Parti sétány

Tárgy: Parti sétány Szomb. 11 Jan. - 17:43

First topic message reminder :

Egyszerű kis utcácska nem olyan messze a tótól, szinte végig azzal párhuzamosan halad. Leginkább egyszerű kertes házak találhatóak meg itt, így éjszaka már határozottan kihalt tud lenni a környék, bár nappal sem olyan vészesen nagy erre a mozgás. Csupán negyed óra innen gyalog leérni a partra.

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 30 Jún. - 12:22

Faye & Jamie

Nem állítom, hogy nem fogunk veszekedni. Önmagában hordozza a tény, hogy mennyire mások vagyunk. Ő mintha mindig hinni akarna valamiben, de nem tud tenni még saját magáért sem, én vagyok annyira önző, hogy odafigyeljek a környezetemre, és a saját hasznomat lessem. A kedvéért úgy döntöttem, hogy segítek, pedig nem kért, így alakult. Viszont azt nem várom, hogy úgy nézzen rám, mint egy újdonsült mentorra, aki majd megmondja, hogy mit tegyen. Csak annyit mondok, hogy legyen erősebb, amelyben tudok ugyan segíteni, de a döntéseket neki kell meghoznia. Nem akarok egy újabb börtönőr lenni az életében, akinek ismét meg kell felelnie. Legyen végre ő maga az irányító. Amikor megcsókoltam, vagy csak a képét nézegettem, komolyan ki tudott állni magáért. Talán ilyesmiket kéne provokálnám ki tőle? Nem, annak semmi értelme nincsen, hogy megutáljon. Esélyesebb, hogy a fizikai edzés közben ha erősödik, az a lelkére is kihat. Vagy ha mélyvízbe dobom, ahol rákényszerül, hogy küzdjön, tegyen magáért. Akkor sem fog imádni, de legalább az utálatát elkerülöm.
- Nem jó döntéseket kell hozni. Önálló döntéseket. Attól válik jóvá egy döntés, hogy hiszel benne. Gondolj bele, kész voltál magadért kiállni, az elmúlt pár napban többször. Ez egy jó kezdet. Nem mondom, hogy meg kell tagadnod önmagadat, és teljesen megváltozni, de ha nem akarsz préda lenni, akkor lásd a dolgot egy más szemszögből is. – Lényegében alkalmazkodónak kellene lennie, elfogadnia, ha valaki kedves hozzá, és keménynek, amikor a helyzet úgy hozza. Nem mondom, hogy egyszerű ezt megtanulnia, de még nem késő. Fiatal, és megvan benne a szándék, hogy végre lerázza magáról, hogy mindenki kihasználja. Én nem akartam, csak elragadott a hév, kiváncsi voltam az ajkára, ez inkább amolyan érdeklődés, hogy érezhesse, hogy él. Már túl vagyunk rajta, és mintha valami barátságféle is alakulna, még ha nem szokásom sokáig egy helyben maradni.
- Túlságosan komolyan veszel mindent. – Rázom a fejemet nevetve, én arról nem tehetek, hogy volt valakije, és zűrösnek ítélte, hogy egy vadidegen srác olyan merész, hogy a szájába kívánkozik. Nem mondom, hogy legyen kurvás, és ahogyan mondja, már lezártuk a dolgot, rólam is kiderült, hogy annyira nem vagyok szemétláda, mint elsőre sejteni lehetett. – Elsősorban magamnak. De... ha már így alakult, akkor segítek neked is. – Fűzöm hozzá, végülis valamit látnom kell benne, ha kész voltam maradni érte, és akár rezzenéstelen arccal tűrhettem volna, hogy elvonszolják tőlem, én éltem volna a saját életemet. Nem a csók miatt tettem, amit ki akartam radírozni, vagy egy újat kiérdemelni. Egyszerűen nem szokásom behódolni felsőbb hatalmaknak, amelyek az én életemet is irányítani akarták, ráadásként most Faye-t is vitték volna. Ettől még kiváncsi lennék egy amolyan igazi csókra, főleg amilyen bátortalan még nem is biztos, hogy élvezné. Ez a Logan is... esélyes, hogy lefeküdtek, hiszen a lány olyan magabiztosan mondta, hogy nem lehet, hogy a srácnak más is van az életében. Tehát már nem szűz, viszont tapasztaltnak sem mondható. Az a szemétláda tényleg elbánt vele.
- Attól még ügyes voltál. Ezt érdemelte. Én sem vagyok egy szent, de ilyet nem tennék veled. – Ismerem be, hogy túl lazán kezelek dolgokat, játszom mások életével, de így nem aláznám porig. Mert más dolog veszekedni, és elmondani a másikat mindennek, és más az, ha azt éreztetjük vele, hogy semmit sem ér, amit egymásért tettünk. Nem, romantikus nem vagyok, nem igazán érdekelnek a kapcsolalatok, csak éppen a saját törvényeim szerint élek, és abba nem fér bele, hogy naív kislányokat eszünk reggelire. A helyzet most igen egyedi, mert sajnálom is, meg büszke is vagyok rá, hogy erős volt. És persze semmi sem változott, külsőleg is nagyon bejön. Valahogy bennragadok a pillanatban, ahogyan tartom a levegőben, lejebb csusszan, hogy ő csókoljon meg, ezt egyértelműen annak kell nevezni. Automatikusan csukom be a szememet egy fél pillanatra, hiszen csak addig tart a puhaság a számon, majd leteszem a földre.
- Ne legyél ilyen. Nem várok tőled viszonzást, vagy fizetséget. Tempót meg pláne nem. Csináljuk azt, amiért itt vagyunk. Vásároljunk! – Nem fogom meg a kezét, hiszen a benti csak a színjátéknak szólt, meg hát nem járunk, nem akarom, hogy ismét úgy érezze, valakinek meg kell felelnie.
- Fogalmam sincs, hogy milyen a stílusod, a pénz viszont nem akadály. Milyen boltba menjünk? – Kérdezek rá, és nyitom a kocsi ajtaját, hogy be tudjon szállni, majd átsietek a másik oldalra, és célba vesszük Salemet.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 29 Jún. - 12:09

Jamie & Faye

Lelkileg erősnek lenni, hát igen számomra pont ez a nehéz. Annyi rossz dolog volt már az életemben, hogy mindig másokra támaszkodtam inkább, aki épp kéznél volt és valahogy sokkal könnyebb hagyni másnak, hogy döntsön helyetted, akkor legalább ha rossz a vége nem a te hibád lesz. Tudom, hogy... hülye egy hozzáállás, de ha Aaron mondja meg, hogy mi legyen, akkor könnyebb elfogadni, hogy jó lesz nekem úgy, mint azt, ha mégis valami rosszul sül el, akkor belátni, hogy rossz döntést hoztam. E miatt hallgattam mindig rá, még ha a szívem azt is súgta, hogy másképp tegyek. Most itt vagyok, mert Jamie segít, de értelemszerűen most ő az irányító. Nem vagyok jó önálló döntéshozatalban az az igazság.
- És ha... ha én nem tudom? Ha más okosabb és ezért jobban tudja? Te is tapasztaltabb vagy nálam, a bátyám is. Én... én nem tudom, hogy tudok-e jó döntéseket hozni. - és ezért könnyebb ezeket másokra hagyni, sokkal könnyebb. Próbálok én önálló döntéseket is meghozni, néha megy. Egy-egy apróbb... amikor szembeszállok végül is azzal, amit Aaron várna el tőlem, de ettől még nem válik a dolog könnyebbé, akkor is lelkiismeret-furdalásom van, hogy rosszul tettem, hogy rosszul döntöttem. Most sem tudom, hogy nem kellene-e legalább meglátogatnom, csak hát akkor omlik össze nálam végképp a rendszer, ha két oldalról is kapok tanácsokat, akkor aztán végképp nem tudok mit kezdeni velük, tehát ha ott lenne előttem Aaron és Jamie és kétféle tanácsözönnel árasztanának el, akkor... sejtelmem sincs, hogy milyen döntést hoznék. Most itt sokkal egyszerűbb az egész, sodródom az árral és próbálok alkalmazkodni.
- Azt hiszem már bőven jóvá tetted. - halványan elmosolyodom, mert hát... megmentette. Igaz, hogy rosszul indult, rosszul kezdtük, de összességében igenis kijavította már azt, ahogyan rosszul indított, egy árva szavam sem lehet. Az utolsó szavai azok, amik kissé azért pirulásra késztetnek és sikerül egy kis zavart okoznia velük, amin már nehezebb átlendülni, de azért még sem tűnik el a mosolyodom. - Szóval csupán... önzés, magadnak akarsz jót. - viccelek, tőlem most az is nagy dolog, hogy legalább már ez megy és nem valahol egy sarokban kucorogva omlok épp össze a sok pocsék dolog miatt, amik mostanában történtek velem. Fejlődök azt hiszem mindenképpen ezt mondhatjuk, és valahol... igen azt hiszem tényleg tetszik az, hogy ilyesmit mond, maximum nem egyszerű most ez nekem Logan után... közben, hiszen érdemben még csak nem is szakítottam vele úgy szó szerint.
- Igen azt hiszem ezt kell, csak mondani sokkal könnyebb, mint megtenni. Eddig... mindig csak történtek körülöttem a dolgok és nem sok mindenbe volt beleszólásom, és... valahogy már hozzászoktam. - anya meghalt, aztán apa újra házasodott, aztán ő is meghalt a mostohaanyámmal együtt. Nem volt semmibe sem beleszólásom, csak megtörténtek a dolgok és én nem tehettem mást, mint hogy elfogadom és alkalmazkodom. Azért ez nem könnyű, főleg ilyen sok rossz dologgal a hátad mögött és csak tűrni és tűrni... jó lenne már tényleg valami jó is, nem mindig csak a nehézségekkel megküzdeni. És erre még ez a Logan dolog is. Attól még pocsék érzés, hogy próbálok keményen kiállni magamért, mégis képes vagyok nevetni, amikor már a kocsinál vagyunk és Jamie csak úgy felkap, hogy megpörgessen a levegőben.
- Nem mondom, hogy könnyű volt. - csendes szavak, majdhogynem csak suttogás, hiszen nekem is feltűnik a tény, hogy közel vagyunk, hogy a karjaiban tart és hogy ez most egész más, mint amikor nem rég lehordtam a szinte letámadott a gépes incidens miatt. Valahogy ösztönből jön az, hogy közelebb hajolok és bár csak félig, de talán megkapja azt a csókot. Röviden, semmi extrával, csak röviden rátapasztom a számat az övére, aztán amikor leesik a dolog hátrébb is rebbenek zavartan. - Én... nekem ez még... - lesütöm a tekintetemet. Egyelőre még össze kellene kapargatni a szívem darabkáit, megmenekülni azok elől, akik a véremet akarják és közben a bátyám is ki lesz akadva és még csak nem is ismerem annyira Jamiet. Logan azért kissé megcsappantotta a bizalmamat a pasikban azért ez azt hiszem érthető.

