Parti sétány

Tárgy: Parti sétány Szomb. 11 Jan. - 17:43

First topic message reminder :

Egyszerű kis utcácska nem olyan messze a tótól, szinte végig azzal párhuzamosan halad. Leginkább egyszerű kertes házak találhatóak meg itt, így éjszaka már határozottan kihalt tud lenni a környék, bár nappal sem olyan vészesen nagy erre a mozgás. Csupán negyed óra innen gyalog leérni a partra.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 28 Ápr. - 17:56

Nikola & Jill

Nem vagyok képes vele tisztelettel beszélni, mert olyan baromi fennhéjázónak tűnik, hogy az őszintén idegesít. Nem tehetek róla, lehetnék kedvesebb is, de egyszerűen... nem akarok. Nincs igazán kedvem az egész beszélgetéshez sem, de legalább lefoglalom magam és nem fogok csak úgy meghátrálni, hogy faképnél hagyjam. Eszem ágában sincs, valahogy csak elérem, hogy ez a végtelen nyugalom elszálljon belőle és legalább egy ici-picit ideges legyen. Ha a borosüveg törésével nem, hát majd valami mással!
- Én pedig még nem múltam el harminc. - mosolyodom el, bár nem mondhatom, hogy barátságosan, inkább csak próbálom úgy mint ő, olyan fennhéjázóan. Nem mondom el a korom, mert ő sem tette, akkor nekem miért kellene? Követem szépen a példát és egyszerűen csak ugyanúgy teszek, mint ő, ebből próbálja belőni, az sejthető, hogy húsz már elmúltam, annyi azért látszik nagyjából. De mégis idegesít ez a folyamatos jó kedv, ezért is van, hogy végül csak rákérdezek, bár el nem tudom képzelni, hogy képes lesz normálisan válaszolni nekem.
- Hogy... mi van? - kerekedik el a szemem. Komolyan ezt most így felvázolta nekem? Nem, most már csak azért sem teszem azt, amit akar. Kicsit megzavart, főleg ezzel a légzés, meg szívverés elemzős dumával. Nem hiszem, hogy ekkora távolságból ez látszik, mert nem zihálok azért látványosan. - Mégis ki a franc maga? - olyan lehet, mint mi? Mutánsféle, szuperhallással, vagy szuperintelligenciával, vagy szuperidegesítőséggel? Vagy lehet, hogy ez az egész így együtt, de attól még ugyanúgy idegesít vele. Nagyon-nagyon koncentrálnom kell, hogy a távolabb tartott poharat ne repesszem ripityára, nagyon-nagyon nagy kedvem lenne hozzá, elmondhatatlanul nagy.
- Igen, gyorsan sem rossz. - az a baj, hogy ha mérges vagyok, akkor soha sem tudom csak úgy elvonni a figyelmem, csak úgy egyszerre lenyugodni, és most sem megy. Akármennyire is próbálok másra koncentrálni, a pohár a kezében csak úgy lazán darabokra törik, nem kicsit, nagyon, az egész, szilánkosra, és ha nem tudja elég hamar elengedni, akkor elég nagy esély van rá, hogy a kenyerét is kellőképpen megvágja a szorongatott szára.

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 27 Ápr. - 16:35

Eddig igazán jól szórakozom. Pedig egyáltalán nem gondoltam volna, mikor meghallottam az azt éktelen ricsajt. Valószínűleg nem is sejti, hogy már régen kárpótolt a megzavart nyugalmamért. Sejtettem, hogy csak gúnyolódik a korommal. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy komolyan veszi, ha én is bekapcsolódok. Annak viszont nem látom értelmét, hogy akár nagyságrendileg is beavassam, mikor születtem. Főleg azért, mert tulajdonképpen nem is születtem soha. Valami féligazságot odavetek neki, az talán elég lesz. Hazudni nincs ötletem, fantáziátlanul pedig unalmas, nincs is értelme. Úgyhogy úgy árulok el valamit, hogy ne sejtse a teljes igazságot.
- Elmúltam már harminc. És kegyed?
Legalább őszinte és van kiállása. Már azt hittem, nem vállalja fel a nevét. Főleg így, hogy még a keresztnevén is hívhatom. Van valami szépség abban is, ahogy manapság már hosszabb ismeretség nélkül is egészen közel engedik egymást az emberek. Olyan kedves, szórakoztatóan naiv ez a hozzáállás. Mondhatni veszélyes, a veszély pedig általában izgalmat jelent, ha az illető túléli. Ha nem, akkor is, csak nem lesz képes túl sokáig értékelni az élményt.
Az, ahogy kihívóan rákérdez, mire fel jókedvem, hát igazán és őszintén megnevettet. A rajzfilmes hahota sohasem volt stílusom, de egy-egy jóízű kacaj mindig is jól esett. Természetesen válaszolok neki, hiszen válaszomra várható reakciója is olyan lesz, ami a kívánt irányba tereli hangulatát.
- Nos, Jill, egyszerű az oka. Ön folyamatosan fáradozik rajta, hogy ellenem lázadjon. Korából ítélve az az elképzelésem, azért ellenem, mert éppen én vagyok a közelben. Ez eddig nem kecsegtetett túl komoly sikerekkel a számára, hiszen egy pillanatig nem állt szándékomban, hogy uralmam alá hajtsam. Mióta sejteni kezdte, hogy vakvágányra futott, bosszantani próbál. Vagy mint egy mellékes elfoglaltságként, nem tudhatom. Ráadásul minden erre irányuló tettével csak tovább szórakoztat. Most pedig szívveréséből és légzéséből arra következtetek, hogy bosszúságában már erőszakos eszközökön töri a fejét, amivel talán elérheti, hogy kihozzon a sodromból. Mindez alatt komolyan felbosszantva saját magát. Az, hogy ezt így, részletekbe menően megfogalmaztam magának csak olaj a tűzre.
Elnéző mosolyt villantok felé, és egy villámgyors mozdulattal legurítom maradék boromat. Eltartom magamtól poharamat, és úgy szemlélem.
- Igaza lehet, gyorsan se rossz.

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 26 Ápr. - 11:28

Nikola & Jill

Ráncolom kissé a homlokomat a válasz hallatán, mert nem igazán értem. Én tényleg csak viccnek szántam az egészet, mert olyan furán beszél, ami számomra nagyon nem megszokott, de hogy ehhez hogy jön a kora, azt végképp nem értem.
- Miért, hány éves? - persze, hogy simán rákérdezek, nekem jelent nekem ez nagy gondot, az ember úgyse válaszol arra, amire nem akar. Amúgy is mennyinek néz ki? Mondjuk max. harminc nem? Bár sose voltam jó annyira az idősebbek kormeghatározásában, először még Gabrielt is idősebbnek néztem, aztán sikerült, hogy alig van pár év csak közöttünk, egész meglepő, hogy ennek ellenére ő nem szimpla diák, mint mondjuk a többség. A poharába viszont így is gondolkodás nélkül iszom bele, nem gondolom, hogy ennek lehet bármilyen következménye, vagy legalábbis nem olyan, ami igazán jelent is valamit. Nincs ebben semmi, nem szánom megkörnyékezésnek sem, egyszerűen csak ezzel is azt jelzem, hogy nekem aztán nem mondja meg, hogy mit tegyek. Ha inni akarok valakinek a poharából, akkor azt teszem és kész, akkor is ha rúzsos lesz e miatt menő kristálypohara.
- Jillian O'Neil, de csak szimplán a Jill is elég... szolgálatára. - persze hogy kifigurázom még ezt is, mert pukedlizem egyet végén, mintha még szoknya is lenne rajtam, amit meg kellene tartanom oldalt, de nagyon jól látszik, hogy ezt baromira túljátszom. - És nem vagyok furcsa. - csak könnyen felhúzom magamat, ha valaki piszkál és láthatóan neki ez nagyon jól megy, mert még most sem hagyja abba. Azt pedig akkor sem értem, miért jó ennyit szórakozni egy borral, nagyjából egyformák, ez sem volt olyan húde nagyon különleges.
- Mi a fenének örül folyton ennyire? - szökik fel a szemöldököm, miközben lazán csípőre vágom a kezem előtte állva. Nem tetszik nekem, hogy folyton ez a mosoly ül az arcán, határozottan kezd zavaróvá válni, főleg mert folyamatosan azon vagyok, hogy kihozzam a béketűréséből és az istennek se sikerül. Ennél azért sokkal nagyobb gyakorlatom van már ebben, de a pasas minden próbálkozást lazán lepattint magáról.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 25 Ápr. - 20:39

