőségnek. Így azon, miszerint furán hangzik, amit mondok, csak jót derülök. Nem kívánom kommentálni, azzal is csak újabb szócsatát indítanék útjának. Az eddigiek sem tűntek túlságosan produktívnak.
Minden alkalommal, mikor átadom az üveget, jóval könnyebben kapom vissza. Láttam már ilyet többször is. Többnyire rossz vége lett minden alkalommal. Az emberek alkoholizmusnak hívják, és egy igen meredek lejtő szociális és mentális értelemben egyaránt. Talán ott még nem tart a kishölgy.
- Mondja csak, mivel tölti az idejét, mikor épp nem konfliktusok találják meg? - kérdezem tréfálkozva. Az emberi kapcsolatok több szintűek. Találkozás, köszönés, veszekedés, harc, békülés, ismerkedés, viccelődés, közel engedés. Valahogy így. Jobb esetben harmadik, negyedik és ötödik lépésre nincs szükség.
Ahhoz képest, milyen ellenálló volt nemrégiben, most mintha elkezdene őszintén beszélni. Már amennyire büszkesége engedi, gondolom. Ide tartozhat az a tény is, hogy beismerte, hirtelen haragú. Hogy elismerjem az előrelépést? Eszem ágában sincs. Ha helyeselek, az lesz a problémája, ha nem értünk egyet, az. Ennek valószínűsége ha nem is száz százalék, de több, mint hetven. A végkövetkeztetésem, minél kevesebb beszéd, annál kevesebb ellentét. Egyelőre.
Módszereimet tekintve egyelőre kikerülöm a válaszadást. Amennyiben komolyan érdekli, úgy is akad még kérdése. Ha pedig nem, hát egyel kevesebb feszültségforrás.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 5 Május - 15:56

Nikola & Jill

Soha fel nem merül bennem az, hogy ha valakinek az üvegéből iszom akkor azon agyaljak, hogy nem szedhetek-e össze valamit tőle. Jó persze... mondhatjuk, hogy eléggé kockázatos életet élek, de az elmúlt éveimben talán még mázlim is volt. Elég pasival kerültem már össze, ittam a poharukból és jóval komolyabb dolgokat is tettem velük, amikből könnyebb betegségeket összeszedni, de eddig még mindent megúsztam. Lehet, hogy ilyen mázlista típus vagyok, fene tudja.
- Mikroba... olyan szavakat használ folyton. - de komolyan! Hozzám képest, aki eléggé átlagosan beszélek valahogy a fickó totál fennkölt stílust képvisel. Nem mondom én, hogy nincs igaza, mert lehetnek a szájban... mikrobák, de én ezen sosem gondolkodtam, főleg mert akkor állandóan agyalni kéne mielőtt belemászol más szájába. Az pedig úgy nem valami élvezetes. A bor viszont nem mondom, hogy nem határozottan finom, bár ha nem lenne minőségi akkor is gond nélkül kortyolgatnám, amikor ő épp szünetet tart. Ha jól sejtem elég esélyes, hogy nem lesz túl arányos majd a fogyasztásunk, mert ő azért nem olyan tempóban pusztítja, mint mondjuk én, de hát ha egyszer már eléggé hozzá vagyok szokva az alkoholhoz, akkor miért finomkodjam?
- Mert ködösen fogalmazott és attól még az egész akkor is... furán hangzik. - rántom meg a vállam. Még most is így érzem, de hát mit tehetek. Legalább bor van, és ha nem akar bezárni, akkor megnyugszom, legalább nagyjából. Nem leszek kísérleti patkány az tuti biztos. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, amit mond, még ha talán egy kevés ráció van is benne.
- Nem keresem... a konfliktus csak úgy megtalál. Ez van, ha valaki kissé hirtelen haragú és kiáll magáért. - vagy valami ilyesmi. Az a baj, hogy ha ideges vagyok, akkor nem túl hasznos, ha valaki még piszkálni is kezd, ő viszont egyértelműen ezt tette, ha nem is szándékosan azzal, hogy beleszólt, mit tehetek és mit nem. Ez ugyanis teljes mértékben az én dolgom és neki semmi köze hozzá. - Nem élveztem, de... egyáltalán hogy csinálta, vagy... mit csinált? - kitérő válasz, vagy inkább kérdés, igen, ez a legegyszerűbb. Nem fogok ebbe jobban belemenni. Valahol az is félelem, ha már előre meghunyászkodsz, ha nem mondod ki a véleményed, hanem engedsz a másiknak, mert félsz a következményektől. Nekem pedig eszem ágában sincs félni még a következményektől sem, maximum a végén rosszul járok, de akkor ráérek kitalálni, hogy mi a fenét csináljak.

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 4 Május - 21:40

Átveszem az üveget, és kissé finomkodva meghúzom. Ittam én már így is, csak épp nem szokásom. Jobb szeretem az úri módit. Még jó, hogy hipohonder nem vagyok, az igazán nevetségesen festene egy ilyen szituációban. Főleg így, hogy egy egyébként határozott fiatal hölggyel italozom. Ő biztosan jót derülne az ügyetlenkedésemen. Most, hogy már ismerem néhány jellemvonását, akár ezzel is megpróbálhatnék közelebb kerülni hozzá. Érdekes népség az ember.
- Ebben igaza van, ha van rám veszélyes mikrobája, már rég megfertőződtem vele.
Természetesen akadt néhány baktérium, ami minden ember szájában jelen van. Magam is vizsgálgattam őket egy időben. Most kiváló extra táplálékforrást jelentenek, ha nem is jelentős mennyiségben. Kiegészítésnek megteszi.
Ami viszont érdekesebb, hogy látszólag kezdi élvezni az italt. Nem, nem a baktériumok. A kishölgy. Ez pedig részben azt jelenti, hogy csak már megszokott makacssága volt az, ami miatt úgy nyakalta korábban ezt a drága nedűt. Részben pedig azt, hogy jó az ízlése, és képes értékelni a jóféle bort. Pozitívum, határozottan az. Amit mond, azzal viszont alátámasztja azt, amit korábban már sejtettem. Nem egy kiemelkedő elme. Ezzel persze semmi komoly probléma nincs, nagyon hosszú ideig egyáltalán nem volt szüksége az élőlényeknek csavaros észjárásra a túléléshez. Az emberi társadalom jelentős része pedig manapság is sok évet képes túlélni ezen képesség közel teljes hiányában is.
- Pontosan. Megadtam én a kívánt válaszokat, mindössze ön nem hitte el őket - visszaadom az üveget - Tudós vagyok, megfigyelek. Azonban közel sem tekintem kísérleti egérnek. Nem zártam be, és mint ígértem, el fogom fuvarozni az ön által kívánt helyre.
Iszom néhány kortyot, ha visszakapom az üveget. Mindegyiket egészen kiélvezve, közöttük kellő szünetet tartva. Meg kell adni a módját, azt mondják. Jól mondják. Időm, az van.
- Ha nem akarja átélni a félelmet, miért keresi a konfliktust? Vagy élvezte, mikor a kezemben volt az élete? Azt hiszem, az efféle élvezeteket meghagyhatjuk a romantikus regények mazochista, szerelmes hőseinek - teszem hozzá némi szarkasztikus nevetéssel kísérve.