♫ Him and her ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 24 Jún. - 8:35

Faye & Jamie

Egyelőre az a cél, hogy Faye kicsit lelkileg megerősödjön, aztán talán nekiállhatunk annak is, hogyan védje meg magát azoktól, akik el akarják rabolni. Csak az alapokra taníthatom meg, utána már neki kell boldogulnia, nem akarom, hogy csakis tőlem függjön. Kora nyomán már bőven itt az ideje, hogy ne támaszkodjon senkire, a bátyjára vagy egy pasira végképp nem. Viszont már most mindenre úgy bólogat, mintha én lennék a legújabb irányítója, teljesen összecsuklott. Még akkor volt erősebb, amikor a csókból ki akart szabadulni. Nem tudom, hogyan adhatnám vissza az önbizalmát, hiszen erősnek kell lennie. És nem tőlem... Saját magától.
- Pedig muszáj lesz. Minél hamarabb megszokod, hogy az élet választásokat kényszerít rád, annál jobb. Mielőtt mástól várod a megoldást, tedd fel magadnak a kérdést, mi lenne számodra a leginkább kedvező. Ne foglalkozz mások véleményével, a te életedről van szó. – Nem tudom, hogyan lehetnék bátorítóbb, szavakkal, vagy tettekkel, hiszen ahogy néztem, nagyon bújós, csak fene tudja, hogy mennyire értené félre, hiszen nekem priuszom van ilyen tekintetben, viszont a motoron meg mégiscsak bújt, bár lehet hogy mert maga alatt volt. A másik fele, hogy rám vajon hogy hatna? Nem vagyok egy hős alkat, szeretek inkább meglépni, a saját dolgom után menni, most meg segítek egy lánynak, lényegében indok nélkül? Vagy csak mert be akarom bizonyítani, hogy nem minden pasi szemét? De ha már pasiként kezelem magamat az ügyben, az azt jelenti, hogy őt meg nőként, ez megint túl sok kérdést vet fel.
- Meg. Hidd el, ezt már én is kérdeztem magamtól. Jóvátenni az elejét? Elvileg az már megvolt. Talán inkább kiérdemelni egy igazi csókot? – Rázom a fejemet, hamiskás mosoly játszik az ajkaimon, valahogy tényleg bizsergető volt, amit műveltünk, nem lenne rossz az ismétlés, de csak úgy, ha nem ellenkezik annyira a kicsike, azért az erőteljesen megingatná az egómat. Eleve nem vagyok az esete, ezt megmondta az elején, hagynom is kéne ezt a témát, úgyis csak zavarba jön tőle. És most ki is mondtam, hogy nem vagyok önzetlen. De hát ki az? Ki az, aki nem érdekből cselekszik? Jó, azért végeredményben azért teszem, hogy neki jobb legyen, aztán... hátha? Áh, tényleg el kéne húznom, nem vagyok ennyire érzelgős.
- Van pár haverom, majd körbekérdezek... Végülis... maradhatok... még egy darabig. Nem tudom, hogy mire leszel képes, tehetünk pár próbát. Nem vagy annyira elveszett, mint hiszed magadról. Sőt... annyira sem, mint mások látják. Mintha mindenki elhitette volna veled, hogy áldozat vagy. Kellj fel végre, és küzdj... Ne azért, mert én azt mondom. Látod nekem is ellent mondtál, és jól tetted. – Itt simítom a derekára a kezemet, amikor Logan felűnik, várok a lánytól némi beleegyezést, hogy tegyünk úgy, mintha Logan nem számított volna sosem, és végül mégiscsak más történik, amin én is meglepődöm. Ez sem volt egy rossz megoldás. Ezek után már tényleg meglep, hogy megfogja a kezemet, és szinte ő maga húz kifelé, látom, hogy most igazán győztesnek érzi magát. Üdvözült vigyorral kapom a karomba, és emelem fel, hogy megforgassam a levegőbe.
- Na erről van szó, tudtam én... – Kacagok fel, hogy aztán megnézzem magamnak egy darabig, ahogy tartom. Annyira gyönyörű, törékeny, de most erős volt.. Lejjebb eresztem, még ha ezzel véletlenül közelebb is kerülünk egymáshoz. Észre sem veszem a dolgot, csak tartom a karomban.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 18 Jún. - 20:19

Jamie & Faye

Talán igaza van, nem kellene még elmennem Aaronhoz, de nem tudom, hogyan fogadja majd, hogy a városban vagyok és be se köszönök neki, csak hát... tudom, hogy nem támogatja, hogy a suliba járok és a végén még kitalálná, hogy mivel még mindig ő a gyámom rám parancsol, vagy a jó ég tudja. Az a baj, hogy azért valamelyest tisztában vagyok a ténnyel, hogy nem vagyok kimondottan határozottan típus és hogy elég könnyű befolyásolni engem. Jelenleg ez Jamie-nek is megy, de ha más lenne itt, akire próbálok hagyatkozni, akkor annak a más valakinek is menne. Tudom, elég nehéz eset vagyok, mert hát nem kéne ilyen könnyen hallgatnom bárkire is, de azt szoktam meg, hogy mások hozzák meg helyettem a döntéseket, és nem nekem kell. Elég új nekem az is, hogy meg kéne tanulnom megvédeni magamat, nem hogy még az is, hogy önálló döntéseket is hozzak ilyen komoly kérdésekben. Örülök neki, hogy egyáltalán idegileg kibírom azt, ami történik, hogy Logan... megcsalt, sőt igazából velem is jó eséllyel más valakit, hogy az életem totálisan összeomlott kb. egy nap alatt. Nem lehetek hirtelen még önálló is.
- Saját döntések... azokban nem vagyok valami jó, de akkor még adok neki időt. Majd.. este megint felhívom, hogy ne aggódjon. - vagy délután, ha már visszajöttünk mondjuk, vagy valahogy így. Aaronnak is el kell fogadni, hogy én is a sarkamra tudok állni,v agy legalábbis próbálok. Nem mondom, hogy menni fog, mert most is igazából azt teszem, amit Jamie mond, nem teljesen saját a döntés, de fogjuk rá. Én is tudom, hogy jó lenne ide járni, mert itt tényleg biztos a hely, bár az se lenne jó, ha nem tehetném ki innen a lábam, mert akkor veszélyben vagyok. Viszont itt megtaníthatnak arra is, hogy megvédjem magamat és attól még ugyanúgy segíthetek a bátyámnak is a nagy tervekben. Elmehetek hozzá a vérem miatt és úgy is simán meg tudjuk oldani a nagy terveket a jövőre való tekintettel nem igaz? Nem kell ahhoz együtt is lakni mindig.
- Tényleg megtennéd? De az... miért jó neked? - ahhoz képest, amilyen az elején volt most mégis segít nekem. Kedves tőle és nem gondoltam volna rá, hogy ilyesmi megtörténhet. Rendes srác, hiába, hogy megcsókolt, tény hogy kiakadtam rajta, de azért már sikerül ellensúlyoznia azzal, ahogy viszont most áll hozzám. Elmenekített, megmentett és még foglalkozik is velem, pedig igazán nem ez lenne a dolga, nem is várhatnám el tőle.
- Nem tudom, de... nem tudom, hogy kitől kérhetnék segítséget és te talán tudsz nekem is ötleteket adni. Te mondtad, hogy meg kell tanulnom megvédeni magamat. - a kérdése azért meglep. Ha azt mondom neki, hogy szeretném, hogy maradjon, akkor vajon tényleg maradna? - Végül is te is ide jársz nem? Én... hálás lennék, ha maradnál és segítenél. - legalább valameddig, amíg meg nem próbálom összerakni a széthullott életemet. Egyedül nem fog menni, segítség kell hozzá, de azt még nem tudom, hogyan sikerül majd megoldani. Talán vele igen, talán vele sem... fogalmam sincs. Amikor viszont meglátom Logant azonnal lefagyok, és megállok menet közben. Csak az ránt vissza, hogy megérzem a kezét a derekamon. Felpillantok Jamiere, aztán újra Logan felé siklik a tekintetem.
- Csak... csak sétáljunk el mellette, mintha azt se tudnám kicsoda. - legalábbis ez lenne talán a jó. Én most nem hiszem, hogy képes lennék beszélni is vele, az... nem menne. De persze nem ilyen egyszerű, ahogyan elhaladunk mellettük Logan észrevesz persze, és úgy fordul, hogy besoroljanak elénk. Itt a másik csaj, kétlem, hogy be akarna mutatni neki. Végül egyszerűen csak ellépek Jamie mellett, megemelem az államat, és közelebb lépek Loganhez. Lendületből emelem a kezemet, hogy lekeverjek neki egy kiadós pofont. - Azt hiszem... ez azt jelenti, hogy vége! - aztán csak a bambán bámuló lányra pillantok, afféle "jobb, ha lelépsz tőle" tekintettel, és után fogom meg Jamie kezét, hogy egyre gyorsuló léptekkel haladjak el a még mindig kissé kővé vált Logan és a csaja mellett. A szívem hevesen ver és észre sem veszem, de rendesen kipirultam. El... el innen, minél távolabb!