Nem mondhatnám, hogy pontos a tippje koromat illetően, de legalább jó irányban tapogatózik. Az is több, mint a semmi. Már ha egyáltalán sejti, és nem egyszerűen egy bogaras fickónak tart. Mindkét esetben szórakoztatónak találom a szituációt.
- Nos ezt azért nem mondanám, de mindenképpen az egyik kedvenc évszázadom. Bár furcsálom, hogy hirtelen a korom iránt érdeklődik.
Már éppen bemutatkoznék, mikor hirtelen komoly tiszteletlenségnek lehetek tanúja. Már ha a régi, erkölcsileg a mainál jóval szigorúbb világból indulok ki. Már a saját köreimet tekintve, természetesen. Abban az esetben persze, ha feltételezem, hogy nem holmi könnyű nőcske a kishölgy. Mert bizony próbáltak már hasonló, kérkedő stílusban megkörnyékezni, nem is egyszer. Egy szó, mint száz, beleiszik a boromba. Kérdés vagy kérés nélkül. Ráadásul még egyéb furcsaságot is művel, ezt már szavakkal. Nevethetnékem támad, hát nem tartom vissza. Ahogy alább hagy kacajom, illedelmesen meghajolok. Nem viszem túlzásba a hajbókolást, az eddigiek alapján nem csak kora de rangja sem indokol többet.
- Edward Victor Appleton, szolgálatára! És miként szólíthatom a furcsa kisasszonyt, aki egy egyszerű kérésen képes felbosszantania magát, de a válogatós borivást érthetetlennek találja?
Nincs szükségem semmiféle komolyabb törekvésre, hogy megvizsgáljam. Önként kortyolta magába egy részemet az imént. Sejtjeim feltérképezik testét, majd észrevétlenül elkúsznak létfontosságú izmaihoz. Arcomra immár letörölhetetlenül odaforrt az a bizonyos mosoly, ami a magabiztosságon túl egy halvány kárörvendést is tükröz. Vagy inkább felsőbbrendűséget? Nehéz megmondani. Nem vagyok filozófus. Azt meghagyom azoknak, akiknem nincs idejük vagy képességük valódit alkotni.
Magam elé emelem poharam, és finoman megringatom a benne lévő vérvörös nedűt. Kimérten kortyolok egyet belőle, miközben tekintetem visszatéved a társaságomul szolgáló lázadó ifjúra.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 25 Ápr. - 14:31

Nikola & Jill

Határozottan idegesít a pasas. Egyrészt... mi a fenéért szól bele a dolgaimba? Mi köze hozzá, hogy mikor és mit csinálok és legfőképp, hogy hol? Másrészt milyen alapon szól bele egyáltalán abba, hogy mennyire megy nekem ez az egész. Mintha értene hozzá, és számára valami nyitott könyv lennék, vagy mi. Az a mosoly pedig még ennél is jobban dühít, olyan magabiztos, mintha nem törhetném el itt helyben akár a nyakát, csak, mert olyan kedvem van. Igaz, hogy még soha nem öltem meg senkit, de azért egy alkartörés sem kellemes dolog.
- Kisasszony... nemesek gőgje, honnan a francból jött maga, a múlt századból? - fura, olyan választékosan beszél, mint valami igazi úriember, akik viszont nem ilyen környéken szoktak sétálni. Aztán ott van az az állítólag drága és nagyon minőségi bor is... nevetséges az egész, ha akarom akkor egy pillanat múlva az egész a földön végzi és egyébként is nagy mennyiségben nem teljesen mindegy, hogy milyen egy bor íze? Oké, van olyan pia, amit nem különösebben szeretek, de amúgy nem vagyok túlságosan válogatós. Komolyan nagy a késztetés, hogy miután kitöltötte a bort, simán végezzek a poharával, most már csak azért is, főleg a következő szavak után.
- Mégis ki a jó franc maga? - eszem ágában sincs az üveggel foglalkozni, és még csak a szavaira sem figyelek annyira. Kifújni a levegőt és megnyugtatni a légzés... Én általában akkor pusztítok a leghatásosabban, ha mérges vagyok, nem pedig ha nyugodt, bár tény és való, hogy olyankor a célzás nem megy tökéletesen, de nem is biztos, hogy van rá szükségem. Gondolkodás nélkül lépek közben közelebb a fickóhoz és ha nem szorítja túl erősen, akkor simán kiveszem a kezéből a poharat, hogy beleigyak. A halvány rózsaszín rúzs, ami az ajkaimat díszíti vékony csíkban nyomot hagy a pohár szélén, miután visszaadom. - Azt hittem, ha már ennyire oda van érte, akkor minimum valami elképesztő íze van, de... semmi. - nem tudtam soha sem igazán megkülönböztetni a borokat, bár már előre látom, hogy majd el fogja magyarázni, hogy azért nem érzem az igazi ízét, mert nem koncentráltam eléggé az illatára, no meg lassan kell inni... na persze. Ha iszunk, igyunk rendesen!

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 23 Ápr. - 23:49

Amíg a kishölgy bosszankodik, és frappánsabbnál frappánsabb replikákon töri a fejét, én csak figyelek. Kicsit úgy, mint aki várja, hogy jöjjön valami csattanó is a hosszas előadás végén. Bár csattanó, az nincs, lassan kezd szórakoztatni a lány vergődése. Kezdem úgy látni, hogy nem is engem akar kioktatni, inkább saját magának próbál bizonyítani. Ez kikényszeríti belőlem azt a mosolyt, ami más szituációkban már sokaknak fagyasztotta meg a vért az ereiben. Most azonban - egyelőre biztosan - nem vérre megy a játék, ezért nem indokolt, hogy őrületet sejtsen bárki jókedvem mögé.
Kissé meglepődöm, mikor meghallom a halk ropogást kezem felől. Meglepő és egyben mulatságos, hogy most valami precízebb hatást produkált a kislány, hiszen szavai alapján egyre dühösebb. Én persze tudom jól - bármilyen telepatikus mizéria nélkül is -, hogy az előbbi kirohanás óta már megfontoltan keresi a szavakat, hogy bizonyítsa, neki bármit szabad. Mosolyom újra felkúszik füleim felé, most még szélesebbre, mint az előbb. Az üveget megemelem, látványosan megvizsgálom, majd visszaengedem magam mellé. Elismerően biccentek a lány felé.
- Nohát, nohát! A kisasszonyban nem csak nemesek gőgje, de a fejlődésre való ambíció is megvan! Nagyszerű!
Felhajtom a poharamban lévő bort, majd kitöltöm az üvegben lévő maradékot. Szinte tele lesz a pohár. Leteszem az üveget a földre, és izgatottan, gyors léptekkel a lány mellé sietek. Egy lépés távolságot azért tartok, már csak megszokásból is. Úri körökhöz szoktam, nem bébicsőszködéshez. Ott pedig idegenek nem állnak egymás nyakára. Újabbat kortyolok a borból. Mosolyom nem lankad.
- Azt kell mondanom, sikerült felkeltenie a kíváncsiságomat - jegyzem meg halkan, tekintetemmel a földön álló üvegre fókuszálva - Személy szerint nem vagyok nagy sporttudós, de több íjásztól és lvésztől is azt hallottam, hogy érdemes célzás előtt megnyugtatni a légzést. Valami oylasmit is említettek, hogy lövés előtt kifújják a levegőt - kissé megingatom a fejem - Ebben már nem vagyok biztos - legyintek a lány felé aprót, miközben végig az üveget nézem.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 23 Ápr. - 15:28

Nikola & Jill

Nem tudom, hogy miért kellene csendben maradnom egy nyílt terepen. Ha piknikezni akar, vagy sziesztázni, akkor azt egyszerűen ne itt tegye és kész, ennyire egyszerű. Nem fogok azért csendben maradni, mert ő azt mondta nekem, vagy mondjuk úgy, hogy finoman megkért rá, hogy hallgassak el. Nekem most ehhez van kedvem és minden jogom meg van hozzá, hogy így tegyek. Az pedig az ő baja, ha azok után, hogy látja rajtam, hogy elég mérges vagyok még fel is húz. Bátor fickó, vagy csak... nem számol a következményekkel.
- Nem ijesztett meg, csak épp nem érdekel a kérés, mert itt azt teszek, ami jól esik. - rántom meg a vállam. Nem a birtokán vagyok és csendben nem tudok gyakorolni, csak így, akkor meg ne szóljon bele, mert nincs köze hozzá! Felszegem az állam, de nem akarok én rátámadni, az fel sem merült bennem, miért tenném? Nem tűnik veszélyesnek, csak egy fickó, aki jó eséllyel épp rosszkor van rossz helyen, mert az tuti, hogy nekem most nem ahhoz van kedvem, hogy vele csevegjek. Még az sem szándékos, hogy az üveg alját kissé megrepesztem, az meg hogy minőségi a bor engem hol érdekel? Ittam én már sok mindent és soha sem az évjárattal szoktam elsősorban foglalkozni.
- Nem érdekel, hogy mi illetlen. - újabb apró vállrántás. Szóval valami úriember, vagy mi a csoda, hogy oda ne rohanjak! Értékes italt meg minek a vízpartra hozni iszogatás céljából, azokat menő éttermekben szokták elővenni nem? A következő szavak viszont már határozottan meglepnek, mert úg beszél, mint aki... tudja, hogy miről van szó. Felszökik a szemöldököm és a nála lévő boros üvegre siklik a tekintetem. - Valahogy... így? - nem tudom, hogy a szavai számítanak-e, vagy a harag, ami most bennem tombol, amiért megzavart, de nem is számít, nem ezzel foglalkozom, csak azzal, hogy a kezében lévő üveg nyaka szépen lassan reped végig. Most egészen csendesen. Hogy ezzel kihúzhatom a gyufát... mikor érdekelt ez engem?