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 4 Május - 14:13

Nikola & Jill

Tud a pasas normális is lenni, csak az az igazság, hogy én nem... főleg, ha felhúznak, de most még se megy a jól megszokott idegesség, ami fura, mert egyelőre nem kapom meg az áhított válaszokat, aminek fel kéne húznia idővel, de mégse történik semmi. Figyelem, ahogy elmegy a csónakig, nagyon remélem, hogy nem rosszban sántikál, de végül csak egy újabb üveg borral tér vissza, én pedig csendben várok, amíg végül a kezembe nem kerül az üveg. Fura lesz látni, hogy nem menő kristálypohárból iszik, de jó eséllyel abból nem hozott magával többet és a legutóbbit lazán kivégeztem.
- Ha meg akartam volna fertőzni, vagy viszont, akkor már sikerült volna az előbb, amikor beleittam a poharába nem? - rántom meg kissé a vállam, aztán gondolkodás nélkül húzom meg az üveget, amíg pár korty le nem csúszik a torkomon. Isteni! Lehet, hogy Lisának mégis igaza van? Hogy kicsit talán túlzásba viszem néha, hogy úgy iszom az alkoholt, mint más a vizet és ez már-már kórosnak is nevezhető? Kellemetlen tény, hogy az anyám, akit még csak nem is ismertem azért halt meg ideje korán, mert lazán kivégezte magát az önpusztító életmóddal. Ha egy kicsit jobban érdekelne ez az egész akkor esetleg elrettentene, de... nem vagyok az az ijedős típus, mint tudjuk.
- Úgy beszél, mint... nem is tudom, valami tudós, aki elemezgeti a többieket. Én nem vagyok valami laboratóriumi patkány, vagy mi. - vágom rá szinte azonnal, bár egyelőre még viszonylagos nyugalommal a hangomban. Lassan az a tény, hogy felidegesít, hogy nem tudom felhúzni magam. Normális ez egyáltalán? De most kénytelen vagyok rá figyelni és őszintén szólva érdekelnek a válaszai, csak adna már legalább egy olyat, aminek értelme is van. Nem is tudom, valami kézzelfoghatót, mert még most is úgy érzem, hogy inkább csak lazán ködösít, és ezt megmondom őszintén, nem viselem túlságosan jól.
- Épp ez az, hogy nem igazán. Emlékszem milyen félni, pontosan tudom és nem akarom újra átélni... érti már? - direkt úgy kérdezek vissza, ahogy ő is tette, és ha ivott, akkor újra kikapom a kezéből az üveget. Kell még, egyszerűen muszáj innom, főleg, hogy talán tudtál kívül, de rémes emlékeket szaggat fel épp, amikre nagyon nem akarok emlékezni. Nem szeretnék félni, pont elég volt az, amit gyerekként éltem át, több nem kell belőle. Inkább megyek neki valakinek gondolkodás nélkül, mint hogy mindentől tartsak, csak mert az apám erre nevelt.

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 3 Május - 17:25

Elsétálok kikötött csónakomig, és egy gyors mozdulattal kihalászom belőle az utolsó üveg boromat. Poharam már nincs több, nem szoktam hozzá, hogy valaki az akaratával szétrobbantsa. Kénytelenek leszünk üvegből inni. Valahogy túlteszem majd túlteszem magamat rajta. Visszasétálok a zakómhoz, ahol az immár kedvessé szelídült fiatal lány üldögél.
Lehuppanok a földre, belső zsebemből pedig előkerítem azt a svájci bicskát, amit még Thomastól kaptam. Közvetlenül azelőtt, hogy pénzéhes üzletemberré vált volna. Kényelmes mozdulatokkal bontom ki az italt, és átnyújtom az üveget Jilliannek.
- Kisasszony, öné az első korty. Sajnos poharam már nincs több, így feltételeznünk kell, hogy egyikünk sem hordoz semmiféle kellemetlen kórokozót.
Egy időben hobbim volt az élő karantén. Nem csak másokéban, saját testemben is tenyésztettem ezt-azt. Hiába, megfelelő eszközök híján kénytelen voltam kapott lehetőségeimmel élni, hogy kutatásaimat folytatni tudjam. Mára azonban kiváló mérnökök dolgoznak a megfelelő felszerelésen - magamat is ezen kiválóságok közé sorolom -, akiknek köszönhetően tetszőleges kutatási anyagok tárolhatóak kis- és nagy nyomás alatt, hidegben és melegben, szabályozott mértékű sugárzás alatt.
- Tudja, maga előbb pusztulna bele a makacsságába, mint hogy bárkitől is segítséget kérjen. De ne értse félre szavam! Tudós vagyok, nem valamiféle önkéntes jótevő. Azért figyeltem meg, mert érdekesnek találtam. Segíteni is afféle szeszélyből segítettem.
Ahogy hozzám kerül az ital, iszom belőle. Ha tudnám, milyen hatása lehet, biztosan innék néha azért is. Már ha olyan természetem lenne. Még sosem részegedtem le, és nem is vágyom rá különösebben. A bor jóízű és hasznos, ennyit tudok róla. Ennyi elég is.
Ez a lány pedig tényleg nem értheti, mi lelte, már az arckifejezéséből ítélve. Legalább jól érzi magát. Az eddigi makacs rosszkedvhez képest ez határozott fejlődés. Azok az emberek, akik nem élvezik létüket, nehezebben válnak sikeressé.
- A félelmet azért hasznos ismerni, mert ha emlékszik rá, ritkán kerül olyan helyzetbe, ahol félnie kell. Érti már?