♫ Him and her ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 16 Jún. - 11:53

Faye & Jamie

Nem mondom, hogy jóvá akarom tenni, hogy a beleegyezése nélkül csókoltam meg... kétszer. Nem azért mentettem meg az életét, vagy pátyolgatom azóta is, mert rosszul érzem magam azért. Nem, szó sincs róla. Faye nyomorult sorsú kiscsaj, és ezért esett meg rajta a szívem. Most, hogy már képben vagyok a történetével, most már nem tenném, hogy még ilyesmivel is bántom, megvan a maga baja. Azon tűnődöm már tegnap óta, hogy vajon szembesíteni akarja-e Logant a tényekkel, hiszen előbb utóbb a srácnak is fel fog tűnni, hogy Faye nem jelentkezik, azt pedig nem hiszem, hogy a srác elmegy Aaronhoz. Amennyit hallottam a vöröske bátyjáról, nem olyan alaknak tűnik, aki jókedvvel nyit ajtót. Engem aztán nem zavar, nem vagyok szívbajos, de gondolom a testvérek azért beszéltek telefonon, és ha a báty megtudja, hogy mi történt, akkor a szart is kiverné a csábítóból, amit meg tudok érteni. Bár még csak két napja ismerem a lányt, azt kell mondanom, hogy ha kicsit sikerül összekapni, akkor bőven élhet teljes életet. Nem mondom, hogy akadálypályákon kell ugrálnia, de ruganyosabbnak tényleg nem ártana lennie. Azt még a későbbiekben sem árthat, khm...
- Még ne most. Adj neki időt, mert van egy olyan érzésem, hogy képes elhamarkodott döntéseket hozni. Neked is a sarkadra kell állnod vele szemben, hogy a saját döntéseidet érvényesítsd, ne másokét. – Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire mentor jelleg, bár csak az elképzeléseimet mondom, amiket nem kell megfogadni. Én nagyon is öntörvényű vagyok, igaz, nincs is bátyám, aki vigyázna rám, így azért elég könnyű élnem a vakvilágba. Faye még a kölcsönruhákban is nagyon dögös, Logan tényleg egy idióta, hogy ha neki szinte mindegy is, csak csaj legyen, azért egy ilyen csinibabát biztosan nem engedtem volna el, de hát ő tudja, Faye meg majd talán megítéli, hogy kinek mennyire számít.
- Akkor majd elviszlek, ha arról van szó, utáljon és vonjon felelősségre engem, amiért eddig vigyáztam rád. – Ironizálok, hát persze, miért is ne tenném, nem akarok magamból mártírt csinálni, majd meglátjuk hogy hogyan reagál rám a srác, végülis nem Faye pasija vagyok, és még csak meg se rontottam. Ahogy sejtem, Logan már megtette helyettem, azért lehetett a záporeső.
- Azt gondolod hogy jó kiképző lennék? Én tudom, hogy nekem mi a módszerem a túlélésre, de hogy nálad bejönne-e..? Meg hát nem terveztem, hogy a városban maradok sokáig, az életmódom állandó mozgást igényel. Szeretnéd, ha maradnék egy darabig? – Kérdezek vissza, és ha nagyjából kész van, akkor elindulunk lefelé, és nagyjából a földszinten járhatunk, amikor nyílik a bejárati ajtó, és az emlegetett szamár Logan lép be, nem mással, mint az általam már felvázolt szőkével. Most erőt kell adnom, mert tudom, hogy csak így működik, ezért gyorsan Faye derekára simítom a kezemet, mintha egyértelmű lenne, hogy itt a lány nem áldozat, hanem szintén nagy kanállal éli az életet, és Logan csak arra kellett volna, hogy valami huszadrangú senki gyorsan elvegye a szüzességét, és már a minőségi pasikkal rendesen futhasson. A pillantásom ezt sugalja amit vetek felé, de még van lehetősége máshogy cselekedni, mert a páros még nem vett észre minket.

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 14 Jún. - 19:49

Jamie & Faye

Nem zavar az, hogy szimpla puszival nyit. Az arcomra kerül, nem hiszem, hogy e miatt furán kéne éreznem magam, egyébként is szimplán csak... úgy fest, hogy egy bunkó a pasim... a volt pasim, és ez nem az ő hibája. Persze attól még nem felejtem el hirtelen, hogy hogyan viselkedett. Az a csók dolog, sőt az a kettő nem múlik el csak úgy nyom nélkül, ez is tény, de... ha azt nézem, hogy megmentett engem és hogy még aztán sem hagyott faképnél, amikor kiborultam, pedig megtehette volna, mert nem az ő problémája vagyok... azért ezt igenis nagyra becsülöm a részéről. Rosszul indítottunk mondhatni, de végül a folytatás mindenképpen jobb volt, még ha bejött ez az egész Logan dolog is meg a többi. Valahogy amúgy is túl kell magamat ezen tenni. Persze az első estét sikerült elég szépen végigpityeregni, mert rendesen át lettem verve a palánkon és tisztában vagyok azzal is, hogy a bátyám sincs oda azért, hogy itt vagyok. Ha nem az épületben lennék... szerintem már nem lennék itt. Szemtől szembe azért nehezebb neki ellentmondani, mint telefonban, e miatt voltam csak olyan erős és határozott vele és ennek ellenére mégis nekem jut eszembe az, hogy el kellene mennem hozzá, és ez... lehet hogy tényleg rossz ötlet, de a bátyám és még sem kellene kerülnöm igaz?
- Szóval szerinted rossz ötlet? De mégis csak a bátyám, találkoznom kellene vele valamikor, csak... ne most? - hát na a nagy helyzet az, hogy soha életemben nem voltam nagy önbizalommal ellátva. Engem lebeszélni valamiről, vagy rábeszélni valamire rendkívül könnyű. Ha ő azt mondja, hogy ne menjek Aaronhoz, akkor kb. ennyi elég, nem megyek, maximum felmerül bennem újra a gondolat, amiről könnyedén le tud beszélni. Abban igaza van, hogy nem vagyok könnyű eset, a bátyám nagyon jó tud hatni rám, még ha most tényleg azt tartom logikusnak is, hogy itt legyek, mert biztonságosabb, mint bárhol máshol, de Aaron ezt biztosan nem támogatná, és főleg olyan dolgok miatt, amikről Jamie még csak nem is tud. - Azt nem hiszem, hogy ide jönne egyébként, de... valamikor haza kell mennem. - és beszélnem kell vele, csak még nem tudom én sem, hogy pontosan mikor. Valamikor majd rászánom magamat, mert tudom, hogy idővel mindenképpen muszáj leszek megtenni.
- Igen, azt hiszem, bár... persze még mindig nehéz ez az egész, de azt hiszem tudom, hogy nem tehetek ellen semmit. Valahogy muszáj fejlődnöm, csak kell valaki, aki segít benne. - na persze a várakozó pillantás, amivel rá nézek az kb. azt jelenti, hogy igen, ő lenne az az illető, csak ezt nem mondom ki még azonnal nyíltan, de ő tudna talán segíteni abban, hogy fejlődjek. Nem is nagyon ismerek mást, aki megtehetné. A bátyám igazából effélét sosem tett, neki nem célja, de most már muszáj felnőnöm és felnőttebben viselkednem, mert túlságosan nagy bajba kerülök és túl gyakran.

♫ Him and her ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 12 Jún. - 8:27

Faye & Jamie

Nem szólok bele, hogy miként intézi az ügyeit a bátyjával, csak a telefont intéztem el neki, utána eléggé savanyú képpel jött vissza a szobába. Bár szerencsétlen manapság mindenre így reagál, nem is csoda, meg akarták ölni, a pasija egy gerinctelen féreg, így már bele sem kérdeztem, hogy akkor most a bátyjával is sikerült-e összeveszni. Faye azon kevesek egyike, aki még nem vette fel az új típusú világ fonalát, lemaradt, ezért aztán kihasználják, megvetik, de valakinek fel kell nyitnia a szemét, hogy még legyen esélye utolérni mindenki mást, megerősödnie lelkileg, és ha arról van szó, akár testileg is. Nem kell itt egy érzéketlen, de kigyúrt női Rambót elképzelni. Képes legyen elkülöníteni azt, amikor valóban fontos valakinek, vagy csak átvernék, fizikumát tekintve pedig állóképet adni neki, hogy megfelelően tudjon menekülni, és ha arról van szó, akár meg is védeni magát. Nem lesz egyszerű dolgom, hiszen nem is a nulláról, de inkább minuszból kell indítanunk, mert a kislány amolyan modernkori hercegnőként van kezelve mindenki szemében, pedig magas, nyulánk, jól felépítésű, és amilyen dacos volt velem, megvannak az alapjai ahhoz, hogy lelkileg is okos legyen. Alapos csiszolás vár rá. Az már tökéletesen más kérdés, hogy én csupán a törékeny bájára figyeltem fel rá, de nem akartam odamenni, kihasználni, ő látott meg, és hát annyira vagyok vicces, meg domináns, hogy ha már úgy alakul, akkor egy-két csókot nem hagyok ki vele, mégse a mellét fogtam meg, vagy ilyesmi. Igaz, az orális megerőszakolás sem kevésbé sokkoló, na de fátylat rá, vegyük ezt az én gyenge pillanatomnak, miszerint nem tudtam ellenállni, most itt vagyok, hogy segítsek, bár fogalmam sincs, hogy mindez mennyi idő lesz, esélyes, hogy le kell táboroznom itt valamennyit a birtokon. Első körben viszont még semmi fejlesztés, csakis arról fog szólni a mai nap, hogy kicsit bevásárolunk neki, mert ha ennyire pocsék a viszonya a bátyjával, akkor nem megyünk el cuccaiért. Mivel a pénz nálam nem akadály, nem kell aggódnia sem az árakon.
Feltárul az ajtó, és már bejáratott ismerősnek kezeljük egymást, még egy puszit is kap az arcára, tőlem, mint mentortól azt hiszem megengedhető az ilyesmi, meg hát baromira dögös, bejövős kiscsaj, és nem akarom elrontani azzal hogy valami magabiztosat csinálok belőle, de hát most le kell mondanom a saját érdekeimről az övé miatt, meg hát egyébként sem vagyok az esete, ha ilyen Logan féle nyálakra bukott eredetileg, meg romantikus hajlamai vannak.
- Tudod, hogy én nem fogom megmondani neked, hogy mit csinálj, de ez most baromira nem jó ötlet. A maradék önbizalmadat is elvenné, azok alapján, amit eddig mondtál róla. Aggódik, oké. Tudja, hogy hol vagy, ha hiányzol, majd eljön. – Vonom meg a vállamat, nekem aztán mindegy, az ő döntése, végülis a támogatója vagyok, nem a parancsolója. Várakozóan tekintek rá, döntse el, aztán majd indulunk, amerre szeretné.
- Sikerült már egy kicsit megnyugodni? Tudsz aludni? – Kérdezek rá, leküzdve a késztetést, hogy odanyúljak az arcához, kisimítva egy vörös tincset. Valahogy olyan törékeny, gerjesztő kategória, nem csoda, ha mindenki álma ő.