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 22 Ápr. - 8:38

Most már egyértelművé válik számomra, hogy a kishölgy éppen gyakorolt valamit. Vélhetően sikertelenül. Ez a felismerés jól látszik tekintetemen. Legalább annyira, mint a visszafogott, lenéző magatartás replikája hallatán. Régen az ilyet egyszerűen felfaltam. Nem azért, mert annyira szimpatikus volt. Sokkal inkább mert kíváncsi voltam, hogy maradhatott életben ilyen hozzáállással ilyen sokáig. Azóta már tudom, miként működik az ember. Egy szép palackból a mérget is jó kedvvel kortyolja, anélkül, hogy megvizsgálná. Arcom marad nyugodt, kifejezéstelen. Inkább udvarias, mint őszinte. Igaz, ezek az úrias gesztusok nem is őszinteségre lettek kitalálva.
- Egy udvarias kérést intéztem önhöz, nem többet. Sajnálom, ha ezzel megijesztettem.
Szó sincs róla, hogy mimikám vagy hangom sajnálatot tükrözne. De egy úr a pokolban is úr. Annak szomszédságában is. Jobbnak látom, ha nem tartok szünetet, és befejezem gyorsan ezt a kis affért. Ha kellően ostoba lenne, már megpróbált volna szóval vagy tettel támadni. Egyelőre viszont csak a lázadó ifjú hangjai jutottak el hozzám.
Hallom, ahogy az értékes nedű cseppjei a földre potyognak. Tova száll felhőtlenül felszabadult kedvem. Gondolhatnám, hogy én voltam oly ügyetlen, és miattam sérült meg az üveg. Az iménti törések alapján viszont aligha hiszem. Nincs a kisasszonynál egyetlen kavics, se lőfegyver. A szilánkok pedig messzebb találhatóak.
- Másodszor pedig - az üvegre tekintek, majd hüvelykujjammal befogom a száját, a szivárgás alább hagy - ez itt egy igen értékes ital. Ha jól tudom, nem tettem kárt személyes vagyonában. Egy ilyen reakció öntől illetlen és nem helyén való! Harmadszor pedig ahelyett, hogy haragszik mindenre és mindenkire, igazán használhatná annak a csinos kis fejecskéjének a tartalmát. A görcsös irányítási vágy helyett elég lenne az anyag frekvenciájára hangolódnia, és hagyni, hogy az ösztönösnek szánt végtag ösztönösen működjön. Nem utolsó sorban csendesebb is lenne vele.
Kivárok néhány pillanatot, közben kérdőn tekintek felé, vajon megértettük-e egymást. A hidegvér jellemzőbb rám, mint egy képzeletbeli sarkvidéki hüllőre, de én sem szeretem ha provokálnak.

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 22 Ápr. - 7:56

Nikola & Jill

Pedig komolyan abban reménykedtem, hogy sikerül. Elég csak koncentrálni és akkor menni fog. Ennek ellenére nem ez történik, egyetlen üveget sem sikerül célirányosan megroppantani. Lehet, hogy nem is vagyok rá képes? Csak körülbelül tudom eltalálni a célt, de konkrét helyre nem tudok koncentrálni. Hiába mondták, hogy így van, én pedig határozottan mérges vagyok, amikor már csak egyetlen üveg vár magányosan a kövön arra, hogy kivégezzem. Már komolyan nem is reménykedem benne, hogy sikerülni fog, de nagy levegő és csak azért is megpróbálom. Menni fog! Muszáj sikerülnie! Nem létezik, hogy én nem vagyok jó semmire, amikor másoknak olyan jól megy ez az egész. Ha mindig csak nagy rombolást tudok véghezvinni, akkor nincs az egésznek semmi értelme. Összeszorítom a szemem és az üvegre koncentrálok. Gyerünk! Hallom a reccsenést, majd amikor felnézek látom, hogy az üveg nyakán végigfutott a vékony repedés, és egy pillanat múlva le is dőlne, ha nem hallanám meg az ismeretlen hangot. Komolyan a szívbajt hozza rám, aminek hála ripityára törik az üveg, nekem pedig össze kell szorítanom a számat, hogy ne robbanjak fel itt helyben. Haragosan pillantok hátra a fickóra. Lehet, hogy szimpla ember, akkor pedig látnia se kellett volna ezt, de tuti, hogy nem illik csak úgy a másik mögé osonni. Összeszorítom a számat, és próbálok lenyugodni.
- Úgy tudom, hogy ez közterület, távol a házaktól, azt teszek itt, amit akarok, és olyan hangosan, ahogy akarom. - nagyon nehéz megállni, hogy ne emeljem fel a hangom, de küzdök magammal, hogy menjen. Az már kevésbé sikerül, hogy a kezében lévő boros üveget kiszúrva ne repedjen meg szép lassan az alja. Tönkretette, pedig sikerült, hát csoda, hogy baromi mérges vagyok? Pillanatok múlva lassan szivárogni kezd majd a bor az üvegből, de mondhatjuk, hogy mázlija van, hogy a pohara még ép.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 21 Ápr. - 13:37

Mióta újból elkezdtem kijárni a szabadba, valahogy mindig kezembe akad egy-egy üveg bor. Külső szemlélő naivan azt mondhatná, egy gazdag alkoholista vagyok. Pedig az az igazság, hogy egyáltalán nem vagyok alkoholista. Nem is igazán hat rám az alkohol. Vagy úgy is mondhatnám, egyikünkre se hat. De megtanultuk alkalmazni az egyes szám első személyű önképet használni. És szeretem a jó bort. Ráadásul hasznos is. Ideális a kémhatása, és tele van gyorsan felszívódó szénhidrátokkal.
Kellemesen visszhangoznak a környék élővilágának zajai a víz felszínén. Csónakom csendesen ringadozik a vízen, én pedig mélán nézelődve iszogatom a bordeaux-it. Élvezem az idillt, miközben nagyszerűbbnél nagyszerűbb ötleteim versengenek a fejemben. Egészen addig, míg...
Csitt, csatt, piff, paff, törés, roppanás, reccsenés. Ha hevesebb vérmérsékletű lennék - na de kérem, most vérem is csak a látszat kedvéért van -, biztosan kilöttyintettem volna ezt a nemes nedűt itt a kezemben. Így viszont csupán nyugtázom, hogy némi diplomáciai érzékkel kapcsolatos gyakorlat következik, hogy véget vessek ennek a ricsajnak.
Ilyenkor különösen hasznos, hogy ki van kötve a csónak. Egyébként sem vagyok egy nagy hajós. Az automobilokkal még elbohóckodok, ha kell, de jobban szeretek csak utazni.
Már kint is vagyok a parton, egyik kezemben az üveg bor, másikban pedig kristálypoharam. A hang irányába sétálva hamar megtalálom a fiatal kisasszonyt, aki vélhetően felelős nyugalmam megzavarásáért. A következő pillanatban az elméletből bizonyosság válik, mikor látom, mit művel.
- Elnézését kérem, Hölgyem! Megtenné, hogy csendesebben múlatja az időt?

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 21 Ápr. - 11:22

Nikola & Jill

Néha tényleg jó egy kicsit elszakadni csak és nem foglalkozni senkivel és semmivel, akkor is, ha általában igyekszem a figyelem középpontjában lenni. Végülis azért ettől most se tértem el olyan nagyon, hiszen a kissé kihalt sétányon nem pont azzal ütöm el az időmet, hogy unatkozzam. Hoztam pár sörösüveget és egyszerűen csak úgy döntöttem, hogy most itt gyakorlok, mert nincs kedvem mindig csak a Birtokon szórakozni. Kit érdekel, ha esetleg valaki meglát? Nem szoktam én ezt olyan véresen komolyan venni, ki lehet magyarázni valami bűvész trükkel, vagy ilyesmivel. Annyi mindent meg tudnak csinálni már, a mi képességeinket is simán ki lehet magyarázni. Úgysem kell elmondanom, hogy csináltam, csak úgy megy és kész, nincs közül hozzá. Szépen lassan érem el a célt, ahogy a füves parton a tó felé közelítek. Nem kell más, csak pár szikla, amire szépen felhelyezem az üres üvegeket, aztán kellő távolságból próbálom majd meg letörni a fejüket. Kíváncsi vagyok, hogy tudok-e úgy célozni, hogy ne az egész üveg törjön ripityára, hogy megtalálhatom-e azt a pontot, amivel csak a tetejét repesztem le. Erwan szerint ha ismerem az fizikai megfelelő törvényeit, akkor sokkal jobban tudom majd használni a képességemet, célirányosabban. Biztos igaza van, hiszen ő eléggé ért ehhez, én viszont már rég nem vagyok hajlandó tanulással elütni az időmet. Na, de majd most... meglátjuk.
Erősen koncentrálok, de persze az első üveg úgy törik darabokra, mint annak a rendje. Elhúzom a számat. Jó tudom, nem sikerülhet elsőre, de azért szép lett volna. Nagy levegő, koncentrálni kell a fejesek szerint, biztos hogy az elég lesz. Még van öt lehetőség. Újra koncentrálok és a következő hosszában reped végig, ez sem az igazi... A következőt már szándékosan roppantom szét egyszerűen csak mert mérges vagyok. Az a baj, hogy soha sem volt türelmem az efféle kísérletezgetéshez és ez a mai napig sem változott. Még van három...