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 3 Május - 13:08

Nikola & Jill

Furán nyugodtnak érzem magam és tudom, hogy ennek zavarnia kellene, de még ahhoz is túl nyugodt vagyok, hogy zavarjon, meg tudja ezt valaki magyarázni? Nem hiszem, én legalábbis nem értem. Kell pár pillanat, mire végül rászánom magam, de aztán mégis megindul a lába és leülök mellé a felajánlott helyre, a zakó másik felére. Azért legbelül ott motoszkál bennem az, hogy adhatna most már valami normális választ is, vajon most fog?
- Tanulni tőlem... belőlem? Ne mondja, hogy ez nem hangzik furán, nem csak beleképzelem. - ráncolom kissé a homlokomat. Nem vagyok buta, inkább sok esetben kissé hamari, és nem gondolom át a dolgokat, főleg mert nem akarom. De akkor is érthetetlen számomra ez az egész. minden, amit mond, minden, amit tesz, és úgy az egész fickó kompletten. De nem, most nem szakítom félbe, mert remélem valahol, hogy talán végre tényleg hajlandó lesz választ adni.
- Senki sem kérte arra, hogy tanítson? - milyen első lecke? Most sem megy, hogy ideges legyek, pedig már kéne, de mégis túlságosan higgadt vagyok a helyzethez és a szavaihoz képest. Úgy beszél hozzám, mint valami tanár, vagy tudom is én. Nem kértem, hogy bármire is tanítson, egy pillanatra sem, ő jött ide, és én már rég leléptem volna. A suliban sem viselem jól a tanítási próbálkozásokat, nem is sikerült még túlságosan sok mindent elsajátítanom, pont e miatt. Nem igyekszem eléggé gondolom, de nem is akarok. Fiatal vagyok és szabad és élvezni akarom az életet.
- Miért kéne emlékeznem rá, milyen félni. Volt benne részem... nem akarok többet. - minden alkalommal gond nélkül tuszkolom vissza az emlékeket a fejembe és most is megy nagyjából, de pont ezért nem értem, hogy miért érzem jól magam. Ilyenkor nem ez szokott lenni, most viszont mintha még a kedvem is jó lenne és az előbbi furcsa roham, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem. A kérdésére nem is válaszolok, azt hiszem valahol egyértelmű, hogy nem akarok menni, mert túlságosan erős a kíváncsiságom. Szembe fordulok vele, egyszerűen csak törökülésben elhelyezkedve. Hogy ez esetleg nem tesz jót a zakójának? Őszintén nem érdekel jelenleg.
- Jöhet a bor és végre... mondhatna valami konkrétumot is, mert nem értem az egészet. Volt valami abban az italban? Furán... érzem magam. - nem rosszul, csak nem úgy ahogy kéne, mintha nem lennék teljesen ura önmagamnak és ezt ismerem már, de általában sokkal többet kell innom hozzá. Egy kortynyi bor, akármennyire minőségi is volt, nem igazán válthat ki ilyen hatást, főleg nem belőlem, aki már rendkívül gyakorlott ivó vagyok.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 2 Május - 23:25

A Tesla száz mosolya című határozóból most kikereshetnénk, hogy ami most következik, az bizony az elnéző mosoly. Nem azért elnéző, mert mellé vagy messze néz, hanem azért, mert megbocsátást jelent leginkább. Mások hibáinak elfogadását. Igen, persze, vannak emberi vonásaim. Hogyne lennének?
Leveszem a zakómat, és leterítem a fűbe. Leülök, oldalvást Jilliannek. Kezemmel jelzem, hogy a zakóm másik fele szabadon használható ülőhely gyanánt. Közben elrévedek a távolba, mint egy nagy utazó, aki ismét haza tért egy rövidke időre.
- Tanulni kívántam öntől, magából. Ez sikerült is, ezért volt arcomon a megelégedés mosolya. Ezért nem haragudtam a zajongásért és a pohárért.
A hozzá közelebbik kezemmel lekönyöklök a földre, másikat felhúzott térdemre teszem. Hagyok egy kis hatásszünetet. Nem félek, hogy jelen állapotában is megpróbálna félbe szakítani. Sem szó szerint, sem szóban, azaz képletesen.
- Ezt azonban én sem kívánhatom ingyen. Láthatóan csak én élveztem társalgásunkat, ön nem igazán. Ezért gondoltam, lehetőséget adok magának, hogy levezesse a régóta felgyülemlett feszültséget. Ez volt az első lecke.
Most legszívesebben elővennék még egy üveg bort, de sajnos nincs nálam. Bár a csónakban tán akad még, de most nem lenne ildomos itt hagynom a kisasszonyt. Még annyi időre sem. Illetlenség volna, miután marasztaltam.
- A második lecke arról szólt, hogy emlékezzen, milyen félni. Amíg azért küzd, hogy magáé legyen az utolsó szó, értékes pillanatokat pazarol el. Pedig, mint láthatja, a miértek néha fontosabbak. Arról nem is beszélve, hogy ha ma mást zavar meg, talán már nem is élne. Még különösebb tehetség nélkül is tarkón vághatta volna egy alpári részeg. Hát még ha olyan csodabogár, mint mondjuk magácska.
Hogy kontrasztot állítsak az iménti félelmével, ezzel is erősítve annak élményét, enyhén megemelem az endorfin termelését. Ez jó összhangban lesz testi fáradtságával, kellemes érzéssel tölti majd el. Várok egy keveset, hátha mondandója támad, vagy nagyon az események és a fiziológiai változások hatása alá került.
- Ha késésben van, szívesen elviszem. Amennyiben viszont kedve volna rendezni a gondolatait, előtte megkínálhatom a másik üveg boromból. Az egy édesebb ízű, kevésbé ínyenceknek való, könnyű nedű.
Most hangom is inkább merengő, semmint rámenős. Jó összhangban van az immár békésebb hangulattal.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 2 Május - 21:35