Tárgy: Re: Parti sétány Kedd 9 Jún. - 11:27

Jamie & Faye

Tény, hogy ritkán teszem meg, de most igenis kiálltam magamért Aaronnal szemben. Persze az volt az első reakciója, hogy eljön értem és szépen hazavisz, de most az egyszer meg kell értenie, hogy itt vagyok nagyobb biztonságban és hogy senki sem fog a fejembe mászni, hogy az őt titkait is kiszedegesse onnan, ebben igenis biztos lehet. Nem olyanok az itteniek, nem akarnak nekünk rosszat, nekem pedig most nem lenne jó otthon. Jó eséllyel tudják, hogy hol élünk és talán még a bátyám is veszélyben van, ha nem lenne öngyógyító, akkor annak sem örülnék, hogy ő ott marad egyáltalán, de arra úgy sem tudtam volna rávenni, hogy ide jöjjön. Mondjuk persze attól még megtehettük volna, hogy beugrunk pár cuccért, de kétlem, hogy értékelte volna, hogy megint egy újabb srác került a képbe. Mármint... persze nem úgy, de azt hiszem az se tetszene neki, hogy Jamie vodkával itatott, még ha nem is volt vele semmiféle hátsó szándéka, csak hogy összeszedjem magamat és ne legyek totálisan kiborulva.
A ruhák azért szokatlanok, de meleg van, lenge darab kell, a kis ruha, amit kaptam pedig méretben stimmel és igazából jól is áll. Kicsit még eligazítom a hajamat, amikor meghallom a kopogtatást. Azt hiszem mégis csak be kellene ugrani a bátyámhoz is, mert tuti, hogy már minimum a frász kerülgeti, csak erősebbnek kell lennem, mint általában és igenis kiállni magamért. Máshogy nem megy, Jamie is megmondta, különben nekem annyi. Meg kell tudni védeni magamat és... ennyi, ezt pedig csak úgy tehetem meg, ha nem reszketek folyton valahogy a sarokban, begubózva. Az ajtót tehát pár röpke perc és egy "Pillant" kiszólása után nyitom is előtte.
- Szia! - legalább már addig eljutottam, hogy sikerül egy halvány mosoly félét az arcomra varázsolni. Igen tudom, hogy változik sok minden és nekem fejlődnöm kell és ezzel együtt változni, még ha iszonyatosan nehéz is lesz. Meg kell tanulnom sok mindent, a túlélést, meg úgy általában az életben maradást és igazából egyiket sem akarom, de választásom sincs. - Tudom, hogy vásárlásról volt szó, de...azt hiszem akkor is be kellene nézni a bátyámhoz is. Szerintem már halálra aggódta magát. - annak ellenére, hogy beszéltünk telefonon a napokban többször is. Jól vagyok, legalábbis fizikailag, még ha lelkileg nem is teljesen, az azért tovább tart. Az mindenképpen jó, hogy azóta nem találkoztam Logannel sem, ez legalább nem birizgál és megpróbálom elfelejteni, nem foglalkozni vele. Mást most nem tehetek, próbálok a jelenre koncentrálni, és a jelenhez a túlélés tartozik, meg a fejlődés, hogy megvédjem magamat azoktól, akik rosszat akarnak nekem és akik ki akarnak használni.

♫ Him and her ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Changes

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 7 Jún. - 12:22

Faye & Jamie

Két nappal később talán egy fokkal jobb a kedve. Annyit tudtam felajánlani, hogy szóltam a vezetőségnek, hogy lenne még itt egy mutáns érdeklődő, akinek gondját viselném egy ideig. A saját szobámból kiköltöztem, és két olyat kaptunk, amely egymás mellett van, mégsem akartam zavarba hozni azzal hogy egy szobában alszunk, gondolom most elege van egy életre a pasikból. A szobák jellegükből adódóan nem egybenyílóak, viszont ha arról van szó hogy éjszaka nem érzi jól magát, felőlem átjöhet, annyira azért alszom ébren, hogy mindez ne legyen akadály. Annyi plusz segítséget még azért kaptam, hogy a ruházkodást nem kellett megoldani, a professzor rengeteg árvát vesz magához, így nem csoda, ha vannak ruhák bőven, viszont nem akarom, hogy idegen cuccokban kelljen lennie még sokáig, a bátyját pedig ne zargassuk ezzel, a mai napot lőttem be arra, hogy elviszem vásárolni, végülis nekem a pénz igazán nem akadály.
A motort távirányítással visszaküldtem abba az utcába, ahonnan elhoztuk, alaposan letörölgettem, hogy ne legyen rajta ujjlenyomat. Biztos, hogy volt alaposan meglepetés, hogy most mégse lopták el? Meg hát egy sofőr nélküli járgány ahogyan áttűz a városon... érdekes látvány lehetett. A mai délelőtt sugárzóan meleg, lassan beköszönt a nyár, így én magam is igen lazára vettem a figurát, csupán egy halásznadrágot és egy terepszinű pólót viselek, hogy elmenjünk vásárolni, hiszen ki tudja, hogy Faye meddig marad. Pedig még terveim is vannak vele, hogy az egyik ápoló ismerősömnek bemutassam, aki majd megvizsgálja, hogy rendben van-e lelkileg, én azért nem vagyok erre is alkalmas. Beszélgetni tudunk, de az nem az igazi. Rasid meg igazi nagy fazon, már attól is kiröhögöm a belemet, ahogyan telipofával vigyorog. Az edzések pedig akkor kezdődhetnek, ha majd csillapodik ez a nagy meleg. Nem tudom, hogy a lány mennyire áll most készen, hogy kimozduljon, Logan még nem jött vissza Floridából, de nem is biztos, hogy mindezt tényleg érdemes megejteni, szembesíteni. Vagy fogalmam sincsen, nem vagyok a kapcsolatok szakértője. Arra gondoltam, hogy egy feltűnésmentes sportkocsival megyünk, amit álnév alatt vettem, pár hónapig megfelelő lesz. A színe ezüst metál, behúzható tetővel. Már kiparkoltam az udvarra, most éppen Faye ajtaján kopogok.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 22 Ápr. - 10:42

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 29 Jan. - 20:35

Próbálom azért feldolgozni azt, hogy ismét itt van Quinn, akinek a távozása azért engem is megviselt, még akkor is, hogyha ezt nem mutattam ki senkinek se. Jó lett volna legalább Mercivel beszélni erről az egészről, de… nem így alakult. És hogy jobb-e nekem is?
- Azóta elég sok minden történt velem, de igen, úgy érzem, hogy boldog vagyok. – pillantok bele azokba a gyönyörű szemekbe, miközben egy kedves mosolyt is kap tőlem ez a tünemény itt mellettem. Nem úgy nézek rá most, mint régen, hiszen a szívem már foglalt, de tényleg fontos volt nekem és még mindig az, tehát ha szüksége lesz rám, megtalál, ehhez kétség sem férhet. A kellemes beszélgetésünket viszont úgy tűnik, hogy beárnyékolja egy esemény, egy olyan dolog, melyre nem lehet felkészülni, így szinte azonnal futunk oda az úttestre, hogy nemsokára Mercedes mellé kerülve próbáljunk meg segíteni rajta, de a gond az, hogy… tehetetlenek vagyunk, mind a ketten. Egy baleset, pont a mi Mercinkel, nem, ez nem lehet igaz! Próbálok valahogy hozzá érni, finoman, bátorítóan, beszélni hozzá, ébren tartani, de ahogy ajkai közül kicsordul némi vár, a szívem szorul össze látványától, mégis, legalább nem fáj neki, mert ugye nem? Nem úgy viselkedik, mintha fájna.
- Mit akartál? Gyerünk Merci, mondd csak… - bíztatom, mert ha beszél, ha velünk marad, addigra talán ideér a mentő, de… miért nincs még mindig itt? Hallom szavait, ahogy oly kedvesen próbál ismét Quinn-hez szólni, mint régen, és még Bellsie-t is említi, de… de ez most nem számít, most csakis az számít, ami vele történt, ahogy kinéz szegény, de… a szemei mintha lecsukódnának.
- Ne-ne, Merci, figyelj ide, velünk kell maradnod! Megértetted? Merci, kérlek! – szorítom meg picit kezét, de… ő nemsokára már csak oldalra hajtja fejét, ahogy az álom elnyomja, én pedig csak esetlenül nézek rá, mert… mert nem tudom, hogy mit csináljak, hogy mit tehetnék.
- Nem tudok… én… én nem tudok mit csinálni. – remeg meg hangom, de ekkor érzem meg, hogy egy erős férfi kéz eltol, ahogy Quinnt is. Idő közben ideértek a mentők és most próbálnak elvinni minket az útból, így az asztalra kerül hátsóm, kezeimen támaszkodom, miközben őket figyelem, ahogy próbálnak segíteni rajta.
- Kérem, mentsék meg! – ők viszont csak azt kérik, hogy menjünk távolabb, így Quinnhez lépek, felhúzom magamhoz és hátulról ölelem át szorosan, ha pedig velem szembe fordul, akkor úgy próbálom meg nyugtatóan simogatni hol fejét, hol hátát, tudom, hogy most szüksége van rám, ahogy nekem is ő rá.
- Minden… minden rendben lesz, meglásd. Fel fog ébredni… - nézek magam elé, de már nem látom Mercedest, már a kocsiba tették, így mint valami remegő szobor, úgy állok a lánnyal a karjaim között, nézve a távolba, de nem látok semmi mást se, csakis a vörös hajú lányt, akit soha se feledek.