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 21 Márc. - 14:15

Számításainak megfelelően, sikerült is kihoznia Lábropit a sodrából. Pengeéles, halovány mosolyt villant a férfira, ám egyetlen provokatív megnyilvánulását sem viszonozza. Nincs szüksége rá... Akár egy elégedett nagymacska - épp, csak nem dorombol hozzá. A célját vele kapcsolatban egész biztosan elérte, s többé nem kell számítania a látogatására... hacsak nem akar ellene törni valamiért. Az pedig... már egyedül a jövő dolga lesz. Egy biztos: akárki is akarja majd szabadságát elvenni, számolnia kell a lány heves ellenállásával... mert ő inkább megdöglik, minél többet magával víve, semmint megadja magát akármilyen erőnek, hatalomnak. Neki nincs vesztenivalója. Már nincs.
Moira azonban keményebb diónak bizonyul, s nem hagyja magát elkedvteleníteni. Ennek a nőnek az állhatatossága még veszélyt hozhat rá.. Elégedettsége hamar elillan, ahogy a lány makacsul kitart barátságos álláspontja mellett.
- Hallgass a társadra, kislány... ez a Veszett dög nem fog neked segíteni.
Moira azonban nem és nem hajlandó vereséget szenvedni. És jól csinálja, azt is meg kell hagyni. Arcára merevedik a néma tiltakozás, s elutasítóan kihúzza magát. Egyetlen szóval sem illeti tovább a párost: se nem ígér segítséget, se nem fogad ellenük bajt.. Egyszerűen csak meg akar szabadulni tőlük, méghozzá minél hamarabb.
Szálfaegyenesen áll a helyén, míg a páros lassan el nem tűnik a fordulóban... s még aztán is marad kicsit. Akárha színpadon megvilágított reflektorfénnyel hívná fel magára a figyelmet az apró cetli, úgy hever ott a névjegykártya a fényben, az út közepén. Evy felvonja a szemöldökét... azután odalép, felveszi, és zsebre vágja. A fejét csóválva fordul meg, hogy a maga útjára eredjen - az emberek mily naiv könnyelműséggel osztogatják elérhetőségüket! S ha rossz kezekbe kerül..? Szívből kívánja, hogy többé ne akadjon dolga velük. Még aznap éjjel szárnyra kél, hogy felkészüljön... akármi is vár rá a jövőben. Hisz valóban: veszedelmes vetélytársak kerültek a rengetegbe, s ez alól nem vonhatja ki a fegyveres emberiséget sem.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 21 Márc. - 11:07

És az ajtó megint becsapódik, természetesen pontosan az orrom előtt, ahogy az történni szokott. Már a lány testbeszéde is elég beszédes önmagában, hát még a szavak, amik társulnak hozzá. Evannal ellentétben én nem érzem szükségét, hogy tudomására adjam Evelynnek, milyen esélyei is vannak valójában egy telepatával szemben. Ahogy ott van a másik, akinek szintén nem egyszerű a nyomára bukkanni. Lensherr. Kisebb szerencse, hogy egy teljes orosz illetve amerikai flotta emlékeit senki sem igyekezett kitörölni, így meglehetősen sok katona tudja felidézni magában élete egyik legfélelmetesebb emlékeként, amint több tucatnyi rakéta fordul vissza a tüzelőiket célba véve, mindössze egy mutáns akarata előtt meghajolva. Legalábbis nagyjából így rekonstruálta az esetet „hivatalosan” (vagyis mély titoktartás közepette) a CIA. Evelyn legjobb esélye ezzel szemben még mindig az lenne, ha madár formájában menekülne, de nincs okunk feltételezni, hogy valamiért a célkereszt rossz oldalán találhatná magát. Ami még nem jelenti azt, hogy esetleg ne keresztezhetné útja a másik kettőét…
Ilyen mértékű ellenállásra talán tényleg nem számítottam, de ez igazából semmin sem változtat. Amit akarok, el fogom mondani, hogy legalább elvégezzem azt, amiért itt vagyok. Evan sürgetésére, hogy inkább menjünk, kurtán bólintok, de a tekintetem még mindig a lányon nyugszik.
- És fontos, hogy megtaláljam. Nem akarunk adoptálni, nem akarunk elvinni sehova, és nem vagyunk az ellenségeid. Csak arra kérlek, hogy tartsd nyitva a szemedet – mondom továbbra is nyugodtan, azért is belenézve a fenyegetően villanó íriszekbe, mert nem áll szándékomban igazi okot adni neki arra, hogy támadjon. Megtehetné, persze, hogy megtehetné, de tudom én is, mikor nem tanácsos túlfeszíteni a húrt - Itt hagyok neked egy kártyát, az elérhetőségemmel – folytatom hirtelen, megelőzve a mozdulatot, amivel a zsebembe nyúlok, nehogy félreértse a mozdulatot, noha egy darab papírral tényleg nem támadhatnék rá, mással meg nem nagyon rendelkezem, mindössze egy kisebb elemlámpával. Előhúzom a kártyát, és lehajolok, hogy a földre tegyem. Kétlem, hogy elvenné a kezemből, vagy akár a földről is, de talán ha elmegyünk, ráveszi magát. Egy próbát megér - Ha esetleg hallanál ilyen emberről…az adósod lennék, ha értesítenél – célzom ezeket a szavakat még Evelynnek, határozottan ránézve, még mindig - Ebben az erdőben nálad sokkal nagyobb vadak is vannak, Evelyn. Vigyázz magadra. Menjünk – utolsó szavamat már Evannak intézem, és kész vagyok megindulni vele vissza a városba. Ha ma csak ennyire jutottunk, akkor hát ennyi az, ami sikerült. De egy kis részem még mindig reméli, hogy legalább elrakja azt a szerencsétlen kártyát…és eszébe jutok, ha netán olyan útra tévedne, ami valóban más mutánsok megismeréséhez vezetne. Akár még valóban az adósa is lennék, ha segítene közelebb juttatnia a keresett személyhez. Nem mintha a jelek szerint olyan nagyon segítségre vágyna, de ez könnyedén változhat, ha továbbra is egyedül járja az államokat, és még nekünk is sikerült a nyomára bukkannunk.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 19 Márc. - 14:56

Hogy én mennyire nem szeretem az ilyesféle szócséplést! Egyszerűen utálatos az egész helyzet. Csak Moira miatt viselem el ezt a lányt, érte képes vagyok rá, de nagyjából ennyi. Már az elején se gondoltam, hogy ebből bármit ki lehet hozni, de egyre inkább biztos vagyok benne, hogy nem fog egy árva szót se mondani nekünk arról, ami érdekes lehet. Makacsul hallgat és marcangolja magát a húga halála miatt, és persze gyűlöl mindenkit, akit lehet. Zsaru vagyok, nem lelki segély szolgálat! Az egyetlen reménysugár az, amikor mégis csak megtorpan az agyturkász emlegetésének hála, de még akkor sem hajlandó normális kommunikációra. Őszintén szólva én már rég itt hagytam volna a fenébe. Lesz majd más nyom, nem hiszem hogy ez a lány bárhova is elvezethet minket, hiszen fogalma sincs semmiről. Lehet, hogy soha nem találkozik azokkal, akiket keresünk, vagy senkivel, aki hasonló hozzá, hiszen képtelen bármilyen normális kommunikációra. Finoman szólva is csak csendben forgatom a szemem a reakciójára.
- Azt hiszed még mindig, hogy legyőzhetetlen vagy... röhej, hiszen én is leszedtelek altató lövedékkel. Valaki, aki kitörölte a nővérem agyából pár hét történéseit szerinted nem tudna megállítani?! - igen, azt hiszem elszakadt az a bizonyos cérna. Eddig türelmes voltam, eddig nagyon igyekeztem visszafogni magam, de nincs tovább. Nem fogom egy hisztis tininek simogatni a fejét, és folyton arra figyelni, hogy vajon mikor harap meg közben, mert hogy simán képes rá. Lényegében ez a lány egy sértett kamasz, aki nem tud mit kezdeni a vele történtekkel és ezért úgy vezeti le, hogy mindenkit utál, azokat is, akik segíteni akarnak. Akkor meg a francot se érdekel! Nem én fogom pátyolgatni, maximum ha veszélyesség válik be lehet fogni... igen be fogni, mint egy veszett kutyát, mert komolyan arra kezd emlékeztetni. Az újabb szavakra már végképp megcsóválom a fejem, de nem csúszik a kezem hátra a pisztolyra, amikor látom a szemében a változást. Nem, egyelőre nincs rá szükség, mert őszintén szólva én befejeztem! Nem látom semmi értelmét ennek az egésznek. Elindulhatunk más úton, és ennyivel le is van zárva ez az egész. Olyan helyen dolgozom, ahol a különlegességek mindennapiak, ez a lány egyáltalán nem annyira kiemelkedő, maximum azért, mert ő az egyetlen, akit meg is találtunk, de... megtalálunk majd mást is.
- A veszett kis farkas úgy sem fog segíteni Moira, menjünk végre... - eszem ágában sincs a figyelmemet innentől a leányzóra irányítani. Persze a szemem sarkából figyelem, mert nem akarok valamiféle kellemetlen történettel szembesülni, teszem azt, hogy a torkomnak ugrik itt hirtelen. A nevét pedig én tudom, de direkt alkalmazok hasonló kis "becézést", mint ahogy ő is tette. Tényleg úgy érzem, hogy ez az egész értelmetlen. - Megtaláljuk őket nélküle is, amúgy sem tud semmit, nincs haszna. - rántom meg végül a vállam. Egy informátor addig jó, amíg van információja, a nélkül semmit sem ér és ez tökéletesen igaz Evyre. Tényleg mennék, amennyiben a testvérem is benne van, nem hiszem, hogy van még itt keresni valónk. Őt is várja a munka és engem is, és ha új nyomra lelek úgyis azonnal tájékoztatni fogom, ez egy pillanatig sem kérdéses. Evy pedig... egy kicsit érezheti a finom célzást, hogy ő bizony nem tud semmiről, mi viszont igen, hogy sokan vannak olyanok, mint ő, és jó néhányan akár erősebbek is lehetnek nála, hiába van olyan nagyra magával. Ha pedig veszélyes lenne a jelenléte, simán küldhetünk utána egy osztagot, hogy elfogják, és bezárják valamilyen kellemes kis ketrecbe, az való neki. Megtaláljuk újra, ha kell, hiszen most is sikerült.