Nikola & Jill

Muszáj valamit tennem, mert biztos, hogy felrobbanok. Nem tudom elviselni, ha valaki megpróbál kordába zárni, ha blokkolni akar, ha irányítani, és ő most pont ezt tette. Az, hogy nem tudok mozogni, hogy nem tudok megszólalni olyasmi, amit nem lehet elviselni, egy olyannak, mint én pedig főleg nem. Legszívesebben egyszerűen csak nekirohannék, ha nem lenne képességem, akkor biztos, hogy ez következne, de mivel van, egyszerűbb, ha megmutatom neki, hogyan tudok kidönteni egy fát. De tuti, hogy nem ezzel fogok pénzt keresni, most más a terv, az hogy felfogja, hogy ne szórakozzon velem, mert minden egyes csontját ripityára töröm!
A gond csak az, hogy nem történik semmi, vagyis igen, de aztán simán helyre áll. Hallottam ilyet, vannak olyanok, akik nem tudnak megsérülni, akiknek összeforrnak a csontjaik, akiknek könnyedén elmúlnak a sebesüléseik, de ő eközben még irányítani is tudott, és leblokkolni. Oké, hogy nem figyeltem annyira oda a mutánsokról kezdőknek órán, de ez nem sok egy kicsit? Az egész túlságosan zavaros, ezért van, hogy nem folytatom tovább, amikor újra szétteszi a két karját, hogy mondhatni engedélyt adjon. A névjegykártyára csak egy pillanatra siklik a tekintetem. Nem érdekel, hiszen bemutatkozott és akkor sem érdekelt.
- Mégis... ki a fene magam és miért nem mondja már meg végre, hogy mit akar tőlem? - el akartam menni, tényleg akartam, de nem értem mit akar, és már-már úgy tűnik, hogy nem is hagyja, hogy csak úgy lelépjek. Kezdem nem érezni azt a jól megszokott biztonsági faktort, amit amúgy a képességem nyújtani szokott nekem. Most ez nincs meg, egyértelműen az a helyzet, hogy nincs meg az előnyöm. Nem érzem magam elég erősnek, veszélyben vagyok és ez persze, hogy kiborító. Mindezek után pedig nem is tudom, hogy mi megy végbe bennem. Ennyire ki lennék akadva? Csak az tűnik fel, hogy gyorsul a szívverésem, hogy mintha minden felerősödne körülöttem még az a minimális zaj is, ami van, a tó hangja, minden olyan nagyon közelinek tűnik. Elkerekedik a szemem, a légzésem pedig már szinte zihálásnak tűnik és túl erős a sejtésem, hogy ez nem magától történik. Majdnem olyan, mint amikor nem is olyan régen, csupán pár napja valamiféle pánikrohamom volt, de ez mégis más, és most nem akadtam ki ennyire, mint akkor. Nem kéne ilyen következménynek lennie, akkor pedig mi a fene ez az egész?
Aztán olyan hirtelen múlik el az egész, mintha egyszerűen csak elvágták volna, én pedig próbálom felfogni, hogy vajon mi is történt. Idegesnek kéne lennem, de valahogy nem megy, mintha túlságosan kiszívta volna belőlem az erőt. Hát igen, ha nagyon felpörögsz, akkor utána olyan szépen a padlóra lehet kerülni, mikor végül leeresztesz, hogy ihaj.
- Megmondja végre, hogy mit akar tőlem? Egyszerűen... nem értem. - tényleg nem és látszik is az arcomra kiülő tanácstalanság, plusz olyan nagyon kótyagosnak érzem magam. Legszívesebben leülnék a fűbe, mert úgy fest, nem akarja, hogy csak úgy lelépjek és a legrosszabb, hogy nagyon úgy néz ki, hogy tenni se tudok ez ellen semmit. A legnagyobb baj pedig az, hogy nem akadok ki ettől eléggé.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 2 Május - 17:20

Ahogy számítottam, csak még dühösebb lesz. Tökéletesen elégedett vagyok a reakciójával. Ennél szebb nem is lehetne! Vagy várjunk csak... Ó, dehogyis nem! Egy ideig még élvezhetem a csendet, amíg nem hajigál logikátlan kirohanásokkal. És utána? Hát hogy is mondjam? Végre őszinte! Csak tombol, és tombol. Úgy bepörög, mint egy mókus párzási időszakban, metamfetamin hatása alatt.
És az a csodálatos pillanat, mikor a fa kidől... Annyira sikerül lenyűgöznie, hogy úgy döntök, újra mozoghat. Látni akarom, mi lesz ebből! Széttárom kezeimet, üdvözölve a csodás fejleményeket. Arcomon a mosoly nevetés határára sodródik, mikor is történik valami. Nem ez volt az első tippem, de valahol várható volt. Mégis egy pillanatra arcom meglepetést tükröz, ahogy letekintek a csüngő fél-fél alkaromra. Újból Jillre nézek.
- Elismerésem! Tud maga célozni, ha akar.
Meglepett arcom hamar átvált mosolyba, majd széles, erőteljes vigyorba. Bal kezemet magam mellé lógatom, majd zsebre teszem, mintha mi se történt volna. Jobb kezem a zakóm mellzsebébe nyúl, ezzel a lendülettel alkarom kiegyenesedik, és úgy is marad. Előveszek egy névjegyet, és két ujjal felemelem magam elé. Miután megmutattam, visszahelyezem.
- Úgy látom, még nem végzett. Majd megkapja, ha igen.
Újból széttárom a kezem. Már nincsenek emberek a környéken, kedvünkre játszadozhatunk. Még a fa reccsenését sem hiszem, hogy bárki meghallotta volna a halakon és madarakon kívül. Legfeljebb holnap éri meglepetés az erre sétálókat, hiszen vihar még nincs. Már a hagyományos értelemben értve.
Ideje levezetnie a haragját, amit valószínűleg nagyon régóta nem sikerült megtennie. Ameddig ez nem történik meg, szinte biztos, hogy nem lesz képes érdemben tárgyalni. Én pedig nem sokra megyek egy feleselős kis csitrivel, bármennyire is tehetséges.
Kiválasztom a legegyszerűbb módszert. Hogy véghezvihessem, szükségem van erre a feszült csendre, míg mindenki a másik következő lépésére vár. Addig egy tapodtat sem mozdulok. Ha egy kicsit is sikerült megijesztenem az iménti varázslatos gyógyulásommal, az még bőven több, mint elég időt ad nekem a zavartalan előkészítéshez. Felgyorsítom hát a szívverését és adrenalint pumpálok az ereibe. Figyelem, ahogy erei kitágulnak, izmai pedig újra és újra megfeszülnek. Nem sietem el, nem akarom, hogy elájuljon vagy sokkot kapjon. Számításaim szerint a feszültség múltával és a túlhajtott állapot miatti poszt-traumatikus kimerültség miatt sokkal békésebb lesz, mint az utóbbi években bármikor is lehetett. Azt még nem döntöttem el, hogy ebben a békéjében aztán mennyire akarom, hogy féljen...