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 29 Jan. - 15:47

Egy rémes baleset

- Tudom, jobb lett volna máshogyan, de... már jobb neked is igaz? - mármint úgy látszik rajta, hogy jól érzi magát és biztosan sikerül rendezni az életét én pedig azt hiszem megtaláltam azt, amivel igazán foglalkoznom kell. Meg kell találnom a szüleimet, ha erre van egy cseppnyi esély is és akkor meg is fogom, mert talán elhagytak, de tudni akarom, hogy miért. A legtöbb bizonytalanságom ebből ered és talán, ha megtudom a válaszokat akkor onnantól az életem is könnyebbé válik, én legalábbis nagyon reménykedem ebben és... azt hiszem életemben először igazán eltökélt is vagyok, hogy ezt most ne adjam fel és ne rontsam el.
Ezt a mondhatni idilli állapotot viszont egy pillanat alatt tönkreteszi az, ami történik és ahogy ott térdelek Merci mellett a kemény betonon egyre inkább úgy érzem, hogy teljesen kezd kiütni az átható kétségbeesés és nem tudom, hogy mégis mit kezdjek vele, hogy... hogyan tudnám ezt valamilyen módon leküzdeni és inkább neki segíteni. Ethan erősebb nálam, ő legalább képes nyugtatni, de nekem most ez nem megy. Úgy érzem, hogy erősen kezdek átmenni hisztérikusba lassan, mert nagyon sok a vér és ahogy látom, amikor a szájából is kibuggyan... az nem jó, az belső vérzésre utal, ezt még én is tudom. A tömegből pedig nem lép elő senki sem, hogy segítsen, hogy meggyógyítsa, nem hallom a mentők közeledő hangját, pedig valaki más csak hívta őket, nagyon remélem. Összeszorítom a számat, egyszerűen képtelen vagyok bármit is kimondani, főleg amikor Merci szólal meg.
- Meg... megtalálom őket... de... majd te elmondod neki, nem mi... - szorítom a kezét, de lassan... lecsukódik a szeme, a vérzés nem áll el és... - Hol van az a rohadt mentő? - most még az sem érdekel, hogy nem szoktam én soha ilyesmit mondani. Nekem még ez is csúnya szónak számít, de most nem érdekel. Nem csukhatja le a szemét, nem szabad, nem aludhat el, nem... halhat meg. Érzem, ahogy a keze szorítása is enged, ami még rosszabb hír, mint az hogy lecsukta a szemét. - Nem... neeem! Kérlek... térj magadhoz! Ethan... csinálj valamit! - már nem marad más, mint a zokogó sírás, képtelen vagyok abbahagyni, csak próbálok valamit... fogom a kezét még mindig, mintha csak azzal próbálnék életet lehelni belé, de nem történik semmi, nem változik semmi, nem nyitja ki a szemét. Hogy... hogy történhetett ez? Nem halhat meg csak így... ennyire... értelmetlenül!

Tárgy: Re: Parti sétány Csüt. 29 Jan. - 14:54

Sundown

♫ Without words ♫

Próbálom felemelni a fejemet, nem megy. Meg sem tudok mozdulni, az elsőre belém hatoló szúró fájdalom helyét most teljesen átvette a zsibbadás, csak azt látom, hogy sokan gyűltek körém, köztük felismerem a barátaimat is, nagyon riadnak tűnnek. Ennyire vészesen festek? Az autók dudálása egyre tompábban hatol el a fülemig, ám boldoggá tesz, hogy itt vannak. Most minden, amire vágytam, teljesült. Valakinek számítok, és Quinnék is itt vannak, kibékülve ahogyan láttam. Fel tudom emelni legalább a kezemet, amelyről most veszem észre, hogy tiszta vér, egy nem kicsiny tócsában fekszem. Ettől a tudattól ugyan fázni kezdek, homlokomon is hideg veríték ül ki, ezt Ethan is érezheti. A kinyújtott kezemmel Quinnét fogom meg, és mozgatom kettőjük között a pillantásom.
- De jó, hogy itt vagytok, annyira akartam... – Próbálom fogalmazni a szavakat, de akadozik a nyelvem. Érzem, hogy miközben elmosolyodom, valami végigszalad az ajkamon, míg a fogaimon is érzem azt a fémes ízt. Nem fontos, már ez sem fontos. Nyugodtság száll meg, Ethanra is rámosolygok, úgy érzem, spórolnom kell a szavakkal, így Quinnre tér vissza a tekintetem.
- Találd meg a szüleidet. És mondjátok meg Bellsie-nek, hogy... – Már nem mondom ki, hogy mit is, talán sosem fogja megtudni, hogy mit éreztem. Mit sem számít már. Úgy érzem, hogy álmosság tör rám, most azonnal pihennem kell. A többit majd megbeszéljük, ha kialudtam magam. Lehunyom a szemem, Quinn pedig érezheti, hogy szorításom enyhül, majd teljesen meg is szűnik. Elaludtam. Szépséges, örök álomban.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 28 Jan. - 22:02

Nem hittem volna, hogy majd pont az édes kicsi Quinn-el hoz össze ma a sors, de természetesen örültem neki, amikor megláttam. Még csak pár perce vagyunk együtt, de úgy beszélgetünk, mintha semmi se történt volna. Sajnálom, hogy elment, mindig fontos volt nekem, de… megértem a döntését, el kell őt engednem.
- Nem szólhatok bele az életedbe, nincs hozzá jogom. De azt akarom, ami neked a legjobb. – mosolygok rá kedvesen. Az én életem is más már azóta, hiszen ott van nekem Lily, a gyönyörű angyal, aki teljesen megváltoztatott. Nem értem még most se, hogy volt erre képes, de tényleg egy igazi, földre szállt angyal. Egy pillanatra el is merengek a lányon, majd ismét visszafordulok a szépszemű felé.
- De azért örülnék, ha néha összefutnánk, kár, hogy így váltunk el… - de tovább már nem tudom mondani azt, amit szeretnék, pedig nagyon rákészültem ám, mivel ekkor hallom meg az autók hangját, duda, majd hangos puffanás, egy repülő test. Testem megdermed, úgy nézem a jelenetet szinte teljesen lesokkolva, ugyanis én se hallottam meg Merci hangját, pedig talán akkor megmenthettem volna… Nem vagyok szupergyors, nem tudom az időt se visszaforgatni, semmit se tehetek. Az én képességem ilyen téren gyenge, de ahogy én is érzékelem amit Quinn, azon nyomban ott termek Mercedes mellett, majd alig merem megérinteni is, miközben kissé megremegnek kezeim is.
- Merci! Kérlek, nézz rám, mondj valamit! – nem, nem merek ránézni kicsavarodott testére és bár férfiból vagyok, mégse tudom megállni azt a könnycseppet, mely végigfolyik arcomon, majd államról a lány pofijára kerül. Istenem, hogy történhetett ez? Mentő? Nem, ide az én angyalom kell!
- Nincs a közelben valaki, aki tud gyógyítani? – kiáltom el magam, ennél jobban pedig képtelen vagyok elrejteni azt, amire utalnak szavaim. Quinn-re nézem, látom rajta, hogy nagyjából ugyanúgy reagál, ahogy én, nem tud ő se mást tenni, képtelen arra, hogy mást mondjon vagy tegyen, hiszen mi most… tényleg lehetetlen helyzetben vagyunk. Kezem lassan a vörös hajú lány homlokát érinti, majd finoman simítok végig a fején, miközben végig szemeibe nézek.
- Nem lesz semmi baj! Hallasz Merci? Minden rendben lesz, mindjárt segítenek rajtad… tényleg mindjárt… - és csak most merek testére nézni, de amit látok… Az a fájdalom, amit átélhet most, de nem, mintha nem fájna neki. Talán sokkot kapott volna? Ugye meg tudják menteni? Ugye minden rendben lesz? És én olyan gonoszan bántam vele az utóbbi időkben, nem, ez nem lehet, nekünk még beszélnünk kell egymással.
- Kérlek, maradj velünk… - hangom elcsuklik, miközben még mindig ott térdelek mellette és másik kezemmel én is pici kezét fogom meg, azt, amelyiket éppen nem Quinn szorongatja, de alig merem megérinteni, véletlenül se szeretném, ha jobban szenvedne.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 28 Jan. - 21:20