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 18 Márc. - 13:07

A lány szeszélye pillanatra maradásra bírta egy érdekes elszólás nyomán, s kivételesen még Evan szavaira is hajlandó párttalan nyugalommal odafigyelni. Emlékeibe rögvest bevillan az elektromos kisüléseket okozó srác kellemetlensége, így hát Evan felvetésére magában igazat ad: valóban... ha akad ilyenféle, miért ne lehetne amolyan is? Idegborzoló a tudat, hogy voltaképpen bármilyen esettel összehozhatja a sors... ámbár különösebb félelemmel nem tölti el - bízik önmaga adottságaiban.. s nem feltétlenül csak alakváltói képességében.
A pillanatnyi meglepettség után visszaköltözik a már jól ismert hideg közöny a lány vonásaira, s biccent.
- Szóval a fejekben turkál. Hát, majd elrágom a torkát, ha az enyémmel is megpróbálkozik.
Az lehet a legijesztőbb a nyugodt szavak mögött, hogy teljesen komolyan gondolja. Semmiféle lelki problémát nem okoz neki, ha állati agyarait valamely ember, avagy mutáns ellen kell fordítania. Az élete során megtanult tűrni, megtanulta lenyelni a fájdalmat.. majd pedig megtanult ölni és harcolni. A vadak életét éli - és kezd ráérezni az ízére.
Minden esetre tudatlanul is megválaszolhatta az emberekben motoszkáló, kimondatlan kérdést: esze ágában sincs szabadulni Gina emlékétől, sőt, elmondása szerint ölni is képes volna érte - és valóban. A húga életét meg nem menthette... ám az emlékét magában őrzi, a szívében hordozza. A gondolatra megrándul egy pillanatra a szája szeglete, akárha régi mosoly árnyéka próbált volna teret nyerni magának.. ámde aztán elereszti az érzést, s mélyre zárja magában. Ennek itt most nincs helye. A nyomozópárosra pillant, majd felvonja fél szemöldökét, úgy kérdez végül rá:
- ....És?
A beszélgetés lezártnak tetszett... ellenben van egy olyan érzése, hogy ha egyszerűen tovább indulna, attól még nem szabadulna meg ragadós társaságuktól. A mélypontra futott szóváltást azonban hamar elunja, így jobb híján, maga veszi kézbe az ügy tisztázását:
- Hja, persze... segíteni akartok. Végül is, az információ hasznos volt. Nem, nem ülök le veletek se kávézni, se pizzázni, beszélgetni meg aztán pláne. A Lábropi - itt alighanem Evanre gondolt a gúnynév mögött - a kezdetektől ellenszenves volt, rád meg nem vetett jó fényt a társasága. Ha felhagynátok kényszeres adoptálásommal, az azt hiszem, mindhármónknak megkönnyítené a dolgát. Ha meg a munkátok miatt kell rám tapadnotok, zsarukáim...
..S itt elsötétülő íriszekkel, fenyegetően lassú mozdulattal fordul velük szembe újfent.
- ...Akkor nagyon rosszal kezdetek.
Az elmélyülő hang, a pillanatra fényt visszatükröző íriszek talán nem szándékosak, minden esetre ugyancsak hatásosak lehetnek az idő közben kiteljesedett sötétségben. Moiráról ugyan csak tippelni tudja, hogy zsaruféle, amiért a maga által elnevezett (ha már a valós nevét azóta sem tudja) Lábropival jött ezúttal felkutatni őt, a fiú ellenben legutóbb sem tagadta hivatását, így arról mostanra megbizonyosodhatott. Nem újdonság számára, hogy szembe került a hatóságokkal, ellenben ha azt hiszik, a törvényeik alá hajtja a fejét, irgalmatlan nagyot tévednek... Nem tekinti magát embernek, törvényfélő állampolgárnak meg aztán pláne - nem tartozik közéjük. S e kívülállóságában bizony remekül meglelte a helyét.. jaj annak, aki megpróbálja visszakényszeríteni a társadalomba!

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 12 Márc. - 20:43

Nem hittem igazán, hogy majd éppen ez kelti fel a figyelmét. Reméltem, persze hogy reméltem, nem véletlenül dobtam ezt be bármiféle felvezetés nélkül, de egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán meghallotta, amit mondtam. És mégis betalál. Ha csak egy kicsit is, de betalál, és apró kis kapaszkodót képez számomra, hogy…hátha. Hátha mégis tudunk beszélni. Ha csak annyit elérnék, hogy nyitva tartsa a szemét Xavierre, ha csak elfogadná a kártyámat a telefonszámommal, vagy bármi…már közelebb lennék egy egészen kis lépéssel, mert abban már most biztos vagyok, hogy eddig valószínűleg nem volt szerencséje az illetőhöz. Ami mondjuk nem zárja ki, hogy találkozott olyasvalakivel, aki talán ismeri…alig fordul vissza, én azonban teljesen felé fordulok, pillantásom ugyanolyan nyugalommal figyeli jobb híján az arcélét, kezeimet majdnem zsebre vágom, aztán úgy döntök jobb, ha látja őket, még akkor is, ha már rég leengedtem őket.
- Igen. Olvas a gondolatokban, gondolatokkal mozgat tárgyakat, szavak nélkül üzen, ha akarja ismeri az emlékeidet…vagy el is veheti őket – vagy újakat adhat. Erről nem tudok, nem szól a dologról a fáma, és ha Charles nem fordult volna meg a CIA épületében, akkor bizonyára még annyit sem tudnék, vagy tudnánk róla, amennyit most tudni vélünk. Noha megvannak a magam kételyei a meglévő aktákkal kapcsolatban is. Ha azonban minden előttem ismeretes tényben kételkednék, az már tényleg kétségbeejtő lenne.
Szívesen folytatnám, hogy mi közöm is nekem ehhez az emberhez, és hogy akarom ezt mind Evelyn személyéhez kapcsolni, elmondanám neki, hogy meg akarom találni, meg kell találnom, és még az is lehet, hogy az ő útja egyszer még keresztezni fogja Charlesét. Épp úgy, ahogy három éve fiatal mutánsok toborzására indult. Állítólag. Megkérdezném, hogy volt-e már rá példa, hogy más mutánsok keresték, fel akarták venni vele a kapcsolatot, rá akarták beszélni valamire…egyelőre azonban hallgatok. Csak megválaszolom a kérdését, és hallgatok. Hiszen valahogy, valamivel fenn kell tartanunk az érdeklődését. Ha egy kicsit is érdekli ez a képesség, talán marad. Legalább annyi ideig, hogy elmondhassam neki, mi történt velem. De lehet az is, hogy önös érdekből keltette fel a figyelmét a dolog…ha neki is szüksége lenne erre…nem, erre még gondolni is meredek, és túl sok hiú reménnyel kecsegtetne.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 7 Márc. - 11:04

Lehetek őszinte? Igazán feleslegesnek érzem ezeket a köröket. Rendben oké, ő az egyetlen támpont jelenleg, de találhatunk mást is valahogy... a munkám most már közelebb hozhat az Evy-hez hasonlókhoz, és ha bárkit sikerül fellelni, nem fogom majd vissza magam, hogy minél előbb szóljak. Ez a lány viszont kétlem, hogy bármit is mondana nekünk, ami a segítségünkre lehet. Most is ugyanolyan ellenséges, mint amilyen eddig volt. Most is ugyanolyan szúrósan néz és talán csak azért nem megy át megint tomboló őrültbe, mert nincs kedve hozzá és inkább nyugodtan elsétálna innen, hogy hagyjuk békén. Azért próbálkozom, persze a magam módján, hiszen Moira kedves szavai láthatóan nem igazán érnek az ég világon semmit sem. Nem hiszem, hogy szép szavakkal hatni tudnék rá, hiszen ez legutóbb se sikerült, ezért látom jobb megoldásnak azt, hogy megpróbálom legalább kicsit felhúzni. Hátha... áh nem is tudom! Akkor se tudunk beszélni vele, ha átmegy farkasba, vagy tudom is én, és a végén még ránk is támad. De más ötletem meg nincs, mert most láthatóan azon van, hogy gond nélkül faképnél hagyjon minket, az pedig a lehető legrosszabb opció. Persze a nővérem azért még próbálkozik, nem is ő lenne, ha nem így tenne, bár továbbra is úgy érzem, hogy nem fog ez sokat elérni, akkor pedig főleg, amikor el is sétál közöttünk a leányzó. És végül mégis megtorpan. A fene gondolta volna, hogy ez a momentum az, ami felkeltheti az érdeklődését.
- Úgy gondoljuk, hogy sokan lehetnek olyanok, mint te, és ha egyszer állatokká tudsz változni, miért ne lehetne olyan is, aki belenyúl mások fejébe nem? - rántom meg a vállam, de a bővebb választ meghagyom Moirának. Amúgy is ő tudja jobban elmagyarázni azt, hogy mi történt vele, nem pedig én. Én maximum röviden felvázolhatnám, hogy vannak bizonyos dolgok, amikre nem emlékszik, miközben mások igen, és hetek mentek el az életéből arra, hogy nyomozzon valakik után, akikről most fogalma sincs. Hát naná, hogy meg akarja tudni, hogy miért van az egész, szerintem ezzel mindenki így lenne a helyében. Kíváncsi vagyok, hogy Evy-t miért pont ez a rész érdekli ennyire. Szeretné, ha valaki belenyúlna a fejébe, hogy megnézzen valamit, vagy... hogy kitöröljön? Nem hiszem, hogy az a szándéka, hogy eltüntessék a fejéből a rossz emlékeket, de az is lehet, hogy helyre lehetne ott tenni pár dolgot, ami miatt most így viselkedik. Tuti, hogy nem volt ez a lány egész életében ilyen ellenséges, azt azért nem tudom elképzelni. Biztos volt normális időszaka is, mert az mindenkinek van, maximum régen, vagy rövid ideig, de... kellett hogy legyen.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 6 Márc. - 14:16