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 2 Május - 15:41

Nikola & Jill

Mennék, tényleg mennék már. Elég volt ebből. Nem érdekel a fickó, a felsőbbrendű mosolyával együtt, meg úgy általában az egész alak valahogy riasztó, vagy nem is tudom. Az a biztos, hogy nem akarok társalogni vele, egyébként is el kellene érnem az utolsó buszt, hogy minél előbb visszajuthassak a suliba, mert a végén még kapok érte, hogy kimaradtam, pedig most még csak nem is szándékosan teszem. Volt már rá példa, de most... nem így van, most nem valami buli miatt maradok ki, csak azért, mert felhúzott egy ismeretlen fickó, nem is kicsit.
Párat lépek csak, amikor meghallom a hangját, de eszem ágában sincs megállni. Nem, nekem nincs, de mintha a testem nem ugyanígy gondolkodna, ugyanis egyszerűen képtelen vagyok megmoccanni.
- Mi az... - ennyi csúszik ki mielőtt még a szám is becsukódik és már csak a mérges hümmögés az, ami marad nekem, de az egy ideig folytatódik, amíg meg nem áll a hátam mögött. A gyáva! Fél tőle, hogy ha látom, akkor kárt tehetek benne, pedig így csak még jobban felidegesít. Nem gondol bele a veszélyekbe, nagyon úgy látom. Fordítanám a fejem, hogy lássam, de esélyem sincs. Nem viselem jól a kiszolgáltatottságot. Vagy jobban fogalmazva, egyáltalán nem viselem el. Egyszer történt csak meg, de az olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy finoman szólva is kiborít, ami történik. És nem olyan értelemben, hogy sírva rimánkodjak. Nem, annál már erősebb vagyok. Egyszer megtettem, könyörögtem, kérleltem, hogy hagyja abba, hogy engedjen haza, de nem tette, aztán apámat is kértem, hogy ne üssön, mert nem az én hibám, de ő sem állt le. Csoda, hogy nem nyugodt beszélgetéssel oldom meg a problémákat, hanem szó szerint török-zúzok?
Összeszorítom a szám, ahogy beszél, ideges vagyok és talán valahol mélyen ijedt is, de az csak még inkább idegességben nyilvánul meg. Nem tudok visszavágni és faképnél hagyni sem, ami persze, hogy nem kicsit frusztráló és még kénytelen vagyok végig is hallgatni, ami még rosszabb, mint az összes többi.
- Ez nagyon... nagyon rossz ötlet volt! Ne merészeljen fenyegetni! - igen, már szinte fújtatok, amikor végre meg tudok szólalni, és amikor végre érzem a tagjaimat és tudom, hogy a mozgással sem lesz gond. Egy pillantást vetek csak az egyik partszéli fára, ami hangos reccsenéssel dől bele a vízbe. - Azért, mert a finom verziót gyakoroltam, ne gondolja, hogy nem megy a drasztikus verzió! - nem kiabálok, de érezni, hogy remeg a hangom a dühtől. Nem teheti meg, nincs hozzá joga, hogy kiszolgáltatottá tegyen. Ez az, amit egyáltalán nem viselek el, ez az, amivel a legjobban ki lehet hozni a sodromból, ez az, ami minden fájdalmamat és sérelmemet a felszínre tudja hozni. A karjára koncentrálok. Nem vagyok olyan durva, hogy a teste legyen a cél, csak az egyik, majd a másik karja. Az is nagyon tud fájni. Tudom... az apámnál úgy indítottam, a karját törtem el, amivel a sokadik pofont akarta adni, aztán a másikat, aztán a bordáit.
- Én el akartam köszönni... de nem hagyta! - kiabálok, ahogy megindulok felé, szinte érzem, ahogy ráz a harag, ahogy minden olyan dühöt rajta akarok most levezetni, amit mások halmoztak fel bennem.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 2 Május - 0:57