Egy rémes baleset

- Azt hiszem tényleg jobb ez így, hogy eljöttem. Talán... van esély rá, hogy megtalálom őket. A szüleim... azt hiszem élnek még. - fordulok újra Ethan felé. Épp csak pár perce találkoztunk össze az utcán. Én be akartam ugrani az egyik boltba, meg valahogy felmerült bennem, hogy visszajövök legalább egy kicsit körülnézni. Nem is tudom... finom volt itt a pizza szelet a pékségben és talán beköszönhetnék Mercinek is. Félek tőle, hogy nagyon kiakadt, amikor leléptem a suliból és csak egy üzenetet hagytam neki. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, hogy.... jó lett volna, ha megbeszélek vele ezt, de nem akartam, mert... azt hiszem akkor esély sem lett volna rá, hogy tényleg elmenjek. Azért kötődtem már eléggé az iskolához és az, hogy most összefutottam Ethannal azért eléggé meglepett. Nem mondanám, hogy túlságosan jó szívvel váltunk el egymástól a lovardánál, de valahogy úgy látom rajta tovább lépet, sőt talán... az élete is jobb lett, mert olyan nem is tudom, békésnek tűnik.
Nem hallom meg a kocsik zajától a kiabálást, no meg amúgy is eléggé elvonja a figyelmemet most a rég nem látott ismerős, csak a csattanásra figyelek fel és... az ismerős vörös hajra, aztán már csak döbbenten állok az első pillanatban, amikor felfogom, hogy ki az, aki most a betonon fekszik, és előtte egy újabb kocsi fékez csikorogva, én pedig azonnal futásra kapcsolok, hogy ott teremjek mellette, ha kell megvédjem bármitől, figyelmetlen sofőröktől teszem azt. - Úr... úristen Merci! - nem is tudom, hogy mit tegyek, mondjak, reagáljak először. Idegesen kapkodom a fejemet, csak lassan tudatosul bennem, hogy ez nagyon nem jó, hogy nem szépen áll a teste, hogy... vérzik és ez... - Valaki... hívjon... mentőt! - az utolsó szót már szinte pánikszerűen sikítva ejtem ki és itt már nem tudom elnyomni az első könnycseppet sem, ahogy lassan tényleg tudatosul bennem, hogy ez nagyon.... nagyon nem jó. Szorongatom a kezét és próbálok valahogy nem is tudom magamhoz térni, de nem igazán megy. - Hívja már valaki azt a mentőt? - igen, azt hiszem sikerült finoman szólva pánikba esni, nem kicsit.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 28 Jan. - 19:03

Sundown

♫ Without words ♫

Az elmúlt napokban a föld felett lebegtem pár centivel. Végre valaki szeret! Sőt, nem is akárki, ő, akivel hónapok óta megtalálom a közös hangot. Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, most természetes, nem is kellett rajta gondolkoznom. Talán mások számára furcsa lehet, és még nekem is szoknom kell, hogy ő nem egy srác, így még erőteljesen agyalok, mennyire botránkoztatna meg az másokat, hogy ha megfognánk egymás kezét, netán egy csók mindenki előtt, de remélem, hogy nagyon türelmes lesz velem szemben. Végülis annyi minden áll még előttünk, most végre már biztos, hogy jóra fordul minden. A másokkal szembeni dühömet is mintha elfújták volna, a szélbe kiáltanám, hogy mit érzek, pedig még a tündérlánynak sem mondtam úgy istenigazából vissza. Úgy beszéltük meg, hogy beülünk valahova, de még van egy dolga, talán az egyik X-mennel van intéznivalója a városban, addig én nézelődjek az üzletsoron, itt találkozunk majd úgy fél óra múlva. Leszállok a buszról, miután nagy titokzatoskodva búcsúztunk el, többre most nem futotta. A busz továbbhajt, én meg ránézek az órámra. Napnyugta van, így télen hamar sötét lesz, mégis a városka fényei már fent égnek, semmi sem lombozhatja le a kedvemet. Felnézek, és nem hiszek a szememnek, két legrégebbi X-es ismerősömet, volt barátaimat pillantom meg a másik oldalon, Quinn-t és Ethant. Egészen normális hangvételben sétálnak egymás mellett, ugyan nem egy párként láthatóan, de ha ők ki tudtak békülni, és Quinn egy kicsit a városban van, talán még elcsíphetem egy dumcsira, és ha most végre boldog vagyok, nekem sem kéne fújnom múltbéli dolgok miatt.
- Hé gyerekek...! – Kiáltok át, de a forgalmi zaj elnyomja a hangomat. Türelmetlenségemben lelépek a járdáról, és valamihez ütődik a fejem, mert tompa fájdalom hajol bele, ahogyan mintha légneművé válnék, a saját lábaimat látom a levegőben, majd talajt érek az autó szélvédőjén átbucskázva a másik oldalon. Az autó csikorogva fékez, én pedig a hátamon fekszem, kicsavarodott tagokkal... Furcsa, hogy most nem fáj. Mi történt... ?

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 28 Jan. - 16:19

Mikor megkérdezte tőlem, miért is sajnálom, valahogy mintha erőre kaptam volna. Nekem sem volt teljesen unalmas és szeszélyek, szenvedés nelküli az életem - a hugocskámat elveszítettem, amikor "meghaltam," és tizenkét éven át az utcán kellett hogy éljek, hogy ismét megtalálhassam, és újra együtt lehessek a rég elvesztett hugocskámmal. Tizenkét év az utcán teljesen átformálta az embert, és még ha Angi azt is mondta, hogy én ugyanaz a kedves fiú maradtam, ami voltam, ez szerintem már kicsit sem volt ugyanaz. A gyerekességet és a könnyedséget olyan hirtelen váltotta fel a halál, az aggodalom. Ahogy merültem, merültem, a víz pedig egyre közelebb került, míg végül... meghaltam. Teljesen megértettem, sőt, tudtam, bizonyos voltam abban, hogy nem a teljes igazságot mnodta. Hogy sokkalta több szenvedés lapult az alatt az életút alatt, mint a stílus, amelyben elmagyarázta.
- Igen, tényleg... sajnálom... szörnyű élet lehetett... a kín valahogy ugyanúgy jön az ember életében, mint a boldogság. Sokszor váratlanul, néha esetleg várva, de egy bizonyos... mindkettőt elménk örökké belénk égeti... s-s-sajnálom... - nevettem fel egy kissé hirtelen, majd komorsággal és aggodalommal letekintettem ismét a földre. - É-én... nyilván untatlak az ilyen... hülyeségekkel, bocsáss meg...
Amikor megéreztem a lábát az enyémhez simulni, valahogyan ösztönösen úgy éreztem, hogy viszonoznom kell ezt a megmozdulást. Valahogy... meg keleltt tennem.... azok a gyönyörű, hosszú lábak, és a szépséges combok, amelyeket ő elrejtett előlem... és az a buja tekintet... teljességgel elvarázsolt mindkettő engem, és olyan érzést kölcsönzött nekem, mintha repülnék. Érintésére nagyot nyeltem, ahogy ujjai megpróbálták körbefonni izmos combomat, éreztem, ahogy az ereimen keresztül vér száll a nadrágomba, és vér száll az arcomra is, amely elvörösödik.
- H-h-h-hát... i-igen... r-remélem én is... j-jobbá tehetem a számodra... jobbá szeretném tenni a számodra! - lettem kissé határozottabb, és egy őszinte mosollyal reátekintettem. Azok a szépséges tincsek és gyönyörű tekintet, mind mind elvarázsoltak engem... - P-p-persze, igen, hozok neked! Azonnal! - ugrottam fel a székről, kezét óvatosan és gyengéden félrelökve, és megpróbálva elrejteni nadrágomat, siettem a pultok felé, hogy kérhessek egy pohár cappuchinot mercedesnek. Hamarosan kaptam is egyet, és mellé még a saját rendelésemet is kiadták, majd visszafordultam, és hamar az asztalhoz rohantam. Lettem elé a forró, gőzölgő italt, és magam is kezembe vettem a másikat.
- R-r-remélem... ízleni fog... - mosolyogtam rá, és le is nyeltem pár kortyot a meleg cappuchinoból. Megint Mercedes smaragdzöld, tiszta szemeivel találtam szembe magamat, és arcom vörössé változott. - M-m-mercedes... t-te a... barátodként... t-tekintessz... r-rám...? V-vagy esetleg... é-én nem értem az ilyen dolgokat, m-még nem v-volt egy barátom se, se semmim, szóval... i-igen... é-én... m-mit jelentek... neked...? - böktem ki nehézkesen, és továbbra is a szemeibe tekintettem. Olyan érzés kerülgetett, mintha azok a színek elnyelnének engem, és teljesen elveszejtenék létemet, hogy teljesen megnyugodjak, és csak gyengéden pihenjek, és csak vele legyek.

Tárgy: Re: Parti sétány Vas. 25 Jan. - 17:18

Arthur & Merci

Tényleg nem értem a dolgot. Arthur itt összevissza dadog, óvatoskodik, eljátsza a romantikus herceget, pedig ezzel a dögös külsővel naponta akár több lányt is megkaphatna. Lehet, hogy még nem volt senkije, aki ezt ténylegesen is elmondta volna neki? Hiszen a sérőja belőve, a ruhája is csinos, valaki biztos adott neki némi szépérzéket, vagy neki magának van szépérzéke, így kellékei adottak kellenek, hogy legyenek a csábításhoz. Én nem jövök zavarba, amikor összeakad a tekintetünk, mulatva állom a pillantását, talán még kicsit sajnálom is, hogy ennyire erőtlen, nem tudja, hogy mit akar. Sosem tudtam eldönteni, hogy nekem milyen pasik jönnek be, mindig puszta szeszélyből vontam valakit az igézet alá, nem hagytam, hogy mások próbálkozzanak. Kizártam annak lehetőségét, hogy valaki igazán felkeltse az érdeklődésemet, vagy hogy valakinek én bejőjjek úgy isten igazából.
Most is puszta játékként kezelem azt, hogy dörgölőzöm a lábához, figyelem a reakcióját, amikor szinte véletlenül ébredek rá, hogy az már egy testrész, amely hozzá tartozik, nem pedig az asztalhoz. Mintegy teljes természetességgel mondom ki, hogyan is kerültem az X-Birtokra.. Engem immár nem zavar, gondoljon mindenki amit csak akar, őszintén hidegen hagy. Ellenben az ő arca együttérzésről árulkodik, egyszerre van olyan érzésem, hogy megható, hogy ilyen empatikus, másrészt nem túl macsós...
- És miért sajnálod...? – Kérdezem szinte búgva, ahogyan évődök vele. Amikor még csak lefelé jöttem a lépcsőn, karácsonyi bevásárlásra szöktem volna Salembe, és most még kéretlen társaságom is akadt. Jó kicsit húzni az agyát, valószinűleg kicsit riszálom magam neki, aztán ennyi. Biztosan inkább a szürke egerek való neki, velem nem is tudna mit kezdeni a nagyfiú. Most mit bántsam meg az önérzetét azzal, hogy a gatyájába nyúlok, és már attól kész a baj? Fene se érti a fiúkat... És lám, előtör belőle az ösztön, amit többezer éve kapott, érzem, hogy viszonozza az érintésemet az asztal alatt. Közelebb csusszanok, és a combjára ejtem a kezemet, és úgy válaszolok. – Elég pocsék hónapok állnak mögöttem, de ki tudja... talán mostantó lesz jobb? Rendelsz nekem is egyet?