Segíteni, hát persze. Ó, hogy mennyire unja már ezt az indokot! A legszívesebben rögvest nekitámadna Evannek: hát úgy néz ő ki, mint aki segítségre szorul, különösen, ha az egy magafajta?! Egyébiránt is a sors iróniája, hogy bár segítségről papolnak neki, a nő nyilvánvalóan valami segítséget várna tőle, a személyes ügyével. Mi van az emberekkel, teljesen megzavarodtak? Előbb az a bosszantó fiú, most meg ezek - jótétléleknek tűnik talán?!
Az FBI-os férfi következő megnyilvánulásával sem lopja be magát épp a lány szívébe - kérdéses, hogy egyáltalán be lehet-e lopni oda magát valakinek is?! -, ellenben rezzenetlen arccal vonul el mellette, s a pillantását az égnek emeli, amikor már háttal van nekik. Moirának válaszolnia sem kell, hogy felismerje, mire megy ki a játék. A filmipar és a média évekkel ezelőtt lerántotta már a leplet a jó zsaru-rossz zsaru taktikáról, bár egy ravaszabb ember előbb-utóbb ezek nélkül a segítségek nélkül is felfedezte volna az összefüggéseket idővel... és belé bizony szorult némi ravaszság és éleslátás, máskülönben nem húzta volna idáig. Igaz, rókával még sosem volt dolga... de majd idővel talán keres egyet. Sőt.. talán nem is volna rossz ötlet lassan ellátogatnia 1-2 vadasparkba, hogy néhány új állattal is kapcsolatba kerüljön. Ellenségei gyűlnek, az ő meglepetésszerű tárháza azonban kezd kifogyni. Márpedig nem árt, ha mindig van egy-két mentőkártyája a tarsolyában... különösen azok után, hogy már tudja: nincs egyedül.
Pár lépésnyire, ha elhagyta a párost, amikor hirtelen megtorpan, és összevonja a szemöldökét. Nem hatja meg sem Moira kérlelése, sem Evan próbálkozása - mondhatni úgy pereg le róla, akár egy langyos nyári eső.. A nyomozónőnek azonban mégis sikerült elejtenie valamit, ami megfogta. Félig fordul csak vissza, ahogy elgondolkodva Moirára pillant.
- Valaki képes rá, hogy belenyúljon a fejedbe?

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 5 Márc. - 16:57

Bár meglepne a kissé ugyan késő, de hideg határozottsággal, és végletes elhatárolódással érkező válasz. Nem lep meg. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez könnyű lesz. Lehet, hogy Evan még nálam is csökönyösebb néha, és sokkal könnyebben fel tudja kapni a vizet, de ez legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne tudná pontosan, és jól felmérni azokat az embereket, akikkel találkozik a munkája során, úgyhogy a beszámolója alapján tudtam, hogy mire számíthatok. Talán csak optimistább vagyok. Vicces, hogy az a sok képtelen dolog, amit láttam az elmúlt pár évben, valahogy bizakodóbbá tett. Ha efféle, korábban képtelennek, lehetetlennek vélt dolgok létezhetnek a világunkban, akkor az élet más területein is lehetséges olyan eredményt kicsikarni, amire korábban nem gondoltunk volna. Csak dolgozni kell rajta, dolgozni kell érte, keményebben, mint bármikor. És én kész vagyok mindenemet bedobni akár csak öt percnyi józan beszédért is Evelynnel. Elvégre nincs más dolgom. Ezért jöttem ide. És nem adom fel könnyen.
Érzem, Evan jelenléte nem tölti el annyi örömmel sem, mint amennyire én hidegen hagyom. De legalább nem támad elsőre, és én már ennek is örülök, ez is valami. Minden kezdet nehéz, de egyelőre nem indítunk katasztrofálisan, jobb híján ebbe kapaszkodom. Az, hogy elutasít, szinte természetes…nem vártam, hogy egy kurta bemutatkozás után teadélutánba kezdünk. Evan szavaira egy kicsit felvonódnak a szemöldökeim. Tudom, mit csinál, hogyne tudnám, csak nem vagyok benne biztos, hogy ez ebben a helyzetben célravezető. Ha felhergeli, és ezért marad, akkor igaz, hogy legalább marad, de egyáltalán nem biztos, hogy meg is hallgatna. Sokkal jobb ötletem, mint hogy kitartóan a nyomában loholok a lánynak, és lyukat beszélek a hasába, nekem sincs, úgyhogy akkor már egy kapura is játszhatunk.
- Nem igazán hiszek abban, hogy valaki örökre elveszhetne…hónapok emlékeit vették el tőlem, de én még mindig én vagyok – olyan ez, mint a vakon tapogatózás, csak kapirgáljuk a felszínt, próbálkozunk, hátha valami betalál. A szavaimat ugyan Evannak célzom, de a tekintetem továbbra is a lányon pihen, puhán követi, lanyha érdeklődéssel figyeli, ahogy felénk sétál, csak fordulok utána, ha el is halad közöttünk. Most, hogy megvan, nem engedhetem el olyan könnyen.
- Nem kell érdekelnie az ügyemnek, Evelyn, de ha meghallgatnál, az semmibe sem kerülne. Nem akarlak elvinni sehova, nem akarlak rávenni semmire, beszélni szeretnék veled – nem azt akarom, hogy helyettem cselekedjen, nem azt várom, hogy teljes szívével és lelkesedésével elkötelezze magát az én utazásomnak. Miért is tenném? Ez az én dolgom. Én csak arra vagyok kíváncsi, mit tud. A többi mutánsról, nem környékezte-e meg valaki, aki segítséget ajánlott neki, egyáltalán tudja vajon, hogy nincs egyedül…? Ez még eszembe sem jutott.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 27 Feb. - 15:42

Úgyse hagynám őt itt egyedül járőrözni, mert a végén még baja esne. Ha Evy tényleg itt van a városban, akkor fegyvertelenül összetalálkozni vele nagyon nem lenne okos ötlet. Szóval maradok, ez nem kérdés, főleg ha ő mindenképpen így akarja. Amikor pedig meglátom a távolban az ismerős arcot, már tényleg nem kérdés, hogy jól döntöttem. Megtorpanok és őszintén szólva nem sokon múlik, hogy a pillantása után ne akarjak megint a fegyverem után kotorni. Nem arról van szó, hogy félek tőle, de... a jó életbe is! Valahol mégis csak benne van a pakliban. Nem vagyok egy betoji alak, de attól még ez a lány igenis veszélyes, és ha nem vagyunk elég körültekintőek, akkor igazság szerint nem is tehetünk ellene semmit. Akárhogy is, de rossz belegondolni, hogy hozzá hasonló mutánsokkal van tele a világ. Ki tudja, hogy hol és melyik sarkon futunk bele egybe, és hogy melyik olyan veszélyes, hogy semmit se tehetünk ellene. Még elképzelni is nehéz, hogy milyen veszélyes képességek lehetnek, amikkel szemben esélyünk se lenne megvédeni magunkat, vagy egyáltalán csak túlélni. Pocsék dolog, ha gyengének érzed magad, és ha ezeket átgondolom, akkor nagyon is erre a következtetésre kell jutnom.
Ezért és persze Moira miatt is maradok végül egy helyben. Az övé most a terep. Ha valaki tud hatni erre a lányra, akkor az csak a nővérem lehet. Ha neki nem sikerül, akkor kétlem, hogy akárki más alkalmas lenne erre. No meg szeretném is, hogy közelebb jusson a válaszaihoz, hiszen egyértelműen tudom és látom minden nap, minden percében, mennyire kikészíti már ez a bizonytalanság.
- Nem akarunk ártani neked Evelyn, csak... segíteni szeretnénk, mint legutóbb is. - tudom, hogy akkor se hitt nekem, és akkor sem akarta elfogadni, hogy nem bántani akarom, hogy ez fel sem merült. Nem hiszem, hogy most többet érnének a szavaim, de attól még igenis muszáj kimondanom, mert a tekintete egyértelműen azt mutatja, hogy ha lehetne, akkor felnyársalna itt helyben, vagy letépné a lábamat, amire legutóbb nem volt lehetősége a kábító töltény miatt. Nem lep meg, hogy gond nélkül tovább akar menni és kicsit sem érdekli az, amit Moira mond neki. Pedig mennyire szép lett volna, ha egy kicsit megpróbál emberien viselkedni, de azt se tudom, hogy mennyi emberség maradt még benne ennyi idő alatt, hiszen már jó ideje van egyedül és ez az állattá válás elég erősen hat rá, ezt legutóbb is tudtam.
- Mondtam Moira, hogy ő már elveszett... az emberi oldala kihalt, és már csak emészti magát a húga miatt. Mást kell keresnünk. - direkt beszélek a nővéremhez és direkt fogalmazok így. Persze ugrásra készen, hogy bármikor előkerülhessen a fegyver, mert hát mi a cél... hogy egy egész kicsit felhúzzam, hogy ne sétáljon el csak úgy mellettünk, hiszen a nővéremnek idő kell, hogy beszéljen vele. Az pedig, ha most én lesz a rossz zsaru, ő meg a jó tökéletes felállás. Más ötletem pedig egyelőre nincs.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 24 Feb. - 20:21