Még mindig bosszantja magát, hát hagyom, hogy értetlenkedjen. Valószínűleg még senki se mondta meg neki, pontosan mit is csinál, csak leállt veszekedni vele. Vagy faképnél hagyta. Eddig ennyi az ötletem arra, miért is ilyen türelmetlen egy igazi vitában. Most viszont már el nem tudom képzelni, mivel oktathattam ki annyira, ami még a most összekomponált, kissé ügyetlen monológjával is felveszi a versenyt. Kivéve egyet, de ott ő kérdezett, válaszoltam. Most pedig figyelem, ahogy sarkon fordul, és elindul. Felemelem a mutatóujjam.
- Várjon egy percet, kérem!
A vázizmai egyszerre állnak meg a mozgásban, hogy aztán az első szava után a szája is kényszeresen becsukódjon. Az emberek többségével úgy játszhattam, hogy azt hitte mindegyik, ő akarja, amit tesz. Ezzel a fajtával viszont másképp van. Legfeljebb erővel hathatok rá, de nem lesz rögtön akaratom kiterjesztése. Ettől viszont még húsból van ő is.
Kimért léptekkel közelítek. Kiélvezem, ahogy elképzelem, mire gondolhat cipőm surrogásának hallatán. Részben talán azért is közlekedek lassan, hogy méginkább megijesszem. Másrészt viszont azért, mert én ok nélkül nem szoktam futkosni. Megállok mögötte, kissé oldalra.
- Félre ne értsük egymást! Nem várom el, hogy egy hisztis kamasz minden kirohanása után bocsánatot kérjen. Bőven elég, ha a szülei pesztrálják folyton. De bátorkodom feltételezni, hogy ha én nem okozok verbális vagy fizikai úton kellemeslenséget, akkor nem illendő totális rosszindulattal közelítenie. Ez most nem kioktatás, egyszerű figyelmeztetés. Az emberek sértődékenyek és bosszúállóak. Magácska nem egy észlény. Ha igyekezne tisztában lenni a korlátaival, sikeresebben tudná kamatoztatni a tehetségeit. Így viszont könnyedén megöletheti magát.
Egyelőre maradok mögötte. Nem hiszem, hogy széttörhetne anélkül, hogy látna. Annyira nem volt sikeres a célzásban az imént. Nem, mintha félnék tőle, de kényelmetlenséget még okozhat.
- Mégvalami. Eddig nem voltam leereszkedő, de most talán sikerül. Akkor és úgy mosolygok, hogy önt idézzem, ahogy és amikor akarok. Szerencséjére én nem vagyok olyan bosszúálló. Tanulja meg rendesen használni a kis mutatványát, mondjuk hogy el tudjon törni egy fát, és akkor nagyon sok pénzt kereshet. Ja, és szerintem ha eddig jól mértem föl a türelmetlenségét és agresszivitását, rögtön ki is próbálja rajtam a trükkjét.
Elé sétálok, néhány lépésnyi távba. Széttárom a karom, és szinpadias mozdulattal körbe fordulok. Valahogy így működhet egy Ide lőjenek tábla is. Egyik kezemmel intek felé amolyan te jössz legyintéssel, és máris érezheti, hogy újra ura az állkapcsi izmainak.
- Van hozzáfűzni valója esetleg, vagy köszönjünk el?

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 1 Május - 23:04

Nikola & Jill

Olyan mintha minél inkább próbálna nyugtatni, én annál idegesebb lennék tőle. Ez létezik? Vagy csak már beképzelem magamnak az egészet? Legszívesebben hátat fordítanék neki, miután megráztam a fejem, hogy még csak reagálnom se kelljen arra, amit mond, mert nem akarok, mert... nem is tudok mit. Tényleg csak megkért, de pont akkor, amikor már amúgy is rémesen ideges voltam és ez nagyon nem tett jót a labilis lelki világomnak. Összeszorítom a szám és próbálok megnyugodni, tényleg próbálok, akkor is, ha nem igazán megy. Vajon van rá bármiféle esély is rá, hogy egyszerűen csak elmegy és abbahagyja a kioktatást? Azt sem értem, hogy egyáltalán mi a célja az egésszel és ez benne a legrosszabb.
- Rendben... akkor csak kért, de nem értem, hogy mégis mire jó az, hogy utána még ki is oktat, ezzel a felsőbbrendű mosollyal az arcán. Mi a fenéért kell ez? - tényleg ez a fő kérdés, nem igazán értem az okokat. Nem is ismerem a fickót és vannak tanáraim, bár persze rájuk is csak nagyon hevenyészett mértékben figyelek. Ez van, csapongó vagyok és az erőm is pont e miatt kiszámíthatatlan. Igazából nem is olyasmi ez, amivel olyan jól lehet célozni, csak törni-zúzni, az való nekem. Kiélhetem az idegességemet a dolgokon gond nélkül és még csak nem is okozok magamnak fájdalmat, mint az, aki mondjuk beleüt a falba. Bár tény, hogy volt már olyan pusztításom, hogy sikerült pár szilánkot szétszórva apró vágást ejteni magamon, de abban a pillanatban ezt nem is szoktam megérezni.
- Nem ártatottam még úgy senkinek... nem maga lesz az első, csak nem értem, hogy mégis mit akart tőlem. Elfogytak az üvegek, nem fogok hangzavart csinálni, sőt... azt hiszem jobb lenne visszamennem az iskolába. - igen, ezek tények, nem zavarom már tovább, bár bocsánatot kérni sem fogok, azért, mert miattam annyi lett az üvegének, vagy épp a poharának. Cseppet sem érdekel, biztosan könnyedén szerez másikat, hiszen afféle menő, gazdag pasasnak tűnik, főleg ezzel az úri dumával. - Szóval csak... hagyjon békén! - rá pillantok még egyszer, aztán egyszerűen hátat fordítok neki és elindulok visszafelé. Sötétedik és még az utolsó buszt hasznos lenne elérni, mert egyébként gyalog visszamenni a birtokra nem épp az, amire most vágyom. Rendben van meg tudom védeni magam, ha bárki ártani akar nekem, de attól még nem akarok órákat gyalogolni, csak meg valaki elszúrta az időmet, az estémet... meg úgy általában kellőképpen felhúzott.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 1 Május - 12:31