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 19 Jan. - 18:36

Újra és újra végigtekintettem a lányon, de bármikor, amikor rámtekintett, félrehúztam a tekintetemet. Vajon perverznek tart? Vagy élvezi? Én a hugocskámra természetesen még sohasem tekintettem így, de azok a smaragdzöld szemek... mindig, mintha oda kellene néznem, akarom látni őt, ahogy kinéz, hallani a hangját... és meghallani a nevetését... Még úgy is, hogy kissé elkomorodtam most a köztem és Angi körül kialakult tizenkét éves szakadákra visszagondolva, így is elpirultam hangján, és amikor nevetett... letekintettem ismét magam elé, de most nem szomorúságom, hanem inkább a kínos vörösség miatt, ami az arcomat belepte.
Megéreztem a lábát az enyémen, és teljesen elveszítettem az önkontrolomat. Egyre nehezebben engedtem ki a levegőt, és melegebbnek éreztem a szobát. Beleremegett az egész testem érintésébe, és nem tudtam, hogyan reagálhatnék igazán erre a mozdulatra. Hiszen szörnyűséges dolgokat mondott, de a megmozdulása teljesen kiugrasztott a szomorkodásból.
- N-nagyon sajnálom... - kezdtem nehezen, vörös arcomat megpróbáltam elrejteni előle. De fel keleltt tekintenem rá, hülyének nézett volna, ha az egész randin csak a földet bámulom, és dadorászok, és bizonyára sohasem akart volna engem látni többet. Pedig megígértem Angelának, hogy barátokat fogok szerezni magamnak, és... és ő... ő is a... b-barátaim közé tartozott volna... nem...? Merci... a b-barátom akart lenni...? I-igen.... biztos, hogy jobban meg keleltt barátkoznom vele... eddig ő kö-közelített hozzám jobban... Szóval inkább feltekintettem rá, vörösségemet megpróbálva elrejteni, és úgy döntöttem, hogy határozottabb akarok lenni. Lábamat az övéhez csúsztattam, csak hogy nagyobb területen érintsék meg egymást, és nagyot nyelve a szemeibe néztem. - Sajnálom a dolgot... d-de remélem sokkal jo-jobban érzed magadat... - mondtam egyre tisztábban, és halványan rámosolyogtam a lányra vörös foltjaim alatt. - É-én csak cappuchinot iszok...

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 17 Jan. - 19:30

Arthur & Merci

Vajon Bellsie készül közös karácsonyozásra, vagy csak én ringatom magam ilyesmiben? Talán a tanári kar és az X-Menek elmennek valami közös ünnepi csapatépítésre, mi diákok pedig oldjuk meg hogy kivel, hogyan töltjük, pedig példának okáért igen sokan vannak, akiknek már nincsen családja, mert nem mehet vissza. Én régen elszöktem otthonról, a profék a gumiszobából menekítettek ki, most őszintén kivel töltsem az ünnepeket, ha Bellsie nem ér rám? Quinn elment, Ethannal már nem vagyunk beszélőviszonyban, találnom kéne valakit, akivel jóban lehetek, legalább baráti szinten, bármilyen bután is hangzik ez pont az én számból, nem szokásom ugyanis barátkozni. A srác álladóan rajtamfelejti a tekintetét, amit évődve viszonzok. Legbelül azonban meg vagy lepve, hiszen mindig a képességemmel tudtam rákényszeríteni az akaratomat a fiúkra. Csak úgy maguktól... igaz, sokaknak tetszettem, ám sokszor rideg vagyok, elutasító, parancsolgató, és az izgalmas külső ellenére is elrettentek mindenkit, Angela testvére viszont teljesen meg van babonázva tőlem. Érdekes! Kissé zavar, hogy ennyire dadog, legalább ebben segíteni akarnék neki. Ha szájon nyalnám, talán még el is szaladna... Hogyan fogunk így beszélgetni? Legyen már férfi!
- Hjah, elég szar ügy, hogy amíg ő ide járt, te meg vándoroltál, vagy mi... – Játszom érdeklődve a hajammal, amelyekből elől szabadon hagytam pár tincset, csupán hátul fogtam össze. Felteszem harisnyás-csizmás lábamat a másikra, hogy lógázzam egy kicsit, vörösre festett körmeimmel az ajkamat tapogatom, hogy ne szívta e be a szájfényt a hideg miatt.
- Titok... – Nevetem el magam, és játékosan összeborzolom a haját, hátha oldom ezzel a feszkót, majd folytatom is. – Neem, úgyse néznéd ki belőlem, de a bolondokházában találtak rám a professzorék, mert a zsaruk bevittek, hogy valami természetfeletti boszorkánynak képzelem magam... A dolog addig muris is volt, amíg nem kezdtek el gyógyszerezni... Na mit iszunk? – Teszem le a lábamat a földre, hogy az asztal alatt finoman nekidörgölőzzek a térdének a sajátommal.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 12 Jan. - 15:26

Olyan különös volt a társasága. Egy lány! Nem is, talán már egy nő? Egyáltalán hol volt a határ? Egy lány volt mellettem, itt állt mellettem, és együtt mentünk a városba. Olyan furcsa érzés fogott el a közelében, valami, ami amitt egyre többet figyeltem rá, de megszólalni sohasem tudtam. Mit is mondhattam volna neki? Én nem vagyok érdekes, sőt, azt sem értettem, miért akart volna egy éppen hozzám hasonlóval eljönni ide. A rózsa számára csak egy talán igen, talán nem lehetőség volt, csak én gondoltam, és valahol talán tudhattam is, hogy tetszeni fog neki. De egyáltalán mi tetszhet neki - nem, mit szerethetnek a lányok? A smink, meg a szép ruhák? De mi van... ha ő olyan más volt... egyértelműen nem votl olyan, mint a hugocskám... különös volt, és... gyönyörű... elbűvölő alakja, és mosolya volt, és én... egy idiótának éreztem magamat mellette.
Végig, ahogy vártunk, csak rejtve egy-két pillantással végigvizsgáltam gyönyörű testét, de leginkább az arcát - azokat a tündöklő szemeket, és vörös hajtincseket! Most örültem annak, hogy a képességem torz szüleménye volt a különleges memóriám. Elég volt csak egyszer rápillantani, és teste minden vonását tökéletesen feltudtam mérni... és gyönyörű volt... de én egész úton mást sem csináltam, csak egy-két pillantás, aztán pedig kibámulás a fejemből, illetve visszaemlékezés az alakra. Tökéeltes méretarányokat készítettem róla, felmértem magasságát, a súját lépteiből és külsejéből meghatároztam, és... a... a-a dekoltázsa is... érdekes számadatokat mutatott. Milyen különös, és egyedi forma, hajlatok és alakok. Bámulatba ejtett Mercedes.
Végre, ott voltunk a kicsinyke kávézóba. Akkor már úgy gondoltam, hogy rá is kell néznem, habár a gyönyörű lábacskái megpillantásával félretekintettem, és csak akkor fordultam végre, vöröslő fejjel vissza, amikor megszólított.
- É-én... öhm... h-hát én... - kezdtem nehézkesen. Elmondjam neki? Dehog,y nem mondhattam el neki, hogy sohasem járhattam iskolába. Vagy hogy az utcán éltem. Rögtönkirohant volna, itt hagyott volna, és többet felé msem nézett volna. Kit érdekel egy 12 éven át hajléktalanul, a földben csúzó-mászó olvasó gyermek eddigi élete. Viszont akkor mit mondhatnék? Én iskolákról csak a könyvekben - regényekben - olvastam, fogalmam sincsen, hogy... - Én... nos... t-tudod... én sokat utaztam... egyik iskolából a másikba, és... és ezért... ezért nem láthattam túl sokat Angit... - komorodtam el, s magam elé tekintettem, le a padlóra. Ez egy félhazugság volt csupán. Tizenkét éven át kerestem a hugocskámat, csak azért, hogy itt találjam, és magam is ebbe az iskolába kerüljek ki. És sokat utazgattam, mire idérkezhettem.
- É-és te? - előztem meg hamar, nehogy még több hasonlót kérdezhessn tőlem, bár ahogy feltekintettem rá... a gyönyörű smaragdzöld szemeibe. - T-... t-te... te hova... j-jártál eddig...? - kérdeztem emgszokott mély hangomon, ami nem is illett vöröslő fejemhez.