A dolog groteszk mivolta felkeresi, és megtalálja keserédes humorérzékét, bár vidámabb attól még nem lesz a felfedezéstől: teljesen elfeledkezett érkezésének eredeti céljáról, s így a csalinyomokat követő kopóknak pont ő maga sétált elébe. Zseniális. Ha valamit, hát legalább azt megtudta így, hogy Evan valóban a nyomában lihegett, s nem csupán a paranoia hajszolta.. nosza, most már ezzel is tisztában van.
Magában hamar rendezvén a fejleményeket, nyugalmát visszanyerve méri végig kettejüket. Bár Moira az, aki magához kéri a szót, s feltartott kézzel előrébb lép, mindössze egyetlen futó pillantással illeti - utána metsző tekintetét egyenest Evanébe fúrja.
- Hja... ez már nevezhető cserkelésnek. A következő a hajtóvadászat lesz?
A válasz váratott magára kissé, ám amikor végre szóra nyitotta száját, abban sem volt köszönet: szavaiból csakúgy mar a gúny, még ha oly szórakozottak is... szemei villanásában azonban egy pillanatra felsejlik a fenyegető folytatás: "Csak aztán nehogy vaddá váljon a vadász.." - hogy ki végül miért nem mondja őket, ki tudja, miféle szeszélyének köszönhető? Így is biztos azonban benne, hogy Evannak nagyon is átment az üzenet.
Amikor Moirára néz újfent, már nyoma sincs a pillantásában fenyegetésnek.. ellenben barátságos szikrának sem. Hideg, kemény tekintet vágja mellbe a nyomozónőt.
- Nem érdekelnek a személyes ügyeid. Azt hiszem, ez épp elég egyenes beszéd. Most pedig akár ki is térhetnétek az utamból.
Szavai végeztével pedig, begyűri a szájába a maradék tortillát, a szalvétát a zsebébe gyűri, majd kényelmes tempóban, ám annál kimértebb léptekkel feléjük indul - feltehetően azzal a céllal, hogy nemes egyszerűséggel elsétáljon közöttük. S bár tartásán aligha látszódik feszültség, a szemei élénken villannak. Talán még nem is volna ellenére, ha támadás érné. Ó, hogyne.. valami különös, mélyen fortyogó harag nyomán, szinte vágyik rá, hogy okot adjanak neki.. semmi sem szolgálna most nagyobb örömére.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 21 Feb. - 12:51

- Igaz – adok igazat Evannek elhúzva a számat. Tulajdonképpen vicces, hogy még mindig képes vagyok megfeledkezni azokról az előnyökről, amit egy-egy képesség nyújthat a birtokosának. Pedig meglepődni már tényleg nem tudok, szinte semmin, és az elmúlt három évet csak az tette ki, hogy minden furcsa esetet elővettem, mindent feltúrtam az archívokban, és egyenest listát vezetek arról, hogy milyen képességgel rendelkező embereket ismerünk, ami ugyan nem jelenti rögtön azt, hogy tudnánk is, hol keressük őket. Mint mondjuk azt a bizonyos Professzort. Szeretném, ha teljesen a lány helyzetébe tudnám képzelni magam, de nem megy. Nem tudom, mihez kezdenék, ha bármilyen állat alakját fel tudnám venni. Madár lennék és elrepülnék? Aprócska pók a lombokban rejtőzve? Nem akarok erre gondolni. Ha így fogom fel, soha az életben nem találjuk meg, akár fel is adhatnám, de még nem vagyok hajlandó. Meg kell találnom. Pedig mit is várok tőle…? Nagyon is elképzelhető, hogy teljes magányban él, akkor meg mit tudhatna arról, amit én keresek? Akiket én keresek? Csalinak még sem használhatom, főleg úgy, hogy magam sem tudom, milyen halat is akarok én tulajdonképpen kifogni.
Kétségbeejtő ez az egész. Valahol mélyen tudom, de a gondolatot minduntalan elhessegetem, ahogy a bosszantó legyeket szokás. Sajátos formája ez annak, hogy voltaképpen homokba dugom a fejemet. Én a kitűzött feladatom nehézségéről nem vagyok tudomást venni, nem pedig a valóság problémáiról. Pedig egyre csak szürkül, én pedig kapaszkodom abba a reménységben, hogy az éjszaka sötét leple olyan védelmet adhat a lánynak már önmagában, hogy bátrabban merészkedik elő. Honnan is tudhatnám, hogy így lesz? Egyáltalán sehonnan. Egy próbát azonban megér, ahogy eddig minden más is megért egy próbát, még akkor is, ha aztán a legkevesebbet sem segített. Utolsó szalmaszálnak még mindig ott van a holnapi nap, meg a bolti rablások esetének kivizsgálása, de nem szeretném túl korán zárni a napot. Már éppen megemlíteném Evannek, hogy ha gondolja, legalább ő menjen aludni egyet, hogy egyikünk szó-szó kipihent legyen a holnapi nap folyamán. Elvégre az én zseniális ötletem a sötétedésben itt kinn keringeni, és bár tudom, hogy nem szívesen hagyna itt, különösen fegyvertelenül, de ha akarna, tényleg nyugovóra térhetne…
…de mielőtt szóra nyithatnám a számat, éppen megtorpan, és egy kurta szóval felhívja a figyelmemet valamire. Pontosabban valakire. Én is azonnal megállok, tekintetemet a kanyarban kibontakozó alakra függesztenem. Hát ő lenne az. Indokolatlan öröm tölt el pusztán attól, hogy megvan. Végre megvan. Holott itt és most fog minden eldőlni, egy pillanat alatt elijeszthetem, hogy aztán soha többet ne bukkanjunk a nyomára…de nem. Ezt nem szúrhatom el. Egyszerűen nem. De legalább nem rohan azonnal. Csekélyke remény - Evelyn…? – szólítom meg, épp csak egyetlen egy lépéssel hagyom magam mögött Evant, mintegy jelezve, hogy most itt én fogok beszélni, akárcsak foglalkoznia sem kell az öcsémmel, ha nem akar, én pedig nem fogok közelebb menni, ha csak nem ad rá engedélyt. A kezeimet felemelem, üres, kitárt tenyereim a lány felé fordulnak - A nevem Moira MacTaggert. Beszélni szeretnék veled. Csak beszélni. Személyes ügyben – mivel közelebb nem megyek, ezért kénytelen vagyok a normális hangszínemnél egy kicsit hangosabbat megütni, de tényleg nem fogok elsőként mozdulni, semmilyen félreérthető mozdulatot sem tenni.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 12 Feb. - 13:24

Menni fog ez, biztos vagyok benne, hogy végül megtaláljuk majd. Egyedül csak afelől van bennem sok kétség, hogy ez ér-e valamit, hiszen akárhogy is nézzük, de... nem tett az a lány rám túl jó benyomást és valahogy nehezen tudom elhinni, hogy egyszer észérvekkel csak úgy meg lehetne győzni. De ha már egy kis támpontot adna Moirának, már azzal is megelégednék. Most nem a nyomozásom a legfontosabb, amúgy sem hivatalosan vagyok most itt, sokkal inkább az, hogy a nővéremnek sikerüljön végre egy kicsit közelebb kerülni a rengeteg kérdéshez, ami benne halmozódik már régóta. Remélem, hogy tényleg el tud érni Evy-nél valamit. Végül is nő, talán hatásosabb szövegeket ismer, mint én, annak ellenére, hogy úgy gondolom buta ötlet volt, hogy nem hozott magával fegyvert. Azért az mégis csak kell, mert bármennyire is reményt táplálunk, mégis csak bármi közbe szólhat. Teszem azt egy vicsorgó farkas, vagy egy rúgkapáló ló és egyiknek a támadását sem szeretném újra a bőrömön érezni.
- Fene tudja, szerintem az ő képességével napközben se jelent nagy gondot feltűnés nélkül közlekedni, de persze nyugodtan folytathatjuk. - bólintok egy aprót. Nem sietek sehová, ha úgy gondolja, hogy egyelőre még nem fújjunk takarodót, akkor maradok, csak ugye annyi volt a logikám, hogy ő láthat jól sötétben, mi viszont nem igazán valószínű, hogy kiszúrjuk, ha ő nem akarja. Meglátjuk, persze elemlámpa van és egész jól az utcák kivilágítása is, főként beljebb a városkában, de azért mégsem lesz éjszakai látásunk és kommandós felszerelés azért egyikünknél sincs most. Persze értékelem én az eltökéltségét, mindig is ilyen volt és annak ellenére, hogy csupán a féltestvérem és kölyökkoromban elég sokat piszkáltam, mégis csak e miatt nézek fel rá. Csendben lépkedek hát tovább és persze a tekintetemet továbbra is a sötétségbe fúrom. A világítás időnként még úgy, ahogy elmegy, de ahogy sötétedik érezni, hogy a lámpák nem teljesen jól vannak kicentizve, és néhol szinte alig ér össze a fényük. Emberi szemmel pedig ez azért elég rendesen kihívást jelent. Ha sokat mászkálunk így meresztve a szemünket, a végén még sikerül holnap kellemes szúró érzéssel ébrednem. Volt már rá példa, már azt is felvetette a főnök, hogy talán kéne valamiféle szemüveg, de ilyesmit én aztán tuti, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni.
Aztán az egyik kanyarodó után ösztönösen torpanok meg, amikor meglátom az ismerős arcot. Azt hiszem ismer már annyira a nővérem, hogy tudja, nem azért álltam meg, mert hirtelen görcs állt a lábamba. Kissé megköszörülöm a torkomat, hogy tuti kiszúrjon minket, bár nem hiszem, hogy erre nem kerülne sor, főleg mert ő is egy pillanat múlva hasonlóképpen fagy be, mint én.
- Moira... - szerintem most ennyi épp elég. Azt hiszem itt nem működne az, hogy széles mosollyal sétálok közelebb és a jól ismert módon bemutatnám őket egymásnak. Evy, ő itt Moira, a nővérem, akinek kipucolták az agyát és szeretne rájönni, hogy miért. Moira, ő itt Evy, kedves lány lehetett valamikor, csak épp időnként átmegy vérengző vadállatba és igyekszik letépni az ember lábát. Nem, ez nem lenne célra vezető. Arra viszont legalább koncentrálok, hogy a kezem ne mozduljon automatikusan a fegyverem felé. Sikerül is megállni, amúgy is tiszta ciki már egy FBI ügynöktől, ha egy fiatal lánytól már akkor elkezd parázni, amikor meglátja, de nem tehetek róla, valahogy mintha újra érezném a fájdalmat a lábszáramban. A beszédet viszont egyértelműen a nővéremre hagyom, azért jöttünk, mert neki talán inkább van ehhez affinitása, mint nekem.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 10 Feb. - 16:55