Jobb kezem az államat támasztja, bal kezem pedig a jobb könyököm alá téve. Érdeklődve figyelem, végighallgatom mondandóját néma csendben. Emésztgetem, amit mond. Eszem ágában sincs közbeszólni. Azt mondják, az ideges embernek szüksége lehet rá, hogy valaki meghallgassa. Eddig reagáltam rá, annak ellenére, hogy őt egy percig sem érdekelték a válaszaim. Csak arra kellettek, hogy legyen min idegeskednie. Ingatom fejem. Megmondanám, hogy a megzavarás kölcsönös volt, de tökéletesen figyelmen kívül hagyná az egészet, és duzzogna még egy kört rajta. Vagy üvegtörés helyett rajtam használná a képességét, ami komoly kényelmetlenséget okozna. Az egy dolog, hogy beszéltem neki a vénségemről, de egy demonstráció után még el is hinné. Meg aztán mi hasznom abból, ha itt agresszort csinálok belőle? Úgy van, abszolút semmi, nulla, zéró. Kezeimet védekezőn magam elé emelem, és szabadkozni kezdek.
- Csupán egy udvarias kérést akartam intézni önhöz. Elnézését kérem, ha ezzel megbántottam! Eszem ágában nem volt ilyesmit tenni.
Fejemet enyhén meghajtom, ezzel is jelezve, hogy sajnálom a dolgot. Hiába, reménytelen romantikus vagyok. Nem, nem a nyálasan udvarlós fajta, egyszerűen csak érzelmes. Kedvelem az ilyen udvariaskodásokat, mert legalább megvan a maguk rendszere. Hiába tiszteletlen, vulgáris, egyszerű a másik. Amíg maradok higgadt és előzékeny, enyém a gyeplő. Most sem én készültem az előbb idegbajt kapni. Arckifejezésem megértő, vonásaim lágyak. Leszek a megértő nagybácsi, morbid humorral természetesen. Azt imádom, folyton a falnak mennek tőle.
- Mint azt gondolom ön is nagyon jól tudja, az emberek nagyon sokfélék, és lehetetlen megtanulni kezelni mindegyiküket. Ráadásul sajnos ez a társadalom már nem egyszerűen erő alapú, ahol egyszerűen csak szétloccsanhatnánk a fejét minden idegesítő alaknak. - Mosolygok hozzá egyet, és újból magam elé emelem védekezőn kezeimet. - Biztosan megfordult már a fejében, de remélem, már nem tervez ilyesmit.
Visszafogottan nevetek is hozzá. Értem én a tréfát, csak nem szeretem. Mondhatnám, ha így lenne. A jó tréfa mindig jó. A jó társaság is. De egy fejet újrarendezni, az macera. Mármint nézőközönség előtt. Azt még nem kalkuláltam ki, hogy lenyűgözné, megijesztené vagy inkább idegesítené, hogy még azzal sem tudja rám kényszeríteni az akaratát. Azt már sejtem, hogy azzal akasztanám ki leginkább, ha a szemére vetném, pontosan azt teszi mint amit a legjobban utál.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 30 Ápr. - 20:34

Nikola & Jill

És tényleg képes egyszerűen elnevetni magát? El sem hiszem! Simán nevet, gond nélkül, és én csak nézzem végig, ahogy ilyen jól szórakozik... rajtam? Rohadtul nincs joga hozzá és ha tovább folytatja, akkor meg is fogom ezt mutatni neki!
- Elég! - a nevetésből, a hülye fejtegetésekből és mindenből. Nem kicsit frusztráló, hogy annyira okosnak gondolja magát, hogy ilyen fennhéjázva beszél, mintha valami mindent tudó lenne, aki bátran beleugathat mások életébe. Hát nem! Egyáltalán semmi joga nincs hozzá, csak csak így elemezgessen és kinevessen mást. Nem fogom fel, nem látta előzőleg is, hogy mit tudok? Hogy a karját is ugyanolyan gond nélkül el tudom törni, ha akarom... ha nagyon felidegesít és már eléggé közel van ehhez.
- Ez nem... nem játék, és úgy beszél, mintha nem lenne ember. Mi az,hogy az emberek így, megy úgy? Meg ez az egész elemezgetés dolog... komolyan kiborító, amit művel és nem én kezdtem. Csak megzavart és utasítgatni próbált, amikor itt bárki azt tehet, amit akar! - jó persze kicsit túlzok, mert inkább csak kért, de nekem eszem ágában sem volt azt tenni, amit ő akar, mert nekem épp ahhoz volt kedvem, hogy törjek zúzzak és hangoskodjak. Nem volt beleszólása és most sem, sőt csak egyre jobban felidegesít, ami szinte már látszik abban, ahogy a kezem időnként megremeg.
- Miben kellene elismernem bárkit? Ha idősebb, akkor jár neki az alapvető tisztelet, meg tuti okosabb és bölcsebb és bla-bla... Akit kedvelek, azt ismerem el, más nem érdekel. - ott van nekem az első számú téma, a drága jó apám, aki elvárta volna, hogy tiszteljem csak azért, mert az apám. És én megtettem, hosszú évekig csak azt tettem, amit kell, amit mondott, amit elvárt és nem ért semmit. Nem volt ettől kedvesebb, nem volt figyelmesebb és egy kicsit sem volt engedékeny. A tisztelet egy nagy baromság, vagy kölcsönös, vagy semmilyen, ennyi! A legtöbb felnőtt pedig még véletlenül sem tiszteli a nála fiatalabbakat, akkor pedig menjenek a pokolba, ez a nagyszájú, arrogáns... hidegvérű akárki is!

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 29 Ápr. - 21:35

Fejemet hátrahajtom, tüdőmet teleszívom levegővel, és harsány kacaj tör elő torkomból. Mikor fejem újból előre dől, az illendőség kedvéért egyik kezemet arcom elé kapom. Elfordulok, és néhány lépést teszek, miközben elfojtott kuncogástól remeg az egész testem. Legyűröm, de eltart néhány pillanatig. Még mindig vidáman, mosolyogva fordulok meg. Arcomról lesüt, hogy hálás vagyok a lánynak szórakoztató társaságáért.
- Igazán hálás vagyok azért, hogy korábban olyan tiszteletlen volt velem. Különben nem tartott volna sokáig társalgásunk, és talán sosem kerül sor erre az eszmecserére. Mindig is szórakoztatott ez a gyermeki kíváncsiság, ami folytonos elégedetlenkedéssel és lázadással párosul.
Miközben gondolataim szállnak szerteszét, tekintetemet pedig a táj bámulásával igyekszem megnyugtatni elmém szárnyalása közepette, kezemmel államat dörzsölgetem lassan. Mikor megszületik az elgondolás, mutatóujjamat magam elé emelem, jelezvén az ötlet létrejöttét.
- Tudja mit? Kísérletet teszek rá ismét, hogy nem túl szájbarágósan, de megválaszoljam kérdéseit. Kezdjük például a kor kérdésével! Mint mondottam, nem emlékszem rá, hány éves vagyok pontosan. Nem foglalkoztatott, sosem tartottam fontosnak. Ha perverzióról van szó, talán ez az enyém. Nem foglalkozom olyan dolgokkal, mint amivel az emberek rendszerint igen. Mint a koruk, egy üvegszilánk vagy sorozatos sértések. Hasonló lelki aberráció, mint a kegyed kényszeres ellenkezése. A harc is ennyi volt mindössze. Ön rántott előbb fegyvert, pedig a célja az volt, hogy engem bosszantson. Ilyen egyszerű. De ez játék csupán, nem érdemes túllihegni.
Folytatom kis töprengésemet hosszas pillanatokon át, majd én fordulok kérdéssel a kishölgyhöz.
- Nekem is volna egy kérdésem. Volt már olyan személy, akit igazán, őszintén el tudott ismerni?
Ekkorra végre alább hagy fecsegésem, ami az iménti hirtelen lelkesedésemnek köszönhetően következett be.