Tárgy: Re: Parti sétány Szomb. 10 Jan. - 16:31

Arthur & Merci

Nem nézem ki belőle, hogy ilyen fiatalon kocsija lenne, meg hát amúgy sem valam prosti vagyok, aki a pénzre megy rá. A pasikból amúgy is elegem van egy időre, szóval eszembe se jut, hogy nem busszal fogunk menni. Automatikusan indulok meg vele a megállóba, hosszú csizmám és harisnyám megvéd a hidegtől. Vékony is télikabát van rajtam, a divatozás jegyében, hiszen a tél nem aggathat rám nagykabátokat sem. Kicsit ugyan didergek, ám a szépségért meg kell küzdeni, főleg, ha a srác ekkora szemeket mereszt rám, biztosan nem örülne, ha mondjuk valami szörmeprém miatt nem látná a hátsómat. Pasik...Éppen most vagyok leszokóban róluk, erre ezt az új srácot én rángatom magammal, ügyes vagyok, mondhatom. Majd elbeszélgetek Angelával, kifaggatom, hogy a testvére miért ennyire félénk. A helyében ilyen külsővel már csak úgy szurkálnám magamra a csajokat.
Nem kezdeményez dumcsizást, még csak a combomra sem ejti a kezét, tényleg meglepő, hogy nem próbálkozik, úgyhogy nyugodtan kapok elő egy rágót, hogy nagyokat fújva belőle várjam az érkezésünket. Engem aztán nem zavar, hogy csendben vagyunk, zenét nem hoztam magammal, a busz rádiója azonban szól, a nyolcvanas évek elejének számait zengi, a jobb slágereket szerencsére. Lehet, hogy mégse vásárolni akarok, jó lesz a forró csoki, mert egy srác előtt azért nem vennék Bellsie-nek mondjuk fehérneműt, az mégiscsak intim dolog.
Miután megálltunk, és lent vagyunk, akkor ajánlom fel a forró csokizást, és nér indulunk is arra. Nem várom meg, hogy kihúzzon egy széket, azért úrinő távolról sem vagyok. A vékony dzsekit a támlára dobom, és levéve a kötött sapkát, megrázom vörös tincseimet, hogy kicsit emelkedjenek, le lettek ugyanis nyomba. Beletúrok, hogy jobb legyen az esése, majd leülök. Eddig nem láthatta, hogy mit viselek a kabát alatt, hiszen már az iskolában is felöltözve indultam lefelé. Tehát csizma, harisnya, ami eddig is logikus volt, felülről pedig egy szép mintás pulcsi sötétkék színben, alatta rózsaszín blúz. A számba veszek egy csatot, majd összefogom a hajamat, és beletűzöm, hogy még véletlenül se igyam meg a saját szálaimat. Én maradok a forró csokinál extrasok cukorral, majd bólintok.
- Természetesen. – Félmosolyt azért kap, ha nem is mondom ki, de így köszönöm meg a dolgot. Amíg várakozunk, addig feladhatnánk a csendet, végtére is van pár kérdésem, s ő sem hiszem, hogy olyan magabiztos lenne, hogy mindent tudjon. – Eddig hova jártál? Angela egy szót se szólt rólad. – Könyökölök az asztalra, most úgysem lát belőlem sokat a pulcsi miatt, bár a harisnya és a rövid szoknya azért odavonzhatja a tekintetét.

Tárgy: Re: Parti sétány Pént. 2 Jan. - 9:45

Hűen követtem végig a termeken, amíg a legközelebbi buszmegállóhoz érhettünk. Igazából nem értettem, miért nem megyünk valamilyen autóval, habár nekem igazából még jogosítványom sem volt, nemhogy egy konkrét autóm. Buszon is sokat utaztam a során a tizenkét év során, amit az utcán keleltt eltöltenem, de azokat is csak kaszinózás után tudtam megimerni. Bármilyen szerkezetet meg tudtam hackkelni, bármilyen szerencsjátékot ki tudtam lesni, a gondolatolvasó képességemmel, megtudtam, milyen lapjai voltak az ellenfelemnek, és hogy mi volt a tervük a győzelemhez. Így könnyű volt elég pénzt szereznem ahhoz, hogy a megfelelő emberekhez betérve információk jussanak a kezeim közé. Mocskos munkák voltak, de megérte azért, hogy megtaláljam a hugocskámat. Egy két ember élete még pont elég is volt...
Egy halvány mosollyal az arcomon haladtam mellette, és amikor belém kapaszkodott, az arcom még vörösebb lett. Különös volt, hogy egy lány ilyen furcsán tud közeledni hozzám, egy idegen lány, és én milyen különösen tudok reagálni. A hugocskám közelébe, ha megölelt, hozzámbújt, mindig is melegség töltötte el a szívemet... és most is jól esik, de ez olyan.... különös, mintha a meleg lassan és türelmesen felemésztené a szívemet, mégis... ez valahogy annyira jó érzés! Érzem, hogy tapogatja a karomat. Mit akar elérni? Felméri, hogy mennyire erős vagyok, hogy az utcai lét mit hozott ki belőlem? Mert volt olyan ember, akit... puszta kézzel kellett megölnöm... nem vagyok rá büszke, nem is sajnálom a srácot... az egész csak megtörtént - ő üt, én ütök, ő megint üt, aztán én jövök, újra én jövök. És én megint ütök, megint ütök, megint ütök, megint ütök... Igen, megerősödtem az utcán, habár akaratlanul, ugyanis én sohasem próbáltam semmit sem kilopni senkitől, a képességeimmel bármit megszerezhettem anélkül, hogy bárkinek is baja essen. Nekik azonban nem voltak képességeik.
Követtem őt hűen a buszra, és egész út alatt meg sem szólaltam. Nem is tudtam, mit mondhatnék, ráadásul azzal a vörös fejjel, amivel haladtam mellette - amit egyébként egy kicsikét elfordulván, vagy lekunyorítván megpróbáltam elrejteni - tudtam, hogy csak valami hülyeséget, vagy félreérthető dolgokat tudnék kibökni neki. Csak követtem, fel a buszra, megvettem a saját jegyemet, és mellé ültem. Nagyon hideg volt odakint, már a városkában túrták is néhol a havat, de engem nem zavart különösebben. Melegen fel voltam öltözve, és rajtam volt a sál is. A drága hugocskám sála. Annyira picike volt, mégis félig el tudta takarni a nyakamat - és ha egyedül, magányosnak éreztem amgamat, csak annyit kellett tennem, hogy egy kicsikét beleszippantottam, és azonnal megéreztem az ő illatát, az én drága Angikém illatát, és megnyugodott a lelkem. Mintha itt lett volna mellettem, megint... és igazából itt is volt, a birtokon, de... hát... ezt a köteléket nehéz elmagyarázni, főleg mert a gondolatolvasó képességem sokszor belegabalyodik, és így azt kapom meg, hogy kilométerekről meghallom a hugicám gondolatait. Különös, és nyilvánvalóan elképesztő kapcsolat volt kettőnk között.
Habár a gondolatolvasó képességemet csak ezért "szerethettem". És nem is a jó emlékek jutottak róla az eszembe, amikor felszálltunk a buszra. Azonnal hallani kezdtem őket... mindenkit, egyszerre.... már amikor érkezett a busz, a rovajlása alatt ott zümmögött a gondolatok hada, és csak arra vártak, hogy belemásszak a csapdájukba, hogy elkaphassanak, és megőrjíthessenek. Megállás nélkül, csak mondták, mondták, zengtek, hallottam őket, mindenünen - egyszerre beszéltek és gondoltak, visszaemlékeztek, érezelmeket váltottak ki, magukban sírtak vagy éppen nevettek, én pedig mind hallottam. Megpróbáltam visszafogni a testem reakcióit az ezernyi érzelem kivetülésvel, és nagyjából sikerült is. Szólnom kellett volna neki... képtelen voltam...
Végül leszálltunk a buszról, és elindultunk egy kávézó felé. Hála az égnek, Mercedes pont egy olyan helyet fogott ki, ahol alig volt bárki is, ráadásul elég messze is volt a tótól. A nagy vizek közelébe sohasem mehetünk... Követtem őt a kávézóba, annak a reményében, hogy ott talán jobban elbeszélgethetünk, jobban megismerhetem őt... é-és p-persze, meg hogy izé... az iskoláról is többet keleltt megtudnom... öhm... igen. Leültem az egyik üres asztalhoz, távol a többi embertől, kellett egy kis privát magány Mercivel, ráadásul nem akartam, hogy a kicsinyes kis gondolataikkal belekontárkodjanak az egészbe. A pincértől én rendeltem egy nagy cappuccinot és megvártam az ő rendelését is, és elmosolyodva kinyújtottam a pénzt.
- Természetesen én fizetek. - mondtam, csak úgy átlagosan, nem akartam se túl nagyképűnek se nagy védelmezőnek tűnni, majd ahogy elindult a pincér rátekintettem, és egy kicsinyke vörös pírrel elmosolyodtam.

Tárgy: Re: Parti sétány Szer. 31 Dec. - 16:52

Arthur & Merci

Számomra magától értetődő, hogy busszal fogunk menni, nem kérdeztem rá, hogy van e kocsija, netán motorja, utóbbit ebben a hideg időben egyébként is hanyagolnám, nem lenne túl jó, ha kifolyna a szemem a jeges széltől, jobb inkább arra bíznom magam, hogy ha időre lemegyünk a megállóhoz, nagyjából pontos a menetrend, így az utolsó perceket a főépületen belül töltjük, és mikor már igen esedékes akkor indulunk csak el kifelé. A rózsát elrejtettem a táskába, s magam sem értem miért, belekarolok, talán csak azért, hogy a szél ne fújjon el. Nem titkolt mustrával tapogatom végig a karizmát, jó vaskosnak tűnik, korábban csak Ethan-nál láttam hasonlót, de arról ne is beszéljünk. Amikor eljön az idő, a busz meg is érkezik, szerencsére nem kell sokáig fagyoskodni, mert elég komolyan lehűlt az idő. A saját jegyemet fizetem, az övét értelemszerűen nem. A rövid út tényleg nem több pár megállónál, és mire éppen elhelykezkednék, és élvezném a busz meleg klímáját, már jelzi is a sofőt, hogy a parti sétány következik. Felállunk, és ahogyan a busz kacsázva megáll, leszállunk, ott már erőteljesen a fejembe kell nyomnom a kötött sapkát, mert a víz felől érkező jeges fuvallat simán lekapná a fejemről.
- Basszus, de rohadt hideg van... Forró csokizzunk. – Indítványozom, majd megindulok az egyik, számomra már többszörösen is kipróbált kávézó felé, addig nem akarnék nagyon belemenni bárminemű társalgásba, amíg nincsen fedél a fejünk felett. Ha a srác továbbra is szószátyár lenne, felőlem mondhatja, addig buzgón bólogatok.

Tárgy: Re: Parti sétány Hétf. 22 Dec. - 18:25

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Parti sétány

» Temze parti sétány