/Elnézést a késésért, mostanra sikerült összeszedni a gondolataimat, eztán gyakrabban leszek Smile

/

Sötétbe fordul lassan az esthajnal. A legyőzött nap utolsó csepp vére is alácsordult a horizonton, hogy tusájának utói felett szürke tort üljenek a kigyúló csillagok, s a lassan telő hold. Lassan szelídítik meg a színeket, s miként a környezet is fakul, úgy hűl a levegő is, akárha nem csak az éjszaka közelítene, de vele az élet egy része is távozna, hogy új arcot nyerhessen a világ.
Szereti az aláereszkedő éjszakát. Mintha enyhet ígérő borogatás volna felszaggatott lelkének. A sötét eltakarja, gondolataira puha takaróként terül, csendet, nyugalmat, s nemkülönben veszedelmet hoz magával. Valahányszor leszáll az est, olybá tetszik, célra talál... ám a mai napon nem.
Gondolatai zabolázatlanul csaponganak, nem nyugodhatnak, még a nappal örök nyüzsgésének csitulása után sem. Két nap telt el azóta, hogy fogait annak az idegen mutánsnak a húsába mártotta. Sokként érte a hatás, hogy léteznek hozzá hasonlók... s a tény, hogy minden egyes érintés egyben egy sokkoló csapásával volt egyenértékű, némi groteszk élt kölcsönöz az egésznek. Vajon hányan vannak még? Vajon veszélyt jelentenek-e rá? Nem egyedüli ragadozó a vadászterületén... és ez sehogy sincs ínyére. A fiú meglepte, ennek ellenére ő került ki győztesként rövid, ám annál hevesebb összecsapásukból. Ha a rendőrség meg nem zavarja őket, alighanem a sokkfiú mostanra halott volna. Vajon megbánta volna, ha kioltja életét? Mennyit érhet számára egy emberélet, különösen, ha az az ember egyedi képessége miatt csaknem egyenlő ellenfelévé növi ki magát?
Lepillant a kezében hűlő, maradék tortillára. Utolsó párái is ínycsiklandó illatokkal hívogatja, hát megtorpan, s jóízűt harap az ételből - majd a mozdulatot félig befejezve, szájában még a félig letépett falattal, felpillant, minthogy hirtelen belé szúrt egy már jól ismert, különös érzet. Beledermed a pózba, akárha különös pillanatképpé változott volna - s az étel fölül egyenest a kanyar mögül előbukkanva felé sétáló - bár meglehet, most pont ugyanennyire meglepett - párosra mered.
Felismeri a férfit. A nevét ugyan nem tudja - ha mondta is, alighanem elfelejtette -... de nagyon is az emlékezetébe véste az arcát ahhoz, hogy ezer közül is felismerje. A nőt azonban még soha nem látta. Lassan zárja össze fogait, lecsípve a tészta maradékát is, s a falaton rágódva ereszti le a maradék szendvicset.
Halk kocogással kacagják körül dermedt tétlenségét a széllel erre kergetőző, szárazzá pöndörödött levelek, mígnem elunva a lány mozdulatlanságát, a sétányon tovagörögve a nyomozópároshoz pártolnak. A lány pillanatnyi meglepettsége hűvös, ám valami különös, hidegen izzó, s egyúttal elutasító nyugalom mögé költözik. Hagyja, hadd törje meg a két ember a pillanat varázsát - addig szinte érzi, amint láthatatlan berzenkedés fut át minden porcikáján, minthogy a teste talán máris változásra készülne.

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 2 Feb. - 18:26

Halkan hümmentek egyetértésem jeléül. Szerintem már akkor tudtuk, mielőtt még belevágtunk volna ebbe az egész magánnyomozásba, hogy nem lesz egyszerű. Sajnos ez most egyáltalán nem azon múlik, hogy nincs segítségünk, hogy másokat ez nem érdekel, tulajdonképpen mindez a legkevésbé sem számít. Mindazonáltal már elegem van abból, hogy mindig csak hajtogassam, mi az, ami nehéz, mi az, ami nem fog menni, miről nem tudunk eleget, mit nem fogunk soha megtalálni. Muszáj mennem, csak mennem és mennem és mennem, és ha pofára esek, hát akkor eggyel többször fordul ez elő velem életemben, mint eddig, de az sem fog visszatartani attól, hogy egy újabb lehetséges nyom után menjek. Akár tetszik, akár nem, ez lett az életem, azt pedig végképp nem áll szándékomban feladni. Így hát nehéz, vagy nem, én nem fogom feladni, amíg csak nem lesz más választásom. Szeretnék azonban hinni benne, hogy az embernek mindig van választása. Ha majd az életemet fogja fenyegetni maga egy-egy kutatás is…akkor esetleg elgondolkodom. Más azonban aligha tántoríthat el a szálak felgöngyölítésétől.
- Akkor mindenképpen utánajárunk a dolognak – mondom helyeslően. A környék átfésülése persze olyasfajta alapvető rutin, amit szerintem már csak a reflex miatt sem sikerülne kihagyni, és ennek ma igazán eleget is tettünk. Teszünk. Sosem lehet tudni, mikor bukkan az ember valami gyanúsra, vagy csak pár szokatlanul változó lábnyomra a parton, egy újnak tűnő csapásra, akármire…itt azonban akárhogy is szimatolok, akárhogy is tartunk csigatempót annak érdekében, hogy minden kert végét, minden apróságot szemügyre vegyünk, nem sokra jutunk. Nem szívesen ismerem be, de így van, nem látok, nem találok semmit, amire felkapnám a fejem, ami szokatlan lenne. North Salem rettentően igyekszik, hogy teljesen hétköznapi, megkockáztatom, hogy unalmas arcát mutassa nekünk, amikor egészen másnak a reményében jöttem ide. Akkor sem adom fel. Nem állok meg, és nem fordulok vissza, mert akkor kénytelen lennék a saját fejemet a falba verni…
Elmosolyodom, ahogy Evan megbök, könnyedén lökök rajta egy kicsikét - Kösz, öcskös. A fogunkat nem hagyjuk itt – ha már kitartok az optimista felhang mellett, de persze továbbra sem tudok ennyire naivan állni a dologhoz. Az optimizmus szép dolog, de nem mindig segít a túlélésben, ez tény, és Evannek teljesen igaza is van természetesen, épp csak igyekszem valahogy úgy megközelíteni ezt az esetet, hogy esetleg legyen valami kis esélyem, hogy tudjak adni valamit, amit mások talán nem adnának, és ha az épp egy olyan ostoba dolog, mint az optimizmus, és némi megelőlegezett bizalom, akkor hát ez van. Nem lenne mondjuk rossz, ha valamilyen módon meg tudnánk akadályozni a lány átalakulását…az sokat segítene, de hát egyelőre még az is kérdés, hogy egyáltalán megtaláljuk-e, nem hogy az, hogy mit teszünk akkor, ha igen.
Kicsit felvonom szemöldökeimet Evan javaslatára, hát ilyen korán zárni akarja a napot? - Nem gondolod, hogy jobb esélyünk van arra, hogy sötétedés után találjuk meg? – ha fegyverem éppenséggel nincs is, elemlámpa az van a zsebemben - Nem hinném, hogy fényes nappal csak úgy vidáman mászkálnak fel alá – érvelek az éjszaka mellett, noha tudom, hogy nem nagyon könnyíti meg a keresést, hogy lassan ránk ereszkedik a teljes éjszakai sötétség, és ezen a környéken nem viszik túlzásba a közvilágítást sem. De ki tudja? Lehet, hogy lassan előbújik, esetleg megkísérel egy újabb lopást, vagy új rejtekhely után néz..

Tárgy: Re: Parti sétány

» Temze parti sétány