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 29 Ápr. - 20:41

Nikola & Jill

Nagyon-nagyon idegesít fickó, és naná, hogy nem fogom neki elárulni a koromat, mert egyszerűen nem akarom, főleg ha így áll hozzá. Akármennyire is igyekszem, pedig nem akarom hagyni, hogy kihozzon a sodromból, de végül mégis roppan a pohár, apró darabokra töröm. Az se nagyon érdekel, hogy beleáll pár szilánk a kezébe, sőt ennek még kifejezetten örülök is, hiszen ez volt a cél. Ennyibe nem fog belehalni, annyira azért nem komoly egy kis vágás. Hamar előkerül a zsepi és persze, hogy még jobban felhúz a reakciójával. Hülyét fogok kapni, isten bizony!
- Milyen harcról beszél egyáltalán? - nem volt ez semmiféle csata, csak egy kis csipkelődés, vagy játék, vagy... a másik felhúzása, vagy tudom is én! Olyan furán komolyan veszi az egészet, hogy határozottan idegesít vele, csak egyre jobban.
- Nem emlékszik rá? - nem értem, hogy miről beszél. Van ilyen, azért ez nem annyira nagy dolog, ha nem emlékszik rá, hogy mikor született. Előfordul, vannak akiknek kitörlik a memóriáját, meg olyan is, hogy valaki egyszerűen csak árva és akkor persze, hogy nem emlékszik. Én se emlékszem a saját születésemre, ilyen nem is létezhet, maximum azt tudom, amit mondtak, és azt, hogy az egyáltalán nem volt pozitív, hiszen az anyám fogta magát és otthagyott az apámmal. Ez a fickó meg a nagy komolyságával még emlékeztet is rá, csak az apám nem vigyorgott folyton úgy, mint valami eszelős.
- Ne szórakozzon már velem! Mi az, hogy vén szörnyeteg? Valami perverz állat, aki azzal szórakoztatja magát, hogy fiatal lányokat idegesít? Mást úgyse tudna kezdeni velem... nagyon jól meg tudom védeni magam! - egészen felcsattanok a végén. Fura a fickó, nagyon, de nem moccanok meg, nem lépek hátrább, még csak az arcom se rezzen, amikor egészen közel hajol, maximum a szívverésem gyorsulása az, ami bármiféle jellel is szolgálhat arról, hogy nem vagyok nyugodt. Abban viszont biztos vagyok, hogy meg tudom védeni magam, elég csak egy rossz mozdulatot tennie, megemelnie a kezét és tuti ziher, hogy törik a csont. Egyszer volt rá lehetősége, egyetlen srácnak, hogy olyat csináljon velem, amit én nem akarok, de az tuti, hogy ezt többé soha senki nem teheti meg!

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 28 Ápr. - 20:53

Nem várom el, hogy pontos kort mondjon, ha egyszer ő sem kapta meg ezt tőlem. Inkább azt gondoltam, elárulja, hogy dicsekedhessen vele. Meglep, hogy nem használta fel. Meglepetése viszont nem lep meg, ahogy a hirtelen stílusváltás sem a beszédében. Hagyom, hogy dühöngjön, kapkodjon. Hagyom, hogy kitalálja, mit is akar kezdeni a helyzettel. Hamarabb megoldja, minthogy kitalálja. Pedig azt hittem, valamivel tovább kitart a türelme. Mivel két ujjal fogtam megboldogult poharamat, a kezem nagyrészt megmenekül az üvegszilánkoktól. Egy nagyobbacska mégis beékelődik hüvelyk és mutatóujjam közé. Meglepődve és kissé sajnálkozva tekintek a kiálló szilánkra, majd bal kezemmel eltávolítom, és a földre ejtem. Előveszek egy anyagzsebkendőt, és nagy műgonddal letörölgetem. Ezt a törölgető mozdulatsort folytatom még, miközben újra a lány felé fordulok. Arcomon finomodik a mosoly, már kevésbé vad, kevésbé fölényes.
- Azt hiszem, a csatának vége. Már-már kezdtem azt hinni, hogy még tovább kitart, de így is lenyűgözött. Gratulálok kisasszony! Jó harc volt.
Enyhén biccentek felé. A kendőt reflexből a kezemre kötöm. Az emberek nem szeretik, ha valaki sebesülés után nem vérzik. Azt pedig főleg, ha még csak meg sem tud tartósan sebesülni. Főleg, ha ők maguk próbálják megsebesíteni.
- Kiérdemelte, hogy válaszoljak a kérdésére. Azért nem árulom el a korom, mert nem tudom, hány éve születtem.
Közelebb lépek, egészen közel. Közben körbe pillantok, nem hallgatózik-e valaki a környéken. A füléhez hajolok, és halkan, lassan szólalok meg.
- Egy vén szörnyeteggel beszélget éppen.
Mosolyom csak a szokásos, folyton ott lévő. Hátrahajolok, újból kiegyenesedem. Nem lépek messzebb. Tudom, hogy ezt is egy fajta versenynek, kihívásnak tekintheti. Akkor pedig nem enged se a szemkontaktusból, se a közelségből. Várok. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő lépése. Nehezen hiszem, hogy hinne nekem, vagy komolyan venné iménti szavaimat. De sose lehet tudni.

Tárgy: Re: Parti sétány

» Temze parti sétány